Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok. Luk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok. Luk"

Átírás

1 Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok. Luk Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését; Tit

2 Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ján

3 És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig. Mát

4 Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és eképpen mindenkor az Úrral leszünk. 1 Thess

5 Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz,, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejükön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj. Ésa

6 A többi halottak pedig meg nem elevenedtek, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ővele ezer esztendeig. 1 Kor. 6.2 Nem tudjátok-é,, hogy a szentek a világot ítélik meg? És ha ti ítélitek meg a világot, méltatlanok vagytok-é a legkisebb dolgokban való ítéletekre? És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából. Jel Mert ímé,, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. Malak.. 4.1

7 Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, Akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, amelyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. 2 Pét. 3.10

8 Ezután láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt; és a tenger többé nem volt. És én János láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szállt alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallottam nagy szózatot, amely ezt mondja az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük. Jel. 21.1

9 És megmutatta nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki az ő utcájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája volt, mely tizenkét gyümölcsöt terem, minden hónapban meghozván gyümölcsét

10 És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és ő szolgái szolgálnak néki; És látják az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz. És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké.

11 És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És mondta az, aki a királyiszéken ül: Ímé mindent újjá teszek. És mondta nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. Jel. 21.4

12 És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké. Népem békesség hajlékában lakozik, biztonság sátraiban, gondtalan nyugalomban. Ésa

13 És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskegidával fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat; A tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik; Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lesz a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják. Ésa. 11,6-9

14 Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet. Jel. 7.16

15 Ami nem lesz: bűn szenvedés, fájdalom félelem éhség és szomjúság, fáradtság, öregedés halál, elválás

16 örökké tartó boldog élet Isten látható jelenléte szeretet, békesség, biztonság, gyermekek, szelíd állatok, fák, virágok, folyók

17 Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus! Jel

Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniük.. De még ez nem itt a vég.

Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniük.. De még ez nem itt a vég. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniük.. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen;

Részletesebben

Keresztény értékeink

Keresztény értékeink Keresztény értékeink NEW START 1. Táplálkozás 2. Testmozgás 3. Víz 4. Napsugár 5. Önuralom 6. Levegő 7. Pihenés 8. Lelki egyensúly Miért nehéz egészségesen élni? A keresztény öröm Örüljetek az Úrban mindenkor;

Részletesebben

Alaptanítások 6. rész Krisztus ítélete Miről szól az örök ítélet?

Alaptanítások 6. rész Krisztus ítélete Miről szól az örök ítélet? Alaptanítások 6. rész Krisztus ítélete Miről szól az örök ítélet? Isten történetében Ő maga ül a vádlottak padján! Lucifer megkérdőjelezte Isten uralmát, az Ő egyedüli jóságát. Egy alternatív jóság gondolatát

Részletesebben

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

A Mennyország, Isten gyönyör otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

BIBLIA ÉS TUDOMÁNY. 1

BIBLIA ÉS TUDOMÁNY.  1 BIBLIA ÉS TUDOMÁNY 1 Valóban elavult lenne a Biblia? Össze lehet-e egyezetni a mai tudományos eredményeket a Bibliával vagy feloldhatatlan ellentét van a kettő között? Esetleg a Biblia jóval megelőzte

Részletesebben

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) BOLDOGMONDÁSOK boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Elöljáróban. Mérlegelésre. 27. hitelv

Elöljáróban. Mérlegelésre. 27. hitelv hit27.qxd 2007.11.06. 23:28 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 27. hitelv A millennium és a bûn vége Ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halott nem

Részletesebben

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

Ézs 65,17-25 Isten ígéretei Izraelnek

Ézs 65,17-25 Isten ígéretei Izraelnek Ézs 65,17-25 Isten ígéretei Izraelnek Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak; Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, a melyeket

Részletesebben

AZ EGYHÁZ ELRAGADTATÁSA

AZ EGYHÁZ ELRAGADTATÁSA ARIEL HUNGARY - BIBLIATANÍTÁSOK AZ EGYHÁZ ELRAGADTATÁSA Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com Tartalomjegyzék I. A LÁTHATATLAN EGYHÁZ MEGHATÁROZÁSA II. AZ EGYHÁZ

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

Tévtanítások, tévhitek

Tévtanítások, tévhitek Tévtanítások, tévhitek Engedd be/ imádkozd a szívedbe Jézust és üdvözülsz ajtód előtt állok és zörgetek (Jel. 3:20) kiforgatására alapozzák. Az idézet langyos keresztényekhez (megváltottakhoz), nem pedig

Részletesebben

A Szent Szellem teljessége

A Szent Szellem teljessége A Szent Szellem teljessége Jel 4:5 A királyi székből pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek [vala] ki. És hét tűzlámpás ég [vala] a királyi szék előtt, amely az Istennek hét Szelleme; Jel

Részletesebben

Mikor lesz az elragadtatás? A NAGY NYOMORÚSÁG előtt vagy a végén?

Mikor lesz az elragadtatás? A NAGY NYOMORÚSÁG előtt vagy a végén? Mikor lesz az elragadtatás? A NAGY NYOMORÚSÁG előtt vagy a végén? A választ nem mi találjuk ki és okoskodunk és magyarázzuk bele igékbe a választ a mi kényünk kedve szerint, hanem Isten beszéde adja meg

Részletesebben

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes

Részletesebben

ADVENT ESTI DICSÉRET

ADVENT ESTI DICSÉRET ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy

Részletesebben

Varsák kivető helye. Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen

Varsák kivető helye. Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen Varsák kivető helye Lectio: Ez 47,1-12 Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen Éltető vizek Az Úr Ezékielnek látomásban megmutatta a szent vizeket, melyek az Úr házának küszöbe alól, az oltártól jöttek

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni

Részletesebben

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................

Részletesebben

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014

BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 A tanulmányokat összeállította: Fürjné Simon Edina, Horváth Sándorné, Korbeák Sándorné, Szabó Attila Tartalom Bevezetés....................................................................................

Részletesebben

Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: A bibliai nyelve három féle látásról beszél

Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: A bibliai nyelve három féle látásról beszél Textus: Mk. 8, 11-26. 1 Bevezetés Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: - farizeusok viselkedése - jel - a négyezrek megvendégelésének a története hogyan talált visszhangra - HELYES

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban? Életidőnk Nagy, meghatározó döntéseink emlékszünk-e rájuk? Nagy, meghatározó

Részletesebben

A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63

A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63 A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63 Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat, és én kérni fogom az Atyát,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

Teofania DeLux. - Meditáció május Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének szervezésében

Teofania DeLux. - Meditáció május Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének szervezésében Teofania DeLux - Meditáció - 2014. május 13. 20.30 Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének szervezésében Andrea Baude tűzzsonglőr közreműködésével Találkozás Istennel a tűzben 1 Mózes

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé (Jel 21:1).

És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé (Jel 21:1). hit28.qxd 2007.11.06. 23:29 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 28. hitelv Az új föld És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé (Jel

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan?

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan? Új év új kezdet Eddig így éltem, na de ezután majd Kisebb nagyobb változtatások az életemben, a gondolkodásomban

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET

Isten Nagy Terve. 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET Isten Nagy Terve 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan

Részletesebben

BIBLIAI SZABADEGYETEM

BIBLIAI SZABADEGYETEM BIBLIAI SZABADEGYETEM A vadállat és a 144 000 (Jel 13., 14,1-5) Tények és képek a Biblia világából Az előadás iránya Tengerből feljövő fenevad Földből feljövő fenevad Antikrisztus és 666 144.000 Mai tanulság

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

BIBLIAI SZABADEGYETEM

BIBLIAI SZABADEGYETEM BIBLIAI SZABADEGYETEM AMI A SZEMNEK LÁTHATATLAN Dániel könyve 8. fejezete Tények és képek a Biblia világából Birodalmak Dániel könyvében 2. fejezet 7. fejezet 8-9. fejezet 11. fejezet Babilónia / arany

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel,

Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel, Kiscsoport Hét este, hét reggel 1. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! az első nap ezzel telt el. 5. Égben madár, vízben halak, röpködjenek, pancsoljanak! ötödik nap ezzel telt el. 2. Hát

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. 1 Pét. 4.7

A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. 1 Pét. 4.7 A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok. 1 Pét. 4.7 De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódás,, részegség

Részletesebben

A ZSIDÓ MENYEGZŐI RENDSZER ÉS A MESSIÁS MENYASSZONYA

A ZSIDÓ MENYEGZŐI RENDSZER ÉS A MESSIÁS MENYASSZONYA ARIEL HUNGARY - BIBLIATANÍTÁSOK A ZSIDÓ MENYEGZŐI RENDSZER ÉS A MESSIÁS MENYASSZONYA Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com Tartalomjegyzék BEVEZETÉS I. A MEGÁLLAPODÁS

Részletesebben

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük. Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk.

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk. Szeged Újszegedi Református Egyházközség Együtt Jézus Krisztus dicsőségéért Az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk. Apostolok Cselekedetei 15,11. 2011. február 27. vasárnap 9 óra

Részletesebben

NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *)

NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *) NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *) 2. Kor. 18, 11. Végezetre Atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztaltassatok meg, egy értelemben legyetek, békeségben lakjatok, és a szeretetnek

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

Lődd be magad Krisztussal

Lődd be magad Krisztussal Lődd be magad Krisztussal 2014-01-12 (Istentisztelet kivonatos jegyzete) Ma egy két gondolatot szeretnék veletek megosztani. Tulajdonképp nem is tanítás, inkább elgondolkodásra remélem - késztető, dolgok,

Részletesebben

Pieter Bruegel ben fogadta mesterré az antwerpeni festőcéh

Pieter Bruegel ben fogadta mesterré az antwerpeni festőcéh Pieter Bruegel 1525-1569 1551-ben fogadta mesterré az antwerpeni festőcéh Keresztelő János prédikálása 1559 Bp. Szépművészeti Múzeum Gyermekjátékok, 1560 Parasztlakodalom, 1568 PIETER BRUEGEL: BÁBEL TORNYA

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Milyen test támad majd fel?

Milyen test támad majd fel? Milyen test támad majd fel? ((1 Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. 2 Általa üdvözültök is, ha megtartjátok

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Az utolsó ítélet. (Advent 3.)

Az utolsó ítélet. (Advent 3.) Az utolsó ítélet (Advent 3.) Lectio: Mt 11,2-6 Textus: Jel 20,11-12 Az Ige felirata: Az utolsó ítélet. S valóban Jézus Krisztus visszajövetelekor lesz az utolsó ítélet. Az Ige azt mondja, hogy a fehér

Részletesebben

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Rembrandt Harmenszoon van Rijn Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás

Részletesebben

Ézs 35,1-10 II. Az örvendező hívő élet

Ézs 35,1-10 II. Az örvendező hívő élet Ézs 35,1-10 II. Az örvendező hívő élet Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul mint őszike. Virulva virul és örvend ujjongva, a Libánon dicsősége adatott néki, Karmel és Sáron ékessége;

Részletesebben

URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET

URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Az Atya szemefénye,

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK

Isten Nagy Terve. 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK Isten Nagy Terve 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt,

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Isten a mi oldalunkon áll! Nehémiás megvizsgálja a falat és buzdítja a vezetőket

Isten a mi oldalunkon áll! Nehémiás megvizsgálja a falat és buzdítja a vezetőket apróbetűs rész Isten a mi oldalunkon áll! Nehémiás megvizsgálja a falat és buzdítja a vezetőket Nehémiás 2 11 Miután megérkeztem Jeruzsálembe, és ott voltam három napig, 12 elindultam éjszaka néhány emberrel.

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása Ézs 12,1-6 Isten szabadítása És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! Mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom

Részletesebben

Amikor békét és biztonságot kiáltanak

Amikor békét és biztonságot kiáltanak Amikor békét és biztonságot kiáltanak Egy próféciai üzenet David Wilkerson December 4, 2006 Mert amikor ezt mondják: Békesség és Biztonság, akkor hirtelen veszedelem j? rájuk, mint a szülési fájdalom a

Részletesebben

Alaptanítások 7. rész Isten titka És akkor jön el a vég

Alaptanítások 7. rész Isten titka És akkor jön el a vég Alaptanítások 7. rész Isten titka És akkor jön el a vég Mikor és hogyan fog lezárulni a földi történelem? Mi a feltétele? Isten le szeretné zárni az ítéletet, de szükséges még az utolsó evangélium-hirdetés:

Részletesebben

Ézs 9,1-7 Az Úr eljövetele és az ember állapota

Ézs 9,1-7 Az Úr eljövetele és az ember állapota Ézs 9,1-7 Az Úr eljövetele és az ember állapota De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Féljétek az Istent és Néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája

Féljétek az Istent és Néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája Féljétek az Istent és Néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája Biblia-tanulmányok 2006. III. negyedév FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET, MERT ELJÖTT AZ Ő ÍTÉLETÉNEK ÓRÁJA

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét

ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét ALAPTANÍTÁSOK Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét Jelenések 8:1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lett nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. Itt

Részletesebben