1.. I. fejezet A LAKÁSBÉRLET SZABÁLYAI. 2.. A bérbeadás feltétele

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1.. I. fejezet A LAKÁSBÉRLET SZABÁLYAI. 2.. A bérbeadás feltétele"

Átírás

1 Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006 (III.31.) rendelete Az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítésük feltételeiről (egységes szerkezetben a módosításokkal) Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló évi LXXVIII. törvény 3. -ban és 2. számú mellékletében foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. 1.. A rendelet hatálya kiterjed Balatonfenyves közigazgatási területén elhelyezkedő minden önkormányzati tulajdonban lévő lakásra, lakrészre, valamint nem lakás céljára szolgáló helyiségre. I. fejezet A LAKÁSBÉRLET SZABÁLYAI 2.. A bérbeadás feltétele (1) Üresen álló illetve megüresedett önkormányzati bérlakásokat a 3. -ban foglalt kivétellel pályázat útján kell bérbe adni. (2) Megüresedett bérlakás esetén a képviselő-testület dönt arról, hogy a lakást pályázat útján kell-e bérbe adni illetve a lakásra közfeladat ellátása illetve másik önkormányzati tulajdonú lakás biztosítása miatt van szükség. 3. Önkormányzati lakás bérbeadása közfeladat ellátására (1) Közfeladat ellátását szolgáló lakás az az önkormányzati lakás, amely az önkormányzat és intézményei által foglalkoztatott személyek elhelyezésére szolgál. (2) Közfeladat ellátását szolgáló lakásra bérleti jogviszonyt a munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony vagy közszolgálati jogviszony illetve a vezetői megbízás időtartamára lehet létesíteni. Azon személyt, aki a településen saját tulajdonú, vagy vele együtt költöző hozzátartozója tulajdonában lévő beköltözhető ingatlannal rendelkezik, bérlőül nem lehet kijelölni. (3) A (2) bekezdésben foglalt feltétel megszűnése esetén - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - a volt bérlő minden elhelyezési és térítési igény nélkül köteles a lakást a jogviszony megszűnését követő 30 napon belül kiüríteni, azt tisztán, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak visszaadni. 4. Szociális helyzet alapján történő bérbeadás feltételei (1) Szociális helyzet alapján történő bérbeadás feltétele, hogy az igénylőnek és a vele együtt költöző családtagjainak: a) az egy főre jutó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének másfélszeresét, és b) tulajdonában, haszonélvezetében, bérletében nincs másik lakástulajdona, c) nem rendelkeznek az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 50-szeresét meghaladó vagyonnal. 1

2 (2) A szociális helyzet alapján történő bérbeadásnál a jogos lakásigény mértékek: 2 személyig 1-2 lakószoba, 3 személyig 1,5-2,5 lakószoba, 4 személyig 2-3 lakószoba. Minden további személynél fél szobával növekszik a lakásmérték. (3) Szociális helyzet alapján történő bérbeadás estén a lakásbérleti szerződés időtartama legfeljebb 5 évre szól. Ha a határozott idő lejártának időpontjában a bérlő vagyoni, jövedelmi viszonyai változatlanul megfelelnek e -ban foglalt feltételeknek írásbeli kérelmére vele újabb 5 évre bérleti szerződést lehet kötni. 5.. A pályázati eljárás szabályai (1) A pályázati hirdetménynek tartalmaznia kell: a) a meghirdetett lakás pontos címét, műszaki jellemzőit (szobaszám, alapterület, komfortfokozat), b) a lakás lakbérének összegét, c) a rendeltetésszerű használatra alkalmas állapot kialakításának feltételével meghirdetett lakás esetén az elvégzendő munkák megjelölését és költségét, d) a pályázat benyújtásának helyét és határidejét, e) azt a felhívást, hogy a pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó lakáshelyzetét, kereseti és jövedelmi igazolásokat. (2) A pályázatokat a Turisztikai és Humánpolitikai Bizottság véleményezi és javaslatot tesz a bérlő személyére a képviselő-testületnek. (3) A pályázatok elbírálásának szempontjai: a) fiatal, 35 éves alatti házas, több gyermeket nevelő családok, b) több gyermeket nevelő családok, c) gyermeke(i)t egyedül nevelő szülő, d) egészségre ártalmas körülmények között élők. 6. Bérbeadás nem szociális jelleggel (1) Önkormányzati bérlakást nem szociális jelleggel a 3. -ban foglalt kivétellel -pályázat útján kell bérbe adni. (2) A pályázati hirdetmény tartalmára az 5. (1) bekezdés szabályai az irányadók az alábbi eltéréssel: a) a lakbér összegénél utalni kell arra, hogy költségelvű illetve piaci alapú lakbér kerül megállapításra, b) a bérlőnek vállalni kell legalább 3 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék befizetését az önkormányzat számlájára. (3) Az óvadékot a szerződés megkötésekor kell megfizetni. Az óvadékra a Polgári törvénykönyv szabályai az irányadók. 7. Bérlőtársi szerződés megkötésének feltételei (1) Önkormányzati lakásra bérlőtársi szerződést kell kötni a házastársak közös kérelmére. 2

3 (2) A törvényben szabályozott eseteken túl bérlőtársi szerződés megkötését az önkormányzat nem teszi lehetővé. 8.. Társbérleti lakrész bérbeadása A megüresedett társbérleti lakrészt ismételten önálló bérletként bérbe adni nem lehet. A lakrészt a lakásban maradó társbérlő részére kérelmére bérbe kell adni. 9.. Bérbeadó és a bérlő jogai, kötelezettségei (1) A bérbeadó és a bérlő megállapodhat, hogy a bérbeadó helyett a bérlő teszi a lakást rendeltetésszerű használatra alkalmassá és látja el a komfortfokozatának megfelelő berendezésekkel. Ez esetben a bérlő számlával és a polgármesteri hivatal műszaki feladatokat ellátó köztisztviselője által műszakilag igazolt költségei 100%-os mértékben beszámíthatók a lakbérbe. A bérbeszámítás időtartama az 5 évet nem haladhatja meg. (2) A bérbeadó és a bérlő megállapodhat, hogy a bérlő a lakást saját költségén átalakítja, korszerűsíti. Ezen esetekben költségeit a lakbérbe 50%-os mértékben számíthatja be. A beszámítás időtartama a 3 évet nem haladhatja meg. (3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott megállapodást írásba kell foglalni, melyben rögzíteni kell a szükséges munkálatok megnevezését, költségeit, és azok elvégzésének határidejét. (4) Eltérő megállapodás hiányában a lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és a lakás berendezéseinek karbantartásával, felújításával kapcsolatos költségek a bérlőt, a pótlással és cserével kapcsolatos költségek a bérbeadót terhelik. (5) A szociális helyzet alapján bérbe adott lakás esetén az (5) bekezdésben meghatározott munkák elvégzése a bérlőt terhelik. (6) Amennyiben a bérlet megszűnése esetén a bérbeadó vállalja a rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételt a bérlő helyett, illetve a bérlő ezen kötelezettségének nem tett eleget, úgy a bérlő köteles a bérbeadó felmerülő költségeit 15 napon belül bérbeadó részére megfizetni (1) A lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni. A bérlő a lakásból történő két hónapot meghaladó távollétét és annak időtartamát köteles írásban a bérbeadó részére bejelenteni. A bérlő által bejelentett távollét alatt a bérbeadó a bérleti szerződést erre hivatkozással nem mondhatja fel. (2) A bérbeadó a rendeltetésszerű használatot, valamint a szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését évente legalább egyszer ellenőrzi. Az ellenőrzés időpontjáról a bérlőt legalább 5 nappal korábban köteles értesíteni. A bérlő a lakásba történő bejutást és az ellenőrzést tűrni köteles Lakáshasználati díj (1) A lakást jogcím nélkül használó, a bérbeadó részére lakáshasználati díjat köteles fizetni. A használati díj a lakásra megállapított lakbérrel azonos összeg. A jogcím nélküli lakáshasználó a jogcím nélküli használat kezdetétől számított két hónap elteltével emelt összegű használati díjat köteles fizetni, amelynek mértéke a lakbér kétszeres összege. A jogcím nélküli használat második évétől a használati díj összege a lakbér háromszorosának összege. Minden további évben a lakbér egyszeres összegével emelkedik a használati díj összege. 3

4 Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a jogcím nélküli használó másik lakásra tarthat igényt Bérlakásba történő befogadás (1) Önkormányzati lakásba a bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, gyermekét, befogadott gyermekének a gyermekét, valamint szülőjét. (2) Más személy befogadásához a bérbeadó hozzájárulása szükséges Tartási szerződéshez való hozzájárulás A bérlő a lakásbérleti jog folytatása ellenében tartási szerződést a bérbeadó írásbeli hozzájárulását követően köthet. A bérbeadó tartási szerződéshez való hozzájárulását meg kell tagadni, ha a szerződő felek életkora vagy egyéb körülményei alapján a bérlő tartásra nem szorul, illetőleg az eltartó a tartásra nem képes A lakásbérlet megszűnése (1) A lakásbérlet megszűnik, ha a) a felek a szerződést közös megegyezéssel megszüntetik; b) a lakás megsemmisül; c) az arra jogosult felmond; d) a bérlő meghal és nincs a lakásbérleti jog folytatására jogosult személy; e) a bérlő a lakást elcseréli; f) a bérlőt a Magyar Köztársaság területéről kiutasították; g) a bérlő lakásbérleti jogviszonyát a bíróság megszünteti; h) a bérlő lakásbérleti jogviszonya hatósági határozat folytán megszűnik. (2) A határozott időre szóló, illetőleg valamely feltétel bekövetkezéséig tartó lakásbérleti jog a szerződésben meghatározott idő elteltével, illetőleg a feltétel bekövetkezésekor szűnik meg A szerződés megszüntetése közös megegyezéssel (1) A bérbeadó és a bérlő a lakásbérleti szerződést közös megegyezéssel úgy is megszüntethetik, hogy a bérbeadó a bérlőnek másik lakást ad bérbe, vagy pénzbeli térítést fizet. (2) Ha a bérlő másik önkormányzati lakásként kisebb alapterületű vagy kevesebb szobaszámú, vagy alacsonyabb komfortfokozatú lakás bérletét is elfogadja, úgy részére a másik lakás bérbeadása mellett pénzbeli térítés is fizethető. (3) A pénzbeli térítés összege legfeljebb: a) másik lakás bérbeadása esetén a visszaadott lakás évi lakbérének megfelelő összeg, b) egyéb esetben a visszaadott lakás évi lakbérének kétszeres összege A lakásbérlet felmondása (1) A bérbeadó a határozatlan időre szóló szerződést írásban felmondhatja, ha a bérlő részére egyidejűleg ugyanazon a településen cserelakást ajánl fel bérleti jogviszony létesítésére. A 4

5 felmondási idő azonban három hónapnál rövidebb nem lehet. A felmondás esetén a bérlő igényt tarthat arra, hogy a bérbeadó térítse meg a lakásváltoztatással kapcsolatban felmerült indokolt költségeit. (2) A bérbeadó nem köteles cserelakást felajánlani, ha a bérlőnek a bérelt lakással azonos településen megfelelő és beköltözhető lakása van. (3) A szociális helyzet alapján bérbe adott önkormányzati lakás esetén az (1) bekezdés szerinti felmondásra csak az épület (a benne lévő lakás) átalakítása, korszerűsítése, lebontása vagy társbérlet megszüntetése céljából kerülhet sor. 17. (1) A bérbeadó a (1) bekezdés szerinti felmondás esetén a bérlővel megállapodhat, hogy lakás felajánlása helyett részére pénzbeli térítést fizet. A pénzbeli térítés összege a lakás évi lakbérének ötszörös összege. (2) A pénzbeli térítést a bérbeadó a bérlőnek a lakás elhagyását követő 15 napon belül köteles megfizetni Önkormányzati lakás bérleti jogának cseréje Önkormányzati lakás bérleti jogának cseréjére a Lakástörvény 29. -nak szabályai az irányadók Elhelyezési kötelezettség vállalása (1) A lakásbérleti szerződés megszűnése után a lakásban visszamaradó személy a Lakástörvény alapján bérleti jog folytatására jogosult kivételével - másik lakásban történő elhelyezésre nem tarthat igényt Albérletbe adás Önkormányzati lakás illetve annak egy részének albérletbe adását az önkormányzat nem engedélyezi. (1) Az önkormányzati lakások lakbérének mértékét II. fejezet A LAKBÉR MÉRTÉKE 21.. A lakbér fajtái, a külön szolgáltatások díja a) szociális helyzet alapján vagy b) költségelven vagy c) piaci alapon történő bérbeadás figyelembevételével kell megállapítani. (2) A lakbért a lakás komfortfokozata és az alapterületének figyelembevételével kell megállapítani (3) A lakás alapterületébe lakbér szempontjából a hasznos alapterület számít be. A hasznos alapterületet a helyi adókról szóló törvény vonatkozó rendelkezései szerint kell számításba venni. (4) A bérlő a lakbér összegét minden hónap 10. napjáig előre köteles megfizetni. 5

6 (5) A lakbér összegén túl a bérlő által nyújtott külön szolgáltatások díját (víz-, csatornahasználat, antenna stb.) is köteles a bérlő megfizetni Szociális helyzet alapján bérbe adott lakások lakbére (1) A szociális helyzet alapján bérbe adott lakások lakbére, m2 területegységre. a) összkomfortos lakásnál 200,-Ft/m2/hó b) komfortos lakásnál 180,-Ft/m2/hó c) félkomfortos lakásnál 120,-Ft/m2/hó d) komfort nélküli lakásnál 80,-Ft/m2/hó e) szükséglakás esetén 60,-Ft/m2/hó (2) Felújításra szoruló lakás lakbére az (1) bekezdésben felsorolt tételek 30%-ával csökkenthető Költségelven bérbe adott lakások lakbére a) összkomfortos lakásnál 600,-Ft/m2/hó b) komfortos lakásnál 540,-Ft/m2/hó c) félkomfortos lakásnál 360,-Ft/m2/hó A piaci alapon bérbe adott lakások lakbére a) összkomfortos lakásnál 900,-Ft/m2/hó b) komfortos lakásnál 810,-Ft/m2/hó c) félkomfortos lakásnál 540,-Ft/m2/hó 25. A lakbértámogatás (1) A szociális helyzet alapján bérbe adott lakás bérlőjének lakbértámogatására az évi III. törvény 39. -ban meghatározottak az irányadók. A bérbeadó a jogosultság fennállását évente felülvizsgálja és a feltételek megszűnése esetén a lakbértámogatás nyújtását megszünteti. (2) Ha a szociális helyzet alapján bérbe adott lakás esetén a bérlő (1) bekezdésben említett önkormányzati lakbértámogatásra való jogosultsága megszűnik, a bérbeadó - a bérlő vagyoni és jövedelmi helyzetének figyelembevételével - a fizetendő havi lakbér összegét a költségelven bérbe adott lakás lakbér mértékének megfelelően módosíthatja. (3) Az önkormányzat szempontjából fontos, közérdekű feladatot ellátó bérlőnek kérelmére a lakbér összegének maximum 50 % -ig terjedő kedvezmény adható a lakbér mértékéből. III. fejezet A HELYISÉGBÉRLET SZABÁLYAI Módosította a 11/2006 (IV.28.) rendelet 1. -a. Hatályos május 01-től. 2 Módosította a 11/2006 (IV.28.) rendelet 1. -a. Hatályos május 01-től. 6

7 (1) Önkormányzati tulajdonban álló helyiséget a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - pályáztatás útján kell bérbe adni. (2) Önkormányzati beruházásban épülő új helyiségre pályázat olyan feltételekkel is kiírható, hogy a létesítési költség részbeni, vagy egészének fedezetét kitevő összeg vállalása a pályázati tárgyalásokon való részvétel előfeltétele (3) A bérbeadó pályázat lefolytatása nélkül adhatja bérbe a helyiséget, ha: a) a hasznosítandó helyiségre közérdekű célból, a helyi közszolgáltatás érdekeit szolgáló vagy a lakosság szélesebb körét érintő oktatási, kulturális, szociális feladat ellátása céljából van szükség, b) a pályázati eljárás eredménytelen volt, c) a határozott időre kötött bérleti szerződés megszűnése után a helyiséget ugyanazon célra, ugyanazon bérlő kívánja bérbe venni. (1)A pályázati kiírás tartalmazza: 27.. A pályázati eljárás szabályai a) a helyiség címét, helyrajzi számát, alapterületét, műszaki jellemzői, b) üzletkör, tevékenységi kör megnevezését, c) bérleti szerződés időtartamát, d) fizetendő bérleti díj és óvadék mértékét, utalva a várható inflációs ráta érvényesíthetőségére, illetve a bánatpénz kikötését, e) a pályázat benyújtásának helyét és idejét, f) a pályázat elbírálásának határidejét, g) egyéb kikötéseket. (2) A pályázatot írásban kell benyújtani. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, címét, jelenlegi tevékenységét, a tervezett tevékenység megnevezését, nyilatkozattételt a feltételek elfogadásra. A pályázathoz mellékelni kell a tevékenység végzésére feljogosító okirat hiteles másolatát is (cégkivonat, egyéni vállalkozói igazolvány), amennyiben a tevékenység jogszabályban meghatározott engedélyhez kötött illetve a pályázó rendelkezik vele A licittárgyalás lefolytatásának szabályai (1) Több azonos tartalmú pályázat benyújtása esetén licittárgyalásra kerül sor. A licittárgyalás lebonyolítását a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási ügyintézője végzi. (2) A licittárgyalásokon részt vehet mindazon személy, aki a pályázati kiírásban meghatározott időpontig írásban jelentkezését leadta és a kiírásban lévő bánatpénz befizetését igazolja. (3) A licit megkezdése előtt a jelenlevőknek igazolniuk kell, hogy a licittárgyaláson milyen minőségben vesznek részt. (4) A licit elején a levezető személy ismerteti a helyiség, ingatlan bérbeadására, eladására, a licitemelés mértékére vonatkozó feltételeket. Felhívja a pályázók figyelmét arra, hogy amennyiben a liciten legmagasabb összeget tartó nem köt szerződést, úgy a bánatpénzt elveszíti és az Önkormányzat a következő legmagasabb összeget tartóval kíséreli meg a szerződéskötést az általa tartott összegen. (5) A pályázatban kiírt helyiség nyertese az, aki a legnagyobb licitösszeget tartja. 7

8 (6) A licittárgyalásról jegyzőkönyvet kell készíteni. (7) A licitet elnyert pályázónak a licitet követő 15 napon belül szerződést kell kötnie, az óvadék megfizetésével egyidejűleg. Ellenkező esetben a (4) bekezdésében foglaltak az irányadók. (8) A nyertes pályázó által befizetett bánatpénz a bérleti díjba beszámításra került. (9) A nem nyert pályázóknak a szerződéskötést követően a bánatpénz visszautalásra kerül. (10) Ha a pályázati kiírásra csak egy jelentkező adja be a pályázatát, licittárgyalás lefolytatására nem kerül sor, a pályázatban kiírt feltételekkel kerül az ingatlan bérbeadására A bérbeadó és a bérlő jogai és kötelezettségei A bérbeadó a helyiséget a pályázati kiírásban megjelölt állapotban és felszereltséggel, leltár alapján köteles a bérlőnek átadni. A bérlő nem követelheti a bérbeadótól, hogy a helyiséget a pályázatba megjelölt használatnak (tevékenységnek) megfelelő módon kialakítsa, felszerelje, illetőleg berendezze. 30. (1) A bérlő köteles gondoskodni: a) a helyiség burkolatának felújításáról, pótlásáról, illetőleg cseréjéről, b) a helyiséghez tartozó üzlethomlokzat (portál), kirakatszekrény, védő- (elő-) tető, biztonsági berendezések és reklámok karbantartásáról, c) a helyiségben lévő felszerelések felújításáról, pótlásáról, illetőleg cseréjéről, d) az épület (helyiség) olyan központi berendezéseinek karbantartásáról, amelyeket kizárólagosan használ, illetőleg tart üzemben, e) az épület (helyiség), továbbá a közös használatra szolgáló helyiség és területek tisztántartásáról és megvilágításáról, a kommunális hulladék elszállításáról, f) A bérlő köteles a helyiségre vagyon és felelősségbiztosítást kötni, s annak folyamatos fenntartását a bérbeadó felé igazolni. (2) A bérbeadó az (1) bekezdés a) d) pontjaiban meghatározott munkálatok elvégzését átvállalhatja, ha a bérlő a munkák értékével emelt bér megfizetését vállalja. (3) A helyiségeknek a bérbeadó által kiírt pályázatban meghatározott létesítése, felújítása esetén a költségek 100%-ban beszámíthatók a bérleti díjba. (4) A helyiség portálcseréjének, külső homlokzat felújításának költségei a bérleti díjba 70 %-ban számíthatók be. (4) A (4) bekezdésben meghatározott munkálatokhoz a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság véleménye alapján adható meg a bérbeadó hozzájárulása a bérlő által a munkák kivitelezése előtt benyújtott, a részletes műszaki tartalmat és költségvetést tartalmazó kérelem alapján. A költségek a bérlő által kibocsátott, a Polgármesteri Hivatal által igazolt számla alapján kerülnek kompenzálásra a bérleti díjban oly módon, hogy az évi bérleti díj 50 %-áig terjedhet. (5) A bérleti szerződés megkötésekor a bérlő házastársával a bérbeadó bérlőtársi szerződést nem köt A bérleti jogviszony szünetelése (1) A bérlő és a bérbeadó megállapodhat a bérleti jogviszony szünetelésében, ha a bérlő a helyiséget azért kénytelen kiüríteni, mert annak állapota az állékonyságot, az élet- vagy közbiztonságot 8

9 veszélyezteti, illetve annak felújítása, helyreállítása vagy bővítése csak a helyiség kiürítése esetén végezhető el. (2) A bérlő a tevékenység folytatásához szükséges helyiségről a bérleti jogviszony szünetelésének tartamára maga köteles gondoskodni és viselni a költözködéssel kapcsolatos költségeket Helyiség albérletbe adása (1) A bérbeadó a szerződés szerinti bérelt helyiség albérletbe adásához egyszeri alkalommal, maximum 1 év időtartamra járulhat hozzá, abban az esetben, amennyiben a bérlő a tevékenységét tartós betegsége, illetve külföldi kiküldetés, tanulmányút miatt nem tudja gyakorolni. Amennyiben a bérlő körülményei a hozzájárulás lejártakor változatlanok, kérelmére a képviselőtestület a hozzájárulás időtartamát újabb egy évre meghosszabbíthatja. 3 (2) A bérlő a helyiség albérletbe adásáról szóló megállapodást annak megkötésétől számított 15 napon belül köteles a bérbeadónak hozzájárulás megadása céljából megküldeni. (3) A megállapodásnak tartalmaznia kell: a) a helyiség fekvési helyét (település, utca, házszám), b) a helyiség alapterületét, és az eddig fizetett bérleti díjat, c) a bérlő, illetve albérlő nevét, címét, az eddig folytatott, illetve a jövőben folytatni kívánt tevékenység megnevezését (csatolva a tevékenység folytatásához szükséges engedélyt), d) az albérletbe adás okát, időtartamát. (4) A megállapodás csak akkor érvényes, ha ahhoz a bérbeadó írásban hozzájárult. (5) A bérbeadó a hozzájárulás megadását köteles megtagadni, ha az albérlő a) az általa gyakorolni kívánt tevékenységez szükséges engedéllyel nem rendelkezik, b) tevékenysége külön jogszabályi rendelkezésbe ütközik. (6) A bérbeadó a hozzájárulás megadását közérdekből (településrendezési és fejlesztési, egészségvédelmi, környezet- és zajvédelmi okból) megtagadhatja. (7) Az üzemeltetésbe adásra az albérletbe adásra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni A bérleti jog átruházása, cseréje (1) A bérlő az önkormányzati tulajdonú helyiség bérleti jogát írásba foglalt megállapodás alapján másra átruházhatja, vagy elcserélheti. (2) A bérlő a bérleti jog átruházására, vagy cseréjére irányuló megállapodást, annak megkötésétől számított 15 napon belül köteles a bérbeadói hozzájárulás teljesítése céljából a bérbeadónak megküldeni. A bérbeadói hozzájárulást írásban kell megadni. (3) A megállapodás akkor érvényes, ha ahhoz a bérbeadó írásban hozzájárult. (4) A bérleti jog átruházására, vagy cseréjére vonatkozó megállapodás tartalmazza a 3 Módosította a 15/2006 (V.5.) rendelet 1. -a. 9

10 a) a helyiség fekvési helyét (település, utca, házszám), b) a helyiség alapterületét, és az eddig fizetett bérleti díjat, c) a bérlő, illetve a bérleti jogot megszerző nevét, címét, az eddig folytatott, illetve a jövőben folytatni kívánt tevékenység megnevezését (csatolva a tevékenység folytatásához szükséges engedélyt), d) a bérleti jogot megszerző nyilatkozatát arról, hogy az átruházás vagy csere ellenértékeként az e rendeletben meghatározott bérleti díj és óvadék megfizetését vállalja. (5) A bérbeadói hozzájárulás megadásának feltétele, hogy a bérleti jog átvevője által a helyiségben folytatni kívánt tevékenységhez szükséges engedéllyel rendelkezik, és az nem ellentétes a helyiség hasznosításának céljával, továbbá a bérleti jog átvevője a helyiség két éves bérleti díját, valamint az óvadék összegét megfizeti. A megfizetett bérleti díjból egy éves összeget a bérbeadó a bérbe beszámít. IV. fejezet AZ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK ELIDEGENÍTÉSE 34. A lakások elidegenítése (1) Ha a lakást az elővásárlásra jogosult vásárolja meg, a vételár a bérlő által a lakásra fordított és meg nem térített értéknövelő beruházások értékével csökkentett beköltözhető forgalmi érték. A lakás vételárát az ingatlan értékbecslése figyelembevételével kell meghatározni. (2) Ha a lakást az elővásárlásra jogosult vásárolja meg, részére kérelmére részletfizetési kedvezményt kell adni. (3) Részletfizetés esetén a vételár 20 %-át az adásvételi szerződés megkötésekor-, a vételárhátralékot 15 év alatt havi egyenlő részletekben kell megfizetni. (4) Ha a vevő és családja, valamint a vele életvitelszerűen együtt lakó hozzátartozók egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének másfélszeresét és nem rendelkeznek Ft-ot meghaladó ingó vagy ingatlan tulajdonjogával, a vételár 10 %-át köteles a szerződés megkötésekor megfizetni. (5) A (4) bekezdésben leírt jövedelmi és vagyoni viszonyokkal rendelkező vevő részére kérelmére egyedi elbírálás alapján a képviselő-testület a részletfizetés időtartamát 20 évre meghosszabbíthatja. (6) A vevő a szerződés megkötésétől a ki nem fizetett vételár hátralékra kamatfizetési kötelezettség terheli, amelynek mértéke a Ptk.-ban a pénztartozásra megállapított kamat nagysága. (7) Ha az elővásárlásra jogosult személy a szerződés megkötésekor a vételárat egy összegben megfizeti, őt a vételár 10 %-ának megfelelő árengedmény illeti meg. 35. Ajánlattétel (1) A képviselő-testület által elidegenítésre kijelölt lakás elővásárlási jogosultja részére ajánlatot kell küldeni, amelynek tartalmaznia kell: a) a lakás legfontosabb ingatlan-nyilvántartási és egyéb adatait (cím, hrsz., alapterület, műszaki állapot, komfortfokozat), b) a lakás vételárának összegét, c) a szerződés megkötésekor fizetendő vételár részlet mértékét, 10

11 d) a részletfizetés időtartamát és a vételár hátralék után fizetendő kamat mértékét, e) a vételárengedmény, illetve a vételárhátralék megfizetésére adott engedmény feltételeit és mértékét, f) az ajánlati kötöttség időtartamát, amely az ajánlat közlésétől számított 60 nap. (2) Ha az elővásárlásra jogosult 60 napon belül nem nyilatkozik úgy ha jogszabály másképp nem rendelkezik a lakás a 36. -ban foglaltak szerint értékesítendő. 36. Elővásárlási joggal nem érintett lakások értékesítése (1) Az elővásárlási joggal nem érintett lakás beköltözhető forgalmi értéken értékesíthető. Az értékesítés feltételeit a képviselő-testület határozza meg A helyiségek elidegenítése (1) Az elővásárlási joggal érintett helyiségek értékesítése estén a képviselő-testületet kijelölő határozatát követően értesíteni kell az elővásárlásra jogosultat az értékesítési szándékról (2) A helyiség vételára - a bérlő által a helyiségre fordított és meg nem térített értéknövelő beruházások értékével csökkentett helyi forgalmi értékkel azonos. (3) Az elővásárlásra jogosult az értesítés közlésétől számított 30 napon belül élhet elővásárlási jogával. Amennyiben 30 napon belül nem nyilatkozik, úgy hallgatását az elővásárlási jogról való lemondó nyilatkozatnak kell tekinteni. (4) A vételárat a szerződés megkötésekor készpénzben, egy összegben kell megfizetni. (5) Egyedi ügyekben a képviselő-testület indokolt esetben maximum 5 éves időtartamra részletfizetést engedélyezhet. A vételár részletfizetése esetén a vevő a Ptk.-ban a pénztartozásra megállapított kamatot köteles fizetni (1) E fejezet szerint elidegenített lakások és helyiségek esetén a vételárhátralék és járulékai erejéig az önkormányzat javára az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjogot, továbbá elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyeztetni. (2) Az önkormányzat javára bejegyzett jelzálogjog fennállása alatt a lakás, helyiség tulajdonjogának átruházásához hozzájárulni csak a vételárhátralék és annak járulékai egyidejű kiegyenlítése mellett lehet Az elővásárlási joggal érintett lakások értékesítése esetén a befolyt vételárat az önkormányzat elkülönített számlán köteles elhelyezni. Ezen bevétele csak a tulajdonában lévő lakóépületeknek a felújítására, korszerűsítésére illetve új lakás építésére használhatja fel. V. fejezet 40.. Záró rendelkezések (1) Ahol e rendelet vagyoni, jövedelmi viszonyok igazolását írja elő, ott a szociális igazgatásról szóló évi III törvény illetve az önkormányzat 5/2000 (III.30.) rendeletének a szabályai az irányadók. 11

12 (2) Jelen rendelet március 31. napján lép hatályba. Hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a 18/1993 (XII.22.), 10/1996 (IV.30.), 12/1999 (XII.16.), 18/2000 (X.27.), 6/2003 (III.28.), 6/2004 (II.27.) rendeletek. Balatonfenyves, március 31. Dr. Tóthné dr. Sass Mónika jegyző Lombár Gábor polgármester 12

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Rákóczifalva Város Önkormányzatának

Részletesebben

A rendelet hatálya. A lakásbérlet általános szabályai

A rendelet hatálya. A lakásbérlet általános szabályai Lábatlan Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2007. (IV. 25.) számú rendelete feltételeiről Lábatlan Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 7/1998. (III. 6.) Kgy. rendelete

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 7/1998. (III. 6.) Kgy. rendelete A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 7/1998. (III. 6.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljáról szolgáló helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésük egyes

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pálháza Város Önkormányzat képviselő-testületének 3/2014. (II. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről Pálháza Város Önkormányzat

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete Az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérbeadásáról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Az önkormányzati lakások bérbeadásának feltételei 2..

Az önkormányzati lakások bérbeadásának feltételei 2.. Tengelic Község Önkormányzata 12/2008(VI.25.) számú rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, a lakbérek mértékéről a 12/2009. (VIII.19.) és a 22/2011

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2004.(XII.16.) Kt. sz. rendelete. a lakások és helyiségek elidegenítéséről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2004.(XII.16.) Kt. sz. rendelete. a lakások és helyiségek elidegenítéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2004.(XII.16.) Kt. sz. rendelete a lakások és helyiségek elidegenítéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Jánoshalma Város Önkormányzat 14/2006(V.25.) Ör.sz. rendelete (egységes szerkezetben) az önkormányzati lakások bérletéről

Jánoshalma Város Önkormányzat 14/2006(V.25.) Ör.sz. rendelete (egységes szerkezetben) az önkormányzati lakások bérletéről Jánoshalma Város Önkormányzat 14/2006(V.25.) Ör.sz. rendelete (egységes szerkezetben) az önkormányzati lakások bérletéről A Képviselő-testület az Alkotmány 44/A..(1) bek. a.) pontjában biztosított alapjogával

Részletesebben

Tüskevár község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2009.(X. 14.) rendelete

Tüskevár község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2009.(X. 14.) rendelete Tüskevár község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2009.(X. 14.) rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Tüskevár község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

I. RÉSZ A LAKÁSOK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK I. FEJEZET

I. RÉSZ A LAKÁSOK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK I. FEJEZET 1. oldal Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 17/2006.(XII. 15.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek - a módosítással egységes szerkezetben -

Részletesebben

az önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről

az önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8 /2005.( IV. 20. ) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről (egységes szerkezetben

Részletesebben

egységes szerkezetben az 5/2014. (VI. 2.) önkormányzati rendelettel 1. A lakásbérlet általános szabályai

egységes szerkezetben az 5/2014. (VI. 2.) önkormányzati rendelettel 1. A lakásbérlet általános szabályai Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (IV. 1.) önkormányzati rendelete Őrbottyán Város Önkormányzata tulajdonában lévő lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről

Részletesebben

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 6/2005. (IV.28.) számú

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 6/2005. (IV.28.) számú Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2005. (IV.28.) számú Rendel ete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről és a lakbérek megállapításáról ( egységes szerkezetben a módosítására

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2006. (III. 31.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről.

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2006. (III. 31.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2006. (III. 31.) sz. ÖKT. rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről. (Egységes szerkezetben az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 19/2003. (V.27.) Kt. számú rendelete. LAKÁSOK és HELYISÉGEK ELIDEGENÍTÉSÉRŐL

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 19/2003. (V.27.) Kt. számú rendelete. LAKÁSOK és HELYISÉGEK ELIDEGENÍTÉSÉRŐL Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2003. (V.27.) Kt. számú rendelete LAKÁSOK és HELYISÉGEK ELIDEGENÍTÉSÉRŐL Ercsi Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.

Részletesebben

ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete

ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a helyiségek bérletének megállapításáról Előszállás Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Gölle Község Önkormányzat Képviselőtestülete. 4/2006. (III.20.) számú rendelete

Gölle Község Önkormányzat Képviselőtestülete. 4/2006. (III.20.) számú rendelete Gölle Község Önkormányzat Képviselőtestülete 4/2006. (III.20.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről. A lakások és helyiségek bérletére,

Részletesebben

A rendelet hatálya. 1. A rendelet hatálya kiterjed minden Kisbér Város Önkormányzata tulajdonában álló lakásra és helyiségére.

A rendelet hatálya. 1. A rendelet hatálya kiterjed minden Kisbér Város Önkormányzata tulajdonában álló lakásra és helyiségére. KISBÉR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7/2013. (IV.11.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó helyi szabályokról Kisbér Város Képviselő-testülete a lakások és helyiségek

Részletesebben

Hajdúbagos Község Önkormányzatának

Hajdúbagos Község Önkormányzatának Hajdúbagos Község Önkormányzatának 2./2002.( II.25.) ÖR. számú rendelete az önkormányzati tulajdonú bérlakások és helyiségek bérbeadásáról, a lakbérek megállapításáról és a lakásgazdálkodással kapcsolatos

Részletesebben

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Abony Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2010.

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2006(III.30.) Kt. sz. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2006(III.30.) Kt. sz. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2006(III.30.) Kt. sz. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a lakások

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről [egységes szerkezetben a módosításáról szóló 13/2014. (VIII.

Részletesebben

2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről

2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről 2/2006. /III.1./ rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Kisvárda Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2004.(XII.17.) rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről. (egységes szerkezetben) A lakások és

Részletesebben

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. Bérbeadói feladatokat teljesítő szervek

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. Bérbeadói feladatokat teljesítő szervek Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2010.

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2008. (XI. 28.) önkormányzati rendelete Az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérbeadásáról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 28-án tartandó képviselő-testületi ülésére

Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 28-án tartandó képviselő-testületi ülésére Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 28-án tartandó képviselő-testületi ülésére napirendi pont előadó készítette megjegyzés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.(..) számú önkormányzati rendelete

Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.(..) számú önkormányzati rendelete Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013.(..) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Onga Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 17/2001. (XI. 21.) önkormányzati rendelete

Onga Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 17/2001. (XI. 21.) önkormányzati rendelete Onga Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2001. (XI. 21.) önkormányzati rendelete (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) Hatályos 2014. december 5. az Ongai Önkormányzat tulajdonában

Részletesebben

5/1994. (III.31.) Kgy. számú rendelete. (egységes szerkezetben)

5/1994. (III.31.) Kgy. számú rendelete. (egységes szerkezetben) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 11/1996. (VII.12.) Kgy. sz., 17/1999. (VII.9.) Kgy. sz., 5/2001. (III. 9.) Kgy. sz., a 6/2004. (IV.30.) a 17/2004. (X.1.) és a 7/2006. (III.31.) rendeletével 1

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Celldömölk

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2006. (III. 31.) ÖR. rendelete

C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2006. (III. 31.) ÖR. rendelete C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14/2006. (III. 31.) ÖR. rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások elidegenítésének szabályairól szóló 21/2002. (XI. 15.) ÖR. rendelet

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Csömör

Részletesebben

NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2011. (VIII. 11.) r e n d e l e t e önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről

NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2011. (VIII. 11.) r e n d e l e t e önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2011. (VIII. 11.) r e n d e l e t e önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről Nagyrécse Község Önkormányzati Képviselőtestülete a lakások

Részletesebben

I. RÉSZ A LAKÁSOK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK I. FEJEZET

I. RÉSZ A LAKÁSOK BÉRLETÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK I. FEJEZET 1. oldal Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 17/2006.(XII. 15.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek - a módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

Általános rendelkezések. (2) A rendeletben meghatározott egyes feladatokat és hatásköröket átruházott hatáskörben a polgármester lát el.

Általános rendelkezések. (2) A rendeletben meghatározott egyes feladatokat és hatásköröket átruházott hatáskörben a polgármester lát el. Tokodaltáró Község Önkormányzat Tokodaltáró, József A. u. 31., tel.: 33/505-635, fax: 33/505-650 Tokodaltáró Község Önkormányzatának 6/2009. (III.19.) számú rendelete az önkormányzati tulajdonú bérlakások

Részletesebben

Onga Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17 /2001. (XI.21.) számú rendelete (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege)

Onga Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17 /2001. (XI.21.) számú rendelete (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) Onga Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17 /2001. (XI.21.) számú rendelete (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) az Ongai Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások

Részletesebben

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 15/2001. (VIII.4.) Önkormányzati rendelete. tulajdonában lévő önkormányzati

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 15/2001. (VIII.4.) Önkormányzati rendelete. tulajdonában lévő önkormányzati Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2001. (VIII.4.) Önkormányzati rendelete Algyő Nagyközség Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről /

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET a tulajdonát képező MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 10. SZÁM ALATTI KORONA ÜZLETI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT I. EMELET, 201-208-AS 51 m 2 ALAPTERÜLETŰ

Részletesebben

ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1994./VI.22./ számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek b é r l e t é r ő l 2

ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1994./VI.22./ számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek b é r l e t é r ő l 2 ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1994./VI.22./ számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek b é r l e t é r ő l 2 Ócsa Város Önkormányzata a Helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE A lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről (egységes szerkezetben) 1 Budapest

Részletesebben

HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2013. (III.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK ÉS NEM LAKÁSCÉLÚ HELYISÉGEK BÉRLETÉRŐL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

12/2006. (XII.1.) r e n d e l e t e

12/2006. (XII.1.) r e n d e l e t e Kaposmérő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2006. (XII.1.) r e n d e l e t e Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás célú helyiségek bérletéről (Egységes szerkezetben a módosításáról

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 56/2004. (XII. 20.) Kt. rendelete 1

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 56/2004. (XII. 20.) Kt. rendelete 1 TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 56/2004. (XII. 20.) Kt. rendelete 1 az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének egyes feltételeiről

Részletesebben

ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1994./VI.22./ számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek b é r l e t é r ő l 2

ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1994./VI.22./ számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek b é r l e t é r ő l 2 ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1994./VI.22./ számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek b é r l e t é r ő l 2 Ócsa Város 3 Önkormányzata a lakások és helyiségek bérletére,

Részletesebben

A rendelet hatálya Általános rendelkezések

A rendelet hatálya Általános rendelkezések 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 13/1997. (X. 2.) önkormányzati rendelete 1 a tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek - a módosításokkal egységes szerkezetben - 2 A Tolna

Részletesebben

SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/1994. (VIII. 8.), 19/1994. (XI. 21.), 8/1999.(V. 1.), 13/1999.(XI. 30), 8/2002.(IV.30), 9/2003. (IV.29.), 13/2005.(IX.01.) és a 9/2006.(III.28.) számú

Részletesebben

I. fejezet. A rendelet hatálya 1.. Hatásköri szabályok 2..

I. fejezet. A rendelet hatálya 1.. Hatásköri szabályok 2.. Herceghalom Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2002.(XII.15.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére (Egységes szerkezetbe foglalva

Részletesebben

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2006.(IV.03.) számú rendelete

LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2006.(IV.03.) számú rendelete LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2006.(IV.03.) számú rendelete Az önkormányzati lakások és helyiségek bérbeadásának és elidegenítésének feltételeiről a lakások és helyiségek bérletére,

Részletesebben

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III. 30.) rendelettel módosított 13/2003. (VI. 24.) rendelete az önkormányzati lakásokról

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III. 30.) rendelettel módosított 13/2003. (VI. 24.) rendelete az önkormányzati lakásokról Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III. 30.) rendelettel módosított 13/2003. (VI. 24.) rendelete az önkormányzati lakásokról egységes szerkezetben Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Zalaapáti Önkormányzata Képviselő-testülete. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt. 8/1994. /X. 21./ számú rendelete

Zalaapáti Önkormányzata Képviselő-testülete. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt. 8/1994. /X. 21./ számú rendelete Zalaapáti Önkormányzata Képviselő-testülete - módosított, egységes szerkezetbe foglalt 8/1994. /X. 21./ számú rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérbeadásának szabályozásáról

Részletesebben

2. (2) i.) üres helyiség bérbeadása a 4. (16) bekezdése alapján.

2. (2) i.) üres helyiség bérbeadása a 4. (16) bekezdése alapján. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 40/2005.(IX.29.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában levő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000.(III.31.) Kgy. rendelet módosításáról

Részletesebben

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség 12 hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt.

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség 12 hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 46/2012. (VII.10.) önkormányzati rendelete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának

Részletesebben

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet. I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet. I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya 26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Egységes szerkezetbe foglalva az 55/2007. (XII.13.), és a 23/2011.

Részletesebben

Az R 3. -a az alábbi (3), (4), (5) bekezdéssel egészül ki:

Az R 3. -a az alábbi (3), (4), (5) bekezdéssel egészül ki: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2006. (VI.1.) Kt. sz. rendelete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről szóló 7/2006 (III.30.) Kt. sz. rendelet módosításáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A PETŐFI UTCA 9. SZÁM ALATTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ ÉPŰLET LAKÓINAK ELKÖLTÖZTETÉSÉRE, VALAMINT AZ ÉPÜLET TOVÁBBI SORSÁRA VONATKOZÓAN.

ELŐTERJESZTÉS A PETŐFI UTCA 9. SZÁM ALATTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ ÉPŰLET LAKÓINAK ELKÖLTÖZTETÉSÉRE, VALAMINT AZ ÉPÜLET TOVÁBBI SORSÁRA VONATKOZÓAN. ELŐTERJESZTÉS A PETŐFI UTCA 9. SZÁM ALATTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ ÉPŰLET LAKÓINAK ELKÖLTÖZTETÉSÉRE, VALAMINT AZ ÉPÜLET TOVÁBBI SORSÁRA VONATKOZÓAN. Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

1.. I. Az önkormányzati helyiségek bérbeadásának feltételei 2.. A bérbeadó üres helyiséget csak pályázati eljárás lefolytatása után adhat bérbe.

1.. I. Az önkormányzati helyiségek bérbeadásának feltételei 2.. A bérbeadó üres helyiséget csak pályázati eljárás lefolytatása után adhat bérbe. *5 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 9/1999.(V.06.) önkormányzati rendelete Az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról *4*5

Részletesebben

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet 1. az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet 1. az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről 1. oldal 26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet 1 az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Egységes szerkezetbe foglalva az 55/2007. (XII.13.),

Részletesebben

Első fejezet Általános rendelkezések

Első fejezet Általános rendelkezések Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselő testületének 16/2004.( VII.29.) rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről, valamint elidegenítéséről

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 7/1994.(IV.26.) számú R E N D E L E T E

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 7/1994.(IV.26.) számú R E N D E L E T E EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/1994.(IV.26.) számú R E N D E L E T E Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről. (A módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

Szentlőrinc Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013.(VIII.21.) önkormányzati rendelete

Szentlőrinc Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013.(VIII.21.) önkormányzati rendelete Szentlőrinc Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013.(VIII.21.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN ÁLLÓ BÉRLAKÁSOK BÉRÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Szentlőrinc Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

I. rész A lakás bérbeadásának szabályai

I. rész A lakás bérbeadásának szabályai Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2007 ( I. 25.) számú rendelete az önkormányzati tulajdonú bérlakások és a helyiségek bérbeadásáról, béreinek megállapításáról és a lakhatással kapcsolatos

Részletesebben

Összevont szerkezet 2001(09.12)

Összevont szerkezet 2001(09.12) Összevont szerkezet 2001(09.12) ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE az önkormányzati lakások lakbérének megállapításáról szóló 14/2000.(12.15) számú rendeletének 12/2001(09.12) számú rendeletével

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 1/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 1/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről szóló 25/2006.(VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város

Részletesebben

15/1995. (XII. 29.) MKM rendelet. a műteremlakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról

15/1995. (XII. 29.) MKM rendelet. a műteremlakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról 15/1995. (XII. 29.) MKM rendelet a műteremlakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló - többször módosított

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (VIII.15.) )Ör.sz. önkormányzati rendelet az önkormányzati tulajdonban álló lakások és helyiségek bérletének, elidegenítésének szabályairól Kaba

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet

Pályázati Hirdetmény. Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet Pályázati Hirdetmény Bátaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet költségalapon meghatározott lakbérű önkormányzati bérlakások határozott idejű bérleti jogának elnyerésére Pályázati

Részletesebben

.../2006. (.) BM rendelet. szóló évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 41/2000. (XII. 12.) BM rendelet módosításáról

.../2006. (.) BM rendelet. szóló évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 41/2000. (XII. 12.) BM rendelet módosításáról .../2006. (.) BM rendelet a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 41/2000. (XII. 12.) BM rendelet

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 6/2065-1/2010/IX Üi.: dr. Sánta Edina Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS-RENDELETTERVEZET Tárgy: Az önkormányzat

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 17/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 17/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról Miskolc Megyei Jogú Város

Részletesebben

ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1994./VI.22./ számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek b é r l e t é r ő l 2

ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1994./VI.22./ számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek b é r l e t é r ő l 2 ÓCSA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/1994./VI.22./ számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek b é r l e t é r ő l 2 Ócsa Város Önkormányzata a Helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ A helyi rendelet hatálya 1.

ELSŐ RÉSZ A helyi rendelet hatálya 1. Kiszombor Község Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2005.(XI. 29.) KKÖT rendelete lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról /Egységes szerkezet/ Kiszombor

Részletesebben

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK AZ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRBEADÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 2/2007.(II. 01.) RENDELETÉNEK A 14/2007.(IX. 27.) RENDELETTEL, A 19/2007.(XI.

Részletesebben

Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (II.13) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és az elidegenítésükre vonatkozó szabályokról

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 09. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 27/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 27/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 27/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakás eladásának feltételeiről 16/2005. (IV. 20.) számú önkormányzati rendelet

Részletesebben

I.RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1..

I.RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya 1.. LENGYELTÓTI VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/1994./XI.27./ számú rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről (egységes szerkezetben

Részletesebben

Polgárdi Város Képviselı Testület 8/2006.(III.31.)Önk.sz. rendelete

Polgárdi Város Képviselı Testület 8/2006.(III.31.)Önk.sz. rendelete Polgárdi Város Képviselı Testület 8/2006.(III.31.)Önk.sz. rendelete A lakások és helyiségek bérletérıl és elidegenítésérıl szóló 10/2003.(X.1.)Önk.sz. rendelet módosításáról 2 Polgárdi Város Képviselı

Részletesebben

I. fejezet. 1. Általános rendelkezések. 2. A rendelet hatálya A bérbeadói feladatokat teljesítő szervek

I. fejezet. 1. Általános rendelkezések. 2. A rendelet hatálya A bérbeadói feladatokat teljesítő szervek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2000. (V. 11.) Ör. sz. Rendelete A LAKÁSOK ÉS HELYISÉGEK BÉRLETÉRŐL (egységes szerkezetben) Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2011.( XI.29.) önkormányzati rendelete. a lakások bérletéről, az elidegenítés szabályairól

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2011.( XI.29.) önkormányzati rendelete. a lakások bérletéről, az elidegenítés szabályairól BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011.( XI.29.) önkormányzati rendelete a lakások bérletéről, az elidegenítés szabályairól Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a lakások

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 7/2015.(IV.02.)

Részletesebben

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/1994. (VI.30.) számú rendelete

PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/1994. (VI.30.) számú rendelete PAKS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/1994. (VI.30.) számú rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek elidegenítéséről. (Egységes szerkezetbe foglalva) A lakások és helyiségek bérletére, valamint

Részletesebben

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 38/2008.(XII. 17.) rendelete. a lakások bérletéről és elidegenítéséről

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 38/2008.(XII. 17.) rendelete. a lakások bérletéről és elidegenítéséről JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 38/2008.(XII. 17.) rendelete a lakások bérletéről és elidegenítéséről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére, valamint

Részletesebben

A Rendelet 2. (2) és (3) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: 2. (2)

A Rendelet 2. (2) és (3) bekezdései az alábbiak szerint módosulnak: 2. (2) 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2015. (IV. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról szóló 15/2000. (III.31.)

Részletesebben

Orfű Község Önkormányzata Képviselőtestületének 5/1994. számú önkormányzati rendelete

Orfű Község Önkormányzata Képviselőtestületének 5/1994. számú önkormányzati rendelete Orfű Község Önkormányzata Képviselőtestületének 5/1994. számú önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó szabályokról

Részletesebben

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul:

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 5/2010. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006.(XII.13.)

Részletesebben

SZABÁLYZAT BÉRLETÉRŐL ÉS HASZNÁLATÁRÓL április 23. A DEBRECENI EGYETEM VAGYONKEZELÉSÉBEN LÉVŐ LAKÁSOK

SZABÁLYZAT BÉRLETÉRŐL ÉS HASZNÁLATÁRÓL április 23. A DEBRECENI EGYETEM VAGYONKEZELÉSÉBEN LÉVŐ LAKÁSOK SZABÁLYZAT A DEBRECENI EGYETEM VAGYONKEZELÉSÉBEN LÉVŐ LAKÁSOK BÉRLETÉRŐL ÉS HASZNÁLATÁRÓL 2015. április 23. PREAMBULUM A Debreceni Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a 2014. évi XXXVI. törvénnyel

Részletesebben

1. A lakásbérlet általános szabályai 2.

1. A lakásbérlet általános szabályai 2. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.17.) önkormányzati rendelete Bucsa Község Önkormányzata tulajdonában lévő lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről

Részletesebben

KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos

KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos KALOCSAI VAGYONHASZNOSÍTÁSI ÉS KÖNYVVEZETŐ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Pályázat útján meghirdeti Kalocsa Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képező és a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető

Részletesebben

2. (1) A Városüzemeltetés rendszeres nyilvántartást vezet a bérbeadás útján hasznosítható helyiségekről.

2. (1) A Városüzemeltetés rendszeres nyilvántartást vezet a bérbeadás útján hasznosítható helyiségekről. Szentgotthárd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2013.(X.31.)önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó szabályairól Szentgotthárd

Részletesebben

EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a 22/2011.(XII.22.) és a 8/2012.(III.30.) önkormányzati rendelettel módosított

EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a 22/2011.(XII.22.) és a 8/2012.(III.30.) önkormányzati rendelettel módosított EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 22/2011.(XII.22.) és a 8/2012.(III.30.) önkormányzati rendelettel módosított 18/2009.(X.1.) önkormányzati rendelete a lakások bérletére, valamint az

Részletesebben

A Rendelet 18/A. (1) bekezdés d) pontja az alábbiak szerint módosul: a) fennálló hátralékát a bérbeadó, vagy a szolgáltató felé rendezte,

A Rendelet 18/A. (1) bekezdés d) pontja az alábbiak szerint módosul: a) fennálló hátralékát a bérbeadó, vagy a szolgáltató felé rendezte, 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 17/2016.(VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról

Részletesebben

Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2004.(II.3.) Ktr. rendelete a lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről.

Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2004.(II.3.) Ktr. rendelete a lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről. Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2004.(II.3.) Ktr. rendelete a lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről. 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete a lakások és

Részletesebben

16/2000. (III. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete

16/2000. (III. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete 16/2000. (III. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete Szentgotthárd Város Önkormányzatának tulajdonában lév lakások elidegenítésének szabályairól Módosítva: a 4/2002.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2001. (III.1.) számú. rendelete

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2001. (III.1.) számú. rendelete NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2001. (III.1.) számú rendelete a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről szóló 12/1998. (IV. 1.) sz. rendelet módosításáról, és egységes szerkezetű

Részletesebben

A rendelet hatálya I. FEJEZET. 1. Az önkormányzati lakások bérbe adásának általános feltételei. 2. Az önkormányzati lakások bérbe adásának jogcímei

A rendelet hatálya I. FEJEZET. 1. Az önkormányzati lakások bérbe adásának általános feltételei. 2. Az önkormányzati lakások bérbe adásának jogcímei Berente Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014.(IV.28.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről, a lakbérek mértékéről, valamint az elidegenítésükre

Részletesebben

a 2013. november 22.-i módosítást követően egységes szerkezetben

a 2013. november 22.-i módosítást követően egységes szerkezetben A 2013.11.22-i módosítást (23/2013.(XI.22.) Ör. rendelet) követően egységes szerkezetben. Hatályos: 2014.01.01. napjától Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2002.(VIII.30.) r e n

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 23. ai üléséről. 122/2017. (03.23.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 23. ai üléséről. 122/2017. (03.23.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 122/2017. (03.23.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 08/2017.-es ülésre, az alábbi napirendi pontokat fogadja el: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Döntés az Október 6. u. 16-18.

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Újszentmargita Község Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2004. (XII.22.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről A lakások

Részletesebben