MUNKAVÁLLALÁSI AKTIVITÁS ÉS SZÜLŐI SZEREPVÁLLALÁS

Átírás

1 MUNKAVÁLLALÁSI AKTIVITÁS ÉS SZÜLŐI SZEREPVÁLLALÁS KAPITÁNY GABRIELLA Hazánk II. világháború utáni társadalmi-gazdasági fejlődésének számos folyamatában a nők gazdasági aktivitásának alakulása jelentette az egyik leglátványosabb, legnagyobb volumenű változást. Az aktív kereső nők létszáma az 1950-es évek során közel félmillióval, a következő két évtizedben pedig további 511 ezerrel gyarapodott. A század első felére jellemző egyharmad körüli (1930-ban 31, 1941-ben 35%-os) aránnyal szemben 1980-ban a munkavállalási korú (15 54 éves) nők 71 %-a dolgozott aktív keresőként. A gyermekgondozási segélyt igénybe vevők, vagyis a kereső munkából csak átmenetileg kiváltak figyelembevételével számított foglalkoztatottsági ráta meghaladta a 80%-ot. Mivel a fennmaradó hányad jelentős részét (így a rokkantsági, illetve korkedvezményes nyugdíjasokat, a nappali tagozaton tanulókat, az egyéb eltartottak közül mindazokat, akik egészségi állapotuk, családi körülményeik, koruk miatt nem tudtak munkát vállalni) potenciális munkaerőtartalékként sem lehetett figyelembe venni, a nők foglalkoztatása megközelítően elérte a társadalmilag lehetséges maximumot és 1990 között a éves női népesség létszáma 4%-kal, az ilyen korú kereső nőké pedig 6% -kai lett kevesebb. Kissé módosult ugyan a munkavállalási korú női népesség gazdasági aktivitás szerinti összetétele, de a foglalkoztatottságuk szintjében nem következett be lényeges változás elején a munkavállalási korú nők 78%-a minősült foglalkoztatottnak. A népszámlálás által számba vett 34 ezer munkát kereső, elhelyezkedni nem tudó nő a éves női népességnek mindössze 1,2%-át jelenti. A század első felében a női munkavállalókat még szinte csak pótlólagos munkaerőként, a rendelkezésre álló férfi munkaerő kiegészítésére, illetve főként bizonyos munkaterületeken alkalmazták. Ennek megfelelően épült fel a társadalmi-gazdasági szervezet, ezt szolgálta a nemek közötti természetes munkamegosztásra épülő család, amelyben az anya gondozza a gyermekeket, rendben tartja a háztartást, biztosítja azt, hogy férje otthoni gondoktól mentesen, zavartalanul végezhesse munkáját, az apa pedig megteremti a család megélhetéséhez szükséges anyagi javakat. A nők többsége szabadon választhatott a kereső munka és a gyermeknevelés között. Aki tudatosan készült valamilyen pályára, elhivatottságból, meggyőződésből választott magának kereső foglalkozást, az igen gyakran lemondott az anyaságról. Aki viszont gyermeket szült, az többnyire élethivatásként vállalta az anyai szerepet. A hagyományos, klasszikus családi háttérrel rendelkező gyermekes nők általában nem vállaltak kereső munkát,

2 276 KAPITÁNY GABRIELLA szinte kizárólag csak körülményeik megváltozása, családjuk anyagi helyzetének romlása miatt jelentek meg a munkavállalók között, pl. ha férjük betegség vagy más ok miatt kiesett a kereső munkából. A 15 éves és idősebb aktív kereső nők többsége (1920-ban 53, 1930-ban 56%-a) hajadon volt. A házasok aránya a megfelelő korú aktív kereső nők között 1920-ban az egynegyedet sem érte el (24%), 1930-ban pedig egyötöd alatti (19%) volt re számottevően módosult a kereső nők családi állapot szerinti összetétele. 44%-ra csökkent a hajadonok hányada, létszámuk is alacsonyabb lett a korábbinál, ugyanakkor jelentősen emelkedett a kereső munkát vállaló házas, illetve volt házas nők száma. A háború befejezését követően, a negyvenes évek utolsó negyedében megindult gazdasági és politikai változások pl. az 1948-ban megkezdődött államosítás már szerepet játszottak abban, hogy 87%-kal több házas nő vállalt aktív kereső munkát, mint nagyjából két évtizeddel korábban. Bár a családi állapot a fennálló jogi helyzetet fejezi ki, és nem a tényleges családi állást, ezek az adatok is megfelelően tükrözik a jellemző tendenciákat és 1960 között 40% -kal növekedett az aktív munkát végző nők létszáma, a éves nők fele folytatott kereső tevékenységet. A tömeges női munkavállalást alapvetően a megélhetés kényszere motiválta, és motiválja napjainkban is. Az a családmodell, amelyben a férj a "kenyérkereső", a nő pedig anya és háziasszony, egyre kevésbé képes megfelelően működni, a két jövedelem egyre inkább feltétele a család megélhetésének. A család létfenntartásához szükséges jövedelem megszerzésébe egyre több esetben kénytelen a feleség is bekapcsolódni ben a házas nők 16%-a végzett kereső munkát, 1960-ban már csaknem kétötödük dolgozott. Jelenleg a házaspáros családok 57%-ában az aktív kereső férj mellett a feleség is dolgozik (49%), vagy gyesen, gyeden van (8%). A gyermek nélkül élő házaspároknál ez az arány alacsonyabb, 27%, ugyanakkor az egygyermekes családoknál 72, a kétgyermekeseknél 84%. A három- és többgyermekes családoknál a gyermekszám növekedésével fordított arányban csökken a kétkeresős családok hányada, de még így is meglehetősen magas. Mindez azt igazolja, hogy a családok kevés kivételtől eltekintve csak akkor tudnak gyermeket felnevelni, ha mind a férj, mind a feleség dolgozik. Az alatt a negyven év alatt, amely a II. világháborút követő első és a legutolsó népszámlálás között eltelt, a családok száma 23%-kal növekedett, a családokban élőké viszont mindössze 6%-kal lett magasabb. Míg 1949-ben 100 családban átlagosan 339 személy élt, napjainkban csupán 293. Az átlagos családnagyság csökkenéséhez nagymértékben hozzájárult a családok családtípus szerinti megoszlásának kedvezőtlen alakulása. Jelentősen megnőtt ugyanis azoknak a száma, akik egyedül, házastárs, élettárs nélkül nevelik gyermeküket ben még csak 307 ezer ilyen "csonka" családot vettek számba, most viszont már 452 ezer családból hiányzik özvegyülés, válás, különváltan élés miatt az egyik szülő. A családok között a gyermekes házaspárok (élettársi kapcsolatot is beszámítva) hányada az évi 60%-ról 50%-ra esett vissza elején a családok

3 MUNKAVÁLLALÁS - SZÜLŐI SZEREPVÁLLALÁS 277 egyharmada gyermek nélkül élt, és csupán 45%-ukban nevelkedett 15 évesnél fiatalabb gyermek. Alapvetően megváltozott a gyermekes családok gyermekszám szerinti összetétele is. 40 évvel ezelőtt a gyermekes családok 43%-ában egy, 30%-ában két gyermek élt. A három, illetve négy vagy ennél több gyermekes családok aránya alig tért el egymástól (14, illetve 13%). Napjainkban a gyermekes családoknak csaknem a fele (48%-a) egygyermekes, kissé több mint kétötödükben (41%) két gyermek van. A háromgyermekes családok hányada 8, az ennél több gyermekeseké 2%, így a gyermekes családoknak mindössze egytizedében él két gyermeknél több. Az eltelt negyven év alatt megváltozott az ideális családnagyságról alkotott felfogás, így már a három gyermek felnevelését vállaló családok is sok gyermekesnek, "nagycsaládnak" számítanak. Bár a családokban élő gyermekek számát egyéb tényezők is befolyásolják (pl. a házasságtartam, a már felnőtt gyermekek kiválása a családból, a férj előző házasságából származó gyermek családba kerülése), a családnagyság változásában elsősorban a termékenységi adatok alakulása játszik szerepet. A száz házas nőre jutó élveszületett gyermekek száma 1920-ban még 362 volt, ez 1949-ig 257-re, 1960-ig 232-re, 1960 és 1970 között 201-re, 1970 és 1980 között 189-re esett vissza. Jelenleg 190 élveszületett gyermek jut száz házas nőre. Az átlagos gyermekszám csökkenése egyértelműen a négy vagy több gyermeket szült nők arányának nagymértékű viszszaeséséből adódik. A nők gyermekszám szerinti összetétele a század közepétől alapvetően a kétgyermekesek javára tolódott el. Ma a házas nők teljes propagatív életszakaszuk folyamán átlagosan két gyermeket hoznak a világra, ezzel szemben a század első felében szülőképes korú nemzedéknek átlagosan három gyermeke született. A termékenységi szint visszaesését eredményező tényezők között első helyen szerepelt a nők fokozott munkábaállása, ugyanis az aktív kereső munka mellett csak egy-két gyermek látható el és nevelhető fel megfelelően. Az a nő, aki aktív munkavégzés mellett vállalja az anyai szerepet, tulajdonképpen két, egyenként is teljes embert igénylő feladatkört lát el. A háztartási terhek, a gyermek ellátásának bizonyos mozzanatai megoszthatók ugyan a férj és feleség között, de ez a gyakorlatban igen ritkán valósul meg. A nőknek munkahelyén teljes értékű munkaerőként kell helytállnia, szakmai fejlődésében, továbbképzésében általában gátat jelent otthoni lekötöttsége. Ezért nem vállalkozik az átlagosnál több gyermek felnevelésére. Az elmúlt 40 év alatt a társadalom jelentős intézményrendszer kiépítésével és számos intézkedéssel igyekezett megteremteni a női munkavállalás feltételeit, növelni a nők gyermekvállalási hajlandóságát. A látványosan fejlődő bölcsőde- és óvódahálózat mégsem volt képes soha az igények teljes kielégítésére. Az otthoni munkát könnyítő szolgáltatások kezdetben igen alacsony színvonalúak voltak, ma pedig javarészt megfizethetetlenek. Részben e feszültségek enyhítését célzó meggondolásból, részben a gyermekvállalási szándék megvalósításához szükséges feltételek biztosítására került bevezetésre 1967-ben a gyermekgondozási segély. A gyes

4 278 KAPITÁNY GABRIELLA igénybevétele azonban a segély alacsony összege miatt nagy jövedelemkiesést okozott az érintett családokban. Így a gyermekgondozási segélyt főképp az alacsonyabb fizetésű munkakörökben dolgozók vették igénybe, különösen textil-, bőr-, konfekcióipari betanított munkások, kereskedelmi dolgozók, segédmunkások, nem vezető beosztású szellemi foglalkozásúak. A gyes tehát valójában csak keveseket ösztönözhetett az otthonmaradásra, illetve az eredetileg tervezettnél több gyermek vállalására. Ezen a helyzeten a segély összegének többszöri emelése sem változtatott. Mégis tagadhatatlan, hogy a gyermekgondozási segély a bevezetését követő időszakban kissé még megnövelte a nők gyermekvállalási kedvét, és hatása megmutatkozott a szülőképes korú, ezen belül is elsősorban a fiatalabb korosztályhoz tartozó nők termékenységének alakulásában. A gyesnél hatásosabban működhet a gyermekgondozási díj 6 éve bevezetett konstrukciója, amely a kieső fizetésnél ugyan kisebb, de azzal részarányos összeget biztosít az otthoni gyermekgondozás időszakára. Ennek tulajdonítható, hogy a nyolcvanas évtized második felében ismét emelkedni kezdett a gyermekük gondozása céljából átmenetileg inaktívvá vált anyák száma. Az évi népszámlálás időpontjában 14%-kal több nő volt gyermeke ápolása céljából munkahelyétől távol, mint 1984 végén. Ezzel együtt kissé egyenletesebb lett a gyermekápolási vagy gyermekgondozási szabadságon lévő nők foglalkozás szerinti összetétele. A nyolcvanas évek végén megjelent nyílt munkanélküliség a népszámlálás időpontjában még csak a családoknak igen kis töredékét érintette. A munkanélküliek létszámának növekedésével együtt azonban egyre több családnak kell számolnia azzal, hogy kiesik az egyik, vagy mindkét kereső. Olyan gazdasági viszonyok között, amikor a családok jelentős részében a gyermekvállalásnak az a feltétele, hogy mindkét szülő dolgozzon, már az egyik kereső kiesése is a család megélhetését teszi lehetetlenné. Nem nehéz belátni azt, hogy a munkanélküliség reális veszélye, az ebből eredő létbizonytalanság a családok eddig is alacsony gyermekvállalási hajlandóságát fogja még tovább csökkenteni. Egyre kevesebb nő fog vállalkozni arra, hogy második gyermeke után megszülje a harmadikat, vagy egy gyermek mellett vállaljon még második gyermeket, illetve hogy egyáltalán gyermeket szüljön. Ennek elkerülése érdekében mindenképpen meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amelyek a jelenlegi gazdasági körülmények között is lehetővé teszik a női foglalkoztatás szintjének megőrzését, csak más minőségben. A nők foglalkoztatásának számos olyan formája van, amely figyelembe veszi a női munkaerőnek a nők kettős hivatásából eredő sajátosságait. Nálunk is léteznek ugyan ezek a formák, de csak szórványosan. A munkáltatók érthető módon nem tesznek különbséget a munkavállalóval szemben támasztott követelményekben aszerint, hogy az adott munkahelyet férfi vagy nő tölti be. A megoldást nem is az eltérő követelményrendszer felállítása jelenti, hanem azoknak a rugalmas foglalkoztatási formáknak az elterjesztése, amelyek megkönnyítik az aktív kereső munka és a gyermek-

5 MUNKAVÁLLALÁS - SZÜLŐI SZEREPVÁLLALÁS 279 nevelés összeegyeztetését, ugyanakkor a munkaerőtöbblet egy részének a lekötésére, lecsapolására is alkalmasak. A rugalmas foglalkoztatási formák közül első helyen kell említeni a részmunkaidős foglalkoztatást, amely igen e lte rje d t a nyugati országokban. Különösen magas a részmunkaidőben foglalkoztatott nők aránya a skandináv államokban, Németországban, Hollandiában, Kanadában, az Egyesült Államokban. A részmunkaidős foglalkoztatásnak számos változata létezik. Legáltalánosabb az, hogy rövidebb, 4 6 órás munkaidőt állapítanak meg azokon a munkaterületeken, ahol ezt a munka elvégzése lehetővé teszi. Gyakori megoldás, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott a hét bizonyos napjain, a hónap egy részében vagy az év meghatározott szakaszában dolgozza le a számára megállapított heti, havi, éves munkaidőt. Előfordul az is, hogy ugyanarra a teljes munkaidős munkahelyre két munkavállalót vesz fel a munkáltató, akik egymás között osztják meg a munkavégzést. Az erre vonatkozó felmérések azt bizonyítják, hogy a nők szívesen dolgoznának a teljesnél rövidebb munkaidőben. Például az évi ELAR-felvételhez kapcsolt, a női foglalkoztatást vizsgáló adatgyűjtés eredményei szerint a kereső nők mintegy harmada élt volna a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségével. Ugyanakkor 1990 végén az ötven főnél több dolgozót foglalkoztató munkáltatóknál mindössze 2% volt a részm unkaidőben dolgozók aránya, női munkavállalóik között is csak kissé magasabb, 3%. A nyugati országok gyakran alkalmazzák a bedolgozói munkaviszonyt is. Főleg a műszeriparban, az elektronikai iparban terjedt el. Ennek megfelelően különösen Japánban és Svájcban jelentős a bedolgozók aránya. Az előbb említett munkáltatói kör adatai alapján nálunk a bedolgozók aránya az összes foglalkoztatottak között az 1%-ot sem éri el, a nőknél pedig alig valamivel haladja meg az 1%-ot. A bedolgozók rendszerének kiépítése azért szolgálja jól a munkáltató érdekeit, mert egy viszonylag kislétszámú törzsalkalmazotti állománnyal működő vállalkozás a bedolgozói hálózat munkaellátásának szabályozásával, munkajogi hatású intézkedések nélkül is könnyen alkalmazkodhat a piaci feltételekhez. A részmunkaidőben vagy bedolgozóként foglalkoztatott nők pedig jövedelmük csökkenése ellenére is biztosítottabbnak láthatják gyermekeik jövőjét, mint munkanélküliként, teljes létbizonytalanságban. Tárgyszavak: Nők Foglalkozási viszony LABOUR FORCE PARTICIPATION AND ASSUMING PARENTAL RESPONSIBILITY