TATA, Új utca Réti tavak SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
|
|
- Irma Takácsné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 LT-PLAN BT Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 10/2016. TATA, Új utca Réti tavak SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervezők: Településtervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/ Szakági közreműködők: Környezetvédelem: LAKI FERENC környezetvédelmi szakmérnök SzKV-hu, SzKV-le, SzKV-vf, SzKV-zr/ BUSZ TAMÁS építőmérnök, környezetmérnök TKö, KÉ-K /
2 2 TERVI ELŐZMÉNYEK, TERVEZÉSI FELADAT Tata Város építési szabályzatát 38/2005. (XII. 6.) számú TÉSZ rendelettel hagyta jóvá a Képviselő Testület. A 2005 óta született módosítások beépültek az egységes szerkezetű TÉSZ-be. Az Új utca és a Réti tavak közötti terület szakaszokban került és kerül áttervezésre. A 1207 hrsz. úttól északkeletre eső területet 2014-ben módosítottuk, ennek lényege, hogy különleges beépítésre szánt sportterületet szabályoztunk ide, amit a 17/2014 (IX. 1.) önkormányzati rendelettel fogadott el az Önkormányzat. Felmerült az igény, hogy a 1207 hrsz. út másik oldalán a Kismosó patakig terjedő teleksávot is módosítani kellene. Erre született egy tanulmányterv, majd ennek tovább tervezéséről született a 46/2016. (II. 25.) önkormányzati határozat. A módosítást teljes eljárásban folytatjuk le, a tanulmány és a határozat alapján megtörtént a tájékoztatási szakasz. A TELEPÜLÉSZERKEZET VIZSGÁLATA Az Új utca mentén, a tervezési terület teljes szélességében, az 1207 hrsz. úttól a Kismosó patakig központi vegyes terület (intézmény terület) található. Mögötte apró telkek kusza halmaza van, ami lenyúlik a Réti tavakig. Ez a teleksáv kétharmadában kertvárosias lakóterületként lett meghatározva, egy harmadában beépítésre nem szánt zöldterület illetve erdő. Az 50 m széles erdősáv a Réti tavak természeti értékeit kívánja védeni. A tervezett zöldterület kevésbé logikus. A mellékleten látható módon figyelembe vett egy beazonosíthatatlan kanyargós földutat, egynémely csak papíron létező telekhatárt, és a Kismosó patak mentén, átkötve az 1207 hrsz. útra, egy torz T alakú zöldterületet tervezett be. A Kismosó patak értelemszerűen vízgazdálkodási terület. Az 1207 hrsz. útnál csak a meglévő szélességet vette figyelembe szélesítési igény nélkül (nem mindegy a BA érték egyensúly miatt), és egy átkötő utat tervezett a meglévő intézmény terület alsó határánál. Ez a településszerkezet jelentősen eltér a szabályozási tervtől, még a koncepciója is más. Viszont a településszerkezet módosításakor nem a szabályozási terv, hanem a szerkezeti terv az alapja a biológiai aktivitásérték egyensúly vizsgálatának! A SZABÁLYOZÁSI TERV VIZSGÁLATA A hatályos szabályozási tervdokumentáció 8.3. tervlapja tartalmazza ezt a teleksávot. Az intézmény terület van csak részletesen szabályozva Vk-HF-In-1 övezeti besorolással. Az 1207 hrsz. földutat 14 m szélesre szabályozza, csak a Réti tavak véderdő sávjánál csökkenti az út szélességét 10 m-re. A szerkezeti tervnek megfelelően szabályozza a terv a Réti tavak mentén az 50 m-es véderdő sávot és vízgazdálkodási övezetként a Kismosó patakot.
3 3 Az erdő és az intézményi terület közt a teljes teleksávot Mko korlátozott hasznosítású mezőgazdasági területként szabályozza a terv. Mellette zárójelben szerepel, hogy (Lke), vagyis kertvárosias lakóterület, de ez csak zavart okoz. Egy területnek nem lehet két övezeti besorolása. Feltehetőleg arra utal, hogy ez most mezőgazdasági terület, de a szerkezeti terv szerint lehetőség lesz lakóterületre áttervezni. Tartalmaz egy átkötő utat a patakon keresztül szaggatott vonallal, ami a jelmagyarázaton irányadó szabályozási vonal, ezt már az OTÉK nem ismeri. Egyébként racionálisnak mondható, kár, hogy a településszerkezeti tervet nem módosították ennek megfelelően út és zöldterület vonatkozásában. SZABÁLYOZÁSI JAVASLAT A 1207 hrsz. út változatlan az Új utcától a 16 m, majd 14 m szabályozási szélességgel a sport terület 22 m-es parkoló utcájáig. Onnan már 12 m széles lakóutcaként folytatódik úgy, hogy a lakótelkek lényegében nem onnan, hanem a keresztutcából nyílnak. Ez az utca 10 m-esre redukálódik az erdő mentén, a lakóterület és a Réti tavak között. Az Új utca felőli két keresztutca átlagos 12 m-es szélességű, míg a másik kettő, ami rövidebb, és csak 4-6 telek nyílik róluk, azok 10 m szélességűek. Azon is elfér az az igen csekély gépkocsi forgalom és a járda, de akár vegyes forgalmú utcaként is kialakítható. A keresztutcák végén helyet biztosítunk Y forduló kialakítására. Az önkormányzat a Kismosó patak mentén kerékpáros forgalmat kíván fejleszteni. A Naszály felől érkező kerékpárosokat kívánja bevezetni a Réti tavak mellé, onnan a Kismosó patak mentén jön el az Új utcáig. A mi tervünket a Kismosó patak melletti szakasz érinti. A terv szerint ez a kerékpáros út a tervezett közjóléti erdőn, majd a zöld területsávon halad az intézményig, ott pedig az árok és a kerítés közötti 1215 hrsz. földúton, vízgazdálkodási területen éri el az Új utcát. Elképzelésünk szerint ez gyalogos- és kerékpáros útként építhető meg, hogy a patak mentén sétáló, kutyasétáltató funkciója is lehessen. Egyúttal a patak meder fenntartása is biztosítható lenne innen. A forgalom elosztása és a közművek több irányú bekötése érdekében a sportterület parkoló utcájától induló keresztutca a patakon át folytatható, és bekötendő az Aradi Vértanúk útjába. Ehhez 12 és 14 m-es utat szabályozunk ki. Az intézmény övezete nem változik, marad a VK-HF-In-1 jelű övezet. Az intézmény terület szomszédságában a korábbi tervtől eltérően egy kisvárosias lakóövezetet szabályozunk. Ennek célja a többrétű felhasználás elősegítése: - a meglévő intézményterület bővülhet a kisvárosias lakóterület irányában, - ez a tömb beépülhet intézményi és társasház, illetve családi házas módon, igény szerint variálva, - intenzívebb beépítést tesz lehetővé, mint a jelenleg terven szereplő kertvárosias lakóterület. A kisvárosias lakóterületeket a TÉSZ 38/2005. (XII. 6.) rendelet 14. -a szabályozza általánosságban, és az 5. melléklet T1.2. táblázat tartalmazza a beépítési paramétereket.
4 4 Ebben a városrészben a -HF- jelű övezetek találhatók. Van is a táblázatban Lk-HF-1,2,O és Cs övezet, de egyik sem alkalmazható ide. Ezért egy új övezettel egészítenénk ki a táblázatot: 35. sor Lk m 2 / Sz / 40 % / 9,0 m / 30 %, szintterület m. 1,2. Az összes többi beépítésre szánt övezetet Lke kertvárosias lakó övezetbe soroljuk. Itt ugyanazt az övezetet tervezzük be, amit a párhuzamosan folyó Parképítő térség tervdokumentációjában szerepeltetünk. A TÉSZ 5. melléklet T1.3. táblázat kiegészül egy 29. sorral: Lke m 2 / Sz / 30 % / 6,0 m / 50 %. Az Lk-1 övezeten belül két telekcsoport a Kismosó patak túloldalára kerül. A két patakmenti telek esetében 6 m széles védő zöld (vz) sávot terveztünk be, ahol épület nem állhat, és egy fasor kísérheti a patakot, mintegy tükrözve a túloldali zöld sávot. Az építési helyre vonatkozóan az általános előírások érvényesek, 5 m előkert, 3-3 m oldalkert, 6 m hátsó kert. TÁJRENDEZÉS Az intézmény feltöltött telken épült be. Mögötte mély fekvésű megműveletlen kertterület van, ami gyepes rét, a tavak közelében megjelenik a nád, és cserjés, ligetes együttesek találhatók a tó felé eső harmadban. Ez a harmad a helyi természetvédelmi terület része. A Kismosó patak két oldalát fasor szegélyezi kisebb-nagyobb megszakítással. Mezőgazdasági szempontból nem értékes terület, a városközponthoz közel eső fekvése a beépítését kívánatossá teszi megfelelő feltöltés és infrastruktúra fejlesztés után. A szomszédos sportterület előkészítéséhez készített a Geoszféra Kft. területismertető talajmechanikai szakvéleményt, ami jól használható az általunk tervezett területre is. A talajvíz a terepszint alatt cm-rel észlelhető, emiatt a terület min. 1 m vastagságban feltöltendő beépítés előtt. A felszíni alatt 1,8-2 m-rel már alapozásra alkalmas rétegeket mutatott ki a vizsgálat 200 kn/m 2 határfeszültségi alapértékkel. A terep felső kb. 1 m-ére a sötétbarna, laza, szerves iszap a jellemző, kb. 1 és 2 m között szürke, laza, finomszemcsés homok, míg kb. 2 m után szürke, közepesen tömör, gyengén graduált, kissé iszapos homok. Agyagtalaj kb. 4 m mélyen található. Ez a talajmechanikai ismertetés tájékoztató jellegű, nem teszi szükségtelenné a beépítést megelőző vizsgálatot, hiszen a beépítésre szánt terület kb. 300 m hosszon terül el, kb. 1,5 m terepszint eséssel, ami változást jelenthet az általános talaj-képhez viszonyítva, és másképp értékelendő többszintes beépítés esetén vagy családi házas beépítés esetén. A patak menti zöld sávokban jelenleg is állnak fák, amik megőrzendők. Új fák telepítése esetén a patakmeder rézsűjének felső élétől min. 3 m-nyi sáv szabadon hagyandó. A beépítésre szánt terület és a Réti tavak közötti kb. 150 m hosszú teleksáv megműveletlen, nádas, ligetes terület, ahol leginkább közpark lenne kialakítható. A biológiai aktivitás érték megőrzése érdekében erdőt terveztünk ide, korábbi nevén egészségügyi-szociális-turisztikai funkcióval, újabb nevén közjóléti erdőt.
5 5 A BIOLÓGIAI AKTIVITÁSÉRTÉK VÁLTOZÁSA Hatályos szerkezeti terv szerint: Területfelhasználás Terület, m 2 BA érték/m 2 BA érték Erdő terület 0,31 9,0 2,79 Zöldterület 1,07 6,0 6,42 Kertvárosias lakóterület 3,22 2,7 8,69 Közlekedési terület 0,24 0,6 0,14 Összesen hatályos 4,84 18,04 Tervezett módosítás szerint: Területfelhasználás Terület, m 2 BA érték/ m 2 BA érték Erdő terület 0,93 9,0 8,37 Zöldterület 0,26 6,0 1,56 Kisvárosias lakóterület 0,38 1,2 0,46 Kertvárosias lakóterület 2,86 2,7 7,72 Közlekedési terület 0,41 0,6 0,25 Összesen tervezett 4,84 18,36 A módosítás okozta különbözet: 18,36-18,04 = + 0,32, tehát a BA érték nőtt. KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELEM A tervezési területen műemlék, műemléki környezet és régészeti lelőhely nem található. KÖZMŰFEJLESZTÉS, HÍRKÖZLÉS Közműfejlesztési munkarész ennek a dokumentációnak részeként nem készült, mivel a gerincközművek hálózatának tervezése a sportterület fejlesztése kapcsán már folyamatban van engedélyezési terv szinten úgy, hogy ezt a lakóterület fejlesztést is figyelembe veszik. A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK VIZSGÁLATA Komárom-Esztergom Megye területrendezési tervének térségi szerkezeti tervében a tervezési területünk városias települési térségben van. Az OTrT-ről szóló évi XXVI. törvény 6. (2) bekezdés d) pontja szerint a települési térség bármely területfelhasználási egységbe sorolható. A megyei területrendezési terv kiváló termőhelyi adottságú erdőgazdálkodási-, mezőgazdasági és tájképvédelmi övezete nem érinti a tervezési területet. A földtani veszélyforrás övezete az egész települést lefedi, azon belül pontosítás nem történt, de a bányászati hatóság nyilatkozott, hogy ezen a területen földtani veszélyforrással nem számol.
6 6 A tervezési terület az ökológiai hálózat puffer területén belül van. Az ökológiai puffer övezet lehatárolását a szabályozási terven feltüntettük. Meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy vitatható az ökológiai térkép, mivel a Réti tavakat ugyanúgy puffer területként minősíti, mint az Aradi Vértanuk utcai sorházas telkeket. De még a jelenleg beépítetlen telkek is lakó terület besorolásban vannak a településszerkezeti tervben. Mi a módosítás során a beépítésre szánt területet nem növeltük, hanem csökkentettük. KÖRNYEZET RENDEZÉS Környezetvédelmi vizsgálat Az Új utca és a Réti tavak közötti terület szakaszokban került és kerül áttervezésre. A 1207 hrsz. úttól északkeletre eső területet 2014-ben módosítottuk, ennek lényege, hogy különleges beépítésre szánt sportterületet szabályoztunk ide, amit a 17/2014 (IX. 1.) önkormányzati rendelettel fogadott el az Önkormányzat. Felmerült az igény, hogy a 1207 hrsz. út másik oldalán a Kismosó patakig terjedő teleksávot is módosítani kellene. Erre született egy tanulmányterv, majd ennek tovább tervezéséről született a 46/2016. (II. 25.) önkormányzati határozat. A környezeti helyzetet, állapotot két tényező nagymértékben befolyásolja. Az egyik az éghajlati adottságok, másik az infrastruktúra ellátottsága. A környezeti állapot felmérése ezért a két tényező statisztikai vizsgálatával kezdődik. A tervezett módosítások a környezetre lényeges hatással nincsenek, ezért a vizsgálati és javaslati munkarészek aktualizálása történik. Éghajlati adottságok Tata éghajlata a nedves kontinentális és mérsékelten meleg jelleget mutatja. - évi középhőmérséklet 11,3 ºC - éven belüli átlagos hőingadozás 22,1 ºC - nyári félév sokévi átlaga 17,2 ºC - téli félév sokévi átlaga 3,6 ºC - fagyos napok száma jellemző szélirány ÉNY-i, NY-i - átlagos szélsebesség 2-3 m/s - jellemző napos órák száma a napsugárzás évi összege 4300 MJ/m2 - felhőborítottság éves viszonylatban 58 % - évi csapadék mennyisége mm - hófödte napok száma 50 - a hótakaró átlagos vastagsága 7-10 cm - az évi csapadék %-a hó formájában hullik le - a területi párolgás (evapostranspiráció) mm - szabad vízfelszínű párolgás 1028 mm - relatív páratartalom 73 % - talajhőmérséklet (átlag) 9,9 ºC
7 7 Infrastruktúra ellátottság A vizsgált terület és környékének infrastrukturális ellátottságának tervezését jelenleg végzik, melyben figyelembe veszik a lakóterület fejlesztést is.. Levegőtisztaság-védelmi vizsgálat Az ÉD. Környezetvédelmi, Természetvédelmi Felügyelőség Tata területén folyamatos mérést biztosító immissziós mérőállomást nem üzemeltet. A tervezett Új úti pálya közelében nincs olyan üzem, légszennyező forrás, ezért a tervezési terület levegője tisztának mondható. A téli időszakban transzmisszióból eredően a porterhelés lehet időszakosan jelentős. Légszennyezés az Új út közlekedéséből adódik, ami nem jelentős. A forgalom nagysága 3560 ej/nap. Az 4/2002 (X. 7.) KVVM rendelet 2. számú melléklete alapján Tata a 3. légszennyezettségi zónában tartozik és az alábbi zónacsoportba: Kéndioxid E nitrogéndioxid C Szénmonoxid F szilárd (PM 10) B Benzol E talaj közeli ózon O-I Felszíni, felszín alatti vizek vizsgálata A vizsgált terület felszíni szennyeződésre érzékeny terület, ahol a fedőréteg 10-20c m. A Réti tavak vízellátását a tatai várárokból induló 2db Ø 30cm-es betoncső biztosítja. A zárható, nyitható tápcsatorna a Május 1 utat bujtatóval keresztezi (120,53mBf.), majd a TAC pálya mellett haladva az Új út alatt jut a legmagasabban lévő teleltető tóba 123,05mBf.-i szinten. A különböző beszivárgási területek a Fényes fürdő K-28/a kútjától való súlyozott átlag távolságát 20 km-re becsülve a vízrészecskék tényleges sebessége 1,5 m/év, az átlagos szivárgási sebesség (3 %-os porozitás mellett) 4,5 cm/év. A Fényes fürdő területén lévő karsztvíz kutak védőidomának hidrogeológiai B, védőterülete érintik a tervezési területet. A felszíni vizek befogadója a tervezési terület mellett lévő Kismosó patak. A közelben lévő Réti tavak felújításra folyamatosan történik. Talajtani vizsgálat A vizsgált terület talaja szemcseösszetétel alapján agyagos vályog. Talajföldrajzi osztályozás szerint: karbonátos réti talaj A réti talajt a vízhatásra beálló levegőtlenség a jellegzetes szerves anyag képződés és az ásványi anyagok redukcióját alakította ki. A réti talaj jól, illetve erősen víztartó, közepes vízbefogadású, vízelvezető képessége gyenge, felmelegedése lassú. A terület talaja sok meszet tartalmaz, karbonátos jellegéből adódóan gyengén lúgos kémhatású, magas humusz tartalmú és kötött jellegű. A vizsgált területen vízerózió vagy a szél okozta defláció nem található.
8 8 A talajvíz a terepszint alatt cm-rel észlelhető, emiatt a terület min. 1 m vastagságban feltöltendő beépítés előtt. Zaj- és rezgésvédelmi vizsgálat A vizsgált terület zaj- és rezgésvédelmi szempontból részben kedvező. Egyetlen zajforrás az Új út közlekedéséből származó zajterhelés. Védendő létesítmények a környéken nem találhatóak. Hulladék elhelyezési vizsgálat A tervezési terület felszíni szennyezésre érzékeny terület, ezért igen fontos a hulladékok szakszerű kezelése. A szilárd kommunális hulladékot hetente legalább egy alkalommal el kell szállítani az önkormányzat által a helyi köztisztasági rendeletben előírt szakvállalattal. A folyékony kommunális hulladék közcsatornán keresztül kerül majd elvezetésre. A tervezési területen illegális hulladék nem található A szelektív hulladékgyűjtés feltételei még teljes egészében nem biztosítottak Tatán. Természetvédelmi vizsgálat A 21/1999. (VII. 10.) önkormányzati rendelet a Réti tavakat, Fényes fürdőt és környékét helyi védelem alá helyezte. A tervezési terület a helyi védett területek közelében található. Országosan védett természetvédelmi terület a vizsgált területen nem található. Az országos ökológiai hálózat övezetének magterülete szomszédos a vizsgált területtel. A biológiai aktivitás érték a módosítás után 18,36-18,04 = + 0,32 BA értékkel fog nőni. Környezetvédelmi javaslatok A fejlesztések a terület közművesítése után kezdhető el. Levegőtisztaság-védelmi javaslat Cél a jelenlegi kedvező helyzet fenntartása. A tervezési területen olyan gazdasági tevékenység, amely jelentős szennyezést okoz, nem folytatható. A megújuló energiaforrások hasznosítását előnyben kell részesíteni. Szénnel, olajjal történő tüzelés nem javasolt. A légszennyezettségi zónában tartozó határértékeket be kell tartani. Vízminőség-védelmi javaslat A közcsatornában elvezetendő szennyvizek minőségének meg kell felelnie a 28/2004.(XII.25.) KVVM rendeletben előírt határértékeknek A vízbázis védelem érdekében a 123/1997.(VII. 18.) Korm. rendelet előírásait a tervezés és a kivitelezés során be kell tartani. Az egymással együttműködő vízi rendszerek működőképes állapotba hozása javasolt. A Kismosó patak felújítása javasolt Zaj- és rezgésvédelmi javaslat Zaj és rezgésvédelmi szempontból a tervezés, kivitelezés és a terület beépítése után a 284/2007.(X.29.)Korm. és a 27/2008.(XII.3.) KVVM-EüM együttes rendeletben előírtakat biztosítani kell
9 9 Építési engedély kiadása abban az esetben lehetséges, amennyiben a tervező számítással igazolja, hogy a várható zajterhelés határérték alatti lesz. A kerékpárút hálózat fejlesztése javasolt. Hulladékgazdálkodási javaslat A jelenlegi hulladék, gyűjtést, elhelyezést tovább szükséges fejleszteni. A fejlesztési területeket be kell vonni a városi hulladékgazdálkodási rendszerbe- a szelektív hulladékgyűjtés gyűjtősziget kialakításával javasolt. Az esetleges veszélyes hulladékok gyűjtéséről, ártalmatlanításáról a rendeletben előírtak szerint kell gondoskodni. Közműpótló berendezés a területen nem létesíthető. A szennyvizet közcsatornába kell elvezetni. Talajvédelmi javaslat A tervezési területen olyan tevékenység nem végezhető, amely talajszennyezést okozhat. A felszíni szennyezések elkerülése érdekében az alábbiakat javasoljuk: - a zöldterületet három lépcsőben (fű, bokor, fa) kell telepíteni - a szilárd kommunális hulladékot hetente legalább egy alkalommal el kell szállítani A termőföld tárolását, kezelését, hasznosítását a KEM. Növény és Talajvédelmi Hatóság felügyelete mellett kell elvégezni. A fejlesztési munkák megkezdése előtt a termőtalajt az építési területről le kell termelni és a fejlesztési terület szélén az újra felhasználásig deponálni szükséges. A beruházási terveknek tartalmazniuk kell a humuszos termőréteg letermelését, tárolását, hasznosítását és a terület helyreállítását. A feltöltő föld szennyező anyagot nem tartalmazhat. Természetvédelem A részletes szabályozási terv módosítása a helyileg védett és az országos ökológiai hálózat övezetének magterületét az ökológiai folyosó természetes és természet közeli élőhelyeinek fennmaradását, valamint az ökológiai kapcsolatok zavartalan működését nem befolyásolja. KÖZLEKEDÉS Meglévő állapot Tata Új utca nevű közterülete a város északi részének középső szakaszán található. Az utca a Május 1. úttal közel párhuzamosan vezet és tárja fel a jellemzően lakó- és közigazgatási, oktatási intézményeket. Az Új utca 2 1 forgalmi sávval rendező közlekedési felülettel rendelkezik. Az út északi oldalán nyílt árok található, míg a déli oldalán jellemzően a lakóingatlanok felé parkolók találhatóak. A közterület szélén mindkét oldalon járda vezet. Az út két oldalán fasor található, mely az utca hangulatát, képét javítja. Az utca középső szakaszán, annak északi oldalán található a Jávorka Sándor mezőgazdasági középiskola, melynek keleti oldalán vezet a 1207 hrsz.-ú út, míg nyugati oldalán a Kismosópatak helyezkedik el. A patakot elhagyva érünk az Aradi vértanúk útjához.
10 10 Mindkét utca elegendő szabályozási szélességgel rendelkezik (14-16 m). A 1207 hrsz.-ú út keleti oldalán a tervezett fejlesztések elindultak, így az utca forgalma várhatóan növekedni fog. Mindkét utca jelenleg zsákutcaként funkcionál. Tervezett állapot Közlekedési szempontból a fejlesztési terület megközelítése, feltárása az Új utcáról a már korábban említett két utcáról történhet oly módon, hogy a területen kialakítandó lakóingatlanok megközelíthetőségét kereszt utcák fogják biztosítani. A terület középső részén egy 12,0 m szabályozási szélességű utca fogja biztosítani a két feltáró utca közötti kapcsolatot, és ezáltal megszűnik a zsákutca jelleg is. A Tervezett út alapadatai: Tervezési kategória: B.VI.d.B Tervezési sebesség: v = 40 km/h Forgalmi sáv szélesség: 3,00 m Biztonsági sáv kiemelt szegély előtt: 0,00 m Ezen utcától északra tervezett lakóutcák szabályozási szélessége 10,0 m lesz, miután itt már csak csekély számú ingatlan (4, illetve 7) kerül feltárásra. A Tervezett út alapadatai: Tervezési kategória: B.VI.d.D Tervezési sebesség: v = 30 km/h Forgalmi sáv (kétirányú) szélesség: 3,00 m Biztonsági sáv kiemelt szegély előtt: 0,00 m Az e-ut Közutak tervezése útügyi műszaki előírás pontja értelmében Olyan d hálózati funkciójú utaknál, amelyek legfeljebb tíz (lakó)ingatlan kiszolgálását biztosítják és az átlátható szakasz hossza a szembejövő forgalom elsőbbségszabályozásának megfelelő a keresztmetszet kialakítható egy 3,0 m széles forgalmi sávval és kétoldali 1,5 m széles leállásra, kitárásra alkalmas teherbíró padkával. Ezért ezen utcák javasolt keresztmetszeti kialakítását mutatja be a csatolt mintakeresztszelvény. Valamennyi tervezett zsákutca végén kialakítható egy fordító is arra az esetre, ha a tolatás nem kivitelezhető manőver. A fejlesztési területen a tervek szerint áthalad majd egy társági kerékpárút is a Kismosó-patak mellett. A tervek szerint itt kialakított 10,0 m szélességű közterület alkalmas arra, hogy igény esetén elválasztott gyalog- és kerékpárút is kialakítható legyen. A kerékpárút elhelyezésénél figyelembe vettük, hogy az egyben a vízfolyás fenntartását is szolgálja. A Kerékpárút alapadatai: Hálózati szerep: B Tervezési sebesség: v > 20 km/h
TATA, Kakas utca, EV övezet SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2017 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
TERVEZÉS - ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 19/2016. TATA, Kakas utca, EV övezet SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2017 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervezők: Településtervező: LÁSZLÓ
TATA, Hősök tere SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
TERVEZÉS - ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 15/2016. TATA, Hősök tere SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervezők: Településtervező: LÁSZLÓ TIBOR okl.
TATA, ÚJ ÚT (labdarugó pálya és kosárlabda csarnok) SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HÉSZ 2014 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
LT-PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 7/2014. TATA, ÚJ ÚT (labdarugó pálya és kosárlabda csarnok) SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HÉSZ 2014 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ 2 TERVI ELŐZMÉNYEK, TERVEZÉSI FELADAT
TATA, KAKAS UTCA MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMTERÜLET SZERKEZETI ÉS SZABÁLYOZÁSI MÓDOSÍTÁS 2015 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
LT-PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 18/2014. TATA, KAKAS UTCA MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMTERÜLET SZERKEZETI ÉS SZABÁLYOZÁSI MÓDOSÍTÁS 2015 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervező: Szakági közreműködő: László
TATA VÁROS Műemlék istálló Lovas pálya SZERKEZETI ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV 2015 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
TERVEZÉS-ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 15/2015. TATA VÁROS Műemlék istálló Lovas pálya SZERKEZETI ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV 2015 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervező: Szakági közreműködő: László Tibor
TATA, FÁKLYA UTCA SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2015
LT-PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 5/2015. TATA, FÁKLYA UTCA SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2015 Tervező: Szakági közreműködő: László Tibor okl. építészmérnök TT-1/11-0086 Laki Ferenc környezetvédelmi
TATA VÁROS Borostyán ház környezete SZERKEZETI ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2015 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
TERVEZÉS-ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 6/2015. TATA VÁROS Borostyán ház környezete SZERKEZETI ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2015 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervező: Szakági közreműködő:
feliratú tervlapjával egészül ki, mellyel módosul a 4. melléklet SZ-2/A jelű terv 12.2
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017.(II.24.) önkormányzati rendelete Tata Város Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat
A rendelet megalkotásának napja: november 9.
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/20.(XI.10.) önkormányzati rendelete a Tata Város Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet osításáról a Szoi úti iparterületre
1. SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA
1 3/2019. (II.20.) határozat 1. melléklete 1. számú melléklet Településszerkezeti tervi leírás Neszmély Község Településszerkezeti tervét a Képviselő testület a 85/2013.(VI.26.) sz. Kt. önkormányzati határozattal
Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt.
ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK I. TELEPÜLÉSRENDEZÉS 1. Vizsgálat 1.1. Elhelyezkedés Söréd község Fejér megye észak-nyugati határához közel, Székesfehérvártól 16 km-re helyezkedik el. A települést DNy ÉK-i irányban
TATA, Szomódi út GÜNTNER TATA terület TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
LT-PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Szomódi út GÜNTNER TATA terület TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA - 2018 - ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervező: Szakági tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök
AGOSTYÁN SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÉT TERÜLETRE 1. EMLÉKERDŐ, ÖKOFALU TELEKCSOPORT ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK 2014
TERVEZÉS - ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 11/2013. AGOSTYÁN SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÉT TERÜLETRE 1. EMLÉKERDŐ, ÖKOFALU TELEKCSOPORT ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK 2014
TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK
LT-PLAN BT. Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 6/2016. TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK Tervező: László Tibor okl. építészmérnök
KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA
E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. telefon: (30) 364 3996 KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEINEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2015. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA alátámasztó munkarészek
TATA, Ipari Park TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK
LT-PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Ipari Park TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA - 2018 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Településtervező: Szakági tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086
A módosítások elhelyezkedése
SZENTKIRÁLYSZABADJA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA A MÓDOSÍTÁSI IGÉNYEK BEMUTATÁSA, CÉLJA ÉS HATÁSA 9 8 5 7 6 1 3 4 2 A módosítások elhelyezkedése 1. A 638/3 hrsz-ú telket érintő módosítás Az ingatlan
VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Jászladány Nagyközség TRE módosítása 2. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ Eljárási rend A módosítás során a jelenleg hatályos TRE pontatlanságának javítása történik. A TRE módosítás tartalmilag
TATA VÁROS DÉLI IPARI PARK SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE RÉSZMÓDOSÍTÁS 2013
LT-PLAN BT Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 5/2013. TATA VÁROS DÉLI IPARI PARK SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE RÉSZMÓDOSÍTÁS 2013 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Településtervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök
Cegléd Város településrendezési eszközeinek részleges módosítása Módosítási szándékok táblázata I.
Sorszám Cegléd Város településrendezési eszközeinek részleges módosítása 2018 Módosítási szándékok táblázata I. Érintett terület Hrsz. Jelenlegi Övezeti besorolás Tervezett módosítás, indoklás Területek
Módosító indítvány sorszáma. Érintett szelvény. Kovács László és Valek Piroska. 5. 3f-4. Indítvány rövid tartalma, helyszíne
Módosító indítvány sorszáma Érintett szelvény 5. 3f-4 Indítványozó Kovács László és Valek Piroska átnézeti térkép Indítvány rövid tartalma, helyszíne 39287 hrsz-ú közpark területfelhasználási módjának
TATA, Szomódi úti iparterület SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
LT-PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 12/2016. TATA, Szomódi úti iparterület SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervezők: Településtervező: LÁSZLÓ TIBOR
T P. Msz: Németh Gyula TT Lakiné Oláh Renáta. Miklósi Attila K1d-1/ Felelős vezetőtervező: Segédtervező: Közlekedés:
T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11. Tel: 96/418 373; Fa: 96/418 699; E mail: talent_plan@arrabonet.hu Enese Rendezési Terv módosítás Msz: 16081
A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL
A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos ket, területfelhasználási
Törzsszám: P1/2014. Felelős tervező
PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság 4026. Debrecen Bethlen u. 36-38 Telefon: (52) 427-329, Mobil: (30) 9833-022 E-mail: cpalotas@mail.datanet.hu TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV ÉS BEÉPÍTÉSI
TATA, NAPLÓKERT UTCA SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS 2012 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ
1 LT-PLAN BT Épület- és településtervezés Tatabánya, Tátra u. 1/A 2804 Tatabánya, Pf. 406 Munkaszám: 11/2011 TATA, NAPLÓKERT UTCA SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS 2012 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ
GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében
GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében 2019. február GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4
TATA, Építők parkja TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
LT-PLA BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Építők parkja TELEPÜLÉSREDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA - 2018 - ALÁTÁMASZTÓ MUKARÉSZ Tervező: Szakági közreműködő: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086
HAJDÚNÁNÁS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MEGHATÁROZOTT TERÜLETRE VONATKOZÓ ÉVI 3. SZ. MÓDOSÍTÁSA
Partnerségi egyeztetés dokumentációja 2018.11. Készült: a 314/2012.(XI.8.) Kr. szerinti- tárgyalásos eljáráshoz HAJDÚNÁNÁS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MEGHATÁROZOTT TERÜLETRE VONATKOZÓ 2018. ÉVI 3. SZ.
RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen
ZIRC VÁROS, 13/3 hrsz. SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2015
LT-PLAN - BT 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 17/2015. ZIRC VÁROS, 13/3 hrsz. SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2015 Tervező: Településrendezés: László Tibor okl. építészmérnök TT-1/11-0086 Szakági közreműködő:
FEKETEERDŐ. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2014. szeptember TH-13-02-21
FEKETEERDŐ Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2014. szeptember TH-13-02-21 2 Feketeerdő településrendezési terv módosítás Jóváhagyott dokumentáció Aláírólap
ÁCS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (a 0547/2 hrsz-ú telek területén)
ÁCS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (a 0547/2 hrsz-ú telek területén) ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI DOKUMENTÁCIÓ KÖRNYEZETTERV KFT. 1149 Budapest, Várna utca 12-14. Telefon/fax: 06-1-340-2382
JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA
JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2018. ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA alátámasztó munkarészek az OTÉK 2012. augusztus 6-án hatályos követelményeinek megfelelő tartalommal (314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet
RÁBAPATONA. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2015. augusztus TH-15-02-14
RÁBAPATONA Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2015. augusztus TH-15-02-14 2 Rábapatona Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap
BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV
Az 58/2015. (IV. 28.) Kt. határozat 2. sz. e BADACSONYTÖRDEMIC HATÁLYOS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV LEÍRÁSÁT MÓDOSÍTÓ DOKUMENTUM 1. A hatályos településszerkezeti leírás 5. fejezet (5) bekezdés e) pontja
JOBAHÁZA. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció január TH
JOBAHÁZA Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. január TH-14-02-02 2 Jobaháza településrendezési terv módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap Felelős
ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK
BABILON ÉPÍTÉSZ IRODA BT. 5300 Karcag, Kiss Antal u. 4. T.sz.:10/2016 ZAGYVARÉKAS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Elfogadva: Zagyvarékas Község Önkormányzata 2/2017 (III.16.)
TATA, REMETESÉG Wellness Hotel Gottwald SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS 2012 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
LT-PLAN BT Épület- és településtervezés Tatabánya, Tátra u. 1/A 2804 Tatabánya, Pf. 406 Munkaszám: 3/2012. TATA, REMETESÉG Wellness Hotel Gottwald SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS 2012 ALÁTÁMASZTÓ
II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti
ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével.
3 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK. 3.1 Biológiai aktivitásérték számítása
RÖJTÖKMUZSAJ KÖZSÉG 8 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2015 3 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK 3.1 Biológiai aktivitásérték számítása Megnevezés Területhasználat Módosítás következtében megszűnik ha értékmutató
KAJÁRPÉC. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció május TH
KAJÁRPÉC Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2017. május TH-17-02-07 2 Kajárpéc Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap Felelős
A településrendezés és eszközei
A településrendezés és eszközei A., Általános dolgok I. A legfontosabb jogszabályok 1. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (ÉTV) 2. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet
TATA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA. a JÁNOS PATAK (ÁLTAL-ÉR) - MALOM PATAK ÁLTAL HATÁROLT (SZŐNYEGGYÁRI SZIGET) TERÜLETRE
TATA TELEPÜLÉSRENDEÉSI ESKÖEINEK MÓDOSÍTÁSA a JÁNOS PATAK (ÁLTAL-ÉR) - MALOM PATAK ÁLTAL HATÁROLT (SŐNYEGGYÁRI SIGET) TERÜLETRE JÓÁHAGYANDÓ DOKUMENTÁCIÓ SERKEETI TER MÓDOSÍTÁSA Határozati javaslat Tata
Győrsövényház. HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13
Győrsövényház HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13 2 Győrsövényház HÉSZ módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap Felelős tervező: Németh Géza...
TATA VÁROS Komáromi úti körforgalom, Fellner J. u. buszforduló és Máriapuszta szabályozásának módosítása ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK
LT-PLAN BT Épület- és településtervezés Tatabánya, Tátra u. 1/A 2804 Tatabánya, Pf. 406 Munkaszám: 12/2012. TATA VÁROS Komáromi úti körforgalom, Fellner J. u. buszforduló és Máriapuszta szabályozásának
BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ
TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV. Debrecen, 2013. augusztus hó
LENGYEL ÉPÍTÉSZ MŰTEREM KFT. 4027 Debrecen, Egyetem sgt. 21. 1/2. Telefon / fax: (52) 425 428, (52) 532 896 E-mail: lengyel @ lengyelepitesz.t-online.hu Debrecen, 41. számú vrk. Debrecen-Nagykereki vasútvonal
ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek
ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS MÓDOSÍTÁSA 2009. Szakági alátámasztó munkarészek TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ VIZSGÁLATA Őcsény
BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
BEREKFÜRDŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. szerinti egyszerűsített eljáráshoz DEBRECEN, 2018. JÚNIUS HÓ 1 2 BEREKFÜRDŐ
PÁZMÁNDFALU. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció március TH
PÁZMÁNDFALU Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2016. március TH-16-02-03 2 Pázmándfalu Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap
TATA, TÓVÁROSI MALOM SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
TERVEZÉS - ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, TÓVÁROSI MALOM SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2017 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086 Szakági
TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA. - a Cser utca északi oldalán -
PARÁD NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA - a Cser utca északi oldalán - 46/2018. (VI.07.) sz. határozattal és 5/2018. (VI.08.) sz. rendelettel ELFOGADOTT
DUNAALMÁS KÖZSÉG EUROVELO 6. KERÉKPÁR ÚT BELTERÜLET SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS
LT-PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A DUNAALMÁS KÖZSÉG EUROVELO 6. KERÉKPÁR ÚT BELTERÜLET SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS - 2018 Tervező : LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086 2 TERVI
AGOSTYÁN, Emlékerdő SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 2014
TERVEZÉS - ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 11/2013 AGOSTYÁN, Emlékerdő SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 2014 Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök
1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT
1. MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT Országos térségi k vizsgálata Balatonföldvár településre vonatkozóan a 2003. évi XXVI. tv. (OTrT) szerint: Balatonföldvár teljes közigazgatási területére, ill. a 19. számú módosítással
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Debrecen, Mikepércsi út (47.sz. főút) Repülőtéri déli bekötő út (481.sz.főút) Debrecen Nagykereki vasúti mellékvonal
1. A SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA
SZERKEZETI TERV LEÍRÁS a 251 sz. főút és a 2502 j. ök. út építési területére megnevezésű Szerkezeti tervlaphoz 1. A SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA 1. 1. A területfelhasználás Beépítésre nem szánt területek KÖu
MEZŐLAK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA
MEZŐLAK KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Mezőlak Község Önkormányzata Képviselő-testületének a az 57/2009 (VIII. 27.) önkormányzati határozattal elfogadott áról 2015. október 2 MEGRENDELŐ:
3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA
3.2. TERÜLETRENDEZÉSI TERVI MEGFELELÉS IGAZOLÁSA Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-től hatályos Bács-Kiskun Megyei Területrendezési
Az Ország Szerkezeti Tervének vonatkozó részlete
1.2. TERVELŐZMÉNYEK, A MAGASABB RENDŰ TERVEKKEL VALÓ ÖSSZHANG Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos övezeteket, területfelhasználási kategóriákat
Nyírábrány Nagyközség 6 tervezési egységét érintő településrendezési terv módosítás TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV. Törzsszám: /2014
P-ART Stúdió Kft 4400 Nyíregyháza, Legyező út 78/3 E-mail: veresis55@gmailcom Nyírábrány Nagyközség 6 tervezési egységét érintő településrendezési terv módosítás TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV Törzsszám: /2014
ALÁÍRÓLAP. Szente Károly. Deák Varga Dénes. Tóth Dóra Kata. Hajba Csaba. Szente Zoltán. Szente Eszter
ALÁÍRÓLAP Szakág Generáltervezés Településtervezés Építészeti értékvédelem Név Szente Károly Deák Varga Dénes Meridián Mérnöki Iroda Kft ügyvezető okl. építészmérnök Vezető településtervező TT 14-0058
REGIOPLAN CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
ÚTHÁLÓZAT Mérnök Iroda Kft Tatabánya, Szent Borbála tér 6. II.em. 6. Tel.: 34/ ; Tel/Fax: 34/
Tartalomjegyzék Tata Város Kőkúti tömb szabályozási terv Közlekedési alátámasztó munkarész UK 001. UK 003. UK 004. Műszaki leírás Helyszínrajz Mintakeresztszelvények Munkaszám: 675/2017. Tatabánya, 2017.
4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása
4. A területi terveknek való megfelelőség igazolása A területrendezési - településrendezési tervek tervhierarchiájának legmagasabb szintjén az Országos Területrendezési Terv áll, amelyet az Országgyűlés
TISZATENYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK
Szikra Zoltán Egyéni Vállalkozó 5300 Karcag, Jókai utca 22. T.sz.:2/2017 TISZATENYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Elfogadva: Tiszatenyő Község Önkormányzata.../2017 (...)
REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS
ŐRISZENTPÉTER VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS Településszerkezeti terv módosítása elfogadva:./2019. (...) képviselő-testületi határozat Helyi Építési Szabályzat módosítása
DEBRECEN, Határ úti Ipari Park HÉSZ módosítás Állami Főépítészi eljárás
DEBECEN, Határ úti Ipari Park HÉSZ módosítás Állami Főépítészi eljárás - 2017 DEBECEN MEGYEI JOGÚ VÁOS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TEVÉNEK a 39.1 vrk. Kishegyesi út Kígyóhagyma utca Varjútövis
IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS - HATÁROZAT ÉS LEÍRÁS
IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS - HATÁROZAT ÉS LEÍRÁS 2016. MÁJUS.../2016 (...) SZ. ÖNK. HATÁROZAT 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet szerinti
TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK
LT-PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 6/2016. TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Tervezők: Településtervező:
BODA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁSA
K O K A S É S T Á R S A T E R V E Z Õ K F T. ÉPÍTÉSZ ÉS TELEPÜLÉSTERVEZÕ IRODA Tel/Fax: (72) 324-326 Iroda: 7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 1. Levélcím: 7627 Pécs, Havihegyi út 66. E-mail: kokas@minicomp.hu
1. SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA
1 M-1 melléklet Kistarcsa Város Településszerkezeti tervi felülvizsgálatát a Képviselő testület a 152/2015.(IX.02.) sz Kt. önkormányzati határozattal elfogadott. A határozat mellékletét a TSZT jelű (M=1:10.000
11/2002. (VI. 3.) rendelete
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 11/2002. (VI. 3.) rendelete a Budapest XVI. kerület Bökényföldi út Zsemlékes út Íjász utca E-TG keretövezet által határolt terület szabályozási tervéről (Egységes
Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához
Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési
1. A SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA
SZERKEZETI TERV LEÍRÁS az M25 sz. gyorsforgalmi út építési területére megnevezésű Szerkezeti tervlaphoz 1 / 6 1. A SZERKEZETI TERV LEÍRÁSA 1. 1. A területfelhasználás Beépítésre szánt területek Gksz Kereskedelmi,
TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
LT - PLA BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Gábor Á. Deák F. utca sarok ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA - 2018 - Tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086 JÓVÁHAGYADÓ MUKARÉSZ Tata Város
HIDEGKÚT Község. Településrendezési eszközök részleges módosításának műleírása
HIDEGKÚT Község Településrendezési eszközök részleges módosításának műleírása 5/2009 (II.10.) és 47/2010 (XI.9.) határozatok által 40/2011 (VIII.16.) és 48/2011 (IX.22.) határozatok által megfogalmazott
ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete. I. fejezet A Szabályozási Tervlap szabályozási elemei
69/2007. (2008.I.14.) RENDELET 2. számú melléklete ÓBVSZ 9/39b. számú melléklete Kiegészítő előírások a Budapest III. kerület Békásmegyer, Királyok útja, Hadrianus utca, Hatvany Lajos utca és Sarkadi utca
KÓPHÁZA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu KÓPHÁZA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA
ALSÓPETÉNY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
ALSÓPETÉNY KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA M1/2013-OTÉK 10/2017. (VIII.22.) rendelettel JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 2017. augusztus hó 1 Munkarész: Név, Aláírás: tervezési jogosultság száma:
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
2016. U D Urban Dimensio Tervező és Szolgáltató Betéti Társaság ÚJFEHÉRTÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Módosítások 2016. I. KÜLZETLAP Újfehértó Város Településrendezési Tervének - módosításához
A településrendezés és eszközei
A településrendezés és eszközei A., Általános dolgok I. A legfontosabb jogszabályok 1. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (ÉTV) 2. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet
1. ELŐZMÉNYEK 2. A TERVEZÉSI TERÜLET ADOTTSÁGAI
EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 E-mail: egriepir@egriepir.hu Munkaszám: 022010/2 1. ELŐZMÉNYEK MŰSZAKI
Nemesgörzsöny Község Településrendezési Tervének kivonata
A TERÜLETRENDEZÉSI TERVEK ÉS A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJÁT IGAZOLÓ MUNKARÉSZ A településrendezési tervek készítése során figyelembe kell venni a magasabb szintű területrendezési tervek szabályozásait.
Átnézeti térkép Kivonat az érvényben lévő szabályozási tervből Kivonat az érvényben lévő szerkezeti tervből
18. 2d-2 Páfrány úti URÁN Társasgarázs A Páfrány út 543/1 hrsz-ú ingatlan beépítési %-nak növelése 70%-ra (Páfrány úti garázstelep). nem nem igen A kérést méltányolandó, az övezetben a beépítési lehetőséget
Törzsszám: FI-7/2016. A HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK Debrecen, Pallag településrészt érintően a 72.sz. vrk. Mezőgazdász utca - Manninger Gusztáv utca Hanga utca - tervezett belterület határ 4.sz. főút
REGIOPLAN KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 41. ) Győr, 2016.
REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu KÓPHÁZA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK MÓDOSÍTÁSA (314/2012.(XI.8.) Korm.
TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA ÉS AKTUALIZÁLÁSA
PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9. I/2 Tel/Fax: /46/ 356-345, /46/ 313-476 E-mail: provinciaterv@gmail.com
KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ
PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉSs ÉPÍTÉSZETs BELSŐÉPÍTÉSZETs SZAKTANÁCSADÁSs TERVEZÉSs LEBONYOLÍTÁS KISTÓTFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2017. ÉVI MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ
KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 KARCAG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Településszerkezeti terv (módosítás 2005.) Megállapította
1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás)
1. számú melléklet a 145/. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1a 1b 1c 1d 1.2 Benta tsz telephely felhasználásának módosítása (2. módosítás) 2 1.3 Külső Római
TATA, Lovarda, Tanoda tér SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ
LT-PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A TATA, Lovarda, Tanoda tér SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS - 2018 ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Tervező: Szakági tervező: LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086
3. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK
3. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK Módosítási helyszín a településszerkezeti terv belterületi részletén jelölve lakóterület helyett gazdasági terület 3.1. TELEPÜLÉSTERVEZÉS, TÁJRENDEZÉS Lakóterület helyett kereskedelmi
I I Változások
I I. 1. 3. Kunszentmiklós rendelkezik településszerkezeti tervvel. A változásokat a 2006-ban jóváhagyott hatályos településszerkezeti tervhez (továbbiakban: alapterv) viszonyítjuk. Hálózati elemek Főbb
AGOSTYÁN SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÉT TERÜLETRE 2. CHMELO TRANS ÉRDEKELTSÉGŰ TELEKCSOPORT ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK 2014
TERVEZÉS - ST BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 2/2014. AGOSTYÁN SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA KÉT TERÜLETRE 2. CHMELO TRANS ÉRDEKELTSÉGŰ TELEKCSOPORT ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK
ÁDÁND KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
ÁDÁND KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA M2/2013-OTÉK VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ 2016. szeptember hó 1 Munkarész: Név, Aláírás: tervezési jogosultság száma:
1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás)
1. számú melléklet a 145/. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1a 1b 1c 1d 1.2 Benta tsz telephely felhasználásának módosítása (2. módosítás) 2 1.3 Külső Római
Hatályos OTrT (Jelen tervezés terv alapja) Ország szerkezeti terv (hatályos településrendezési terv alapja)
I I. 1. 5. A területrendezési tervvel való összhang igazolása Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-től hatályos Bács-Kiskun