dr. Kulin Gyorgy Az ember kozmikus leny...

Átírás

1 dr. Kulin Gyorgy Az ember kozmikus leny... Budapest 1997

2 Szakmailag ellenőrizte: Bartha Lajos Szerkesztés, műszaki szerkesztés, és borítóterv: Taracsák Gábor Felelős kiadó: Kulin Eszter c a szerző örökösei, 1997 ISBN Készült a G-PRINT BT nyomdájában Felelős vezető: Wilpert Gábor Terjedelem: 19,5 (A/5) ív Példányszám: 3000

3 Tartalom Előszó Az emberi test kozmikus anyaga ,,... ember vagyok Meghívó a Nyíl-csillag negyedik bolygójára Egy kitalált történet Képzelet és valóság Az élet kozmikus jelenség A Világegyetem energiájából élünk Kozmikus védettségünk A Föld helye a Naprendszerben A Nap és a Föld várható életkora A Föld pályaelemeinek változása A földi légkör védelmében Kozmikus fenyegetettségünk Égitestek összeütközése Jégkorszakok Mágneses pólusváltások Az ózonréteg szerepe A légkör megváltozása A hamis tudat fenyegetése Egyéb csillagászati veszélyek Lesz-e világvége? Az ember szerepe Más lakott világok Van-e élet a földön kívül? A csillagok száma a Tejútrendszerben A bolygórendszerek száma Hány életet hordozó bolygó létezhet? Az értelmes lények bolygóinak száma A technikai civilizációk száma Az egyidejűség problémája A jövő emberének feladata

4 És ha egyedül vagyunk? Nyomozás a múltba A Kezdet és a Vég Az ember szellemi terjeszkedése Fizika Földtudományok Biológia A végtelen út Csillagrendszerek, csillagok, bolygók (Bartha Lajos írása) Kulin György életrajza dr. Kulin György könyveinek bibliográfiája Függelék

5 El}oszo Ebben az írásban a szerző az ismeretközlésen túlmenően azokat az élményeit szeretné megosztani az olvasóval, amelyekkel a fizika és a csillagászat mellett a kozmikus jelleget öltött biológia és más természettudományok ajándékozták meg a XX. századot. A Kozmosz 15 milliárd fényévnyi távolságáig látunk el és egyben ezzel a Kozmosz 15 milliárd évnyi múltjába pillantunk bele. A fény véges terjedési sebessége miatt az égre tekintve a múltat látjuk: a Napot 500 mp-es, az Androméda-rendszert kétmillió éves, a távoli kvazárokat 15 milliárd éves múltbeli állapotukban látjuk. A jelenünkben a világ tehát nem olyan valóságában, mint amilyennek mi észleljük. Az ősrobbanás körülbelül 15 milliárd évvel ezelőtt történt, az égi események időbeli sorrendje a megmaradt múltbeli képükből kiolvasható. Megismerhetjük az anyag fejlődéstörténetét, a csillagok születésének és pusztulásának feltételeit. Az azonos típusú csillagok életét évmilliárdokon át követhetjük és így például megtudhattuk, hogy a Nap kb. ötmilliárd éve sűrűsödött össze és még kb. ötmilliárd évig láthatja el a Földet éltető sugaraival. Nyomon követhetjük az anyag fejlődéstörténetét egészen addig, amikor a megismert 92 kémiai elemből csak a két legkönnyebb, a hidrogén és a hélium létezett. A belátott térben százmilliárd csillagrendszerrel, ezekben egyenként százmilliárd csillaggal számolunk elképzelhetetlenül sok ez, de nem több, mint kg, vagyis protontömeg, tehát semmiképpen nem végtelen. A csillagok által képviselt makrovilághoz képest a másik világ az atomok láthatatlan birodalma, amelyek az emberhez képest igen szélsőséges méreteket képviselnek. Ha a makrovilágból az átlagcsillagot, a Napot vesszük mértékül, a mikrovilágból a protont, számokkal is igazolható módon az ember méreteit, tömegét tekintve a kettő között a középső helyet foglaljuk el. Mindaz amiről szó lesz, a XX. évszázad emberének kitágult szemléletét, vágyait és törekvéseit tükrözi. Az ember és a Kozmosz viszonyáról egészen mást mondott még a múlt század csillagásza, fizikusa, filozófusa, mint amit a mai tudósok mondanak. Emberi mivoltunk fejeződik ki abban, hogy nemcsak helyünket keressük a végtelennek tűnő térben és időben, hanem arra is feleletet szeretnénk kapni, hogy mi a viszonyunk a környező világhoz, a természethez. 5

6 Helytelen lenne naivnak és primitívnek bélyegezni a kevés ismerettel rendelkező elődök megállapításait, hiszen még a mítoszaink is ebből a mélyen emberi törekvéseikből fakadtak. Naivnak és primitívnek csak az minősülhet, aki a már felismert valóságok ellenére akarja járni azokat az utakat, amelyek tévutaknak és zsákutcáknak bizonyultak. Sok minden, ami korábban csak álmodozók és fantaszták képzeletvilágában élt, ma élenjáró tudósok gondolatait foglalkoztatja és törekvéseit tükrözi. Az a bolygó, amelyen élünk, nagyszerű mintagyűjteménye az egész Kozmoszt felépítő anyagnak, és felszínén az élet bámulatos gazdagsága virágzik. De éppen az életet biztosító fizikai viszonyoknak a szűk határai a gátjai annak, hogy a végtelen gazdagságú anyag itt a Földön megmutassa teljességét. Az ezerarcú anyagnak még nagyobb gazdagsága csakugyan a Kozmosz viszonyai között bontakozhat ki. A kozmikus térség hidege, a csillagok belsejének milliárd fokos hőmérséklete, a földi vákuumnál trilliószorta kisebb anyagsűrűség, a csillagok gyomrában uralkodó sok milliárd atmoszféra nyomás az anyagnak olyan állapotait valósítja meg és az anyagnak olyan csodáit tárja elénk, amelyek a földi viszonyok között, még laboratóriumi környezetben sem valósíthatók meg. De már megközelítésükkel is sokkal gazdagabbá tehető életünk. Minden törekvésünk, amely arra irányult, hogy feltárjuk a Föld múltját, megismerjük belsejének anyagi leltárát, nyomon kövessük létünk eredetét elvezetnek bennünket a 4 5 milliárd éves múltba, sőt a szálak még tovább vezetnek. Így ismertük fel, hogy a Földet szülő anyag közös azzal, amelyből Napunk és a csillagok keletkeztek. A Föld kérgét, testünk idegrostjait és élelmünket felépítő elemek alkotó részei mintegy húszmilliárd év eseményeinek tanúi, az életet biztosító magasabb rendszámú elemek pedig csillagok belsejében ötvöződtek és gigantikus méretű csillagrobbanások energiájából álltak össze. Nem csupán filozófiai következtetések, hanem a megkérdezett természet válaszai mondatják velünk, hogy az ember kozmikus lény. Lemondtunk sokféle tetszelgő kiváltságról, hisz nem vagyunk kiváltságos középpontjában a Világegyetemnek és nem vagyunk egyedüliek mint gondolkodó lények sem. Az élet kozmikus jelenség, bárhol gyökeret verhet, ahol ehhez a feltételeket a természet biztosítja. Ma még sok a fantázia abban, ahogyan tőlünk távol élő társakat keresünk, sok mindenben fel kell még ismernünk nagyon is emberszabású elképzeléseket, csak az valószínűtlen már, hogy ilyen irányú törekvéseinkről lemondjunk. Elmentünk a Holdra, asztronautákat küldünk távolabbi bolygók felé, az 1972 márciusában indított Pioneer 10 űrszonda 15 éves út után elérte a Naprendszer legkülső ismert bolygóját, a Plútót, és utána még tízezer 6

7 éveken át kell száguldania, amíg elhagyja a Naprendszer határát. De egyszer elhagyja azt, ha közben nem ütközik valami nagyobb fajta csillagközi anyagba, és a csillagok terében folytatja útját. A kezdet kezdete ez ahhoz, hogy hatékonyabb, gyorsabb eszközökkel utat találjunk az Univerzum csillagaihoz. De máris építjük a hatalmas parabola-antennákat, hogy az űrhajónál sebesebb rádióhullámok segítségével hallgatózzunk értelmes lények jelzései felé, és szeretnénk máris üzeneteket küldeni arról, hogy létezünk, számolva azzal, hogy egy ilyen hívó jelre esetleg csak száz és ezer évek múlva jöhet válasz. A Világegyetem jelenségeinek csupán egy része az, amely fényjelenséggel jár együtt és optikai eszközökkel megfigyelhető. Sokkal nagyobb azoknak száma, amelyek rádióhullámokon át, vagy az ultraibolya és röntgen tartomány láthatatlan fényében adnak hírt magukról. Pedig azok a valóságok, amelyeket szemünk nem, csak arra alkalmas műszerek foghatnak fel, éppen annyira csodálatosak, mint a távcsövön át meglátható holdhegyek, vagy a Szaturnusz gyűrűje. A rádiótávcsövek adtak hírt arról, hogy a földi életnek is alapjául szolgáló szerves molekulák már ott vannak a csillagközi gáz- és porködökben, netán elindítva az anyag életté szerveződésének hosszú folyamatát, a kémiai evolúciót. De vajon az ezernyi hullámhosszon felénk áramló hangzavarban ott vannak-e máris a hozzánk hasonló értelmes lények hívó jelei? Ma még nem tudjuk. Az új fizika tanítása szerint az idő is relatív, másként múlik egy gyorsan mozgó űrhajó belsejében, mint itt a Földön. Ha egyszer sikerül a fényét megközelítő sebességgel haladó űrhajót készíteni, még kitolhatjuk a rövid emberi életkort. A majdan megtalált ifjúságnak erre a megoldására ma még csak fizikai bizonyítékaink vannak. És ha egyszer sikerülne kapcsolatot találni hozzánk hasonló, vagy nálunk fejlettebb lényekkel, hogyan érintkeznénk velük? Mi az a kozmikus nyelv, az a kozmikus eszperantó, amely mindenütt érthető, ahol a Világegyetemben egyetemesen érvényesülő természettörvények ismeretesek? Nyilvánvaló, hogy a kozmikus nyelv csak ilyen törvények ismeretére épülhet. A tudomány nem ad hitelt a Föld körül röpködő csészealjaknak. Képzelődésnek ítéli azokat ugyanúgy, mint azokat az állításokat, hogy a Föld múltjában olykor jártak itt értelmes lények. Ha belépőjegyet kívánunk szerezni a Kozmoszba, le kell mondanunk ezekről az ábrándokról, mint sok más egyébről, amelyek ma még a múlthoz és a Földhöz béklyózzák szemléletünket. Ma még ott tartunk, hogy különböző indokokból azt sem akarjuk tényként elfogadni, ami már valóság. Lehetetlennek ítélünk dolgokat, mert azok ellenkeznek hétköznapi világképünkkel, amit szűkre szabott ismereteinkre építünk. Galilei igazságait azért nem fogadták el, mert ellene mondott Arisztotelésznek, a bibliai kijelentésnek és a korabeli ismeretekkel határolt 7

8 józan észnek! Ennek ellenére Galileinek lett igaza. Ugyanígy lett igaza Einsteinnek és a természetnek a századforduló filozófusai által körülhatárolt józan ésszel szemben. A kozmikus belépőjegy elnyeréséhez még korunk teljes ismeretanyaga sem elegendő. A belépőjegy elnyeréséhez és ahhoz, hogy a Kozmosz jelenségei között el tudjunk igazodni az alapvető feltétel annak a készségnek megszerzése, hogy lemondunk kikötéseinkről, elfogadjuk a természet valóságait, és azok értelmezéséhez igazítjuk gondolkodásmódunkat, logikánkat és matematikánkat is. Ehhez persze tudáskezelésünk és tudatformálásunk módjait egyre inkább fel kell ismernünk. Ezekkel a bevezető gondolataimmal fogadják kedves olvasók nagyon sok szeretettel e könyvet november dr. Kulin György 8