EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T
|
|
- Ödön Pataki
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám:EBH/1/37/2008. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A.A. Kérelmezőnek a Miskolci Gyermekvédelmi Központtal (3515 Miskolc, Egyetem u. 1.), mint eljárás alá vonttal szemben az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt előterjesztett kérelme alapján lefolytatott eljárásban az alábbi hozta. H A T Á R O Z A T O T Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megállapítja, hogy a Miskolci Gyermekvédelmi Központ Kérelmezővel szemben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A Miskolci Gyermekvédelmi Központ megvalósította az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. tv. (Ebktv.) 10. (1) bekezdése szerinti zaklatás törvényi tényállását, azzal, hogy az intézmény számítógépes rendszerének ellenőrzését követően év július és augusztus hónapjaiban lefolytatott vizsgálatának módja panaszossal szemben munkahelyén megszégyenítő környezetet alakított ki. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző magatartás jövőbeni tanúsítását a határozat kézhezvételétől megtiltja. A Hatóság elrendeli továbbá a jogsértést megállapító jogerős és végrehajtható határozatának 90 napra történő nyilvánosságra hozatalát a című honlapján, valamint a Miskolci Gyermekvédelmi Központot fenntartó Miskolc Megyei Jogú Város című honlapján. A határozat ellen a közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs. A határozat felülvizsgálatát a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál három példányban, írásban benyújtandó keresettel lehet kérni. A keresetlevélben kérhető, hogy három bíróból álló tanács bírálja el az abban foglaltakat és a végrehajtás felfüggesztése. A vizsgálat során , Ft azaz tizennégyezer háromszázkilencvennégy forint eljárási költség merült fel, melyet az eljárás alá vont köteles megfizetni a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül az Egyenlő Bánásmód Hatóság számú számlájára. I N D O K O L Á S A.A. (a továbbiakban: Kérelmező) írásban kérelemmel fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt volt munkáltatójával, a Miskolci Gyermekvédelmi Központtal szemben.
2 Kérelmező a Miskolci Gyermekvédelmi Központ Utógondozó Otthonához november 1 én határozatlan időre került kinevezésre részmunkaidős nyugdíjasként, mint nevelőtanár. A munkáltató május 16 án panaszost munkavégzés céljából május 23 tól június 17 ig terjedő időszakra átirányította a Gyermekek Átmeneti Otthonába. Kérelmező leírása szerint valójában az átirányításra a év tavaszán egy konkrét ügyben B.B. Otthonvezetővel szemben megfogalmazott véleménye miatt került sor június 1 én 22 órakor az Átmeneti Otthonban lakó fiatalok közül az egyik felmászva a fürdőszoba ablakán megcsúszott, leesett és eltörte a kezét. Egy másik fiatal pedig gyógyszereket szedett be, melyet társától kapott, aki azokat barátnőjével együtt akkor vette magához, amikor Kérelmező látta el a fiatalok felügyeletét. A beadvány tanúsága szerint az esetről június 6 án jegyzőkönyvet vettek fel, melynek eredményeként június 12 én kizárólag panaszos részesült írásbeli igazgatói figyelmeztetésben június 28 án Kérelmező véleménye szerint teljesen alaptalanul írásbeli otthonvezetői figyelmeztetést is kapott. B.B. Otthonvezető július végén panaszost a kérelemben foglaltak alapján szabadságáról visszarendelve felelősségre vonta, mivel az intézményben lefolytatott ellenőrzés azt mutatta ki, hogy július 2 án 18 óra és 19 óra között panaszos műszakában az Utógondozó Otthon nevelői szobájában található számítógépen valaki szexuális tartalmú internetes oldalakat látogatott. Az eset tisztázására először B.B. tett kísérletet, majd augusztus 29 én ahogyan Kérelmező fogalmazszembesítéses jegyzőkönyvezést hajtott végre C.C. Igazgató és B.B. az Utógondozó Otthon vezetője, melyen 18 an vettek részt 6 felnőtt és 12 utógondozott fiatal szeptember 6 án Kérelmező közalkalmazotti munkaviszonyát panaszos számára teljesen váratlanul felmentéssel megszüntették. A hatóság a Miskolci Gyermekvédelmi Központtal (a továbbiakban: eljárás alá vont) szemben az eljárást megindította, egyben az eljárás alá vont képviseletében C.C. igazgatót a tényállás tisztázása érdekében írásbeli nyilatkozattételre hívta fel. Egyúttal a Kérelmezőtől hiánypótlás keretében megkérte a munkaügyi bíróság előtt felmentése okán folyamatban lévő eljárás rendelkezésre álló iratanyagának másolati példányát. Kérelmező a hiánypótlás keretén belül a hatóságnak megküldte a Miskolci Munkaügyi Bírósághoz szeptember 13 án eljutatott kereseti kérelmének, az 1.M.1359/2007/2. számon folyamatban lévő eljárás október 19 ei jegyzőkönyvének, a november 14. napján előterjesztett nyilatkozatának, valamint az alperes Miskolci Gyermekvédelmi Központ november 28 án beterjesztett észrevételeinek másolati példányait. Fenti dokumentumok alapján a hatóság megállapította, hogy a Munkaügyi Bíróság előtt a felmentés hatályon kívül helyezése és eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatásra kötelezés iránt folyamatban lévő pernek tárgyát képezi az egyenlő bánásmód sérelmével történő foglalkoztatási jogviszony megszüntetésének vizsgálata is. C.C. Igazgató a hatóság részére megküldött írásbeli nyilatkozatában kijelentette, hogy az intézmény Kérelmezővel szemben nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét, a munkáltató intézkedéseinek tárgyilagos, az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indokai voltak. Az eljárás alá vont reagálásának alátámasztására csatolta az intézményben a nyugdíj mellett foglalkoztatott és a évben munkaviszonyukat megszüntetett dolgozók kimutatását, a létszámés bérgazdálkodás racionalizálásával kapcsolatban márciusában és áprilisában keletkezett hivatalos levelek másolatait, valamint a panaszos EBH/1047/1/2007. számon iktatott kérelmének tartalmával szemben megfogalmazott állításokat tartalmazó (az intézmény vezetőinek és alkalmazottjainak aláírásával ellátott) nyilatkozatok gyűjteményét. A mellékletek között szerepeltek még a júniusában az otthon fiataljainak gyógyszerhez történő hozzáférése okán keletkezett jegyzőkönyvek; a június 12 ei, 33/17/2007. iktatószámú igazgatói figyelmeztetés; a 33/19/2007. számú otthonvezetői figyelmeztetés és az annak alapjául szolgáló június 19 én
3 íródott feljegyzés másolatai is. Az eljárás alá vont csatolta továbbá az intézmény számítógépes rendszerének ellenőrzése, valamint az ott tapasztaltak miatt megindított vizsgálat során keletkezett dokumentumok másolatait is. A hatóság január 21 én meghallgatta a panaszost, március 10. napjára pedig tárgyalást tűzött ki. Kérelmező a személyes meghallgatás során írásbeli beadványában foglaltakat fenntartva, azt az alábbiakkal egészítette ki. Panaszos véleménye szerint munkáját mindig teljes odafigyeléssel, megfelelően végezte, azzal szakmai vezetői is meg voltak elégedve. Kifejtette, hogy a fiatalok gyógyszerhez történő hozzáférését követően az OMMF Munkavédelmi Felügyelőségéhez, az internetes oldalak látogatása utáni vizsgálat során tapasztaltak miatt pedig Miskolc Megyei Jogú Város Alpolgármesteréhez fordult, melyekről az eljárás alá vont is tudomással bírt. C.C. Igazgató a március 10. napján tartott tárgyaláson részletesen ismertette a számítógépes rendszer ellenőrzésének okát és az ennek során tapasztaltakkal kapcsolatos vizsgálat lefolytatásának indokait, az elérni kívánt célt. Az intézményvezető szóbeli reagálásában kifejtette, hogy az eset kapcsán a vagyon és adatvédelem szabályainak, valamint az SZMSZ rendelkezéseinek betartásai voltak számára a lényeges és releváns kérdések, a vizsgálat követendő szempontjai. Az eljárás alá vont elmondta azt is, hogy a vizsgálat alapján készült jegyzőkönyvek és feljegyzések azért az ominózus oldalak látogatásával kapcsolatosak túlnyomórészt illetve kizárólagosan, mert más nevesíthető problémát nem találtak az ellenőrzést végzők. Az Igazgató közölte, hogy ha a Kérelmező betartotta volna az SZMSZ t akkor nem adódott volna lehetősége egy fiatalnak sem az érintett oldalak felkutatására. A többszöri meghallgatások és jegyzőkönyvfelvételek indokául az igazság kiderítését említette C.C., valamint azon elv érvényesítését, hogy ne 12 fiatalt vádoljanak alaptalanul. Az Igazgató elmondta azt is, hogy a számítógépet az érintett időpontban használó fiatalt nem szerette volna megbüntetni, célja csupán egy tisztázó elbeszélgetés lett volna. Kiemelte, hogy a vizsgálat eredménytelensége miatt a munkáltató részéről a fegyelmi számonkérés elmaradt és az eset más résztvevői sem részesültek szankcióban. B.B. tanú, az Utógondozó Otthon vezetője megerősítette az eljárás alá vont állításait. Elmondta, hogy a számítógépes ellenőrzés után egyértelművé vált Kérelmező SZMSZ rendelkezéseivel való szembehelyezkedése, ezért arányos intézkedésnek tartotta panaszos szabadságról történő berendelését. Megítélése szerint Kérelmező munkája az esetet megelőzően sem minden esetben felelt meg az elvárásoknak, ennek ellenére panaszosnak mégis bizalmat szavazott, aki így jutalomban is részesült. A tanú álláspontja alapján bár a fiatalok gyógyszerhez jutása (melynek okán Kérelmező igazgatói figyelmeztetést kapott) fajsúlyosabb ügynek tekinthető, de az ügyekhez kapcsolódó kivizsgálási eljárások mennyisége és minősége mindig függ az érintett személy magatartásától, együttműködésétől is. Így fordulhatott elő, hogy ez utóbbi ügy vizsgálata nagyobb súlya ellenére gyorsabban és kevesebb személy bevonása, illetve meghallgatása mellett zajlott le. A tanú előadta azt is, hogy Kérelmezővel fennálló jó kapcsolata egy tiszteletlen SMS véletlen megküldése miatt már a év elején megromlott. A tárgyaláson tanúként megjelent az intézmény volt munkavállalója is, aki vallomásában elmondta, hogy meggyőződése szerint volt munkahelyének vezetése nem hajlandó az ellentétes véleményeket meghallgatni, az ellenvetéssel élőkre pedig (ahogyan a tanú fogalmazott) rászállnak. A hatóság előtt meghallgatásra került egy védett tanú is, mely személy személyazonosító adatai és lakcíme vonatkozásában az eljárás alá vont iratbetekintési jogát hatóság az EBH/1/29/2008. számú végzéssel kizárta. Az 1. számú védett tanú meghallgatása során elmondta, hogy ismeretei szerint az eljárás alá vont által júliusában és augusztusában lefolytatott vizsgálat arra volt kihegyezve, hogy csak Kérelmező lehetett az, aki az oldalakat nézegette. A tanú közölte, hogy az ominózus internetes
4 oldalak látogatása beszédtéma lett mind az intézmény munkavállalói, mind a bennlakó fiatalok között is; voltak akik csak nevettek a felvetésen, azonban mindig vannak olyan személyek is ahogyan az érintett esetben is voltak akik szeretnek csámcsogni a történéseken. Álláspontja szerint, amennyiben fény derült volna az oldalakat látogató fiatal kilétére, bizonyosan komoly büntetésben részesült volna. A Hatóság a kérelemben foglaltak, az eljárás alá vont írásbeli nyilatkozatai, a csatolt okirati bizonyítékok, valamint a tárgyaláson elhangzottak értékelését követően az alábbiakat állapította meg. A kérelem az alábbiak szerint alapos. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény 70/A. (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. A (2) bekezdés szerint: Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. Az Alkotmány 54. (1) bekezdése azt is rögzíti, hogy Minden embernek vele született joga van az emberi méltósághoz. Az Alkotmánybíróság többek között a 8/1990.(IV. 23.) számú határozatában is rámutat arra, hogy az emberi méltósághoz való jogot, úgynevezett általános személyiségi jog megfogalmazásának tekinti. A hatóság által indított eljárás jelen ügyben kizárólag annak megállapítására irányult, hogy a Miskolci Gyermekvédelmi Központ által, a július 19 én lefolytatott, az intézmény számítógép rendszerének szúrópróbaszerű ellenőrzését követő vizsgálata panaszos vonatkozásában megvalósította e az Ebktv. 10. (1) bekezdése szerinti zaklatás törvényi tényállását. Az Ebktv. 10. a szerint zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő magatartás, amely az érintett személynek a 8. ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. A Kérelmező által csatolt dokumentumokból megállapítható, hogy a munkaviszony felmondással történő megszüntetése miatt panaszos által a Miskolci Gyermekvédelmi Központtal szemben indított, 1.M.1359/2007. számú munkaügyi per során a bíróság vizsgálatának tárgyát képezi foglalkoztatási jogviszony megszüntetésével összefüggésben az egyenlő bánásmód követelményének megsértése. Erre figyelemmel a hatóság az Ebktv. 21. c) pontjában foglaltak megtartására nem terjesztette ki vizsgálatát. Az osztott bizonyítás Ebktv. 19. ban foglalt szabályai szerint az egyenlő bánásmód megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett személynek (Kérelmezőnek) kell valószínűsítenie, hogy hátrány érte, és hogy rendelkezett az Ebktv. 8. ában meghatározott valamely védett tulajdonsággal. Ezzel szemben az eljárás alá vontat terheli annak bizonyítása, hogy a Kérelmező által valószínűsített körülmények nem állnak fenn, vagy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetőleg az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles azt megtartani. Az Ebktv. 4. h) pontja értelmében az egyenlő bánásmód követelményét a szociális, gyermekvédelmi gondoskodást, valamint gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó személyek és intézmények jogviszonyaik létesítése során, jogviszonyaikban, eljárásaik és intézkedéseik során kötelesek megtartani.
5 A 30/1992. (V.26.) AB határozat kiemeli, hogy az alapjog korlátozásának alkotmányosságához szükséges, hogy az megfeleljen az arányosság követelményeinek, az elérni kívánt cél fontossága és ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással, vagyis a szükségesség arányosság követelménye alapján az alapjog jelen esetben az emberi méltósághoz való jog korlátozása során figyelembe kell venni a legenyhébb eszköz kiválasztásának követelményét. Az arányosság elvének megtartásához, alkalmazásához egyensúlyt kell teremteni az elérendő cél és az alkalmazott eszköz vagy eszközök között. Tárgyi ügyben fenti egyensúly a nevelőtanári szobában található számítógépet az érintett időpontban használó fiatal kilétének kiderítése és az ennek érdekében lefolytatott vizsgálat összefüggésében került értelmezésre. A hatóság az ellenőrzés nyomán lefolytatott belső vizsgálattal kapcsolatban az intézkedéssorozat szükségességi, arányossági és alkalmassági elemét vonta látóterébe. A számítógépes ellenőrzés utáni vizsgálattal kapcsolatban az eljárás alá vont a tárgyaláson szóban, majd jogi képviselője írásban is határozottan kijelentette, hogy nem munkajogi fegyelmi eljárásról volt szó, annak ellenére, hogy C.C. Igazgató és a tanúként meghallgatott Otthonvezető is a hatóság előtt arra irányuló nyilatkozatot tett, hogy a panaszos megszegte az SZMSZ előírásait. Az eljárás alá vont írásbeli nyilatkozatában is kifejtette, hogy az Utógondozó Otthon vezetőjének többszöri szóbeli figyelmeztetését követően év május 2 án igazgatói utasítást is adott ki a nevelői számítógép használati rendjéről. A nyilatkozat ezen részében az eljárás alá vont felkiáltó jeles megjegyzéssel jelzi is, hogy Kérelmező azon magatartásával, hogy a szóbeli és írásbeli utasításokkal szembentovábbra is engedélyezi a fiataloknak a számítógép használatát munkafegyelmi vétséget valósít meg. A hatóság előtt tanúként meghallgatott B.B. (panaszos közvetlen felettese) kijelentette, hogy Kérelmezőt többször is figyelmeztette szóban, hogy ne engedje be a fiatalokat a nevelői szobába és ne biztosítson számukra hozzáférést a tanári számítógéphez. A tanú ezt azért is indokolatlannak és szükségtelennek tartotta, mert elmondása szerint a tanári szobán kívül még három vonal áll az otthonban lakók rendelkezésére a világhálón történő barangolásra. Az arányosság fent idézett elve megköveteli, hogy az elérni kívánt cél fontossága és az okozott alapjog (jelen esetben az emberi méltósághoz való jog) sérelmének súlya összhangban legyenek egymással. A hatóság véleménye szerint, amennyiben az eljárás alá vont kizárólag Kérelmező SZMSZ alapján fennálló felelősségét vizsgálta, akkor hasonlóan kellett volna eljárnia, mint azokban az esetekben amikor panaszos igazgatói, illetve otthonvezetői figyelmeztetésben részesült. Ezzel kapcsolatban azonban éppen az eljárás alá vont jelentette ki, hogy adott ügy vonatkozásában panaszossal szemben nem folyt fegyelmi eljárás. Ebben az esetben viszont a korábbi eljárásokhoz viszonyítva enyhébb vizsgálati módszer és eszköz megválasztása lett volna arányos. A hatóság felhívja arra is a figyelmet, hogy az eljárás alá vont által elérendő célként megnevezett és szorgalmazott adott témában fiatalokkal történő elbeszélgetést lényegében a panaszos augusztus 13 án kelt feljegyzésének tanúsága szerint megvalósította, ezt azonban az eljárás alá vont képviseletében eljáró C.C. Igazgató augusztus 15 én kelt igazgatói utasításában nem tartott elfogadhatónak. Feleslegesnek nevezte, hogy panaszos a fiatalokkal folytatott beszélgetése során kitért a szexuális tartalmú oldalak letöltésére, mivel a nevelői szobában található számítógépet a bennlakók nem használhatják, azt csupán Kérelmező engedi meg nekik. Ennek ellenére az eljárás alá vont intézményen belül már július 20 án nyilatkozatot írattak alá a fiatalokkal a tanári számítógép július 2 ai 8 és 20 óra közötti időintervallumban történő használatára vonatkozóan. A hatóság álláspontja szerint, amennyiben a nevelőtanári szobában található számítógép használatát valóban kizárólag panaszos tette lehetővé a fiatalok számára, akkor a nyilatkozat aláírásával számukra egyértelművé, beazonosíthatóvá kellett hogy váljon a vizsgálat célja.
6 C.C. Igazgató a augusztus 23 án rögzített jegyzőkönyv tanúsága szerint (melynek tárgya szintén az érintett internetes oldalak látogatása volt) határozottan ki is jelenti, hogy amennyiben a fiatalok a házirendet nem tartják be, úgy a megállapodás szerinti következményt vállalniuk kell. Fenti mondat ellentétes az eljárás alá vont által későbbiekben előadottakkal; vagyis azzal, hogy az érintett fiatallal csupán el szeretett volna beszélgetni. A hatóság tárgyi ügyben Kérelmező védett tulajdonságaként fogadta el közvetlen felettesével szemben fennálló eltérő szakmai véleménynyilvánítását, mint az Ebktv. 8. j) pontja szerinti védett tulajdonságot. Kérelmezőnek ugyanis ezen, személyéhez szorosan kötödő helyzetével összefüggésben kellett elszenvednie az eljárás alá vont részéről megnyilvánuló magatartást, ami ellenséges, támadó és megszégyenítő környezet kialakítására volt alkalmas. Az eltérő véleménnyel kapcsolatosan az ügyben meghallgatott védett tanú úgy fogalmazott, hogy a panaszos közvetlen felettese nehezen viseli, ha valakinek más a véleménye, valamint, hogy újdonság volt, hogy Kérelmező ellentmond az Otthonvezetőnek. B.B. Otthonvezető tanúkénti szóbeli meghallgatásán melyet később írásban is megerősített alá is támasztotta panaszos rossz személyes viszonyra vonatkozó állítását. Vallomásában csupán a kettejük közötti kapcsolat megromlásának idejét helyezte a Kérelmező által megjelöltnél korábbi időpontra, a év elejére. A hatóság a továbbiakban nem fogadta el az eljárás alá vont azon védekezését, hogy az adott eset kapcsán lefolytatott vizsgálat megfelelt az arányosság követelményének, mivel a Kérelmezővel szemben lefolytatott eljárás indokolatlanul nagy nyilvánosság előtt a fiatalok többszöri meghallgatása, nyilatkoztatása és jelenléte mellett történt, így az fokozottan alkalmas volt arra, hogy panaszossal szemben megalázó, megszégyenítő környezet alakuljon ki; illetve, hogy emberi méltóságán és jóhírnevén csorba essen. Ezt támasztja alá az 1. számú védett tanú meghallgatásán elhangzott azon kijelentés is, hogy a pornó oldalak nézegetése beszédtéma volt a kollégák között is, a gyerekek között is. Aki ismeri Kérelmezőt az csak nevethetett a felvetésen, de dolgoznak ott mások is, az emberek sokfélék, akad közöttük olyan is aki szeret csámcsogni rajta. A hatóság kiemeli, hogy nem a vizsgálat szükségességét vitatja határozatában; megítélése szerint annak módja sértette panaszos emberi méltóságát. Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület által a zaklatás és szexuális zaklatás fogalmáról évben kibocsátott állásfoglalás kiemeli, hogy a hatósági eljárás során figyelembe kell venni az eset összes körülményét, így például az elhangzó kijelentéseket, azok jellegét, valamint azt a helyzetet, amelyben elhangzanak. Erre tekintettel, a hatóság azt is számításba vette, hogy tehetett e volna az intézmény vezetője olyan lépéseket; lefolytathatott volna e olyan eljárást, mely figyelembe veszi az eset összes körülményét, annak kényes természetét; valamint, hogy figyelembe vette e az internetes oldalak tartalmának speciális alkalmasságát arra, hogy Kérelmező élcelődés, gúny vagy éppen durva tréfa tárgyává válhat. A hatóság álláspontja szerint az adott témában lefolytatott eljárás fokozottan stigmatizáló hatást fejtett ki panaszos vonatkozásában nemcsak a fiatalok, hanem a munkatársak körében is; mellyel Kérelmező emberi méltósága, jóhírneve aránytalanul sérült. Növeli az aránytalanságot az a tény is, hogy az adott témában lefolytatott vizsgálat nem vezetett eredményre. A hatóság arra is felhívja a figyelmet, hogy különösen fontos minden körülmény mérlegelése egy olyan intézmény esetében, ahol alapvető jelentőségű a nevelőtanár és a nevelt fiatalok közötti tisztelet megléte, fenntartása. Fentiek alapján a hatóság megállapította, hogy az eljárás alá vont Miskolci Gyermekvédelmi Központ által az érintett internetes oldalakkal kapcsolatban lefolytatott vizsgálat megvalósította az Ebktv. 10. (1) bekezdésébe foglalt zaklatás törvényi tényállását. A Kérelmezővel szemben a szolgálati ideje alatt a nevelőtanári szobában található számítógépről történő szexuális tartalmú internetes oldalak látogatásával kapcsolatban lefolytatott vizsgálat módja panaszossal szemben megalázó, megszégyenítő környezetet alakított ki, egyúttal alkalmas volt Kérelmező emberi
7 méltóságának, jóhírnévhez való jogának a megsértésére is. A szankciók alkalmazásával kapcsolatban a hatóság azt állapította meg, hogy jelen esetben azok megelőző, visszatartó hatásának eléréséhez a jogsértő magatartás további folytatásának megtiltásán túl szükséges a határozat nyilvánosságra hozatala is. A hatóság ezért az eljárás alá vonttal szemben az Ebktv. 16. b) és c) pontjaiban meghatározott szankciókat alkalmazta. A hatóság felhívja az eljárás alá vont figyelmét az Ebktv. 10. (3) bekezdésében foglaltakra, mely szerint megtorlásnak minősül az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget. A hatóság eljárására és hatáskörére az Ebktv., a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.), valamint az Egyenlő Bánásmód Hatóságról és eljárásának részletes szabályairól szóló 362/2004. (XII. 26.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R.) vonatkozik. Határozatomat az Ebktv. 15. (1) bekezdés a) pontjában biztosított hatáskörömben eljárva hoztam meg. Az eljárás során felmerült eljárási költséget a R. 14. (2) bekezdése alapján az eljárás alá vont viseli. A határozat elleni fellebbezést az Ebktv. 17. (1) bekezdése zárja ki. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Ebktv. 17. (3) bekezdése, valamint a Ket. 98. (3) bekezdése és 109. (2) bekezdése biztosítja. Budapest, május 23. Dr. Demeter Judit Elnök A határozat június 29. napjától jogerős és végrehajtható Budapest, Margit krt. 85. Tel.: (1) ;Fax.: (1)
H A T Á R O Z A T O T
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/109/8/2008. Előadó: dr. Szász Adrián Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A.A. kérelmező kérelme alapján Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatával
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/446/2012. HATÁROZAT Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kérelmezőnek a Gyermekrák Alapítvány (1084. Budapest, Rákóczi tér 10.) eljárás alá vonttal szemben az egyenlő bánásmód
Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik
Egyenlő bánásmód és diszkrimináció A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik A magyar szabályozás I. Alaptörvény XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
2003. évi CXXV. törvény
2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról Az Országgyűlés elismerve minden ember jogát ahhoz, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, azon szándékától vezérelve,
A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs.
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/245/5/2012 Előadó: Dr. Varga Judit Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (továbbiakban: hatóság) Kérelmező (a továbbiakban: kérelmező) kérelmére az Esély Pedagógiai
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/483/10/2011 Előadó: Dr. Varga Judit
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/483/10/2011 Előadó: Dr. Varga Judit Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (továbbiakban: hatóság) a kérelmező (a továbbiakban: kérelmező) által Érd Megyei Jogú Város
Hatályos: től
MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA 2015 Hatályos: 2015.01.01-től Készítette: Szentesi Zsuzsanna humánpolitikai csoportvezető Szivák Ildikó gazdasági igazgató Budapest Jogszabályi
Esélyegyenlőségi szabályzat
MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 23. sz. melléklet Esélyegyenlőségi szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám: EBH/641/11/2007. Ügyintéző: dr. Szász Adrián Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Kérelmezőnek az OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) eljárás alá vonttal szemben az egyenlő
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyszám: EBH/516- /2007 Ügyintéző: dr. Szathmári Réka Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a dr. M. P. ügyvéd által képviselt B. K. Á., B. S. és T.O.F. kérelmezőknek az egyenlő bánásmód
ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT
ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 64/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 64/2018.
H A T Á R O Z A T O T
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/449/ /2013 Előadó: Dr.. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Kérelmező (a továbbiakban: kérelmező) kérelmére a Kölcsönbeadó munkáltató (a továbbiakban: kölcsönbeadó
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/17336-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás megállapításai I. és II. számú melléklet
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/470/9/2014. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1013 Budapest, Krisztina krt. 39/B.) kérelmezőnek a Human Service Agency Munkaerőpiaci Szolgáltató Kft. (HSA Kft.,
A Tanácsadó Testület márciusi állásfoglalása a megtorlás fogalmáról
A Tanácsadó Testület 2008. márciusi állásfoglalása a megtorlás fogalmáról Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 384/3/2008. (II. 27.)TT. sz. állásfoglalása a megtorlás fogalmáról Az egyenlő bánásmód követelményének
a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata - I. és II. számú melléklet Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/23420-2/2015. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata
Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30592-7/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 53/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30591-6/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1464/2012. (VII. 25.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/15130-10/2012. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: Melléklet: személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező honlap másolata
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3244/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
2970 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3244/2015. (XII. 8.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: MN/37989-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás tárgyát képező teletext oldal másolata
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám: EBH/492/8/2008. Ügyintéző: dr. Szász Adrián Az Egyenlő Bánásmód Hatóság A.A. kérelmezőnek a MÁV-START Zrt. (1087 Budapest, Kerepesi út 1-5.) eljárás alá vonttal szemben,
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/295/ 2006 Ügyintéző: dr. Kádár Tamás Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kérelmezőnek az Első Magyar Mediátor Iroda Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest,
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök H A T Á R O Z A T
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/302/ /2016. H A T Á R O Z A T Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (, a továbbiakban: hatóság) XY kérelmezőnek az egyenlő bánásmód követelményének megsértése tárgyában
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/234 / 1 /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A.B Kérelmező által az egyenlő bánásmód követelményének
ALDEBRŐ-TÓFALU KÖRJEGYZŐSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE
ALDEBRŐ-TÓFALU KÖRJEGYZŐSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE 2010-2015 Aldebrő-Tófalu Községek Körjegyzősége, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/A. -ának, és az Egyenlő bánásmódról
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1346/2016. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/28574-8/2016. Tárgy: a reklám más médiatartalmaktól való megkülönböztetésének módjára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám:EBH/43/2009. Ügyintéző:.dr. Gregor Katalin Az Egyenlő Bánásmód Hatóság D. K.-né Kérelmező által az ITALOTRADE Kft. (képviseli: Vecsernyésné Fazekas Sára ügyvezető, 6724
Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv
Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv 2019. Jelen esélyegyenlőségi terv az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.), a 2012. évi I. tv.
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/11/11/2011 Ügyintéző: Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85., továbbiakban hatóság) kérelmező kérelme alapján az egyenlő bánásmód követelményének
H A T Á R O Z A T O T
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/224/13/2015. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1013 Budapest, Krisztina krt. 39/B) kérelmezőnek a Tiszalúc Nagyközség Önkormányzat Polgármesterével (3565 Tiszalúc,
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/233/4/2011 Előadó: Dr. Varga Judit
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/233/4/2011 Előadó: Dr. Varga Judit Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (továbbiakban: hatóság) az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Közép-magyarországi
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/29/27 /2006 Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt X.Y. kérelme alapján az egyenlő bánásmód
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 788/2018. (VII. 24.) számú. Határozata
Médiaszolgáltatási Főosztály Médiaszolgáltatás-bejelentési Osztály Ügyiratszám: PJ/9404-4/2018. Tárgy: hatósági szerződés szerinti beszámolási kötelezettség megszegése Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti
A Tanácsadó Testület 2008. márciusi állásfoglalása a bizonyítási kötelezettség megosztásával kapcsolatban
A Tanácsadó Testület 2008. márciusi állásfoglalása a bizonyítási kötelezettség megosztásával kapcsolatban Az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 384/4/2008. (III.28.) TT. sz. állásfoglalása a bizonyítási
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 785/2018. (VII. 24.) számú. Határozata
Médiaszolgáltatási Főosztály Médiaszolgáltatás-bejelentési Osztály Ügyiratszám: PJ/9374-5/2018. Tárgy: hatósági szerződés szerinti beszámolási kötelezettség megszegése Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám: EBH/142/3/2007. Ügyintéző: dr. Szász Adrián Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Kérelmezőnek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (1055 Budapest, Kossuth tér 4.)
Egyenlő bánásmód követelményének jogi szabályozása
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Egyenlő bánásmód követelményének jogi szabályozása Előadó: dr. Berdár Valéria gyermekjogi képviselő 2014.05.16..
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság
Jogeset EBH /174/2016. Ügyiratszám: EBH/174/2016
Ügyiratszám: EBH/174/2016 Védett tulajdonság: egészségi állapot Diszkrimináció területe: oktatás Diszkrimináció típusa: közvetlen hátrányos megkülönböztetés Jogsértést részben megállapító határozat A hatóság
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA
Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)
H A T Á R O Z A T O T
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/464/8/2012 Előadó: Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (továbbiakban: hatóság) a Kérelmező (továbbiakban: kérelmező) kérelmére a Ügyvédi Iroda által képviselt Sashalmi
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.915/5/2016. A Közbeszerzési
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/319/2018. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (; a továbbiakban: hatóság) a kérelmezőnek a GASZTROMŰHELY Vendéglátóipari Korlátolt Felelősségű Társasággal (3530 Miskolc,
v é g z é s t : I n d o k o l á s :
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Ügyvédi Iroda (képviselő címe, ügyintéző: dr. Sz. A. ügyvéd) által képviselt K. Zs. Cs.-né (kérelmező címe) kérelmezőnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi
Az ÓBUDAI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 34. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK
2009. évi törvény. a közérdeksérelem veszélyét vagy magvalósulását bejelentő foglalkoztatottak védelméről
Tervezet! 2009. február 23. 2009. évi törvény a közérdeksérelem veszélyét vagy magvalósulását bejelentő foglalkoztatottak védelméről Az Országgyűlés kinyilvánítva elkötelezettségét a demokratikus, jogállami
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám:EBH/554/19/2012. HATÁROZAT Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A. B. törvényes képviselőjeként C.D. benyújtott kérelme alapján a Munkácsy Mihály
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 915/2009. (IV. 22.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
H A T Á R O Z A T O T
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/437/ /2014. Ügyintéző: Az Egyenlő Bánásmód Hatóság () kiskorú gyermeke törvényes képviselőjeként kérelmező kérelmére a Beszélj Velem Óvoda (1225 Budapest,
V É G Z É S - t. Az eljárás során felmerült költségeiket ezt meghaladóan a felek maguk viselik.
KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.73/10/2017. A Közbeszerzési
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt.. (..) felperesnek az ORFK Gazdasági és
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1759/2013. (XII. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/57221-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat
SOMBEREK ÉS GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGÉNEK ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE 2010-2015
SOMBEREK ÉS GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGÉNEK ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE 2010-2015 Somberek és Görcsönydoboka Községek Körjegyzősége, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/A.
h a t á r o z a t o t hozom:
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-4978/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami
TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT
TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program III. rész Jogszabályi környezet Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 619/2009. (III.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2146/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/88/3/2011 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85., továbbiakban hatóság) X.Y. kérelme alapján az egyenlő bánásmód
Ikt.sz.:D.752/4 /2009. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) meghozta az alábbi V É G Z É S t.
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776, Fax: 336-7778 Ikt.sz.:D.752/4 /2009. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban:
Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/ ; ; Fax: 74/ HATÁROZATOT:
Szekszárd Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottság 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel.: 74/504-100; 504-180; Fax: 74/510-251 Ikt.sz.: IV.280-6/2014. HATÁROZATI KIVONAT SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/ / /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) Dr. X.Y (továbbiakban, mint Kérelmező) által az egyenlő bánásmód
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3133/2015. (VII. 9.) AB végzés 2219 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/349/12/2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) A.B. kérelme alapján az egyenlő bánásmód követelményének
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/56/13/2007 Ügyintéző: dr. Gombos Annamária Az Egyenlő Bánásmód Hatóság Kérelmezőnek az Auchan Magyarország Kft. (1113 Budapest, Bocskai út 134-136.) - képviseletében
Szám: 29000/105/1100/18/2013. RP. rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T
1 ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Telefon: (06-1) 443-5573, Telefax: (06-1) 443-5733, E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu Szám: 29000/105/1100/18/2013.
Az esélyegyenlőségi terv értékelése 2013.
Az esélyegyenlőségi terv értékelése 2013. A Debreceni Művelődési Központ fontos feladatának tekinti az esélyegyenlőség érvényesítését a munkahelyi alkalmazottak körében. 2012-ben, esélyegyenlőségi felelőst
A munkaviszony megszüntetésének
A munkaviszony megszüntetésének aktuális 0 kérdései A munkáltatói felmondás indokolása A munkáltatói felmondás indokolásával szemben támasztott tartalmi követelmények: Valós, okszerű és világos indokolás
HATÁROZAT. Ügyintéző: dr. Kun István, Szombati Attila Melléklet: -
Ügyiratszám: KS/2794-5/2015. Tárgy: az országos bitfolyam hozzáférés nagykereskedelmi szolgáltatás ának megállapítása retail minus módszer alkalmazásával (UPC RM20) Ügyintéző: dr. Kun István, Szombati
Jogeset EBH /349/2016. Ügyiratszám: EBH/349/2016
Ügyiratszám: EBH/349/2016 Védett tulajdonság: nemzetiséghez való tartozás Diszkrimináció területe: szociális biztonság és egészségügy Diszkrimináció típusa: zaklatás Jogsértést megállapító határozat A
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási
I. Bevezetés. II. Általános célok, etikai elvek A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE
A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE I. Bevezetés Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebetv.) alapelvi szinten
Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium
SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 669/2009.(III. 25.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2576/2007. (XI.14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és
Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG ELNÖK
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG ELNÖK Ügyiratszám: EBH/10//2013 Előzmény: EBH/226/2012 Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) a T. közérdekű igényérvényesítőnek a Központi Stomatológiai
ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT
MTA Agrártudományi Kutatóközpont ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT Martonvásár, 2012. március 20. Bedő Zoltán főigazgató 0 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény
Egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség ELTE ÁJK
Egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség ELTE ÁJK Az előítélet Előítéletesség ma, Magyarországon Krémer Ferenc: az előítéletről szóló minden elmélet csak adott korban és társadalomban igaz multikulturalizmus?
A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek. Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék
A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék AZ ALAPELVEK NEMZETKÖZI JOGI ALAPJA széles körben elfogadott,
H A T Á R O Z A T. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kérelmezőnek az eljárás alá vont ellen előterjesztett kérelmét érdemi vizsgálatot követően
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/3/11/2011 Előadó: Dr. Varga Judit H A T Á R O Z A T Az Egyenlő Bánásmód Hatóság kérelmezőnek az eljárás alá vont ellen előterjesztett kérelmét érdemi vizsgálatot
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat
A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi J<=?
érl ''SoS.od.oh I KUOAl'KST FŐVÁROS X. KKKOl\Y\ KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT '/.AT Polgármesteri I li.viiiiiln Iklsz.: D.363/ /2008. KÖZBESZERZÉSE^T^A'CS'A KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBI^gTADSi^ Budapest, Marg 'íkrt.
az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA határozatot.
az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2016/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1043/2018. (IX. 18.) számú HATÁROZATA
Iktatószám: BJ/19415-4/2018 Tárgy: adatszolgáltatási kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefon: személyes adat Fax: (06-1) 457-7124 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyszám:EBH/94/2008 Ügyintéző:.dr. G.K. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Dr. M. E. ügyvéd által képviselt Sz-né B.M., M. S-né és M. R. Kérelmezők által a B.Q.B. Kft. Cg. 13-09-080544,
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/613/2016.
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/613/2016. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság () Kérelmező kérelmére a PAMMER-BECK PATIKA Betéti Társaság (7624 Pécs, Rókus utca 5., a továbbiakban: eljárás alá
Az előadás tartalmi felépítése
A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014.augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási
HATÁROZAT. megállapítja: Havi és egyszeri díjak Optikai hálózaton nyújtott szolgáltatás (nettó Ft): Forgalmi korlát (GB)
HATÁROZAT Ügyiratszám: KS/29049-6/2016. Tárgy: a Magyar Telekom országos bitfolyam hozzáférés nagykereskedelmi szolgáltatása legmagasabb díjának megállapítása retail minus módszer alkalmazásával új kiskereskedelmi
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/23/5/2011 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85., továbbiakban hatóság) X.Y. kérelme alapján az egyenlő bánásmód
V É G Z É S. a közigazgatási hatósági eljárást megszüntetem.
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Szám: 29000-105/44197/ /2016. ált. Tárgy: alapvető jogot érintő rendőri intézkedés elleni panaszban hozott döntés V É G Z É S A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG H A T Á R O Z A T O T
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/366/13/2014. Előadó: Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (továbbiakban: hatóság) a kk. kérelmező - akit a hatóság előtti eljárásban a törvényes képviselője által meghatalmazott
SZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM
SZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM 1011 BUDAPEST, FŐ UTCA 14-18. Címzett: Kérelmező részére E-mail útján Másolatban: Valamennyi ajánlattevő részére E-mail útján Küldi: dr. Szterényi
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2203/2007. (IX. 26.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/169/ 9 /2015 Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (továbbiakban: hatóság) a B. I. kérelmező kérelmére a dr. B. G. által képviselt Cutler Gym Kft. (4484 Ibrány, Radnóti
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3220/2015. (XI. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
2838 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3220/2015. (XI. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság
OBDK. Esettanulmány. Jogsérelem a házi segítségnyújtásban
OBDK Esettanulmány Jogsérelem a házi segítségnyújtásban 1. Az eset leírása. TP, 82 éves, mozgásában korlátozott ellátott, - aki egy bérház 3. emeletén él, hozzátartozói nincsenek a településen, - panasszal