a Polgármesteri Hivatal évi munkájáról
|
|
- Ernő Mészáros
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kunfehértó Község Címzetes Főjegyzőjétől B e s z á m o l ó a Polgármesteri Hivatal évi munkájáról (Képviselő-testület március 30.-i ülésére) A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzata értelmében a jegyző évente köteles beszámolni a Képviselő-testületnek a hivatal munkájáról. A Polgármesteri Hivatal évi tevékenységéről a testület február 11.-i ülésén számoltam be. Jelen előterjesztésem a hivatal évi munkáját értékeli. A hivatal szervezeti felépítése A hivatal szervezeti felépítése a vizsgált időszakban jelentősen nem változott. A hivatal köztisztviselőinek létszáma 2015-ben a Képviselő-testület döntése nyomán a 2014-ben megemelkedett létszámon állandósult. Az elmúlt évi átlaglétszám 12 fő volt. A hivatal személyi összetétele 2015-ben jelentősen változott. E változás elsősorban a pénzügyi részleget érintette. Az e területen dolgozó 5 főből 3 fő távozott ill. helyükre új dolgozók kerültek. A változások elsődleges oka a nem megfelelő munkavégzés volt. Az év utolsó negyedében történtek meg a pótlások, remélhetően ezek megteremtik a hosszú távú, színvonalas munkavégzés személyi feltételeit. A pénzügyi részlegnél történt változások mellett nyugdíjba vonulás miatt változott az egyik igazgatási és a műszaki ügyintéző személye is. Az elmúlt évben bekövetkezett központi intézkedések előrevetítették a hivatali munkát érintő további változásokat. Az ügysegédi ügyintézés feladatköre tovább bővült 2015-ben. A köztisztviselők munkáját illetően 2015-ben is a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően történtek meg a teljesítmény értékelések. A két alkalommal előírt értékelések során a jegyző meghatározta a feladatokat és értékelte a nyújtott teljesítményeket. A teljesítményértékelés írásban, e-ügyintézés formájában történt. Képviselő-testület és a bizottságok munkájával kapcsolatos feladatok A Polgármesteri Hivatal (továbbiakban: hivatal) egyik nagyon fontos munkaterülete a Képviselő-testület és bizottságai tevékenységének segítése, kiszolgálása. A évi testületi munkát jellemző, legfontosabb adatokat az alábbi táblázat mutatja: Képviselő-testület Bizottságok - Ügyrendi, Idegenforgalmi - Pénzügyi, Községfejlesztési Nyílt ülések száma Zárt határozatok száma Nyilt Zárt Önkormányzati rendeletek száma 25 13
2 A Képviselő-testület és a bizottságok üléseinek előkészítéseként a napirendek anyagainak elkészítése és határidőre történő kiadása általában biztosított volt. Néhány alkalommal szinte kizárólag pénzügyi területen - fordult elő, hogy a testületi ülés időpontját módosítani kellett anyagok előkészítésének csúszása miatt. A testületi anyagok kiküldésére a korábbi évben bevezetett technikai újítás az elmúlt évben is hatékonyan biztosította az anyagok gyors, papírkímélő továbbítását. A táblagépek alkalmazása több év távlatában beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A testületi munkával összefüggő adminisztrációs teendők (jegyzőkönyv készítés, határozatok nyilvántartása.) határidőben elkészültek. E munkába is jelentős szerepet kapott az e-ügyintézés. A testületi anyagok tárolása, a vonatkozó nyilvántartások vezetése a vonatkozó előírásoknak megfelelően történt 2015-ben is. A Bkm-i Kormányhivatal, mint a testületi munka törvényességének felügyelője 2015-ben is folyamatosan figyelemmel kísérte a testületi munka szervezésének színvonalát. Ennek helyzetét többek között az azzal kapcsolatos törvényességi észrevételek száma is mutatja. Esetünkben az elmúlt évben egy törvényességi felhívás érkezett a helyi adóról szóló rendeletünk szabályozási problémája miatt amit a meghatározott határidőn belül korrigáltunk. Pénzügyek A hivatal, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látta el 2015-ben is az Önkormányzat által fenntartott teljes intézményhálózat gazdálkodásának bonyolítását. Ennek keretében történt az Óvoda, Művelődési Ház, Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat pénzügyi folyamatainak bonyolítása. Az elmúlt évben az Önkormányzatnak likviditási problémái nem voltak. A gazdasági folyamatok kedvező alakulása következtében folyamatosan jelentős tartalékokkal rendelkeztünk. Ennek oka többek között az adóbevételek jelentős túlteljesülése, a fürdőüzemeltetés, Sörfesztivál nyereségessége és a szennyvíz ártalmatlanítási projekt támogatásának kedvező alakulása. A pénzügyi folyamatok irányításának színvonalával a már jelzett problémák miatt gondjaink voltak. Az elmúlt évben a hivatal és intézményei belső ellenőrzési feladatait külső vállalkozókkal oldottuk meg. Az ellenőrzési tervünk alapján 2015-ben két ellenőrzést végeztettünk. Vizsgálat alá vontuk a normatív támogatások szabályszerűségét és a kötelezettségvállalás, utalványozás és érvényesítés rendjét a hivatali munkában. A vizsgálatokat követően a feltárt hiányosságokat felszámoltuk és a szükséges intézkedéseket megtettük. Adóigazgatási feladatok Az adóztatási feladatokat a hivatalon belül továbbra is egy fő látja el. A helyi adók alakulására vonatkozóan a számszerű adatokat az 1. számú mellékletben szereplő táblázat tartalmazza. A táblázat adataiból kiderülően az adózás szempontjából is jól alakult. Ez elsősorban az iparűzési adó tervezetthez képest történő növekedésének köszönhető. E mellett, képviselői javaslatra is figyelemmel ugyan kisebb volument képviselve nőt a vendégéjszakák után befizetett idegenforgalmi adó összege is. Ezen az úton tovább kell haladnunk, reményeink szerint ez a tárgyi adó összegszerűségének további növekedését eredményezheti. Szociális igazgatás Az Önkormányzat szociális területet érintő hatásköre 2015-ben is szűkült. E területet érintette leginkább a központi intézkedések nyomán kialakított járási kormányhivatali rendszer. Az e területhez kapcsolódó kifizetéseket az alábbi felsorolás tartalmazza: Lakásfenntartási tám. 39 fő Ft 2
3 települési támogatás (eseti) 32 fő Ft Szociális tűzifa juttatás (36 m 3 ) 34 fő Ft Vásárlási utalvány (2000 Ft/fő) 412 fő Ft A településen továbbra is az Önkormányzat és intézményei a legnagyobb foglalkoztatók, ezért törekedtünk 2015-ben is maximálisan kihasználni a közfoglalkoztatás kínálta lehetőségeket. Ennek eredményeként tudtuk szinten tartani községünk közterületeinek, zöldterületeinek állapotát, valamint - különösen az intézményeknél - több olyan feladat megvalósítását sikerült biztosítani, melyekre a korábbi években nem volt lehetőségünk, vagy csak egyéb munkaviszonyban, mely jelentősen magasabb terhet rótt az Önkormányzatra. Korábban jeleztem, hogy e területen nyugdíjazás miatt személyi változás történ az év végén. Gyámügyi igazgatás Ennek a témának az áttekintésére minden évben a májusi képviselő-testületi ülésen önálló napirend keretében kerül sor. Műszaki igazgatás A település kiemelt építéshatósági jogkörrel továbbra sem rendelkezik. Az ezzel kapcsolatos feladataink háttérbe szorulásával egyre inkább a pályázatok kezelése, az önkormányzati beruházásokkal, felújításokkal kapcsolatos adminisztratív teendők elvégzése került előtérbe. Ezzel összefüggésben az érintett dolgozó adminisztratív terhei jelentősen nőttek. Az elmúlt sikerült befejezni a település kiemelkedően jelentős beruházását, a szennyvíz ártalmatlanítást, ami jelentős adminisztratív terhet rótt az érintett dolgozóra. Korábban már jeleztem, hogy ezen a területen is az év végén személyi változás történt. Belügyi igazgatás Az igazgatási munka egyik legfontosabb területe az anyakönyvi igazgatás. A hivatal e tekintetben halálesetek és házasságkötések anyakönyvezését végzi. Az elmúlt év vonatkozó adatait, összehasonlítva a korábbi év adataival az alábbi adatsor tartalmazza: haláleset házasságkötés A fenti adatokból természetesen nem következik a település jelzett időszakában történt teljes anyakönyvi esemény száma hiszen a halálesetek jelentős részét a haláleset szerinti hivatalok anyakönyvezik. Több esetben előfordul, hogy a házasságkötésre is más településen kerül sor. Az igazgatási munka másik nagy területe a választásokhoz kapcsolódik. Az elmúlt évben e tekintetben jelentős feladataink nem voltak. E munkaterületen belül intézzük a temetőfenntartással kapcsolatos ügyeket is. A 2014-ben történt programbeszerzés és alkalmazás révén a korábbiaknál lényegesen pontosabban tudjuk intézni az ezzel kapcsolatos feladatainkat. Igazságügyi igazgatás A hagyatéki eljárás előkészítő szakaszának lefolytatása továbbra is hivatali teendő. Sajnos e feladat, figyelemmel a halálesetek viszonylag magas számára, 2015-ben is jelentős feladatot jelentett. Az elmúlt évben 24 hagyatéki eljárás előkészítésében közreműködött a hivatal. 3
4 Ipari- és kereskedelmi igazgatás Az üzletben folytatható kereskedelmi tevékenységek és a mozgó kereskedelmi tevékenységekkel kapcsolatos eljárás különválása után működési engedély és tevékenység bejelentési ügyek száma az előző évekhez viszonyítva csökkenést mutatnak. Hatósági munka Az ügyintézésre vonatkozó legfontosabb adatokat az alábbi táblázat tartalmazza Iktatott ügyiratok száma ebből: főszámra alszámra I. fokú határozatok önkormányzati hatósági államigazgatási hatósági Fellebbezések száma Elintézési határidő - határidőben határidőn túl Az iktatott ügyiratok számának alakulása leképezése az önkormányzati hatósági hatáskörök szűkülésének. A vizsgált három év vonatkozásában látható a folyamatos csökkenés. E csökkenés elsősorban a szociális igazgatás területét érintette. A hatósági ügyintézés törvényességi helyzetét bemutató adatok azt bizonyítják, hogy e munkavégzésre alapvetően a törvényesség volt jellemző. Az elmúlt évben fellebbezés nem volt. A hivatali ügyintézés határidőben történik. A jelzett esetek elenyésző mértéke e megállapítást nem cáfolja. A hivatalnál óta elektromos iktatás folyik. Ennek köszönhetően a vonatkozó adatszolgáltatások biztosítása viszonylag egyszerű. A felhasznált iktatóprogramok egyre javuló színvonalon szolgálják a hatósági munkát. A Polgármesteri Hivatal működésének tárgyi feltételei A Polgármesteri Hivatal működésének tárgyi feltételei jó színvonalon adottak. Az épület külső és belső állaga, az irodák felszereltsége megfelelő. A hivatalban 15 munkaállomásos számítógépes hálózat működik biztosítva a munkavégzéshez szükséges informatikai hátteret. Az anyagi feltételek figyelembe vételével az elmúlt évben is igyekeztünk a lehető legkorszerűbb programrendszereket biztosítani. Polgármesteri Hivatal munkáját érintő változások A hivatali munkában, a jövőt illetően a legjelentősebb változások a központi jogszabályok változása miatt következhetnek be. Ezek pontos alakulását jelenleg nem ismerjük. Szakmai berkekben nyílt titok, hogy ez év közepétől átalakul az anyakönyvi igazgatással kapcsolatos 4
5 hatáskör. E mellett ebben az évben minden bizonnyal legalább egy népszavazás lebonyolítására is sor fog kerülni. Reményeink szerint a hivatal személyi összetétele állandósulni fog. Az idei évben a hivatali munka folyamatosságának biztosítása érdekében fontos feladat az aljegyzői státusz betöltése, megteremtve ezzel a későbbiekben a jegyzői utódlás személyi feltételeit. Összességében megállapítható, hogy a hivatal a vizsgált időszakban feladatát megfelelően látta el. A évben komoly gondként a pénzügyi részleg személyi instabilitása jelentkezett. A vizsgált időszakban az Önkormányzat pénzügyi likviditása megfelelő volt. Az év folyamán folyamatosan rendelkezésre állt a működéshez és az eltervezett fejlesztésekhez szükséges pénzügyi fedezet. A hivatal hatósági munkája a vizsgált időszakban megfelelőnek minősíthető. HATÁROZATI JAVASLAT Kunfehértó Község Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal munkájáról szóló beszámolót fogadja el. Állapítsa meg, hogy a hivatal munkája a vizsgált időszakban megfelelő volt. Kunfehértó, március 3. Csupity Zoltán 5
6 1.sz. melléklet Adóbevételek Utalás dátuma tart. u. ifa Gjárműadó Iparűzési adó Telekadó Id.forg adó ép.ut. Építményadó Összesen pótlék egyéb bírság január február március április május június július aug szept okt nov dec átvez.v.u eddigi terv telj. 120% 106% 104% 140% 96% 108%
a Polgármesteri Hivatal évi munkájáról
Kunfehértó Község Címzetes Főjegyzőjétől B e s z á m o l ó a Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról (Képviselő-testület 2015. február 11.-i ülésére) A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzata
Előterjesztés. Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete,
Előterjesztés Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, 2014. április hónapban tartandó együttes ülésére Tárgy: Beszámoló a Kunágotai Közös
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal beszámolóját vitassa meg és hozza meg döntését!
ELŐTERJESZTÉS Csanádpalota Város Képviselő-testülete részére Ügyiratszám: 2280/2015. Tárgy: Beszámoló a Csanádpalotai Közös i Hivatal 2014. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-testület! Magyarország helyi
Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008.
Ásotthalom Község Jegyzőjétől 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek teljesítményértékeléséhez a 2008. évi önkormányzati célok meghatározása Mell.:
A szervezeti egységek változó feladat- és hatáskörei
2.SZ. MELLÉKLET Javaslat a Polgármesteri Hivatal strukturális átalakítására című előterjesztéshez A szervezeti egységek változó feladat- és hatáskörei Építéshatósági és Általános feladatköre a) az építési,
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére
Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár és a Városgondnokság Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2011. évi célok
Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2005. ( IX. 1.) rendelete
Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005. ( IX. 1.) rendelete Kiskunmajsa város Önkormányzatának Képviselő-testülete és Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának megállapításáról,
NEMESNÁDUDVARI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE
3. napirendi pont NEMESNÁDUDVARI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 6345 Nemesnádudvar, Szentháromság tér 1. : 79/478-643 E-mail: jegyzo@nemesnadudvar.hu Ügyiratszám: 9-2/2016 Készítette: Kucsoráné dr.
Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra
Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 24 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő: aljegyző - 1 fő: i csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 1 fő: kereskedelmi ügyintéző
Előterjesztés. a Képviselő-testület részére. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásával kapcsolatos módosítási javaslatok
Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (SZMSZ 17. (1) bek.). Előterjesztés a Képviselő-testület részére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére
11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az
Szervezeti felelősségi keretek Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában
Szervezeti felelősségi keretek Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában projektidőszak: 2013.12.01. - 2014.12.31. I.)Bevezetés: Jelen dokumentáció célja, hogy közérthető formában bemutassa
polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2.
1. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA, FELADATKÖRE Polgármester: Jegyző: Aljegyző: Dr. Sükösd Tamás polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Demeterné Dr. Venicz Anita
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2014.
Előzmények. Jogszabályok
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: ELŐTERJESZTÉS
Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése
Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése ÁROP-3.A.1/2008-0018 5. részfeladat Pályázati kiírás 5. területe A hivatal belső szervezeti egységei közötti együttműködés javítása Szervezeti
../2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 14. sz. előterjesztés MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2016. (...) ö n k o r m á n y
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2012. évi célok
Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2010.december 14-én tartott üléséről.
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2010.december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak:
ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz.
ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 27-i ülésére 5. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 2013. évi belső ellenőrzés i terv jóváhagyása
A rendelet hatálya kiterjed Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzatára és költségvetési szerveire. 2. ~ Az Önkormányzat költségvetési szervei:
Tápiószentmárton Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (11.27. ) önkormányzati rendelete Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzata 2015. évi költségvetéséről Tápiószentmárton Nagyközség
Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság
Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet Titkárság a tevékenységének társadalmi szintű szervezési és koordinatív támogatásával, adatgyűjtéssel és elemzéssel kapcsolatos, valamint az előkészítő és
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére
Ikt.szám: 10.202-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: a i Hivatal SZMSZ-ének módosítása, létszám átcsoportosítás Az előterjesztést
Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról
Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról 1. Göd Város Önkormányzatának 40/2006.(XII.14.) sz.
Tárgy: Tájékoztatás a Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetési beszámolójáról. Dr. Herczeg Tibor jegyző
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC, SAJÓIVÁNKA ÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2015. ÁPRILIS 21-EI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 875-2/2015/Sz. MELLÉKLETEK
Beszámoló a 2012. évi adóigazgatási feladatok végrehajtásáról, az adóterv teljesüléséről
Az előterjesztés száma: 43/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18-órakor megtartandó ülésére Beszámoló a 2012.
Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző évi kiemelt köztisztviselői célok
A 2017. évi teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló köztisztviselői célok meghatározása Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző 2017. évi kiemelt köztisztviselői célok Az előterjesztést
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról Ó z d, 2019. június 27. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő:
Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105
Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105./2013. Tárgy: Beszámoló a Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal 2013.
../2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. sz. előterjesztés../2016. (...) ö n k o r m á n y z
Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. A közös önkormányzati hivatal jogállása és irányítása
Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. A közös önkormányzati hivatal jogállása és irányítása 1. (1) A képviselő-testületek által közösen létrehozott Mátraverebélyi
Kővágóörsi Közös Hivatal
Kővágóörsi Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 22 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő aljegyző - 1 fő: igazgatási csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 2 fő: kereskedelmi
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK május 19-ei képviselő-testületi ülésre
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-020 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016.
AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK
3. melléklet a 10/2013.(III.27.) önkormányzati rendelethez AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK 1. Köznevelési, Kulturális és Ügyrendi Bizottság 1.1. Az Ügyrendi bizottság dönt: 1.1.1.
A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2016 HATÁLYOS: 2016. 03. 02-TŐL 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen működő szervezeti egység, amely közreműködik
1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER J a v a s l a t a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2010.
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL HEJŐBÁBA KÖZSÉGBEN VÉGZETT 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL HEJŐBÁBA KÖZSÉGBEN VÉGZETT 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2 A helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköri jegyzéke a 2014. évben jelentősen nem változott.
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. május 12. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
Pölöske Község Önkormányzati képviselő-testületének 18/2015 (XII.10.) önkormányzati rendelete
Pölöske Község Önkormányzati képviselő-testületének 18/2015 (XII.10.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 3/2015 (II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2013. április 29-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2012. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:
4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/50-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére
4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/50-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló
Tárnoki Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Mű ködési Szabályzata
181/2014.(XII.11.) sz. önk. határozat melléklete Tárnoki Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Mű ködési Szabályzata Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő -testülete (a továbbiakban: alapító) Magyarország
Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 9/1997.(XII.22.) sz. önkormányzati rendelete
Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 9/1997.(XII.22.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú viziközműből szolgáltatott ivóvíz és a csatornamű használatáért fizetendő díjakról.
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
- Szervezeti struktúra
- Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 24 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő: aljegyző - 1 fő: igazgatási csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 1 fő: kereskedelmi ügyintéző -
ELŐTERJESZTÉS. A képviselő-testület 2011. augusztus 31-i ülésére
2. ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2011. augusztus 31-i ülésére Tárgy: Beszámoló az önkormányzat 2011. évi költségvetésének első félévi teljesítéséről Ikt. szám: 91-73/2011. Előterjesztés jellege: Rendelet-tervezet
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2018. május 9. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. augusztus 31-i ülésére
2. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. augusztus 31-i ülésére Tárgy: Jelentés a 2009. évi költségvetés I. félévi végrehajtásáról. Az előterjesztést készítette: Tengölics
1.) sz. napirendi ponthoz előterjesztés. Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének. A Képviselő-testület rendeleteinek felülvizsgálata
1.) sz. napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 28-án, 17 00 órakor megtartandó ülésére A Képviselő-testület rendeleteinek felülvizsgálata Előterjesztő:
Készült november 26.-án Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,
J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. november 26.-án megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. november 26.-án Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének
ELŐTERJESZTÉS A JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 2008. NOVEMBER 24-I ÜLÉSÉRE
ELŐTERJESZTÉS A JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 2008. NOVEMBER 24-I ÜLÉSÉRE CÍM: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztálya ügyrendjének módosításáról Ügyiratszám: Előterjesztő
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 31-én tartandó ülésére
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-058, 491-956, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület
Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata
Pálmonostora Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 10.. (4)
E LŐ T E R J E S Z T É S
5. napirendi pont E LŐ T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29. napjára összehívott ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Beszámoló az önkormányzati adóigazgatással
. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére.
. napirend E L Ő T E R J E S Z T É S Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április..-i nyilvános ülésére. Tárgy: Beszámoló az önkormányzati társulások 2013. évi munkájáról. Előterjesztő:
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. a Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről egységes szerkezetben
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 27/2004. (VIII.23.) Kt. számú rendelettel módosított 35/2003. (XI.26.) Kt. számú rendelete a Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről egységes szerkezetben Ercsi
Rendelet hatálya 1. Illetménykiegészítés, képzettségi pótlék 2.
Tiszasziget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.13.) önkormányzati rendelete a közös önkormányzati hivatal köztisztviselőit megillető juttatásokról, támogatásokról Tiszasziget Község
Javaslat a soroksári nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálatára. Pénzügyi Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a soroksári nemzetiségi önkormányzatokkal kötött
FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE
FÖLDES KÖZSÉGI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA VEZETŐJE 4177 FÖLDES, Rákóczi u. 11. : (54) 464 068 E-mail: juliovoneni@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Községi Napközi Otthonos
Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata
Gombai Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Jóváhagyás: A Szervezeti és Működési szabályzatot egységes szerkezetbe foglalt szövegezéssel Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
A Polgármesteri Hivatal 2012. évi munkájáról az alábbiakban tájékoztatom Önöket:
14. napirendi pont Tárgy: Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2012. évi munkájáról Előterjesztő: Dr. Lajos Krisztina aljegyző Ikt. szám: 167-24/2013. Előterjesztés jellege: Határozat-tervezet Döntés: minősített
Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete
Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete Közzétételi lista a 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete szerinti adattartalommal. I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 7-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 7-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2014. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:
Tárgy: A évi teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló köztisztviselői célok meghatározása
Tárgy: A 2016. évi teljesítménykövetelmények alapjául szolgáló köztisztviselői célok meghatározása Előterjesztő: Bodorkós Ferenc polgármester Összeállította: Dr. Görög István jegyző Melléklet: 2016. évi
Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/513-525 e-mail: szoc@pr.hu
4. napirendi pont Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/513-525 e-mail: szoc@pr.hu Ügyiratszám: 16-48/2015. Előterjesztő: Németh Balázs polgármester Előkészítette:
E L Ő T E R J E S Z T É S. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére
4. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Tájékoztató Csabdi Község a 2015. I. félévi gazdálkodásról Tárgykört
Titkársági osztály. Ügyfélfogadás: hétfő szerda: 08:00 12:00 és 12:30 15:30 csütörtök: Szünnap péntek: 08:00 12:00
Titkársági osztály A titkársági osztály munkatársai az I. emeleten végzik munkájukat. Paks, Dózsa György u. 55-61; Központ: 75/500-500; jegyzői titkárság: 75/500-533 E-mail: jegyzo@paks.hu Polgármesteri
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. január 30-i rendkívüli ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének február 3.- i ülésére
E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének 2016. február 3.- i ülésére Tárgy: Rendeletmódosítás Előadó: Takács Péter polgármester Tisztelt Képviselőtestület! A költségvetési
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2014. április 28-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2013. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés tartalma:
Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. (II.17.) határozata. a 2015. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL. A munkaprogramból adódó feladatok:
Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/. (II.17.) határozata a. ÉVI MUNKA- ÉS ÜLÉSTERVÉRŐL I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell felkutatni a) község útjainak
Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 30-án tartandó képviselő-testületi ülésére
Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 30-án tartandó képviselő-testületi ülésére napirendi pont Vép Város Önkormányzata képviselő-testületének _/2015. ( ) önkormányzati
J e g y z ő k ö n y v
1-20/2014. szám J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaja Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 11-én (csütörtök) 15 00 órai kezdettel Tataháza község Önkormányzatának Képviselő-testületével
Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére
sz. napirend Előterjesztés Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április -i ülésére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés a 2009. évi belső ellenőrzési tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület!
IKT. SZ: 184-3/2015/Sz. II. NAPIREND
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC, SAJÓIVÁNKA ÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2015. FEBRUÁR 9-EI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 184-3/2015/Sz. MELLÉKLETEK
DOROG VÁROS JEGYZŐJE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TEL.: FAX.:
DOROG VÁROS JEGYZŐJE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : JEGYZO@DOROG.HU Előterjesztés Dorog Város Képviselő-testületének 2015. szeptember 25-i ülésére Tárgy: A Dorogi
SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E
1 SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 201 I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselőtestület a 144/201(XII.1) számú határozatával 2 M U N K A T E R V 201 január 1től 201 június
KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM
KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kővágóörs község Önkormányzat Képviselő-testülete, Kékkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete
2/2008. (IV. 24.) számú jegyzői utasítás VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK Ü G Y R E N D J É R Ő L
2/2008. (IV. 24.) számú jegyzői utasítás VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK Ü G Y R E N D J É R Ő L A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban:
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 23-i ülésére Tárgy: Beszámoló 2011. évi adóztatási tevékenységről Előadó: Dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma:
Bátai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata
Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2013.01.23-i ülésére (5. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2013.01.23-i
készítette: címzetes főjegyző testületenkénti egyszerűtöbbség Melléklet: javaslat
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC ÉS SAJÓIVÁNKA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2014. AUGUSZTUS 26-AI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1172-4/2014/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III.
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 9-én 18 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. március 9-én 18 órakor megtartott nyilvános üléséről. J
A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1
A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1 6. számú melléklet Az önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. tv. 38.. (1) bekezdése értelmében: "A képviselőtestület egységes hivatalt hoz létre - polgármesteri
A Rendelet 15. (2) bekezdése az alábbiakra módosul: 15. (2) Rendszeres települési gyógyszertámogatás a kérelmezőnek akkor lehet megállapítani,
Zalaszentmihály Község Önkormányzati képviselő-testületének 6/2015 (V.08.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 2/2015(II.27.) önkormányzati rendelet
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő és Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 4-i rendkívüli együttes ülésére
1. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő és Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 4-i rendkívüli együttes ülésére Tárgy: A Dombóvári
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2013. (.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról ( t e r v e z e t )
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének /2013. (.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról ( t e r v e z e t ) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018.
Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2012. február 17-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 4/579/2012. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. február 17-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A szociális és gyermekvédelmi igazgatásról
DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (XII. 13.) számú rendelete
DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (XII. 13.) számú rendelete Diósjenő Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról, valamint ügyfélfogadásának
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Dunaföldvári Települési és a Dunaföldvári Cigány Települési Kisebbségi Önkormányzat között A helyi cigány kisebbség közösségi jogainak érvényesítése érdekében a Dunaföldvári
JEGYZŐKÖNYV DUDAR-BAKONYNÁNA-NAGYESZTERGÁR KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGE KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2012. ÁPRILIS 26-ÁN TARTOTT EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV DUDAR-BAKONYNÁNA-NAGYESZTERGÁR KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGE KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2012. ÁPRILIS 26-ÁN TARTOTT EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dudar-Bakonynána-Nagyesztergár Községek Körjegyzősége
A bizottságok részletes feladatkörét az SZMSZ 2. melléklete tartalmazza. 3. A Rendelet 2. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.
Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (IV.10.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 26/2014.(XI.24.) önkormányzati rendelet módosításáról
Megállapodás a Tápszentmiklósi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról, közös fenntartásról és a feladatok ellátásáról. (egységes szerkezet)
Megállapodás a Tápszentmiklósi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról, közös fenntartásról és a feladatok ellátásáról. (egységes szerkezet) A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.