SAJTÓKÖZLEMÉNY. Szociálpolitikai kedvezmény és kamattámogatás
|
|
- Béla Katona
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SAJTÓKÖZLEMÉNY Szociálpolitikai kedvezmény és kamattámogatás Részletek a Kormány új Otthonteremtési Programjáról A Kormány új Otthonteremtési Programjának főbb célkitűzése, hogy megállítsa a lakásépítések számának évek óta tartó csökkenését, élénkítse a lakáspiacot, növelje a lakáscélú beruházási kedvet. Mindezt úgy, hogy ne jelentsen vállalhatatlan kockázatot és terhet a lakosság és a költségvetés számára közepétől a lakáshitelek jogosultsági feltételei jelentősen szigorodtak, ezt követte a lakáshitelek után járó szja-kedvezmények korlátozása, majd 2007-től a teljes megszüntetése. A forintalapú támogatott forinthitel felvétele lehetőségének beszűkülésével párhuzamosan felfutott az ingatlanfedezettel nyújtott devizaalapú hitelállomány, végzetes helyzetbe taszítva a magyar családokat ben a lakástámogatási rendszer lényegében megszűnt. Magyarországon 2010-ben mindössze új lakás épült. A tavaly kiadott lakásépítési engedélyek rendkívül alacsony száma (17.353) azt vetíti előre, hogy a megépített lakások száma tovább csökken. A lakásépítési ágazat leépülésével jelentős számú munkahely és vállalkozás szűnt meg. A foglalkoztatottakból a gazdasági válság kezdetekor több mint 300 ezer fő dolgozott az építőiparban (a versenyszférában alkalmazottak több mint 10%-a) márciusában az építőiparban foglalkoztatottak száma 260 ezer főre olvadt. A Kormány a lakáshoz jutás elősegítése és a korszerű, jó minőségű, energiatakarékos lakásépítések élénkítése érdekében döntött a szociálpolitikai kedvezmény és a kamattámogatási rendszer bevezetéséről.
2 I. A szociálpolitikai kedvezmény A támogatásnak az energiatakarékos, élhető, megfelelő komfortérzetet biztosító lakások építését, a gyermekvállalást és a munkavállalást kell ösztönöznie, oly módon, hogy az a korábbi visszaélések lehetőségét kizárja. A szociálpolitikai kedvezményt a támogatási rendelet kihirdetését követően lehet igényelni, a kifizetések 2012-ben indulhatnak. A szociálpolitikai kedvezmény feltételei: természetes személyek vehetik igénybe, akiknek nincs lakástulajdonuk, új lakás építéséhez vagy új lakás megvásárlásához, legalább az egyik szülő bejelentett, legalább féléve fennálló munkaviszonnyal rendelkezik, méltányolható lakásigénynek való megfelelés, legalább B energetikai kategóriájú épület, az építési/vásárlási költségeket számlával kell igazolni, adóhatósági igazolást kell bemutatni arról, hogy az igénylők köztartozásmentes adózók. A szociálpolitikai kedvezmény jellemzői: a támogatás összege függ a gyermekszámtól, a lakás nagyságától, a támogatás utólagos finanszírozás keretében kerül folyósításra, vállalt gyermekek esetén is jár (35 év alatti házaspárok esetében - a meglévő gyermekek számától függetlenül - 2 gyermeket lehet előre vállalni, egy gyermeket 4 éven, kettőt pedig 8 éven belül kell teljesíteni ). a telekár nélkül számított egy m 2 -re jutó építési költség (vételár) maximalizálva lesz, hogy luxuslakások építése esetén az állami támogatást ne lehessen igénybe venni, a támogatás tervezett összegét az alábbi táblázat mutatja: 2/7
3 Lakás Lakás 3 eltartott Lakás 4 vagy több 2 eltartott hasznos hasznos gyermek hasznos eltartott gyermek esetén alapterülete alapterülete esetén alapterülete gyermek esetén 60,01-75, Ft 70,01-85 m Ft 80,01-95 m Ft m 2 75,01-90 m Ft 85, m Ft 95, m Ft 90,01 m Ft 100 m Ft 110 m Ft A energetikai kategóriájú lakás építése esetén: 1,1 szorzót, A+ energiaosztályú lakás építése esetén: 1,2 szorzót, passzív ház építése esetén: 1,3 szorzót kell alkalmazni. II. Az otthonteremtési kamattámogatás Az otthonteremtési kamattámogatás az alábbi célokra igényelhető: új lakás vásárlásához, építéséhez, használt lakás vásárlásához, lakás korszerűsítéséhez; késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához; hátralékos hiteladós által kisebb lakás vásárlásához. Az Európai Bizottság jóváhagyását követően indulhat. 1. Kamattámogatás új lakás vásárlásához, építéséhez valamint használt lakás vásárlásához, korszerűsítéséhez A kamattámogatott kölcsön új lakás vásárlásához vagy építéséhez, használt lakás vásárlásához, valamint lakás korszerűsítéséhez igényelhető. A kamattámogatás elérhetőbbé teszi a forint alapú hiteleket, ezáltal a lakást vásárolni kívánó családok számára kedvezőbb, kevésbé kockázatos kölcsönfeltételeket teremt. 3/7
4 A kamattámogatás jellemzői: A kamattámogatott hitelt december 31-ig lehet igényelni. A kamattámogatás időtartama legfeljebb 5 év. A kölcsön futamideje ennél hosszabb is lehet. A kamattámogatás mértéke a futamidő során fokozatosan csökken. A támogatás mértéke az állampapírhozam százalékában kifejezve az alábbiak szerint alakul: A futamidő 1. éve 2. éve 3. éve 4. éve 5. éve Új lakás vásárlása/építése esetén Használt lakás vásárlása és korszerűsítés esetén 0-2 gyermek 60% 55% 50% 45% 40% 3 vagy több gyermek 70% 65% 60% 55% 50% gyermekszámtól függetlenül 50% 45% 40% 35% 30% 4/7
5 A kamattámogatás feltételei: Új lakás vásárlása/építése esetén a lakóingatlan vételára illetve bekerülési költsége nem haladja meg a 30 millió forintot, használt lakás korszerűsítése esetén a hitelcél nem haladhatja meg a 15 millió forintot. Új lakás vásárlása esetén a használatba vételi engedély, építés esetén az építési engedély kiadására január 1-jét követően kerül sor. Használt lakás vásárlása esetén: a kamattámogatás csak olyan, a rendelet hatályba lépését követően megkötött adásvételi szerződéssel rendelkező, legalább komfortos használt lakások megvásárlására vehető, melynek tulajdonosa e lakás helyett másik lakást vásárol és erről nyilatkozik. Korszerűsítés esetén a kamattámogatás akkor vehető igénybe, ha a kérelem benyújtásának időpontjában a korszerűsítési munkálatok még nem kezdődtek meg. A hitel maximális összege új lakás vásárlása/építése esetén 10 millió forint, használt lakás vásárlása és korszerűsítés esetén a 6 millió forintot. A kamattámogatást igénybe vevő csak természetes személy lehet. Legalább az egyik szülő bejelentett munkaviszonnyal rendelkezik. Az építési/vásárlási, illetve korszerűsítési költségek 70%-át számlával kell igazolni. Adóhatósági igazolást kell bemutatni arról, hogy az igénylők köztartozásmentes adózók. 2. Kamattámogatás késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához A lakáscélú hiteladósok helyzetének könnyítése érdekében a kormány kamattámogatást nyújt késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához. A kedvező kamatozású, forintalapú kölcsönlehetőség hozzájárul ahhoz, hogy a fizetési nehézséggel küzdő hiteladósok ingatlanára értékesítési szándék esetén legyen fizetőképes kereslet, s így az ingatlan reális áron legyen értékesíthető. Ennek keretében magánszemélyek olyan, legalább komfortos lakás megvásárlásához vehetnek igénybe kamattámogatást, amely fedezete egy legalább 180 napos késedelemben lévő vagy felmondott kölcsönnek. 5/7
6 A kamattámogatás jellemzői: A kamattámogatott kölcsönt december 31-ig lehet igényelni. A kamattámogatás időtartama legfeljebb 5 év. A kölcsön futamideje ennél hosszabb is lehet. A kamattámogatás mértéke a futamidő első két évében az állampapír hozam 50%-a, a futamidő 3. évében 45%-a, a 4. évében 40%-a, 5. évében 35%-a. A kölcsön összege Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb 10 millió forint, egyéb településeken 7 millió forint lehet. A kamattámogatás feltételei: A lakóingatlan vételára vagy bekerülési költsége az eredeti kölcsönszerződés megkötésének időpontjában nem haladta meg Budapesten és a megyei jogú városokban a 15 millió forintot, egyéb településeken a 10 millió forintot. A lakás eladási ára a hitelintézet által megállapított forgalmi érték legalább 80%-a. Az érintett ingatlanban volt az elmúlt 6 hónapban az adósok és családtagjaik lakóhelye. Az adós a kormányrendelet hatályba lépésének napján 180 napon túli késedelemben van. A kamattámogatott hitel programban való adósi részvételt a hitelezőnek jóvá kell hagyni. Az eredeti lakáscélú kölcsönt folyósító pénzügyi intézmény folyósítja a kamattámogatott lakáscélú kölcsönt. Az eredeti hiteladós és a kamattámogatott kölcsönt igénylő személy nem lehetnek egymás közeli hozzátartozói. A kamattámogatást igénybe vevő csak természetes személy lehet. 3. A hátralékos hiteladós által kisebb lakás vásárlásához igénybe vehető kamattámogatás A fizetési problémával küzdő, lakáscélú kölcsönnel rendelkező természetes személy kisebb forgalmi értékű és fenntartási költségű lakóingatlanba történő költözéséhez nyújtott lakáscélú kölcsönhöz kamattámogatást vehet igénybe. 6/7
7 A kamattámogatás jellemzői: A kamattámogatott kölcsönt december 31-ig lehet igényelni. Az állami kamattámogatást a lakáscélú kölcsön futamidejének lejáratáig, de legfeljebb 5 évig lehet igénybe venni. A kamattámogatás mértéke a futamidő első évében az állampapír hozam 50%-a, 2. évében 45%-a, a 3. évében 40%-a, 4. évében 35%-a, az 5. évében 30%-a (de legfeljebb évi 3,5 %) A kamattámogatás feltételei: A rendelet hatályba lépésekor rendelkezik lakáscélú kölcsönnel (a továbbiakban: eredeti lakáscélú kölcsön), amely alapján a fizetési késedelme meghaladja a 90 napot. Az adós a késedelmes jelzáloghitellel terhelt lakóingatlant értékesíti. Az eredeti lakáscélú kölcsön visszafizetésre kerül és ebből eredően nem áll fenn semmilyen jogcímen tartozás. Az eredeti lakáscélú kölcsönt folyósító pénzügyi intézmény hozzájárul az állami kamattámogatási programban való részvételhez. A kamattámogatott lakáscélú kölcsön hitelkockázati fedezetének forgalmi értéke alacsonyabb, mint az eredeti lakáscélú kölcsön hitelkockázati fedezetének forgalmi értéke. A megvásárolni kívánt lakóingatlan legalább komfortos. A megvásárolni kívánt lakóingatlan hasznos alapterülete kisebb, továbbá energiatanúsítvánnyal igazolt energetikai minősítési osztálya azonos vagy kedvezőbb, mint a fedezetként szolgáló lakóingatlané. A Kormány mind a szociálpolitikai kedvezményt, mind a kamattámogatott hiteleket betervezte a 2012-es költségvetésbe. Ennek értelmében jövőre a szociálpolitikai kedvezménynél 4 ezer családra számítunk, amely 5,2 milliárd forintot jelent, a kamattámogatott hitelek esetében pedig, 3-5ezer családdal és mintegy 1,3 milliárddal számolunk. Budapest, Nemzetgazdasági Minisztérium 7/7
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL (Érvényes 2013. január 1-jétől) Tisztelt Érdeklődő! Az otthonteremtési
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ A HÁTRALÉKOS HITELADÓSOK HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA CÉLJÁBÓL NYÚJTOTT KAMATTÁMOGATATOTT KÖLCSÖNÖKRŐL (Érvényes 2012. április 14-től) Tisztelt Érdeklődő! Az otthonteremtési
Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel
Rábaközi Takarékszövetkezet Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Használt lakás vásárlásra 4,16% 4,16% 4,16% 4,34% adósok kamattámogatásra nem jogosultak. az első öt kamatperiódusban
Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) általános tájékoztató
Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) általános tájékoztató 2016. február 11-től a CSOK állami kedvezményeket jelent amit lakáscéljaink megvalósításához vehetünk fel meglévő vagy vállalt gyermekek
Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel
Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Érvényes: 2016.08.01-től Fix, 1 éves kamatperiódus Kamatozás Ügyleti (bruttó) kamat* 1/6 Adósok által fizetendő kamat** Ügyleti év Az első
ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS
Borotai Takarékszövetkezet 6445. Borota, Dózsa György u. 22. Cg: 03-02-000162. ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS Tevékenységi engedélyek száma és kelte: ÁPTF. 944 /1997/F. 1997. október 28. ÁPTF. 1274/1998. 1998.
Új Szöveges dokumentum
A Fészekrakó program Fészekrakó program keretében állami készfizető kezességvállalás mellett nyújtható hitelek (a 4/2005. (I.12.) Korm. rendelet, illetve ennek módosítására kiadott 32/2005. (II.15.) Korm.
Tájékoztató. a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) címén igényelhető. vissza nem térítendő lakáscélú támogatásokról
1 Tájékoztató a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) címén igényelhető vissza nem térítendő lakáscélú támogatásokról A lakásépítési támogatásról szóló 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet alapján
Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról
1. Azonosító (Szerződésszám): Ügyfélszám: Hitel típusa: Nyilatkozat Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról Bank
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2018.december 15-jén Hatályos: 2019. január 1.-től a 2011 december 31-től 2018. november 30-ig befogadott Hitel-
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2015. július 1-jén Hatályos: 2015. július 1-jétől Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2015. július 1-jétől
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2012. december 01-én Hatályos: 2012. december 01-tıl Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2012. december
Otthonteremtő Állami támogatású lakáshitelek útmutatója
Otthonteremtő Állami támogatású lakáshitelek útmutatója Frissítve: 2015.09.27. Szerző: BankRáció csapat Mi az az Otthonteremtő állami támogatású hitel? Olyan hitel, amelynek a kamatát az állam támogatja
HIRDETMÉNY. 1. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne és Fundamenta Kompakt hitel:
HIRDETMÉNY 1. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne és Fundamenta Kompakt hitel: A kölcsön összege: legalább 500.000 Ft legfeljebb 12.500.000,- Ft Budapesten és a megyei jogú
Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról
1. Azonosító (Szerződésszám): Ügyfélszám: Hitel típusa: Nyilatkozat Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról LAKÁS
HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK
ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2013. február 20-tól Fizetési számla
A kedvezmény igénybevétele alól nem zárták ki azokat sem, akik az elmúlt 1 2 évben vásároltak vagy építettek lakást és megfelelnek a feltételeknek.
Mi a szocpol? A szocpol hivatalos nevén szociálpolitikai támogatási rendszer. Arra találták ki, hogy támogassák azokat a családokat, akik több gyereket vállalnak, és saját lakást szeretnének vásárolni
HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2014. január 1-től
ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2014. január 1-től Fizetési számla
HIRDETMÉNY. 1. Piaci kamatozású forint lakáshitel és Fundamenta kompakt hitel kondíciói:
Érvényes: 2012. december 01-től HIRDETMÉNY 1. Piaci kamatozású forint lakáshitel és Fundamenta kompakt hitel kondíciói: A kölcsön összege: 1.000.000 Ft - 20.000.000 Ft A kölcsön futamideje: 12 hónap -
Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén
1. Azonosító (Szerződésszám): Ügyfélszám: Hitel típusa: Nyilatkozat Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról ÚJ
HIRDETMÉNY. 1. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne és Fundamenta Kompakt hitel:
HIRDETMÉNY 1. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne és Fundamenta Kompakt hitel: A kölcsön összege: legalább 500.000 Ft legfeljebb 12.500.000,- Ft Budapesten és a megyei jogú
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény
CSOPORTOS SZÁMLAVEZETÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ KEDVEZMÉNYES HITELEK (ÉRVÉNYES 2016.08.01-TŐL) A kedvezményes kondíciók igénybevételére jogosult minden olyan gazdasági társaság - valamint annak a közvetlen és közvetett
Lakáscélú támogatott forint hitelek és lakásépítési támogatás HIRDETMÉNY
HIRDETMÉNY 1. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne és Fundamenta Kompakt hitel: A kölcsön összege: legalább 500.000 Ft legfeljebb 12.500.000,- Ft Budapesten és a megyei jogú
H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %
H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási
Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10)
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2018. szeptember 03 -tól/től visszavonásig Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön
HIRDETMÉNY. 1. Piaci kamatozású forint lakáshitel és Fundamenta kompakt hitel kondíciói:
HIRDETMÉNY 1. Piaci kamatozású forint lakáshitel és Fundamenta kompakt hitel kondíciói: A kölcsön összege: 500.000 Ft - 20.000.000 Ft A kölcsön futamideje: 12 hónap - 240 hónap Kamat 1 : Hatályos 2013.
Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10)
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2017. szeptember 01 -tól/től visszavonásig Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön
AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet. Aktív üzletági hirdetmény Lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciók
AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet Aktív üzletági hirdetmény Lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciók Kihirdetve: 2015. július 14. Érvényes: 2015. július 15. Jelen dokumentum nem minősül ajánlattételnek,
Kamattámogatott hitel gyermekes családoknak
Kamattámogatott hitel gyermekes családoknak Frissítve: 2015.09.27. Szerző: BankRáció csapat Mit kell tudni a kamattámogatott hitelről? 2009. július 1-től megszűnt minden addigi közvetlen állami lakástámogatási
ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186
ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 HIRDETMÉNY - LAKOSSÁGI HITELEK Érvényes: 2015. január 1-től A Takarékszövetkezet
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 6,0000% 0,3660% 6,3660% Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén
H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2014. június 01-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23)
Hirdetmény. Érvényes 2015.04.01-től
Hirdetmény Az otthonteremtési kamattámogatásával nyújtott lakáscélú kölcsönök kondícióiról valamint A fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáscélú kölcsöneinek kondícióiról és A
HIRDETMÉNY. Ügyleti kamat évi mértéke (Referenciakamat és kamatfelár összege) 2,86% 5,00% 7,86% 8,46-8,53
HIRDETMÉNY 1. Piaci kamatozású forint lakáshitel és Fundamenta kompakt hitel kondíciói: A kölcsön összege: 500.000 Ft - 20.000.000 Ft A kölcsön futamideje: 12 hónap - 240 hónap Kamat 1 : Hatályos 2014.
Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: augusztus 1-től Lakáshitelek
Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB UNO Lakáskölcsön CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Minősített
H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 0,5970% 6,4650 % Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén
H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2014. március 01-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23)
Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: november 1-től
Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? CIB UNO Lakáskölcsön Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Otthonteremtési
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: TÓL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.09.16-TÓL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: 2014. december 15-én Hatályos: 2015.
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE Kihirdetve: 2014. december 15-én Hatályos: 2015. január 1-jét l Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2015. január 1-jét l alkalmazandó
1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 20,87 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva) 2,5 % Takarékszövetkezetnél számlával rendelkező ügyfél
Ügyleti kamat évi Éven belül: Éven túl: Egyszeri KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY A KISKUN Takarékszövetkezetnél alkalmazott lakossági forint hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. június 25. napjától
2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése.
Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(IX.23.) ökr. számú rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról az azt módosító 11/2006. (V.05.) ökr. rendelettel egységes szerkezetben Csolnok
Piaci, lakáscélú hitelek HUF
A TISZÁNTULI TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÁLTAL NYÚJTOTT JELZÁLOGFEDEZETŰ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet
HIRDETMÉNY. 1. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne és Fundamenta Kompakt hitel:
HIRDETMÉNY 1. Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne és Fundamenta Kompakt hitel: A kölcsön összege: legalább 500.000 Ft legfeljebb 12.500.000,- Ft Budapesten és a megyei jogú
Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról
1. Azonosító (Szerződésszám): Ügyfélszám: Hitel típusa: Nyilatkozat Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról Bank
Előterjesztés. Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hónap 31. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. május hónap 31. napján tartandó ülésére Tárgy: Társasház kialakításával kapcsolatos előkészítő munka Döntési dokumentumok
I. A rendelet szabályozási célja. II. Általános rendelkezések
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 15/1998. /IX. 25./ számú r e n - d e l e t e a SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS HELY- ZETBEN LÉVŐK ADÓSSÁGTERHÉNEK ENYHíTÉSÉRŐL =============================================================
Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: január 1-jétől
Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? CIB UNO Lakáskölcsön Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Otthonteremtési
1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 25,59-25,99 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva)
Ügyleti kamat évi Éven belül: Éven túl: Egyszeri KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY A KISKUN Takarékszövetkezetnél alkalmazott lakossági forint hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. július 10. napjától
H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %
H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási
HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2013. április 01-től
HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2013. április 01-től I.1. Ingatlan célú hitelek I.1.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (lakossági fizetési
APÁCATORNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 19/2004./IV.26./ RENDELETE A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOKRÓL
APÁCATORNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 19/2004./IV.26./ RENDELETE A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOKRÓL - 2 - Apácatorna község Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi LXV. tv. 16.. /1/ bekezdésében
Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: május 1-jétől
Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? CIB UNO Lakáskölcsön Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB Végig FIX Lakáskölcsön CIB Új Otthon
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Közvetlen
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ INGATLANFEDEZETTEL BIZTOSÍTOTT HITEL- ÉS KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ INGATLANFEDEZETTEL BIZTOSÍTOTT HITEL- ÉS KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:
V JÚNIUS 10-IG SZERZŐDÖTT AEGON-UNICREDIT JELZÁLOGHITELEK VI. DÍJMENTES ELŐTÖRLESZTÉS... 17
HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK HITELEK Az UniCredit Bank Hungary Zrt. 2010. december 13-ától a deviza alapú, lakáscélú jelzáloghiteleknél
Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Érvényben: december 1-től Lakáshitelek
Termékfeltételek/ Termék Ki veheti igénybe? Összehasonlító táblázat a CIB Bank lakáscélú ingatlanfedezetes hiteleire vonatkozóan - Lakáshitelek CIB UNO Lakáskölcsön CIB Végig FIX15 Lakáskölcsön CIB Minősített
Terméktájékoztató. Piaci kamatozású lakáscélú hitel
Terméktájékoztató A Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet ebben a tájékoztató anyagban segítséget kíván nyújtani Önnek ahhoz, hogy a hitelfelvétele során kellő körültekintéssel, felelős odafigyeléssel
HIRDETMÉNY Lakosság éven túli hitelei
Érvényes: 06..0től Forgalmazható hitelek Kamat (%) Egyszeri kezelési költség (%) Hitel összege (Ft) Személyi kölcsön havi BUBOR + 7 00.000.000.000 Személyi kölcsön csoportos hitelfedezeti életbiztosítás
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
Családi otthonteremtési kedvezmény igénylés
...Hitelintézet Cím: Telefon:.. Átvétel dátuma:. Átvette:... Családi otthonteremtési kedvezmény igénylés 1. Igényl k adatai Titulus: Családnév: Utónév: Születési név: Anyja születési neve: Születési id
H I R D E T M É N Y. Mértéke. Bruttó kamat* Kamattámogatás 4,8810% 0,0000% 4,8810%
H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2015.01.05-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23) Kormányrendelet
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Közvetlen
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: július 1-jén Hatályos: július 1-jét l
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE Kihirdetve: 2013. július 1-jén Hatályos: 2013. július 1-jét l Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2013. július 1-jét l alkalmazandó
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Közvetlen
Hirdetmény. Érvényes 2015.04.01-től
Hirdetmény Az otthonteremtési kamattámogatásával nyújtott lakáscélú kölcsönök kondícióiról valamint A fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott lakáscélú kölcsöneinek kondícióiról és A
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Szabadfelhasználású jelzáloghitel
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Szabadfelhasználású jelzáloghitel Futamidő (hónap) Igényelhető kölcsönösszeg (Ft) Finanszírozás maximális aránya Hitel teljes megnevezése Devizanem Min. Max.
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE. Kihirdetve: november 1-jén Hatályos: 2013.
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK HIRDETMÉNYE Kihirdetve: 2013. november 1-jén Hatályos: 2013. november 1-jét l Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2013. november 1-jét l
A Takarék Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel
A Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel 2016. január 01. napjától a 3 vagy több gyermekes egyedülálló személyek, házaspárok, élettársak, illetve gyermekvállalással legalább 3 gyermekessé váló
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ TARTALOM 1. SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGHITEL (Forint alapú!) 2. LAKÁSCÉLÚ JELZÁLOGHITEL (Forint alapú!) 3. SZEMÉLYI JELLEGŰ
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E. Kihirdetve: január 21. Hatályos: 2013.
A LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK ÉS ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT HITELEK H I R D E T M É N Y E Kihirdetve: 2013. január 21. Hatályos: 2013. február 01-tıl Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek 2013. február 01-tıl
AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet. Aktív üzletági hirdetmény Lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciók
AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet Aktív üzletági hirdetmény Lakossági hitelek esetén alkalmazott kondíciók Kihirdetve: 2015. szeptember 30. Érvényes: 2015. október 01. Jelen dokumentum nem minősül
HIRDETMÉNY BG Finance Zrt. Aktuálisan értékesíthető termékek Hirdetménye
Hatályos: 2015. április 15-től visszavonásig 1 1 Lakáscélú hitelek (1) 1.1 HUF alapú lakáscélú hitelek HIRDETMÉNY BG Finance Zrt. Aktuálisan értékesíthető termékek Hirdetménye Kamatláb = Referencia Kamatláb
N Y I L A T K O Z A T
N Y I L A T K O Z A T T á m o g a t o t t h i t e l i g é n y l é s e c é l j á b ó l FHB (ügylet) azonosító * : Ügyfél azonosító * : Támogatott hitel típusa: FHB Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel 1
Piaci, lakáscélú hitelek HUF
A Békés Takarék Szövetkezet mint HITELINTÉZET ÁLTAL NYÚJTOTT JELZÁLOGFEDEZETŰ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a
Kölcsönkérelmi nyomtatvány Állami kamattámogatott lakáscélú kölcsön igényléséhez
Kölcsönszám:... Átvétel dátuma: Ügyintéző: Kölcsönkérelmi nyomtatvány Állami kamattámogatott lakáscélú kölcsön igényléséhez 1. A kölcsön adatai A kölcsön célja: vásárlás építés korszerűsítés Igényelt kölcsön
Piaci, lakáscélú hitelek HUF
A HITELINTÉZET ÁLTAL NYÚJTOTT JELZÁLOGFEDEZETŰ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzata,
Piaci, lakáscélú hitelek
A Nyugat Takarék Szövetkezet, mint HITELINTÉZET ÁLTAL NYÚJTOTT JELZÁLOGFEDEZETŰ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket
HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2015. február 1-től
HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2015. február 1-től I.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (új lakás építés, használt lakás vásárlás, felújítás,
H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás. Bruttó kamat* Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén
H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2015.08.01-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23) Kormányrendelet
Készítette: Sojnoczki József Credithungary Kft.
Készítette: Sojnoczki József Credithungary Kft. Lakáshitelek Lakástakarékpénztár Kamattámogatott lakáshitel Zöld hitelek Zöld hitel - K&H Energia takarékos finanszírozás Erste Ökohitel UniCredit Új Széchenyi-terv
1. számú melléklet a lakáshoz jutás helyi támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásról szóló 25/2008. (XI.13.) Ör.
1. számú melléklet a lakáshoz jutás helyi támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásról szóló 25/2008. (XI.13.) Ör. rendelethez I. Személyi adatok A. Igénylőlap Családok támogatásához 1. Név Igénylő
Piaci, lakáscélú hitelek HUF
A BÉKÉS TAKARÉK SZÖVETKEZET ÁLTAL NYÚJTOTT JELZÁLOGFEDEZETŰ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet vonatkozó
7. Élettársak: a Ptk. 685/A. -ban meghatározott kapcsolatban élők.
Oroszlány Város Önkormányzatának 19/2009. (X.15) Ör. rendelete a lakáshoz jutás helyi támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásról szóló 25/2008. (XI.13.) Ör. rendelet módosításáról Oroszlány Város
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete. 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet módosításáról
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete az első lakást szerző fiatal házasok támogatásáról, valamint a helyi önkormányzat lakásvásárlási, lakásépítési támogatásáról szóló 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet
TARTALOM I. FEJEZET... 2 II. FEJEZET... 3 III. FEJEZET... 3 IV. FEJEZET... 3 V. FEJEZET... 4 VI. FEJEZET... 5 VII. FEJEZET... 5 ZÁRADÉK...
TARTALOM I. FEJEZET... 2 II. FEJEZET... 3 III. FEJEZET... 3 IV. FEJEZET... 3 V. FEJEZET... 4 VI. FEJEZET... 5 VII. FEJEZET... 5 ZÁRADÉK... 5 SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 13/1999. /IV.22./
Piaci, lakáscélú hitelek HUF
A HITELINTÉZET ÁLTAL NYÚJTOTT JELZÁLOGFEDEZETŰ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzata,
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSHOZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSHOZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL (Érvényes 2015. július 1-jétől) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt Lakásvásárló! A lakásépítési támogatásról szóló
Jelen Kondíciós Lista az elszámolással nem érintett forint alapú jelzálogkölcsönre vonatkozik.
VII./B Kivezetett, elszámolásban nem érintett, már nem igényelhető jelzálog alapú hiteltermékekre érvényes Hitelek II. Kondíciós Lista Érvényben: 2018. november 5-től visszavonásig Jelen Kondíciós Lista
Takarék Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel HIRDETMÉNY
Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016. március 21. Jelen Hirdetmény a 2016. március 21. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. május 15. napjáig
HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. szeptember 1-től
HIRDETMÉNY a Takarékszövetkezetnél folyósított lakossági hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. szeptember 1-től I.1. Ingatlan célú hitelek I.1.1. Piaci kamatozású ingatlan célú hitelek (lakossági fizetési
Piaci, lakáscélú hitelek. Ötös Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel Tizes Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel
A HITELINTÉZET ÁLTAL NYÚJTOTT JELZÁLOG-FEDEZETŰ HITELEK Jelen vázlatos tájékoztató a Hitelintézet termékeinek összehasonlíthatóságát támogatja. A részletes feltételeket a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzata,
Raiffeisen Otthonteremtési Kölcsön az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. (XII.29.) kormányrendelet szerinti kamattámogatással
Raiffeisen Otthonteremtési Kölcsön az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. (XII.29.) kormányrendelet szerinti kamattámogatással Általános ügyféltájékoztató Miért érdemes a Raiffeisen Otthonteremtési
Hírlevél. Tartalom. 2014. évi 7. hírlevél 2014. április 11. További információért keressen minket:
Hírlevél 2014. évi 7. hírlevél 2014. április 11. Tartalom Adómentes munkáltatói lakáscélú ú hitel 2014. április 4-án hatályba lépett a 15/2014. (IV. 3.) NGM rendelet az adómentes munkáltatói lakáscélú
Hirdetmény. Hatályos: november 1-től. Közzététel napja: október 28.
Hirdetmény A Sopron Bank Zrt. által a 341/2011. (XII. 29.) és a 16/2016. (II. 10.) Kormányrendeletek alapján kamattámogatással nyújtott lakossági jelzáloghitelek kondícióiról 1 Hatályos: 2016. november
max Ft Kedvezmény (CSOK) az előtörlesztési megbízás benyújtásakor az átutalási megbízás benyújtásakor
16/2016. és 17/2016. Korm. rendelet 1,5 % szerinti Családi Otthonteremtési max. 30.000 Ft Kedvezmény (CSOK) bírálati (bonyolítási) díj 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet szerinti akadálymentesítési támogatást
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSVÁSÁRLÁSHOZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ LAKÁSVÁSÁRLÁSHOZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL (Érvényes 2013. január 1-jétől) Tisztelt Érdeklődő, Tisztelt Lakásvásárló! A lakásépítési támogatásról szóló