A termálvíz hasznosítást érintı vízvédelmi jogszabályok. Benkó Gabriella. Szentes,
|
|
- Ágnes Rácz
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A termálvíz hasznosítást érintı vízvédelmi jogszabályok Benkó Gabriella Szentes,
2 A vízvédelmi jogszabályok környezetvédelmi célkitőzésként fogalmazzák meg, hogy a Kvt.-ben meghatározott idıpontig (2015. XII. 22.) el kell érni a vizek jó mennyiségi és minıségi állapotát (1995. évi LIII. törvény 18 (1) bekezdés, évi CXX. Törvény 11 ). (Felszínalatti víztest jó mennyiségi és minıségi állapota: 219/2004. (VII. 21.) Korm. rend. 4. (4), (5) bekezdés.)
3 A területeket a felszín alatti víz állapotának érzékenysége és minısége védelme alapján osztályozzák. Ennek szempontjai: - felszín alattti víz utánpótlódása, - földtani közeg vízvezetı képessége, - megkülönböztetett védelem alatt álló területek figyelembe vétele. Ezek alapján a terület lehet fokozottan érzékeny, érzékeny vagy kevésbé érzékeny (a kategóriák részletezése a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rend. 2 sz. mellékletében).
4 A felszíni vizek jó állapotának biztosítása érdekében a tevékenységek csak ellenırzött körülmények között történhetnek. Ezt a célt szolgálja a folyamatos monitoring és adatszolgáltatás kialakítása, mőködtetése, valamint a tevékenységek engedélyeztetése.
5 Tevékenységek engedélyezése (219/2004. (VII. 21.) Korm. rend. 12., 13., 14. ) Engedélyköteles tevékenységek: 1.Közvetlen vízkivétel (12 (1) bekezdés) 2.Külön jogszabály szerint engedélyköteles, közvetett vízkivétel (12 (1) bekezdés) 3.Szennyezı anyag: a) elhelyezése, b) a földtani közegbe történı közvetlen bevezetése, c) a felszín alatti vízbe történı közvetett bevezetése, beleértve az idıszakos vízfolyásokba történı bevezetést is, d) a felszín alatti vízbe történı közvetlen bevezetése. (13 (1) bekezdés)
6 14. (1) Az engedélyezı hatóság a 13. (1) bekezdés szerinti engedélyben, illetve a felügyelıség szakhatósági állásfoglalásában elıírja a tevékenység folytatásának az 5. számú melléklet szerinti feltételeit, így különösen: a) a bevezetés módjára, a környezetvédelmi megelızı intézkedésekre, a mőszaki védelemre, a tevékenység nagyságára, folytatására, továbbá az ellenırzésre, a dokumentálásra, az adatszolgáltatásra, a monitoringra vonatkozó elıírásokat;
7 b) a kibocsátási határértékeket, egyéb kibocsátási paramétereket, (D) kármentesítési célállapot határértéket, adott telephelyre vonatkozóan az (E) egyedi szennyezettségi határértéket, továbbá jogszabályi rendelkezés hiányában a felszín alatti vízre, a földtani közegre a (B) szennyezettségi határértékeket
8 9 (5) A 13. -ban foglaltak figyelembevételével engedélyezhetı: b) a kitermelt felszín alatti vizek ugyanazon vagy azonos célra használt rétegbe történı visszajuttatása, ha biztosított, hogy a visszasajtolt víz nem tartalmaz a kitermelt víztıl eltérı anyagot és nem okoz kedvezıtlen minıségváltozást ba) geotermikus energia hasznosítás céljából zárt rendszerő technológiával
9 (2) A felügyelıség a kibocsátási határértéket a technológiai határérték és a területi határérték alapján határozza meg a következık szerint: a) ha a tevékenységre van technológiai kibocsátási határérték, akkor kibocsátási határértéknek azt kell elıírni; b) ha a tevékenységre vagy a kibocsátásra jellemzı szennyezı anyagok közül egy adott szennyezı anyagra nincs technológiai határérték, akkor a vonatkozó területi határértéket kell elıírni kibocsátási határértéknek.
10 Termálvíz energetikai célú hasznosításra vonatkozó határértékek: - összes só: 3000 mg/l - Na eé: 45 % - fenolindex: 1,0 mg/l - hıterhelés: 30 C (25/2003.(XII.30.) KvVM rendelet)
11 19 (3) A felügyelıség az energetikai célú hasznosítás kivételével annak a kibocsátónak, aki engedéllyel olyan felszín alatti vizet használ, amely valamely szennyezıanyag-tartalom tekintetében meghaladja a külön jogszabályban (9/2002. (III. 22.) Köm-KöViM együttes rend., 25/2003. (XII. 30.) KvVm rend.) elıírt kibocsátási határértéket, a területi kibocsátási vagy technológiai határértéknél enyhébb vagy szigorúbb kibocsátási határértéket állapíthat meg, a befogadó terhelhetıségére figyelemmel.
12 Önellenırzésre köteles az a kibocsátó (ill. közcsatornába bocsátó): a) aki az 1. számú melléklet I. lista szerinti veszélyes anyagot, vagy elsıbbségi veszélyes anyagot bocsát ki vagy használ; b) akinek önellenırzési kötelezettségét a felügyelıség környezet veszélyeztetettség miatt megállapítja, továbbá c) aki az engedélye szerint, illetıleg a telephelyrıl (szennyvíztisztítóból) a megelızı év adatai alapján 15 m 3 /üzemnap mennyiséget meghaladó szennyvizet bocsát ki.
13 28. (1) Az önellenırzésre kötelezett a külön jogszabályban (7/2002. (III. 1.) KöM rend.) meghatározottak szerint önellenırzési tervet köteles készíteni, amelyet a felügyelıség részére, valamint a) közcsatornába bocsátás esetében a szolgáltatónak, b) közös üzemi csatornába bocsátás esetén a közös üzemi szennyvíztisztítót üzemeltetınek köteles megküldeni.
14 Az önellenırzésre kötelezett kibocsátó (az adatszolgáltatásra kötelezett) az üzemnaplóban a 1. számú mellékletben elıírtak szerint rögzített adatok alapján köteles a kibocsátására jellemzı adatokról évente összefoglaló jelentést készíteni, a 3/I. számú melléklet szerinti vízminıség-védelmi alapbejelentı lapot kitölteni, és ezeket a tárgyévet követı év március 31-ig az illetékes hatósághoz benyújtani. (7/2002. (III. 1.) KöM rend. 19 (1) bekezdés).
15 A felszín alatti víz és földtani közeg környezetvédelmi nyilvántartási rendszere (FAVI) (219/2004. (VII. 21.) Korm. rend. 16, 17, 18, 34, 35 ) 35. (1) A FAVI részére történı adatszolgáltatás körébe tartozik: a) a 13. (1) bekezdés szerinti engedélyköteles tevékenységek bejelentése; b) a szennyezıforrások, szennyezett területek, kármentesítések országos számbavétele; c) a 34. (3) bekezdéshez kapcsolódó környezeti monitoring rendszerek adatszolgáltatása; d) a mezıgazdasági eredető nitrát szennyezéssel kapcsolatos adatszolgáltatás.
16 Kivizsgálás és kármentesítés (219/2004. (VII. 21.) Korm. rend. 19, ) A már bekövetkezett szennyezés esetén kármentesítést kell végezni. Ennek lépései: tényfeltárás, mőszaki beavatkozás, kármentesítési monitoring.
17 36. (1) A tevékenységet folytató a) a 10. és a 11. szerinti tilalmak megszegése, b) jogerıs kármentesítési mőszaki beavatkozásra vonatkozó határozat végre nem hajtása, c) az e rendeletben, illetve hatósági kötelezésben elıírt adatszolgáltatási, bejelentési kötelezettség teljesítésének elmulasztása, d) a 10. és a 11. szerinti elıírások megszegése miatt felszínalattivíz-védelmi bírságot (a továbbiakban: bírságot) köteles fizetni.
18 A bírság tilalommegszegési tényez jét számítása közvetett bevezetés esetén: Ilyenkor az alapbírság 2000 Ft-os összegét a következ tényez kkel szorozzák be: Területi szorzó Mennyiségi szorzó Veszélyességi szorzó értéke 1-3 között a vízbe bejuttatott szennyez mennysége t-ban kifejezve anyag értéke a bejutatott anyag veszélyességét l függ en 5 vagy 10
19 A bírság szennyezettségi, károsodási tényezıjének számítása: Y x (M x T + Th x SZh) Y: alapbírság (2000 Ft) M: mulasztási szorzó (0-1) T: területi szorzó ( ) Th: hátrahagyott területi szorzó ( ) SZh: hátrahagyott szennyezettségi szorzó (0-20)
20 (220/2004. (VII. 21.) Korm. rend.) Csatornabírság - Vízszennyezési bírság - Vízvédelmi bírság
21 A türelmi idı alatt a bírságot a) a nem szolgáltatónak minısülı kibocsátókra a türelmi idı - elsı két évében a megállapított bírság 5%-ában, - harmadik évétıl a megállapított bírság 25%-ában, - negyedik évétıl a megállapított bírság 50%-ában, - ötödik évétıl a megállapított bírság 75%-ában, kell kiszabni!
22 Türelmi idık: (219/2004. (VII. 21.) Korm. rend.) október 31. (220/2004. (VII. 21.) Korm. rend.) december 31.
ADATSZOLGÁLTATÁS PONTSZERŐ SZENNYEZİFORRÁSOK / SZENNYEZETT TERÜLETEK ORSZÁGOS SZÁMBAVÉTELE TÉNYFELTÁRÁS UTÁNI ADATOK ADATLAPJA BORÍTÓLAP
DTSZOLGÁLTTÁS PONTSZERŐ SZENNYEZİFORRÁSOK / SZENNYEZETT TERÜLETEK ORSZÁGOS SZÁMBVÉTELE TÉNYFELTÁRÁS UTÁNI DTOK DTLPJ BORÍTÓLP DTSZOLGÁLTTÁS TÍPUS: datszolgáltató ügyfél adatai 0.1 KÜJ (Környezetvédelmi
ADATSZOLGÁLTATÁS PONTSZERŐ SZENNYEZİFORRÁSOK / SZENNYEZETT TERÜLETEK ORSZÁGOS SZÁMBAVÉTELE MŐSZAKI BEAVATKOZÁS UTÁNI ADATOK ADATLAPJA BORÍTÓLAP
DTSZOLGÁLTTÁS PONTSZERŐ SZENNYEZİFORRÁSOK / SZENNYEZETT TERÜLETEK ORSZÁGOS SZÁMBVÉTELE MŐSZKI BEVTKOZÁS UTÁNI DTOK DTLPJ BORÍTÓLP DTSZOLGÁLTTÁS TÍPUS: datszolgáltató ügyfél adatai 0.1 KÜJ (Környezetvédelmi
Szennyezett területekre vonatkozó jogi döntések
Szennyezett területekre vonatkozó jogi döntések Szennyezés észlelése Szennyezés észlelésese Jogszabályi háttér Saját hatáskörben történı vizsgálat 1995. évi LIII. Törvény Bejelentés a felügyelıségnek 219/2004.
A rendelet célja, hatálya
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2007(VII. 18.) számú rendelete (4/2012. (II.29.) rendelettel módosítva) a talajterhelési díjról és a környezetvédelmi alapról egységes szerkezetbe
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük
Csöde Község Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2004. (XI.30.) sz. önkormányzati rendelete A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL /Egységes szerkezetben/
Csöde Község Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2004. (XI.30.) sz. önkormányzati rendelete A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL /Egységes szerkezetben/ Csöde Község Önkormányzat Képviselőtestülete a környezetterhelési
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása
Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Pados Róbert Hulladékgazdálkodási ügyintéző Zalaegerszeg,
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 32/2004.(VI.28.) Kgy. rendelete a talajterhelési díjról
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 32/2004.(VI.28.) Kgy. rendelete a talajterhelési díjról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. Törvény 13. (1), 21.
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor
Schmidtka Gábor főosztályvezető-helyettes Hulladékgazdálkodás Stratégiai és Tervezési Főosztály 2016. május 3. 1 Jogszabályi háttér A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 20. (1)
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 7/2006. (III. 29.) _R E N D E L E T E_ A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 7/2006. (III. 29.) _R E N D E L E T E_ A TALAJTERHELÉSI DÍJRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 7/2006. (III. 29.) _R E N D E L E T E_ A
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 5259-2/1/2013.II.
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet. a felszín alatti vizek védelmérl I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya. Értelmez rendelkezések
219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelmérl A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 7. -ában, 36. -ában és
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2005.(III.31.) KGY. r e n d e l e t e. a talajterhelési díjról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2005.(III.31.) KGY. r e n d e l e t e a talajterhelési díjról A Közgyűlés a környezetterhelési díjról szóló módosított 2003. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban:
147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról
147/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet a Zempléni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésérıl szóló 2007. évi LXXXII. törvény
KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
E- alkalmazások iránymutatásai - 3
E- alkalmazások iránymutatásai - 3 Belügyminisztérium Építésügyi Főosztály (lezárva: 2013. november 22.) Vázrajz feltöltése az ügyfél helyett A megkeresés szerint egy települési jegyző építésügyi hatósága,
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 7777-12/2012. Tárgy: A TÁBORPLASZT Ipari és Kereskedelmi Kft.
HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00619-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00117 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:
2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK
2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK 1 2016. MÁJUS 12. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK 1. ÁFA fizetésére nem kötelezett egyéni vállalkozó 2. ÁFA fizetésére kötelezett
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
Készítette: Bártol Csenge Témavezető: Radics Sándor - GEOHIDROTERV Kft. Egyetemi konzulens: Dr. Kovács József 2009
A MÁV ZRT. BUDAPEST FERENCVÁROS GÉPÉSZETI FŐNÖKSÉG TERÜLETÉN FELTÁRT SZENNYEZŐDÉS TÉNYFELTÁRÁSA ÉS KÁRMENTESÍTÉSE A KÁRMENTESÍTÉS HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSA ÉS AZ ELÉRHETŐ LEGJOBB TECHNOLÓGIA MEGHATÁROZÁSA
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK
1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési
9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 114-8/2/2012. II. Ea.:
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031, Fax 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az állattartás
1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA
ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 3. sz. melléklet A NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY 2007. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 193/2003. (XI. 26.) KORMÁNYRENDELET 31. ALAPJÁN 1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV
2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV...../2015. Kgy.sz. határozat 1.számú melléklete Ellenőrzési tervet megalapozó elemzések címei: - 2015. évi belső ellenőri munkaterv (2. számú melléklet) - Kockázatelemzés
SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről
5. melléklet a 12/2014. (XII.15.) önkormányzati rendelethez SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2015. (XI.25.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjjal kapcsolatos helyi szabályokról
1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2015. (XI.25.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjjal kapcsolatos helyi szabályokról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a környezetterhelési
220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya
A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minısége védelmének szabályairól A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló
Jogszabályi keretek összefoglalása
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Integrált ügyfélszolgálatok interoperábilis informatikai struktúrájának kialakítása IÜSZI Jogszabályi keretek összefoglalása Bevezető A dokumentum célja
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
1995. évi LIII. törvény. a környezet védelmének általános szabályairól. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény célja
A jogszabály mai napon hatályos állapota 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól Az Országgyűlés tekintettel arra, hogy a természeti örökség és a környezeti értékek a nemzeti
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Kifizetési kérelem 2016.
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Kifizetési kérelem 2016. támogatási évtől Benyújtás helye: az MVH - igénylő lakóhelye illetve székhelye
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 1082-2/1/2014.II.
Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
T 0743-06/3/17 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.
SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 880-2/1/2014.II. Jogi ea.: dr.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE
SZÁMLÁZÓ PROGRAMOK BEJELENTÉSE Varga-Biller Katalin Adótanácsadók Egyesülete jegyzet JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 23/20014. (VI.30.) NGM rendelet (továbbiakban R.) MK 89. szám Hatály: 2014. július 1. Bejelentési
JOGSZABÁLYOK ALKALMAZÁSA
JOGSZABÁLYOK ALKALMAZÁSA MKIK ELŐADÁS, SZEKSZÁRD Mándity Zoltán Tolna Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala 2013. február 26. A FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐ TAGI, ALKALMAZOTTI VISZONYA.
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
A TERMÉSZETES VÍZI HALGAZDÁLKODÁS ÚJ SZABÁLYOZÁSI KONCEPCIÓJA. Bardócz Tamás Halgazdálkodási és HOP IH osztály
A TERMÉSZETES VÍZI HALGAZDÁLKODÁS ÚJ SZABÁLYOZÁSI KONCEPCIÓJA Bardócz Tamás Halgazdálkodási és HOP IH osztály Magyarország halászati vízterületei Halászati vízterületek eloszlása (Ha) Folyók Holtágak Bányatavak,
Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: SO/001/00202-0015/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. (székhelye: 1051 Budapest, Széchenyi István tér 7-8., adószáma: 13958147-2-44.)
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(IV.24.)Kt. rendelete a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjról, a talajterhelési
DGP. Hátrahúzott vortex járókerék. Általános jellemzők
Hátrahúzott vortex járókerék Általános jellemzők Kivitel Elektromechanikus szerelvény EN-GJL-250 öntöttvasból, bemerítéssel történő működtetésre, 2 (kettő) szilícium-karbid mechanikus tömítés (2SiC) és
A Duna tápanyagterhelésének korlátozása a Fekete-tenger eutrofizálódása miatt, veszélyes anyag szennyezések
Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése KEOP-2.5.0 projekt Duna fórum 2009. szeptember 18. A Duna tápanyagterhelésének korlátozása a Fekete-tenger eutrofizálódása miatt, veszélyes anyag szennyezések Dr.
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 9-i rendkívüli
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Szám: 12707-13-8/2014. Ea.: dr. F z István dr. Heged s Márta Tárgy: HM Szentes Damjanich laktanya 12707-9-2/2009. sz. határozat módosítása
SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről. Általános rendelkezések
SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések 15. sz. melléklet 1. A helyi önkormányzati képviselők
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan
A halászati igazgatás és a halállomány védelme. Mester házy J ózsef és Er nszt Tamás
A halászati igazgatás és a halállomány védelme Mester házy J ózsef és Er nszt Tamás Szervezeti felépítés I. fok: Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatóság Vadászati és Halászati
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
Ellenőrzési időszak: 2014. január 1-december 31. Tolna Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
Tolna Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv egészségügyi 80 1 12 0 0 0 0 0 0 201/2001. (X.25.) Korm. rendeletben foglalt ivóvíz minőségi előírások, adatszolgáltatási kötelezettségek be nem tartása;
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA TERÜLETI FÓRUM
A VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA TERÜLETI FÓRUM Felszín alatti vizek a 2. Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervben Terhelések és Hatások Mészárosné Bunász Nikoletta Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs képviselő - a pályázó címe, telefonszáma, e-mail címe:
pályázati felhívás 1. számú melléklete ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI ŰRLAP Általános feltételek: 1. A pályázó és - amennyiben van - képviselője neve, a képviselő vagy - amennyiben nincs
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea.: 574-1/1/2014.II. Paksa Tibor
ÖSSZEFOGLALÓ A NYÍRTÁVHŐ KFT-NÉL KÜLSŐ SZERVEZETEK ÁLTAL VÉGZETT VIZSGÁLATOKRÓL 2014-2016.I. negyedév
Ellenőrző / eljáró szervezet neve: Állami Számvevőszék NAV Szabályzatok, árképzés, törvényes működés, vagyongazdálkodás Átfogó ellenőrzés Vizsgálat időpontja: 2014 2014.11.24-2015.06.09 Főbb megállapítások:
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós
Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az
Dorogháza település Önkormányzatának. 1/2001. (I. 19.) számú rendelete az. Országzászlóra vonatkozó előírásokról és feltételekről,
Egységes szerkezet Dorogháza település Önkormányzatának 1/2001. (I. 19.) számú rendelete az Országzászlóra vonatkozó előírásokról és feltételekről, valamint a középületek és közterületek fellobogózásáról
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 415-2/2012. Tárgy: 1238 Budapest, Grassalkovich út 4. szám
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
(98/437/EK) (HL L 194, 10.7.1998, o. 39)
1998D0437 HU 02.08.2001 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (1998. június 30.) az építési
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Ikt. sz.: MBK/3773-5/2011. Jogerős: 2012. 01. 07. Üi: Virág István HATÁROZAT
Miskolci Bányakapitányság 3527. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel: 46/ 503-740; Fax: 46/503-741 E-mail: mbk@mbfh.hu Ikt. sz.: MBK/3773-5/2011. Jogerős: 2012. 01. 07. Üi: Virág István
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL
HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
Főigazgató-helyettesi Szervezet OTSZ 5.0. Tűzjelző tervezők szakmai napja 2013. december 10. Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető
Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos TűzoltT zoltósági FőfelF felügyelőség Tűzvédelmi FőosztF osztály OTSZ 5.0 Tűzjelző tervezők szakmai napja 2013. december 10. Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető
VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2010. február 12.
VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. február 12. MKB Bank Zrt. minimum 1.000.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Devizaárfolyam Indexált Euró 1. Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest, 2013.04.17. Tartalom Adatszolgáltatási
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2015.11.05. Iktatószám: 92-18/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: Dr. Kuller Gábor Dr. Giczi Edina Melléklet: ÉLTEX Kft., Mosonmagyaróvár, Gabona
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése című (VP2-4.1.1.4-16 kódszámú) felhívás
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése című (VP2-4.1.1.4-16 kódszámú) felhívás Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása
A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása Ezúton tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, Partnereinket, hogy az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány
H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási határérték, A védendő épület Építményjegyzék szerinti besorolása száma
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6817-4/2016. KTFO-azonosító: 109916-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: Mogyi Kereskedelmi Kft. - Baja zajkibocsátási
KIMLE ÉS KÁROLYHÁZA KÖZSÉGEK KÖRJEGYZ SÉGE 9181 Kimle, F u. 114. Telefon: 96/572-003; 572-027; Fax: 96/572-026. E-mail: epitesugy@kimle.
KIMLE KIMLE ÉS KÁROLYHÁZA KÖZSÉGEK KÖRJEGYZ SÉGE 9181 Kimle, F u. 114. Telefon: 96/572-003; 572-027; Fax: 96/572-026. E-mail: epitesugy@kimle.hu Iktatószám: 66-5/2008. Ügyintéz : Szederkényi Adrienn Tárgy:
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
(KAR, FAVI-E G, FAVI-KARI FO, FAVI-MIR, VAL/VÉL, LAIR/LM)
Tájékoztatás a környezetvédelmi adatszolgáltatások 2010. évi gyakorlati tapasztalatairól (KAR, FAVI-E G, FAVI-KARI FO, FAVI-MIR, VAL/VÉL, LAIR/LM) 2011. március 8. Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi
15T113 KÉRELEM a csoportos adóalanyiság választásra és a képviselő személyében bekövetkezett változás bejelentésre
15T113 KÉRELEM a csoportos adóalanyiság választásra és a képviselő személyében bekövetkezett változás bejelentésre Tisztelt Adózó! Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: