BUDAPEST MÁS A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
|
|
- Kornélia Sipos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BUDAPEST MÁS A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
2 REZÜMÉ A baloldali-ellenzéki pártok közös támogatottsága már ma is meghaladja a Fidesz népszerűségét Budapesten derül ki a Republikon Intézet legújabb elemzéséből, mely a fővárosi választókat vizsgálta. A fővárosban élők fele 2014 után valamilyen, a jelenlegi baloldali-ellenzéki pártokból álló kormányt látna szívesen: ennek létrejöttéhez szavazatát is adná. Az MSZP-Együtt 2014-DK közösen itt nagyobb szavazótábort tudhat maga mögött, mint a Fidesz. Politikai karakterjegyük alapján a budapestiek önazonosságban is vállalt, és közpolitikai kérdésekben is képviselt liberális-balliberális választók. A határozottabb liberális álláspont legtöbbször erősebb kisebbségi véleményként jelenik meg; néhány közpolitikai ügyben ugyanakkor a budapestiek szembefordulnak az ország egészének véleményével. Ilyen ügy az iskolák önkormányzati tulajdonban tartása, az egyház oktatási szerepének elutasítása, az EU elleni konfrontatív politika megítélése, vagy a korkedvezményes nyugdíjak gyakorlatának elfogadása. Ez a felsorolás is jól mutatja, hogy a legtöbb ideológiai és piaci viszonyokat mérő kérdésben liberális, míg a társadalmi szolidaritást illetően baloldali véleményekkel találkozunk így érthető tehát a fővárosi szavazók balliberális volta. Szocio-demográfia szempontból a fővárosban élők egy igen magasan képzett, jól kereső csoportot alkotnak, akik azonban életkörülményeiket ambivalensen ítélik meg: kevéssé tartják magukat szegénynek, de mégis úgy érzik, hogy az ország egészéhez hasonlóan napi megélhetési gondokkal küzdenek. A budapestiek esetén átlag feletti a vallásosság elutasítottsága: az itt élők fele nem tartja magát vallásosnak. Legalább ilyen karakteres leíró jelzője a budapestieknek az értelmiségi önbesorolás: a fővárosban minden harmadik megkérdezett annak tartja magát.
3 TARTALOM Rezümé...2 Tartalom...3 Bevezető...4 Társadalmi sajátosságok...5 Politikai nézetek, közpolitikai vélemények...8 Pártpolitikai vélemények...17
4 BEVEZETŐ A pártok szavazótáborának bemutatása és a hazai liberalizmus helyzetének részletes leírása után ezúttal egy speciális regionális elemzést végeztünk el: a budapesti szavazók bemutatását. A főváros sok szempontból különbözik az ország többi részétől: ide koncentrálódik szinte az egész ország gazdasági, tudományos és kulturális élete. Elemzésünk arra kereste a választ, hogy a nyilvánvaló gazdasági-társadalmi különbségeken túl vajon a Budapesten élők szakpolitikai és pártpolitikai véleménye különbözik-e érdemben az ország többi részének véleményétől? Milyen politikai jövőt képzelnek el a fővárosi szavazók, és hogyan ítélik meg a kormány, illetve az ellenzék helyzetét? Az elemzés három részre tagozódik: először a fővárosiak társadalmi-gazdasági jellemzésére kerül sor: bemutatjuk azt a néhány szempontot, amiben a budapestiek a leginkább különböznek, amitől a fővárosiak karakteresen mások, mint az ország más részein élők. Ezt követően a politikai önbesorolásra vonatkozó kérdéseket, a szakpolitikai véleményeket és társadalmi attitűdöket tekintjük át, elsősorban azt vizsgálva, hogy milyen ügyek mentén különböznek a magyar társadalom egészétől. Végül az elemzés harmadik harmadában azt mutatjuk meg, milyennek látják a budapestiek a jelenlegi pártokat, és hogy ha csak rajtuk múlna, milyen politikai jövő elé nézne Magyarország. Az adatok forrása ezúttal is a Republikon Intézet februári kutatása 1 : meggyőződésünk, hogy az azóta eltelt időben a közpolitikai és politikai attitűdre vonatkozó válaszok érdemben nem változtak. Ami a pártpolitikai dimenziót illeti, itt kisebb elmozdulásokra sok kerülhetett (az országos trendek az MSZP és a Fidesz enyhe erősödését mutatták), ezért az ebben a blokkban ismertetett adatok mellé kontrol gyanánt egy friss, július elején készült pártpreferenciamérés 2 adatit is közöljük. 1 Az elemzés alapjául szolgáló nagymintás közvélemény-kutatást 3000 fő személyes megkeresésével készítette az Ipsos Zrt; az adatok elemzését ezen a bázison a Republikon végezte el. A minta esetleges torzulásai a KSH adatai alapján kerültek súlyozásra, így a minta megfelelően reprezentálja a teljes szavazókorú népességet nem, életkor, iskolai végzettség, és településtípus szerint. A lekérdezés február 16 és március 4 között zajlott 2 A kutatás 1200 budapesti polgár személyes megkérdezésével készült, július 1 és 6 között.
5 TÁRSADALMI SAJÁTOSSÁGOK A fővárosban élők iskolázottság és jövedelem tekintetében is markánsan eltérnek az ország más részein élőktől: minden negyedik budapesti ugyanis felsőfokú végzettséggel rendelkezik, ami közel duplája az országos átlagnak. A végzettség második legmagasabb szintjét jelentő érettségi tekintetében is komoly, tíz százalékpontos előnyben vannak a fővárosban élők. 1. ábra Legmagasabb iskolai végzettség megoszlása Budapesten ill. a teljes népesség körében A jövedelmi viszonyok még nagyobb különbséget mutatnak: a fővárosban élők harmada tartozik a legmagasabb jövedelmi kategóriát jelentő, havi 250 ezer forintot meghaladó nettó családi jövedelemből élők közé ez közel két és félszerese az országos átlagnak. Jelentős jövedelemkoncentrációról beszélhetünk, tény ugyanakkor, hogy Budapesten a megélhetési költségek is magasabbak, mint az ország más részein. Ezt bizonyítja az is, hogy a budapestiek 18 százaléka eladósodott vagy a tartalékait éli fel ez alig kevesebb, mint az országos 21 százalék. Hasonlóképp a skála másik felén (gond nélkül élők és megtakarítani is tudók) sincs nagy előnye a fővárosban élőknek: nyolc százalék számolt be arról, hogy ilyen körülmények között él, szemben az országos átlagot jelentő hat százalékkal.
6 2. ábra Nettó családi jövedelem megoszlása Budapesten ill. a teljes népesség körében Egy harmadik terület, amiben a budapesti lakosok látványos különbséget mutatnak a máshol élőkkel szemben, az a vallásosság: minden második fővárosi úgy nyilatkozott, hogy nem vallásos országosan csak az emberek harmada nyilatkozik hasonlóképp. Különösen a vallásosságot kifejezetten elutasító, határozottan máshogy gondolkodók aránya magas: közel két és félszerese az országos átlagnak. 3. ábra Vallásosság Budapesten ill. a teljes népesség körében
7 A kutatás során megkértük a válaszadókat, döntsék el, hogy a különböző társadalmi kategóriák közül melyiket érzik magukra nézve igaznak: milyen csoporttartozást vállalnak fel. Ezen kategóriák egy része objektív szempontot jelentett (gyermekes család, munkavállaló, nő), míg más esetben szubjektív, a válaszadó által értelmezett fogalomról volt szó (értelmiségi, szegénygazdag, középosztályba tartozó). A társadalmi önkép szempontjából ez utóbbi, szubjektív elem érdemes további elemzésre. A budapestiek önbesorolásának vizsgálatakor két esetben találtunk releváns eltérést. Egyrészt a magas végzettséggel és jövedelemmel vélhetően magyarázható az érzékelt társadalmi státusz alakulása is: a budapestiek 53 százaléka tartja magát középosztálybelinek, ötödével többen, mint az országos 44 százalék. 4. ábra Néhány csoporttartozás a budapestiek, ill. a teljes népesség körében Másrészt a számos önmeghatározás közül legnagyobb különbséget egy speciális besorolásnál találtuk, ez pedig az értelmiségi: a budapestiek 35 százaléka tartotta magát ugyanis ebbe a kategóriába tartozónak magát, több mint másfélszer annyian, mint a teljes társadalomban látott 22 százalék. Három, egymástól vélhetően nem független területen tapasztaltunk alacsonyabb csoportarányt a fővárosban élőknél: harmadával kevesebb budapesti mondta magáról, hogy szegény lenne, és hasonló mértékben vallották kevesebben magukat fizikai munkásnak. Az egyik legnagyobb különbséget a roma csoporttartozás jelentette: a budapestiek közül csupán feleannyian vallották magukat romának, mint az ország egészében.
8 A fővárosban élők tehát az adatok tanulsága szerint egy igen magasan képzett, jól kereső csoportot alkotnak, akik azonban életkörülményeiket ambivalensen ítélik meg: kevéssé tartják magukat szegénynek, de mégis úgy érzik, hogy az ország egészéhez hasonlóan napi megélhetési gondokkal küzdenek. A budapestiek esetén átlag feletti a vallásosság elutasítottsága: az itt élők fele nem tartja magát vallásosnak. Legalább ilyen karakteres leíró jelzője a budapestieknek az értelmiségi önbesorolás: a fővárosban a minden harmadik megkérdezett annak tartja magát. POLITIKAI NÉZETEK, KÖZPOLITIKAI VÉLEMÉNYEK Legfontosabb gazdasági-társadalmi különbségeik után politikai önazonosságuk alapján is összehasonlítottuk a budapestieket az ország egészével. A fővárosban leginkább a magukat elsősorban liberálisnak, szabad gondolkodónak tartók vannak átlag fölötti arányban: a budapestiek közül minden hatodik ezt a címkét érezte magához legközelebb ez közel másfélszerese a teljes magyar társadalomban mértnek. A liberális jelzőn túl a zöldek, környezetvédők, továbbá a magukat elsősorban szociáldemokrata felfogásúnak tartók élnek az országos átlagnál nagyobb arányban a fővárosban. 5. ábra Melyik gondolkodás áll a legközelebb Önhöz? Budapesten ill. a teljes népesség körében
9 Ami két másik, politikai önbesorolásra alkalmas szempontot: a bal-jobboldaliságot, illetve a liberális-konzervatív választást illeti, a fővárosiak jóval baloldalibb és markánsan liberális közösséget alkotnak, mint a teljes társadalom. Figyelemreméltó továbbá, hogy a budapestiek sokkal inkább használták e két skálát a kutatás alatt: a nem tudja válaszok, illetve a válaszmegtagadás aránya mindkét skála esetén fele akkora volt, mint a teljes népesség körében. 6. ábra A bal-jobb skálán való önelhelyezés, Budapesten ill. a teljes népesség körében A budapestiek több, mint harmada tartotta magát a skála szerint baloldalinak a teljes társadalomban ugyanez csak minden negyedik emberről mondható el. Az is jól látszik, hogy a magukat jobboldalinak tartók alig vannak kevesebben, mint a baloldaliak, ám a baloldaliak határozott identitásvállalásával elmondható, hogy míg országosan a jobboldali emberek vannak többségben, addig Budapest baloldali többségű város. A liberális-konzervatív skálán vallott azonosság hasonló, de még az előzőnél is karakteresebb különbséget mutat: tízből négy budapesti magát liberálisnak tartja, így a baloldaliság mellett a liberális önazonosság is a többségi identitást jelenti a fővárosban élők számára.
10 7. ábra A liberális-konzervatív skálán való önelhelyezés, Budapesten ill. a teljes népesség körében A Párhuzamos liberalizmusok című anyagunkban rámutattunk arra, hogy az önbesorolás alapján magukat liberálisnak vallók közpolitikai véleményükben nem feltétlenül liberálisak. A fővárosban élőknél azonban azt találtuk, hogy e két szempont jobban találkozik: a budapestiek liberalizmusa nem csak önbesorolásukban létezik, hanem politikai attitűdjeik és közpolitikai véleményük alapján is egyértelműen liberálisabbak, mint a társadalom egésze. Az attitűdkérdések alapján a budapestiek inkább elutasítják a tekintélyelvűséget, legyen szó a fiatalok nevelésről vagy a politikai vezérelvűségről. Bár a különbségek számottevőek (bizonyos kérdésben kétszer nagyobb az elutasítók aránya a fővárosi választók között) fontos kiemelni, hogy a fővárosiak relatív többsége is az autoriter állításokkal ért egyet. Jó példa erre az engedelmességről és tekintélytiszteletről szóló állítás: míg a teljes népességben minden kilencedik, addig a fővárosban minden negyedik ember utasítja el, hogy ezek lennének a legfontosabb erények a nevelés során. Ám ezzel a több, mint kétszeres elutasítással együtt is igaz, hogy a fővárosiak abszolút többsége (52 százaléka) azért egyetért azzal, hogy a gyerekeket ilyen szellemben kellene nevelni.
11 8. ábra Állítás: A legfontosabb erények, melyeket a gyerekeknek meg kell tanulniuk, az engedelmesség és a tekintélytisztelet Még a legliberálisabban megítélt tradicionális női-férfi szerepek esetén is csak egyenlítésre elég a budapestiek egyet nem értése: a fővárosiak harmada utasítja el azt a felfogást, hogy a férfi dolga a pénzkeresés, míg a feleségé a háztartás és a gyereknevelés a teljes népességben ezzel az állítással csak minden ötödik megkérdezett nem ért egyet. Így míg a teljes népesség körében kétszer annyian értenek egyet a tradicionális szerepfelfogással, mint ahányan elutasítják, a fővárosban e két álláspont egyformán támogatott. 9. ábra Állítás: A férfi dolga az, hogy pénzt keressen, a feleségnek a háztartással és a gyerekekkel kellene foglalkoznia
12 10. ábra Állítás: Csak kis jövedelmi különbségeket szabadna megengedni az emberek között Ami a gazdasági természetű ügyeket illeti, a fővárosiak véleménye a balliberális irányba billen: jobban elfogadják ugyanis a piaci viszonyok eredményeképp létrejövő keresetkülönbségeket, de a szegényekkel, a munkavállalókkal és munkanélküliekkel épp olyan szolidárisak, mint a társadalom egésze. Inkább egyetértenek azzal, bár ezzel együtt is ez a kisebbségi vélemény hogy rendjén valók a milliós keresetek, mint a társadalom egésze: Budapesten 21 százalék, míg országosan csak 12 százalék van e véleményen. Hasonlóan ítélik meg a jövedelmi különbségeket: a fővárosiak között kétszer annyian utasítják el, hogy csak kis különbségek lennének megengedhetőek, de az a 27 százalék, aki így gondolja, megint csak a csoport jelen esetben tehát a budapestiek kisebbsége.
13 11. ábra Állítás: Rendjén való dolog, hogy vannak, akik milliókat keresnek Hasonlóan konzekvens képet látunk a közpolitikai kérdések megítélésekor: a fővárosiak körében egyértelműen kimutatható a balliberális álláspontok, a balliberális megoldások támogatása. Általánosságban azt láttuk, hogy a budapestiek a legtöbb ügyben százalékkal nagyobb arányban támogatják a liberálisnak számító álláspontot 3 a főbb emberi-jogi, kulturális ügyekben és a piac szerepével kapcsolatos kérdésekben, és baloldali véleményt, ha a társadalmi szolidaritás kérdése kerül elő. A fővárosiak például a teljes társadalomnál valamivel nagyobb mértékben támogatják a külföldi tőkét, ha az munkahelyet teremt, utasítják el a közműcégek állami tulajdonba vételét, támogatják a cigányság felzárkóztatására adott nagyobb támogatást és erősebben kiállnak az emberi jogokért a rendőrségi eljárás során. Itt ismét hangsúlyoznunk kell, hogy a határozottabb kiállás ezen az ügyek többségében, a társadalomban is megjelenő többségi álláspontnak megfelelően alakul - jellemzően hangsúlybeli különbségekről van szó. Van ugyanakkor három-három ideológiai-kulturális, valamint gazdasági ügy, ahol a budapestiek markánsan liberális álláspontot képviselnek: itt már előfordul, hogy nem egyszerűen jobban támogatják a liberális megoldást, de egyenesen az a vélemény kerül többségbe. Kulturális-ideológiai téren az első ilyen téma az önkormányzati tulajdonú iskolák melletti kiállás, szemben a 2012-es államosítással. Ebben az ügyben a budapestiek véleménye tehát nem csak erősebb mint azt a korábbi példákban láttuk de egyenesen megfordul a teljes 3 A korábbi elemzésünkkel összhangban, liberális álláspontként hivatkozunk az állami helyett a piaci megoldást preferáló véleményre, az állam és egyház szétválasztását támogató, az egyéni felelősséget hirdető álláspontra
14 népességhez képest, azaz míg az ország egészének relatív többsége nem ellenzi az állami irányítást, addig Budapesten az önkormányzati irányítás hívei vannak többen. A teljes népességben ugyanis 42 százalék véli úgy, hogy az állami közvetlen irányítás jobb, szemben a 32 százalékkal, akik továbbra is önkormányzati tulajdonban látnák az iskolákat. Ezzel szemben Budapesten 48 százalékkal többségben vannak az önkormányzatiság-pártiak, a fővárosban csak 34 százalék támogatja az államosítást. 12. ábra Ezzel szoros összefüggésben alakul a második ügy: az egyházak oktatásban betöltött szerepéről (mely a fent bemutatott, vallásosságtól való távolságtartás ismeretében konzekvens véleménynek tekinthető). Ebben az esetben is azt tapasztaljuk, hogy a budapesti szavazók többségi véleménye eltér a teljes társadalométól: míg az ország egészében azok vannak szűk többségben, akik elfogadhatónak tartják az egyházak oktatási tevékenységét, addig Budapesten minden második ember úgy gondolja, hogy az egyházak csak hitéleti tevékenységet folytassanak.
15 13. ábra A harmadik ilyen ügy a magyar kormány szabadságharca az Európai Unióval: a budapestiek szerint ez a konfrontatív politika hátrányos az ország egészére nézve. A harcos retorika mellett mind a fővárosban, mind a teljes népességben tízből négy ember áll ki, ám míg országosan csak minden harmadik választó véli úgy, hogy kompromisszumra kellene törekedni, addig Budapesten ez a vélemény 44 százalékos többségben van. 14. ábra
16 Ami a gazdasággal kapcsolatos közpolitikai véleményeket illeti, itt három, politikai aktualitással is bíró ügyet találtunk kiemelkedőnek itt tehát az ideológiai támogatást vélhetően egy kormányzati elutasítás is kísérte, erősítette. A három ügy a tandíj elfogadása, a rezsicsökkentés ellenzése és a közmunkaprogram megítélése. A fővárosban élők mind a tandíj, mind a rezsicsökkentés ügyében erősebben pártolták a piaci megoldást, de megint csak fontos látni, hogy ezzel együtt is mindkét álláspont esetén a kisebbségi vélemény kapott szélesebb támogatást, tehát nem látunk olyan erős különbséget, mint az előbb. Az adatok azt mutatják ugyanis, hogy a fővárosban élők jobban elfogadják a tandíjat, mint a felsőoktatás finanszírozásának módját, illetve többen vallják közülük, hogy az energiaárak piaci folyamatok eredményei, de többségük azért az ingyenes felsőoktatás és a rezsicsökkentés pártján áll. Ahogy a 15. ábra mutatja, a liberális állásfoglalás ebben az esetben azt jelenti, hogy az országos 11 százalék helyett 17 százaléknyi budapesti fogadja el, hogy az energiaárak alapvetően a piaci viszonyok eredményeképp alakultak, ezért a kormánynak nem szabad beleavatkoznia. 15. ábra Végül, ahogy a társadalmi attitűdök esetén, a közpolitikai vélemények formálása során is azt tapasztaltuk, hogy a társadalmi szolidaritás határozottan megjelenik a fővárosiak véleményében. Ezt mutatja, hogy az adócsökkentés helyett a szociális kiadásokat növelnék, és jó példa az is, ahogy a korkedvezményes és rokkantnyugdíjról nyilatkoznak itt a budapestiek véleménye ismét szembehelyezkedik az ország egészének megítélésével. Míg a társadalom többsége egyetért a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatával (arra hivatkozva, hogy sokan csaltak az elbírálás során) és méltánytalannak tartja a korkedvezményes nyugdíj intézményét, addig a budapesti szavazók elutasítják a rokkantnyugdíjasok újraellenőrzését, és a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét is igazságos megoldásnak tartják.
17 16. ábra Politikai karakterjegyük alapján tehát a budapestiek egy önazonosságban is vállalt és közpolitikai kérdésekben is képviselt liberális-balliberális választók. A határozottabb liberális álláspont legtöbbször mint erősebb kisebbségi vélemény jelenik meg, néhány közpolitikai ügyben ugyanakkor a budapestiek szembefordulnak az ország egészének véleményével. Ilyen ügy az iskolák önkormányzati tulajdonba tartása, az egyház oktatási szerepének elutasítása, az EU elleni konfrontatív politika megítélése, vagy a korkedvezményes nyugdíjak gyakorlatának elfogadása. Ez a felsorolás is jól mutatja, hogy a legtöbb ideológiai és piaci viszonyokat mérő kérdésben liberális, míg a társadalmi szolidaritást illetően baloldali véleményekkel találkozunk így érthető tehát a fővárosi szavazók balliberális volta. PÁRTPOLITIKAI VÉLEMÉNYEK A fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a budapestiek pártválasztásukban, politikai jövőképükben is jelentősen különböznek az ország egészétől. A fővárosiak esetén már az év elején komoly kormányváltó hangulatról beszélhettünk: közel minden második budapesti választó valamilyen baloldali-ellenzéki kormányt szeretne az ország élén látni 2014 után ez jóval magasabb, mint az országosan mért 36 százalékos arány.
18 17. ábra Milyen kormánynak örülne 2014 után? (2013. február-márciusi adat) Ez kormányváltó hangulat ma is megvan: a júliusi felmérés szerint a fővárosiak többsége, 52 százalékuk azt szeretné, ha a leváltanák az Orbán-kormányt, és új vezetése lenne az országnak. 18. ábra Milyen kormánynak örülne 2014 után? (2013. július)
19 Ez a kormányváltó szándék ráadásul szavazási szituációban is megjelenik. Mivel a jelen állás szerint az összefogás az egyéni jelöltek tekintetében meg fog valósulni (akár közös jelöltek, akár koordinált jelöltállítás formájában), egy ilyen választási helyzetet a válaszadók reálisan fel tudnak mérni. A biztos szavazó pártválasztók között e verseny kimenetele egyértelmű ellenzéki győzelem lenne: az összefogással induló jelölt a szavazatok 50 százalékával nyerné a körzetet. 19. ábra Az alábbi jelöltek közül kire szavazna? (2013. február-márciusi adat) Hasonlóan a kormányváltást szemléltető ábrához, a pártpreferencia esetén is összevetjük a februári adatokat egy friss, júliusi kutatás eredményével. Ebből jól látszik, hogy a biztos szavazó pártválasztók körében az erőviszonyok csak kismértékben alakultak át: az LMP és a Jobbik támogatottsága lényegében nem változott. Az országos trendnek megfelelően a Fidesz erősödött Budapesten is, ám az ellenzéki pártok közös támogatottsága jelenleg is meghaladja a kormánypárt népszerűségét: a 28 százalékos MSZP, a 11 százalékos Együtt 2014, kiegészülve az 5 százaléknyi DK-szavazóval nagyobb tábort alkot, mint a 39 százalékos Fidesz. A listás szavazatok ebben az esetben jól összehasonlíthatóak az egyéni jelöltre adott szavazatokkal, mivel ahogy korábbi elemzésünkben 4 rámutattunk, a három párt támogatói kivételesen magas (90 százalék fölötti) arányban szavaznának egy közös jelöltre. Kijelenthető tehát, hogy a fővárosban az ellenzéki pártok támogatottsága megelőzi a Fidesz-KDNP támogatottságát. 4 Pártok egy évvel a választások előtt
20 20. ábra Pártpreferencia a budapesti biztos szavazó pártválasztók körében (2013. július) Tény ugyanakkor, hogy ezt az egyértelmű győzelmet a fővárosi körzet teremti meg: az ország többi részén egy hasonló körülményekkel (tehát a biztos szavazó, pártválasztók részvételével) szimulált választáson a Fidesz jelöltje nagyjából a fővárosban látott fordított arányokkal győzne hasonló mértékben. 21. ábra Az alábbi jelöltek közül kire szavazna? (2013. február-márciusi adat)
21 A fővárosban élők tehát pártválasztásuk, pártokhoz való viszonyuk alapján is jelentősen különböznek az ország egészétől: igen magas köztük a kormányváltást várók aránya: közel felük szeretne egy, a jelenlegi baloldali ellenzéki pártok részvételével felálló kormányt 2014 után. Budapesten az ellenzéki erők mögött még az LMP külön szereplése esetén is szélesebb tábor áll, mint a Fidesz mögött, ugyanez országos szinten még nem mondható el.
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek
2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
MINISZTERELNÖKI VITÁRÓL
A KÖZVÉLEMÉNY A MINISZTERELNÖKI VITÁRÓL A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A választók egyértelmű többsége szerint fontos a miniszterelnöki vita: ez az álláspontot nemcsak az ellenzéki pártok, de a Fidesz
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Alba Radar. 7. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 7. hullám A polgármester megítélése Székesfehérváron 2011. május 5. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. augusztus 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
26 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.. 12:28:21
Alba Radar. 24. hullám. Adventi szokások Székesfehérváron
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 24. hullám Adventi szokások Székesfehérváron 2014. november 12. Készítette: Turzó-Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu www.echoinn.hu
Az adótanácsadók és könyvelők elsöprő többsége soha nem veszi igénybe az iparkamarai szolgáltatásokat
Az adótanácsadók és könyvelők elsöprő többsége soha nem veszi igénybe az iparkamarai szolgáltatásokat A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete 2016 márciusában felmérést készített
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Álmokkal indulunk Már egész kis korban, óvodásként is van arról elképzelésünk, mivel szeretnénk foglalkozni, ha egyszer felnövünk. Álmokkal indulunk az iskolapadba, az iskolapadból
Magánegészségügyi szolgáltatások igénybevételének okai, gyakorisága, költségei, finanszírozása
Magánegészségügyi szolgáltatások igénybevételének okai, gyakorisága, költségei, finanszírozása Készült: részére Készítette: Kis Tamás, Kun Eszter Szinapszis Kft. 2015. május 19. Előzmények, célok, kutatási
Kétesélyes verseny. közvélemény-kutatás a salgótarjáni polgármester-választás előtt A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Kétesélyes verseny közvélemény-kutatás a salgótarjáni polgármester-választás előtt A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ Nagyon szoros küzdelem várható a február 28-i polgármester-választáson Salgótarjánban,
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
Dunaújvárosi Főiskola. Hallgatók Alapsokaság: 2571 fő
Dunaújvárosi Főiskola Hallgatók Alapsokaság: 2571 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkező hallgatók aránya 19,9% Esetszám: 1173 Válaszadási ráta: 45,6% Hallgatók nyelvismerete - Az adott nyelvet legalább
Alba Radar. 24. hullám. Ifjúsági ügyek Székesfehérváron
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 24. hullám Ifjúsági ügyek Székesfehérváron 2014. november 12. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu A
Veszprém és Tapolca: mit tudunk a kétharmadot eldöntő körzetekről?
Veszprém és Tapolca: mit tudunk a kétharmadot eldöntő körzetekről? A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE 2015. február 22-én időközi parlamenti választásra kerül sor a Veszprém megye 01-es választókörzetében:
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
Alba Radar. 11. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 11. hullám Európai Uniós tagságunk támogatottsága 2012. január 25. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs M!hely
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az informatikai és a műszaki képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. január 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián
KUTATÁSI JELENTÉS Közvélemény kutatás budapesti lakosok körében
20. január KUTATÁSI JELENTÉS Közvélemény kutatás budapesti lakosok körében TARTALOM 1. Összefoglaló 2. Kutatás háttere 3. Válaszadók demográfiai háttere 4. Fő eredmények ÖSSZEFOGLALÓ A budapestiek körében
Vezetőtárs értékelő kérdőív
Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve
Puskás Tivadar Távközlési Technikum
27 Puskás Tivadar Távközlési Technikum Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam szakközépiskola matematika Előállítás ideje: 28.3.6. 6:48:31 197 Budapest,
Jelentés a kiértékelésről az előadóknak
Debreceni Egyetem 00 Debrecen Egyetem tér. Debreceni Egyetem Tisztelt NK Úr! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt NK Úr! Ez az email tartalmazza a Népegészségügyi ellenõr
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
15-19 20-24 25-29 igen nem
A vajdasági magyar fiatalok egészségvédő és egészségkárosító magatartása Mirnics Zsuzsanna MTT KRE BTK Háttér A társas dezintegráció elmélete szerint az elhúzódó társasági krízis a lakosságnál fokozott
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai
A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai Frissdiplomások a munkaerőpiacon műhelykonferencia Pécsi Tudományegyetem 2012. október 25. Veroszta Zsuzsanna Educatio Nonprofit Kft.
Frissdiplomások 2012
Frissdiplomások 2012 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a 2007-ben, 2009- ben illetve 2011-ben végzettek körében Módszertani összefoglaló Készítette: Veroszta Zsuzsanna PhD 2013 március
Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek
A Heller Farkas Szakkollégium 2016-os felvételi kérdőívét tartod a kezedben, amely által megteheted az első lépést a Helleres úton. Az írásbeli kérdőív kitöltése után a felvételi következő lépése egy szóbeli
A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. december - 2015. december
A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. DECEMBER 2015. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.503 álláskereső szerepelt, amely az
ció különös s tekintettel az iskolás korosztályra
Családon belüli li kommunikáci ció különös s tekintettel az iskolás korosztályra Örkényi Ágota, Dr. Aszmann Anna Országos Gyermekegészs szségügyigyi Intézet Esztergom, 2008.03.07 A családon belüli li kommunikáci
1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév
MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak
[HOVA SZAVAZOTT A MAGYAR FALU 2014-BEN?]
2014. [HOVA SZAVAZOTT A MAGYAR FALU 2014-BEN?] Az országgyűlési választások eredményeit tekintve három részre szakadt az ország. Budapesten kiegyenlítettek az erőviszonyok a kormánypártok és a Kormányváltó
DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar
PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar A diplomás pályakövetés eredményei és a lehetséges fejlesztési irányok DPR Szakmai nap 2011. október 17. Horváth Judit A vizsgálat reprezentativitása
Alba Radar. 29. hullám. Adományozási szokások
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 29. hullám Adományozási szokások 2015. december 22. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu A kutatás háttere
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
Oktatói munka hallgatói véleményezése. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága eltérő attitűdöket mutat. A hallgatók négyötöde (80%) gyakori látogatója az előadásoknak, szemináriumoknak.
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
A legfontosabb hírek! 2015.11.16. 8:43 Terror után eséssel indul a hét 2015. november 16. 08:33
Terror után eséssel indul a hét 2015. november 16. 08:33 Eséssel indul a hét a világ tőzsdéin a péntek esti párizsi terrortámadások hírére. Az ázsiai piacokon 1% feletti mínuszokba süllyedtek az irányadó
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük
H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k
H/638/33. szám ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA Az Országgyűlés Érkezett : 2010 SZEPT B. Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Külügyi és határon
Továbbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Doktorandusz hallgatók nyomonkövetése (monitoring)
Indító javaslat Doktorandusz hallgatók nyomonkövetése (monitoring) A monitoring akkor eredményes, ha a vizsgált hallgatók köre minél teljesebb, a kérdések egyszerűek és egyértelműek, a válaszok hitelesek
FIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon
A fizetési mérleg alakulása a 2001. januári adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. januári adatok alapján A végleges számítások szerint 21. januárban 237 hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az nek az előző év januárhoz mért 16 s romlása mögött az
PROGRAM ÖT A TÁRSADALMI CÉLÚ REKLÁM HATÁSA
PROGRAM ÖT A TÁRSADALMI CÉLÚ REKLÁM HATÁSA A Program az Összetartó Társadalom megteremtéséért első társadalmi célú reklámkampánya (tcr) bizonyította, hogy a televízió nagy hatással van az emberekre. Az
ZA6586. Flash Eurobarometer 422 (Cross-Border Cooperation in the EU) Country Questionnaire Hungary
ZA686 Flash Eurobarometer (Cross-Border Cooperation in the EU) Country Questionnaire Hungary FL HU D Hány éves Ön? (ÍRJA LE - HA "VISSZAUTASÍTJA", KÓDOLJON '99'-ET) D A kérdezett neme Férfi Nő KÉRDEZD
Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
A Kecskeméti Református Általános Iskola 2015. évi országos kompetenciamérés eredményének értékelése. 1. táblázat
A Kecskeméti Református Általános Iskola 2015. évi országos kompetenciamérés eredményének értékelése Hatodik évfolyam. Létszámadatok: 1. táblázat A felmérő írásának idején 1 tanuló hiányzott, SNI és BTMN
Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján
Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez
Országos kompetenciamérés 2006
Országos kompetenciamérés 2006 A SULINOVA Kht. jelentései alapján összeállította: Kovács Károly A tesztek alapvetı statisztikai jellemzıi, valamint a tesztfüzetek feladatai és azok jellemzıit bemutató
Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek
Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek dr. Jagicza Ágnes, HR és szervezetfejlesztési vezérigazgató-helyettes, Invitel Zrt. 2014. március 20. Tartalom 2 A HR szerepe a 21. században
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.
MÁRKAPOZÍCIONÁLÁS TARTALOMMAL. DUDÁS KRISZTINA Marketingigazgató
MÁRKAPOZÍCIONÁLÁS TARTALOMMAL DUDÁS KRISZTINA Marketingigazgató MI A PROVIDENT? A PROVIDENT MÁRKA FEJLŐDÉSE (2001-2012) Ál-testimonial filmek 2001-2009 Rajzfilmek 2009 májusától Gyors kölcsön készpénzben
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt 2016 ban még nagyobb hangsúlyt kapnak az e kereskedelmeben az okostelefonok. 2015 ben még
A fizetési mérleg alakulása a 2001. májusi adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. májusi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. májusban 134 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg, amely 54 millió euróval magasabb a tavalyi adatnál.
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
A fizetési mérleg alakulása a 2001. áprilisi adatok alapján
A fizetési mérleg alakulása a 21. ilisi adatok alapján A végleges számítások szerint 21. ilisban 2 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. Az egyenlegnek az előző év ilishoz mért 23 millió eurós
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
Pontrendszer szociális helyzet felmérésére
IV. A FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN ADHATÓ PONTSZÁMOK (1) A rendszeres szociális ösztöndíj pontozási rendszere alapján történik a kollégiumi felvételi szociális pontszámának megállapítása. (2) A kollégiumi felvételi
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
Fogyasztói tanácsadás tapasztalatok. Budapest, 2014. november 10.
Fogyasztói tanácsadás tapasztalatok Budapest, 2014. november 10. A BBT ügyfélszolgálata az alábbi csatornákon fogadja a fogyasztói megkereséseket: I. Személyesen II.Telefonon III.E-mailen IV. Faxon V.
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
MIÉRT SIKERESEK A CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK?
o Családi vállalkozások mérettől függetlenül azok a vállalkozások, amelyek irányításában a tulajdonos (alapító) mellett o Legalább 1 családtag részt vesz, o Valamint a család tulajdoni hányada meghatározó,
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának
MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév
Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2009. I-III. negyedév A K I BUDAPEST 2009. december Készült: Agrárgazdasági Kutató Intézet Gazdaságelemzési Igazgatóság Statisztikai
De maradjunk azért a pénz bűvkörében, pontosabban a kereskedések világában.
Számvető könyvecske Hogy most került sorra eme kincs bemutatása, részemről nem más, mint tisztelgés a 1848-as magyar forradalom és szabadságharc emléke előtt. Szerencsére a 166 év távlata ellenére léteznek
Vállalkozások fejlesztési tervei
Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási
FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam
FIT-jelentés :: 2014 Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 7191 Hőgyész, Fő utca 1-3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Hőgyészi Hegyhát Általános
Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.12. COM(2011) 6 végleges 2011/0007 (CNS) Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata
Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata. Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás
Mehet!...És működik! Non-szpot televíziós hirdetési megjelenések hatékonysági vizsgálata Az r-time és a TNS Hoffmann által végzett kutatás 2002-2010: stabil szponzorációs részarány Televíziós reklámbevételek
KÉRDEZŐBIZTOS: HA A VÁLASZADÓ FÉRFI, KÉRDEZZE A HF1-T. HA A VÁLASZADÓ NŐ, KÉRDEZZE A HF2-T.
KÉRDEZŐBIZTOS: HA A VÁLASZADÓ FÉRFI, KÉRDEZZE A HF1-T. HA A VÁLASZADÓ NŐ, KÉRDEZZE A HF2-T. FÉRFI VÁLASZADÓ HF1 VÁLASZLAP A: Röviden jellemezni fogok néhány embert. Hallgassa meg a leírásokat, és mondja
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései. Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF
Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF A magyar civil szektor helyzete a közelmúltban és ma Évtizedes
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresık számának alakulása Tolna megyében 2009. október - 2011. október
Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. OKTÓBER 2011. október 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 958 álláskeresı szerepelt, amely az
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
FIT-jelentés :: 2012. Intézményi jelentés. Összefoglalás
FIT-jelentés :: 2012 Összefoglalás Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 1203 Budapest, Serény u. 1. Összefoglalás Az intézmény létszámadatai Tanulók
2016 enet Internetkutató Kft. Minden jog fenntartva! 1
2016 enet Internetkutató Kft. Minden jog fenntartva! 1 2 Az enet szabadidő kutatásának témái 1. Munka, tanulás, szabadidő a szabadidő helye és értéke 2. Személyes kapcsolatok: közösség és kommunikáció
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY
Budapest, 2013-09-11 36. hét A 36. HÉT ELSŐ FELÉBEN az előző vasárnaphoz képest alacsonyabb volt a pollenterhelés, a HÉT KÖZEPÉTŐL azonban ismét felerősödött, VASÁRNAP volt a legmagasabb. Továbbra is a
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv
A Magyarok Kenyere program egy országos és határon túli jótékonysági esemény. Olyan nemzeti ös szefogás, amelynek keretében
MAGYAROK KENYERE PROGRAM 2016 A Magyarok Kenyere program egy országos és határon túli jótékonysági esemény. Olyan nemzeti ös szefogás, amelynek keretében a Kárpát-medence magyarlakta részeiről búzát gyűjtünk
KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ. Egy jó szó Zuglóban - Zugló közbiztonságának megítélése
KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Egy jó szó Zuglóban - Zugló közbiztonságának megítélése A KUTATÁS MÓDSZERTANA A KUTATÁS MÓDSZERTANA A STRATEGOPOLIS Kft. telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2014. augusztus
Számítógép-használati szokások az általános iskolások körében
Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Számítógép-használati szokások