Elővárosi közlekedési fórum az utasok jobb kiszolgálásáért

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elővárosi közlekedési fórum az utasok jobb kiszolgálásáért"

Átírás

1 Elővárosi közlekedési fórum az utasok jobb kiszolgálásáért Résztvevők: BKSZ, MÁV, RKI, VOLÁN és az UTASOK Rendezte: a Magyar Közlekedési Klub a környezetvédők XIX. országos találkozója (OT) keretében, március óráig, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, Tatabánya Somodi László MÁV-START marketing és fejlesztési vezető A MÁV-Start elővárosi forgalma sarokszámokban: 198 megálló, 879 menetrendi kilométer (a BKSz által lehatárolt területen), naponta 70ezer egyirányú utas - 47% utasszegmens. Az előadás kitért az utóbbi évek fejlesztéseire: Ferihegy, Barosstelep megálló, Érd városközpont intermodális csomópontja, agglomerációs állomások, pályafelújítás, járműbeszerzések, elektronikus jegykiadás és utastájékoztatás bevezetése. Mindezek ellenére a mai vasutat leginkább jellemzi: A sok lepusztult személykocsi Az egységes kocsipark hiánya Csúcsidei zsúfoltság, napközben kihasználatlan vonatok Pályaépítések, új megállóhelyek, új peronok, esőbeállók Lepusztult állomásépületek Vandál rongálások, pusztítások, graffiti Hiányos utastájékoztatás, elavult jegykiadási rendszer Németh Zoltán Budapesti Közlekedés-szervező Kht. A BKSZ főbb mutatószámai: km2 lefedett terület, 193 település, 3,212 millió lakos, MÁV és HÉV vasútvonalak hossza: 924 km, vasútállomások száma: 378, autóbuszvonalak hossza (Volán): km, buszmegállóhelyek száma: A BKSZ feladata: a közlekedési társaságok szolgáltatásainak összehangolása (menetrend, átszállóhelyek, csatlakozás: P+R, B+R parkolók, tarifa, utas-tájékoztatás), a jelenleginél vonzóbb tömegközlekedési szolgáltatás létrehozása, az egyéni közlekedők megnyerése a közösségi közlekedésnek. A BKSZ a gazdája a fővárosi agglomeráció hosszútávi elővárosi közlekedési (S-bahn) koncepció kidolgozásának is. A szolgáltatók és az ellátásért felelősök (KHEM, önkormányzatok) együttműködésére is törekszenek (modern közlekedésszervezés) több-kevesebb sikerrel: pl. Eu-s forrásból P+R létesítés céllal 90 önkormányzatot kerestek meg, de csupán 23 válaszolt köztük Tatabánya is. Bauer János Volánbusz Zrt. Bemutatja a menetrendszerinti autóbusz-közlekedés szerepét a magyarországi közösségi közlekedésben, kiemelve, hogy a közösségi utazások többségét, számuk és volumenük alapján is az autóbuszok bonyolítják le. Elmondja, hogy a vasúti és a közúti közforgalmú személyszállítás egyaránt tekinthető környezetkímélő közlekedési eszköznek, így a MÁV és a Volán együttesen tekinthető az egyéni közlekedés környezetbarát alternatívájának A közlekedés fejlesztésének az autóbusz-közlekedési szolgáltatók által végrehajtható elemeiként szólt a közelmúltban végrehajtott járműfejlesztésről, tekintettel alvállalkozók bevonásának lehetőségeire is, korszerű utastájékoztatásról, az értékesítési csatornák közelmúltban megvalósított fejlesztéséről. A közlekedés fejlesztésének külső szereplők közreműködésével megvalósítható elemeként szólt az intermodális csomópontok kialakításáról, példaként említve Érd és Újpest Városkapu fejlesztést, autóbuszsávok fejlesztésének lehetőségeiről és előnyeiről. Aba Botond vezérigazgató, Regionális Közlekedésszervező Irodák A gazdasági válság aktualitása kapcsán felteszi a kérdést: hány autógyár kapott mentőcsomagot? És hány autóbusz vagy vagongyár? A válság hatásra az olajvállalatok csökkentették üzemanyagáraikat, nehogy személyautó használat túl drága legyen. Vajon ezek után jogos az a vélekedés, hogy a tömegközlekedés viszi az állami kts. pénzét, az autó pedig hozza? Tömegközlekedést, környezetkímélő közlekedést ösztönző jogszabályra van szükség, nem elég a nemrég bevezetett jövedéki adó visszatérítés, amit a kötött pályás szolgáltatók kapnak. Az RKI irodák a 7 statisztikai régióban tevékenykednek. Az igényeknek elég lenne csak 6 régió a valós közlekedési igényeknek megfelelően lehatárolva. Az RKI irodák mediátor szerepet töltenek be a szolgáltatók és az utasok között. Feladatuk az utaspanaszok gyűjtése is.

2 A baj az, hogy a szolgáltatók nincsenek szinergiára ösztönözve, a Volán a vasút elől viszi el az utasokat. Hiányzik a távolsági buszjáratok szabályozása. A megrendelő részéről a környezetvédelem csak önként vállalt tevékenység. Egyes relációkban a MÁV-Volán bérlet kölcsönös elfogadásával sokat lehetne javítani az utasok helyzetén. Egyes viszonylatokban megkérdőjelezhető, hogy kell-e az integrált ütemes menetrend a helyi hivatásforgalmi valós igényekkel szemben? Hozzászólások: Búzás Károly, TUTI Természetjáró Egyesület MÁV: nem csak a vasútállomás, a megközelítésük is utasriasztó, koszos, szemetes. A főpályaudvarokon a jegyellenőrzési kordon miatt a várakozó peronokon elviselhetetlen a tumultus. A főpályaudvarokon nincs kerékpártároló. Volán buszokon nem engedélyezett a kerékpárt szállítás, pedig erre a szüneteltetett vasútvonalak miatt megnövekedett igény van. Lukács András Levegő Munkacsoport Az autógyárak támogatása környezetvédelmi és gazdasági szempontból is súlyosan kifogásolható. Ezáltal az autózást támogatják, a jobb módú rétegeket, és ráadásul nem a hazai gazdaságot, hanem a külföldi autógyárakat. Az autóforgalom korlátozásra szolgálhat a fővárosi új parkolási rendszer és a tömegközlekedés forgalmi előnyben részesítése. Ez utóbbira intézkedési tervet dolgoz ki a fővárosi önkormányzat, ezt meg kellene sürgetni I. közgyűlésén határozat született hol van a végrehajtás? Integrált utastájékoztatás szükséges, egy kattintással lehessen megtudni, hogy miként lehet eljutni A-ból B-be függetlenül attól, hogy BKV, MÁV, Volán stb (válasz: Németh Zoltán BKSz: a BKSZ-nél készül). Takács János Tatabánya város önkormányzati képviselője A környezet védelmére és a szolgáltatási minőség javulására csak akkor lát lehetőséget, ha azt beépítik a szabályzókba. Gárdonyi László A Volán buszok miért jönnek be a Széna térig, amikor számos átszállási lehetőség van BKV járatokra? Úgy látja, hogy nincs a szolgáltatók között kommunikáció. Hiányolja a biztonságot: pl. a vasútnál nem körültekintő a vonatmenesztést, a Volán buszok harmadrangú utakon 110-zel mennek. Az autógyártó-kereskedő-vásárló között erős kommunikáció van. Ezzel szemben semmiféle kommunikációt nem tapasztal a Szolgáltató és az Igénybevevő között. Nem foglalkoznak azzal, hogy mit szeretne az Igénybevevő? Kerékpártároló: pl. a MÁV lepusztult ingatlanjaiban vállalkozásként üzemeltethető. Garádi István Közlekedés-Unió, BKSZ, BAFT Közlekedési munkacsoport, de most csak egyszerű gyömrői utasként van jelen. A közelmúltban került kiírásra a Nyugati és a Keleti pályaudvarokhoz kapcsolódó vágánycsoportok korszerűsítésének tervezése. A kiírás a Keleti pályaudvar vonatkozásában csupán a Rákos Kőbánya-felső szakaszra vonatkozik, és pont a legproblémásabb belső szakaszt nem érinti. A közlekedési szakma véleménye szerint legkésőbb idén őszig meg kéne jelennie annak a kiírásnak, ami a Kőbánya-felső Keleti pu. közötti részre tervezésére vonatkozik. Itt terveznék meg ugyanis az 1-es, a 80-as és a 120-as vonalak 2x2x2 vágányos behozatalát és az elővárosi fejállomást. A Keleti pu. már ma is 100%-on üzemel, és a fenti fejlesztések évet követő megépítéséig további szolgáltatás növelés nem is képzelhető el csúcsidőben. Külön problémát jelent, hogy a Keleti pu.-ra számos dunántúli IC érkezik, ami növeli a pályaudvar kapacitási gondjait. Véleményem szerint ezen rövid távon is lehetne változtatni, ezáltal megszüntethető lenne a bejárati jelzőknél történő rendszeres várakozás, nem ritkán akár 10 percet meghaladóan is. P+R, B+R valós igény MÁV területen, önkormányzati kezelésben. A MÁV akadályozza az engedélyezési eljárást, pl. Kőbánya-Hízlaló kereszteződés miatt. MÁV/Volán relációs bérlet: még Volán társaságon belül sem mindig fogadják el.

3 Perger Imre Nincs közlekedési szövetség. Hiányzik az összehangolt közlekedési fejlesztés (Például Székesfehérvár a távolsági autóbusz-pályaudvart nem a vasútállomásnál építi meg.) Nincs személyszállítási tv, nincs közlekedési tv, közhasznúsági törvény. Felesleges párhuzamos kapacitások mozognak, ugyanakkor szolgáltatási hiányok vannak. Egyedi szolgáltatók és térségi vasút helyett térségi közlekedési rendszerrel foglalkozzunk! Emelték a gk. munkáltatói költségtérítést de a dolgozójának vásárolt közösségi közlekedési bérlet költségét nálunk a munkáltató nem vonhatja le az adójából Juhászné Viniczai Andrea Székesfehérvár Polgármesteri Hivatal A székesfehérvár vasútállomás melletti P+R parkoló ügyében az egyeztetést hiányolja együttműködést kér a MÁV-val. A 2009/2010 évi MÁV menetrendben lehet-e javítani a Székesfehérvár Budapest közötti hivatásforgalom kiszolgálását úgy, hogy a zónázó vonatokon kívül több legyen a gyorsított, gyors és IC vonat, valamint legalább félóránként legyen vonat reggel 5-től 8:30-ig székesfehérvári és délután óra között budapesti indulással? Tárnok Székesfehérvár vonalszakasz felújítása után várhatóan mennyire csökken le a menetidő Székesfehérvár-Budapest között az IC és gyorsvonatok esetében. Várható-e, hogy a pálya felújítása után több IC- és gyorsvonat fog közlekedni Székesfehérvár és Budapest között? Ütemes menetrend: az évek óta tartó próbálkozások ellenére ma 1,5 óra alatt lehet Székesfehérvárról Budapestre jutni, míg ez a 80-as években csak 1 óra volt. Székesfehérvár közlekedéshez még Makk Károly utas is adott írásosos észrevételeket. Írásos felvetések, melyeket Aba Botond RKI vezérigazgató úr részére a helyszínen másolatban átadtunk: Csanádi István Mezőhegyes polgármestere, a Vasutas Települések Szövetségének elnöke A VTSz országos kör ben kérdezte meg a vasútállomással, vagy csak megállóval rendelkező települések polgármestereit arról, mi a véleményük a én bevezetett új menetrendről történtek-e egyeztetések a RKI képviselői és az önkormányzatok között a menetrenddel kapcsolatosan? Természetesen más témában is érdeklődtünk, de ezek nem tartoznak a jelen fórum tárgyához. Az adatok összesítése, feldolgozás folyamatban van, de néhány jellemző megállapítást így is tehetünk. Sajnálattal kell elmondanunk, hogy az új menetrend bevezetését megelőzően csak kevés helyen kérték ki a települései önkormányzatok véleményét. Volt jó néhány település, ahol nem került sor egyeztetésre, még kistérségi szinten sem. Az újonnan bevezetett menetrendet döntő többségében rosszabbnak találják az előzőnél és sokkal gyengébbnek a 8-10 évvel korábbinál. Egyes járatokat takarékosságra hivatkozva a csúcs időkben hagytak ki (munkakezdés, iskolába járás) ezzel lehetetlenné téve a nagyobb településekre az oda- és a visszautazást. Különösen sok kritika érte a fővárosba közlekedő vonatok, az IC-ék, és a turizmus által kiemelten látogatott (Balaton menti) helyiségek vasúti forgalmát. Olyan településeken, ahol a MÁV már korábban megszüntette járatait, a kezdeti Volán szolgáltatás is napi 2 járatra csökkent, vagy szintén a gazdaságtalanságra hivatkozva megszűnt. Ezek a kistelepülések többnyire a hátrányos helyzetű térségek területén helyezkednek el, és itt is az EU magyar állampolgárai élnek, azon szerény igénnyel, mely a közösségi közlekedés jogához kötődik. Hogy ne csak a kritika hangjával éljünk, van arról is tudomásunk, hogy egyes RKI-k már napjainkban elkezdték az egyeztetést a használókat képviselő települési önkormányzatok vezetőivel a következő menetrend összeállítását illetően. Általánosságban megállapítható, hogy a közösségi közlekedés két fő képviselője, a MÁV és a Volán egymást konkurensnek, és nem a lakossági igényeket kiszolgáló partnereknek tekintik. A fenti néhány megállapítás a rendelkezésre álló anyag teljes feldolgozása előtt került feljegyzésre, azonban szeretnénk felhívni a figyelmet a meglévő anomáliákra, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kérésünk meghallgattatik. (Mezőhegyes, )

4 Makk Áron, székesfehérvári utas Székesfehérvár környéki vasúti mellékvonalak egyébként is ritka menetrendje nem mindig illeszkedik a műszakos munkakezdésekhez, illetve befejezésekhez. Néhány példa: Szfvár Komárom, indul 5:50, éjszakás műszak vége előtt, Mórra érkezik (ahol több komolyabb gyár is van) 6:26. Következő személyvonat Szfvárról 11:19-kor indul Szfvár Komárom, indul 15:09, műszak vége után csak 69 perccel, megegyező irányba a buszjáratok perccel előbb indulnak. Szfvár Sárbogárd, indul 5:48 (következő 7:51) Sárbogárd Szfvár, érkezik 22:07 (előző 20:09) Néhány évvel ezelőtt a menetrend még jobban igazodott munkakezdésekhez. Úgy tűnik, mintha a mellékvonalakon a busz és a vasút jegyárainak azonos szintre hozása mellett a menetrend kialakításának is (a közúti közlekedéshez képest környezetbarátabb) vasúti közlekedés teljes leépítése lenne a célja Barkó Richárd, piliscsabai utas (szóban is hozzászólt) A Bp. - Esztergom vasútvonalon mindennaposak a késések. Akkor is, ha nem történik semmilyen rendkívüli esemény (pl. műszaki probléma). Az okot abban látom, hogy több vonat menetideje, ill. egyes technológiai idők (pl. állomáson a keresztezési időköz) túl szorosan vannak megállapítva. Kívánnak-e ezen változtatni, és ha igen, hogyan? Javaslat: munkanapokon délutánonként asszimetrikus ütemes menetrend, pl. a tiszta félóránkénti indulás helyett 20/40 perces időközökkel. Mikor várható a BKSZ fejlesztése (pl. közös jegy és bérletrendszer, különböző szolgáltatók járatainak összehangolása)? Várható-e további közlekedési szövetségek kialakítása? Hol? Mikor? Várható-e valódi térségi vasutak kialakítása a mellékvonalak hatékonyabb üzemeltetése céljából? Várható-e az integrált ütemes menetrend kiterjesztése újabb vasútvonalakra, főként mellékvonalakra? Több mellékvonal (akár a jelenleg szüneteltetettek némelyike is) így szerepet kaphatna akár elővárosi vonalként is (pl. Miskolc - Mezőcsát). Egyes vonalakon kisebb városok vonzáskörzetének kiszolgálásával elővárosi jellegű forgalom szervezhető (pl. Eger - Szilvásvárad). Jó példa a MÁV hálózaton a Vác - Diósjenő vonal, ahol ugyan nem ütemes a menetrend, de a hivatásforgalmi csúcsidőszakokban hellyel-közzel órás ütemben közlekednek a vonatok, jó csatlakozásokkal Bp. felé; ezen időszakokban a vonatok jó kihasználtsággal közlekednek. Várhatók-e hasonló jó megoldások a hálózat más részein? Várhatóak-e határokon átnyúló, elővárosi jellegű vasúti fejlesztések (pl. kínálatbővítés Győr - Pozsony viszonylaton, vagy a trianoni határ által elvágott vonalak újjáélesztése, úgymint Debrecen - Nagyvárad, Vésztő - Nagyvárad, stb.)? Kis Attila Gödöllőre bejáró diák: Gödöllői vonal: az állomások állapota a probléma (erre már hallottam másokat is panaszkodni). A szerelvények kocsiszámáról mint laikus írok véleményt, annyit tudok, hogy ezeket a szerelvényeket macerás rendezni, így az nem biztos hogy orvosolható. Írtam egy buszos panaszt is, az is elővárosi. Amiről nem írtam, azok a Baranya megyei és Kisterenye-Kál-Kápolna vonatpótló buszok. Ezekről röviden annyi, hogy gyakorlatilag pótlás nélkül megszűntek, indításuk után pár hónappal. Február 28-án szombat este utaztam Diósjenőről Vácra a sz. személyvonattal (B.gyarmat Vác 19.52), mely általában 2-3 kocsival közlekedik. Az említett napon csupán 1 BzMot motorkocsi alkotta a vonatot, smár Nógrádtól volt álló utas. Nem tudom, hogy az eset egyedi-e, vagy véglegesítették az egykocsis üzemmódot, de a jobb idő beálltával a kirándulóforgalom növekedhet, így esetleg kevés lesz az 1 kocsi. A másik véglet a Budapest-Gödöllő vonatok, melyek csak munkanapokon járnak. Napközben, mikor utas alig van, 6-7 kocsis szerelvények járnak, de találkoztam már 9 kocsissal is. Összehasonlításképpen: a naponta, hosszabb útvonalon közlekedő Bp-Hatvan vonatok 6-7, ritkán 5 kocsival mennek. A 2005/2006-os menetrenddel indult meg munkanapokon a félórás követés Bp-Gödöllő között, ekkor a Bp-Gödöllő munkanapi betétjáratok 4 kocsival közlekedtek. Napközben bőven elég volna ennyi. Kérdés, hogy csúcsidőben elegendő volna-e ekkora kapacitás, vagy olyankor tényleg hosszabb szerelvényekre van szükség (ezt nem tudom, mivel csúcsidőben általában Gödöllő irányába szoktam utazni). Továbbá ezen betétjáratok nagy része az érvényben lévő menetrend szerint nyári tanszünetben nem közlekedik. Ezt is felül kéne vizsgálni, hiszen Rákosmentéről (Bp. XVII. Ker. az egyetlen kerület, ahol a MÁV-on kívül nincs kötöttpályás közlekedés) különösen a BKSZ-bérlet bevezetése óta sokan járnak vonattal dolgozni (ezzel úgy tudom, már a VEKE is foglalkozott). Tavaly adták át a P+R parkolót Rákosliget vmh. mellett. A rákosmenti állomások is hagynak némi kívánnivalót maguk után: R.ligeten csak a Bp. irányú vágány peronjánál van esővédő tető, az is több helyen lyukas. Az ellenkező irányú peronon áll az egykori állomásépület, melyet láthatóan semmire nem használnak. Abból utasváró, kerékpártároló, esetleg jegypénztár lenne kialakítható. Az állomás melletti Mini ABC-ben lehet jegyet venni, így annak nyitvatartási

5 idejében csak érvényes menetjeggyel lehet felszállni. Azt nem tudom, hány km-ig adnak jegyet, annyi biztos, még csak ún. bárcajegyet láttam, melyet köztudottan 50 km-ig adnak ki. Bérlet sem kapható. Rákoscsaba-Újtelepen és Rákoscsabán a peronokat felújították. Újtelepen is csak a Bp. irányú peronon van esőbeálló, Csabán egyáltalán nincs (volt, de eltávolították). Ezen két állomáson nincs jegypénztár. Hangos utastájékoztatás és kifüggesztett menetrend egyik mh-en sincs. Ígérték nemrégiben, hogy az egykori Rákoskeresztúr vá.-t visszaállítják, illetve az Újszász-Szolnoki vonalon megállót létesítenek Akadémiaújtelepnél. Ezekről ma már nem nagyon hallok, csak az Örs vezér térig vezető buszfolyosó terveiről, melyek használhatósága felől vannak kételyeim (pl. Jászberényi úti felüljáró 2x1sávos, azon hogy viszik át, továbbá mi a garancia rá, hogy az autósok ne használnák a buszsávot). Veszprémvarsány-Veszprém között Veszprém irányába a tavalyinál korábban, kor megy az utolsó vonat. Tavaly októberben utaztam az akkori utolsó szerelvénnyel, az este 7 felé ment. A Vinyén található étterem néhány alkalmazottja is azzal utazott munkából haza. A Megyeri-híd átadása óta Szentendre-Visegrád felé is Újpest-Városkaputól indulnak a buszok. Amíg az Árpád-hídnál volt zárt, fűtött váróterem, több pénztár, az összes kocsiállás felett végig perontető, WC, büfé, parkoló a pihenőre félreállt buszoknak, addig Újpest V.kapunál egy mocskos, huzatos aluljáróban van egy szem pénztár, a kijárat mellett konténer-wc, a kocsiállásokon pedig kisméretű esőbeálló. Az egykori kocsiszín (ma áruház) egyik oldalán vannak a kocsiállások, másik oldalán pedig a pihenőre félreállt buszok, egymás hegyén-hátán, ahogy épp elférnek. Kétségtelenül, így kikerülik a buszok a Szentendrei út forgalmát, és Szentendréig majdnem végig gyorsforgalmi úton haladhatnak, de a buszállomást előbb normálisan ki kellett volna építeni, s utána ráengedni a forgalmat. Hallók Tamás, Kazincbarcika, egyszerű utas Közlekedési panaszom a Putnok- Szilvásvárad Eger vasútvonalra vonatkozik, főleg annak a Putnok- Szilvásvárad közötti szakaszára. Ez a vonal Észak-Magyarország egyik legszebb vasútvonala, turisztikai szempontból is frekventált (pl. Szilvásvárad, Nagyvisnyó. Bár több csatlakozást visszaállítottak az elmúlt évben, azonban még van probléma. Eger, Szilvásvárad mint fontos célpont, vasúton Miskolc és Kazincbarcika felől Putnokon át közelíthető meg a legjobban. Reggel még elég jók a csatlakozások, viszonylag jól el lehet jutni Egerbe: Miskolc (5 óra 57.)- Kazincbarcika (6.35.)- Putnok (6.51.) Putnok (7.25.)- Szilvásvárad (8.42.). Eger (10.13.) Szilvásváradon ha Putnok felől jövünk, átszállással mindig 28 percet kell várni a továbbindulásra. Ha Szilvásváradra jön egy vonat Putnokról, egy másik Egerből, utána mindkettő megy vissza, máshonnan pedig nem jön be vonat, amivel az ütközésveszély fennállna, akkor miért kell ennyit várni? A 2006-os menetrendváltás előtt még a várakozás 5-6 perc volt. Most miért nem lehet így megoldani? Ez növeli a menetidőt, az utasokat pedig elriasztja. Aki Eger felől jön, és Putnokra megy tovább, annak minden esetben csak 3 percet kell várni a továbbindulásra. Azért is sok a 28 perc, hiszen turisztikai szempontból nem Szilvásvárad állomás, hanem Szilvásvárad-Szalajkavölgy megállóhely a frekventált, és ha valaki Putnok felöl jön, és ott akar leszállni, elriaszthatja, hogy az utolsó előtti megállóban a továbbindulásra ennyit kell várni. Különösen probléma ez akkor, ha valaki a Putnokról kor induló vonattal jön, hiszen beér re Szilvásváradra, és vasárnap kivételével (akkor kor indul Egerbe) majdnem másfél órát kell várnia, mert kor megy a vonat Egerbe. Emiatt is kevesebb ezen a járaton az utas. Tehát inkább a vasárnapi menetrendet lehetne a többi napra is általánosítani, az átszállási időt pedig jelentősen csökkenteni. További probléma és utasriasztó tényező, hogy a 90-es évek közepe óta Szilvásváradon át kell szállni. Tudom, hogy a felső vonalon elég az egy kocsi, az alsón több kell, de az utasok kényelme és a jobb kihasználtság érdekében ezt Szilvásváradon a kocsik csatolásával is meg lehetne oldani, és akkor nem kellene átszállni. A következő probléma, hogy amikor csak Szilvásváradig szeretnénk utazni, Kazincbarcika és különösen Miskolc szempontjából túl korán kell indulni, ami utasriasztó. Ezért a vonal jobb kihasználtsága érdekében egy vonat beiktatása Putnokról, ami pl kor (bár az szembekerülne a Szilvásváradról 8.55-kor indulóval) vagy kor indulna pl. hétvégén, ünnepnapokon valamint nyáron a turizmus szempontjából is jó lenne. Erre azért is volna szükség, mert a 7.25-ös vonat után a következő Putnokról csak kor indul. Ez pedig Kazincbarcika, de különösen Miskolc felől kevésbé vonzó, ehhez ugyanis Miskolc felől nincs közvetlen csatlakozás. Tehát Miskolcról el kell indulni kor, Kazincbarcikáról kor, Putnokra beérünk re és másfél órát (!) várunk a vasútállomáson, hogy elindulhassunk Szilvásváradra, ahova re érünk be. Bocsánat a példáért, de ennyi idő alatt mind Kazincbarcikáról, mind Miskolcról akár biciklivel is el tudunk érni Szilvásváradra. Ezen a ponton is lehetne talán javítani a menetrenden. Dr. Zoltai László Fulókércs polgármestere: A Miskolc- Forró-Encs- Hidasnémeti- Kassa vasúti vonal anomáliái, ide értve a Volán kapcsolódó járatait, melyeket a közúti közlekedés hátrányára párhuzamosan szerveznek. A beágazások, csatlakozások alkalmatlan forgalom egyeztetésével hátrányos helyzetbe hozzák a HHH kistérség lakosságát. Feltételezhető, hogy a jelenlegi kormány szándékosan csauseszku módon próbálja elintézni a kistelepüléseket, így a szegények még szegényebbek lesznek. Szeretném felhívni a figyelmet arra a

6 történelmi igazságra, hogy ha szegény az állampolgár, akkor természetszerűen csóró az ország is. Fulókércs március 23. Balogh Erzsébet, Budapesti lakos Évtizedek óta utazom a Budapest Kisújszállás vonalon és nemrég ért az a meglepetés, hogy Szolnokon is át kellett szállnom! Az még nem is lett volna baj, de mivel nem volt teljes az átszállási tájékoztató sajnos nem értem el a Pest felé induló vonatot. Ugyanis a vonathoz le kellett menni az aluljáróba és mire a másik oldalon felértem, már csak integetni tudtam, többed magammal a vonat hátuljának. Egy órás várakozás után indult a következő járat, mellyel végre sikerült elérnem az úti célt! Így az út összesen kb. 4,5 óráig tartott, amely azelőtt csak kb. 1 óra 40 percet vett igénybe! Berki Zoltán: MATUR MATUR Közlekedési Tagozat MATUR Közlekedési Tagozat A 2008/2009. évi közforgalmú vasúti menetrendkönyv kézhezvételekor rögtön legfontosabb turisztikai célterületünk, a Balaton környezetbarát, kötöttpályás, azaz vasúti elérhetőségeit vettük a kiemelt turisztikai idősávokban górcső alá. Sajnos a változtatások különösen az északi parton jelentős visszalépést hoztak. Pl hoz képest megszűnt a tűrhető színvonalú Bp. Tapolca Batsányi ill. Tihany IC vonatpár, az új menetrend a közvetlen Bp. Balaton személyvonatokat felszámolta. A téli menetrend (és a nyári tervezet) átdolgozásának javasolt fő szempontjai: a kiemelt idősávokban a Bp. Balaton közvetlen személyvonatok ill. a Bp. Tapolca IC visszaállítása; más napszakokban a székesfehérvári csatlakozások várakozási idejének csökkentése; az IC ill. gyorsvonati állomásokra csatlakozó személyvonati (zónázó) betétjáratok visszaállítása (ezzel összességében a Bp. Balaton eljutási idők csökkentése). A májusáig hivatalában lévő GKM államtitkár Felsman Balázs úr többször kijelentette: a turizmus kiszolgálása nem közszolgáltatás. Ezt bizonyítja pl. a Győr Pannonhalma Zirc Veszprém (Cuha-völgyi) ill. az Eger Szilvásvárad( Putnok) vasutak szüneteltetési listákra kerülése, vagy a Szentendre Visegrád Fellegvár Nagy-Villám ill. a Szentendre Lajosforrás Volán járat megszüntetése is. A turisztikai célú közlekedés sorsára hagyásának legújabb mérföldköve a kizárólag turisztikai célú kisvasutak fennmaradásának veszélyeztetése azzal, hogy a 2007 évi 200 millió Ft-ról 2008-ban 12 millió Ftra, 2009-ben pedig zéróra csökkent az évente egymillió kiránduló szállító kisvasúti vonalak költségvetési (FVM) működési támogatása. Az üzemeltethetőség érdekében kérjük az ÖTM Turisztikai Szakállamtitkársága által készíttetett Magyarországon működő kisvasutak helyzetének elemzéséről, fejlesztésük lehetőségeiről, fenntartható működéséről c. tanulmány gyakorlati megvalósítását. A Magyar Turisztikai Egyesület (MATUR) Közlekedési Tagozata felkéri a turizmus szakmai és politikai fórumait, hogy a közösségi közlekedés terén a turizmus érdekeit határozottan, az említett esetekben kiemelten képviselje, mivel a racionalizálások áldozatává egyre inkább a közszolgáltatásnak nem minősülő közösségi turisztikai közlekedés válik. A 29-es sz. Budapest Székesfehérvár Tapolca (északi parti) fővonal: A 2007/2008-as menetrendhez képest megszűnt a tűrhető színvonalú Bp. Tapolca Batsányi ill. Tihany IC vonatpár. A reggeli Batsányi IC helyett közlekedő gyorsvonathoz viszont nincs már meg a Balatonakarattyánál csatlakozó személyvonat, amellyel közvetlen átszállással a turisztikailag legfontosabb idősávban minden északi parti település elérhető volt. Reggel olyan településekre, mint többek között Csopak, Aszófő, Balatonudvari, Balatonakali, Zánka, Balatonszepezd, Badacsonytördemic Szigliget a fővárosból télre, tavaszra, nyárelőre, nyárutóra, őszre, hétköznapokra és hétvégére tekintet nélkül, egyöntetűen csak székesfehérvári átszállással (csatlakozásról a 30 perces várakozás miatt nem beszélhetünk) lehet eljutni, az új menetrend a közvetlen személyvonatokat felszámolta. Konkrétan: a Székesfehérvárról 8:47-kor induló tapolcai személyvonat eléréséhez a Bp. Déli pu.-ról 7:13-kor induló, tavasztól őszig rendszerint zsúfolt nagykanizsai gyorsvonatra kell felkapaszkodni. Így pl. egy reggeli Bp. Déli pu. Zánka (151 km) eljutás (é. 10:43) menetrend szerint 3 óra 30 percet vesz igénybe. A következő Budapest Tapolca eljutáshoz a Székesfehérvárról 10:47-kor induló személyvonat áll rendelkezésre, melyet a Bp. Déli pu.-ról 9:05-kor induló szombathelyi gyorsvonattal lehet ezúttal 31 perc átszállási idővel elérni Délután/este a Tapolca Budapest eljutásban a megszüntetett Batsányi IC helyett közlekedő gyorsvonathoz szintén nincs már meg a Balatonfüreden ráhordó személyvonat. A turisztikailag fontos idősávban szintén tekintet nélkül arra, hogy januárt vagy június elejét, hétköznapot vagy vasárnapot ír-e a naptár a gyorsvonat áthaladta 18 (!) Balaton parti állomásról csak a Tapolcáról 16:23-kor ill. 18:23-kor induló személyvonatot kínálja de csak Székesfehérvárig az új menetrend. A vasutat választók újra elnyerik méltó büntetésüket: Székesfehérváron a délutáni vonathoz 31 perc, az estihez 41 perc Budapest felé az átszállási idő. Ráadásul az esti vonathoz Székesfehérvárról tovább is személyvonati csatlakozás van, így pl. egy késői sötétedéses, koranyári Zánka (i. 19:17) Bp. Déli pu. (é. 23:22) 151 km-es utazás több mint 4 órát (!) vesz igénybe. Ebben az idősávban éppen egy órával többet, mint a menetrendváltozás előtt. Viszont ütemes a menetrend. Ütemesen rossz, autóra szoktató.

7 A 30-as sz. Budapest Székesfehérvár Siófok - Nagykanizsa (déli parti) fővonal: Ha valaki úgy döntene, hogy egy szép, május végi szombaton leutazna mondjuk Balatonszéplakra, az új menetrend szerint már nem áll rendelkezésére a reggeli nagykanizsai gyorshoz (Bp. Déli pu. i. 7:13) Siófokon csatlakozó személyvonat. Választhatja a hajnali IC-t (Bp. Keleti pu. i. 6:05, ehhez van Siófokon betétjárat) vagy a Székesfehérvárról 9:25-kor induló nagykanizsai személyt, amelyhez a Bp. Déli pu.-ról 7:48-kor induló székesfehérvári személyvonat csatlakozik 15 perces átszállási idővel. Mivel a korábbi közvetlen személyvonat megszűnt, ezzel az átszállási idővel nőtt a menetidő. Tehát a távoli Balatonszéplakra utazva vagy fél 5-kor kelljen fel a fővárosi utas, vagy csak 11 felé ér ki a széplaki partra A Balaton déli partról késődélután, tehát a turisztikailag legfontosabb idősávban közlekedő személyvonat olyan üdülőhelyekről, mint Alsóbélatelep, Balatonszéplak, Szabadisóstó, Balatonvilágos, Balatonaliga az új menetrend szerint már nem biztosít közvetlen eljutást a fővárosba, mivel az új balatoni személyvonati trend szerint csak Székesfehérvárig közlekedik (é. 18:09). Azt gondolná az ember, hogy itt legalább közvetlen csatlakozást kap de hiú az ábránd. Csak 34 perc múlva, 18:43-kor van vonat a szombathelyi gyors Budapest felé. Egy május végi, június elejei vasárnap erre átszállni fizetni kellene annak, aki ezt az utazást választja (vagy ha belesétált, többet nem utazik vonattal a magyar tengerhez). A balatoni menetrendeket az első korrigálási alkalommal át kell dolgozni. A turizmus kiszolgálásában nem elsősorban a járatsűrűség, az ütemes menetrend, hanem a turisták számára fontos idősávokban az elfogadható közlekedési szolgáltatás a fontos. A rossz csatlakozásokat nem lehet a közlekedési tárca volumenkorlátozására írni! Ha a jövőben a közlekedési cégek turisztikai szempontból kiemelt vonalainak menetrendterveit a MATUR Közlekedési Tagozata megkapja, vállalja, hogy azokat áttekintve felhívja a figyelmet azokra a szituációkra, ahol a turizmus érdekei sérülnek U.i.: A MÁV 2009-es Közforgalmú Menetrendkönyvében az érintett menetrendi mezők oldalain ( o.) mindenhol az szerepel: Téli menetrend, Érvényes: június 19-ig és augusztus 24-től vagyis ben nem is érvényes ) A szolgáltatók képviselőinek válasza Aba Botond RKI vezérigazgató A kulcsszó legyen az: mit gondolnak, mit várnak el az utasok? Az RKI iroda február 16-án induló kampányában 800 panasz érkezett be. A kampány során lakossági fogadóórákon várták az utasokat. Ezek helyéről, idejéről a polgármesteri hivatalokban, illetve az alábbi honlapon lehetett tájékozódni. Bauer János Volbusz Zrt. A közlekedési szolgáltatásban elsődleges az ellátásért felelős, a KHEM szerepe. A relációs bérletek kölcsönös elfogadása a Volánbusz társaságon belül megvalósult,. A VOLÁNBUSZ esetében biztosított, hogy egy településen belül a viszonylati alapon kiadott bérlettel több végpont is elérhető legyen pl. a zsámbéki medencéből érkező utasok az Etele téri és a Széna téri végállomásra is utazhatnak egy bérlettel. A párhuzamosság kérdésére elmondja, hogy azok feloldására minden esetben részletes vizsgálat szükséges, mivel az egyes viszonylatonként eltérő lehet a gazdaságossági és utasoldali szempontok alapján egyaránt optimális megoldás. Eltérően az általános vélekedéstől, a jelenlegi körülmények között egyes, akár nagytávolságú utazásoknál is előnyösebb lehet az autóbuszközlekedés, pl. az autópálya infrastruktúrával jól, vasúti infrastruktúrával kevésbé jól ellátott Zalaegerszeg - Budapest útvonalon Somodi László MÁV-Start Zrt.: a többnyire menetrendi kifogásokat kollégáival megvizsgálják, erről következő hírlevelünkben olvashatnak. A programot támogatja: Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Lizák János pályázati koordinátor Tárgy: Javaslat az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-vel megkötött Közszolgáltatási Szerződés módosítására

Részletesebben

Vonali menetrend. Budapest Nagykáta Szolnok. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig

Vonali menetrend. Budapest Nagykáta Szolnok. Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig Vonali menetrend Budapest Nagykáta Szolnok S60 G60 Z60 Érvényes: 2014. december 14-től 2015. december 12-ig MÁVDIREKT: 06 (40) 49 49 49 (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám) küldföldről:

Részletesebben

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás

Részletesebben

2011.02.11. Vasúti mellékvonalak a Dunántúlon

2011.02.11. Vasúti mellékvonalak a Dunántúlon Vasúti mellékvonalak a Dunántúlon 1 - Ütemes menetrend - Közvetlen vonatok a nagyvárosig (Jena) - Jó menetidő - Ingyenes kerékpárszállítás - Kulturált állomások (sk+50 peron, jegyautomata, váróhelység,

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

Mi alapján minősül egy járat töröltnek?

Mi alapján minősül egy járat töröltnek? Mi alapján minősül egy járat töröltnek? Ha törölnek egy járatot, az azt jelenti, hogy az érintett járat nem közlekedik, holott érkezett a társasághoz helyfoglalás. Olykor nehéz elhatárolni a járattörlést

Részletesebben

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek

Részletesebben

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő

Részletesebben

236-os és 236A jelzésű új viszonylatok indítása a XVIII. kerületben, a 166-os viszonylatcsalád közlekedési rendjének módosítása

236-os és 236A jelzésű új viszonylatok indítása a XVIII. kerületben, a 166-os viszonylatcsalád közlekedési rendjének módosítása 236-os és 236A jelzésű új viszonylatok indítása a XVIII. kerületben, a 166-os viszonylatcsalád közlekedési rendjének módosítása 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

A 2016-2017 években tervezett budapesti villamoshálózati fejlesztések. 2016. január 28.

A 2016-2017 években tervezett budapesti villamoshálózati fejlesztések. 2016. január 28. A 2016-2017 években tervezett budapesti villamoshálózati fejlesztések 2016. január 28. Megvalósult KÖZOP projektek 1-es és 3-as villamosvonalak fejlesztése Budai fonódó villamoshálózat fejlesztése és Széll

Részletesebben

Bács Volán Zrt. Baja, Nagy I. u. 39. Bacs -6-2012/2013.

Bács Volán Zrt. Baja, Nagy I. u. 39. Bacs -6-2012/2013. M e n e t r e n d i é r t e s í t ı, Nagy I. u. 39. Bacs -6-2012/2013. Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2013. június 15-tıl a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun megyei kötetében

Részletesebben

Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend

Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend Indul a nyár a vasúton is Június 21-től életbe lép a nyári menetrend 2014. június 20. péntek, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 19. kedd, 11.46 Siófok, 2014. június 20. Szombattól nyári menetrend

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése és a Széll Kálmán tér rekonstrukciója

A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése és a Széll Kálmán tér rekonstrukciója A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése és a Széll Kálmán tér rekonstrukciója Vitézy Dávid Vezérigazgató 2013. április 3. 1 2013.03.07. Három fő fejlesztési elem: Budai fonódó villamoshálózat Széll

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Ványai Éva, a Bizottság elnöke, képviselı

Részletesebben

A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (GYSEV Zrt.)

A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (GYSEV Zrt.) 8314./2016. A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (GYSEV Zrt.) ORSZÁGOS SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ DÍJSZABÁS ÉS JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK

Részletesebben

Elfogadásra nem javasolt: 2.e: A célrendszer, a legfontosabb célok megállapítása a Stratégia Munkacsoporttal közösen került kialakításra.

Elfogadásra nem javasolt: 2.e: A célrendszer, a legfontosabb célok megállapítása a Stratégia Munkacsoporttal közösen került kialakításra. Dunaharaszti Településfejlesztési koncepciója és Integrált településfejlesztési stratégiája 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 30. (5) és 31. (1) bekezdés szerinti véleményezése során beérkezett vélemények

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés 2015 évi szolgáltatási díjai Előadó: Ottó

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata

Részletesebben

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A

Részletesebben

Tatabánya 2011. október 05.

Tatabánya 2011. október 05. Az Enterprise Europe Network brüsszeli támogatású hálózati iroda kapcsolódási pontjai végzősök számára European Commission Enterprise and Industry Tatabánya 2011. október 05. Enterprise Europe Network

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. 165/10/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 71/2015(XI.24.) kt. határozat. Tárgykód: El6

Részletesebben

Személyes ügyfélszolgálatok

Személyes ügyfélszolgálatok Személyes ügyfélszolgálatok 2015. március 24. kedd, 10.38 / Utolsó módosítás: 2016. július 5. kedd, 10.33 Társaságunk Utasaink személyes kiszolgálása érdekében több ügyfélszolgálati irodát is üzemeltet.

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE

SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE 2009. EVI III. JEGYZŐKÖNYVE 2009. MÁRCIUS 31-1 ULESEROL J e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

EPER E-KATA integráció

EPER E-KATA integráció EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

Autópálya matrica árak 2011

Autópálya matrica árak 2011 Autópálya matrica árak 2011: drágább az autópálya matrica díja 2011-ben. 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkednek az úthasználati díjak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a drágulás

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. év február 23-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés 2008. évi üzemeltetési vesztesége Előadó:

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

JAVASLAT. önkormányzati ingatlanok bérleti jogának meghosszabbítására

JAVASLAT. önkormányzati ingatlanok bérleti jogának meghosszabbítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-MAIL: forum@paszto.hu Szám: 1-14/2013. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT

Részletesebben

Budapesti Agglomeráció Közlekedésfejlesztési Programja

Budapesti Agglomeráció Közlekedésfejlesztési Programja B U D A P E S T I A G G L O M E R Á C I Ó K Ö Z L E K E D É S F E J L E S Z T É S I K I E M E L T P R O G R A M I I. F Á Z I S Ú E R E D M É N Y D O K U M E N T Á C I Ó J A ( 2 0 0 7-2 0 1 3 ) 2006. BAFT

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Tárgy: Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt. tagi kölcsön visszafizetése Előterjesztő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA

Részletesebben

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k

H/638/33. szám. Az Országgyűlés Érkezett : Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának. Külügyi és határon túli magyaro k H/638/33. szám ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA Az Országgyűlés Érkezett : 2010 SZEPT B. Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Külügyi és határon

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89

Részletesebben

http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH

http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH 2008. augusztus 5-én elindult a Google Insights for Search, ami betekintést nyújt a keresőt használók tömegeinek lelkivilágába, és időben-térben szemlélteti is, amit tud róluk. Az alapja a Google Trends,

Részletesebben

Az abortusz a magyar közvéleményben

Az abortusz a magyar közvéleményben Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz

Részletesebben

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,

Részletesebben

A közlekedésbiztonsági adatok reformjára épülő tudatos partnerség a biztonsághoz vezető úton

A közlekedésbiztonsági adatok reformjára épülő tudatos partnerség a biztonsághoz vezető úton A közlekedésbiztonsági adatok reformjára épülő tudatos partnerség a biztonsághoz vezető úton GRSP Konferencia, Budapest, 2015. június 8. A hazai települések közlekedésbiztonsági helyzetének javítása, az

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. által kiadott 2014/2015. évi Baranya megyei autóbusz menetrendhez Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2015. május 1-jétől péntektől

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 9-i rendkívüli

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5. JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

2015. június 26-i rendes ülésére

2015. június 26-i rendes ülésére 38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz

Részletesebben

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24. J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság

Részletesebben

ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6.

ÉRTESÍTÉS. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-5/2012-2013. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2013. június 1-től (szombattól) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun

Részletesebben

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére 1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve

Részletesebben

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek! 1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,

Részletesebben

Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében

Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében Habis László Polgármester 2012. március 8. EU-s társfinanszírozott nyertes

Részletesebben

Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia. Holló Imre Hollo@eib.org

Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia. Holló Imre Hollo@eib.org Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia Holló Imre Hollo@eib.org A következő előadás nem az EIB hivatalos álláspontja Idézet a Zöld Könyvből 1. A Magyar Köztársaság kormánya ezért a kormányprogramban

Részletesebben

Vasúti menetrendek optimalizálása

Vasúti menetrendek optimalizálása Vasúti menetrendek optimalizálása Jüttner Alpár ELTE TTK Operációkutatási Tsz. Jüttner Alpár (ELTE TTK) Vasúti menetrendek optimalizálása 1 / 10 Vasúti menetrendek tervezése Bemenet A vasúthálózat leírása

Részletesebben

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Nyilatkozat a tervezett ek vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról Támogatási szerződés száma: TOP-6.8.2-15-PC1-2016-00001 Kedvezményezett: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Alulírott

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:

Részletesebben

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények

Részletesebben

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

irányítószám: Ország: Magyarország

irányítószám: Ország: Magyarország 25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Részletesebben

K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév

K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév 1 1. versenykiírás A K&H Bank versenyfelhívása felsőoktatásban állami finanszírozásban vagy önköltséges formában kommunikációt (beleértve a marketingkommunikációt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 10. sz. napirendi pont A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács 2009. évi költségvetésének megtárgyalása Elıadó: Gaszné dr. Szekér Erzsébet

Részletesebben

Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok

Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok A A közlekedk zlekedés s helyzete, jövője j je ma Magyarországon gon Hazai közlekedéspolitika, Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKFS), kapcsolódó feladatok Balatonföldvár, 2008. május 14. Thoroczkay

Részletesebben

BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük

Részletesebben

~~Sl. vr ~ 1. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY. - a Közgyűléshez

~~Sl. vr ~ 1. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY. - a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA FŐOSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-524, (42) 524-540; Fax: (42) 524-541 E-mai!: gazdalkodasifoosztalv@nviregyhaza.hu

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése . napirendi pont GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1. Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Javaslat az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Program keretében közlekedésfejlesztési pályázatok

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS MENETRENDI ÉRTESÍTÉS DDKK 4/2015-2016 A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. által kiadott 2015/2016. évi Tolna megyei autóbusz menetrendhez Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2016. június 16-ától

Részletesebben

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

H A T Á S V I Z S G Á L A T I

H A T Á S V I Z S G Á L A T I H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El

Részletesebben

Egyszerűsített nyilvántartás 2012 Hivatkozások: az 1996. évi LXXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról 18/2003. (VII.16.

Egyszerűsített nyilvántartás 2012 Hivatkozások: az 1996. évi LXXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról 18/2003. (VII.16. Egyszerűsített nyilvántartás 2012 Városi TV Szeged Nonprofit Kft. Székhelye: 6720 Szeged, Kiss Ernő u. 3. Adószáma: 21577165-2-06 Cégjegyzékszáma: 06-09-011600 Csongrád Megyei Bíróság Kölcsönös együttműködés,

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről

J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: a Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Felcsút, Fő u 75. Az ülés időpontja: 2014. február 17.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. évi munkájáról

BESZÁMOLÓ. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. évi munkájáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BESZÁMOLÓ Az Egészségügyi és Szociális Bizottság

Részletesebben

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület beszámolója

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016 április 28.-i ülésére Tárgy: Zirc város egyes belterületi utcáiban lévő csapadékvíz elvezető árkok, átereszek építési és felújítási

Részletesebben

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés

Részletesebben

MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖR EN M KÖD RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. 2. sz. Módosítás. a 2015-2016. évi MENETRENDHEZ. ÉRVÉNYES: 2016.

MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖR EN M KÖD RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. 2. sz. Módosítás. a 2015-2016. évi MENETRENDHEZ. ÉRVÉNYES: 2016. MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ ZÁRTKÖREN MKÖD RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2. sz. Módosítás a 2015-2016. évi MENETRENDHEZ ÉRVÉNYES: 2016. június 18-tól 23246-1/2016/START Mez Oldal 108 A 343 és 342 sz. Ivo Andri

Részletesebben

Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell

Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának

Részletesebben

Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt

Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt 2016 ban még nagyobb hangsúlyt kapnak az e kereskedelmeben az okostelefonok. 2015 ben még

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében, 2016. május 17. napján18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Napirendi

Részletesebben

Az informatika helyzete Magyarországon 2009-2011. Dr. Fehér Péter

Az informatika helyzete Magyarországon 2009-2011. Dr. Fehér Péter Az informatika helyzete Magyarországon 2009-2011 Dr. Fehér Péter (pfeher@informatika.uni-corvinus.hu, http://informatika.uni-corvinus.hu) A kutatás háttere 3. éve folyó kutatás Kérd íves felmérés Papír

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

Jarabin Kinga LÁBNYOMOK

Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Álmokkal indulunk Már egész kis korban, óvodásként is van arról elképzelésünk, mivel szeretnénk foglalkozni, ha egyszer felnövünk. Álmokkal indulunk az iskolapadba, az iskolapadból

Részletesebben

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke

JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április

Részletesebben