ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS"

Átírás

1 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-02007/2015 Témafelelős: Butsi István ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szén-monoxid riasztók laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről Budapest, február

2 Vezetői összefoglaló A szén-monoxid (CO) mérgező, színtelen, szagtalan, íztelen gáz, amely az éghető anyagok tökéletlen égése során keletkezik. Mérgező hatása abból adódik, hogy belélegezve a vér hemoglobinjában található vasatomokhoz az oxigénhez képest 200-szor nagyobb affinitással kötődve karboxi-hemoglobint képez, ezzel a szervezet oxigénfelvételét és oxigénellátását akadályozza, gyakorlatilag fulladásos halált okoz. A háztartásokban jellemzően a nyitott légterű, tüzelőanyagot égető berendezésekben (kazánokban, vízmelegítőkben, stb.) végbemenő tökéletlen égés következtében kerülhet a levegőbe, vagy kintről szivároghat be. A szén-monoxid érzékelők figyelmeztető jelzést adnak egy bizonyos CO-mennyiség felhalmozódása esetén, így a lakóépületben tartózkodók reagálni tudnak, mielőtt jelentős kockázatnak lennének kitéve. A CO-érzékelők nem a mérgezések megelőzését szolgálják, hanem kiegészítő biztonsági felszerelésként a szén-monoxid által okozott balesetek minimalizálását segítik elő. Fontos kiemelni, hogy a CO-riasztó készülékek nem helyettesítik a tüzelőanyaggal működő berendezések, gázkészülékek szakszerű telepítését, üzemeltetését és rendszeres felülvizsgálatát vagy az égéstermék-elvezetők rendszeres tisztítását. A fogyasztóvédelmi hatóság az elmúlt időszakban négy alkalommal ellenőrizte a szénmonoxid érzékelő készülékeket soron kívül elrendelt mintavételezések során. A vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy számos szén-monoxid érzékelő nem teljesíti az előírt követelményeket. A témavizsgálat időzítése azt a célt szolgálta, hogy még a fűtési szezon kezdete előtt információval szolgálhassunk a fogyasztók számára a megfelelő, illetve a fals biztonságérzetet nyújtó, nem biztonságos készülékekről. A témavizsgálat keretében összesen 12 féle szén-monoxid érzékelő mintavételezésére került sor. Ebből 7 féle olyan termék volt, amelyek eddig még nem kerültek a hatóság látókörébe, míg 5 féle készüléket korábban már vizsgálat alá vontunk, és megfelelőnek minősítettük őket. A megismételt vizsgálatokkal hatóságunk azt kívánta ellenőrizni, hogy a gyártók folyamatosan biztosítják-e termékeik biztonságosságát, amely által a fogyasztók még magasabb szintű védelme valósulhat meg. A laboratóriumi vizsgálatok most is arra irányultak, hogy a vonatkozó szabványban megadott szén-monoxid koncentrációknál a meghatározott időtartamon belül a készülékek riasztanake. Megállapítottuk, hogy 4 féle készülék nem elégítette ki a követelményeket, amelyből 3 féle termék jelent veszélyt a felhasználókra nézve. A korábban még nem vizsgált 7 féle termékből 3 esetében tapasztaltunk szabványtól való eltérést. Ezek közül 1 terméknél a hiba nem okoz kockázatot, veszély nem állapítható meg. 2 féle készülék a lefolytatott kockázatértékelés alapján mérgezés-veszély szempontjából nagy, illetve súlyos kockázatot jelent a sérülékeny fogyasztókra (szívbetegekre, terhes nőkre és magzataikra, gyermekekre, stb.), illetve valamennyi felhasználóra nézve. A korábban már vizsgált és megfelelőnek értékelt 5 féle készülékből 1 olyan volt, amely a mostani vizsgálaton megbukott, ami arra enged következtetni, hogy a gyártás minősége nem állandó. Ez a CO-érzékelő egyetlen koncentrációnál sem riasztott a szabványban megadott időtartamokon belül, így mérgezés-veszély szempontjából súlyos kockázatot jelent minden felhasználójára nézve. Az ellenőrzések során a kormányhivatalok munkatársai egyes esetekben letiltott, illetve RAPEX riasztásban szereplő veszélyes termék forgalmazását is tapasztalták. 2

3 A kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységei megtették a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a veszélyes termékek kikerüljenek a kereskedelmi forgalomból, illetve szükség esetén a fogyasztóktól is visszahívásra kerüljenek. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a CO-érzékelők piaca mára jelentősen leszűkült és alapvetően letisztult. A vállalkozások jellemzően az NFH által biztonságosnak ítélt termékeket forgalmazzák, azonban újabb és újabb típusok kerülhetnek forgalomba hozatalra. Annak érdekében, hogy az elmúlt években elért eredmények hatása fennmaradjon, a terület további, folyamatos ellenőrzése szükséges. 1. A vizsgálat célja A témavizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a Magyarországon kereskedelmi forgalomban kapható szén-monoxid érzékelők megfelelnek-e a rájuk vonatkozó követelményeknek. A jogsértések esetében az arányosság elvét szem előtt tartva és a gazdasági szereplőkkel szorosan együttműködve megtettük a szükséges lépéseket, illetve intézkedéseket a jogszerűtlenül forgalomba hozott és forgalmazott termékek forgalmazási körülményeinek jogszerűvé tételére és a feltárt jogsértések szankcionálására a jogkövető termékforgalmazás elérése érdekében. 2. A vizsgálatba bevont termékkör A mintavételezés kizárólag a kereskedelmi forgalomban árusított, háztartási célú, cserélhető vagy beépített elemes táplálású vagy hálózati feszültségről (közvetlenül vagy adapteren keresztül) táplált, szén-monoxid érzékelő/riasztó készülékekre terjedt ki. A füst- vagy gázérzékelővel kombinált CO-riasztók is a vizsgálat hatálya alá tartoztak. Nem tartoztak a vizsgálat tárgykörébe - a kizárólag egyéb gázok (pl. szén-dioxid, metán, propán-bután) érzékelésére szolgáló készülékek; - a füstérzékelők; - az ipari létesítményekbe vagy kereskedelmi épületekbe szánt készülékek. 3

4 3. A vizsgálat időtartama A vizsgálat lefolytatására a október 9. és 22. közötti időszakban került sor. 4. A vizsgálat résztvevői A mintavételezésben részt vett valamennyi kormányhivatal fogyasztóvédelmi szervezeti egysége. A szakmai irányítási feladatokat az NFH Piacfelügyeleti Főosztálya látta el. 5. A mintavétel helyszínei A kormányhivatalok munkatársai a mintavételezéseket áruházláncok, üzletláncok egységeiben, barkácsáruházakban, fűtéstechnikai szaküzletekben, a témavizsgálat hatálya alá tartozó termékek kereskedelmével is foglalkozó egyéb kiskereskedelmi egységekben, alkalmi kitelepüléseken, valamint vásárokon és piacokon folytatták le. A tapasztalatok alapján mely szerint az üzletekben jellemzően az NFH által korábban megfelelőnek ítélt készülékeket tartják eladásban a témavizsgálat során a mintavételezéseket kiterjesztettük az internetes webáruházakra is. 6. Mintavétel, laboratóriumi vizsgálat, értékelés A témavizsgálat keretében összesen 12 féle szén-monoxid érzékelő mintavételezésére került sor, amelyből 7 féle új, eddig még nem vizsgált termék, míg 5 féle olyan készülék volt, amelyek a laboratóriumi vizsgálatok során korábban már megfelelőnek bizonyultak. Az ismételt vizsgálattal azt kívántuk ellenőrizni, hogy a korábban megfelelőnek ítélt termékek esetében a gyártók folyamatosan biztosítják-e termékeik biztonságosságát, amely vizsgálat által a fogyasztók még magasabb szintű védelme valósulhat meg. A laboratóriumi vizsgálatok célja most is annak vizsgálata volt, hogy a CO-érzékelők a vonatkozó MSZ EN :2014 Villamos készülékek szén-monoxid érzékelésére lakóépületekben. 1. rész: Vizsgálati módszerek és működési követelmények szabványban megadott szén-monoxid koncentrációknál a meghatározott időtartamon belül jeleznek-e. Az eredmények alapján megállapításra került, hogy összesen 8 féle termék megfelelt a szabvány szén-monoxid érzékelésre és riasztásra vonatkozó előírásainak, míg 4 féle készülék nem elégítette ki a követelményeket. Ebből 3 féle termék veszélyt jelent a felhasználókra nézve. A korábban még nem vizsgált 7 féle termékből 3 esetében tapasztaltunk szabványtól való eltérést. Az első termék kapcsán megállapításra került, hogy a szabvány által meghatározott legalacsonyabb (30 ppm-es) szén-monoxid koncentrációnál túl hamar jelzett (követelmény: riasztás ne történjen 120 percig). A készülék tehát nem felelt meg a szabvány 4

5 követelményeinek, azonban álláspontunk szerint az eltérés nem okoz kockázatot, így veszély nem volt megállapítható. A második termék a vonatkozó szabványban meghatározott, alacsonynak mondható (50 ppm) szén-monoxid koncentrációnál a megadott időtartamon belül (60-90 perc között) nem riasztott. A lefolytatott kockázatértékelés alapján a CO-érzékelő a mérgezés-veszély szempontjából nagy kockázatot jelent a sérülékeny fogyasztókra (szívbetegekre, terhes nőkre és magzataikra, gyermekekre, stb.) nézve. A harmadik készülék a vonatkozó szabványban meghatározott egyetlen szén-monoxid koncentrációnál sem riasztott (nem szólalt meg 50 ppm-nél perc között, 100 ppm-nél perc között, illetve 300 ppm-nél 3 percen belül sem), ami az elvégzett kockázatértékelésünk szerint azt jelenti, hogy mérgezés-veszély szempontjából súlyos kockázatot jelent valamennyi felhasználó tekintetében. A korábban már ellenőrzött, és akkor biztonságosnak ítélt 5 féle termékből 4 ismételten megfelelt a laborvizsgálati eredmények tekintetében, míg 1 fajta esetében nem megfelelőség került megállapításra, ami arra enged következtetni, hogy a gyártás minősége nem állandó. A készülék egyetlen koncentrációnál sem riasztott a szabványban megadott időtartamokon belül, vagyis a termék minden felhasználójára súlyos kockázatot jelent mérgezésveszély szempontjából. A mintavételezett termékek listáját az Összefoglaló jelentés Melléklete tartalmazza. 7. KPIR/RAPEX rendszerekben szereplő veszélyes termékek keresése Az ellenőrzések kiterjedtek arra is, hogy az adott terméktípus nincs-e már letiltva, illetve nem került-e bejelentésre más tagállam által a RAPEX rendszerbe. A kormányhivatalok munkatársai összesen 5 féle 13 db olyan szén-monoxid érzékelőt találtak kereskedelmi forgalomban, amelyekről korábban már megállapításra került, hogy veszélyesek, és a fogyasztóvédelmi hatóság a termékek forgalomból való kivonását rendelte el. A témavizsgálat időtartama alatt további 1 féle 3 db RAPEX riasztásban szereplő veszélyes CO-riasztó forgalmazását tapasztalták két megyében a fogyasztóvédelmi szervezeti egységek szakemberei. A termék megtalálásáról a szokásos eljárásnak megfelelően pozitív reakció formájában tájékoztattuk az Európai Bizottságot. 8. Intézkedések 5

6 Függelék Az ellenőrzéshez kapcsolódó főbb jogszabályok és szabványok Jogszabályok: az Európai Parlament és a Tanács a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 765/2008/EK rendelete; az Európai Parlament és a Tanács a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 768/2008/EK határozata; a termékek piacfelügyeletéről szóló évi LXXXVIII. törvény; a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól szóló 6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet; a fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény; a szén-monoxid érzékelő berendezésre vonatkozó műszaki követelményekről szóló 12/2014. (II. 21.) BM rendelet; az egyes villamossági termékek biztonsági követelményeiről és az azoknak való megfelelőség értékeléséről szóló 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet hálózati feszültségről táplált készülékek esetén; az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikai berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 16/2004. (X. 8.) KvVM rendelet a július 1. és január 3. között forgalomba hozott termékekre vonatkozóan; az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet a január 3. után forgalomba hozott termékekre vonatkozóan; az elektromágneses összeférhetőségről szóló 62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelet; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény; a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet. Vonatkozó szabványok: MSZ EN :2014 Villamos készülékek szén-monoxid érzékelésére lakóépületekben. 1. rész: Vizsgálati módszerek és működési követelmények; MSZ EN 50292:2013 Villamos készülékek a szén-monoxid érzékelésére lakóházakban, lakókocsikban és hajókon. Kiválasztási, üzembe helyezési, használati és karbantartási útmutató.

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Határozat: A fent nevezett termékre a határozatom azonnali végrehajtását rendelem el, egyben intézkedem annak nyilvánosságra

Határozat: A fent nevezett termékre a határozatom azonnali végrehajtását rendelem el, egyben intézkedem annak nyilvánosságra Iktatószám: Tárgy: HE/001/00402-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozat: A Pepkor Hungary Kft. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 187. sz., adószám: 24979872-2-41, képviseli:

Részletesebben

A HATÓSÁG ÁLTAL BEVIZSGÁLT ÉS NEM MEGFELELŐNEK MINŐSÍTETT SZÉN-MONOXID-ÉRZÉKELŐK LISTÁJA ( NEGATÍV LISTA ) Megfelelt / nem felelt meg

A HATÓSÁG ÁLTAL BEVIZSGÁLT ÉS NEM MEGFELELŐNEK MINŐSÍTETT SZÉN-MONOXID-ÉRZÉKELŐK LISTÁJA ( NEGATÍV LISTA ) Megfelelt / nem felelt meg A HATÓSÁG ÁLTAL BEVIZSGÁLT ÉS NEM MEGFELELŐNEK MINŐSÍTETT SZÉNMONOXIDÉRZÉKELŐK LISTÁJA ( NEGATÍV LISTA ) CO01 (csomagoláson) CO02 (csomagoláson) 12V külső táplálású, szénmonoxid érzékelő GYCO KJGE01 (típusjelzés)

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

DR. KOVÁCS MÁRTA főosztályvezető ÁNTSZ ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOSI HIVATAL KÖZEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY. 2012. november 8.

DR. KOVÁCS MÁRTA főosztályvezető ÁNTSZ ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOSI HIVATAL KÖZEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY. 2012. november 8. DR. KOVÁCS MÁRTA főosztályvezető ÁNTSZ ORSZÁGOS TISZTIFŐORVOSI HIVATAL KÖZEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY 2012. november 8. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az étrend-kiegészítőkről 19/2004.

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Boodie gyermekülést és HTP Elibas gyermekülést az esetben forgalmazza a továbbiakban, ha az el van látva:

H A T Á R O Z A T. Boodie gyermekülést és HTP Elibas gyermekülést az esetben forgalmazza a továbbiakban, ha az el van látva: Iktatószám: Tárgy: BO/FO/00488-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem az A-Gyöngy Team Kft.-t (székhelye: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 13., adószáma: 23919473-2-05-2-05),

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01651-0004/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Ózd Város Önkormányzatát (székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1., adószáma: 15726487-2-05) kötelezem, hogy

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői

Részletesebben

Az IMI használata a közbeszerzésekben. Dr. Peresztegi-Nagy Imola Nemzeti IMI-koordinátor Igazságügyi Minisztérium Budapest, 2015. november 11.

Az IMI használata a közbeszerzésekben. Dr. Peresztegi-Nagy Imola Nemzeti IMI-koordinátor Igazságügyi Minisztérium Budapest, 2015. november 11. Az IMI használata a közbeszerzésekben Dr. Peresztegi-Nagy Imola Nemzeti IMI-koordinátor Igazságügyi Minisztérium Budapest, 2015. november 11. Mi az IMI? Egy többnyelvű online IT eszköz megkönnyíti a hatóságok

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása

A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Pados Róbert Hulladékgazdálkodási ügyintéző Zalaegerszeg,

Részletesebben

Az Európai Unió Rendelete az egyéni védőeszközökről

Az Európai Unió Rendelete az egyéni védőeszközökről Egyéni védőeszközök (EVE) Personal Protective Equipment (PPE) Persönliche Schutzausrüstungen (PSA) Az Európai Unió Rendelete az egyéni védőeszközökről Hegedűs Miklós CE-MM Kft. (hegedus.miklos@ce-mm.hu)

Részletesebben

BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a

Részletesebben

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A

Részletesebben

Jogszabályi keretek összefoglalása

Jogszabályi keretek összefoglalása NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Integrált ügyfélszolgálatok interoperábilis informatikai struktúrájának kialakítása IÜSZI Jogszabályi keretek összefoglalása Bevezető A dokumentum célja

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ?

VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ? VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ? Tohl András technikai vezető 2014. SZEPTEMBER 23. SGS BEMUTATÁSA Alapítás: 1878 Központ: Genf, Svájc Tevékenység: ellenőrzés, tanúsítás és vizsgálat Szervezet:

Részletesebben

Kézfertőtlenítő szerek engedélyezése és hatásosságuk vizsgálata a Biocid rendelet alapján

Kézfertőtlenítő szerek engedélyezése és hatásosságuk vizsgálata a Biocid rendelet alapján Kézfertőtlenítő szerek engedélyezése és hatásosságuk vizsgálata a Biocid rendelet alapján Takács Tünde biológus Kézhigiénés Világnap, 2010. május 5. Néhány szó a biocid felülvizsgálatról A biocid termékek

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00619-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00117 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A bőrrel érintkező bőrtárgyak soron kívüli vizsgálatáról Budapest, 2012. november NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-773/2012.

Részletesebben

Továbbra is terjed az influenza

Továbbra is terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

A csatlakozó és fogyasztói vezetékek kialakításának törvényi háttere

A csatlakozó és fogyasztói vezetékek kialakításának törvényi háttere A csatlakozó és fogyasztói vezetékek kialakításának törvényi háttere A gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény hatálya alá tartozó gáz- és olajipari létesítményekre: a 11/1982 (VIII. 18.) IpM rendelettel

Részletesebben

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.

Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2011. február 28-án 13.00. órai kezdettel tartott nyílt ülésén.- Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Király Lászlóné

Részletesebben

1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu

1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu Megjelent a Bizottság (EU) 2015/208 felhatalmazáson alapuló rendelete (2014. december 8.) a 167/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a mezőgazdasági és erdészeti járművek jóváhagyására vonatkozó

Részletesebben

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint

Részletesebben

MKEH Piacfelügyeleti és Műszaki Felügyeleti Hatóság 2015. III. negyedévi ellenőrzési jelentése

MKEH Piacfelügyeleti és Műszaki Felügyeleti Hatóság 2015. III. negyedévi ellenőrzési jelentése Egyes hegesztett szerkezetek gyártását végző, nyilvántartásba vett gazdálkodó szervezetek - érvényes tanúsításának - ellenőrzése (iratbekérés alapján) A veszélyes folyadékok és olvadékok tárolótartályaival

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben

54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikus

54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus Munkavédelmi technikus 161-06 A munkaeszközök, munkafolyamatok és az egyéni védőeszközök egészséget nem veszélyeztető és biztonságos alkalmazásával kapcsolatos A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 2003. szeptember 12-i 2003/656/EK HATÁROZATA

A BIZOTTSÁG 2003. szeptember 12-i 2003/656/EK HATÁROZATA A BIZOTTSÁG 2003. szeptember 12-i 2003/656/EK HATÁROZATA az építési termékek megfelelőségének a 89/106/EGK tanácsi irányelv 20. cikke (2) bekezdése szerinti, hét, iránymutatás nélküli európai műszaki engedély

Részletesebben

Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője

Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője 1 Bemutatkozás 1992 - irányítási rendszerek bevezetése 1994 - auditorképző

Részletesebben

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN

PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN Freisleben Vilmos Fogyasztóvédelmi igazgató II. Mfor Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Konferencia 2013. November 14. FOGYASZTÓVÉDELEM A pénzügyi

Részletesebben

A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27.

A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA AZ INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEK

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása

Részletesebben

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu

Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban. 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Minőségbiztosítás a Méliusz Könyvtárban 2016. május 9. Dr. Csontosné Skara Ilona skara.ilona@meliusz.hu Előzmények 12/2010. (III.11.) OKM rendelet : Minősített Könyvtári cím és a Könyvtári Minőségi Díj

Részletesebben

Gyártó: FERRERO Rubinetterie S.r.l. Via Dogliani, 84-12060 Farigliano (Cn) Italy

Gyártó: FERRERO Rubinetterie S.r.l. Via Dogliani, 84-12060 Farigliano (Cn) Italy Gömbcsapok. Adatlap azonosító: GCS_FERRERO_2009-V.01 Oldalszám: 1/7 Általános követelmények Ezen mőszaki adatlap a Tigáz-DSO Kft. elosztási területén a felhasználási helyeken alkalmazható gömbcsapok felhasználhatóságára

Részletesebben

(97/740/EK) (HL L 299, 4.11.1997, o. 42)

(97/740/EK) (HL L 299, 4.11.1997, o. 42) 1997D0740 HU 02.08.2001 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (1997. október 14.) az építési

Részletesebben

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az

Részletesebben

A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató

A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

Homlokzati tűzterjedés vizsgálati módszere

Homlokzati tűzterjedés vizsgálati módszere Homlokzati tűzterjedés vizsgálati módszere Siófok 2008. április 17. Dr. Bánky Tamás Nyílásos homlokzatok esetén a tűzterjedési gát kritériumait nem kielégítő homlokzati megoldásoknál továbbá nyílásos homlokzatokon

Részletesebben

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3

Részletesebben

A Piacfelügyeleti és Műszaki Felügyeleti Hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési jelentése

A Piacfelügyeleti és Műszaki Felügyeleti Hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési jelentése A Piacfelügyeleti és Műszaki Felügyeleti Hatóság 204. I. negyedévi ellenőrzési jelentése Egyes hegesztett szerkezetek gyártását végző gazdálkodó szervezetek tanúsítására kijelölt (ill. engedéllyel rendelkező)

Részletesebben

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM Áruszállítási keret-megállapodás ELMŰ Hálózati Kft. - ÉMÁSZ Hálózati Kft. 126kV/ középfeszültségű nagytranszformátorok beszerzése. (2016/214)tárgyú közbeszerzési eljárás visszavonása. Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet. a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya

6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet. a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya 6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól A Kormány a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény 30. (1) bekezdés a)-c) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Mérleg 2014.01.01-2014.12.31

AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Mérleg 2014.01.01-2014.12.31 AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mérleg 2014.01.01-2014.12.31 Cégnév: AEGON Magyarország Lakástakarékpénztár Zrt. Székhely: 1091 Budapest, Üllői út 1. Cégjegyzékszám:

Részletesebben

Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése

Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/22 1. sz. részajánlat: Licenc szállítása és támogatási szolgáltatások: Megvalósítás: Symantec NetBackup szoftver licence

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D036697/03 számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D036697/03 számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 13. (OR. en) 5219/15 DENLEG 9 AGRI 11 SAN 12 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2015. január 12. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása

A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása A 2010. évi Üzletszabályzat 3. számú mellékletének 2010. március 1-től hatályos módosítása Ezúton tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, Partnereinket, hogy az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány

Részletesebben

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.) 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen 40 órás továbbképzést hirdet. A továbbképzés

Részletesebben

AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI. Budapest 2015. október 27.

AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI. Budapest 2015. október 27. AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI Budapest 2015. október 27. Csepregi Csaba tűzvédelmi mérnök Mérnöki Kamara Nonprofit Kft. és MMK Tűzvédelmi Tagozat által szervezett szakmai továbbképzés

Részletesebben

A KI K SK S E K R E E R S E K S E K D E E D LMI M ÉR É T R É T K É E K S E Í S TÉ T S É R S E

A KI K SK S E K R E E R S E K S E K D E E D LMI M ÉR É T R É T K É E K S E Í S TÉ T S É R S E A KISKERESKEDELMI ÉRTÉKESÍTÉSRE VONATKOZÓ FOGYASZTÓVÉDELMI KÉRDÉSEK Jelen prezentációs anyag kizárólag oktatási célokat szolgál, amelyre való tekintettel nem ad teljes körű tájékoztatást a vonatkozó jogszabályi

Részletesebben

Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet.

Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet. Csavarhat webáruház Részletes útmutató a webáruház használatához Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet. Cégeknek, kis- és nagykereskedőknek,

Részletesebben

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%

xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78% Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési

Részletesebben

Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál

Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál Minőségmenedzsment az élelmiszergazdaságban 2015 Szeged, 2015. November 25. Dr. Kovács Sárkány Hajnalka 1/19 BEVEZETÉS Szerbia élelmiszer-biztonságra

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA Készült: Az állami operatív program keretében meghirdetett Szervezetfejlesztés a konvergencia

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások /7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7 Megbízási keretszerződés keretében a Miniszterelnökség tevékenységét segítő, annak az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához rendelt feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadás

Részletesebben

TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben

TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben TÁMOP 3.1.8/12-2012 - 0004 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési intézményekben 2013. Október 15. Tanfelügyelet egységes külső értékelés a köznevelési

Részletesebben

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft. 2015. évi beszámolójáról 1. előterjesztés száma: 125/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN

NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN Tombor Sándor tanúsítási igazgató KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. TARTALOM vasúti átjárhatósági követelmények célja az átjárhatósági követelmények

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: MSO-150-3/2013 Témafelels: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a lézerpointerek mintavétellel egybekötött piacfelügyeleti ellenrzésérl

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak

Részletesebben

Az MK SHOES KFT ( székhelye: 1149 Budapest, Egressy u. 23-25. a továbbiakban: Vállalkozás) terhére

Az MK SHOES KFT ( székhelye: 1149 Budapest, Egressy u. 23-25. a továbbiakban: Vállalkozás) terhére Iktatószám: Tárgy: BAO/001/01119-0003/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az MK SHOES KFT ( székhelye: 1149 Budapest, Egressy u. 23-25. a továbbiakban: Vállalkozás)

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság. A villamos berendezés és a villámvédelem felülvizsgálata

Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság. A villamos berendezés és a villámvédelem felülvizsgálata Kruppa Attila MEE Tűzvédelmi Munkabizottság A villamos berendezés és a villámvédelem felülvizsgálata A felülvizsgálatok legfontosabb problémái Általánosságban: 2 - A felülvizsgálatok rendszere hagyományokra

Részletesebben

44-46.; adószám: 12229132-2-44; a továbbiakban: Vállalkozás) 300.000 Ft (azaz háromszázezer forint)

44-46.; adószám: 12229132-2-44; a továbbiakban: Vállalkozás) 300.000 Ft (azaz háromszázezer forint) Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00304-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Bárdi Autó Magyarország Autóalkatrész-kereskedelmi

Részletesebben

EU biztonsági. Módosítás dátuma: 19 December 2005 Nyomtatás dátuma: 10 Október 2007 EU SDB20990A Oldal: 1 3 SHERASONIC

EU biztonsági. Módosítás dátuma: 19 December 2005 Nyomtatás dátuma: 10 Október 2007 EU SDB20990A Oldal: 1 3 SHERASONIC EU biztonsági Módosítás dátuma: 19 December 2005 Nyomtatás dátuma: 10 Október 2007 EU SDB20990A Oldal: 1 3 Első Stoff-/Zubereitungs-und cég neve Kereskedelmi név: Gyártó: SHERA anyagtechnológia GmbH &

Részletesebben

Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata

Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök

Tolna Megyei Földmérők Napja 2016. Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Tolna Megyei Földmérők Napja 2016 Tolna megyei földmérők helyzete a szakmagyakorlási rendelet szerint Németh András TMMK GGT Szakcsoport elnök Földmérők Európai Tanácsa (CLGE) Megyei Földmérő Napok Geodézia

Részletesebben

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján. Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére

Részletesebben

Főigazgató-helyettesi Szervezet OTSZ 5.0. Tűzjelző tervezők szakmai napja 2013. december 10. Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető

Főigazgató-helyettesi Szervezet OTSZ 5.0. Tűzjelző tervezők szakmai napja 2013. december 10. Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos TűzoltT zoltósági FőfelF felügyelőség Tűzvédelmi FőosztF osztály OTSZ 5.0 Tűzjelző tervezők szakmai napja 2013. december 10. Érces Ferenc tű. ezredes főosztályvezető

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Vezetékes távközlési szolgáltatás megrendelése

Vezetékes távközlési szolgáltatás megrendelése Vezetékes távközlési szolgáltatás megrendelése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/66 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

A közraktározási piac 2015. évi adatai

A közraktározási piac 2015. évi adatai A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma

Részletesebben

MABISZ MINŐ SÍTÉSI TANÚSÍTVÁNY

MABISZ MINŐ SÍTÉSI TANÚSÍTVÁNY Nytsz: 3034-41-1/20051117 MABISZ MINŐ SÍTÉSI TANÚSÍTVÁNY Minősítés ideje Meghosszabbítás Minősítés lejárta 2005. november 17. 2008. november 30. Minősítés helye: gyártó: MABISZ Minősítő Bizottság hivatalos

Részletesebben

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2014.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK TELJESÍTÉSÉNEK ÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE

KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK TELJESÍTÉSÉNEK ÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK TELJESÍTÉSÉNEK ÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE A közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződések teljesítésének és módosításának Közbeszerzési Hatóság által végzett ellenőrzéséről

Részletesebben