Száma Szakfeladat Alaptevékenység
|
|
- Elvira Barna
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 109/2010.(VI.30.) KT határozat 1. számú melléklete Polgármesteri Hivatal SZMSZnek 1. számú melléklet Szakfeladat Száma Szakfeladat Alaptevékenység Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása A szennyvízkezelő rendszerek és berendezések működtetésével, fenntartásával, fejlesztésével (amelynek célja a szennyvíz összegyűjtése, kezelése és lerakása); valamint az emésztőgödör, a szikkasztó, a lefolyó és a szennyvízakna tisztításával, ürítésével, mozgó vécé ürítésével, tisztításával kapcsolatos tevékenység. A háztartásokból, beleértve a hulladékbegyűjtést az utcán és a lakásokból keverten gyűjtött hulladék, úgy mint kartonpapír, papír, műanyag, üveg, alumínium, acél és kerti hulladék rendszeres vagy időszakos begyűjtésével kapcsolatos feladat. Az alaptevékenységre vonatkozó jogszabály* évi LXV. törvény (továbbiakban: ), évi LXIII.tv. (továbbiakban: Hgt) Hgt. Az alaptevékenység forrásai (Ha a forrás nem elegendő, más saját forrás kerül a tevékenység bevétele a tevékenység bevétele, Az alaptevékenység feladatmutatója, teljesítmény mutatója begyűjtött hulladék mennyisége (t) Egyéb nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Az egyéb nem veszélyes hulladék, úgymint: mezőgazdasági hulladék kémiai vagy biológiai redukciója és hasonló kezelési tevékenységek végzésével, komposztálással, ártalmatlanításával kapcsolatos feladat. Hgt. a tevékenység bevétele, kezelt, ártalmatlanított hulladék mennyisége (t) Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Önkormányzati közutak üzemeltetése, fenntartása, autóbuszok megállóinak üzemeltetésével Az önkormányzat vagy szerv tulajdonában vagy kezelésében lévő lakóingatlanok (pl. önkormányzati bérlakások, szolgálati lakások stb.) bérbeadásával, illetve üzemeltetésével évi I. törvény évi LXXVIII. Törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról (továbbiakban: Lakás tv.) pályázatok, egyéb külső és belső forrás bérleti díjak, üzemeltetett útpálya hossza (km, m²) lakóingatlanok száma bérbeadott, üzemeltetett hasznos alapterület (m2) Állategészségügyi ellátás A haszon és hobbiállatok állatorvosi, ellátásával, beoltásával, egészségügyi felügyeletével kapcsolatos évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről ellátandó állatállomány nagysága beavatkozások száma 1
2 Zöldterületkezelés Közterületek fenntartása (Parkosítás, zöldterületek gondozása, közterület füvesítés, faápolás) Önkormányzati jogalkotás Az önkormányzati képviselők, bizottságok és az önkormányzati tisztségviselők tevékenységének ával, a jogszabályalkotás feltételeinek biztosításával, a képviselőtestület, ülései, továbbá a bizottsági ülések előkészítésével és lefolytatásával, valamint a képviselőtestület folyamatos működésével, át nem ruházható hatáskörben végzett ügyeinek intézésével Országgyűlési képviselőválasztás okhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztás okhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országgyűlési képviselőválasztással kapcsolatos Önkormányzati képviselőválasztással kapcsolatos feladatok Az országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati képviselőválasztásokkal kapcsolatos évi C. törvény évi XXXIV. törvény az országgyűlési képviselők választásáról évi C. törvény évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról évi C. törvény évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról évi C. törvény Európai parlamenti képviselőválasztás hoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselőválasztásokkal kapcsolatos feladatok évi CXIII. törvény az Európai Parlament tagjainak választásáról Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazásokhoz kapcsolatos feladatok évi C. törvény, évi III. törvény az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről 2
3 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Az önkormányzat polgármesteri hivatala, a hatósági igazgatási társulás, valamint a többcélú kistérségi társulás általános, ágazathoz nem köthető, illetve ágazati igazgatási tevékenységekre nem megbontott igazgatási tevékenysége. igazgatási bevételek, Önkormányzat és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása A helyi önkormányzat polgármesteri hivatalának valamennyi közhatalmi tevékenységével, valamint az önkormányzati pénzbeli szociális ellátások finanszírozásával kapcsolatos pénzügyi feladatokkal, különösen a költségvetés előirányzat tervezésével, módosításával, felhasználásával, leltározással, könyvvezetéssel adatszolgáltatással, beszámolókészítéssel, pénzforgalmi számla ügyintézéssel. pénztárkezeléssel, továbbá a szerv pénzellátással, pénzgazdálkodási jogosítványok gyakorlásával kapcsolatos tevékenység Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Az adók megállapításával, beszedésével, nyilvántartásával végrehajtásával, visszatérítésével, kiutalásával és ellenőrzésével kapcsolatos tevékenység Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások az önkormányzatok és szerveik közbeszerzéseivel összefüggő előkészítői, bonyolítói, egyéb szakértői szolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok évi CXXIX. törvény a közbeszerzésekről (továbbiakban: Kbt) közbeszerzések száma, átlagos értéke Közvilágítás Települési közvilágítás kiépítésével, fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatos Város, községgazdálkodás i m.n.s. szolgáltatások Város és községgazdálkodás máshova nem sorolható, egyéb feladataival Buszváró, közkifolyók, stb. piaccal, vásári tevékenységgel kapcsolatos bevétel (bérleti díjak, helyjegyek) 3
4 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Helyi önkormányzatokat és a többcélú kistérségi társulásokat megillető i, valamint a feladatra nem tervezhető sajátos folyó, felhalmozási és tőke jellegű bevételek évi CXXXV. törvény a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről jogszabály szerint Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása Tűzoltással, műszaki mentéssel, katasztrófahelyzet elhárításával, pályázati forrás Kapacitásmutató: tűzoltóságok és tűzoltó egyesületek száma tűzoltással, műszaki mentéssel, katasztrófahelyzet elhárításával kapcsolatos beavatkozások száma Háziorvosi alapellátás A beteg vizsgálatával, egészségi állapotának észlelésével, rendszeres, alkalomszerű és azonnali sürgősségi beavatkozások elvégzésével, gyógyszer és gyógyászati segédeszköz rendelésével, valamint járóbetegszakellátásba vagy fekvőbeteggyógyintézetbe történő beutalásával évi CLIV. törvény az egészségügyről (továbbiakban: Eütv.) OEP finanszírozás, lejelentett kártyák száma Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi alapellátás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás A napi munkarenden kívül bekövetkező sürgősségi esetekben a beteg vizsgálatával, egészségi állapotának észlelésével, alkalomszerű és azonnali sürgősségi beavatkozások elvégzésével, fekvőbeteggyógyintézetbe történő sürgősségi beutalásával A települési önkormányzat által az egészségügyi alapellátás körében megszervezett fogorvosi alapellátással A gyermekvállalás optimális körülményeinek elősegítése céljából az anya fogamzás előtti gondozásával, a genetikai tanácsadással, a termékenységi ciklus alatti gondozással, a családtervezési ismeretek és a fogamzásgátló módszerek megismertetésével, valamint a nők fokozott védelméhez szükséges összetett megelőzési tevékenységgel, egészségvédelemmel, illetve a 0 6 éves korú gyermekek gondozásával Eütv. Eütv. Eütv. OEP finanszírozás OEP finanszírozás, OEP finanszírozás, Kapacitásmutató: ellátandó lakosság száma szerződött ügyeleti óra Kapacitásmutató: szerződött heti óraszám ellátandó lakosságszám 4
5 Ifjúságegészségügyi gondozás A kiskorúak harmonikus testi és lelki fejlődését elősegítő egészségneveléssel, szűrővizsgálatokkal, védőoltásokkal, a pályaválasztási tanácsadás egészségügyi feladataival, a beiskolázás előtti vizsgálatokkal és a további szakmai alkalmassági vizsgálatokkal, a veleszületett rendellenességgel élők és a fogyatékos kiskorúak lelki gondozásával, fokozott ellenőrzésével és a közösségbe történő beilleszkedésük segítésével, a sporttal összefüggő feladatok ellátásával, a harmonikus fejlődést veszélyeztető körülmények kiküszöbölésével, járványügyi intézkedésekkel, iskolaegészségügyi ellátással, valamint a 6 18 éves tanulók gondozásával Eütv. OEP finanszírozás Rendszeres szociális segély A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű, aktív korú személyek és családjuk részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres szociális segéllyel, valamint a rendelkezésre állási sal évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásról (továbbiakban: ) állami, ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos Időskorúak járadéka A megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres járadékkal, állami, ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos Lakásfenntartási normatív alapon A szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával összefüggő rendszeres kiadásaik viseléséhez jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres sal, állami, ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos Ápolási díj alanyi jogon A tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén biztosított rendszeres anyagi hozzájárulással, állami, ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos 5
6 Ápolási díj méltányossági alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi Óvodáztatási Helyi eseti lakásfenntartási Átmeneti segély A tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére az önkormányzat döntése alapján, méltányossági alapon biztosított rendszeres anyagi hozzájárulással A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak számára folyósított pénzbeli ellátással kapcsolatos A kiegészítő gyermekvédelmi sal kapcsolatos Az óvodáztatási sal A szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával összefüggő rendszeres kiadásaik viseléséhez az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott eseti sal A létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére az önkormányzat rendeletében meghatározott átmeneti segéllyel, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) Gyvt. Gyvt. állami, állami, állami, állami, állami, állami, ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos a tárgyév során a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultság megállapítását kérelmezők száma a tárgyév során a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, pénzbeli ellátásban részesültek száma júliusban és novemberben a tárgyév során a kiegészítő gyermekvédelmi t kérelmezők száma a tárgyév során kiegészítő gyermekvédelmi ban részesülők száma éves átlagban a tárgyév során az óvodáztatási t kérelmezők száma a tárgyév során óvodáztatási ban részesülők száma ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos 6
7 Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi Az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint nyújtott temetési segéllyel Az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint nyújtott rendkívüli gyermekvédelmi sal Gyvt. állami, állami, ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos a tárgyév során rendkívüli gyermekvédelmi t kérelmezők száma a tárgyév során rendkívüli gyermekvédelmi ban részesülők száma Mozgáskorlátozott ak közlekedési a A súlyos mozgáskorlátozott tömegközlekedési eszközt igénybe venni nem képes személyek gépkocsiszerzési és átalakítási ával, továbbá a közlekedési hátrányok kompenzálását célzó évi egyszeri közlekedési sal Mozgáskorlátozottakkal. Kapcs. Korm. r. állami, ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos Adósságkezelési szolgáltatás A szociálisan rászorult személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott, adósságkezelési tanácsadást és adósságcsökkentési t magában foglaló lakhatást segítő ellátással állami, ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos Közgyógyellátás A szociálisan rászorult személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulással állami, ellátást igénylők száma egy ellátottra jutó átlagos Köztemetés Jogszabályban meghatározott feltételek szerint az elhunyt személynek az eltemettetésre köteles személy hiányában a haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat által történő eltemettetésével állami, köztemetési igények száma 7
8 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás Az aprófalvak és a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítésének céljából jogszabályban meghatározott feltételekkel működtetett falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgáltatással kapcsolatos állami a szolgáltatás által elért lakosság átlagos létszáma Önkormányzatok által nyújtott lakás Az önkormányzat rendeletében meghatározott módon és feltételekkel lakóingatlan építéséhez, vásárlásához, korszerűsítéséhez, a mobilitás ösztönzésével összefüggésben költözéshez, letelepedéshez nyújtott okkal 29/2007. (IX.27.) KT. rendelet t igénylők száma Teljesítménymutató átlagos i összeg Civil szervezetek működési a A társadalmi szervezetek és alapítványok működésének ával összefüggő Költségvetési rendelet a benyújtott és befogadott pályázatok száma, igényelt i összeg, a ban részesülő szervezetek száma, egy szervezetre eső működési átlagos összege Közcélú foglalkoztatás A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű, aktív korú nem foglalkoztatott személyek állami vagy helyi önkormányzati feladat ellátására jogszabály felhatalmazása alapján szervezett átmeneti foglalkoztatással állami foglalkoztatottak/foglalkoztatási napok száma Közhasznú foglalkoztatás A munkaügyi központ által kiközvetített álláskeresők a lakosságot vagy a települést érintő közfeladat vagy az önkormányzat által önként vállalt feladat ellátására, illetőleg közhasznú tevékenység folytatására irányuló, munkaviszony keretében történő foglalkoztatásával kapcsolatos feladat évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról (továbbiakban: Flt. állami, foglalkoztatottak száma 8
9 Közmunka A közfeladatok ellátásának elősegítésére a tartós munkanélküliek számára szervezett, az Országgyűlés vagy a Kormány által meghatározott foglalkoztatási programokkal kapcsolatos feladat. Flt. állami, foglalkoztatottak/foglalkoztatási napok száma Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Szabadidősport (rekreációs sport) tevékenység és a Szabadtéri sportolásra alkalmas, nyitott pályás sportlétesítmény működésével Sportpálya működtetése. A nem versenyrendszerben történő sporttevékenység ával kapcsolatos kiadásokat és bevételeket, a szabadidősport rendezvényekhez, programokhoz nyújtott okat, szabadidősport szervezetek át, a szabadidősport népszerűsítésével kapcsolatos tevékenységek, kiadványok, rendezvények kiadásait, a családok, a nők, az idősek, a hátrányos helyzetűek (fogyatékossággal élők kivételével) sportjának át évi I. törvény a sportról évi LXXIX. törvény állami, pályázati bevételek, bérleti díj, saját bevételek létesítményt igénybe vevő személyek száma a létesítményben rendezett versenyek száma Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás A fürdő és strandszolgáltatással Saját forrás M.n.s egyéb közösségi, társadalmi tevékenység A máshová nem sorolható egyéb közösségi, társadalmi tevékenységekkel kapcsolatos tevékenység. Ifjúsági Ház ifjúsági segítő tevékenységével kapcsolatos Saját bevétel Köztemetőfenntartás és működtetés Köztemető fenntartási feladatok évi XLIII. tv., Saját forrás 9
10 Szakfeladat Száma Szakfeladat Kiegészítő tevékenység megnevezése Kisegítő tevékenység megnevezése A tevékenységre vonatkozó jogszabály* A tevékenység forrásai Az alaptevékenység feladatmutatója, teljesítmény mutatója Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás A különböző kissorozatú dokumentummásolási, nyomtatási, dokumentumkészítési és a speciális irodai ellátó tevékenységekkel (fénymásolás, szkennelés, nyomtatás) Szolgáltatási díj Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Az önkormányzat tulajdonában vagy kezelésében lévő nem lakóingatlanok bérbeadásával, illetve üzemeltetésével kapcsolatos bevételek és kiadások. Ide tartozik jellemzően az ingatlan vagy egyes helyiségei tartós bérbeadása harmadik személyek részére, az alapfeladat ellátására tartósan vagy időszakosan nem használt ingatlanrészek üzemeltetése. Lakás tv. Bérleti díj ingatlanok száma bérbe adott, üzemeltetett hasznos alapterület (m2) * A megjelölt oszlopban található jogszabályok: (Ötv).: A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV.tv. (Közokt.törvény): a közoktatásról szóló évi LXXIX.tv. 10
11 1993. évi CX. tv.: a honvédelemről (Ket) CXL tv. a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (Gyvt).: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI.tv., (Hgt.) évi XLIII.tv. a hulladékgazdálkodásról évi XLIII.tv. a temetőkről és a temetkezésről (Szoc tv): évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásról évi I. törvény a közúti közlekedésről évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, nyilvános könyvtári ellátásról és közművelődésről évi C törvény a választási eljárásról (Eütv) CLIV törvény az egészségügyről (Lakás tv.) évi LXXVIII. törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről évi XXXIV. törvény az országgyűlési képviselők választásáról évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról évi CXIII. törvény az Európai Parlament tagjainak választásáról évi III. törvény az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről (Kbt) évi CXXIX. törvény a közbeszerzésekről évi CXXXV. törvény a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről 29/2007. (IX.27.) KT. rendelet (Flt) évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról évi I. törvény a sportról 11
1.. A rendelet 2. számú melléklettel egészül ki: 2.. Ezen rendelkezés a kihirdetés napján lép hatályba.
Mátramindszent község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011.(X. 19) számú rendelete az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2011.(IV.01.) rendeletének módosításáról.
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/206. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/204. (X.30.) )Ör.sz. önkormányzati rendelet módosításáról
a) tárgyévi költségvetési bevételét 118.358,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(IX. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (III.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 70/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Mezőgazdasági, Városüzemeltetési és Fejlesztési
a) tárgyévi költségvetési bevételét 119.080,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 6/2013(IV.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (III.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka Község
Jegyzőkönyv. Készült: 2011. július 12.-én 17 00 órai kezdettel megtartott Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: 2011. július 12.-én 17 00 órai kezdettel megtartott Folyás Község Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő ülésén. Napirendi pontok: 1. Előterjesztés fejlesztési hitel átvállalásáról
Különös rész (Levelező)
Különös rész (Levelező) A szociális igazgatás fogalma, alapelvei, a szociális ellátások rendszere A SZOCIÁLPOLITIKA KIALAKULÁSA A szociálpolitika kialakulásának indokai a közösség életfeltételei meghatározzák
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2016. (II.15.) önkormányzati rendelete Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2014. (XII.19.) önkormányzati rendeletének
2/2016. (II. 21.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 27.) Önkormányzati Rendelet módosításáról
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2016. (II. 21.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 27.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás
ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. neve: Polgármesteri Hivatal Serényfalva. 2. székhelye: 3729 Serényfalva Kossuth u.63. rendelkezõ jogszabály (határozatok) 1
ALAPÍTÓ OKIRAT I. A KÖLTSÉGVETÉSI SZERV 1. neve: 2. székhelye: 3. létrehozásáról rendelkezõ jogszabály (határozatok) 1 Polgármesteri Hivatal Serényfalva 3729 Serényfalva Kossuth u.63 4. közvetlen jogelõdjének
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2)
A szociális ellátó rendszer modernizációja Szakmapolitikai változások. Kanyik Csaba
A szociális ellátó rendszer modernizációja Szakmapolitikai változások Kanyik Csaba A változások Szabályozási környezet Állami szerep változása Szociális ellátások kitagolás, Gyermekvédelem nevelőszülői
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.
Ügyiratszám: 23-2 /2016/U1 Tárgy: SZKTT évi működési támogatás elszámolása Község Képviselő-testülete Tisztelt Képviselő-testület! A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása megküldte az általa fenntartott
Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól
Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint: 58/A.
I. KÖRÖSTARCSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2014. évi SAJÁT KÖLTSÉGVETÉSE
I. KÖRÖSTARCSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. évi SAJÁT KÖLTSÉGVETÉSE 1 Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása 382-101 051-303 845 000 0 0 0 0 0 845 000 0 845 000 0 2 Működési c.kölcsön visszatérülése kívülről
Tisztelt Képviselő-testület!
Tisztelt Képviselő-testület! Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság 2011.évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. Törvény 6. számú melléklet 2. pontja alapján támogatási
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Az előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének
Teljesítés Teljesítés (%)
1./49.sz. oldal 1. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat költségvetési főösszege bevételi forrásonként és kiemelt kiadási onként összesen kötelező feladatok önként vállalt
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésének jegyzőkönyvéből
86/2012. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat az intézményei energia szükségleteinek napenergiával történő ellátására kiírandó energetikai pályázaton való részvételt támogatja. 87/2012. (VI. 28.)
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. június 26- i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének a pénzbeli és természetben nyújtott szociális
A L A P Í T Ó O K I R A T
Alapítás éve: 1992. Alapító határozat: 434/1992. (XII. 1.) sz. önko. hat. Módosító határozatok: 278/1995. (XII. 20.) sz. önko. hat. 185/1997. (XII. 9.) sz. önko. hat. 177/1998. (VI. 30.) sz. önko. hat.
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 13/2016. (IV.22.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 13/2016. (IV.22.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek személyes gondoskodást nyújtó ellátásról szóló 24/2004. (IV.20.) önkormányzati rendelet
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
Szociális ügyek. 1. Rendkívüli települési támogatás
Szociális ügyek 1. Rendkívüli települési támogatás Ügyleírás: Rendkívüli települési támogatásban részesíthető az a személy, aki létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 37/2015. (XII.17.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 53/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet
Tájékoztató a szociális helyzetről. Szegény Ákos Humán-közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a szociális helyzetről Előterjesztő:
RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI LÉTFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM
3. melléklet a 10/2015.(IV.30.) önkormányzati rendelethez RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI LÉTFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS IRÁNTI KÉRELEM Kérelmező neve: Születési neve: Családi állapota: Telefonszám: Lakóhelye: Tartózkodási
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 03 Kecskeméti Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
2015. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA 2016.04.28. (adatok forintban) Jogcím Összesen (Ft) Összesen (Ft) Összesen (Ft)
KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 215. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA 216.4.28. (adatok forintban) 1. sz. melléklet Jogcím Összesen (Ft) Összesen (Ft) Összesen (Ft) Eredeti Ei. Módosított Ei. 215
9. NAPIREND Ügyiratszám: 4/2654/2012. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére
9. NAPIREND Ügyiratszám: 4/2654/2012. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A Szociális és Egészségügyi Alapellátási
Galambok Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2006. (III.31.) számú Rendelete az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátásokról
Galambok Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2006. (III.31.) számú Rendelete az önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátásokról Galambok Községi Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi
1. sz. melléklet Hajdúdorog Város Önkormányzata és intézményei 2014. évi költségvetésének címrendjéről
1. sz. melléklet Hajdúdorog Város Önkormányzata és intézményei 214. évi költségvetésének címrendjéről Cím Alcím Megnevezés B E V É T E L E K: 1 Hajdúdorog Város Önkormányzata 1. Önkormányzatok működési
Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ. 5630 Békés, Jantyik u. 1. szóló 1997. évi XXXI. törvény 40. *-a alapján, és a
Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. törvény 8.. (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, valamint az államháztartásról évi LXV. törvény 38. * (1)
ALAPÍTÓ OKIRAT (XII. számú módosítással egységes szerkezetben) Székhelye: 6787 Zákányszék, Dózsa György u. 44.
ALAPÍTÓ OKIRAT (XII. számú módosítással egységes szerkezetben) Az intézmény neve: Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Integrált Szociális és Gyermekjóléti Központ Rövidített neve: Homokháti Szociális
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 444 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(4) 90 000 Fax: (4) 90 00 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Rábai Családi név Első utónév További utónevek Sándor Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. május 30-i ülésére Tárgy:
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 7400 Kaposvár Béke u. 47. Napsugár Integrált Szociális Intézmény Fészek Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye 7500 Nagyatád, Dózsa
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának
A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása
Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag BÜKKÖSI Családi név Első utónév További utónevek ISTVÁN Születési név: Anyja neve: Születési ország neve:
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
Előirányzat módosítás állami költségvetéssel való elszámolás miatt
Előirányzat módosítás állami költségvetéssel való elszámolás miatt Előterjesztés 1. melléklete Sorszám Cím Jogcím Kiadási ei. változás Bevételi ei.vált. 1. 2015. évi bérkiegészítés (augusztus, szeptember)
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratát
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (IV.24.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (IV.24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
JEGYZŐKÖNYV. Lakitelek Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. április 4-i rendes, nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV Lakitelek Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 4-i rendes, nyílt üléséről Rendeletek: 10, 11/2013. (IV.05.) Határozatok: 56, 57,58, 59, 60, 61, 62, 63, 64, 65, 66, 67, 68/2013
dr. Veres Margit dr. Bencsik Judit
almazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (III. 23.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési
2011. évi 2011. évi I. 2011. évi II. 2011. évi III. 2011. évi IV.
2011. évi 2011. évi I. 2011. évi II. 2011. évi III. 2011. évi IV. Sorszám Megnevezés eredeti 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. I. Mőködési célú pénzeszköz átadás Mőködési célú pénzeszköz átadás ÁH-n belülre 42 000
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának
E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2016. február 25-i testületi ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/217 - /2016. Előkészítő: Répásy Ildikó/Szabóné Bolla Mónika E l ő t
MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2009. (X.01.) R E N D E L E T E. a 2009. évi pénzügyi terv módosításáról
1 MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2009. (X.01.) R E N D E L E T E a 2009. évi pénzügyi terv módosításáról Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzat 2009.
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A ( A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő adatok figyelembevételével töltendő ki.) 1. Az ellátást
(1) A Rendelet 6. -a kiegészül egy további (11) bekezdéssel az alábbiak szerin:
Mezőcsát Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/ 2015.(VI. 30.) rendelete a pénzben és természetben nyújtható szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.24.) rendeletének módosításáról Mezőcsát Város
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: a Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Felcsút, Fő u 75. Az ülés időpontja: 2014. február 17.
EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
Kulturális Eszperantó Szövetség HU-1193 Budapest, Leiningen u. 4. 2015 nyilvántartási szám: statisztikai szám: 6.Pk.63770 19654690-9499-549-01 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A beszámolási időszak kezdete:
Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok
Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag GUTH Családi név Első utónév További utónevek PETRA Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési település
Tiszacsécse Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K
Tiszacsécse Önkormányzat 1. melléklet a 3/2014. (III. 11.) önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT a Csepeli Egészségügyi Szolgálat és a Csepeli Szociális Szolgálat módosított Alapító okiratainak elfogadására Készítette: Lombos Antal
KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL
KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Ikt.szám: 646-6/2016. Tárgy: Napsugár Bölcsőde intézményi térítési díjának 2016. évi felülvizsgálata Témafelelős: dr. Kelemen Henrietta Vass Erika Véleményező bizottságok:
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Születési név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek SZABÓNÉ BALÁZS ARANKA TERÁZIA BALÁZS ARANKA TERÉZIA Anyja
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatának ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala
BESZÁMOLÓ az önkormányzat szociális ellátásairól
12. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat szociális ellátásairól Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) és a többször
Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 07 Székesfehérvári Törvényszék 2 0 1 4 2015.03.18 21:50:29 Szervezet neve: Szervezet székhelye: Irányítószám: 8 0 8 1 Település: Zámoly Közterület
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 10 Egri Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név:
Ordacsehi Község Főösszesítő 2008.I.félév. Eredeti előirányzat. I.Működési, sajátos működési bevételek 23 350 23 350 23 350
Főösszesítő 2008.I.félév 6/2008(IX.22) KT 7/2008(IX.22.) KT a) BEVÉTELEK I.Működési, sajátos működési bevételek 23 350 23 350 23 350 II.Állami, pályázati támogatások 44 132 51.648 51 648 III.Felhalmozási
Közhasznúsági beszámoló
Közhasznúsági beszámoló Hangadók Közhasznú Alapítvány 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 29. 2009. évről A Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010. május 31-i ülésén fogadta el. Tartalom 1. Számviteli
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. február 13-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjai megállapításának szabályairól szóló rendelet
KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez
KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja
K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.
32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: 001 Dr. Karácsony
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: A) Eplény Községi Önkormányzat
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. december 30-án a Városháza Dísztermében (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105
1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala Székhely: 3525 Miskolc, Városház tér 1. Telefon: (46) 515-710 Fax: (46) 515-706 E-mail: üzenetküldés Ügyfélfogadás: Helye: 3525 Miskolc,
A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 07 Székesfehérvári Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési
Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA
1997-22 Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 22/1997. (VII. 8.) sz. rendelete az Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények adatszolgáltatási kötelezettségéről /1997. VII.
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 25/2006. (VI.15.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város
Zalaapáti Önkormányzata Képviselő-testülete. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 3/2002. /III. 7./ számú rendelete.
Zalaapáti Önkormányzata Képviselő-testülete - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 3/2002. /III. 7./ számú rendelete a közművelődésről Zalaapáti Önkormányzata Képviselő-testülete /a továbbiakban:
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
1201 Budapest, Török Flóris u. 257. Tel/Fax:283-01-94 Anyaoltalmazó Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2005 Budapest, 2006. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. Az Anyaoltalmazó
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
Önkormányzati feladatok és egyéb kötelezettségek kiadásai 2015.év FELHALMOZÁSI KÖLTSÉGVETÉS KIADÁSAI
Önkormányzati feladatok és egyéb kötelezettségek 2015.év A B C D E F G H I J L M N MŰÖDÉI ÖLTÉGVETÉ IADAI FELHALMOZI ÖLTÉGVETÉ IADAI TARTALÉO FINANZÍROZI IADO Egyéb működésicélú IADO ltalános Cél ÖLTÉGVETÉI
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. február 15-i ülése 7. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. február 15-i ülése 7. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott szociális intézményekben fizetendő
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011. (IX.26.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról Budapest Főváros
10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.
Román Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 18-i ülésén hozott határozatai 41/2014. (XI. 18.) sz. RNÖ. határozat A Mezőkovácsházi Román Nemzetiségi Önkormányzat a,, kitüntetési díj tárgyában készült
B E V É T E L E K Ezer forintban
1.1. melléklet a 9/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez Kazincbarcika Önkormányzat 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím Ezer forintban