Kerékpáros KRESZ. Készült a Magyar Kerékpárosklub és a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság együttműködésében
|
|
- Magda Illésné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Készült a Magyar Kerékpárosklub és a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság együttműködésében Kerékpáros KRESZ Fotó: Az összeállítás Horváth Péter munkája ( ) Szerkesztette, tördelte: Dovalovszki András ( ) A gyakorlati tanácsok a kerékpáros aktivisták több éves tapasztalatainak összegzése, eszenciája. Érdemes megfogadni azokat!
2 Ez a kis füzet segítséget kíván nyújtani kerékpárosoknak a közlekedés rájuk vonatkozó szabályainak megismerésében és gyakorlati jó tanácsokkal próbál felkészíteni a mindennapi kerékpáros közlekedésre. A kiadvány a jelenleg érvényben lévő szabályok kivonata. Figyelem! Ezen szabályok némelyike december 1-től megváltozik, illetve kiegészül. A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek, mint más jármű esetében: járművezetésre alkalmas állapotban kell lenni (tehát ittasan kerékpározni sem szabad) ismerni kell a KRESZ szabályokat Tilos a kerékpárhoz oldalkocsit illetve egyéb vontatmányt kapcsolni a kerékpár-utánfutó kivételével. Tilos kerékpáron ülve állatot vezetni. Tilos a kerékpárt más járművel vontatni. Tilos elengedett kormánnyal kerékpározni. Kerékpáron csak olyan csomag szállítható, ami a kormányzást nem akadályozza. Tilos autópályán és autóúton kerékpározni, továbbá ott, ahol ezt tábla tiltja. 12 év alatti gyerek főútvonalon nem kerékpározhat. Kerékpáron egy 18. életévét betöltött felnőtt legfeljebb egy, 10 évesnél fiatalabb gyermeket szállíthat a megfelelő gyermekülésen. Egyébként utast szállítani tilos! A csomagtartón utast szállítani nemcsak tilos, hanem veszélyes is, mert a fékút meghosszabbodik, továbbá az utas lába beleakadhat a kerékpár küllői közé, ezzel balesetet okozva. Kerékpárral legfeljebb 40 km/óra sebességgel szabad közlekedni.
3 A kerékpár tartozékai A KRESZ által előírt kötelező tartozékok: 1. Fehér színű első lámpa 2. Vörös színű hátsó lámpa 3. Vörös színű hátsó prizma 4. Két, egymástól független fék 5. Csengő 6. Borostyánsárga színű küllőprizma legalább az első keréken 7. Fényvisszaverő ruházat viselése (lakott területen kívül éjszaka és rossz látási viszonyok között). A KRESZ által javasolt kerékpártartozékok: a, A pedálon és a küllők között borostyánsárga színű prizmák b, Karos szélességjelző prizma c, Visszapillantótükör d, Sárvédő A szerzők javaslata: Kerékpáros bukósisak Az első és hátsó világítás a legfontosabb kerékpártartozék az összes közül. Gondoljunk arra, hogy világítás hiányában éjszaka teljesen láthatatlanok vagyunk! Az autós pedig, aki nem lát, kikerülni sem tud. A biciklist nem védi karosszéria: ha egyszer elütötték, csak a vakszerencsén múlik, hogy csak a csontunk törik, a helyszínen meghalunk, vagy éppen örökre tolószékbe kényszerülünk. Egy lámpa aránál többet ér az életünk, ne sajnáljuk rá a pénzt!
4 Hol szabad kerékpározni? Az úttesten, az útpadkán csak egy vonalban szabad kerékpározni. A kerékpársávon, a kerékpár- és gyalog-kerékpárúton egymás mellett is szabad kerékpározni a forgalom zavarása nélkül. Szorosan az úttest jobb szélén, többsávos úton a külső sávban. A jobbra tartási kötelezettséget a körülményekhez alkalmazkodva kell kezelni. Mindig tartsunk legalább 1 méter oldaltávolságot a járdaszegélytől, hogy legyen helyünk az úthibák, csatornafedelek kikerülésére! Parkoló autók mellett mindig tartsunk ajtónyitásnyi (1,2-1,5 m) oldaltávolságot, hogy a figyelmetlenül kinyitott ajtókat ki tudjuk kerülni! Többsávos úton, ha keskeny a szélső sáv, tartsunk inkább sávközépre és foglaljuk el a sávot! Ezzel elkerülhetjük, hogy a sávon belül próbáljanak megelőzni bennünket a mögöttünk jövő autók. Majd sávot váltanak, ha előzni akarnak! Piros lámpánál a szélső sáv közepére álljunk be, ha egyenesen akarunk haladni. Így elkerülhetjük, hogy a jobbra kanyarodó autók megelőzzenek és bevágjanak elénk. Ha a sávközépen haladunk valamilyen fenti okból, akkor amint alkalom adódik, engedjük el a mögöttünk jövő gyorsabb járműveket! Kerékpárúton Ha az út mellett van kerékpárút, akkor csak itt szabad kerékpározni. A kerékpárút - autóút kereszteződésekben nem biztos, hogy elsőbbségünk van, ezért fokozott óvatossággal hajtsunk át! Ha elsőbbségünk van, akkor is előbb győződjünk meg arról, hogy azt megadják, és csak utána hajtsunk át az úttesten!
5 Gyalog- és kerékpárúton A gyalogosok (különösen idősek, gyerekek) kiszámíthatatlan mozgására, hirtelen előbukkanására mindig számítanunk kell, sebességünket ennek megfelelően válasszuk meg! Ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok forgalma akadályozná a kerékpárosok továbbhaladását, a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek. Sok esetben nincs felfestve a gyalogos-kerékpáros útpálya elválasztó vonala, vagy pedig ellentmondásos a felfestés. Az ilyen utakon tartsuk tiszteletben a gyalogosok jogait, és előzési szándékunkat jóval előre, csöngetéssel jelezzük. Ha van elválasztó vonal és egyértelmű az elválasztás, akkor csengetéssel vagy udvarias felszólítással figyelmeztethetjük a gyalogosokat, amennyiben a rossz oldalt használják. Gyalogos-kerékpáros zónában Gyalogos-kerékpáros zónában a kerékpárosok számára kijelölt részen a megengedett sebesség 20 km/h, a zóna többi részén 10 km/h. Egyébként ugyanazok érvényesek rá, mint ami a gyalog-kerékpárútra. Leállósávon vagy kerékpározásra alkalmas útpadkán. Sajnos, ez elég értelmetlen kitétel a KRESZ-ben. Magyarországon ugyanis csak autópályán van leállósáv, ahol tilos kerékpározni, az útpadka pedig szinte sehol sem alkalmas biciklizésre.
6 Kerékpársávban Ha az út mellett van (annak részeként) kerékpársáv, akkor csak itt szabad kerékpározni. A kerékpársáv egyirányú közlekedésre szolgál. Nemcsak szabálytalan, hanem veszélyes és udvariatlan is szembe menni a forgalommal! A kerékpársáv mellett gyakran parkolnak autók. Ilyenkor tartsuk meg a biztonságos ajtónyitásnyi távolságot! Fokozottan figyeljünk a szélső sávból jobbra kanyarodó autókra is, mert a biciklisávban kevésbé vagyunk láthatóak az autóvezetők számára. Kerékpár által is használható buszsávban Ha a buszsávot kerékpáros is használhatja (lásd tábla), akkor csak itt szabad kerékpározni. Ha viszont nincs kerékpárjelzés, akkor tilos a buszsávon kerékpározni! (Lásd még később a tiltásoknál.) Mivel az eddig kijelölt buszsávok általában túl keskenyek ahhoz, hogy a busz mellett kerékpáros is elférjen a sávon belül, ezért nem engedélyezik a kerékpárhasználatot a buszsávokban. Hol tilos kerékpározni? Járdán Járdán tilos kerékpározni! Kivétel ez alól a 12. évnél fiatalabb gyerek, mivel ő főútvonalon még nem kerékpározhat, így a párhuzamos járdán haladhat, legfeljebb 10 km/h sebességgel. Gyakori félreértéseket tisztázandó: Lakott területen csak akkor szabad a járdán kerékpározni (legfeljebb 10 km/h-val), ha az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan (például földút). A hivatalos értelmezés
7 szerint az, hogy az úttesten nagy a járműforgalom vagy tábla tiltja az úttesten a kerékpáros közlekedést, még nem jelenti, hogy szabadna a járdán tekerni. A KRESZ jó okkal tiltja a járdán való kerékpározást: a járda a gyalogosoké. A gyalogosok mozgása gyakran kiszámíthatatlan, így veszélyhelyzetek sokasága adódik. Emellett a kapualjakból kihajtó autósok sem számítanak a járdán nagy sebességgel közlekedő biciklisre. A mellékutcák keresztezése szintén veszélyes a járdáról lehajtva, ugyanezen okból. Egy szó, mint száz: járdán biciklizni sokkal veszélyesebb, mint az úttesten, ahol legalább lát a többi közlekedő. Ne járdázz! Tilos kerékpározni autópályán és az Autóút táblával jelölt úton, továbbá ott, ahol ezt tábla tiltja. Kerékpárral behajtani tilos Ide értelemszerűen nem szabad kerékpárral behajtani. A kerékpárt tolva már gyalogosnak minősülünk, tehát az ilyen táblával jelzett helyen szabad tolni a kerékpárt. Mindkét irányból behajtani tilos Ennél a táblánál ugyancsak tilos kerékpárral behajtani, kivéve, ha valamilyen kivételt jelző tábla szerepel a fenti tábla alatt. Ha a buszoknak vagy taxiknak engedélyezett a behajtás, akkor kerékpárral is. Behajtani tilos Egyirányú utcába értelemszerűen kerékpárral is tilos a forgalommal ellenkező irányból behajtani. Kivételnek számít, ha ezt egy kerékpárt ábrázoló kiegészítő tábla megengedi. Ez utóbbi esetben szigorúan az
8 úttest jobb oldalán kell haladni kerékpárral. Az utcákat általában úgy egyirányúsították, hogy a párhuzamos utcák felváltva ellenkező irányba egyirányúak. Egy behajtani tilos táblába futva tehát a legegyszerűbb, ha a szomszédos utcában próbálunk továbbhaladni. Buszsávban Amennyiben a kerékpárt külön nem engedélyezik, a buszsávban tilos kerékpározni! Ezek a buszsávok általában túl keskenyek ahhoz, hogy a busz és kerékpáros egymás mellett elférjen. Amennyiben a jobb szélső sáv a buszsáv, akkor (elvileg) az ezután következő sávban kell kerékpározni. Ezt azonban senkinek nem ajánlhatjuk jó szívvel. Nem biztonságos, ha jobbról-balról egyszerre előznek az autók és a buszok. Lehetőleg kerüljük el az ilyen többsávos utakat, mert a levegőszennyezettség miatt egyébként sem egészséges ilyen helyeken biciklizni. Gyalogúton Amennyiben egyéb tábla ezt nem engedélyezi, akkor gyalogúton tilos kerékpározni. Gyalogos zónában Amennyiben egyéb tábla ezt nem engedélyezi, akkor gyalogos zónában is tilos kerékpározni. Ha a kiegészítő tábla csak bizonyos időszakokban tiltja a behajtást, akkor a többi időszakban legfeljebb 10 km/h sebességgel szabad kerékpározni. A kerékpárt tolni természetesen mindig szabad.
9 Elsőbbségi szabályok Az elsőbbségi szabályok határozzák meg, hogy a kereszteződésben ki mehet, és kinek kell megállnia (azaz elsőbbséget adnia). Mivel (kerékpárút hiányában) kerékpárral a szabályos közlekedés az úttesten történik, ezek a szabályok a kerékpárosokra is vonatkoznak. Azért is érdemes ismerni őket, mert az autósok is ezek szerint közlekednek. A kereszteződésen való áthaladást az alábbiak szabályozzák: 1. A gyalogosok elsőbbsége a kanyarodó járművekkel szemben, illetve a zebrán 2. Rendőr 3. Forgalmi lámpa 4. Elsőbbségadást szabályozó táblák 5. Jobbkéz-szabály A számozás rangsort is jelent, tehát a rendőr felülbírálhatja a lámpa jelzését, de a zebrán haladó gyalogosoknak még akkor is meg kell adni az elsőbbséget, ha a rendőr egyébként szabad utat adott. 1. A gyalogosok elsőbbsége a kanyarodó járművekkel szemben, illetve a zebrán A kanyarodó járműveknek elsőbbséget kell adniuk azoknak a gyalogosoknak (valamint kerékpárúton vagy gyalogos- és kerékpárúton haladó bicikliseknek), akik keresztezik az utat, amire éppen kanyarodik a jármű. Így tehát az ábrán látható helyzetben a jobbra kanyarodó autónak elsőbbséget kell adnia mindkettő biciklisnek. Kanyarodó járművel akkor is elsőbbséget kell adni a gyalogosoknak, ha nincs felfestve zebra a kereszteződésben.
10 Vigyázat! A kanyarodó járművezetők gyakran nem figyelnek a párhuzamos kerékpárúton közlekedő biciklisekre. Minden ilyen kereszteződésben készüljünk fel a megállásra! A zebrán áthaladó gyalogosoknak (ha mar a zebrán haladnak) elsőbbségük van minden járművel szemben. A gyalogosokat meg csak zavarni sem szabad az átkelésük során. Ha többsávos úton az egyik sávban valaki már megállt a zebra előtt, akkor a többi sávban is meg kell állni! A zebrára lépés előtt természetesen a gyalogosnak meg kell győződnie arról, hogy biztonságosan átkelhet az úttesten. Ha kerékpárral a zebrát keresztezzük, akkor ugyanúgy meg kell adnunk a gyalogosoknak az elsőbbséget, mint ha autót vezetnénk! Fontos! A zebrán az elsőbbség csak a gyalogosokra vonatkozik. Tehát, biciklisekre csak akkor, ha a zebrán tolják kerékpárjukat. 2. Ha a kereszteződésben rendőr irányítja a forgalmat, akkor az ő jelzéseit kell követni. Ha a rendőr két irányba kinyújtva tartja a karját, akkor a karjával párhuzamosan szabad menni, illetve azokból az irányokból szabad kanyarodni. A rá merőleges irányokból (tehát a rendőrrel szemben és háttal) ez a jelzés megálljt jelent. Ha bal tenyeret balra fordítja, jobbal pedig maga mögé int, akkor a jobbról érkezőknek szabad a jelzés, a többieknek tilos. Ha jobbal maga elé mutat, ballal pedig integet, akkor a balról jövőknek szabad az út, a többieknek tilos. A feltartott kéz a forgalom irányának változását jelzi. Ha a fentiek leírva túl bonyolultak lennének, kövessük az autósokat! Nekik gyakorlatból már érteniük kell a rendőr jelzéseit. 3. Forgalmi jelzőlámpák A lámpák jelzései elég egyértelműek, itt csak néhány dologra szeretnénk felhívni a figyelmet: A piros lámpa megálljt jelent! A piros lámpán átmenni néha talán csábítónak tűnik, de gondolj arra, mi lenne, ha a keresztező utcán egy kamion menne át a piros
11 lámpán! A közlekedési szabályok csak akkor segítik a biztonságos közlekedést, ha mindenki betartja azokat! Ha a lámpán zöld nyíl látszik, akkor abból a sávból a nyíl irányába lehet haladni, és keresztező jármű nem várható. Ha a lámpán zöld kör (telezöld) van, akkor balra kanyarodva elsőbbséget kell adni a szemből egyenesen érkezőknek, illetve a velünk szemből jobbra kanyarodóknak. Kanyarodáskor elsőbbséget kell adni az utunkat keresztező gyalogosoknak. Előfordul, hogy a főlámpa piros kört jelez, de a kiegészítő lámpa zöld nyilat mutat. Ebben az esetben a nyíl irányába szabad kanyarodni. Ha van külön a kerékpárosok részére szolgáló lámpa, akkor a kerékpárúton vagy kerékpársávon haladva annak jelzései alapján kell közlekedni. A háromszínű (piros- sárga- zöld) kerékpáros lámpa a kereszteződés előtt, a kétszínű gyalogos-kerékpáros lámpa a kereszteződés túloldalán található! Figyeljünk erre, mert számos helyen több lámpa található egymás után, és tudnunk kell, hogy melyik kereszteződésre vonatkozik a lámpa. Ha a lámpa nem működik, akkor a fölötte levő táblák szabályozzák az elsőbbséget. 4. Elsőbbséget szabályozó táblák Ha a kereszteződésben nincs lámpa, vagy nem működik (sárgán villog), akkor az elsőbbséget szabályozó táblák döntik el, hogy kinek van elsőbbsége. Elsőbbségadás kötelező tábla (Macisajt ) A táblánál le kell lassítanunk, és elsőbbséget adni a keresztező forgalomnak. (Jobbról és balról jövőknek.) A tábla általában párosával szerepel, tehát a velünk szembejövővel egyenrangú viszonyban vagyunk. (Az egyenrangú viszonyról
12 később.) Sokszor előfordul, hogy kerékpárúton van ilyen tábla. Természetesen ilyenkor is meg kell adni az elsőbbséget a keresztező forgalomnak. Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla A táblánál meg kell állni, és elsőbbséget adni a keresztező forgalomnak. (Jobbról és balról jövőknek egyaránt). A tábla általában, az Elsőbbségadás kötelező táblával hasonlóan párosan szerepel. Ha a kereszteződésben van jelzőlámpa, és zöldet mutat, természetesen nem kell megállnunk. Főútvonal tábla Az ilyen táblával jelzett út főútvonal, tehát elvileg számíthatunk arra, hogy a keresztező utcákon Elsőbbségadás kötelező vagy Állj! Elsőbbségadás kötelező táblák vannak, és a keresztezők elsőbbséget fognak adni. A tábla hatálya a feloldó tábláig tart (lásd alább). A gyakorlatban nem mindig adják meg az elsőbbséget. Ezért főútvonalon is feltétlenül készüljünk fel a megállásra, teremtsünk szemkontaktust az keresztező járművezetővel, és győződjünk meg arról, hogy megadja az elsőbbséget. Érdemes ellenőrizni a mellékutcákat, hogy van-e elsőbbségadás tábla. Ha nincs, legyünk nagyon óvatosak, itt lehet, hogy nem fogják megadni az elsőbbséget! Főútvonal vége tábla Ez a tábla a főútvonal végét jelzi. Innentől nincs elsőbbségünk, sőt, gyakran elsőbbségadás táblával kombinálják, így nekünk kell elsőbbséget adni a keresztező forgalomnak.
13 5. Jobbkéz-szabály Ha se lámpa nincs a kereszteződésben, se tábla nem szabályozza, akkor un. egyenrangú útkereszteződésben vagyunk. Itt a jobbkézszabály a mérvadó. Eszerint a tőlem jobbról érkezőnek elsőbbsége van velem szemben, nekem pedig elsőbbségem van a balról jövővel szemben. Ez teljesen független a továbbhaladási iránytól, tehát ha én egyenesen megyek, a jobbról érkező bekanyarodhat elém, vagy akár balra nagy ívben is elkanyarodhat előttem. Az ilyen kereszteződéseket fokozott óvatossággal kell megközelíteni, és fel kell készülni, hogy megadjuk az elsőbbséget a jobbról jövőnek. Arra is fel kell készülni sajnos, hogy a balról jövő nem adja meg az elsőbbséget. Példák Itt a jobbról jövő teherautónak van elsőbbsége, függetlenül attól, hogy melyikük merre halad tovább. A személyautónak meg kell állnia és elsőbbséget adnia. Itt a két jármű nem keresztezi egymás útját, tehát mindkettő mehet egyszerre. (Ezért kell feltétlenül jelezni a kanyarodás irányát.)
14 Egymással szemben haladó egyenrangú járművek közül az egyenesen haladónak elsőbbsége van a balra kanyarodóval szemben. Így tehát a képen látható autónak meg kell állnia és elsőbbséget adni a busznak. Egymással szemben haladó egyenrangú járművek közül a jobbra kanyarodónak elsőbbsége van a balra kanyarodóval szemben. Így tehát a balról érkező autónak meg kell állnia és elsőbbséget adni a jobbról érkezőnek. Megjegyzés: a villamosnak sok helyzetben elsőbbsége van olyankor is, amikor egy autónak nem lenne. Például egyenrangú kereszteződésben nem csak a jobbról, hanem a balról érkező villamosnak is elsőbbsége van. (Egyszerű ökölszabály: ami 50 méter hosszú és sárga, annak mindenhol adjunk elsőbbséget! Nem lehet baj belőle. ) Egyenrangú útkereszteződés kerékpárúton Ezt a kereszteződést külön ki kell emelni zavarba ejtő és balesetveszélyes volta miatt. Az ábrán látható szaggatott sárga felfestés az úttestet keresztező kerékpárutat jelöl. Ez azonban önmagában nem jelenti, hogy itt a kerékpárosnak elsőbbsége lenne!
15 Ha sem a kerékpárúton, sem a keresztező úton nincs kitéve az elsőbbségadás tábla, akkor ez egyenrangú útkereszteződés. Tehát a jobbról érkező autónak elsőbbsége van a lentről érkező kerékpárossal szemben, viszont a fentről érkező kerékpárosnak elsőbbsége van a jobbról érkező autóval szemben. Ilyen kereszteződésekben tehát a legnagyobb óvatossággal hajtsunk át, megadva az elsőbbséget a jobbról jövőknek, és készüljünk fel, hogy szükség esetén a balról jövőnek is. Szemkontaktus és besorolás a kereszteződés előtt A kereszteződéseken való áthaladás előtt mindig teremtsünk szemkontaktust a keresztező autósokkal és az esetleg mögöttünk állókkal szintén. Győződjünk meg róla, hogy meg fogják adni az elsőbbséget, ha jár nekünk. Ilyenkor határozottan éljünk is az elsőbbségünkkel, indokolatlanul ne mondjunk le róla. Feltartott tenyérrel köszönjük meg, hogy megadták. Ha viszont nekik van elsőbbségük, kézmozdulattal jelezzük, hogy tudjuk ezt, és meg fogjuk nekik adni. Ha a kereszteződésnél valamiért lemondunk az elsőbbségünkről, akkor ezt egyértelműen jelezzük. Az elsőbbségről való lemondást nem lehet visszavonni. A lemondás egy járműnek szól. Lámpánál mindig úgy álljunk meg, hogy az előttünk lévő lásson (pontos részletek a következő bekezdésben), továbbá nézzünk be a mögöttünk álló szélvédőjén és jelezzük kinyújtott kézzel, hogy merre akarunk kanyarodni. Ha egyenesen akarunk haladni, akkor a sáv közepére álljunk, hogy a mögöttünk álló és esetleg jobbra kanyarodó ne tudjon elénk vágni. A kereszteződés közepén húzódjunk ki jobbra, és engedjük el a mögöttünk jövőket. A tömegközlekedési eszközökkel feltétlenül legyünk udvariasak! Holttér Feltétlenül kerüljük el az autók két oldalán található un. holtteret, ahova még a visszapillantó tükörben sem lát a vezető. Lehetőleg ne csorogjunk előre piros lámpánál, előzni pedig soha ne előzzünk jobbról! Ha mégis az autótól jobbra állunk meg, nézzünk hátra és ellenőrizzük, hogy akar-e valamelyik mögöttünk álló jobbra
16 kanyarodni. Vagy hívjuk fel a figyelmet ottlétünkre, vagy engedjük őket előre a kereszteződésben. Az egyik leggyakoribb fajta biciklisgázolás a jobbra kanyarodó autók és egyenesen haladó biciklisek között történik. Különösen vigyázzunk buszokkal és teherautókkal! Amint a baloldali ábrán látható, a középső biciklis teljesen láthatatlan a teherautó sofőrje számára. Ha éppen kereszteződésben van, és a teherautó jobbra akar kanyarodni, az biztos halál a biciklis számára! A teherautókon és buszokon nincs középső visszapillantótükör, így azok mögött is láthatatlan a biciklis a vezető számára. Ezért soha nem haladjunk huzamosabb ideig a teherautó mögött közvetlenül, ne próbáljunk a szélárnyékában lazsálni. Ez fékezés esetén szinte biztos tragédia. Mire a felvillanó féklámpát észrevennéd, már a monstrum alá kerültél! Kanyarodási szabályok Irányjelzés A kerékpárosnak is, mint minden járművezetőnek, jeleznie kell minden irányváltoztatási szándékot. Balra kanyarodva bal, jobbra kanyarodva jobb kézzel kell jelezni az irányváltási szándékot. Az irányjelzést az irányváltoztatás előtt megfelelő távolságban kell megkezdeni (általában legalább 5 másodperccel a tényleges irányváltoztatás előtt). A kanyarodás során azonban már nem szükséges jelezni. A következő manőverek előtt kell jelezni: Kanyarodás Sávváltás Kikerülés Sávon belül balra húzódás Megállás
17 Az irányjelzés gyakran feleslegesnek tűnhet, azonban több szempontból is fontos, hogy biciklizés közben is indexeljünk. Egyrészt így a közlekedés többi résztvevője is megismeri a szándékainkat, és felkészülhet a manővereinkre. Másrészt, az autósok számára jelzi, hogy felelősségteljes kerékpárossal van dolguk, aki ismeri a KRESZ szabályokat és be is tartja azokat. Az autók irányjelzései számunkra is fontosak, hiszen ebből tudjuk, hogy mire számíthatunk a részükről. Sajnos azonban ezt gyakran elmulasztják. Lámpánál ne csak azt figyeljük, hogy indexel-e egy jármű, hanem azt is, hogy hova sorolt be. Így felkészülhetünk egy indexelés nélkül kanyarodó autóra is. Ugyancsak fontos megjegyezni, hogy az irányjelzés nem mindig egyértelmű. A jobbra indexelés jelenthet például sávváltást, megállást és jobbra kanyarodást is, tehát mindegyik manőverre fel kell készülnünk. Kanyarodás Mivel kerékpárral mindig a jobboldali sáv jobbszélén kell haladni, így a jobbra kanyarodás mindig megoldható kis ívben. Természetesen a kereszteződésben a megfelelő (jobboldali) sávba kell besorolni, és jelezni kell a kanyarodást. Ne felejtsük azonban, hogy a keresztező gyalogosoknak elsőbbséget kell adni függetlenül attól, hogy van-e zebra felfestve a kereszteződésben. Balra kanyarodás Balra kanyarodni kétféleképpen lehet. Lásd az ábrát! 1. Közvetlenül. Ebben az esetben a forgalmi sáv bal oldalára sorolunk (vagy a megfelelő kanyarodósávba), majd a szembejövőknek elsőbbséget adva balra kanyarodunk.
18 Ezt a módszer csak kis forgalmú utakon ajánlott. Nagyobb forgalmú (többsávos) utakon, ha nem tudjuk megoldani a szabályos besorolást a kereszteződés előtt, akkor közvetve érdemes kanyarodni. 2. Közvetve. Ebben az esetben egyenesen áthaladunk a kereszteződésen, majd a túloldalon beállunk a keresztez. útra és a megfelelő időben átkelünk vagy áttoljuk a biciklit. Csak közvetve szabad kanyarodni az alábbi esetekben: Kerékpársávról balra kanyarodni csak közvetve szabad. A kereszteződésen át kell haladni, majd a túloldalon áttolni a biciklit. Jobbra kanyarodni természetesen kerékpársávról is szabad. Lakott területen kívül főútvonalról kerékpárral csak közvetve szabad balra kanyarodni. A kereszteződésen egyenesen át kell haladni, majd gyalog, a kerékpárt tolva kell keresztezni a főútvonalat. Kivétel, ha lámpás kereszteződés van a főútvonalon. Ilyen esetben a megfelelő kanyarodósávból szabad balra kanyarodni a lámpa zöld jelzésénél. A főútvonalra jobbra szabad kanyarodni, és szabad azt keresztezni is. Kerékpáros közvetett kapcsolat tábla A tábla azt jelenti, hogy a kereszteződésben csak közvetve szabad balra kanyarodni.
19 Közlekedésfizika Látótávolság: a belátható útszakasz hossza. Ez leginkább az út vonalvezetésétől (kanyarok) függ, de az időjárási viszonyok és a napszak is befolyásolja. Féktávolság: az úttesten levő akadály észlelésétől a megállásig megtett út. A féktávolság számos dologtól függ, meg azonos járművel is különböző lehet a körülményektől függően. A fontosabb tényezők: Sebesség: kétszeres sebességnél négyszeres a fékút! A fékek állapota Az úttest minősége: murvás úton lényegesen hosszabb a fékút, mint aszfalton Időjárási viszonyok: nedves, vagy jeges úton a féktávolság sokszorosára nő Lejtő szöge. Meredek lejtőn sokszorosára nőhet a féktávolság A vezető reakcióideje. Az akadály észlelésétől a fékezés kezdetéig eltelt idő (tipikusan 0,1-0,3 másodperc) alatt is halad a jármű. Fáradtság vagy alkoholos befolyásoltság alatt lényegesen megnő a reakcióidő. A haladási sebességet mindig úgy kell megválasztani, hogy a látótávolság nagyobb legyen mint a féktávolság. Ellenkező esetben csak a féktávolságon belül észleljük az akadályt és lehetetlen megállni előtte. Fékezési technika: bármilyen járműnek az első féke hatékonyabb, mint a hátsó, mert fékezéskor az első kerekre nagyobb súly nehezedik. Kerékpárral azonban a két féket együtt kell használni, csak első fék használata esetén ugyanis könnyen fejre állhatunk. Fékezés során lehetőleg el kell kerülni a kerekek blokkolását, azaz a kerek csúszását a burkolaton. A csúszó kerék ugyanis kevésbé lassít, mint a fékezett, de még tapadó kerék. Vészfékezéskor lehetőleg csússzunk hátra a nyeregben (helyezzük leghátrébb súlypontunkat), merevítsük ki a karunkat, és mindkét fékkel intenzíven fékezzünk. Így elkerülhető a két leggyakoribb hiba, az első kerék blokkolása és a hátsó megcsúszása.
20 Kanyarvétel: fékezni a kanyarodás megkezdése előtt kell. A kanyarodás során történő fékezés a kerék megcsúszásához és eséshez vezethet. Éles kanyarvételnél ügyeljünk arra, hogy a kanyar felöli pedál legyen felül, ellenkező esetben leérhet, ami többnyire eséssel végződik. Követési távolság: az előttünk haladó jármű és a köztünk lévő távolság. Mindig úgy kell megválasztani, hogy az előttünk haladó jármű hirtelen fékezése eseten is meg tudjunk állni. Fontos tudni, hogy a gépjárművek fékjei általában jobbak, mint a kerékpároké. Így tehát autók után nagyobb követési távolságot kell tartani, mint egy kerékpár után. Láthatóság: tekintettel arra, hogy a kerékpárost nem védi karosszéria, a kerékpáros egyetlen védelme az ütközések ellen a láthatóság. Kerékpározáshoz viseljünk mindig élénk színű (éjszaka lehetőleg világos színű) ruházatot. A láthatóság fokozható láthatósági mellénnyel, fényvisszaverő csíkok felragasztásával, az előirt piros prizmával és világítással június 1-től lakott területen kívül éjszaka kötelező a fényvisszaverő ruházat! Fontos, hogy minden közlekedő számára a féktávolságánál nagyobb távolságból láthatóak legyünk! Ellenkező esetben biztos nem tud megállni, legfeljebb szerencsés esetben kikerülni. Lakott területen belül se számítsunk kizárólag a közvilágításra, mert azt csak viszonylag közelről tesz láthatóvá. Nem árt tudni, hogy egy 80 km/hval haladó autó féktávolsága rossz esetben akár 100 méter is lehet. Ha tehát kevesebb, mint 100 méteren belül vesz észre, akkor nincs esélye sem megállni! Világítás: A kerekpárt kötelező elöl -hátul kivilágítani. Az első világítás ugyanolyan fontos, mint a hátsó, főleg a többi biciklista számára. Nincs veszélyesebb, mint egy keskeny bicikliúton 30-cal szembejövő kivilágítatlan biciklistával ütközni!
21 Teendők közlekedési baleset esetén Balesetek sajnos a legóvatosabb közlekedővel is előfordulnak. Szerencsére a legtöbb biciklis balesetben csak biciklis vesz részt, és ezek általában kis sebességnél (vagy éppen állva ) történnek, így nem is súlyosak. Nem árt azonban tudnunk, hogy mi a teendőnk, ha baleset részesei lennénk. A balesetben érintett valamennyi jármű vezetője köteles: 1. Megállni. 2. A balesetben megsérült személynek segítséget nyújtani. 3. A további baleset elkerülésé céljából mindent megtenni. Személyi sérüléssel járó baleset esetén értesíteni kell a rendőrséget, és meg kell várni a kiérkező baleseti helyszínelőket. A sérülés megállapítása nem a baleset résztvevőinek feladata, ha bármilyen fájdalom, rosszullét vagy szédülés lép fel, akkor személyi sérülést kell feltételezni és orvost kell hívni! Személyi sérüléssel járó baleset esetén nem csak a baleset résztvevői, hanem a balesetben nem érintett járművek vezetői is kötelesek segítséget nyújtani! Ha személyi sérülés nem történt, de a baleset valamelyik résztvevője kéri, ugyancsak értesíteni kell a rendőrséget, és meg kell várni a helyszínelést. Az emberi szervezet csodálatos biológiai egység. A hirtelen, nem várt történéseknél adrenalint szabadít fel, ezzel is segítve a keletkező fájdalom csillapítását, valamint a további káros hatások elöli menekülést. Balesetkor ez a tulajdonságunk, nem teszi lehetővé, hogy objektíven ítéljük meg a sérüléseinket és elszenvedett kárainkat. Baleset esetén feltétlenül ragaszkodjunk a rendőri helyszíneléshez! (függetlenül a sérülések mértékétől) Előfordulhat például, hogy a sérülések a helyszínen könnyűnek tűnnek, és csak később derül ki, valamilyen maradandó sérülést vagy kárt szenvedtünk. Ez esetben a baleset okozója kell, hogy megtérítse a keletkező költségeket. A járművekben keletkező károkat ugyancsak a baleset okozójának kell állnia. A kártérítési igényünket azonban, általában csak a baleseti jegyzőkönyv alapján tudjuk érvényesíteni.
22 A balesetek bejelentése azért is fontos, mert a rendőrség számára segít kiszűrni a veszélyes helyeket és veszélyes járművezetőket. Ha a balesetnek voltak szemtanúi, kérjük el a nevüket, lakcímüket és telefonszámukat is, hogy vitás helyzetben segíthessenek. A balesetekkel kapcsolatos jogi ügyekben kérd a Magyar Kerékpárosklub jogászának segítségét! Források KRESZ: a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása szavakból összeállított mozaikszó. A KRESZ voltaképpen egy rendeletbe foglalt szabálygyűjtemény. Folyamatosan aktualizált hivatalos szabályai az alábbi hivatkozásokon érhetőek el: 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet - a közúti közlekedés szabályairól évi I. törvény - a közúti közlekedésről KRESZ A közúti közlekedés szabályai és értelmezésük. Kiadja: Springer Media Magyarország KFT. 7., javított kiadás, Budaörs, 2005 Kerékpárral Budapesten Kiadja: Frigoria Kiadó, Budapest, 2001 Feltétlenül javasolt további irodalom: Tanácsok a kerékpár biztonságos tárolásáról: Hogyan ne üttessük el magunkat biciklivel: Bicycling Street Smarts: Kerékpározással kapcsolatos magyar honlapok: Magyar Kerékpárosklub honlapja: Critical Mass Kerékpáros Felvonulás:
FOTÓDOKUMENTUM. Batsányi Tagintézmény, Kazinczy Tagintézmény Bárdos Székhelyintézmény
FOTÓDOKUMENTUM A Tapolcai Általános Iskola innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai
KRESZ módosítás 2010
KRESZ módosítás 2010 A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1)
Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez
... tanuló tulajdona Kerékpáros Kisokos 2009 A Nemzeti Közlekedési Hatóság tájékoztató kiadványa szülõknek a gyermekek kerékpáros ismereteihez 2 Kisokos a kerékpáros közlekedésrõl szülõknek A kétkerekû
KERÉKPÁRFORGALMI HÁLÓZATFEJLESZTÉSE
TÖRÖKSZENTMI KLÓSI KERÉKPÁRFORGALMI HÁLÓZATFEJLESZTÉSE Apr oj ektazeur ópaiuni ó t ámogat ás áv al,azeur ópai Regi onál i sfej l es z t és ial ap t ár s finans z í r oz ás áv alv al ós ulmeg. A kampány
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,
LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák
LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák Autópálya Autópálya Autópálya...km...km...km Autóút Autóút Autóút Autóút Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák Főútvonal Főútvonal A főútvonal útkereszteződésben
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására
A Magyar Kerékpárosklub javaslatai a KRESZ módosítására Magyar Kerékpárosklub 2007. december 1 1. Elıszó A közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított 1/1975. KPM-BM együttes rendelet jelenleg
Mielőtt nyeregbe ülnél
A kerékpár kötelező felszereltsége Mielőtt nyeregbe ülnél A kerékpár a KRESZ (Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása)értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek, mint más
Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen
Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen A következő ismertető segítséget nyújt a szervezeti cím küldőként való beállításában a caesar Webmailes felületén. Ahhoz, hogy a Shared Imaphoz
JTKAT Tipus Tábla neve a lista aktualizálásának id pontjában a KENYI rendszerében már létez kategóriák - tájékoztató adat KRESZ táblák
a lista aktualizálásának idpontjában a KENYI rendszerében már létez kategóriák - tájékoztató adat KRESZ táblák 1 Tilalmat illetve korlátozást jelz táblák balra kanyarodni tilos 2 Tilalmat illetve korlátozást
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél
J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.
J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság
Kedves Gyerekek! Miért jó kerékpározni, kerékpárral közlekedni?
Kedves Gyerekek! Minél nagyobbak lesztek, annál hamarabb jön el az idő, amikor egyedül fogtok közlekedni az utcákon, viszont ehhez nagyon fontos, hogy jól ismerjétek a közlekedés szabályait! Ezeket először
1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév
MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak
http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH
2008. augusztus 5-én elindult a Google Insights for Search, ami betekintést nyújt a keresőt használók tömegeinek lelkivilágába, és időben-térben szemlélteti is, amit tud róluk. Az alapja a Google Trends,
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály
3. osztály Két szám összege 33. Mennyi ennek a két számnak a különbsége, ha az egyik kétszerese a másiknak? Hány olyan háromjegyű szám van, amelyben a számjegyek összege legalább 25? 4. osztály A Zimrili
AUDI A6 4F HANDBUCH DEMONTAGE MITTELKONSOLE UND DEKORLEISTEN
AUDI A6 4F HANDBUCH DEMONTAGE MITTELKONSOLE UND DEKORLEISTEN AUDI A6 4F 2005-2010 DÍSZÍTŐ ELEMEK SZÉTSZERELÉSE Első körben a középkonzol kerül terítékre. Kezdésképp húzzuk előre a vezető oldali és anyós
Békéscsabaiak! Figyeljünk egymásra közlekedés közben is!
Békéscsabaiak! Figyeljünk egymásra közlekedés közben is! Közlekedési kisokos nem csak kerékpárosoknak Jó hír, hogy újabb kerékpárutak épültek Békéscsabán, így a város egyre több pontja érhető el biciklivel
PHANTOM PILÓTAKÉPZÉSI ÚTMUTATÓ
PHANTOM PILÓTAKÉPZÉSI ÚTMUTATÓ További információ: Vigyázat Kor FIGYELEM! a forgó alkatrészek sérülést okozhatnak Ez a termék 18 éves kor alatt nem használható. Kérem olvassa el a Gyors Kezdo Útmutatót
Tisztelt Nevelők, Pedagógusok!
Tisztelt Nevelők, Pedagógusok! A mindennapi közlekedés legsérülékenyebb és legveszélyeztetettebb csoportját a gyerekek képezik, köszönhetően annak, hogy életkoruknál fogva tájékozódási, észlelési és koordinációs
EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.
JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és
A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai
A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai Jelen voltak a következ 1-1 szavazati joggal rendelkez szervezetek képviseli: 1. KHEM 2. IRM, ORFK 3. KVVM 4. NFGM
VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2015. ÁPRILIS
VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2015. ÁPRILIS T A R T A L O M: 1. Lakásbetörések, hétvégi ház betörések, védekezési lehetőségek 2. Tanácsok gyalogosoknak 1. Lakásbetörések, hétvégi
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények
Csomagolási segédlet
Csomagolási segédlet Tartalom 1. Csomagolási alapelvek... 3 2. Gumiabroncs... 4 3. Kerékpár... 5 4. Elektronikai cikkek... 6 5. Fehéráru (csak külön szerződéssel, egyedi díjszabással adható fel)... 7 6.
9. Jelzőlámpás forgalomirányítás
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 9. Jelzőlámpás forgalomirányítás Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr,
Elemzés A gyalogosok közlekedési szokásairól Készítette:
Elemzés A gyalogosok közlekedési szokásairól Készítette: Gold Communications Kft. 2008. szeptember Elemzés a gyalogosok közlekedési szokásairól 2008. szeptember A GRSP Magyarország Egyesület megbízásából
VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG
VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2013. MÁRCIUS T A R T A L O M: 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások megelőzése 2. A kerékpáros közlekedés szabályairól 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások
Kerékpárosok biztonsága - kerékpárosok biztonsága kerékpáros létesítménnyel vagy anélkül-
Kerékpárosok biztonsága - kerékpárosok biztonsága kerékpáros létesítménnyel vagy anélkül- Hóz Erzsébet tudományos főmunkatárs Kerékpáros Konferencia - KKK 2013 szeptember 19. csütörtök ETSC (European Road
Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA
Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA A történet a középkori Tornyok Városával kezdődik. A négy hataloméhes nemesi család mindegyike arra törekszik, hogy megszerezzék a befolyást a legerősebb torony vagy még
5/2004. (I. 28.) GKM rendelet. a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól
5/2004. (I. 28.) GKM rendelet a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól A közúti közlekedésr l szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának 4. alpontjában kapott felhatalmazás alapján
BIZTONSÁGI TERV Dunai Regatta 2016
BIZTONSÁGI TERV Dunai Regatta 2016 Jellege: Budapest, XI. kerület Műegyetem rakpart területén kerül megrendezésre, a Dunai Regatta elnevezésű egyetemi sport- és kulturális rendezvény, színpadi aktivitásokkal
Kerékpár és kerékpáros kötelező és ajánlott felszerelése
Kerékpár és kerékpáros kötelező és ajánlott felszerelése Kötelező felszerelés Fehér színű első lámpa Piros színű hátsó lámpa Egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverő
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére Adott esetben hegy- és dombvidéken, vízparton, hídfőknél az egyetlen
1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg.
1. Metrótörténet A fővárosi metróhálózat a tömegközlekedés gerincét adja. A vonalak építésének története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. Feladata, hogy készítse el a négy metróvonal történetét
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,
A motorkerékpárral közlekedőkre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok
A motorkerékpárral közlekedőkre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága
FORTE MAP 5.0 Felhasználói tájékoztató
FORTE MAP 5.0 Felhasználói tájékoztató InterMap Kft 2010 Tartalom FORTE MAP 5.0 Felhasználói tájékoztató... 0 A kezelőfelület ismertetése... 1 Navigálás a térképen... 1 Objektum kijelölése... 3 Jelmagyarázat...
Rajkai mellékágrendszer
Rajkai mellékágrendszer Tejfalusi mellékágrendszer Cikolai mellékágrendszer Bodaki mellékágrendszer Dunaremetei mellékágrendszer Ásványi mellékágrendszer Bagaméri mellékágrendszer Patkányosi mellékágrendszer
JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK
B-4372 Gyermek könyökmankó JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK Alsóvégtag sérülés, rendellenesség esetén a 2 db könyökmankó használata teljes tehermentesítést biztosít járás közben. Alumínium szerkezet, állítható magasság.
MK-KISOKOS. i. rész - ALAPOK. ii. rész - KERÉKPÁROS KRESZ. iii. rész - HOGYAN KÖZLEKEDJ. Amit a kerékpáros. közlekedésről. tudnod kell.
www.kerekparosklub.hu MK-KISOKOS Amit a kerékpáros közlekedésről tudnod kell. i. rész - ALAPOK ii. rész - KERÉKPÁROS KRESZ iii. rész - HOGYAN KÖZLEKEDJ Frissítve: 2011.05.12. 2 www.kerekparosklub.hu 3
MK-KISOKOS. ii. rész - KERÉKPÁROS KRESZ. iii. rész - HOGYAN KÖZLEKEDJ. Amit a kerékpáros. közlekedésről. tudnod kell. Frissítve: www.kerekparosklub.
www.kerekparosklub.hu MK-KISOKOS Amit a kerékpáros közlekedésről tudnod kell. i. rész - ALAPOK ii. rész - KERÉKPÁROS KRESZ iii. rész - HOGYAN KÖZLEKEDJ Frissítve: 2011.05.12. 2 www.kerekparosklub.hu KÖSZÖNTŐ
A döntő feladatai. valós számok!
OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és
Üzembehelyezıi leírás
Üzembehelyezıi leírás MADE IN ITALY TECHNIKAI ADATOK Falra szerelve Lefedettség 15 m, 90 Mikrohullámú frekvencia 10.525 GHz Jelfeldolgozás DSP(Digital Signal Processing) Érzékelési távolság 3-15 m Érzékelési
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai
Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán
Reklámadó 2015.évi változások PáricsiZoltán Reklámadó - törvényi áttekintés A reklámadó magyarországi bevezetése, változások hatályba lépése 2014.06.11.-én a parlament megszavazta a 2014.évi XXII. törvényt
Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között
Dr. Nyári Tibor Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között tökéletes színeket visszaadni. A digitális
BALANCE BOARD. Használati utasítás
BALANCE BOARD Használati utasítás 1. A Balance Board biztonságos használata. 1.1 A biztonságos használatról Reméljük, hogy minden használó biztonságosan fogja tudni irányítani a kétkerekű Balance Board-ot,
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
Kistarcsai Teljesítmény Túra
Kistarcsai Teljesítmény Túra 28 km-es táv útvonal leírása Szeretettel köszöntünk minden kedves Résztvevőt a 3. Kistarcsai Teljesítmény Túrán. Mindenkinek jó szórakozást, kikapcsolódást, sportolást, és
Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011.
Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól II. RÉSZ Közúti jelzések A rendőr
Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN
11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt 2016 ban még nagyobb hangsúlyt kapnak az e kereskedelmeben az okostelefonok. 2015 ben még
A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok
A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok Jelen összefoglalás csak a fontosabb szabályokat tartalmazza. A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek,
Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve 2015. október Készítette: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Szeged kerékpárforgalmi hálózati terve 2015. október Tervszám:
Kereskedelmünk nem csak Elektromos Kerékpárok, robogók, kerékpárok adás-vételével foglalkozik, hanem ezen járművek bérlésére is lehetőség nyílik!
Elektromos Kerékpár, Robogó, Kerékpár Kölcsönzés Kereskedelmünk nem csak Elektromos Kerékpárok, robogók, kerékpárok adás-vételével foglalkozik, hanem ezen járművek bérlésére is lehetőség nyílik! Elektromos
IV. PETREZSIROM FESZTIVÁL KUNSZIGET BIZTONSÁGI TERV. Kunsziget, 2016. május 21.
IV. PETREZSIROM FESZTIVÁL KUNSZIGET BIZTONSÁGI TERV Kunsziget, 2016. május 21. Kérjük Kedves résztvevőinket, hogy figyelmesen olvassák el a Petrezsirom Fesztiválra vonatkozó jelen biztonsági tervet, mely
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Ajánlott wellness termékek Melina kádcsalád, Liner, Miron és Denia zuhanyprogram
Melina Nem láncolom magam kivágásra ítélt fákhoz, nem járom a háborgó tengert bálnavadász hajókat üldözve, de megteszem, ami tőlem telik. Szelektíven gyűjteni a hulladékot, nem égetni feleslegesen a villanyt,
ELŐTERJES ZTÉS. Előadó: Gömze Sándor polgármester Előkészítette: Mező József jegyző Véleményezte: Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság
ELŐTERJES ZTÉS Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-án tartandó rendkívüli ülésének, 4. számú Közlekedési jelzőtáblák kihelyezése ügyében döntéshozatal - tárgyú napirendi
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 35 582 03 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú
Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve)
Házi dolgozat Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Dátum: (aktuális dátum) Tartalom Itt kezdődik a címbeli anyag érdemi kifejtése...
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ Árvíz: a folyó vízszintje hóolvadás, jégtorlódás vagy heves esőzések miatt megemelkedik, majd kilép a medréből és elárasztja a vidéket. Víz alá kerülhetnek lakot települések, ipari
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY FŐVÁROSI DÖNTŐ SZÓBELI (2005. NOVEMBER 26.) 5. osztály
5. osztály Írd be az ábrán látható hat üres körbe a 10, 30, 40, 60, 70 és 90 számokat úgy, hogy a háromszög mindhárom oldala mentén a számok összege 200 legyen! 50 20 80 Egy dobozban háromféle színű: piros,
Oláh Attila. ESRI FlexAPI alapú bevetés irányítási rendszer
Oláh Attila ESRI FlexAPI alapú bevetés irányítási rendszer A bonyolult helyzetek megkövetelik a modern bevetés irányítást! Ez, pedig ma már szinte elképzelhetetlen az együttműködő szervezetek és azok egységeinek
Gépjárműbalesetek a munkavégzés során
MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.1 Gépjárműbalesetek a munkavégzés során Tárgyszavak: munkabaleset; gépjármű; teherautó; kockázatkezelés; felelősség; munkabiztonság. A munkavégzéshez kapcsolódó
Párhuzamos programozás
Párhuzamos programozás Rendezések Készítette: Györkő Péter EHA: GYPMABT.ELTE Nappali tagozat Programtervező matematikus szak Budapest, 2009 május 9. Bevezetés A számítástechnikában felmerülő problémák
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
G Szabályfelismerés 2.2. 2. feladatcsomag
ÖSSZEFÜÉSEK Szabályfelismerés 2.2 Alapfeladat Szabályfelismerés 2. feladatcsomag összefüggés-felismerő képesség fejlesztése szabályfelismeréssel megkezdett sorozat folytatása a felismert szabály alapján
Közlekedési korlátozások 2016. szeptember
Magyar Közúti közlekedési korlátozások Közlekedési korlátozások 2016. szeptember A 7,5 tonna össztömeg feletti, illetve a veszélyes árut szállító közúti járművekre Szeptember 1., csütörtök Szeptember 2.,
KRESZ a rendészeti gyakorlatban. Mészáros Gábor r. alezredes Adyligeti Rendészeti
KRESZ a rendészeti gyakorlatban Mészáros Gábor r. alezredes Adyligeti Rendészeti 2013.04.10. Szakközépiskola 1 1988. évi I. TÖRVÉNY a közúti közlekedésről Tv. 44. 390 (1) A közúti közlekedés ellenőrzésének
A táblázatkezelő felépítése
A táblázatkezelés A táblázatkezelő felépítése A táblázatkezelő felépítése Címsor: A munkafüzet címét mutatja, és a program nevét, amivel megnyitottam. Menüszalag: A menüsor segítségével használhatjuk az
www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1
www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1 A vezetési karton már a múlté, a jövõ az elektronikus ügyvitelé! Eddig nem tapasztalt,
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
KÖZÚTI BIZTONSÁGI AUDIT JELENTÉS
KÖZÚTI BIZTONSÁGI AUDIT JELENTÉS 4603 J. GYÖMRŐ ÜLLŐ ÓCSA ÖSSZEKÖTŐ ÚT 19+650 20+650 KM SZELVÉNYEK KÖZÖTTI SZAKASZA Készítették: Kovács Ákos Zámbó Zsolt - 2012. március - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés,
MATEMATIKA HETI 3 ÓRA
EURÓPAI ÉRETTSÉGI 010 MATEMATIKA HETI 3 ÓRA IDŐPONT : 010. június 4. A VIZSGA IDŐTARTAMA : 3 óra (180 perc) MEGENGEDETT SEGÉDESZKÖZÖK : Európai képletgyűjtemény Nem programozható, nem grafikus kalkulátor
Autópálya matrica árak 2011
Autópálya matrica árak 2011: drágább az autópálya matrica díja 2011-ben. 2011-től átlagosan 8,7 százalékkal emelkednek az úthasználati díjak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a drágulás
Tanulóvezetők (N=2067) Idős vezetők (N=2069) tiltott helyen parkolt (N=1917) soha 89,2 92,5 50,8 70,4 70,8. ritkán 9,3 6,9 45,5 24,7 26,3
Mellékletek Táblák Mennyire tartja ön veszélyesnek az alábbi vezetőtípusokat? Egyáltalán nem tartja veszélyesnek Női vezetők (N=2049) Férfi vezetők (N=2044) Tanulóvezetők (N=2067) Idős vezetők (N=2069)
Közreműködők: Comics Uniting Nations: A változás hősei
A változás hősei Közreműködők: Comics Uniting Nations: A változás hősei Történet Josh Elder, Natabara Rollosson és Sean Southey Grafika ľ Grace Allison és Karl Kesel Szöveg Grace Allison Szerkesztő Josh
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
Tiszavárkony Község. Tűzvédelmi szabályzata
Átdolgozásra került: 2008 november 10. Tiszavárkony Község Önkormányzat Tűzvédelmi szabályzata A tűzvédelmi szabályzat meghatározására a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról
büntetés-végrehajtási szakmai ismeretek fejezetei
2.94.5. KERETTANTERV (a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ) alapján Fegyveres szervek és vagyonvédelmi ismeretek 9 12. középiskolai évfolyamokra szóló tananyagának büntetés-végrehajtási szakmai ismeretek fejezetei
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás
Fordítóprogramok Készítette: Nagy Krisztián
Fordítóprogramok Készítette: Nagy Krisztián Reguláris kifejezések (FLEX) Alapelemek kiválasztása az x karakter. tetszőleges karakter (kivéve újsor) [xyz] karakterhalmaz; vagy egy x, vagy egy y vagy egy
Egészségfejlesztési Programelemekhez Szakmai ajánlások Lépéselőnyben
Egészségfejlesztési Programelemekhez Szakmai ajánlások Lépéselőnyben Az általános iskolás korosztálynak, a szabadidőben szervezett helyi programokat megvalósító szakemberek részére Az Egészségfejlesztési
Segédanyag közlekedési ismeretek oktatásához
Segédanyag közlekedési ismeretek oktatásához Tartalomjegyzék A közlekedési ismeretek tanításának céljai... 4 Alsó tagozat (6-10 éves korig)... 5 Felső tagozat (11-14 éves korig)... 6 A gyalogos közlekedés
Előterjesztés. (ifj. Kovács Róbert kérelme)
(ifj. Kovács Róbert kérelme) Kérelem: Az 1901/10, 1901/11, 1901/12 hrsz-ú területek jelenleg Mk (mezőgazdasági kert) övezeti besorolású részben külterületi részben belterületi telkek. A tulajdonos három
Ha betartjuk a szabályokat balesetek nélkül dolgozhatunk.
Munkavédelmi tájékoztató konyhai kisegítőknek Mi a munkavédelem? A munkavédelem azt jelenti, hogy megelőzzük a munka-baleseteket, munka közben megvédjük testi épségünket és egészségünket. Ennek érdekében
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban
Mi alapján minősül egy járat töröltnek?
Mi alapján minősül egy járat töröltnek? Ha törölnek egy járatot, az azt jelenti, hogy az érintett járat nem közlekedik, holott érkezett a társasághoz helyfoglalás. Olykor nehéz elhatárolni a járattörlést
Automata külső defibrillátor
Automata külső defibrillátor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat elsősegélynyújtó tanfolyamának jegyzete Készítette: Erőss Attila Dr. AUTOMATA KÜLSŐ DEFIBRILLÁTOR (European Resuscitation Council
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) kerékpárosok közlekedés-biztonságával kapcsolatos prevenciós programjainak bemutatása
Berzai Zsolt c.r. alezredes ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály kiemelt főreferens Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) kerékpárosok