A Duna elterelésének hatása a Szigetköz növényvilágára

Átírás

1 A Duna elterelésének hatása a Szigetköz növényvilágára DR. KEVEY BALÁZS 1. Bevezetés A Dévényi-kapun a Kisalföld területére érkező Duna alsószakasz jellegűvé válik, számos mellékágra szakad, s lerakja hordalékát. Így hozta létre a Szigetközt és a szomszédos Csallóközt (GÖCSEI 1979). A Szigetköz flóráját először WIERZBICKI (1924), PECK (1878), ZÓLYOMI (1937), POLGÁR (1903, 1941), WERNER (1990), majd KEVEY - ALEXAY (1992) vizsgálta. Ezen eredmények alapján kiderült, hogy alföldi viszonylatban páratlanul fajgazdag ártéri tájjal állunk szemben, melynek még gyomflórája is érdekes (PINKE 1998). A vegetációkutatások ZÓLYOMI (1937), majd KÁRPÁTI I. (1958, 1982) és KÁRPÁTI I. - KÁRPÁTI V. (1958, 1969), munkásságával kezdődtek. A gyomvegetációt CZIMBER (1993a, 1993b) és PINKE (1995) kutatja. Magam 1980-óta végzek vizsgálatokat a Szigetköz erdeiben (vö. BARTHA - KEVEY - MORSCHHAUSER - PÓCS 1995; BORHIDI - KEVEY 1996; KEVEY 1986, 1993, 1998, 1999; KEVEY - ALEXAY 1992, 1994, 1996a, 1996b; KEVEY - CZIMBER 1992, 1994). E kutatások szerint a Szigetköz nagy hasonlóságot mutat a szomszédos Csallóköz felé (vö. JURKO 1958). Ezzel szemben a vizsgált fás társulások - a kissé távolabbi - Felső-Ausztria (vö. WENDELBERGER-ZELINKA E. 1952) erdeitől már lényegesen különböznek. Erdőtársulásainak jelentős hányada ezért a tudomány számára új asszociációként került leírásra (vö. KEVEY 1993, 1998; BORHIDI - KEVEY 1996). Közben a bősi vízlépcső üzembehelyezése e táj növényvilágában helyenként katasztrófális változásokat idézett elő. Jelen szakvélemény rövid áttekintést nyújt a táj 15 fás társulásának kialakulási és termőhelyi viszonyairól, valamint a Duna elterelésével kapcsolatos változásokról. 2. Anyag és módszer Mivel a Duna elterelése elsősorban a hullámtéri erdőket érintette, jelen szakvéleményben elsősorban a hullámtéri erdőkben bekövetkezett változásokat részletezem. A C változat üzembehelyezése előtti állapot ( ) bizonyítására mind a hat hullámtéri erdőből tíz-tíz cönológiai felvételt emeltem ki. Valamennyi kvadrát sarokpontjait pontosan megjelöltem. A szlovákiai elterelést követő néhány éven belül e mintaterületen újra elvégeztem a felméréseket. A két felmérési anyag közötti különbség dokumentálja a bekövetkezett változásokat. A növénytársulások felvételezését a Zürich-Montpellier iskola (BECKING 1957) klasszikus módszerével végeztem. A kvadrátok nagysága 100 m 2. A cönológiai felvételezést dauerkvadrát módszerrel végeztem, azaz minden mintaterületen két különböző időpontban kora tavasszal és nyáron végeztem felmérést. Az A D érték becslését a nálunk használatos 6-tagú skála (+, 1, 2, 3, 4, 5) szerint végeztem. Abban az esetben, amikor egy faj A D értéke e két (vagy három) alkalommal végzett felvételi időpontban eltérőnek bizonyult, a magasabb (ill. legmagasabb) értéket vettem figyelembe, hisz ez mutatja kifejezően a szóbanforgó növényfajnak az adott kvadrátban betöltött szerepét (KEVEY ). Mellőztem az újabban divatossá vált százalékos becslést, amely véleményem szerint elsősorban mikrocönológiában alkalmazható megfelelő pontossággal. A cönológiai táblázatok összeállítását és elemzését egy saját tervezésű ún. NS számítógépes cönológiai programcsomag (KEVEY HIRMANN 2002) segítségével végeztem, melynek alkalmazásával nagymértékben sikerült meggyorsítani és egységesíteni e műveletek kivitelezését. A programot magam terveztem, kivitelezését pedig HIRMANN ANTAL 13

2 informatikus szakember végezte. A programcsomag elsősorban hagyományos cönológiai felvételek bevitelére, tárolására, valamint a legkülönbözőbb cönológiai táblázatok készítésére, származtatott adatok kiszámítására és táblázatban való megjelenítésére alkalmas (részletesebben l. KEVEY HIRMANN 2002; KEVEY 2006). A hagyományos statisztikai számításokat e program segítségével az alábbi paraméterekre végeztem el: a karakterfajok, a szociális magatartási viszonyok (SBT), valamint a vízigény iránti igény (WB) csoportrészesedése és csoporttömege. Itt jegyzem meg, hogy a táblázatokban egy WB Adv sort is beillesztettem azon célból, hogy a tájidegen fajok ne befolyásolják az őshonos fajok WB értékeinek eloszlását. Az ide tartozó növényeknél a Duna elterelését követően növekvő tendencia mutatkozott. Mivel a program kompatibilis a körünkben használatos WINWORD, EXCEL és SYN-TAX 2000 (PODANI 2001), programokkal, a cönológiai felvételek és táblázatok átemelhetők e korszerű szoftverekbe, ahol tovább elemezhetők, s a mai kívánalmak szerint formázhatók és nyomtathatók. A változások bizonyítására a SYN-TAX 2000 programcsomag (PODANI 2001) segítségével sokváltozós elemzést, bináris cluster-analízist is alkalmaztam (hasonlósági index: BARONI-URBANI BUSER, fúziós algoritmus: Complete link). A fajok tudományos elnevezésénél elsősorban HORVÁTH et al. (1995) és SIMON (2000) nómenklatúráját követem. A szüntaxonómiai nevek használatánál SOÓ (1964b 1980) cönológiai rendszerét vettem alapul, amelybe igyekeztem beépíteni az újabb eredményeket is (BARTHA et al. 1995; BORHIDI 1993, 1995, 1996, 2003; BORHIDI et KEVEY 1996; BORHIDI et SÁNTA 1999a, 1999b; BORHIDI et al. 1999; FEKETE et al. 1997; HORVÁTH F. et al. 1995; MUCINA et al. 1993; OBERDORFER 1992). A fajok társulástani besorolásánál is SOÓ (1964b 1980) Synopsis-ára támaszkodtam, bár ezeket elsősorban az erdei növények esetében saját tapasztalataim és megfigyeléseim szerint gyakran módosítottam. 3. Szukcessziós viszonyok A Szigetköz erdeinek szukcessziós viszonyairól gazdag szakirodalom áll rendelkezésünkre (vö. ZÓLYOMI 1937; KÁRPÁTI I. 1981, 1985; KÁRPÁTI I. - KÁRPÁTI V. 1975; KÁRPÁTI I. - MÁRCIS 1965; KEVEY 1993, 1998). E kutatások eredményeit tovább finomítva egy összefoglaló dolgozatban ismertettem (KEVEY 1993, 1998). Alább csak azokat a fontosabb szukcessziós lépéseket ismertetem, amelyek a vegetációban bekövetkezett változásokkal, illetve a szükséges rekonstrukcióval kapcsolatosak Ligeterdei szukcesszió A hullámtérben a természetes szukcesszió különböző ruderális, félruderális és iszaplakó társulások kialakulásával kezdődik. Ezek viszonylag könnyen kialakulhatnak, regenerálódhatnak. Ennek ellenére az élővilág sokféleségében fontos szerepet játszanak, s néhány védett fajuk is akad, mint például a vízparti deréce (Epilobium dodonaei). E kezdeti stádiumokat hét fásszárú társulás követi, s ezek képezik a hullámtér legfőbb értékeit. A ligeterdei szukcesszió a víz mozgásának sebességét, valamint a folyami hordalék minőségét tekintve két vonalon veszi kezdetét. a) A főmederben viszonylag gyors a víz mozgása, ezért zátonyait és partszakaszait folyami kavics és durva homok építi fel. Ilyen helyeken ruderális és félruderális pionír növényzet telepszik meg. Ezek becserjésedésével jönnek létre a csigolya bokorfüzesek (Rumici crispi- Salicetum purpureae), melyek néhány évtized alatt fekete nyárligetekké (Rumici crispi-populetum nigrae) fejlődnek. 14

3 b) A mellékágak és hullámtéri morotvák víze lassú, vagy időszakos mozgásban van, ezért partjait iszapos finom homok, vagy iszap borítja. E finomszemcséjű hordalékon először iszapnövényzet alakul ki. Ezek becserjésedésével jönnek létre a mandulalevelű bokorfüzesek (Polygono hydropiperi-salicetum triandrae), melyek egy idő után fűzligetekké (Leucojo aestivi-salicetum albae) fejlődnek. Mindkét szukcessziós vonal a termőhely további feltöltődésével a fehér nyárligetek (Senecioni sarracenici-populetum albae) kialakulásához vezet. E társulás már átmenetet képez a magas ártér tölgy-kőris-szil ligetei (Fraxino pannonicae-ulmetum) felé Láperdei szukcesszió A láperdei szukcesszió ma már csak ármentett területeken figyelhető meg, mely három ágon megy végbe. a) Igen lassú, vagy időszakosan mozgó vízfolyások mentén olyan fás társulások húzódnak, melyek bizonyos fokú átmenetet képeznek a liget- és láperdők között. Ilyenek a vízi és mocsári társulásokat szegélyező ún. mocsári cserjések (Berulo erecti-salicetum cinereae), amelyek a szukcesszió során égeres mocsárerdőkké (Angelico sylvestris-alnetum) fejlődhetnek. Állományaik mérsékelten tőzeges iszapon találhatók (Dunakiliti Jánosi-erdő ; Ásványráró Rárói-erdő ; Hédervár Bokrospuszta, Vadaskerti-erdő ; Kimle Novákszigeti-erdő ; Darnózseli Kimlei-sarok ). b) Feltöltődő morotvákban a különböző vizi, mocsári és lápi növénytársulások után az első fás asszociációt a lápi cserjések (Calamagrostio canescentis-salicetum cinereae) képezik, melyek egy idő után égerlápokba (Thelypteridi-Alnetum) mennek át (Dunaszeg Dunaszegi-tó ; Darnózseli Kimlei-sarok ; Halászi Malomszer ; Mosonmagyaróvár Parti-erdő ). Talajuk erősebben tőzeges. c) A láperdei szukcesszió harmadik ága az ármentett terület lefolyástalan, mélyfekvésű részein veszi kezdetét, ahol kiszáradó láprétek (Succiso-Molinietum coerulae) és zsombékosok (Caricetum elatae) becserjésedésével ún. kiszáradó lápi cserjések (Molinio-Salicetum cinereae) jönnek létre. Aljnövényzetüket csak ritkán borítja víz, ezért talajukban megkezdődött a tőzeg bomlása. Fenti égeres mocsár- és láperdők a termőhely feltöltődése, s a tőzeg bomlása révén égerligetekké (Paridi quadrifoliae-alnetum) alakulnak. Utóbbi fokozatosan megy át a tölgy-kőrisszil ligetekbe (Fraxino pannonicae-ulmetum). Ily módon kapcsolódik össze a liget- és láperdei szukcesszió Magas ártéri szukcesszió A magas ártéri szukcesszió lényegében a korábban már említett égerligetekkel (Paridi quadrifoliae-alnetum) és tölgy-kőris-szil ligetekkel (Fraxino pannonicae-ulmetum) kezdődik. Vannak azonban az ármentett területnek olyan viszonylag magasan elhelyezkedő szintjei, melyek az árvízvédelmi töltések megépítése előtt legfeljebb csak jégtorlódásos árhullám esetén kerülhettek elárasztásra. Ezek üde termőhelyein gyertyános-tölgyesek (Scillo vindobonensis- Carpinetum), a magasabban fekvő félszáraz helyeken zárt száraz tölgyesek (Melico nutantis- Quercetum roboris), a száraz kavicsbuckákon pedig nyílt száraz tölgyesek (Peucedano alsatici- Quercetum roboris) alakultak ki. Utóbbi képviseli a Szigetköz klímax társulását. 15

4 4. A Duna elterelésével kapcsolatos változások Egyes kutatók már a Duna elterelése előtt vegetációtérképezést (vö. SIMON - HORÁNSZKY - LÁNG 1980) és monitoringvizsgálatokat (SIMON - LÁNG 1988) végeztek. A változások kimutatására irányultak SIMON (1992, 1994), valamint SIMON et al. (1993) cönológiai és ökológiai kutatásai is. Legutóbb ALEXAY (1998), valamint MÉSZÁROS - HAHN (1999) hívta fel a figyelmet a Szigetköz élővilágában bekövetkezett változásokra. Magam számos - pontosan megjelölt - mintaterületet mértem fel a C változat üzembehelyezése előtt és után, melyek eredményeiből a növénytakaró helyenkénti erős degradációja jól dokumentálható. A Duna októberében bekövetkezett üzemvízcsatornába terelésének hatása a Szigetköz különböző erdőtársulásait eltérő módon érintette. Legjobban a hullámtéri erdők károsodtak, de ezek is különböző mértékben. Az első két évben bekövetkező vízhiány sok kárt okozott. Az időközben elkészült fenékküszöb, s az erre kivitelezett ideiglenes vízpótló rendszer a terület vízellátottságát természetesen javította, de végleges és megnyugtató megoldást nem eredményezett. A mellékágak vízszintjét ugyan sikerült felduzzasztani, de a Nagy-Duna medréhez közeledve a talajvízszint grádiense meredek zuhanást mutat, s ez a partközeli erdők csaknem teljes pusztulását vonta maga után. A partmenti régiótól eltekintve e vízpótló rendszer tehát biztosítja a viszonylag magas talajvízszintet, de alapvető hiányossága az, hogy árvizek szimulálására nem alkalmas. Az árvíz pedig egy ártéren a legfontosabb ökológiai tényező. Azok a növények, amelyek a vízborítást nem képesek elviselni, természetszerű vízjárási viszonyok mellett hiányoznak az ártérről, vagy csak átmenetileg képesek megtelepedni. Az ártéri növényzetet ezért az ideiglenes elárasztást igénylő és eltűrő növények képezik. Az árvízek elmaradása azt eredményezi, hogy olyan növények is megjelennek a hullámtérben, melyek életfeltételei korábban nem voltak biztosítva. Ily módon a növények közötti konkurenciaviszonyok megváltoznak, s várhatóan elég sok ártéri növény teljesen, vagy legalábbis részlegesen kiszorul a területről, azaz a vegetáció átalakul, elveszíti eredeti jellegét. Az árvízek elmaradásával megszűnt a hegyvidéki elemek Alpokból történő levándorlásának lehetősége is. A szigetközi növénytakaró megmentése és rekonstrukciója érdekében olyan vízpótló rendszer kidolgozására lenne szükség, amely lehetővé tenné a hullámtér időnkénti elárasztását. Ezek idejét és vízszintjét igazítani kell a Duna természetes vízjárási viszonyaihoz, feltehetően a Pozsonyban mért vízálláshoz. Alább ismertetem a növénytakaróban bekövetkezett változásokat, s azokat a javasolt beavatkozásokat, melyek révén a növényvilág rekonstrukciója részben megoldható, vagy legalábbis további degradációja megelőzhető. Mivel a fás társulásokat vizsgáltam részletesen, észrevételeimet is elsősorban ezek rendszerében mutatom be, olykor azonban kitérek az erdőkkel érintkező értékesebb lágyszárú növénytársulásokra is (vízi növényzet, nádasok, zsombékosok, láprétek) Hullámtér A Duna elterelésének hatása elsősorban a hullámtér növénytársulásait érintette. A talajvízcsökkenés mértékére azonban a különböző fás társulások eltérő módon reagáltak Csigolya bokorfüzesek (O129 változás, O29 iszapolódás) (Rumici crispi-salicetum purpureae) A Duna elterelése legérzékenyebben talán a kavicson kialakult csigolya bokorfüzeseket (Rumici crispi-salicetum purpureae) érintette. Mivel túlnyomó részük a Nagy-Duna mellékén helyezkedett 16

5 el, felső-szigetközi állományaik kivétel nélkül elszáradtak, eredeti aljnövényzetük a felismerhetetlenségig degradálódott. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a kavicstakaró lerakódása az elterelést követően megszűnt, ugyanis a Nagy-Duna ma már csak lebegtetett hordalékot, azaz finom homokot és iszapot rak le zátonyain. Ily módon megszűnt annak lehetősége is, hogy a csigolya bokorfüzesek - esetleg egy alacsonyabb ártéri szinten - újra képződjenek. Némi kavicslerakódás ma már csak az üzemvíz-csatorna torkolata alatti szakaszon figyelhető meg. Ilyen kavicszátonyok azonban csak az ásványi Madarász-sziget délkeleti sarkán, valamint Véneknél a Kolera-sziget és Varasd tájékán vannak. Másként alakult azon csigolya bokorfüzesek sorsa, amelyek az üzemvíz-csatorna torkolatától kissé feljebb találhatók. Az elterelést követően itt a vízszint lényegesen nem változott, mivel az üzemvízcsatornából visszaérkező víztömeg a Nagy-Duna e szakaszát visszaduzzasztja. A víz áramlási viszonyai ezzel szemben sokat változtak. A visszaduzzadás következtében a Nagy- Duna vízmozgása lelassult, ezért az itt található csigolya bokorfüzesek kavicstakarójára iszapos hordalék rakódott. Ennek következtében az aljnövényzet már a bősi vízlépcső üzembehelyezését követő évben átalakult. Megjelentek a mocsári és az iszaplakó növények, s a csigolya bokorfüzesek aljnövényzetének faji összetétele annyira megváltozott, hogy rövid időn belül mandulalevelű bokorfüzesekké (Polygono hydropiperi-salicetum triandrae) alakultak függetlenül attól, hogy cserjeszintjük ennyi idő alatt lényegesen nem változott. Amennyiben Nagymaros, Nyergesújfalu, vagy Pilismarót térségében egy olyan mérvű visszaduzzasztást eszközölnének, amely a Szigetközben is éreztetné hatását, akkor a lelassuló Duna Vének környékén is iszapot terítene a kavicstakaróra. Ezzel a szukcesszióban fontos szerepet betöltő csigolya bokorfüzesekkel (Rumici crispi-salicetum purpureae), a belőlük fejlődő fekete nyárligetekkel (Carduo crispi-populetum nigrae), valamint e két társulás növényeinek egy részével szegényedne a Szigetköz növényvilága. A csigolya bokorfüzesek védett növényei közül a vízparti deréce (Epilobium dodonaei) ugyan az Alsó-Szigetközben Véneknél is megtalálható, de felső-szigetközi lelőhelyein sorsa egyelőre bizonytalannak látszik. Jövőjét illetően még hosszabb megfigyelésekre lesz szükség. Mesterséges kavicsdombokon helyenként tömegesen képes megtelepedni, bár ezek nem természetes élőhelyek, így természetvédelmi értékük is kisebb. A fekete ribiszke (Ribes nigrum) ezzel szemben Rajkától csak Ásványráróig terjed. Termőhelyei mindenütt kiszáradtak, ezért állományainak fokozatos pusztulásával kell számolnunk. E növény megmentése azért is fontos, mert Magyarországon csak itt látszik őshonosnak. A havasi ikravirágot (Arabis alpina) eddig csak a Bükk-hegységből ismertük. A Duna elterelése előtt egyetlen kis populációja került elő Lipót térségében. Olyan csigolya bokorfüzesben fordult elő, amely átmenetet képez a mandulalevelű bokorfüzesek (Polygono hydropiperi-salicetum triandrae) felé. Termőhelyén azóta szinte áthatolhatatlan csalán (Urtica dioica) dzsungel verődött fel, melyben e reliktumfajt nem sikerült újra megtalálni. Nagy valószínűséggel kipusztult. A nem védett ritkaságok közül a ligeti csillaghúr (Stellaria nemorum) érdemel elsősorban említést, mely korábbi ismereteink szerint csak Nyugat-Dunántúlon fordult elő. Doborgazsziget egyik zátonyán a havasi ikravirágéhoz (Arabis alpina) hasonló viszonyok között él. Kicsiny populációjának helye m 2 -nyi pontossággal ismert, de a vízhiányos időkben, 1995 óta már nem jött elő, e lelőhelyén tehát bizonyítottan kihalt. Az Alsó-Szigetközben megmaradt néhány kavicszátony megőrzése azért is fontos természetvédelmi feladat, mert csak ezekre lehetne átmenteni a Felső-Szigetköz tönkrement csigolya bokorfüzeseinek - talán még meglevő - növényritkaságait. Bár ez az áttelepítés helyessége és sikeres kivitelezése botanikai és természetvédelmi szempontból kissé vitatható, 17

6 mégis úgy látszik, hogy nincs jobb megoldás. Valószínűtlen ugyanis, hogy a Duna teljes vízhozama az eredeti mederbe és mellékágaiba kerüljön vissza. A csigolya bokorfüzesek megmaradt állományainak megőrzéséhez, illetve új állományok keletkezéséhez újra és újra lerakódó kavicshordalékra, valamint viszonylag gyors vízzel történő elárasztásokra van szükség. Utóbbira évente két-háromszor is sor kerülhet, melyek időtartamának összege évente 4-5 hónap. A Duna elterelése által okozott talajvízszintcsökkenés a csigolya bokorfüzesekben többféle változást hozott létre. Ezek egy része az állományok habitusképében is észrevehető. Az eltelt 8-10 év alatt a cserjeszintből kifejlődött egy 8-10 m magas alacsony lombkoronaszint, amely főleg Populus nigra-ból áll. E fafaj a jelek szerint szárazabb környezetben is képes továbbfejlődni, egyedeit a vízhiány nem károsította. Ezzel szemben feltűnő a Salix alba tömeges elszáradása, ennél fogva K értéke, de különösen az A-D értéke csökkent. Ez eredményezte azt is, hogy a cserjeszint erősen megritkult, így borítása is kisebb értékű lett. Ezzel ellentétes, szemmel látható változás a Clematis vitalba látványos elszaporodása: borítása jelentős mértékben megnőtt, s felhatolt a cserje, valamint az alacsony lombkoronaszintbe (1. táblázat) *. Egyes növények A-D és K értéke csökkent (pl. Poa trivialis, Rorippa amphibia, Rumex obtusifolius, Salix alba, Solanum dulcamara). Ezzel szemben lényegesen nagyobb azon fajok száma, amelyek a Duna elterelését követően gyakoribbá váltak (pl. Achillea millefolium, Agropyron repens, Arrhenatherum elatius, Calamagrostis epigeios, Chenopodium album, Cirsium vulgare, Fallopia dumetorum, Galium aparine, Lactuca serriola, Lolium perenne, Matricaria maritima ssp. inodora, Poa pratensis, Solidago gigantea ssp. serotina, Stenactis annua stb.). Ezek túlnyomórészt közönséges növények, gyakori gyomok. Az utóbbi évtizedben végzett kutatásaim (KEVEY 1993, 1998) során kiderült, hogy a csigolya bokorfüzesek (Rumici crispi-salicetum purpureae) felépítésében olyan fajok is jelentős szerephez jutnak, amelyek a szegetális gyomflóra és gyomvegetáció elemei (vö. CZIMBER 1993a, 1993b; PINKE 1995, 1998, 2000a, 2000b, 2000c, 2000d, 2001). E ruderális és szegetális növények jelenléte a csigolya bokorfüzesekben természetes jelenség, bár arányuk a Duna elterelését követően több szüntaxon esetében is lényegesen megváltozott. A karakterfajok csoportrészesedésében és csoporttömegében (7. táblázat; ábra) bekövetkezett fontosabb változások lényege a következő. A mocsári és lápréti növényzet (Cypero-Phragmitea summa, Molinio-Juncetea summa), a nedves gyomtársulások (Galio-Urticetea summa, Bidentetea summa), valamint a higrofil erdők (Salicetea purpureae summa, Alnetea glutinosae summa, Alno-Padion summa) karakterfajainál jelentős csökkenő tendencia mutatkozik. Ezzel szemben egyes szüntaxonok aránya emelkedést mutat. Ide tartoznak pl. a kaszálórétek (Arrhenatheretea summa) és a száraz gyepek (Festuco-Bromea summa) növényei, az általános lomberdei elemek (Querco-Fagea), valamint a száraz erdők fajai (Quercetea pubescentis-petraeae summa). Ezen kategóriák csökkenő, vagy emelkedő tendenciája egyértelműen a szárazodás bizonyítéka. Megnövekedett egyes ruderáliák (Chenopodio-Scleranthea, Chenopodietea summa, Epilobietea summa), valamint a társulásközömbös (Indifferens) és behurcolt (Adventiva) növények aránya is, jelezvén a termőhely leromlását. Hasonló változások olvashatók le a BORHIDI (1993, 1995) féle relatív talajnedvességi értékszámok (WB 1-12) csoportrészesedéséből és csoporttömegéből (13. táblázat; * A táblázatokat és az ábrákat terjedelmi korlátok miatt csak a tanulmányhoz csatolt CDlemezen, elektronikus formában közöljük (a szerk.). 18

7 ábra). A termőhely szárazodására utal a WB 2-5 kategóriák növekedő, valamint a WB 8-10 kategóriák csökkenő aránya. Így például a Duna elterelését követően szárazságjelző (WB 2: pl. Poa compressa, Thlaspi perfoliatum) és szárazságtűrő (WB 3: pl. Cynoglossum officinale, Rosa canina, Senecio viscosus, Teucrium chamaedrys) fajok telepedtek meg, ugyanakkor tartósabb elárasztást elviselő, magas talajvízszintet jelző (WB 9: pl. Galium palustre, Rumex palustris, Scrophularia umbrosa; WB 10: pl. Rorippa amphibia) növények haltak ki. A tájidegen fajok (WB Adv) a Duna elterelését követően elszaporodtak, s tömegviszonyaiknál is növekvő tendencia mutatkozott. Végül a termőhely degradálódását egyértelműen fejezik ki a BORHIDI (1993, 1995) féle szociális magatartástípusok csoportrészesedésének és csoporttömegének alakulása (19. táblázat; ábra). Ezek szerint a Duna elterelése után a természetes gyomfajok (W: pl. Ballota nigra, Galium aparine, Lactuca serriola), a ruderális kompetítorok (RC: pl. Agropyron repens, Calamagrostis epigeios, Taraxacum officinale) és az agresszív tájidegen inváziós fajok (AC: pl. Erigeron canadensis, Solidago gigantea ssp. serotina, Stenactis annua) aránya jelentős mértékben megnőtt, ugyanakkor a társulás felépítésében jelentős szerepet betöltő kompetítorok (C: pl. Salix alba) és főleg a generalisták (G: pl. Agropyron caninum, Galium palustre, Rorippa amphibia, Thalictrum flavum) aránya visszaesett. Megemlítendő még a zavarástűrő természetes növényfajok (DT: pl. Arrhenatherum elatius, Clematis vitalba), amelyek csoportrészesedése alig csökkent, viszont csoporttömegük jelentős mértékben emelkedett. A leromlási állapotot a szociális magatartási típusok értékszámaival (Val) történő számítások is alátámasztják. Az így nyert eredmények - különösen a csoporttömeg esetében - jelentős eltérést mutatnak, mely szerint a csigolya bokorfüzesek természetességi értéke a Duna elterelésével 4,1-ről 1,9-re csökkent Mandulalevelű bokorfüzesek (O137 változás) (Polygono hydropiperi-salicetum triandrae) A mandulalevelű bokorfüzeseket (Polygono hydropiperi-salicetum triandrae) viszonylag kevesebb veszély fenyegeti. Ezek ugyanis - az elterelés óta az iszap nagymértékű lerakódása miatt - már nemcsak a mellékágak, hanem az Öreg-Duna mentén is folyamatosan újra keletkeznek. Ennek ellenére a társulást mégis komoly károsodás érte, mert a Szigetköz felsőbb szakaszain többségük kiszáradt, tönkrement. Több állományukban is előfordult az Alföld flóravidékén (Eupannonicum) csak itt honos keserű kakukktorma (Cardamine amara). E növény a Duna elterelését követő második évben valamennyi lelőhelyéről eltünt. Csak halvány remény van arra, hogy inaktív állapotban levő rizómáival, valamint a csíraképességet sok évig megőrző magjaival a kedvezőtlen időszakot átvészelheti. Mivel a mandulalevelű bokorfüzesek a Duna elterelése óta - egy újabb és alacsonyabb ártéri szinten folyamatosan újra keletkeznek, ezért fennmaradásuk biztosítottnak látszik. Évente 4-5 hónapnyi lassan mozgó vízzel történő elárasztást igényelnek. E fiatal állományok sorsa azonban nagymértékben függ az elkövetkező évek vízviszonyainak rendezésétől. A Duna elterelése által okozott talajvízszintcsökkenés a mandulalevelű bokorfüzesekben többféle változást eredményezett. Ezek egy része az állományok habitusképében is észrevehető. Így szembetűnő a Salix alba cserjetermetű egyedeinek gyakori elszáradása, ezért a cserjeszint is megritkult, borítása kisebb lett. Szemmel látható továbbá az aljnövényzet elgyomosodása (2. táblázat). Már a cönológiai felvételekből is kiolvasható (2. táblázat), hogy meglehetősen sok növény A- D, vagy K értéke lényegesen csökkent (pl. Bidens tripartitus, Carex gracilis, Galium palustre, Chenopodium rubrum, Mentha arvensis, Myosotis palustris, Polygonum hydropiper, Polygonum mite, Ranunculus sceleratus, Rorippa amphibia, Rorippa sylvestris, Rumex hydrolapathum, Rumex obtusifolius, 19

8 Rumex palustris, Stachys palustris, Veronica anagallis-aquatica). Ezzel szemben más növények a Duna elterelését követően elszaporodtak, (pl. Arctium lappa, Chenopodium album, Cirsium arvense, Galium aparine, Humulus lupulus, Impatiens glandulifera, Impatiens parviflora, Matricaria maritima ssp. inodora, Myosoton aquaticum, Poa pratensis, Rubus caesius, Solidago gigantea ssp. serotina, Stellaria media, Stenactis annua stb.). Az utóbbi évtizedben végzett kutatásaim (KEVEY 1993, 1998) során kiderült, hogy a mandulalevelű bokorfüzesek (Polygono hydropiperi-salicetum triandrae) felépítésében a szegetális gyomflóra és gyomvegetáció elemei (vö. CZIMBER 1993a, 1993b; PINKE 1995, 1998, 2000a, 2000b, 2000c, 2000d, 2001) is bizonyos szerephez jutnak. E ruderális és szegetális növények jelenléte e bokorfüzesekben természetes jelenség, bár arányuk a Duna elterelését követően több szüntaxon esetében is megváltozott. A karakterfajok csoportrészesedésében és csoporttömegében (8. táblázat; ábra) bekövetkezett változások szerint a mocsári és lápréti növényzet (Cypero-Phragmitea summa, Molinio-Juncetea summa), a nedves gyomtársulások (Calystegion sepium, Bidentetea summa), valamint a higrofil erdők (Salicetea purpureae summa, Alnetea glutinosae summa, Alno-Padion summa) karakterfajainál jelentős csökkenő tendencia mutatkozik. Ezzel szemben egyes szüntaxonok aránya emelkedést mutat. Ide tartoznak pl. az általános lomberdei elemek (Querco- Fagea), a társulásközömbös (Indifferens) fajok, valamint egyes hazai (Chenopodio-Scleranthea, Chenopodietea summa, Artemisietea summa, Epilobietea summa) és tájidegen (Adventiva) ruderális kategóriák. Ezen csökkenő, vagy emelkedő tendenciája egyértelműen a szárazodással kapcsolatos leromlás bizonyítéka. Hasonló változások olvashatók le a BORHIDI (1993, 1995) féle relatív talajnedvességi értékszámok (WB 1-12) csoportrészesedéséből és csoporttömegéből (14. táblázat; ábra). A termőhely szárazodására utal a WB 3-7 kategóriák növekedő, valamint a WB 8-11 kategóriák csökkenő aránya. Így például a Duna elterelését követően szárazságtűrő (WB 3: pl. Lactuca serriola, Sisymbrium loeselii) fajok telepedtek meg, illetve félszáraz termőhelyeket kedvelő növények (WB 4: pl. Cirsium arvense) szaporodtak el. Ugyanakkor tartósabb elárasztást elviselő, magas talajvízszintet jelző (WB 9: pl. Galium palustre, Gnaphalium uliginosum, Ranunculus sceleratus, Rumex palustris, Scrophularia umbrosa, Veronica anagallis-aquatica; WB 10: pl. Alisma lanceolatum, Alisma plantago-aquatica, Glyceria maxima, Oenanthe aquatica, Rorippa amphibia, Rumex hydrolapathum) növények haltak ki, illetve ritkultak meg. A tájidegen fajok esetében (WB Adv) a Duna elterelését követően növekvő tendencia mutatkozott. A termőhely degradálódását jól dokumentálja a BORHIDI (1993, 1995) féle szociális magatartástípusok csoportrészesedésének és csoporttömegének alakulása (20. táblázat; ábra). Ezek szerint a Duna elterelése után a természetes gyomfajok (W: pl. Arctium lappa, Galium aparine, Lactuca serriola), a ruderális kompetítorok (RC: pl. Chenopodium album, Cirsium arvense) és az agresszív tájidegen inváziós fajok (AC: pl. Impatiens glandulifera, Impatiens parviflora, Solidago gigantea ssp. serotina), valamint a zavarástűrő természetes növényfajok (DT: pl. Humulus lupulus, Myosoton aquaticum, Urtica dioica) aránya jelentős mértékben megnőtt. Csökkent ezzel szemben a természetes pionír elemek (NP: pl. Cyperus fuscus, Dichostylis micheliana, Limosella aquatica, Polygonum hydropiper, Polygonum minus, Scirpus radicans), valamint a társulás felépítésében jelentős szerepet betöltő kompetítorok (C: pl. Carex gracilis, Carex vesicaria) és generalisták (G: pl. Galium palustre, Myosotis palustris, Rorippa amphibia, Scrophularia umbrosa) aránya. A leromlási állapotot jól kifejezik a szociális magatartási típusok értékszámaival (Val) történő számítások. Az így nyert eredmények - különösen a csoporttömeg esetében - jelentős eltérést mutatnak, mely szerint a csigolya bokorfüzesek természetességi értéke a Duna elterelésével 4,1-ről 2,7-re csökkent. 20

9 Végül megjegyezném, hogy a ma már lényegesen csökkent vízhozamú Nagy-Duna mentén a mandulalevelű bokorfüzesek (Polygono hydropiperi-salicetum triandrae) ha mélyebb szinten is, de újra képződtek. Az eredeti termőhelyi viszonyokat tekintve ugyan itt csigolya bokorfüzesek (Rumici crispi-salicetum purpureae) kialakulását várhatnánk. Hogy mégsem így történt, annak az az oka, hogy a Duna elterelése óta a Nagy-Duna medrében gyakorlatilag csak lebegtetett hordalék (finom homok és iszap) rakódik le. A folyó azonban eltererelése előtt is lerakott némi iszapot (elsősorban alacsony vízszint esetén), de ezt az időnkénti árhullámok felgyorsuló vízárama elhordta. Mivel a Duna elterelése óta a vízszint dinamikája lényegesen csökkent, így nincs olyan sebes árhullám, amely az alacsony vízjárási viszonyok mellett lerakott iszapot elhordhatná. Ez magyarázza meg a Nagy-Duna medrének eliszapolódását, s egyben azt is, hogy a folyó partján és zátonyain ma már nem csigolya bokorfüzesek (Rumici crispi-salicetum purpureae), hanem mandulalevelű bokorfüzesek (Polygono hydropiperi-salicetum triandrae) képződnek. Ezek faji összetétele egyelőre természetesnek tűnik, igy a mandulalevelű bokorfüzesek fennmaradását a Szigetközben az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján veszély nem fenyegeti. Más kérdés az, hogy a kicsiny vízdinamika mellett meddig nyílik lehetőség e mandulalevelű bokorfüzesek újraképződésére, de erre csak az elkövetkezendő évtizedek szukcessziós viszonyaitól várhatunk választ Fekete nyárligetek (O130 változás) (Carduo crispi-populetum nigrae) Többnyire elszáradtak és elgyomosodtak a Felső-Szigetköz fekete nyárligetei (Carduo crispi- Populetum nigrae) is. Mindössze két állományukat nem érintette a Duna elterelése, melyek az Alsó-Szigetközben Véneknél a Kolera-sziget -en és Varasd nevű helyen találhatók. A Szigetköz növényritkaságai közül a ligeti csillaghúr (Stellaria nemorum) két populációja él fekete nyárligetben (Dunasziget Vörösfüzes, Lipót Örök-sziget. Az árvizek elmaradása miatt fennmaradásuk azonban bizonytalan. Ugyanez mondható el a valamivel több helyről előkerült, védett fekete ribiszkéről (Ribes nigrum) is. Fentiekből következik, hogy a Duna szlovákiai elterelésével a szigetközi fekete nyárligetek sorsa igen kritikussá vált. Megőrzésükkel és utánpótlásukkal kapcsolatos probléma többrétű. a) A Felső-Szigetköz Nagy-Duna melletti fekete nyárligetei (Dunasziget Hajós-sziget, Kormos ; Kisbodak Alsó-sziget ; Lipót Örök-sziget ; Ásványráró Felső-Helma ) a hirtelen talajvízcsökkenés következtében elszáradtak, aljnövényzetük teljesen átalakult, elgyomosodott. Ezen állományok rekonstrukciójára csak az elterelés előtti állapot visszaállításával lehetne némi esély. Erre azonban aligha van remény. b) A Duna mellékágait kisérő fekete nyárligeteket (Dunasziget Vörösfüzes ; Kisbodak Pálfierdő ; Lipót Harmadik-erdő ; Ásványráró Laci-sziget ) az ideiglenes vízpótló rendszer átmenetileg megmentette, de hosszútávú fenntartásukra ily módon nincs remény. Az árvízek elmaradása miatt aljnövényzetük teljesen át fog alakulni. Ez annyit jelent, hogy a szukcesszió révén elveszíti eredeti jellegét, s előbb-utóbb a fehér nyárligetekre (Senecioni sarracenici-populetum albae), majd a tölgy-kőris-szil ligetekre (Fraxino pannonicae-ulmetum) jellemző növények fognak tért hódítani. A fekete nyárliget - mint társulás - e termőhelyeken tehát meg fog szünni. A Felső-szigetközben egyelőre csak ezen elöregedő állományok néhány évtizednyi túlélésére törekedhetünk. Ehhez azonban évente 2-3 hónapnyi viszonylag gyorsabb vízmozgású elárasztást kell biztosítani. 21

10 c) Legtöbb gondot a szukcessziós utánpótlás jelenti. A korábbi évszázadokban is átalakultak a fekete nyárligetek a természetes szukcesszió révén előbb fehér nyárligetekké (Senecioni sarracenici-populetum albae), majd pedig tölgy-kőris-szil ligetekké (Fraxino pannonicae-ulmetum), de helyettük csigolya bokorfüzesekből (Rumici crispi-salicetum purpureae) fiatalabb fekete nyárligetek képződtek. Ez az utánpótlás a Duna elterelésével gyakorlatilag megszűnt, ugyanis kavicslerakódás ma már csak az üzemvízcsatorna torkolata alatti szakaszon figyelhető meg, de zátonyok és szigetek erre már alig vannak. Fiatal fekete nyárligetek kialakulására ma már csak az ásványrárói Madarász-sziget délkeleti sarkán, a véneki Kolera-sziget -en és az ennek közelében - mintegy húsz éve keletkezett - Varasdi-sziget -en van lehetőség. E néhány sziget megőrzése fontos természetvédelmi feladat, ugyanis ezekre lehetne átmenteni a Felső- Szigetköz kiszáradóban levő fekete nyárligeteinek néhány növényritkaságát. d) Amennyiben a jövőben a Dunát Nagymaros környékén felduzzasztanák, az Alsó- Szigetközben lelassuló folyó iszapot terítene a kavicstakaróra. Ennek következtében mind a csigolya bokorfüzesek (Rumici crispi-salicetum purpureae), mind pedig a fekete nyárligetek (Carduo crispi-populetum nigrae) keletkezésének lehetősége megszünne, s két meghatározó növénytársulással, valamint jellemző növényeik egy részével szegényedne a Szigetköz. A Duna elterelése által okozott talajvízszintcsökkenés a fekete nyárligetekben is többféle változást hozott létre. Ezek egye része az állományok habitusképében is észrevehető. Az eltelt 8-10 év alatt a lombkoronaszint megritkult. Elsősorban a Salix alba egyedei száradtak el, ennél fogva a faj borítása erősen lecsökkent. Ezzel szemben a Populus nigra populációi többnyire túlélték ezt a kedvezőtlen változást (3. táblázat). Egyes növények A-D és K értéke csökkent (pl. Bidens tripartitus, Carex gracilis, Salix alba, Scrophularia umbrosa, Solanum dulcamara, Symphytum officinale). Ezzel szemben azon fajok száma nagyobb, amelyek a Duna elterelését követően gyakoribbá váltak (pl. Acer negundo, Agropyron repens, Alliaria petiolata, Arctium lappa, Arrhenatherum elatius, Calamagrostis epigeios, Fallopia dumetorum, Impatiens glandulifera, Lactuca serriola, Solidago gigantea ssp. serotina, Stellaria media, Taraxacum officinale). Ezek főleg közönséges, tágtűrésű elemek. Mivel a fekete nyárligetek a csigolya bokorfüzesekből (Rumici crispi-salicetum purpureae) fejlődnek (vö. KEVEY 1998, 1999a, 2000), aljnövényzetükben egyes ruderális elemek jelenléte természetes jelenség. Arányuk azonban a Duna elterelését követően több szüntaxon esetében is lényegesen megváltozott. Alább a karakterfajok csoportrészesedésében és csoporttömegében (9. táblázat; ábra) bekövetkezett fontosabb változásokat ismertetem. Ezek szerint a mocsári és lápréti növényzet (Cypero-Phragmitea summa, Molinio-Juncetea summa), a nedves gyomtársulások (Calystegion sepium), valamint a higrofil erdők (Salicetea purpureae summa, Alno-Padion summa) karakterfajainál jelentős csökkenő tendencia mutatkozik. Ezzel szemben más szüntaxonok aránya emelkedést mutat. Ide tartoznak a kaszálórétek (Arrhenatheretea summa), a száraz gyepek (Festuco-Bromea summa) és a száraz erdők (Quercetea pubescentis-petraeae summa) fajainak egy része. Fenti kategóriák csökkenő, vagy emelkedő tendenciája egyértelműen a szárazodással kapcsolatos jelenség. Megnövekedett egyes ruderáliák (Chenopodio-Scleranthea, Chenopodietea summa, Epilobietea summa), valamint a társulásközömbös (Indifferens) és behurcolt (Adventiva) növények aránya is, jelezvén a termőhely leromlását. Hasonló változások olvashatók le a BORHIDI (1993, 1995) féle relatív talajnedvességi értékszámok (WB 1-12) csoportrészesedéséből és csoporttömegéből (15. táblázat; ábra). A termőhely szárazodására utal a WB 3-5 kategóriák növekedő, valamint a WB 8-9 kategóriák csökkenő aránya. Így például a Duna elterelését követően egyes szárazságtűrő (WB 3: pl. Cynoglossum officinale) fajok telepedtek meg, ugyanakkor tartósabb elárasztást elviselő, 22

11 magas nedvesség- és talajvízjelző (WB 8: pl. Myosotis palustris, Thalictrum flavum; WB 9: pl. Carex gracilis, Lycopus europaeus, Scrophularia umbrosa) növények tűntek el. Itt jegyzem meg, hogy a táblázatban egy WB Adv sort is beillesztettem azon célból, hogy a tájidegen fajok ne befolyásolják az őshonos fajok WB értékeinek eloszlását. Az ide tartozó növényeknél a vízhiűányos időszakban növekvő tendencia mutatkozott. Végül a termőhely degradálódását egyértelműen fejezik ki a BORHIDI (1993, 1995) féle szociális magatartástípusok csoportrészesedésének és csoporttömegének alakulása (21. táblázat; ábra). Ezek szerint a Duna elterelése után a természetes gyomfajok (W: pl. Arctium lappa, Lactuca serriola), a ruderális kompetítorok (RC: pl. Agropyron repens, Calamagrostis epigeios) és az agresszív tájidegen inváziós fajok (AC: pl. Acer negundo, Impatiens parviflora, Solidago gigantea ssp. serotina, Stenactis annua) aránya jelentős mértékben megnőtt, ugyanakkor a társulás felépítésében jelentős szerepet betöltő kompetítorok (C: pl. Garex gracilis, Salix alba) és főleg a generalisták (G: pl. Galium palustre, Scrophularia umbrosa, Symphytum officinale, Thalictrum flavum) aránya visszaesett. Megemlítendő még a zavarástűrő természetes növényfajok (DT: pl. Calystegia sepium, Humulus lupulus, Urtica dioica), amelyek csoportrészesedése alig csökkent, viszont csoporttömegük jelentős mértékben megnövekedett. A leromlási állapotot a szociális magatartási típusok értékszámaival (Val) történő számítások is jól tükrözik. Az így nyert eredmények - különösen a csoporttömeg esetében - jelentős eltérést mutatnak, mely szerint a fekete nyárligetek természetességi értéke a Duna elterelésével 3,6-ről 2,6-re csökkent Fűzligetek (O132 változás) (Leucojo aestivi-salicetum albae) A fűzligeteket (Leucojo aestivi-salicetum albae) igen nagy károsodás érte. Erősen igénylik a rendszeres elárasztást, ezért a Duna elterelését követően a fehér és törékeny fűzek (Salix alba, Salix fragilis) nagy része elszáradt, kidőlt, s festőien szép, mocsári növényekből álló aljnövényzetük szinte teljesen átalakult, elgyomosodott. Erősen térthódított, s ma már szinte áthatolhatatlan dzsungelt alkot a hamvas szeder (Rubus caesius), a nagy csalán (Urtica dioica), valamint az adventív ligeti őszirózsa (Aster salignus), a nagyvirágú nenyúljhozzám (Impatiens glandulifera) és a magas aranyvessző (Solidago gigantea). Jelentősen megritkultak a mocsári növények, így a védett nyári tőzike (Leucojum aestivum) és a mocsári aggófű (Senecio paludosus) is. Az Alföld flóravidékén (Eupannonicum) csak a Szigetközben honos keserű kakukktorma (Cardamine amara) állományai kivétel nélkül eltüntek. Ismételt megjelenésére éppúgy csekély a remény, mint a mandulalevelű bokorfüzesek (Polygono hydropiperi-salicetum triandrae) esetében. Mindössze két természetszerű fűzliget maradt meg. Ezek az üzemvízcsatorna torkolata közelében találhatók (Ásványráró Madarász-sziget, Töklevél-sziget ), ahol az elterelés már nem érezteti hatását. A társulás fennmaradását kétféle úton lehetne biztosítani: a) Rekonstrukció során az alsó-szigetközi nemes nyár (Populus euramericana agg.) kultúrák iszapos, mélyfekvésű állományait kellene visszaalakítani fűzligetekké. A fák telepítését fehér és törékeny fűzekről (Salix alba, Salix fragilis) származó dugványokkal lehetne megoldani. b) A Duna elterelése óta a Nagy-Duna mentén sokfelé képződtek mandulalevelű bokorfüzesek (Polygono hydropiperi-salicetum triandrae). E fiatal állományok - a vízszintcsökkenésnek megfelelően - a korábbi állapothoz képest alacsonyabb ártéri szintet foglalnak el. Elvileg megvan a lehetőség arra, hogy a szukcesszió során pár évtized alatt fűzligetekké fejlődjenek. Félő azonban, hogy az így kialakuló állományok faji összetétele nem lesz oly értékes, mint tönkrement elődeiké. Ennek oka egyrészt az, hogy a Duna elterelésével a növények migrációja nagyon korlátozottá vált, másrészt a Nagy-Duna medre közel sem annyira tagolt, 23

12 mint a mellékágrendszer, ezért a társuláson belüli változatosság is valószínűleg kisebb lesz. Továbbá az elterelés óta keletkezett fiatal mandulalevelű bokorfüzesek meglehetősen keskeny sávban szegélyezik a Nagy-Dunát, így előreláthatólag csak töredékes fűzligetekké alakulhatnak át. Végül e fiatal állományok sorsa egyelőre a végleges vízrendezések függvénye. A fűzligetek kapcsán szeretnék szólni a Szigetköz egyik legféltettebb nevezetességéről az ásványrárói ún. Öntési-tó -ról. Nevét onnan kapta, hogy az árhullám elvonulása után az Öntés-sziget középső, mélyebben fevő részén még sokáig megmarad a víz, s egy hatalmas méretű tavat képez. Szárazabb időszakban a tó víze elszivárog. Sekély, laposan szétterülő medrében ilyenkor iszapvegetáció figyelhető meg, körülötte pedig valóságos fűzliget őserdő (Leucojo aestivi-salicetum albae) található. Egyedülálló látványt nyújtanak a méretes idős fűzfatörzsek, melyek az iszapos talajon megdőlve a szószoros értelemben a földön kúsznak, majd ismét felegyenesednek. A Duna elterelését követően a tó víz nélkül maradt. Vízügyi beavatkozásokkal sikerült elérni azt, hogy felülről egy kis csatornán vízet vezettek a tóba, a vízfelesleg pedig egy másik csatornán át távozik az Árvai-Dunaág -ba. E beavatkozás azonban hosszú távon nem jó, ugyanis álló víz helyett erősen mozgó víz van jelen, mely előbbutóbb megváltoztatja a táj jellegét. Az átáramló víz fokozatosan medret alakít ki, s a Szigetközben egyedülálló tó elveszíti jellegét, vízfolyássá alakul. Az Öntési-tó és páratlan szépségű fűzligeteinek megmentése csak viszonylag lassan mozgó mesterséges árvízek biztosításával, elárasztásokkal oldható meg. Ennek időtartama évente 2-3 hónap. A C változat üzembehelyezése által okozott talajvízszintcsökkenés a fehér fűzligetekben is néhány változást eredményezett. Ezek egye része az állományok habitusképében is észrevehető. Az eltelt 4-6 év alatt a lombkoronaszint a legtöbb helyen szemmel látható módon megritkult (4. táblázat). A talajvízszint csökkenésére ugyanis a fűzfák (Salix alba, Salix fragilis) gyors száradásnak indultak, s helyenként tömegesen dőltek ki. Meglehetősen sok növény K értéke lényegesen csökkent (pl. Bidens tripartitus, Cardamine pratensis, Carex gracilis, Carex vesicaria, Galium palustre, Mentha arvensis, Myosotis palustre, Polygonum hydropiper, Polygonum minus, Rorippa amphibia, Rumex obtusifolius, Sium latifolium). E téren külön említést érdemel a Cardamine amara, mely a Szigetköz fűzligeteinek ritka növénye. Mindössze nyolc lelőhelyét ismertem, de a Duna elterelését követően valamennyi termőhelyéről eltűnt. Ezzel szemben vannak olyan fajok is, amelyek a talajvízszint csökkenésére terjeszkedni kezdtek (pl. Galeopsis bifida, Impatiens parviflora, Myosoton aquaticum, Stellaria media, Stenactis annua, Taraxacum officinale). Közöttük olyanok agresszív növények is vannak, amelyek hatalmas tömegben lepték el a termőhelyet (Galium aparine, Impatiens glandulifera, Rubus caesius, Solidago gigantea ssp. serotina, Urtica dioica). Röviden azt mondhatjuk, hogy a fűzligetekre jellemző értékes faji összetételű, esztétikai szempontból is lenyűgözően szép, mocsári gyepszint szinte teljesen átalakult. Helyét mintegy két méter magas, szinte áthatolhatatlan, erősen elgyomosodott aljnövényzet váltotta fel. A karakterfajok csoportrészesedésében és csoporttömegében (10. táblázat; ábra) több szüntaxon esetében is lényeges változás következett be. Ezek szerint a mocsári és lápréti növényzet (Cypero-Phragmitea summa, Molinio-Juncetea summa), a nedves gyomtársulások (Bidentetea summa, Calystegion sepium), valamint a higrofil erdők (Salicetea purpureae summa, Alno- Padion summa) karakterfajainál jelentős csökkenő tendencia mutatkozik. Ezzel szemben más szüntaxonok aránya emelkedést mutat. Ide tartoznak az általános lomberdei növények (Querco- Fagea) és a száraz erdők (Quercetea pubescentis-petraeae summa) fajainak egy része. Megnövekedett egyes ruderáliák (Chenopodio-Scleranthea, Chenopodietea summa, Artemisietea summa, Epilobietea summa), valamint a behurcolt (Adventiva) és társulásközömbös (Indifferens) elemek aránya is, jelezvén a termőhely szárazodásával kapcsolatos leromlását. 24

13 Hasonló változások olvashatók le a BORHIDI (1993, 1995) féle relatív talajnedvességi értékszámok (WB 1-12) csoportrészesedéséből és csoporttömegéből (16. táblázat; ábra). A termőhely szárazodására utal a WB 3-7 kategóriák növekedő, valamint a WB 8-10 kategóriák csökkenő aránya. Így például a Duna elterelését követően egyes szárazságtűrő (WB 3: pl. Lactuca serriola, Rosa canina, Sisymbrium loeselii) fajok telepedtek meg, ugyanakkor tartósabb elárasztást elviselő, magas nedvesség- és talajvízjelző (WB 8: pl. Cardamine pratensis, Myosotis palustris; WB 9: pl. Cardamine amara, Carex gracilis, Carex vesicaria; WB 10: pl. Rorippa amphibia) növények ritkultak meg, illetve tűntek el. A tájidegen fajok (WB Adv) a Duna elterelését követően e társulásban is növekvő arányt mutatnak. Végül a termőhely degradálódását egyértelműen fejezik ki a BORHIDI (1993, 1995) féle szociális magatartástípusok csoportrészesedésének és csoporttömegének alakulása (22. táblázat; ábra). Ezek szerint a Duna elterelése után a természetes gyomfajok (W: pl. Arctium lappa, Lactuca serriola), a ruderális kompetítorok (RC: pl. Chenopodium album, Cirsium arvense), az agresszív tájidegen inváziós fajok (AC: pl. Impatiens glandulifera, Solidago gigantea ssp. serotina, Stenactis annua), valamint a zavarástűrő természetes növényfajok (DT: pl. Calystegia sepium, Humulus lupulus, Myosoton aquaticum, Urtica dioica) aránya jelentős mértékben megnőtt. Csökkent ezzel szemben a természetes pionír elemek (NP: pl. Polygonum hydropiper, Polygonum minus), továbbá a társulás felépítésében jelentős szerepet betöltő kompetítorok (C: pl. Garex gracilis, Carex vesicaria) és főleg a generalisták (G: pl. Cardamine pratensis, Galium palustre, Myosotis palustre, Rorippa amphibia, Scrophularia umbrosa, Symphytum officinale, Sium latifolia) aránya visszaesett. A leromlási állapotot jól kifejezik a szociális magatartási típusok értékszámaival (Val) történő számítások. Az így nyert eredmények - különösen a csoporttömeg esetében - jelentős eltérést mutatnak, mely szerint a fehér fűzligetek természetességi értéke a Duna elterelésével 3,9-ről 1,7-re csökkent Fehér nyárligetek (O131 változás) (Senecioni sarracenici-populetum albae) A hullámtér viszonylag magasabb szintjeit borító fehér nyárligetek (Senecioni sarracenici-populetum albae) viszonylag kevésbé károsodtak. Ez egyrészt az ideiglenes vízpótlórendszernek köszönhető, másrészt - az előbbi társulásokhoz képest - kevésbé vízigényesek. Állományaik a Duna elterelése előtt sem kerültek minden évben elárasztásra, az árhullámok hosszútávú elmaradása esetén azonban egy idő után tölgy-kőris-szil ligetekké (Fraxino pannonicae-ulmetum) fognak átalakulni. A megváltozott konkurenciaviszonyok miatt egyes növényritkaságaik, mint a téli zsurló (Equisetum hiemale), a patakparti aggófű (Senecio sarracenicus) és a hölgy estike (Hesperis matronalis) élőhelyeikről kiszorulhatnak. Különösen utóbbi faj tünik veszélyeztetettnek, ugyanis előfordulása az Alföld flóravidékén (Eupannonicum) egyedülálló, s csak egyetlen kis populációja él a dunaszigeti a Vörösfüzes -ben. A fehér nyárligetek megmentése - kisebb vízigényüknél fogva - könnyebb. Elegendő minden harmadik évben egy-két elárasztás biztosítani, melyek időtartama ne legyen hosszabb két-két hétnél. A Duna elterelése által okozott talajvízszintcsökkenés a fehér nyárligetekben lényegesen kevesebb degradációt eredményezett, mint az alacsonyabb ártéri szinteken levő fás társulásokban (Leucojo aestivi-salicetum albae, Carduo crispi-populetum nigrae). Ennek oka az, hogy a fehér nyárligetek - magasabb fekvésüknél fogva - a bősi építkezések előtt sem kerültek gyakran víz alá. Termőhelyüket aszályos időszakokban akár több éven át is elkerülhette az árhullám. A társulás habitusképe ezért lényegében csak annyit változott, hogy a lombkoronaszintben szórványosan előforduló Salix alba példányok egy része elszáradt, ettől azonban a faállomány lényegesen nem ritkult meg. 25

14 Fentiek ellenére a cönológiai felvételekből (5. táblázat) kiolvasható, hogy egyes növények A-D és K értéke csökkent (pl. Cephalaria pilosa, Galeopsis bifida, Poa trivialis, Salix alba), míg másoknál növekedett (pl. Arctium lappa, Brachypodium sylvaticum, Circaea lutetiana, Galium aparine, Moehringia trinervia, Solidago gigantea ssp. serotina, Stellaria media, Veronica hederifolia). Ezek részleges visszaszorulása, illetve térhódítása részben kisebb mértékű degradációt, másrészt a progressziv szukcesszió irányvonalát jelzik. Amennyiben a Szigetköz vízviszonyainak rendezése után sem lesznek árvizek, arra lehet számítani, hogy e fehér nyárligetek hosszabb idő elteltével ( év?) tölgy-kőris-szil ligetekké fognak átalakulni. Ezen átalakulás első jeleként értelmezhető az Allium ursinum, a Brachypodium sylvaticum, a Circaea lutetiana, az Euonymus europaeus, a Moehringia trinervia és a Rumex sanguineus utóbbi évtizedben mutatott terjeszkedése. A karakterfajok csoportrészesedésében és csoporttömegében (11. táblázat; ábra) ugyan hasonló szüntaxonok esetében történtek változások, mint a fehér fűzligeteknél (Leucojo aestivi- Salicetum albae) és a fekete nyárligeteknél (Carduo crispi-populetum nigrae), de a százalékban kifejezett különbségek itt sokkal kisebbek. Így a fehér nyárligeteknél is csökkent a mocsári és lápréti növényzet (Cypero-Phragmitea summa, Molinio-Juncetea summa), a nedves gyomtársulások (Galio-Urticetea summa), valamint a higrofil erdők (Salicetea purpureae summa, Alno-Padion summa) karakterfajainak aránya. Ezzel szemben kissé megnövekedett egyes ruderáliák (Chenopodio-Scleranthea, Secalietea, Chenopodietea summa), valamint a társulásközömbös (Indifferens) és behurcolt (Adventiva) növények aránya is, jelezvén a termőhely enyhe gyomosodását. A progresszív szukcesszió jelét mutatja, hogy a Carpino-Fagetea (Fagetalia) és a Quercetea pubescentispetraeae fajok csoportrészesedése némi emelkedést mutat, bár csoporttömegük kissé csökkent. Hasonló változások olvashatók le a BORHIDI (1993, 1995) féle relatív talajnedvességi értékszámok (WB 1-12) alakulásából (17. táblázat; ábra). Érdekes módon a fehér nyárligeteknél inkább a csoportrészesedési adatok bizonyultak használhatónak, míg a csoporttömeg számítási eredmények több esetben alig mutattak eltérést. A termőhely némi szárazodására utal a WB 3-5 kategóriák növekedő, valamint a WB 6-9 kategóriák kissé csökkenő aránya. Így például a Duna elterelését követően egyes szárazságtűrő fajok (WB 3: pl. Rosa canina) telepedtek meg, ugyanakkor tartósabb elárasztást elviselő, magas nedvesség- és talajvízjelző növények (WB 8: pl. Festuca arundinacea; WB 9: pl. Scrophularia umbrosa) tűntek el. A tájidegen fajok (WB Adv) a Duna elterelését követően e társulásban is növekvő tendenciát mutatnak. Végül a termőhely változására a BORHIDI (1993, 1995) féle szociális magatartástípusok csoportrészesedéséből és csoporttömegéből is következtethetünk (23. táblázat; ábra). Ezek szerint a Duna elterelése után a természetes gyomfajok (W: pl. Arctium lappa, Sisymbrium loeselii, Veronica hederifolia), a ruderális kompetítorok (RC: pl. Agropyron repens, Cirsium arvense) és az agresszív tájidegen inváziós fajok (AC: pl. Acer negundo, Impatiens glandulifera, Solidago gigantea ssp. serotina) aránya kissé megnövekedett, ugyanakkor a társulás felépítésében jelentős szerepet betöltő kompetítorok (C: pl. Salix alba) és generalisták (G: pl. Scrophularia umbrosa, Symphytum officinale) aránya kissé visszaesett. Megemlítendő még a zavarástűrő természetes növényfajok (DT: pl. Humulus lupulus, Stellaria media), amelyek csoportrészesedése csökkent, viszont csoporttömegük megnövekedett. Az enyhe leromlási folyamatot a szociális magatartási típusok értékszámai (Val) is kifejezik. Az így nyert eredmények csak kicsiny jelentős eltérést mutatnak, s a csoporttömeg számítás szerint a fehér nyárligetek természetességi értéke a Duna elterelésével 3,9-ről 3,4-re csökkent. 26

15 Tölgy-kőris-szil ligetek (O133 változás) (Fraxino pannonicae-ulmetum) A magas ártér viszonylag magasabb szintjeit tölgy-kőris-szil ligetek (Fraxino pannonicae-ulmetum) foglalják el. Az árvízvédelmi töltések megépítése előtt csak kivételesen magas árhullám esetén kerültek víz alá. Hullámtéri állományaik (Rajka Tilos-erdő, Dunakiliti Heléna, Szárazerdő ; Dunasziget Akali ; Kisbodak Pálfi-erdő ) kicsiny kiterjedésűek, viszont azért jelentősek, mert a Szigetközben csak e helyeken találhatók a tölgy-kőris-szil ligetek impatientetosum noli-tangerae és lamietosum maculati nevű szubasszociációi. Magas fekvésük miatt állományaikat az elárasztások elmaradása lényegesen nem érintette. Aljnövényzetükben eddig csak annyi változás történt, hogy az üde lomberdők növényei (Fagetalia fajok) a hullámtérben helyenként erőteljes terjeszkedésnek indultak. Különösen szembetünő e szempontból a hullámtéri állományokban eddig ritka medve hagyma (Allium ursinum) térhódítása. Ilyen ártatlannak tűnő változások ellenére ezek az átalakulási folyamatok mégis némi veszélyt jelentenek. A tölgy-kőris-szil ligetek (Fraxino pannonicae-ulmetum) nedvesebb szubasszociációi (impatientetosum noli-tangerae, lamietosum maculati) ugyanis e jelek szerint az ármentett területeken gyakori félnedves és üde szubasszociációkká (aegopodietosum podagrariae, convallarietosum) fognak átalakulni, s két cönotaxonnal ismét szegényebb lesz a Szigetköz. Megőrzésük érdekében elegendő minden harmadik évben egy-két elárasztásról gondoskodni úgy, hogy ezek időtartama ne legyen hosszabb egy-egy hétnél. A tölgy-kőris-szil ligetek túlnyomó része ármentett területeken találhatók. Mivel a Mosoni-Duna és egyéb vízfolyások vízszintjének beállításával termőhelyeiken vízhiány nem állt be, fennmaradásuk éppúgy biztosítottnak látszik, mint az égerligeteké. A Duna elterelése által okozott talajvízszintcsökkenés a ligeterdők közül a tölgy-kőris-szil ligetekben okozta a legkisebb változást. Ennek oka az, hogy a tölgy-kőris-szil ligetek foglalják el a hullámtér legmagasabb pontjait, ezért a Duna elterelése előtt csak kivételesen magas árhullám esetén kerültek víz alá. Az árhullámok elmaradása így nem érintette érzékenyen e társulást, továbbá az ideiglenes vízpótló rendszer által biztosított talajvízszint elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a tölgy-kőris-szil ligetek megőrizzék eredeti állapotukat. Fentiek ellenére a cönológiai felvételekből (6. táblázat) kiolvasható, hogy egyes növények A-D és K értéke csökkent (pl. Angelica sylvestris, Galeopsis bifida, Viburnum opulus), míg másoknál növekedett (pl. Allium ursinum, Brachypodium sylvaticum, Gagea lutea, Galanthus nivalis, Stachys sylvatica, Stellaria media, Torilis japonica, Veronica hederifolia). Ezek részleges visszaszorulása, illetve térhódítása részben enyhe degradációt (pl. Stellaria media, Torilis japonica, Veronica hederifolia), másrészt a progressziv szukcesszió irányvonalát jelzik (pl. Allium ursinum, Brachypodium sylvaticum, Gagea lutea, Galanthus nivalis, Stachys sylvatica). Amennyiben a Szigetköz vízviszonyainak rendezése után is elmaradnak az árvizek, e hullámtéri állományok faji összetétele - hosszabb idő elteltével ( év?) - jelentősen át fog alakulni, s Carpino-Fagetea (Fagetalia) elemekben oly gazdagok lesznek, mint a Mosoni-Dunát kisérő tölgy-kőris-szil ligetek. Különösen szembetűnő a hullámtérben az Allium ursinum - utóbbi tíz évben mutatkozó - térhódítása. A karakterfajok csoportrészesedésében és csoporttömegében (12. táblázat; ábra) ugyan hasonló szüntaxonok esetében történtek változások, mint a fehér nyárligeteknél (Senecioni sarracenici-populetum albae), de a százalékban kifejezett különbségek itt már igen kicsik. Így kissé csökkent a mocsári és lápréti növényzet (Cypero-Phragmitea summa, Molinio-Juncetea summa), valamint a higrofil erdők (Salicetea purpureae summa, Alno-Padion summa) karakterfajainak aránya. Ezzel szemben megnövekedett a Carpino-Fagetea (Fagetalia) fajok aránya. A ruderáliák (Chenopodio-Scleranthea, Secalietea, Chenopodietea summa stb.), valamint a társulásközömbös 27

16 (Indifferens) és behurcolt (Adventiva) növények arányában is történt némi változás, de ezek mértéke elhanyagolható. Néhány információ a BORHIDI (1993, 1995) féle relatív talajnedvességi értékszámok (WB 1-12) alakulásából is leolvasható (18. táblázat; ábra). A termőhely enyhe elvíztelenedésére utal a WB 4-5 kategóriák növekedő (csak csoportrészesedésnél jelentkezik!), valamint a WB 7-8 kategóriák kissé csökkenő aránya. Így például a Duna elterelését követően megtelepedtek, vagy elszaporodtak a száraz (WB 3: pl. Prunus spinosa), félszáraz (WB 4: pl. Veronica hederifolia) és félüde termőhelyek egyes növényei, ugyanakkor a tartósabb elárasztást elviselő, magas nedvesség- és talajvízjelző növények (WB 7: pl. Viburnum opulus, WB 8: pl. Angelica sylvestris) kissé háttérbe szorultak. Tekintettel a kisebb változásokra, a tájidegen fajok (WB Adv) aránya e társulásban lényegesen nem változott. Végül a fenti eredményeket a BORHIDI (1993, 1995) féle szociális magatartástípusok csoportrészesedése és csoporttömege is alátámasztja (24. táblázat; ábra). Ezek szerint a Duna elterelése után a természetes gyomfajok (W: pl. Veronica hederifolia), és a társulás felépítésében jelentős szerepet betöltő kompetítorok (C: pl. Allium ursinum) aránya kissé megnövekedett, viszont a generalisták (G: pl. Angelica sylvestris, Viburnum opulus) szerepe némileg csökkent. A szociális magatartási típusok értékszámai (Val) nem jeleznek leromlást. A csoporttömeg számítás szerint a tölgy-kőris-szil ligetek természetességi értéke a Duna elterelésével 3,9-ről mindössze 3,8-re csökkent Ármentett terület Az ármentett területen a Duna szlovákiai elterelése általában nem eredményezett lényeges változásokat. Ennek oka, hogy az ideiglenes vízpótló rendszerrel a Mosoni-Duna és a mentett oldali vízfolyások vízszintjét sikerült többé-kevésbé elfogadható szintre beállítani. Kivételt képez Lipót és Ásványráró térsége, ahol a vízpótlás már nem érezteti a hatását Mocsári cserjések (Berulo-Salicetum cinereae) Az ármentett terület időszakos, vagy állandóan lassú vízfolyásaiban a lebegő (Lemnion, Hydrocharition és Ceratophyllion demersi csoportok) és gyökerező hinártársulásokon át (Potamion lucentis és Nymphaeion csoportok) vezet el a szukcesszió a mocsári és patakmenti növényzetig. Előbbit a Phragmitetum communis és Typhaetum latifoliae (Phragmition communis csoport), utóbbit pedig a Sparganietum erecti asszociáció (Glycerio-Sparganion csoport) képviseli. E társulások becserjésedésével jönnek létre a fűzmocsarak (Berulo erectae-salicetum cinereae), melyek létezéséről korábban nem tudtunk. Faji összetételük a fűzlápokéhoz (Calamagrostio-Salicetum cinereae) hasonló, de ligeterdei sajátságokkal is rendelkeznek (Ásványráró Rárói-erdő ; Darnózseli Kimlei-sarok ; Dunakiliti Bozi-hid ; Hédervár Vadaskerti-erdő ; Kimle Novákszigetierdő ; Kisbajcs Szavai-csatorna ; Vámosszabadi Bácsai-csatorna ). Belőlük vezethető le az égeres mocsárerdők kialakulása (Angelico sylvestri-alnetum), de - amennyiben a mikrodomborzati viszonyok lehetővé teszik - közvetlenül égerligetekké (Paridi quadrifoliae-alnetum) is fejlődhetnek. E mocsári cserjések az erősen vízigényes élőhelyek közé tartoznak, ezért a Duna elterelését követő hónapokban fennmaradásuk kritikusnak látszott. A vizügyi beavatkozások következtében azonban sikerült a fennmaradásukhoz szükséges vízmennyiséget biztosítani. Ez a vízpótlási rendszer azonban nem tekinthető minden szempontból sikeresnek. A Novákicsatorna medrébe pl. túl sebes vízet kormányoztak. Ennek következménye az lett, hogy a 28

17 csatorna medrének aljára lerakódott, vastag iszapos tőzeget a gyors víz annyira elmosta, hogy a meder alján feltűnt a kavics alapkőzet. Ez közvetlenül az állatvilágra nézve jelentett nagy kárt, ugyanis az iszapos tőzegben számos gerinctelen állat (férgek, rovarok, lárvák) élt, s ezeket a víz elmosta. A víz félig pangó jellege tehát megszűnt, s félő, hogy hosszabb távon e mocsári cserjések növényzete is elveszíti eredeti jellegét, s a ritka társulás átalakul Lápi cserjések (Calamagrostio canescentis-salicetum cinereae) A lápi cserjések (Calamagrostio-Salicetum cinereae) teljesen pangóvizes termőhelyeken jöttek létre. Termőhelyüket lefolyástalan területek, feltöltődőben levő morotvák képezik. E ritka asszociáció a Szigetközben öt pontján található (Dunakiliti Jánosi-erdő, Halászi Malomszer, Mosonmagyaróvár Parti-erdő, Darnózseli Kimlei-sarok, Lipót Holt- Duna, Dunaszeg Dunaszegi-tó ). Az ármentett morotvákban a szukcesszió kezdeti stádiumait - az időszakos és lassan mozgó vízfolyásokéhoz hasonlóan - lebegő (Lemnion, Utricularion vulgaris, Hydrocharition és Ceratophyllion demersi csoportok) és gyökerező hinárnövényzet (Potamion lucentis, Nymphaeion és Ranunculion aquatilis csoportok) képviseli. A vizi vegetációt a partok felől mocsári növényzet szegélyezi. E Phragmition communis csoportba tartozó asszociációk közül legfontosabb a Phragmitetum communis, a Typhaetum latifoliae, valamint az úszólápok felé közeledő Thelypteridi-Typhetum angustifoliae társulás (BORHIDI 1996). A szukcesszió előrehaladtával e kis úszó szigetek nagysága egyre nő, majd becserjésedve erősen tőzeges talajú fűzlápokká (Calamagrostio canescentis-salicetum cinereae) fejlődnek. Szukcessziós fejlődésük az égerlápok (Carici elongatae-alnetum) felé irányul. A bősi vízlépcső üzembehelyezését követő hónapokban a lápi cserjések állapota kritikusnak látszott. Szerencsére ez az állapot alig több mint fél évig tartott, s ezt az időszakot az állományok átvészelték. A vízborítás ugyan csak a lápok legmélyebb részein maradt meg, de az iszapos tőzeg annyira megtartotta a vizet, hogy lényeges károsodás nem történt nyarán az ármentett terület vízfolyásainak vízszintjét sikerült viszonylag magasra beállítani, ezért e lápi cserjések máig megmaradtak. E vízpótló rendszernek azonban vannak hiányosságai. A lápok vízszintje az ármentett vízfolyások vízszintjének függvénye. Mivel a Duna eleterelését követően a Mosoni-Duna vízszintjét a korábbi állapotokhoz képest magasabbra állították be, a szinte állandó jellegű és túlságosan magas vízborítás miatt egyes lápi növények (pl. Thelypteris palustris) jelentős része elpusztult. Az egyébként vízigényes lápi cserjésekre tehát az állandó jellegű magas vízborítás már károsan hat. Sokkal ideálisabb lenne, ha a Mosoni-Duna és az egyéb ármentett területi vízfolyások a jelenleginél jóval nagyobb vízszintingadozást mutatnának. A lápnak tehát nem árt, sőt használ, ha néhány hónapra lemegy róla a víz (Mosonmagyaróvár Parti-erdő ). A másik probléma Dunakiliti melletti Jánosi-erdő lápi cserjésénél figyelhető meg. Az ármentett terület vízpótló csatornájának nyomvonalát itt úgy húzták meg, hogy az kettészelte a viszonylag kicsiny kiterjedésű lápi cserjést és zsombékost. A sebes folyású víz miatt e lápi cserjés jelentősen átalakult, jellegét elveszítette. E károsodást elkerülhető lett volna, ha a vízpótló csatornát mintegy 50 méterrel távolabbra tervezik. A Duna elterelése a Lipóti-Holt-Duna fűzlápjait viselte meg a legjobban. Ez a morotva ugyanis a Nagy-Duna árvízvédelmi töltése mellett található. Mivel vízszintjét eredetileg nem az ármentett területek vízfolyásaitól, hanem a Nagy-Duná -tól kapta, a Duna elterelését követően a morotva csaknem teljesen kiszáradt, s ez a lápi cserjéseket igen megviselte. Azóta a 29

18 morotva körül ugyan készült egy vízpótló rendszer, de az eredeti növényzet nem tért vissza. A legnagyobb baj az, hogy a Nagy-Duna vízszintje igen alacsony, ezért a Holt-Duná -ból állandóan elszívárog a víz. Továbbá a vízpótlással a Holt-Duná -ba engedett víz vegyi összetétele is más, mint a valódi lápi vizeké Kiszáradó lápi cserjések (Molinio-Salicetum cinereae) A sekélyvízű nádasok (Phragmitetum communis), zsombékosok (Caricetum elatae) és kiszáradó láprétek (Succiso-Molinietum) érintkező zónájában, valamint lápi cserjések (Calamagrostio-Salicetum cinereae) feltöltődésével kiszáradó lápi cserjések (Molinio-Salicetum cinereae) jönnek létre. Talajuk tőzegtartalma az erőteljes bomlás miatt csekély. Állományaik ármentett területeken találhatók, túlnyomórészt az árvízvédelmi töltések közelében, ahol árhullám esetén fakadóvízes, sekély elárasztásban részesülhetnek (Ásványráró Hosszú-rétek, Kucsérok ; Győrzámoly Patkányosi-rét ; Nagybajcs Vörös-rét ; Lipót Lipóti-rét ). Ez a fejlődési vonal lényegében szukcessziós zsákutcát jelent. Termőhelyük további szárazodásával (vö. molinietosum szubasszociáció) csak másodlagos kökény-galagonya cserjések jönnek létre. Más esetekben faji összetételük kissé a fehér fűzligetek (Leucojo aestivi-salicetum albae) felé közeledik, de a szukcesszió ezen iránya is zsákutcának tekinthető, ugyanis a mentett oldalon az árhullámok hiánya miatt valódi fűzligetek nem tudnak kifejlődni. E kiszáradó lápi cserjések faji összetétele azonban nagyon értékes, sok védett lápréti növényfaj talál bennük menedéket. A Duna eleterelését követően e kiszáradó lápi cserjések jelentős része károsodott. Lipót és Ásványráró alatt ugyanis már nincs vízpótló rendszer, ezért e lefolyástalan termőhelyek talajvízszintje Győrzámoly térségéig erősen lecsökkent. Ennek következtében egyes lápréti növények (pl. Dactylorhiza incarnata, Iris sibirica, Senecio paludosa) állománya erősen megritkult, de akadnak olyanok is, amelyek végleg eltűntek (pl. Eriophorum angusifolium, Orchis laxiflora ssp. palustris, Pedicularis palustris). Legjobban a Lipóti-rét és a Kucsérok kiszáradó lápi cserjései károsodtak, de a Hosszú-rétek és a Patkányosi-rét állománya is romlott. Egyedül a Nagybajcsnál levő Vörös-rét kiszáradó lápi cserjései őrízték meg eredeti állapotukat, hisz itt a Duna vízhozam-csökkenése már nem érezteti hatását Égeres mocsárerdők (Angelico sylvestris-alnetum) Az égeres mocsárerdők (Angelico sylvestris-alnetum) a mocsári cserjésekből (Berulo-Salicetum cinereae) fejlődnek. Vízgazdálkodásuk ezért szintén kettős, azaz félig pangóvizes arculatot mutat. Szigetköz ármentett területeinek igen lassú, vagy időszakos vízfolyásai mentén helyezkednek el, ahol gyakran a mocsári cserjéseket szegélyezik (Ásványráró Rárói-erdő ; Darnózseli Kimlei-sarok ; Hédervár Vadaskerti-erdő ; Kimle Novákszigeti-erdő ). Az égeres mocsárerdők vize a mélyebb talajrétegekben viszonylagos összeköttetésben van a vízfolyásokkal. Nedvesebb évszakokban, amikor magasabb a vízszint, a közeli vízfolyás oldott oxigéntartalmának egy része átszivárog az égeres mocsárerdő egyébként pangó vízes talajába. Szárazabb időszakokban a vízszint is alacsonyabb lesz, e részleges vízkicserélődés megszünik, s ilyenkor ez a kevés oldott oxigéntartalom elvész. Talajuk ezért kevesebb tőzeget tartalmaz, mint a valódi láperdőké (Carici elongatae-alnetum). Termőhelyük feltöltődésével az állandó vízborítottság megszűnik, amely a tőzeg bomlását eredményezi. Az égeres mocsárerdő (Angelico sylvestri-alnetum) így előbb-utóbb égerligetté (Paridi quadrifoliae-alnetum) fejlődik. Mivel az ármentett terület vízfolyásainak vízszintjét vízügyi beavatkozásokkal sikerült többékevésbé beállítani, a Duna vízhozam-csökkenése után az égeres mocsárerdőknek mintegy 30

19 kétharmadát nagyobb károsodás nem érte. A Nováki-csatorna egyes részein azonban a túlságosan sebes víz hasonló problémát eredményezett, mint a fűzmocsarak (Berulo erecti- Salicetum cinereae) esetében. Néhány helyen a vízpótlás úgy sikerült, hogy túl sok víz került a mocsárerdőkbe (Darnózseli Kimlei-sarok ; Kimle Novákszigeti-erdő ), s a viszonylag magas és állandó jellegű vízborítás az égerfák tömeges pusztulását idézte elő Égeres láperdők (Carici elongatae-alnetum) A lápi cserjések (Calamagrostio-Salicetum cinereae) hosszú idő alatt égerlápokká (Carici elongatae- Alnetum) fejlődhetnek. A két társulás gyakran egymással érintkezik is. Az égerlápok a lápi cserjésekhez hasonlóan pangóvizes élőhelyeken alakulnak ki, elsősorban morotvákban. A Szigetköz erdőtársulásai közül az égerlápok a legritkábbak. Mindössze négy helyen fordulnak elő: Halászi Malomszer, Mosonmagyaróvári Parti-erdő, Darnózseli Kimlei-sarok, Lipót Holt-Duna. Utóbbi állományt azonban néhány évvel a Duna elterelése után fedeztem fel. Aljnövényzete ekkorra már annyira tönkrement, hogy felmérésre alkalmatlannak bizonyult. A szukcesszió előrehaladtával az égerlápok termőhelye feltöltődhet, s ha talajukba levegő áramlik, a tőzeg elbomlik, majd az égerláp fokozatosan égerligetté (Paridi quadrifoliae-alnetum) alakul. A C változat üzembehelyezését követő hónapokban az égerlápok állapota is kritikusnak látszott. Szerencsére ezt a néhány hónapig tartó krízist az állományok átvészelték. A vízborítás ugyan csak a lápok legmélyebb részein maradt meg, de az iszapos tőzeg épp úgy, mint a lápi cserjések esetében viszonylag jól megtartotta a vizet, ezért károsodás nem történt nyarán vizügyi beavatkozások révén az ármentett terület vízfolyásainak vízszintjét beállították, s ettől kezdve vízhiányról nem beszélhetünk. E vízpótló rendszer hiányosságait már a lápi cserjéseknél ismertettem. Az ott leírtak egy része itt is érvényes. Némi problémát jelent az, hogy a Mosoni-Duna vízszintjét a korábbi állapotokhoz képest magasabbra állították be. A szinte állandó jellegű és túlságosan magas vízborítás miatt egyes lápi növények egy része elpusztult: pl. a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris) állománya az úszólápokat kivéve kisebb lett. A viszonylag magas és szinte állandó jellegű vízborítás miatt több helyen is az égerfák tömeges pusztulását idézte elő (Darnózseli Kimleisarok ; Halászi Malomszer ; Mosonmagyaróvár Parti-erdő ). A vízigényes égerlápokra tehát az állandó jellegű magas vízborítás már károsan hat. Sokkal ideálisabb lenne, ha a Mosoni- Duna és az egyéb ármentett területi vízfolyások a jelenleginél jóval nagyobb vízszintingadozást mutatnának. A lápnak tehát nem árt, sőt használ, ha néhány hónapig tartó alacsony vízborítás. A Duna elterelése a Lipóti-Holt-Duna égerlápját viselte meg a legjobban. Ez a morotva ugyanis a Nagy-Duna árvízvédelmi töltése mellett található. Mivel vízszintjét eredetileg nem az ármentett területek vízfolyásaitól, hanem a Nagy-Duná -tól kapta, a Duna elterelését követően a morotva csaknem teljesen kiszáradt. Egyetlen viszonylag kisebb kiterjedésű égerláp volt itt, amelynek aljnövényzete szinte felismerhetetlenségig átalakult. Az erdő aljában ma már csak az egykori zsombékok elszáradt maradványait lehet megfigyelni. Azóta a Holt- Duna körül készült egy vízpótló rendszer, de az égerláp állapotán ez nem segített Keményfás ligeterdők A magas ártér viszonylag mélyebb szintjeit elfoglaló égerligetek (Paridi quadrifoliae-alnetum) túlnyomórészt az ármentett területeken levő vízfolyásokat, az égeres mocsárerdőket és az 31

20 égerlápokat szegélyezik. A keményfás ligeterdők másik társulását a tölgy-kőris-szil ligetek (Fraxino pannonicae-ulmetum) képezik. E két asszociáció állományai az árvízvédelmi töltések megépítése előtt csak magas árhullám esetén kerültek víz alá, relatív vízigényük tehát az előző társulásokhoz képest lényegesen kisebb. Az árvízvédelmi töltések megépítése óta elterjedésük csaknem teljesen az ármentett területre korlátozódik. A Duna elterelése állományaikat nem érintette érzékenyen, mert az ármentett terület vízfolyásainak (Cikolai-Holt-Duna, Mosoni- Duna, Nováki-csatorna) vízszintjét sikerült megfelelő módon beállítani Ártéri magaslatok erdei Az ártéri magaslatokon elhelyezkedő erdőket a Duna elterelése kapcsán nem érte károsodás. Ilyen magasfekvésű erdők csak ármentett területeken találhatók. Állományaik ma már sohasem kerülnek víz alá. E termőhelyeket foglalják el az üde talajú gyertyános-tölgyesek (Majanthemo- Carpinetum), a zárt és nyílt száraz tölgyesek (Melico nutantis-quercetum roboris, Peucedano alsatico- Quercetum roboris). Kicsiny vízigényük miatt megmentésük nem vízgazdálkodási kérdés. Sorsuk e szempontból megoldottnak tekinthető. Felhasznált és ajánlott irodalom ALEXAY Z. (1998): Változó Szigetköz. - Budapest. BARTHA D. - KEVEY B. - MORSCHHAUSER T. - PÓCS T. (1995): Hazai erdőtársulásaink. - Tilia 1: BORHIDI A. (1993): A magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. - Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs. BORHIDI A. (1995): Social behaviour types, the naturalness and relative ecological indicator values of the higher plants in the hungarian flora. - Acta Bot. Hung. 39: BORHIDI A. - KEVEY B. (1996): An annotated checklist of the hungarian plant communities II. The forest communities. - In: Critical revision of the hungarian plant communities (szerk.: BORHIDI A.), , Janus Pannonius University, Pécs. CZIMBER GY. (1993a): Északnyugat-Magyarország szegetális gyomvegetációja I. A Szigetköz búzavetéseinek gyomnövényzete. - Növénytermelés 42: CZIMBER GY. (1993b): Északnyugat-Magyarország szegetális gyomvegetációja II. A Szigetköz kukoricavetéseinek gyomnövényzete. - Növénytermelés 42: GÖCSEI I. (1979): A Szigetköz természetföldrajza. - In: Földrajzi Tanulmányok 16 (Szerk.: MAROSI S.). Budapest. JURKO A. (1958): Podne ekologické pomery a lesné spolocenstvá Podunajskej níziny. - Bratislava. KÁRPÁTI I. (1957): A hazai Duna-ártér erdei. - Kandidátusi értekezés (kézirat). KÁRPÁTI I. (1958): A hazai Duna-ártér erdei. - Kandidátusi értekezés tételei. KÁRPÁTI I. (1981): A vegetáció és az ártéri szintek fejlődésének kapcsolata. - VEAB Értesítő 2: KÁRPÁTI I. (1982): Die Vegetation der Auen-Ökosysteme in Ungarn. - Veröffentlichung der Internationalen Arbeitsgemeinschaft für Clusius-Forschung, Güssing 4: KÁRPÁTI I. (1985): Az ártéri szintek geomorfológiai- és vegetáció-szukcessziójának kapcsolata. - In: Biológiai Tanulmányok 12. A cönológiai szukcesszió kérdései (Szerk.: FEKETE G.), 73-81, Budapest. KÁRPÁTI I. - KÁRPÁTI V. (1958): A hazai Duna-ártér erdőtípusai. - Az Erdő 7: KÁRPÁTI I. - KÁRPÁTI V Die zönologischen Verhältnisse der Donauauenwälder Ungarns. - Verh. Zool.-Bot. Ges. Wien ( ):