A hun üstök. Dobogó MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 3 HALASY-NAGY ENDRE

Átírás

1 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 3 A hun üstök HALASY-NAGY ENDRE Jelen írásunkkal szeretnék tisztelegni Dr. Érdy Miklós, és a hun üstökről írott nagyszerű munkája előtt, amelyet a Két Hollós kiadó rendez nyomda alá. (1.) A hun művészet sajátos alkotásai a bronzból öntött nagyméretű áldozati üstök. Magyarországról egy nemrég előkerült példánnyal már négyet ismerünk. Előzményei Belső-Ázsiában és Észak-Kínában találhatók, felületüket mezőkre osztó élesen hangsúlyozott bordázott díszítésükkel és koronaszerű fogófüleikkel a kínai művészet zárt kompozícióját ültetik át a távoli nyugatra írta Bóna István az 1959-ben a Gondolat Kiadó és a Képzőművészeti Alap kiadóvállalatának közös gondozásában megjelent A magyarországi művészet a Honfoglalásig című művészettörténeti kézikönyvében. Ugyancsak Bóna, A hunok és nagykirályaik című, A kaposvári hun üst a Corvina kiadónál 1993-ban megjelentetett összefoglaló nagy munkájában A hun rézüst fejezetben így folytatta: A talprésszel együtt eredetileg cm (többnyire cm) közötti magasságú, jórészt töredékes vagy töredék hun üstök formája kelet-ázsiai eredetű. Az egy-két kivételtől eltekintve jóval kisebb méretű, széles szájú, gömbölyded hasú bronzüstök már a Krisztus születése előtti évszázadokban gyakori sírmellékletek voltak az eurázsiai szkíta-szaka kurgánokban, nem véletlen, hogy sokan sokáig szkíta-kori emléknek tartották a hun üstöket is. A hengeres testű, általában nagyobb méretű hun üstök közvetlen előzményei azonban nem a századokkal korábbi szkíta üstök, hanem a Kínában a Nagy Fal vidékén és Mongóliában talált réz- és bronzüstök, az egyik éppen a Nojon-Ul /Noin Ula-hegységben a hunok ázsiai őseinek fejedelmi kurgántemetkezéséből (6. kurgán) került elő. Sajátos készítésmódjuk- -valamint különös díszítésmódjuk az üstök peremét szegélyező, testét függőlegesen mezőkre osztó, élesen kiemelkedő 1-3 lécből álló bordák egytől egyig a kínai bronzművesség sajátosságai. Ez a technika és díszítés jellemzi azt a jelenleg már húsznál több üstöt-üstmaradványt, amely az Ob folyótól Troyes-ig vagyis a mauriacumi csatatérig félelmetes pontossággal jelöli azt a két végpontot, ahonnan a hun mozgalom kibomlott, és ahová eljutott. (Előbbiek olvasása után szinte hihetetlen, hogy amikor a kínai kapcsolatot tényszerűvé tévő, Dr. Érdy Miklós által az ürümcsi múzeumban (Kína, Hszincsiang tartománya) felfedezett hun üst Bóna előtt is ismertté lett, azt a hun szakértő egyszerűen hamisítványnak minősítette. Annak ellenére nyilatkozta ezt szakértői véleményezésében, hogy ezt megelőzően éppen ő írta le, hogy: az ázsiai és európai bronzüstök összetartozásához tehát kétség sem férhet, a díszítmények megjelenése vagy elmaradása inkább az üstök»rangját«jelzi, semmint időrendet, műhelyt vagy egyebet. ) Megjelenik minden páros hónap utolsó napján Fõszerkesztõ: Sárosi Zoltán Kiadja: Két Hollós kiadó 1081 Budapest, Kenyérmező u. 3/a. Telefon: Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje Elõfizetéssel kapcsolatos információk: Dobogó Mitikus Magyar Történelem (XIII. évfolyam 4. szám) A lap elõfizethetõ bármely postahivatalban és rózsaszínû pos-autalványon a Két Hollós Könyvesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ u. 3/a, 1081). Elõfizetési díj egy évre: 5000 Ft. világháló: villámlevél: dobogommt@dobogommt.hu HU ISSN (nyomtatott) HU ISSN (online) A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!

2 4 Dobogó Az eddigi legnagyobb, eredetileg 1 méter magasságú és kb. fél mázsa súlyú, valamennyi között a legdíszesebb hun üstöt a Czakó-halom nevű őskori telephalom lábánál találták, Törtel határában, ahogyan a sziléziai jedrzychovicei (akkor még Höckricht) hun üst is alacsony homok-halomból került elő, még 1831-ben. A hun üstöket általában áldozati üstnek szokás tartani, s ez nagyjából megközelítheti az egykori valóságot. Régóta ismertek olyan sziklarajzok (elsősorban Dél-Szibériából), amelyek hasonló üstöket ábrázolnak, többnyire olyanformán, hogy egy-két ember áll vagy térdel mellettük, s az egyik hosszú kanállal valamit keverget a vésett kétfülű üstökben, főz, vagy áldozatot mutat be. Tuvában és az Altáj vidékén évszázadokon keresztül használt cserép- és faüstök is arra figyelmeztetnek, hogy ez az üstforma mindennapos volt Belső-Ázsiában. A ránk maradt hun üstök drága anyaga, nagy mérete és díszes kivitele azt sugallja, hogy nem közönséges lakomák kellékéül szolgáltak. Ugyanakkor a Bolsaja Bojarskaja melletti sziklarajzokon nagyszámú üstöt ábrázoltak, a faházak és jurták mellett sorozatban állnak a kisebb-nagyobb üstök, amelyeket szemmel láthatóan a telep mindennapi életében általánosan használtak. Bár kétségtelen, hogy egyes üstök temetkezési helyek közelében, esetleg a halotti tor részeként használt leletként kerültek elő, de a lelőhelyek körülményei minden esetben kizárták az urnaként valóhasználat lehetőségét. Így azok a korábbi vélemények, amelyek a hun üstöket koronadíszes temetkezési urnáknak gondolták, mára a tudomány által elavult nézetnek kezeltetnek. Arra sincsen még magyarázat, hogy az üstök legnagyobb része miért törötten illetve töredékben kerülnek elő, igen gyakran erődített helyek romjai közül. Feltűnően gyakoriak a díszes vagy kevésbé díszes üstfül- illetve fül és peremtöredékek. (A morva-sziléziai rázovábenesovi/raase-bennischi, az oltenitai hotarani, a bosneagui és az olténiai, valamint a troyesi-nak mondott, de bécsi műkereskedésből vásárolt csak üstfül-töredékek, Intercisa, Celamantia, Suditi-Gheraseni, Hinova lelőhelyekről csak oldalfal-töredékek kerültek elő. Csak találgatták mindezidáig, hogy miért azonos módon töredékes, kitört oldalfalú a várpalotai és a Donyec-vidéki ivanovkai üst, miért lyuggatták ki, tördelték meg s nyomták össze a ionesti üstöt, s miért törték le a kyzyl-adyri üst talpát, s verték ki a fenekét?) A múzeumi tárlóban épnek tűnő törteli üst jelen formája a gondos restaurálásnak köszönhető. Valójában hiányos peremmel, két helyen is lukas aljjal, letört lábbal, összeroncsoltan került elő. Vagy szándékosan megrongálták, vagy olyan módon használták fel, amely súlyos károsodást okozott rajta, olyan rongálódást, amely használhatatlanná tette. Előkerülésekor kétötöde erőszakkal ki volt ütve, egyik füle le volt törve. A Kapos-völgyi hőgyészi üstöt eke szántotta ki a földből. Felbukkanásakor az alja két helyen lukas volt, egyik füle le volt törve. Az intercisai/dunaújvárosi üst-töredék késő-római épület ásatása során bukkant elő. Mikor, miért, hogyan s hová lett a többi része? A várpalotai üstre ép talppal leltek, de az üst oldalának fele hiányzik és a peremdíszeit is letörték. Mindegyik eset hun kori rongálás vagy megrongálódás. A legtöbb vita a hunok által elpusztítottnak mondott késő-római castellumok területén talált üsttöredékek körül alakult ki. Az Al-Duna-menti Sucidava/Celei késő római ellenerődjében egy hun bronzüst négy kis peremtöredékét ásták ki. Nehéz elhinni, hogy az Uldin hun nagykirály és csapatai által 408-ban elpusztított erődöt a hunok védték volna a hunok ellen, s az égett, szétpattogzódó üsttöredékek az erőd feldúlásakor Hun üst Tokióban szóródtak volna szét. Az ugyanabban a rétegben talált ázsiai típusú fémtükör-töredékek aligha utalnak a római katonákra. A sucidavai töredékek, valamint a Drobetától délre, az Al-Duna innenső partján fekvő, szintén 408-ban feldúlt hinovai késő római kiserődben talált peremtöredék csak annyit árul el, mint az intercisai (Dunaújváros), celamantiai (Izsa-Leányvár), stb., hogy az elfoglalt-elpusztult Duna-menti római erődökben az ötödik század első felében hunok és családtagjaik éltek. S arról is tanúskodnak, hogy az egész hun koron keresztül a hunoktól elért valamennyi területen készítették és használták őket, különféle méretekben

3 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 5 és különböző változatokban. Elterjedésük pontosan egybevág a kínai nagy faltól a Kárpát-medencéig tartó hun előrenyomulás szakaszaival és súlypontjaival, ahogyan azt Dr. Érdy Miklós a hun üstökről írott tanulmányában kimutatta (Hun and Xiong-nu Type Cauldron Finds Throughout Eurasia, Eurasian Studies Yearbook, Bloomington, Indiana, 1995.). A hun üstök egyedi díszű voltára, felhasználásukra és elrejtésükkor, elásásukkor való megrongálásukra érdekes párhuzamként továbbgondolható adatra bukkantam az oszmán haderő janicsár alakulatainak történeti leírásában. Bár az alakulatot jenicseri- nek, azaz új csapatnak nevezték, de a XIV. század elején elsősorban rabszolgákból alapított gyalogság katonái önmagukat kapi kulu-odzsaklári -nak, azaz portaszolgák tűzhelyközösségének nevezték. Hammer (Joseph Hammer: Des osmanischen Reich, Wien 1815.) szerint ez az elnevezés a latin penates szóra utal vissza, ami Rómában a családi tűzhelyet és az államot óvó istenek közös neve volt, és szerinte a janicsárok hitték, hogy tűzhelyüket a régi szultánok szellemei őrzik, és ez a fogalom a soha nem ismert családi tűzhely utáni vágyukat is kifejezte. A oszmán birodalom e legszámottevőbb katonai erejét, a török birodalom megteremtésében oroszlán szerepet játszó janicsárság hagyományait a római kultúrkörből eredeztetni mára már elavult nézetnek bizonyult. Palmer (The Origin of the Janissares, Manchester 1953.) találóbb összefoglalást ad a történeti adatokról, s nem szégyelli beismerni, hogy az oszmán török haderő eme fegyvernemének kialakulási folyamata a régmúlt idők és a legendák ködébe vész. A janicsárok elődeinek a jajákat vagy piádékat kell tekinteni. Mindkét Tuva arzsáni szkíta sír üstjei A törteli üst szó gyalogost jelent, csak az előbbi törökül, az utóbbi perzsául. Ennek az ősi oszmán gyalogságnak az alapítását tanulmányozva abból kell kiindulni, hogy Orhán gázi zabolátlan, vad, de rendkívüli vitéz lovas harcosait, akiket a bégek és sejkek vezettek, a szent harc eszméje és a zsákmányolás lehetősége tartotta össze a tervszerű haditevékenységekre, kötelékeikkel való manőverezésekre az ősi lesvetést kivéve nem lehetett alkalmazni. A nagyszerű lovas sereg nyílt csatákban fergeteges rohamával, egetverő rikoltozásával, ősi hadicseleivel leírhatatlan rémületet keltett az ellenfélben de a zárt hadrendű gyalogos sereget nem tudtak legyőzni, falakkal körülvett városokat nem tudtak bevenni, az elfoglalt területeket nem tudták megtartani, a közigazgatást nem tudták megszerveztetni. Az újonnan megalakuló janicsár harcászati egységekből, az odzsakokból összetevődő ordák (a szó mongol eredetű de végső soron ótörök otak-ra vezetik vissza, jeletése a több alapegységből álló kötelék) átvették a korábbi seregrészek által ősidők óta végzett feladatokat, így például a vezér, később a szultán jobb oldalán haladó balkezes testőrség szerepkörét is, csakúgy, mint a vezéri sátor felverésének cseppet sem egyszerű és semmiképpen sem jelentéktelen feladatát. A sátorverő, sorszáma szerint a 17-ik janicsár orda neve a Cserge, azaz A sátor volt, katonáit pedig csergedzsik -nek hívták. (Ez a szkíta cserge (sic!) már Bíborbanszületett Konstantin sokat idézett művében is szerepel. Németh Gyula Egy magyar jövevényszó Bizáncban a X. században. címmel a Magyar Nyelvőr 89. (1965) számában írt róla.) Ők kezelték azt a hosszú, négyszög alakú elősátrat, amely a mindenkori padisah lakósátrába vezetett, ezért a csergedzsiknek joguk volt a szultán közvetlen közelében táborozni. A janicsár csapatok parancsnokának ősi neve a levesosztó, azaz csorbadzsi volt.

4 6 Dobogó A fellelt hun üstök és üstmaradványok: Magyarország: Törtel, Czakó-domb, homokdomb (magasság: 89 cm., átmérő: 51 cm átmérő, súly: 41 kg.) Várpalota, Bántapuszta, homokbánya (magasság 56 cm., átmérő: 38 cm., súly: 20 kg.) Kapos folyó völgye Hőgyésznél (magasság: 52 cm., átmérő: 53 cm., súly: 16 kg.) Dunaújváros, Intercisa római erőd területén üstoldalfal töredék Szőny, Brigetio római erőd területén kis bronzüst Rád-pusztai üst. Az M7-es autópálya építkezését megelőző régészeti feltárás során Balatonlellénél magányos hun üstöt leltek. Bár a környékről került elő szórvány-leletként cikáda fibula is, és a hely rónai kori települést sejtet, amelynek árkában lelték a mellékletek nélkül, de szándékosan megrongált hun üstöt. Ez az ötödik hazai hun üstleletünk. Szlovákia: Izsa-Leányvár, Celamantia római erőd területén üst-oldalfal töredék Ausztria: Bécsi régiségboltban: üst letört füle (a boltos állította, hogy Troyes mellett találták!) Románia: Desa, Craiovánál tóban (magasság: 54 cm., átmérő: 30 cm., súly: 11,4 kg.) Hinova, a Duna-parti római erőd romjai közt, üsttöredék Celei-Sucidava, római erőd romjai közt, üsttöredékek Craiova környékén üstfül-töredék Hotarani, Craiova környékén, üstfül-töredék Ionesti Arges folyó partján, homokdombban, (magasság: 72 cm., átmérő 38 cm.) Suditi-Gheraseni, Buzau környékén, üst-oldalfal töredéke Bosneagu (Munteniában), a Mostistei tóban üst fültöredéke Moldáviában: Sestachi, üst (magasság: 53 cm., súly: 29 kg.) A Ciuperceni Gombás hun bronzüst (halász hálója hozta fel a tó mélyéről) Magassága 54 cm., átmérője 30 cm. Hun üst a tokiói múzeumban Tokióban Hun üst az ürümcsi múzeumban Kínában Kínában Bagalingnál talált hun üst. Csehország: Benesov/Bennish (Opava/Troppau-nál), üst letört füle Münster-Maifeld (Nyugat-Németország) kis bronzüst Kárpát medencén kívül lelt üstmaradványok: A Şestaci-i bronzüst Rezina Moldvai Köztársaság Lengyelország: Jedrzychovice/Höckricht, homokdomb (magasság: 73 cm.,)

5 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 7 Hun üstök rajzai. Bóna István könyve alapján A janicsár katonaság eredete kapcsán Hadzsi Bektas sejk személyével és tanításával szükséges részletesebben foglalkozni, mivel a bektási rend és a janicsár odzsak erősen összefonódott. E katonatestvériség saját magát Hadzsi Bektas fiai -nak, illetve Bektas kertje virágainak nevezte. A bektasiak hittek a Szentháromság misztériumában, csak Jézus helyére Alit, Mohamed próféta vejét és unokaöccsét, a siíta iszlám legfőbb szentjét állították. Tanításukban keresztény és Alit istenítő motívumok voltak: a szent sírok tisztelete, a hármasság misztériuma, az áldozati vacsorák és kultikus jellegű borivás. A janicsárok a dervisrenden belül mürid-ek (tanítványok) vagy münteszib-ek (laikus testvérek) voltak. A janicsárok rohamát a csapat elején haladó a dervisek vezették. A legyőzött lakosságból és az elfoglalt területekről kiválogatták az erős fiúgyermekeket, mert a próféta szavai szerint: minden újszülött az iszlámhoz való természetes hajlammal jön a világra. A belőlük nevelt hithű harcosok lemondván a világ tévelygő örömeiről, mivel országot, oltárt és hitet védenek, a túlvilágon örök boldogságot nyernek. Orhán nem tudván, milyen nevet adjon új katonaságának, felkereste Amászja közelében lévő Zilidzse Kenarijun faluban Hadzsi Bektas sejket, hogy tőle nevet, áldást és zászlót kérjen. A sejk teljesítette Orhán kérését: Nevük új sereg (jenicseri) legyen, arcuk sima, karjuk győzedelmes, pengéjük éles, lándzsájuk átütő! A szent harcból mindig győztesen térjenek meg! Ezért a gyávákat és a megfutamodókat a csapat kivégezte. Bajuszt és szakállt, ami a keleti népeknél a tekintély legfőbb jele, nem növeszthettek. Vérpiros zászlajukon az iszlám ezüst holdja mellett Omár kalifa kétélű kardja, a Zülfikár ragyogott. Fehér fövegükön elől sapkadíszként rézkanalat viseltek. A kanál viselésének magyarázata vezet el az üsthöz. A janicsár orda parancsnokát csorbadzsi basi -nak, fő levesosztónak nevezték, mert a zsoldosztás napjain a csorbát (azaz levest) és a piláfot (rizses birkahús mazsolával) ő kóstolta meg és vitette ki az orda részére. Ezért szólították kasikedzsi -nek (kanálkezelőnek) is. E névnek megfelelően rézkanál helyett ezüst merőkanalat viselt a fövegén. A nagy és díszes bronzkondérok, a kazán -ok minden orda szentélyei voltak, melyek köré Bektas fiai nem csak étkezni, hanem tanácskozni is gyülekeztek. Az orda kondérját éppen olyan becsben tartották, mint a zászlót, elvesztése nagyobb gyalázatnak számított, mint az orda zászlajának elhagyása. Az osztaghoz beosztott új janicsárok a kondérra esküdtek fel, amit visszavonulás, menekülés esetén életük árán is elmenekítettek. Amikor a janicsár négyszög csatához felsorakozott a táborukban tisztet hagytak hátra, aki a fejével felelt a kondér szent helyének oltalmazásáért, veszély esetén biztos helyre való szállításáért. Az isztambuli Valide-hane laktanyában őrizték a kazani sarif -nak nevezett fő kondért, amelyről azt tartották, hogy a szent Hadzsi Bektas főzött benne levest, majd az odzsaknak ajándékozta. A janicsárok szentül meg voltak győződve arról, hogy ha ezt a kondért felmelegítik, majd vizet öntenek a helyére, akkor vége lesz a világnak. (Nahoum Weissmann: Les Janissaires. Etude de l organisation militaire des Ottomans, Paris 1964.) Az üstök ilyeténképpen való megbecsülésének és jelentőségüknek megfelelő díszes kivitelének hagyománya lényegesebben korábbi előzményekre megy vissza, mint az új seregnek, a janicsárságnak a létrehozásának időpontja. (1.) Hun and Xiong-nu Type Cauldron Finds Throughout Eurasia. Eurasian Studies Yearbook, Bloomington, Indiana Minusinsk Basin bronz üst

6 8 Dobogó Egy nagymama nyelvészeti megfigyelései MAKOLDI SÁNDORNÉ Nem vagyok nyelvész, de még az én ismereteim szerint is a csángók beszélik ma a magyar nyelv legarchaikusabb formáját. (Az egyszerűség kedvéért így nevezem azt a magyar népcsoportot, aki ma is még a Kárpát-medence keleti részén, Gyímesben, vagy azon túl Moldvában éli életét.) Beszélgetve velük, vagy olvasva a tőlük gyűjtött néprajzi adatokat, a nyelvileg is hiteles feljegyzésekből kitűnik, hogy régies szóhasználatuk: kanálval, meljikvel nem igen használja pl.a ragoknál a hasonulást (úgy mint mi: kanállal, melyikkel), akár az első írott, középkori magyar nyelvemlékeink sem. Nemrégen született unokám érdekes módon mai, városi környezetben növekedvén kezdetben szintén így használta a ragokat: hogy botval, stb, holott ezt sohasem hallhatta tőlünk. Nem keltett különösebb feltűnést lehet hogy más gyerekek is így kezdik? Barátomék unokájára viszont (az Alföld közepén) az óvónéni kezdett panaszkodni, hogy kis túlzással úgy káromkodik, mint egy kocsis. Ez még egyéni probléma lett volna, de a nagyszülők nekem azt is felpanaszolták, hogy a gyermek ösztönösen í-ző tájszólásban kezdett el beszélni (mint régen Debrecen környékén volt szokás), pedig ezt a módot sem hallotta ma már a környezetétől! Ők a családban mindnyájan nagyon is vigyáznak (és gondolom az óvodai alkalmazottak is), hogy mai, irodalmi nyelvet halljon mindenütt. Vajon más nagymamák, szülők is tapasztalták már, hogy gyermekük olyan nyelvi anomáliával kezdi használni a magyar nyelvet, amit nem hallhatott a XXI. századi környezetében? Anyanyelvünk kialakulása kezdetein viszont így beszéltünk! Ha több adatunk lenne és nem lennénk restek megfigyelni gyermekeink nyelvi fejlődését arra gondolhatnánk, hogy az archaikus szóhasználat, vagy a tájegységre sokáig jellemző nyelvjárás is a génekben öröklődik, s visszatér, mint egyes antropológiai jegyek. Az állatokat is csodálni valóan irányító ösztönök mellett az embert meghatározó kulturális jegyeket is magunkkal hozzuk? Ha a múltunk így él bennünk, akkor azt nem lehet eltörülni Mint az ősképeket a vizualitásban - amit szintén kevesek méltányolnak - mert ezen a területen is másra neveljük a gyerekeket. Képzőművészek és művészettörténészek (Földi Péter, Makoldi Sándor, Molnár V. József, Pap Gábor) tapasztalataiból is tudjuk, hogy rajzolni nem kell tanítani a kisgyerekeket, mert azonos módon (firkákkal, körkörös mozdulatokkal) kezdik, és fogalmi, a világot magyarázó, anyanyelvi szintű képnyelvet alakítanak ki iskolás kor előtt a rajzaikon. Archaikus módon ott is a lányok nagyobbrészt királylányokat rajzolnak magukból hosszú selyem sár hajjal, virágokkal, gyöngyökkel felékesítve, természetistennővé válva a termékenység jegyében. A fiúk lovas-kardos, vagy még régebbi lovas-íjas harci jeleneteit egy időben (amíg újdonság volt) az autók, újabban a technika fejlettebb (így hatékonyabb) eszközeinek, a fantázia-filmek robotjainak, transzformerjeinek harca uralja de az igazság nevében! Az életet adó és azt védő ősképek ezek, mint az emberiség természetes reflexei. Miért a világ megmentése a kisgyermekek anyanyelvi álma? A magukkal hozott tudást vesszük el azután legtöbbször azzal, hogy tanítjuk a rajzot, a látszatot követelve. Pedig az iskolás kor előtti időkben egészen más nyelven beszélnek a rajzok is. S hogy magukkal hozzák e tudást talán a fenti beszédes nyelvi atavizmusok léte tudná igazolni tényszerűen hogy el is higgyük nekik, hogy a múlt tapasztalatai sűrűsödnek rajzaikban, vizuális anyanyelvükben is. A pszihológusok szerint a felnőtteknek is tanulságos, már-már filozofikus szinten! (Nem véletlen, hogy bűnügyekben is a kisgyermekeket rajzaik alapján ítélik meg.) Mindez talán rámutat a gyermekrajzok fontosságára életünkben, de arra is figyelmeztet, hogy a gyermekek magukkal hozott tudását tisztelettel nézzük, kezeljük. A tanításnál értsük meg és értékeljük, mert talán mi tanítók egyénileg nem is tudunk olyan sokat hozzáadni. A világ egészéhez a kollektív emlékezethez képest nem oly sok, és nem is lehet kiforrott egy ember tapasztalata. Régen nem volt rajzoktatás, s a tudatlan nép felnőve alkotásaiban a kollektív emlékezet értékeit, világképét valósította meg: ez a népművészet. Amit mára tanulással elfelejtünk. De a gyerekek és a művészek az alkotás révületében talán éppen ide térhetnek néha vissza. A beszélni tanuló kisgyermek az anyanyelvével együtt fogalmi szinten fejleszti ki vizuális közléseit, gondolatait. Magyarul gondolkodva a gondolatainak képjelei is a magyar kultúrával értelmezve oldhatók fel legteljesebben, a magyar nyelv szóképeinek, szóbokrainak logikája szerint. (a továbbiakban is Makoldi Sándor: A szerves műveltség oktatási lehetőségei és szükségessége az iskolában. Főnix 3-4. szám, Debrecen, ) Az üres papírra először narancssárga filccel rajzolt egy kört ez a Nap. Szemet, szájat kapott a Nap arca, majd nagy ívű hajzuhatagot. Ő a Nap lánya mondta a gyermek. Én királylányt vártam, de természetesen nem szóltam bele, hiszen megéreztem, hogy itt egy olyan alkotási folyamat részese vagyok, ahol természetes, hogy minden életet a Nap szül. Ő az elsődleges

7 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 9 7 éves kislány királylánya (Győri Emese) általánosságban, majd antropomorfizálódva: hajával a lánysága, a kislány saját lénye felé konkretizálódik. Szembe néz velünk, kiteljesedetten, megállapodottan. Kijelentő módban. De ezt is olyan módon, hogy a hoszszú haja íve (mint fölöttünk az ég boltozata) csillagokkal telített. Ebben az ősi napvárta-modellben, lányságának (ebben a korban) fő jellemzőjeként hosszú haj-korona kapuban tűnik fel a fény-lény, mint egy szentélyben. Kék a ruhája, mert az ég is kék folytatta a gyermek. Az égi lénynek, mint lánynak valóban: felül égszínkék lett a blúza, a fejét keretező csillagokkal egyetemben. A Nap (fej) működésének ezzel adta meg a keretét (égbolt), hogy kék (éjszakák) keretében a belső csillagsor (nappali) sárga lett. Fontos, hogy leér a földig: A haja és a szoknyája is sárga, mert a Nap sugarai a földig érnek. (A jobb keze felől nyitott e keret, ott érhetnek le a földre a fénymagok, amik ott ki is virágzanak ez tájolja is a Nap-lény központi helyzetét: Keletről nyílik, jut el hozzánk ugyanis a fény míg a balkéznél sötétbe zárul Nyugaton.) A Föld vízszintesét és a hátteret zölddel húzta meg (az égi energiák: a kék és a sárga keverékével), hiszen a napsugártól kizöldül a föld, kivirul az élet is. A Naplány haja, szoknyája is sárga, mert, ha a napsugár lejön a földre, megszüli a virágokat. (Narancs-sárgával virágokat rajzolt a hajába és az ölébe.) Majd: A gyöngy fülbevalóin gyöngyvirágok nőnek, mert ez az ő titkos neve is: Gyöngyvirág. A sárga-kék-zöld gyöngyök virágoznak. Fejét még korona is ékesíti mert ő szép, és ékes. A sárga (Nap-arany) korona ismétlődő ékeinek színe sárga-kék-zöld, váltakozva: ahogyan a nappal-éjszaka (világos-sötét) váltakozása hozza létre az életet (zöld). Teteje színes szíves: színes koronájáról lehet tudni, hogy ő jó (szeret minket), meg királylány is: a magyarok királylánya. Hozzánk jött le az égből a virágokkal, hogy ezután boldogan éljünk! Termékenység Istenanyánk, gyöngyös magyar Tündér-Ilonánk áll előttünk, belőle árad szét a tavaszi élet. Ölén fölfelé nőnek a virágok, mint a népviseletek hímzett kötényein, melyek befedik a nők termékeny ágyékát. Népmeséink tünékeny Ilonája tündér, s az egyik legrégibb népdalunk sem véletlen, hogy őt így idézi: Sejem sár(ga) haja, Magyar Ilona, haján fölű(l) gyöngykoszorúja gyöngy. A koszorú is a szüzesség jele a magyar kultúrában, de nem sokáig mert a menyasszony elbúcsúzhat tőle, hiszen hamarosan asszony lesz belőle: Szűzből anya. Ez a lányok egyetemes sorsa ha boldogan akarunk élni! Másik gyermek királylányának is hosszú haja van, s virág- koszorú van a fején: hogy szebb legyen! Aranysárga ruhájában, csodás kertjében sétál virágai közt (profilból halad). A legnagyobb, szélső virág háza a 12 hónap jelét rejti a 12 maggal, és az 5-ös Nap-párta sugarakkal, amik olyan színűek, mint a királylány). Más virágok ebben a világban, léptékben embereket teremnek: mama és gyerekei. A zöld füvek bimbóján, közvetlenül a lány előtt vele érintkezve - azonban egy szárnyas, fehér lény ül a térdénél, mintha az vezetné lépteit erre, az élet felé, rá támaszkodna még ez a magasságos királylány is. Makoldi Gizella (6 éves) A vitéz, tollkoronás királyfink a szivárvány minden színét (fényét) magán hordja. Természetesen a lova is, akinek hátán nyilazva elsuhan előttünk. A nappal színeiben egyben a tavasz, s a Nap-vitéz legyőzi az éjszakát, illetve a telet ennyi a gyerek magyarázata. De láthatjuk is filmszalagként a horizontálisan lezajló történéseket: a színes ló szembe megy a feketével, a sötétséggel. És ő győz, mert rajta ül, vele egylényegű színeiben a vitéz, teljes fegyverzetével: kifeszített íjjal, harci bárddal. Folyamatábrát látunk: ugyanis a bal szé-

8 10 Dobogó 7 éves fiú rajza: Nap-vitéz (Makoldi Sándor Gyula) idők teljességét éli meg a pillanat egységében. (A fény beköltözik a vele ellentétesen haladó sötétségbe, fölénybe kerül és megvilágítja azt.) Az iskoláskor előtti gyermekek képi nyelve látjuk teljesen eltér minden akadémista várakozástól. De az időben lezajló napjainkat, földi eseményeket, életünk változásait, sőt végső soron életünk célját lehetne-e tömörebben jellemezni, más eszközökkel így kifejezni? Magas művészeti stílusok melyike lenne alkalmasabb ere? Mit tanítsunk még annak a fiúnak, aki 7 évesen legyőzi a sötétséget így végülis megmenti az előző lány-rajzok életet ígérő Nap-királylányait, tündérasszonyait. A férfi sorsa, feladata: megvédeni a fényt, az életet! Ezt az üzenetet hozzák magukkal a múltból gyermekeink. De ugyanazon a nyelven a mai életüket, problémáikat is meg tudják fogalmazni. Az unokáknál maradva tapasztalom, hogy ezen a nyelven akár csoportosan is együtt alkotják meg nap, mint nap élményeik lenyomatát. A kicsiknél így közösségépítő is e folyamat, ami a mai világban nem elhanyagolható. Most már csak a mama vagy papa kellene, hogy felfigyeljen erre s akkor értenénk (alig beszélő), de képnyelven kommunikáló gyermekeinket, unokáinkat. Szerencsés Flótások Hagyományőrzés gyerekeknek Minden hónapban egy alkalommal két-három órányi időtartamban csak gyerekeknek a magyar néphagyományból egy-egy éppen időszerű szeletet szeretnénk megmutatni. Rengeteg zenével, sok-sok játékkal. Várjuk olyan gyerekek jelentkezését, akik szeretnének népzenét (furulya), néptáncot, népijátékokat és kézművességet tanulni. és szeretnék magukat jól érezni egy kiváló közösségben. Jelentkezési feltétel: pásztorfurulya megléte (6 lyukú, C -s) Amennyiben igénylik, mi is betudjuk szerezni. Csoportos rendelés esetén a furulya ára Ft. Makoldi Emese (7 éves) és Makoldi Réka (6 éves) rajza utazásukról len tűnik fel először a színes (nappali) ló feje, hogy aztán a vitéz táltosaként szembenézzen a feketével. Fölényben vannak fejük találkozásánál a táltos magasabb a fekete lónál (Holott a fekete nagyobb, talán félelmetesebb is!) A nyílvesszőt is a táltos ló szárnya repíti, de a vitéz nem öli meg vele a sötétséget, mert az nem ellensége a fénynek, hanem kísérője. Nem megsemmisíteni kell, hanem ártalmatlanítani itt is eggyé válnak az ember uralma alatt. Nem kétfejű lovon ül a vitézzel azonosuló fiú gyermek, hanem az Akik tanítanak: SAYTI KRISZTINA kézművesség, KARAKAS ZOLTÁN hangszerek, népijátékok, BABINECZ SÁNDOR néptánc, népijátékok. Időpontok: szeptember 26. péntek 17 óra, október 25. szombat 10 óra, november 29. szombat 10 óra december hétfő-kedd 9 órától 20 óráig Ára: 2000 Ft/alkalom (kivéve a decemberi időpontot, amelynek árát később adjuk meg) Játszva megismerni hagyományainkat hogy megmaradhassunk!

9 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 11 A hét főbűn és az ügyelő PAP GÁBOR Vétkeztek ellenem. Súlyosan és visszatérően. Mit tegyek? Azonnal bocsássak meg, és felejtsem el az egészet? Ha személyemben sértenek meg, lehet, hogy így teszek. De ha magyarságomban? Vajon járhatok-e el ugyanígy? Azt hiszem, először mindenképpen figyelmeztetni kell a vétkest. Hátha nem is tudja, hogy vétkezett? Esetleg másképp ítéli meg a helyzetet: úgy véli, joga volt megsérteni, és én követek el bűnt, ha tiltakozom Vagy éppen valami nagy kutyával kerültem szembe, akkor meg jobb lesz hallgatni. De értsük meg! itt nem rólam van szó, hanem a magyarságomról. Őellene követték el a hét főbűnt, nem foghatom hát be pörös számat. Lássuk hát! Az elkövető Természetesen nem fogom őt megszégyeníteni azzal, hogy nevén nevezem. Akik ismernek, úgyis tudják, ha valakiről rosszat kell mondanom, annak mindig elhallgatom a nevét. A bűnt ostorozom, nem a bűnöst. Ezúttal mindenesetre igen magas rangú személyről van szó, de nem a rangja miatt kímélem. Annyit árulhatok csak el róla, hogy Illetve annyit sem. Nevezzük egyelőre ügyelőnek. (Az ügyelő, mint tudjuk, nem a legfontosabb szereplője a színi előadásoknak, de azért nem hanyagolható el az ő szerepe sem.) És ne firtassuk azt se, hogy él-e, hal-e mostanság. Amikor a hét főbűnt elkövette a magyarság ellen, nyilván élt még. A heteket nem elkövetésük időrendjében kívánom felsorakoztatni az alábbiakban, hanem egyfajta logikai sorba rendezve őket. Mert az elkövetések mögött logikát eleve elrendeltséget? sejtek. Az első főbűn A szentistváni alapítású magyar egyházkormányzati egységek határainak a trianoni határokhoz igazítása. Ezzel a lépéssel az ügyelő ország-világ előtt kinyilvánította hogy joga volt-e hozzá, vagy sem, azt most ne firtassuk!, hogy érvényesnek, sőt jogosnak ismeri el a Kárpát-medence Isten-áldotta egységét szétdaraboló, lélekvesztő trianoni diktátumot. Magyarán: viszszamenőleg szentesítette azt! Eddig egyedül az ő felügyelete alatt működő egyház kezelte a maga szervezeti rendjében egységesen a kárpát-medencei magyarságot, s tartotta ébren vele a reménységet, hogy ez az egység ismét helyreállhat. Most ennek vége. (De nem a reménységnek!) A második főbűn Az ugyancsak Szent István által alapított két érsekség átszervezése. Ma már nincs se Esztergomi, se Kalocsai érsekség Magyarországon. Az előbbit Budapesthez, ehhez a kereszténynek éppenséggel nem nevezhető helységhez csatolta, az utóbbit a régen is, ma is inkább protestáns szellemiségű Kecskeméthez. (Megint megkérdezhetnénk: vajon volt-e joga hozzá?) Ettől kezdve a Gresham-törvény gáttalanul érvényesülhet: ha egy zárt rendszerben (ez most az érsekség) egyszerre kétféle normarendszer van forgalomban, az értéktelenebb előbb-utóbb törvényszerűen kiszorítja az értékesebbet. A folyamat legalábbis a Budapest- Esz-tergom viszonylatban máris in flagranti tanulmá- nyozható. A harmadik főbűn A csángók térden állva könyörögtek hozzá, hogy magyarul misézhessenek. Nem kaptak rá lehetőséget. De magyarázatot sem a döntésre. Manapság ha egy magyar család templomba vonul vasárnap, mondjuk, Pusztinán, tudhatja ő is, mi is, hogy románosodni megy. És a papja minden alkalommal beléjük is sulykolja, hogy a magyar nyelv az ördög találmánya, ha használják, akár otthon is, el fognak kárhozni. A negyedik főbűn A Krisztus utáni második évezred utolsó évében (apokaliptikus idő!) Romániába látogat ügyelőnk. Tudvalevő, hogy a Trianonban összetákolt, Párizsban újra összefércelt országban ha azt mondom, katolikus, magyart (nem-románt!) értek alatta, és ezek a katolikusok túlnyomó többségükben Erdélyben élnek ben szívrepesve várták az ügyelőt. Feléjük se nézett. A kérdést, hogy miért hagyott cserben minket, magyarokat, a szóvivői magasabb egyházpolitikai szempontokra hivatkozva hárították el. A csiksomlyói búcsún pedig szem- és fültanúja voltam! a küldötte az ő nevében arra szólította fel a magyarságot, hogy béküljön meg a románokkal. Mintha mi sértettük volna meg őket Az ötödik főbűn A felvidéki magyarság hiába kérlelte őt, nem kaphatott magyar püspököt. Az ügyelő utolsó évtizedében már azért imádkoztak felvidéki honfitársaink ezt biztos forrásból tudom, hogy vegye őt magához a

10 12 Dobogó Teremtő. Mert minden vitás kérdésben (és ilyen elég sűrűn adódott) következetesen a szlávok javára döntött. Isten malmai lassan őrőlnek az ocsút talán nehezebb is, mint a tiszta búzát, de azért őrőltek ezúttal is Tudhatjuk, mert láthattuk: kínhalállal távozott közülünk. A hatodik főbűn Az országvesztő Habsburg-uralkodó, IV. Károly boldoggá avatása. Utolsó háborús miniszterelnökünk, Wekerle Sándor emlékirataiból tudjuk, mennyit könyörögtek neki, adja már ki a parancsot a Magyar Honvédségnek amely nem azonos a K. u. K. hadsereggel, és amelynek csakis ő, mint magyar király adhatott (volna) ki, fő hadúri minőségében, ilyen parancsot, hogy vonuljon fel az ezeréves határok védelmére. Nem adta ki. Egyszemélyben felelős a trianoni tragédiáért! Ha fanyarul akarunk fogalmazni, azt kell mondanunk: ártott ő annyit és olyan eredményesen a magyarságnak, hogy az ügyeletes tettestárs méltán nyilváníthatta boldognak. A hetedik főbűn Hivatalos formában megerősített egy régebbi keletű, kifejezetten ellenünkre fogalmazott hazugságot. Azt, hogy a Szent Koronát II. Szilveszter pápa küldte (volna) Rómából az első ezredfordulón Szent Istvánnak. A nyilatkozat a Korona Esztergomba szállításakor hangzott el, a saját fülemmel hallottam. Abban az időpontban éppen a Duna TV stúdiójában ültem. A riporter megkérdezte, mit szólok ehhez a bejelentéshez. Azt válaszoltam egyenes adásban!, nem áll módomban, hogy megítélhessem, mi késztet egy páratlan rangú és befolyású személyt ilyen kijelentésre, de én a magam véleményét csak az igazsághoz szabhatom ben az akkori pápa se nem csináltatta, se nem küldte a magyar Szent Koronát a mi királyunknak. Koronaküldésre egyetlen alkalommal került sor a történelmünkben ban, amikor V. Kelemen pápa készíttetett koronát védence, Károly Róbert számára. Meg is koronázták vele, de ezt a koronázást a nemzet egy pillanatig sem ismerte el érvényesnek. Kifogytunk a főbűnökből? Legyünk szerényebbek! Csak a számozottakból. Mi lehet erre a magyarság válasza? Elítélés? Netán bosszúállás? Ha engem kérdeznek, a feleletem egyértelnű: semmiképpen! Az ítélkezés nem a mi dolgunk. A bosszú népe pedig nem mi vagyunk. De ez nem azt jelenti, hogy hallgatnunk kellene a bűnökről. Igenis szóvá kell tennünk azokat! Íme Az elkövetőnek pedig ugye, most, befejezésül sem kell őt megneveznem? csak azt kívánhatom, de azt a szívem közepéből, hogy az Úristen legyen hozzá irgalmasabb az Ítéletkor, mint amilyen éltében ő volt hozzánk, magyarokhoz. Fizessen elő a Dobogóra! Hisszük, valljuk, hogy csak a nemzet emlékezetében élő tudás mentheti meg hosszú távon hazánkat a világ számára. Ezért mi csak olyan kutatókat engedünk megszólalni, akiknek tudását megkérdőjelezhetetlennek tartjuk. Nálunk nem fog sok apró színes hírt, olvasni, annál inkább tanulmányokat, tényeken alapuló kutatásokat múltunkról, hagyományainkról. Állandó szerzőink: Pap Gábor, Molnár V. József, Halasy-Nagy Endre, Makoldi Gizella, Miklósvölgyi János, dr. Végvári József, dr. Tóth Zoltán József, Tóth Ferenc, Szabó Antónia, ifj. Durkó Zsolt és akiknek tanításait követjük: Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos Megjelenési időpontok: február, április, június, augusztus, október, december, az adott hónap utolsó napja. Terjedelem, formátum: 36 oldal, A/4, színes borítóval Terjesztés: nemzeti könyvesboltok, magánterjesztők Előfizetési díj 5 éve változatlanul! egy évre: 5000 Ft, postaköltséggel együtt!. Európába: 7000 Ft, Tengeren túlra: Ft. Minden esetben kérjük tüntesse fel pontosan lakcímét! Előfizethető rózsaszín postautalványon, személyesen, vagy az ország összes postahivatalában, Két Hollós Könyvesbolt, Budapest, Kenyérmező u. 3/a. telefon:

11 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 13 Ötödik evangélium a beszélő művészet, avagy a cserkúti Krisztus üzenete MIKLÓSVÖLGYI JÁNOS XXI. századi világunk az Isten megtagadásának és Paradicsomból való kiűzésének periódusát éli, függetlenül attól, hogy az emberiség hány százaléka tekinti magát Istenhívőnek, illetve vallásgyakorló kereszténynek. Értsük meg jól: az Istenhit igazolásánál nem az a döntő szempont, hogy hányan vallják magukénak az Evangélium, Sziddhárta, a Korán, vagy a Tóra tanítását, hanem az, hogy hogyan viszonyul az ember az önzetlenség és a feltétel nélküli szeretet kérdésköréhez. Mert nem az a lényeg, hogy a keresztlevelemet fel tudom-e mutatni, hanem az, hogy a keresztemet fel tudom-e vállalni. A kereszt felvállalása: az önzetlenség gyakorlása. Az önzetlenség ezért Istent igazoló kereszt, míg annak elutasítása Isten következetes tagadása. Hogy ez az alapjaiban érték-tagadó alapállású társadalom milyen veszélyeket rejt magában, hogy e veszélyeket a művészet milyen eszközökkel tudja érthetővé tenni, és hogyan tolmácsolja a csapdahelyzetbe került emberiség menekülésére tett Isteni javaslatokat, arra egy igencsak szemléletes példával szolgál bizonyítékul a Pécs melletti Cserkút 1270 és 1290 között épült román stílusú, fazsindelyes katolikus templomának Ítélő Krisztus - ábrázolása. Jómagam szervezett kirándulás keretében látogattam el a fent nevezett helyre, ahol egy idősödő úriember vázolta néhány mondatban a templom és a falon látható freskók történetének főbb vonatkozásait. Jól informált vezetőnk aki kedves ember volt a hallottak tükrében méltán érdemelte ki a kedves vezető titulust. No, nem azért, mert egyszerre volt vezetőnk és kedves is, hanem azért, mert a kedves vezetők működésrendjéhez hasonlóan professzionális szinten művelte a mellébeszélés tudományát. Állítása szerint ugyanis az Ítélő Krisztus mestere, ábrázolásához bizonyosan külföldi (valószínűleg Itáliai) példát vett alapul, vagyis olyan tudásanyagot vetített a falra, amelyet nyilvánvalóan nem saját kútfőből merített. A magyar művészet önállótlanságát, a függetlenül gondolkodni képtelen szellemiségét hirdető retorikát szolgaian követő hang a kétszerkettő négy természetességével felmondott leckéjének hitelessége azonban már a helyszínen megdőlni látszott, ugyanis a művészet egyetemes története sem itáliai, sem semmilyen más külföldi előképet, analógiát nem tud arra szolgáltatni, hogy az Ítélő Krisztust a cserkúti ábrázoláshoz hasonlóan jelenítették volna meg bárhol is a történelem folyamán. Teljesen páratlan és egyedülálló az ábrázolás, ennek ellenére mégis import-tudás eredményéről, egyfajta önállótlan reproduktivitásról szól a hivatalos szakvélemény. Érthető, ugye? Olyan képjelet importált Itáliából a cserkúti Ítélő Krisztus mestere, mely képjelnek nyoma sincs Itália szerte Ez a hang természetesen közel sem ismeretlen, hisz a művészet iránt érdeklődő emberfia lépten-nyomon szembetalálkozik azzal a hivatalos deklarációval, mely egy-egy hazai műkincs ismertetése kapcsán, annak vélt és feltételezett külföldi származáselméletét hitelesíti, illetve egyértelműen idegen mesterek keze munkájaként, vagy azok által behozott szellemiség félreértelmezett derivátumaként állít be minden olyan Magyarországon fellelhető kulturális kincset, melyek nemzetközi összevetés tekintetében is tagadhatatlanul komoly intellektuális értéket képviselnek. Teszi ezt úgy, hogy az olyan dokumentumokkal igazolható ellenpéldákról (Gerevich László: A Magyarországi művészet története, 1970, negyedik, átdolgozott kiadás) nagyvonalúan elfelejt beszámolni, mint amilyet a francia Villard d Honnecourt esete is képviselt, akit miután a gótikus építészet egyik legjelentősebb mestereként Magyarországra küldtek, a Pilisszentkereszti ciszterci apátságban olyan általa soha nem tapasztalt építészeti megoldásokkal találkozott az önálló gondolkodásra képtelen, fantáziátlannak beállított magyar mesterek által kivitelezve, amelyet nyilvánvalóan a tanulás egyértelmű szándékával híres jegyzetfüzetében is dokumentált. E rövid kitérő után azonban elérkezett az ideje, hogy visszatérjünk alapfelvetésünkhöz, és feltegyük a kérdést: miben is rejlik a cserkúti Krisztus egyedülállósága? Mindenekelőtt rögzítenünk kell a következő tényt: amennyire páratlan a formaképzés, ugyanannyira döbbenetes a hatás is. Az első és legfontosabb tétel a kép elemzésével kapcsolatban az a következő megállapítás: ennek az Ítélő Krisztusnak a teste csontváz! A másik ugyancsak lényeges felvetés: teljesen biztosra vehető, hogy nem a ma látható formájában készült el a kép, az ugyanis erősen lekopott állapotban fogadja a látogatókat. No, de akkor miért indokolt ezt a mindenki számára egyértelmű, valóban triviális tényt külön megemlíteni? Azért, mert meg kell értenünk: a mi szempontunkból most nem az a leglényegesebb feladat, hogy kizárólag feltételezésekhez vezető bonyolult elemzések segítségével megállapítsuk, hogy a születés pillanatában milyen formában volt látható a vizsgálat alá vont Krisztus-ábrázolás, hanem tudomásul kell vennünk, hogy a ma embere számára elsősorban a mai állapotában üzen a képjel, tehát valóban tökéletesen másodlagos szempont, hogy megfestésének időciklusában hogyan nézett ki az ábrázolt motívum, azt kell vizsgálni, hogy ebből, a ma látható állapotból kiolvasható-e olyan szimbolika, melynek segítségével felfejthető olyan üzenet, amely valóban segítséget jelenthet

12 14 Dobogó az ezredforduló emberisége számára? Ha kiolvasható, akkor sérülés ide, eredeti állapottól való eltérés oda, nincs mit tenni, az üzenetek jelen vannak, és ezen üzenetek jelenvalóságát nem írhatja felül a képjel eredeti állapotának megváltozása. Lássuk hát a kép leírását, egyelőre csak vázlatosan: az erősen sérült állapotban látható Krisztus-ábrázolás minden bizonnyal ülő pozícióban lett megjelenítve, hisz a medence vonaláig felhúzott térd mindenképpen erre enged következtetni. Az alsó végtagok további elemei, vagyis az öv-vonal alatti testrészek az erős kopás hatására gyakorlatilag teljesen láthatatlanná váltak. A középső testrész alkotja a jellegzetes, sehol sem fellehető egyediséget: Krisztus teste ezen a ponton kizárólag a csontváz borda elemeivel van jelezve. A két felkar lefelé (de nem a testhez szorítva), míg a két alkar felfelé irányul, olyan pozíciót felvéve, mint amilyet az áldást osztó pap kéztartása jelenít meg. A kézfejek mindkét oldalon teljesen hiányoznak. A sérülés ugyanakkor a fej-részt sem kímélte: az Egyetemes Megváltó vonásait ezen a ponton már csupán egyetlen szem és az orr motívumai jelzik. Rendelkezünk tehát egy olyan testiségét elvesztett Üdvözítő-ábrázolással, akinek csak bordái, fel- és alkarjai, valamint egyetlen szeme és orra látható, a fejét körbeölelő glória kontúrjaival lezárva. Nos, ahhoz, hogy a rendelkezésünkre álló motívumokból a mának kódolt üzenetet megfejthessük, azt a középkori, de még a reneszánszban is jelenlévő alapállást kell figyelembe vennünk, miszerint az embert három alapvető minőség a testiség, a lelkiség és a szellemiség formálja valóban élő minőségű létezési formává. Ha ezen rendszer alá vonva vizsgáztatjuk képjelünket, akkor a következő megállapítássá alakíthatjuk át eddigi információinkat: a szellemiség egyszemű, a lelkiség csontváz, a testiség eltűnt. Vegyük hát sorra, az ebben a pillanatban még kissé elvontnak tűnő képjelek és fogalmak rendszerét, egyenként átgondolva és a lehetőségekhez képest érthetővé formálva. Kezdjük az egyszemű szellemiséggel: tény, hogy esetünkben egyetlen szem áll rendelkezésünkre, ezzel a szimbolikával kellene most hatékonyan sáfárkodnunk. Ha túlságosan gyakorlatias, vagyis a hírekből és egyéb híradásokból kölcsönzött tapasztalatok alapján választunk megoldást az értelmezéshez, akkor azt mondjuk, megjelenített emberünknek minden bizonnyal kiverték a szemét. Itt azonban templomról és Krisztusról lévén szó, nyilvánvalóan magasabb szinteken kell keresnünk a megoldás kulcsait. Lássuk hogyan. Amikor rögzítettük a tényt, hogy a cserkúti Ítélő Krisztusnak egyetlen szeme maradt meg viszonylagos épségben, míg a másik maradéktalanul törlődött, mindenképpen fel kell tennünk azt a kérdést, hogy melyik szem az, amelyik napjainkban is jelen van az arcon, és melyik az, amely megsemmisültnek tekinthető? Hogy miért annyira lényeges ez a kérdés, arra a választ az agyféltekék feladatkörének ismerete fogja megadni. Az emberi nagyagy két agyféltekéből, a jobb és a baloldaliból épül fel. Mindkét agyféltekének rendelt feladata van az emberi életben. A bal agyfélteke az analitikus látást képviseli, azt az emberi magatartásformát, mely racionálisan gondolkodik, a tudomány egzakt módszereivel érvel és bizonyít. A jobb agyfélteke ezzel szemben intuitív, vagyis a szabadabb, a szárnyalóbb, a magasztosabb, az emelkedettebb érzékelésére van hangolva. Fontos ugyanakkor megemlíteni azt a teljes hitelességgel bizonyított evidenciát is, melynek értelmében ameddig a bal agyfélteke a test jobb, addig a jobb agyfélteke a test bal oldalát irányítja. Ebből a törvényszerűségből az is világosan következik, hogy mi-

13 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 15 vel a cserkúti ítélő Krisztusnak jelenlegi állapotában a jobb szeme maradt sértetlenül, ezért értelemszerűen a hozzá teljes jogalappal rendelendő bal agyfélteke funkciói kerülnek előtérbe, meghatározó pozícióba. Ha most ebből a szimbólumok által felrajzolt helyzetből korunk világlátására szándékoznánk következtetni, akkor legnagyobb hitelességgel a következő diagnózist írhatnánk fel: ez az állapot nagyon komoly, ha úgy tetszik, egzakt látleletet ad XXI. századi mindennapjaink gondolkodásmódjáról, és hangsúlyos kérdések megválaszolásához szükséges szellemi alapállásáról, ugyanis a bal agyfélteke a racionalitásra hangoltsága okán, nem hogy tagadja, hanem egész egyszerűen nem is érti mindazon lelki folyamatokat, amelyek az embert végső soron mégiscsak érző emberré teszik. Nem tud ráhangolódni az érzelmi frekvenciákra, nem érti a művészetet, a zenét, nem látja Istent, vagyis e szem funkciójának felerősödése eredményezte a racionalitás győzelmét, a szekularizált világlátást, ez szülte a francia forradalmat, ez ünnepli diadalként a heliocentrikus világkép győzelmét a geocentrikus felett, miközben a Föld-központú tudományosság mellett az Isten-centrikus világképet is törölte, és ez az, amely nem látja, és így nem is érti a lelket. Ő az, aki a csodálatos kenyérszaporításnál kétkedik (lehetetlen ennyi embert jóllakatni mondja), mert számol, mert racionális alapon zár ki hitbéli törvényszerűségeket, ellentétben a másik szem világképével, amely csak annyit mond: éhes a tömeg, Mester, és odébbáll, mert tudja, hogy működik az Isteni kegyelem. Mert a másik szem a lélek nyelvén beszél, ezért tudja azt is, hogy nincs lehetetlen, mert él az Isten. Számára a világ, és annak lehetősége nem véges, de leginkább nem matematikai egyenlet, hanem emberi és Isteni szövetség, ahol egymásba olvadnak a profanitás és szakralitás komponensei, és ebből a vegyületből építi fel az embert. A jobb szem azonban ennek belátására egész egyszerűen alkalmatlan és képtelen. Nos, mindezek tükrében bátran tehetjük fel a kérdést: napjaink szellemisége melyik szem működésrendjének tipizálható jegyeit viseli magán inkább? Innentől kezdve azt hiszem, érthetővé, és mindenféle megerőltetés nélkül megválaszolhatóvá is válik a kérdés: miért az Ítélő Krisztus jobb szeme maradt sértetlen és működésképes állapotában századunkra a cserkúti templom román-kori freskórészletén? E felvetésünk megfontolását követően az egyszeműség állapota után kutatva a szimbólum egy másik (hangsúlyosan nem utolsó) olvasati lehetősége is kézzelfogható közelségbe kerül. A görög hagyományt segítségül hívva ugyanis biztosak lehetünk abban, hogy az egyszemű képjel motívumára olyan jól kamatoztatható analógiát fogunk találni, amelynek beazonosítása bizonyosan tovább fogja pontosítani a képjel valódi üzenetének megértését szolgáló kísérletek tartalmi vonatkozásit. A görög hagyományban az egyszeműség egyértelműen a legismertebb mitológiai szereplőkhöz, a Küklópszokhoz kapcsolható. Ugyanakkor a hitelesség kedvéért mindenképpen alá kell húznunk, hogy a nevezett mitológiai lények egyetlen szeme homlokuk közepén helyezkedett el, ellentétben a cserkúti Ítélő Krisztus épen maradt szemével, mely az arc jobb oldalán látható. E törvényszerűséget figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a küklopszság (bár tökéletes pozícióazonosság nem lelhető fel, de) a látószervek számosságának megegyezése okán nyomaiban mindenképpen jelen van a cserkúti Megváltó-ábrázoláson, ezért ezen rímelés hiteles jogalapot szolgáltat arra, hogy az elemzés kapcsán ha nem is jellegadó hangsúllyal, de mindenképpen számításba vegyük szimbolikájának az ítélő Krisztusság ábrázolásával kapcsolatos összefüggéseit. E bevezető néhány gondolat után a további konzekvenciák leszűrésének reményében tegyük is fel a következő kérdést: kik voltak valójában ezek a furcsa, mitológia által jelölt lények? Nos, a Küklopszoknak két generációjuk ismert. Az első generáció három tagja Kronosz által a Tartaroszba, vagyis az Alvilág legmélyebb szakadékába vetett óriások voltak, akiket Zeusz kiszabadított. Bosszútól fűtve megmentőjük mellé szegődtek, hogy segítségükkel Kronoszt legyőzhessék. A második generáció tagjai pedig, olyan az isteneknek sem engedelmeskedő óriások voltak, akik felfalták az embereket. A Küklópszok jellemrajza által tehát két alapvető, az emberi mentalitásban is jelenlévő magatartásformát tudunk bemérni: a bosszúvágyat és az embertelen pusztítás ösztönét, vagyis a gátlástalanságot. Amennyiben pedig képesek vagyunk arra, hogy ha csupán minimális mértékben is, de elvonatkoztassunk a konkrét szereplőktől, és azokat ne mint testi (illetve legyünk pontosak: mint mitológiai valóságot ), hanem sokkal inkább, mint szimbólumot értékeljük, akkor csakhamar egy másik olvasati lehető-ség is a felszínre emelkedik az új, és legújabb kor haladónak mondott vívmányaival és nem utolsó sorban szellemiségével összefüggésben: a felvilágosodás, az ateizmus és egyáltalán nem mellékesen a globalizáció is a Küklopszokhoz hasonlóan olyan Istennek sem engedelmeskedő féktelen óriások, akik egész egyszerűen ha nem is testi valójukban, de a lelkiség szintjén mindenképpen felfalják az embert. Mivel azonban nem felejthetjük, hogy fenti tételeinket egy szakrális hajlékban megjelenő spirituális szimbólumból bontottuk ki, ezért nem spórolhatjuk meg azt a feladatot sem, hogy az imént vázolt szellemiség pozícióját vallási összefüggésekben is megvizsgáljuk. Ekkor viszont azt fogjuk tapasztalni, hogy a mindennapi életre kivetíthető, bosszúra és gátlástalanságra épülő gondolkodásmód, bizony vallási dimenzióban is egészen konkrét formában fog megjelenni. Ebben az esetben pedig nem másról, mint arról az ószövetségi értékrendről van szó, amely már a Sixtus-kápolna képrendje által is világosan bizonyította, hogy a bosszúra és a gátlástalanságra építette világlátásának alaptételeit. Mindez tehát azt jelenti, hogy a cserkúti Ítélő Krisztus portréábrázolásából az egyszemű küklopszság szimbolikájá-

14 16 Dobogó val megidézve, voltaképpen az ószövetségi törvény korának mai korszakra kivetíthető szellemisége idéződik meg, amely az Egyetemes Megváltó eljövetele által egyértelműen felülíratott. Ennek ellenére az emberiség mégis visszazuhant egy olyan állapotba, amely a kegyelem korát megelőző erkölcsi alapvetések a bosszú és a gátlástalanság diktátumaira építi társadalmának kollektív értékítéletét. De mi a helyzet a lelkiség felségterületén? Nos, ezzel a kérdéskörrel összefüggésben a következő megállapítás tehető: a két oldalsó bordasor által határolt középső terület (vagyis a gerincoszlop helye), a csigolyák ábrázolásának látványos elhagyásával egy szabályos boltív-formát rajzol körül, egy olyan boltív-formát, amely felépítését tekintve tökéletesen rímel a korabeli egyhajós templomok így egészen pontosan a szóban forgó képjelnek is otthont biztosító cserkúti templom szentélyének szerkezetére. Teljes hitelességgel állapíthatjuk tehát meg a következő tényt: a bordák a vizualitás nyelvén legnagyobb érvénytartammal egy precízen megrajzolt szentély kontúrjait formázzák. No, de miért szentélyét, és miért nem csupán egy közönséges boltívét? teheti fel kérdését az alapos indoklást igénylő hang. A válasz a következő: Ne feledjük: e boltív hordozóközegét azért mégiscsak az Egyetemes Megváltó teste alkotja, így a kétségtelenül spiritualitással töltődő geometriai forma sokkal nagyobb jogalappal jelenhet meg szakrális szentély, mint közönséges boltív szerepkörben. És hogy miért fontos egyáltalán a szentély-motívum felvetése? Kérdésünkre a választ annak minősége fogja megadni. Ha ugyanis a bordák által közrezárt formát valóban szentélyként értékeljük (a vizuális megjelenítés erre egyértelmű felhatalmazást ad!), akkor megállapítható, hogy a lelkiség felségterületén megjelenő szentély jól láthatóan üres. Teljesen üres! De mit jelent ez az üresség? Válaszképpen két olvasat is lehetséges. Az egyik jelentésréteg tulajdonképpen mindenféle asszociációs készség nélkül, bárki számára azonnal felfejthető: ha ugyanis hangsúlyozottan a lelkiség pozíciójában megidézett szentély üres, akkor teljesen világos, hogy maga a lelkiség is üres, vagyis kiüresedett. A másik jelentésréteg megértéséért (a gerinc ábrázolásának látványos hiányából kiindulva) a biológia törvényszerűségeinek felszínes ismeretéhez is elegendő fordulnunk. Tisztáznunk kell ugyanis a gerinc funkcióját. Ez pedig nem más, mint a tartás. Az emberi test megtartása. Nos, ezen alapvető ismeretek birtokában a következő megállapítást tehetjük: az üresen maradt tehát gerinctelenített lelkiségnek nincs tartása. Ez az egyszerű meglátás azonban már korunk lelkiségére is következtetni enged: ha a lélek kiüresedik, az ember elveszíti tartását. Beszélhetünk-e az élet minden területén megjelenő, kiüresedett lelkületű, emberi tartással nem rendelkező magatartásformák hatalomátvételéről most, a XXI. századunk hajnalán? A nyilvánvaló költői kérdésre ne is válaszoljunk, a helyzet olyannyira egyértelmű E két olvasat felvázolása azonban a lelkiség kérdéskörének csupán egyik oldala. Az ugyanis, hogy lelkiségünk üres, mindössze egy állapot rögzítése. Csakhogy az üres szentély kérdésköre a lélek kiüresedésének okaira is válasszal fog szolgálni, méghozzá olyan páratlanul gyönyörű eszközökkel, melyeket minden bizonnyal csak mi, magyarok érthetünk meg teljes valóságukban. Ebben az esetben ugyanis már nyelvünk csodálatos jelentésrétegeit is segítségül kell hívnunk. A következőről van szó. A lélek kiüresedésének állapotára szimbolikusan ugyan, de egy valódi szentélyt formáló képlet ha úgy tetszik, geometriai forma bemérése, illetve azonosítása segítségével hívtuk fel a figyelmet. A szentély tehát ebben az esetben, mint épületszerkezeti egység is megjelent. Csakhogy a szentélynek létezik egy másik jelentésrétege is. Ebben az esetben a szó utolsó ly betűje pontos j -vel, a két szó pedig külön írandó. Így: szent éj! Ha pedig már nem csak a szentély, de a szent éj is lakatlanná válik, akkor pillanatokon belül megkapjuk válaszunkat a lélek kiüresedésének okaira is. Szent Éj ugyanis a keresztény hagyományban teljesen egyértelmű, hogy kizárólag ama nevezetes Betlehemi Szent Éjre vonatkoztatható, arra a Szent Éjre, amikor az Egyetemes Megváltó testet öltve egy ócska kis jászolban megkezdte földi küldetésének beteljesítését. Ha azonban mi, a szellemiség témakörében tárgyalt bosszúnak és gátlástalanságnak engedve éljük mindennapjainkat, akkor valójában nem teszünk mást, mint lelkiségünk tulajdonképpeni megtagadásával egész egyszerűen kiüresítjük a Szent Éjt, vagyis nem adunk lehetőséget arra, hogy pontosan a bosszú és a gátlástalanság ellen a szeretet hirdetésének eszközével fellépő Egyetemes

15 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 17 Megváltó leszülethessen mindennapjaink életterébe. Önzésre és gátlástalanságra épülő magatartásformánkkal tehát ugarrá aljasítjuk a mindenkori jelen betlehemi jászolját, ezzel küldve halálba az üressé vált jászol Szent Fiát. Az Egyetemes Megváltó ilyen értelemben vett halálba küldésével pedig nem történik más, mint egész egyszerűen elhallgattatásra kerül az emberiség túlélését biztosító és garantáló szeretet ősképe a Krisztusi Ige. Hogy az általam valósnak vélt veszélyek (és egyáltalán a következtetések) a fent tárgyalt képjelből hitelt érdemlően lettek-e kiolvasva, annak megítélését tizenegy éves kisfiamra bíztam, ezért hát megmutattam Neki a vizsgálat alá vont freskórészletet, és kikértem véleményét: mit lát rajta, és a látottak milyen érzéseket keltenek benne? Az első reakciója az volt, hogy furcsa ez a kép ezzel a csontvázzal. Megkérdezte, kit ábrázol? Hogy most kit, az egy külön kérdés, de közel ezer éve még Krisztus vonásait tükrözte válaszoltam. Láthatóan kissé értetlenül fogadta a hírt, nem is nagyon mondott a továbbiakban semmit. Ennyivel nem érhetem be gondoltam kell, hogy legyen még a gyerekben valami, ezért sajnos kissé befolyásolva Őt, irányítottan vetettem fel a szentély kérdéskörét. Tényleg apa, ez pont olyan válaszolta fellelkesülve, majd hozzátette, hogy ez de izgalmas! Próbáltam a befolyásoltságot kissé helyrebillenteni, ezért elbizonytalanítása céljából a következőket mondtam: ezt csak én gondolom így, de egyáltalán nem biztos, hogy jó úton járok. Erre Ő a következőket válaszolta: De apa, ahová járunk az iskolával templomba, ott is ilyen formája van a szentélynek. Pont ilyen! Rendben - gondoltam, de akkor mi célt szolgálhat ez a szentély egy csontvázban tettem fel a teljesen logikusan adódó kérdést. Meglepően gyorsan és magabiztosan jött a válasz: Ez a szentély út a Mennyországba Krisztusban. Csakhogy és itt elgondolkodott egy kicsit, mire én kissé türelmetlenül közbevágtam: csakhogy csakhogy, mi?, majd rövid szünet után így folytatta: az arcán csak egy szem látható és az rémisztő. Aki ezt festette mondta biztos nem nagyon szerette Krisztust, mert a tekintete inkább egy ördögére hasonlít. És akkor viszont itt ismét elhalkult, de csakhamar folytatta, akkor viszont nem is a Mennyországba, hanem a pokolba vezet az a szentély. Nos, ezek azok a pillanatok, amikor az emberen átfut a hidegrázás. De legalább is rajtam biztosan. Ugyanis megint csak arról volt szó, hogy a gyerek három mondatban mondta el azt, amit én már többször egész kötetekben próbáltam megfogalmazni, ki tudja, milyen sikerrel? Rendkívül súlyos kijelentést hallottam ugyanis: POKOLBA VEZETŐ SZENTÉLY. Erről van szó: a lelkiség és a Jászol kiüresítése ugyanis valóban a pokolba vezet. Így működik, erről szól XXI. századi szentélyünk, Krisztust vesztett lelkiségünk. És nem tudtam szabadulni kisfiam másik mondatától sem: aki ezt a képet festette, nem nagyon szerethette Krisztust. A kijelentés azért volt rendkívül szíven ütő, mert a képet Krisztusról már mi, az ezredforduló emberei festjük tovább nap, nap után. És bizony, ecseteink által ördögi erő vette át a hatalmat a Megváltói minőség felett. De mi az ördögivé válás lényege? Egy magatartásforma. Egy olyan magatartásforma, mely a megtévesztésre alapozódik, s ezáltal elterel Istentől. Hogyan éri el ezt az eltávolítást? A következőképpen: őszinteséget színlel, de hazudik. Szembe néz, de hátba támad. Hűséget fogad, de megcsal. Gyereket vállal, de felelősséget érte nem. Jobbra indexel, de balra fordul. Demokráciát épít, de hitet rombol. Jogot követ, de nem értéket. Méltányosságot prédikál, de alattomosan prejudikál. Tisztálkodik, de sarat dobál. Felfelé mutat, de lefelé kutat. Csillagokról beszél, de csak a csillogás érdekli, vagyis tendenciózusan mást mutat, mint ami, tehát vizet prédikál, de mérget itat, és ezzel az álarcot húzó mentalitással, ezzel a hamisságra építkező életszemlélettel mind az embert, mind a társadalmat nagyon komolyan megvezeti, mely társadalomnak ezek után teljesen érthető módon rendül meg az Igazságba vetett hite, ezért életét már nem köti valódi értékekhez. Egy elértéktelenedett, igazságérzetében kiüresedett társadalom pedig egész egyszerűen nem fogja igényelni Istent sem, mert nem csak hogy annak léttörténetét, de az emberi minőségben elfoglalt helyét és szerepét sem ismeri. A kérdés ezek után most már csak az, hogy találunk-e a cserkúti Krisztus-ábrázoláson olyan utalást, mely jelezné azt az állapotot, mely szerint az emberiség tulajdon arcára álarcot húzott, és ezen álarccal építi fel szentélyét, mely szentély (lelkiség) ilyen keretek között tökéletesen alkalmatlanná válik a Krisztusi érték befogadására? Nos, ha jobban megfigyeljük a freskó Krisztusának szentélyt határoló és tulajdonképpen azt felépítő bor- A cserkúti Krisztus bordája és egy lárva képe

16 18 Dobogó dáinak szerkezetrajzát, akkor azok gyűrűs felépítésükből, valamint szélesség-hossz arányukból következtetve mindenképpen indokoltan hozhatóak összefüggésbe (bármennyire is merésznek hat a párhuzam) egy átmeneti létezési forma képviselőivel a lárvákkal. A megközelítés első pillanatban valóban riasztónak, illetve visszataszítónak is tűnhet, de hangsúlyozom, ebben az esetben a látvány szintjén megidéződő szimbólumokról beszélünk, ezért ha a képi párhuzam felvethető a Krisztusi borda és a lárvák megjelenítési képlete között, akkor a tagadhatatlanul megjelenő azonosságok vizsgálatát egész egyszerűen nem seperhetjük ízlésbeli kifogásokra hivatkozva a szőnyeg alá. A bordázat és a lárva bizonyos szintű azonosságáig tehát eljutottunk. No, de hogyan lesz ebből a párhuzamból az emberi mentalitást átszövő, mást mutató és mást cselekvő álarc? A válasz világos: sehogyan sem, hiszen ezen átmeneti létformát megjelenítő életminőség már maga az álarc. A lárva ugyanis (larva, larua) latin eredetű szó, jelentése: álarc. És pontosan ez a maszk lesz az a mentalitás, amely a bordák képében közrezárja, felépíti azt a hazugságból emelt szentélyt, mely a fent leírtak tükrében már tökéletesen alkalmatlan arra a feladatra, hogy otthont biztosítson az Egyetemes Megváltó szellemiségének. Azt azonban mindenképpen érzékelnünk kell, hogy a lárva nem csak nevének jelentésében, de működésrendjének tekintetében is hasonló a megvezetésre programozott emberi mentalitáshoz. Mert mit csinál a lárva? Élete első szakaszában mást mutat, mint ami. Önemésztő, önmagából táplálkozó létezési forma jegyeit mutatja a kezdetekben. Ám ez az önemésztő, önmagát feláldozó életminősége csupán egyetlen célt szolgál: elérve egy magasabb szintű fejlettségi állapotot, fék nélkül elkezdhesse környezete felélését, vagyis egy ragadozóparazita életmód fokozatára eljutva, önmaga életfeltételeit biztosítandó, más életminőségeket egész egyszerűen elpusztítson. Szükségeltetik egyáltalán erre a magatartásformára bizonyítékokat citálni a történelmünk lapjairól? Alig hiszem, hogy ebben az esetben indokolt lenne megnevezett konkrétumokkal szolgálnom, a helyzet túlságosan egyértelmű ahhoz, hogy bármiféle igazolást igényelne. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal a helyzettel is, hogy a két képjel azonossága nem 100%-osan egyértelmű, de, hogy lehetőségként jelen van, az nehezen cáfolható. Ennek a nem tökéletes lefedettségi állapotnak is megvan ugyanakkor az üzenet értékű jelentése: az emberiség még nem teljesen lárvásodott el, vagyis az álarc még nem teljesen fedi le valódi tekintetét. Útban vagyunk, de az átalakulás talán még nem ért el egy visszafordíthatatlan, végzetes pusztítást előidéző szintet. És valóban kijelenthetjük, hogy még a vészterhes XX XXI. századunkban is van remény. Méghozzá nem is elenyésző. Hogy tisztán átláthassuk az ébredés lehetőségének realitását, vissza kell térnünk a kiüresedett-kiüresített szentély szimbolikájához. A szentély üressége ugyanis nem kizárólag egy állapotot (a lélek kiüresedését), de egy igen komoly lehetőséget is vázol. Miért? Mert az üres szentély jelentéstartalma legalább kétirányú: egyrészt jelöl kiüresedést, de ugyanilyen hitelességgel feltöltésre várást is. Arról van tehát szó, hogy ami üres, ebbéli állapotából adódóan befogadásra is kész. Kizárólag az emberen múlik tehát, hogy ismét betölti-e szakralitással, értékkel, lélekkel életterét. És erre a lehetőségre bármilyen meglepően is hat de ismét a borda-lárva képi azonosságának szimbolikája fogja felhívni a figyelmünket. Hogyan és milyen formában? Tudnunk kell, hogy a lárvák bár az esetek döntő többségében kártékony életminőségeket szülnek, ez az általánosság nem jelent kizárólagosságot. Amennyiben a méhek lárváira gondolunk, kénytelenek vagyunk belátni, hogy a Földünk egyik leghasznosabb kis élőlénye életének kezdeti fázisában még lárva formájában jelenik meg a teremtett világ színterén. Mindez azt is jelenti, hogy a cserkúti Krisztus lárva-bordái által közrefogott üres szentélyt a lehetőség szintjén valójában egy életet szolgáló minőség is körbefonja, vagyis az is tartóelemének minősül. A lehetőség tehát adott az ember számára: választhatja ugyan a pusztító lárvák útját is, kiüresítve, meddővé és halottá téve tulajdon lelkiségét, ám ezzel ellentétben a méhek működésrendjét felvállalva az élet szolgálatába is állhat, és ebben az esetben az évszázadok óta üresen tátongó szentély ismét lélekkel, vagyis élettel fog töltődni, aminek következtében, a cserkúti fazsindelyes kis kőkápolna falát vizsgálva már nem az ítélő, hanem egy új életre ébredt, feltámadt Krisztusról és a Vele sorsközösséget vállaló emberről kell majd értekeznünk. E reményt adó gondolattal zárva elemzésünket, öszszegezve a tanulságokat, a következő üzenetet olvashatjuk le a cserkúti ítélő Krisztus-ábrázolás szimbolikájából: ha egy bosszúállásra és gátlástalanságra programozott, valamint kizárólag az analitikus látásra és a törvény diktátumaira hangolt szellemiség (egyszemű fej) válik jellegadó magatartásformává, akkor a Krisztusság szentélyből tehát szakralitást felismerő mindennapi életünkből való kiűzése hatására a lélek kiüresedése (bordák által határolt üres felület) elkerülhetetlenné válik, a lelketlenné vált életminőség elveszíti tartását (gerinc hiánya), elnémítja a Krisztusi tanítást (száj törlődése), mely elnémítás, kiüresedés és gerinctelenné válás sajnálatos következményeként az ember képtelen lesz kiszolgáltatni azt az önzetlenséget és szeretetet képviselő áldást (kézfejek törlődése), melynek megélése elengedhetetlen feltétele lenne a testiség szintjén is megnyilvánuló létezési forma evilágra való megszületésének (alsó végtagok hiánya). Ugyanakkor, ha a cserkúti ítélő Krisztust, keresztségéhez hűen nem egy jelenkori, spiritualitásától megfosztott szimbolikus társadalomképként, hanem Egyetemes Megváltóként értelmezzük, akkor viszont az ószövetségi és újszövetségi Isten-kép működésrendje között feszülő kardinális különbségre kaphatunk telje-

17 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 19 sen világos, tökéletesen olvasható magyarázatot. Ahogy azt a fentiekben már tárgyaltuk, ez az ítélő Krisztus a kezét egyértelműen áldásra emeli. Visszaidézve a Sixtus-kápolna ítélő Krisztusát viszont azt látjuk, hogy az a Megváltó karját lesújtásra lendíti, tehát nyilvánvalóan nem meg, hanem elítélni szándékozik az embert. Mindez pedig a következőket jelenti: míg az újszövetség Istene az ítéletet is megáldja, addig az ószövetség istene az áldást is ítéletként és nem kegyelemként fogja fel. A különbség döntő. Nos, a fent tárgyalt képjel elemzéséből jól látható tehát, hogy a lelkiségből táplálkozó, a szakralitást felvállaló művészet valóságos konfliktusokra, nagyon is létező problémákra ad teljesen világosan értelmezhető, egyenes, mindenki számára befogadható válaszokat. És nem csak felismeri a rendkívüli jelentőséggel bíró sorskérdések mibenlétét, de képes arra is, hogy azokat az ember elé tárja úgy, hogy közben megoldási alternatívákat is kínáljon. Ha ugyanis (a tárgynál maradva) megmutatja a lélek kiüresedésének okait, és ezen okokat a Krisztusi tanítás elhagyásában jelöli meg, akkor ezzel a diagnózissal voltaképpen azt is elmondja, hogy napjainkban már ténylegesen az számít a legkardinálisabb kérdésnek, hogy feleszmél-e az utolsó pillanatban a Földet benépesítő emberi faj, mely ébredés hatására rádöbben az elűzött Isten okozta lelki sérülések kezelésének szükségszerűségére, és viszszatalálva Istenéhez a Világ Világosságának szellemiségéhez rendezni kezdi végre közös dolgait. A cserkúti Ítélő-Krisztust megidéző freskórészlet jelenkori állapotából kiolvasható lehetséges jelentésrétegek egyikének vizsgálatát ezen a ponton befejezettnek tekinthetjük. Egyetlen megtárgyalandó tétel azonban még kibontásra vár. Nem ejtettünk ugyanis ez idáig egyetlen szót sem arról a kérdésről, hogy kopásoktól és sérülésektől mentesen vagyis az eredeti állapot és szándék szerint a csontváz-testűnek megfestett Krisztus-ábrázolás milyen tanulságokat vet fel. Nos, a kérdést tisztázandó egyvalamit egészen nagy bizonyossággal megállapíthatunk mindjárt az első pillanatokban: egy olyan csonttá aszott egykor volt életminőség, amilyen napjaink emberét megszólítva viszszaköszön a cserkúti templom faláról, nyilvánvalóan nem három napja adta fel életfunkcióit, hanem annál sokkal régebben. Éppen ezért ebben az esetben már közel sem arról van szó, hogy a Megváltó teste oszlásnak indult, hanem teljesen jól láthatóan maradéktalanul törlődött, hiszen kizárólag csontváza emlékezteti letűnt emberi mivoltára. Krisztus vetületében tehát mindez ez azt jelenti mert esetünkben végső soron mégiscsak a Világ Világosságának testéről van szó, hogy nem támadt fel harmadnapra, vagyis ez a világ (eredeti olvasatot kutatva már az akkori, 1200-as évek világa is) egész egyszerűen képtelen (és képtelen volt) megteremteni a feltámadás esélyét. Ez tehát az egyik a freskó születésének pillanatában is minden bizonnyal teljes jogalappal olvasható üzenete a csontváz-megváltó szimbolikának. De létezik egy másik ugyanilyen érvénytartamú, ám messze nem ilyen jelentésrétegű megfejtés is. A tovább bontás lehetőségének megoldási kulcsát Krisztus keresztútja, annak is a tízedik (Krisztust megfosztják ruháitól) stációja fogja szolgáltatni. Hogyan vethető fel a párhuzam a Csontváz-Krisztus és a ruháktól való megfosztás keresztúti állomás jelentéstartama között? A válasz nevezett stáció szöveg-értelmezésében rejlik. A Passiótörténetben Krisztus ruháktól való megfosztásáról értesülhettünk, míg a cserkúti Krisztus-ábrázolás esetében az Egyetemes Megváltó bőrruhájától vagyis hús-vér mivoltától való megfosztottságának állapotával szembesülhetünk. Amikor az emberi keresztút (vagyis élettörténet) végén Isten hasonlatosságát megfosztják ruháitól, akkor voltaképpen nem történik más, mint hogy az élet folyamán rárakódott negatív hatásoktól megszabadítják, hogy aztán elérve egy megtisztult állapotot már felkészült lelkiséggel hangolódhasson rá e világból történő eltávozására. Ruháktól megfosztani annyi jelent, mint visszakerülni egy tiszta, eredet-közeli állapotba. Krisztus bőrruháitól való megfosztása kapcsán pedig nem arról van szó, hogy az Egyetemes Megváltó kerülne vissza egy teremtés-közeli állapotba (Neki erre semmi szüksége, hisz Ő maga a Forrás), hanem mivel lebomló emberi jelmeze alatt ott a csont, ezért a legplasztikusabban e megjelenítés által lehet megérttetni, hogy földi minőségű tartóvázának megidéződésével ténylegesen valóságos emberként volt és van jelen mindennapjaink életterében, vagyis a Megváltói eszmerendszer a leganyagibb valóság szintjén is szerves része életünknek. A csontvázban tehát nem a feltámadni képtelen elbomlott holttestet, hanem az Istenfiú valóságos emberi minőségét kell felfedeznünk, tudatosítva, hogy hús-vér valóságában ott van az emberben az Isten, és Krisztus által már az Istenben is nyilvánvalóvá vált mindannyiunk számára: az ember. Vallomás ez a javából, felismerése annak az igazságnak, hogy míg a test megállását a csontváz, addig a lélek helytállását a csontváz Krisztusi-Isteni eredete biztosítja számunkra. Ez a felismerés pedig egyértelműen jelzi, hogy a Világ Világossága annyi elhiteltelenítési akció, annyi mocskolódás és gyalázás ellenére ismét elindult irányunkba. Csak legyünk elég érettek a fogadásához! Csak legyünk eléggé felkészültek a találkozáshoz! Ha értékes könyvet szeretne olvasni, ha a legjobbak előadásait szeretné megnézni, vagy ha csak érdeklik a magyar múlt valódi gyökerei, látogasson el honlapunkra!

18 20 Dobogó

19 Szeretném leszögezni, hogy ezzel az írással nem célom senki hitét megsérteni. Célom a magyar őstörténet megtisztítása a mindenféle rendeletekkel és cselvetésekkel ránk erőszakolt finnugor elmélettől és őseink sértegetésétől. A szkítapártus-hun-avar-magyar őstörténetet nem manysi sámánok írták és nem szovjet partizánok hozták az égből. Ha az Arvisurákat nem magyar őstörténetként, hanem finnugor népmeseként terjesztenék, akkor fel sem emeltem volna a tollat. Tehát 1997 szeptemberében a következőket gondoltam az Arvisuráról és az eltelt évek csak megerősítettek ebben: Őstörténetünk még ismeretlen mélységeket rejtő tengeréből időről időre felmerül egy szörnyeteg, az Arvisurák. A terjesztés kétes dicsőségét vállaló ózdi illetőségű Paál Zoltán előszava szerint az Arvisurákat 1944-ben ejtőernyőn(!) hozta le nekünk a német megszállók ellen hősiesen harcoló Szalaváré Tura, aki nem volt kisebb személyiség, mint egy manysi fősámán unokája. Ez az unoka ebben a hősies harcban el is esett, de még előtte, a hősies harcok közepette átadta nagyapja örökségét Paál Zoltánnak és az egész magyar nemzetnek. Ez az örökség pedig 347 (!) fő-, illetve rovósámán elbeszélése volt őstörténetünkről. A dolog már itt az előszónál nem stimmel, mert a szüleim szerint a megszállók az oroszok voltak. Hogy a szovjet felszabadítás és 46 évig tartó megszállás milyen borzalmakat jelentett, azt most már meg lehet írni, de a tankönyvekre még mindig a borzalmak elhallgatása és nem tényszerű közlése a jellemző. Azt meg nem csak a szüleimtől, hanem hazaszerető történészeinktől is tudom, hogy a manysikhoz csupán annyi közünk volt, hogy néhány északra vándorolt hazánkfia tanította meg őket vadászni, halászni, ruhát varrni, sőt beszélni is. Ettől ők még nem a rokonaink, legfeljebb a tanítványa-ink. De vissza az Arvisurákhoz. A magyar őstörténettel foglalkozó könyvek ismerete alapján (legyen az hazaszerető, vagy magyargyűlölő) arra a következtetésre jutottam, hogy az Arvisurák egy magyarellenes gúnyirat. Szerzője, vagy szerzői történészek, esetleg valamely társtudomány művelői, erre utalnak olyan nevek, évszámok, adatok, amelyekhez az ejtőernyős manysi sámánok a legmélyebb vodkás révületben sem jutottak hozzá. Tippelnék Ligeti Lajosra vagy Zsirai Miklósra, akik rögeszmés aprólékossággal gyűjtötték össze és kárörömmel vágták arcunkba a legyőzöttek krónikásainak minden hazug mocskolódását. Elképzelhető szerzőként Diószegi Vilmos is, aki megszállottan bizonygatta, hogy tudós, orvos, tanító, pap táltosaink azonosak voltak az általa a helyszínen tanulmányozott szibériai, írástudatlan, részeg, vagy bolondgombától MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 21 Az Arvisura egy magyarellenes gúnyirat FRIEDRICH KLÁRA kábult sámánokkal, akik még Diószegi látogatása idején is kőkorszaki szinten éltek. Az Arvisurák célja: a finnugor-manysi rokonság és a szovjet partizánok népszerűsítése, az igazi magyar őstörténet nevetségessé tétele a medvetoros évekkel, Góg furmányosaival, hasonló idétlenségekkel és sértésekkel. Őseink asszonyait és leányait szinte minden oldalon többször rimalányoknak nevezik. Vajon tudják-e az Arvisura rajongói, hogy mit jelent ez a szó? Czuczor-Fogarasi: A magyar nyelv szótára (1862). Rima: Kurva, szajha, lotyó, czurhó stb. Eredeti értelme: ringy v. rongy. Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára (1873). Rima: kéjhölgy, örömleány. Magyar Értelmező Kéziszótár (1972). Rima: szajha. Gúnyiratot a Biblia Ószövetségi részéről is lehetne, de ezt nem merik megtenni azok, akik a magyarok őstörténetét csúfolják. Befejezésül idéznék egy jellemző részletet: A gara- Zúgon túl lévő Kuszkó birodalmában, Artupi asszonynak Kecső kabar nyílkovácstól négy fia származott: Ragyolc, Miskolc, Rohonc és Tiszolc. Ezek a fiúk bonyolult úton tüzet loptak (!) és azt csuporba rejtették. Az Arvisurák szerzői szerint azonban a magyarok még egy csuporra sem képesek vigyázni: Rohonc a folyóba beleesett, s a tüzes csupor odaveszett. Nagy kár, hogy nem ennek a Rohonc gyereknek adta az ejtőernyős sámán-unoka az Arvisurákat. Legalább az is odaveszett volna. Az Arvisurák azonban mégsem vicces, inkább veszélyes. Hátha valaki komolyan veszi. (A Sámánrajcsúr c. írás, 1997-ből) Ez a Sámánrajcsúr című írásom tíz évig hevert íróasztalom fiókjában. Nem tudtam eldönteni, mi a tisztességesebb, tekintettel lenni az Arvisura rajongók érzékenységére, vagy rámutatni, hogy az Arvisura, célját nem is leplezve a finnugor rokonság elmélet egyik bástyája és őstörténetünk kigúnyolása évvel ezelőtt még nem voltak nemzeti könyvesboltok és könyvterjesztők. Akkoriban a Nemzeti Múzeumban működő Széchényi Könyvtárba jártam 1945 előtt írt történelmet vagy a tiltott írókat, pl. Hamvas Bélát olvasni. Így került a kezembe a Magyarság őstörténete című Ligeti Lajos nyelvész, keletkutató által szerkesztett, 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem és a Franklin Társulat által kiadott gyűjteményes munka. Ne tessenek azt hinni, hogy valami szkítahun-avar-magyar rokonság lehetősége felmerült benne. Nagyon finnugor, nagyon magyargyűlölő, nagyon sértő, nagyon gúnyolódó munka volt ez. Két szerzőt lehetett elviselni benne, László Gyulát és Czeglédy Károlyt. A többiek, Ligeti Lajos, Kniezsa István, Nemeskéri János, de különösen Zsirai Miklós mintha köpködték, pofozták volna az embert soraik olvasása köz-ben.

20 22 Dobogó Az 1970-es években egy barátunktól titokban terjesztett oldalnyi gépelt szöveget kaptunk, ez volt, ennyiből állt akkoriban Paál Zoltán Arvisurája. Átolvasva, felmerült bennem a kérdés, miért kellett ezt ilyen titokban terjeszteni, hiszen teljesen megfelelt a hivatalos történelmi és politikai elvárásoknak: a manysik rokonaink, a szovjet partizán jó ember, a német katona rossz ember, régi vallásunk papjai szibériai sámánok és nem táltosok. Azonnal bekattant a Ligeti Lajos által szerkesztett Magyar őstörténet is, ebből különösen Zsirai Miklós Őstörténeti csodabogarak című gúnyirata. Vagy Ligeti és Zsirai köre, vagy e könyv alapján néhány magyarokon élősködő magyargyűlölő hozta össze a manysi sámán unoka Arvisuráit. Ne tessenek azt hinni, hogy csalással vádolom Paál Zoltánt! Ő szovjet partizánoktól készen kapta az iratokat, amelyeket eredetileg nem is neki, hanem a Szőnyi Márton nevű híres ellenállónak hoztak, aki a szovjetek oldalán harcolt. Paál Zoltánt azért sem lehet csalással vádolni, mert az Arvisurában szereplő történelmi nevek és helyszínének többségét sem ő, sem a manysik nem ismerhették. A finnugor népeknek pedig, köztük a manysiknak még a XIX. században sem volt saját írásuk, főként nem rovásírásuk, csupán az egyszerűbb számrovást ismerték. (Dr. Sebestyén Gyula és Zichy István gróf alapján) Így rovó sámánjaik sem lehettek. Az Arvisurákban szereplő történelmi nevek többsége megtalálható a már fenn említett Magyarság őstörténeté-ben és a Németh Gyula által szerkesztett Attila és hunjai című könyvben. (1940, Reprint Akadémiai Kiadó 1986) Ebben Ligeti Lajos két dolgozata is olvasható, az Attila hunjainak eredete és az Ázsiai hunok. Véleményem szerint az Arvisurát e két mű alkotói közül írta valaki, valakik. Hangsúlyozom, hogy közülük kizárható László Gyula és Czeglédy Károly. A gúnyirat szerzőinek kezdetben talán nem is volt más céljuk, mint jót nevetni a magyarokon, akiknek Nemeskéri János szerint: testarányaik durván tagoltak, homlokuk alacsony, az orrgyökük széles és benyomott, az arcuk nagy fokúan lapos, az arcuk fogmedri része pedig előreálló. (Mint a majmoknak) Talán az antropológus szerző egy tükör előtt ült, amikor ezeket írta... A tréfás kedvű magyargyűlölők később úgy gondolhatták, hogy a háború borzalmait és zűrzavarát kihasználva, a hős ellenállóval összefogva, a szovjet ejtőernyős partizánokat használják fel a gúnyirat szibériai eredetének hitelesítésére. Még arra is ügyeltek, hogy az égből érkezzen az Arvisura, mintegy a finnugor panteon főistene, Numi Tórem ajándékaként. Ez az ajándék végül a palóc Paál Zoltán, ózdi kohász ölébe hullott, aki becsületesen igyekezett megfelelni a regényes nevű Szalaváré Tura sámán unoka elvárásainak. Sikerült. Az ország nagyobb része behódolt a hivatalossá, kötelezővé, államvallássá tett finnugor származás és nyelvrokonság elméletnek. Az ország kisebbik részének nagyobb része pedig fanatikus hívévé vált a kezdetben látszólag üldözött, manapság megtűrt, szintén finnugor őstörténetnek, az Arvisurának. Ügyes, nagyon ügyes. De végül is lehet, hogy ezek az emberek azért váltak a finnugor elmélet követőivé, mert ők valóban a finnugor, helyesebben obi ugor népek utódai, azaz manysiké, hantiké, osztjákoké, voguloké és még néhány szerencsétlen, elmaradott népcsoporté, akiket Zichy István gróf még a XIX. században is kőkorszaki állapotban talált ben újabb adatokat tudhattunk meg az Arvisuráról, Mandics György jóvoltából. Néhány gondolat az ekkor megjelent Róvott múltunk c. kötetéből tömörítve: Otto Kuusinen finn költő ( ) megbízásából Paál Zoltán felvette a kapcsolatot Szalaváré Tura szovjet felderítővel. Kuusinen személyisége Kun Bélára emlékeztető, hiszen a finn tanácsköztársaság kommunista vezére, majd Moszkvába menekül, onnan szervezi a világforradalmat s még Hruscsov alatt is tevékenykedik. Valószínű azonban, hogy Paál Zoltán csak költői tevékenységéről tudott. Mandics hivatkozik Vándor Anna: Zsirai Miklós és a manysi sámánok c. írására (Finnugor világ, 2003/1/6-23). Ebből megtudható, hogy Paál és barátai a valóban működő kijevi partizán iskolával hozhatók kapcsolatba. A Szalaváré Turaként szereplő személy feltehetően azonos Ilja Ivanovics Kosztyinnal a manysik közül ben Czakó Gábor író közölt véleményt az Arvisuráról, melynek záró gondolata: Az Arvisura a magyar múlt, a történelmi tudat és a józan ész ostobaságra váltása. Nem holmi nemzetközi összeesküvők bütykölték, hanem tudatlanságszomjas magyari rajongók, akik szeretnék megúszni a műveltség megszerzésével járó fáradalmakat, és amcsi barbik módjára tablettában kívánják bekapni az egész világot. Magyar kincsek és ősi vallások nyomában október (csütörtök-péntek) ÚTVONAL: 1. nap: Fertőrákos (Mithrasz-szentély) Kismarton (Esterházy kastély) Bécs (Kunsthistorisches Muzeum Nagyszentmiklósi aranykincs) 2. nap: Bécs (Schatzkammer Bocskai István fejedelem koronája, ún. Atilla kard) Fraknó vára A túra meghívott vezetője: SZÁNTAI LAJOS magyarságkutató Utazás: Légkondícionált, kényelmes autóbusszal. Elhelyezés: 3*-os szállodában, reggelivel Jelentkezés: Két Hollós könyvesbolt, (Budapest, 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: )