Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
|
|
- Győző Vörös
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 4150 Püspökladány, Gagarin u /
2 Püspökladány és a Sárréti Kistérség
3 Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
4 Karacs Ferenc (Püspökladány, 1770.?- Pest, ápr. 14.) térképkészítő és rézmetsző Európa Magyar Atlasza ; Magyar ország és a hozzá kapcsoltatott Horváth és Tóth országok Közönséges Táblája (magyar szövegű térképlapok); nem térképi rézmetszetek a reformkor szellemi kezdeményezéseiben betöltött szerepe "ha minden magyar művész külföldön virágoztatja tehetségét, akkor csak saját sorsán segít, s nem mozdítja elő nemzete csinosodását" (a müncheni és pétervári meghívásokra adott válasza)
5 Gimnáziumi képzés Négyosztályos gimnázium emelt óraszámú matematika emelt óraszámú testnevelés Ötosztályos gimnázium nyelvi előkészítő: angol és német Hatosztályos gimnázium tehetséggondozás emelt óraszámú matematika AJKP előkészítő
6 Szakközépiskolai képzés Műszaki szakterület informatika szakmacsoport rendszergazda környezetvédelem-vízgazdálkodás települési környezetvédelmi technikus gépészet szakmacsoport mezőgazdasági gépésztechnikus Humán szakterület szociális szolgáltatások művészet, közművelődés, kommunikáció pedagógiai asszisztens Rendészeti képzés belügyi rendészet honvédelem
7 Szakiskolai képzés Műszaki szakterület faipar gépi forgácsoló szerkezetlakatos Gazdasági szakterület kereskedelem-marketing Építészeti szakmacsoport kőműves; festő, mázoló, tapétázó Agrár szakterület mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító állattenyésztő Szociális szolgáltatások szociális gondozó és ápoló
8 Felsőfokú szakképzés Nyíregyházi Főiskola logisztikai műszaki menedzserasszisztens kereskedelmi menedzserasszisztens
9 Tehetséggondozás Tudományok szakkörök, emelt szintű érettségi felkészítők Művészetek énekkar, képzőművészet, dráma, tánc Sport iskolai és városi sportkörök
10 Versenyeredményeink az elmúlt 3 tanévből Alapműveleti Matematikaverseny: országos 8. és 9. hely Varga Tamás Matematikaverseny: országos 25. hely Apáczai Matematikaverseny országos 16. hely Arany Dániel Matematikaverseny országos döntő Curie Kémiaverseny országos 11., 2., 1. hely Hevesy György Kémiaverseny országos 6. hely Irinyi János Kémiaverseny országos 1. hely Curie Környezetvédelmi Verseny országos 11. hely Édes anyanyelvünk verseny országos döntő Kazinczy Szép Magyar Beszéd verseny országos bronz minősítés
11 Versenyeredményeink az elmúlt 3 tanévből Magyarországi Angol Nyelvű Diák Drámafesztivál országos 18. és 24. hely Olvasás és szövegértés angol nyelvű verseny országos 11. és 14. hely SZKTV mezőgazdasági gépész országos 13.hely SZKTV élelmiszer-, vegyiáru kereskedő országos 16., 22. és 23. hely SZKTV növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó országos 20. hely Országos Rendvédelmi Csapatverseny 9. és 21. hely Tiszán innen, Dunán túl népdalverseny országos bronz minősítés
12 Sporteredményeink az elmúlt 3 tanévből Lábtenisz Diákolimpia országos döntő: lányok 1., 1., 7., 7. hely fiúk: 6., 7. hely Amatőr Kézilabda Diákolimpia fiúk országos 2., 4. és 5. hely Kyokushin Karate országos 1. helyek Kick-box országos 1.hely Labdarúgó Diákolimpia lányok országos 5. hely Sakk egyéni Diákolimpia országos 9. és 13. hely Sakkcsapat Diákolimpia országos 15. hely Magyar Köztársaság Jó Tanulója, jó sportolója díj
13 A tehetségek felismerését szolgáló rendezvényeink Karacs Ferenc Kulturális Napok színjátszás, vers, próza, zene Karacs Sztár születik Házi tanulmányi versenyek Curie Kémia Emlékverseny területi döntő Curie Környezetvédelmi Verseny területi döntő Házi sportversenyek
14 Tanárképzésben való részvétel Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok Tanárképzési Kollégiuma iskolánkat a Kiváló vidéki gyakorlóhely címben részesítette.
15 "Az iskola, amelyikből lelkileg megnyomorított, szorongó vagy agresszív, beszűkült érdeklődésű, emberi kapcsolatteremtésre képtelen, önmagát nem ismerő és nem becsülő, önállótlan, önző, felelőtlen emberek kerülnek ki, nem felel meg funkciójának, akárhány szorzást tudnak a gyerekek elvégezni öt perc alatt, bármennyi történelmi adatot tudnak tárolni a fejükben." (Klein Sándor)
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
A L A P Í T Ó O K I R A T t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T t e r v e z e t 1.1. Az intézmény neve: Kırösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképzı Iskola és Kollégium 1.2. Az intézmény rövidített neve: 2. OM azonosító: 031209 KİRÖSI
Somogyi TISZK Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma
Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Somogy megye Tankerület megnevezése: KLIK Kaposvári Tankerülete OM azonosító: 01178 Somogyi TISZK Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 19. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Acsády Ignác Szakképző
Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS
Tárgyalja: Oktatási és Kulturális Bizottság Nyilvános ülés anyaga Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS a középfokú köznevelési intézmények és a Közintézmények Szolgáltató
E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - Az önkormányzat által fenntartott intézmények alapító okiratainak módosításáról
MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 76-23/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez
MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5
MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5 Szakmacsoport megnevezése A gyakorlati képzés helyszíne A képzés időtartama (év) 9. évf. 10. évf. 11.évf. 12.évf. 13.évf. Szegedi Szolgáltatási
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT ZALAEGERSZEGI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ZALA MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2010/2011. TANÉVBEN Iskola
Tanulható nyelvek. Megjegyzések
Farkas Gyula Szakképző Iskola, Gimnázium, Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium 5630 Békés, Hőzső u. 39. Tel/Fax: (66)411-577 E-mail: bekes@fgyki.hu Honlap:
Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2014/2015. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról
Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2014/2015. tanévre meghirdetett és elindított ról GIMNÁZIUMOK 2014/2015. tanévre meghirdetett, szakok CELLDÖMÖLK / Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2016/2017 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016 TANÉV
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016 TANÉV GIMNÁZIUMOK SZAKKÖZÉPISKOLÁK SZAKISKOLÁK KOLLÉGIUMOK SZERKESZTETTE: BAKOS KATALIN ÉS BÉKÉSI IZABELLA HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT
Szakmai vizsgák eredményei tanévenként
Szakmai vizsgák eredményei tanévenként 2007/08. tanév A szakmai vizsgára jelentkezett: - Bőrtárgykészítő szakmában 9 tanuló, sikeres vizsgát tett 9 tanuló Szakmai vizsga átlaga: 4,43 - Asztalos szakmában
Tájékoztató a 2014. évben, Vas megye középfokú oktatási intézményeiben végző fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési szándékáról
Tájékoztató a 2014. évben, Vas megye középfokú oktatási intézményeiben végző fiatalok továbbtanulási és elhelyezkedési szándékáról Bevezető A Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának megbízásából,
a 25/26-os tanévre 1968 Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 2500 Esztergom, Szent István tér 7-9. 008 Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 2500 Esztergom, Szent István
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Jász-Nagykun-Szolnok megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 106/2007. (XI.22.)
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2007. november 22-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------
9700 Szombathely, Hunyadi u. 45. Telefon: (06 94) 522 750 Fax: (06 94) 522 770 E-mail: info@nyugatrmk.hu Honlap: www.nyugatrmk.hu
Munkaügyi Központ Szombathelyi Kirendeltség és Szolgáltató Központ Tájékoztató Vas megye középfokú oktatási intézményeiben 2011. évben végzı fiatalok elhelyezkedési szándékáról 9700 Szombathely, Hunyadi
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Heves megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező
Nyilvántartási szám Intézmény megnevezése Intézmény székhelye. VEMKH-1 Pannon Egyetem 8200 Veszprém, Egyetem u. 10.
Nyilvántartási szám Intézmény megnevezése Intézmény székhelye VEMKH-1 Pannon Egyetem 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. 1. 3. Oktatás 52 813 01 0010 52 02 Sportedző (testépítés-fitness) 2. 3. Oktatás 52 813
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Csongrád megye
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Csongrád megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZŐS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2014/2015. TANÉV 2015. április Készült a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályán 9021
2011-2012. Információkezelés. Német Informatika, Hálózati alapok, Speciális hálózati technológiák. Könyvtár. Rajz Matematika,
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2011-2012 Szak Végzettség TANTÁRGY Angol Mérnökinformatikus BSc folyamatban Angol, szakmai angol,
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Veszprém megye
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Veszprém megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után bekövetkező
Pályaválasztási tájékoztatója
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!
Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola
Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola 6724 Szeged, Bálint S. u. 14. Tel/Fax: (62)549-095 -mail: szefi@szefi.hu Honlap: www.szefi.hu Igazgató: Dr. Odrobina László Szegedi Felnőttoktatási
Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról
Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról GIMNÁZIUMOK 2013/2014 tanévre meghirdetett osztályok, szakok CELLDÖMÖLK osztályok / Berzseny
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév A szakképzésről szóló, 2011. évi CLXXXVII. törvény változását követően 2015. július 1-én megalakultak a Szakképzési Centrumok. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum
Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről (2008-2012)
Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája Pásztó, Nagymező út 36. Szám: 1-175/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája
3.sz. melléklet A 2009. évi felmérésben szereplı középfokú végzettségő pályakezdık szakképzettsége
Élelmiszer- és vegyiáru-kereskedı 58 1 0 59 Szakács 48 3 0 51 Asztalos 47 0 0 47 Pincér 34 0 1 35 Karosszérialakatos 29 0 0 29 Kımőves 28 0 0 28 Számítástechnikai szoftver üzemeltetı 13 9 4 26 Szobafestı-mázoló
ALAPÍTÓ OKIRAT. BAZ.M.Ö. Surányi Gim. Sz. I.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv hivatalos neve: 1.2 A költségvetési szerv rövid neve: 1.3 A költségvetési szerv rövidített neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium,
K I V O N A T a képviselő-testület 2010. június 24-i ülésének jegyzőkönyvéből
1 SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. június 24-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. 138/2010. /VI.24./ számú képviselő-testületi határozat
Munkaügyi Központ ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN
Munkaügyi Központ Zalaegerszegi Kirendeltség és Szolgáltató Központja ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44.
Elıterjesztés. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke VI. 460-2/2009. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Völner Pál,
Középfokú oktatási intézmények 2008/2009. évi beiskolázási terve 1. sz. melléklet
Középfokú oktatási intézmények 008/009. évi beiskolázási terve. sz. melléklet 9. évfolyam Szakképző évfolyam Intézmény neve kilépő osztály belépő osztály ialitás, szakmai orientáció képzés típusa képzési
A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG 2009. SZEPTEMBER 16-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI
A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG 2009. SZEPTEMBER 6-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 3/2009. (IX. 6.) sz. határozata*
Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Igazgatói állására
Vas Megyei Intézményfenntartó Központ Szombathely Berzsenyi Dániel tér 1. PÁLYÁZAT a Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Igazgatói állására Készítette: Egyed Gyula mérnök-tanár Körmend, 2012. február
Beszámoló a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára
Beszámoló a i Szolgáltatási Szakképzési Centrum munkájáról Tájékoztató a Vas Megyei Közgyűlés számára A i Szolgáltatási Szakképzési Centrum mint új intézmény Alapadatok: Az intézmény megnevezése: i Szolgáltatási
Győr-Moson-Sopron megyei összesítés
Szándékfelmérés 2013. december Győr-Moson-Sopron megyei összesítés GIMNÁZIUMOK GYŐR I Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium 4 évfolyamos
Egri-TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.
Szakma megnevezése OKJ szám Egri-TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. Azonosító szám Elágazás (egyes esetekben részszakképesítés, ráépülés) Beiskolázási létszám mértéke 2012/2013 Általános ápoló
Elágazás (egyes esetekben részszakképesítés, ráépülés)
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság "irány-arány" döntése 11. szeptember 23. szakmacsoport Szakma megnevezése OKJ szám Azonosító szám Elágazás (egyes esetekben részszakképesítés,
KIVONAT. A Megyei Közgyűlés
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2008. szeptember 11-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -----------------------------------------------------------------------------------------------
Észak- magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 2011. évi általános döntéstábla - Kiemelten támogatott kategória
- Kiemelten támogatott kategória Szakma megnevezése OKJ szám Azonosító szám (egyes_esetekben_részszakképesítés, ráépülés) Ács, állványozó 33 582 01 1 0 0 0 KT* Általános ápoló 54 723 01 0 0 1 0 54 01 Ápoló
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VIÍROS JEGYZŐjÉTŐL Békéscsaba, Szent /siván tér 7.
/ BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VIÍROS JEGYZŐjÉTŐL Békéscsaba, Szent /siván tér 7. lk,. sz.: V.210/20OB. Elóadó: dr. Urbán-Zsilák Klára Nagy Arpád Mell.: Hiv. sz.: Postacím: 560J Pf J12. TelefoIl: (66) 523-802
VÁLASZTOTTÁL MÁR? Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet Tatabánya 2008.
VÁLASZTOTTÁL MÁR? Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet Tatabánya 2008. Komárom-Esztergom megyei pályaválasztási tájékoztató a 2009/2010. tanévre Szerkesztette: Seres Mónika Kiadja: Közép-dunántúli
HATÁROZATI JAVASLAT /2010. (VI. 17.) Kgy. sz. határozat
HATÁROZATI JAVASLAT /2010. (VI. 17.) Kgy. sz. határozat A Közgyűlés az Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: A 14. pontjából törlésre
A 2015/2016. tanév helyi rendje
Munkaterv része: A 2015/2016. tanév helyi rendje Gimnázium 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma száznyolcvanegy nap. A nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában
VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA
VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2013 / 2014. TANÉVRE VONATKOZÓAN 1 Bevezető gondolatok Vas megye 8. osztályos
Az intézmény jogállása és a bankszámlarend 2008. január elsejétől, a többi módosítás 2007. november 10.-étől hatályos.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés /2007. (XI. 9.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hámori András Szakközépiskola és Szakiskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratáról A Jász-Nagykun-Szolnok
PEDAGÓGIAI PROGRAMJA
ASBÓTH SÁNDOR TÉRSÉGI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM KESZTHELY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Keszthely, 2009. május 15. Szemes Péter igazgató TARTALOMJEGYZÉK I. NEVELÉSI PROGRAM... 3 I/1. Az intézmény adatai,
Dátum Téma idıpont Egyéb. 29. Elsı félévi órarend véglegesitése 12:30. 2009. augusztus. szeptember. 1. Tanévnyitó ünnepély 8:00
Dátum Téma idıpont Egyéb 2009. augusztus 29. Elsı félévi órarend véglegesitése 12:30 szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély 8:00 1-11. Tanévkezdı napok a 9. osztályokban 11. Szecskaavató szakközépiskolai 9.
Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 118/2011. (VI. 30.) határozata
Nyírbátori Református Általános Iskola Székhelye: Nyírbátor, Fáy András u. 17 sz.
Nyírbátori Református Általános Iskola Székhelye: Nyírbátor, Fáy András u. 17 sz. végzettség szakképzettség Oklevél kiállítója Beosztás, megbízás Tanít Egyetemi-mester, orosz, könyvtár speciális, Orosz
Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990)
Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola Ózd, Petőfi út 20. Az iskola Ózd város és térsége közoktatásában és szakképzésében meghatározó szerepet tölt be. Az Ózdi Bródy
https://w3.kir.hu/kifir_tagkod/print_taglista.asp?master=0
1. oldal, összesen: 8 oldal Középfokú Iskolák Felvételi Információs Rendszere (KIFIR) Tanulmányi területek listája Ez a dokumentum a feladatellátási hely tanulmányi területeit tartalmazza, melyet NEM kell
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához.
Közzétételi lista A 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon is közzétenni 1. A pedagógusok
A felvétellel kapcsolatos információk
A felvétellel kapcsolatos információk A jelentkezés módja, és ideje: A 47/2013. sz. EMMI rendelet 3. sz melléklete szerint: a tanulók által kitöltött, az iskola által továbbított jelentkezési lapon 2016.
Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e. Elıterjesztés VI. 1225-3/2007. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. november 29-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e VI. 1225-3/2007. Elıterjesztés 2007. november 29-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Péntek Péter megyei fıjegyzı Elıadó: İsz Tibor
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYİRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYİR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2010/2011. TANÉVBEN Gimnáziumok
MUNKAERİ-PIACI KÉPZÉSI JEGYZÉK 2010. év
MUNKAERİ-PIACI KÉPZÉSI JEGYZÉK 2010. év ( A 6/1996.(VII.16.) sz. MÜM r. 3.. (2)-ben meghatározott feltételeknek megfelelı képzési programok listája ) 8 általános iskolai végzettséggel nem rendelkezıknek
Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége
Közzétételi lista A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Sorszám Beosztás Végzettség Szakképzettség Tanított tárgyak 1. tanító főiskola tanító, technika
Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest magyar 733 896 0 GAZD. Budapest magyar 114 199 0 TÁRS. Budapest magyar 139 20 0 ker
ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető összlétszáma: 2169 fő. Képzési gazdaságtudományok képzési társadalomtudomány képzési Település Nyelv Felvehető (fő) Nappali képzés Esti, levelező munkarend
Tervezett helyszín. OKJ képzések. Kiskunhalas. Baja. Kiskőrös. Kecskemét. Kiskunhalas. Baja. Kalocsa. Kecskemét. Kiskunfélegyháza.
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-PIACI KÉPZÉSI JEGYZÉK 2014. (A 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet 3. (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő képzési programok listája)
Korlátozás nélkül támogatott szakképesítések
Korlátozás nélkül támogatott szakképesítések Szint Tanulmányi terület Sorszám Megnevezés 34 582 01 Ács 54 344 04 Államháztartási ügyintéző 55 723 01 Ápoló 34 543 02 Asztalos 54 525 02 Autószerelő 35 521
KGF/1414/2/2011. A költségvetési szerv rövidített neve: VM ASzK. 2. Székhelye: 6440 Jánoshalma, Béke tér 13.
VM Kelet-magyarországi Agrár-szakképző Központ, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Jánoshalma módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata KGF/1414/2/2011. Az államháztartásról
A szociális és munkaügyi miniszter rendelete. a digitális írástudás elsajátítására irányuló képzési részek alóli mentesség szabályairól
MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám:2991-0/2010. A szociális és munkaügyi miniszter rendelete a digitális írástudás elsajátítására irányuló képzési
Képzési jegyzék - Békés megye. Képzés helyszíne Képző intézmény neve Képzés típusa OKJ azonosítószám
Sorsz. Megye Képzés megnevezése Felhívás szerinti sor száma Képzés helyszíne Képző intézmény neve Képzés típusa OKJ azonosítószám 1. Békés Konyhai kisegítő 1 Békéscsaba KARAKTER Számítástechnikai, 2. Békés
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye A jegyzék szerkesztése 2015. december 1-jén zárult le. Az ezen időpont után
HARMADFOKÚ OKTATÁS VAGY FİISKOLAI KAR BERETTYÓÚJFALUBAN?
1 HARMADFOKÚ OKTATÁS VAGY FİISKOLAI KAR BERETTYÓÚJFALUBAN? BEVEZETÉS Berettyóújfalunak, mint a Bihari kistérség, központjának kötelessége a tudásátadás minden formájának létrehozása, életbenntartása és
Kutatási összefoglaló a SZAKISKOLA 2014 adatfelvétel fejér megyei eredményeiről 2014. március 20.
Kutatási összefoglaló a SZAKISKOLA 2014 adatfelvétel fejér megyei eredményeiről 2014. március 20. H-8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. * Tel/fax: +36 (22) 502-276 E-mail: projekt@echomail.hu * Web: www.echonetwork.hu
English Speakers' Corner. 2016.jún.27. 8.00: Szülői értekezlet a leendő 9. évfolyamnak. 2016.jún.27. 9.00: Beiratkozás a leendő 9.
2016.jún.27. 8.00: Szülői értekezlet a leendő 9. évfolyamnak 2016.jún.27. 9.00: Beiratkozás a leendő 9. évfolyamra Erasmus (régi nevén: Leonardo da Vinci) alprogram... kattintson! Intézményünk műszaki
2. SZ. TÁBLÁZAT SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET
SZAKOK ÉS ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK, TÖBBLETPONTOK A 2016. ÉVI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI ELJÁRÁSOK SORÁN Figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 40. (3) bekezdének, valamint a felsőoktatási
KIR-STAT2014. Statisztika. Munkapéldány, adatszolgáltatásra nem alkalmas
KIR-STAT2014 Statisztika Munkapéldány, adatszolgáltatásra nem alkalmas OM azonosító: 201625 Lapszám: 1 Teljes intézmény nyomtatása Nyomtatás dátuma: 2014.10.22 12:28.17 A kitöltött adatlapok lajstroma
A szakképzés-szervezési társulások kialakulásának és működésének tapasztalatai
A szakképzés-szervezési társulások kialakulásának és működésének tapasztalatai A szakképzés-szervezési társulások kialakulásának tapasztalatai? A szakképzés-szervezési társulások aránya a TISZK-ek között
KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei
2015 KEDVES SZÜLŐK! Kiadványunkkal iskolánk életéről, az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló tanév eseményeiről kívánjuk tájékoztatni Önöket. Iskolánk statisztikai adatai Tanulók létszáma: 400
Képzés megnevezése (OKJ száma) Gazda OKJ 33 621 02 1000 00 00. Autószerelő OKJ 51 525 01 1000 00 00
Szakmacsoport száma Szakmacsoport megnevezése Képzés megnevezése (OKJ száma) A képzés óraszáma 20 Mezőgazdaság Gazda OKJ 33 621 02 1000 00 00 600 13 Közlekedés Autószerelő OKJ 51 525 01 1000 00 00 100
Az iskola egyedi kódszáma: 031627
Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Telefax: 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu Igazgató:
összege eftban Összesen:
Adatlap az államháztartás alrendszereiből nyújtott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program
VERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
VERSENYSZABÁLYZAT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ, A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁLTAL MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYRE ÉS AZ ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYRE
Pályaválasztási tájékoztatója
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási tájékoztatója a megye középfokú intézményeiről, általános iskolai tanulók részére 2016/2017. tanév Bevezető Kedves Pályaválasztó Tanulók!
SZAKMAI PROGRAM 1. kötet Tapolca
SZAKMAI PROGRAM 1. kötet Tapolca Tartalom 1. Általános kérdéskörök 1.1. Szakmai képzésünk területei 4. old. 1.2. Beszámíthatóság az iskolai szakképzésben 6. old. 1.3. A szakképzési évfolyamra lépés feltételei
ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület
ALAPÍTÓ OKIRAT Újszász Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdésének g.) pontjában, és 38. (1) bekezdésében, valamint az államháztartásról
Szekszárdi Szakképzési Centrum Esterházy Miklós Szakképző Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma OM azonosító: 203054 Tisztelt Képviselő-testület! A Szekszárdi Szakképzési Centrum Esterházy Miklós
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 8. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Szász Márton Általános
6. Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. 7. Az OKJ 1. melléklete a 6. melléklet szerint módosul.
89951 A Kormány 562/2013. (XII. 31.) Korm. rendelete a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító
ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/
A 3/2012. (I. 26.) Többcélú Társ. határozat 2. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. A költségvetési szerv 1.1. Neve: KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ÓVODÁJA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA,
Duális szakképzés. Együttműködési lehetőségek a Nyíregyházi Szakképzési Centrummal. Nyíregyháza, 2016. március 01.
Duális szakképzés Együttműködési lehetőségek a Nyíregyházi Szakképzési Centrummal Nyíregyháza, 2016. március 01. 2015.07.01. 44 szakképzési centrum jött létre az országban, megyénkben három: Nyíregyházán,
GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN
GYİR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2011/2012. TANÉVBEN 1 BEVEZETİ Gyır- Moson-Sopron megye 8. osztályos tanulóinak továbbtanulási szándékfelmérése
Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények alapító okiratának módosítása
Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. június 26. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 70/2008. (VI. 26.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat
ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/
A 8/2011. (II. 11.) Többcélú Társ. határozat 2. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. A költségvetési szerv 1.1. Neve: KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ÓVODÁJA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA,
TANKÖNYVJEGYZÉK 2016/2017-es tanévre szakgimnázium/szakközépiskola. 9. osztály
TANKÖNYVJEGYZÉK 2016/2017-es tanévre szakgimnázium/szakközépiskola 9. osztály FI-501010901/1 Magyar nyelv tankönyv 9. 450 FI-501020901 Irodalom 9. tankönyv 450 FI-501020902/1 Irodalom 9. szöveggyűjtemény
Versenynaptár 2010/2011.tanév
Versenynaptár 2010/2011.tanév Dátum Óra Verseny Tevékenység Helyszín 2010.november 10. Megyei műdaléneklési verseny nevezés a megyei fordulóra 2010.november 11. 14:30 Bolyai János matematikaverseny iskolai
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2008/2009. TANÉVBEN
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2008/2009. TANÉVBEN Az Erzsébet kirélyné városi szavalóverseny eredményei II. helyezett: Maul Dóra 11.B, felkészítő tanára: Richterné Rubes Zsuzsanna
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS
Ikt. SZ.: V. 346-4612011. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ügyintéző: dr. Urbán-Zsilák K., Tarné dr. Malatyinszki A. t Nagy Árpád Mell.: Hiv. sz: Postacím: 5601
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Tóth Pál Általános Iskolájának Különös közzétételi listája a 2011/12-es tanévben [a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 8. (6) bekezdés alapján (a lista
Műszaki jellegű képzések: informatikai, gépipari, hardver-elektronika, környezetvédelem-vegyészet Kéttannyelvű képzések
A tájékoztató összefoglaló az iskolák által kiadott szórólapok, és a honlapjukon tartalmazott információk alapján készült. A közeljövőben várható a közoktatást szabályozó törvény változása, amelyek befolyásolhatják
PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA
PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egybeszerkesztett változatban) amelyben a Perfekt Akadémia Oktatási és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság
PÁLYÁZAT. tagintézmény-vezető LAKATNÉ MESTER ÉVA
egy jó stratégia az új helyzethez igazítja a taktikáját /Roberta Rich/ PÁLYÁZAT a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Szombathelyi Szolgáltatási SZC Barabás György Műszaki Szakközépiskolája
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartandó ülésének 5. számú A 2010. évi Közfoglalkoztatási Terv elfogadása - tárgyú napirendi pontjához.
8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny
TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 8. A CSÓKÁSI ANNAMÁRIA 8. A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő ERDŐDI ZSÓFIA 8. A Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny KOVÁTS BENCE 8. A HÓDítsd meg
Budapesti Műszaki SzC VEREBÉLY LÁSZLÓ SZAKKÖZÉPISKOLÁJA és SZAKISKOLÁJA. Villamosenergia-ipari képzéssel
Villamosenergia-ipari képzéssel Informatikai területtel Rendészeti ágazattal KÍNÁLATUNK Általános szakközépiskolai képzésre (9-12. évfolyam) épülő, majd érettségit követő egyéves szakképzéseket (14. évfolyam)