Előterjesztés. A hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés módosításáról. Tisztelt Képviselő-testület!
|
|
- Gyöngyi Gáspár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Város Alpolgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: /112, 113, 142 Fax: Előterjesztés Tisztelt Képviselő-testület! A hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés módosításáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete december 9-i ülésén módosította a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 7/2007. (05.03.) Ör. sz. rendeletét, melyben meghatározásra kerültek a évi lakossági díjak. A további, intézményi és egyéb, önkormányzat által fizetendő szolgáltatási díjak tekintetében melyek nem tárgyai a fenti rendeletnek a változást szükséges átvezetni a közszolgáltatási szerződésen is. A decemberi díjtárgyalásokon a lakossági díjak 6 %-os emelésén túl, a szolgáltató előzetes díjkalkulációjában ( i ülésre kiküldött előterjesztésben megtalálható) szerepeltett egyéb díjakat fogadtuk el, valamint az alábbi, az adott szolgáltatás érintő tartalmi változtatásokat: RUGALMAS LOMTALANÍTÁS A Saubermacher-Bicske Kft továbbra is biztosítja a háztartásokban keletkező lomhulladék elszállítását, évi 1 alkalommal, maximum 3 m 3 -t háztartásonként, az alábbiak szerint: a.) a lomtalanítás a kommunális gyűjtéssel azonos időben- hétfőn, szerdán vagy csütörtökön-, de a lakók által kért napon történik; március 1. és november 30. között. b.) 22/ es telefonszámon 111-es vagy 113-as melléken kérhet időpontot a lomok elszállítására, ill. ben a bicske@saubermacher.hu címen, egy héttel előre. c.) csak a díjhátralékkal nem rendelkezők vehetik igénybe. Szállítólevél készül a lomtalanításról. Lomhulladéknak tekinthető a háztartásokban életvitelszerűen keletkezett lakossági hulladék, amely méreténél vagy egyéb tulajdonságánál fogva nem helyezhető el a normál esetben alkalmazott gyűjtőedényben. Előnyei: - rugalmasság, a lakónak megfelelő időpontban kerül sor a lomtalanításra, - az ingatlan elé kitett lomokat nem szórják szét a guberálók, - az időpont egyeztetéskor kapott tájékoztatás során a lakó pontos információkhoz jut a kitehető lomok fajtáiról {(kerti)bútor, matrac, kerékpár, játékok, kerti felszerelések stb.} - nem kerülhet veszélyes, illetve elektronikai hulladék a közterületre, - csak azok részesülnek a szolgáltatásban, akik rendszeresen fizetik hulladékszállítás díját. Ezen szolgáltatás ezirányú tartalmi változását formailag át kell vezetnünk a kapcsolódó rendeletünkön is.
2 PAPÍRHULLADÉKOK SZELEKTÍV GYŰJTÉSE A vegyes háztartási papírhulladékot (pl.: reklámújságok, összehajtott karton, stb.) a lakosok által kötegelve, vagy papírdobozban szintén különgyűjtve, kéthetenként (páros hetek) szedték be a gyűjtőautók a háztartásoktól a gyűjtési napokon. A változás 2011-től annyiból állna, hogy a papírhulladékot havonta egyszer vinnék el a háztartásoktól. A pontos gyűjtési időpontokat, ill. az ünnepnap miatti változásokat az ügyfeleknek korábban eljuttatott, az utolsó negyedéves számlaborítékban található hulladéknaptár tartalmazza. HULLADÉKGYŰJTÉS A GYŰJTŐAUTÓVAL JÁRHATATLAN BELTERÜLETI UTCÁKBAN A szerződés VII.6. szakasza jelenleg a következő szolgáltatás tartalmazza: A gyűjtőautóval járhatatlan külterületi- és üdülőterületen - szolgáltatást ideiglenesen igénybevevő - lakó ingatlan tulajdonosoknak 120 literes zsák utáni díj 75 %-áért, azaz 402 Ft+ÁFA/db megfelelő mennyiségű jelzett zsákot biztosítja a Szolgáltató, és ebben köteles a lakosság a hulladékokat a járható út határára kihelyezni. Szolgáltató csak ezen területről köteles a hulladékot elszállítani A lakossági panaszok kezelése érdekében ezen bekezdést kiegészítenénk a következő mondattal: Ezen szolgáltatást a Szolgáltató felajánlja a gyűjtőautóval járhatatlan belterületi utcák lakosai részére is. SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTŐ SZIGETEK KÉRDÉSE A szolgáltatás jelenlegi tartalma: Szolgáltató a település közterületein 6 helyen, 4 edényzetből álló (6 db edény Szolgáltató, 18 db edény Megrendelő tulajdonában) 3 frakciós (1 x papír, 2 x üveg, 1 x műanyag) szelektív hulladékgyűjtő szigetet üzemeltet. A szigetek a következő közterületeken találhatók: - Viadukt lakópark - Fő u Ybl Miklós sétány, üzletközpont mögött - Bajcsy-Zsilinszky. u Nagy u. - Szabadság u. sarok (Kastély Csemege előtt) - Kolozsvári u. Géza fejedelem u. (Sportpálya mellett) A szelektív hulladékgyűjtő szigetek számát évről évre csökkentik a Felek. A Szolgáltató a házhozmenő szelektív hulladékgyűjtés sikerei alapján javasolja a szigeteken történő gyűjtést immáron csak az üveggyűjtésre redukálni, valamint ezzel együtt a szigetek számát továbbcsökkenteni. Ezen kérdés tekintetében kérem a konkrét, számszerű javaslatok megfogalmazását, mely a módosító szerződésbe bekerülhet. A módosításokat a mellékelt szerződéstervezet tartalmazza. Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a határozati javaslat a rendelet módosításának támogatására! Biatorbágy, január 18. Köszönettel Szakadáti László alpolgármester
3 Határozati javaslat Biatorbágy Város Képviselő-testülete /2011. (...) Öh. sz. határozata A hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés módosításáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete megtárgyalta a hulladékkezelési közszolgáltatási szerződés módosításáról szóló előterjesztést. A módosított, egységes szerkezetbe foglalt szerződés szövegét a határozat melléklete tartalmazza. Felelős: polgármester Határidő:
4 SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA amely létrejött egyrészről: Biatorbágy Város Önkormányzata (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/a). képviseli: Tarjáni István polgármester), mint Megrendelő másrészről: Saubermacher -Bicske Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2060 Bicske, Kossuth u ) képviseli: Rák József ügyvezető igazgató; cégjegyzékszám: , adószám: ), mint Szolgáltató (együttes elnevezése esetén: Szerződő Felek) között az alábbi feltételekkel. 1.) A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS I. FEJEZET 1. PONTJA AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL: I. A SZERZŐDŐ FELEK KIJELENTÉSEI I.1. A Szerződő Felek kijelentik, hogy jelen szerződés a Felek közt július 30-án létrejött Biatorbágy Város közigazgatási területén keletkező szilárd hulladék gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására szóló szerződés január 1-jétől hatályos módosítása, mely megfelel a Hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. Törvény, a 64/2008. (III.28.) Korm. rendelet és a 224/2004. (VII. 2.) Korm. rendeletben foglaltaknak. A Szerződés jelen módosításban nem érintett pontjai változatlan tartalommal érvényesek. 2.) A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS VII. FEJEZET AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL VII. A SZOLGÁLTATÁS DÍJA VII.1. Biatorbágy területén keletkező szilárd kommunális hulladék gyűjtése, szállítása és ártalmatlanítása heti gyakorisággal történő szállítás esetén: Szolgáltató a Polgármesteri Hivatal lakcímnyilvántartása alapján a lakosokkal, önkormányzati intézményekkel egyedi szerződést köt, melyről írásban tájékoztatja a megrendelőt. E szerződés megkötésével a lakos és intézmény a szerződésben foglaltaknak megfelelő literre és az adott évre szóló matricát kap, mely meglétével igazolja a szerződés kötését és a szerződés tartalmát. VII.2. A évi díj mértéke a képviselő-testület által elfogadott díjak: Lakossági díj:
5 SZERZŐDHETŐ EDÉNY MÉRET HAVI ürítési díj NEGYEDÉVES ürítési díj 60 literes edény 920 Ft+ ÁFA, Ft+ ÁFA,- 120 literes edény 1037 Ft+ ÁFA, Ft+ ÁFA,- 240 literes edény 1847 Ft+ ÁFA, Ft+ ÁFA, literes bobrok 8462 Ft+ ÁFA, Ft+ ÁFA,- VII.3. Az elszállított hulladék mennyisége után az önkormányzati intézmények által fizetendő szolgáltatási díj 3622 Ft/liter + ÁFA. VII.4. Többlet hulladék szállítására: 60 literes zsák 467 Ft+ÁFA/db 120 literes zsák 520 Ft+ÁFA/db VII.5. Külterületi- és üdülőterületeken életvitelszerűen egész évben ott tartózkodók a szolgáltatási díj 100 %-át térítik meg a közszolgáltatónak. Külterületi- és üdülőterületeken a szolgáltatást ideiglenesen igénybevevő lakók (életvitelszerűen egész évben ott nem tartózkodók) a 60, 120, 240, 1100 literes kuka utáni díj 75 %-át fizetik meg a közszolgáltatónak azaz: SZERZŐDHETŐ EDÉNY MÉRET 60 literes edény 690 Ft+ÁFA 120 literes edény 778 Ft+ÁFA 240 literes edény 1385 Ft+ÁFA literes bobr 6347 Ft+ÁFA HAVI ürítési díj VII.6. A gyűjtőautóval járhatatlan külterületi- és üdülőterületen - szolgáltatást ideiglenesen igénybevevő - lakó ingatlan tulajdonosoknak 120 literes zsák utáni díj 75 %-áért, azaz 402 Ft+ÁFA/db megfelelő mennyiségű jelzett zsákot biztosítja a Szolgáltató, és ebben köteles a lakosság a hulladékokat a járható út határára kihelyezni. Szolgáltató csak ezen területről köteles a hulladékot elszállítani. VII.7. A szolgáltatás fedezetet nyújt: a.) a matricával ellátott edényzetben a szerződött mennyiségű hulladék ürítésére, elszállítására és ártalmatlanítására, b.) az edényzetek körül elszórt hulladékok összetakarítására, c.) a hulladék lerakás költségeire, a hulladéklerakó fejlesztésére, új lerakó tér kiépítésére, üzemeltetésére, d.) a bicskei hulladéklerakó rekultivációjának és 30 éves utóellenőrzés költségeire, e.) a hulladékszállító járművek korszerűsítésére, újak beszerzésére, újak beszerzésére, f.) szelektív hulladékgyűjtő szigetek üzemeletetésének költségeire, g.) díjbeszedés költségeire, h.) lakosság veszélyes hulladék gyűjtési akció megszervezésére és szállítási költségeire, i.) az illegális szemétlerakóról származó heti 5 m3 gazdátlan hulladékszállítási, ártalmatlanítási költségére, j.) oktatási programra.
6 VII.8. A lomtalanítások alkalmával begyűjtött, elszállított és ártalmatlanított hulladék kezelési költsége: Ft/m3 + ÁFA. Az illegális szemétlerakók felszámolása heti két alkalommal (hétfő, péntek) külön erre a feladatra szervezett gyűjtőjárattal történik. Ezen szolgáltatás díja gépjárművenként, óránként Ft+ÁFA, a hulladék elhelyezéséért fizetendő ártalmatlanítási díj Ft+ÁFA/tonna. A Szolgáltató által elszállított lomtalanítás és az illegális szemétlerakókról származó gazdátlan hulladékok mennyiségét az önkormányzat által kijelölt személy igazolja GPS-szel támogatott menetlevél alapján összesített óradíj és mérlegjeggyel igazolható hulladék-elhelyezési díj megállapításával. VII.9. A zöldhulladék-szállítás évente 15 alkalommal (kéthetente) április 20.-október 31. között folyamatosan zajlik külön erre rendszeresített gyűjtőjárművel. A zsákok átlátszó anyagból, 120 literes méretben készülnek zöld színű felirattal jelölve, kötözővel ellátva. A zsákba csak olyan zöldhulladék helyezhető el, ami a zsák méretének megfelel. Egy 120 literes zsák ára 309 Ft+ÁFA/db. Évente egyszer várhatóan október 30. után térítésmentesen zöldhulladék (falevél) gyűjtésre kerül sor. VII.10. A Házhozmenő szelektív hulladékgyűjtés keretében Biatorbágy lakossága az éves ürítési számnak megfelelő ingyen zsákot vehet át a szolgáltatótól. Azon lakosok részére, akiknek ennél több zsákra van szüksége, a Szolgáltató 2011-ben 123 Ft+ÁFA/db áron biztosít szelektív hulladékgyűjtésre rendelt zsákokat, a jelenlegi zsákárusító helyeken. A vegyes háztartási papírhulladékot (pl.: reklámújságok, összehajtott karton, stb.) a lakosok által kötegelve, vagy papírdobozban szintén különgyűjtve, kéthetenként (páros hetek) szedik be a gyűjtőautók a háztartásoktól a gyűjtési napokon. A Házhozmenő szelektív hulladékgyűjtés költségei megoszlanak a Megrendelő és a Szolgáltató között. A Megrendelőt ebből terhelő költség Ft+ÁFA/óra gépjárművenként. 3.) ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A Szolgáltatási Szerződés módosítását a Felek áttanulmányozás után, mint szándékukkal és ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt 4 eredeti példányban jóváhagyólag aláírják. Biatorbágy, január Megrendelő Szolgáltató
7 Tervezet Biatorbágy Város Képviselő-testületének../2011.(.) önkormányzati rendelete A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 7/2007. (05.03.) Ör. sz. rendeletének módosításáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. Törvény 23.. f.) pontjában, valamint az árak megállapításáról szóló évi LXXXVII törvény 7.. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásokról szóló 7/2007. ( ) Ör. sz rendeletét (továbbiakban: Rendelet) az alábbiak szerint módosítja: 1.. A Rendelet 12. -a helyére az alábbi rendelkezés lép: 12.. A lomtalanításról az Önkormányzat a Szolgáltatóval kötött közszolgáltatói szerződésben foglaltak szerint gondoskodik. 2. Jelen rendelet február 1-én lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.
8 SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA amely létrejött egyrészről: Biatorbágy Város Önkormányzata (2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 2/a). képviseli: Tarjáni István polgármester), mint Megrendelő másrészről: Saubermacher -Bicske Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2060 Bicske, Kossuth u ) képviseli: Rák József ügyvezető igazgató; cégjegyzékszám: , adószám: ), mint Szolgáltató (együttes elnevezése esetén: Szerződő Felek) között az alábbi feltételekkel. 1.) A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS I. FEJEZET 1. PONTJA AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL: I. A SZERZŐDŐ FELEK KIJELENTÉSEI I.1. A Szerződő Felek kijelentik, hogy jelen szerződés a Felek közt július 30-án létrejött Biatorbágy Város közigazgatási területén keletkező szilárd hulladék gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására szóló szerződés január 1-jétől hatályos módosítása, mely megfelel a Hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. Törvény, a 64/2008. (III.28.) Korm. rendelet és a 224/2004. (VII. 2.) Korm. rendeletben foglaltaknak. A Szerződés jelen módosításban nem érintett pontjai változatlan tartalommal érvényesek. 2.) A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS II. AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL A Megrendelő megrendeli, a Szolgáltató elvállalja Biatorbágy Város közigazgatási területén keletkező szilárd kommunális hulladék gyűjtését, szállítását és a Bicskei Regionális Hulladékkezelő Telepen történő ártalmatlanítását, valamint a lomtalanítás elvégzését. 3.) A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS V. FEJEZET AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL V.1. Szolgáltató a település közterületein 6 helyen, 4 edényzetből álló (6 db edény Szolgáltató, 18 db edény Megrendelő tulajdonában) 3 frakciós (1 x papír, 2 x üveg, 1 x műanyag) szelektív hulladékgyűjtő szigetet üzemeltet. A szigetek a következő közterületeken találhatók: - Viadukt lakópark - Fő u Ybl Miklós sétány, üzletközpont mögött - Bajcsy-Zsilinszky. u Nagy u. - Szabadság u. sarok (Kastély Csemege előtt)
9 - Kolozsvári u. Géza fejedelem u. (Sportpálya mellett) V.2. A lakosok a Házhozmenő szelektív gyűjtés szolgáltatás révén otthonukban gyűjthetik az ún. sárga zsákban a csomagolási hulladékot vegyesen, amelyet kéthetenként (páratlan hetek ) szedik be a gyűjtőautók a háztartásoktól a gyűjtési napokon. (Ez azt jelenti, hogy kitisztítva elhelyezhető így az üvegen kívül /balesetveszély/ a műanyag csomagolások, a társított italos kartonok és fém csomagolások. A zsákon felirat ad információt a lakosnak minderről.) A vegyes háztartási papírhulladékot (pl.: reklámújságok, összehajtott karton, stb.) a lakosok által kötegelve, vagy papírdobozban szintén különgyűjtve, havonta szedik be a gyűjtőautók a háztartásoktól a gyűjtési napokon. V.3. Elektronikai hulladékgyűjtő konténer kerül elhelyezésre a Szily Kastély udvarában a lomtalanítással egy időben. 4.) A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS VI. FEJEZETE AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL A Szolgáltató a háztartásokban keletkező lomhulladék elszállítását, évi 1 alkalommal, maximum 3 m 3 -t háztartásonként, az alábbiak szerint: a.) a lomtalanítás a kommunális gyűjtéssel azonos időben- hétfőn, szerdán vagy csütörtökön-, de a lakók által kért napon történik; március 1. és november 30. között. b.) 22/ es telefonszámon 111-es vagy 113-as melléken kérhet időpontot a lomok elszállítására, ill. ben a bicske@saubermacher.hu címen, egy héttel előre. c.) csak a díjhátralékkal nem rendelkezők vehetik igénybe. Szállítólevél készül a lomtalanításról. Szolgáltató vállalja, hogy heti szinten 5 m 3 elhagyott hulladékot összegyűjt, elszállít és ártalmatlanít. Az e fölött fennmaradó, közterületen elhagyott hulladék elszállítási és ártalmatlanítási költségét a évi XLIII. Hulladékgazdálkodási törvény 30. alapján az Önkormányzat fizeti. 5.) A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS VII. FEJEZET AZ ALÁBBIAK SZERINT MÓDOSUL VII. A SZOLGÁLTATÁS DÍJA VII.1. Biatorbágy területén keletkező szilárd kommunális hulladék gyűjtése, szállítása és ártalmatlanítása heti gyakorisággal történő szállítás esetén: Szolgáltató a Polgármesteri Hivatal lakcímnyilvántartása alapján a lakosokkal, önkormányzati intézményekkel egyedi szerződést köt, melyről írásban tájékoztatja a megrendelőt. E szerződés megkötésével a lakos és intézmény a szerződésben foglaltaknak megfelelő literre és az adott évre szóló matricát kap, mely meglétével igazolja a szerződés kötését és a szerződés tartalmát. VII.2. A évi díj mértéke a képviselő-testület által elfogadott díjak:
10 Lakossági díj: SZERZŐDHETŐ EDÉNY MÉRET HAVI ürítési díj NEGYEDÉVES ürítési díj 60 literes edény 920 Ft+ ÁFA, Ft+ ÁFA,- 120 literes edény 1037 Ft+ ÁFA, Ft+ ÁFA,- 240 literes edény 1847 Ft+ ÁFA, Ft+ ÁFA, literes bobrok 8462 Ft+ ÁFA, Ft+ ÁFA,- VII.3. Az elszállított hulladék mennyisége után az önkormányzati intézmények által fizetendő szolgáltatási díj 3622 Ft/liter + ÁFA. VII.4. Többlet hulladék szállítására: 60 literes zsák 467 Ft+ÁFA/db 120 literes zsák 520 Ft+ÁFA/db VII.5. Külterületi- és üdülőterületeken életvitelszerűen egész évben ott tartózkodók a szolgáltatási díj 100 %-át térítik meg a közszolgáltatónak. Külterületi- és üdülőterületeken a szolgáltatást ideiglenesen igénybevevő lakók (életvitelszerűen egész évben ott nem tartózkodók) a 60, 120, 240, 1100 literes kuka utáni díj 75 %-át fizetik meg a közszolgáltatónak azaz: SZERZŐDHETŐ EDÉNY MÉRET 60 literes edény 690 Ft+ÁFA 120 literes edény 778 Ft+ÁFA 240 literes edény 1385 Ft+ÁFA literes bobr 6347 Ft+ÁFA HAVI ürítési díj VII.6. A gyűjtőautóval járhatatlan külterületi- és üdülőterületen - szolgáltatást ideiglenesen igénybevevő - lakó ingatlan tulajdonosoknak 120 literes zsák utáni díj 75 %- áért, azaz 402 Ft+ÁFA/db megfelelő mennyiségű jelzett zsákot biztosítja a Szolgáltató, és ebben köteles a lakosság a hulladékokat a járható út határára kihelyezni. Szolgáltató csak ezen területről köteles a hulladékot elszállítani. Ezen szolgáltatást a Szolgáltató felajánlja a gyűjtőautóval járhatatlan belterületi utcák lakosai részére is VII.7. A szolgáltatás fedezetet nyújt: a.) a matricával ellátott edényzetben a szerződött mennyiségű hulladék ürítésére, elszállítására és ártalmatlanítására, b.) az edényzetek körül elszórt hulladékok összetakarítására, c.) a hulladék lerakás költségeire, a hulladéklerakó fejlesztésére, új lerakó tér kiépítésére, üzemeltetésére, d.) a bicskei hulladéklerakó rekultivációjának és 30 éves utóellenőrzés költségeire, e.) a hulladékszállító járművek korszerűsítésére, újak beszerzésére, újak beszerzésére, f.) szelektív hulladékgyűjtő szigetek üzemeletetésének költségeire,
11 g.) díjbeszedés költségeire, h.) lakosság veszélyes hulladék gyűjtési akció megszervezésére és szállítási költségeire, i.) az illegális szemétlerakóról származó heti 5 m3 gazdátlan hulladékszállítási, ártalmatlanítási költségére, j.) oktatási programra. VII.8. A lomtalanítások alkalmával begyűjtött, elszállított és ártalmatlanított hulladék kezelési költsége: Ft/m3 + ÁFA. Az illegális szemétlerakók felszámolása heti két alkalommal (hétfő, péntek) külön erre a feladatra szervezett gyűjtőjárattal történik. Ezen szolgáltatás díja gépjárművenként, óránként Ft+ÁFA, a hulladék elhelyezéséért fizetendő ártalmatlanítási díj Ft+ÁFA/tonna. A Szolgáltató által elszállított lomtalanítás és az illegális szemétlerakókról származó gazdátlan hulladékok mennyiségét az önkormányzat által kijelölt személy igazolja GPS-szel támogatott menetlevél alapján összesített óradíj és mérlegjeggyel igazolható hulladékelhelyezési díj megállapításával. VII.9. A zöldhulladék-szállítás évente 15 alkalommal (kéthetente) április 20.-október 31. között folyamatosan zajlik külön erre rendszeresített gyűjtőjárművel. A zsákok átlátszó anyagból, 120 literes méretben készülnek zöld színű felirattal jelölve, kötözővel ellátva. A zsákba csak olyan zöldhulladék helyezhető el, ami a zsák méretének megfelel. Egy 120 literes zsák ára 309 Ft+ÁFA/db. Évente egyszer várhatóan október 30. után térítésmentesen zöldhulladék (falevél) gyűjtésre kerül sor. VII.10. A Házhozmenő szelektív hulladékgyűjtés keretében Biatorbágy lakossága az éves ürítési számnak megfelelő ingyen zsákot vehet át a szolgáltatótól. Azon lakosok részére, akiknek ennél több zsákra van szüksége, a Szolgáltató 2011-ben 123 Ft+ÁFA/db áron biztosít szelektív hulladékgyűjtésre rendelt zsákokat, a jelenlegi zsákárusító helyeken. A vegyes háztartási papírhulladékot (pl.: reklámújságok, összehajtott karton, stb.) a lakosok által kötegelve, vagy papírdobozban szintén különgyűjtve, havonta szedik be a gyűjtőautók a háztartásoktól a gyűjtési napokon. A Házhozmenő szelektív hulladékgyűjtés költségei megoszlanak a Megrendelő és a Szolgáltató között. A Megrendelőt ebből terhelő költség Ft+ÁFA/óra gépjárművenként. 3.) ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A Szolgáltatási Szerződés módosítását a Felek áttanulmányozás után, mint szándékukkal és ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt 4 eredeti példányban jóváhagyólag aláírják. Biatorbágy, január Megrendelő Szolgáltató
Előterjesztés Az AHK Agglomerációs Hulladékkezelő Kft.-vel megkötött közszolgáltatási szerződés módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112,113,142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Az AHK Agglomerációs
2. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2015. (X.28.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS
KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS melléklet Amely létrejött egyrészről: Név: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. adószám: 15735612-2-02 statisztikai száma: 15735612-8411-321-02
1. Értelmező rendelkezések. 1. (1) E rendelet alkalmazásában:
Csabacsűd Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról Csabacsűd Nagyközség
46/2001.(12.18.) Kgy. sz. rendelet 1
46/2001.(12.18.) Kgy. sz. rendelet 1 A köztisztaság és a településtisztaság fenntartásáról a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról egységes szerkezetben Hódmezővásárhely
KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZÖDiS. Barcs Város Önkormányzata
KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZÖDiS A 2011. július 29. napján megkötött Közszolgáltatási szerződés alapján \ :D -\ti;;> b-c,.::. G"'n lr J(_p '- \L: "-C
Hulladékszállítási szerződés (lakossági közszolgáltatás)
Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 7030 Paks, Dózsa Gy. út 55-61. Telefon: 75/830-690 Fax: 75/830-697 E-mail: info@phgkft.hu Web: www.phgkft.hu Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../201...
Monoszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2007. (XII.20.) r e n d e l e t e. a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról
Monoszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2007. (XII.20.) r e n d e l e t e a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Kihirdetve: 2007. december 20. S ó l y o m Béláné körjegyző
Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Hatályos:2016-02-01-tól Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Balatonberény Község Önkormányzat
Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete
Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Rendelet hatályba lépésének napja: 2011. január
I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2016. (III.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladatok ellátásáról Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete
1. Általános rendelkezések
Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(XI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról 1 Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére
6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet elfogadása
EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásról az azt módosító 7/2015. (V. 21.) önkormányzati rendelettel
Általános rendelkezések
Egységes: 2010.12.16. Alsózsolca Város Képviselő-testületének 31/2002./XII.28./ sz. önkormányzati rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / (...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / (...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási
(A módosítással egységes szerkezetbe foglalva.)
Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. (V.01.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről (A módosítással egységes szerkezetbe foglalva.)
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete. hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Kadarkút Város Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
2. A rendelet hatálya. 3. A hulladékkezelési közszolgáltatás tartalma, rendje
Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2010. (XII.20.) önkormányzati rendelete a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról (Egységes szerkezetbe foglalva: 2013. március 5.)
Bogyiszló Község Önkormányzatának. 13/2007. (XII.29.) számú. r e n d e l e t e. Hulladék gazdálkodásról
Bogyiszló Község Önkormányzatának 13/2007. (XII.29.) számú r e n d e l e t e Hulladék gazdálkodásról Bogyiszló 1 Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a továbbiakban: Önkormányzat - a hulladékgazdálkodásról
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-31 -tól Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2014 (XII.30.) önkormányzati rendelete
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének.../2015. (..) önkormányzati rendelete a
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének.../2015. (..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról és a köztisztaság fenntartásáról szóló 16/2014. (VII. 3.)
3/2014(III.5.) önkormányzati rendelete
Csákánydoroszló község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 3/2014(III.5.) önkormányzati rendelete
Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének
Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2003. (II.20.) önkormányzati rendelete 1 A helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a településtisztaság egyes kérdéseiről és a közszolgáltatás
A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos önkormányzati feladatok
Bucsuszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2003. (I.31.) sz. Önk. Rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással és a köztisztasággal kapcsolatos
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2015. (III.20.)Ör.sz. rendelete
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (III.20.)Ör.sz. rendelete a települési hulladék összegyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatásról
I. FEJEZET. Általános rendelkezések
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 37/2009 (VIII.28.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásokról, valamint a szervezett
I. fejezet Általános rendelkezések
Lócs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014. (I.22.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Lócs Község
Egységes szerk. 2016. febr.29-i állapot
Egységes szerk. 2016. febr.29-i állapot Porva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015.(I.31.) önkormányzati rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos
IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2009. (II. 06.)KT. r e n d e l e t e G1. a köztisztaság fenntartásáról és környezetvédelemről
IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2009. (II. 06.)KT. r e n d e l e t e G1 a köztisztaság fenntartásáról és környezetvédelemről ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. A köztisztaság fenntartása városunk elsőrendű
Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (VII.08.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról
Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (VII.08.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról Beloiannisz Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.
16 / 2008. (VIII.15.)
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testület 16 / 2008. (VIII.15.) Ör. sz. rendelete (egységes szerkezetben) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Jánoshalma Város Önkormányzat
Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(XI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról 1
Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(XI.27.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási helyi közszolgáltatásról 1 (Egységes szerkezetben az 5/2014.(II.28.), a 12/2015. (VI.1.),
1. Általános rendelkezések
Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről és a közterületek tisztántartásáról Magyarpolány
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2014./IV../ önkormányzati r e n d e l e t e (tervezet) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2014./IV../ önkormányzati r e n d e l e t e (tervezet) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Csorvás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/2001. (IX. 14.) számú Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Hatályos: 2012. december 1-től MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2001. (IX. 14.) számú
H:\gizike\egységes ör 2005\a hulladékgazdálkodásról szóló ör.doc
1/18 KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21//2003.(V.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodásról a 4/2004. (I.30.), a 45/2005. (X.28.), a 44/2006. (XII.21.), a 36/2007. (XII.19.), a 32/2008.
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról
MHK JogszabAly szolgaltatas 1. oldal, összesen: 6 oldal Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodásról Pusztaszabolcs Város
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete
Gelse Község Önkormányzat Képviselő-testület 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendelete köztisztaságról, valamint a szervezett köztisztasági szolgáltatás kötelező igénybevételéről a 4/2013.(II.14.) és a
- egységes szerkezetben -
Táplánszentkereszt Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014./VIII.29./ önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről
2011. évi 14. szám 2011. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK
2011. évi 14. szám 2011. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2011. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzati piacok működéséről szóló 37/2007. (IX.
M E G H Í V Ó. 2015. február 17-én 14:00 órakor
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu
I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatási terület határai
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (V. 29.) önkormányzati rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Püspökladány Város Önkormányzata
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2015. (IX.30.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012.
PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T É N E K./2014(...) önkormányzati rendelete
PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T É N E K./2014(...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Pereszteg Község Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk
Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (.) önkormányzati rendelete
Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról és a közterületek tisztántartásáról (tervezet) Tüskevár
(2) A kötelező helyi közszolgáltatás Drávaszabolcs község egész közigazgatási területére kiterjed.
Önkormányzat képviselő testületének 10/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Drávaszabolcs Község Önkormányzatának Képviselő testülete a hulladékról
Háztartási hulladék szállítása állandóan lakott ingatlan esetén
Hulladékszállítással kapcsolatos hasznos információk! A környezetterhelés csökkentése érdekében, valamint a költségek további jelentős növekedésének megakadályozásáért kommunális hulladékba ne helyezzen
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2010. (XI1.16.) önkormányzati rendelete
Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2010. (XI1.16.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Nyirád 2010 1 Nyirád Község Önkormányzata
I. fejezet. Általános rendelkezések
Nyergesújfalu Város Önkormányzatának 1/2009. (I. 30.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás kötelező szabályainak és díjának meghatározására 1 Nyergesújfalu Város
1. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
'1 l1l{1z.g'141 1--t:. Magyarhertelend Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008.(IX. 19.) rendelete a közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. év december 15.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról
1. Általános rendelkezések
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (X. 4.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezeléséről EGYSÉGES SZERKEZETBEN az azt módosító 16/2012. (V. 22.) és (12/2013.
- 7/2015. (V. 1.) 20/2014. (XII.
Monostorpályi Község Önkormányzata Képviselő - Testületének 7/2015. (V. 1.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról szóló 20/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról
Általános rendelkezések
Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testületének 18/2009.(XII.14.) rendelettel, 12/2010.(XII.14.) rendelettel, 14/2011.(XII.20.) rendelettel, 1/2012.(I.31.) rendelettel, 9/2012.(VII.09) rendelettel,
IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a települési szilárd hulladék szervezett köztisztasági szolgáltatás igénybevételéről Ivánc község Önkormányzatának
Törtel Község Önkormányzatának. 6./2012.(IV.27.) rendelete
Törtel Község Jegyzője 2747 Törtel, Szent István tér 1. Tel: 53/576-010 Fax: 53/576-019 E-mail: jegyzo@tortel.hu Törtel Község Önkormányzatának 6./2012.(IV.27.) rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Sásd Város Képviselő-testületének 13/2002.(XII.16.) Ökr. számú rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról 1 Sásd Város Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról
1.Cím. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással és a köztisztasággal kapcsolatos egyes kérdésekről. I.
1 Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2006/XII.18./ számu rendelettel módosított 4/2003. (II.5./ sz. önk. rendelete a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatással
Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V. 31.) rendelete
Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V. 31.) rendelete a hulladékgazdálkodás, a köztisztaság és közterület használat helyi szabályairól Egységes szerkezetben! Dunaharaszti
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (VI.24.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (VI.24.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 14/2010. (IX. 10.) számú R E N D E L E T E
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2010. (IX. 10.) számú R E N D E L E T E a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatásról, a közterületek tisztántartásáról
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2010.(XII.22.), 20/2011.(XII.1.), 14/2012.(V.30.), 16/2012.(VI.22.), 17/2012.(IX.14.), 22/2012.(XI.30.), 23/2012.(XII.14.) és a 4/2013.(II.22.) önkormányzati
Mátraszentimre Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2014. (III.28. ) önkormányzati rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról
Mátraszentimre Önkormányzat Képviselőtestületének 3/2014. (III.28. ) önkormányzati rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról Mátraszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete
Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról A módosításokkal egységes szerkezetbe
1. A rendelet hatálya
MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2014. (XI.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Mihályháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2014. (XI.25.) önkormányzati rendelete a települési
1.) A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita pénzügyi csoportvezető
E L Ő T E R J E S Z T É S
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 70. 8500 PÁPA, Fő utca 12. Tel.: 89/324-585 Fax.: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2009. júniusi ülésére Tárgy: Pápa Város
I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez
1 Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. (XI.17.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról
Beremend Nagyközség Önkormányzat Képviselőtest,iletének. a hulladékgazdálkodás, a köztisztaság és 11 "'... -
l Beremend Nagyközség Önkormányzat Képviselőtest,iletének 2/2015. (l. 21.) önkormányzati rendelete j. a hulladékgazdálkodás, a köztisztaság és 11 "'.... - ; :,. j + ±'Llt,J...,;L- JJ,.. közterület használat
Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. június 26-án, 18-órakor megtartandó ülésére
Az előterjesztés száma: 129/2013. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. június 26-án, 18-órakor megtartandó ülésére A nem közművel
I. Fejezet. Általános rendelkezések
Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2007.(III.21.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról, valamint a települési
I. fejezet. Általános rendelkezések. Módosította a 25/2008.(V.27.) rendelet 1. -a. Hatályos 2008. május 1. napjától. 2
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 42/2001.(XII.17.)Ör. sz. rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a 32/2002.(XII.12.),
JEGYZŐKÖNYV. A polgármester ezek után javaslatot tesz az ülésen tárgyalandó napirendi pontokra az alábbiak szerint: Napirendi pontok:
Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2008. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli i hivatal hivatalos helyiségében 2008. december 15-én (hétfőn) 18,30 órakor megtartott képviselő-testületi
Kisláng község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2008.(VI.20.) önkormányzati rendelete a szemétszállításról
MHK Jogszab?ly szolg?ltat?s 1. oldal, összesen: 5 oldal Kisláng község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2008.(VI.20.) önkormányzati rendelete a szemétszállításról Kisláng község Önkormányzatának
VÁMOSPÉRCS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5/2014. (III.11.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról
VÁMOSPÉRCS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 5/2014. (III.11.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról
Mezősas községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2015. (V. 30.) rendelete
Mezősas községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015. (V. 30.) rendelete A települési hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Mezősas községi Önkormányzata Képviselő-testülete
Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (III.30.) önkormányzati rendelete
Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (III.30.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Pétfürdő Nagyközség Önkormányzatának
Tár2:v: Hulladékgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati rendeletek módosítása
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: VI. 3 71-1412015. Előadó: Fábián Imréné Mell.: 1 db rendelettervezet Hiv. sz.:- Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-803
E L Ő T E R J E S Z T É S. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 21-i ülésére
23/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 21-i ülésére Törvényességi észrevétel: nincs Tárgy: Rendelet a települési szilárd hulladék kezelésével
Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl
Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2010. (III.11.) rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról 1
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2010. (III.11.) rendelete a hulladékkezelési közszolgáltatásról 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a hulladékgazdálkodásról
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2012. február 27. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.
Hunya Község Képviselő-testülete H u n y a 4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2012. február 27. napján Hunya Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőség
Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Szent Margit Rendelőintézet villamos felújítás kivitelezése 2011. szeptember Az ajánlati dokumentáció tartalma:
J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ DÖNTÉSEINEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 143. J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ DÖNTÉSEINEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Előadó: Dr. Kovács Zoltán polgármester
Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. Tel.: 56/556-010. Meghívó
Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. Tel.: 56/556-010 Meghívó FEGYVERNEK ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 2012. DECEMBER 27-én CSÜTÖRTÖKÖN-14 ÓRAKOR RENDKÍVÜLI ÜLÉST
I. Fejezet A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma
Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014 (II.21.) önkormányzati rendelete A települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a módosításokkal) Balatonfenyves
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 22-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2014. Előkészítő: Kosler Zoltán/Mészáros Zoltán ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 22-i ülésére Tárgy:
Bakonykúti Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 11/2015. (IX.1.) önkormányzati rendelete. a helyi hulladékkezelési közszolgáltatásról
Bakonykúti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (IX.1.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatásról Bakonykúti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról
Közbeszerzési ajánlattételi felhívás 2014/24/EU irányelv. I. szakasz: Ajánlatkérő
Közbeszerzési ajánlattételi felhívás 2014/24/EU irányelv I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Szentendre Város Önkormányzata AK07270 Városház
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 56/2001. (XII.12.) önkormányzati rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 56/2001. (XII.12.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról (Egységes szerkezetben a módosításáról
K Ö Z L Ö N Y 12. SZÁM 2004. DECEMBER HÓ SZEMÉLYI RÉSZ RENDELETEK
K Ö Z L Ö N Y 12. SZÁM 2004. DECEMBER HÓ TARTALOM JEGYZÉK SZEMÉLYI RÉSZ 527 / 2004. (12.09.) a Pécsi Horvát Színház igazgatójának (magasabb vezetőjének) megbízásáról 556 / 2004. (12.16.) Pécs Megyei Jogú
I. fejezet Általános rendelkezések
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) RENDELETE (Egységes szerkezetben a 17/2015.(VI.23.) önk. rendelettel) a település tisztaságáról és a települési szilárd hulladékkal
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(IV.15.) számú rendelete
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010.(IV.15.) számú rendelete A települési kommunális jellegű szilárd és folyékony hulladék kezeléséről, a kötelező köztisztasági közszolgáltatás igénybevételéről
ÁLTALÁNOS KÖZSZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK
VERTIKÁL NONPROFIT ZRT. 8154 Polgárdi, Bocskai u. 39. Telefon: 22/366-029, 576-070, Fax: 22/576-071 e-mail: info@vertikalrt.hu http://www.vertikalzrt.hu Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága, Cg.: 07-10-001420
RÁBAKECÖL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2013. (XII.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL
RÁBAKECÖL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2013. (XII.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,
SAJTÓANYAG 2009. december 9. 2010 évi hulladékgyűjtés változásai SAJTÓANYAG. 2010 évi változások a hulladékgyűjtésben
SAJTÓANYAG 21 évi változások a hulladékgyűjtésben 1.) Biohulladékos övezet lakossági, szervetlen hulladék heti ürítése A biohulladék gyűjtést 27. április 6-án kezdtük el az Epreskertkert, Tégláskert és
M E G H Í V Ó. 2016. május 18-án 14 órakor
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu