diagnosztika 48 autótechnika 2002/9

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "diagnosztika 48 autótechnika 2002/9"

Átírás

1 Az EFT mûködik! Az EFT az Egységes Fékvizsgálati Technológia gyakorlati premierje már élesben zajlik a vizsgahelyek egy jó részénél. Mint közismert, a bevezetésre a rendelet értelmében június 1-jén került sor, de a hatálybalépést követõen a hatóság a vizsgahelyeknek szeptember végéig átállási türelmi idõt adott, melynek már igencsak a vége felé járunk. Számos helyen azonban már közel két hónapja a vizsga fékmérése az EFT-vel folyik. Két helyen jártunk, hogy az elsõ tapasztalatokról kérdezzük a vizsgáztatókat, tanúsítványadókat. Két olyan helyet választottunk, mely a piacvezetõ ENERGOTEST cégnek a programját használja. Az egyik hely felhatalmazott vizsgáztató hely, a Gablini M3-as Peugeot márkakereskedés és szerviz, a másik Gyõrben a Gyõr-Moson- Sopron megyei központi vizsgabázis volt. Az elsõnél a program doszos -változata, a másiknál, az EnergoLine sorban, a vindózos változat fut. Mivel ebben a naptári évben, tehát 2002-ben az EFT-vel csak a 3,5 tonna alatti gépjármûveket kell vizsgálni és vizsgáztatni (2003. január 1-jétõl kell csak ezt a jármûkört), ezért értelemszerûen megállapításaink csak a 3,5 tonna alattiakra terjednek ki. A vizsgahelyek vezetõi, szakemberei szívesen álltak rendelkezésünkre, köszönet ezért a Gablini cégnél Király István szervizvezetõnek és Csizmeg Richárd vizsgasori felelõsnek és tanúsítványadónak, Gyõrben pedig Kalincsák István igazgatónak, Bánki Tibor osztályvezetõnek és a szolgálatot teljesítõ vizsgabiztosoknak. A Gablini márkaszervizben szeptember elejéig kb. 100 vizsgás autó ment át az EFT módszerével a fékvizsgálaton, és kb. 300 autó pedig azért, 1. ábra A vizsgasoron a lengéscsillapító és a fék vizsgálata minden mozzanatában számítógéppel vezérelt mérésû mert a fékjavítás után (legyen az csak fékbetétcsere) kötelezõ (és bevételnek sem rossz) a próbapadi fékminõsítés. A vizsgabázison pedig túl vannak a 2100 autón. Ma már olyan természetesen megy mindkét helyen az EFT szerinti mérés, mintha mindig ezzel végezték volna a vizsgáztatást. Mivel ezeken a helyeken az ENERGOTEST PC-vezérlésû fékpadjai dolgoztak korábban is, az átállás komoly gondot nem okozott, mert ez jobbára csak programcserét jelentett, hardver oldalon pedig minden maradt a régi. Míg a Gablini szervizben a kombi fékpad miatt a fékvizsgálat (az új EFT) a lengéscsillapító vizsgálóval, annak kezelésével alkot egy programrendszert, addig Gyõrben egy teljes számítógépes vizsgasori rendszerbe (EnergoLine) kellett az új programot illeszteni. A doszos átállításhoz egy fél nap elégnek bizonyult. A teljes rendszerbe történõ installálás ugyan jobban megdolgoztatta a szoftvereseket (mint tudjuk, az úttörésnél szeretnek a dolgok összeakadni Murphy jelen van ), de ez az úttörõ munka sem igényelt hosszabb küzdelmet, a programrendszer kifogástalanul mûködik. A vizsgálati eljárás megértéséhez és a kezelés elméleti betanulásához fél nap elegendõnek bizonyult (a légfékesrõl itt most nem beszélünk!), a begyakorlás hogy flottul menjen minden személytõl függõen, néhányszor tíz mérést azonban igényel. Az ólom -lábat szellõ -lábra kell lecserélni, mert a pedálerõ adagolásán, a finom kezdésen és a pontos értéktartáson múlhat a mérés sikere. Ne feledjük, hogy a szervofékeseket szervohatással, tehát járó motorral kell mérnünk! (Ez az általános, mert ma már igencsak kisebbségben vannak a nem szervós autók.) 48 autótechnika 2002/9

2 vizsgasoriakra vár. Ezért a bevezetés elsõ idõszakában bizony lecsökkent a napi kapacitás. Mára már elérték az átbocsátóképességüket, természetesen a szûken vett mérési idõ náluk is rövidebb. Jelezték, hogy a forgalmi engedélybõl kiolvasandó megengedett maximális össztömeg adatban van variáció, melyre figyelni kell. Mûszaki oldalról ennek megvan az oka, így tehát nem lehet egy típusra (pl. adott modellévû Opel Astra kombi) egy adatot eltárolni. A gyakorlati vélemények alapján elmondhatjuk, hogy az EFT szerinti mérés a korábbinál gyorsabb, egyszerûbb, reprodukálhatóbb és még kevésbé manipulálható. A minõsítést tekintve pedig teljesen egyértelmû. Az EFT-rendelet értelmezését, a fékvizsgálat elvi alapjait 2. ábra Mindkét programváltozatnál a képernyõn megjelenõ mérési utasítások egyértelmûek, igazán felhasználóbarát környezetet teremt. A megjelenítés az egyéni ízlésnek is eleget tud tenni, mert a menü a képernyõgrafika több elrendezését, változatát is felkínálja. Gyorsabb vagy lassabb? Egyszerûbb vagy bonyolultabb? Az EFT szerinti mérés maga egyértelmûen kevesebb idõt vesz igénybe, mint a korábbi hárompontos. Végrehajtása, begyakorlott személy esetében, néhány perc csupán. A Gablini szerviz vizsgasorán ma egy autó fék- és lengéscsillapító mérése tokkal-vonóval legfeljebb 20 percet vesz igénybe, korábban ez jó esetben 25, de inkább 30 perc volt. Az új igényû adminisztráció, a számítógépes rendszerük típusfeltöltése után (márkaszervizben ez nem egy óriási típusdarabszám) egyáltalán nem fogja meg a sort, tehát a vizsga összideje is rövidülhet. Más tapasztalatról számoltak be a felügyeletiek. Az EFT a korábbi fékvizsgálathoz képest újabb adatok bevitelét is megköveteli. A speciális fékvizsgálati számítógépes adatûrlapot az 1. ábrán mutatjuk be. Ezeket az adatokat a felügyeleti vizsgahelyen az elõzetes vizsgabejelentkezési adatfelvételnél nem tudják felvenni, így ez a feladat a 3. ábra 4. ábra igen részletesen tárgyaltuk az Autószaki 2002/01. számában. Akkor még nem álltak rendelkezésünkre mérési eredmények. Most az elsõ, gyakorlati eredmények birtokában ismételjük át a legfontosabb tudnivalókat. A diagramok A mérés diagramjait nézve klasszikus mûködtetõerõ-fékerõ karakterisztikákat látunk (2. és 3. ábrák). Ezek felvétele, tehát a mérés, az alábbi sorrendben zajlik. Kezdjük az A tengellyel: Megmérjük a kerék szabadforgatási ellenállását, más néven a keréksúrlódást nem mûködtetett féknél (álljunk meg máris egy szóra: ha ennek értékét az EFT túlzottnak értékeli, máris vége a mérésnek!). Ezt követõen a képernyõn keresztül utasított (diktált) sebességgel növeljük a pedálerõt, miközben a gép felveszi ennek függvényében a fékerõ változását. Adott sûrûségû felbontásban, digitalizálva kapjuk az erõértéksort. A képernyõn, illetve a diagramon ezt a pontsort láthatjuk is (és ez az adathalmaz kerül majd a KFF központi adatbázisába). Jelzést kapunk a képernyõn, hogy a fékpedálról le kell lépni! A diagramon ezt a pillanatot az erõpontsor jobb oldali vége azonosítja. (Ez nem azt jelenti, hogy elértük a görgõn elérhetõ maximális fékerõt, hogy a szliphatárra kerültünk, tehát a kerék közel állt a megcsúszáshoz a görgõn (ahogy ez többször is helytelenül jelenik meg autótechnika 2002/9 49

3 Minden elõkészület megtörtént arra, hogy az értékelõ mérést elvégezhessük ( egypontos mérés!). A képernyõn utasítást kapunk a mérési-értékelési pedálerõ beállítására és adott idejû megtartására. A diagramlap bal felsõ sarkában a három másodpercig kitartott fékerõ alakulását látjuk. Ebbõl határozzuk meg a kerekenkénti fékerõ-ingadozást és az átlagos fékerõt. Az átlag értékét az x pont jelöli. Az x erõértékek összevetésébõl kapjuk a jobb és bal oldali eltérést. Továbbá az x erõértékek számtani átlagát vetjük össze a határértékkel, az x alatti határgörbeértékkel. Megjegyezzük, hogy az x fékerõérték elhelyezkedhet a kitartásos esetben, a vezérelt mérési értékhez képest feljebb, tehát lehet nagyobb (azonos pedálerõnél). Így az nem illeszkedik a fékerõ-karakterisztikára. A 3. ábrán ez jól látszik. A B tengely vizsgálatánál hasonló módon járunk el. Az elsõ tengelynél alkalmazott mérési pont kijelölési számítási módszer, mely a háttérben folyik, a fékerõszabályzó miatt eltérõ lehet. Ennek az az oka, hogy a fékerõszabályzó hatására törik a fékerõ-karakterisztika (lásd a 4. ábrát). A harmadik mûvelet az izomerõvel mûködtetett rögzítõfék Amikor a láb kéznél van, avagy ez a mérés csak pedálerõméréssel együtt történhet szakmai anyagokban), hanem ez a 20%-os szlipérték mely önkényesen felvett érték, és amelyhez egy viszonylag nagy, biztonsággal átvihetõ fékerõ tartozik). A program a kerékfékerõk pontsoraira egyeneseket illeszt, ezek lesznek a tengelyek fékerõ-karakterisztikái (lásd a 2. és 3. ábrákon az egyeneseket). Ismét a program dolgozik a háttérben: meghatározza a fékerõ-határgörbét (ez a szaggatott vonalú egyenes), majd a mérési-értékelési pedálerõt. 6. ábra (kézifék) mérése. Ennek mérése nagyon leegyszerûsödött. Elõször itt is megmérjük a keréksúrlódást, majd a kézifék behúzásával fokozatosan növeljük a fékerõt. A mérésnél tehát nem figyeljük a kattanásokat (mint régen tettük), határozott, de nem hirtelen mozdulattal húzzuk meg a kézifékkart. A mûvelet akkor ér véget, ha a kerékforgás lassulása eléri az elõírt szlip %-ot (mondjuk erre, hogy kvázi megcsúszik), vagy az autó hátrafelé kimozdul a görgõágyból, 5. ábra Komputerfüggõség nekünk csak az adatbevitel maradt 50 autótechnika 2002/9

4 vagy eltelik három kerékfordulatnyi idõ. A jó minõsítés követelménye az, hogy a kézifékkel létrehozható kerekenkénti maximális fékerõértékek egymáshoz vett eltérése adott %-értéken belül legyen (a jobb és bal oldal %-os eltérés), továbbá az erõérték legyen akkora, mellyel a szliphatár elérhetõ, ha nem, akkor a fékerõ az elõírt minimális fékerõhöz (ez számított tengelyfékerõ-érték) hasonlítandó. Az 5. ábra egy lassan növelt kézifékerõt, a 6. ábra egy gyorsan növelt fékerõt mutat. A mérési jegyzõkönyvek, bizonylatok A 7. ábrán bemutatott jegyzõkönyv az üzemi fékrendszer eredményét mutatja. A növelési szakasz adatai a kerékszabadforgatás (keréksúrlódás, itt gördülési ellenállás néven), a maximális fékerõ, a felfektetési pedálerõ és a blokkolási pedálerõ (van itt gazdagság a megnevezésekben ). Az alatta lévõ adatblokk a munkapont adatait foglalja össze. Egy munkapont van, mert az EFT egy munkaponton értékel. A fékerõeltérés számítási módszere maradt a régi, a fékerõkülönbséget a nagyobbik értékhez viszonyítjuk: esetünkben [(1,79 1,64):1,79] 100 = 8%. A kerékfékerõ értékeit összeadjuk, ebbõl lesz a tengelyfékerõ. A munkaponti mûködtetõerõnél a határgörbe alapján meghatározzuk a számított elméleti tengelyfékerõt. Ez a minimális érték, vagy alsó határérték (felsõ értékhatár nincsen!). A mért tengelyfékerõ-értéket összevetjük a tengelyfékerõ-határértékkel (ismét hangsúlyozzuk, hogy a mérési pedálerõ helyén). Az összevetés eredménye a fékerõ-értékelés %-ban megadott adata. Esetünkben [(3,43 1,18):1,18] 100 = 190%. Ez tehát azt jelenti, hogy a mért tengelyfékerõ a határértéket 190%-kal haladja meg, ennyivel van felette. A határérték ma még minden esetben a lefékezettségbõl számított tengelyfékerõ-határérték. Az értékelés alapjául szolgáló határértéket a számítógép minden mérésnél az adott gépjármûre kiszámítja (figyelembe véve a kategóriát, a fékszerkezet típusát és a megengedett legnagyobb össztömeget). 7. ábra A 8. ábrán látható táblázat a kézifékmérés eredményét mutatja. A maximális értékeket vetjük össze az eltérés % meghatározásához, esetünkben ez gyakorlatilag 0%. Itt is a tengelyfékerõt (a kerékfékerõk összegét) vetjük össze a számított elméleti tengelyfékerõvel. A fékerõ értékelése az elõzõvel azonos módon történik [(4,94 3,07):3,07] 100 = 61%. Miután az értékelés teljesen automatikusan megy végbe, ezért a mérést végzõnek, a tanúsítványadóknak sokat foglalkozni a fentiekkel nem kell. Õk azt látják, hogy a gép a mérést elfogadta, a minõsítéshez szükséges végsõ adatokat pedig közli és eltárolja. A mérésbe, értékelésbe kívülrõl belenyúlni nem lehet. Egy tengely mérésének végeztével a diagram kerül a képernyõre. Erre jó vetni egy pillantást, mert mindennemû rendellenesség az értõ szemnek azonnal kiugrik, hiba esetén célszerû a mérést megismételni. Az értékelésnél a program a 8. ábra mindenkori utolsó mérést veszi figyelembe. Ha nem megfelelõ a mérés eredménye, a vizsgakövetelményt nem teljesíti, akkor az adat mellett csillagot találunk, ezt természetesen eltávolítani nem tudjuk onnan, az ítélet végleges. A diagramok kinyomtathatók, de nyomtatott formában nem képezik a vizsgadokumentáció részét. A vizsgára autót állító autószerelõnek lenne ez hasznos információ, mely diagramlapokat elkérheti a vizsgabázison (általában nem kérik). Tapasztalatok Az EFT a fékvizsgálatot egységessé tette annak számítási módszerében és a kiértékelésben. Két különbözõ típusú fékpadon, azonos autóval végzett mérés (ha annak fékrendszere tételezzük fel azonos tudást nyújt) sem lesz teljesen azonos eredményû, mert a fékpadok közötti szerkezeti, geometriai különbségek, valamint a számításig eljuttatott adatokban, a rendszersajátosságok miatt is lehetnek csekély különbségek. Az elõbb említett eltérések ellenére (melyet ha nem említünk meg, azt a hozzáértõk a szemünkre vethetnék) a görgõs padi fékmérés az EFT-vel egységesnek tekinthetõ. Elsõ kedvezõ tapasztalat: az EFT szerinti méréssel kevesebb autó bukik! Ez az egypontos mérésre vezethetõ vissza, ezen belül is arra, hogy a korábbi hárompontosnál mindhárom ponton követelmény volt az eltérés határértéken belül tartása, és bizony kritikus volt ezt kis fékerõnél teljesíteni. A tapasztalat azt mutatja (mely teljesen logikus), hogy ha egy autó fékszerkezete a korábbi hárompontos értékelés szerint jó, akkor az EFT szerint is jónak kell lennie. Ezért a vizsgára állítás elõtti méréshez teljesen megfelelõ a régi programmal történõ ellenõrzés. A korábbi határgörbék szigorúbb követelményt állítanak mint a mai, lefékezettségbõl származó követelmény. Mivel a mérésnek ma szervóval kell teljesülnie (járó motoros mérés!), a szervohibás autókra itt hamar fény derül. A fékerõszabályzó hibája is kiderülhet. Ehhez azonban az kell, hogy nagyszámú mérésbõl szülessen hatósági típushatárérték-karakterisztika, és egy új követelmény, miszerint, ha az autó fékerõ-karakterisztikája nem követi az elõírt jelleget, 52 autótechnika 2002/9

5 akkor e szerint is nem teljesítõnek minõsüljön a gépjármû. (Kedves Olvasó! Ez még csak e sorok írójának a felvetése!) Az összkerékhajtású autók vizsgálata továbbra is nehézséget okoz, hiszen az EFT a hardver oldalon nem írt elõ változtatást. Ma már a típusbizonyítványokban van utalás ilyen jármûvek görgõs padi fékvizsgálatának szabályaira (kikötések, kikapcsolások, ráállási, illetve kerékforgatási irány, idõkorlátok stb.). Az igazán jó megoldást (ha maradunk a görgõs padnál) az ellentétes forgásirányban forgatni tudó padok jelentik, melyhez az EFT programját illeszteni kell (kerekenkénti teljesen önálló, és nem tengelyenkénti, egyszerre történõ mérés). Gyakrabban jelentkezõ probléma a lágy felfüggesztésûek hátrajárásának a gondja. Az elsõ tengely fékezésénél, ha az autó jelentõsebben el tud mozdulni hátrafelé, akkor felmászik a hátsó görgõre (pedig a hátsó kerék fékezett, és itt még a kiékelés sem segíti). Ha ennek mértéke olyan, hogy elveszti a tapintógörgõvel a határozott kapcsolatot, akkor a vizsgálati folyamat megszakad. Az ABS érzéketlen a görgõs padi forgatási sebességre, tehát diagnosztikája nem jelez hibát ha az egyik tengely kerekei forognak, miközben a másikak állnak. Mivel az EFT járó motorral méret, így az ABS is üzemkész. Az újgenerációs ABS-eknél (melyek tulajdonképpen komplex jármûhajtás- és menetviselkedés-szabályozók, és melyeknek csak egyik funkciója az ABS) már más a helyzet. Az új kerékforgás-érzékelõk a leglassúbb kerékforgást és a forgásirányt is érzékelik. Mint hallottuk, volt már rá példa, hogy a fékvizsgálat során ebben a rendszerben hibakód generálódott. Komoly probléma lehet, ha a sértõdékeny autók elszaporodnak, mert a vizsgahelyet nem hagyhatja el a gépjármû úgy, hogy ABS-e inaktív. Az EFT bevezetésének elsõ tapasztalatai, amelyeket az ENERGOTEST cég szoftverjein keresztül szereztek meg az üzemeltetõk, egyértelmûen kedvezõek. Egyben igazolódott, hogy az EFT-tõl várt elõnyök (elsõsorban a vizsgálat egységessége, gyorsasága) megvalósulnak. E sorok írója azt teljesen természetesnek tartja, hogy a számítási algoritmus idõvel tovább fog finomodni. Akár többször tízezer mérés is kell ahhoz, hogy a típussajátosságok, a hibák sokféleségének feltárására, azok kezelésére megnyugtató mérési halmaz álljon rendelkezésre. A már létezõ elektromos vezérlésû üzemi fékek, de, hogy ne menjünk ennyire a jövõbe, a Citroën-fékek vizsgálatára is egyértelmû megoldást kell találni. Az EFT szerinti minõsítés a mainál várhatóan szigorúbb lesz akkor, amikor a számított határgörbe helyett a mérési eredményekbõl képzett, típusfüggõ határértékek lépnek be. A következõ számunkban más programfejlesztõk munkájáról és az átépítések jóval drágább eseteirõl is beszámolunk, ahol az átállítást komoly erõsáramú-átalakításnak is meg kell elõznie. Dr. Nagyszokolyai Iván autótechnika 2002/9 53

KÖKIR. koztató a Közúti Közlekedési Információs Rendszer bevezetéséről. Budapest, 2009. június 19.

KÖKIR. koztató a Közúti Közlekedési Információs Rendszer bevezetéséről. Budapest, 2009. június 19. KÖKIR Sajtótájékoztat koztató a Közúti Közlekedési Információs Rendszer bevezetéséről Budapest, 2009. június 19. 1 Stratégiai cél a korábban különálló programok helyett: egységes hatósági keretrendszer

Részletesebben

ENERGOTEST a garázsipar szolgálatában

ENERGOTEST a garázsipar szolgálatában ENERGOTEST a garázsipar szolgálatában Az ENERGOTEST Kft. 1990 márciusában alakult, Az ENERGOTEST ORSZÁGOS HÁLÓZAT végzi 100 % mértékben magyar mérnöki tulajdonú az utánszolgáltatást országszerte 6 kirendeltségről

Részletesebben

Árvainé Libor Ildikó Murátiné Szél Edit. Tanítói kézikönyv. tanmenetjavaslattal. Sokszínû matematika. 4

Árvainé Libor Ildikó Murátiné Szél Edit. Tanítói kézikönyv. tanmenetjavaslattal. Sokszínû matematika. 4 Árvainé Libor Ildikó Murátiné Szél Edit Tanítói kézikönyv tanmenetjavaslattal Sokszínû matematika. 4 Mozaik Kiadó - Szeged, 2007 Készítette: ÁRVAINÉ LIBOR ILDIKÓ szakvezetõ tanító MURÁTINÉ SZÉL EDIT szakvezetõ

Részletesebben

int azt az elõzõ részbõl megtudtuk, a rétegeknek az a feladatuk, hogy valamiféle feladatot végezzenek

int azt az elõzõ részbõl megtudtuk, a rétegeknek az a feladatuk, hogy valamiféle feladatot végezzenek Hálózatok (2. rész) Sorozatunk e részében szó lesz az entitásokról, a csatolófelületekrõl, a protokollokról, a hivatkozási modellekrõl és sok minden másról. int azt az elõzõ részbõl megtudtuk, a eknek

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 004 039 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 004 039 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU0000039T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 004 039 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal (21) Magyar ügyszám: E 03 74228 (22) A bejelentés napja: 03. 02. 18. (96) Az európai bejelentés bejelentési

Részletesebben

PHP5 Új generáció (2. rész)

PHP5 Új generáció (2. rész) PHP5 Új generáció (2. rész)...avagy hogyan használjuk okosan az osztályokat és objektumokat PHP 5-ben. Cikksorozatom elõzõ részében képet kaphattunk arról, hogy valójában mik is azok az objektumok, milyen

Részletesebben

Bevezetés. Párhuzamos vetítés és tulajdonságai

Bevezetés. Párhuzamos vetítés és tulajdonságai Bevezetés Az ábrázoló geometria célja a háromdimenziós térben elhelyezkedő alakzatok helyzeti és metrikus viszonyainak egyértelműen és egyértelműen visszaállítható (rekonstruálható) módon történő való

Részletesebben

Tűgörgős csapágy szöghiba érzékenységének vizsgálata I.

Tűgörgős csapágy szöghiba érzékenységének vizsgálata I. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Tudományos Diákköri Konferencia Tűgörgős csapágy szöghiba érzékenységének vizsgálata I. Szöghézag és a beépítésből adódó szöghiba vizsgálata

Részletesebben

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal Társadalmi jellemzõk, 2006 Társadalmi jellemzõk, 2006 Ára: 2000,- Ft Központi Statisztikai Hivatal KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁRSADALMI JELLEMZÕK, 2006 Budapest, 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL,

Részletesebben

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra Iskolakultúra 2000/6 7 Liskó Ilona Szülői vélemények az általános képzés meghosszabbításáról tanulmány 1998 őszén a magyar közoktatási rendszerben bevezették a NAT-ot, amely nemcsak az oktatás tartalmának

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése

Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése E L E M Z É S Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése 2010. szeptember Balázs Ágnes (szövegértés) és Magyar

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről. Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JOGSZABÁLY. LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. TARTALOM. 1. (1) A rendelet hatálya fenntartótól függetlenül

JOGSZABÁLY. LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. TARTALOM. 1. (1) A rendelet hatálya fenntartótól függetlenül LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. oldal JOGSZABÁLY 24/2007. (IV. 2.) OKM rendelet a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl szóló 3/2002. (II. 15.) OM rendelet módosításáról...

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 003 837 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 003 837 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000003837T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 003 837 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 767727 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

A szárazmegmunkálás folyamatjellemzőinek és a megmunkált felület minőségének vizsgálata keményesztergálásnál

A szárazmegmunkálás folyamatjellemzőinek és a megmunkált felület minőségének vizsgálata keményesztergálásnál 1 A szárazmegmunkálás folyamatjellemzőinek és a megmunkált felület minőségének vizsgálata keményesztergálásnál A keményesztergálás, amelynél a forgácsolás 55 HRC-nél keményebb acélon, néhány ezred vagy

Részletesebben

FAUR KRISZTINA BEÁTA, SZAbÓ IMRE, GEOTECHNIkA

FAUR KRISZTINA BEÁTA, SZAbÓ IMRE, GEOTECHNIkA FAUR KRISZTINA BEÁTA, SZAbÓ IMRE, GEOTECHNIkA 7 VII. A földművek, lejtők ÁLLÉkONYSÁgA 1. Földművek, lejtők ÁLLÉkONYSÁgA Valamely földművet, feltöltést vagy bevágást építve, annak határoló felületei nem

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 005 995 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 005 995 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU0000099T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 00 99 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 762476 (22) A bejelentés napja: 2006.

Részletesebben

A KORMÁNY. rendelete

A KORMÁNY. rendelete A KORMÁNY./2006. ( ) rendelete a Magyar Köztársaság által az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően alkalmazandó munkaerőpiaci viszonosság és védintézkedés szabályairól szóló 93/2004. (IV. 27.)

Részletesebben

A DimSQL programrendszer 2016. évi nyitási teendői

A DimSQL programrendszer 2016. évi nyitási teendői A DimSQL programrendszer 2016. évi nyitási teendői FIGYELEM! A nyitási műveleteket 4.94, vagy annál magasabb számú programverzióval kell végrehajtani! Amennyiben a 4.94 verziónál alacsonyabb verziószámú

Részletesebben

Legénytoll a láthatáron II.

Legénytoll a láthatáron II. DIÓSI PÁL Legénytoll a láthatáron II. A fiatalok helyzetérõl, problémáiról Feladatunkat szûkösen értelmeznénk, ha megkerülnénk annak vizsgálatát, hogy a megkérdezettek milyennek látják generációjuk körülményeit.

Részletesebben

23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet. a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről

23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet. a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről 24. számú melléklet 23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről 3. számú melléklet a 23/2004. (VIII. 27.) OM rendelethez

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

Hibrid haszongépjárművek

Hibrid haszongépjárművek Alternatív hajtás Hibrid haszongépjárművek DR. NAGYSZOKOLYAI IVÁN Hibrid hajtástechnika nélkül nem lehet teljesíteni a szén-dioxid- és szennyezőanyag-határértékeket, csak a hibridekkel és tisztán villanyautókkal

Részletesebben

MIKRO MÉRETŰ PILÓTA NÉLKÜLI REPÜLŐK REPÜLÉSBIZTONSÁGI KÉRDÉSEI ELEKTROMOS TÁPELLÁTÁS BIZTONSÁGA

MIKRO MÉRETŰ PILÓTA NÉLKÜLI REPÜLŐK REPÜLÉSBIZTONSÁGI KÉRDÉSEI ELEKTROMOS TÁPELLÁTÁS BIZTONSÁGA Wührl Tibor MIKRO MÉRETŰ PILÓTA NÉLKÜLI REPÜLŐK REPÜLÉSBIZTONSÁGI KÉRDÉSEI ELEKTROMOS TÁPELLÁTÁS BIZTONSÁGA Bevezetés A pilóta nélküli repülők (UAV-k) alkalmazásának és elterjedésének feltétele a hibatűrő

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Barcs Város Önkormányzata J e g y z ı j é t ı l 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46. Pf. sz. 62. Telefon: 82/463-081. sz.

ELİTERJESZTÉS. Barcs Város Önkormányzata J e g y z ı j é t ı l 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46. Pf. sz. 62. Telefon: 82/463-081. sz. Barcs Város Önkormányzata J e g y z ı j é t ı l 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46. Pf. sz. 62. Telefon: 82/463-081. sz. napirendi pont ELİTERJESZTÉS Kivonat a Városgazdálkodási Igazgatóság felügyelet jellegő

Részletesebben

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Tartalomjegyzék 2010. évi költségvetés általános indoklása Budaörs Város Önkormányzat 2010. évi költségvetésének általános indokolása...1 oldal

Részletesebben

9914 Jelentés a központi költségvetés vám- és egyes adóbevételei realizálásának pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről

9914 Jelentés a központi költségvetés vám- és egyes adóbevételei realizálásának pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről 9914 Jelentés a központi költségvetés vám- és egyes adóbevételei realizálásának pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések, javaslatok II. Részletes megállapítások

Részletesebben

Bevezetés. MV szerelem 135x200 208(6) press.indd 11

Bevezetés. MV szerelem 135x200 208(6) press.indd 11 Bevezetés Az A férfiak a Marsról, a nôk a Vénuszról jöttek címû könyv szerzôjeként gyakran hallok sikeres szerelmi történeteket egyes emberektôl vagy éppen szerelmespároktól. Gyakorlatilag szinte egyetlen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 108/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Értékelés Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának

Részletesebben

A helyi társadalom elégedettsége a lakással, a lakókörnyezettel és néhány szocio-kulturális tényezôvel

A helyi társadalom elégedettsége a lakással, a lakókörnyezettel és néhány szocio-kulturális tényezôvel A lakások 15,9%-ában van kiépítve a helyi körülmények között nagyobb energiatakarékosságot biztosító cirkófûtés. A lakások több mint felében gázkonvektorral történik a fûtés, illetve elég magas arányt

Részletesebben

101/2003. (XII. 23.) GKM rendelet. a nemzetközi közúti áru- és személyszállítás végzésének egyes feltételeirıl. A rendelet hatálya

101/2003. (XII. 23.) GKM rendelet. a nemzetközi közúti áru- és személyszállítás végzésének egyes feltételeirıl. A rendelet hatálya 101/2003. (XII. 23.) GKM rendelet a nemzetközi közúti áru- és személyszállítás végzésének egyes feltételeirıl A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának 16. alpontjában

Részletesebben

Bevezetés. Személygépjárművek. Fedélzeti elektromos rendszer. Hagyományos 12V-os rendszerek

Bevezetés. Személygépjárművek. Fedélzeti elektromos rendszer. Hagyományos 12V-os rendszerek Bevezetés Napjainkban az egyik legfontosabb iparág a járműipar, mely biztos alapot teremt a mobilitás, az emberek és tárgyak egyszerű mozgatása, szállítása számára. A járműipart több részre oszthatjuk

Részletesebben

A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft. 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA

A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft. 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA A TARJÁNHŐ SZOLGÁLTATÓ-ELOSZTÓ KFT. 2009. ÉVI BESZÁMOLÓJA Tisztelt Közgyűlés! A Tarjánhő Kft.-t Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 008 100 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 008 100 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000008100T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 008 100 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 846052 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA

MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA Műanyagok a hagyományos, az elektromos és a hibrid hajtású gépkocsikban Németországban a műanyagipar növekedése meghaladja a BIP általános növekedését, ezen belül a járműgyártás műanyag-felhasználása

Részletesebben

Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004

Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004 Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004 2005 Budapest Értékelési Központ SuliNova Kht. 2 Országos Kompetenciamérés 2004 Tartalom 1. Bevezetés...4

Részletesebben

A 2009. évi Baross Gábor Program pályázati kiírásaira a Dél-alföldi Régióban benyújtott pályaművek statisztikai elemzése

A 2009. évi Baross Gábor Program pályázati kiírásaira a Dél-alföldi Régióban benyújtott pályaművek statisztikai elemzése A 2009. évi Baross Gábor Program pályázati kiírásaira a Dél-alföldi Régióban benyújtott pályaművek statisztikai elemzése Készítette: Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület Vezetői

Részletesebben

Erőművi turbina-generátor gépcsoportok rezgésdiagnosztikája

Erőművi turbina-generátor gépcsoportok rezgésdiagnosztikája Erőművi turbina-generátor gépcsoportok rezgésdiagnosztikája Kiss Attila 1. Bevezetés A rezgésdiagnosztika a forgógép karbantartás olyan ágazata, amely nagyon sokrétűen és dinamikusan fejlődik. A gyors

Részletesebben

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész ESETTANULMÁNY Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. szeptember (799 818. o.) Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész A szerzõ az új intézményi

Részletesebben

A mecseki szénbányák metánfelszabadulási adatainak függvényszemléletû vizsgálata

A mecseki szénbányák metánfelszabadulási adatainak függvényszemléletû vizsgálata A mecseki szénbányák metánfelszabadulási adatainak függvényszemléletû vizsgálata (I. rész: a zobáki metánfelszabadulási adatok elemzése) DR. BIRÓ JÓZSEF okl. bányamérnök, tervezõ-elemzõ szakközgazdász,

Részletesebben

9. Jelzőlámpás csomópontok forgalomszabályozása

9. Jelzőlámpás csomópontok forgalomszabályozása 9. JELZŐLÁMPÁS CSOMÓPONTOK FORGALOMSZABÁLYOZÁSA...1 9.1. ALAPFOGALMAK...1 9.1.1. Elnevezések...1 9.1.2. A forgalomirányítással összefüggő alapfogalmak...2 9.1.3. Működtetési módok...3 9.2. JELZŐLÁMPÁS

Részletesebben

Az Országos Közoktatási Intézet keretében szervezett obszervációs vizsgálatok

Az Országos Közoktatási Intézet keretében szervezett obszervációs vizsgálatok Iskolakultúra 005/10 Radnóti Katalin Általános Fizika Tanszék, TTK, ELTE Hogyan lehet eredményesen tanulni a fizika tantárgyat? Szinte közhelyszámba megy, hogy a fizika az egyik legkeésbé kedelt a tantárgyak

Részletesebben

Bácskay Andrea Gondozási formák az idősellátásban a szociális alapellátás

Bácskay Andrea Gondozási formák az idősellátásban a szociális alapellátás Bácskay Andrea Gondozási formák az idősellátásban a szociális alapellátás Az 1990-es években a társadalomban tovább halmozódtak a már meglévő szociális gondok, többek között felgyorsult a népesség elöregedésének

Részletesebben

5 Egyéb alkalmazások. 5.1 Akkumulátorok töltése és kivizsgálása. 5.1.1 Akkumulátor típusok

5 Egyéb alkalmazások. 5.1 Akkumulátorok töltése és kivizsgálása. 5.1.1 Akkumulátor típusok 5 Egyéb alkalmazások A teljesítményelektronikai berendezések két fõ csoportját a tápegységek és a motorhajtások alkotják. Ezekkel azonban nem merülnek ki az alkalmazási lehetõségek. A továbbiakban a fennmaradt

Részletesebben

DOKUMENTUM. EDUCATlO 1995/3 DOKUMENTUM pp. 555-560.

DOKUMENTUM. EDUCATlO 1995/3 DOKUMENTUM pp. 555-560. DOKUMENTUM Az EDUCATIO dokumentumrovata ezúttal az ún. "Nemzetközi Érettségi" magyar leírását közli. A szöveget a nemzetközi érettségire való felkészítést és megméretést kísérleti jelleggel ellátó Karinthy

Részletesebben

Varga András. Õsi magyar nyelvtan

Varga András. Õsi magyar nyelvtan Varga András Õsi magyar nyelvtan Õsi magyar nyelvtan Tartalomjegyzék Õsi magyar nyelvtan...1 Bevezetõ...1 Mi a probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?...1 Alá és fölérendelt mondatok...1 Az egész

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÁLTAL FENNTARTOTT INTÉZMÉNYEK ÉS 100% TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Kanyik Csaba Szollár Zsuzsa Dr. Szántó Tamás Szombathely,

Részletesebben

Érettségi vizsgatárgyak elemzése. 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ

Érettségi vizsgatárgyak elemzése. 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ Érettségi vizsgatárgyak elemzése 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ Láng György Budapest, 2014. január TARTALOM 1. A vizsgák tartalmi elemzése... 5 1.1. Az írásbeli feladatlapok szakmai jellemzői

Részletesebben

Tisztelt Olvasók! Maga ez a kötet nem más, mint egy elsõsorban az Ifjúságról szóló civil jelentés. Ennek a Parlament hasonló jelentésével egyidejûleg

Tisztelt Olvasók! Maga ez a kötet nem más, mint egy elsõsorban az Ifjúságról szóló civil jelentés. Ennek a Parlament hasonló jelentésével egyidejûleg UISZ jelentes.qxd 2006. 10. 21. 16:40 Page 4 Tisztelt Olvasók! Több okból vállaltam el, hogy e könyvnyi lapszámot mindenki figyelmébe ajánlom, akinek felelõssége és dolga van gyermekeink és ifjúságunk

Részletesebben

Doktori munka. Solymosi József: NUKLEÁRIS KÖRNYEZETELLENŐRZŐ MÉRŐRENDSZEREK. Alkotás leírása

Doktori munka. Solymosi József: NUKLEÁRIS KÖRNYEZETELLENŐRZŐ MÉRŐRENDSZEREK. Alkotás leírása Doktori munka Solymosi József: NUKLEÁRIS KÖRNYEZETELLENŐRZŐ MÉRŐRENDSZEREK Alkotás leírása Budapest, 1990. 2 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A doktori munka célja az egyéni eredmény bemutatása. Feltétlenül hangsúlyoznom

Részletesebben

Veresegyházi kistérség

Veresegyházi kistérség Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70

Részletesebben

Merevlemezek tegnap, ma, holnap. Tegnap

Merevlemezek tegnap, ma, holnap. Tegnap Merevlemezek tegnap, ma, holnap Tegnap A ma winchester néven ismert mágneses merevlemezek megjelenése előtt az adatok beolvasása a háttértárolóról nem volt ennyire egyszerű feladat. Nyilván sokan emlékeznek

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236 736 X írták:

Részletesebben

12. előadás: Az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése

12. előadás: Az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése 12. előadás: Az ingatlan-nyilvántartás korszerűsítése Az állami földnyilvántartás gépi feldolgozása Az állami földnyilvántartás a földekre vonatkozó népgazdasági tervezésnek, statisztikai adatgyűjtésnek,

Részletesebben

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA REGIONÁLIS KUTATÁSOK KÖZPONTJA ALFÖLDI TUDOMÁNYOS INTÉZET BÉKÉSCSABAI OSZTÁLY

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA REGIONÁLIS KUTATÁSOK KÖZPONTJA ALFÖLDI TUDOMÁNYOS INTÉZET BÉKÉSCSABAI OSZTÁLY MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA REGIONÁLIS KUTATÁSOK KÖZPONTJA ALFÖLDI TUDOMÁNYOS INTÉZET BÉKÉSCSABAI OSZTÁLY CENTRE FOR REGIONAL STUDIES, HUNGARIAN ACADEMY OF SCIENCES ALFÖLD INSTITUTE BÉKÉSCSABA DEPARTMENT

Részletesebben

A MAGYAR HAJÓZÁS TÖRTÉNETE

A MAGYAR HAJÓZÁS TÖRTÉNETE Dezsényi Miklós Hernády Ferenc A Magyar Hajózás Története Lektorálta: Bornemissza Félix tengerészkapitány Vígh Sándor okl. gépészmérnök Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1967 126-136. oldalak (Részlet) (Szárnyashajó

Részletesebben

Az ellipszis, a henger AF 22 TORZS/ HATODIK/Tor62al98.doc

Az ellipszis, a henger AF 22 TORZS/ HATODIK/Tor62al98.doc Az ellipszis, a henger AF 22 TORZS/ HATODIK/Tor62al98.doc..\..\Tartalomjegyzék.doc - Az ellipszis Cél: Látvány utáni tanulmány. Szakkörön, rajziskolában heteken át szerkezeti rajzokat készítenénk, átlag

Részletesebben

KIBOCSÁTÓI TÁJÉKOZTATÓ V 1.0. Tájékoztató anyag az elektronikus számlakibocsátói oldal számára

KIBOCSÁTÓI TÁJÉKOZTATÓ V 1.0. Tájékoztató anyag az elektronikus számlakibocsátói oldal számára Tájékoztató anyag az elektronikus számlakibocsátói oldal számára 2/17 Tartalomjegyzék Tájékoztató anyag az elektronikus számlakibocsátói oldal számára... 1 Tartalomjegyzék... 2 1. Dokumentum célja... 3

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben

Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása

Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása Zárójelentés Természetközeli erdőnevelési eljárások faterméstani alapjainak kidolgozása A kutatás időtartama: 22 25. A jelen pályázat keretében végzendő kutatás célja: A természetközeli erdőnevelési eljárások

Részletesebben

Iránymérés adaptív antennarendszerrel

Iránymérés adaptív antennarendszerrel Iránymérés adaptív antennarendszerrel NÉMETH ANDRÁS ZMNE-BJKMFK, Katonai Távközlési és Telematikai Tanszék, anemeth@bjkmf.hu FOLKMANN VIKTOR Bonn Hungary Electronics Kft. folkmannv@freemail.hu Kulcsszavak:

Részletesebben

3. Az univerzális szabályozó algoritmusai.

3. Az univerzális szabályozó algoritmusai. 3. Az univerzális szabályozó algoritmusai. Az UC teljes nevén UNIVERZÁLIS MIKROPROCESSZOROS PID SZABÁLYOZÓ. Tulajdonképpen a hosszú név felesleges, mert amelyik szabályozó nem univerzális, nem mikroprocesszoros

Részletesebben

Dekoratív kandeláberek és utcabútorok tervezése

Dekoratív kandeláberek és utcabútorok tervezése Dekoratív kandeláberek és utcabútorok tervezése 1. ábra. Az Országház elõtti kandeláber Valószínûleg a világítási berendezések megjelenése óta megkülönböztethetünk dekoratív és funkcionális kandelábereket

Részletesebben

A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4

A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4 virtuális tudásközpontoknak közvetlen politikai befolyástól és gazdasági kényszertõl függetlenül kell mûködniük. E célból tanácsos ezeket a központokat legalább a legfontosabbakat virtuális autonóm közigazgatási

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK AZ AGRESSZIÓRÓL

PEDAGÓGUSOK AZ AGRESSZIÓRÓL HEGEDÛS JUDIT PEDAGÓGUSOK AZ AGRESSZIÓRÓL Az utóbbi évek eseményei azt sugallják, hogy az iskola belsõ világához egyre inkább hozzátartozik az agresszió. Az agresszív gyermekek (és felnõttek, szülõk) különösen

Részletesebben

MELLÉKLET az alábbi dokumentumhoz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. {SWD(2012) 206 final} {SWD(2012) 207 final}

MELLÉKLET az alábbi dokumentumhoz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. {SWD(2012) 206 final} {SWD(2012) 207 final} EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.7.13. COM(2012) 380 final MELLÉKLET az alábbi dokumentumhoz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a gépjárművek és pótkocsijaik időszakos műszaki vizsgálatáról

Részletesebben

A magyarországi bankközi klíringrendszer működésének vizsgálata az elszámolás modernizációjának tükrében PhD értekezés tézisei

A magyarországi bankközi klíringrendszer működésének vizsgálata az elszámolás modernizációjának tükrében PhD értekezés tézisei Vállalkozáselmélet és gyakorlat Doktori Iskola M I S K O L C I E G Y E T E M Gazdaságtudományi Kar Pál Zsolt A magyarországi bankközi klíringrendszer működésének vizsgálata az elszámolás modernizációjának

Részletesebben

MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban -

MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves résztvevők! SLIDE1 Koltai György vagyok, és tisztelettel köszöntöm Önöket

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Szentes Városi Önkormányzat Városellátó Intézménye Szentes, Kossuth tér 6. Tel./fax.: 63/400-179. ü.i.: Kiss Ferenc

Szentes Városi Önkormányzat Városellátó Intézménye Szentes, Kossuth tér 6. Tel./fax.: 63/400-179. ü.i.: Kiss Ferenc Szentes Városi Önkormányzat Városellátó Intézménye Szentes, Kossuth tér 6. Tel./fax.: 63/400-179 ü.i.: Kiss Ferenc Tárgy: Szentes városban folytatott közszolgáltatói tevékenységről szóló rendelet módosítása

Részletesebben

ELTE Társadalomtudományi Kar, ELTE-UNESCO Kisebbségszociológiai Tanszék H-1018 Budapest, Pázmány P. sétány 1/a.; e-mail: fokata.bt@chello.

ELTE Társadalomtudományi Kar, ELTE-UNESCO Kisebbségszociológiai Tanszék H-1018 Budapest, Pázmány P. sétány 1/a.; e-mail: fokata.bt@chello. Fokasz Nikosz Fokasz Oresztész Hullámverés* Terjedési folyamatok a médiában ELTE Társadalomtudományi Kar, ELTE-UNESCO Kisebbségszociológiai Tanszék H-1018 Budapest, Pázmány P. sétány 1/a.; e-mail: fokata.bt@chello.hu

Részletesebben

Változások a körforgalmak tervezési előírásaiban

Változások a körforgalmak tervezési előírásaiban Változások a körforgalmak tervezési előírásaiban Hóz Erzsébet KTI Tóthné Temesi Kinga KTI Napok Sopron, 2011 május 3-4. 1 Hazai környezet Német KRESZ, Közlekedési, Jelzési Egyezményhez való csatlakozás,

Részletesebben

Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis

Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis Miskolci Egyetemi Publikációs Adatbázis Kiss Andrea, konpinty@uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár, Múzeum Vitéz Gáborné, ildiko@swszl.szkp.uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem, Egyetemi Számítóközpont

Részletesebben

HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga

HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 348 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. (54) Szerkezet bõr alatti kötõszövet kezelésére, fõként masszírozására

(11) Lajstromszám: E 007 348 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. (54) Szerkezet bõr alatti kötõszövet kezelésére, fõként masszírozására !HU000007348T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 348 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 07 803758 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 007 638 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 007 638 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000007638T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 638 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 762493 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK. 2.1 A feladat

OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK. 2.1 A feladat 2. Digitális óra 28 OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK 2.1 A feladat Ebben a fejezetben egy viszonylag egyszerő problémára alkalmazva tekintjük át az OO tervezés modellezési technikáit. A feladat

Részletesebben

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat

Részletesebben

15. Energiamenedzsment rendszerek a közlekedésben II.

15. Energiamenedzsment rendszerek a közlekedésben II. Energetika 177 15. Energiamenedzsment rendszerek a közlekedésben II. A közlekedés és ezen belül a gépjármű közlekedés növekedése kedvezőtlen társadalmi és környezeti hatásokat generált. Ezek közül kiemelhetők

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2010. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról

Pécel Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2010. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról Iktatószám: SZ/120/14/2010. Pécel Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2010. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról Pécel Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 29.2.2008 COM(2008) 100 végleges 2008/0044 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK IRÁNYELVE [ ] a gépjárművek és pótkocsijuk időszakos

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2008.7.18 COM(2008) 480 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK

Részletesebben

A tehergépkocsi-útdíjak bevezetésének hatásai Európában

A tehergépkocsi-útdíjak bevezetésének hatásai Európában Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség A tehergépkocsi-útdíjak bevezetésének hatásai Európában Háttér 2010 júliusától az Európai Unió belga elnöksége arra készül, hogy újraindítja a tárgyalásokat

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Informatika Készítette: a gimnázium reál munkaközössége 2015. Tartalomjegyzék Alapvetés...3 Egyéb kötelező direktívák:...6 Informatika

Részletesebben

A villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói elégedettség mérésének 2005. évi eredményei

A villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói elégedettség mérésének 2005. évi eredményei Teleszkóp Teleszkóp Üzleti Tanácsadó és Piackutató Kft. 2092 Budakeszi, Szanatórium köz 6. Tel./Fax.: (23) 450 003 E-mail: teleszkop@teleszkop.hu A villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói

Részletesebben

VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI ÜGYVITELI PROGRAMRENDSZER. Váradi László OKTATÁSI SEGÉDANYAG. XIII. kötet

VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI ÜGYVITELI PROGRAMRENDSZER. Váradi László OKTATÁSI SEGÉDANYAG. XIII. kötet SAP Business One 8.82 VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI ÜGYVITELI PROGRAMRENDSZER Váradi László Szervizhívások kezelése, bizonylatok és beszámolók OKTATÁSI SEGÉDANYAG XIII. kötet Budapest, 2012 Váradi László: Szervizhívások

Részletesebben

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN Tér és Társadalom 7. 1993.1-2: 103-111 GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN (Employment situation of men and women in rural and urban settlements of Somogy country) TARDOS

Részletesebben

Jó motort a jó embernek!

Jó motort a jó embernek! Jó motort a jó embernek! Honda NC700X Minket is elkapott pár nap erejéig ez a 2012-es remek gép. Ami a létrejöttét és annak hátterét illeti: t e l e v a n k o n c e p c i ó k k a l és új fejlesztésekkel,

Részletesebben

SAILING-TOUCH Használati útmutató

SAILING-TOUCH Használati útmutató SAILING-TOUCH Használati útmutató Köszönjük a vásárlást! Köszönjük, hogy Tissot karórát választott, amely a világ egyik legelismertebb svájci márkája. A SAILING-TOUCH karóra a legújabb technológiák segítségével

Részletesebben

A poláros fény rejtett dimenziói

A poláros fény rejtett dimenziói HORVÁTH GÁBOR BARTA ANDRÁS SUHAI BENCE VARJÚ DEZSÕ A poláros fény rejtett dimenziói Elsõ rész Sarkított fény a természetben, polarizációs mintázatok Mivel az emberi szem fotoreceptorai érzéketlenek a fény

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 004 026 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 004 026 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000004026T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 004 026 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 06 112946 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FIZIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Fizika középszint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 011. május 17. FIZIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM A dolgozatokat az útmutató utasításai szerint,

Részletesebben

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak ÉRTÉKTEREMTŐ FOLYAM ATOK MENEDZSMENTJE II. RENDSZEREK ÉS FOLYAMATOK TARTALOMJEGYZÉK 1 Rendszer alapok 1.1 Alapfogalmak 1.2 A rendszerek csoportosítása 1.3 Rendszerek működése 1.4 Rendszerek leírása, modellezése,

Részletesebben

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l 2001. december 10. Szerkeszt : Szathmári Gábor Kiadja a Szakszervezetek Együttm ködési Fóruma (SZEF) Felel s kiadó: Dr.

Részletesebben

Matematika 9. évfolyam

Matematika 9. évfolyam I. Vezetői összefoglaló Matematika 9. évfolyam A tankönyv a megkérdezett pedagógusok többségének nem nyerte el a tetszését. A pedagógusok fele egyáltalán nem szeretne a jövőben a tankönyvből tanítani,

Részletesebben

A nyugdíjreform elsõ négy éve

A nyugdíjreform elsõ négy éve Közgazdasági Szemle, XLIX. évf., 2002. június (518 527. o.) ÁMON ZSOLT BUDAVÁRI PÉTER HAMZA LÁSZLÓNÉ HARASZTI KATALIN MÁRKUS ANNAMÁRIA A nyugdíjreform elsõ négy éve Modellszámítások és tények Az 1998-ban

Részletesebben

Együtt a tevékeny életért

Együtt a tevékeny életért Együtt a tevékeny életért Tájékoztató foglalkoztatók részére a komplex rehabilitáció rendszeréről valamint a TÁMOP 1.1.1 Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

Részletesebben