ÉV VÉGÉN KIOSZTOTT SERLEGEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉV VÉGÉN KIOSZTOTT SERLEGEK"

Átírás

1 ÉV VÉGÉN KIOSZTOTT SERLEGEK Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Alsó tagozat 2009/2010. tanév 4.B osztály A kis csapat minden tagja fogékony a művészetekre. A négy év során rengeteg színvonalas műsort adtak különböző fórumokon. Nagyon szeretnek együtt énekelni, játszani. Több gyermek jeleskedett az iskolai, kerületi irodalmi, képzőművészeti, zenei versenyeken. Tehetséges énekesek, rajzolók, versírók és színjátszók vannak a közösségben. Reméljük, hogy érdeklődésük és igényük a művészetek iránt továbbra is megmarad. Tanítóik Kuhmann Emese és Fésüs Sándorné 2.C osztály Az osztály tagjai már második éve rendszeresen képviseltetik magukat valamennyi művészeti ágban. Színvonalas műsorral vettek részt karácsonyi előadásokon, elsősök köszöntésén, Károlyi Fesztiválokon. Idén az Ady-családi napra szabadtéri előadására és a Kerületi Gálára is meghívást kaptak, amelyre nagy lelkesedéssel, kitartó gyakorlással, örömmel készültek. Nagyon büszkék arra, hogy a kerületi Táncfórumon már kétszer is nagy sikert arattak. Gyönyörű képzőművészeti és irodalmi alkotásaikkal sok díjat nyertek pályázatokon és kerületi versenyeken. Eddigi teljesítményüket figyelembe véve, örömmel javasoljuk őket a csoportos művészeti tevékenységért járó serlegre. Büszkék vagyunk rájuk! Tanítóik Nagy Hajnal és Széll Beáta 1. oldal / 5

2 3.C osztály Az első osztály óta fontos szerepet tölt be a művészeti tevékenység a 3.c életében. Rendszeres résztvevők az elsősök köszöntésében, a Károlyi fesztiválokon, a karácsonyi műsorokon. Sőt, Luca napján az iskolát képviselték egy szabadtéri előadáson, melyet az Újpesti Önkormányzat szervezett. Az iskolai rajz ének, vers és mesemondó versenyen is kimagasló helyezéseket értek el rendszeresen, sőt a kerületi fordulókon is bizonyították helyezéseikkel rátermettségüket. Az osztály tanulói a közös feladatokban összetartóak, kitartóak. Nagyon szeretnek szerepelni. A Károlyi Pályázatokon második osztályban 6 kategóriában is első helyezést értek el. Idén a 3. osztályban 3 első és 3 második helyezést szereztek. A sportolásban is eredményesen teljesítenek. Elsős koruk óta a mai napig gyönyörködhetünk éneklésükben, furulyázásukban, néptánctudásukban, versmondásukban és a kézműves munkáikban. Ezzel is örömet szerezve tanítóiknak és szüleiknek. Tanítóik Fehérné Papp Ágnes és Fónyad Judit Jó sportoló közösség 4.C osztály Az osztály tanulói első óta folyamatos résztvevői az iskolai és a kerületi sporttevékenységeknek, versenyeknek. Az iskolai sor- és váltóversenyen I. helyezést értek el 1., 2. és 3. osztályban. Kerületi versenyeken 4-5 tanuló rendszeresen képviseli osztályunkat, nagyon jó eredménnyel. Iskolán kívül, egyesületben sportol 7 tanuló jégkorong, vízilabda, atlétika, labdarúgás, vívás, evezés, úszás, judo szakágakban. Versenyeken legtöbbjük dobogós helyezést ér el. Iskolai sportfoglalkozásra jár 12 tanuló. (karate, kosárlabda, labdarúgás, tömegsport) 2008-ban a focicsapat a kerületi bajnokságon I. helyezést ért el. A területi bajnokságon is szépen szerepeltek VI. helyezés ben a III. helyet sikerült megszerezniük. A 4 év alatt lendületük, kitartásuk, sportszeretetük töretlen. Lelkesen, szívesen sportolnak, készülnek a versenyekre. Tanítóik Bódiné Rémiás Tünde és Márkus Csilla 2. oldal / 5

3 A Legjobb közösség 4.A osztály Az osztály mind a 24 tanulója elsős kora óta ennek a közösségnek a tagja. Megszerették, megszokták egymást. Elfogadják társaikat, segítőkészek. Figyelembe veszik a másik véleményét. Lelki, érzelmi és esztétikai élmények iránt egyaránt fogékonyak. A közös rendezvényekre való készülődés és a kirándulások is segítették a közösségi formálódást. Vera néni és Mónika néni külön köszöni a szülők folyamatos segítségét, támogatását. Nélkülük nem tudtak volna ilyen sikereket elérni, nagyszerű osztályt formálni. Tanítóik: Buday Vera és Varga Zsoltné A Legjobb sportoló Kis-Márton Vivien (2.a) Vivien első osztályos kora óta kiemelkedő eredményt ért el minden sportversenyen, legyen az futás, többpróba, sor és váltóverseny. Mindent megtett a kiváló eredményekért, így a kerületi versenyeken megérdemelten állhatott a dobogóra. Az idén Ő lett a kerület második egyéni legjobb többpróbázója. A csapatversenyeken mindig biztatta, segítette a társait. Testnevelő tanítója: Faragó Erzsébet A Legjobb sportoló Németh Kristóf (3.a) Tanórai spotteljesítményei kiemelkedőek, dicséretre méltóak. Minden iskolai verseny csapatának állandó, megbízható, kiemelkedő eredményességű tagja: a kerületi váltófutásban, váltóversenyben, tornaversenyben, többpróba-versenyben és a CSIVIT versenyben is III. helyezést ért el csapatával. Rendszeresen jégkorongozik, naponta jár edzésre Kemelkedő sportteljesítménye mellett tanulmányi munkája is kiegyensúlyozottan jó, matematikából, környezetismeretből kiváló, sőt a színjátszás területén is egyre többször jeleskedik. Önállósága, feladatvégzés közbeni lelkesedése, önfegyelme, mindig sportszerű viselkedése példamutató! Tanítói Csábi Ágnes és Tari Magdolna 3. oldal / 5

4 A Legjobb tanuló Exner Rafaella (4.a) Első osztályos korától kezdve lelkiismeretesen és lelkesen készül az órákra. Otthoni és iskolai munkája is folyamatosan példás. Házi feladat, felszerelés hiánya nem szokott lenni. Szorgalmi feladatot szívesen végez. Bármikor, bármilyen területen lehet rá számítani. Munkája mind minőségileg, mind mennyiségileg rendben van. A négy év alatt sokféle versenyen vett részt sikeresen. Versmondásban, matematikában, anyanyelvi területen, sőt a zenében egyaránt jeleskedett már. Szeret tanulni, szívesen töpreng, gondolkodik. Élvezi, ha valamit önállóan megért. Nagyon szereti a könyveket, rengeteget olvas. Órákon aktívan és figyelmesen vesz részt. Példás tagja a közösségnek. Tanítói: Buday Vera és Varga Zsoltné A Legjobb tanuló Erdei Adrienn (3.c) Adri elsős kora óta az osztályközösség kiemelkedő egyénisége. Elsősorban szerénységével, példaértékű magatartásával, kitartó szorgalmával és kitűnő tanulmányi munkájával hívta fel magára a figyelmet osztálytársai és tanítói számára. Szívesen vesz részt iskolai rajz, - versmondó és felolvasó versenyeken is. Első osztályban a rajzpályázaton, 3. osztályban pedig a felolvasó versenyen ért el 1. helyezést. Lelkes tagja volt a Bólyai versenyen induló magyar és matematika csapatának is. A Károlyi Pályázaton tavaly a számítástechnika kategóriában I. helyezést, idén az Olvasni jó! kerületi könyvajánló versenyen II. helyezést ért el. Tiszta hangjával sok örömet szerez az iskola kiskórusának is. Segítőkészségével, alkotásra kész hozzáállásával példát mutat az osztálytársainak. Tanítói Fehérné Papp Ágnes és Fónyad Judit 4. oldal / 5

5 Művészeti tevékenységért Bekő Bodza (3.a) Az irodalom iránti rendkívüli érdeklődését igazolják kiemelkedő eredményei: az iskolai felolvasó versenyen való sikeres részvétele, a versmondásban elért 3. helyezése; a Károlyi pályázaton versírás kategóriában I. helyezést ért el; a kerületi Benedek Elek mesevetélkedő és a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenynek is oszlopos tagja volt; a kerületi OLVASNI JÓ könyvismertetési versenyen I. helyezést ért el; Rendkívül sokat olvas, igényes, szépirodalmi alkotásokat. A zene területén is kiemelkedő a munkája: órai tevékenysége dicséretes, a zeneművek befogadása iránt rendkívül nyitott; a kiskórus lelkes, megbízható tagja; az iskolai énekversenyen csoportos éneklésben II. helyezést ért el; nagyon tehetségesen fuvolázik, szolfézs terén is dicséretesek az eredményei Képzőművészeti tevékenysége is elismerésre méltó: órákon készített alkotásai mindig egyéniek és kifejezőek, színes fantáziáról tanúskodnak; ő is részt vett a kerületi irodalmi versenyre beküldött pályamunka elkészítésében; A Király Könyvtárat díszíti több könyvillusztrációja A mozgás terén is nagyon sikeres: rendszeresen balettozik; az osztályműsorok mozgásanyagát önállóan koreografálta és tanította be Igazi értéket jelenít meg a művészet minden területén! Tanítói Csábi Ágnes és Tari Magdolna 5. oldal / 5

Legjobb tanuló serleg Keszte Panna 4.c

Legjobb tanuló serleg Keszte Panna 4.c Legjobb tanuló serleg Keszte Panna 4.c Panni már 4. éve tűnik ki szorgalmával és tanulmányi eredményeivel, valamint szerény, kedves egyéniségével. Számára örömöt jelent minden egyes iskolai feladat, örömöt

Részletesebben

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu 1. félév Jó tanuló serleg Biró Adrienn (4.b) és Fülöp Lili (4.b) Adrienn kiemelkedő képességű,

Részletesebben

JELENTÉS. a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról

JELENTÉS. a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról JELENTÉS a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról A 2012/2013. tanévben munkaközösségünk létszáma 13 fő. A 2012/2013. tanévben a hollóházi tagintézményből utazó pedagógusként

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

Tantárgy Verseny neve helyezés

Tantárgy Verseny neve helyezés Sorszám Tanuló neve Osztály Tantárgy Verseny neve helyezés Verseny szintje Felkészítő tanár, tanító neve 1. Ladányi Zsuzsanna 8.b angol London Bridge 01. országos Bagdi Judit 2. Szegfű Patrik 6.c szorobán

Részletesebben

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek.

Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Először is labdarúgóink kergették a labdát sikeresen. Fehér Csanád és Sápi Domán 5.b osztályos tanulók Svédországban, a Gothia Cup Ifjúsági

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE FELSŐ TAGOZAT 2015/2016 Készítette: Tereminé Horváth Ildikó munkaközösségvezető Nyírtelek, 2015. szeptember 06. A humán munkaközösség 2015/16-os tanévre szóló munkatervének

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016 tanév

Munkaterv 2015/2016 tanév Munkaterv 2015/2016 tanév Kartali Könyves Kálmán Általános Iskola és Versegi Tagiskolája 1.Bevezető A 2015/2016-os tanév Munkaterve az intézmény-együttes hagyományaira, értékeire építve; a tagintézmény,

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

TEHETSÉGFEJLESZTÉS A SZÉCHENYIBEN

TEHETSÉGFEJLESZTÉS A SZÉCHENYIBEN Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: 278-09-42; Fax: 278-09-44 honlap: www.szechenyi-csepel.hu e-mail: misulink@szechenyi-csepel.hu TEHETSÉGFEJLESZTÉS

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 5-12 /2012. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

Katalógus. Kreativ Kiadó

Katalógus. Kreativ Kiadó Katalógus 2011 Kreativ Kiadó I. osztály Előkészítő időszak az I. osztályban (beszédművelés, olvasás, írás) Új! 64 oldal / A4 formátum Olvasás és írás (a Kénosi Dénes Ida tankönyvhöz) Olvasás és írás Új!

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

ISKOLAZÖLDÍTÉS. A Víz Világnapja

ISKOLAZÖLDÍTÉS. A Víz Világnapja Hajdú Hajnal ISKOLAZÖLDÍTÉS Évek óta működik iskolánkban a Zöld Sziget, ahol tanulóink gondozzák az általuk kiválasztott állatot, növényt. Sikerült olyan intézményt találni, amely munkatársai segítettek

Részletesebben

Versenyeredmények. Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c. Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV

Versenyeredmények. Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c. Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV Versenyeredmények Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV LATIN OKTV-döntő 3. helyezés: Szkiba Zsófia (11.c) felkészítő tanár: Kudari Enikő 9. helyezés: Kalabay

Részletesebben

HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ. TEHETSÉGFEJLESZTŐ MUNKATERV 2010 / 2011. tanév

HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ. TEHETSÉGFEJLESZTŐ MUNKATERV 2010 / 2011. tanév HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ TEHETSÉGFEJLESZTŐ MUNKATERV 2010 / 2011. tanév 1 Tehetségfejlesztő Munkaterv 2010/2011. A munkaterv tartalmazza a Tehetségprogramban megjelölt feladatok tervezett

Részletesebben

Kunszentmártoni Általános Iskola és AMI versenyeredmények 2013/2014. Országos tanulmányi és műveltségi verseny

Kunszentmártoni Általános Iskola és AMI versenyeredmények 2013/2014. Országos tanulmányi és műveltségi verseny Kunszentmártoni Általános Iskola és AMI eredmények A neve 2013/2014 Országos tanulmányi és műveltségi helyezés Tanuló neve, osztálya tantárgy Felkészítő nevelő Simonyi Zsigmond helyesírási 3. hely László

Részletesebben

FOGADÓÓRÁK IDŐPONTJAI GIMNÁZIUM. Komáromi István - intézményvezető (történelem, földrajz)

FOGADÓÓRÁK IDŐPONTJAI GIMNÁZIUM. Komáromi István - intézményvezető (történelem, földrajz) FOGADÓÓRÁK IDŐPONTJAI GIMNÁZIUM Komáromi István - intézményvezető (történelem, földrajz) Danczik Emese - intézményvezető-helyettes (matematika, informatika) Kovács Tibor - intézményvezető-helyettes (matematika,

Részletesebben

Család Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Család Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Intézmény neve Család Általános Iskola és Művészeti Iskola Intézmény címe: 8360, Hunyadi utca 3. OM azonosító: 037492 Telefon: 06/83/320-107 Fax: 06/83/510-604 E-mail: csaladiskola@csaladiskola.hu Tanítási

Részletesebben

Tájékoztató fórum. 2016. április 12. Ibolya Hock-Englender Direktorin

Tájékoztató fórum. 2016. április 12. Ibolya Hock-Englender Direktorin Tájékoztató fórum 2016. április 12. Társadalmi és fenntartói elvárások a német népcsoport asszimilációjának lassítása : nyelv, kultúra, identitás az ország nemzetiségi intézményei számára követendő példaként

Részletesebben

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2006-2007. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Egy

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás. Általános Iskola. 2015-2016-os TANÉV (Napokra lebontva - 181 tanítási nap)

Kecskeméti Corvin Mátyás. Általános Iskola. 2015-2016-os TANÉV (Napokra lebontva - 181 tanítási nap) Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola 20152016os TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP AUGUSZTUS 2015. 17. AUGUSZTUS 18. AUGUSZTUS 19. AUGUSZTUS 24. ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK,

Részletesebben

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények Országos szintű tanulmányi ken elért eredmények tanuló verseny helyezés felkészítő tanár Traub Sándor 7.a Curie Kémia Emlékverseny 1. Varga Gábor Traub Sándor 7.a Hevesy György Országos Kémiaverseny 1.

Részletesebben

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények 2014. Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében):

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények 2014. Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében): Megyei eredmények Angol Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében): 7. évfolyam: 2. helyezett Takács Hanna 7. A Lőrincz Andrea 3. helyezett Tamás Kristóf 7. A Lőrincz Andrea 5. helyezett Simon

Részletesebben

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI osztály verseny szint helyezés felkészítő tanár Magyar Karaivanov Lilla

Részletesebben

OFI (APÁCZAI, NTK) ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADVÁNYAI

OFI (APÁCZAI, NTK) ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADVÁNYAI Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 OFI (APÁCZAI, NTK) ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADVÁNYAI ALSÓ TAGOZAT 3. ÉVFOLYAM Magyar nyelv és irodalom Tankönyvek és munkafüzetek A megújult HÉTSZÍNVIRÁG

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei 2015 KEDVES SZÜLŐK! Kiadványunkkal iskolánk életéről, az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló tanév eseményeiről kívánjuk tájékoztatni Önöket. Iskolánk statisztikai adatai Tanulók létszáma: 400

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny

8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 8. A CSÓKÁSI ANNAMÁRIA 8. A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő ERDŐDI ZSÓFIA 8. A Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny KOVÁTS BENCE 8. A HÓDítsd meg

Részletesebben

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület!

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület! DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com Ikt. szám: 5-4/2012-II. Tisztelt Képviselő-testület! A nevelési oktatási intézmények

Részletesebben

PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET

PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET 009/00. PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Tanulmányi ek és tehetséggondozó pályázatok Óbuda-Békásmegyer iskoláiban Pedagógiai Szolgáltató Intézet 0 Budapest, Szérűskert u.

Részletesebben

FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ

FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ 031530 VERSENYEREDMÉNYEK 2010/2011-ES TANÉV MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM GÁRDONYI GÉZA MEGYEI VERS-, PRÓZA-, MESEMONDÓ

Részletesebben

Helyi tanterv alsó tagozat

Helyi tanterv alsó tagozat Tartalomjegyzék Helyi tanterv alsó tagozat Magyar nyelv és irodalom Bevezető... 3 1. évfolyam... 5 2. évfolyam... 11 3. évfolyam... 20 4. évfolyam... 31 Német népismeret Bevezető... 42 1. évfolyam... 43

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre 1 Csak pontosan, szépen A 2014/2015-ös tanév kiemelt feladatai: Iskolai hajókirándulás megszervezése és lebonyolítása Iskolai

Részletesebben

Általános tantervű gimnáziumi osztály (A)

Általános tantervű gimnáziumi osztály (A) 9.A Fizika A épület II/26. Huszka Adrienn 10.A Magyar irodalom B épület fsz. 29. Pallagi Csilla 11.A Matematika B épület I./40. Dr. Rókáné Rózsa Anikó Matematika B épület II/47. Dr. Szakácsné Nagy Szilvia

Részletesebben

2005/2006. matematika

2005/2006. matematika Varga Tamás Országos Matematika Verseny 2.forduló 7.helyezés Fekete Dóra 7.B Czupy Judit 2.forduló 3.helyezés Pintér Olivér Péter 7.A 2.forduló 3.helyezés Németh László 7.A Belényessy Viktória 2.forduló

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK:

TANULMÁNYI VERSENYEK: TANULMÁNYI VERSENYEK: megnevezése, országos, megyei, városi Olvass többet! 1., 1., 2., 5., 6., 9., 10.; Kluka Hajnalka, Peternainé Juhász Zsuzsa Bartók Béla Cantemus Budapesti Kategória győzelem; KülöndíjTóth

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

"Mert az Úr ád bölcsességet, az Ő szájából tudomány és értelem származik." (Péld, 2, 6) ÁLDÁS BÉKESSÉG!

Mert az Úr ád bölcsességet, az Ő szájából tudomány és értelem származik. (Péld, 2, 6) ÁLDÁS BÉKESSÉG! XX. évfolyam 1. szám 2015/2016. tanév Különkiadás A KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÚJSÁGJA "Mert az Úr ád bölcsességet, az Ő szájából tudomány és értelem származik." (Péld, 2, 6) ÁLDÁS

Részletesebben

A Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium - PIOK -

A Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium - PIOK - A Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium - PIOK - a 2012-2013-as tanév első félévének szakmai értékelése OM azonosító: 032378 Tartalom: - Főigazgatói értékelés - PIOK Ráday Pál

Részletesebben

Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015

Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015 Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár KÖMAL Matematika "K" verseny (2013/2014) 7. helyezés Kamuti Harmat 9/A Szécsiné Festő-Hegedűs Margit

Részletesebben

Szakterületi iskolai gyakorlat

Szakterületi iskolai gyakorlat Szakterületi iskolai gyakorlat Szakterület: Vizuális és környezetkultúra tanár Neptun-kód: SMANVK3319 Tárgy neve: Iskolai tanítási gyakorlat Tagozat: nappali Hallgató előképzettsége: alapszak, nemtanári

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MUNKATERV

INTÉZMÉNYI MUNKATERV Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, 1051 Budapest Nádor utca 32. KLIK adószáma: 15799658-2-41 Mátészalkai Tankerület KLIK 150006 Dancs Lajos Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Közzétételi lista. 2015/16-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2015/16-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2015/16-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16.

I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16. 1 I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16. A VERSFARAGÁS kategóriában kétféle módszerrel lehetett verset alkotni. Szabályos, kötött formában vagy rímek nélkül, szabadon. Magyar Emma 4.b Emma két

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. (XI. 24.) a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Felsőbüki Nagy Pál Általános

Részletesebben

1. Pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Pedagógus végzettség képesítés tanított tantárgy

1. Pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Pedagógus végzettség képesítés tanított tantárgy Különös közzétételi lista 2015/2016 tanév 32/2008 (XI. 2) OKM rendelet 10. számú melléklet 0 11/1994 (VI.8) MKM rendelethez, mely előírja a tájékoztatási kötelezettséget az alábbi témákban: A pedagógusok

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

Munkaterve. 2015/2016. tanév. Készítette: Fekésházi Tibor igazgató 2015. szeptember 1.

Munkaterve. 2015/2016. tanév. Készítette: Fekésházi Tibor igazgató 2015. szeptember 1. Gönczy Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 4200 Hajdúszoboszló, Kálvin tér 7. OM 031029 TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0032 tel.: 52/557-240 www.gonczyiskola.hu gonczy@gonczy-hszoboszló.sulinet.hu

Részletesebben

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév Ikt.szám: 591/2015. Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév A tanév legfontosabb pedagógiai feladatai: 1.) Hatékony és következetes módszerekkel a tanulói és dolgozói

Részletesebben

MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola A munkatervet készítette: Tamás Emília igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés kelte: 2013. augusztus 30. Tartalom

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához.

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Közzétételi lista A 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon is közzétenni 1. A pedagógusok

Részletesebben

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika Göllöntné Kiss Annamára. o. Matematika Matematika Matematika Matematika Göllöntné K. Annam. Szollárné V. Ilona Göllöntné K. Annam. Göllöntné K. Annam. Magyar (O) Matematika Magyar (O) Magyar (O) Magyar

Részletesebben

Beszámoló a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskola 2007/2008-as tanévben végzett nevelő-oktató munkájáról

Beszámoló a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskola 2007/2008-as tanévben végzett nevelő-oktató munkájáról Beszámoló a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskola 2007/2008-as tanévben végzett nevelő-oktató munkájáról Esztergom, 2008. június 18 Drobinoha Józsefné igazgató Tartalom:

Részletesebben

2004/2005 tanév eredményei:

2004/2005 tanév eredményei: Németh László Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény 2004/2005 tanév eredményei: Név Osztály Verseny Eredmény Szıke Péter b Iskolai Levelezı Verseny Sipos adrienn b Iskolai Levelezı Verseny

Részletesebben

Tankönyvlista. Alsó tagozat. 2013/2014. tanév. 1.a... 2. 1.b... 3. 1.c... 4. 1.d... 5. 2.a... 6. 2.b... 7. 2.c... 8. 2.d... 9. 3.a... 10. 3.b...

Tankönyvlista. Alsó tagozat. 2013/2014. tanév. 1.a... 2. 1.b... 3. 1.c... 4. 1.d... 5. 2.a... 6. 2.b... 7. 2.c... 8. 2.d... 9. 3.a... 10. 3.b... Tankönyvlista Alsó tagozat 2013/2014. tanév 1.a... 2 1.b... 3 1.c... 4 1.d... 5 2.a... 6 2.b... 7 2.c... 8 2.d... 9 3.a... 10 3.b... 11 3.c... 12 4.a... 13 4.b... 14 4.c... 15 4.d... 16 1.a AP- 010121

Részletesebben

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév eredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET ORSZÁGOS VERSENYEK Helyezés Résztvevő tanuló Felkészítő tanár Suli-Hód Bt Országos Levelezős b Győri Logika

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2471 Baracska, Templom u. 19. OM: 030166 2015-2016-os tanév Készítette: Kárpáthegyi Józsefné 1. A pedagógusok iskolai végzettsége - szakképzettsége

Részletesebben

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015-2016. évi M U N K A T E R V E A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi szabályozókat vettük figyelembe: Törvények: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv PEDAGÓGIAI PROGRAM Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szolnok II. kötet Helyi tanterv 1 Hetedik kiadás KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KONSTANTIN

Részletesebben

INNOVÁCIÓ ADVENT-3 HETES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LÉPÉSEI

INNOVÁCIÓ ADVENT-3 HETES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LÉPÉSEI INNOVÁCIÓ ADVENT-3 HETES PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁNAK LÉPÉSEI AZ INNOVÁCIÓRÓL Az iskolánkban sok-sok évre visszamenő hagyománya van a karácsonyi műsornak, a tavalyi projekt azonban sokkal több volt ennél.

Részletesebben

2008/2009. Nagy Judit 9.helyezés Pénzes Dorottya 9.C Belényessy Viktória Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny megyei 1.helyezés Németh László 10.

2008/2009. Nagy Judit 9.helyezés Pénzes Dorottya 9.C Belényessy Viktória Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny megyei 1.helyezés Németh László 10. matematika Varga Tamás Országos Matematika Verseny megyei 4.helyezés Németh Rita 8.A Farkas István Matematika OKTV 2.fordulóba jutott Ambrits Dániel 12.A Kopik István Wischy Gergő 12.A Nagy Judit Arany

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV Balatonszabadi, 2014. Szeptember 26. Pedagógiai célok Célunk, hogy a kialakított programokkal, játékainkkal gyermekeknek emlékezetes és vidám időtöltést, felhőtlen

Részletesebben

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola beiskolázási tájékoztató a pedagógiai programunk alapján Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán 2 Iskolánk adatai: Neve: Bálint Márton Általános Iskola és

Részletesebben

Meseopera előadás óvodásoknak. 20 év 20 km. Jubileumi délután. A népmese napja. Megemlékezés az aradi vértanúkról. Alsó tagozatos atlétika verseny

Meseopera előadás óvodásoknak. 20 év 20 km. Jubileumi délután. A népmese napja. Megemlékezés az aradi vértanúkról. Alsó tagozatos atlétika verseny Meseopera előadás óvodásoknak Dátum: 2014-09-06-2014-09-06 Leírás: Iskolánk fennálásának 20. évfordulója alkalmából Szőnyi Erzsébet: A makrancos királylány című meseopera előadására hívta meg iskolánk

Részletesebben

Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam

Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam Tanterv a magyar irodalom oktatásához 1-8. évfolyamára 1 2. évfolyam érzelmi érzékenysége, erkölcsi gondolkodása legalább olyan szintre kerül, hogy az olvasott művekben képessé válik emberi alaphelyzetek,

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1 A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 2

Részletesebben

7:45 Rendhagyó Kávé habbal... Minőségbitosítási kérdőívek elemzése

7:45 Rendhagyó Kávé habbal... Minőségbitosítási kérdőívek elemzése Munkaterv 2014/2015 Dátum Idő Programok szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői szeptember 2. 16:30 Szülői értekezlet - közös + osztályonként szeptember 4. Szakköri jelentkezés

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2015/2016. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2015/2016. tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008.(XI.24.)OKM rendelet 4. -a, valamint a 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási

Részletesebben

Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny

Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium 7150 Bonyhád, Kossuth Lajos utca 4. Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny Megyei forduló 2014. január 21. 4. osztály tanuló neve,

Részletesebben

Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV

Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV 2014 /2015 Készült: 2014. augusztus 25 Készítette: Szautner Antalné OM azonosító: 037131 Feladatunk a 2014 / 2015-ös tanévben:

Részletesebben

A moduláris oktatás megszervezése a Vokányi Általános Iskolában

A moduláris oktatás megszervezése a Vokányi Általános Iskolában A kompetencia alapú oktatás megteremtése Vokányban TÁMOP 3.1.4./08/2-2008-0156 A moduláris oktatás megszervezése a Vokányi Általános Iskolában Dráma modul 6. osztály Általános Iskola Vokány, Grundschule

Részletesebben

CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV. 2015/2016-os tanév

CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV. 2015/2016-os tanév CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2015/2016-os tanév Összeállította: Nagy Zsolt intézményvezető Debrecen, 2015. augusztus 25. Tartalom 1. A 2015/2016-os tanévet meghatározó jogszabályok, dokumentumok...4

Részletesebben

2010/2011-es tanév helyi rendje

2010/2011-es tanév helyi rendje A Herman Ottó Gimnázium 2010/2011-es tanév helyi rendje Augusztus 30. Tantestületi értekezlet Szeptember 1. Első tanítási nap 1.-6. Jelentkezés az őszi érettségi vizsgára Szűcsné Szente Mónika 8. Szülői

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV. Augusztus

HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV. Augusztus HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV Augusztus 24. 9 00 Alakuló értekezlet 24-25 10 00 Javító vizsgák felelős: Podmaniczki Anna 26-28. Munkaközösségi értekezletek (kiírás szerint) 28-ig Törzskönyvek, bizonyítványok,

Részletesebben

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:

Részletesebben

Tárgy: Pályázat Heptaéder Díjra! Makuláné Gulicska Valéria Igazgatóasszony részére. Orosháza Táncsics u.2-4. 5 9 0 0. Tisztelt Igazgatóasszony!

Tárgy: Pályázat Heptaéder Díjra! Makuláné Gulicska Valéria Igazgatóasszony részére. Orosháza Táncsics u.2-4. 5 9 0 0. Tisztelt Igazgatóasszony! Tárgy: Pályázat Heptaéder Díjra! Makuláné Gulicska Valéria Igazgatóasszony részére Orosháza Táncsics u.2-4. 5 9 0 0 Tisztelt Igazgatóasszony! A 11.A osztály az elmúlt három évben végzett tanulmányi és

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM 51/2012. XII. 21.EMMI RENDELET 1.SZ. MELLÉKLETE ALAPJÁN Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs

Részletesebben

A Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola munkaterve

A Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola munkaterve A Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola munkaterve a 2013-2014-es 2013 tanévre Készítette: Megyeriné Borsó Éva igazgató Tartalom 1. Helyzetelemzés... 2 2. Tárgyi feltételek alakulása...

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom

Magyar nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom tantárgy 1-3. évfolyam 2013. Bevezetés célok, alapelvek Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

Tehetségszűrő megfigyelési szempontsor A tehetség-azonosítás egyik lehetséges pedagógiai módszere

Tehetségszűrő megfigyelési szempontsor A tehetség-azonosítás egyik lehetséges pedagógiai módszere Tehetségszűrő megfigyelési szempontsor A tehetség-azonosítás egyik lehetséges pedagógiai módszere Instrukció: Kérjük, hogy iskolai pedagógiai megfigyelései alapján a minden egyes gyermekre/tanulójára vonatkozóan

Részletesebben

Kedves nyolcadik osztályos fiatal!

Kedves nyolcadik osztályos fiatal! iskola sorszáma kérdőív sorszáma A kódkockákat hagyd üresen! Kedves nyolcadik osztályos fiatal! Az Országos Közoktatási Intézet megbízásából a környéken több általános iskolás osztályt is megkeresünk ezzel

Részletesebben

Adaptált kerettanterv

Adaptált kerettanterv Adaptált kerettanterv MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az Apáczai Kiadó Helyi tantervi ajánlása alapján, kiegészítve a rendelkezésre álló 10%, illetve a szabadon tervezhető órakeret terhére felhasználható

Részletesebben

NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI. TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 2015. márc. 16-21.

NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI. TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 2015. márc. 16-21. NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. márc. 16-21. A pályázat célja a kiváló programú alapfokú művészetoktatási intézmények tehetségsegítő

Részletesebben

név osztály verseny neve verseny szintje helyezés felkészítő Dzadik Demeter 8.a VERSENY A SZAVAKKAL VÁROSI 1 Németh Annamária Földesi Andor 8.

név osztály verseny neve verseny szintje helyezés felkészítő Dzadik Demeter 8.a VERSENY A SZAVAKKAL VÁROSI 1 Németh Annamária Földesi Andor 8. név osztály verseny neve verseny szintje helyezés felkészítő Dzadik Demeter 8.a VERSENY A SZAVAKKAL VÁROSI 1 Németh Annamária Földesi Andor 8.a Verseny a SZAVAKKAL városi 2 Somogyiné Varga Ibolya Nagy

Részletesebben

Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola

Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója. (Kós Károly) PEDAGÓGIAI PROGRAM Miskolc 2014 T a r t a l o m j e g y z é k I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK VÉLEMÉNYEZÉS, ELFOGADÁS, JÓVÁHAGYÁS... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK.

TARTALOMJEGYZÉK VÉLEMÉNYEZÉS, ELFOGADÁS, JÓVÁHAGYÁS... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK. 1-4. OSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV... 4 ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS SZAKASZA, ALSÓ TAGOZAT, 1 4. ÉVFOLYAM... 4 AZ 1-4. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI RENDSZERE ÉS ÓRASZÁMAI... 9 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 10

Részletesebben

Országos Kézilabda. Kézilabda

Országos Kézilabda. Kézilabda Országos Kézilabda 2014. június 15-18. között Pécsett, az Országos Diákolimpia összevont labdajátékok III. korcsoportos döntőjében. Iskolánk kézilabda csapata 5. helyezést ért el. A csapat tagjai: Kassai

Részletesebben

Kovács Botond 1. osztály

Kovács Botond 1. osztály Hajmáskéri Gábor Áron Általános Iskola 05-0. tanév I. félév Kovács Botond. osztály matematika matematika matematika magyar környezetismeret hit-és erkölcstan ének ének 5. magyar 3 magyar magyar magyar

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2012-2013-as tanév. Az Úrra tekintek szüntelen (Zsolt 16,8)

ESEMÉNYNAPTÁR 2012-2013-as tanév. Az Úrra tekintek szüntelen (Zsolt 16,8) SZEPTEMBER ESEMÉNYNAPTÁR 2012-2013-as tanév Az Úrra tekintek szüntelen (Zsolt 16,8) Tanévnyitó istentiszteleten ~ óvodások, diákok verses, 2012. szeptember 2. óvónők, tanítók, Liszka pedagógusok énekszolgálata;

Részletesebben

SPORTNAP. Felső tagozat PROGRAMTERV. Balatonszabadi, 2014. június 11.

SPORTNAP. Felső tagozat PROGRAMTERV. Balatonszabadi, 2014. június 11. SPORTNAP Felső tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 11. Pedagógiai célok Az 5. és 6. évfolyamon már a mindennapos testnevelés biztosítja a tanulók mozgásigényét, de a többi évfolyamon még nem.

Részletesebben

SOROZATBAN ÖTÖDSZÖRRE IS SIKERÜLT, AZAZ ISMÉT AZ ÉV KOLLÉGIUMA LETTÜNK

SOROZATBAN ÖTÖDSZÖRRE IS SIKERÜLT, AZAZ ISMÉT AZ ÉV KOLLÉGIUMA LETTÜNK SOROZATBAN ÖTÖDSZÖRRE IS SIKERÜLT, AZAZ ISMÉT AZ ÉV KOLLÉGIUMA LETTÜNK 1996 óta nyerhető el Eger város középiskolai kollégiumai számára az ÉV KOLLÉGIUMA megtisztelő cím. Az ezért való versengést minden

Részletesebben