Budapest XII. kerület műemlékjegyzéke SVÁBHEGY - SZÉCHENYI-HEGY MŰEMLÉKI JELENTŐSÉGŰ TERÜLET
|
|
- Fanni Budai
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SVÁBHEGY - SZÉCHENYI-HEGY MŰEMLÉKI JELENTŐSÉGŰ TERÜLET MJT (térkép és határleírás szerint, ld. 19/2001 (XI.14.) NKÖM rendelet). Ürményi-Wagner villa (ún. Repos-villa) Adonis u. 4. hrsz: 9644/1; 9644/ Szabadon álló egyemeletes villaépület, korábbi (egykor nagyméretű parkban álló) kőtorony felhasználásával épült 1872-ben, tervezte Diescher József. Vöröskereszt Erzsébet Kórháza (Országos Sportegészségügyi Intézet, Magyar Testnevelési Egyetem) Alkotás u , Győri út 9-15, hrsz: 7804, 7805/ Nagyméretű parkban szabadon álló, pavilonos rendszerű kórházegyüttes. Főépülete U alaprajzú, három emeletes, téglaarchitektúrás, utólag beépített tetőtérrel (hrsz.: 7804). Osztályok szerint elkülönülten épültek az egyemeletes, szintén nyerstégla homlokzatú pavilonok, majd 1899-ben az eredeti tervekhez alkalmazkodva un. Machlup-féle üdülőház (hrsz: 7805/1). Tervezte: Hauszmann Alajos. Dálnoki-Kováts - villa Apor Vilmos tér 24. Lejtő út 2/a hrsz: 7980 modern Szabadon álló, négyzetes alaprajzú, egyemeletes villa, alagsorral. Az emeleten a négyzetnek csak a fele van beépítve, a másik fele tetőterasz. Az emeletes részhez Nyfelől a lépcsőház félhengere, a földszintes részhez pedig a D-i homlokzaton a nappali télikertjének nagyobb félhengere csatlakozik (Molnár Farkas). Villa Árnyas út 2/a hrsz: 10820/ körül Szabadon álló, földszintes, villa, K-i homlokzatán négy dór oszlopos portikusszal körül, és 1902-ben ÉNy felé több helyiséggel bővítették.
2 Villa Árnyas út 11/b hrsz: 10870/ körül Szabadon álló, téglány alaprajzú, kétszintes villa, manzárdtetőbe rejtett emelettel, négyoszlopos, patkóíves portikusszal, felette a manzárdemelet szintjén faoromzatos, loggiaszerű erkéllyel. Városkút (Doktorkút, Nádorkút) Béla király út 2/a hrsz: század Középkori forrásfoglalás, 18. századi kútházzal. Szabadon álló, téglány alaprajzú, nyeregtetővel fedett építmény. Középtengelyében keskeny, rácsos ablak nyílik, középkori kőfaragványokból képzett keretelésben. Mellette egy-egy félköríves fülke, lábazatában szintén középkori kőfaragványok. Az építmény mögött, DNy-felé, boltozott, csúcsíves vízgyűjtő folyosó (15. sz.) húzódik a hegy belsejébe. K-felé, szintén a felszín alatt csatorna vezet az alsó vízgyűjtő medencéhez, mely fölött 19. századi kútház rekonstrukciója áll. Villa és kertje Béla király út 6-8. hrsz: 9559/ Szabadon álló földszintes villaépület és kertje ( között Devecseri Gábor lakóháza) Frivaldszky Mauthner - Pálffy-villa és kertje Béla király út 20. Mátyás király út 27. Hrsz.: 9555 Historizáló 1850 k Frivaldszky - Mauthner - Pálffy-villa és történeti kertje Villa Béla király út 22. hrsz: körül Parkban szabadon álló, téglány alaprajzú, földszintes villa, ötnyílásos, attikás portikusszal (két dór sarokpillér között négy dór oszlop). Az épület sarkait dór saroklizénák szegélyezik, a főpárkány körbefut az épületen. Az összes homlokzati nyílás valamint az épület belseje is átalakított. Az épület hátsó homlokzata mellett egykorú, emeletes melléképület, átalakítva.
3 Béla király - kút Béla király út 28. hrsz: 9529/3 barokk 18. század Középkori forrásfoglalás, 18. századi kútházzal. Szabadon álló, téglány alaprajzú, nyeregtetővel fedett építmény, dongaboltozatos belső térrel. Homlokzatán 1847-es emléktábla. A kútházból dongaboltozatos vízgyűjtő folyosó vezet a hegy belsejébe. Villa és melléképületek Béla király út 61. Csermely u hrsz: 10525/2, 10526/ Nagyméretű parkban szabadon álló, zömök, U alaprajzú, kétszintes épület. DNy-i homlokzata földszintes, kétkarú lépcső vezet az emelt szintről nyíló bejárathoz. Oldalhomlokzatai és ÉK-i homlokzata kétszintes, mindkét szinten loggiával (Hild József). A villától DK-i irányban áll a Horthy villa, volt Fácán vendéglő. Az eredetileg stílusú épületet (Hild József?) 1894-ben stílusban átalakították (Schirmbrand A.), ma erősen átépítve. A villa és a Csermely út közötti szakaszon álló, 1894 k. emelt épület (Schirmbrand A.?) az utolsó megmaradt darabja az egykori Fácános Üdülőtelep épületegyüttesének. Gondűző -villa Budakeszi út 20/c Zugligeti út hrsz: 10947/ körül Szabadon álló, U-alaprajzú, földszintes épület, háromnyílásos, timpanonos portikusszal, egyszerű keretelésű ablakokkal, az épületen körülfutó zárópárkánnyal. Telkén 1953-ban épült a Magyar Iparművészeti Egyetem főépülete (Farkasdy Zoltán és Limpek Jolán?). Villa Budakeszi út 24. Zugligeti út hrsz: körül Szabadon álló, tagolt alaprajzú, földszintes, klasszicizáló villa, D-i (fő-) és K-i homlokzatán timpanonos, négyoszlopos portikusszal. É-i (hátsó) részén utólagos toldások.
4 Matlekovits-villa Budakeszi út 26/a Zugligeti út 31. hrsz: 10944/ körül Szabadon álló, erősen tagolt alaprajzú, földszintes villa, négy dór oszlopos, faszerkezetű, oromzatos portikusszal. Oromzatának faváz-közeiben sgraffittodíszítés. Belseje egyszerű ben és 1903-ban bővítették. Wodianer Baldacci-villa és melléképülete Budakeszi út 32. Zugligeti út hrsz: körül Parkban szabadon álló, egyemeletes épület. Tizenegy tengelyes főhomlokzatának középrésze kilenctengelyes rizalitként ugrik előre, közepén öttengelyes portikusszal ban a portikuszt befalazták, a villa belsejét átalakították. A telek Zugligeti út felőli oldalán romantikus, vakolatarchitektúrás, földszintes melléképület áll. Rózsa-villa (Oszwald-villa) és kertje Budakeszi út 36/a,b Árnyas út 3/a hrsz: 10867/6, 10867/7, 10867/8, 10867/9, 10867/10, 10867/11, 10867/12, 10867/13 romantikus 1847 körül Szabadon álló, téglány alaprajzú, földszintes villa és kertje. K-re néző fohomlokzatának közepén háromnyílásos, félköríves-oszlopos loggia, melyhez falazott mellvédek közt lépcsősor vezet (Hild József?). Építtette Rózsa Lajos. Felújították 1998-ban. Hild-villa (Geist-villa) Budakeszi út Árnyas út 5-7. hrsz: Korabeli, nagyméretű kertben szabadon álló, eredetileg téglány alaprajzú, földszintes villa. Fohomlokzata közepén négyoszlopos, timpanonnal lezárt portikusz, melyhez lépcsős mellvédfalak közötti lépcsőfokok vezetnek (Hild József) 1889-ben kétoldalt ugyancsak timpanonos lezárású rizalittal, 1894-ben hátsó traktussal bővítették (Pucher József.1998-ban felújították.
5 Sebők-villa Cédrus u. 3. hrsz: 9615/2 romantikus Szabadon álló, téglány alaprajzú, egyemeletes villa. ÉK-re néző főhomlokzatának középrészén kétszintes, rizalitszerűen előrelépő, vasoszlopos erkély, a Cédrus u-ra néző homlokzatának két oldalrizalitja között az emeleten konzolos függőfolyosó húzódik (Pán József) ben felújították. Rk. templom (Plébánia és közösségi ház) Csaba u. 5. hrsz: 6835/18 szecessziós A városmajori parkban szabadon álló, lényegében téglány alaprajzú, de erősen tagolt, magastetős tömegekkel (előcsarnok, torony, feljáró) bővített templom, melyet a később épült szomszédos nagytemplommal (trsz.:15718) kétoldalt nyitott, ívesárkádos folyosó kapcsol össze (Árkay Aladár). Eredetileg egyhajós belső terét a nagytemplom elkészülte után plébániahivatal céljaira átalakították. Rk. templom és torony Csaba u. 5. hrsz: 6835/18 modern 1932/ A városmajori parkban szabadon álló, fohomlokzatával a Csaba utcára nézo háromhajós, vasbeton szerkezetu templom, külön épült harangtoronnyal, amelyet árkádos betonfolyosó köt össze a templommal. Jellegzetes félköríves, barlangszeru bejárata, a tömör és a nagy üvegezett felületek váltakozó ritmusa, a torony felső részének lépcsőzetes, nyitott architektúrája (Árkay Aladár és Bertalan). Berendezését a korszak jelentos muvészei készítették (Árkayné Sztehló Lili, Pátzay Pál, Ohmann Béla, Kovács Margit, Boldogfai Farkas Sándor, Molnár C. Pál, Pekáry István, Bocz Lajos, Feszty Masa, Zala György). MOM Kultúrház Csörsz u. 18. Jagelló út 5. Sirály u. 1/a hrsz: 7904 modern Szabadon álló, L alaprajzú, egyemeletes épület. Sarokrészén az épülettestből háromnegyedkör formában kiugró, kör alaprajzú bejárati csarnok, amelynek homlokzatát a két szintet átfogó, sűrűn egymás mellé helyezett szegmentíves záródású nyílások tagolnak. Burkolata a sarokrészen sötétebb, az L szárait alkotó épületszárnyakon világosabb kő. Építtette a Magyar Optikai Művek (ifj. Dávid Károly).
6 Tóth-villa Dániel út 9. hrsz.: 10691/1 modern Lejtős terepen szabadon álló, L alaprajzú, háromszintes villa. Az épület mind a téglány alapú kubusok egymás mellé sorolásával, mind részletmegoldásaival a modernizmus korának építészeti gyakorlatát tükrözi (Árkay Bertalan). Fogaskerekű vasút svábhegyi állomása Diana u. hrsz.: 9886/ század utolsó negyede A zömök tömegű, téglány alaprajzú, egyemeletes, alacsony hajlásszögű nyeregtetővel fedett állomásépülethez a vágányok mellett hosszútéglány alaprajzú, nyitott faárkádos, az előzőre merőleges gerincű nyeregtetővel fedett váró csatlakozik. A földszint kőlábazata feletti vakolt, festett falazatot vakolatlan téglapárkány zárja. Felette, az első emeleten a fal fachwerk szerkezetű, közte vakolt, festett felületekkel. Az oromfal előtt konzolos alátámasztású faerkély. Általános iskola és óvoda Diana u. 4. Felhő u. 1. Költő u. 10. hrsz: 9612/5 szecessziós A Felhő és Költő u. sarkán, a Felhő u. mentén húzódó hosszú, trapéz alakú telken szabadon álló, U alaprajzú, háromemeletes épület. Bejárata az épülettömb ÉK-i szakaszán portikuszos előépítményben nyílik. Az udvari homlokzat középtengelyében álló rizalitot és az U alaprajz befoglaló szárnyainak Ny-i homlokzatait oromzat koronázza. A síkban tartott vakolt homlokzatokat nyers színű burkolótéglából falazott szemöldökívek és függőleges lizénák tagolják. Az épület eredetileg egyemeletes volt, 1928-ban bővítették. A telek ÉK-i részén áll az egykori óvoda kétemeletes, téglaarchitektúrás tömbje. A területet szecessziós kerítés övezi. Flóra-villa Diana u. 8. Gyöngyvirág út 19. hrsz: Lejtős terepen, kertben szabadon álló, összetett alaprajzú villa. Főhomlokzatának K-i oldalán, rizalitként előreugróan, három félköríves nyílású, beüvegezett loggia, fölötte timpanonnal, a Ny-i homlokzaton színes ólom-üveg ablakkal. A kertben egykorú kertész lak. (Berczik Gyula).
7 Karczag-villa Diana u. 17/a hrsz.: 9602/ Lejtős terepre épült, szabadon álló, bővített téglány alaprajzú, földszintes épület. ÉK-i oldalán álló négy korintoszi oszlopos, timpanonos, részben üvegezett portikuszához magas lépcsősor vezet. A lapos hajlásszögű nyeregtető oromzatai a rövidebb oldalakon timpanonban záródnak (Hild József). Az épületet 1959/60-ban felújították. Óra-villa Diana u. 23/b Lóránt út 25. hrsz.: 8467/ Szabadon álló, téglány alaprajzú, földszintes villa, dór oszlopfős, hétoszlopos portikusszal, timpanonjában órával. Szabályos tengelykiosztású ablakai felett dísztelen, magas szemöldök. Építtette Heidrich Ferenc pesti csokoládégyáros. Lakóház Felhő u. 2. Költő u. 8. hrsz: körül Szabadon álló, L alaprajzú, földszintes lakóház, oromzatában lombfűrészelt díszítéssel. Jelenleg lakóház, posta és üzletek. Telkén áll két egykorú, földszintes melléképülete, jelenleg lakóházak. Mária-kápolna Galgóczy u. 49. Csipke út 1/a hrsz.: barokk Az eredetileg szabadon álló, kis négyzetes alaprajzú kápolna ma egy nagyobb, modern (1997) kápolnába befoglalva áll. Kis kiülésű, vonalas díszű kőkeretes nyílása kosárívének zárókövén az 1753-as évszám olvasható. Vakolt, fehérre festett falát egyszerű profilú párkány zárja le (Sigl Márton). Szentgyörgyi-villa és kertje Határőr út 59/a-b hrsz: 9832/10, 9832/11 neobarokk Neobarokk villa és kertje. Tervezte Szentgyörgyi Gyula,
8 Villa Istenhegyi út 16. hrsz: Lejtős terepen, kertben szabadon álló, egyemeletes, épület. Az emeletet a két világháború között építették meg, az eredeti tervek alapján. Zillich Zerkowitz-major és parkja Janka út 4/b hrsz: barokk 1760-as évek 18. századi nagyméretű majorság épülete és parkja Hofhauser-ház Kékgolyó u. 17. hrsz: 10017/ A telek ÉK-i sarkában álló, zömök, L alaprajzú épület, utcai homlokzata egyemeletes, a kert felől kétemeletes. Utcai homlokzatának középtengelyében nyílik az erős kiülésű, timpanonnal koronázott kapu felett szoborfülkében pajzsot tartó fiú szobra, a szoborfülke két oldalán egy-egy törpe obeliszk. A tető erős kiülésű főpárkányát fa konzolok tartják. A párkányt a kapu fölött hármas ablakkal áttört, kontyolt nyeregtetővel fedett tetőépítmény szakítja meg. (Hofhauser Elek). Az épületet az 1990-es években ÉK felé kápolnával és közösségi helyiséggel bővítették (Benczúr László). Villa (Lyka Károly egykori lakóháza) Kikelet u. 50. hrsz: 10292/ körül Szabadon álló, téglány alaprajzú, földszintes villa, portikusszerűen előrelépő, faszerkezetű, beüvegezett verandával, szintén fából készült, hasonló stílusú fa nyíláskeretekkel. Az 1990-es években D-i irányban bővítették és az épületet felújították.
9 Kraits-, utóbb Lívia-villa Költő u. 1/a, 1/b hrsz: 9563/1, 9563/ Kertben szabadon álló földszintes épület, DK-i oldalon timpanonnal koronázott négy dór oszlopos mély portikusszal (hrsz. 9563/1; Költő u. 1/a). Az É-i és D-i oldal portikuszai 1912 után épültek. A villa mögött, a telek Ny-i határa mellett áll a földszintes Mária-villa, DK-re néző, lombfűrészelt architektúrás, deszkaoromzatos terasszal (hrsz. 9563/1; Költő u. 1/a). Építtette Milassin Vilmos, 1883-ban. A Máriavillá -t keskeny fasor köti össze a Költő utcával (néhány egyed kivágva). A 9563/2-es hrsz. (Költő u. 1/b) Ny-i végében áll a kétemeletes, modern Ibolya villa, építtette Nagy Zsigmond 1913-ban, K-i végében pedig a szabadon álló, összetett tömegű szecessziós Pista-villa. Ez utóbbit, valamint az egyemeletes modern Magda-villá - t (hrsz. 9563/1; Költő u. 1/a, az É-i telekhatár középső szakaszán) a Városkúti Üdülőtelep Rt. építtette a két világháború között. A telket a Költő u. mentén kő támfal övezi, ebben nyílik a keskeny, kapubálvánnyal és puttókkal szegélyezett bejárat. Épült 1927-ben. Layer-villa Költő u. 3. hrsz: Szabadon álló, lényegében téglány alaprajzú egyemeletes villa, ÉK-i és ÉNy-i homlokzatán faszerkezetű erkéllyel, DK-i homlokzatán dór oszlopos, utólag befalazott tornácnyílással. Architektúrája késői klasszicizáló és romantikus motívumok vegyítése. Lakóház Költő u. 11/a Diana u. 5. Tücsök u. 2/a hrsz: 9579/1 19. század utolsó negyede Erősen tagolt, eredetileg feltehetően U alaprajzú, földszintes ház, a Diana és Költő u. sarkán csatlakozó, utólagos bővítéssel. Lakóház Költő u Tücsök u. 6. hrsz: körül Présház jellegű sváb falusi porta: az utcafronton fésűs beépítésben álló, téglány alaprajzú földszintes ház, a hegyoldalban pince. A házhoz a telek belsejében, a domboldalhoz támaszkodva L alakban emeletes rész csatlakozik, az emelet utólag épült (?).
10 Központi Állami Kórház Kútvölgyi út 4. hrsz: 10733/6 modern Szabadon álló, több épületszárnyból T, illetve F alakban összetett, a lejtős terephez alkalmazkodóan nyolc-tízemeletes kórházépület. Sötétebb árnyalatú kőburkolatát vízszintesen világosabb sávok, a homlokzatokat a kiugró lépcsőtornyok, erkélyek, illetve nagy üvegezett felületek tagolják (Csánk Elemér). Rekonstrukció, tetőtéri kazánház építés az 1970-es években (Pázmándi Margit). A telek keleti végében modern villaépület átalakítva. Szél-villa Lejtő út 22. Sashegyi út 6. hrsz.: 8110/2 modern Szabadon álló, kétemeletes lapostetős épület. A négyzetes alapú kubusokból álló, többszörösen bontott tömegéből félköríves alaprajzú lépcsőház lép ki. A homlokzaton rendszertelennek tűnő ablakkiosztás a belső elrendezés funkcióit követi (Rimanóczy Gyula). Zlamál-villa Lóránt út 5/a hrsz.: 9655/ Lejtős terepen szabadon álló, földszintes, kontyolt nyeregtetős épület. Timpanonos portikusza elöl három-, oldalt kétnyílásos, sarkain pillérekkel, köztük oszlopokkal. A téglány alaprajzú fő tömeg sarkain kis kiülésű falpillérek állnak, amelyek az egész épületen körbefutó összetett tagozatú párkányt tartanak. Az ablakok felett erőteljes szemöldökpárkány Lybasinszky-villa Mátyás király út 14/c hrsz.: 9503/ Lejtős terepen szabadon álló, téglány alaprajzú, az út felé kétszintes, DNy-i oldalán földszintes épület. Emeletes, részben üvegezett portikusza a földszinten vállpárkányos, árkádíves architektúrát mutat, felette hat, dór jellegű oszlop kis hajlásszögű timpanont tart. A tető formája kontyolt nyereg. A földszint homlokzata vakolatba húzott vékony, vízszintes vonalakkal díszített, a párkány felett az emeleten a falfelület sima. A fő tömeg sarokpilaszterei fölött sima felületű zárópárkány fut körbe (Hild József). Építtette Lybasinszky Vince szabómester özvegye.
11 Reiszinger-villa Mátyás király út 20. hrsz.: Szabadon álló, téglány alaprajzú, magasföldszintes épület. Portikusza szabálytalan kiosztású dórpilléres, timpanonos, üvegezett. Kisebb átalakításoktól eltekintve eredeti állapotban maradt fenn. Fogaskerekű vasút Széchenyi-hegyi végállomása Rege út Agancs út 15. hrsz.: 9309/ Szabadon álló L alaprajzú, földszintes, nyeregtetős állomásépület, amelynek egyik végéhez nyitott, faszerkezetű tornácszerű váróhelyiség csatlakozik. A vágányok felöli oldalon, a peron fölé az ereszvonaltól induló, falra támaszkodó fakonzolos, kis hajlásszögű védőtető nyúlik. A homlokzaton félköríves záródású, széles bejárattal és téglány formájú, népies rácsozatú ablakokkal. Traitler-villa Remete út 16. hrsz: 10848/ Lejtős terepen szabadon álló, eredetileg téglány alaprajzú, 1936-ban U alaprajzúvá bővített földszintes villa, a kert felőli oldalán négyoszlopos timpanonos portikusszal, előtte magas, támfalas terasszal (Kauser Lipót).A terasz korlátjának tartóposztamensein neo-rokokó bronzszobrocskák. Laszlovszky-major Szarvas Gábor út Zugligeti út 58. hrsz: 10819/30 későbarokk 19. század Parkban szabadon álló épületegyüttes: U alaprajzú, földszintes, majorsági udvarház, középtengelyében faszerkezetű portikusszal (1820 k.); -neoreneszánsz, egyemeletes villa (19. sz. vége), mögötte korábbi, nagyméretű pincével; L alaprajzú melléképület, egykori kertészlak (19. sz. második fele). Az együttest ben teljesen felújították. Kálvária oltár Szent Orbán tér hrsz: 9814/ Kálvária oltár. (t ö r t é n e t)
12 Széchenyi-kilátó (egykori gloriette) és Széchenyi emlékek Széchenyi-emlék út hrsz: Kilátó építmény, eredetileg a Városligetben állt, mint artézi kút; a Millennium idején áthelyezve a Széchenyi-hegyre, mint kilátó. Tervezte Ybl Miklós. Az építmény mellett Széchenyi-emlékkő és feliratos kőpad. A kilátó körül park. Wellisch-villa és kertje Széchenyi-emlék út 3-5. hrsz: Szabadon álló, egyemeletes villa és kertje.tervezte Wellisch Alfréd, saját nyaralójaként, épült 1891-ben. A nagyméretű kertben kertészlak és grotta; a Széchenyi-emlék út felől díszes kerítés és kapu található. Áramátalakító Szilágyi Erzsébet fasor hrsz: 6835/ A Szilágyi Erzsébet fasor és a fogaskerekű pályatest között, a Városmajor területén szabadon álló, téglány alaprajzú épület, szélesebb oldalain négy-négy transzformátor-fülkével. A körbefutó párkány felett a hosszabb homlokzatokon a pilaszterekkel osztott szakaszokban egy-egy Hermész-fej, a rövid homlokzatok közepén a székesfőváros címere látható. Budagyöngyei villamos megálló Szilágyi Erzsébet fasor 24. előtt hrsz: körül Az 56-os és egykori 58-as villamos Budagyöngye elágazás megállója. Terméskő talapzaton álló, nyitott faszerkezetű, nyeregtetős pavilon, svájci stílusú áttört oromzattal. Haggenmacher-villa, egykori Istenszeme -fogadó és parkja Szilassy út 3. hrsz: 10505/2 Historizáló 19. század vége Nagyméretű parkban szabadon álló földszintes villaépület, mely az egykori Istenszeme fogadó átépítésével keletkezett. A parkban, az épülettől délre természetes eredetű tó található.
13 Schachtner-ház Városmajor u. 24. hrsz: 6984 romantikus Zártsorú beépítésben álló, U alaprajzú, földszintes épület, É-i oldalszárnyára utólag húzott emelettel (1930). Kertjében nyolcszög alaprajzú, dór oszlopos, filagória. Villa Városmajor u. 39, 41/a, 41/b hrsz: 6864/5, 6864/7, 6864/ körül Szabadon álló, megemelt földszintes épület (hrsz. 6864/7), lizénákkal tagolt, timpanonos, utcavonalba illeszkedő homlokzattal, a kerti oldalon magas, lépcsős, négyoszlopos, timpanonos portikusszal (Hild József?). A 19. sz. második felében többször bővítették, D-i oldalán gazdasági épületeket emeltek (hrsz. 6864/9, Városmajor u. 39.). Az épület ÉNy-i oldalához 1907/08-ban egyemeletes toldalék épült (Árkay Aladár, Kallina Géza; hrsz: 6864/5, Városmajor u. 41/b). Baróthy-ház Városmajor u. 42. hrsz: 6883/1 szecessziós Zártsorú beépítésben álló, U alaprajzú, három emeletes bérház, kovácsoltvas kapuval (Árkay Aladár). Barabás-villa Városmajor u. 44. hrsz: Szabadon álló, téglány alaprajzú, földszintes villa, utcai homlokzata közepén négyoszlopos, timpanonos portikusszal, amelyhez néhány lépcsőfok vezet. A telek Városmajor u. 46. számhoz csatlakozó oldalán a villával közel egyidőben épült, alápincézett, földszintes melléképület áll. Építtette Barabás Miklós festőművész, akinek 1870-ig volt itt lakása és műterme. Lakóház Városmajor u. 50/b hrsz: 6878/1 modern Zártsorú beépítésben álló, téglány alaprajzú, háromemeletes, lapostetős bérház A homlokzat erőteljes vízszintes tagolását az erkélyek összefüggő mellvédsávjai és a franciaerkélyek korlátjai, valamint az ablakok-erkélyajtók sávjai adják. A középtengelyben a homlokzat síkjába simuló üvegtégla szerkezetű lépcsőház hengeres tömbje (Olgyay Aladár és Olgyay Viktor).
14 Általános iskola és óvoda Városmajor u. 59. Temes u. 2. hrsz: 6835/6 szecessziós 1910/ Saroktelken álló, szabálytalan alaprajzú, oromzatokkal és tornyokkal erősen tagolt tömegű szabadon álló épületegyüttes. A DK-i szakaszon álló szabálytalan U alaprajzú, háromemeletes iskolához ÉNy-i irányban földszintes folyosóval csatlakozik az egyemeletes óvoda. Az együttes főhomlokzata a Városmajor u. mentén húzódik, a rizalitszerűen előálló, oromzatos DK-i szakaszban nyílik a rusztikával keretezett bejárat, amelyhez hasonló lábazattal kialakított kerítés csatlakozik (Kós Károly, Györgyi Dénes). Lang-villa Városmajor u. 60. hrsz: 6870/ körül Zártsorban épült, U alaprajzú épület. Először az utcával párhuzamos, magasföldszintes szárnya épült meg, a homlokzat közepén négyoszlopos, timpanonos portikusszal, amelyhez lépcsőfokok vezetnek; később az e szárnyra merőleges földszintes szárnyak (Lang József). Zugligeti villamos végállomás Zugligeti út Csermely út hrsz.: 10527/ körül A Zugligeti út és a Csermely út találkozásánál, az egykori villamos végállomás területén kialakított szabadidő központban álló hosszú téglány alaprajzú, lapos nyeregtetős épület nyitott, faszerkezetű, lombfűrészes architektúrájú tornáccal. Zugliget, ún. régi villamos végállomás Zugligeti út 64. hrsz.: 10760/3 19. század vége Közvetlenül az út mellett, lejtős terepen szabadon álló, téglány alaprajzú, váltószintes ház, nyeregtetővel. A hossztengelyére szimmetrikus épület három részre tagolódik: az épület két végén földszintes, gazdag tégla-vakolt architektúrás, keresztirányú nyeregtetőkkel s díszes oromzatokkal kiemelt, a középrész kétszintes, vakolt. Az ÉKi homlokzat előtt félköríves terasz áll, amelyet 6 oszlopos ácsszerkezetű pavilon fed, lombfűrészelt betétmezőkkel. A teraszra kétfelől íves kő lépcsőkarok vezetnek vaskorláttal.
15 Villa Zugligeti út 79. hrsz.: romantikus A telek ÉK-i sarkában álló, téglány alaprajzú, egyemeletes, romantikus villa, háromnyílásos, pilléres, timpanonos oromzatú, kétszintes portikusszal, a portikusz nyílásaiban öntöttvas mellvédkorláttal.
Helyi egyedi védett építmények
Helyi egyedi védett építmények - értékvédelmi lapok - 2016. Utcanév, házszám: Albert utca 7. Városrész: Külső-Erzsébetfalva Hrsz: 173037 1. Tömeg, arányok: földszintes, részben kontyolt nyeregtetős Építészeti
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Evetke út 2. (hrsz. 9230) Társasház, volt Lomnic társas szálló Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK VÉDETTÉ NYILVÁNÍTÁSA
A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója
A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója Az épület a Piráni Építészeti Napokon a Piranesi díj dicséret fokozatát nyerte el 2007-ben. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 1997-ben országos, nyilvános
Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés
He-e/1. 2683 Iskola tér 2. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium épülete Kisvárda város Önkorm. Kisvárda város Önkorm. Oktatási épület 1919 jó szabadon álló F+3 Összetett tetőidom, kontyolt nyeregtető.
A Velencei Értéktár Bizottság 2015. november 9-i ülésén VÉB/2015/5 határozatszám alatt a Beck kastélyt a Velencei Értéktár részének nyilvánította.
Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2015. november 9-i ülésén VÉB/2015/5 határozatszám alatt a Beck kastélyt a Velencei Értéktár részének nyilvánította. A döntés az alábbi javaslat alapján
DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS
T T 1 T A N Á C S A D Ó É S T E R V E ZŐ KFT. DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK FELÜLVIZSGÁLATA H E L Y I É P Í T É S I S Z A B Á L Y Z A T DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK..(.)
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Pipiske út 4. = Svájci út 11. (hrsz. 9269/18) Társasház, volt társas szálló Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK
BATTHYÁNY U. 8. = ISKOLA U. 48-50.
Az elkészült vizsgálati anyag az egyes épületekre nézve a következ ket tartalmazza. 1. Batthyány u. 8. BATTHYÁNY U. 8. = ISKOLA U. 48-50. hrsz. 14101 tömb 39 tervez építész, építtet, kivitelez ép. id,
Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.
Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Karthauzi út 4/a (hrsz. 9227/1) Társasház, volt Svábhegyi Társas Szálló, majd Majestic öröklakásos társasház Budapest,
Balatonfüred helyi egyedi védelem alatt álló elemeinek katasztere 5. számú melléklet
Balatonfüred helyi egyedi védele alatt álló eleeinek katasztere 5. ú elléklet Sor Cí Hrsz. Helyszínrajz, fotó Megállapítások, ajánlások 1. Ady Endre utca 12/a. 2756 Eklektikus holokzatú villa. Az épület
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. április 21-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2005. április 21i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Damjanich János Általános Iskola bővítésének és átépítésének, valamint a Tisza
Budapest II. Török u. 10. hrsz 13439
Budapest II. Török u. 10. hrsz 13439 2009 PLINTHOSZ Bt. 2092. Budakeszi, Rákóczi F. u. 26. tel: 06/23451291 fax: 06/3160890 e-mail: dery.csaki@t-online.hu készítette: Dr. Déry Attila építészmérnök, építészettörténész
HELYILEG VÉDETT ÉPÜLETEK ÉS OBJEKTUMOK 10. számú melléklet, 10/a táblázat Sorsz. Szelvény Védendő épület, építmény címe Hrsz. Besorolás Megjegyzések
HELYILEG VÉDETT ÉPÜLETEK ÉS OBJEKTUMOK 10. számú melléklet, 10/a táblázat Sorsz. Szelvény Védendő épület, építmény címe Hrsz. Besorolás Megjegyzések 1. 15 Ady u. 1. 5240/5 H2 Strand, régi bejárati pavilonok,
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Budapest Hegyvidék, 2013. március
Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (. ) önkormányzati rendelete helyi (kerületi) jelentőségű építészeti értékek védetté nyilvánításáról A Budapest XII. kerület
BUDAPEST VI., NAGYMEZŐ UTCA 3.
BUDAPEST VI., NAGYMEZŐ UTCA 3. HOMLOKZATFELÚJÍTÁSI JAVASLAT Bor Ferenc 2012. Homlokzatfelújítási javaslat Az épület Az épületet Vajda Andor és Gyenes Lajos építészek tervezték és építették 1913- ban a
Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
14/2005. (VIII. 10.) Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest Hegyvidék XII. kerület Városrendezési és Építési Szabályzatáról 1 A Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat
Hajdúböszörményi Tájházak
Hajdúböszörményi Tájházak A népi építészet emlékeit őrzi a Polgári utca egyik zugának öt paraszti porta alkotta épületegyüttese, mely egyszerű, alföldi típusú lakóházakból és gazdasági épületekből áll.
Általános rendelkezések 1.
Budapest-Zugló Képviselő-testületének 9/00.(VII.08.) sz. rendelete Zugló Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának, valamint Zugló Kerületi Szabályozási Tervének elfogadásáról (egységes szerkezetben
3. sz. szerződésmódosítás-bodrogkeresztúr Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése
3. sz. szerződésmódosítás-bodrogkeresztúr Község Önkormányzata középületeinek energetikai korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/22 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény
2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: 2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása:
1 I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó személy neve: Balassa János 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név: Balassa János E-mail cím: balassa.janos1@gmail.com
Tájékoztató a K-045 számú eljárás eredményéről
Tájékoztató a K-045 számú eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/70 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító
DUNAHARASZTI, SZENT IMRE PLÉBÁNIA ÚJ TEMPLOMÉPÍTÉS
KÁRPÁTBER Kft. H-2330 Dunaharaszti Kós Károly. u. 30. +36 30 449 7718 karpatber@gmail.com www.karpatber.hu DUNAHARASZTI, SZENT IMRE PLÉBÁNIA ÚJ TEMPLOMÉPÍTÉS 2330 DUNAHARASZTI Thököly u. 2. Deák Ferenc
INGATLAN FORGALMI ÉRTÉKBECSLÉSE
MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. Helyiséghasznosítási iroda Miskolc, Széchenyi u. 60. iktatószám: 11342-1 /G30/2013. MISKOLC, József A. u. 44. szám alatti 4800 helyrajzi számú INGATLAN FORGALMI ÉRTÉKBECSLÉSE
A rendelet célja 1. 2
Az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról és önkormányzati támogatásról szóló, többször módosított 55 / 2003. (XI. 28.) Ktr. sz. rendelet Baja Város Képviselő-testülete az
1. számú melléklet a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelethez. Fogalommeghatározások
1. számú melléklet a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelethez Fogalommeghatározások 1. Akadálymentes: az az építmény, amely mindenki számára önállóan, biztonságosan és kényelmesen, korlátozás nélkül használható.
SZOMOR KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA
LT-PLAN BT Épület- és településtervezés Tatabánya, Tátra u. 1/A. 2804. Tatabánya, Pf.: 406. SZOMOR KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA 2006 (Egységes szerkezet) Szomor község Önkormányzata 10/2006.(V.5.)
ÉMOP-2.1.1/A-14-2014-0001
Eredmény - Kivitelezési szerződés keretében Nemzeti Filmtörténeti Élménypark - Versenyképes Turisztikai Termék- és Attrakció Fejlesztés című ÉMOP-2.1.1/A-14-2014-0001 projekt keretében Fúvógépház épület
NAGYPALL HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER
NAGYPALL HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER PÉCSÉPTERV STUDIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BELSŐÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS LEBONYOLÍTÁS N A G Y P A L L EGYSÉGES TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉRTÉKVÉDELMI
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Zalaszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (VI.06.) önkormányzati rendelete Zalaszentmárton Község Helyi Építési Szabályzatáról Zalaszentmárton Község
BAKONYOSZLOP TERVPÁLYÁZAT
Szerzõ: Domiporta Építész Stúdió Kft. Farkas Mária okl. építészmérnök, mûemlékvédelmi szakmérnök Józsa Ágota okl. építészmérnök Józsa Dávid okl. építészmérnök BAKONYOSZLOP TERVPÁLYÁZAT MÛLEÍRÁS Az elbûvölõ
SZOMBATHELY MJV Önkormányzata. Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2.
SZOMBATHELY MJV Önkormányzata Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2.1-15) 2014-2020 Koncepcionális javaslat Készítette: 2016. április
Budapest, VIII. kerület Puskin utca 12. sz.
Budapest, VIII. kerület Puskin utca 12. sz. HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ MEDARCH Bt. 2012. A L Á Í R Ó L A P Tárgy: Homlokzat felújítási engedélyezési tervdokumentáció Budapest,
ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT
1. sz. melléklet ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVIZSGÁLAT Az Eger, Dobó utca páros és páratlan oldalának (HT) helyi területi védelem alá, valamint a az utca épületeinek (H1; H2) egyedi helyi védelem alá helyezéséhez
A 2092 Budakeszi, Fő utca 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ épületére vonatkozó műszaki állapot értékelés
A 2092 Budakeszi, Fő utca 108. szám alatt található Erkel Ferenc Művelődési Központ épületére vonatkozó műszaki állapot értékelés 2.) Az épület tartószerkezetére vonatkozó műszaki állapot értékelés 2.1.
Helyi Esélyegyenlőségi Program. Borsosberény Község Önkormányzata. 2013. július 10.
Helyi Esélyegyenlőségi Program Borsosberény Község Önkormányzata 2013. július 10. 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... Bevezetés... 2 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk...
TELEPÜLÉSKÉP, TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET
A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. -a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt felhatalmazás alapján meghatározza az országos
"Sportöltöző és a Haller Kúria II. felújítása" tárgyú eljárás eredménytájékoztatója
"Sportöltöző és a Haller Kúria II. felújítása" tárgyú eljárás eredménytájékoztatója Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/94 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. április 7-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet
I/A kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. április 7-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Tárgy: Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás...
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2006. (IV. 7.) önkormányzati rendelete
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 9/2006. (IV. 7.) önkormányzati rendelete a Lőverek városrész és környéke Szabályozási Tervéről és Helyi Építési Szabályzatáról Sopron Megyei Jogú Város
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya és értelmezése
Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010. (IX.1) önkormányzati rendelete Szigliget Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről 1 (Módosítással egybefoglalva és lezárva:
A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének. 20/2002. (X. 10.). sz. rendelete
A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 20/2002. (X. 10.). sz. rendelete a Budapest, IX. ker. Középső-Ferencváros Ferenc körút Üllői út Haller utca Mester utca által határolt rehabilitációs terület
A szabályozási tervlappal és a mellékletekkel kapcsolatos módosulások
Az Esztergomi Önkormányzat 40/2005.(XI.5.) ör. rendelete Esztergom, Szenttamás városrész helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló rendelek módosításáról Esztergom Város Önkormányzatának
BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3 ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ SZEGED, 2011.
Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs!
TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA VÖLGYSÉG TURISTA EGYESÜLET Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tolnai Hegyhát 25 elnevezésű
Nagyvázsony Község HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK
Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2003. (XII. 19.) önkormányzati rendelete Nagyvázsony község Helyi Építési Szabályzatáról (módosításokkal egységes szerkezet) Nagyvázsony Község
HAJDÚSÁMSON VÁROS. - A 2012. ÉVI MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYBESZERKESZTVE - Hatályos 2013. március 4-tõl HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT SZABÁLYOZÁSI TERV
HAJDÚSÁMSON VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE - A 2012. ÉVI MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYBESZERKESZTVE - Hatályos 2013. március 4-tõl II./a II/b HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT SZABÁLYOZÁSI TERV 1 HAJDÚSÁMSON
5.6.0. - energetikai korszerűsítés - Magyarbánhegyes
5.6.0. - energetikai korszerűsítés - Magyarbánhegyes Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/105 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (XI.9.) önkormányzati rendelete Emőd Város Helyi Építési Szabályzatáról
Emőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (XI.9.) önkormányzati rendelete Emőd Város Helyi Építési Szabályzatáról Emőd Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
BARACS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA - MÓDOSÍTÁS. 2007. november egyeztetési anyag. Alátámasztó munkarész Leírás
BARACS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA - MÓDOSÍTÁS 2007. november egyeztetési anyag Alátámasztó munkarész Leírás Jóváhagyandó munkarész Rendelettervezet Változással érintett tervlapok (a korábbi és a
Tájékoztató az eljárás eredményéről- A Szigligeti Alkotóház kastély épületeinek felújítási munkái
Tájékoztató az eljárás eredményéről- A Szigligeti Alkotóház kastély épületeinek felújítási munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/68 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 TISZAFÖLDVÁR VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Helyi értékvédelmi javaslat alátámasztó munkarész készítette : Farkas
7. ÉPÍTÉSZ MŰSZAKI LEÍRÁS. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum új bejárati épületének versenyfelhívási tervdokumentáció építészeti munkáihoz
7. ÉPÍTÉSZ MŰSZAKI LEÍRÁS A Szabadtéri Néprajzi Múzeum új bejárati épületének versenyfelhívási tervdokumentáció építészeti munkáihoz Szentendre, Sztaravodai út Általános adatok: Cím: 2000 Szentendre, Sztaravodai
(tervezett változások pirossal) Bóly Város Önkormányzata Képviselı-testületének. sz. rendelete a HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
1 (tervezett változások pirossal) Bóly Város Önkormányzata Képviselı-testületének. sz. rendelete a HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Bóly Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az 1990. évi LXV. törvény
Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat intézményei 2012. évi felújítási- és karbantartási szükségleteinek felmérése
Intézmény megnevezése Arany János Általános és Gimnázium Elvégzendı felújítási feladatok földszinti és alagsori fiú és lány WC felújítása; fıépület eresz alatti homlokzatjavítás; fıépület tetıjavítás;
Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján
Dömötör Gábor Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Európa nagy építészei közül valaki azt mondta: Ahol a homlokzatokról hullik a vakolat, az utcák pedig elhanyagoltak,
Tájékoztató a szerződés 3. sz. módosításáról - KDOP-3.1.1./D1-12-k-2012-0001 - kivitelezési építési beruházás
Tájékoztató a szerződés 3. sz. módosításáról - KDOP-3.1.1./D1-12-k-2012-0001 - kivitelezési építési beruházás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/141 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Tájékoztató
1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok
1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) középtávra (a 2015-2020 közötti időszakra) határozza meg egy község fejlesztésének főbb irányait, és konkrét lépéseit az önkormányzat
Sülysáp Településrendezési Terve. ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2010. (IX. 23.) önkormányzati rendelete 1 Sülysáp Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról Sülysáp Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 307/2003. (06.12.) sz. határozata
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 307/2003. (06.12.) sz. határozata az önkormányzati tulajdonú épületek 2003.évi fejújítási címjegyzékéről A Közgyűlés az önkormányzati tulajdonú épületek
Lovassy László Gimnázium rekonstrukciója, bővítése Veszprém
Lovassy László Gimnázium rekonstrukciója, bővítése Veszprém Tervpályázati műleírás Adottságok A tornaterem tervezett helye (a gimnázium meglévő alsó sportpályája) a történeti városszövet és a 70-es évekre
I. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. A rendelet hatálya
A Budapest XIII. kerület Kámfor utca - Béke utca - Gyöngyösi utca - Nővér utca - Fiastyúk utca - Göncöl utca által határolt terület építési szabályzata módosításának szakmai javaslata* I. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK
Mûszaki leírás. MNM Komplex fejlesztése 2010 c. tervpályázat. Tartalomjegyzék: 1. Építészeti gondolatok. 2. Építészeti megoldások
Mûszaki leírás MNM Komplex fejlesztése 2010 c. tervpályázat Tartalomjegyzék: 1. Építészeti gondolatok 2. Építészeti megoldások 3. Táj- és kertépítészeti megoldások 4. Épületgépészeti megoldások 5. Összefoglaló
faldiagnosztikai szakvélemény az utcai homlokzat felújításához
1 1085 BUDAPEST, RÖKK SZILÁRD U. 11. (Hrsz.:36677) LAKÓÉPÜLET UTCAI HOMLOKZATÁNAK FELÚJÍTÁSA faldiagnosztikai szakvélemény az utcai homlokzat felújításához Készítette:...Simonffyné Asztalos Éva okl. építészmérnök
KVSZ MÓDOSÍTÁS BUDAPEST XII. KERÜLET, KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERV (KSZT) ÉS KERÜLETI VÁROSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (KVSZ) MÓDOSÍTÁSA I.
BUDAPEST FŐVÁROS VÁROSÉPÍTÉSI TERVEZŐ KFT. 1061 BUDAPEST, ANDRÁSSY ÚT 10. TEL.: 3175-318, FAX: 3173-296 COMPART STÚDIÓ TERVEZŐ ÉS BERUHÁZÓ KFT. 1034 BUDAPEST, BÉCSI ÚT 88-90. TEL.: 430-1720, FAX: 430-1719
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Mátyás király út 8. (hrsz. 9507), Reimann-villa és melléképülete Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata 2011
ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TERVEZET
MŰ-HELY TERÜLETFEJLESZTŐ ÉS TERVEZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1065. Bp., VI. Bajcsy Zs. út 31. POB: 1364 BP 4. PF 245, TEL: 312 4570, 312 4573, /FAX: 312 2598 E MAIL: muhely.nb@mail.matav.hu ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT
FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Felsőörs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
Szeged, Deák Ferenc utca 22.
Szeged, Deák Ferenc utca 22. lakóépület homlokzat felújítás kiviteli terve TELAMON PRO Tervez Szolgáltató Kft. Szeged, Kölcsey u. 10. SZEGED, DEÁK FERENC UTCA 22. LAKÓÉPÜLET UTCAI HOMLOKZAT FELÚJÍTÁS KIVITELI
Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról
A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014
Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András)
Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András) A Budavári Palota előterében fekvő Szt. György tér és környezete már egy évtizede a középkori városi régészeti kutatások figyelmének
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya. Jelen rendelet hatálya Harsány község közigazgatási területére terjed ki. 2.
1 Harsány község Önkormányzatának 12/2004. (VIII.01.) önkormányzati rendelete Harsány község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről (Egységes szerkezetben a 15/2006. (X.01.), 19/2011. (X.19.),
Leányvár Község Önkormányzata Képviselő testületének 4/2004. (IV.26.) sz. rendelete a helyi építési szabályzatról
Leányvár Község Önkormányzata Képviselő testületének 4/2004. (IV.26.) sz. rendelete a helyi építési szabályzatról Leányvár község önkormányzatának képviselő testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. -a és
Magas Minőség Kft (1027 Budapest, Bem József út 6.) által Győr, Bajcsy Zs. 6. hrsz: 7206 ingatlanon átépítendő 13 lakásos társasházhoz
EMELTSZINTŰ FŰTÉSKÉSZ MŰSZAKI LEÍRÁS Magas Minőség Kft (1027 Budapest, Bem József út 6.) által Győr, Bajcsy Zs. 6. hrsz: 7206 ingatlanon átépítendő 13 lakásos társasházhoz Általános leírás: Az áttervezésre
Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01. Henn Ferencné jegyző. egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Hatályos: 2015. december 10-től.
Mencshely Község Önkormányzata Képviselő-testülete 12/2004. (VIII.13.) rendelete 1 Mencshely Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről Egységes szerkezetbe foglalva: 2015. december 01.
Sopron, Deák tér és környéke Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervérıl
1. oldal Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének 37/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete Sopron, Deák tér és környéke Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervérıl Sopron Megyei
42/2005. (IX.22.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének BUDAÖRS EGYES TERÜLETEIRE VONATKOZÓ HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRŐL SZÓLÓ a 28/2006. (V.02.), 48/2006. (XI.16.), 8/2007. (III.20.),
Esztergom Város Önkormányzatának 42/2007. (VI.28.) ör. rendelete Esztergom Prímás-sziget helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről
Esztergom Város Önkormányzatának 42/2007. (VI.28.) ör. rendelete Esztergom Prímás-sziget helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi
Prizma - Alsóhegy - Tájékoztató az eljárás eredményéről
Prizma - Alsóhegy - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/90 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Kazincbarcika, Herbolyai út 7/A. 566/5 hrsz-ú. épület, udvar
Miskolc, Adler Károly u. 37. 46/361-319 30/9833-938 n.sz. 401 30/5856-586 Kazincbarcika, Herbolyai út 7/A. 566/5 hrsz-ú épület, udvar I N G A T L A N F O R G A L M I É R T É K B E C S L É S E A szakvélemény
T P. Győrzámoly. Előzetes tájékoztatás. Településfejlesztési koncepció 3045/K. Munkaszám: 13045
T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11.; Tel: 96/418 373; Fax: 96/418 699, E mail: talent_plan@arrabonet.hu;www.talent plan.hu Győrzámoly Településfejlesztési
A művészettörténetírás atyja: Vasari
Reneszánsz művészet A név jelentése: újjászületés, olaszul: rinascimento, franciául: renaissance A kor olasz gondolkodói használják először, saját koruk kulturális teljesítményét az ókorhoz hasonlíthatónak
BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (VI. 17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE BERNECEBARÁTI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL
BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (VI. 17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE BERNECEBARÁTI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 1 BERNECEBARÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Horváth Ferenc építészmérnök tervező, É16 0245
Érintettek és közreműködők Horváth Ferenc építészmérnök tervező É 16 0245 HU-5000 Szolnok, Csokonai út 96. II.2. Fax: 56/344-557 ÉPÍÍTÉSII KIIVIITELEZÉSII TERVDOKUMENTÁCIIÓ ÉPÍÍTÉSZ TERVFEJEZET Építés
Zalavár Major. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/31. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:
Zalavár Major Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/31 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Hirdetmény
Lovasudvar és gazdasági épület kivitelezési munkái
Lovasudvar és gazdasági épület kivitelezési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/127 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Ingatlanvagyon-értékelı és közvetítı tanfolyam
Ingatlanvagyon-értékelı és közvetítı tanfolyam Mőszaki ismeretek Szerkezeti ismeretek É P Ü L E T S Z E R K E Z E T E K Fı szerkezeti csoportok Teherhordó szerkezetek (Kiegészítı szerkezete) Szakipari
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 103. szám
A Kormány 211/2012. (VII. 30.) Korm. rendelete az országos településrendezési és építési követelményekrıl szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 103.
Dióskál község Önkormányzata
Dióskál község Önkormányzata 8/2015. (X.01.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Dióskál község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) a) pontja és a
dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat ingatlanok hasznosítására Előterjesztő:
ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0119
Eredménytájékoztató-Orvosi rendelő felújítása, bővítése az ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0119 azonosítószámon nyilvántartott Orvosi rendelő korszerűsítés Nagycsécs községben projekt keretében. Közbeszerzési Értesítő
1. Páty Község Településszerkezeti terve módosításának leírása
2. melléklet a 161/2013. (VII.3.) képviselő-testületi határozathoz 1. Páty Község Településszerkezeti terve módosításának leírása 1.1 Térségi szerepkör Páty Község alapfokú, térségi szerepköre nem változott,
Budapest, 2013. december
I s k o l a u d v a r b ő v í t é s, k é z i l a b d a p á l y a k i a l a k í t á s B u d a ö r s, I s z. H á r s f a u t c a i Á l t a l á n o s I s k o l a V á z l a t t e r v, k i e g é s z í t é s
A Budai Várnegyed és Várlejtõk fejlesztési koncepcióvázlata 2011.06.14
A Budai Várnegyed és Várlejtõk fejlesztési koncepcióvázlata 2011.06.14 Megrendelõ: Budapest I. kerület, Budavári Önkormányzat Generáltervezõ: Középülettervezõ Zártkörûen Mûködö Részvénytársaság BEVEZETÕ
ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete. 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL
ELLEND község Önkormányzata Képviselıtestülete 7/2003. (VIII.7.) rendelete A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Ellend község Önkormányzatának Képviselıtestülete az 1990. évi LXV. törvény 16. - ában, valamint
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT
HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Döbröce Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2008. (V.16.) sz. rendelete a helyi építési szabályzatról (HÉSZ ről) Döbröce Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja
Jósvafői porták Részletek Jósvafő készülő ház- és családtörténeti monográfiájából - Szablyár Péter -
Jósvafői porták Részletek Jósvafő készülő ház- és családtörténeti monográfiájából - Szablyár Péter - Dózsa György utca Az utca 19. századi képét az 1868-ban készült kataszteri térkép alapján pontosan ismerjük,
Tartalom ALAPVETÉS. Jelek és rövidítések magyarázata. Szabványok. Műszaki rajzok. Tömegek és súlyok. Akadálymentes közlekedés
Tartalom ALAPVETÉS Jelek és rövidítések magyarázata Mértékegységek, jelek, rövidítések 1 Szabványok DIN-szabványok/műszaki-építésügyi meghatározások 2 Sl - Mértékegységek 4 Műszaki rajzok Papírformák:
Bálint Kirizsán Imola A NAGYKÁROLYI KÁROLYI KASTÉLY
dr. SzabóTARTÓSZERKEZETI Bálint Kirizsán Imola A BÖGÖZI REFORMÁTUS TEMPLOM KÉRDÉSEI A NAGYKÁROLYI KÁROLYI KASTÉLY Az Árpád-kori Kaplony nemzetségből származó Károlyi dinasztia egyike a legrégibb ősi A