AZ IDŐSKORÚAK GONDOZÁSÁNAK PROBLÉMÁI - INNOVATÍV MEGOLDÁSOK
|
|
- Lili Szőkené
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ IDŐSKORÚAK GONDOZÁSÁNAK PROBLÉMÁI - INNOVATÍV MEGOLDÁSOK SZÉMAN ZSUZSA Bevezetés 1994-re Magyarországon a nyugdíjasok aránya elérte a 27,7% -ot (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai). A 60 éven felüliek aránya 19,3% volt (Magyar Statisztikai Zsebkönyv 93, 1994: 11). E nagyarányú társadalmi öregedési trend mögött a korai nyugdíjazási formák, a korengedményes nyugdíj, az előnyugdíj és a rokkant nyugdíjazás felerősödése áll. A munkaerőpiacot rokkant nyudíjazással elhagyók aránya 1980-tól folyamatosan nőtt {Novak, 1990: 25). A 90-es évek elején a rokkantak, azaz a fiatal idősek aránya az újonnan nyugdíjazottak egyharmadára rúgott, arányuk 1994 első felében még ennél is magasabb, 36,7% volt (Statisztikai Tájékoztató 1993: 1, 1994: 1, 1994/1: 7 8). Ennek a trendnek a következtében a 90-es évek elején a 70 éven felüliek mellett, akik között közel 40%-a krónikus betegséggel, 25,9% -uk komolyabb egészségügyi problémával küzdött (KSH, 1994: 13) megnőtt a 60 éven aluliak körében is a gondozási igény. A családok szerepe a gondozásban nehézségek Az idősek egészségügyi, fizikai és anyagi támogatásában az állami ellátóhálózat mennyiségi és minőségi elégtelensége, a nyugdíjrendszer problémái miatt az elmúlt évtizedekben a családok nagy szerepet vállaltak. A gazdasági helyzet romlásával ben a családtagok egymás iránt érzett felelőssége méginkább felerősödött {Gayer Gy.-né 1990: ). De től ez a támogatás, a társadalmat érintő, a családok erőviszonyait átrendező (A családi értékek változásáról készített legfrissebb tanulmányt lásd Cseh- Szombathy, L. 1994) számos újonnan fellépő szociális feszültség miatt (pl. a tartós és nagyarányú munkanélküliség, a veszélyeztetett kiskorúval rendelkező családok növekvő aránya, az alkoholizmus növekedése stb.) gyengült. A gondozási szerep csökkenésében egyéb tényezők is szerepet játszottak. A Szonda Ipsosnak a Fraternité R t.! megbízásából 1994 tavaszán elvégzett reprezentatív, 2000 háztartásra kiterjedő, véletlen mintán történő felmérése szerint pl. a mintában szereplő háztartások több mint egyharmadában (36%) családjában, rokonságában volt gondozásra szoruló idős személy. Az érintettek 72%-a, többnyire a éves korosztályba tartozó szendvics generáció 'K öszönet a Fraternité Rt. és a Budapesti Bank Rt.-nek, hogy a kizárólagos tulajdonukban levő adatokból a fenti eredményeket a tanulmány elkészítéséhez rendelkezésre bocsátották.
2 400 SZÉM AN ZSUZSA valamilyen formában megpróbálta támogatni időskorú hozzátartozóit. A válaszadók 28% -a, különböző okok miatt a) korlátozott anyagi lehetőségek, b) a gondozást más személy vállalja, с) a gondozási intézmény vállalja mégsem segítette idős rokonait. A gondozással kapcsolatos teendők elvállalása úgy mint a bevásárlás, mosás, takarítás, étkezés, anyagiak, lakhatás biztosítása, egészségügyi ápoló fogadása, hivatalos ügyintézés, kapcsolattartás, ugyanis nagyban függött a háztartások jövedelmi képességeitől. A jobb módúaknak jelzett háztartások az átlagosnál jóval nagyobb arányban vállalták az idősgondozás terheit. Az anyagiakon nil a családoknak a gondozás egyéb problémával járt együtt, mert az érintettek 71%-ának komoly időbeli, 60%-ának fizikai és 54%-ának szellemi-idegi igénybevételt jelentett az idős ellátása. A legnagyobb terhelést az együttélés okozta (háztartási munkák végzése, étkezés biztosítása, ügyintézés, ápolás, gondozás stb.). De a különélő hozzátartozóknak is sokszor teljes körű ellátást kellett biztosítaniuk, ami egy kétkeresős családmodell időkeretét és anyagi lehetőségeit figyelembe véve messze meghaladta erejüket. Az egykeresős vagy munkanélkülivé vált család anyagi lehetősége pedig még ezt a szintet sem érték el. Az elvben rendelkezésre álló gondozási időt feltehetőleg csökkentette az ilyen családok devianciája (pl. alkoholizmusa), a fekete piaci munkavégzés vagy a munkakeresés. A családok által ellátatlan feladatok így az állami és nem állami szereplőkre hárultak. Az állami szektor A családok által gondozatlanul hagyott időseket az állami idősellátórendszer képtelen volt kezelni, mivel mind az ún. zárt (bentlakásos), mind a nyitott (otthonélést elősegítő) rendszerek komoly gondokkal küzdöttek. A zárt rendszer problémái A zárt idősgondozási rendszerből is hiányzott a nyugati elöregedett társadalmak ilyen típusú rendszerének tartalmi és formai színessége: pl. idősotthon, időslakóotthon, gondozóotthon, átmeneti gondozás, nappali gondozás, nappali kórház, speciális idős lakások, dementiában szenvedők számára létesített bentlakásos otthonok. Az ellátás két típusra, az elterjedt és alacsony színvonalon működő, szegény elemeket tartalmazó szociális otthonra és a valamivel magasabb szintű, ritkábban előforduló nyugdíjas házra korlátozódott. A minőségi kritériumokon túl a nyugati társadalmak 4 11 %-os mutatóival összehasonlítva a 60 éven felüliek mindössze 2% -a kapott zárt rendszerű ellátást (Széman 1986: ). A nyitott ellátás típusai-problémák Az ún. nyitott, 1986-tól elvben minden idős számára rendelkezésre álló ellátóhálózat mindössze néhány ellátóegységet tartalmazott: a) az idősek
3 AZ IDŐSKORÚAK G ONDOZÁSÁNAK PROBLÉMÁI 401 napközi otthonát, b) a házi szociális gondozást, c) szociális étkeztetést, d) néhány kísérleti jellegű formát. A szociális gondozóhálózat felépítésében messze elmaradt a nyugati társadalmakban létező szolgáltatásoktól, s az egyes ellátási formákban a 60 éven felüliek 2 5%-a részesült. Ugyanakkor pl. már a 80-as évek közepén az idősek 32%-a igényelt ilyen vagy hasonló jellegű segítséget, pl. (segítség a nehéz fizikai munkákban, ház körüli munkákban, szerelésben). A 80-as évek második felében az egyes gondozási központokban két új problémával is szembe kellett nézniük: a) az ellátottak 10 20%-a tartós, gyakran egészségügyi ápolást is tartalamazó gondozásra szorult, b) a gondozottak korstruktúrájában az igen idősek mellett megjelentek a fiatal idősek, különösen a nagyon rossz egészségi állapotban lévő 60 éven aluli rokkant nyugdíjasok. Egyes gondozó központokban az ilyen gondozottak aránya 10 20% körül mozgott (Széman Utasi jelenleg folyó kutatás). Ennek az új kihívásnak az intézmények vezetői szociális érzékenységüknek megfelelően válaszoltak. így igen eltérő gyakorlatok alakultak ki. Volt, ahol "illegálisan" a körzeti nővér feladatkörébe tartozó tevékenységet is (pl. injekcióbeadás) elláttak. Területi eltérésektől függetlenül néhány tipikus problémát szükséges kiemelni: pl. a hétvégi gondozás megoldatlansága, a családok felől érkező, az idősek átmeneti, egy-két hónapos gondozását kérő igény, nappali ellátás együttélés esetén, a szolgálatatás bővítése, az idősek biztonságérzetének növelése stb. Ennek a kihívásnak az eredményeképpen 1989-ben számos, a magyarországi ellátásból hiányzó láncszem, innovatív kezdeményezés jött létre. Több helyen kialakították a nyitott és a zárt ellátási formát összekötő ellátási rendszert, az átmeneti gondozást. De a nyitott és zárt rendszerek hiányosságai következtében a kórházak belgyógyászati osztályain továbbra is az ágyak 40%- át tartósan idősek foglalták el. Idősgondozás az új jóléti modellben Az önkormányzatok figyelemre méltó hányada a rendszerváltás utáni első két évben a) nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva, b) politikai okokból (a múlt rendszerben életre hívott kéményezések rosszak, с) a gazdaságpolitikának szociálpolitikával való előnybenrészesítése miatt, d) vagy egyszerűen csak szociális érzékenység híján, sorra elsorvasztották az 1989-ben létrehozott új idősgondozási ellátási formáikat. Az 1993-ban életbe léptetett Szociális Törvény az alapellátási feladatok (köztük a gondozás) kijelölésével ezt az erodáló folyamatot igyekezett megállítani, sőt a hálózatot fejleszteni, de a jogban megengedett 1997-ig lehetséges halasztási cikkely miatt, ez nem minden esetben sikerült.
4 402 SZÉM AN ZSUZSA A voluntáris szektor szerepe Miközben az állami szereplők ereje csökken, a voluntáris szektor szervezetek volumene, hatósugara az új jóléti modellben megnőtt márciusában a Szonda-IPSOS (az MTA Társadalmi Konfliktusok Kutató Központjának a megbízásából) egy 1000 egyészségügyi alkalmazottra és 500 orvosra kiterjedő vizsgálat részeként a következő kérdést tette fel: Kérem, sorolja fel azokat a szervezeteket, amelyekkel már találkozott, s amelyek segítsége közvetlenül megnyilvánult az Ön vagy az Ön munkahelyének a támogatásában. A kérdés három választ értékelt sorrendiség nélkül. Egy szervezet segítségét a válaszadók több mint a fele (54%), kettőt 24%-uk, hármat közel 10%-uk nevezett meg. A sorrend a következőképpen alakult. Első helyen 26%-kai kiemelkedett az 1992-re már országos méretűvé vált Magyar Máltai Szeretet Szolgálat, második helyen ettől jóval kisebb aránnyal, 6,6%-os előfordulással egy régi voluntáris szereplő, a Magyar Vöröskereszt fordult elő. Harmadik helyre kerültek 6,5%-kal a különféle alapítványok, amelyek közül ki kell emelni a Soros Alapítvány jelenlétét, mivel ez a szervezet önmagában 3%-kal fordult elő. Vagyis az akkor mintegy 11 ezerre rúgó alapítványi mező felől jövő támogatás egyharmadát egyetlen alapítvány, a Soros Alapítvány képviselte. Az országos jellegű mintában regionális eltérések is mutatkoztak. Az egyik jelentős különbség a JOINT magas arányú fővárosi előfordulása. A szervezetek eltérő jellemvonásai ellenére (alapítványi, karitatív, régen meglevő vagy a rendszerváltás utolsó éveiben létrejött szervezetek) a társadalomban volt egy velük szemben meglévő alapvető közös elvárás: a meglévő, súlyos szociális feszültségek enyhítése. Ez a "csodavárás" azért érdekes, mert a fent megnevezett nem állami szervezetek kivétel nélkül semmilyen vagy igen kevés állami forrással rendelkeztek. Megalakulásukat, létüket, fejlődésüket és intézményesedésüket, külföldi pénzbeli (pl. a Soros Alapítvány, JOINT) vagy természetbeni (pl. ruha, élelem, gyógyszer, intenzív kórházi ágyak) segítségnek köszönhették. (Az egyetlen kivétel ez alól a régi szereplőnek tekinthető Magyar Vöröskereszt volt, amelynek a többiekhez képest nagyobb állami támogatást élvezett.) Nemcsak az állam, de az egyes hátrányokkal küzdő rétegek, így az idősek is természetesnek vették a nem állami szektor felől érkező különböző jellegű megoldásokat. A z alábbiakban két idősgondozási, különböző típusú, innovatív megoldás kerül bemutatásra. A Magyar Máltai Szeretet Szolgálat szereplő innovációs kísérlete A Magyar Máltai Szeretet Szolgálat 1991 elején megnyitott Orvosi és Szociális Segélyszolgálatánál az "ügyfélforgalom" 21,5%-a, összesen 421 fő, idős volt, akik közül igen sokan kértek házi gondozást vagy alternatívaként bentlakásos elhelyezést. De a hagyományos módon, a karitatív szervezet
5 AZ IDŐSKORÚAK GONDOZÁSÁ NAK PROBLÉMÁI 403 önkénteseivel az igények mindössze 35%-ának tudtak gondozó jellegű ellátást nyújtani. A lehetséges megoldási irányt a professzionális munkaerő megteremtésében látták. A képzésbe III. kerületi (a Budapesti Központ itt volt), csonka családban élő, rosszul tanuló, általános iskolai diákokokat vontak be, akiket már tizenévesen a munkanélküliség veszélye fenyegetett, s akik számára 2 éves "segédápolónői jogosítvánnyal" járó szociális gondozói-ápolónői képzést indítottak el. (A évesek 25%-a munkanélküli. A munkanélküliek egynegyede 25 év alatt van őszén 55 ezer először munkába lépő volt munkanélküli.) (Nesporova Simonyi 1994: 17.) A máltaiak legnagyobb gondja volt, hogy pénzügyi forrásaik elsősorban naturáliákból álltak. Szükségük volt az állami szektor támogatására. Az innovációs kísérlet története 1994 októberében a. Magyar Máltai Szeretet Szolgálat Budapesti Központja egy vészjelzőrendszert működtető központot adott át. Ennek létrejöttét egy véletlen indította el. Sikertelen innováció az állami szektorban Az Európai Nemzetközi Tudományos Együttműködés (COST) keretében "Az öregedés és technológia (COST А5)" programon belül a Magyar Tudományos Akadémia Társadalmi Konfliktusok Kutató Intézete pályázatot nyert, hogy a házigondozásra szoruló idősek körében alapkutatást végezzen a szükségletek felmérésére. Ezen túl a pályázat lehetőséget adott, hogy az idősek szociális, egészségügyi szükségleteit egy szűk kört érintő kísérleti modellben valamilyen technikai elemmel kapcsolja össze. A választás egy Magyarországon még nem használt, de a nyugati elöregedett társadalmakban általánosan elterjedt készülékre, a vészjelző gombra (alarm beli) esett. Az állami szektorban ugyanis a legtöbb esetben a gondozási központokban különböző okok miatt (nem volt elég gondozójuk, az önkormányzat anyagi nehézségei stb.) hiányzott a hétvégi házi gondozás. Különféle esettanulmányok kimutatták, hogy a gondozottak 2 3% -a évente azért halt meg, mert rosszulléte esetén nem tudott senkit sem értesíteni. A kísérletben megfogalmazott cél, az idősek vészjelző gombbal való ellátása, egy addig hiányzó láncszem pótlására szolgált, így a puszta technikai megoldáson túl alapvetően fontos volt a magyar idősgondozási struktúrában. Mindezért az eredeti elképzelés az állami, már meglévő rendszerbe kívánt innovációt bevinni. A modell a főváros egyik igen elöregedett (I. kér.), 36%-os öregségi rátát mutató kerületét célozta meg, ahol a házi gondozásban részesülők 20% -a teljesen ágyhoz kötött volt, és hétvégi gondozás híján évente az idősek 2,5 3%-a meghalt. Az állami szektorban elkezdett, kezdeti pozitívumokat felmutató a Szociális Bizottság pozitív döntése (az önkormányzati döntés mechanizmus első lépcsőfoka) adaptálási kísérletet abba kellett hagyni. A kudarc oka, hogy a
6 404 SZÉM AN ZSUZSA magyar közigazgatási szféra még nem kellően politikamentes. A rendszerváltás után az önkormányzatokat is utolérő politikai csatározások sorozata végül is meghiúsította a projektvezető azon szándékát, hogy a modellt a kísérleti időszak lejáratán túl is működtesse, s annak költségvonzatát fenntartás, munkabér az önkormányzat fedezze. A voluntáris cselekvő színre lépése A MMSZ Budapesti Központja tudomást szerzett a vészjelző készülékről, s felajánlotta fogadókészségét októberében az ügyet a kerületi önkormányzat Szociálpolitikai Osztályának vezetőjével megtárgyalták, aki fantáziát látott a rendszerben, s anyagi támogatásra érdemesnek tartotta azt. A pozitív önkormányzati hozzáállás után újabb cselekvőket próbáltak az ügynek megnyerni. Végül is a máltai szervezet is több cselekvővel kötött együttműködési megállapodást: 1. a III. kerületi önkormányzattal, amely a gondozáshoz szükséges szociális munkások bérének egy részét biztosította, 2. a fővárosi önkormányzattal, ahonnan a máltaiak tulajdonában lévő helyiségek felújításához kaptak pénzt, 3. ezen túl a Művelődésügyi Minisztériumtól pályázati úton is nyert pénzt bizonyos, az alapvető rendszert kiegészítő technikai berendezések (személyi hívók) beszerzéséhez. A fenti adaptáció sikeréhez is több tényező együttes jelenléte szükségeltetett: a) a helyi és makro szintű állami és piaci szereplők támogatásának elnyerése, b) a képzési program és az alarm rendszer modelljének összekapcsolása a képzési program és a munkaerő transzformálás révén, c) egymást támogató pozitív viszonyok kialakítása az állami házi gondozóhálózattal. A JO INT Home-care kísérlete a Józsefvárosban (VIII. kér.) Az előzmények 1990-ben a JOINT elhatározta, hogy egy igen elöregedett budapesti kerületben home-care névre hallgató új ellátási típust alakít ki. Ennek realizálásához a jóléti modell több szférájának együttes mozgására volt szükség. 1. A JOINT, a voluntáris szféra szereplője, még a jelzett évben megkereste a Népjóléti Minisztériumot, a makro szintű állami cselekvőt és előtérj esztette elképzeléseit. 2. A következő évben a JOINT a makro szintről a helyi állami szint irányába mozdult. Együttműködési szerződést kötött a VIII. kerületi önkormányzattal, mely az alábbiakat tartalmazta: a) A JOINT vállalta a kísérlet szakmai és személyi feltételeit, az oktatástechnikai felszerelések biztosítását, a team tagok képzését, és a
7 AZ IDŐSKORÚAK GONDO ZÁSÁNAK PROBLÉMÁI 405 programban később oktatni szándékozó magyar szakemberek képzését, oktatófilmek bemutatását, szakkönyvtár létrehozását. b) Az önkormányzat vállalta a kísérlet tárgyi feltételeinek megszervezését, közigazgatási apparátusán belül a home-care csoport létrehozását, egy felújított és berendezett oktatási épület átadását és annak fenntartási költségeit, valamint az önkormányzat hatásköre alá tartozó idősellátási területekről a programba bevont szakemberek számára a képzéshez szükséges szabad idő biztosítását. Az egész program kerületi koordinálása az önkormányzat Szociális Bizottságának hatáskörébe tartozott. c) A kísérleti szakaszban a JOINT és az önkormányzat közösen vállalta 5 fő gyógytornász és 10 fő szociális gondozó munkabérét. 3. A JOINT fontosnak tartotta a makro szinttel, a Népjóléti M inisztériummal való együttműködési szerződés megkötését. Egy ugyanis a kísérlet sikere esetén szakmai és jogi garanciát nyújtott a modell országos elterjesztéséről.. A modell lényege A z Izraelből importált modell lényege a korszerű gerontológiai és gerátriai tudással rendelkező családi orvosra épül, akik team munkában dolgoznak együtt a házi rehabilitációs technikára kiképzett fizikoterepautával, az ápolónővel és a Magyarországon hiányzó szakmának tekintendő szociális munkással. A modellhez szükséges multidiszciplináris munka elsődleges feltétele volt egy, az orvosokra és a team többi munkatársára egyaránt kiterjedő egységes gerontológia, geritária szemlélet kialakítása. A képzés 1991 őszétől 1992 végéig több lépcsőben zajlott. A órás elméleti anyag mellett, amely az időskor alapvető és általános nehézségeivel foglalkozott pl. öregkori elmagányosodás, halál kérdése, öregkori veszteségeink, az öregeket védő törvények, táplálkozás, nemiség stb. a kurzus nagy hangsúlyt helyezett a terepen történő problémamegoldó készség fejlesztésére: szituációs gyakorlatokra, házi vizitekre, konzultációkra. A képzésben összesen 41 családorvos, 41 szintén az egyészségügyi szektorba tartozó körzeti nővér vett részt. Az önellátó képességek megőrzése, javítása érdekében pedig egy izraeli foglalkoztató terepauta és egy szociális munkás tartott a magyar gyógytornász hallgatóknak és a szociális szférában dolgozóknak videovetítéssel, gyakorlatokkal egybekötött előadásokat. Ezt követően a magyar idősellátás egyik egységében, az idősek klubjaiban az időseket ismertették meg azokkal a gyógytorna gyakorlatokkal, foglalkoztatás-terápia eszközökkel, amelyek segítenek az önállóan élhető időskori élet határait kitolni. Felmerülő problémák 1. A modell sikeres működésének egyik alapvető hátráltatója volt a magyar egészségügyi és szociális szféra presztízse között tátongó szakadék. Már a team három, az egészségügyi rendszerhez tartozó tagja, az orvos, s nővér és a gyógytornász között is alapvető hierarchián alapuló viszony uralkodott az orvos
8 406 SZÉM AN ZSUZSA javára. A team negyedik tagja, a szociális munkás Magyarországon a mai napig nem elfogadott foglalkozás. A területi idősgondozásban foglalkoztatott gondozási központok vezetőinek és a szervező gondozónőknek (munkájuk sokban hasonlított a szociális gondozókéhoz) társadalmi presztízse messze alatta maradt pl. az orvostól fényévre lévő körzeti nővér társadalmi értékének. Ilyen körülmények között az izraeli szakemberek igen nagy fáradságába került néhány alapvető, a sikeres működéshez szükséges alapelvet lefektetni és begyakoroltatni: pl. a teamek tagjai szakmai kompetenciájukat tekintve egymással egyenlőek, ą csoport célkitűzéseit közösen fogalmazzák meg, azokat előnyben kell részesíteni az egyéni érdekekkel szemben, az orvos viszonya a csoport többi tagjához képest mellérendelt stb. A korábbi társadalmi-kulturálisszakmai magatartási modellt az izraeli tanárok komoly erőfeszítésekkel, jó diplomáciai érzékkel, sok tapintattal igyekeztek megváltoztatni, aminek eredményeképpen egy év alatt 48 orvosi körzetből 18-ban multidiszciplináris teamek alakultak, ahol összesen 208 beteget (82%-ban nőket) láttak el. 2. A home-care project eredményességét a magyar idősellátásról (korábban már említett) hiányzó elemek is veszélyeztették. Bár a project sikeresen oldott meg egy-egy olyan esetet, amikor az idős nappali kórházat, gondozóházat, átmeneti otthont vagy más jellegű tartós felügyeletet igényelt, világossá vált, hogy az otthoni 24 órás felügyelet a rendelkezésre álló személyi erőforrásokkal megoldhatatlan. 3. A kísérlet időtartama során az is kiderült, hogy a magyarországi egészségügyi és szociális idősgondozási gyakorlatban csaknem kezelhetetlen gond az idős haldoklásával való szembesülés. Sem a csírájukban már Magyarországon meglévő hospice szolgálatok, sem a teamek képzése nem nyújtott elég tudásanyagot, információt és erőt a probléma megoldásához. Ezt a nehézséget egy pszichológus teambe vonásával oldották meg. Ezen túl a teamek újabb állami és nem állami szereplők felé nyitottak, kapcsolatba léptek egyházi szeretetotthonokkal, a kerületi lakosokat ápoló kórházakkal, klinikákkal, a gyámüggyel, különböző főiskolákkal, intézményekkel, egészségügyi szakiskolával. Utóbbi intézmény diákjai önkéntes munkájuk révén csatlakoztak a programhoz. Az eddigiekből világossá vált, hogy egy a voluntáris szektor felől (JOINT) érkező, az idősellátás egyetlen szeletét felölelő (házi gondozás) kezdeményezés Magyarországon a 90-es évek elején adott körülmények között az csak akkor tudott továbblépni, ha újabb állami és nem állami szféra tartozó szereplőket mozgósított. Gyakorta a két szféra közti határ elmosódott, pl. az állami szakközépiskola diákjainak önkéntes tevékenysége esetében. Tanulságok Az eddigieket összegezve hangsúlyoznunk kell, hogy mindkét modell létrejötte hazai körülmények között csak komplex megközelítésben volt lehetséges. Az idősek gondozását önmagában az állami szektor nem tudta megfelelően kezelni. A voluntáris cselekvők is csak több szektor érintkezésé-
9 AZ IDŐSKORÚAK GONDOZÁSÁNAK PROBLÉMÁI 407 vei, számos szereplő a helyi és fővárosi önkormányzat, a Népjóléti Minisztérium, külföldi tőke, a hazai és nemzetközi tudomány, szakembergárda részvételével tudták a kísérleti modellt "beindítani". Bár a modellek különböznek egymástól mindkettő jellegzetesség: a) innováció elindítása a magyar idősellátásban, b) több különböző szinten és szférában (állami és nem állami) elhelyezkedő cselekvő mozgósítása. Más kerületekben szerzett tapasztalatok is arra tanítanak, hogy rövid és középtávon számos szociális feszültség megoldásához komplex, bizalomépítő kooperációra, az állami szektor nagyobb flexibilitására van egyidejűleg szükség. HIVATKOZÁSOK Cseh-Szombathy, L. (1994): Az értékek változásának hatása a családok működésére. Budapest, kézirat. Csépányi, G. (1993): A home-care, mint a területi idősgondozás humánus, racionális és komplex alternatívája egy kerületi modellkísérlet tapasztalatai alapján. Budapest, szakdolgozat. Gayer, G y.-né (1990): Családok gazdasági válság stratégiák ( ) In:. Széman (szerk.). Rokkantak idősek: veszélyeztettek? Szociálpolitikai Értesítő 1990/3. Budapest: M TA Szociológiai Kutató Intézete M TA Soros Alapítvány. KSH (1994): Az időskorúak egyészségi állapota. Budapest, KSH. Magyar Statisztikai Zsebkönyv 1990 (1991), Budapest, KSH. Nesporova, A. Simonyi, Á. (1994): Labour Market Developm ents in Hungary. Budapest, ILO. Novak, M. (1990): Munka munkahely rokkantság. In: Széman (szerk.) Rokkantak idősek: veszélyeztetettek? Szociálpolitikai Értesítő, 3. M TA Szociológiai Kutató Intézete Soros Alapítvány, Budapest. Sík, E. Széman, Zs. (1991): Care for the Elderly? Hungary, in Evers, A./Svetlik, I. New Welafare in Care for the Eldery. Vol. 1. Eurosocial Report 40/1. Vienna, European Centre for Social Welfare Policy and Research. Széman, Zs. (1986): A z időseket ellátó intézményrendszer In: Széman, Zs. (szerk.) Nyugdíjkorhatár? Budapest, Kossuth Könyvkiadó. Széman, Zs. (1989): Pensioners on the labour market. A failure in welfare. Budapest, Institute o f Sociology, Hungarian Academy of Sciences. Széman, Zs. (1990): Old and Hungry. The impoverishment o f the elderly in Hungary. Budapest, Institute of Sociology, Hungarian Academy o f Sciences. Tardos, K. (1993): Feláldozott egészség (munkások, munkakörülmények, betegségek). Budapest, kandidátusi értekezés. Tárgyszavak: Ö regek Szociális ellátás PROBLEMS OF TAKING CARE OF THE AGED - INNOVATIVE SOLUTIONS
A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév
Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu
EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13.
EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE OPERATÍV PROGRAM (2007-2013) EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG 2006. március 13. Fájl neve: OP 1.0 Oldalszám összesen: 51 oldal TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Demográfiai
SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010.
SOMOGY MEGYE SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA 2010. Készítette: Nábrádi Csilla szociálpolitikus Jóváhagyta: Somogy Megyei Közgyőlés 29/2010.(V.7.) sz. határozatával 2 TARTALOMJEGYZÉK
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatástervezés.... 2 1.1.
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerı-felmérés tapasztalatai a dél-dunántúli régióban 2009. II. negyedév A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során
Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV
Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház
Pilis Nagyközség Önkormányzatának Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója. Tartalomjegyzék. Bevezetés...2. o.
1 Pilis Nagyközség Önkormányzatának Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Tartalomjegyzék Bevezetés...2. o. I. Pilis Nagyközség szociális helyzetképe...2-5.o. II. Pilis Nagyközség szociális feladat
A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA*
A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* NAGY GYULA A tanulmány a magyarországi gazdasági átalakulás nyomán a nők és a férfiak munkaerőpiaci részvételében és foglalkoztatottságában bekövetkezett
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja
Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 23. számú napirendi pontja Javaslat települési és kistérségi szociális szolgáltatástervezési koncepciók jóváhagyására
Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás
Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy a bűnözés és a vándorlás kapcsolatát, annak lehetséges megközelítési módjait elméletileg és módszertanilag
Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban
Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek
ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013
ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési
B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A tájékoztatót előzetesen véleményezi a Pénzügyi és Ügyrendi
FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA
Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS ÁLTAL FENNTARTOTT INTÉZMÉNYEK ÉS 100% TULAJDONÚ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Kanyik Csaba Szollár Zsuzsa Dr. Szántó Tamás Szombathely,
Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április
Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július Budapest, 2002. április Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI
Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja
NYUGDÍJ a nyugdíjrendszer jövőjéről a kötelező nyugdíjbiztosítás öregségi nyugdíj korhatár korkedvezmény; korengedmény korrekció nyugdíjemelés nyugdíjprémium rokkantsági nyugdíj hátramaradotti ellátások
Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata
Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszód Város Önkormányzata 2013-2018 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 4 Célok... 8
HÓDMEZİVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA
HÓDMEZİVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJA 2003 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETİ 1.1. Hódmezıvásárhely Megyei Jogú Város szociális ellátórendszerérıl 1.2. A Szociális Szolgáltatástervezési
KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018
KERKAFALVA TELEPÜLÉS ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlıségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 10 Célok... 10 A Helyi
Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata
Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Mátraterenye Község Önkormányzata 2015 Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) Bevezetés Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - eleget téve
Veresegyházi kistérség
Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70
A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről
A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet
J/55. B E S Z Á M O L Ó
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január
KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS
Mottó: Mindjárt születésünk pillanatában szüleink jóságára, gondoskodására szorulunk. Később, amikor betegségek gyötörnek minket és megöregszünk, megint mások gondoskodására és jóságára leszünk utalva.
területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros
területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása
Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november
Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság
Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.
A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata
" NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 244/2011.(XII.15.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról A Közgyűlés az előterjesztést
Tervek és a valóság A pénzbeli családtámogatási ellátások vizsgálata a kormányprogramok tükrében
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola Kristó Katalin: Tervek és a valóság A pénzbeli családtámogatási ellátások vizsgálata a kormányprogramok tükrében Doktori (PhD) értekezés
A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó
M u n k a ü g y i K ö z p o n t j a A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó R ö v i d t á v ú m u n k a e r p - p i a c i e l p r e j e l z é s é s k o n j u n k t ú r a k u t a t á s e r e d m é n y e i
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 43.
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 43. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236-736-X
11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK
11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak
TEL.: 47/513-240, FAX: 47/311-404
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORM ÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK JEGYZİJÉTİL 3950 SÁROSPATAK, KOSSUTH U. 44. TEL.: 47/513-240, FAX: 47/311-404 T Á J É K O Z T A T Ó - a Képviselı-testületnek - a gyermekjóléti
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés A Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére Tárgy:
Sótlan vidék. 1. oldal
Sótlan vidék http://wififalu.blog.hu/2009/06/30/sótlan_vidék.pdf Jelentős problémahegyet sikerült húsz év alatt kitermelni vidéken. Nem csoda, ha a kormányzó pártok kerülték a válaszadást, illetve csak
SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL
2013. március 14. SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából kétévente készül reprezentatív felmérés a magyarok utazási szokásairól. A 2012 decemberében
Mosonszentmiklós Község Esélyegyenlőségi Helyzetelemzése és Intézkedési Terve
Mosonszentmiklós Község Esélyegyenlőségi Helyzetelemzése és Intézkedési Terve 2013 2018 1 Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 1. Jogszabályi háttér... 6 1.1. A program előkészítését előíró jogszabályi környezet...
MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 TARTALOMJEGYZÉK A nevelési-oktatási intézmények pedagógiai programjára vonatkozó jogszabályi előírások...
Helyi Esélyegyenlőségi Program. Dorogháza Község Önkormányzata
Helyi Esélyegyenlőségi Program Dorogháza Község Önkormányzata 2013-2018 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 5 Célok...
A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011
A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet és kínálat várható alakulása 2011 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2011, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére
dr. Fórika László dr. Varjú Gabriella Az eljárás megindulása
Az alapvető jogok biztosa és a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes Közös Jelentése az AJB-904/2014. számú ügyben (Kapcsolódó ügy az AJB-905/2014.) Előadó: dr. Baksa
BUDAPEST FİVÁROS XII. KERÜLET HEGYVIDÉKI ÖNKORMÁNYZAT IDİSÜGYI KONCEPCIÓJA. Budapest Fıváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Idısügyi Koncepciója
BUDAPEST FİVÁROS XII. KERÜLET HEGYVIDÉKI ÖNKORMÁNYZAT IDİSÜGYI KONCEPCIÓJA Készítette: Szokoli Erzsébet (Hegyvidéki Egyesített Gondozási Központ, intézményvezetı) Elfogadta 114/2013. (V. 30.) számú határozatával
Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése. 2011. május 25-i ülésére. a kamara 2010. évben végzett munkájáról
Beszámoló a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése 2011. május 25-i ülésére a kamara 2010. évben végzett munkájáról Előterjesztő: Dr. Sziráki András elnök 2 Tisztelt Küldöttgyűlés!
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06.
Budapest Főváros Települési Esélyegyenlőségi Programja (2017-2022) Munkaanyag Munkaanyag zárása első társadalmi egyeztetés előtt: 2016.05.06. TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 4 2. Bevezetés...
Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal
Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan
AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA
AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA frey mária Az Európai Unió foglalkoztatási stratégiája 1. Az előzményekről 2. Az Európai Foglalkoztatási Stratégia kialakulása 3. Az új foglalkoztatási
IDŐSELLÁTÁS TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0001
MÓDSZERTANI FÜZET IDŐSELLÁTÁS TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0001 TARTALOMJEGYZÉK Módszertani Füzet... 0 Tartalomjegyzék... 1 Szakterületi kitekintés, helyzetkép... 3 Segítségre szoruló idősek... 3 Jelenlegi
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1739/2013. számú ügyben Az eljárás megindítása Alkalmazott jogszabályok
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1739/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügyek: AJB-1182/2013., AJB-2043/2013., AJB-2825/2013., AJB-3003/2013., AJB-5148/2013., AJB-5220/2013.) Előadó: dr. Tóth
Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium
Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Hajléktalanokért Közalapítvány Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Szociális szolgáltatások és kábítószer-fogyasztók
Bácskay Andrea Gondozási formák az idősellátásban a szociális alapellátás
Bácskay Andrea Gondozási formák az idősellátásban a szociális alapellátás Az 1990-es években a társadalomban tovább halmozódtak a már meglévő szociális gondok, többek között felgyorsult a népesség elöregedésének
Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ
Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.
BODOR ÁKOS. Tér és Társadalom 29. évf., 4. szám, 2015 doi:10.17649/tet.29.4.2747
Tér és Társadalom 29. évf., 4. szám, 2015 doi:10.17649/tet.29.4.2747 A dinamikus egyensúly állapota Velkey Gábor: Dinamikus egyensúlytalanság. A hazai közoktatási rendszer szétesése, felforgatása és a
(ROP 3.2.1 2004-09-0002/37) 2006. november 30. MultiContact. 'Exploring possibilities'
SÁRÁND KÖZSÉG FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA (2007-2013) A Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében beadott Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi Kistérségben című
15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL
15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Nagyon jeles évfordulót ünnepel a közigazgatási hivatal ebben az évben, hiszen 15 évvel ezelőtt, 1991. január 1-jén alakult meg a győri székhelyű 1. számú régió Köztársasági
A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. I. félév)
NGM/17535-41/2015 A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. I. félév) 1. Ellenőrzési adatok 2015. első félévében a munkaügyi hatóság 9 736 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók
ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S
Agrár-és Vidékfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S Az Agrár-és Vidékfejlesztési Operatív Program megvalósításáról (Határnap: 20 ) Jóváhagyta a Monitoring Bizottság
IDŐMÉRLEG 2009/2010. Összefoglaló adattár
Központi Statisztikai Hivatal IDŐMÉRLEG Összefoglaló adattár Budapest, 2012 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2012 ISBN 978-963-235-370-8 ISBN 978-963-235-371-5 (online) Készült: a KSH Életmód-, foglalkoztatás-
Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ
Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban
Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester Asszony részére
Gondozási Központ 7140 Bátaszék, Budai út 21. Tel.: 74/ 491-622; 74/ 591-113 Isz.: 12-15./2010. Tárgy: Véleményezés kérés Polgármesteri Hivatal 7149 Báta Fő u. 147. Huszárné Lukács Rozália Anna Polgármester
2011. évi CXCIX. törvény. a közszolgálati tisztviselőkről
2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről Az erős, de az indokoltnál nem nagyobb, a változásokhoz gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni képes - a nemzeti érdekeket előtérbe helyező - állam
A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján
KÖZFOGLALKOZTATÁSI ÉS VÍZÜGYI HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG A közfoglalkoztatás megítélése a vállalatok körében a rövidtávú munkaerő-piaci prognózis adatfelvétel alapján Cím: 1051 Budapest, József Attila u.
Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója
Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás Vasvári Kistérség Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója Esélyteremtı, és életminıség javító kistérségi szolgáltatási rendszer fejlesztése, fenntartása. 2007.
Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon
Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon
MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE. 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt
MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya 2014. év március hó 28. nap MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLET
ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében
ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében Készítette: Civil Support Nonprofit Kft 1024 Budapest, Széll Kálmán tér 11. II. 19. 96
Mennyire biztos a biztonsági háló? A szociálpolitika hatásossága és hatékonysága
Mennyire biztos a biztonsági háló? A szociálpolitika hatásossága és hatékonysága DOKUMENTÁCIÓ Készült a T 026067 számú OTKA kutatás záróbeszámolója alapján Témavezető: Ferge Zsuzsa Munkatárs: Dögei Ilona
A SZERENCSI KISTÉRSÉG
A SZERENCSI KISTÉRSÉG FELZÁRKÓZTATÁSI FEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2010. ÁPRILIS MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. - 1 - A Szerencsi kistérség felzárkóztatási fejlesztési programja A fejlesztési program
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben
Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben Előadó: dr. Szabó-Tasi Katalin Az eljárás megindulása A panaszos speciális étkezési igényű gyermeke óvodai étkezésének ügyében fordult
HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január
HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. január Jóváhagyva Hajdúsámson Város Önkormányzatának /2010 (I.) képviselőtestületi határozatával 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...
- 358 - Jármi Község Onkormányzata Képviselő-testülete 2013. június 26.-án tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e
- 358 - Jármi Község Onkormányzata Képviselő-testülete 2013. június 26.-án tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza
Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Földtudományok Doktori Iskola
Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézet Földtudományok Doktori Iskola KALMÁR GABRIELLA Az orvosi diagnosztikai laboratóriumok és az életminıség területi összefüggései Ph.D. értekezés
Dávidné B. Hidvégi Julianna Szász Henriett A Kapu Program
Dávidné B. Hidvégi Julianna Szász Henriett A Kapu Program A Kapu Program kifejlesztője a Béthel Alapítvány amelynek jogelődje 1994-ben kezdte meg működését. Az Alapítvány fő célja a kezdetektől fogva a
A mezõgazdaság gazdaságstruktúrája és jövedeleminformációs rendszerei
A mezõgazdaság gazdaságstruktúrája és jövedeleminformációs rendszerei Dr. Kapronczai István PhD, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgató-helyettese E-mail: kapronczai@akii.hu Az EU-csatlakozást megelőző-,
GONDOZÁSI KÖZPONT IDŐSEK OTTHONA SZAKMAI PROGRAMJÁNAK ÉS HÁZIRENDJÉNEK MÓDOSÍTÁSA
ELŐTERJESZTÉS MEDGYESEGYHÁZA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. MÁJUS 27-ÜLÉSÉNEK BEJELENTÉSEK NAPIRENDI PONTJÁHOZ GONDOZÁSI KÖZPONT IDŐSEK OTTHONA SZAKMAI PROGRAMJÁNAK ÉS HÁZIRENDJÉNEK MÓDOSÍTÁSA Tisztelt
A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012
A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében
A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete
A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A hazai szántóföldi növénytermelés vetésszerkezete viszonylag egységes képet mutat az elmúlt években. A KSH 2 adatai szerint a vetésterület több mint
SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ
Parád Nagyközségi Önkormányzat 3240 Parád, Kossuth Lajos út 91. Tel.: 36/544-072, Fax: 36/364-525 Email: parad@t-online.hu SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. 2 Bevezetı Szociális szolgáltatástervezési
Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1
Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6
ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S
Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program Irányító Hatóság ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program megvalósításáról (Határnap: 20 ) Jóváhagyta a Monitoring Bizottság
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG. Elnök
1 Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/545/13/2013. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (, a továbbiakban: hatóság) a kérelmező kérelmére az eljárás alá vonttal szemben a fenti ügyszámon folytatott
Balkány Város Megalapozó Vizsgálat és Településfejlesztési Koncepció
A szociális alapellátási feladatok mellett a tanyagondnoki szolgálatot is a Központ látja el. A lakosság szociális jellegű anyagi támogatással, kapcsolatos teendői azonban a Polgármesteri Hivatal feladatai
Társadalmi szükségletek szociális védelmi rendszerek
Tanulmányok Társadalmi szükségletek szociális védelmi rendszerek Dr. Fazekas Rozália, a KSH főtanácsosa E-mail: r.fazekas@citromail.hu Tokaji Károlyné, a KSH főosztályvezetője E-mail: karolyne.tokaji@ksh.hu
A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA
A MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK VERSENYKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA Versenyképességüket befolyásoló külső és belső tényezők feltárása, versenyképességi-index megalkotása Magyarország 2012 Kutatási zárójelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236 736 X írták:
AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN
AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN ELVÉGZETT FELMÉRÉS A 2007-BEN ÉS 2009-BEN VÉGZETT FRISSDIPLOMÁSOK KÖRÉBEN Készítették: Fortuna Zoltán Karcsics Éva Kırösligeti Zsuzsa
HÉHALOM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE
HÉHALOM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon/fax: 32-482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu M E G H Í V Ó Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. -a alapján
OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE
OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE 2006-2010 Felülvizsgálat ideje: 2007. december 31. OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI,
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia első előrehaladási jelentésének (2013-2014) 1. sz. melléklete Magyarország Kormányának összefoglaló tájékoztatója a Keretstratégia megvalósítását szolgáló
Htársadalmi környezet feszültségei és terhei gyakran
EZREDFORDULÓ * m m. TflnuLmánvDK LOSONCZI AGNES / UTAK ES KORLATOK HZ EGES2SEGUGYBER Az egészségügy a jelentkező gazdasági, politikai, erkölcsi válságoknak szinte gyűjtőterepe. Itt sűrűsödnek azok a társadalmi
Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna
Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Budapest, 2005 1 Összefoglaló A magyar nemzetiségű külföldi
FELHÍVÁS. A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok. A felhívás kódszáma: EFOP-1.4.2-16
FELHÍVÁS a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályozására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi projektek megvalósítására A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea Előterjesztés Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatának elfogadására Tisztelt Képviselő-testület!
Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM
Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELFOGADTA A SZÉCHENYI ISTVÁN KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZİ ISKOLA NEVELİTESTÜLETE 2004.
Ötven év felettiek helyzete Magyarországon
LEONARDO PARTNERSHIP PLAS PROJECT Promotions of life long learning as an active strategy sharing experiences for European solution (No. 2011-1-CZ1-LEO04-07096 3) Ötven év felettiek helyzete Magyarországon
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE
A határmenti vállalkozások humáner forrás ellátottsága és -gazdálkodása
Magyarország-Szlovákia Phare CBC 2003 Program Üzleti infrastruktúra, innováció és humáner forrás-fejlesztés a határ mentén Regionális Vállalkozói Együttm ködés HU2003/004-628-01-21 A határmenti vállalkozások
Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2010. (elsı forduló)
Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2010. (elsı forduló) Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 2 I. Nógrád megye rövid bemutatása... 4 I. 1. Demográfiai változások... 5 I.1.1.
2006.9.2. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság második olvasatra adott ajánlására (A6-0076/2005),
2006.9.2. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 33 E/425 tekintettel az EK-Szerződés 251. cikkének (2) bekezdésére, tekintettel eljárási szabályzata 62. cikkére, tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi