Budapesti Dohányfermentáló Vállalt története között. /4. rész/
|
|
- Sára Kisné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pénzes László: Budapesti Dohányfermentáló Vállalt története között. /4. rész/ 1. Együttműködés a Virginiai Richmond központú Universal Leaf Tobacco Campany Incorporatedel. A Dohányfermentáló Vállalathoz történt beiktatásomat követően egy hónapon belül felkeresett Gabriel J. Kremer az ULT Európai képviselet vezetője. Az elmúlt időszak a vállalatunk együttműködéséről, kapcsolatáról nem volt pozitív véleménnyel. A Dohányipari Vállalatok Trösztjének megszűnése után az ULT évben kötött a Budapesti Dohányfermentáló Vállalattal együttműködési szerződést. A magyarországi vállalatok a térítésmentes együttműködésben lévő lehetőségeket nem használták ki mondta. A dohányipar irányában megfogalmazott kritikai észrevételeit, amely Lázár István könyvében is megjelent a vezetők egy része nem vette jónéven. Úgy éreztem, hogy a két dohányfermentáló vállalat közül elsősorban velünk akart, kiemelten kapcsolatot tartani, a dohánytermelési technológia színvonalának növelése érdekében konkrét ajánlatai voltak. Az együttműködésünk közel öt évig töretlen volt, a Budapesti Dohányfermentáló Vállalat szakmai fejlődését jól szolgálta. A tapasztalataim alapján a fogékony dohánytermelők, a vállalat szakembereinek jelentős része a sikerélmények sokaságában vehetek részt. 1
2 Gabriel J. Kremer ULT Európai vezetője, Az Universal Leaf Tobacco Company világviszonylatban is a legnagyobb dohánykereskedő és fermentáló társaság ban jött létre, központja az Egyesült Államokban, Virginiában, Richmond városban van. Az ULT az 1988-ban magalapított Universal Corporation konszern csúcsvállalata. A konszern egy rendkívüli sokoldalú társaság, mely a dohány mellett ingatlanbiztosítással, fűrész árúval, különböző építőipari és mezőgazdasági termékekkel foglalkozik. A mezőgazdaság vonatkozásában működésük magában foglalja az egész világra kiterjedően elsősorban az ipari növények / gumi, kávé, tea, földimogyoró, napraforgómag, növényi olajok / felvásárlást, a kikészített áruk értékesítését. A dohánytermelés vonatkozásában az egész világra kiterjedően felvásárlási, fermentálási, raktározási, válogatási, szállítási, kiképzési, csomagolási, tárolási, finanszírozási, és értékesítési tevékenységet folytat, néhány országban szaktanácsadással is részt vesz a dohánytermesztésben. Az ULT európai részleg vezetőjének, Gabriel J. Kremer közre működésével Jean Paul Reuland ULT agronómus több éven keresztül elsősorban a Budapesti Dohányfermentáló Vállalat érdekeit szolgálta. A vállalat szakembereinek, a dohánytermelő szakemberek, kistermelőknek, integrátor üzemek vezetőinek hazai, külföldi szakmai tanulmányutak szervezésében kiemelkedő segítséget adott. A kapcsolatunk kezdeti időszakában Jean Paul Reuland vezetésével a dohánytermelő integrátorok szakemberei, szárítóval rendelkező kistermelők részére több alkalommal 2-3 napos tapasztaltcserét szerveztünk Észak-Olaszországban lévő Veronai Dohánytermelési Szövetkezetbe augusztus között a elsősorban a dohányfermentáló vállalat szakemberei részére, összesen 40 fő részvételével Észak-Olaszországban a dohánytermesztés tanulmányozására szerveztünk tanulmányutat. A dohánybeváltó üzemek szakemberei által 2
3 összeállított jelentések jól tükrözték az alkalmazott dohánytermesztési technológiák közötti különbségeget. Legfőbb tanulság írja az egyik szakember, hogy dohányt csak a termesztéstechnológia maradéktalan betartásával és betartatásával érdemes termeszteni. Az Észak Olaszországban lévő Cooperatíva Tabacchi Verona 25 dohánytermelő gazdaságot foglalt magába, évben hektár dohányt termeltek, a szövetkezet felvásárolta, fermentálta, értékesítette. A szövetkezet vezetőivel kedvező munkakapcsolat alakult ki. A főagronómusa Gino Cristanini a Dohányfermentáló Vállaltunknál szervezett továbbképző tanfolyamon előadást tartott, az első 1991.évben a vállalatunk által szervezett HUNGAROTAB, dohánytermesztési napok rendezvénysorozatáról összeállított kiadványban a Veronai Szövetkezet dohánytermesztési technológiájáról írt. Az Universal Leaf Company mezőgazdasági szolgálat igazgatójának, Joe M. Glass Úr közreműködésével, a Dohányfermentáló Vállalatunk kezdeményezésére 1988 évtől két fő fiatal szakember ment 3-4 hónapra az Észak-Karolinában és Henderson melletti Falkland farmra, ahol az aktuális munkavégzésen keresztül tanulmányozhatták a dohánytermesztést. Az első alkalommal a Kiskunfélegyházai Dohánybeváltó Üzemből Riskó Péter körzeti felügyelő május 9.-től október 3.-ig volt az USA-ban. A következő évben június 13.-tól három hónapig a Kiskunhalasi Dohánybeváltó Üzemből Varga József körzeti felügyelő, évben Dr. Gergely Kálmán a Kápolnai Dohánybeváltó Üzem ágazatvezetője vett rész az Észak-Karolinai dohánytermesztés tanulmányozásában. 2. Budapesti Dohányfermentáló Vállalat szervezetének 1991-évi korszerűsítése novemberi döntés alapján január 1.-vel a Kiskunfélegyházi- és a Kiskunhalasi Üzemeket Kiskunfélegyházi Központtal, a Kápolnai-, Jászberényi Üzemeket, a Szolnoki Üzem dohánytermeltetési tevékenységét Kápolnai Központtal kívántuk működtetni. A Vállalat Központjában Dohánytermelési és Dohánymarketig Főosztály Dohánytermelési-, és Dohánymarketing Osztállyá alakult volna. A működő Termelési Főosztályt, Termelési Osztályt, Értékesítési Osztályt megszüntettük volna. Az összevonást, a dohánytermelés koncentrálását, az új szervezeti egységek létrehozását az alábbiak tették szükségessé. A megváltozott piaci követelmények, a dohánytermelés csökkenése indokolta a dohánytermeltetés megújítását, üzemeink optimális méreteinek kialakítását. Az üzemek önállóságának növelésével a korábban kialakított üzemi, ágazati vezetésben megfelelő végzettségű és gyakorlattal rendelkező szakemberek biztosítása. A munka minőségének, hatékonyságának javítása mellett nagyobb lehetőség nyílik a vezetők anyagi elismerésére. A dohány termeltetését irányító ágazatvezetők és a termelőkkel közvetlen kapcsolatban lévő körzeti felügyelők teljesítménybérezésének értékelése, anyagi elismerése során felmerült, hogy a dohánytermő terület csökkenése miatt összevonásra, átcsoportosításra van szükség. Az üzemek összevonásával, önállóságuk megerősítésével a tájjellegnek megfelelő dohánytermelés megvalósítása válik lehetővé. A vállalatnál a létszám 3
4 kedvezőtlenül eltolódott a nem fizikai dolgozók javára. Az ésszerű létszám- és bérgazdálkodás érdekében a nem fizikai létszámot csökkenteni kell. A megnövekedett piaci igények kielégítése érdekében indokolt, hogy a feldolgozott fermentált dohányok a minőségi követelményeknek jobban megfeleljenek. A Szolnoki Gépi fermentáló Üzem tevékenységéből a dohány termeltetésének átcsoportosításával a dohányfeldolgozás színvonalát javítani lehet, a dohánybeváltás objektívabbá válhat. A szervezet korszerűsítésével, a marketing szemlélet erősítésével a követelmények kedvezőbb teljesítési feltételei megteremtődnek. Az üzemek önállóságának további növelésével, az ésszerű költséggazdálkodást fokozni tudjuk. A szervezet korszerűsítésűével a működtetési költséget jelentősen lehet csökkenteni, ezáltal a vállalat eredményességének alakulását, a dolgozók keresetszínvonalának növekedését az elmúlt évek kedvező tendenciájának megfelelően lehet tartani. A Dohányfermentáló Vállalat egésze érdekében hozott szervezet korszerűsítése néhány vezető érdekét sértette, volt, aki eljöttnek látta az időt a támadásra, ezért mindent megtettek 89. számú Igazgatói Utasítás visszavonására. A vállalttól a minisztériumba került Gáspár Szilvia szubjektív alapon nem támogatta a munkánkat, ennek ellenére kedvező tendencia uralkodott a dolgozók többségének megelégedésére. A Dohányfermentáló Vállalat szétzüllesztésében egyik láncszem volt. Az üzemekben lévő szakemberek közül Dr. Borbereki István üzemigazgató, Benedek János a Szolnoki Gépi fermentáló Üzem vezetője a személyes kapcsolatukat felhasználva erősen lobbiztak a minisztériumban, a politikai vonalon, hogy a szervezet korszerűsítésére vonatkozó előírás ne kerüljön bevezetésre. 4
5 A Földművelésügyi Minisztérium Privatizációs Főosztály 52677/91 számú, Mikus Dezső mb. főosztályvezető által írt levél alapján a szervezet korszerűsítésére vonatkozó igazgatói utasítást vissza vontam. A levélben szereplő privatizáció előkészítésére vonatkozó anyagot összeállítottam és határidőre megküldtem, amire később visszatérek. 5
6 A levélben szereplő szóbeli, telefonon történt felvetésre a szervezet korszerűsítéséről részletes tájékoztatót küldtem Mikus Dezső mb. főosztályvezetőnek, ezt követően egyeztetésre nem került sor. Soha nem tudtam meg se szóban, se írásban a levélben megfogalmazott nem tartjuk megalapozottnak a Vállalatnál tervezett szervezeti korszerűsítés végrehajtását indokait. A levélben megfogalmazott Megítélésünk szerint e munka keretén belül célul kell kitűzni a Budapest Központ Szolnokra történő telepítését is. Az összeállított Javaslat a Dohányfermentáló Vállalat privatizációs stratégiára részletesen foglalkoztam a központ Szolnokra történő kihelyezése esetén milyen károk keletkeznek, a vállaltnak a stabilitása megszűnik. Az egyébtevékenységből származó árbevétel az 1987 évi 6,502,- millió Ft 1991 évre 138,936,- millió Ft ra növekedett, ebből a Budapesti Központ árbevétele 63,897,- millió Ft. Az egyéb tevékenységből származó nyereség 1991 évben 87,482 millió Ft, ebből jelentő részét a Budapesti Központ érte el. Az általam javasolt privatizációs stratégiából idézve A privatizációs munkáról a vállalat dolgozóit folyamatosan tájékoztatni kell, a döntések előtt a véleményüket ki kell kérni. A munkavállalók résztulajdonosi programjával várhatóan megjelenő rendelkezések figyelembevételével a vállalati dolgozók privatizációba való bevonására konkrét ajánlatot kell kidolgozni. 3. A Budapesti Dohányfermentáló Vállalat felügyeleti szerve. A vállalat igazgatójává történő kinevezésemet a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Személyzeti Főosztály vezetője Dr. Dajka Balázs, helyettese Dr. Kecskeméti Lajos készítette elő. A kinevezésemet, beiktatásomat, a munkáltatói jogokat a MÉM Államtitkára Dr. Szabó Ferenc végezte, illetve gyakorolta. A vállalat szakmai irányításával a MÉM Élelmiszeripari Főosztály, vezetője Nagy László, és helyettese Andrássy István foglalkozott. A MÉM különböző szintű vezetőivel jó kapcsolat alakult ki, a Vállalat munkáját segítették és támogatták, az elért szakmai eredményeket, nyereséges gazdálkodást elismerték. A rendszerváltást követően először a Földművelésügyi Minisztérium Helyettes Államtitkára, Dr. Neszmélyi Károly gyakorolta a munkáltatói jogokat. Az 1990 évi prémium kifizetését május 9.-én Dr. Raskó György helyettes államtitkár engedélyezte. Kapcsolat alakult ki az FM Humánpolitikai Önálló Osztállyal, az FM Privatizációs Osztállyal. A rendszerváltás követő években mindég napirenden volt a régi vezetők leváltása, a különböző szintű politikai vezetők által indokolt, vagy indokolatlan elmarasztalása, a régi rendszerben elért eredmények és hibák objektív megítélése elmaradt. A megváltozott politikai helyzettel nem foglalkoztam, pártba nem léptem be. Az új rendszerben is igyekeztem a Dohányfermentáló Vállalatot megfelelő szinten irányítani, az adódott lehetőségeget, a vállalat érdekében kihasználni, az egyéni érdekekkel ellentétbe továbbra is a közösséget szolgáltam. 6
7 Dr. Neszmélyi Károly FM Helyettes Államtitkár 185/1991. számú, február 8. keltezett levélben a munkakörömben megerősített. A Dohányfermentáló Vállalatnál betöltött igazgató munkakörében megerősítem. Munkájához további sok sikert, jó egészséget kívánok. Az FM Humánpolitikai Önálló Osztálya, Nemeskéry Tamás főosztályvezetőtől kapott, 1155/1991. számú levélben szeptember 5-én 10 órára kitűzte a szakmai feladatlap kitöltésének időpontját. A minisztérium vezetése a vállalatnál betöltött igazgatói munkakörben történő továbbfoglalkoztatásához menedzseri képesség vizsgálatát írta elő, amely szakmai feladatlap kitöltéséből és személyes elbeszélgetésen való részvételből áll. A személyes megbeszélésre szeptember 9.-én 15 órakor került sor, ahová magammal kellett vinni a Vállalat Szakszervezeti Testületének vezetőjét. A megbeszélésen a Szolnoki Gépi fermentáló Üzem Munkástanácsának egyik tagja is jelen volt. Nádor Gabriella szakszervezeti vezető véleményét hallgatták meg először, aki az üzemek szakszervezeti vezetőinek véleményét kikérve mondta el a szakszervezet véleményét. Összességében a vállalat helyzetét reálisan mutatta be, a pozitív eredmények voltak többségben. A menedzseri képesség vizsgálatáról nem kaptam tájékoztatót, a megbeszélésen elhangzottak alapján nem tudhattam, hogy milyen döntés született. 7
8 Az FM Humánpolitikai Önálló Osztálytól, Juhász János főosztályvezető helyettestől értesítést kaptam, hogy január 21.-én menjek be a minisztériumba. A megbeszélésen rajtam kívül jelen volt Juhász János és Mikus Dezső. Elmondták, hogy a meghatározott idejű kinevezésem április 15-én lejár és nem kívánják meghosszabbítani. A beszélgetés közben Juhász János megkérdezte az 1991 évi eredmény mennyi lesz, közöltem 100 millió Ft körül, meglepődve nézett Mikus Dezsőre. Közöltem a jelenlévőkkel tudomásul veszem a döntést, a február 1-vel való felmentésemet is elfogadtam. Kértem a 6 havi végkielégítés, az 1991 évre járó prémium, a felmentés idejére jutó keresetemet fizessék ki. A megállapodásba rögzítésre kerültek a feltételeim. Végül kértem a vállalat dolgozói érdekében olyan vezetőt nevezzenek ki, aki legalább szinten tartja az elért eredményeket. Választ nem kaptam, Mikus Dezső mosolyán kívül. 8
9 4. Dohányfermentáló Vállalt központjában megtartott Műszaki Konferencia, január 31-én. A Dohányfermentáló Vállalat vezetőit, körülbelül 120 főt értekezletre hívtam össze az újonnan kialakított irodaház tanácskozó termében. A kialakult helyzetről tájékoztattam a jelenlévőket. A búcsú beszédem a következőket érintette. Tisztelt Kollégák! Kedves Jelenlévők! Az ember életében 5 év nem sok idő, de lehet meghatározó az ember munkája, fejlődése szempontjából. A születést követően egy egészséges gyerek első évében bámulatba ejtő fejlődés következik be. Szinte csodáljuk az ismeret nagymérvű növekedését. A középiskolai tanárom, Kiss Antal szerint 18 éves korban, az érettségi alkalmával tudunk a legtöbbet. 20 év fölött legnagyobb a teherbíró képesség, és legkedvezőbb a gyakorlati ismeretek megszerzése. 40 év fölött tud az ember a leghatékonyabban dolgozni. A felgyülemlett elméleti és gyakorlati ismeret ésszerű hasznosításának időszaka. A vállalathoz negyvenhat éves koromban kerültem. A Budapesti Dohányfermentáló Vállalatnál közel öt évet töltöttem el. Úgy érzem a jelenlévőkkel kölcsönösen megismerhettük egymást, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Szívesen dolgoztam a Dohányfermentáló Vállalatnál, jól éreztem magam. Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy több kollégával rövidebb, hosszabb időt együtt dolgozhattam a vállalat, a dolgozók többsége javára. Minden kis és nagy eredmény, előrehaladás, fejlődés, egy-egy lépés előre számomra sikerélményt jelentett. Szívesen és mindég lelkesen vettem részt az új, a fejlett eljárások, módszerek bevezetésében, megvalósításában. A teljesség igénye nélkül a következőket szeretném megemlíteni: a palántanevelés korszerűsítése, bakhát művelés növelése, kacsgátlószer alkalmazása, a dohánytermesztésben az öntözés általánossá tétele, vektorháló alatti vetőmag előállításának bevezetése, új fajták üzemi kipróbálása, fajták honosítása. FEK dohánybeváltás korszerűsítése, a vírus kár csökkentésének lépései, a speciális gépek bővítése, a szárítók gyártása forgalmazása, szolnoki rekonstrukció, anyagmozgatás korszerűsítése, színvonalas kiadványok készítése, első HUNGAROTAB megszervezése, a különböző szemlék megtartása, a korszerűsített szervezet működtetése, az önállóság növelése, a beszámoltatási, ellenőrzési rendszer megvalósítása, stb. Az elméleti és gyakorlati ismeret megfelelő színvonala nélkül nem képzelhető el a kor követelményének megfelelő, eredményes munkavégzés. Az elméleti és gyakorlati ismeretek bővítése érdekében tett erőfeszítések megfelelően szolgálták az egyén, a csoportok és a vállalat jövőjét/ továbbképzés, kellemetlennek vélt vizsga, tapasztalatcserék, országos szemlék, külföldi tapasztalatcserék, szakemberek amerikai munkavégzése, fejlett dohánytermelő országokkal való együttműködés, stb./. 9
10 A közös munka, a megalapozott elvek, koncepciók alapján a vállalat az elmúlt öt évben dinamikusan fejlődött. A nyereség 37 millió Ft ról 100 millió Ft-ra emelkedett, a dolgozók kereset színvonala közel ötszörösére emelkedett, a gazdálkodást jól szolgálta a stabil pénzgazdálkodás, szinte hitel nélkül gazdálkodtunk. Sajnos az emberi munka velejárója, hogy nem mindég siker a végeredmény, kudarcok is vannak. Szerencsére ez elviselhető szinten volt. A törekvések ellenére a dohánytermesztés volumene, eredményessége nem haladt megfelelően. A szolnoki rekonstrukció befejezése a későbbi idők feladata. A jelenlévőknek, a vállalati dolgozóknak köszönöm a becsületes, kitartó munkát, az együttműködési készségüket. A vállalat dolgozóinak eredményekben gazdag éveket, sikerélménnyel járó munkát, jó egészséget, családi életben boldogságot kívánok. Megértő jó együttműködést. Széchenyi szerint is: Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen. Kívánom, hogy kevesebb ellendrukker legyen vállalaton belül és kívül egyaránt. Magyarországon ne váljék szokássá az egyik arab ország szokása: A fiatal pár nászéjszakáján az ellenségek összegyűlnek és félig kihúzott karddal mondogatják Panizáni, Panizáni! - ne sikerüljön, ne sikerüljön. Kívánom, hogy a célhoz vezető úton a megalapozott, kipróbált, bevált alapelvekről ne feledkezzenek meg. A vezérlő csillag jól mutassa az utat. Sokan ismerik. A Kisherceg szerzője írta: A vándor, aki hegyen átkelőben egy csillagot követ, ha megengedi, hogy a hegymászás problémái túlzottan lekössék, figyelmét kockáztatja, hogy elfelejti, melyik csillag vezeti. Kívánom, hogy Gőte szerint sok mester dolgozzon a csapatban. Mester az, aki felismeri saját korlátait. A Budapesti Dohányfermentáló Vállalat az elmúlt években erkölcsileg, szakmailag, megbízhatóság szempontjából növekvő elismerést szerzett a dohánytermelők, a hazai-, külföldi partnerek, szakemberek körében. Kívánom, hogy a vállalat dolgozói a jövőben az eddigi elismeréseket, bizalmat a közösség javára jó hasznosítsák. Ezt követően többen mondtak véleményt. Az elmúlt öt évet valamennyien pozitívan jellemezték, Sáth András, Kápolnai Dohánybeváltó Üzem vezetője fogalmazott meg az ő szempontjából negatív dolgot is. 5. Budapesti Dohányfermentáló Vállalat hanyatlása. A Dohányfermentáló Vállalatnál megszűnt munkaviszonyom után a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára dr. Borbereki Istvánt nevezte ki igazgatónak, aki FM Privatizációs Főosztály vezetőjének, Mikus Dezső iskolatársa, talán osztálytársa. Az egyéb kapcsolatukat nem ismerem, nem is tartottam érdekesnek. A kapcsolatuk nem zavart, inkább Borbereki alakalmatlansága zavart. A vállalat irányítása során egyedüli üzemvezető volt, akinek az üzem hiányos irányításáért fegyelmi büntetésben, prémium megvonásban kellett részesítenem. Az alkohol függősége köztudott volt, az új munkakörében, munkaidőben is gyakori volt a túlzott alkohol fogyasztása. A Dohányfermentáló Vállalat 10
11 hanyatlása kézzelfogható volt, mélypontját, működő képtelenségét 1994 évben érte el. Ekkor már több vállalati dolgozó szóban és írásban megkeresett, kilátástalanak látták a helyzetüket, és kérték a segítségemet. A szolnoki üzem egyik dolgozója leírta, hogy milyen problémákkal küszködnek. A szervezet működtetése a minimális igényeket sem elégíti ki, a dohányfelvásárlás nagymértékben lecsökkent, a szállítók követeléseit nem tudják kifizetni, a szervezet módosítása a kialakult helyzethez, nem történt meg, a költséggazdálkodás a minimális követelményt sem elégíti ki, a munkafegyelem leromlott, az értékelő-elemző munka elmarad, stb. A rossz pénzgazdálkodást mutatja az 1994 évi 140 millió Ft hiteltartozás, a 49,3 millió Ft fizetett kamat. Az irányításom alatt lévő vállalat 1991-ben a felvett hitelek és a kihelyezett pénzeszközök kamatszaldója közel 30 millió Ft plusz eredményt jelentett. Az 1994 évi mérleg szerint az egyéb árbevétel és nyeresége az 1991 évi 138 millió Ft-ról 5,9 millióra, a nyeresége a 87,5 millió Ft-ról a nullára csökkent. Az 1991 évi közel 100 millió Ft nyereség 1994 évre 214,9 millió vesztességre esett, ez csődhelyzetet jelentett. Budapest,
Dohánytermesztési Napok a Budapesti Fermentáló Vállalat szervezésében, 1991. /harmadik rész/
Pénzes László: Dohánytermesztési Napok a Budapesti Fermentáló Vállalat szervezésében, 1991. /harmadik rész/ A Budapesti Dohányfermentáló Vállalat 1991. augusztus 13-15.-én Dohánytermesztési Napokat szervezett
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK
Kereskedelmi és marketing alapismeretek középszint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI
J e g y z ő k ö n y v
1 Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 27-én 14.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,
ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22-ÉN KEDDEN 17:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK
ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22-ÉN KEDDEN 17:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: Ópályi 23-24.(III.22.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,
Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás
A Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete egyetért a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium második levelével. Ezért az ő szövegüket megismételni nem akarjuk, de fő pontjaikat
Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről
1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács
ALPOLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ a 2008. évi gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓ a 2008. évi gyermekvédelmi feladatok ellátásáról Összeállította: Fatérné Rothbart Mária Gyámügyi Iroda, irodavezető Juhászné Végi Edit
Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. február 14-én tartott képviselőtestületi üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőszilas község önkormányzatának 2005. február 14-én tartott képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Kiss Géza polgármester, Horváthné
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság. Jegyzőkönyv
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság KO.420.175-15/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011. november 10-én az Oktatási, Kulturális, Turisztikai,
Megújul a Munka törvénykönyve (2000/3 - Egy hónap) Megújul a Munka törvénykönyve
Megújul a Munka törvénykönyve (2000/3 - Egy hónap) Megújul a Munka törvénykönyve Az átfogó módosításon már egy éve dolgoznak Készül a Munka törvénykönyve átfogó módosítása. Az érintettek között nemigen
T A R T A L O M M U T A T Ó
TARTALO M M UTAT Ó 1. Beszámoló Szentgotthárd Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről. 2. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló rendelet
VII-B-004/761-4 /2013
VII-B-004/761-4 /2013 Beszámoló A Fejér Megyei Kormányhivatal 2012. évi tevékenységéről FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló... - 3-2. A kormányhivatalt érintő feladat- és
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének. J e g y z ő k ö n y v e
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének J e g y z ő k ö n y v e 24/2012./IV.02./ számú testületi határozat Öcsöd Nagyközség
J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2. HATÁROZATOK SZÁMA: 13, 14, 15/2009. 2 Jegyzőkönyv Bak, Sárhida és Zalatárnok
J e g y z ő k ö n y v
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 114/ 14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 24-én
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pusztaföldvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 11-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Pusztaföldvár Község Önkormányzat Pusztaföldvár,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
113 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 21-én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Községháza tanácskozó termében. Jelen vannak: Darók Sándor, Gerhát
Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja
Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja MEREK 2010. évi szakmai terv A MEREK szakmai terve 2010. évre Misszió A Merek célja a mozgássérült emberek társadalmi integrációjának elősegítése
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Elekes Péter,
JELENTÉS. az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről. 0907 J/9364 2009. április. Dr. Kovács Árpád elnök
JELENTÉS az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről 0907 J/9364 2009. április Dr. Kovács Árpád elnök ISSN 1789-8773 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS 3 ÖSSZEGZÉS 4 1. AZ ÁSZ 2008. ÉVI FELADATAI 7 1.1. Az
J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. július 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester Dr. Héczei Eszter jegyző Erdősi Attila
9818 Jelentés az alapfokú oktatásra fordított pénzeszközök felhasználásának vizsgálatáról
9818 Jelentés az alapfokú oktatásra fordított pénzeszközök felhasználásának vizsgálatáról TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések, javaslatok II. Részletes megállapítások 1. Társadalmi-gazdasági
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
41 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 29. -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti tanácskozó termében.
9/2011. (VII.21.) rendelete az önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011. (II.14.) rendelet módosítása
Apaj Község Polgármesteri Hivatal 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Képviselő-testületének 2011. július 18-án megtartott üléséről 9/2011. (VII.21.) rendelete az önkormányzat és intézményei
Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének
Határozatok: Iktatószám: 1634/5/2015 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 28/2015.
Igazságügyi Szakértõi. a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa. Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája
Igazságügyi Szakértõi a Kecskeméti Igazságügyi Szakértõi Kamara kiadványa Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék szakértõinek kamarája XIV. évfolyam 2014/2. szám A TARTALOMBÓL Az új Etikai Kódex -
Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.
AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi
A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012.
PÉNZTÁRI XIII. évfolyam, 1. szám 2012. január A TULAJDONOSOK HÍRMAGAZINJA Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések A jövő útja az önkéntes ág AZ ELMÚLT ÉV SZEPTEMBERÉBEN RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSRE
E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV.
OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2009. április 21-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 11/2009. (IV. 21.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság az Egyesített Óvodai Intézmény nevelőmunkájáról
Házirend. Legitimációs eljárás az érvényességet igazoló aláírások: 2/2013.(H.) számú határozattal elfogadta:
Ságvári Bóbita Napköziotthonos Óvoda és Integrált Bölcsőde 8654 Ságvár, Petőfi Sándor utca 44. Telefon: 84/380-048 Házirend OM azonosító: 033917 Készítette: A nevelőtestület Legitimációs eljárás az érvényességet
1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV
1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.
1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok
1. Vezetői program 1.1. Bevezető A csömöri Zeneiskolában eltöltött 16 év pedagógiai és 13 év vezetői munka révén megismerhettem a helyi sajátosságokat, jó kapcsolatot építettem ki a helyi nevelési-oktatási,
PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589
PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai
A gyakorlati képzés a szakképzésben
MIHUCZ Sándorné Bevezető A gyakorlati képzés a szakképzésben Az iskolai rendszerű szakképzés átalakítása az 1990-es évek elejétől folyamatosan napirenden lévő téma, minden oktatáspolitikához kapcsolódó
JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)
Miért sztrájkolunk, miért demonstrálunk?
Miért sztrájkolunk, miért demonstrálunk? A LIGA Szakszervezetek úgy ítéli meg, hogy a Kormány javaslatai az egészségbiztosítás átalakítására illetve a nyugdíjrendszer újabb megnyirbálására az állampolgárok,
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 775/2006. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Beszámoló a Baranyai PedagógiaiSzakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. december 2-án megtartott üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 18/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. december 2-án megtartott üléséről Határozatok száma: 74-82. Rendeletek száma: 14-16. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:
Hatékony szervezeti működés kialakítása Heves Önkormányzati Hivatalában. WP3 - Költségvetéstervezés. felülvizsgálata
Hatékony szervezeti működés kialakítása Heves Önkormányzati Hivatalában WP3 - Költségvetéstervezés felülvizsgálata munkacsomag Projekt azonosító: ÁROP 2007-1-A-2/ 2009. november 9. TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETŐ
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-én tartandó ülésének 2. számú Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról tárgyú napirendi pontjához Előadó:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. március 26-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Bordás Imre polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
11 / 2015. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület
Görög László polgármester
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2012. június 01-én megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) előterjesztése c.) határozata d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A
JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.
11/2007. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő
VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM GYAKORNOKI SZABÁLYZATA
A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM GYAKORNOKI SZABÁLYZATA 1 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a módosításáról szóló 2013. évi CXXXVII. törvény 2. 6. 7. 8. 10. 11. 12. 13. 36., valamint a
Ózd Város Önkormányzata által 2011. évben szervezett közfoglalkoztatásról
T á j é k o z t a t ó Ózd Város Önkormányzata által 2011. évben szervezett közfoglalkoztatásról Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály Ózd, 2012. március 22. Tisztelt
JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő l
KÖZHASZNÚ TÁRSADALMI SZERVEZET Alapítva: 1972 http://eoq.hu 1026 Budapest, Nagyajtai utca 2/b. 1530 Budapest, Pf. 21 2128803, 2251250 Fax: 2127638 E-mail: info@eoq.hu JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő
Kolontár és környéke egészségéért Egyesület
Kolontár és környéke egészségéért Egyesület H-8468 Kolontár Arany János u. 33. Kolontár és környéke egészségéért Egyesület Általános rész: ALAPSZABÁLY 1. Egyesület neve: Kolontár és környéke egészségéért
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2011. március 28-án a Városháza emeleti kistermében 13 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli
HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások,
VIII. évfolyam 11. szám Egyeztettünk Mottó: Attól még senki sem lett szegényebb, hogy beleadott mindent. 16.-án a Mozdonyvezetõk Szakszervezete (MOSZ) és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) vezetõ
A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2010/2011. tanév ÓVODÁK ARÉNA ÓVODA
A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2010/2011. tanév ÓVODÁK 1. sz. melléklet ÖMIP célok ARÉNA ÓVODA A fenntartó minden intézményre érvényes céljai: - Az óvodák programkínálatukkal, családias
9904 Jelentés a társadalombiztosítás informatikai rendszereinek ellenőrzéséről
9904 Jelentés a társadalombiztosítás informatikai rendszereinek ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGÁLLAPÍTÁSOK ÖSSZEGZÉSE II. FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK 1. Az informatika alkalmazás fejlődése
MKKSZ. Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA
MKKSZ Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA 4 Az MKKSZ Országos Választmányának beszámolója A Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete Országos Választmányának beszámolója az MKKSZ
Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével
Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba
VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
PARANCSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAM TITKÁRÁNAK 1/1979. SZÁMÚ. Budapest, 1979. évi február hó 13-án. SZIGORÚAN TITKOS!
b e l ü g y m i n i s z t é r i u m SZIGORÚAN TITKOS! 10-23/1/1979. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUMI ÁLLAM TITKÁRÁNAK 1/1979. SZÁMÚ PARANCSA Budapest, 1979. évi február hó 13-án. ÁBTL - 4.2-10
KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005.
KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. február) Budapest, 2005. október 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés
ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK
ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK A../ tárgysorozata B./ jegyzőkönyve C./ határozatai: Ópályi 9/2011.(II.07.)
Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása
Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 Online médiamegjelenések 2015. július 31-ig http://gyorplusz.hu/cikk/csak_a_jatek_szamit.html Csak az
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 26/2012. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. augusztus 10. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök
EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/ / /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) Dr. X.Y (továbbiakban, mint Kérelmező) által az egyenlő bánásmód
BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETI JELENTÉSE
BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETI JELENTÉSE 2013. Cg.: 05-02-000282 2 Bevezetés Már hagyomány nálunk, hogy egyes idén is esedékes tisztújítás előtti beszámoló nemcsak az elmúlt esztendőt, hanem
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2006. szeptember 13. napján délután 16.00 órai kezdettel megtartott soron következı nyilvános ülésérıl, Nyáregyháza,
T Á R G Y S O R O Z A T
Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53
20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem
J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. december 17-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor
Jegyzőkönyv. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv Készült: 2009. április 2-án 9.00 órakor, Szolnokon, a megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Gazdasági Bizottsága üléséről Jelen vannak: 1. Szádvári
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2012. január 31-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve
248 / 1 /2012 Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2012. január 31-én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1/2012.(I.31.) sz. Képviselő-testületi határozat Vagyonnyilatkozatokat kezelő ad-hoc
Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére
Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft. 2010. évi szakmai és gazdasági beszámolója Elıkészítette: Polgár Zoltán ügyvezetı Békési Férfi Kézilabda Kft. Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Oktatási, Kulturális
HBM HÍRLAP. 2010 október. 1.évfolyam 9.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida)
HBM HÍRLAP 2010 október. 1.évfolyam 9.szám Magunkról beszélünk, Egymásért teszünk (Vida) Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen! (Széchenyi István) ERÓPAI KERESKEDELEM NAPJA NÓGRÁD MEGYE SALGÓTARJÁN
A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)
I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2008. (II.11.) rendelete. az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2008. (II.11.) rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 7. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 13-án megtartott nyilvános üléséről.
1996. évi LVIII. törvény. a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról. I. Fejezet. Általános rendelkezések
1996. évi LVIII. törvény a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról Az Országgyűlés - a hazai hagyományokat és a fejlett demokráciák gyakorlatát követve - a környezet alakítása,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor
JEGYZŐKÖNYV mely készült a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsüléséről
JEGYZŐKÖNYV mely készült a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsüléséről Időpont: 2009. október 05. 09:00 óra Helyszín: Győri Többcélú Kistérségi Társulás tanácsterme (9024 Győr, Baross G. u. 61-63.)
T Á R G Y S O R O Z A T
PAPOS KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2003. január 30-án tartott nyilvános képviselőtestületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatai: 1-2 Rendelete: -- Készült: 2. példányban Kapják: 2. sz. példányát
A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ
A BARANYA MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉRTÉKELÉSE Készült a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről,
A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT
A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT 1. A szervezet neve, működési területe 1. A szakszervezet neve: Közgyűjteményi és Közművelődési
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel
Európai üzemi tanácsok a gyakorlatban A munkavállalók képviselőinek képzése és oktatása ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS
Európai üzemi tanácsok a gyakorlatban A munkavállalók képviselőinek képzése és oktatása ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS 1 A SINTTAV 2010 elején szemináriumot rendezett az EWC 1 -krõl, amely az elsõ ilyen témájú
I. A PIAC SZABÁLYOZÁSÁNAK INDOKAI
I. A PIAC SZABÁLYOZÁSÁNAK INDOKAI 1. Monopóliumok 2. Externáliák 3. Közjavak 4. Piaci döntések információs problémái 5. A piac rövid távú érdekeltsége 6. Méltányos jövedelem eloszlás biztosítása (szociális
Napirendi javaslat. 1. Beszámoló az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről, zárszámadás. 2. Önkormányzat 2014.évi koncepciójának elfogadása.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 25-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor
Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény. esélyegyenlőségi terve a tanulói részére
Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény esélyegyenlőségi terve a tanulói részére 2011. október 1. 2013. szeptember 30. közötti időszakra 2011. 1 Bevezetés A hazai közigazgatási rendszer korszerűsítésének
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. JÚNIUS 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 15/2011. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2011. június 30-án 14:00 órai kezdettel tartott Képviselő-testületi nyílt ülésről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti
Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél
Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.szeptember 29-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Echbauerné
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Állami támogatási értesítő. Jelentés az uniós tagállamok által nyújtott állami támogatásokról. 2012.
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.12.21. COM(2012) 778 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Állami támogatási értesítő Jelentés az uniós tagállamok által nyújtott állami támogatásokról 2012. évi kiadás {SWD(2012)
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
98 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. november 25.-én Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének soros, nyílt ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti földszinti
2009-2010-es TANÉV OKTATÁSI BESZÁMOLÓJA
2009-2010-es TANÉV OKTATÁSI BESZÁMOLÓJA Nevelési tanácsadó Logopédiai intézet OM azonosító: 200199 Czikkely Erika intézményvezető Gyomaendrőd, 2010. július 02. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Gazdálkodás, tanügyigazgatás
JELENTÉS a Magyar Televízió Közalapítvány és az MTV Rt. működésének ellenőrzéséről
JELENTÉS a Magyar Televízió Közalapítvány és az MTV Rt. működésének ellenőrzéséről 0315 2003. június 2. Államháztartás Központi Szintjét Ellenőrző 2.3. Átfogó Ellenőrzési Főcsoport V-19-101/2002-2003.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007. június 19-én a Polgármesteri Hivatal III. sz. tárgyalójában tartott Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság üléséről Jelen vannak: A jelenléti ív szerinti
VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v
VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.05-én 18:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében
JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító
II-2/455-2/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. március 22-én megtartott Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi
B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról
B E S Z Á M O L Ó a 2011-2014. éves időszakra szóló gazdasági program időarányos végrehajtásáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-i ülésére Előterjesztő: Stayer
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
J E G Y Z Õ K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselõ-testületének 2010. szeptember 6-i ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Baski Mária Kocsis
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1/145 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisújszállás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én (kedden), 13.00 órai kezdettel tartott soron következő, nyilvános üléséről. Az ülés helye:
Tisztelt Olvasó! Németh Zsolt, igazgató Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. (angol, belga, francia, magyar) kialakulása, amely
Equal oldalak 1 8/13/07 3:35 PM Page 1 Beköszöntô Tisztelt Olvasó! A munkaügyi szervezet tevékenységét a társadalmi és a gazdasági élet jelentôs területeit érintôen végzi, szoros kapcsolatban a munkaerôpiac