Interjú Virányi Zsófiával az mrns.hu portálon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Interjú Virányi Zsófiával az mrns.hu portálon"

Átírás

1 Hírlevél április ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Program Szerkeszti: Turcsán Borbála és Kis Anna Hírek Interjú Virányi Zsófiával az mrns.hu portálon Tanszékünk volt munkatársával, Virányi Zsófiával aki jelenleg a bécsi Clever Dog Lab és az ernstbrunni Wolf Science Center egyik vezetője készített interjút az mrns.hu tudományos ismeretterjesztő hírportál. Alkalmazott etológia kutyaugatás és biztonságtechnika Az elmúlt évtizedben az ELTE Etológia Tanszék kutatói számos felfedezéssel igazolták, hogy az 5-6 éves gyerekektől kezdve a felnőttekig az emberek képesek jóval a véletlen szint felett megtippelni, vajon milyen szituációban lehet az a kutya, amelynek az ugatását hallják. Az eredmények szerint ehhez semmiféle különleges tapasztalat vagy kutyás múlt nem szükséges, sőt még az sem, hogy az ember előtte valaha is kutyát lásson - hiszen még a születetten vak emberek is látó társaikhoz hasonló hatékonysággal azonosították be a kutyahangokhoz köthető kontextusokat. Felmerül azonban a kérdés, hogy az ilyenfajta tudományos eredmények esetében az alapkutatáson túlmenően lehet-e valamilyen gyakorlati alkalmazást találni az egyetemek és természettudományos folyóiratok határain kívül is? Amint azt az izraeli Bio-Sense Technologies nevű cég sikerei bizonyítják, a válasz igen. A cég fejlesztőmérnökei a következő problémával kezdtek el foglalkozni 2003 táján: habár az őrkutyák az egyik leghatékonyabb és legrégebbi múltra visszatekintő biztonsági berendezésnek számítanak, gondot jelenthet, ha (1) ugatásukat az emberi őrszemélyzet nem hallja meg; (2) az emberek már megszokták a gyakorta felhangzó mindenféle ugatást, és nem figyelnek fel az esetlegesen veszélyre figyelmeztető hangokra; (3) az őrök egyszerűen nem értenek annyira a kutyákhoz, hogy képesek legyenek megkülönböztetni az ártalmatlan ugatásokat a veszélyre figyelmeztetőktől. A kutatóknak sikerült számítógépes elemzéssel kideríteni, melyek a vészjelző ugatások legjellemzőbb hangtani sajátosságai. Az így létrehozott ugatásfelismerő szoftverrel ezek után börtönöket szereltek fel oly módon, hogy az őrkutyák ugatását az épület külsejére helyezett mikrofonokkal lehetett észlelni, és ha a kutyák odakint vészhelyzetre jellemző ugatást hallattak, a számítógép riadóztatta az őrszemélyzetet. A 2005-től bevezetett rendszer olyan sikert aratott, hogy az utóbbi években a cég a civil fogyasztókat is megcélozta a továbbfejlesztett változattal. Az immár nyakörvre szerelhető ugatáselemző készülék a fejlesztők szerint a következő előnyökkel jár:

2 2 - továbbra is felismeri, ha a kutya vészhelyzetben ugat - ennek tényét mobiltelefon-üzenetben azonnal közli a kutya gazdájával, aki így értesül arról, hogy pl. betörő közelít a házához - a mintegy gyufaskatulya méretű eszköz egyben GPS is, és szintén mobilkapcsolat segítségével jelzi a kutyatulajdonosnak, ha az állat pl. megszökött hazulról - mi több, a GPS azt is rögzíti, hogy a nap során a kutya mikor milyen aktív volt - a felelősségteljes gazda nem kis megkönnyebbülésére, aki így további ismereteket szerezhet kedvence viselkedéséről. Mint látható tehát, az etológiai ismeretek, vagyis a kutya viselkedésének elemzése nemcsak tudományos szempontból nyújt érdekes felfedezéseket, hanem üzleti szempontból sem elhanyagolható jelentőségű területe a biológiának. Az eredmények felhasználása a bemutatott példában egyszerre szolgálja a biztonságtechnikát, valamint reményeink (valamint a gyártó állítása szerint) az ember- és állatjólétet is. Írta: Pongrácz Péter Kutyával az Emberért Alapítvány A tanszék tudományos munkáját 15 éve segítő alapítvány önkéntesei Magyarországon először neveltek és juttattak el a rászorultakhoz térítésmentesen speciálisan kiképzett mozgássérültsegítő kutyákat. Pár éve kezdték meg hangjelző és rohamjelző kutyák felkészítését is. További információ: Kérjük adója 1%-ával támogassa Ön is az alapítvány munkáját! A legfrissebb kutyás kutatásokról magyar nyelven Az érdeklődő gazdák számos új információhoz juthatnak (főként) külföldi laboratóriumokban zajló kutyás kutatásokkal kapcsolatban Kubinyi Enikő jóvoltából az alábbi honlapon: Kutyások! Segítséget kérnék. Tavaly eltávozott Jeromos kutyám, pumi - husky hibrid volt, egyesítve magában mindkét fajta előnyös tulajdonságait. Már nagyon hiányzik. Szeretnék egy hozzá hasonló kutyát. Keresek ezért egy fogamzásra alkalmas korú és állapotú pumi szukát, a nyár elejéig, akinek gazdája elfogadható térítés fejében vállalja, hogy a szukát fedeztessük és a kölyköket 7 hetes korukig neveli. A többi kölyköt is szerető gazdák, a barátaim várják, akik szintén szerették Jeromost, és hozzá hasonló kutyára vágynak! Aki tud segíteni, kérem írjon munkatársamnak, Gácsi Mártának egy t. marta.gacsi@hotmail.com Csányi Vilmos

3 3 Lelkes gazdák és kutyáik jelentkezését várjuk tesztjeinkre Csáti Zsófia, Földi Levente Miért így viselkedik a kutyám? Ilyen kutyákat várunk a tesztre: Ennyi idő szükséges a teszt végrehajtásához: Az alábbi időpontokban van lehetőség erre a tesztre jönni: Jelentkezés 1 évesnél idősebb beagle, valamint golden és labrador retriever fajtájú kutyákat 20 perc Előzetes egyeztetés alapján Csáti Zsófia: ifosz@caesar.elte.hu vagy Földi Levente: levi.foldi@gmail.com Rövid leírás A kutyák viselkedésének különböző aspektusait például, hogy miként kötődnek a gazdájukhoz, mennyire barátságosak egy idegennel vagy kérnek-e az embertől segítséget, amikor egy problémával szembesülnek számos tényező befolyásolja. Sok múlik természetesen azon, hogy milyen környezetben nevelkedik a kutya, azonban a viselkedés genetikai meghatározottsága sem elhanyagolható. Jelen vizsgálatban egy rövid teszt segítségével felmérjük, hogy a kutyák hogyan reagálnak bizonyos szociális helyzetekben, illetve DNS mintát veszünk tőlük annak érdekében, hogy megtudhassuk, mi áll a tesztben mutatott viselkedés hátterében. Hegedüs Dorottya Kimutatható-e Okos Hans hatás a mutatásos tesztekben? Ilyen kutyákat várunk a tesztre: Ennyi idő szükséges a teszt végrehajtásához: Az alábbi időpontokban van lehetőség erre a tesztre jönni: Jelentkezés Bármilyen fajtájú, 1 évesnél idősebb kutyákat, jutalomfalattal való motiválhatóság előny 15 perc Május közepéig hétköznaponként Hegedüs Dorottya: morwina@gmail.com, 70/

4 4 Rövid leírás Az állati viselkedést kutató tudományok előtt már régóta ismert, hogy az emberi környezetben felnőtt állatok nagyfokú érzékenységgel olvassák az ember legapróbb viselkedési gesztusait, és az ember reakcióinak folyamatos figyelésével képesek az aktuális szituációban elvárt viselkedési választ produkálni. A jelenség egy Hans nevű lóról kapta a nevét, aki patadobbantásokkal válaszolt számolást igénylő feladatokra. Úgy tűnt, az állat megérti az emberi beszédet, és felfog matematikai fogalmakat. Oskar Pfungst 1904-ben jött rá, hogy Hans számára a kérdező akaratlan testtartása, alig észrevehető fejmozdulata volt a jel arra, hogy abbahagyja a dobogást. Jelenlegi kísérletünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy a viselkedéskutatásban széles körűen használt állat-ember vizuális kommunikációt vizsgáló tesztekben, mint amilyen a mutatás teszt, kimutathatóak-e olyan különbségek, amelyek arra utalnak, hogy a gazda a helyes válasz ismeretében nem tudatosan segíti hozzá kutyáját a jutalomhoz? Faragó Tamás Felismerik-e a kutyák, mi látható egy képen? Ilyen kutyákat várunk a tesztre: Ennyi idő szükséges a teszt végrehajtásához: Az alábbi időpontokban van lehetőség erre a tesztre jönni: Bármilyen fajta, 1 évnél idősebb kutya, akinek nem lóg a szemébe szőr 5 perc* Előzetes egyeztetés alapján hétköznap Jelentkezés mustela.nivalis@gmail.com * A te szt rövidsége miatt é rdeme s lehet má s kísé rle tveze tők kel is fe lvenn i a ka pcsolatot, és k ét vagy több tesz tre egysze rre b ejönn i. Rövid leírás Meglepő módon még ma is viszonylag keveset tudunk arról, hogy a kutyák hogyan értelmezik a képeket, és egyáltalán fel tudják-e ismerni a valóság kétdimenziós leképezéseit, amelyek az emberi környezetben mindennaposak. Vizsgálatunk során projektor segítségével egy vetítővásznon életnagyságú képeket mutatunk a kutyáknak, olyan hangbejátszásokkal együtt, amelyek közül az egyik az egyik képhez, míg a másik a másikhoz kapcsolható, miközben figyeljük, mikor melyik képet nézik a kutyák. Ha első alkalommal jár az ELTE Etológia Tanszékén, kérjük töltse ki az alábbi kérdőívet, melyekben olyan általános információkat kérdezünk a kutyájáról, mint például a fajtája, képzettsége, tapasztalata más kutyákkal: jelentkezes_tesztre.html

5 5 Ezt tudtuk meg eddigi kutatásaink során Vita a dominanciáról Április 2-án az ELTE Etológia Tanszéken a dominancia témájához kapcsolódóan hangzott el három rövid bevezető eszmefuttatás Miklósi Ádám, Gácsi Márta és Pongrácz Péter előadásában, majd a jelenlévő magyar és külföldi hallgatók, kutatók szabadon vitáztak a témakörben. Az ott elhangzottakról közlünk az alábbiakban egy rövid összefoglalót. Manapság egyre többet hallani a kutyagazdák körében, hogy az én kutyám domináns, vagy az én kutyám inkább alárendelt típus. Szintén sok kutyakiképző hangoztat a dominanciával kapcsolatos különböző nézeteket: egyesek szerint a gazdának kell az alfa szerepet betölteni a falkában, mások szerint épphogy kerülendő a dominanciára való törekvés, vagy nem is létezik ilyesmi, és a kutya-ember kapcsolatnak pusztán pozitív megerősítésre szabad épülnie. Mit is jelent mindez valójában és kinek van igaza? Sajnos csalódást kell okoznunk azoknak, akik egy frappáns igen/nem választ remélnek egy ilyen összetett kérdéssel kapcsolatban. Viszont nyugodt szívvel állítható, hogy a fent említett szélsőséges hozzáállások egyike sem fedi a valóságot. Pontosan ezért folyhatott érdekes párbeszéd etológusok, kutyakiképzők és más szakemberek között a dominancia kérdése kapcsán. A kutyák dominanciájával kapcsolatban gyakran előkerül a farkassal mint a kutya legközelebbi vadon élő rokonával való összehasonlítás. A legfrissebb kutatási eredmények alapján tudjuk, hogy az eddigi uralkodó nézetekkel ellentétben a vadon élő farkasok jellemzően családokban élnek, amelyek egy párból és 1-3 éves utódaikból állnak. Ahogy az utódok ivaréretté válnak, elhagyják a családot, így csak a szaporodó pár tekinthető a családi falka állandó tagjának. Ezzel szemben a fogságban tartott farkasoknak nincs lehetőségük ilyenfaj-

6 6 ta elvándorlásra, sőt gyakran nem rokon egyedeket is összezárnak, amelyek így kénytelenek valamiféle falkába rendeződni. Ebben az esetben alakulnak ki azok a farkasfalkák, amelyeknél megfigyelhető az egyedek közti éles, alá-fölé rendeltségben megnyilvánuló viszony (alfa, béta, omega egyed), és a hierarchiát alakító/fenntartó gyakori agresszió. A természetes környezetben élő családi falkákban viszont a dominancia agresszív kifejezése viszonylag ritka, a szülők vezető szerepét az utódok ritkán kérdőjelezik meg. A kölyöknevelési időszak kivételével a szülők közül a nőstény viselkedik alárendeltként. Ugyanakkor abban az esetben, amikor több család csatlakozik egymáshoz és egy nagyobb falkát alkotnak, már komplexebb módon alakul a hierarchia a felnőtt egyedek és a növendékek között is. Felmerül a kérdés, hogy a nem szorosan emberi gazdához tartozó kutyák (pária kutyák) milyen szociális csoportban élnek: falkában, családban vagy netán szerkezet nélküli csoportban? Bár ezen a téren nem túl sok megfigyelésre támaszkodhatunk, úgy tűnik, a kutyák nem alkotnak a farkasokéhoz hasonló szociális felépítésű falkát; gyakori a nem rokon egyedekből álló laza csoport, nem jellemző a közös utódgondozás és a kooperatív vadászat. Leginkább azt mondhatjuk, hogy a modern kutyáknak az emberi család szociális rendszerébe, hierarchiájába kell beilleszkednie. Szintén gyakran előkerül a gazdák körében a kérdés, hogy szabad-e, kell-e a kutyától nevelési célzattal elvenni az élelmét. A farkasfalkák esetében, ha a zsákmány nagy, akkor a család összes tagja egyszerre eszik, ha a zsákmány kisebb, akkor először az alfa pár eszik belőle. Fontos tudnunk, hogy a farkasok esetében létezik egy bizonyos tulajdonosi terület (ownership zone), amelyen belül az egyedek a hierarchiában betöltött szerepüktől függetlenül minden fajtárstól megvédik a táplálékukat. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy a kutya és a farkas ma már elsősorban épp viselkedési különbségeik miatt két külön faj, így a kutya viselkedésében számtalan olyan szelekciós hatás is érvényesül, amely a háziasítás és a fajták kialakítása során jött létre. A dominancia teória elvetése vagy elfogadása mai napig a kutyakiképzőket leginkább megosztó kérdések egyike. Ezen a ponton a kutyakiképzés visszahat a tudományra, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyek tudományos módszerekkel is vizsgálhatók. Fontos azonban megjegyezni, hogy az állatjóléti megfontolásoknak napjainkban egyre nagyobb befolyása van a tudományra. Állatjóléti szakemberek kívánják meghatározni, hogy milyen vizsgálatokat szabad vagy illik elvégezni. A dominancia szerepét feszegető, illetve a pozitív megerősítés újkeletű egyeduralmát esetleg megkérdőjelező kutatások egyre kevésbé számítanak szívesen látottnak a tudományos fórumokon. Az ilyen néha túlzónak tűnő - állatjóléti megfontolások viszont sokszor tudományos szempontból megalapozatlan kutyakiképzési gyakorlathoz vezethetnek. Biológiai szemszögből nézve például a pozitív megerősítésen alapuló kiképzési módszer a tanuláselméleti keretrendszernek csak egy önkényesen kiragadott eleme, amely nem lehet alkalmas az összes helyzetben hatékony tanulás elősegítésére.

7 7 Érdekes kérdés, hogy egyáltalán feltétlenül szükség van-e tudományosan megalapozott elméleti háttérre a kutyák képzéséhez. A dominancia-elmélet látszólag egységes keretet nyújt a kutya viselkedési problémáinak megértéséhez és korrigálásához, ám számos olyan elgondolást tartalmaz, amely ellentmond a tudomány jelenlegi állásának. Vajon alkalmazható-e mindennek ellenére, ha sokszor beválik és ráadásul nincs jobb, egységes és koherens, széles körben elterjedt metodika? Tény, hogy a tudománynak szüksége van egy elméleti keretre, amiben megfogalmazhatja a kérdéseit és értelmezheti megfigyeléseit. Kérdéses azonban, hogy a kiképzőknek is szüksége van-e egy olyan egységes elméleti keretre, amely mindent megmagyaráz. Amennyiben a válasz igen, ennek a keretnek egy gyakorlatias és egyszerű rendszernek kell lennie ahhoz, hogy a gazdáknak könnyen átadható legyen, ami miatt a tudományos és a gyakorlati munka alapját képző elméleti háttér különbözni fog. Az összefoglalót írták: Gerencsér Linda, Szabó Dóra, Miklósi Bernadett és Péter András

Hírlevél. Hírek: 2012. március. Top Mancs Kutyaetológia Nyári Tábor. Előadás állati empátiáról. A legfrissebb kutyás kutatásokról magyar nyelven

Hírlevél. Hírek: 2012. március. Top Mancs Kutyaetológia Nyári Tábor. Előadás állati empátiáról. A legfrissebb kutyás kutatásokról magyar nyelven Hírlevél 2012. március ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Program Szerkeszti: Turcsán Borbála és Kis Anna Hírek: Top Mancs Kutyaetológia Nyári Tábor A Top Mancs Kutyaiskola és az ELTE Etológia Tanszék

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március BESZÁMOLÓ a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében a hajléktalan embereket ellátó intézmények

Részletesebben

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek

Részletesebben

Magyar nyelv. 5. évfolyam

Magyar nyelv. 5. évfolyam Magyar nyelv 5. évfolyam A tantárgy elsődleges ja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának a folytatása.

Részletesebben

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Fórum Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal Pongrácz Tiborné Hüttl Marietta egész aktív pályáját a ma már patinásnak mondható Népességtudományi Kutatóintézetben töltötte. Az ifjú munkatárs hamarosan

Részletesebben

Kórházak szakképzı iskolát végzettek iránti keresletének várható alakulása SZAKISKOLA_2010

Kórházak szakképzı iskolát végzettek iránti keresletének várható alakulása SZAKISKOLA_2010 SORSZÁM: MEGYE KÓDJA: Kórházak szakképzı iskolát végzettek iránti keresletének várható alakulása SZAKISKOLA_2010 Kérdezı aláírása:... [Kérdezı neve]* kérdezı kódja*: A kérdezés kezdete: 2010. hónap....nap..óra.perc

Részletesebben

Hírlevél. Hírek: 2012. november. Családi Kutya Program. Tudományos Diákköri Konferencia. Magyar Etológiai Társaság XIV.

Hírlevél. Hírek: 2012. november. Családi Kutya Program. Tudományos Diákköri Konferencia. Magyar Etológiai Társaság XIV. Hírlevél 2012. november ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Program Szerkeszti: Turcsán Borbála és Kis Anna Hírek: Tudományos Diákköri Konferencia November 24-én került sor az ELTE Biológus Tudományos

Részletesebben

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010.

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. A TURISZTIKAI VONZERŐ FELHASZNÁLÁSA FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIA TÁMOP-1.4.4-08/1-2009-0016 2010. NOVEMBER MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás

Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás A főtitkár 09/01/2009 D(2009)143 Feljegyzés az Elnökség tagjai részére Tárgy: Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások Összefoglalás A 2010-es év intézményünk tevékenységét illetően

Részletesebben

A drámafoglalkozások vezetése A drámaóra vezetése gyökeresen eltérő a hazai gyakorlatban hagyományosnak tekinthető frontális osztálymunkán alapuló

A drámafoglalkozások vezetése A drámaóra vezetése gyökeresen eltérő a hazai gyakorlatban hagyományosnak tekinthető frontális osztálymunkán alapuló A drámafoglalkozások vezetése A drámaóra vezetése gyökeresen eltérő a hazai gyakorlatban hagyományosnak tekinthető frontális osztálymunkán alapuló pedagógiai tevékenységtől. Éppen ezért nagyon sok tanár

Részletesebben

Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer 2014. 39. heti PPRR-jelentés (szept. 29. - okt. 05.)

Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer 2014. 39. heti PPRR-jelentés (szept. 29. - okt. 05.) AEROBIOLÓGIAI ÉS POLLEN MONITOROZÁSI OSZTÁLY Az aktuális PPRR jelentés elérése: http://oki.antsz.hu/files/jelentesek/pprr/aktualis.pdf Budapest OKI, 2014-10-01. szerda Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET Dr. Buda András Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete buda@delfin.unideb.hu A konferencia címében szereplő multimédia kifejezés fogalmának meghatározásakor

Részletesebben

Hungarian language version

Hungarian language version Urban Reconstruction, Social Exclusion and the Roma in Budapest Workshop at Central European University, Budapest November 19, 2010 The workshop is organized within the RESPECT research project (http://respect.iusspavia.it/),

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. március 24-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

Felkészülés a napraforgó betegségek elleni védelmére

Felkészülés a napraforgó betegségek elleni védelmére Felkészülés a napraforgó betegségek elleni védelmére Dr. Békési Pál ny. osztályvezető Szentendre Kissé talán meglepő, hogy ilyen korán, már a márciusi számban a napraforgó-betegségek elleni védelemre irányítjuk

Részletesebben

5. évfolyam ERKÖLCSTAN

5. évfolyam ERKÖLCSTAN 5. évf. Erkölcstan 5. évfolyam ERKÖLCSTAN Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

BESZÉLGETÉS MELLÁR TAMÁSSAL

BESZÉLGETÉS MELLÁR TAMÁSSAL INTERJÚK, BESZÉLGETÉSEK BESZÉLGETÉS MELLÁR TAMÁSSAL Mellár Tamás 48 éves, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Egyetemi tanulmányait az akkori Janus Pannonius, ma Pécsi Tudományegyetem közgazdasági

Részletesebben

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra III. Testi fejlıdés Szeptember 25., péntek, 20 óra László lépett be utoljára a közösségi terembe, amely hatalmas boltíves helyiség volt, bútorzatául pedig egy nagy asztal szolgált, körülötte néhány paddal

Részletesebben

Stratégiai menedzsment

Stratégiai menedzsment Fülöp Gyula Stratégiai menedzsment Elmélet és gyakorlat Perfekt Kiadó Tartalom Bevezetés... 9 1. A stratégia lényege, stratégiai alapfogalmak... 11 1.1. Katonai gyökerek... 11 1.2. Stratégia az üzleti

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Stratégia 2010 Készítették: Dr. Szabó Ildikó és Marián Béla Az anyaggyűjtésben közreműködött: Márton Sándor

Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Stratégia 2010 Készítették: Dr. Szabó Ildikó és Marián Béla Az anyaggyűjtésben közreműködött: Márton Sándor Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Stratégia 2010 Készítették: Dr. Szabó Ildikó és Marián Béla Az anyaggyűjtésben közreműködött: Márton Sándor Nullpont Kulturális Egyesület Debrecen, 2010 1 Tartalom 1.

Részletesebben

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola. Varga Aranka A DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola. Varga Aranka A DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola Varga Aranka G Y E R M E K V É D E L E M É S I S K O L Á Z O T T S Á G A DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Témavezetık Prof. Dr. Forray

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Marcali Város 2015. évi közrend, közbiztonsági helyzetéről.

B E S Z Á M O L Ó Marcali Város 2015. évi közrend, közbiztonsági helyzetéről. RENDŐRKAPITÁNYSÁG MARCALI Ügyszám: 14040/1116-1/2016.ált. Hiv. szám: 1254-1/2016. Tárgy: Beszámoló Marcali Város 2015. évi közbiztonsági helyzetéről. Üi: Bene Zsolt r. alezredes B E S Z Á M O L Ó Marcali

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

Tartalom. 2. 3. A feladatellátás szakmai tartalma és módja a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége

Tartalom. 2. 3. A feladatellátás szakmai tartalma és módja a biztosított szolgáltatások formái, köre, rendszeressége Tartalom 1. Általános rész 1. 1. 1. A Szorgoskert Nonprofit Kft. bemutatása 1. 1. 2. Főbb programjaink tevékenységeink bemutatása 2. Szolgáltatás 2. 1. A Szolgáltatás célja, feladatai 2.1.1. A megvalósítani

Részletesebben

KUTATÁS KÖZBEN. A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. kutatás közben 879

KUTATÁS KÖZBEN. A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. kutatás közben 879 kutatás közben 879 KUTATÁS KÖZBEN A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában Cikkünk áttekinti az ukrajnai civil szektor szociális területen kifejtett tevékenységét 1990-től napjainkig,

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1384/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1384/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1384/2014. számú ügyben Előadó: dr. Haidegger Marianna dr. Lux Ágnes Az eljárás megindulása 2011 júliusában a 1257/2011. Korm.határozat fogadta el a Kormány

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1

MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 GYÖRGYI ZOLTÁN MUNKAERŐ-PIACI ESÉLYEK, MUNKAERŐ-PIACI STRATÉGIÁK 1 Bevezetés Átfogó statisztikai adatok nem csak azt jelzik, hogy a diplomával rendelkezők viszonylag könynyen el tudnak helyezkedni, s jövedelmük

Részletesebben

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI FELSŐOKTATÁSI KUTATÓINTÉZET KUTATÁS KÖZBEN Liskó Ilona A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI Secondary Student Hostels No. 257 RESEARCH PAPERS INSTITUTE FOR HIGHER EDUCATIONAL RESEARCH Liskó Ilona A szakképző

Részletesebben

Fenntartói társulások a szabályozásban

Fenntartói társulások a szabályozásban ISKOLAFENNTARTÓ TÁRSULÁSOK AZ ÖNKORMÁNYZATI TÖRVÉNY, AMELY AZ ISKOLÁKAT a helyi önkormányzatok tulajdonába adta, megteremtette a kistelepülési önkormányzatok számára iskoláik visszaállításának lehetőségét,

Részletesebben

Veresegyházi kistérség

Veresegyházi kistérség Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70

Részletesebben

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A

Részletesebben

Budapest 2011. április

Budapest 2011. április TÁMOP - 5.5.5/08/1 A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése A férfiak és nők közötti jövedelemegyenlőtlenség és a nemi szegregáció a mai Magyarországon

Részletesebben

Az óvoda nevelési feladatai Az óvodai nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése.

Az óvoda nevelési feladatai Az óvodai nevelés feladata az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése. Az óvoda nevelési célja A gyermeki személyiség tiszteletben tartásával a játék során, - az egyéni és életkori sajátosságok figyelembevételével - úgy alakítsuk, fejlesszük a gyermekek képességeit, hogy

Részletesebben

Diplomások a munkaerőpiacon

Diplomások a munkaerőpiacon Diplomások a munkaerőpiacon CZUCZOR JÓZSEF Diplomások a munkaerőpiacon A felelősen gondolkodó oktatási intézmény-vezetők, oktatás-szervezők és fejlesztők, valamint oktatók akkor tudják kellően motiválni

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S NYÍLT ÜLÉS AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 62. MELLÉKLET: - TÁRGY: Beszámoló a Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás mőködésének 2009. évi tapasztalatairól E L İ T E R J E S Z

Részletesebben

67 Czető Krisztina: Az ír oktatási rendszer és társadalmi partnerség. 121 Jakab György: Szocializáció és média a diákok és az internet

67 Czető Krisztina: Az ír oktatási rendszer és társadalmi partnerség. 121 Jakab György: Szocializáció és média a diákok és az internet 2011/8-9 Tartalom Iskolarendszer, iskolaszerkezet Társadalmi partnerség Média/ szocializáció 2 Garami Erika: Az iskolarendszer szerkezete belső átalakulásának, az 5. és 6. évfolyam szerepváltozásának vizsgálata

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA hogy ne csak városunk múltja, de jelene és jövője is figyelemreméltó legyen 2010. január NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (Az

Részletesebben

Pálfi Andrea. A gyermekek alternatív napközbeni ellátása alá sorolt programok főbb jellemzői

Pálfi Andrea. A gyermekek alternatív napközbeni ellátása alá sorolt programok főbb jellemzői Pálfi Andrea A gyermekek alternatív napközbeni ellátása alá sorolt programok főbb jellemzői Az adatgyűjtés módszere Jelen tanulmány alapjául szolgáló kutatásunk során a vidéki kis és nagy településeken

Részletesebben

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve A munkatervet készítette: Magyarfiné Kalmár Franciska igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés

Részletesebben

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉG ÚJ MÓDSZERTANI LEHETŐSÉGEI

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉG ÚJ MÓDSZERTANI LEHETŐSÉGEI Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógia és Pszichológia kar Neveléstudományi Doktori Iskola Neveléstudományi kutatások doktori program Doktori iskola vezetője: Bábosik István D.Sc., egyetemi tanár FAZAKAS

Részletesebben

Az erősebbik nem? Június a férfiak hónapja, ezért követjük a Költőt, aki ezzel a felszólítással kezdi nevezetes eposzát:

Az erősebbik nem? Június a férfiak hónapja, ezért követjük a Költőt, aki ezzel a felszólítással kezdi nevezetes eposzát: Az erősebbik nem? Június a férfiak hónapja, ezért követjük a Költőt, aki ezzel a felszólítással kezdi nevezetes eposzát: Férfiuról szólj nékem, Múzsa És ha már a magas kultúránál tarunk még két irodalmi

Részletesebben

ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében

ZÁRÓ TANULMÁNY a FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP 1.4.7-12/1-2012-0001) keretében Készítette: Civil Support Nonprofit Kft 1024 Budapest, Széll Kálmán tér 11. II. 19. 96

Részletesebben

JELENTÉS a Kormánynak a társadalmi bőnmegelızés nemzeti stratégiája és cselekvési programja 2007. évi végrehajtásáról. Budapest, 2008.

JELENTÉS a Kormánynak a társadalmi bőnmegelızés nemzeti stratégiája és cselekvési programja 2007. évi végrehajtásáról. Budapest, 2008. JELENTÉS a Kormánynak a társadalmi bőnmegelızés nemzeti stratégiája és cselekvési programja 2007. évi végrehajtásáról Budapest, 2008. március Bevezetés A társadalmi bőnmegelızés olyan állami szerepvállalás

Részletesebben

A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja

A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja A Pesterzsébeti Gézengúz Óvoda helyi Pedagógiai Programja Budapest, 2015. augusztus 3. Buc-Horváth Gabriella óvodavezető 1 I. BEVEZETŐ 216/2011.(V.19.) ÖK. számú határozat alapján a 2011/2012. nevelési

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1816/2006. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1816/2006. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1816/2006. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XX. Kerületi Tankerület Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI Pedagógiai program Helyi tanterv az enyhe értelmi fogyatékos

Részletesebben

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1996): Gyermeket nevelni in: Társadalmi

Részletesebben

A szülők pedagógiai érdeklődésének vizsgálata és annak andragógiai tanulságai

A szülők pedagógiai érdeklődésének vizsgálata és annak andragógiai tanulságai Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2600 Vác, Konstantin tér 1-5. Krisztina Felnőttképzési és Szakképzési Központ A szülők pedagógiai érdeklődésének vizsgálata és annak andragógiai tanulságai Konzulens: Dr.

Részletesebben

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM

Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM Egészségügyi, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium NYÍREGYHÁZA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2 0 1 4 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 4 I. NEVELÉSI PROGRAM..5 I.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

BOI LÁSZLÓ AZ UTAZÓ BŰNÖZÉS ÉS A SOROZATBŰNCSELEKMÉNYEK ÖSSZEFÜGGÉSEI

BOI LÁSZLÓ AZ UTAZÓ BŰNÖZÉS ÉS A SOROZATBŰNCSELEKMÉNYEK ÖSSZEFÜGGÉSEI BOI LÁSZLÓ AZ UTAZÓ BŰNÖZÉS ÉS A SOROZATBŰNCSELEKMÉNYEK ÖSSZEFÜGGÉSEI A vagyon elleni bűncselekmények felderítésénél nem hagyható figyelmen kívül az utazó bűnözés jelensége sem, amellyel főleg betörési

Részletesebben

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17.

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és GIMNÁZIUM NEVELÉSI TERV 2011. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17. 1 JANKÓ JÁNOS

Részletesebben

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉS A GYERMEKVÉDELEMI FELADATOK 2015. ÉVI ELLÁTÁSÁRÓL Összeállította: Érd MJV Polgármesteri Hivatala Humán Iroda Érd, 2016. május 4. - 1

Részletesebben

Zakariás Ildikó. Szolidaritás és hatalom a kisebbségi magyarokra irányuló jótékonyságban

Zakariás Ildikó. Szolidaritás és hatalom a kisebbségi magyarokra irányuló jótékonyságban Zakariás Ildikó Szolidaritás és hatalom a kisebbségi magyarokra irányuló jótékonyságban Szociológia és Társadalompolitika Intézet Témavezető: Feischmidt Margit, PhD. Habilitált egyetemi docens Zakariás

Részletesebben

Előterjesztő: Borkai Zsolt Elnök Szabó Bence Főtitkár

Előterjesztő: Borkai Zsolt Elnök Szabó Bence Főtitkár MOB Elnökségi ülés - 2016. január 19. 10. napirendi pont: Egyebek Tájékoztatás a Magyar Olimpiai Bizottság által a sporttudomány területén 2012-2015. között előzetesen megtervezett és megvalósított feladatokról

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013 ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Hegedüsné Somogyi Beáta. Pályázat. intézményegység-vezetői állás betöltésére. Készítette: Hegedüsné Somogyi Beáta. 2015. május 18.

Hegedüsné Somogyi Beáta. Pályázat. intézményegység-vezetői állás betöltésére. Készítette: Hegedüsné Somogyi Beáta. 2015. május 18. Pályázat intézményegység-vezetői állás betöltésére Készítette: Hegedüsné Somogyi Beáta 2015. május 18. 1 Pályázat a Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

A HAZAI INFORMATIKUS- ÉS IT-MÉRNÖKKÉPZÉS HELYZETÉNEK, PROBLÉMÁINAK, GÁTLÓ TÉNYEZŐINEK VIZSGÁLATA

A HAZAI INFORMATIKUS- ÉS IT-MÉRNÖKKÉPZÉS HELYZETÉNEK, PROBLÉMÁINAK, GÁTLÓ TÉNYEZŐINEK VIZSGÁLATA Kutatás + elemzések + tanácsadás Jó döntéseket támogatunk. 1133 Budapest, Gogol u. 16. +36 1 477 0100 /tel +36 1 477 0101 /fax www.bellresearch.com A HAZAI INFORMATIKUS- ÉS IT-MÉRNÖKKÉPZÉS HELYZETÉNEK,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI ISMERETEK MESTERVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ JEGYZET

PEDAGÓGIAI ISMERETEK MESTERVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ JEGYZET PEDAGÓGIAI ISMERETEK MESTERVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ JEGYZET Budapest, 2012 Szerző: Dr. Szilágyi Klára Lektorálta: Dr. Dávid László Kiadja: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A jegyzet kizárólag a TÁMOP-2.3.4.B-13/1-2013-0001

Részletesebben

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. 1 Tartalom 1. Helyzetelemzés... 5 1.1. Bevezető... 5 1.2. Küldetés... 5 1.3. A társadalmi

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink!

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink! 2015 IV. negyedév 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink! A 2015-ös évben a lakáspiac minden tekintetben szárnyalt: emelkedtek az árak, csökkentek az értékesítési

Részletesebben

PÉNZÜGYI KULTÚRA FEJLESZTÉSI PROGRAMOK FELMÉRÉSE

PÉNZÜGYI KULTÚRA FEJLESZTÉSI PROGRAMOK FELMÉRÉSE PÉNZÜGYI KULTÚRA FEJLESZTÉSI PROGRAMOK FELMÉRÉSE Kutatási jelentés 2016. április A KUTATÁSI JELENTÉST KÉSZÍTETTÉK: Dr. Németh Erzsébet felügyeleti vezető, az Állami Számvevőszék Pénzügyi kultúra projektjének

Részletesebben

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 Energiatermelési, energiafelhasználási és hulladékgazdálkodási technológiák vállalati versenyképességi, városi és regionális hatásainak komplex vizsgálata és modellezése

Részletesebben

Nagy Gáspár Kulturális Központ. Vasvár. Min sített Közm vel dési Intézmény Cím elnyerésére benyújtott pályázat 2015

Nagy Gáspár Kulturális Központ. Vasvár. Min sített Közm vel dési Intézmény Cím elnyerésére benyújtott pályázat 2015 Nagy Gáspár Kulturális Központ Vasvár Min sített Közm vel dési Intézmény Cím elnyerésére benyújtott pályázat 2015 1/107 Tartalomjegyzék 1. Jelentkezési lap... 3 2. Az intézmény bemutatása... 6 3. Önértékelési

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007. BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. T A R T A L O M J E G Y Z É K I. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatástervezés.... 2 1.1.

Részletesebben

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes 2011. május 1. vasárnap Úgy szülünk, ahogy születünk? 12 éve dolgozom a születés

Részletesebben

Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014.

Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. 247 Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. Élénk szakmai vita bontakozott ki az elmúlt két három esztendőben a modern

Részletesebben

Speciális ingatlanok értékelése

Speciális ingatlanok értékelése Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Ingatlanfejlesztı 8000 Székesfehérvár, Pirosalma u. 1-3. Szakirányú Továbbképzési Szak Speciális ingatlanok értékelése 4. Kereskedelmi ingatlanok értékelése

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem)

EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) EMLÉKEZTETŐ Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) Napirend előtt Fazekas Károly helyett Kertesi Gábor vezeti a kerekasztal ülését. Köszönti a kerekasztal tagjait

Részletesebben

Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban

Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban 46 Kurucz Orsolya Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban A szakpolitika és a gazdaság szereplői által gyakran hangoztatott igény, miszerint a fiatalok gyakorlati képzése a felsőbb évfolyamokon

Részletesebben

KÉRDŐÍV a családok gyermeknevelési szokásairól

KÉRDŐÍV a családok gyermeknevelési szokásairól Azonosító Önkéntes adatszolgáltatás KÉRDŐÍV a családok gyermeknevelési szokásairól A kérdezőbiztos neve:... A kérdezés időpontja: 1984....hó... nap A kérdezés időtartama:... A kitöltött kérdőívet ellenőrizte:...

Részletesebben

Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen

Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen HORVÁTH KITTI, KÓSA RITA DIÁNA, MAKAI VIVIEN, NAGY PÉTER, OLÁH KORNÉLIA, OLÁH TÍMEA, OLÁH - PUCSOK ESZTER, SZEDER DÓRA VALÉRIA, TIMKÓ ANIKÓ Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen Bevezetés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. 51 2513-2/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves Város Képviselő-testületének 2011. február 18-án (pénteken) 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda A kiadvány megjelenését támogatta: Tartalomjegyzék Bevezetés...5 Az

Részletesebben

Kísérletek. 2010.10.17. Készítette: Kiss Anett

Kísérletek. 2010.10.17. Készítette: Kiss Anett Kísérletek A kísérlet ebben a fejezetben úgy jelenik meg, mint a tudományos megfigyelés egyik módja, ahol a társadalomtudósok igyekeznek jelenségeket megérteni, általánosításokhoz jutni. A kísérlet lényege:

Részletesebben

VÁZLAT A VALÓRA - VÁLTÓ PROGRAMRÓL

VÁZLAT A VALÓRA - VÁLTÓ PROGRAMRÓL VÁZLAT A VALÓRA - VÁLTÓ PROGRAMRÓL Előzmények Nem rendkívüli, de azért szokványosnak sem mondható ötlet, hogy Balázs Béla-díjas filmrendező idejének, energiájának egy jelentős részét tehetséges fiatalok

Részletesebben

Beszámoló az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága 2008. évi tevékenységérıl

Beszámoló az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága 2008. évi tevékenységérıl Beszámoló az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága 2008. évi tevékenységérıl 1. Az MTA Magyar nyelvészeti munkabizottsága évente általában kétszer tavasszal és ısszel ülésezik. Tagsága a felsıoktatási

Részletesebben

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében Tanulmány a Miniszterelnöki Hivatal számára Készítette: Fact Intézet Szocio-Gráf Intézet Pécs, 2006. TARTALOM VEZETŐI

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET KUTATÁSI JELENTÉSEI 51.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET KUTATÁSI JELENTÉSEI 51. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET KUTATÁSI JELENTÉSEI 51. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236-736-X írta:

Részletesebben

SZÁNDÉKOK ÉS MEGVALÓSULÁS

SZÁNDÉKOK ÉS MEGVALÓSULÁS DOI: 10.15773/EKF.HABIL.2015.001 Einhorn Ágnes SZÁNDÉKOK ÉS MEGVALÓSULÁS Az idegen nyelvi érettségi vizsga reformja 2005-ben Habilitációs dolgozat Eszterházy Károly Főiskola Neveléstudományi Doktori Iskola

Részletesebben

Terület- és településrendezési ismeretek

Terület- és településrendezési ismeretek Terület- és településrendezési ismeretek Tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez Szerkesztette: László László Budapest 006. október A TANANYAGOT MEGALAPOZÓ TANULMÁNYOK SZERZŐI: DR. KÖKÉNYESI JÓZSEF

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

A pénzről- és a közösségről

A pénzről- és a közösségről A pénzről- és a közösségről (Hetedik nyilvánosságra hozott csatornázás: Öreg és Margaréta. 2009 febr. 27.) Margaréta látja azt az épület-modellt, - Dobogókő központi helyén, amit korábban megálmodott.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 41. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236 736 X írták:

Részletesebben

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2015. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: DEBRECEN AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: DR. KOVÁCS BÉLA LÓRÁNT 2 Tartalom

Részletesebben

A szőlőtermesztés és borkészítés számviteli sajátosságai

A szőlőtermesztés és borkészítés számviteli sajátosságai A szőlőtermesztés és borkészítés számviteli sajátosságai KÁNTOR Béla, TÓTH Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc kantorbp@gmail.com, toth.zsuzsanna12@gmail.com A borkészítésnek Magyarországon

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

Molnár Katalin. Egy sikertörténet a rendészeti képzés területéről Országos Rendészeti Középiskolai Tanulmányi Verseny (I.

Molnár Katalin. Egy sikertörténet a rendészeti képzés területéről Országos Rendészeti Középiskolai Tanulmányi Verseny (I. Molnár Katalin Egy sikertörténet a rendészeti képzés területéről Országos Rendészeti Középiskolai Tanulmányi Verseny (I. kategória) Bevezető gondolatok Amikor 2009 januárjában felkérést kaptam az Országos

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK IDEGENNYELV-TANULÁSI ATTITŰDJEI ÉS MOTIVÁCIÓJA

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK IDEGENNYELV-TANULÁSI ATTITŰDJEI ÉS MOTIVÁCIÓJA MAGYAR PEDAGÓGIA 0. évf.. szám 5. (00) AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK IDEGENNYELV-TANULÁSI ATTITŰDJEI ÉS MOTIVÁCIÓJA Csizér Kata és Dörnyei Zoltán Eötvös Loránd Tudományegyetem és Nottigham University Az általános

Részletesebben

Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 1 Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról készített

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét Dr. Lengyel Imre, az MTA Doktora, közgazdász, dékánhelyettes, tanszékvezetı egyetemi tanár, Szegedi

Részletesebben

Kérdőíves megkérdezés Vizafogó lakótelepi parkfejlesztéssel kapcsolatban

Kérdőíves megkérdezés Vizafogó lakótelepi parkfejlesztéssel kapcsolatban Kérdőíves megkérdezés Vizafogó lakótelepi parkfejlesztéssel kapcsolatban 2013. október Készült a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. megbízásából Készítette: Universitas Szolgáltató Iskolaszövetkezet kutatási

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 TARTALOM Bevezető 1. Az óvoda működését meghatározó és a szakmai dokumentumok 1.1. Az óvoda működését meghatározó jogszabályok 1.2. Szakmai dokumentumok

Részletesebben

Berta Árpád Felsőoktatásunk rosszkedvű tavasza

Berta Árpád Felsőoktatásunk rosszkedvű tavasza Berta Árpád Felsőoktatásunk rosszkedvű tavasza Egy előadással szemben több követelmény is támasztható. Az egyik az, hogy az előadó a címről beszéljen. Nem egyfajta extravaganciára való törekvés miatt választottam

Részletesebben

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés

Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés. 2009. III. negyedév. Monitoring I. szakasz zárójelentés 3K CONSENS IRODA Szakiskolai Fejlesztési Program II. XII. Monitoring jelentés 2009. III. negyedév Monitoring I. szakasz zárójelentés 2009. október 30. Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A jelentés célja, hatóköre...

Részletesebben

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak

1 Rendszer alapok. 1.1 Alapfogalmak ÉRTÉKTEREMTŐ FOLYAM ATOK MENEDZSMENTJE II. RENDSZEREK ÉS FOLYAMATOK TARTALOMJEGYZÉK 1 Rendszer alapok 1.1 Alapfogalmak 1.2 A rendszerek csoportosítása 1.3 Rendszerek működése 1.4 Rendszerek leírása, modellezése,

Részletesebben