EGYÜTT BÉKESSÉGBEN EGYÜTT BÉKESSÉGBEN

Átírás

1 13.szám 1 / 270

2 2 / 270 Dunatáj EGYÜTT BÉKESSÉGBEN Dr. Jakócs Dániel Ez az írás ugyan főszerkesztőnk személyes élményein alapuló szubjektív hangvételű, de a benne megfogalmazott gondolatok szerkesztőségünk minden tagjának egyetértésével találkoznak. EGYÜTT BÉKESSÉGBEN Újévi köszöntő Karácsony és Újév között meglátogattam Észak -Komáromban szlovákul Komarnoban legidősebb unokatestvéremet, aki már 86. évét tapossa. Győrben született és Komáromba ment férjhez még 1944-ben, így lett 1945 után csehszlovák majd később szlovák állampolgár. A családi emlékek megbeszélése után szóba került a magyar-szlovák viszony. Ő, aki az egész háború utáni korszakot ott élte le, határozottan állította, hogy a szlovák emberek abszolút többségével soha semmilyen baja nem volt, pedig máig nem tanult meg rendesen szlovákul, annak ellenére, hogy olyan helyen dolgozott, ahol munkatársainak többsége szlovák volt. Ezt nem dicséretként csak tényként mondom, mert szerintem ott, ahol több nép él együtt, helyesebb megtanulni egymás nyelvét, mint nem tanulni meg. Férje, gyermekei, unokái és dédunokái mind jól tudtak ill. tudnak szlovákul is magyarul is. Sokan talán még máig nem értik, hogy, ha jól megtanulunk egy másik nyelvet vagy még többet is, attól még jó magyarok maradunk. Unokatestvérem tapasztalata szerint az ellentéteket mindig a politikusok szították felülről, és akik most átjártak verekedni és hangoskodni, csak a szlovákiai magyarok érdekeinek ártottak. Mindezt megerősítette, egyik fia és menye is. Már sötétedett, amikor elbúcsúztunk egymástól, és én még beiktattam a programomba egy kis vásárlással összekötött sétát. Minden üzletben minden eladó magyarul beszélt velem, még azok is nagyon igyekeztek, akik éppen csak törték nyelvünket. Utamban vissza felé a hídra a hídfő jobb oldalán egy szlovák és egy magyar zászló rajza között a következő feliratot láttam meg szlovákul is magyarul is : Együtt békességben. Innen kölcsönöztem újévi köszöntőnk címét. Az utóbbi időben ritkán örültem annyira, mint ekkor. Érdekes, hogy egyetlen tévériporter vagy újságíró sem sietett hírt adni erről a feliratról, közben többen közülük bizonyos politikusokkal összhangban azt igyekeznek az egész országnak sugalmazni, hogy a szlovákok a magyarok ellenségei. Néhány hangoskodó magyar pedig mindent megtett azért, hogy a szlovákok higgyék azt, hogy az ellenségeik vagyunk. Ezzel ártanak a legtöbbet mind a két népnek. Ma közös érdekünk, egyik legfontosabb nemzeti feladatunk nekünk magyar és szlovák dogozóknak megtanulni együtt békességben élni, mert Ady szavaival élve gyalázatunk, keservünk már ezer év óta rokon." Kossuth örökül hagyta nekünk a szomszéd népekkel való barátság gondolatát. Egység, egyetértés, testvériség magyar, szláv és román között! Íme ez az én legforróbb vágyam, legőszintébb tanácsom." Aki ma a kossuthi tanács ellenére cselekszik nem tekinthető igazi hazafinak bármennyire is hangoskodik. Tudom, hogy voltak kölcsönös sérelmek is a múltban, de most, amikor a szlovák nép többsége baráti jobbot nyújt nekünk, tudjunk kölcsönösen megbocsátani egymásnak, és főleg ne emlegessük a határt, aminek ma már nincs semmi jelentősége. Ne legyünk ostobák és még kevésbé hallgassunk az ostobákra, ne áldozzuk fel a jelen és a jövő érdekeit a múlt vélt vagy reális sérelmei miatt, mert csak magunknak ártunk vele. Európa új körülményei között a kis népek összefogásának nagy jelentősége van, nagyobb, mint gondoljuk. A most egyre jobban egységesülő és integrálódó Európa egyáltalán nem olyan idillikus közösség, mint amilyennek a politikai propaganda igyekszik beállítani. Az integrációt, az egységesülést a technikai fejlődés és az Európára ható külső gazdasági verseny kényszeríti ki, de ezen belül továbbra is érvényesülnek a kapitalizmusra általában jellemző ellentétek. Ez az Európa nem a dolgozók, nem a népek, hanem elsősorban a tőkések Európája, ahol a dolgozóknak csak kemény küzdelmek árán lehet valamennyire érdekeiket érvényesíteni. Ezt pedig csak akkor tudják elérni,ha összefognak.. Mindez különösen érvényes az olyan kis országok esetében mint Magyarország és Szlovákia. Ott, ahol az összefogás és az együttműködés helyébe a nemzeti önzés és a határviták léptek, csak pusztulás és nyomor lett a következmény. Példáért nem kell messzire menni, elég a volt Jugoszlávia népeinek sorsára gondolni. Kossuthnak a dunai népek konföderációjára vonatkozó koncepciója lényegében, ha módosult formában is, az új körülmények között is érvényes: A Duna-medence kis népeinek össze kell fogniuk, ha azt akarják, hogy sorsukat ne csak külső erők határozzák meg. Szerkesztőségünk Lukács evangéliumából vett idézettel köszöntötte Karácsony és Újév alkalmából kedves olvasóit, mert ez az idézet lassan már kétezer éve hűen kifejezi az emberiség dolgozó többségének a vágyát a béke és a kölcsönös jóakarat után. Ahhoz azonban, hogy ez a vágy most nálunk Magyarországon megvalósuljon, nekünk magunknak is sokat kell tennünk a hétköznapi kapcsolatok szintjén magyarok és szlovákok között. Kezdjünk el most a év elején mi magyar és szlovák dolgozók együtt békességben gondolkodni és munkálkodni népeink közös boldogulásáért. Dr. Jakócs Dániel

3 3 / 270 a Világszabadság főszerkesztője... Пее... Пей ми още! "Нощ"- Яворов Roszica Zinovieva Bolgár nyelvű vers. { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } --> Roszica Zinovieva Росица Зиновиева КАК... Пее... Пей ми още! "Нощ"- Яворов Как нощем някой плаче под заспали прозорци, как с пиян глас момиче ругае позорно, как майка изхвърля новороденото си дете, как някой приготвя самоделна бомба, а друг новодомци краде? Как се срутва светът ми бял върху света ми черен. Как всичко става купчина сиви парчета! Ако има

4 4 / 270 Господ, нека ни остане верен и да пази всички момичета и момчета! Как напролет всичко отново се ражда, пръскат се за живот дори стоманените клеми. Как устните ми се напукват от жажда, как ми е тъжно, но... пей ми! Ххх Българийо, пресичам те, обичам теродино на напуснати нивя и къщи, на щъркели и диви макове, на лепнещи и тъмни влакове... Все още в теб се раждат деца със светещи зеници. Родино моя, моя тъжна птицо!

5 5 / 270 Все някой ден ще бъдеш ти щастлива, Родино моя, болко талантлива! Több, mint szomszéd (Gondolatok a családtörténeti kutatásról) Értökös A szomszédos népek és a magyarok közötti leszármazási-genetikai rokonságról  Több, mint szomszéd (Gondolatok a családtörténeti kutatásról) Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel,. apám szájából szép volt az igaz.. József Attila: A Dunánál Hosszú-hosszú ideje készülök, hogy beszéljek kedvenc vesszőparipámról, a családkutatásról, idegen eredetű szóval a genealógiáról. Amikor lezárultak szép munkás éveim, elődeim keresése nagyon megkönnyítette, hogy belső konfliktus nélkül kerüljek át a nyugdíjas életbe. A rám szakadt szabadidő mellett édesanyám sok színes története inspirált: mennyit tudott ő a szülőfalum életéről, a régiekről! Az indulás egyszerű volt. Talán még a hatvanas években az amerikai mormon egyház mikrofilmre vette itt nálunk is az összes egyházi anyakönyvet (a kezdetektől 1895-ig), egy-egy másolatot itt hagytak. Megtudtam, hogy az Országos Levéltár óbudai épületében férhetek ezekhez hozzá. Ismertem nagyszüleim nevét, születési helyét és vallását, az induláshoz ennyi elég is volt. A többi már csak türelem, szorgalom kérdése től a halotti, házassági és születési anyakönyveket visszafele bogarászva lassan többé-kevésbé sikeresen - fölgombolyítottam a családfámat mind anyai, mind apai ágon. Már ameddig lehetett - a 18. század közepéig, elejéig. Közben éltem az internet nyújtotta lehetőségekkel, számos genealógiai honlapon, fórumon kereshettem elődeim korábbi nyomait. A nemesi ág sokszor van itt-ott említve, ennek a családnak két iratállomány-töredékét is őrzi a MOL századi anyagokkal. A családkutatást elkezdeni igen, de befejezni soha nem lehet: az anyakönyvezés előtti időkről csak valószínűsíthető családi kapcsolatokat talál az ember. Például a vezetéknevem először egy 1075-ös királyi alapítólevélben fordul elő, a szövegből valószínűsíthető, hogy ahhoz a tájegységhez köthető, ahol igazolhatóan azonos nevű családok talán elődeim laktak. Keresés-kutatás közben az elődökön kívül is sok érdekeset megtudni: szülőfalumban élt például Kukorica János, nem huszár volt ugyan, de fontos tisztsége volt. Ő volt a város kanásza. Olvasni földrengésről, napfogyatkozásról, betyárokról, korabeli pletykákról is az anyakönyvekben.

6 6 / 270 Mit tudtam meg az elődeimről? A Duna-Tisza-közi, főleg református lakosságú S. nagyközség, hajdan mezőváros, a török hódoltság alatt sem néptelenedett el. Anyai dédapám egyébként nagyon ritka - neve már az anyakönyvek legelején annyiszor fordul elő a legkülönbözőbb utónevekkel, hogy sokszor a rokonítás sem lehetséges. Másik dédapám a közeli A. községben lakott. Gyakori vezetékneve volt, de a legkorábbi bejegyzésekben Szüllesynek van írva Szülle talán még a török megszállás előtt elnéptelenedett település volt tőlünk délre, H. határában. A. régi magyar falu, (hajdan volt még görög rítusra épített templomában főpapi tanácskozást is tartottak,) elnéptelenedett a megszállás 150 éve alatt. A 18. században a főleg szlovák betelepültek élesztették újjá. Hamarosan elmagyarosodtak, mára csak a környékre nem jellemző evangélikus többségű lakosság emlékeztet a fölvidéki eredetre. Ezen a településen született anyai dédanyám, halála előtt az utolsó mondata is szlovákul hangzott: Dobrú noc. Elődei a szomszédos D.-ra érkeztek valamikor. D. is egyike a Duna-Tisza-köze elnéptelenedett településeinek. A földbirtokosok a történelmi Magyarország északi megyéiből hozattak munkáskezet, főleg tótokat. Velük jött két B. fiú, bizonyára testvérek, a neveik alapján ítélve magyar feleséggel. B. Izrael természetesen lutheránus volt D. első tanítója. (Talán rokonságban volt Vavrinec B.-vel, a prágai Károly Egyetem tanárával.) Apai ükapám, S. Balázs katolikus molnár a horvátországi Zamostból itt voltak a Zrínyiek birtokai - került A.ra. Évtizedekkel előbb kerültek ugyanide a Turóc megyei B. Péter ( első Péter az anyakönyvi bejegyzés szerint nob. Petrus B. ex cotu Thurocziensis ) gyerekei. Dédapám, első Ferenc már iparos lett, a fia, Bertalan már tulajdonképpen bérmunkás: uradalmi bognár. Keresgéléseim eredményeit röviden összefoglalva: a magyar mellett horvát és többszörösen szlovák vér folyik az ereimben. De a vezetéknevek eredete szerint lengyel, olasz, talán zsidó vagy német származású is lehet köztük. Szép színes paletta, olyan, amilyen sokszínű volt a Kárpát-medence múltja. Nem kételkedek benne, hogy mindegyikünk ilyen múltba mélyülő gyökereket fog találni magának. Azt szeretném, hogy mennél több ember vegye ezt észre. Hogy mondja ezt el utódainak, akkor talán nem lesznek azok politikai kóklerek áldozatai. Ha már itt tartunk, meg kell említenem az internetes családtörténeti fórumokat is. A számos genealógiai honlap majd mindegyikének van fórumrovata, ahol biztosan talál segítőtársakat az, akinek valamilyen gondja vagy kérdése merül föl kutatás közben. Sajnos ezekben is előfordul nacionalista ellenségeskedés. Egy ilyen esetet hozok föl például. Magyar honlapon egy szlovák keresi elődeit, de zárójelben okvetlenül meg kell jegyeznie: Ausztria-Magyarországban háromszor annyi szláv nemzetiségű volt, mint magyar, ezért volt a nagy elmagyarosítás. Ebben persze mind Csehország és Galícia, mind pedig Horvátország és Szlovénia lakosai is benne foglaltattak, de egy honfitársunk anélkül, hogy pontosította volna a körülményeket - haladéktalanul lebutatótozta. A vita stílusa hamarosan az egészen közönséges anyázásig emelkedett, míg végül egy magyar közbeszólónak sikerült véget vetni az értelmetlen civakodásnak. A veszekedőknek, sem a szlováknak, sem a magyarnak, nincs igazuk. Tényleg sok szlovák magyarosodott el én is sajnálom, amikor egész települések veszítik el eredeti anyanyelvüket. Magyarok is szlovákosodtak, románosodtak, svábosodtak el. De így megy ez időtlen idők óta. Hány Horváth, Németh, Rácz, Tatár, Tóth, Török vezetéknevű ember szaladgál ma az országban! Hány település őrzi nevében régi lakóinak valamikori nem magyar nemzetiségét! Ezen a fölhíguláson ma alig néhány mániákus kesereg, kevesellve a tisztavérű magyart. Karácsonyra nagyon érdekes olvasnivalót kaptam a családomtól, a finn Kalevi Wiik: Az európai népek eredete című könyvét. Nekem ez az első olyan írás, amely az európai lakosság és nyelvek kialakulását az első homo sapiens csoportok európai betelepedésétől vizsgálja. Szerzője egyaránt támaszkodik a nyelvészeti, a régészeti és a legújabb genetikai kutatásokra. Tudományos vizsgálódások eredményeként jut arra a következtetésre, hogy a jégkorszak folyamán rendszeresek voltak a nyelvcserék az egyes európai nemzetségek, népcsoportok között. Érdemes elolvasni. A korszerű molekuláris biológia ma már lehetővé teszi, hogy elődeinket az írásos följegyzéseket megelőző időktől, igaz, név nélkül, nyomon kövessük. A már lehetséges genetikai vizsgálatokról elég részletes ismertetést kaphatunk a föntebb említett magyar családtörténeti fórumon ( olvasható bejegyzés nyomán. Megtudom, hogy az Y kromoszómát minden férfi kizárólag a vér szerinti apjától örökli. Az Y DNS természetesen nem teljesen változatlan formában öröklődik apáról fiúra. Néha egy-egy mutáció jön közbe, amely mutációt azután minden leszármazottja örökli egészen a mai napig. A mutációk alapján csoportosítani lehet a ma élő férfiak génjeit, lényegében vissza lehet következtetni, hogy merre jártak apai ági ősapáink az időszámítás előtti évezredekben, illetve az ókorban, esetleg középkorban. Én magam fűzi hozzá a Jafety néven fórumozó amatőr kutató olyan alcsoportba tartozom, amelyet általában a kelta hódítással/vándorlással szoktak azonosítani. Meglepődtem az eredményen, mert apai ágon a Jászságból származom és nagyapámtól is csak a jász tradíciókról hallottam. Ezért nyilván azt feltételeztem, hogy ősapáim a 13. században telepedtek le Magyarországon és alapvetően Irán környékéről származtak. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy olyan kelták voltak, akik a Kr. e. 2. században az Alpok felől jöttek és meghódították a Kárpát-medencét, hogy aztán a rómaiak őket igázzák le 200 évvel később. Aztán pedig itt maradtak, hiába jött a rengeteg hódító a hunoktól kezdve a törökökig. Ezek után utánanéztem kissé a dolgoknak és kiderült, hogy Jászberényben nagy kelta települést és temetőt tártak fel a régészek, tehát talán nem is állok olyan messze az igazságtól. ( ) Az elmondottakból egyértelműen kiderül, hogy szomszédaink, akik egy évezrede mellettünk, velünk együtt élnek, édestestvéreink, akik más nyelven beszélnek csak attól mások. Úgy gondolom, ha majd megvalósul gyönyörű képességünk, a rend, közös nyelv az eszperantó segítségével gond nélkül megértjük egymást, miközben őrizzük anyanyelvünkön létrejött saját kultúránkat, azzal színesítjük, gazdagítjuk az egész emberiséget.

7 7 / 270 A különböző kultúrák találkozása Erdély történelmében a honfoglalástól a XIX-XX. század fordulójáig (6.rész) A megkezdett sorozat folytatása A különböző kultúrák találkozása Erdély történelmében a honfoglalástól a XIX-XX. század fordulójáig 6. rész, Erdély 1557 után Előző részek: Első rész ( 2.számban) Második rész ( 4.számban) Harmadik rész ( 6.számban) Negyedik rész ( 9.számban) Ötödik rész (11.számban) A protestánsok őszintén gondolták, hogy ők nem új vallást hoztak létre, csak megtisztították a keresztyénséget azoktól a pogány hiedelmektől és szertartásoktól, amelyek a keresztyénség elterjedésének évszázadai alatt az eredeti, igazi ókeresztyénségre rárakódtak. Ők még nem tudták és nem tudhatták, hogy az a keresztyénség, amelyet ők eredetinek véltek, már a niceai zsinat utáni hit, hogy ez a zsinat tagadta meg az eredeti keresztyénségnek azt a leglényegesebb törekvését, hogy ezen a Földön teremtsék meg az igazságos társadalmat, ahol mindenkinek megvan a mindennapi kenyere, és ahol mindenki dolgozik. Az a keresztyénség, amelyre ők vissza akartak térni, már a kialakuló új típusú társadalomnak, a feudalizmusnak a vallása volt. Azt sem tudták, hogy azok az evangéliumok, amelyekre mint a legnagyobb tekintélyre, mint isteni kinyilatkoztatásra hivatkoztak, maguk sem maradtak változatlanok, hogy átdolgozáson, változtatásokon mehettek át. Ismerhették ugyan Erasmus szövegelemzését, amely szerint a szentháromságra vonatkozó részek későbbi betoldások, de nem vették figyelembe, sőt rögeszmésen annyira ragaszkodtak ehhez a dogmához, hogy, mint tudjuk, Kálvin és hívei még gyilkolni is képesek voltak. Igaz ugyan, hogy hamarosan megszelídültek, de a szentháromság dogmájához továbbra is fanatikusan ragaszkodtak. Ennek a fő oka az volt, hogy az ellenreformáció és az inkvizíció tömeges gyilkosságainak a hatására, amelyeknek legnagyobb mértékben épp ők voltak az áldozatai, megértették, hogy nem helyes a hit kérdéseit erőszakkal eldönteni. (Éppen ezért volt jelentős a tordai országgyűlés határozata, amely a kálvinista többségű Erdélyben pár évvel Servet meggyilkolása után nemcsak megtűrt, hanem bevett vallásként fogadta el az unitárius egyházat.) Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy az eredeti, mondjuk így ókeresztyénséget a niceai és az utána következő zsinatok ravasz módon alakították át. Az egyenlőségre, a társadalmi igazságosságra vonatkozó tételeket nem húzták ki, nem tagadták meg, csak érvényességüket áttették a mennyországba. Így aztán a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt. Az új feudális uralkodó osztály, vallási zene hangjai mellett nyugodtan kizsákmányolhatta a jobbágyokat és a városi kézműveseket, a szenvedő népet pedig azzal vigasztalhatták, hogy a földi szenvedésekért jutalomként ott lesz az örök boldogság a mennyben. Az sem zavarta őket, hogy ennek ellentmond a Mi Atyánk -nak (az Úr imádságának) az a kérése, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratok, mint a mennyben, úgy a földön is. Ezek szerint az ókeresztyének úgy hitték, hogy az isteni igazságosság érvényesül a mennyben, a földön nem, és éppen azt kérték, hogy itt a földön is érvényesüljön. Mit számít mindez, gondolták az újabb keresztyénség megalkotói, az emberek úgyis csak szajkózzák az imádságokat, mint mágikus szövegeket és nem gondolkodnak. Igazuk volt, ma is ezt csinálják. A protestánsok kevés kivételtől eltekintve nem tértek vissza a niceai zsinat előtti keresztyénséghez és lényegében nem is látták a kettő közötti különbséget. Abban azonban igazuk volt, hogy a niceai hitvallás után is, különösen a nyugati egyházban, rengeteg az eredeti keresztyénségtől idegen elem, szertartás és dogma rakodott rá a kezdeti keresztyénségre, elég itt csak a purgatóriumra utalni. Különösen erős volt az idegen elemek behatolása a szertartások területén és ez a felszínen is látható volt. A protestánsok energikusan megtisztították a keresztyénséget minden olyan szertartástól és dogmától, amelyről úgy látszott, hogy korábbi, a keresztyénséget megelőző vallásból származik, vagy későbbi változás eredménye. Ennek eredményeként dogmatikai szempontból a protestánsok jelentősen elhatárolódtak a római egyháztól és közel kerültek az ortodoxiához. Ugyanakkor a szertarások, a szentképek tisztelete, és különböző külsőségek tisztelete vonatkozásában az ortodox egyháztól is távolra kerültek. Éppen ezért úgy tűnt a városi (polgár) származású protestánsok számára, hogy ha sikerül az ortodox románokat megszabadítani az eredeti keresztyénségtől idegen hiedelmektől és babonáktól, akkor lényegében már győzött is a reformáció ügye a románok között. Amikor azonban közelebbről megismerték a román ortodox hívők tudatát, kénytelenek voltak

8 8 / 270 szembesülni azzal a ténnyel, hogy a román pásztorok és földművesek a legelementárisabb ortodox hittételeket sem ismerték és nem is ismerhették, mert a liturgia bolgár nyelvű volt. Ez a liturgia számukra valamilyen titokzatos varázsszöveg volt, amelynek megfelelő módon történő előadásával érhették el az Istennél a kívánatos hatást. Ehhez a valláshoz azonban ragaszkodtak, a hittételek pedig valószínűleg nem érdekelték őket. A néprajztudomány feltárta, hogy a mezőgazdasági munka jellege és ciklusai hogyan határozták meg a népszokásokat és a népművészetet. Azt azonban nem ártana tovább kutatni, hogy ugyanez a mezőgazdasági munka hogyan határozta meg a népi vallásosság jellegét. Ezeket a problémákat a reformáció hívei nem ismerhették, ezért nagy optimizmussal kezdtek hozzá a reformáció terjesztéséhez. Az első lépéseket minden központi szervezés nélkül, helyi kezdeményezésre tették meg. [51] Brassó város bírója, Johann Benkner a városi tanács határozata alapján elkezdte a reformáció terjesztését a Brassó környéki román falvakban, és bizonyos adatok alapján sikerrel járt. Johann Benkner Luther Márton meggyőződött és nagyon tevékeny követője volt, aki folytatta Honterus munkáját ban a fejedelmi tanács tagja lett, azaz olyan társadalmi személyiség, akinek tevékenysége az egész állam területére kiterjedhetett.[52] 1556-ra a reformáció különböző irányzatai együtt uralkodó helyzetbe kerültek Erdélyben, ezért feltételezhetjük, hogy már 1559-ben, amikor a Brassó környéki falvakban tevékenykedett, maga mögött tudta a központi hatalom támogatását fordulópont volt a román kultúra történetében, ebben az évben az erdélyi országgyűlés Tordán határozatot hozott a reformáció uralkodóvá tételére. [53] Erdély államhatalmi szervei két irányban szándékoztak tevékenykedni: Először, elhatározták, hogy az evangéliumokat elérhetővé teszik a román nép nyelvén, másodszor, hogy megtisztítják a román ortodox vallást minden olyan elemtől, szertartástól, a szentképek tiszteletétől stb., amelyet ők az eredeti keresztyénség fölé rárakódott pogány elemnek tartottak. Általában ugyanazt a programot akarták megvalósítani, amelyet a nyugat-európai reformátorok. A reformáció, mint a keresztyén egyházak modernizációja a maga eredeti változatában nem keletkezhetett Erdélyben, csak Nyugat- Európában, ugyanakkor Erdély szász és magyar lakossága teljesen érett volt a reformáció eszményeinek és törekvéseinek a befogadására és elsajátítására. Ezért villámgyorsan terjedt a magyar és szász lakosság körében, de nem ez volt a helyzet a románok között. Az első cél, azaz az istentisztelet nyelvévé a román nyelvet tenni és románul kiadni az evangéliumokat nem könnyű, de teljesíthető feladat volt. Figyelembe kell vennünk, hogy az 1560-as években még nem volt román irodalmi nyelv, nem voltak tradíciók. A reformátorok mindent gyorsan akartak megvalósítani, és bár az irodalmi program sem volt könnyű feladat, mégis reális volt. Ugyanakkor megfosztani a román pásztorokat és parasztokat a liturgikus szokásoktól, a színes szentképektől, az egyházi tradíciók által szentesített népszokásoktól, és mindezt felváltani elvont dogmákkal, megvalósíthatatlannak bizonyult. A falusi vagy a hegyek között élő román tömegek ezeket a törekvéseket passzív ellenállással fogadták. Mi, akiket évszázados tapasztalat tett bölcsebbé, már könnyen megértjük ezt, de a reformátorok, akik szenvedélyesen hittek saját igazukban, és akiket igazolni látszott a gyors siker a magyarok és a szászok között, természetesen gyors eredményekre számítottak a románok között is. A reformátorok még nem értették, hogy a vallásos népszokások és az egyházi liturgia cselekménye, amelyek gyakran a távoli keresztyénség előtti korba nyúltak vissza, gyakran szorosan kapcsolódtak a mezőgazdasági munka ciklusaihoz, a falusi parasztok és pásztorok mindennapi munkás életéhez. Mindaz, ami a reformátorok számára bálványimádás és babona volt, a hegyi és falusi román tömegek részére vallásosságuk lényeges részét képezte. Annak a ténynek, hogy az ortodox vallás és a protestantizmus dogmatikája, tantételei nagyon közel állnak egymáshoz vagy azonosak, a román népi tömegek számára nem volt nagy jelentősége. Bár a reformátorok programja második részének sikertelensége szükségszerű volt, a program első része hatalmas kultúrtörténeti jelentőséggel bírt. Amint már említettem az erdélyi rendi országgyűlés 1566-ban határozatot hozott a reformáció elterjesztéséről a románok között. A román lakosság ekkor Verancsics Antal katolikus érsek tanúsága szerint Erdély népességének negyed részét alkotta. [54] A reformáció hívei még az országgyűlési határozat előtt öntevékenyen arra törekedtek, hogy programjukat megvalósítsák, de döntő fordulat következett be, amikor ez állami feladat lett. Az irodalmi program gyakorlati megvalósításában Brassó két bírója játszotta a fő szerepet: Johann Benkner és Lucas Hirscher, de a könyvek többségét még Johann Benkner idejében adták ki. Az adminisztratív hatalom azonban csak pénzzel rendelkezett, az irodalmi program megvalósításához azonban művelt nyelvészekre és fordítókra volt szükség, akik nagyon jól tudtak legalább három nyelven, görögül, bolgárul és románul. Johann Benkner megtalálta azt a tudós személyiséget, aki néhány munkatársával együtt el tudta végezni ezt a feladatot G. Coresi diakónus (szertartáspap) személyében. Coresi családja Chios szigetéről származik, ahonnan a XV. század második felében települtek át Ungrovlachiába (a Havasalföldre). Egyházi pályafutását Targovistében kezdte. Innen hívták meg Brassóba. (Chios 856 km2, területű festői szépségű sziget az Égei-tengerben Leszbosz és Szamosz szigetek között a kis-ázsiai partoktól 8 km távolságra.) Mivel Coresi családja a 16. század elejére már régen román nyelvterületen élt, jól kellett tudnia románul, nem kevésbé bolgárul, mert a román ortodox egyház liturgiája bolgár nyelvű volt, végül görögül is tudott, mert ez volt az anyanyelve. G. Coresi nem csak teljesítette a rábízott feladatot, hanem egyetértett Johann Benkner törekvéseivel. Coresinek és munkatársainak köszönhetően liturgikus könyvek teljes sorozata jelent meg nyomtatásban bolgár nyelven, és a történelemben először ugyanezek a művek megjelentek román nyelven is. Ezek a legtöbb esetben, - mint lejjebb látni fogjuk- az evangéliumok voltak. A bolgár és román kultúra egyaránt nagyon sokat köszönhetnek Johann Benkner önzetlen tevékenységének, valamint G. Coresi és munkatársai szorgalmának és tudásának. Azt sem árt különösen hangsúlyozni, hogy ezek az eredmények az erdélyi országgyűlés és fejedelmi tanács határozatai alapján és részben következményeként születtek. Sem az erdélyi fejedelmi tanács tagjai, sem Johann Benkner, sem Coresi nem voltak sem bolgárok, sem románok, szászok, magyarok, görögök voltak, mégis a bolgár és román kultúra érdekében fáradoztak. Ami összekötötte őket, a reformáció ügyének szolgálata volt, és ez az ő meggyőződésük szerint az igazság szolgálatát is jelentette. Egy kis rosszindulattal egyesek azt is gondolhatják, hogy mindezt azért tették, mert a túlvilágon jutalomra számítottak, mivel az evangéliumok terjesztésén fáradoztak. Mi tudjuk, hogy nem így volt, mert a reformáció tanítása szerint jót cselekedni nem a jutalom reményében kell, és a jó cselekedetekért senki sem várhat külön jutalmat. Coresi nyomdáját megemlíti a Bulgária történelmének akadémiai kiadása, amely egy többkötetes kiadvány, de ott nem teljesen helyes információt kapunk. Először is nem említik meg azok neveit, akik a nyomda létrejöttében részt vettek, másodszor azt állítják, hogy a nyomdát a román vajdaságok alapították, ez pedig nem felel meg a tényeknek. [55] Természetesen a román vajdaságok pénzért alapíthattak volna Erdélyben nyomdát, ahogyan a román kereskedők nyitottak Brassóban üzletházakat, de nem tették. Az okokat részben meglátjuk később. A tények ilyen elhallgatásában és beállításában nem tudok mást látni, mint leplezett ellenérzést a kultúra magyar és szász személyiségei iránt és arra való törekvést, hogy homályba borítsák a magyarok érdemeit a bolgár kultúrában, legalábbis azok részéről, akik ezt a részt írták. Ezt annak ellenére tették, hogy a magyar történészek mindig mint barátok viszonyultak a bolgár kollegáikhoz. A még 1900-ban Nagyszebenben kiadott Enciclopedia Romănă (Román Enciklopédia) helyesen ismerteti a tényeket és bemutatja Coresi szoros kapcsolatát Brassó protestáns vezetőivel. [56]

9 9 / 270 Amint már feljebb írtam, Honterusnak, Erdély reformátorának első dolga volt nyomdát alapítani 1535-ben. (Ez még az egységes, három részre nem szakadt országban történt, mert a tényleges szakadás 1541-ben következett be.) A könyvkiadás biztosítására Honterus papírgyárat, vagy ahogyan akkor mondták papírmalmot is alapított. A bibliának és elsősorban az evangéliumoknak a tömeges kiadása a protestantizmus vallási programjából következett, mert azt akarták elérni, hogy minden hívő saját otthonában naponta maga olvassa a bibliát. Éppen ezért nem véletlen, hogy Luthernek a legfontosabb dolga volt lefordítani németre a bibliát. Coresinak és a reformátoroknak a bolgár nyelv vonatkozásában könnyű dolguk volt, a bibliai szövegek már régen le voltak fordítva, csak megfelelő példányszámban ki kellett nyomtatni azokat. (A megfelelő példányszámot nem mai értelemben kell gondolni, a könyv akkor drága volt és a fizetőképes kereslettel akkor is számolni kellett. Még ban, amikor a reformáció eszméinek terjesztése nem volt államilag támogatott program Nagyszebenben megjelent az evangéliumok fordítása bolgár és román nyelven. Ez volt az első román nyelven megjelent nyomtatvány. Csak egy töredék maradt fenn belőle, egy részlet a Máté evangéliumából. A bolgár és a román szöveg egymás mellett párhuzamosan van két oszlopban, így egyaránt alkalmas volt bolgár és román nyelvű liturgiai használatra. A román szöveg fordítója Filip Moldavenin, Nagyszeben városi tanácsának román tolmácsa volt. A vízjel tanúsága szerint brassói papíron készült. Az eredeti a Szentpétervári Nemzeti Könyvtárban (Публичная Библиотека ) található, valamint egy fotókópia az O Sz K-ban Budapesten. Ezt a kétnyelvű kiadást a reformáció első következményének tarthatjuk a román lakosság között, mert a román ortodox egyház a reformáció előtt egy lépést sem tett azért, hogy a román lakosság számára anyanyelvűvé tegyék a liturgiát. Sőt fordítva, a papság erős ellenállást tanúsított az erdélyi protestáns fejedelmek azon törekvéseivel szemben, hogy a románok számára román nyelven legyen a liturgia. Ez a kiadás valószínűleg még a helyi, nagyszebeni városi vezetés kezdeményezéseként jött létre. Az a tény, hogy ebben a kiadásban a román nyelv mellett jelen van a bolgár szöveg is, valamint az a kiadói gyakorlat, hogy még sokáig folytatták nagy példányszámban a kétnyelvű liturgiai könyvek nyomtatását, valószínűleg több tényezővel magyarázható. Ezek közül három emelkedik ki. Először nem szabad elfelejteni, hogy egész Magyarország déli részén, és ezen belül Erdélyben is jelentős létszámú bolgár lakosság élt, többek között Nagyszebenben is. A bolgár lakosság folyamatos jelenlétéről külön monográfia jelent meg. [57] A helyi bolgár nyelvű gyülekezeteket továbbra is el kellett látni evangéliumokkal és egyéb egyházi művekkel. Másodszor, a román egyház átállása és átállítása román nyelvre hosszú és ellentmondásos folyamat volt, és Ungrovlachia (Havasalföld), valamint Moldva világi és egyházi vezetői sokáig nem akarták megváltoztatni a liturgia nyelvét. Ennek az illusztrálására elég lenne csak egy tényt felhozni. Az első román nyelvű nyomtatott könyv csak 1640-ben jelent meg Ungrovlachiában (Havasalföldön), azaz 87 évvel később, mint Filip Moldavenin evangéliumfordítása. Ungrovlachia és Moldva majdnem egy évszázaddal maradtak el a multinacionális Erdélytől a román irodalmi nyelv létrehozásában és elterjesztésében, ahol pedig akkor a román nyelvű lakosság az ország 25%-a volt, de ahol az országot művelt protestáns szászok és magyarok vezették. [58] A román nyelv a liturgia nyelvévé Moldvában és Ungrovlachiában (a Havasalföldön) ténylegesen csak a XVIII. század végén lett. [59] Harmadszor, az evangéliumok román nyelvre történő fordítása a XVI. század közepén egészen más feladatot jelentett, mint ma jelentene, mert akkor még nem létezett román irodalmi nyelv. Az evangéliumok lefordítása a román irodalmi nyelv megteremtését jelentette. Még 1546-ban Filip Moldavenin Nagyszebenben bolgár nyelven kiadta az evangéliumokat, erről tanúskodik Nagyszeben címere az evangéliumok szövege előtt. Az utolsó lapon Moldva címere látható. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a Moldvai vajdaság volt a megrendelő. A megmaradt eredeti példányok a Szentpétervári Nemzeti Könyvtárban és az Ungvári Egyetemi Könyvtárban vannak. Az O Sz K-ban fotókópia van. E két könyv kiadása után a bolgár és román vallásos művek és egyéb kiadványok ügye Brassóba ment át, ahol amint már említettem az egész kulturális program a brassói bírónak, a lutheri reformáció energikus személyiségének és a fejedelmi tanács tagjának az irányítása alatt állt. Ezzel új fejezet kezdődött a román irodalmi nyelv, valamint a román ortodox egyház történetében, de jelentős esemény volt ez a bolgár könyvnyomtatás történetében is, Brassó lett néhány évtizedig a bolgár nyelvű könyvnyomtatás egyik legfontosabb külföldi centruma.

10 10 / 270 Jegyzetek az 5. és 6. részhez 5.rész 41Fráter István:uo,6-7. l. 42 Jancsó Benedek: Az erdélyi románság legrégibb statisztikája, Századok, l. 43 Tonk Sándor- Szabó Miklós,uo l. 44 Orbán Balázs: uo, l. 45 A magyar irodalom története, I.kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, l. 46 Orbán Balázs:uo, l. 47 A magyar irodalom története, I.kötet, 289.l 48 R M K, 124.L. 49 Uo, 251.l. 50Orbán Balázs, uo, 295.l. 51 u.o.245 L. lap 6.rész 52 [Juhász István: A reformáció az erdélyi románok között, Kolozsvár, 1944, 77. l.

11 52 Trócsányi Zsolt:Erdély központi kormányzata , Budapest, 1980, 24. l. 11 / 270

12 53 Juhász István: uo., l. 12 / 270

13 54 Bíró Sándor: uo., 37. l. 13 / 270

14 55 стория на България, том,4. Szófia, l. 14 / 270

15 56 Enciclopedia Romănă II. kötet,7-8 l. 15 / 270

16 57 Александър Гюров:Единадесетвековно българско присъствие в Унгария, Budapest, / 270

17 58 ibíró Sándor: uo., 17 / 270

18 59 Bíró Sándor: uo., 82. l. 18 / 270

19 19 / 270 Erkölcs és jog 1941 évi XV. törvénycikk a házassági jog módosításáról és védelméről A zsidókra Szele Anna Törvényismertetés 1941 évi XV. törvénycikk a házassági jog módosításáról és védelméről A zsidókra vonatkozó rendelkezések A jogszabály első 8 szakasza általános, mindenkire vonatkozó szabályokat határoz meg. Ezek a házasságkötés alapfeltételének számító orvosi alkalmasság igazolásáról, a házasodási kölcsönről és a házasság megtámadásáról, felbontásáról szólnak. Mi csak a zsidókra vonatkozó rendelkezéseket ismertetjük. 9. kimondja, hogy zsidó és nem zsidó (sic) nem köthet házasságot. Szigorítja az 1939.évi IV. tc.1. -ának megfogalmazását, (zsidó az, akinek nagyszülői közül kettő izraelita hitfelekezet tagjaként született,) de míg a 39. évi törvénycikk több pontban sorolja a kivételeket, melyek részben keresztény hitre áttérés (s abban maradás) időpontjától, részben személyes szolgálatok, érdemek fejében nyerhetőek, a házasságkötés szempontjából a feltételek szigorúbbak, hiszen a fajtisztaság a tét. Ezért csak a 39. évi törvénycikk legkívánatosabb, nem zsidónak tekintendő kivételét tekinti a jelenlegi törvény nem-zsidónak, - azt, aki úgy született keresztényként, hogy szülei már a házasságukat is keresztényként kötötték, s valamennyien meg is maradtak keresztény hitben. ( Ez Szita Szabolcs adatai szerint, melyek csak a budapesti zsidóságra vonatkoznak azt jelenti, hogy e törvény alkalmazásával újabb zsidó született. ) A szerencsés nem-zsidó azonban lásd fajtisztaság nem jogosult arra, hogy másik, hasonló szerencsés nem-zsidóval kössön házasságot, ( mert a maradék, bennük levő zsidóság, melytől kegyesen eltekintettek, összeadódik? ) Ez lehet az ok, mert ha a tilalmak büntetendő kijátszásával mégis házasságot kötnének, az abból származó gyermek(ek) automatikusan zsidó sorsot érdemelnek. Ezt a matematikát vélem felfedezni a szabályozás mögött, erre következtetek a miniszteri indoklásból. Az indoklás az eltérést magyarázza a zsidó nő és férfi, és a másnemű külföldi állampolgár közötti házasságkötés megítélésében. A zsidó nő külföldi állampolgárságú nem-zsidóval kötendő házassága nem tartozik e törvény hatálya alá- írja a törvénycikk. A magyarázat pedig az, hogy a magyar állampolgárságot (akkor) nem lehetett anyai ágon megszerezni, - így a külföldivel házasságot kötött zsidó nő gyermekei vegyes vérükkel nem a magyarságot szennyezik. Nem így a magyar állampolgár zsidó férfi, külföldi, nem-zsidó nővel kötendő házassága: az abból származó gyermekek magyar állampolgárok lennének, - ezért az ilyen házasság tiltott. Ha a hatóság megtévesztésével mégis sikerült volna a házasságot megkötni, a törvény 5 évig terjedhető börtönnel, hivatalvesztéssel és a politikai jogainak felfüggesztésével fenyegeti, nemcsak a megtévesztőt, hanem azt a hivatalnokot is, aki bár tudta, hogy házassági akadály áll fenn, a házasságkötésben közreműködött. Sőt: ha csak gondatlan volt is, - vagyis nem tudott ugyan a házassági akadályról, de arról tudnia kellett volna, vagy kellő körültekintéssel tudhatott volna még akkor is 3 havi fogháznak néz elébe. 15. tilalmazza a zsidók és nem-zsidók házasságon kívüli nemi kapcsolatát: Vétséget követ el, és három évig terjedhető fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az a zsidó, aki magyar honos tisztességes nem-zsidó nővel házasságon kívül nemileg közösül, vagy aki magyar honos, tisztességes, nem-zsidó nőt házasságon kívüli nemi érintkezés céljára a maga, vagy más zsidó részére megszerez vagy megszerezni törekszik. A továbbiakban a súlyosbító körülményeket sorolja a törvénycikk (csalárdság, erőszak vagy fenyegetés, hozzátartozó vagy nevelésére bízott, illetve neki alárendelt személy, vagy 21 évnél fiatalabb nő sérelmére való elkövetés) végül visszaesőként történő elkövetés. Ezek esetében a büntetési tétel 5 év. A törvény utolsó szakasza megállapítja, hogy az olyan úgynevezett erdélyi szombatos, vagy ivadéka, aki származásánál fogva nem-zsidó és nem

20 20 / 270 tagja az izraelita hitfelekezetnek a nem-zsidókkal esik egy tekintet alá. Ez azért különösen érdekes, mert a nem-zsidó ahogy a jogszabályok követéséből megtanultuk nem a keresztény szinonimája, nem is valóságosan létező, nem is természetes ismérvek alapján elkülöníthető kategória, hanem jogszabályi kreáció. Tulajdonképpen kegyelemben részesített zsidó, akit valamilyen, - jogszabályi ok miatt - nem kell zsidónak tekinteni. Nem tudjuk, hogy milyen indok húzódik meg amögött, hogy a szombatosok részére köztes osztályt hoztak létre. Bizonyos, hogy a szombatos fajilag nem zsidó itt tehát megtörik a faji alap s nyilvánvaló, hogy a vallási azonosítás sem indokolt. Úgy gondoljuk, hogy a fasiszta állam megkülönböztető rögeszméje lehet a dolog nyitja évi VIII. törvénycikk, Az izraelita vallásfelekezet jogállásának szabályozásáról szabályozásáról.. Maga a törvény a hatálybalépés időpontját szabályozó utolsóval együtt is, mindössze 6 szakasz, azonban ahhoz, hogy értékelni tudjuk a benne megmutatkozó visszafejlődést, fel kell elevenítenünk a jogtörténet néhány állomását. Újabb zsidótörvény: évi VIII. törvénycikk, Az izraelita vallásfelekezet jogállásának szabályozásáról. Maga a törvény a hatálybalépés időpontját szabályozó utolsóval együtt is, mindössze 6 szakasz, azonban ahhoz, hogy értékelni tudjuk a benne megmutatkozó visszafejlődést, fel kell elevenítenünk a jogtörténet néhány állomását. Az 1895 évi törvények ( XLII és XLIII. címük szerint: Az izraelita vallásról, illetve A vallásszabadság gyakorlásáról ) kimondják, hogy - az izraelita vallás bevett vallásnak minősül, melyre más vallású is áttérhet, ( ez korábban csak keresztyén felekezetek között volt lehetséges, az is csak 1868 óta,) - a polgári és politikai jogok gyakorlása a vallástól független (ezzel a zsidók egyenjogúvá váltak.) Ehhez képest értékelhető a 42. évi törvény, melynek miniszteri indoklása lényegesen hosszabb, mint maga a törvény. Ennek okfejtése a következő: az egyéni vallásszabadság biztosítva van, azonban ettől meg kell különböztetni a vallási szervezetek szabadságát. A vallási szervezetek szabadsága a nyilvános, közös istentiszteletek tartásának jogából, a fokozott büntetőjogi védelemből és abból áll, hogy az egyházak szervezetét az állam jogalanyisággal felruházott önkormányzati testületnek tekinti. ( Ez utóbbi miatt lehetnek intézményei, ingatlanjai stb. ) Azonban az egyházak szemben az i állapottal mégsem egyenlőek, mert a bevett egyházak, az állammal való szoros kapcsolatuk miatt- ( s itt egy történeti visszatekintés következik ) csak a keresztyén egyházak lehetnek. A bevett egyházaknak előjogaik vannak melyek abból állnak, hogy - részt vettek és részt vesznek a törvényhozásban és az önkormányzati közigazgatásban, - működésük felett királyi főfelügyelet érvényesül, - az egyházi adókat közadók módjára szedik be s híveik kilépése ellen az egyházi adózás szabályai is védenek. ( A következőképpen: ha valaki egy adott bevett egyházból kilép, addig, amíg másikba be nem lép, de legfeljebb 5 évig köteles a volt egyház javára egyházi adót fizetni, sőt óvodai, iskolai járulékot is, attól függetlenül, hogy településén van-e ilyen intézmény. Ha nincs, azt az egyház más helyen fenntartott intézményeire fordítja. Esetleges más anyagi természetű kötelmeitől sem szabadul. Ha korábban ígért valami önkéntes

21 21 / 270 hozzájárulást, azt az átlépésig, illetve az 5. év végéig ugyancsak fizetnie kell. ) - lelkészeiket az állam fizetéskiegészítésben részesíti. A törvényesen elismert vallásfelekezetek negatív jogai: - királyi főfelügyelet helyett a kormány felügyelete alatt állnak ( hogy a király nélküli királyságban ez mit jelent arra forrást nem találtam, véleményem szerint ezzel a történelmi előjogok hiányát és a presztízsveszteséget kívánják hangsúlyozni.) - adóikat nem közadókként, hanem csak bírósági eljárás útján hajthatják be, - a kilépést nem követi adózási retorzió, - lelkészeik jövedelemkiegészítést az államtól nem kapnak, - ingatlanszerzési képességük korlátozott. Fejtegetés következik arról, hogy az 1895-ös törvények a bevett státus megadása nélkül is biztosították volna az egyéni vallásszabadságot, mint ahogy mondja a miniszter - ez a módosított törvény is biztosítja. Azonban folytatja cinikusan a korábbi zsidótörvényekkel a zsidók helyzete olyannyira megváltozott, jogaik a többi magyar állampolgárénál szűkebbek lettek, sőt több vonatkozásban teljesen megszűntek hogy már csak az egyén és a közösség jogai között fennálló ellentmondások megszüntetése miatt is - az izraelita felekezettől is el kellett venni a most már csak történelmi egyházakat megillető -kiváltságokat. A törvény első szakasza kimondja, hogy az izraelita vallás bevett vallásból törvényesen elismert felekezetté vált. Ami azzal jár, hogy a zsidó oktatási intézményeket támogatásban, segélyben részesíteni nem lehet, sőt az e célra már előirányzott összegeket sem kaphatják meg. ( Tartsák fenn magukat, ha tudják különös tekintettel arra, hogy ha már elfelejtettük volna 38-ban és 39-ben bizonyos pályáktól teljesen, másoktól munkalehetőségeiket 20, illetve 6%-ra korlátozva, eltiltották őket. ) Azonban: mivel az iskolák támogatást, a tanárok fizetés(kiegészítést) nem kaphatnak, s mégis célszerű az intézményeket fenntartani, nehogy az állami iskolákat terheljék a zsidó gyerekek, felhatalmazza a törvény a vallás és közoktatásügyi minisztert, az igazságügyi- és a pénzügyminisztert, hogy közös szabályt alkossanak a hitközségek adóinak és az intézmények fenntartására szánt országos járuléknak ( új adó) a behajtásáról. Ha valamely hitközségnek akár köz,-akár magánjogi tartozása keletkeznék, - vagy akár e törvény hatálybalépése előtt már fennállt volna - a vallás-és közoktatási miniszter kötelezheti a hitközséget a tartozás megfizetése céljából - külön adó kivetésére. Végül: 1895 óta át lehetett térni a zsidó vallásra, mostantól óh vallásszabadság! amit, mint tudjuk a miniszter szerint e törvény is kielégít nem lehet. Sem bevett vallásból, sem vallásfelekezeten kívülinek. Az erre irányuló, a törvény hatályba lépése előtt kezdett eljárásokat folytatni szintén tilos. Magyar állampolgár külföldön sem térhet be. Engedményként betérhetnek viszont a zsidók. ( Tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha vicc lenne, de az 5 2. bekezdésének szövege: Az előbbi bekezdésben foglalt tilalom nem terjed ki az olyan személyekre, akik az 1941.évi XV. tc.9. -a értelmében zsidók..( Vagyis akik jogi zsidók, például tilalom- felmentett zsidó voltuk ellenére zsidóval házasságot kötöttek, vagy olyan nemzsidónak tekintendő zsidók, akik másik nemzsidónak tekintendő zsidóval kötnek házasságot. ) Szerkesztő(k)! A nemzsidó nem helyesírási hiba, hanem ( fasiszta) jogi kategória.

22 22 / 270 Filozofia A görög virágkor gondolkodói Pais István A görög demokrácia filozófusainak eszméit ismertető írás A szofisztika szó a közhasználatban hamis érvelést jelent. A lexikonok is csak második jelentéseként utalnak egy ókori görög tudóscsoportnak a filozófiájára. Márpedig e csoport gondolkodása egy máig fénylő felvilágosodás szellemét tükrözi. A GÖRÖG VIRÁGKOR GONDOLKODÓI Mit mondjak, ó Zeusz? Nézel ránk egyáltalán? Vagy minden ember puszta káprázatban él? Az isteneknek létezése is csalás. s az életünk a Véletlen játéka csak? Ezek az euripidészi sorok az ókori Athén színpadán csendültek fel. A bennük foglalt kérdés pedig az időszámításunk előtti V. századba vezet el bennünket. Abba a csodálatos századba, amelyet görög felvilágosodásnak nevezünk, s amelyben a gondolkodók a múlt minden örökségét szokását, intézményét és nézetet az ész vizsgálatának vetették alá. Ez szentségtörő újdonság volt akkor, amikor a természet és a társadalom dolgait az emberek szinte kivétel nélkül istenektől származtatták. De akkor rohamléptekkel elterjedt a földöntúli erőkben való kételkedés. Magának e kételynek elsőként a legjelentősebb szofista, Protagorasz adott hangot, mondván: Az istenekről nem állíthatom sem azt, hogy vannak. sem azt. hogy nincsenek, sem pedig, hogy külsőre mifélék, mert sok minden akadályozza megismerésüket: részben láthatatlanságuk, részben az, hogy rövid az emberi élet.' Míg az istenekre vonatkozó prótagoraszi szavak csupán kétkedően nyilatkoztak, más szofisták már nyíltan vallották az ateizmust. S ezt azután Euripidész is átvette. És a nagy tragédiaíró egyik töredékében költői ihletettséggel fejezi ki a földöntúli hatalmak hitétől megszabadult, öntudatra ébredt ember örömét és magabiztosságát: Még azt mondják, hogy vannak égben istenek? Dehogy vannak. dehogy! Egyszer már szűnjetek Meg ismételni ezt az elavult mesét! De vizsgáljátok magatok, ne higgyetek Vakon nekem se!' Ha egyszerú vélik, hogy nincsenek természetfölötti hatalmak, akkor a szofistáknak meg kell válaszolniuk a ictivetkezo nets& kérdést: miért jött létre az emberiség történetében az istenhit? Kedszi Prodikosz szerint őseink (hálából) eleinte a számukra hasznos természeti dolgoknak a Napnak, a Holdnak, a gabonának szenteltek vallási kultuszt, később azonban (ismét hálából!) kfiltinfele mestersegek feltalálainak. Egy másik valláskeletkezési elmélet, amely szerint az istenhit a maga kialakulását tudatos megtévesztésnek köszönheti, először méloszi Diagorasznál bukkan fel. A szofista Kritiasz egyik drámatöredéke szerint a vallást a törvényeket titkon áthágni akarók megfékezése végett egy ravasz-bölcs uralkodó ötlötte ki. A DEMOKRÁCIA ÖNTUDATA A szofisták tehát materialista filozófiát teremtettek. De vajon kik voltak ők, es milyen okok idézték elő szellemi mozgalmukat a szofisztikát? A szofisták vándortanítók voltak. Járták a görög városállamokat. Az embereket, főként a gazdag ifjakat pénzért számos dologra szónoklatra, közéleti szereplésre, zenére, pedagógiára, emlékezésművészetre oktatták. Közülük néhányan igen nagy jövedelemre tettek szert, ez arra mutat, hogy valóságos, újonnan megszaporodott társadalmi szükségleteket elégítettek ki. A görög felvilágosodást, a szofisztikát két egymás hatását kölcsönösen kiegészítő - okcsoport hozta létre. Az egyik az, hogy az időszámításunk előtti V. században 490-ben Marathonnál, majd 480-ban Szalamisznál a hellének legyőzték az anyaországukra támadó perzsa csapatokat, felszabadították kisázsiai testvéreiket, akik már több mint fél évszázada perzsa uralom alatt éltek, s magukat a perzsákat visszaszorították az Égei-tenger partvidékéről. E történéseknek az lett a legfontosabb következménye, hogy a, bennük főszerepet betöltő Athén a szóban forgó században nemzetközi nagyhatalommá vált. egyúttal gazdasági, kereskedelmi es szellemi szempontból az egész görögség vezető városállamává fejlődött.

23 23 / 270 A felvilágosodást, a radikális szofisztikát létre hívó másik a fontosabbik okcsoport pedig azzal kapcsolatos. hogy az. időszámításunk előtti V. században gyökeresen megváltozott a hellén városállamok belső szociális rendje. A kézműipar és a kereskedelem révén gazdaggá vált demokraták számos poliszban megdöntötték az arisztokraták hatalmát, és saját kezükbe vették a politikai élet irányítását. Ebből a szempontból főként Athénra kell figyelnünk, amely Periklész korában az antik demokrácia mintaállama lett. S bár ez az állam is a rabszolgatartáson és a keretein belül tevékenykedő idegenek a metoikoszok kizsákmányolásán alapult, elismerésünket mégsem tagadhatjuk meg tőle. Nagyszerűségét találóan jellemzi a színpad filozófusa', Euripidész, aki az Oltalomkeresőkben a főhős Thészeusszal a következőt mondatja róla egy idegennek: Téves nyomon jársz, idegen, Urat keresve nálunk. Városunk szabad S nem egy ember hatalma szab törvényt neki Fölváltva évrűl-évre itt a nép maga Viszi a kormányt s elsőségben a szegény A dússal egyenlő mértékben osztozik.' A perzsák elleni háborúk és a poliszokban zajló pártharcok rövid időn belül szélsőséges változásokat idéztek elő népek és városállamok életében. Egyúttal a kor gondolkodóit ráébresztették, hogy a földi halandó sorsát nem természetfölötti hatalmak szabják meg, hanem evilági tényezők. Legelsősorban maga az emberi tevékenység. Ezt a minden történésben evilági folyamatot megpillantó szemléletet az időszámításunk előtt 438-ban bemutatott euripidészi Alkésztisz kara így összegzi: Én a múzsa-vidéken át, az égre szökellve megvizsgáltam valamennyi tant, és a Kényszerűségnél nem leltem magasabb erőt...' Az említett történeti és társadalmi események a fölvilágosodás időszakában nagymértékben módosítják a filozófia arculatát is A régebbi bölcselők a maguk figyelmét főként a Kozmoszra irányították: az emberek világával csak esetlegesen foglalkoztak. Most azonban a viharos történések rákényszerítették filozófusokat, hogy kutatásaik középpontjába az embert állítsák Ennek következtében a szofisztika s vele együtt a kortárs szókratészi bölcselet is ízig-vérig társadalomfilozófia. EGYENLŐK VAGYUNK Képviselőinek többsége a rabszolgatartó demokráciát támogatta. Voltak köztük olyanok, akik jóval Platón és Arisztotelész előtt a jövő boldog társadalmára vonatkozó utópiákat dolgoztak ki. És olyanokkal is találkozunk soraikban, akik minden ember természeti egyenlőségét hangoztatta. Ezt a nézetet, amely később a künizmus mai szóval a cinizmus. továbbá a sztoikusok és a kereszténység közvetítésével általános humanizmusra vezet, elsőként bizonyára éliszi Alkidamasz vetette föl. És nagyon határozottan vallotta Alkidamasz, aki egyik töredékében a következőképpen nyilatkozott,,mindenkit szabadnak teremtett az isten, a természet senkit sem tett szolgává. Ennek a rendkívül humánus egyenlőségi elvnek, a rabszolgaságban történeti-társadalmi képződményt felismerő nézetnek szárnyaló kifejezésével találkozunk Euripidésznél. Szerinte a rabszolga, ha nemes szívű, Szabad embernél nem hitványabb semmivel'. A világnézeti radikalizmus, amely a szofistákat és Euripidészt jellemzi, a korabeli tudományokat is áthatja. A szóban forgó időben bontakozott ki persze komoly előzmények nyomán a hippokratészi orvostudomány. Ez függetlenítette a medicinát a vallási, mágikus hiedelmektől, s az ember gyógyítását materiális alapokra helyezte. A Hippokratészi gyűjteményből, amely ennek a vallástól megszabadult orvosi szemléletétnek igen érdekes és értékes tükre, valósággal sugárzik a nemes erkölcsiség, a humanizmus. Egyebek közt a Gyűjteménynek abból a szövegéből, amellyel a gyógyító a maga tevékenységének becsütetes végzését fogadta meg, s amellyel a mai orvosok is a tisztességes munkára esküdnek föl. Ennek az emberiességet a rabszolga iránt is megkövetelő eskünek egyik részlete így hangzik: Esküszöm..: Minden házba a beteg javára lépek be, s őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól, különösen férfiak és nők szerelmi élvezetre való használatától akár szabadok, akar rabszolgák. Amit kezelés közben látok vagy hallok... nem fogom kifecsegni, hanem titokként megőrzöm...ha ezt az eskümet megtartom és nem szegem meg: örvendhessek életem fogytáig tudományomnak s az életnek: de ha esküszegő leszek, történjék ennek ellenkezője.' ÉSZ ES ALKOTÁS Míg a hippokratészi medicina az orvostudományt helyezte evilági alapokra, Anaxagorász az asztronómiában a csillagászatban szorította vissza a természetfölötti hitet Ez a Kis-Ázsiából Athénba áttelepült bölcselő elsőként terjesztette a görög anyaországban a keleti hellének felvilágosult szellemét. Az athéni demokrácia legkiválóbb politikusa, Peraklész minden bizonnyal tőle sajátította el a racionális világlátását. Anaxagorásznak halhatatlan érdeme, hogy az akkoriban istenségként tisztelt Napot és Holdat anyagi testeknek tekintette. Arról beszélt, hogy a Nap a Peloponnészoszi-félszigetnél nagyobb tüzes kő, a Hold pedig hasonló a Földhöz. Nézetei alapjában ingatják meg a korabeli vallást, amelyben központi szerepet tölt be az égitestek kultusza. Nem meglepő tehát, hogy az óhitű athéniak istentelenség miatt perbe fogták, elítélték, s menekülnie kellett Athénből. A Márvány-tenger partján elterülő

24 24 / 270 Lampszakoszba távozott, ahol még körülbelül négy évig élt igen nagy megbecsülésnek örvendve. Halála után pedig minden esztendőben külön ünnepet szenteltek emlékének. És méltán, mert saját érdekeivel, anyagi dolgokkal mit sem törődve minden erejét a természeti titkok kifürkészésére fordította. A nap- és holdfogyatkozásokról tudományos magyarázatot elsőként adó természetfilozófus a maga legfőbb feladatának az igazság kiderítését tartotta. Az időszámításunk előtti V. század felvilágosodása ott ragyog a korabeli művészetekben is. Nemcsak Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész örök emberi értéket hordozó tragédiáiban, nem csupán a Goethe által a Gráciák neveletlen kegyeltjének nevezett Arisztophanész komédiáiban, hanem szinte minden művészeti ág alkotásaiban. A szóban forgó időszak építészete különösen nagyszerűt teremtett Athénban E városban a nagyszabású építkezéseket egy arisztokrata politikus, Kimón indította meg. Periklész alatt, az aranykor idején pedig a zseniális szobrász, Pheidiasz irányításával egymás után emelték a pompás épületeket. Az utánozhatatlan szépségű épületek az Odeion, az akropoliszi Propülaion és a lenyűgöző Parthenón tökéletes kivitelezésében az alkotó művészek versengve múlták felül egymást és önmagukat. AZ ÖRÖK FIATALSÁG FRISSESSÉGE Ám a legcsodálatosabb mégis munkájuk gyorsasága volt. Az időszámításunk szerinti I-II. században élt történetíró Plutarkhosz aki személyesen gyönyörködhetett a periklészi kornak még mindig ép, akkor már több mint 500 éves alkotásaiban az elragadtatás hangján beszélt az egykori építkezésekről: Amiről mindenki azt hitte, hogy megvalósításához több nemzedék fáradságos munkája kell, egyetlen ember pályafutásának a csúcspontján néhány év alatt készült el. Szépségük már születésükkor mintha régi lett volna, de üde bájuk olyan friss még ma is, mintha nemrég épültek volna. Az örök fiatalság frissessége sugárzik róluk, s az idő múlásával dacolva érintetlenül őrzik szépségüket, mintha soha meg nem öregedő lélek lakoznék bennük.' A fölvilágosodásnak ezt az örökifjú lelkét nagy-nagy bátorság jellemzi. Általa ösztönzötten a szobrász Pheidiasz szembefordult a vallási hagyományokkal s Pallasz Athéné pajzsán tehát isteni szférában! Periklészt és önmagát is ábrázolni merészelte. Ám az óhitűek szemében ez szentségtörő cselekedet, istengyalázás volt. A művész bíróság elé került, elítélték, s börtönben végezte életét. A felvilágosult szellemeket azonban az aszebeia (istentelenségi) perek nem törték meg. Állhatatosságukat megrendítő szavakkal fejezi ki Szókratész, amikor az őt halálra ítélő athéni bíráktól ily szavakkal vesz búcsút: Én halni indulok, ti élni; de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent' * Az időszámításunk előtti V. század utolsó harmadában a görög demokrácia lehanyatlott. Egyidejűleg a felvilágosodásnak és a szofisztikának a haladó eszméi egyre ártalmasabb szerepet töltöttek be. Szentesítették az erősebb hatalmát, Athén hódító törekvéseit a tisztességtelen magatartást. Épp ezért, valamint Platón egyoldalú és túlzó bírálata nyomán a szofistákat később a filozófiatörténetben egészen a múlt századig olyan erkölcstelen embereknek tekintették, amilyeneket ma köznapi szofista szóval illetünk. Pedig a szofisták többsége főként az első nemzedékükhöz tartozók zöme valójában nagyszerű gondolkodó és erkölcsileg nemes jellem volt. Öntudatra ébresztettek, megszabadították a világnézetet a földöntúli hatalmak hitétől, és világosan kimondták: az ember számára a legmagasabb rendű örömöt csak önnön munkájának gyümölcse nyújthatja. Megtanulhatjuk tőlük, hogy saját problémáinkat nekünk magunknak kell megoldanunk. Arra ösztönöznek bennünket. hogy ne fogadjunk el semmiféle vak tekintélyt. És arra is figyelmeztetnek bennünket, hogy a tényekhez kötődő, pozitív erkölcsiséggel és humánummal társult gondolkodást sohasem szabad feladnunk. Pais István egyetemi docens A LUXUS - A HALADÁS ÉS A HANYATLÁS TÜNETE Tüt? László /MARX A SZÜKSÉGLETEKRŐL ÉS A SZOLGÁLTATÁSOKRÓL/* * Napilapba szánt írás 1978-ból A LUXUS - A HALADÁS ÉS A HANYATLÁS TÜNETE /MARX A SZÜKSÉGLETEKRŐL ÉS A SZOLGÁLTATÁSOKRÓL/* * Napilapba szánt írás 1978-ból Az emberiség fejlődését Marx azon méri, hogy a különböző természeti erőket /így a tulajdonképpeni természeti, a társadalmi természeti hatalmakat és saját természetüknek erőit/ az emberek milyen mértékben veszik birtokukba, vonják uralmuk alá, sajátítják el. E fejlődés egyik mutatója a fogyasztási szükségletek mennyiségének növekedése és minőségének finomodása. A szorosan vett természeti létfenntartási eszközök mellett - a termelékenység fokozódásával - olyan termékfölösleg keletkezik, amely speciális igényeket teremt, és amelyet át lehet változtatni e speciális igényeket kielégítő javakká. Az ilyen igények és ilyen

25 25 / 270 javak először természetesen csak a legelőkelőbbek számára elérhetőek - azaz luxuscikkekként szerepelnek. A további fejlődés során azonban e luxuscikkek használata többé-kevésbé általánossá válik /vagyis luxus-jellegük megszűnik/, miközben új luxusigények termelődnek. Ebben a formában ismétlődik folyamatosan a szükségletek ellentmondásos, egyenlőtlen növekedése. Ami korábban fölöslegesként, luxusként jelent meg, az később, a történelmi haladás során szükségessé, történelmileg létrehozott szükségletté változik át. A luxusnak e progresszív szerepe mellett Marx felfigyel negatív, emberellenes vonatkozására is. Hangsúlyozza, hogy a társadalmi hanyatlás végső periódusában eluralkodik az emberi mértéket vesztett, öncéllá vált, túlzott, pazarló fogyasztás. A társadalmat összetartó értékrendszer szétesésével egyre inkább megszűnnek azok az általános célok, ezáltal azok a törekvések, amelyek korábban orientálóan hatottak, s - az elbizonytalanodás, a távlat- és talajvesztés következtében - aki csak teheti, az egyetlen megmaradt biztos ponthoz, a fogyasztáshoz menekül. Kiteljesedik a dolgok, a tárgyi javak uralma az emberen. Az "élvező gazdagság, pl. a római császárkorban - írja Marx - határtalan tékozlásként jelenik meg, amely az élvezetet is a képzelt határtalanságba próbálja emelni, gyöngysaláta stb. fogyasztásával." Az antik Görögország és Róma történelmének utolsó szakaszában ugyanis az eredeti felhalmozás dologi oldala lényegében megvalósult, hiszen hatalmas pénzmennyiségek gyűltek össze egyesek kezében. Személyi oldala, a szabad, létfenntartási eszközeitől megfosztott és így megvásárolható munkaerő létrejötte viszont - részben a rabszolgaviszonyok fennmaradása miatt - meghiúsult. A vagyonosok ily módon semmit sem tudtak kezdeni gazdagságukkal annak felélésén kívül - ami luxusáruk tömeges termeléséhez vezetett. "Luxustermelés..., ahogy az ókoriaknál fellép, szükségszerű eredménye a rabszolgaviszonynak. Nem túltermelés, hanem túlfogyasztás és tébolyult fogyasztás, amely az iszonyatosba és bizarrba csapva az ókori államiság hanyatlását jelzi." Az antik gazdaság hanyatlásával sok szempontból párhuzamos jelenséget figyel meg Marx a tőkés gazdaság tendenciáiban. A feudális politikai hatalommal még küzdő, szerényebb vagyonnal rendelkező tőkés lemond a magánélvezetről, és aszkétikus önmegtartóztatással hódol a tőkésítés általános szenvedélyének. Magát teljesen a tőke funkciójának szolgálatába állítva irányítja minden lehetséges pénzét a termelésbe, miközben saját személyes fogyasztását is tőkéje megrablásaként kezeli. Gazdasági erejének felduzzadásával és a politikai hatalom meghódításával azonban fokozatosan megszabadul a veszélyeztetettség képzetétől, és - ami ezzel együtt jár - önmagával szembeni fösvénységétől. Levetkőzi a termelés iránti érdeklődésének korábban feszített egyoldalúságát. A fogyasztás gyönyöreire egyre inkább fogékonnyá válik, "a felhalmozás élvezete helyett az élvezetek halmozását akarja." A dolgozók mind nagyobb részét alkalmazza luxusáruk előállítására. E tendenciát felismerve mondja Marx, hogy a tőkés termelés fejlődésével "meg fognak szaporodni a luxusmunkások, mivel a megnövekedett jövedelem több luxusterméket fogyaszt." A polgári osztály luxus iránti fokozott érzékenységének további megnyilvánulása, hogy a luxusáruk mellett kiterjed a személyi szolgálatok, luxusszolgáltatások köre is. A termelékenység növekedése "megengedi, hogy a munkásosztálynak mind nagyobb részét improduktívan alkalmazzák, és így nevezetesen a régi házirabszolgákat mind tömegesebben újratermeljék 'szolgáló osztály' néven, mint inasokat, komornákat, lakájokat stb." Ily módon külön szolgáltató rend, szolgáltató osztály jön létre, amelynek munkája az ország gazdagságát nem gyarapítja, és amelyet ezért gazdaságtani szempontból Marx nem-termelő rétegnek tekint. Az árutermelés korszakában ugyanis, mint írja, "termelő az olyan munka, amely árukat termel, és nem-termelő munka az olyan munka, amely személyi szolgálatokat termel". A luxustermékek és személyi szolgáltatások mértéktelen növekedését Marx - a késői antikvitáshoz hasonlóan - a kapitalizmusban is a társadalmi hanyatlás jeleként kezeli. Szembefordul velük, hiszen nem csupán az anyagi és szellemi javak termelésének rovására keletkeznek - vagyis megnövelik a társadalom összmunkaidejét, ezáltal meglopják az egyes egyének művelődésre, fejlődésre, alkotó tevékenységre szolgáló szabad idejét. Ezen túlmenően magát a személyiséget is elkorcsosítják, önállótlanná teszik: "holmi disznó fráter - mondja Marx - mással fésülteti magát vagy mással vágatja a körmét ahelyett, hogy maga tenné ezt, vagy egy rókavadászó uraság ahelyett, hogy önmaga lovásza volna, lovászt alkalmaz, vagy egy haspók ahelyett, hogy maga főzne, szakácsot tart... A rendőr megtakarítja nekem azt az időt, hogy önmagam zsandárja legyek, a katona, hogy önmagamat védelmezzem, a kormányzati férfiú, hogy önmagamat kormányozzam, a cipőtisztító, hogy önmagam tisztítsam a cipőmet, a pap azt az időt, hogy gondolkozzam stb." A luxusáruk és luxusszolgáltatások formájában megjelenő túlfogyasztásnak egyik funkciója a csupán a hivalkodás, a "hiúság kielégítése", a "gazdagság fitogtatása" érdekében történő fogyasztás /ma így mondanánk: presztízsfogyasztás/, amely arisztokratikus felsőbbrendűséget hivatott jelképezni. Másik funkciója viszont abból következik, hogy az árutermelést nem a fogyasztási, hanem a tőkésítési igények határozzák meg. Ezért az előállított áruk egy részének magának kell az iránta való szükségletet létrehoznia. Ha ez nem sikerül, olyan túltermelés mutatkozik, amely kisebb-nagyobb válságokhoz vezet. De már Marx észrevette, hogy a termelés anarchiája nem feltétlenül eredményez olyan válságot, amely gazdasági katasztrófát idéz elő, hanem létezik a válságnak békésebb formája is, amikor a termelés mértéknélküliségét, a túltermelést a piac növelésével ellensúlyozni lehet. Az eladható áruk mennyisége természetesen éppúgy növelhető a külső piac kitágításával, mint a belső kereslet fokozásával. Ez utóbbi főképpen a külső felvevőpiacok telítődésével válik aktuálissá. Ekkor a gazdasági robbanással szembeszegezhető egyik alapvető módszer az iparban foglalkoztatott munkások egy részének átirányítása a szolgáltató és luxuscikkeket termelő ágakba, ami által /nem csökkenő tőkésítés ellenére/ csökken a többlettermelés - miközben az új szolgáltató rend egyre bővülő fogyasztóként jelentkezik. A válság mindaddig e csendes alakban jelenik meg, amíg a felvevőpiac bővülése kompenzálni tudja a túltermelést, képes az árutöbbletet felszívni. Emiatt válik fontossá a belső kereslet fokozása, amely leghatásosabban a szükségletek, a fogyasztás mesterséges felduzzasztásával érhető el. /Ez történik az ún. fogyasztói társadalomban./ Mivel a "termelés korlátba ütközik a fogyasztás - illetve a fogyasztóképesség - meglevő nagyságában", mondja Marx, ezért "az egyik oldalon történő túltermeléssel kell szembelépnie a másik oldalon történő túlfogyasztásnak". A tényleges szükségleteken felüli fogyasztás biztosítása érdekében elkerülhetetlen bizonyos termékeket különböző eljárásokkal a vevőkre erőszakolni. És e vevők köre Marx szerint sem szorítkozik földbirtokosokra, tőkésekre és nem-termelő csatlósaikra, hanem kiterjed a munkásokra is: a tőkés "minden eszközt felkutat, hogy fogyasztásra sarkallja őket, új vonzerőt adjon áruinak, új szükségleteket tukmáljon rájuk". Az általános fogyasztásra ösztönzés légkörében "minden termék csalétek". Sőt, a termelékenység fokozódása következtében a

26 26 / 270 munkásokat nem csupán egyes luxusáruk megvételére indokolt ösztönözni, hanem egyre inkább személyi szolgáltatásokéra is. "A munkás - írja Marx - ma is vásárolhat munkát, azaz olyan árukat, amelyeket szolgálatok formájában nyújtanak, és bérek ilyen szolgálatokra való kiadása semmiben sem különbözik bérének bármilyen más árukra való kiadásától. A szolgálatok, amelyeket vásárol, lehetnek többé vagy kevésbé szükségesek, például egy orvos vagy egy pap szolgálata, ugyanúgy, ahogy vásárolhat kenyeret vagy pálinkát. Mint vevő - azaz a pénz képviselője az áruval szemben - a munkás ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a tőkés... Maguk ezek a szolgá1atok, akárcsak az áru, amelyet veszek, lehetnek szükségesek vagy csak látszatra szükségesek", mivel az áru és szolgálat, szolgáltatás az egyén valamely képzelt vagy valóságos szükségletét kielégíti, vagy akár az egyénre ennek akarata ellenére ráerőszakolja magát". Önként adódik a kérdés: milyen alapon beszél Marx látszatra szükséges, képzelt, az egyénre erőszakolt szükségletekről? Mi döntheti el, hogy valós vagy mesterséges szükséglettel állunk szemben? E kérdések megválaszolásakor természetesen a konkrét, valóságos egyénekből indul ki Marx, nem pedig valamilyen kigondolt szükségletideálból. A szükségleteknek szerinte is egyéni, egyénenként eltérő, de nem pusztán szubjektív, hanem az egyes egyén helyzetéből és lehetőségeiből fakadó - az egyéni tudattól és akarattól esetleg különböző -objektív mértéke van. Marx ugyanis az emberi szükségletekről és élvezetekről a szokásosnál összetettebb képet alkot. Elméletében az élvezetek két típusával találkozunk: fogyasztói és alkotói élvezettel. A fogyasztói szükségletek termékek, használati tárgyak felhasználására, élvezetére irányulnak, míg az alkotói szükségletek személyes képességek, emberi energiák működtetését, alkotó jellegű elfogyasztását jelentik. Marxtól mindenképpen távol áll annak a szerepnek a lekicsinylése, amelyet a fogyasztás, a termékek élvezete a személyiség fejlesztésében betölt. Mindig hevesen tiltakozik az aszketikus egyenlőséget hirdető kommunisztikus tanítások ellen. Ugyanakkor nem esik az ellenkező végletbe, és elutasítja mind a mértéktelen fogyasztást, mind azokat az ésszerűtlen luxustermékeket, amelyek gátolják a személyes képességek, hajlamok kibontakoztatását, a kulturálódást. Elmélete szerint a valóban szabad egyéniség időfelhasználásában alkotó tevékenység és fogyasztás személyes mértéket kap, alkotó és fogyasztó élvezet arányát az egyéniségfejlesztés szempontja határozza meg. Ebből következően minden egyes egyén előtt állandó alternatíva áll: személyiségének továbbfejlődése éppen adott szabad idejének művelődést szolgáló, képességkibontakoztató, alkotó, vagy pedig fogyasztó jellegű felhasználását követeli meg inkább. Továbbá, egyénisége optimális működtetéséhez éppen mi a szükségesebb: rendelkezésre álló idejének alkotó, vagy bizonyos használati, élvezeti termék megszerzése érdekében végzett munkatevékenységre fordítása. Mindig mérlegelhető, hogy - Marx szavaival - "megéri-e a dolog a ráfordított munkát"? A fennálló alternatívák közötti ilyen vagy olyan választás természetesen egyénenként különböző, mint ahogy a szükséglettípusoknak, az anyagi jólét és a kulturális gazdagság igénylésének aránya is eltérő; ugyanakkor jelentős mértékben függ a közöttük - tudatosan vagy öntudatlanul választó - egyén műveltségi színvonalától. Marx abból indul ki, hogy a kapitalizmust követő társadalomban megteremtődik annak a lehetősége, hogy az alkotó élvezetek, a képességek szabad működtetése egyre inkább alapvető gazdasági tényezővé váljon. Fő termelőerőnek ugyanis az embert tekinti; azt az embert, aki a felhalmozott tudás hordozója és működtetője. Szükségesnek tartja ezért, hogy a "munkaidőt az egész társadalom számára egy süllyedő minimumra redukálják és ilymódon mindenki idejét szabaddá tegyék saját fejlődése számára". A munkaidő minimumra redukálását két összetevő segítségével képzeli el: egyrészt a végzett munka intenzitásának, termelékenységének növelése, másrészt a mellőzhető nem-termelő tevékenységek megszüntetése révén. Elméletében a munka intenzitásának fokozását lényegében a gyakorlati tudomány és a technikai eszközök fejlődése, végső fokon - a műveltség növekedéséből következően - az alkotó jellegű szabad idő gyarapodása biztosítja. Miközben Marx döntő fontosságot tulajdonít a kulturális, szociális stb. közszolgáltatásoknak, a nem-termelő foglalkozások jelentős részét /így a luxus- és személyi szolgálatokat/ a társadalmi viszonyok fogyatékosságával hozza összefüggésbe. Ezért szögezi le azonos gazdasági fejlettségű országokkal kapcsolatban: "mindig helyes... azt mondani, hogy két ország gazdagsága a termelő és a nem-termelő munkások közti arányon mérhető". A termelés gazdaságossága, mondja, megkívánja a valóban szükségtelen, nélkülözhető nem-termelő tevékenységek felszámolását, "minden haszontalan munka elkerülését", a kapitalizmusban "nélkülözhetetlen, de önmagában véve felesleges funkciók" kiküszöbölését, a társadalom munkájának "általánosan ésszerű mértékre" korlátozását. Világnézeti megoszlás Magyarországon IGe A Halmaz.hu oldalról átvett anyag.

27 27 / 270 Tudomány - Gazdaság - Kultúra - Irodalom Legyél Libero klubtag Liberot használtok? Gyűjtsd a pontokat ajándékokért! Világnézet / Ateizmus Ateizmus - Vallás Az oldalon harmadik féltől származó cookie-ka reklámok személyre szabása és statisztikai ad használatával elfogadod a cookie-k használatá Világnézeti megoszlás Magyarországo Van csalás, nagy csalás és van statisztika. Hazán vallási hovatartozást végző felmérése a legnagyo Hazánkban az 1990-es évek környékén bekövetk rendszerváltást követően többféle statisztika kés hazai társadalom világnézeti hovatartozását volta Néhány fontos dolog: Magyarországon a lelkiismereti szabadságot az A jellegű statisztikák felvételét, közzétételét és a v sokan vitatják. Hazánkban kb. 150 hivatalosan bejegyzett egyhá csoport működik. Ezzel együtt a becsült számuk Mivel egy adott vallásra több egyház is alakulhat ennél kevesebb. A törvények nem teszik kötelező Ha valaki vallásosnak tartja magát, az nem jelen egyházhoz való kapcsolódását. A vallások is oly m egymás tagadásának is lehet számos esetben te Egy adott egyházhoz való tartozásnak feltételezn követését. Aki csak a saját módján vallásos, vag azt nem lehet egyik egyházhoz sem sorolni. A megkeresztelkedés, és főként a csecsemőkori való részvétel, nem jelenti egyértelműen, hogy a követőjévé is válik az adott szertartást elvégző e Egy adott vallásba, egyházba való beleszületés, n későbbiekben is megmarad az adott vallásban, e Magyarországon a valláson kívüliségnek is igen s felmérés nem fordít kellő figyelmet. Ateista, szab Medián felmérése 1999 forrás: Vallásosság és felekezetek Magyarországo április-június, 3600 fős reprezentatív mint Egyház tanítását követi: 13%, és ennek megoszl 8% katolikus, 2% reformárus, 1% evangélikus, 1% egyéb felekezet, 1% felekezet nélküli Népszámlálás 2001 A 2001-es népszámlálás adatai szerint 5,3 millió református, 304 ezer 3% evangélikus, ,1 14%-20% millió felekezet nélküli, 17 ezer baptis más felekezethez tartozó, 1 millió ember 9,9% n A népszámlálási adatok kritikája: Hazánkban nag a közéletben folyó vita kérdőjelezi meg a népszá bizonyíthatóan jellemző esetekben a megkereszt hovatartozásra vonatkoznak. Sokak álláspontja s szertartáson - a keresztelésen - való részvétel ne ahogyan a kisdobossá, vagy a KISZ-taggá avatás Továbbá a népszámlálási statisztika keveri a vallá kérdéskörét. Egy adott egyháznak nem lehet az nem követi egyik egyház tanításait sem. A hazai egymástól független felmérés is, ezek adatai egy népszámláláséval nem. Tehát erősen vitatható, é népszámlálási adatok nem hitelesek. Mindenképp felmérés adatait is, amelyek alapján a katolikuso 1%-os felajánlások alapján vetített egyházi

28 28 / 270

29 29 / 270 Hírek A multik játékai az árakkal és az adókkal. M E G H Í V Ó A Marx Károly Társaság központi fórumán (a Bp. II. ker. Zsigmond tér 8 alatti helyiségünkben, a Margit hídtól 2. buszmegálló, kapucsengő: 14) november 20-án, pénteken 16 órakor Kedves Barátunk! Tájékoztatjuk az alábbi rendezvényről. Üdvözlettel a BAL Egyetető Bizottsága M E G H Í V Ó A Marx Károly Társaság központi fórumán (a Bp. II. ker. Zsigmond tér 8 alatti helyiségünkben, a Margit hídtól 2. buszmegálló, kapucsengő: 14) november 20-án, pénteken 16 órakor BALTA CSABA A multik játékai az árakkal és az adókkal címmel tart bevezető előadást MEGHÍVÓ. Szabó László Tibor könyvbemutatójára

30 30 / 270 Nyilt levél. N y í l t l e v é l a Marx Károly Társaság a Május 1. Társaság a Kádár János Baráti Kör a Magyar Egyesült Baloldal a Munkáspárt 2006 az Attac Magyarország és valamennyi baloldali, demokratikus szervezet tagjaihoz. N y í l t l e v é l a Marx Károly Társaság a Május 1. Társaság a Kádár János Baráti Kör a Magyar Egyesült Baloldal a Munkáspárt 2006 az Attac Magyarország és valamennyi baloldali, demokratikus szervezet tagjaihoz. Kedves Barátaink! Köreinkben közel két éve vitatjuk azt a kérdést, hogy a soron következő választásokon milyen magatartást javasoljunk tagjainknak, szimpatizánsainknak, sőt valamennyi demokratikusan gondolkodó honfitársunknak.

31 31 / 270 Mi azt hangsúlyoztuk, hogy 1/ A választásokon részt kell venni, mert ennek elmulasztása, a neonáci, újfasiszta, hungarista eszmék és módszerek akaratlan támogatásával egyenértékű; és 2/ csak olyan pártra szabad szavaznunk, amely - legalább - a polgári demokrácia kereteiben ellensúlyozhatja a Fidesz/Jobbik törekvéseit, és biztosan bejut a parlamentbe. Egyetlen ilyen párt van, az MSZP. Ma már nyilvánvaló, hogy a listát állítani képes három kispártnak (MDF, LMP, Centrum) nincs, vagy alig van esélye arra, hogy bejusson a parlamentbe. Ezért az MSZP-re kell szavaznunk, fenntartva kritikánkat és élesen elítélő véleményünket e párt politikájával szemben. Barátaink, minden lehetséges lépést meg kell tennünk annak érdekében, hogy a Fidesz ne érjen el kétharmados többséget. Most ez a cél, ezt diktálja minden politikai megfontolás, ezt követeli a józan értelem. Talán még nem késő. Antifasiszta meggyőződésünk diktálta ésszerűség mondatja velünk, hogy a Fidesz/Jobbik lehetőségeinek korlátozása érdekében úgy a jelöltek személyét, mint a párt preferenciát tekintve Budapest, március 24. Rozsnyai Ervin Tenner György Hirschler Tamás szavazz az MSZP-re! Kérjük, csatlakozzatok és terjesszétek!

32 32 / 270 Olvasnivaló Kézfogás.Jannisz Mociosz - Szepes Erika Megjelent az első újgörög-magyar magyar-újgörög költészeti antológia MEGRENDELHETŐ KIADÓI ÁRON. Érdeklődni lehet a bsachsb@mbit.hu, címen. Megjelent az első újgörög-magyar magyar-újgörög költészeti antológia

33 MEGRENDELHETŐ KIADÓI ÁRON. Érdeklődni lehet a bsachsb@mbit.hu, címen. 33 / 270

34 34 / 270 ROBERT CAPA: Kissé elmosódva emlékeim a háborúból Robert Capa Robert Capa világhírű fotográfus II. világháborús emlékeiről írt könyv ismertetése ROBERT CAPA:

Több megjelenítése