2. E rendelet alkalmazásában:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. E rendelet alkalmazásában:"

Átírás

1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 28/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelete a fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a közúti közlekedésrıl szóló évi I. törvény 15/A. (1) bekezdésében, valamint a 48. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, továbbá az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésben a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következıket rendeli el: 1. A fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet (továbbiakban Rendelet) 2. -ának c) pontja az alábbiak szerint változik, valamint az alábbi d) ponttal egészül ki, és ezzel egyidejőleg a d) és az e) pont megjelölése e) és f) pontra változik: 2. E rendelet alkalmazásában: c) várakozási övezet: a KRESZ 17. (1) bekezdésének e/2 pontjában meghatározott módon kijelölt, Stefánia sétány, Korányi fasor, Semmelweis utca, Bánomkert sor, Oldal utca, Bécsi körút, Moszkvai körút, Londoni körút, Mars tér déli oldal, Boros József utca, Csemegi utca, Pozsonyi Ignác utca, Pulz utca, Mars tér északi oldal, Párizsi körút, Berlini körút, Brüsszeli körút, Római körút, Felsı Tisza-part által körbehatárolt és várakozási övezet táblával megjelölt területe. f) parkolási zóna: a várakozási övezeten belüli, eltérı díjfizetési kötelezettség alá esı, a várakozás feltételeit tartalmazó tájékoztató táblákkal megjelölt terület. Az egyes parkolási zónákba (zöld, sárga, kék) tartozó utcák és utcaszakaszok felsorolását az 1. sz. melléklet tartalmazza. 2. A Rendelet 6. -ának (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 6. (4) A parkoló helyét az 1. sz. melléklet szerinti megjelöléssel a bérleten fel kell tüntetni. A bérlet kizárólag a rajta feltüntetett útszakaszokra érvényes. Ha az elızetesen megváltott érvényes lakossági parkolóbérleten feltüntetett fizetıparkolásra kijelölt útszakasz hosszabb ideig nem vehetı igénybe, az ügyfél kérelme alapján a közterületi fizetı parkolók üzemeltetıje jogosult a kérelmezı lakóhelyéhez legközelebb esı parkolásra alkalmas közútra érvényes lakossági parkoló bérletet részére kiadni. 3. A Rendelet 7. -a az alábbi (5) bekezdéssel egészül ki: 7. (5) Az adott parkolási zónára vonatkozó éves bérletek esetében lehetıség van év közben magasabb összegő díjfizetési kötelezettségő parkolási zónára szóló éves bérlet váltására idıarányos díjkülönbözet megfizetése mellett. A bérlet módosítására a kezdeményezést követı hónap elsı napjától kezdve van lehetıség.

2 2 4. A Rendelet 8. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 8. (2) Természetes személyek mint gépjármő üzembentartók az egyes parkolási zónák igénybe vételére jogosító, valamint az összes parkolási zóna igénybevételét lehetıvé tevı kombinált bérletet 50 %-os díjkedvezménnyel vásárolhatják meg. Jogi személyek és egyéb szervezetek ezen kedvezményt nem vehetik igénybe. 5. A Rendelet 9. (1)-(6) bekezdései az alábbiak szerint módosul: 9. (1) A kijelölt várakozási övezeten belül eltérı díjfizetési kötelezettség alá esı parkolási zónák (zöld, sárga, kék) találhatók. A parkoló helyek igénybevételére napi, egész, felezı, illetve negyed megjelöléső parkolószelvények vásárolhatók. (3) Egész parkolószelvénnyel a várakozási idı leghosszabb idıtartama: zöld zóna: 1 óra sárga zóna: 2 óra kék zóna: 4 óra (4) Két egész parkolószelvény egyidejő érvényesítésével az egyes parkolási zónákban a parkolás idıtartam kétszeresére növelhetı (leghosszabb parkolási idıtartam). A szelvényeket úgy kell érvényesíteni, hogy a második szelvényen rögzített parkolás kezdetét jelzı idıpont megegyezzen az elsı szelvény szerinti parkolási jogosultság lejárati idejével. Az igénybe vett parkolóhelyen a parkolási idı további növelésére nincs lehetıség. (5) Felezı parkolószelvénnyel a várakozási idı leghosszabb idıtartama: zöld zóna 30 perc sárga zóna 1 óra kék zóna 2 óra (6) Negyed parkolószelvénnyel a várakozási idı leghosszabb idıtartama: zöld zóna a negyed parkolószelvény nem alkalmazható sárga zóna 30 perc kék zóna 1 óra 6. A Rendelet 10. (2) és (4) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 10. (2) Díjfizetés nélküli várakozásnak minısül az is ha a jármő a korlátozott ideig igénybe vehetı parkolóban az adott parkolási zónára megállapított leghosszabb idıtartam lejárta után újabb szelvény felhasználásával ugyanazon parkolóhelyen marad. (4) A várakozási díj és a pótdíj számításának alapja azon parkolási zónában érvényes egy óra várakozási díj amelyben a várakozási övezet díjfizetés nélküli használata megvalósult.

3 3 7. A Rendelet 1. (1) bekezdésében a várakozási területre szövegrész helyébe a várakozási övezetre, a 3. (1) és (3) bekezdésében, és a 4. (1) bekezdésében a várakozási területen és várakozási területeken szövegrészek helyébe a várakozási övezeten, valamint a 3. számú melléklet II.2. pontjában szereplı övezetre szóló szövegrészek helyébe a parkolási zónára szóló szöveg lép. 8. A fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. 9. Jelen rendelet január 1. napján lép hatályba. Dr. Botka László sk. polgármester Dr. Mózes Ervin sk. címzetes fıjegyzı Megalkotta: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése december 19-én tartott ülésén. Kihirdetve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Közlönyében

4 4 28/2014. (XII.22.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete A fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete Kígyó utca Kiss Ernı utca Feketesas utca Széchenyi tér Kiss Menyhért utca Jókai utca Aradi vértanúk tere Zrínyi utca Oskola utca Victor Hugo utca Nádor utca Bajza utca Deák Ferenc utca Dózsa utca Horváth Mihály Takaréktár utca Berzsenyi utca Vörösmarty utca Wesselényi utca Somogyi utca Somogyi utca Arany János utca Kazinczy utca Tisza Lajos körút Tisza Lajos körút Tisza Lajos körút Mars tér Kálvin tér Dóm tér Stefánia Révai utca Palánk Tömörkény utca Béla utca Roosevelt tér A kijelölt várakozási övezet -be tartozó parkolók zónák szerint I. zöld zóna (Tisza Lajos körút - Széchenyi tér) (Kossuth Lajos sugárút - Kölcsey utca) (keleti oldal, nyugati oldal, déli oldal) (Kígyó utca-széchenyi tér) (Árpád tér - Aradi vértanúk tere) (nyugati oldal) (Somogyi utca - Aradi vértanúk tere) (Somogyi utca - Victor Hugo utca) (Roosevelt tér - Kelemen utca) (Tisza Lajos körút - Stefánia) (Széchenyi tér - Deák Ferenc utca) (Széchenyi tér - Arany János utca) (Arany János utca - Kazinczy utca) (Deák Ferenc utca - Stefánia) (Széchenyi tér - Deák Ferenc utca) (Kárász utca - Toldy utca) (Kelemen László utca - Korányi fasor) (Takaréktár utca - Stefánia) (Tisza Lajos körút - Dózsa utca) (II. Boldogasszony sugárút - Petıfi Sándor sugárút) (I. Kossuth Lajos sugárút - Felsı Tisza-part) (III. Árvízi emlékmő Aradi vértanúk tere) (déli oldal) (keleti oldal) (Dózsa utca Kazinczy utca) (Somogyi utca Tömörkény utca) (tömbbelsı) (Béla utca Korányi fasor) (Roosevelt tér Tömörkény utca) (déli oldal) Tábor utca Püspök utca Bolyai János utca Bartók tér Hajnóczy utca Török utca (Mikszáth Kálmán utca Kossuth Lajos sugárút) (Mikszáth Kálmán utca Kossuth Lajos sugárút és a Centrum Áruház melletti szervizút és tömbbelsı) (Kálvária sugárút Attila utca) (keleti oldal, nyugati oldal, déli oldal) (Bolyai János utca Tisza Lajos körút) (Mikszáth Kámán utca Kossuth Lajos sugárút)

5 5 Mérey utca (Tisza Lajos körút Török utca) Kossuth Lajos sugárút (Tisza Lajos körút Török utca) Rákóczi tér (északi oldal) Gogol utca (Tisza Lajos körút Bolyai János utca) Dugonics tér (TESCO Áruház elıtti szervizút) Kálvária sugárút (Dugonics tér Bolyai János utca) Dáni utca (Gogol utca Béke utca) Petıfi Sándor sugárút (Vitéz utca Dugonics tér) Földváry utca (Bódogh János utca Petıfi Sándor sugárút) Honvéd tér (nyugati oldal, keleti oldal) Bódogh János utca (Vitéz utca Földváry utca) Zászló utca és udvar (Vitéz utca Földváry utca) Szentháromság utca (Vitéz utca Tisza Lajos körút) Szilágyi utca (Kossuth Lajos sugárút Madách utca) Bocskai utca (Kossuth Lajos sugárút Szent István tér) Madách utca (Szilágyi utca Kálvin tér) Szent Mihály utca (Szent István tér Tisza Lajos körút) Sóhordó utca (Szent István tér József Attila sugárút) Juhász Gyula utca (Tisza Lajos körút Sóhordó utca) Teleki utca (Tisza Lajos körút Sóhordó utca) Dugonics utca (Sóhordó utca és udvar a Tisza Lajos körút közötti tömbbelsı) Felsı Tisza-part (Tisza Lajos körút Zárda utca) Glattfelder Gyula tér (nyugati oldal József Attila sugárúttal határos szakasza) József Attila sugárút (keleti oldal Glattfelder Gyula térrel határos szakasza) Zárda utca (a 2319/1 hrsz.-ú Glattfelder Gyula tér elnevezéső ingatlan Kálmány Lajos utca Felsı Tisa-part által határolt terület) Vitéz utca (Petıfi Sándor sugárút - Boldogasszony sugárút) Attila utca (Tisza Lajos körút Bartók tér ) Szıkefalvi-Nagy Béla utca Lechner tér (keleti oldal) Szent István tér (nyugati oldal, déli oldal) Imre utca (Lechner tér - Szent István tér)

6 6 II. sárga zóna Jósika utca Attila utca és udvar Hajnóczy utca Mérey utca Kossuth Lajos sugárút Gogol utca Kálvária sugárút Béke utca Juhász Gyula utca Teleki utca Dugonics utca Boros József utca Pulz utca Cserzy Mihály utca Csemegi utca Osztrovszky utca Pusztaszeri utca Felsı Tisza-part Festı utca Zsótér utca Munkácsy utca Kálmány Lajos utca Maros utca Szent György tér Gál utca Gyertyámos utca Ady tér Egyetem utca Batthyány utca Zászló utca Szentháromság utca Boldogasszony sugárút Liliom utca Vadász utca Lechner tér Szőcs utca Bercsényi utca Lengyel utca Szent Miklós utca Árbóc utca Tímár utca Sajka utca Bárka utca Petıfi Sándor sugárút (Gyertyámos utca - Attila utca) (Mars tér-bartók tér) (Jósika utca Bólyai János utca) (Török utca - Mars tér) (Vadász utca- Párizsi körút) (Bólyai János utca - Jósika utca) (Bólyai János utca - Jósika utca) (Jósika utca Földváry utca) (Sóhordó utca Lengyel utca) (Sóhordó utca - Osztrovszky utca) (Sóhordó utca-lengyel utca) (Bakay Nándor utca - Mars tér) (Boros József utca - Pozsonyi Ignác utca) (Mars tér - Pozsonyi Ignác utca) (Mars tér - Pozsonyi Ignác utca) (Sóhordó utca-lengyel utca) (Zárda utca - Római körút) (Zárda utca - Árbóc utca és tömbbelsı, valamint a Pick üzlet melletti szervizút és tömbbelsı a 2319/1 hrsz-ú Glattfelder Gyula tér elnevezéső ingatlanon) (Szent György tér - Szent Miklós utca) (Jósika utca - Petıfi Sándor sugárút) (Vitéz utca - Batthyány utca) (Vitéz utca - Batthyány utca) (Batthyány utca Vitéz utca) (Kossuth Lajos sugárút - Lechner tér) (Északi, Nyugati, Déli oldala) (Szent István tér Bercsényi utca) (Csongrádi sgt. - Lechner tér) (Szent Miklós utca Munkácsy utca) (Szent Miklós utca Munkácsy utca) (Nemes takács utca Vitéz utca)

7 7 III. kék zóna Hajnóczy utca Gogol utca Kálvária sugárút Béke utca Gyertyámos utca Nemes takács utca Alföldi utca Petıfi Sándor sugárút Szentháromság utca Boldogasszony sugárút Bokor utca Apáca utca Madách utca Szappanos utca Füredi utca Szőcs utca Pozsonyi Ignác utca Csongrádi sugárút Hullám utca Pusztaszeri utca Juhász Gyula utca Dugonics utca Gál utca Tímár utca Sajka utca Római körúti szervizút Maros utca (Jósika utca - Londoni körút) (Jósika utca- Londoni körút) (Jósika utca- Londoni körút) (Jósika utca - Moszkvai körút) (Moszkvai körút - Jósika) (Petıfi Sándor sugárút - Moszkvai körút). (Bécsi körút-batthyány utca között) (Nemes takács utca - Moszkvai körút) (Batthyány utca - Bécsi körút) (Batthyány utca- Bécsi körút) (Bokor utca és tömbbelsı) (Bokor utca - Bécsi körút) (Párizsi körút - Lechner tér) (Párizsi körút - Lechner tér) (Szőcs utca- Lechner tér) (Párizsi körút Bercsényi utca) (Kossuth Lajos sugárút - Cserzy Mihály utca) (Lengyel utca - Berlini körút) (Lengyel utca - Brüsszeli körút) ( Lengyel utca - Brüsszeli körút) (Lengyel utca - Brüsszeli körút) (Szent Miklós utca Római körút) (Szent Miklós utca Római körút) (Szent Miklós utca Római körút között és a tömbbelsı) (Bárka utca folytatásában) (Árbóc utca - Római körút

Megalkotta: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2014. június 27-én tartott ülésén. Kihirdetve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Közlönyében.

Megalkotta: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2014. június 27-én tartott ülésén. Kihirdetve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Közlönyében. 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2014.(VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010.(VI.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei

Részletesebben

Előterjesztő megnevezése: városfejlesztési alpolgármester

Előterjesztő megnevezése: városfejlesztési alpolgármester Előterjesztő megnevezése: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Iktatószám: 01/63299/2014 Tárgy: A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása Melléklet:

Részletesebben

A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép.

A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 60/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei

Részletesebben

A fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép.

A fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet melléklete lép. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 5/2013. (II.27.) önkormányzati rendelete a fizetı parkolási rendszerrıl szóló 25/2010. (VI. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei

Részletesebben

polgármester Tárgy: A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása

polgármester Tárgy: A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 01/4537/2013 Tárgy: A fizető parkolási rendszerről szóló 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelet módosítása Melléklet: Rendelettervezet

Részletesebben

Dr. Tóth István Tibor

Dr. Tóth István Tibor Előterjesztő megnevezése: Szegedi Közlekedési Kft. Ügyvezető Igazgatója Dr. Tóth István Tibor Iktatószám: 001/23-41/2014/SZKT Tárgy: Átállás az új mobilfizetési rendszerre (356/2012. (XII.13.) Korm. Rendelet

Részletesebben

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem

Részletesebben

A rendelet 2. számú melléklete a jelen rendelet 1. számú melléklete szerint módosul.

A rendelet 2. számú melléklete a jelen rendelet 1. számú melléklete szerint módosul. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 18/2006. (V. 15.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában levő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról A Magyar

Részletesebben

A Rendelet 3. (1) és (2) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:

A Rendelet 3. (1) és (2) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017. (IV.04.) önkormányzati rendelete a Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016.

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNY VAGYONKEZELÉSÉBEN LEVŐ INGATLANOK (TERÜLETEK, ÉPÜLETEK)

AZ INTÉZMÉNY VAGYONKEZELÉSÉBEN LEVŐ INGATLANOK (TERÜLETEK, ÉPÜLETEK) 2. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY VAGYONKEZELÉSÉBEN LEVŐ INGATLANOK (TERÜLETEK, ÉPÜLETEK) sorszám cím helyrajzi szám épületek terület épület SZEGED 1 1 Dugonics tér 13. 3762 Rektori Hivatal megjegyzés 2

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 96.494-1-8/2013. Ea: dr. Balthazár Éva dr. Heged s Márta Balatonyi Zsolt Berényi Anita dr. Jenei Mária Tárgy: Szeged 2011

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről. (Egységes szerkezetben)

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről. (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a fizető parkolási

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 26/2010. (VI. 30.) sz. rendelete Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén a járművel történő díjköteles várakozás szabályairól (Egységes szerkezetben a

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről. (Egységes szerkezetben)

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről. (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a fizető parkolási

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. FEBRUÁR 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2012. FEBRUÁR 29. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1412 /2012. 9. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzati

Részletesebben

12/2009.(V.20.) 55/2005. (XI.17.)

12/2009.(V.20.) 55/2005. (XI.17.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2009.(V.20.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005. (XI.17.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

polgármester Csillapított forgalmú övezetek kijelölése 1 pld. határozati javaslat 10 pld. helyszínrajz 3 pld. közútkezelői nyilatkozat

polgármester Csillapított forgalmú övezetek kijelölése 1 pld. határozati javaslat 10 pld. helyszínrajz 3 pld. közútkezelői nyilatkozat Előterjesztő: Dr. Botka László Tárgy: Csillapított forgalmú övezetek kijelölése Ikt.sz.: 17525-4/2010. Melléklet: 1 pld. határozati javaslat 10 pld. helyszínrajz 3 pld. közútkezelői nyilatkozat Készítette:

Részletesebben

Hajdúhadház Város Polgármesterétől

Hajdúhadház Város Polgármesterétől Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzatának 2014.

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról

Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2003. (XII.5.) KT. rendelete az épített örökség védelmének helyi szabályozásáról Módosítva: 13/2006. (III.17.), 34/2009. (XII.12.), 20/2011. (VI.02.),

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2 0 0 8 III. VÁROSRÉSZEK TERÜLETI MEGKÖZELÍTÉSŰ ELEMZÉSE 2008. június Aktualizálva: 2009. szeptember 1 A fejezet tartalma 3.1. VÁROSRÉSZEK

Részletesebben

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ TESTÜLETE 3/2004. /I.30./ rendelete

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ TESTÜLETE 3/2004. /I.30./ rendelete CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ TESTÜLETE 3/2004. /I.30./ rendelete az önkormányzat tulajdonáról és a vagyonnal való gazdálkodás egyes szabályairól Az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályairól

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről. (Egységes szerkezetben)

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről. (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a fizető parkolási

Részletesebben

Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA RE O L SC

Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA RE O L SC Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA TU RE O F BIOM ED I L SC FOR THE CA FU Ifjak, Diákok, Tanárok és Mentorok Találkozója S ZE AT N ION IENCES I GED FOU ND A Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi

Részletesebben

Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 8296 Monostorapáti, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055;87/535-005. E.mail: mapatik@hu.inter.

Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 8296 Monostorapáti, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055;87/535-005. E.mail: mapatik@hu.inter. Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 8296 Monostorapáti, Petőfi utca 123. Tel./fax. : 87 / 435-055;87/535-005 E.mail: mapatik@hu.inter.net Hirdetmény Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Balatonlelle Város Önkormányzata 6/1997.(VII.21.) Kt.számú rendelete a táblák, feliratok, plakátok elhelyezésének szabályozásáról

Balatonlelle Város Önkormányzata 6/1997.(VII.21.) Kt.számú rendelete a táblák, feliratok, plakátok elhelyezésének szabályozásáról Balatonlelle Város Önkormányzata 6/1997.(VII.21.) Kt.számú rendelete a táblák, feliratok, plakátok elhelyezésének szabályozásáról Balatonlelle Város képviselı-testülete a város külsı képének befolyásolása

Részletesebben

A fizető parkolásról szóló rendelet elfogadása

A fizető parkolásról szóló rendelet elfogadása Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László Iktatószám: 01/56902/2010. Tárgy: A fizető parkolásról szóló rendelet elfogadása Melléklet: 1 pld. rendelet tervezet Készítette: Városüzemeltetési Iroda Véleményezésre

Részletesebben

és a várakozási díjról

és a várakozási díjról 2/2004. (II. 2.) számú önkormányzati rendelet és az ezt módosító 25/2004. (IX. 27.) sz., 3/2005. (I. 31.) sz., a 30/2006.(XII.18.) sz., a 7/2007.(II.23.) sz., a 27/2007.(X.19.) a 14/2008. (IV.7.) sz.,

Részletesebben

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI Fogadó szervezet Időpont Munka Kapcsolattartó, mentor (elérhetősége) Kiemelt partner: 1. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XVI. évfolyam 14. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2015. NOVEMBER 27. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 205/2015. (XI.19.) sz. hat. Javaslat Zalaegerszegért Díj odaítélésére (Zárt

Részletesebben

Előterjesztői kiegészítés a 8. napirendi ponthoz

Előterjesztői kiegészítés a 8. napirendi ponthoz Előterjesztői kiegészítés a 8. napirendi ponthoz Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. Tisztelt Közgyűlés! Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései tárgyú előterjesztéshez

Részletesebben

ügyvezető igazgató Tárgy: Központi jogszabályváltozás miatt az 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása

ügyvezető igazgató Tárgy: Központi jogszabályváltozás miatt az 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő megnevezése: Makrai László ügyvezető igazgató Iktatószám: /2015. Tárgy: Központi jogszabályváltozás miatt az 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása Melléklet: 1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. szeptember 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. szeptember 18-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 117. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. szeptember 18-i ülésére Tárgy: Pápa

Részletesebben

Iktatószám: 4264/2015.

Iktatószám: 4264/2015. Előterjesztő megnevezése: Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester Iktatószám: 4264/2015. Tárgy: Az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról

Részletesebben

5/2007. (II.23.) 17/1994. (IV.26.)

5/2007. (II.23.) 17/1994. (IV.26.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 5/2007. (II.23.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról A Szeged

Részletesebben

A SZÉSZ 8. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép.

A SZÉSZ 8. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés 10/2006. (V. 15.) Kgy. rendelete a Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 59/2003. (XII. 5.) Kgy rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. Együttműködési megállapodás a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése. Együttműködési megállapodás a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Előterjesztő: polgármester Tárgy: Együttműködési megállapodás a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal Iktatószám: 11710-2/2012. Melléklet: 1 db határozati

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Szám: 100560-2-15/2015. Ea: dr. Balthazár Éva dr. Heged s Márta Balatonyi Zsolt Berényi Anita Tárgy: Szeged 2011 Sportszolgáltató és

Részletesebben

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat 1. sz. határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Iktatószám: 01/43747/2012. Szabálysértési tényállások felülvizsgálata. Polgármesteri Hivatal Általános Igazgatási Iroda

Iktatószám: 01/43747/2012. Szabálysértési tényállások felülvizsgálata. Polgármesteri Hivatal Általános Igazgatási Iroda Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Iktatószám: 01/43747/2012. Tárgy: Szabálysértési tényállások felülvizsgálata Készítette: Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Általános Igazgatási

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz: F-19179-6/2011. Ea.

Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz: F-19179-6/2011. Ea. Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz: F-19179-6/2011. Ea.: Bujdosó Károly Tárgy: Szentes város közlekedési hálózatának helyzete

Részletesebben

11/1997. (V. 21.) önkormányzati 1 rendelete A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSÁRÓL ÉS RENDJÉRŐL

11/1997. (V. 21.) önkormányzati 1 rendelete A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSÁRÓL ÉS RENDJÉRŐL 1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 11/1997. (V. 21.) önkormányzati 1 rendelete A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSÁRÓL ÉS RENDJÉRŐL Általános és értelmező rendelkezések 1.

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E- /2013. Tárgy:

Részletesebben

Értelmez rendelkezések 2.

Értelmez rendelkezések 2. Harkány Város Önkormányzata Képvisel -testületének 11/2015. (IV.09.) számú rendelete egységes szerkezetben a 19/2015.(VI. 19.) számú módosítással a fizet parkolóhelyek m ködtetésér l Harkány Város Képvisel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. április 14. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. április 14. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jegyzőkönyv Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. április 14. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Bohács Zsolt a bizottság elnöke Gila

Részletesebben

SZENT GYÖRGYI IFJAK, DIÁKOK, TANÁROK ÉS MENTOROK TALÁLKOZÓJA

SZENT GYÖRGYI IFJAK, DIÁKOK, TANÁROK ÉS MENTOROK TALÁLKOZÓJA Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA TU RE O F BIOM ED I L SC FOR THE CA FU SZENT GYÖRGYI IFJAK, DIÁKOK, TANÁROK ÉS MENTOROK TALÁLKOZÓJA S ZE AT N ION IENCES I GED FOU ND A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétıl

Tata Város Polgármesterétıl Tata Város Polgármesterétıl Tata, Kossuth tér 1. 2890 (+36 34) 588 611 (+36 34) 586 480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I/-8-324/2011 Elıterjesztés Tata Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: a Kulturális Bizottság 2010. szeptember 21-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZİKÖNYV. Készült: a Kulturális Bizottság 2010. szeptember 21-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZİKÖNYV Készült: a Kulturális Bizottság 2010. szeptember 21-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: A Kulturális Bizottság részérıl: Hajdu Imre, a bizottság elnöke

Részletesebben

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (II.29.) önkormányzati rendelete

Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (II.29.) önkormányzati rendelete Rakamaz Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (II.29.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól, valamint a helyiségek bérbeadásáról Rakamaz Város

Részletesebben

számú kiegészítés 16. számú napirendi ponthoz

számú kiegészítés 16. számú napirendi ponthoz 2. számú kiegészítés a 16. számú napirendi ponthoz Tisztelt Közgyűlés! I. Önrész-hozzájárulás a Szeged Vízisport Egyesület (EDF-Démász Szeged) pályázatához A Szeged Vízisport Egyesület (EDF-Démász Szeged)

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizetı parkolási rendszerrıl. (Egységes szerkezetben)

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizetı parkolási rendszerrıl. (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 25/2010. (VI.30.) önkormányzati rendelete a fizetı parkolási rendszerrıl (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése a fizetı parkolási

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz

Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz szolgáltató a tagja Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz Kazincbarcika-Sajószentpéter-Varbó-Parasznya-Radostyán-Kondó- Sajólászlófalva-Sajókápolna-Alacska-Berente

Részletesebben

Végleges Akcióterületi Terv

Végleges Akcióterületi Terv 2. sz. melléklet Végleges Akcióterületi Terv Biopolisz Park Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja SZEGED, 2010. október Módosítások a Szeged 2010. szeptember változathoz I. 3.3 Az akcióterület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: Határozatok száma: 12.

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 90675-1-10/2012. Ea: dr. Joó Anikó Filakné Enyedi Andrea Bánfi Szabolcs Tárgy: Vakulya Istvánné, el zetes vizsgálat

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 83941-1-3/2011. Ügyintéz : Csomor László Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre Hiv. szám: Zajkibocsátási

Részletesebben

Ajánlatkérési dokumentáció

Ajánlatkérési dokumentáció Ajánlatkérési dokumentáció TiszaSzolg 2004 Kft., mint ajánlatkérı által indított nyílt közbeszerzési eljárásban Konténerszállító gépjármő és konténerszállító pótkocsi beszerzése 2009. október - november

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1 Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1 Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek -

J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l a

Részletesebben

3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/594/2012. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére. Császár László polgármester

3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/594/2012. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére. Császár László polgármester 3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/594/2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. április 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A járművek elhelyezéséről és parkolóhelyek

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzatának. 7/2011. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Nagymaros Város Önkormányzatának. 7/2011. (V. 2.) önkormányzati rendelete Nagymaros Város Önkormányzatának 7/2011. (V. 2.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. december hó 15-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Javaslat bérlakás építési városi program előkészítésére A közgyűlés 24 igen, egyhangú

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 88118-1-10/2012. El adó: dr. Séra Judit (EJT) Filakné Enyedi Andrea (KEX) Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft. Solt-

Részletesebben

Csongrád megye közforgalmú gyógyszertárai

Csongrád megye közforgalmú gyógyszertárai Csongrád megye közforgalmú ai címe 1. Gyevi Gyógyszertár 6750 Algyő Egészségház u. 42. 62/517-261 2. Mérleg Gyógyszertár 6931 Apátfalva Hunyadi u. 6. 62/260-015 3. Heniter Gyógyszertár 6783 Ásotthalom

Részletesebben

13/2008. (IV.28.) önkormányzati rendelet 1

13/2008. (IV.28.) önkormányzati rendelet 1 1. oldal 13/2008. (IV.28.) önkormányzati rendelet 1 a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról, valamint a zöldterületek használatáról Egységes szerkezetbe foglalva a 25/2008. (VI.20.), valamint

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Távol maradt bejelentéssel: Benke József, Horeczki László képviselık

Jegyzıkönyv. Távol maradt bejelentéssel: Benke József, Horeczki László képviselık Jegyzıkönyv Készült Kadarkút Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. október 6. napján 14 00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében kezdıdı rendkívüli nyilvános képviselıtestületi ülésérıl.

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. március 31-én tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. március 31-én tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. március 31-én tartandó ülésére Tárgy: a város közterületeinek rendjéről és a közterület használatáról szóló önkormányzati

Részletesebben

2013.05.23. Gazdaági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült előterjesztések:

2013.05.23. Gazdaági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült előterjesztések: 2013.05.23. Gazdaági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült előterjesztések: 2/ Napirendi pont Önkormányzati rendeletalkotás a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a

Részletesebben

I. Fejezet A RENDELET HATÁLYA

I. Fejezet A RENDELET HATÁLYA Felsőpakony Község Önkormányzatának 4/2009. (III.25.) számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 1/2011. (I.31)

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2007. (II. 23.) r e n d e l e t e A lakáscélú támogatások helyi rendszeréről egységes szerkezetben az e rendeletet módosító 19/2007. (VI. 29.) számú, a 23/2007.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 36/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 36/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 36/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONA FELETTI TULAJDONJOG GYAKORLÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL 1 Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

G i m n á z i u m A 2012/2013. tanév helyi rendje 30/2011.(VI. 7.) NEFMI rendelet és a helyi rendre vonatkozó határozatok alapján

G i m n á z i u m A 2012/2013. tanév helyi rendje 30/2011.(VI. 7.) NEFMI rendelet és a helyi rendre vonatkozó határozatok alapján G i m n á z i u m A 2012/2013. tanév helyi rendje 30/2011.(VI. 7.) NEFMI rendelet és a helyi rendre vonatkozó határozatok alapján I. A tanév, szorgalmi idő Tanév: 2012. szeptember 1-jétől 2013. augusztus

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 100791-2-10/2014. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Szentkirály Ügyintéz : dr. Barka Dóra Szentkirály, 087/26 hrsz-ú

Részletesebben

Ügyiratszám: 1077-.../2015/U1 Ügyintéző: Aklan Anikó Tárgy: 1244/2 helyrajzi számú ingatlan eladása Melléklet: értékbecslés

Ügyiratszám: 1077-.../2015/U1 Ügyintéző: Aklan Anikó Tárgy: 1244/2 helyrajzi számú ingatlan eladása Melléklet: értékbecslés Ügyiratszám: 1077-.../2015/U1 Ügyintéző: Aklan Anikó Tárgy: 1244/2 helyrajzi számú ingatlan eladása Melléklet: értékbecslés Tisztelt Képviselő-testület! Tárgybani helyrajzi számú, önkormányzati tulajdonban

Részletesebben

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról, a településtisztaság biztosításáról Ordacsehi Községi Önkormányzat

Részletesebben

A rendelet 1-3. számú mellékletei helyébe e rendelet 1-3. sz. mellékletei lépnek.

A rendelet 1-3. számú mellékletei helyébe e rendelet 1-3. sz. mellékletei lépnek. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 64/2005.(XI.21.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 91963-1-4/2012. Ügyintéz : Csomor László Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre Hiv. szám: Zajkibocsátási

Részletesebben

SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon részbeni állami fenntartásba történő átvételéhez kapcsolódó döntések meghozatala

SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon részbeni állami fenntartásba történő átvételéhez kapcsolódó döntések meghozatala Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/85111-6/2012. Tárgy: SZMJVÖ Dr. Waltner Károly Otthon részbeni állami fenntartásba történő átvételéhez kapcsolódó döntések meghozatala Készítette:

Részletesebben

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra L. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM Ára: 714 Ft 2006. NOVEMBER 13. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra TARTALOM oldal

Részletesebben

TELEFONSZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

TELEFONSZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK TELEFONSZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Az Ügyfélszolgálat elérhetősége: munkanapokon 8:30-16:30 óra között Az Ügyfélszolgálat címe: 6724 Szeged, Csongrádi sgt.90/b III/10 A telefonos Ügyfélszolgálat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 130 J e g y z ő k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 22. napján tartott soros (nyílt) üléséről Üléselnök: Dr. Botka László polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök:

Részletesebben

SEMIRAMIS IRODAHÁZ KFT. Általános Szerződési Feltételek

SEMIRAMIS IRODAHÁZ KFT. Általános Szerződési Feltételek SEMIRAMIS IRODAHÁZ KFT. Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorjel-elosztási szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2006. szeptember 1. Készült: 2006.07.25. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK.....2

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város. Akcióterületi Terv. A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan

Szeged Megyei Jogú Város. Akcióterületi Terv. A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan Szeged Megyei Jogú Város Akcióterületi Terv A Kölcsey utcában, a Gutenberg utcában és a Mars téri piacon megvalósuló fejlesztésekhez kapcsolódóan 2009. május 1 Tartalomjegyzék 0. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 4

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. hulladékgazdálkodási engedélyt adok

H A T Á R O Z A T. hulladékgazdálkodási engedélyt adok CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 79710-3-11/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Huszár Milán Jónai Andrásné Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R O Z A T A DUNA

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E. az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E. az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről Szerencs Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kivonat az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat az 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2009. (I.29.) sz. határozata: Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Egyek Nagyközség közbiztonsági helyzetéről készült

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 95444-1-8/2013. Ea.: dr. F z István Filakné Enyedi Andrea Radócz Zoltán Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Szeged

Részletesebben

Területi hatály. Tárgyi hatály

Területi hatály. Tárgyi hatály TARTALOM Területi hatály... 2 Tárgyi hatály... 2 Személyi hatály... 3 A fizető parkolóhelyek igénybevételének szabályai... 3 A fizető parkolók üzemeltetése... 3 Általános üzemeltetési idők... 4 Várakozási

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 25927/2013. Tárgy: Szeged MJV Önkormányzata fenntartásában működő közművelődési

Részletesebben

Takarítási tevékenység ellátása, töltelékáru biztosításával

Takarítási tevékenység ellátása, töltelékáru biztosításával Takarítási tevékenység ellátása, töltelékáru biztosításával Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/88 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/eu/2011.08.19.

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere. Ügyiratszám: 01/17973-6/2015 Tárgy: Szeged városképi védelméről szóló rendelet megalkotása

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere. Ügyiratszám: 01/17973-6/2015 Tárgy: Szeged városképi védelméről szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Ügyiratszám: 01/17973-6/2015 Tárgy: Szeged városképi védelméről szóló rendelet megalkotása Melléklet: 1 pld. rendelet-tervezet Készítette: Szeged Megyei

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. november 27-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. november 27-i rendkívüli ülésére BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám:./2014 Előkészítő: Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. november

Részletesebben

KÉPZŐHELY-VÁLASZTÁST SEGÍTŐ KIADVÁNYUNK

KÉPZŐHELY-VÁLASZTÁST SEGÍTŐ KIADVÁNYUNK KÉPZŐHELY-VÁLASZTÁST SEGÍTŐ KIADVÁNYUNK 2012/2013. tanév Készítette: CSMKIK Oktatási Igazgatóság TARTALOMJEGYZÉK A GYAKORLATI KÉPZŐHELYEK TANULÓSZERZŐDÉS KÖTÉSI IGÉNYEI... 3 INTÉZMÉNYEK SZERINT... 3 CSONGRÁD...

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI. 4.) önkormányzati rendelete a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól Jászkisér Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon Pomáz Város Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2012. (IV. 25.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete az

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 96850-1-3/2013. Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre Ügyintéz : Csomor László KÜJ: 103 138 781

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 96005-1-3/2013. Tárgy: Zajkibocsátási határérték megállapítása kérelemre Ügyintéz : Csomor László KÜJ: 103 019 398

Részletesebben

M Á S O L A T 3/2012. (I.

M Á S O L A T 3/2012. (I. M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2012. (I. 20.) számú rendelete a korlátozott forgalmú övezetek behajtási rendjének szabályozásáról (az időközi módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

Mezőtúri református Egyházközség. Közbeszerzési ajánlati dokumentáció

Mezőtúri református Egyházközség. Közbeszerzési ajánlati dokumentáció Mezőtúri református Egyházközség Közbeszerzési ajánlati dokumentáció A Mezőtúri Református Kollégium könyvtárának felújítása keretében belsőépítészeti berendezések gyártása, szállítása és üzembe helyezése

Részletesebben