A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon
|
|
- Elvira Orsós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pomáz Város Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2012. (IV. 25.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésben, valamint a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény 18. (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján a következıket rendeli el: 1. E rendelet hatálya kiterjed: A rendelet hatálya a) az önkormányzat képviselı-testületére, annak szerveire, továbbá az önkormányzat irányítása alatt mőködı költségvetési szervekre, önkormányzati intézményekre; b) mindazokra a dolgokra, melyek az önkormányzat tulajdonában vannak, így az ingatlan és ingó dolgokra, vagyoni értékő jogokra, a gazdasági társaságban az önkormányzatot megilletı részesedésekre, valamint az értékpapírokra (a továbbiakban: önkormányzati vagyon). Az önkormányzati vagyon 2. (1) Az önkormányzati vagyon rendeltetése szerint törzsvagyonból és üzleti vagyonból áll. (2) A forgalomképtelen törzsvagyon körébe tartozó vagyontárgyak körét kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévın vagyontárgyak, valamint nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő nemzeti vagyonnak (továbbiakban együtt: forgalomképtelen törzsvagyon) minısülı vagyontárgyak alkotják. (3) Pomáz Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a forgalomképtelen minısülı vagyonából nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentıségő nemzeti vagyonnak minısülı vagyonelemeket nem jelöl meg. (4) A törzsvagyonba nem tartozó önkormányzati vagyon (vállalkozói vagyon) forgalomképes. (5 A forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes törzsvagyonba és az üzleti vagyonba tatozó ingatlan vagyonelemek felsorolását a vagyonnyilvántartás (vagyonkataszter) tartalmazza. A tulajdonosi jogok gyakorlása 3. 1) A tulajdonosi jogokat költség-haszon elemzés, pénzügyi kockázat vizsgálat, valamint egyéb, az ügyletet alátámasztó okiratok alapján - a képviselı-testület gyakorolja. (2) Önkormányzati vagyonkezelı szervek és képviselıi kötelesek tevékenységükrıl beszámolni. Önkormányzati vagyont kezelı gazdálkodó szervezet, az önkormányzat vagyonkezelésében lévı vagyont kezelı gazdálkodó szervezet, a számviteli törvény alapján készített üzleti jelentését köteles megküldeni az önkormányzat részére, az üzleti évet követı június 10. napjáig.
2 (3) Az önkormányzat által alapított gazdasági társaságokban a tulajdonosi jogosítványokat a képviselı-testület nevében a polgármester gyakorolja (4) Az önkormányzati törzsvagyon, valamint az üzleti vagyon állagának megırzésérıl, üzemeltetésérıl a képviselı-testület és a vagyonkezelı gondoskodik. A vagyonkezelésre vonatkozó részletes szabályokat (vagyonkezelés módja, vagyonkezelıi jog ellenértéke, vagyonkezelés ellenırzése, stb.) a vonatkozó jogszabályok, a tulajdonosi joggyakorlóval megkötött vagyonkezelési szerzıdés tartalmazza. (5) Az Önkormányzat belsı ellenırzést végezhet a saját vagy az irányítása, felügyelete alá tartozó gazdálkodó szervezet, költségvetési szerv használatába, vagyonkezelésébe adott nemzeti vagyonnal való gazdálkodás tekintetében. (6) A vagyongazdálkodás általános szabályai: a.) Az önkormányzati vagyon értékének meghatározása a nyilvántartott érték figyelembevételével vagy értékbecsléssel történik. b.) A versenytárgyalási eljárás során a döntéshozó a beszerzési, közbeszerzési szabályzatai, valamint önkormányzati vagyontárgyak értékesítését, hasznosítását célzó eljárások helyi szabályairól szóló rendelkezései alapján jár el, amelyek esetében hirdetményeit legalább a helyben szokásos módon közzéteszi. 4. (1) A képviselı-testület döntése alapján a polgármesteri hivatal feladata a versenytárgyalás elıkészítése, lebonyolítása, figyelemmel a vonatkozó jogszabályokra, vagyongazdálkodási tervre. (2) A szerzıdés megkötésére a polgármester jogosult. Az önkormányzati vagyon értékének meghatározása 5. (1) Értékesítéskor a vagyon értékét az alábbiak szerint kell megállapítani: a) értékpapír esetén a piaci érték alapján, b) egyéb ingó és ingatlan vagyon esetén a nyilvántartási érték vagy 3 hónapnál nem régebbi értékbecslés alapján. (2) Ha a szerzıdés tárgya több vagyontárgy (vagyontömeg), a rendelet értékhatárra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásakor a vagyontárgyak együttes értéke az irányadó. (3) Örökölt vagyon esetén a hagyatéki eljárás során megállapított értéket kell a vagyon értékének tekinteni, amennyiben az adó- és értékbizonyítvány 3 hónapnál nem régebbi. (4) Önkormányzati vagyon hasznosítása során annak adás-vételét kivéve a nyilvántartott értéket kell figyelembe venni. Eljárás a tulajdonos képviseletében 6. (1) Az önkormányzatot a polgármester képviseli, aki munkájáról a képviselı-testületnek félévente beszámol. Az önkormányzat jogi képviseletének biztosításáról, civil szervezetek támogatásáról megfelelı költségvetési fedezet esetén, a kötelezettségvállalásra irányadó
3 szabályok szerint a polgármester gondoskodik. A felajánlott vagyon elfogadása 7. (1) Ha a vagyonról az önkormányzat javára lemondtak, az ellenérték nélkül felajánlott vagyon elfogadásához szükség van a képviselı-testület külön elfogadó nyilatkozatára. Rendelkezés az önkormányzati vagyonnal 8. A képviselı-testület hatáskörébe tartoznak az alábbi, vagyonhasznosításra vonatkozó döntések értékhatártól függetlenül: a) az önkormányzat tulajdonát képezı vagyontárgyaknak a vagyonrendeleti besorolása, b) ingó,ingatlan eladása, vásárlása, cseréje, értékesítésre történı kijelölése, megterhelése, hasznosítása, használata azzal, hogy az intézmények rendelkezésére bocsátott, közfeladatellátás célját szolgáló vagyontárgyak hasznosítására az intézmény vezetıje jogosult. c) gazdasági társaságokban fennálló részesedéseinek értékesítésre történı kijelölése, valamint pénzbeli és apport befektetése társaságokba, d) hitel felvétele, illetve annak felvételéhez vagyoni fedezet biztosítékul nyújtása, e) kötvény, váltó kibocsátása és elfogadása, f) kezesség vállalása, egy évet meghaladó lejáratú értékpapír vásárlása, g) gazdasági társaság alapítása, h) költségvetési rendeletben foglalt értékhatártól függıen civil szervezetek támogatása, behajthatatlan követelések elengedése, törlése, ellenérték nélkül felajánlott vagyon elfogadása, i) önkormányzati vagyont érintı pályázatok elbírálása. Önkormányzati vagyontárgyak értékesítését, hasznosítását, vételét célzó eljárás 9. Az önkormányzat kizárólagos tulajdonba nem tartozó, kiemelt jelentıségő nemzeti vagyonnak nem minısülı vagyonát elidegeníteni, hasznosítani csak versenyeztetéssel lehet. A versenyeztetés nyilvános pályázati eljárás útján valósul meg. 10. (1)Versenyeztetési eljárás nélkül történhet az önkormányzati vagyontárgy elidegenítése, amennyiben az alábbi feltételek valamelyike teljesül (legalább egy feltételnek teljesülnie kell): a) ha annak értéke nem éri el az ,- forintot, vagy b) jogszabályban meghatározott egyéb esetben. (2) Nyilvános pályázattal kapcsolatos eljárást a polgármesteri hivatal folytatja le a képviselıtestület döntése alapján. A pályázat nyertese az, aki a képviselı-testület döntése alapján a kiírásban foglalt szempontok és az önkormányzat tulajdonosi érdekeinek összességében a legmegfelelıbb ajánlatot tette. A pályázati kiírás jogszerőségi szempontból történı véleményezésérıl a jegyzı vagy az önkormányzat felkérése (megbízása) alapján szakértı gondoskodik.
4 (3) A nyilvános pályázatot a polgármesteri hivatal hirdetıtábláján, valamint az önkormányzat honlapján minden esetben meg kell hirdetni. (4) A pályázat leadására határnapot kell megjelölni. Az ajánlat benyújtására nyitva álló határidıt úgy kell meghatározni, hogy a felhívás közzétételének napja és a pályázatok benyújtására megjelölt határnap között a pályázók rendelkezésére álló határidı ne legyen kevesebb 5 naptári napnál. 11. (1) A pályázati felhívásnak (ajánlatkérésnek) tartalmaznia kell (valamennyi feltételnek teljesülnie kell): a) a pályázatot kiíró megnevezését, székhelyét, illetve ha pályázat lebonyolítására megbízás alapján kerül sor, az erre való utalást, b) a pályázat célját, arra vonatkozó utalást, hogy a pályázó titkosan (a pályázó neve külön zárt borítékban szerepel) vagy név megjelölésével pályázhat, c) a pályázat tárgyaként az értékesítendı, megvásárlásra kerülı, hasznosítandó vagyon (rész) megnevezését, szükség szerint forgalmi értékét és az értékesítéshez szükséges információkat, d)az értékesítés, vásárlás, hasznosítás, vagyonkezelés szabályait és ezek mőszaki, gazdasági, jogi feltételeit, e) az ajánlatok benyújtásának helyét, módját, idejét, az elbírálás rendjét, az elbírálás módját, f) az ajánlati kötöttség minimális idıtartamát, g) a pályázati eljárásra vonatkozó információszerzés helyét és idejét, h) pályázati biztosíték esetén annak letételének idejét, módját, visszafizetésének szabályait, i)a kiíró azon jogának fenntartását, hogy a pályázatot akár indokolás nélkül is eredménytelennek minısítse, j) a vagyontárgy jellege szerint szükséges további információkat, az eljárás rendjét, döntésre jogosult megnevezése, az eredményhirdetés módját, helyét, várható idejét, k) mindazon adatokat, amelyek szükségesek a megalapozott ajánlat készítéséhez, l) önkormányzat érdekeit szolgáló garanciákra történı utalást, m) az adott ingatlant, ingóságot érintı, harmadik személyre vonatkozó jogosultságot. (2) Ingatlan elidegenítésére irányuló általános pályázati felhívást és pályázati adatlapokat az 1. melléklet, ingatlan hasznosítására irányuló általános pályázati felhívást és pályázati adatlapokat a 2. melléklet tartalmaz. A kiíró a pályázati felhívást a mellékletekben foglaltaktól eltérıen is kiírhatja. 12. (1)A pályázati felhívásban illetve a részletes pályázati kiírásban elıírható, hogy az ajánlattevınek ajánlata benyújtásakor szerzıdéstervezetet is csatolnia kell, vagy a megküldött szerzıdéstervezet elfogadásáról kell nyilatkoznia. (2) Ingatlan és ingó vagyon értékesítése esetén a pályázati felhívás mellett a kiíró döntése alapján készítendı részletes pályázati kiírásnak tartalmaznia kell még (valamennyi feltételnek teljesülnie kell): a) nyilvántartott értéket vagy 3 hónapnál nem régebbi vagyonértékelést, b) az ingatlan és ingó vagyon azonosítására vonatkozó adatokat, ingatlan tulajdoni lap másolatot (3 hónapnál nem régebbi), c) a terület övezeti besorolására vonatkozó adatokat, d) az érvényes településrendezési tervek (építési szabályzat és szabályozási terv) szerint a beépíthetıségre vagy a beépítés korlátozására vonatkozó szabályok ismertetését,
5 e) a megtekinthetıség idejét, módját. (3)Ingatlan és ingó vagyon értékesítését nem eredményezı hasznosítása esetén a részletes pályázati kiírás tartalmazza az elıbbi bekezdéseken túl (valamennyi feltételnek teljesülnie kell): a) a lehetséges hasznosítás céljának, idıtartamának megjelölését, b) az ingatlan állapotának, felszereltségének ismertetését, a vagyonkezelı megnevezését, c) a bérleti, használati díj mértékét, d) a jogviszony megszőntekor az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kikötéseket, nyilvántartott értéket. (4) A kiíró a pályázati felhívásban a részletes pályázati kiírás átadását meghatározott mértékő térítési díj megfizetéséhez kötheti. A pályázó a pályázat eredményének közzétételéig köteles titokban tartani ajánlata tartalmát. A benyújtott pályázatokat legalább a pályázat lezárásáig titokban kell kezelni. 13. (1) A pályázó az ajánlatához a pályázati kiírásban meghatározott idıpontig kötve van. A pályázó ajánlati kötöttsége akkor kezdıdik, amikor az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidı lejárt. (2) Az ajánlattevık ajánlataikat zárt borítékban legalább 2 példányban aláírva, személyesen vagy meghatalmazott útján kötelesek benyújtani. Az ajánlat 1 példányát minden oldalon aláírva eredeti megjelöléssel kell ellátni. (3) A határidıben beérkezett pályázatok felbontásán a kiíró képviselıje, az ajánlattevık, illetve meghatalmazottjaik valamint, ha a pályázati kiírás azt tartalmazza bíráló bizottság (Közbeszerzési Bizottság), jegyzı vehet részt. (4) Az ajánlatok nyilvános bontásakor a jelenlévıkkel ismertetni kell az ajánlattevık nevét, székhelyét, az ajánlatok lényeges tartalmát azon adatok kivételével, melyek nyilvánosságra hozatalát az ajánlattevı megtiltotta. Az ajánlatok felbontásáról és ismertetésérıl jegyzıkönyvet kell felvenni. 14. (1) Érvénytelen az ajánlat, ha nem felel meg a pályázati felhívásban, a jogszabályokban foglalt feltételeknek. (2)Eredménytelen a pályázat, ha (legalább egy feltétel teljesül): a) a kitőzött idıpontig egyetlen ajánlat sem érkezett, b) a beérkezett ajánlatok egyike sem felel meg a pályázati felhívás követelményeinek, vagy más, a pályázatra vonatkozó elıírásoknak, c) kétfordulós pályázat esetén a második fordulón egyetlen ajánlattevı sem jelent meg, illetve a második fordulóra meghívott egyetlen pályázó sem tett olyan értékelhetı ajánlatot, amely megfelelt volna a pályázati kiírásban foglalt követelményeknek, d) a kiíró valamely ajánlattevınek a pályázat tisztaságához főzıdı jogait megsértette, vagy valamely pályázó részére a többi pályázó érdekeit sértı módon elınyt biztosított, e) a kiíró élt azon jogával, hogy új pályázat kiírását rendelje el. (3) A felek a megkötendı szerzıdés tartalmát a közzétett pályázati feltételek, illetve a pályázatot megnyert ajánlattevı ajánlata alapján alakítják ki. (4) A szerzıdésben szerepeltetni kell az önkormányzat érdekeit szolgáló kikötéseket, az esetleges biztosítékokat és mellékkötelezettségeket, továbbá lehetıvé kell tenni a szerzıdés
6 teljesítésének ellenırizhetıségét és a nem vagy nem szerzıdésszerő teljesítés esetén alkalmazható szankciókat. (5) A szerzıdést a pályázat elbírálásától számított 30 naptári napon belül kell megkötni. (6) Ha a pályázat nyertesével a szerzıdés megkötése a szerzıdéskötésre nyitva álló határidıben meghiúsul, vagy a szerzıdés aláírása után a nyertes pályázó a szerzıdést nem vagy nem szerzıdésszerően teljesíti és ezért az önkormányzat a szerzıdéstıl eláll, vagy felmondja azt, úgy az önkormányzat jogosult a soron következı pályázóval azonos feltételek mellett, a pályázati kiírás tartalma szerint szerzıdést kötni, vagy új pályázatot kiírni. Záró rendelkezések 15. (1) Ez a rendelet a kihirdetést követı 15. napon lép hatályba. (2) E rendelet hatályba lépésével hatályát veszti Pomáz Város Önkormányzata képviselıtestületének az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló többször módosított 23/2005(IX.29.) önkormányzati rendelete. (3) A rendelet kihirdetésérıl a Jegyzı gondoskodik. (4) E rendelet a belsı piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja. Pomáz, április 24. Vicsi László s.k., Polgármester Szabóné dr. Bartholomaei Krisztina s.k., Jegyzı A rendelet kihirdetve: IV. 25. Szabóné dr. Bartholomaei Krisztina s.k., jegyzı
7 1. melléklet a 11/2012. ( ) önkormányzati rendelethez T Á J É K O Z T A T Ó Pomáz Város Önkormányzatának tulajdonában álló... ingatlan értékesítésére irányuló pályázati felhívásról és a pályázatok elbírálásáról TARTALMA: - a pályázat célja - részvétel alapfeltételei - érvényességi követelmények - ajánlatok felbontása és kézhezvétele - eredményhirdetés - szerzıdéskötésre vonatkozó kötelezettségek, - jogok és egyebek - egyéb tájékoztatás ADATLAPOK: 1. adatlap: irányár és információk 2. adatlap: pályázati adatlap 3. adatlap: pályázói nyilatkozat
8 Pályázati felhívás Pomáz Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a tulajdonában lévı...(minısítés) ingatlan megvásárlására I. A pályázat célja: 1. Pomáz Város Önkormányzatának Képviselı-testülete(továbbiakban: kiíró),. számú határozata alapján a nyilvános pályázati felhívást tesz közzé.. övezeti besorolású (minısítés) ingatlan megvásárlására. Az ingatlan adatait, irányárát az 1. adatlap tartalmazza. 2. A pályázat Pomáz Város Önkormányzatának tulajdonában álló ingatlan megvásárlásra vonatkozik. 3. A megvásárlásra kerülı ingatlanon a város településrendezési terve, valamint Pomáz Város Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének jóváhagyásáról szóló önkormányzati rendelet szerint ( épület minısítése) építhetı. 4. A pályázatokat a megjelölt helyre 2 példányban magyar nyelven, zárt cégjelzés nélküli borítékban kell benyújtani. A borítékon fel kell tüntetni az alábbi szöveget: "Önkormányzati ingatlan vételi ajánlat" 5. Az ajánlattevı köteles az eredeti példányt megjelölni, EREDETI felírással ellátni. Ennek elmulasztása esetén a bontóbizottság választ a beérkezett pályázatok közül és a továbbiakban azt tekinti eredeti példánynak. 6. A pályázat benyújtásának határideje: 7. A pályázat benyújtásának helye: 20.. év. hó nap (naptári nap..)....óra Pomáz Város Polgármesteri Hivatala Ügyfélszolgálat 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23. földszint 8. A pályázati kiírás a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán vehetı át...,-ft összeg megfizetése ellenében (az összeg 27 % ÁFÁ-t tartalmaz). II. Részvétel alapfeltételei 1. A pályázaton minden természetes személy, átlátható szervezet részt vehet. 2. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevı jogilag kötelezı erejő nyilatkozatát az alábbiakra:
9 a) Az ajánlattevı neve, székhelye, telefon és telefax száma, valamint cégjegyzék száma. b) Az ajánlattevı által megvásárolni kívánt ingatlan címe, helyrajzi száma. c) Az ajánlati kötöttség vállalása a pályázat bontását követı Képviselı-testületi ülés idıpontjától számított 30 (harminc) napig. d) Az ajánlattevınek (cég esetén a tulajdonosainak) nincs semmilyen köztartozása Pomáz Város Önkormányzata felé. A vételár megfizetése szerzıdéskötéskor esedékes, egy összegben, részletfizetési kedvezmény nélkül. Kárpótlási jeggyel a vételár ellenértékét kifizetni nem lehet. 3. Az ingatlant megtekintett állapotában, jelenlegi közmőellátottságával értékesíti az önkormányzat. 4. Az ajánlathoz mellékelni kell: - a kitöltött pályázati adatlapot és a pályázói nyilatkozatot (cégszerően) aláírva, - társaság esetén a cégkivonatot és az aláírási címpéldányt. 5. Kizárólag az vehet részt a pályázaton, aki a kiírást átvette, nevét és címét a kiíró nyilvántartásba vette. 6. A nyertes pályázó a pályázati jogát nem ruházhatja át harmadik személyre. III. Érvényességi követelmények: Érvénytelen az ajánlat: 1) amelyet nem a kiírásban meghatározott, illetve a szabályszerően meghosszabbított határidıben vagy nem az ott megjelölt helyen és idıben nyújtottak be, 2) amely nem határozza meg egyértelmően a megvásárolni kívánt ingatlant, 3) amely nem felel meg a kiírás II. 2. a), b), c), pontjának, A hiányosan benyújtott pályázat hiánypótlására nincs lehetıség! IV. Ajánlatok felbontása és kézhezvétele: 1. Az ajánlatok felbontására a pályázatok benyújtására nyitva álló határidı lejártát követıen kerül sor a kiíró képviselıje, továbbá - pályázati kiírás szerint - a bíráló bizottság tagjainak és a jegyzı jelenlétében. A pályázatok felbontása nyilvános. Ideje: 20.. év hó napja ( naptári nap ).... óra Helye: Pomáz Város Polgármesteri Hivatala 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23 I. emelet tárgyaló 2. A kiíró képviselıje az ajánlatok felbontásának körülményeirıl jegyzıkönyvet készít, és záradékolja az ajánlatokat, valamint a pályázatok formai érvényességét (vagy érvénytelenségét) megállapítja, bíráló bizottság esetén egyszerő többségő szavazással megállapítja.
10 3. A kiíró képviselıje (bíráló bizottság) az ajánlatok megismerése után szóbeli kiegészítést kérhet, de csak az ajánlat egyes feltételeinek tisztázására, az írásban tett ajánlat értelmezésére kerülhet sor. Az egyeztetés során nem módosíthatók érdemben az ajánlatok. Az egyeztetésre szóló meghívást telefaxon vagy ben kapják meg az ajánlattevık. 4. A kiíró az ajánlatok felbontásakor a módosítható feltételek megjelölésével módosításra vagy licitre hívhatja fel a pályázókat. E felhívásnak a jegyzıkönyvben szerepelnie kell. Új ajánlattételre valamennyi érvényes pályázatot benyújtó felhívható, vagy ezek közül a kiíró által meghatározott számú pályázó. Az új ajánlatkérés feltételeit és szabályait a kiíró a felhívással egyidejőleg határozza meg. V. Eredményhirdetés 1. A pályázat eredményének értékelése során a kiíró képviselıje (bíráló bizottság) a rangsort a dokumentációban meghatározott súlypontok alapján állítja össze, tekintettel arra, hogy melyik ajánlattevı tesz összességében kedvezıbb vételi ajánlatot az ingatlan ellenértékére. 2. Értékelést követıen a végsı döntést a Pomáz Város Önkormányzatának Képviselı-testülete hozza meg. 3. A kiíró legkésıbb 20..év hó napjáig elbírálja az ajánlatokat és dönt a pályázat eredményérıl. E határidıt a kiíró egy ízben legfeljebb.nappal meghosszabbíthatja. 4. A kiíró fenntartja annak jogát, hogy a pályázatot akár indoklás nélkül is eredménytelennek minısítse. VI. Szerzıdéskötésre vonatkozó kötelezettségek, jogok és egyebek 1. A nyertes ajánlattevı az eredményhirdetés határidejétıl számított 30 napon belül köteles adásvételi szerzıdést kötni a kiíróval. 2. Amennyiben a nyertes pályázó a fenti idıtartam alatt nem köti meg az adás-vételi szerzıdést az önkormányzattal, úgy az önkormányzat a szerzıdéskötéstıl elállhat és a szerzıdést a következı legkedvezıbb ajánlattevıvel kötheti meg, illetıleg megfelelı ajánlat hiányában újabb pályázat kiírása mellett dönthet. 3. Az ajánlattételi felhívás és kiírás a kiíró számára szerzıdéskötési kötelezettséget nem jelent. 4. Az ajánlattétellel kapcsolatos minden költség - annak sikerétıl függetlenül - az ajánlattevıt terheli. VII. Egyéb tájékoztatás Jelen ajánlattételi felhívás elválaszthatatlan részét képezik a felhívás mellékleteit képezı adatlapok. A kiíró javasolja, hogy az ajánlattevı az ajánlattételi felhíváson felül saját felelısségére és
11 költségére szerezzen be minden olyan kiegészítı információt (beépítési lehetıség, közmőellátás, stb.) az ingatlanról, amely megalapozott ajánlatához szükséges lehet. Pomáz Város Polgármesteri Hivatala rendelkezésére áll minden érdeklıdınek a felmerülı kérdéseik megválaszolásában (telefonon a 26/ számon, személyesen ügyfélfogadási idıben). Pomáz, 20.. év. hó...nap... (a kiíró nevében aláírni jogosult)
12 1. adatlap Pomáz Város Polgármesteri Hivatala 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23 tulajdonában lévı értékesítendı (ingatlan minısítéssel) adatai és irányára: Cím hrsz m2 minısítés ára Ft Kiegészítı információk a telekrıl Cím hrsz övezeti elıírás beép. % víz villany Gáz Harmadik személyre vonatkozó jogosultság : Egyéb : Kelt:...,... év... hó. nap.
13 2. adatlap PÁLYÁZATI ADATLAP Pomáz Város Önkormányzatának tulajdonában lévı (ingatlan minısítéssel) értékesítésre meghirdetett pályázat benyújtásához I. A pályázó adatai: 1.A társaság/egyén/ neve: Székhelye/lakcíme: Telefon, telefax szám: A társaság vezetıjének neve: A társaság cégjegyzékszáma (lajstromszáma): A pályázó társaság/egyén bankszámlaszáma: II. A meghirdetett telekre vonatkozó vételi árajánlat: Vételi ajánlatom Pomáz,... hrsz-ú ingatlanra vonatkozik...ft, azaz... forint vételárért. Kelt:...,...év... hó...nap... aláírás (cégszerő)
14 3. adatlap Pályázói nyilatkozat Alulírott.... (név) a Pomáz Város Önkormányzatának tulajdonában lévı. hrsz-ú ingatlanra vonatkozóan a vételi ajánlatomat az ingatlan megtekintését követıen tettem meg. Elfogadom a pályázati feltételeket és a bírálati szempontokat, különös tekintettel a fizetési garanciák, a szerzıdéskötés, és a 30 napig tartó ajánlati kötöttség vállalásának követelményeire. Kijelentem, hogy a pályázat során a kiírótól birtokomba került adatokat harmadik személynek át nem adom, illetve üzleti és egyéb tevékenységemben azt fel nem használom. Pályázó jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkezı gazdálkodó szervezet nevében kijelentem, hogy a pályázó gazdálkodó szervezet a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott átlátható szervezetnek minısül. Kelt:...,...év... hó nap (Cégszerő) aláírás
15 2. melléklet a 11/2012. ( ) önkormányzati rendelethez TÁJÉKOZTATÓ Pomáz Város Önkormányzatának tulajdonában álló ingatlan bérletére irányuló pályázati felhívásról és a pályázatok elbírálásáról TARTALMA: - a pályázat célja - részvétel alapfeltételei - érvényességi követelmények - ajánlatok felbontása és kézhezvétele - eredményhirdetés - szerzıdéskötésre vonatkozó kötelezettségek, jogok és egyebek - egyéb tájékoztatás ADATLAPOK: - 1. adatlap: irányár, információk 2. adatlap: pályázati adatlap 3. adatlap: pályázói nyilatkozat
16 Pályázati felhívás Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévı ingatlan bérleti jogának megszerzésére I. A pályázat célja: Pomáz Város Önkormányzatának Képviselı-testülete(továbbiakban: kiíró),. számú határozata alapján nyilvános pályázati felhívást tesz közzé... (cím, hrsz, alapterület, idıtartam) történı bérbeadására. 2. Az ingatlan adatait, a bérleti díj induló árát, bérleti jog elnyerése esetén egyszeri alkalommal fizetendı díjat az 1. számú adatlap tartalmazza. 3. A pályázat az ingatlan... éves idıtartamra vonatkozó bérleti jogának megszerzésére vonatkozik. 4. Az ingatlan állapota, felszereltsége, vagyonkezelıje, nyilvántartott értéke:. 5. Jogviszony megszőntekor az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kikötések:. 6. A bérbeadást követıen a tevékenységi kör csak a kiíró hozzájárulásával változtatható meg. 7. Az ajánlatokat a megjelölt helyre magyar nyelven, zárt, cégjelzés nélküli borítékban, 2 példányban kell benyújtani, az egyik példányt eredeti példány megjelöléssel kell ellátni. A borítékon fel kell tüntetni az alábbi szöveget: ingatlan bérlemény 9. Az ajánlattevı köteles az eredeti példányt megjelölni, EREDETI felírással ellátni. Ennek elmulasztása esetén a bontóbizottság választ a beérkezett pályázatok közül és a továbbiakban azt tekinti eredeti példánynak. 10. A pályázat benyújtásának határideje: 11. A pályázat benyújtásának helye: 200..év. hó nap (naptári nap..)....óra Pomáz Város Polgármesteri Hivatala Ügyfélszolgálat 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23 földszint 12. A pályázati kiírás a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán vehetı át...,-ft összeg megfizetése ellenében (az összeg 27% ÁFÁ-t tartalmaz). II. Részvétel alapfeltételei: 1. A pályázaton minden természetes személy, átlátható szervezet részt vehet. 2. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevı részletes és jogilag kötelezı erejő nyilatkozatát az
17 alábbiakra: a) Az ajánlattevı neve, cégjegyzék száma, székhelye, telefon és telefax száma. b) Az ajánlattevı által bérbe venni kívánt ingatlan címe, helyrajzi száma (2. számú adatlap) c) Az ingatlan havi bérleti díj összege számmal és betővel. d) Az ajánlat benyújtásának határidejétıl számított 30 nap ajánlati kötöttség vállalása. e) Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázó tudomásul veszi, hogy az ingatlant vagy annak egy részét a kiíró hozzájárulása nélkül harmadik személynek át nem adhatja, a bérleti jogot át nem ruházhatja, bérlıtárs sem léphet be a bérbeadó hozzájárulása nélkül. f) Az ajánlattevı nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy az ingatlant milyen tevékenység végzésére kívánja hasznosítani. g) A bérleti díjon felül vállalt egyéb kötelezettségek. h) Az ajánlattevınek (cég esetén a tulajdonosainak) nincs semmilyen köztartozása Pomáz Város Önkormányzata felé. 3. A bérlı feladata a tevékenységhez szükséges hatósági és szakhatósági engedélyek beszerzése, illetve helyiség, helyiségcsoport bérlete esetén annak a tevékenység gyakorlásához szükséges felújítása, berendezése, felszerelése saját költségén. 4. Az ajánlathoz mellékelni kell: - A kitöltött pályázati adatlapot és a pályázati nyilatkozatot (2. és 3. számú adatlap) 5. Kizárólag az vehet részt a pályázaton, aki a kiírást megvásárolta, nevét és címét átvételkor a kiíró nyilvántartásba vette. A kiírás feljogosítja a tulajdonosát, hogy az ajánlatok benyújtásáig a pályázati kiírás felmutatásával megtekintse a bérbe venni kívánt ingatlant. III. Érvényességi követelmények: Érvénytelen az ajánlat: 1. amelyet nem a kiírásban meghatározott, vagy nem az abban megjelölt helyen és idıben nyújtottak be. 2. amely nem határozza meg egyértelmően az ajánlott bérleti díjat 3. amely nem felel meg a kiírás II/2 a), b), c), d), e), f), g), h) pontjainak. A hiányosan benyújtott pályázat hiánypótlására nincs lehetıség! IV. Ajánlatok felbontása és kézhezvétele 1. Az ajánlatok felbontására a pályázatok benyújtására nyitva álló határidı lejártát követıen kerül sor a kiíró képviselıje, továbbá - pályázati kiírás szerint - a bíráló bizottság tagjainak és a jegyzı jelenlétében. A pályázatok felbontása nyilvános. 2. Ideje: 20.. év hó napja ( naptári nap ).... óra Helye: Polgármesteri Hivatal 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23. tárgyaló 3. A kiíró képviselıje az ajánlatok felbontásának körülményeirıl jegyzıkönyvet készít, és záradékolja az ajánlatokat, valamint a pályázatok formai érvényességét (vagy érvénytelenségét) megállapítja, bíráló bizottság esetén egyszerő többségő szavazással megállapítja.
18 4. A kiíró képviselıje (bíráló bizottság) az ajánlatok megismerése után szóbeli kiegészítést kérhet, de csak az ajánlat egyes feltételeinek tisztázására, az írásban tett ajánlat értelmezésére kerülhet sor. Az egyeztetés során nem módosíthatók érdemben az ajánlatok. Az egyeztetésre szóló meghívást telefaxon vagy táviratban kapják meg az ajánlattevık. 5. A kiíró az ajánlatok felbontásakor a módosítható feltételek megjelölésével módosításra vagy licitre hívhatja fel a pályázókat. E felhívásnak a jegyzıkönyvben szerepelnie kell. Új ajánlattételre valamennyi érvényes pályázatot benyújtó felhívható, vagy ezek közül a kiíró által meghatározott számú pályázó. Az új ajánlatkérés feltételeit és szabályait a kiíró a felhívással egyidejőleg határozza meg. V. Eredményhirdetés 1. A pályázat eredményének értékelése során a kiíró képviselıje (bíráló bizottság) a rangsort a dokumentációban meghatározott súlypontok alapján állítja össze, tekintettel arra, hogy melyik ajánlattevı tesz összességében kedvezıbb ajánlatot az ingatlan bérletére. 2. Értékelést követıen a végsı döntést a Pomáz Város Önkormányzatának Képviselı-testülete hozza meg. 3. A kiíró legkésıbb 20..év hó napjáig elbírálja az ajánlatokat és dönt a pályázat eredményérıl. E határidıt a kiíró egy ízben legfeljebb.nappal meghosszabbíthatja. 4. A kiíró fenntartja annak jogát, hogy a pályázatot akár indoklás nélkül is eredménytelennek minısítse. VI. Szerzıdéskötésre vonatkozó kötelezettségek, jogok és egyebek: 1. A nyertes ajánlattevı az ajánlata/licitálása alapján a versenytárgyalás napjától számított 30 napon belül köteles bérleti szerzıdést kötni a kiíróval. 2. Amennyiben a nyertes a fenti idıtartam alatt nem köti meg a szerzıdést az önkormányzattal, úgy az önkormányzat a szerzıdéskötéstıl elállhat és a szerzıdést a következı legkedvezıbb ajánlattevıvel kötheti meg, illetıleg megfelelı ajánlat hiányában újabb versenytárgyalás kiírása mellett dönthet. 3. A pályázati felhívás és kiírás a kiíró számára szerzıdéskötési kötelezettséget nem jelent. 4. A bérbeadó fenntartja jogát - mely jogot a megkötésre kerülı szerzıdés tartalmazni fogja - a bérleti, díj évenkénti emelésére az Statisztikai Hivatal által közzétett hivatalos inflációs ráta mértékéig. VII. Egyéb tájékoztatás Jelen felhívás elválaszthatatlan részét képezik a felhívás mellékletei.
19 A kiíró javasolja, hogy az ajánlattevı a kiíráson felül saját felelısségére és költségére szerezzen be minden olyan kiegészítı információt a versenytárgyalás tárgyáról, amely megalapozott ajánlatához szükséges lehet. Emellett a Pomáz Polgármesteri Hivatala rendelkezésére áll minden érdeklıdı pályázónak a felmerülı kérdések megválaszolásában. A bérletre meghirdetett ingatlan megtekinthetı elızetes bejelentés alapján. Bejelentkezni a 26/ számú telefonon lehet. Pomáz,... polgármester
20 1. számú adatlap A./ POMÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23) tulajdonában lévı (cím, hrsz, alapterület) ingatlanra megállapított bérleti díj irányára és az egyéb költségek melynek vállalása a pályázaton történı indulás feltétele: alapterülete minimális bérleti díj Cím: (helyiség hasznos alapterülete) (nettó) m 2...,- Ft/hó Pomáz, 20...
21 2. számú adatlap PÁLYÁZATI ADATLAP Pomáz Város Önkormányzatának tulajdonában lévı (cím, hrsz, alapterület) ingatlan bérbeadására meghirdetett pályázat benyújtásához: I. A pályázó adatai: 1. A társaság/egyén/ neve: Székhelye/lakcíme: Telefon, telefax szám: A társaság vezetıjének neve: A társaság cégjegyzékszáma (lajstromszáma): A pályázó társaság/egyén bankszámlaszáma: II. A meghirdetett ingatlanra vonatkozó árajánlat: A havi bérleti díj nettó összege... azaz... - Az ingatlanban végzendı tevékenység megnevezése: A VI. pontban leírt szerzıdéses feltételeket vállalom/vállaljuk...., Cégszerő aláírás:...
22 3. számú adatlap Nyilatkozat Alulírott... pályázó a Pomáz Város Önkormányzatának tulajdonában lévı Pomáz,...szám alatti ingatlan bérletére vonatkozóan az ajánlatomat az ingatlan megtekintését követıen a tájékoztató információs anyag ismeretében tettem meg. Elismerem, hogy az elızı bekezdésben leírt ingatlanra kötendı bérleti szerzıdés, a szerzıdésben szereplı díj, illetve az egyéb költség összegének megállapítása a nyertes pályázó és az illetékes önkormányzat feladata. Elfogadom a pályázati feltételeket, a bírálati szempontokat, különös tekintettel a fizetési garanciák követelményeire. Kijelentem, hogy a pályázat során a kiírótól birtokomba került adatokat harmadik személynek át nem adom, illetve üzleti és egyéb tevékenységemben azt fel nem használom. Kötelezettséget vállalok arra, hogy a pályázatban és szerzıdésben megjelölt tevékenységi profilt nem változtatom meg a Bérbeadó Pomáz Város Önkormányzatának hozzájárulása nélkül. Tudomásul veszem, hogy a tevékenységhez szükséges hatósági és szakhatósági engedélyek beszerzése, az ingatlannak (helyiségnek, helyiségcsoportnak) a tevékenység gyakorlásához szükséges felújítása, berendezése, felszerelése a Bérlı feladata, saját költségen. Pályázó jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkezı gazdálkodó szervezet nevében kijelentem, hogy a pályázó gazdálkodó szervezet a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott átlátható szervezetnek minısül...., (Cégszerő) aláírás
/A 7/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szöveg./ A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon
Önkormányzat Salköveskút Képviselő-testületének 4/2012. (III.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól /A 7/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelettel módosított,
A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (III.9.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Pomáz Város Polgármesterétıl 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23-25. Telefon: (26) 814-300, 814-381 Telefax: (26) 325-640
Pomáz Város Polgármesterétıl 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út 23-25. Telefon: (26) 814-300, 814-381 Telefax: (26) 325-640 E L İ T E R J E S Z T É S A Képviselı-testület 2012. szeptember 18. ülésére az önkormányzat
Egységes szerkezet. 16/2013.(XII.20.) rendelet, Egységes szerkezetbe foglalás: 2014. február 25.
Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Egységes szerkezet 16/2013.(XII.20.) rendelet,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlan bérleti jogának megszerzésére I. A pályázat célja: Pomáz Város Önkormányzat tulajdonában lévő Pomáz, Vörösmarty utca 14/b. 3174/2/A/1
A rendelet hatálya. 1. A rendelet hatálya Fajsz Község Önkormányzatának ( a továbbiakban: önkormányzat ) vagyonára terjed ki. Az önkormányzat vagyona
Fajsz Község Önkormányzata Képviselő- testületének 6/2014. (IV.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Fajsz Község Önkormányzata Képviselő-testülete
VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS
VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS 1. A kiíró megnevezése, székhelye: Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete (székhely: 5630 Békés, Petőfi u. 2.) 2. A pályázat célja, jellege: ingatlan értékesítése 3. A
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (V. 02.) rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól
Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (V. 02.) rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól A Képviselő-testület a nemzeti vagyonról szóló 2011.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS VKSZ VESZPRÉMI KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓ ZRT. A VESZPRÉM, JUTASI ÚT 2. SZÁM ALATTI PIAC ÉS VÁSÁRCSARNOK PÁLYÁZATOT ÍR KI
PÁLYÁZATI KIÍRÁS VKSZ VESZPRÉMI KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓ ZRT. PÁLYÁZATOT ÍR KI A VESZPRÉM, JUTASI ÚT 2. SZÁM ALATTI PIAC ÉS VÁSÁRCSARNOK MELLETT TALÁLHATÓ VEGYESPIAC ELÁRUSÍTÓ HELYEK SZOMBATI NAPRA SZÓLÓ BÉRLETÉRE
Doboz Nagyközség Önkormányzatának 5/2009. /III.20./ rendelete az önkormányzat vagyonáról
Doboz Nagyközség Önkormányzatának 5/2009. /III.20./ rendelete az önkormányzat vagyonáról Doboz Nagyközség Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. Tv. 79. -ának (2) bekezdés b) pontja, valamint a 80. (1)
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2013. (VIII. 22.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONÁRÓL ÉS A VAGYONGAZDÁLKODÁSÁRÓL Nyárlőrinc Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Budapest Józsefváros Önkormányzatának. 37/2003. (VII.07.) ök. sz. rendelete
Budapest Józsefváros Önkormányzatának 37/2003. (VII.07.) ök. sz. rendelete a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat vagyonáról, valamint a versenyeztetés és a helyi költségvetési szervek beszerzési eljárásának
Az önkormányzat vagyona 2. (1) Az önkormányzat vagyona az 1. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott vagyoncsoportokból
Kerepes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2004. (IX. 30.) rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól egységes szerkezetben az azt módosító 26/2007. (XII. 18.) és
I. fejezet A rendelet hatálya
Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012. (VI. 29.) önkormányzati rendelete. Az önkormányzat vagyonáról
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012. (VI. 29.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat vagyonáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
(módosításokkal egységes szerkezetben)
Szank Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(VI.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól (módosításokkal egységes szerkezetben) Szank Községi
1. Általános rendelkezések
Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016.(III. 04.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyakfeletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról /egységes
Módosítva: 21/2013. (X.14.), 7/2014. (IV.04.), 18/2014. (VIII.09.), 16/2015. (V.04.), 25/2015. (XI.13.), 8/2016. (V.13.), 1. Általános rendelkezések
667 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (VII.17.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásának, hasznosításának és vagyonkezelésbe
Tisztelt Közgyűlés! I. A megyei önkormányzat megváltozott feladatköre II. A megyei önkormányzat megmaradt vagyona
2. Tisztelt Közgyűlés! A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat hatályos vagyonrendelete az elmúlt évek tapasztalatai szerint megfelelően szabályozta és segítette a megyei önkormányzat vagyongazdálkodási
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013.(IV. 30.) önkormányzati rendelete Pécel Város Önkormányzat vagyonáról, az egyes vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól
A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon. 2. (módosította a 18/2013.(IX.28.) ÖR) A tulajdonosi jogok gyakorlása
Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Esze T. út 18. /fax 48/411-435 Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013.(IX.28.) önkormányzati rendelettel módosított 7/2013.(IV.8.) önkormányzati
Szentbékkálla község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2004. (IX.20.) rendelete
Szentbékkálla község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004. (IX.20.) rendelete az Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról Szentbékkálla község Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án megtartott üléséről.
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-án megtartott üléséről. 2 Mérges
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. Pályázat tárgya
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Attila út 13/A., a továbbiakban: BFVK Zrt.) mint ajánlatkérő a Budapest Főváros Önkormányzata
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata vagyonáról és a vagyonelemek feletti
HAJDU ÉPKER Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt. 1/2016. számú. Nyilvános Pályázati Felhívás és Tájékoztató
HAJDU ÉPKER Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt 1/2016. számú Nyilvános Pályázati Felhívás és Tájékoztató Tartalomjegyzék 1. NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS... 3 2.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. I. Pályázat tárgya
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Attila út 13/A., a továbbiakban: BFVK Zrt.) mint ajánlatkérő részéről a Budapest Főváros Önkormányzata
A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat licites ingatlan értékesítési szabályzata
A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat licites ingatlan értékesítési szabályzata 1./A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat (1126 Budapest, Böszörményi út 23-25.) - a továbbiakban
KIMUTATÁS AZ ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ LAKÁSOKRÓL
Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére valamint elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló 19/2013.(IX.6.) önkormányzati rendelethez 1. melléklet 9 KIMUTATÁS AZ ÖNKORMÁNYZATI
Pócsmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (II. 29. önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról
Pócsmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (II. 29. önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Pócsmegyer Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (II. 15.) számú önkormányzati rendelete A talajterhelési díjról. A Rendelet hatálya
Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (II. 15.) számú önkormányzati rendelete A talajterhelési díjról Kakucs község Önkormányzata Képviselő-testülete a környezetterhelési díjról szóló
INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK KIAJÁNLÁSI DOKUMENTÁCIÓJA
Nyékládháza Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Nyékládháza Vasút u. 16. 3433 iktatószáma: 154/2016. NYÉKLÁDHÁZA, Szeder utcában található 4002/5 helyrajzi számú INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK KIAJÁNLÁSI
10/2007.(II.12.) önkormányzati rendelet 1. Az Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás szabályairól
10/2007.(II.12.) önkormányzati rendelet 1 Az Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás szabályairól Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése (továbbiakban: Közgyűlés) a helyi önkormányzatokról szóló
262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól I. FEJEZET
262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól A Kormány a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 32. (1) bekezdésének
262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól
1. oldal 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól A Kormány a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 32. (1) bekezdésének
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E. az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 12/2009. (III.19.) R E N D E L E T E az önkormányzat tulajdonában lévő beépítetlen földterületek elidegenítéséről Szerencs Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.
Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés alapján, a 29391 hrsz-ú, VI. ker. Hegedű
BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
1 BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2013.(V.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONÁRÓL Balatonföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1994. (V. 1.) Kt. számú rendelete
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1994. (V. 1.) Kt. számú rendelete Az önkormányzat vagyonáról, az önkormányzati vagyonkezelés és hasznosítás szabályairól és a vagyonfenntartás-fejlesztés
BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.
BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek Előző módosítás kelte: 2009.01.11. Utolsó módosítás kelte: 2009.10.01. Érvényes: 2009.11.01-től 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK.....2 1. A szolgáltató neve,
I. rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2013.(VIII.01.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérletéről és elidegenítéséről Balatonfüred Város Önkormányzatának
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013
SZÉCSÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK (3170 Szécsény, Rákóczi út 84.) KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA 2013 2013. augusztus hó 1 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET...3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...3 1. A szabályzat célja, személyi
Tisztelt Képviselő-testület!
DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL ------------------------------------------------------------- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma: 609-10/2013. Beszámoló - A Képviselő-testülethez
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete Az önkormányzati lakások, helyiségek bérletéről és elidegenítéséről. ( Módosításokkal egysége szerkezetbe foglalva ) Kiskunmajsa
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2015. szeptember 30-ai ülésére Nyílt
Tisztelt Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság, tisztelt Képviselő-testület!
ELŐTERJESZTÉS Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2013. szeptember 19- i, illetve a Képviselő-testület 2013. szeptember 24. napján tartandó
VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS. Friss Fagyaszott Plazma értékesítése
VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS Friss Fagyaszott Plazma értékesítése 1. Az Országos Vérellátó Szolgálat (a továbbiakban: OVSz), mint Kiíró nyílt versenyeztetési eljárást hirdet az általa, továbbá az OVSz-szel
Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól 1
8/2013. (VI.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól Hatályos: 2016. január 23-tól Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 8/2013. (VI.14.)
ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. április 23-i ülésére
Iktató szám: Sz-199/2014 Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. április 23-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1. 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetben)
Hatályos: 2013. október 1-től Egységesítve: 2013. szept. 27. Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ a felcsúti új Faluház megépítése tárgyú, a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásra TARTALOMJEGYZÉK ÚTMUTATÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/468-1/2013/I. Üi.: dr. Sánta Edina Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Kalász étterem udvarában lévő önkormányzati
ELSŐ RÉSZ A rendelet hatálya 1..
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testület 1/2007. (I. 31.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Szalkszentmárton
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály Vagyongazdálkodási Irodájától 6600 Szentes Kossuth tér 6. Ikt. sz.
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály Vagyongazdálkodási Irodájától 6600 Szentes Kossuth tér 6. Ikt. sz.:u-12736/2009 Témafelelős: dr. Tabajdi Ágnes Tárgy: A nem lakás céljára
/ r / ^ / 0 0 -U > Q. Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI. Vagyonkezelési szerződés. Budapest, 2012.
/ r / ^ / 0 0 -U > Q Fővárosi Vízművek Zrt. I ő v A k o s i VÍZMŰVEK BUDAKESZI Vagyonkezelési szerződés Budapest, 2012. december VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Budakeszi Város Önkormányzata
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.
Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Haszonbérleti Pályázati Kiírás
Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság székhely: 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Pf.: 4. Haszonbérleti Pályázati Kiírás Fertőrákos település 1/2013. pályázati azonosító számú eljáráshoz amelynek célja a természeti
Kivonat. 1. A Kbsz. célja és hatálya
Gyöngyöstarján Község Önkormányzata 3036 Gyöngyöstarján, Jókai Mór tér 3. Tel: 37/372-025 Fax: 37/ 372-018 e-mail: gytarjanpolghiv@pr.hu Kivonat Gyöngyöstarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének
108/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. HVNOI Hevesi József Általános Tagiskola Hunyadi u. 24. szám alatti telephelyének átadása
108/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat HVNOI Hevesi József Általános Tagiskola Hunyadi u. 24. szám alatti telephelyének átadása Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete a HVNOI Hevesi József
Novotron Informatikai Zrt.
Novotron Informatikai Zrt. a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség tagja Általános Szerződési Feltételek üzleti internet elérési szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2015. június 1. 1. Általános
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2012. szeptember 3-án tartott soron kívüli nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2012. szeptember 3-án tartott soron kívüli nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Telekértékesítés az Északi Ipartelepen A közgyőlés
Csanytelek Község Önkormányzata. Képvisel -testülete. 27/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete A MAGÁNSZEMÉLY KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL
Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 27/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelete A MAGÁNSZEMÉLY KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 27/2012. (XI. 30.)
2016. 01. 30. MHK Jogszabály szolgáltatás
89/205. (XII. 22.) FM rendelet az államot megillető halgazdálkodási jog vagyonkezelésbe, pályázati úton történő haszonbérbe, valamint alhaszonbérbe adásának egyes szabályairól 205.2.23 89/205. (XII. 22.)
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete
Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete Kenderes Város Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról,
1. A rendelet hatálya. 2. A tulajdonosi jogok gyakorlása
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2011. (IV. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzati lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről és elidegenítéséről EGYSÉGES
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/480-1/2014/I Üi.: dr. Vass Zoltán Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Pályázat kiírása a Béke utca 9. szám
Szociális célú tűzifa támogatás megállapításához
TÁJÉKOZTATÁS! Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 11/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendeletében megállapítottak szerint szociális célú tűzifa támogatást biztosít a szociálisan rászorulók
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.
ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. I. Árverés helyszíne és címe: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9028 Győr, Arató utca 5.
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.
2013. évi CXIV. törvény
2013. évi CXIV. törvény a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésr l, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefügg módosításáról 1 1. (1) A vízgazdálkodásról szóló 1995.
Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Humánpolitikai Iroda 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel.: 95/523-160
Nyílt ülésen kerül tárgyalásra: A Bizottság saját hatáskörébe tartozó döntések 18./ Napirendi pont Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Humánpolitikai Iroda 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel.: 95/523-160 E
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete
A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL *1766339795* Vonalkód: 1766339795 Iktatószám: 2139/23/1/2016 A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Tárgy: A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Budakeszi Város Önkormányzatától JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT a Képviselő-testület 2012. december 13-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből A jelenlévő 9 f ő képviselő 9 mellette, ellen szavazat és tartózkodás
A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. )
A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. ) 1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Adra Holding Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-173345, székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 13.., levelezési cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 13..), mint a(z) ARARAT-HEGY Kft.
Földgáz energia beszerzése 2014
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (8600 Siófok, Fő tér 1.) DOKUMENTÁCIÓ Földgáz energia beszerzése 2014 TÁRGYÚ KBT. MÁSODIK RÉSZE SZERINTI NYÍLT [KBT. 83. (1) BEKEZDÉS SZERINTI] KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ 2014.
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (IX. 24.) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (IX. 24.) önkormányzati rendelete a lakásokról és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekről Egységes szerkezetben Budapest
Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
Egervár Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Egervár Község Önkormányzati Képviselőtestülete 2012. március hónap 29. napján tartott ülésén 30/2012.(III.29.) számú határozatával. 1
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére
3. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzat
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést és annak mellékleteit szíveskedjen megvitatni és az alábbi határozatot meghozni:
Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétől 9/2008 Tf.: Bodor Krisztina Ikt. Szám: Véleményező Bizottság:TVMB, PTB Tárgy: A volt Őzike Presszó épületének bérbeadására pályázat kiírása Melléklet: 2
Az ajánlatkérő megbízásából (ajánlattevő neve) -t a közbeszerzési eljárásban ajánlattételre az alábbiak szerint tisztelettel felkérem.
részére Cégnév Cím Tel./Fax/E-mail Tárgy: MTA Természettudományi Kutatóközpont által kiírt 1 db High Performance Computing számítógép rendszer beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás felkérés ajánlattételre
1991. évi XLIX. törvény
1991. évi XLIX. törvény a csıdeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyőlés a fizetésképtelenséggel fenyegetı helyzetben lévı vagy fizetésképtelen gazdálkodó szervezetek adósságának csıdeljárásban,
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 7-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Tiszacsege Város Önkormányzata K I V O N A T Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 7-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 140/2015.(XII. 07.) KT. számú HATÁROZAT: Tiszacsege
I. FEJEZET Általános rendelkezések 1.
Oroszlány Város Önkormányzatának 22/2007. (XI.14.) Ör. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérletéről, lakbéréről és elidegenítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
3. a beszerzés tárgya, illetőleg mennyisége, továbbá a műszaki leírás, illetőleg a minőségi követelmények, teljesítménykövetelmények:
15-JOGI/../2015. Ajánlattételi felhívás Az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár épülete kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése a KEOP-2015-5.7.0 kódszámú konstrukció keretében tárgyú, a
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT
KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2013. február 13. Elfogadva:../2013. (II.12.) sz. Kt. határozat 1 I. FEJEZET Általános rendelkezések A közpénzek
1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény
1 / 81 2016.03.25. 14:05 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról 2015.12.12 98 1991. évi IL. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyűlés a fizetésképtelenséggel
Készítés/utolsó módosítás időpontja: 2011.11.30. 2. oldal, összesen: 83
Általános Szerződési Feltételek Nyilvános televízióműsor-elosztás elosztás és nyilvános rádióműsor-elosztás (kábeltévé) szolgáltatás igénybevételére Szélmalom Kábeltévé Zrt. a tagja Hatályba lépés napja:
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletére vonatkozó egyes szabályokról Budaörs Város Önkormányzat
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város
LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT
BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYMŰKÖDTETŐ ÉS FENNTATÓ KÖZPONT 1139 Budapest, XIII., Hajdú utca 29. LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZAT KÉSZÜLT: 2013.05.01. KÉSZÍTETTE: JÓVÁHAGYTA:
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2007.(IX.24.) rendelete a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó szabályokról a 10/2008.(IV.21.), a 34/2008.(XII.22.),
M E G H Í V Ó. 2010. december 10. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján
SEMIRAMIS IRODAHÁZ KFT. Általános Szerződési Feltételek
SEMIRAMIS IRODAHÁZ KFT. Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorjel-elosztási szolgáltatáshoz Hatályba lépés kelte: 2006. szeptember 1. Készült: 2006.07.25. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK.....2
Mihályfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XI.30) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásnak rendjéről
Mihályfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XI.30) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásnak rendjéről Mihályfa Község Önkormányzat Képviselő-testülete az
és a várakozási díjról
2/2004. (II. 2.) számú önkormányzati rendelet és az ezt módosító 25/2004. (IX. 27.) sz., 3/2005. (I. 31.) sz., a 30/2006.(XII.18.) sz., a 7/2007.(II.23.) sz., a 27/2007.(X.19.) a 14/2008. (IV.7.) sz.,
az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének Leltételeiről
BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 38/1994_ (VI_28-) sz_ önkormányzati rendelet az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének Leltételeiről A Budapest
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet:
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a magyar környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek támogatása, a Második Nemzeti Környezetvédelmi Program
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 9/2014. (III.14.) sz. önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévı önkormányzati lakások és helyiségek bérletérıl, elidegenítésérıl, a lakbérek