A napsugárzás élettani hatásai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A napsugárzás élettani hatásai"

Átírás

1 A napsugárzás élettani hatásai Követelmény: Ismertesse a bőr festéksejtjeinek működését, a napsugárzás hatását a bőrre, a napozás egészségtani vonatkozásait, a védekezést. Szint: Közép Pontszám: 22 pont Klári és barátja, Péter a Balaton partján nyaralnak. Mindennap lemennek a strandra fürödni. Egyik nap megismerkednek egy velük egykorú párral, akik meghívják őket vitorlázni. Mivel még sohasem vitorláztak, igent mondanak. Marci, az új barátjuk hosszasan magyarázza, hogy hozzanak nagy fényvédő faktorú naptejet, pólót, napszemüveget, nyári sapkát. Mosolyogva bólogatnak. Másnap délelőtt 9 óra körül elindulnak, és kellemes szélben vitorláznak a tó belseje felé. Fürdőruhát vesznek fel, és alaposan bekenik magukat naptejjel. Nagyon jól érzik magukat, amikor 10 óra után eláll a szél. Rövid időn belül elviselhetetlennek érzik a hőséget és megfürdenek. Majd előkerülnek a hajó belsejéből az üdítők és az ásványvizek, melyekből bőségesen fogyasztanak. A lányok újra bekenik magukat naptejjel és a fiúknak is felajánlják, de Marci inkább egy pólót vesz fel, Péter pedig állítja, hogy az ő bőre már szépen lebarnult nem kell tovább kenegetni, különben is reggel már bekenték. Délután Péter már nagyon fájlalja a háta bőrét, Marci ad neki egy pólót. Csak 15 óra után kezd el ismét fújdogálni a szél, amivel elindulnak a kikötő felé. A parton megköszönik a kellemes napot, és mindenki hazamegy lepihenni. Estére Péter bőre teljesen kipirosodik, ég és fáj, nem tud ráfeküdni. Mi is történhetett? Miért égett le a bőre, hiszen mindennap a parton napoztak, bőre már szépen lebarnult. 1. A napsugárzás milyen különböző hullámhosszúságú sugárzásból tevődik össze? A) ultraibolya sugárzás (UV-A; UV-B és UV-C) B) látható fény tartománya C) infravörös sugárzás D) röntgensugárzás Igaz/hamis állítások:.. 2. Az ember bőre véd a Nap káros sugaraitól Az emberi bőr irharétegében pigment termelő sejtek találhatók. 4. A sötétbarna színű melanin pigment képes elnyelni a Napból érkező ultraibolya sugarak jelentős részét Ha az ultraibolya sugarak mennyisége megnő, akkor a hám több melanint termel és a szarurétege megvastagszik, így biztosítja bőrünk hatékonyabb védelmét (lebarnulás) Ha bőrünkben kevesebb a melanin, akkor sötétebb barna színű A megnövekedett sugárzáshoz bőrünk csak lassan, fokozatosan tud alkalmazkodni. 8. Miért éghetett le Péter bőre, miközben már barna volt? A) Nagyon hosszú ideig volt kitéve rendkívül erős napsugárzásnak. B) a nap során 11 és 15 óra között a legerősebb az ultraibolya sugárzás C) a naptejek nem védenek egész nap, átlagosan kétóránként ismételni kell a bőr bekenését D) a barna bőr megnövekedett melaninszintje sem nyújthat tökéletes védelmet erős napsugárzás esetén 1

2 Az erős napsugárzás elleni védekezés egyik eszköze lehet valamilyen fényvédőkrém használata. A naptejek és fényvédőkrémek széles választékával találkozhatunk az üzletekben. A kiválasztásukkor többféle szempontot kell figyelembe venni. 9. Milyen fontos tulajdonságai legyenek egy jó naptejnek? A) az ultraibolya sugarak mindegyikével szemben(uv-a; UV-B) nyújtson védelmet B) a védelem szintje megfelelő legyen, ezt az úgynevezett fényvédő faktor fejezi ki C) fotostabil legyen, azaz hatóanyagai nem, vagy csak lassan bomoljanak le fény hatására D) könnyen lehessen a bőrre felkenni A fényvédő faktor azt fejezi ki, hogy az adott krémben vagy naptejben található hatóanyag milyen mértékben védi bőrünket az ultraibolya sugárzástól. Általában elmondhatjuk, hogy a 10 alatti faktorszámúak alacsony szinten, a közöttiek közepes szinten, a faktorszámúak pedig magas szinten védenek a napsugarak káros hatásaitól. Természetesen mindenkinek a bőrtípusától függően kell választani közülük. Egyszerű választás: 10. Ha feltételezzük, hogy Klári vörös hajú és bőre erősen szeplős, feltűnően világos színű, akkor milyen fényvédő faktorszámú naptejet javasolhatunk neki az adott helyzetben? A) 8 faktorszámút, mert bőre az elmúlt napokban fokozatosan hozzászokott a napfényhez B) egyáltalán nem kellene napoznia C) a legmagasabbak közül, tehát 20 és 40 között legyen a faktorszáma D) elegendő a 10 és 20 közötti faktorszámú készítmények közül választania E) elegendő a 10-es faktorszám alattiak közül választania, csak arra kell ügyelnie, hogy nagyon gyakran pl. félóránként kenje be magát Amikor erős a napsugárzás pl. nyáron általában melegünk is van, mert ilyenkor a Napból érkező infravörös sugárzás melegíti is a bőrünket. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a Nap melegét kevésbé érezzük, azonban az ultraibolya sugárzás ilyenkor is lehet rendkívül erős. Ez becsaphat minket, mert nem gondolunk a bőr védelmére, pedig ilyenkor is le lehet égni. 11. Melyek ezek a helyzetek? A) vízparton B) magashegységben síeléskor C) erős szélben D) felhős nyári napon Az erős napsugárzás ellen megfelelő ruházattal is védekezhetünk, bár az ultraibolya sugarak egy része a ruhán is áthatol. 2

3 Rövid válasz (3pont): 12. Az itt látható képen ki és miért öltözött helyesen illetve nem helyesen, ha feltételezzük, hogy hosszú ideig tartózkodnak a hajón, erős napsütésben (gondolj Marci jó tanácsaira!)? 3

4 13. A bőr leégése a napozás után órákkal válik fájdalmassá, lásd Péter esetét. Mit lehet ilyenkor tenni a fájdalmak enyhítésére? A) Újra napra kell menni. B) A leégett bőrfelületet nedves borogatással lehet hűteni. C) Forró vizes fürdőt kell venni. D) Az érintett bőrfelületeket testápoló krémmel kell bekenni. A napsugárzásnak a bőr megvastagodása, lebarnulása és leégése mellett azonban vannak kevésbé látványos hatásai is: a bőr sejtjeinek DNS-állományában okoz sérüléseket. Éjszaka bizonyos javítóenzimek folyamatosan kijavítják az így keletkezett hibákat a sejtekben, de csak bizonyos mennyiségű hibát képesek javítani. Ha túlterheltté válnak a javító mechanizmusok, akkor bizonyos hibák kijavítatlanul maradnak. A fájdalmon kívül, amit a leégés okoz, a túlzott napozásnak vannak tehát késői következményei is. Többszörös választás. 14. Melyek a túlzott napozás hosszabb távú következményei? A) A bőr öregedése felgyorsul B) Megnőhet a bőr sejtjeiben kialakuló mutációk száma. C) Daganatos megbetegedések, például a bőrrák kialakulásának veszélye megnő. D) A korábban világos bőrtípusú egyén bőre az évek során egyre sötétebb barnává válik. Mindezek mellett azonban vannak a napsugaraknak jótékony hatásai is. Igaz/hamis állítások: A bőrben a D-vitamin képződéséhez szükségesek a napsugarak, de ehhez elegendő naponta 10 perc napozás A napsugarak baktériumölő hatásúak és enyhén szárítják a bőrt, így a napozás jót tesz a zsíros, pattanásos bőrnek. Szövegkiegészítés: Ha huzamosabb ideig ki vagyunk téve erős napsugárzásnak, akkor mindig gondoljunk a megfelelő védekezésre. Könnyű ruházatot viseljünk, pl. 17.., fejünkön 18. Ha megoldható, 19. óra között ne tartózkodjunk erős napsütésben. Bőrünket 20 szerekkel óvjuk a káros ultraibolya sugaraktól. 4

5 Megoldások: 1. A 2. igaz 3. hamis 4. igaz 5. igaz 6. hamis 7. igaz 8. A 9. E 10. C 11. E 12. a napszemüveg helyes, hiányzik róluk a sapka, a fiúról a póló. 13. C 14. A 15. igaz 16. igaz 17. póló, ing 18. sapka, kalap óra 20. fényvédő 5

Közegészségügyi tanácsok a napsugárzás káros hatásainak megelőzésére

Közegészségügyi tanácsok a napsugárzás káros hatásainak megelőzésére Közegészségügyi tanácsok a napsugárzás káros hatásainak megelőzésére Dr. Páldy Anna, Országos Környezetegészségügyi Intézet Az összeállítás a WHO Sun Protection kiadvány ajánlásai alapján http://www.who.int/uv/publications/en/primaryteach.pdf

Részletesebben

A fényvédelemtôl a megelôzésig

A fényvédelemtôl a megelôzésig A fényvédelemtôl a megelôzésig HASZNÁLJON ACTINICA LOTION-T BÔRE VÉDELMÉRE! Útmutató az Actinica lotion fényvédô hatásáról és egyes bôrrákok megelôzésében betöltött szerepérôl 2 Bevezetés A kiadvány célja,

Részletesebben

Nap UVA UVB. Hogyan hat a napsugár? A bőr megfelelő védelméhez jó tudni, hogy hogyan hatnak a napsugarak.

Nap UVA UVB. Hogyan hat a napsugár? A bőr megfelelő védelméhez jó tudni, hogy hogyan hatnak a napsugarak. Nap - jótékony vagy káros A nap nélkülözhetetlen az élethez! Jobb a hangulatunk a napsütéses napokon. Ennek az az oka, hogy a napsugarak hatására a szerotonin szintje megemelkedik - ez a hormon felelős

Részletesebben

FÉNYVÉDELEM 2013 MARKETING ANYAG

FÉNYVÉDELEM 2013 MARKETING ANYAG FÉNYVÉDELEM 2013 MARKETING ANYAG A KOCKÁZATOS NAPSUGARAK UVA: ÖREGÍT Az UVA sugarak hosszabb hullámhosszal behatolnak a bőr irharétegébe és felelősek az érett bőr öregedéséért és a ráncokért. UVB: ÉGET

Részletesebben

HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE. Klímaváltozás különös tekintettel a hőhullámokra okozta káros egészségi hatások és megelőzésének lehetőségei

HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE. Klímaváltozás különös tekintettel a hőhullámokra okozta káros egészségi hatások és megelőzésének lehetőségei HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE Klímaváltozás különös tekintettel a hőhullámokra okozta káros egészségi hatások és megelőzésének lehetőségei A 90-es évek elején még kevéssé volt a figyelem előterében

Részletesebben

A mértékletes napozás jótékony hatásai. Örömteli, napon eltöltött időt kíván a NIVEA Sun! A túlzott vagy elővigyázatlan napozás kockázatai

A mértékletes napozás jótékony hatásai. Örömteli, napon eltöltött időt kíván a NIVEA Sun! A túlzott vagy elővigyázatlan napozás kockázatai NAPOZÁSI TANÁCSADÓ Örömteli, napon eltöltött időt kíván a NIVEA Sun! A mértékletes napozás jótékony hatásai A hideg téli napok és a tavaszi fáradtság után alig várjuk, hogy megmártózzunk a nyári nap sugaraiban.

Részletesebben

FOTÓKATALIZÁTOROS LEVEGİTISZTÍTÓ MODELL AP-3

FOTÓKATALIZÁTOROS LEVEGİTISZTÍTÓ MODELL AP-3 FOTÓKATALIZÁTOROS LEVEGİTISZTÍTÓ MODELL AP-3 HASZNÁLATI UTASÍTÁS Gratulálunk a levegıtisztító megvásárlásához. Kérjük, olvassa el figyelmesen ezt a használati utasítást, hogy megismerje a készülék megfelelı

Részletesebben

Fedezd fel újra a fiatalságod!

Fedezd fel újra a fiatalságod! Fedezd fel újra a fiatalságod! SOD Öregedést gátló szuperenzim www.gerovital.hu A felfedezéseiről nemzetközileg híres Dr. Ana Aslan professzorasszony, a neves geriáter és gerontológus fejlesztette ki az

Részletesebben

Értékes tápanyagokkal tölti fel hajunk, bőrünk és körmünk szöveteit.

Értékes tápanyagokkal tölti fel hajunk, bőrünk és körmünk szöveteit. trnd Projektmenetrend Biovanne plus+ szépségvitamin: Értékes tápanyagokkal tölti fel hajunk, bőrünk és körmünk szöveteit. Projektblog: www.trnd.hu/biovanne trnd kapcsolattartód: tiana@trnd.hu Ismertebbé

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (25/2014 (VIII.26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 52 815 02 Gyakorló kozmetikus

Részletesebben

A másodlagos biogén elemek a szerves vegyületekben kb. 1-2 %-ban jelen lévő elemek. Mint pl.: P, S, Fe, Mg, Na, K, Ca, Cl.

A másodlagos biogén elemek a szerves vegyületekben kb. 1-2 %-ban jelen lévő elemek. Mint pl.: P, S, Fe, Mg, Na, K, Ca, Cl. A sejtek kémiai felépítése Szerkesztette: Vizkievicz András A biogén elemek Biogén elemeknek az élő szervezeteket felépítő kémiai elemeket nevezzük. A természetben található 90 elemből ez mindössze kb.

Részletesebben

FÉNYVÉDŐK 2010 TAVASZ - NYÁR

FÉNYVÉDŐK 2010 TAVASZ - NYÁR BÉNÉFICE SOLEIL FÉNYVÉDŐK 2010 TAVASZ - NYÁR 2009 3 FÉLE NAPOZÓ NAPRAFORGÓ KIVONATTAL AZ ANTI-AGEING AGEING ÉS AZ AKTÍV SEJTVÉDELEM ÉRDEKÉBEN. 2009 SAJTÓ MEGJELENÉS A VÁSÁRLV RLÓK K ELVÁRÁSA HATÁSOSSÁG,

Részletesebben

K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK. 6/2006.(V.18.) sz. rendelete A STRAND HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L ÉS A BELÉP DÍJAIRÓL

K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK. 6/2006.(V.18.) sz. rendelete A STRAND HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L ÉS A BELÉP DÍJAIRÓL K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 6/2006.(V.18.) sz. rendelete A STRAND HASZNÁLATÁNAK RENDJÉR L ÉS A BELÉP DÍJAIRÓL (egységes szerkezetben) K vágóörs Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

PROPHARMATECH Egészségügyi Kutató-fejlesztő Laboratórium

PROPHARMATECH Egészségügyi Kutató-fejlesztő Laboratórium PROPHARMATECH Egészségügyi Kutató-fejlesztő Laboratórium Az egészségügyi innovációs laboratóriumunk bőrápoló készítmények, és gyógyszer termékek kutatásával-fejlesztésével foglalkozik. Fő célunk, hogy

Részletesebben

ő ő ő ő ű Ó ő ő ű ű ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ű ő ő ű Ó ő ő ő Ó ő ű ő ő ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő Ó ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ű ű ő ű ő ő Ó Ó ő Ó Ó ő Ó ű ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ű

Részletesebben

L A K O S S Á G I T Á J É K O Z T A T Ó

L A K O S S Á G I T Á J É K O Z T A T Ó L A K O S S Á G I T Á J É K O Z T A T Ó Tisztelt Lakosok! A körülöttünk lévő világ folyamatosan változik. Ezek a változások veszélyeket hordoznak magukban. Fontos, hogy ezekre, az új kihívásokra, veszélyekre

Részletesebben

Paula Seling, énekesnő. Gerovital Plant A krémek királynője HAVASI GYOPÁR, ÖKO-TANÚSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ KIVONAT

Paula Seling, énekesnő. Gerovital Plant A krémek királynője HAVASI GYOPÁR, ÖKO-TANÚSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ KIVONAT Paula Seling, énekesnő Gerovital Plant A krémek királynője HAVASI GYOPÁR, ÖKO-TANÚSÍTVÁNNYAL RENDELKEZŐ KIVONAT Original www.farmec.ro Gerovital by Gerovital Plant Új, tartósítószer-mentes formula! A Gerovital

Részletesebben

Utazási tippek babával, kisgyermekkel utazóknak

Utazási tippek babával, kisgyermekkel utazóknak Utazási tippek babával, kisgyermekkel utazóknak A szülés utáni hetekben nem ajánlatos nekivágni az utazásnak, a babának idõre van szüksége a külvilághoz való alkalmazkodáshoz, a mamának pedig regenerálódnia

Részletesebben

Az infra sugárzás felhasználása G-OLD típusú fűtőelemekkel

Az infra sugárzás felhasználása G-OLD típusú fűtőelemekkel Az infra sugárzás felhasználása G-OLD típusú fűtőelemekkel A modern, egészségesés és takarékos fűtés Kedves felhasználó! Az infravörös sugárzásról általában (Kivonat a Wikipédi szócikkéből) Az infravörös

Részletesebben

BIZTONSÁG ÉS FENYEGETETTSÉG. Miskolci Egyetem, 2013. november 06. Dudás Péter r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető

BIZTONSÁG ÉS FENYEGETETTSÉG. Miskolci Egyetem, 2013. november 06. Dudás Péter r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető BIZTONSÁG ÉS FENYEGETETTSÉG Miskolci Egyetem, 2013. november 06. Dudás Péter r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető A tiszai ciánszennyeződés 2010. január A tiszai ciánszennyezés 2000. január Töltés

Részletesebben

ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR

ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR ÚJDONSÁGOK 2013 TAVASZ - NYÁR 1. HYALURONSAVAS SZEMKÖRNYÉKÁPOLÓ KEZELÉS 2. GÖRGŐS SZEMKÖRNYÉKÁPOLÓ 3. SZÍNEZETT KAMILLA PASZTA 4. SPECIÁLIS FÉNYVÉDŐ ARCRA ÉS TESTRE, SPF20

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2011. 10. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez mezei őrszolgálat

Részletesebben

EK 435/2010. sz. rendelet szerinti biztonsági adatlap Oldal 1 -tól 6

EK 435/2010. sz. rendelet szerinti biztonsági adatlap Oldal 1 -tól 6 EK 435/2010. sz. rendelet szerinti biztonsági adatlap Oldal 1 -tól 6 Kiállítás dátuma: 25.04.2014 Korábbi adatlap: 22.05.2013 "*" Változás az előzőhöz képest, n.h. = nem használható, = nincs adat SZAKASZ:

Részletesebben

SUN-TEX Living with the sun im Einklang mit der Sonne

SUN-TEX Living with the sun im Einklang mit der Sonne SUN-TEX ÖSSZHANGBAN A NAPPAL SATTLER AG KÖVETELMÉNYEK: Hővédelem, energiahatékonyság Fényvédelem UV-védelem Belátásvédelem Zajvédelem Fényelosztás, káprázás védelem Mobilitás Esztétika Komfort Kyotoi Egyezmény

Részletesebben

A gyönyörű haj titka: G&G Hajformula. A vízfogyasztás fontossága. Mire figyeljünk napozáskor? Bőrvédelem bétakarotinnal. TOP 5 hidratáló étel

A gyönyörű haj titka: G&G Hajformula. A vízfogyasztás fontossága. Mire figyeljünk napozáskor? Bőrvédelem bétakarotinnal. TOP 5 hidratáló étel 2015 NYÁR 2015 NYÁR 2015 NYÁR A Természetes és Egészséges Életmód Magazin A gyönyörű haj titka: G&G Hajformula A vízfogyasztás fontossága Interjú Kasuba L. Szilárddal Mire figyeljünk napozáskor? TOP 5

Részletesebben

A rendőrség névvel és fényképpel hozta nyilvánosságra a HIV-pozitív szexmunkások adatait Görögországban

A rendőrség névvel és fényképpel hozta nyilvánosságra a HIV-pozitív szexmunkások adatait Görögországban A rendőrség névvel és fényképpel hozta nyilvánosságra a HIV-pozitív szexmunkások adatait Görögországban Görögországban április vége óta kötelező HIV-tesztet végeznek el minden előállított szexmunkáson.

Részletesebben

A Közép-Európában előforduló egyes bőrtípusok jellemző tulajdonságai. Jellegzetességek I. bőrtípus II. bőrtípus III. bőrtípus IV.

A Közép-Európában előforduló egyes bőrtípusok jellemző tulajdonságai. Jellegzetességek I. bőrtípus II. bőrtípus III. bőrtípus IV. Védekezzünk a napsugárzás káros hatásaival szemben Napsugárzásra egészségünk megőrzése érdekében is szükségünk van. A napsugarak egy része azonban káros. Ennek a káros sugárzásának valamennyien ki vagyunk

Részletesebben

Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára

Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára Nyári vízi tábor a NAV dolgozók gyermekei számára A Pénzügyőr Sport Egyesület Vitorlás és Vízi Sport Szakosztálya és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyári tábort szervez a NAV dolgozók gyermekeinek. A tábor

Részletesebben

Készülünk a nyárra! XV. évfolyam 3. szám. 2014. május - június INFORMÁCIÓS ÚJSÁG AZ ÉLETFA PROGRAM HIVATALOS, HITELES KIADVÁNYA

Készülünk a nyárra! XV. évfolyam 3. szám. 2014. május - június INFORMÁCIÓS ÚJSÁG AZ ÉLETFA PROGRAM HIVATALOS, HITELES KIADVÁNYA AZ ÉLETFA PROGRAM HIVATALOS, HITELES KIADVÁNYA INFORMÁCIÓS ÚJSÁG info XV. évfolyam 3. szám 2014. május - június Készülünk a nyárra! Küldetésünk Azért élünk a programunk szerint, hogy az emberek és a családok

Részletesebben

FÉNYVÉDŐ TERMÉKEK 2014 MARKETING ANYAG

FÉNYVÉDŐ TERMÉKEK 2014 MARKETING ANYAG FÉNYVÉDŐ TERMÉKEK 2014 MARKETING ANYAG Elérhető: 2014 május AZ UV SUGARAK ÉS HATÁSAI A BŐRRE NAP = EGÉSZSÉG NAP = KOCKÁZATOK A nap sugarai stimulálják a D vitamin termelődést, amely megköti a kálciumot

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ SZÁRÍTÓGÉP

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ SZÁRÍTÓGÉP H HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ SZÁRÍTÓGÉP TARTALOM OLDAL KÖRNYEZETVÉDELMI TUDNIVALÓK 2 ÜZEMBE HELYEZÉS 2 ELEKTROMOS CSATLAKOZÁS 3 TEXTÍLIÁK 4 ENERGIA-TAKARÉKOSSÁG 4 IRÁNYÍTÓPANEL 5 PROGRAMOK 6 A GÉP MŰKÖDÉSE 7

Részletesebben

Fedezzük fel az arcbőr fiatalítás új módját.

Fedezzük fel az arcbőr fiatalítás új módját. trnd Projektmenetrend NIVEA Cellular Anti-Age Bőrfiatalítók: Fedezzük fel az arcbőr fiatalítás új módját. trnd Projekt Projektblog: www.trnd.hu/nivea-cellular trnd kapcsolattartód: lunna@trnd.hu Tegyük

Részletesebben

Napfénylámpa Használati utasítás

Napfénylámpa Használati utasítás TL60 H Napfénylámpa Használati utasítás Beurer GmbH Söflinger Str. 218 D-89077 Ulm (Germany) Tel.: +49 (0) 731 / 39 89-144 Fax: +49 (0) 731 / 39 89-255 www.beurer.de email: kd@beurer.de Tartalom 1 megismerése...

Részletesebben

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás:

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás: Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 91.480-2-74/2013. Ea: Hargitai Attila dr. Ruzsáli Pál Berényi Anita Balatonyi Zsolt Lovászi Péter Tárgy: Országos

Részletesebben

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével

Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőr képzés a gyakorló szakemberek szemével Az építési műszaki ellenőrzés területének, ezen belül elsősorban a képzési rendszernek a kutatására az EU finanszírozású Leonardo da Vinci

Részletesebben

A fény biológiai hatásai

A fény biológiai hatásai A fény tartományai látható fény A fény biológiai hatásai infravörös fény UV-C 200-280 nm UV-B 280-315 nm UV-A 315-400 nm ultraibolya fény A biológiai hatás kialakulásának lépései Fotofizikai folyamat (fényabszorpció)

Részletesebben

1. feladat Összesen: 5 pont. 2. feladat Összesen: 30 pont

1. feladat Összesen: 5 pont. 2. feladat Összesen: 30 pont 1. feladat Összesen: 5 pont Írja a felsorolt mutató mellé annak a terméknek a nevét, amelynek jellemzésére szolgál! A) Vízoldható foszfor-pentoxid-tartalom:... B) Hatásszélesség:... C) Cetánszám:... D)

Részletesebben

11-38-48/20-63- 65-67 23/24/25-34- 48/20/21/22 Etilbenzol 100-41-4 202-849-4-1-3 F, Xn 11-20. 1 / 7. oldal

11-38-48/20-63- 65-67 23/24/25-34- 48/20/21/22 Etilbenzol 100-41-4 202-849-4-1-3 F, Xn 11-20. 1 / 7. oldal B I ZTONSÁGI ADATLAP 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA: Termék kód: 1871 1.1. Felhasználás (ipari, foglakozásszerű, magán): Az anyag/készítmény szerepe: epoxid edző 1.2. Gyártó

Részletesebben

Alacsony és közepes hőmérsékleten:45889 BÁZIS 95880 TÉRHÁLÓSÍTÓVAL Magas hőmérsékleten : 45889 BÁZIS 95881 TÉRHÁLÓSÍTÓVAL

Alacsony és közepes hőmérsékleten:45889 BÁZIS 95880 TÉRHÁLÓSÍTÓVAL Magas hőmérsékleten : 45889 BÁZIS 95881 TÉRHÁLÓSÍTÓVAL Alábbi dokumentum a vonatkozó termék adatlappal együtt érvényes. HEMPADUR MASTIC 45880/ HEMPADUR MASTIC 45881 Alacsony és közepes hőmérsékleten:45889 BÁZIS 95880 TÉRHÁLÓSÍTÓVAL Magas hőmérsékleten : 45889

Részletesebben

JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM

JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-843/2014 Témafelel s: Nagy Zita JELENTÉS Napszemüvegek laborvizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti vizsgálata

Részletesebben

J A V A S L A T. A Mátraalja Fesztivál, 2016. augusztus 5-6-7-i. Strand bérleti szerződés elfogadására

J A V A S L A T. A Mátraalja Fesztivál, 2016. augusztus 5-6-7-i. Strand bérleti szerződés elfogadására Pásztói Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Kft. 3060 Pásztó, Kossuth út 116. Szám: 1-97/2016. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget igényel. J A V A S L A T A Mátraalja Fesztivál, 2016.

Részletesebben

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Siófok: Szénsavas ásványvíz 2011/S 183-300075

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Siófok: Szénsavas ásványvíz 2011/S 183-300075 1/14 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:300075-2011:text:hu:html HU-Siófok: Szénsavas ásványvíz 2011/S 183-300075 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban Árubeszerzés

Részletesebben

Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna

Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna Bandur Dávid Baja, 2015. február 3. IV. évfolyamos, építőmérnök szakos hallgató Tartalomjegyzék Összefoglalás 2. 1. A Lónyay-főcsatorna

Részletesebben

Az emberi test. 23. Megnyílik a világ A látás

Az emberi test. 23. Megnyílik a világ A látás Az emberi test 23. Megnyílik a világ A látás Ne csak nézd! Miért nevezik világtalannak a nem látókat? 23.1. Az emberi szem 23.2. A szem helyzete a koponyában szemgolyó köt hártya könnymirigy könnycsatorna

Részletesebben

Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.)

Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.) Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.) Ebben az évben a külföldi bibliatáborunkat Észak-Olaszországban szervezzük meg. Táborunk során

Részletesebben

B I ZTONSÁGI ADATLAP

B I ZTONSÁGI ADATLAP B I ZTONSÁGI ADATLAP 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA: Termék kód: 90237 REACH regisztrációs szám: OKBI-VABO/61/2004. 1.1. Felhasználás (ipari, foglakozásszerű, magán): Az anyag/készítmény

Részletesebben

Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016

Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016 Utastájékoztató Montenegróhoz - 2016 Indulás: Indulás 18:00 órakor Budapest Planetárium bejáratától, amely a Népligetnél található, a helyközi buszpályaudvartól pár perc gyaloglásra. Térképen itt tudod

Részletesebben

A SAV-BÁZIS EGYENSÚLY HELYREÁLLÍTÁSA - LÚGOSÍTÁS

A SAV-BÁZIS EGYENSÚLY HELYREÁLLÍTÁSA - LÚGOSÍTÁS HRI GREEN BASE Lúgosító kapszula TESTÜNK ERŐINEK VALAMENNYI ÖSSZETÉTELE KÖZÜL A SAVAK HATÁSA A LEGKÁROSABB /Hippokratész/ Az utóbbi időben egyre többet lehet hallani szervezetünk elsavasodásáról. Dr. Robert

Részletesebben

ANYAGBIZTONSÁGI ADATLAP

ANYAGBIZTONSÁGI ADATLAP ANYAGBIZTONSÁGI ADATLAP 1. A TERMÉK ÉS A CÉG NEVE Kereskedelmi név Universal Outdoor Accessories kétütemű olaj Cikkszám 5310248-07 (0,1 L), 5310248-02 (1 L) Alkalmazás Kétütemű olaj Szállító Husqvarna

Részletesebben

Honlap és webáruház: www.meridian90.hu

Honlap és webáruház: www.meridian90.hu WATERAIR ÚSZÓMEDENCÉK HOMOKSZ R BERENDEZÉSSEL KEZELÉSI ÚTMUTATÓ Honlap és webáruház: www.meridian90.hu Bevezet Kedves Ügyfelünk! Köszönjük bizalmát, amellyel WATERAIR úszómedencéje megvásárlásakor megtisztelt

Részletesebben

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV Iktatószám: 1176-6/2011. Tárgy: Fonyód Árpádpart fürdıvízprofil megállapítása Elıadó: Szanyi Attiláné Hivatkozási szám: Melléklet: 1 db HATÁROZAT Somogy Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus Kozmetikus

52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus Kozmetikus 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Vizsgatételek CE kategória

Vizsgatételek CE kategória I.1. Az üzemi légfékberendezés működésének ellenőrzése Vizsgatételek CE kategória - Mutassa meg a kétvezetékes pótkocsi légfék (gépes és pót) szerelvényeit, ismertesse feladatukat! Gépes kocsi: légsűrítő

Részletesebben

Mik az egészséges táplálkozás alap pillérei, melyre mindenkinek érdemes oda figyelni?

Mik az egészséges táplálkozás alap pillérei, melyre mindenkinek érdemes oda figyelni? Kedves Olvasó! Vaskút Község Önkormányzata által elnyert Egészségre nevelő életmódprogramok Vaskút községben elnevezésű pályázat keretein belül lehetőség nyílt ismeret átadó cikkek elkészítésére. A cél,

Részletesebben

MAGYARTARKA TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE A MAGYARTARKA FAJTA KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA

MAGYARTARKA TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE A MAGYARTARKA FAJTA KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA 1 MAGYARTARKA TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE A MAGYARTARKA FAJTA KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA Készítette: Dr. Húth Balázs tenyésztésvezető Jóváhagyta: Elnökség és Szakbizottság 2015. 2 A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium. Szolgálati titok! Titkos!

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium. Szolgálati titok! Titkos! Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában Kérelem száma: KE00227/2013/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Főnix Ifjúsági

Részletesebben

2013. február 22-én (péntek) 10.00 órára

2013. február 22-én (péntek) 10.00 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Szabóné Schmidt Mária +36203866434 maria.fittlady@gmai.com. www.vipgroup.net. MILLENIUM Gél. Gyengéd Gondoskodás

Szabóné Schmidt Mária +36203866434 maria.fittlady@gmai.com. www.vipgroup.net. MILLENIUM Gél. Gyengéd Gondoskodás www.vipgroup.net Szabóné Schmidt Mária +36203866434 maria.fittlady@gmai.com MILLENIUM Gél Gyengéd Gondoskodás Segít a bőrnek a szabad gyökök elleni küzdelemben Mélyen hidratál külsőleg és belsőleg Javítja

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét.

1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 37/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelete a városi önkormányzati jelképekrıl és a Szekszárd név használatáról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2012. 2. forduló középiskola http://oev.hu

ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2012. 2. forduló középiskola http://oev.hu 12.2.1. Hőhatások Beküldési határidő 2012. március 12. 23:59 Hőártalmak 12.2.1.01. Hogyan reagálnak bőrünk hajszálerei a melegre? a.) kinyílnak b.) összeszűkülnek c.) kitágulnak d.) elzáródnak 12.2.1.02.

Részletesebben

Házipatika.com Tünetek, kórlefolyás

Házipatika.com Tünetek, kórlefolyás Házipatika.com Tünetek, kórlefolyás 1. Gyomor-bélrendszeri tünetek: puffadás, hasi fájdalom, erős szelek, melyek a tej elfogyasztását követő egy óra elmúltával jelentkeznek. Napi 12 gramm laktóz (= 2,4

Részletesebben

ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ. Szombathely, 2013.

ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ. Szombathely, 2013. ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ LEVEGİMINİSÉGI TERV Szombathely, 2013. Tel.: (94) 506 700 Fax: (94) 313 283 E-mail: nyugatdunantuli@zoldhatosag.hu Tartalom Bevezetés...

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS Heves megye, illetve Füzesabony természetföldrajzi és vízrajzi adottságai, legfontosabb vízgazdálkodási problémái Készítette: Úri Zoltán Építőmérnök hallgató 1.évfolyam

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP Készült az 453/2010/EU rendelete szerint. Felülvizsgálat: 2015.06.01. Kiállítás dátuma: 1999.05.18. Verzió: 9 Oldal: 1/10

BIZTONSÁGI ADATLAP Készült az 453/2010/EU rendelete szerint. Felülvizsgálat: 2015.06.01. Kiállítás dátuma: 1999.05.18. Verzió: 9 Oldal: 1/10 Kiállítás dátuma: 1999.05.18. Verzió: 9 Oldal: 1/10 SZAKASZ: Az anyag / keverék és a vállalat / vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító Kereskedelmi elnevezés: EXPRESSZ VÍZKİOLDÓ 1.2. Az anyag vagy

Részletesebben

11/2010. Mod: PV600X. Production code: UR600/OUT430

11/2010. Mod: PV600X. Production code: UR600/OUT430 11/2010 Mod: PV600X Production code: UR600/OUT430 Model: UR200-UR400-UR600 UF200-UF400-UF600 Uživatelská příručka CZ 45 Užívateľská príručka SR 50 Kezelői kézikönyv HU HU Fontos biztonsági tudnivalók 1.

Részletesebben

Bartscher GmbH Franz-Kleine-Straße 28 D-33154 Salzkotten Tel.: +49 (0) 5258 971-0 Németország Fax: +49 (0) 5258 971-120

Bartscher GmbH Franz-Kleine-Straße 28 D-33154 Salzkotten Tel.: +49 (0) 5258 971-0 Németország Fax: +49 (0) 5258 971-120 200069 V1/0615 H MAGYAR Az eredeti használati utasítás fordítása Tartalom 1. Biztonság... 210 1.1 Biztonsági előírások... 210 1.2 A szimbólumok magyarázata... 212 1.3 Veszélyforrások... 213 1.4 Rendeltetésszerű

Részletesebben

BIZTONSÁG TARTALOMJEGYZÉK. BIZTONSÁG 64 Alapvető biztonsági figyelmeztetések... 64. Alapvető biztonsági figyelmeztetések

BIZTONSÁG TARTALOMJEGYZÉK. BIZTONSÁG 64 Alapvető biztonsági figyelmeztetések... 64. Alapvető biztonsági figyelmeztetések TARTALOMJEGYZÉK BIZTONSÁG 64 Alapvető biztonsági figyelmeztetések... 64 RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLAT 65 A KÉSZÜLÉK LEÍRÁSA 65 Kezelőlap... 65 Professzionális vasaló... 65 Háztartási vasaló... 65 ELŐKÉSZÍTÉS

Részletesebben

Angol nyelvi nyári tábort indít

Angol nyelvi nyári tábort indít A Helen Doron Gyerekangol Oktató Angol nyelvi nyári tábort indít 3-14 éves korú gyerek részére 2016-ban is anyanyelvi tanárral Vértesszőlősön a Bowling Klubban Nem tudod, hogyan dobd fel gyermeked nyarát?

Részletesebben

CURTIS S-60 A2. Koncentrátum. Ásványolaj-tartalom: kb. 70% Emulzió. ph-érték (5%-os): kb. 8,9 Korrózió: rozsdamentes > 6% (DIN 51360/2)

CURTIS S-60 A2. Koncentrátum. Ásványolaj-tartalom: kb. 70% Emulzió. ph-érték (5%-os): kb. 8,9 Korrózió: rozsdamentes > 6% (DIN 51360/2) Műszaki adatlap CURTIS S-60 A2 Leírás A CURTIS S-60 A2 egy vízzel elegyíthető hűtő-kenőanyag és aromákban szegény ásványolajból, alkáli-szulfonátokból, emulgálószerekből, zsírsav-származékokból és inhibitorokból

Részletesebben

MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban -

MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM. - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - MODERN FÉNYFORRÁSOK ÉS ÁLLOMÁNYVÉDELEM - Világítástechnika a múzeumi és levéltári gyakorlatban - Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves résztvevők! SLIDE1 Koltai György vagyok, és tisztelettel köszöntöm Önöket

Részletesebben

9IN1 GYÉMÁNT DERMABRÁZIÓ 81MICROD HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

9IN1 GYÉMÁNT DERMABRÁZIÓ 81MICROD HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 9IN1 GYÉMÁNT DERMABRÁZIÓ 81MICROD HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1 Figyelmeztetés Köszönjük, hogy cégünk termékét használja. Annak érdekében, hogy tökéletes hatást érjen el, a következőket ajánljuk: Kérem, olvassa

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. november 29-i ülésére Megüresedett önkormányzati tulajdonú bérlakások hasznosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. november 29-i ülésére Megüresedett önkormányzati tulajdonú bérlakások hasznosítására Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést véleményezte: Ügyrendi

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai

Részletesebben

Időjárás lexikon. gyerekeknek

Időjárás lexikon. gyerekeknek Időjárás lexikon gyerekeknek Mikor esik az eső? Miután a nap a földön lévő vizet elpárologtatja, a vízpárával telített meleg levegő felszáll. (Ezt minden nap láthatod, hiszen a tűzhelyen melegített vízből

Részletesebben

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel. GISELLE Zöldes, párás üveg. Eső áztatja. Vízcseppek csorognak. Halványzöld felírat fut végi az üvegen. Az emberi lény egy esős, párás üvegen át nézi és vizsgálja a világot. Homályosan lát. A földönkívüliek

Részletesebben

NAPHARCOS Magazin 2016 január, III. évf. 1. szám

NAPHARCOS Magazin 2016 január, III. évf. 1. szám Biológiai sejtjavító és megújító specialista A Napharcos sejtbiológiai megoldása NAPHARCOS Magazin 2016 január, III. évf. 1. szám Az ideális testi állapot elérése megtartása Az ideális testi állapot elérése,

Részletesebben

Energiafelhasználás. Ház energiagazdálkodása

Energiafelhasználás. Ház energiagazdálkodása Mit tehetünk? Energiafelhasználás Ház energiagazdálkodása A mi éghajlati adottságaink mellett a háztartási energiafelhasználás döntő hányadát a téli fűtés teszi ki. Költségek befolyásoló tényezői: - Kinti

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP. készült az 1907/2006/EK, az 1272/2008/EK és a 2015/830/EU rendeletek szerint

BIZTONSÁGI ADATLAP. készült az 1907/2006/EK, az 1272/2008/EK és a 2015/830/EU rendeletek szerint 1/6 Verzió: 2.0-HU BIZTONSÁGI ADATLAP készült az 1907/2006/EK, az 1272/2008/EK és a 2015/830/EU rendeletek szerint 1. szakasz: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása 1.1. Termékazonosító:

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium

M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai

Részletesebben

Belsőellenőrzési kézikönyv

Belsőellenőrzési kézikönyv MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont Belsőellenőrzési kézikönyv Martonvásár, 2012. március 20. Bedő Zoltán főigazgató 1 BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYV A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi

Részletesebben

A tűzoltás módjai. A nem tökéletes égéskor keletkező mérgező anyagok

A tűzoltás módjai. A nem tökéletes égéskor keletkező mérgező anyagok 2. Egy szerves oldószerrel végzett munkafolyamat során az üzemben tűz keletkezett. Ennek kapcsán beszéljen munkatársaival a tűzoltás módjairól és a tűz bejelentésének szabályairól! Magyarázza el egy tűzoltó

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű! Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes M E G O L D Ó L A P szakmai írásbeli

Részletesebben

I. Mködési célú (folyó) bevételek, mködési célú (folyó) kiadások mérlege (Önkormányzati szinten)

I. Mködési célú (folyó) bevételek, mködési célú (folyó) kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) I. Mködési célú (folyó) bevételek, mködési célú (folyó) kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) 2/a. számú melléklet Bevételek Kiadások Int. mködési bevételek 110 395 121 915 115 781 Személyi juttatások

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2016.5.3. L 117/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A TANÁCS (EU) 2016/682 RENDELETE (2016. április 29.) a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 329/2007/EK

Részletesebben

(1907/2006/EK és a 44/2000 (XII.27.) EüM rendelet szerint)

(1907/2006/EK és a 44/2000 (XII.27.) EüM rendelet szerint) B I ZTONSÁGI ADATLAP (1907/2006/EK és a 44/2000 (XII.27.) EüM rendelet szerint) 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA: Termék kód: 90214 REACH regisztrációs szám: OKBI-VABO/61/2004.

Részletesebben

SA-SOLAR02, SOLAR10, SOLAR20 napelem modul intelligens akkumulátor töltővel

SA-SOLAR02, SOLAR10, SOLAR20 napelem modul intelligens akkumulátor töltővel SA-SOLAR02, SOLAR10, SOLAR20 napelem modul intelligens akkumulátor töltővel Telepítési leírás Dokumentum verzió szám: v2.1. HUN A specifikációk előzetes figyelmeztetés nélkül megváltozhatnak! FIGYELEM!

Részletesebben

A SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYE ÓVODÁINAK ÉS ISKOLÁINAK HÁZIRENDJE

A SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYE ÓVODÁINAK ÉS ISKOLÁINAK HÁZIRENDJE A SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYE ÓVODÁINAK ÉS ISKOLÁINAK HÁZIRENDJE A SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYE ÓVODÁINAK ÉS ISKOLÁINAK HÁZIRENDJE A közoktatási

Részletesebben

10749047 NUK ELEKTROMOS MELLSZÍVÓ Tartalomjegyzék 1. Fontos információk az első használat előtt. 2. Leírás. 2.1. Rendeltetés. 2.2. Funkciók. 2.3.

10749047 NUK ELEKTROMOS MELLSZÍVÓ Tartalomjegyzék 1. Fontos információk az első használat előtt. 2. Leírás. 2.1. Rendeltetés. 2.2. Funkciók. 2.3. 10749047 NUK ELEKTROMOS MELLSZÍVÓ Tartalomjegyzék 1. Fontos információk az első használat előtt. 2. Leírás. 2.1. Rendeltetés. 2.2. Funkciók. 2.3. Ellenjavallatok. 2.4.Mellékhatások. 2.5.Szimbólumok. 3.

Részletesebben

Mezőgazdasági növénybiztosítás

Mezőgazdasági növénybiztosítás Mezőgazdasági növénybiztosítás Különös biztosítási feltételek 1/40 AHE-11536 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A biztosítás tárgya, területi és időbeli (kockázatviselési ) hatálya...

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű! Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes M E G O L D Ó L A P szakmai írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 17. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 17. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

BALANCE BOARD. Használati utasítás

BALANCE BOARD. Használati utasítás BALANCE BOARD Használati utasítás 1. A Balance Board biztonságos használata. 1.1 A biztonságos használatról Reméljük, hogy minden használó biztonságosan fogja tudni irányítani a kétkerekű Balance Board-ot,

Részletesebben

Csoportosítsa és jellemezze a veszélyes anyagokat!

Csoportosítsa és jellemezze a veszélyes anyagokat! Csoportosítsa és jellemezze a veszélyes anyagokat! Ismertesse a tűzoltó anyagok veszélyes reakcióit veszélyes anyagokkal! A veszélyes anyagok csoportosítása: MIÉRT VAN SZÜKSÉG A VESZÉLYES ANYAGOK CSOPORTOSÍTÁSÁRA???

Részletesebben

52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus Kozmetikus

52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus Kozmetikus A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Honlap és webáruház: www.meridian90.hu

Honlap és webáruház: www.meridian90.hu WATERAIR ÚSZÓMEDENCÉK ESCAFORM BALNEO SYSTEM CLASSIC ÉS PREMIUM VÁLTOZAT KEZELÉSI ÚTMUTATÓ Honlap és webáruház: www.meridian90.hu Bevezet Kedves Ügyfelünk! Köszönjük bizalmát, amellyel WATERAIR úszómedencéje

Részletesebben

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű!

M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű! Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató M E G O L D Ó L A

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 24-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 24-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 24-én tartandó ülésére Tisztelt Képviselő testület! Tárgy: Dobfesztivál Egyesület kérelme Melléklet: 1 db Megbízási szerződés

Részletesebben

Természeti viszonyok

Természeti viszonyok Természeti viszonyok Felszín szempontjából Csallóköz folyami hordalékokkal feltöltött síkság. A regionális magasságkülönbségek nem nagyobbak 0,5-0,8-3,00 m-nél. Egész Csallóköz felszíne mérsékelten lejt

Részletesebben