Kedves építéshatósági területen dolgozó Kollégák!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves építéshatósági területen dolgozó Kollégák!"

Átírás

1 Kedves építéshatósági területen dolgozó Kollégák! Nagy szeretettel szeretném meghívni Önöket a II. Rockwool Építészeti konferenciára. Az I. Rockwool konferencia tapasztalatait és sokak javaslatát is figyelembe véve dolgoztuk ki a konferencia programját, amely talán a jelen kor legégetőbb napi kérdéseivel foglakozik, az épületek felújításával és átalakításával és azok tűzvédelmi vonatkozásaival. A konferencia a TFH szakkiállítás keretében kerül megrendezésre, amely elsősorban az épületek felújítására, energetikai modernizációjára fókuszál. Az önkormányzati, közigazgatási hivatali és építésfelügyeleti kollégák számára a részvétel INGYES mivel cégünk a részvételi díjat átvállalja, amennyiben a jelentkezés január 31.-ig megtörténik. A konferencia után egy szakmai kerekasztal beszélgetéssel egybekötött vacsora lesz, amelyen a részvétel díja Áfa. A konferencia másnapján a Papp László Sportarénába szervezünk a VÉDELEM folyóirattal közösen bejárást (INGYENES), kérem, hogy aki részt szeretne venni a regisztráció során jelezze. A vidékiek számára olcsó szálláslehetőség szervezésében segítséget tudunk nyújtani. Amennyiben további kérdés lenne, várom a megkeresést! RÉSZLETEK, JELENTKEZÉS LENT! Üdvözlettel: Lestyán Mária Szakmai kapcsolatokért felelős igazgató 30/ maria.lestyan@rockwool.com

2 MAGYAR TŰZVÉDELMI SZÖVETSÉG 1142 Bp., Erzsébet királyné útja 67. Telefon/fax: , II. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia

3 Fókuszban az épületek felújítása, energetikai modernizációja Szervező: Fő támogató: Fővédnök: TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Rockwool Hungary Kft. Bérczi László tű. ezredes, tűzoltósági főfelügyelő Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság A konferencia szakmai védnökei: OKF Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. BME Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar MÉASZ Magyar Építőanyagipari Szövetség A konferencia helyszíne, időpontja: Időpont: február Helyszín: SYMA Rendezvényközpont, Budapest TFH Tetők Falak Homlokzatok Szakkiállítás és konferencia Érkezés Regisztráció Zellei János a TSZVSZ Elnöke és Dr. Bányai Kornél a Rockwool Hungary Kft. igazgatója köszönti a megjelenteket A Konferenciát megnyitja: Bérczi László tű. ezredes, tűzoltósági főfelügyelő OKF I. rész. Büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom. De miről is?

4 (Építész, energetikai tervezői, pályázatírói, közös-képviselői, műszaki ellenőri és kivitelezői felelősségi jogkörök a tűzvédelmi előírások betartásáért) Előadás: Átalakítások körében mértékében - Vonatkozó tűzvédelmi jogszabályok Felújítások, rendeltetésmód változások, tűzoltó szakhatósági kontrol nélküli engedélyezési eljárások tűzvédelmi vonatkozásai Előadó: Csuba Bendegúz tű. ezredes főosztályvezető OKF Megelőzési és Piacfelügyeleti Főosztály Előadás: Lehetséges jogi és büntetőjogi következményei a be nem tartott előírásnak Milyen következményekkel járhat pl. ha tervezői hibára, pályázatírói hibás kiírásra, helytelen közös-képviselői döntésre visszavezethetően egy tűz során valaki életét veszti. Előadó: Dr. Kastyák János ügyvéd Előadás: Építőanyagok és épületszerkezetek kiválasztásának lépései a tűzvédelmi paraméterek alapján, fókuszban a hőszigetelések Az OTSZ tematikájának, épületekre, szerkezetekre és anyagokra vonatkozó követelményeinek ismertetése a felújításokra fókuszálva Előadó: Lestyán Mária Rockwool Hungary Kft. fejlesztési és alkalmazástechnikai vezető, TSZVSZ Építészeti tagozat vezető Kávé szünet II. rész Rémtörténetek képekben, tanulságos tűzesetek más lett volna ha? :30 Előadás: Rizikófaktorok szemléltetése tanulságos külföldi és hazai tűzeseteken

5 Átalakított, felújított épületek tűzeseteinek elemzése, különös tekintettel, az épületek elavultságában és a tűz mint kiszámíthatatlan tényezőben rejlő kockázatokra Előadó: Heizler György tű. ezredes igazgató Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Előadás: A papír nem minden totálkáros tűzesetek, leégett milliárdok Egyes szendvics szerkezetű épületszerkezetek szabványos vizsgálatai sajnos nem mindig tudják kimutatni azok valóságos tűzben való viselkedésüket, a tűzesetek viszont vizsgáztatják azokat. Előadó: Borsos Tibor tűzvédelmi igazságügyi szakértő Előadás: Középmagas és magas épületek tűzvédelmi tapasztalatai a Fővárosban Épületek üzemeltetése, felújítása során tapasztalt tűzvédelmi problémák és azok kockázatai Előadó: Érces Ferenc tű. ezredes., tűzoltósági főtanácsos,főosztályvezető Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Tűzmegelőzési Főosztály Előadás: Alacsony energiafogyasztású épületek és Passzív házak tűzvédelmi kérdései A növekvő hőszigetelő anyag vastagságok és új épületszerkezeti kialakítások új gondolkodásmódot kívánnak meg az építész és tűzvédelmi szakmától egyaránt. Előadó: Dr. Takács Lajos Gábor tanársegéd BME Épületszerkezeti Tanszék, Szikra Csaba BME Épületszerkezeti és Épületenergetikai Tanszék 15: Kávészünet III. rész Megoldások a kockázatok és a rizikófaktorok csökkentésére Előadás: A jogszerű megfelelőség-igazolás dokumentumai Az építési termékek forgalmazásához szükséges "papírok", és ezek háttérdokumentumai, a műszaki specifikációk.

6 Előadó: Dr. Bánky Tamás vezérigazgató ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft Előadás: Kiürítés papíron és a valóságban Hasznos tervezési tanácsok, hogy egy tűz során mindenki biztonságosan elhagyhassa az épületet Előadó: Horváth Lajos tű. alezredes, OKF Megelőzési és Piacfelügyeleti Főosztály Előadás: Aktív és passzív tűzvédelmi megoldások a felújításoknál A szakma válaszai az épületek átalakítása, felújítása során felmerülő tűzvédelmi problémákra Előadó: Zellei János elnök TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Kérdések, válaszok, kreditpont igazolások kiadása Szakmai kerekasztal beszélgetéssel egybekötött, vacsora Levezetők: Csuba Bendegúz tű. ezredes OKF Horváth Lajos tű. alezredes OKF A szakmai napon résztvevő hallgatók meghívást nyernek a másnapi Védelem folyóirat által szervezett épületlátogatásra, amelyen az aktív és passzív épületszerkezetek alkalmazási lehetőségei tekinthetők meg. (Papp László Sportaréna szervezés alatt.) A résztvevők szakma-specifikus tájékoztatóanyagokat kapnak a konferenciáról, valamint ingyenesen tekinthetik meg a kiállítást. A szervezők a programváltozás jogát fenntartják. Regisztráció: A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött melyet az Expositor Kft. koordinál valamint költségtérítéses Ft. + Áfa, mely tartalmazza a szakmai anyagokat, a belépőt a vásár területére, a kávé szünetekben frissítőt, valamint a másnapi épületbejárást. A szakmai kerekasztal beszélgetéssel egybekötött vacsorán való részvétel költsége Ft + Áfa

7 A Tűzoltók, Társasház- és lakásszövetkezet kezelők valamint Önkormányzati Tisztségviselők egyedi feltételek és elbírálás alapján, a konferencián ingyen vehetnek részt. Akkreditált rendezvény, akkreditációs eljárás van folyamatban a Magyar Építész Kamaránál, Magyar Mérnöki Kamaránál és az OKF Humánpolitikai Főosztályánál Igazolások kiadásához az első kávészünet előtt be kell regisztrálni, az igazolások kiadása a rendezvény végén lesz. Tematika: Az építészeti szakmai továbbképzések, konferenciák témái az esetek nagy részében az építészeti tervezés, fenntartható építészet, energiahatékonyság, passzívház és egyes gyártói tematikus előadásokra épülnek. Viszont az épületeknek nem csak energiahatékonysági, statikai, esztétikai kívánalmaknak kell megfelelniük, hanem a tűzbiztonsági követelményeknek is. Sajnos a ténylegesen tűzvédelemmel foglalkozó konferenciák hiányoznak a szakmai rendezvények soraiból, pedig ma, amikor az építési engedély nélküli épület felújítások, korszerűsítések korszakát éljük az egyre növekvő energiahatékonysági igények kapcsán, valamint ha figyelembe vesszük az építőanyag választék egyre növekvő palettáját és ezzel az épületeinkbe beépítésre kerülő jelentősen megnövekedett éghető anyagok mennyiséget a tűzvédelem fontosságával és megkerülhetetlenségével minden szakembernek tisztában kell lennie. A konferencia ehhez kíván segítséget nyújtani, amelyet második ízben kívánunk megrendezni, az első konferencia sikerein és fontosságán kiindulva. A megcélzott közönség elsősorban az építész szakma (tervezők, szakértők, pályázatírók, műszaki ellenőrök) ezen kívül rendezvényünkkel meg kívánjuk keresni a tűzvédelem területen dolgozó tervezőket, tűzoltókat is, valamint a társasházi közös képviselőket egyaránt, az Önkormányzatok Építési Hatóságaival együtt. Tervezett részvételi létszám 400 fő.

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. Épület felújítás, átalakítás = Játék a tűzzel? Hogyan csináljuk, mire figyeljünk!

III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia. Épület felújítás, átalakítás = Játék a tűzzel? Hogyan csináljuk, mire figyeljünk! III. Rockwool Építészeti Tűzvédelmi Konferencia Épület felújítás, átalakítás = Játék a tűzzel? Hogyan csináljuk, mire figyeljünk! Szervező: MÉASZ Magyar Építőanyagipari Szövetség TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi

Részletesebben

Az új OTSZ kockázati osztályok

Az új OTSZ kockázati osztályok Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi Főosztály Az új OTSZ kockázati osztályok TSZVSZ Országos Tűzvédelmi Konferencia * 2014/10/02 Wagner Károly tű. alezredes Kockázati

Részletesebben

Tűzterjedés elleni védelem

Tűzterjedés elleni védelem Tűzterjedés elleni védelem Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helyzete Lestyán Mária TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség Építészeti Tűzvédelmi Tagozat vezetője Lakitelek, 2014. 09. 10. Ezt a Tűzvédelmi Műszaki

Részletesebben

Az új OTSZ tűzterjedés elleni védelem

Az új OTSZ tűzterjedés elleni védelem Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi Főosztály Az új OTSZ tűzterjedés elleni védelem TSZVSZ Országos Tűzvédelmi Konferencia * 2014/10/02 Wagner Károly tű. alezredes

Részletesebben

Lestyán Mária Homlokzati hőszigetelések tűzzel szembeni viselkedését befolyásoló tényezők

Lestyán Mária Homlokzati hőszigetelések tűzzel szembeni viselkedését befolyásoló tényezők Lestyán Mária Homlokzati hőszigetelések tűzzel szembeni viselkedését befolyásoló tényezők Konferenciákon, gyártói cikkekben egyre többször hallani, hogy a két leggyakrabban használt homlokzati hőszigetelő

Részletesebben

Lestyán Mária Tanulságos homlokzati tűzesetek!

Lestyán Mária Tanulságos homlokzati tűzesetek! Lestyán Mária Tanulságos homlokzati tűzesetek! A közelmúltban két olyan külföldi tűzeset is volt, amely halálos áldozatainak számával és a tüzek méretével ismét a figyelem középpontjába helyezte az épületek

Részletesebben

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA Az ÁKR hozta változásokról a gyakorlatban, valamint a tűzvédelmi szakma aktualitásai ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatójának fővédnökségével, a BM-OKF és TSZVSZ

Részletesebben

Tervezői felelősség és az új OTSZ. Lestyán Mária, 2014. 10. 02.

Tervezői felelősség és az új OTSZ. Lestyán Mária, 2014. 10. 02. Tervezői felelősség és az új OTSZ Lestyán Mária, 2014. 10. 02. Szemléletmód változás szükséges az új OTSZ elolvasásához! Mi szükséges a követelményértékek kiolvasásához? Előírások hierarchia rendszerének

Részletesebben

Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete

Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete Tűzvédelmi Tanácsadó Testület - Budapest, 2018. április 23. Nagy Katalin tűzvédelmi és munkavédelmi szakmérnök Alapítás 2001. 08. 29. Cél: - szakmai együttműködési

Részletesebben

VESZÉLYES ÉS MÉRGEZŐ ANYAGOK FELDERÍTÉSÉNEK, SEMLEGESÍTÉSÉNEK ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK FELSZÁMOLÁSÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI FELADATAI

VESZÉLYES ÉS MÉRGEZŐ ANYAGOK FELDERÍTÉSÉNEK, SEMLEGESÍTÉSÉNEK ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK FELSZÁMOLÁSÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI FELADATAI Tudományos konferencia a veszélyes anyagokról a belügyminisztériumban november 6 7-én Veszélyes és mérgező anyagok felderítésének, semlegesítésének és a következmények felszámolásának egészségügyi és katasztrófavédelmi

Részletesebben

MMK ELT - Varga Tamás 2015.11.19. Villámvédelem. Az új OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai. Előadó:Varga Tamás

MMK ELT - Varga Tamás 2015.11.19. Villámvédelem. Az új OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai. Előadó:Varga Tamás Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2015 Az új OTSZ és a hozzá kapcsolódó TvMI-k villámvédelmi vonatkozásai Előadó:Varga Tamás 2015. november 17. 1 Az előírások

Részletesebben

Lurdy ház TŰZVÉDELMI KONFERENCIA január 30. Budapest. OTSZ 5.1 az Országos Tűzvédelmi Szabályzat változásai

Lurdy ház TŰZVÉDELMI KONFERENCIA január 30. Budapest. OTSZ 5.1 az Országos Tűzvédelmi Szabályzat változásai OTSZ 5.1 az Országos Tűzvédelmi Szabályzat változásai TŰZVÉDELMI KONFERENCIA A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatójának fővédnökségével, a BM OKF és TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség által szervezett

Részletesebben

Vizsgadíjak, Igazgatási szolgáltatási díjak jogosultságok szerinti bontásban

Vizsgadíjak, Igazgatási szolgáltatási díjak jogosultságok szerinti bontásban Vizsgadíjak, Igazgatási szolgáltatási díjak jogosultságok szerinti bontásban Igazgatási szolgáltatási díjak jogszabály jogszabályhely megnevezés díj építészeti-műszaki tervezői jogosultság (kamarai tagsághoz

Részletesebben

Wagner Károly tű. alez. BM OKF Tűzvédelmi Főosztály

Wagner Károly tű. alez. BM OKF Tűzvédelmi Főosztály Wagner Károly tű. alez. BM OKF Tűzvédelmi Főosztály Kivitelezés és használatbavétel a tűzvédelmi hatóság szemével 2 ALAPANYAGOK KIVITELEZÉS HASZNÁLATBA- VÉTEL SZANKCIÓK 3 ALAPANYAGOK 4 Tervdokumentáció

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2011. július 04-i rendkívüli üléséről 644-14/2011. a./ jegyzőkönyve. b./ tárgysorozata

Bököny Község Képviselő-testülete 2011. július 04-i rendkívüli üléséről 644-14/2011. a./ jegyzőkönyve. b./ tárgysorozata Bököny Község Képviselő-testülete 2011. július 04-i rendkívüli üléséről 644-14/2011. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (100-103/2011.) TÁRGYSOROZAT 1) Tájékoztató a Bököny településközpont

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság XI. Konferencia és Kiállítás. www.klenen.eu

MEGHÍVÓ. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság XI. Konferencia és Kiállítás. www.klenen.eu MEGHÍVÓ Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság XI. Konferencia és Kiállítás www.klenen.eu Helyszín: BEST WESTERN PLUS Lakeside Hotel Székesfehérvár Időpont: 2016. március 9-10. Médiapartnereink

Részletesebben

A korszerűsítési pályázatok tűzvédelemi feladatai

A korszerűsítési pályázatok tűzvédelemi feladatai A korszerűsítési pályázatok tűzvédelemi feladatai VII. TMKE Konferencia, 2016. április 21-22. Lestyán Mária Feltételek: Magyar adószámmal kell rendelkezni Olyan épületekkel lehet pályázni, amelyek 1946-2006

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések Norma vagy nem norma szerinti villámvédelem Változat: 2016/V2

Gyakran ismételt kérdések Norma vagy nem norma szerinti villámvédelem Változat: 2016/V2 Magyarországon az elmúlt időszakban számos jogszabályi és szabványi változás történt a villámés túlfeszültség-védelem területén. Meglévő építmények átalakításánál gyakran merül fel kérdésként, hogy norma

Részletesebben

NEMZETKÖZI TÛZ- ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI KONFERENCIA

NEMZETKÖZI TÛZ- ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI KONFERENCIA NEMZETKÖZI TÛZ- ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI KONFERENCIA 2007.09.04 A siófoki HOTEL MAGISTERN-ben kerül megrendezésre a 2007 évi Nemzetközi Tûz- és Katasztrófavédelmi Konferencia. MEGHÍVÓ 2007. szeptember 20-21.

Részletesebben

Tűzállósági követelménnyel rendelkező burkolt hőszigetelő rendszerek, térelhatároló szerkezetek

Tűzállósági követelménnyel rendelkező burkolt hőszigetelő rendszerek, térelhatároló szerkezetek Meeting/Event name Month date, 2011, Type of event, Country Arial regular size 8 Tűzállósági követelménnyel rendelkező burkolt hőszigetelő rendszerek, térelhatároló szerkezetek 1 Bemutatkozás: Lestyán

Részletesebben

Magyar kézműves vásár az érdi Tesco-ban

Magyar kézműves vásár az érdi Tesco-ban Magyar kézműves vásár az érdi Tesco-ban Érdi és környékbeli kézműveseknek, termelőknek kíván bemutatkozási, eladási lehetőséget nyújtani az Érdi Ipartestület: a Tesco Global Áruházak Zrt. jutányos áron

Részletesebben

Családiházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram

Családiházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram Családiházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram Jelen pályázati kiírással energia-megtakarítást eredményező, épületenergetikai korszerűsítés megvalósítását

Részletesebben

Hőszigeteléssel a tűz ellen

Hőszigeteléssel a tűz ellen Hőszigeteléssel a tűz ellen Égető problémák Életünk legnagyobb részét zárt helységekben töltjük, ami a közérzetünket is nagyban befolyásolja. Rendeltetésszerű használat és a kényelem biztosítása mellett

Részletesebben

PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA projekt ÉPÍTTETŐ:

PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA projekt ÉPÍTTETŐ: Az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola épületenergetikai felújítása 1046 Budapest, Fóti út 66. és 75214/4 helyrajzi szám alatti ingatlan PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS

Részletesebben

LURDY Ház. Minősítések és ami mögöttük van II. rész Füstbe ment tervek kié a felelősség? szeptember 20., csütörtök 9:00

LURDY Ház. Minősítések és ami mögöttük van II. rész Füstbe ment tervek kié a felelősség? szeptember 20., csütörtök 9:00 TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség és MMK Tűzvédelmi Tagozatának szakmai napja Műszaki ellenőröknek, felelős műszaki vezetőknek, tervezőknek, kivitelezőknek Minősítések és ami mögöttük van II. rész Füstbe

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. I-1/4-9/2011. ikt.sz.

JEGYZŐKÖNYV. I-1/4-9/2011. ikt.sz. I-1/4-9/2011. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott ülésén a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester

Részletesebben

Többrétegű épületszerkezetek és építési termékek tűzvédelmi vizsgálata és osztályozása

Többrétegű épületszerkezetek és építési termékek tűzvédelmi vizsgálata és osztályozása TSZVSZ Nemzetközi Tűzvédelmi Konferencia 2012. május 31 - június 1. Többrétegű épületszerkezetek és építési termékek tűzvédelmi vizsgálata és osztályozása (MSZ EN 13501-1, MSZ EN 13501-5 és OTSZ) Lényeges

Részletesebben

ÉPÍTÉSZ TŰZVÉDELMI MUNKARÉSZ

ÉPÍTÉSZ TŰZVÉDELMI MUNKARÉSZ ÉPÍTÉSZ TŰZVÉDELMI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ATLÉTIKAI ÉPÜLET MÓDOSÍTOTT ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁIÓJÁHOZ Tűzvédelmi tervező: OPTOMM Mérnöki Iroda Kft. 1143 Bp Zászlós u. 56. suba Bendegúz

Részletesebben

Az aktív és a passzív rendszerek harmóniája. Heizler György Budapest, 2014.06.04.

Az aktív és a passzív rendszerek harmóniája. Heizler György Budapest, 2014.06.04. Az aktív és a passzív rendszerek harmóniája Heizler György Budapest, 2014.06.04. A fejlődés útja A tűzeseti tapasztalatok általánosítása Előírásos szabályozás Új építőanyagok, építési technológiák Épületek

Részletesebben

LURDY Ház. Épületüzemeltetés, létesítménygazdálkodás, társasházkezelés tűzvédelmi kérdéseiről a gyakorlatban szeptember 18.

LURDY Ház. Épületüzemeltetés, létesítménygazdálkodás, társasházkezelés tűzvédelmi kérdéseiről a gyakorlatban szeptember 18. TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség és a LEOFM Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetségének szakmai napja Épületüzemeltetés, létesítménygazdálkodás, társasházkezelés

Részletesebben

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság (OTB) 2013. évi beszámolója

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság (OTB) 2013. évi beszámolója Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314. Tel: (36-1) 469-4114, Fax: (36-1) 469-4115,

Részletesebben

EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programterület nyitó rendezvény

EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programterület nyitó rendezvény EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Ösztöndíj programterület nyitó rendezvény Amennyiben köz- vagy felsőoktatásban, szakképzésben vagy oktatáshoz kapcsolódó A Tempus Közalapítvány mint az EGT Finanszírozási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza:

JEGYZŐKÖNYV. Papp Krisztina jkv. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. október 10-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselőtestületének a községháza nagytermében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Gyanó Józsefné Haszon Zsolt Kalmár

Részletesebben

Magyar Könnyűszerkezetes Egyesület (MKE) Magyar Acélszerkezeti Szövetség (MAGÉSZ) MEGHÍVÓ 18. FÉMSZERKEZETI KONFERENCIA

Magyar Könnyűszerkezetes Egyesület (MKE) Magyar Acélszerkezeti Szövetség (MAGÉSZ) MEGHÍVÓ 18. FÉMSZERKEZETI KONFERENCIA Magyar Könnyűszerkezetes Egyesület (MKE) Magyar Acélszerkezeti Szövetség (MAGÉSZ) MEGHÍVÓ 18. FÉMSZERKEZETI KONFERENCIA (Automatizálás és robottechnika a fémszerkezetgyártásban) A konferencia időpontja:

Részletesebben

Füstképződés: s3, s2, s1; Égvecsepegés: d0, d1, d2 besorolástól a valóság néha távol állhat!

Füstképződés: s3, s2, s1; Égvecsepegés: d0, d1, d2 besorolástól a valóság néha távol állhat! Füstképződés: s3, s2, s1; Égvecsepegés: d0, d1, d2 besorolástól a valóság néha távol állhat! IV. Rockwool Konferencia Előadó: Dr. Bánky Tamás tudományos tanácsadó A hazai jogszabályok fejlődése IV. Rockwool

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. október 10-ei rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. október 10-ei rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. október 10-ei rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéhez 140/2012.(X.10.) sz. önk.hat. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal és a

Részletesebben

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Dr. Bérczi László tű. dandártábornok

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉPES DÖNTÉS ÉS MUNKATÁMOGATÁS INTEGRÁLT RENDSZERBEN

SZÁMÍTÓGÉPES DÖNTÉS ÉS MUNKATÁMOGATÁS INTEGRÁLT RENDSZERBEN SZÁMÍTÓGÉPES DÖNTÉS ÉS MUNKATÁMOGATÁS INTEGRÁLT RENDSZERBEN Innovációk a tűzoltásban és a műszaki mentésben Az OKF Tudományos Tanácsa és a Magyar Tűzvédelmi Szövetség konferenciája 2016. április 13. Erdélyi

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/65

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/65 Tájékoztató az eljárás eredményéről: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című, TOP-1.2.1-15 kódszámú pályázat keretében "Városi túrapont"... Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. november 24-én tartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Egyed Attila levezető elnök Hutkainé

Részletesebben

TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK

TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek Szabványok Egyedi megoldások Új szemlélet 2016. október 5. Hegedűs Csaba tű. alez. TŰZVÉDELMI MŰSZAKI IRÁNYELVEK

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzat Képviselőtestülete 8296 Monostorapáti Száma: 113-1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. január 15-én /pénteken/ 7,30 órai kezdettel

Részletesebben

Kiss Attila Szendvicspanelek engedély nélkül?! Szerzőnk arra próbál rávilágítani, hogy az európai harmonizáció nem mindig vezet egy tisztább,

Kiss Attila Szendvicspanelek engedély nélkül?! Szerzőnk arra próbál rávilágítani, hogy az európai harmonizáció nem mindig vezet egy tisztább, Kiss Attila Szendvicspanelek engedély nélkül?! Szerzőnk arra próbál rávilágítani, hogy az európai harmonizáció nem mindig vezet egy tisztább, átláthatóbb piac felé, ha az előírások alkalmazása és betart(at)ása

Részletesebben

Első kérdéskör. Budapest Workshop 12 May 2016

Első kérdéskör. Budapest Workshop 12 May 2016 Első kérdéskör Budapest Workshop 12 May 2016 A projekt összecsomagolásával kapcsolatban elhangzott, hogy erre a helyi közösségek jelentik a megfelelő szintet, illetve a helyi önkormányzatok. A provinciák

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. május 14-ei rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. május 14-ei rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. május 14-ei rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a részéről: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Jarecsni

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I.

TÁJÉKOZTATÓ. OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I. TÁJÉKOZTATÓ OBDK ADATVÉDELMI FELELŐSÖK TOVÁBBKÉPZÉSE / Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központ által minősített képzés/ SE-TK/2015.I./00370 2015. április 18. SZEGED Jelentkezési határidő: 2015.április

Részletesebben

Építési termékek tűzzel szembeni viselkedésének vizsgálati háttere Nyílásos homlokzatok tűzterjedési jellemzőinek vizsgálata

Építési termékek tűzzel szembeni viselkedésének vizsgálati háttere Nyílásos homlokzatok tűzterjedési jellemzőinek vizsgálata Budapest, 2010. április 15. Építési termékek tűzzel szembeni viselkedésének vizsgálati háttere Nyílásos homlokzatok tűzterjedési jellemzőinek vizsgálata CONSTRUMA 2010 29. Nemzetközi építőipari szakkiállítás

Részletesebben

Tartalom. A hónap témája. Tisztelt Előfizetőnk! Kérdése van? 2012. július IV. évfolyam 7.szám. Lakások hőszigetelése és ezek tűzvédelmi kérdései

Tartalom. A hónap témája. Tisztelt Előfizetőnk! Kérdése van? 2012. július IV. évfolyam 7.szám. Lakások hőszigetelése és ezek tűzvédelmi kérdései Tűzvédelem Gyakorlati útmutató tűzvédelmi szakemberek, munkavédelmi szakemberek, üzemeltetők, cégvezetők részére Szakmai folyóirat 2012. július IV. évfolyam 7.szám A hónap témája Tartalom Lakások hőszigetelése

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 9.1:2015.03.05. Tartalomjegyzék

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 9.1:2015.03.05. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Formátumok és dokumentálás... 3 3. A TMMK tartalma... 4 3.1. Az építmény tűzvédelmi, létesítési követelményeinek ismertetése... 4 3.2. A tűzjelző berendezés, a tűzoltó

Részletesebben

LURDY Ház. Minősítések és ami mögöttük van A papír nem minden! Tévedések és tévhitek, amire a figyelem nem szokott kiterjedni

LURDY Ház. Minősítések és ami mögöttük van A papír nem minden! Tévedések és tévhitek, amire a figyelem nem szokott kiterjedni TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség és MMK Tűzvédelmi Tagozatának szakmai napja Tervezőknek, kivitelezőknek, üzemeltetőknek, társasházkezelőknek, beruházóknak Minősítések és ami mögöttük van A papír nem

Részletesebben

ALACSONY ENERGIAIGÉNYŰ ÉPÜLETEK TŰZESETI TAPASZTALATAI. Dr. Takács Lajos Gábor BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék

ALACSONY ENERGIAIGÉNYŰ ÉPÜLETEK TŰZESETI TAPASZTALATAI. Dr. Takács Lajos Gábor BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszék ALACSONY ENERGIAIGÉNYŰ ÉPÜLETEK TŰZESETI TAPASZTALATAI Dr. Takács Lajos Gábor BME ALACSONY ENERGIA- FELHASZNÁLÁSÚ ÉPÜLETEK TŰZVÉDELMI JELLEMZŐI Vastag hőszigetelések (5-10 cm helyett 15 30 cm) a hőleadás

Részletesebben

IV. évfolyam 2. szám, március

IV. évfolyam 2. szám, március IV. évfolyam 2. szám, 2019. március Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjeszt és a Gazdasági Bizottság részére a KEOP-2009-5.3.0/A/09-2010-0159 azonosító számú "Az energetikai hatékonyság növelése a kőbányai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 1/570-286/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2014. november 13-án megtartott képviselő-testületi nyílt üléséről, Balatonfüred,

Részletesebben

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Közlekedési Tagozat KÜLDÖTTGYŰLÉS. Budapest, 2015. május 29.

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Közlekedési Tagozat KÜLDÖTTGYŰLÉS. Budapest, 2015. május 29. MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Közlekedési Tagozat KÜLDÖTTGYŰLÉS Budapest, 2015. május 29. MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Közlekedési Tagozat Levelezési cím: 1024 Budapest, Lövőház u. 37. (FŐMTERV TT Zrt.) E-mail: mmk.kozlekedesi.tagozat@fomterv.hu

Részletesebben

IX. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság KLENEN 14 konferencia MEGHÍVÓ. Osszuk meg tapasztalatainkat,

IX. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság KLENEN 14 konferencia MEGHÍVÓ. Osszuk meg tapasztalatainkat, IX. Klímaváltozás Energiatudatosság Energiahatékonyság KLENEN 14 konferencia MEGHÍVÓ Osszuk meg tapasztalatainkat, dolgozzunk együtt a természet egyensúlyának megőrzéséért Energiahatékonysági mintaprojektek

Részletesebben

Könnyűbetonok tűzvédelmi vizsgálatai

Könnyűbetonok tűzvédelmi vizsgálatai 2009. november 24. Könnyűbetonok tűzvédelmi vizsgálatai 2009. november 24. Parlagi Gáspárné tűzvédelmi laboratóriumvezető-helyettes ÉMI Nonprofit Kft. Tűzvédelmi Tudományos Osztály Fotó: Rostás Ferenc,

Részletesebben

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében

A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Általános Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A tűzvédelmi szabályozás helyzete és a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek helye a szabályozás rendszerében Dr. Bérczi László tű.

Részletesebben

Könnyűbetonok tűzvédelmi vizsgálatai

Könnyűbetonok tűzvédelmi vizsgálatai 2009. november 24. Könnyűbetonok tűzvédelmi vizsgálatai 2009. november 24. Parlagi Gáspárné tűzvédelmi laboratóriumvezető-helyettes ÉMI Nonprofit Kft. Tűzvédelmi Tudományos Osztály Fotó: Rostás Ferenc,

Részletesebben

Építési beruházáshoz tartozó követelmények

Építési beruházáshoz tartozó követelmények Építési beruházáshoz tartozó követelmények Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet alapján A rendelet hatálya kiterjed: a) az építőipari kivitelezési tevékenység

Részletesebben

Tájékoztató levél és tematika Tűzvédelmi tervezési szakmérnöki képzés

Tájékoztató levél és tematika Tűzvédelmi tervezési szakmérnöki képzés Tájékoztató levél és tematika Tűzvédelmi tervezési szakmérnöki képzés A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszéke és e 2015. februári kezdéssel indítja

Részletesebben

Megoldás falazatra. Wienerberger K+F füzetek Épületfi zika. Titán II. kétszintes családi ház részletes energetikai vizsgálata és kiértékelése

Megoldás falazatra. Wienerberger K+F füzetek Épületfi zika. Titán II. kétszintes családi ház részletes energetikai vizsgálata és kiértékelése Wienerberger K+F füzetek Épületfi zika Titán II. kétszintes családi ház részletes energetikai vizsgálata és kiértékelése Érvényes: 2012. december 1-jétől Külső teherhordó falak Profi technológiával (DRYFIX

Részletesebben

ELMÉLETI VIZSGAKÉRDÉSEK

ELMÉLETI VIZSGAKÉRDÉSEK Tűzvédelmi Szakmérnök / Építő-építész BSc tűz szi. 2015/2016. TARTÓSZERKEZETEK TŰZVÉDELME SGYMTB7081XL/2326XA N + L + SZ ELMÉLETI VIZSGAKÉRDÉSEK I. Bevezetés - tüzek 1. Mi a láng és mitől világít? Milyen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 47./ 2001.(06.21.) sz. önkormányzati rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 47./ 2001.(06.21.) sz. önkormányzati rendelete Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 47./ 2001.(06.21.) sz. önkormányzati rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról. Pécs Megyei Jogú Város

Részletesebben

Szabadtéri rendezvények TvMI a kiürítés szempontjából

Szabadtéri rendezvények TvMI a kiürítés szempontjából Szabadtéri rendezvények TvMI a kiürítés szempontjából Fischer András tű. alez. hatósági szolgálatvezető Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Készült a IV. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok 2015.

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS. Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése

MŰSZAKI LEÍRÁS. Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése MŰSZAKI LEÍRÁS Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése Építés helye: 8086 Felcsút, Fő út 137. HRSZ: 329/1 Építtető: Felcsút Község Önkormányzata 8086 Felcsút, Fő út 75.

Részletesebben

Prof. Dr. Merkely Béla

Prof. Dr. Merkely Béla Tisztelt Kolléganők, Kollégák, minden kedves Érdeklődő! 2015-ben újra a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központját érte az a megtiszteltetés, hogy az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Nyilvános ülés: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 30.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült:

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) Polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatokról. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: polgármester

TÁRGYSOROZAT. 1) Polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatokról. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: polgármester Bököny Község Képviselő-testülete 2013. március 12-i rendes üléséről Ikt. szám: 1-3/2013. határozatai: 27-35/2013. TÁRGYSOROZAT 1) Polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatokról. /szóbeli

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. november 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. november 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. 1-26/2010/JT Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Jegyzői Titkárság Településfejlesztési Osztály

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 160-13/2014. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2

Részletesebben

Szende Árpád IRODALOMJEGYZÉK. az ÉPÜLETSZERKEZETI PRAKTIKUM c. tárgy előadásaihoz, a nappali BSC építőmérnök-képzés keretében

Szende Árpád IRODALOMJEGYZÉK. az ÉPÜLETSZERKEZETI PRAKTIKUM c. tárgy előadásaihoz, a nappali BSC építőmérnök-képzés keretében Szende Árpád Alpár díjas építészmérnök, szakmérnök, vezető tervező gyémántkoszorús igazságügyi szakértő, az MTA Építészettudományi Albizottsági tagja, nemzetközi színszakértő, a színdinamika tanára, szakíró,

Részletesebben

1. melléklet a 2/2015. (II.14.) önkormányzati rendelethez 1

1. melléklet a 2/2015. (II.14.) önkormányzati rendelethez 1 1. melléklet a 2/2015. (II.14.) önkormányzati rendelethez 1 Pályázati felhívás Oroszlány Város Önkormányzata pályázatot ír ki kiegészítő önkormányzati támogatás elnyerésére a ZFR-TH/15 kódszámú Otthon

Részletesebben

CPR: Homlokzati hőszigetelő rendszerek megfelelőségének igazolása

CPR: Homlokzati hőszigetelő rendszerek megfelelőségének igazolása Lestyán Mária CPR: Homlokzati hőszigetelő rendszerek megfelelőségének igazolása Az Európai Unió területén nincs harmonizált vizsgálati szabvány az épületek homlokzatán elhelyezkedő homlokzati hőszigetelő,

Részletesebben

J e l e n t é s. 136/2012. (X. 11.) önkormányzati testületi határozat A folyószámlahitel átalakításával kapcsolatos pályázat benyújtásra került.

J e l e n t é s. 136/2012. (X. 11.) önkormányzati testületi határozat A folyószámlahitel átalakításával kapcsolatos pályázat benyújtásra került. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló Vezetői összefoglaló A fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 6/B. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy éves összevont ellenőrzési terv alapján összevont ellenőrzést

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Szőlősgyörök község Önkormányzat 2008. október 29-én tartott képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Perpits László, Locker Lászlóné, Faragó József, Ballér József Lajosné,

Részletesebben

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november

Részletesebben

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 21-én megtartott rendkívüli testületi ülésen

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 21-én megtartott rendkívüli testületi ülésen Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. január 21-én megtartott rendkívüli testületi ülésen Az ülés helye: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Az ülés

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. február 13-ai rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. február 13-ai rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. február 13-ai rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részéről:

Részletesebben

ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért Klaszter. Csirszka Gábor vállalkozásfejlesztési manager főovh.

ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért Klaszter. Csirszka Gábor vállalkozásfejlesztési manager főovh. ÖKO Közösségek a Fenntartható Jövőért Klaszter Csirszka Gábor vállalkozásfejlesztési manager főovh. 1 2 Tartalom Az építőipari vállalkozások együttműködésének jelentősége; Az ÖKO Közösségek a Fenntartható

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET GAZDASÁGI BIZOTTSÁG ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Gazdasági Bizottság és a Pénzügyi Bizottság 2011. július 7-én

Részletesebben

137 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 1-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 54/2014.

Részletesebben

A tűzvédelmi tervezés prioritásai OTSZ, mérnöki módszerek, TvMI megoldások Összefoglaló a 2017-es évről

A tűzvédelmi tervezés prioritásai OTSZ, mérnöki módszerek, TvMI megoldások Összefoglaló a 2017-es évről A tűzvédelmi tervezés prioritásai OTSZ, mérnöki módszerek, TvMI megoldások Összefoglaló a 2017-es évről A 2017-es évben folytattuk az új OTSZ megjelenésével megerősödött mérnöki szemléletű problémamegoldás

Részletesebben

FELTÉTELES ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS

FELTÉTELES ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS FELTÉTELES ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Annavölgy Község Önkormányzata (székhelye: 2529 Annavölgy, Községháza köz 2., adószáma: 15388454-2-11, telefon száma: 06-33/508-510, és fax kapcsolási

Részletesebben

Kisvárdai Járási Hivatala HATÁROZAT

Kisvárdai Járási Hivatala HATÁROZAT Kisvárdai Járási Hivatala Ügyiratszám: SZ-06/64/00127-21/2016 ÉTDR azonosító: 20160014951 ÉTDR iratazonosító: IR-000166095/2016 Ügyintéző: Bíró Viktor Telefon: 0645/795-021 e-mail cím: biro.viktor@szabolcs.gov.hu

Részletesebben

módosításáról módosításáról 181/2013.(XII.12.) sz. önk.hat. Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

módosításáról módosításáról 181/2013.(XII.12.) sz. önk.hat. Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéhez 168/2013.(XII.12.) sz. önk.hat. 35/2013.(XII.16.) önk.rendelet Napirendek elfogadásáról Fegyvernek

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) Döntés az Újfehértó-Bököny Viziközmű Beruházás megvalósításáról. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: polgármester 2) Egyebek

TÁRGYSOROZAT. 1) Döntés az Újfehértó-Bököny Viziközmű Beruházás megvalósításáról. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: polgármester 2) Egyebek Bököny Község Képviselő-testülete 2011. február 21-i rendkívüli üléséről 644-3/2011. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (30-32/2011.) TÁRGYSOROZAT 1) Döntés az Újfehértó-Bököny Viziközmű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/7/2015. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2011. augusztus 17-i soron következő ülésének Jegyzőkönyve 48/2011. (VIII. 17.) számú pénzügyi és ügyrendi bizottsági határozat A fürdőfejlesztési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15/I/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19. napján (szerda) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

Ha fontos a biztonság! ÉGHETŐ HOMLOKZATI HŐSZIGETELŐ RENDSZEREK BIZTONSÁGOS MEGOLDÁSA. Készítette: Pozsonyi László alkalmazástechnikai vezető

Ha fontos a biztonság! ÉGHETŐ HOMLOKZATI HŐSZIGETELŐ RENDSZEREK BIZTONSÁGOS MEGOLDÁSA. Készítette: Pozsonyi László alkalmazástechnikai vezető Ha fontos a biztonság! ÉGHETŐ HOMLOKZATI HŐSZIGETELŐ RENDSZEREK BIZTONSÁGOS MEGOLDÁSA Készítette: Pozsonyi László alkalmazástechnikai vezető A BIZTONSÁG az emberiség történetében mindig is az élet és a

Részletesebben

K+F és Innováció a 21. századi Európában

K+F és Innováció a 21. századi Európában K+F és Innováció a 21. századi Európában Konferencia és kiállítás Szakmai főtámogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Helyszín: Budapest, Lurdy Konferencia - és Rendezvényközpont (Könyves

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. november 24-i nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. november 24-i nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. november 24-i nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek: Nyílt ülésen:

Részletesebben

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem

Részletesebben

MAGYAR ENERGETIKAI TÁRSASÁG

MAGYAR ENERGETIKAI TÁRSASÁG MEGHÍVÓ Kedves Kolléga Hölgy! Tisztelt Kolléga Úr! A Magyar Energetikai Társaság (MET) szeretettel várja Önt Energia Műhely sorozatának tizenhetedik fórumára. Témája: Településeink energiahatékonysági

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Fehér-partok Turisztikai Egyesület beszámolója - Tájékoztatás a két

Részletesebben

Tűzeset a fodrászatban - avagy mit is kell időszakosan ellenőrizni?

Tűzeset a fodrászatban - avagy mit is kell időszakosan ellenőrizni? Tűzeset a fodrászatban - avagy mit is kell időszakosan ellenőrizni? A vizsgálati dokumentum anyagának hitelességi ellenőrzése Az igazságügyi szakértő a vizsgálatot a helyszín megtekintésével kezdte. Ezután

Részletesebben