Az indexikális főnévi mutató névmások kontextuális használata 1

Átírás

1 Csatár Péter * Tóth Enikő ** Az indexikális főnévi mutató névmások kontextuális használata 1 1. Bevezetés A főnévi mutató névmások, mint például a magyarban az ez és az az, a hétköznapi kommunikáció elengedhetetlen és igen gyakori eszközei. Használatukkal hidat teremthetünk a megnyilatkozás és a minket körülvevő fizikai világ között, létrehozva velük azt a közös figyelmi jelenetet (joint attention), amely a sikeres kommunikáció egyik alapfeltétele. Tanulmányunkban a főnévi mutató névmások rámutató gesztussal kísért használatát vesszük szemügyre, amelyet indexikális használatnak is szokás nevezni. Azt igyekszünk feltárni, hogy milyen viszonyban áll egymással a főnévi mutató névmások indexikális használata és a kontextus. Vizsgálódásaink eredményeit három nyelvre (magyar, angol, holland) kiterjedő kísérletes adatainkra támaszkodva, neo-grice-iánus fogalmi keretben ismertetjük. 2. A főnévi mutató névmásokról röviden Ahogy azt Enfield (2009) megjegyzi, minden természetes nyelvben létezik legalább egy főnévi mutató névmás. Kemmerer (1999) arra is rámutat, hogy eddig még nem írtak le olyan nyelvet, amelyikben csupán egyetlen főnévi mutató névmás van. A legtöbb nyelvben két főnévi mutató névmás található, de a háromosztatú rendszer sem ritka, és vannak négyosztatú rendszerek is (Diessel 1999). A két mutató névmással rendelkező nyelvekhez tartozik a magyar, az angol és * Debreceni Egyetem, Germanisztikai Intézet, Német Nyelvészeti Tanszék. ** Debreceni Egyetem, Angol Amerikai Intézet, Angol Nyelvészeti Tanszék. 1 A kutatást az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) K nyilvántartási számú projektje támogatta. Köszönetet mondunk a szöveg két szakmai lektorának értékes megjegyzéseikért. 67 Pragmatika_4.indb :22:53

2 Csatár Péter Tóth Enikő a holland is. Háromosztatú rendszer van a spanyol vagy az ír nyelvben (Diessel 2012), az alaszkai tlingit törzs nyelvében pedig négyosztatú rendszert találunk. A hagyományos megközelítés a kétosztatú rendszer mutató névmásainak leírásakor a beszélőtől való távolságot tekinti mérvadónak, ami a terminológiában is kifejezésre jut (közelre és távolra mutató névmás/proximális és disztális névmás). 2 Az általunk vizsgált három nyelvben kétosztatú rendszert találunk, amelynek alkotóelemei a magyarban az ez/ezek páros (közelre mutató) és az az/azok páros (távolra mutató). A szakirodalom eltérően vélekedik az emez/emezek, illetve az amaz/amazok szerepéről a magyarban. A magyar leíró grammatikák, például Kugler Laczkó (2000), az emez/amaz alakváltozatokat nyomatékosító funkcióval jellemzik, Laczkó (2003) szerint azonban a közel távol kettőség rendszerének kiteljesítését szolgálják, ami azt implikálja, hogy a magyarban inkább háromosztatú rendszerrel van dolgunk. 3 Az angol nyelvben a this/these párost proximálisoknak, míg a that/those párost disztálisoknak nevezi a szakirodalom. A holland nyelvben a proximális mutató névmás de-főneveknél (azaz hímnemű és nőnemű főnevek esetében) deze, a hetfőneveknél (azaz semleges nemű főnevek esetében) dit, a többes szám mindhárom esetben: deze. A disztális mutató névmás de-főneveknél die, a het-főneveknél dat, a többes szám mindhárom esetben: die (Tóth et al. 2014). Az alábbi táblázatban a három vizsgált nyelv főnévi mutató névmásait szemléltetjük. 1. táblázat A főnévi mutató névmások magyar angol holland proximális disztális proximális disztális proximális disztális ez/ezek az/azok this/these that/those deze dit/deze die dat/die A főnévi mutató névmásoknak szokás megkülönböztetni indexikális és nem indexikális használatát. Tanulmányunkban Levinson (2004) és O Keeffe et al. (2011) taxonómiájához kapcsolódunk, amelynek részletes bemutatására itt nem térünk ki, csak a releváns alcsoportokat mutatjuk be a 3.2. pontban. 4 2 Ugyanez elmondható a háromosztatú rendszerekről is, ahol a fentiek mellett megjelenik még egy mediális terminus is (l. spanyol, ír). Vannak azonban olyan háromosztatú rendszerek, mint például a japán mutató névmási rendszer, ahol a mediális névmás a címzettől való távolságot kódolja (Diessel 2012). A négyosztatú rendszereknél általában már nemcsak a beszélőtől, hanem a címzettől való távolság is szerepet kap. 3 Úgy véljük, hogy célszerű lenne korpuszalapú és kísérleti, valamint diakrón vizsgálódásokat is végezni, amelyek fényt deríthetnének a magyar mutató névmási rendszer természetére, azaz két- vagy háromosztatúságára. 4 A részletes taxonómiához l. Levinson (2004); Tóth Csatár (2014). 68 Pragmatika_4.indb :22:54

3 Az indexikális főnévi mutató névmások kontextuális használata 3. A kontextusról általában A főnévi mutató névmások indexikális használata mindig kontextusfüggő, és számos vizsgálódás irányult azokra a tényezőkre, amelyek befolyásolják vagy befolyásolhatják a főnévi mutató névmások indexikális használatát. Viszont vagy talán éppen ezért kevesebb szó esik arról, hogy milyen jellegűek azok a kontextusok, amelyekben a különféle tényezők kifejtik a hatásukat. Az alábbiakban ezért azokat a kérdéseket tekintjük át kísérleti eredményeinkre támaszkodva, amelyek a kontextus megváltozása során vetődnek fel a főnévi mutató névmások indexikális használatával kapcsolatban. A kontextus fogalma központi szerepet játszik a pragmatikában, meghatározása azonban, vagyis a kontextust alkotó tényezők és azok kapcsolatának az egyértelműsítése, éppen a pragmatika sokfélesége miatt, nem könnyű feladat. Jelen tanulmányban ezért nem is kívánunk a kontextus fogalmához kapcsolódó elméleti és gyakorlati kérdésekkel foglalkozni (l. Duranti Goodwin 1992; Bach 2003 vagy újabban Finkbeiner et al. 2012), hanem Cruse (2006) és Cummings (2014: 15 16) általános meghatározásaiból kiindulva a kontextus fogalmán a megnyilatkozások létrehozásában és értelmezésében közrejátszó tényezők öszszességét értjük, melyeket rövidítve szintén kontextusnak szokás nevezni. 5 A kontextustényezőket négy nagyobb csoportra osztva megkülönböztethetjük a megnyilatkozás 1. fizikai vagy szituatív kontextusát, amely egy diskurzus külső körülményeit fogja át, és amelybe beleértjük a diskurzus jelenlévő résztvevőit, a szituációban fellelhető tárgyakat, továbbá a diskurzus időbeli és térbeli dimenzióit; 2. episztemikus kontextusát, vagyis a beszélőnek és a címzettnek egymásra és a világra vonatkozó háttértudását; 3. diskurzuskontextusát, azaz a megnyilatkozást megelőző kotextust, a megnyilatkozás nyelvi elemeit és a formálódó, azaz a megnyilatkozást követő kotextust; valamint 4. a résztvevők szociális státuszára vonatkozó feltételezéseket, azaz hogy milyen társadalmi viszony áll fenn a résztvevők között. 5 A magyar szakirodalomban Németh T. (1996, 2003, 2006), valamint Tátrai (2004, 2011) foglalkoztak behatóbban a kontextus fogalmával. Míg utóbbi funkcionalista perspektívából közelít a tárgyhoz, és két nagyobb csoportot különít el (a diskurzusszituáció tartalmi, fizikai és cselekvésbeli aspektusait egyfelől, valamint a résztvevők mentális világát másfelől), addig Németh T. általános megközelítést alkalmazva a kontextustényezők három csoportját azonosítja: a fizikai, az enciklopédikus és a diskurzuskontextust. Vö. ehhez Nagy C. (2014) munkáját, ahol a szerző a fentieken túl a történeti pragmatika kontextusfogalmát elemzi részletesebben. 69 Pragmatika_4.indb :22:54

4 Csatár Péter Tóth Enikő Ezeknek a kontextustényezőknek a megkülönböztetése azért is fontos kiindulópont a pragmatikai elemzés számára, mivel az egyes tényezők nyelvileg is különféleképpen jelölődhetnek a diskurzusban (vö. anaforikus utalás mint a megelőző diskurzus eszköze vagy a személydeixis szociális státuszt jelölő funkciója). Ezen tényezők összjátéka révén jön létre az a speciális kontextus, amelyben egy megnyilatkozás megformálódik vagy értelmeződik. A kontextus a diskurzus során folyamatosan alakul, tehát dinamikus, hiszen változhat a fizikai környezet, vagy átalakulhat az episztemikus kontextus és ezekkel összefüggésben a diskurzuskontextus is. Amikor a főnévi mutató névmások indexikális használatát vizsgáljuk, akkor éppen arra vagyunk kíváncsiak, hogy a kontextus mely tényezői milyen értelemben befolyásolják a résztvevőket abban, hogy mely névmásokat használják megnyilatkozásaikban. Levinson (2004: 107) ezzel kapcsolatban a következőképpen fogalmaz: a deiktikus kifejezések szükségszerűen kontextuális tényezőket hívnak elő, hiszen szemantikai megszorításaik között szerepel egy kontextuális változó Deixis és kontextus A deiktikus kifejezések jelentéstani szempontból is különlegesek (Abbott 2012), és ennek megfelelően különleges megközelítést igényelnek. Ahogy arra Kaplan (1989a) rámutatott, jelentős eltérés van egyfelől a valódi demonstratívumok, például a rámutató gesztussal kísért mutató névmások (ez, az) használata és másfelől a tiszta indexikusok mint a személydeixis (én, te), valamint a temporális deixis (tegnap, most) között. Kaplan (1989a: 492) így foglalja össze a különbséget: [ ] a tiszta indexikus kifejezések referenciája a kontextus függvénye, a valódi demonstratívumok referenciája a hozzájuk társított demonstráció [= a szándékolt referencia indikálása] függvénye. Ha te és én mindketten azt mondjuk, hogy»én«, akkor különböző személyekre referálunk. Az [ ]»az«[ ] demonstratívum számos tárgyra képes referálni pusztán a hozzá társított demonstráció megfelelő módosítása által. 7 Zimmermann (2012) kapcsolódva Kaplan (1989a) azon állításához, hogy a rámutató gesztus határozza meg az indexikális főnévi mutató névmás refe- 6 [Deictic expressions] necessarily invoke features of the context because of a contextual variable built into their semantic conditions (Levinson 2004: 107). 7 [ ] The referent of a pure indexical depends on the context, and the referent of a demonstrative depends on the associated demonstration [= an accompanying indication of the intended reference]. If you and I both say I we refer to different persons. The demonstrative [ ] that [ ] can be correctly used to refer to any one of a wide variety of objects simply by adjusting the accompanying demonstration. A magyar terminológiához l. Vecsey (2007). 70 Pragmatika_4.indb :22:54

5 Az indexikális főnévi mutató névmások kontextuális használata rensét kifejti, hogy a rámutató gesztus egyfelől objektív, hiszen ugyanúgy része a fizikai kontextusnak, mint maga a beszélő vagy a címzett. Ugyanakkor Zimmermann (2012) Kaplan (1989b) alapján arra is felhívja a figyelmet, hogy a rámutató gesztus másfelől szubjektív, mivel az, hogy a beszélő tulajdonképpen mire mutat rá, a beszélő intencióitól függ. Tekintsük az alábbi példát, és tegyük fel, hogy egy könyvtárban, egy könyvekkel telepakolt polc előtt hangzik el. (1) Ismered azt a könyvet? A legjobb nyelvészeti bevezetés, amit valaha olvastam. Ebben az esetben a főnévi mutató névmást tartalmazó DP referenciája nyilvánvalóan a beszélő intenciójának és a hallgatóra vonatkozó háttérismereteinek függvénye, és alkalmasint a referencia a beszélő személyétől függően változhat, és ennyiben szubjektív. A hallgató számára ezért a kontextus egyéb tényezőinek ismerete, pontosabban azok elegye alapján válik csak azonosíthatóvá az a konkrét kötet, amelyre a gesztussal kísért megnyilatkozás utal. Ilyen ismeretek lehetnek a fizikai kontextus azon elemei, hogy melyik polcon találhatók nyelvészeti bevezető kötetek, valamint a hallgató nyelvészeti háttértudása, amely az episztemikus kontextus része, továbbá azok a feltételezések, amelyekkel a hallgató rendelkezik a beszélő nyelvészeti ismereteiről. Kaplan (1989a, 1989b) elemzésével rokonítható Enfield felfogása a főnévi mutató névmások kontextualizáltságáról (Enfield 2009). Enfield a lao kétosztatú rendszerű főnévi mutató névmások használatát elemezve egyrészt feltételezi, hogy a főnévi mutató névmások egy ún. magjelentéssel (primitive demonstrative meaning) rendelkeznek. A magjelentés, amelyet Enfield (2009) DEM-nek nevez, nem más, mint hogy van egy jól azonosítható referens a kontextusban, amelyre a főnévi mutató névmás utal (ez, az). A DEM azért magjelentés, mert egyrészt nem bontható további jelentés-összetevőkre, másrészt mert állandó, azaz független attól, hogy éppen milyen körben használjuk a névmást, legyen szó indexikális vagy nem indexikális (például anaforikus) használatról. 8 A főnévi mutató névmások nyelvhasználati szempontból legfontosabb funkciója a figyelem ráirányítása valamire, a figyelem irányítása azonban minthogy nem szemantikai jegy, hanem jelhasználati funkció további értelmezést igényel. 8 Enfield részletesen elemzi a lao nyelv kétosztatú rendszerében azt, hogy melyik mutató névmás elsődleges a másikkal szemben, és ez alapján megkülönbözteti a DEM és DEM NOT HE- RE jelentésű mutató névmásokat. Ezt a rendszert kiterjeszthetőnek véli más kétosztatú mutató névmási rendszerrel rendelkező nyelvekre is. Mivel érvelésünket nem érinti ez a különbségtétel, a DEM NOT HERE jelentéssel itt most nem foglalkozunk (vö. Enfield 2009: 29 37). 71 Pragmatika_4.indb :22:54

6 Csatár Péter Tóth Enikő A mutató névmások értelmezése ezért Enfield (2009) munkájában kiegészül egy, a kontextusbeli használatot megragadó elvvel, a Clark et al. (1983) által bevezetett optimális design elvével. Ez a főnévi mutató névmásokra vonatkoztatva a következőképpen parafrazeálható: a beszélő úgy hozza létre a megnyilatkozást, amely az indexikális mutató névmást is tartalmazza, hogy jó okkal feltételezhesse a címzettről, hogy a címzett a megnyilatkozás és benne az indexikális mutató névmás révén képes lesz egyértelműen azonosítani a referenst az így kiemelt, a kontextusban fellelhető információk segítségével. Az optimális design elve tehát egy figyelemkoordináló elv, amelynek az a szerepe, hogy a beszélő és a címzett együttes aktív közreműködése létrehozza azt a közös figyelmi jelenetet, amelyben a szándékolt referens vélhetően kölcsönösen száliens (mutually salient) mind a beszélő, mind pedig a címzett számára (Levinson 2004; Diessel 2006, 2012; Enfield 2009: 36). Az előbbi példánkat ennek tükrében a következőképpen elemezhetjük: a beszélő és a címzett a könyvtári polcnál áll; a beszélő a polc felé mutatva a mutató névmás használatával azt a magjelentést aktiválja, hogy azonosíthatóvá kíván tenni egy referenst. A címzett pedig az optimális design elve alapján úgy értelmezi ezt a megnyilatkozást, hogy a beszélő feltételezte róla (a címzettről), hogy a mutató névmás indexikális használatával világos lesz számára, hogy a kontextusban fellelhető információhalmazból melyek azok, amelyek révén azonosítani tudja a beszélő által szándékolt referenst. A mutató gesztus ebben a konstellációban a közös figyelmi jelenet együttes létrehozását koordináló eszköz, amely a kontextusban hozzáférhető információk rendezésében és a referens szálienssé tételében nyújt segítséget a címzett számára. A fentiekben vázolt szemantikai és pragmatikai kutatások összességében arra hívják fel a figyelmet, hogy a kontextus szerepe külön vizsgálat tárgyát kell, hogy képezze, mivel a mutató névmások használata teljes egészében csak a kontextuális tényezők függvényében válik érthetővé A kontextusok differenciálása Mint arra már fentebb utaltunk, a főnévi mutató névmások gesztussal kísért (azaz indexikális) használatát Levinson (2004) két további alcsoportra osztja fel, megkülönböztetve a kontrasztáló (lásd a (3) példát) és a nem kontrasztáló használatokat (lásd a (2) példát). Ezen használati módokat Levinson (2004: 108) példák segítségével illusztrálja, de részletesebben nem vizsgálja őket, és definíciókat sem fogalmaz meg: (2) I hurt this finger. Ezt az ujjamat sértettem meg. 72 Pragmatika_4.indb :22:54

7 Az indexikális főnévi mutató névmások kontextuális használata (3) I broke this tooth first and then that one next. Először ez a fogam tört le, aztán az. A kontrasztáló használatot magyar, illetve holland nyelvi példákkal is szemléltethetjük: (4) Ezt a dobozt vidd le a pincébe, azt viszont hagyd a helyén. (Laczkó 2012: 296) (5) Ik vind deze tafel mooi, maar die is lelijk. (Tóth et al. 2014: 615) Ez az asztal tetszik, de az csúnya. A kontrasztáló használat fogalmát a továbbiakban általánosan is kiterjesztjük az olyan kontextusokra, amelyekben a kontrasztálást valamilyen nyelvi eszköz jelöli, mint például a (4)-ben és az (5)-ben. A kontrasztálást jelölő nyelvi eszköz lehet ellentétes értelmű kötőszó vagy fókuszszerepű mondatösszetevő is (É. Kiss 1998, 2003). A fókusz kimerítően azonosító funkciójával összhangban, illetve Chafe (1994) kontrasztivitásdefiníciójára támaszkodva a kontrasztáló kontextusokat az alábbi két tulajdonsággal jellemezzük: (i) (ii) a kontrasztálás magában foglalja egy bizonyos jelölt azonosítását egy adott, a szövegelőzményből vagy a beszédhelyzetből kikövetkeztethető halmaz elemei közül; a kontrasztálás mint beszélt nyelvi jelenség gyakran túlmutat a társalgási fordulókon. 9 Levinson (2004) fenti distinkciójából, valamint abból a felismerésből kiindulva, hogy a kétosztatú rendszerek inherensen hordozzák a szembeállítás lehetőségét (Kaiser 2011; Diessel 2012; Scott 2013), továbbá figyelembe véve azt, hogy Levinson (2004) szerint a főnévi mutató névmások használata egy beépített kontextuális változóval bír, a kontrasztálás két jellemző tulajdonságát az alábbi módon építjük be a cikk első felében explikált kontextusfogalomba: Kontrasztáltság: fizikai kontextus: nincs megszorítás; episztemikus kontextus: a kontrasztált entitások már ismertek a beszélő és a címzett számára; 9 A társalgási forduló fogalmához l. Sacks et al. (1974). 73 Pragmatika_4.indb :22:54

8 Csatár Péter Tóth Enikő diskurzuskontextus: a kontrasztáltság nyelvileg expliciten megjelenik (ellentétes mellérendelést kifejező kötőszavak, hasonlító határozói mellékmondati szerkezetek, kitöltött fókuszpozíció); szociális kontextus: nem releváns. Azokat a kontextusokat, amelyek nem elégítik ki a fenti meghatározást, a továbbiakban neutrális kontextusnak nevezzük. Az alábbiakban ismertetendő kísérletek szintén ezen a differenciált kontextusfogalmon alapultak. 4. A kísérletsorozat 4.1. A kísérletek alapfeltevése, célja és módszere Az elvégzett kísérletek alapfeltevése az, hogy egy beszélő adott kontextusban soha nem önkényesen választ a két főnévi mutató névmás között, pont ellenkezőleg: választása mindig a szóba jöhető két demonstratívum jelentésétől, illetve a kontextuális faktorok összjátékától függ (Enfield 2009: 32). Neutrális kontextusban három nyelvben (magyar, angol, holland) teszteltük, hogy a távolság, illetve az elérhetőség befolyásolja-e a főnévi mutató névmás megválasztását. Továbbá azt is megvizsgáltuk, hogy neutrális és kontrasztáló kontextusban eltérő-e a névmások eloszlása. 10 A produkciós kísérletekben az ún. scripted dialogue technikát alkalmaztuk; az anyanyelvi beszélők egy online feleletválasztós tesztet töltöttek ki, ami egy bútorboltban elhangzó párbeszédet tartalmazott. A résztvevők feladata az volt, hogy a beszélő részéről minden egyes esetben rámutató gesztus használatát feltételezve válasszák ki a párbeszédbe szerintük jobban illő főnévi mutató névmást tartalmazó kifejezést A kísérletsorozat eredményei A kísérletsorozat eredményei alátámasztották azt a feltevést, hogy a kontextus jellege befolyásolja az indexikális mutató névmások használatát, ugyanis mindhárom nyelvben szignifikáns eltérés mutatkozott a mutató névmások eloszlása között neutrális és kontrasztáló kontextusban. Az eredmények igazolták, hogy neutrális kontextusban a távolság döntő szerepet játszik az indexikális főnévi mutató névmások használatában. Ezzel szemben kontrasztáló kontextusban a távolság önmagában nem képes meghatározni a mutató névmások használatát, 10 A kísérletsorozat részletes ismertetéséhez l. Tóth Csatár (2014), Tóth (2014), illetve Tóth et al. (2014). 74 Pragmatika_4.indb :22:54

9 Az indexikális főnévi mutató névmások kontextuális használata hiszen a kontrasztáló kontextusokban, amikor a beszélőhöz közel elhelyezkedő entitásokra utalt a beszélő, megváltozott a választott mutató névmások eloszlása, mégpedig megnőtt a távolra mutató névmások használati aránya. Úgy véljük, ez azzal magyarázható, hogy neutrális kontextusokban viszonylag nagy azon entitások száma, amelyekre a mutató névmások utalhatnak. Vagyis a beszélőtől való relatív távolság fontos szerepet tölt be a referálásban, és ezzel a mutató névmás megválasztásában is. Kontrasztáló kontextusokban azonban a szóba jöhető entitások száma jóval kisebb, a legtöbb esetben csupán két/néhány entitásra vagy azok csoportjaira lehetséges utalni Az eredmények elemzése, nyitott kérdések Kísérletünk eredményei arra engednek következtetni, hogy kontrasztáló kontextusokban jelen van legalább egy további tényező is a távolság mellett. A kontextus jellege azért fontos, mert meghatározhatja a szóba jöhető tényezők körét, illetve befolyásolhatja esetleges interakciójukat is. Ez azonban további kutatás tárgyát kell, hogy képezze. Úgy véljük tehát, hogy a kontextus kontrasztáló jellege mintegy előhívja, illetve aktiválja a releváns tényezőket, esetleg a szóban forgó tényezők újraértelmezését váltja ki Kísérleteink eredményei ezen a ponton ellentmondanak Diessel (2012) azon angol nyelvre vonatkozó megállapításainak, miszerint kontrasztív használatkor pusztán az entitások deiktikus centrumtól való távolságán múlik a rájuk utaló mutató névmás megválasztása, míg nem kontrasztáló használat esetén a két angol főnévi mutató névmás gyakran felcserélhető, azaz a névmások nem hordoznak inherens távolságjegyet. Diessel (2012) az alábbi két példával szemlélteti feltevését, ahol (1) kontrasztáló, míg (2) nem kontrasztáló: (1) This one (here) is bigger than that one (over there). Ez (itt) nagyobb, mint az (ott). (2) I like this/that one better. Ez/az jobban tetszik. Mindazonáltal vitatható, hogy Diessel (2) példája nem kontrasztál, mivel annak ellenére, hogy nincs megnevezve az, amit kevésbé szeret a beszélő, véleményünk szerint a példában szereplő határozó inherensen kontrasztál. Ezért nincs is feltétlenül szükség arra, hogy a megnyilatkozás konkrétan tartalmazza, hogy mitől határolódik el a beszélő. Elegendő, ha a kontextus valamely eleme esetünkben a határozó aktiválja azt mentálisan. A kontrasztálás akkor is kifejeződik ugyanis, ha nem világos a címzett számára, hogy mit is szeret kevésbé a beszélő. Úgy látjuk tehát, hogy abban az esetben, amikor a kontrasztált entitások közül az egyik közel, a másik pedig távol helyezkedik el a beszélőtől, mint a (2) fent, valóban a Diessel (2012) által leírt esettel állunk szemben; a kísérletünkben vizsgált kontrasztáló kontextus azonban, amikor a referált entitások a beszélőhöz közel helyezkednek el, nem magyarázható Diessel (2012) elképzelése mentén, azaz ebben a fajta kontrasztáló kontextusban a távolság mint faktor nem képes önmagában megmagyarázni a névmásválasztást. Eredményeink ugyanakkor összhangban vannak Enfield (2009) felfogásával, miszerint a kétosztatú rendszerek főnévi 75 Pragmatika_4.indb :22:55

10 Csatár Péter Tóth Enikő Ezt a feltevést azon kontrasztáló kontextusoknak a megvitatásával szemléltetjük, ahol a beszélő hozzá közel elhelyezkedő entitásra való utaláskor távolra mutató névmást használ. Ekkor a távolság még mindig szerepet játszhat a mutató névmás megválasztásában, de csak a proximális dimenzióban. Azaz ebben az esetben, mivel a szóba jöhető entitások mind közel vannak a beszélőhöz, a tér mintegy újradimenzionálódik, és a közel távol fogalma csak ezen belül értelmeződik. Például a beszélőhöz való közvetlen közelség válik prominenssé. (6) Ezt kérem, az pedig maradjon a helyén. (Laczkó 2008: 326) A kurrens nemzetközi szakirodalomban több faktor hatását is vizsgálják. Például Coventry et al. (2014) amellett érvelnek, hogy az angol nyelvben a főnévi mutató névmások megválasztása több tényezőtől is függ. Úgy vélik, hogy mindaz, ami más nyelvek mutató névmási rendszerében lexikalizálódik, az a kétosztatú rendszerekben mint befolyásoló tényező lehet jelen. Kísérletükben igazolták a láthatóság (visibility), a tulajdonlás (ownership) és az ismertség (familiarity) szerepét az angolban. Arab nyelvre vonatkozó vizsgálódásai során Jarbou (2010) is megemlíti a láthatóság szerepét. Scott (2013: 53 54) emotív tényezők szerepét is felveti, Diessel (1999), Cornish (2001) és mások munkáira hivatkozva. 12 A magyar nyelvben a beszélőnek a referált entitásokhoz való érzelmi viszonyulása (pl. undor, félelem, tetszés, nemtetszés) szintén megjelenhet a főnévi mutató névmások használatakor. Tekintsük a következő helyzetet: a beszélő, aki gyermeke élővilág iránti érdeklődésétől szenved már évek óta, az alábbi megnyilatkozásban egy döglött békára referál, ami a szőnyegen van előtte, és amitől undorodik, azaz negatív attitűdöt alakít ki az entitással szemben: (7) Tegnap egy gyíktetemet találtam az ágyadban. Most mi az a szőnyegen? Úgy véljük továbbá, hogy az érzelmi attitűd is befolyásolhatja a választást a proximális és a disztális névmás között. Ha például a beszélő valamilyen érzelmi kapcsolatban áll a referált személlyel, akkor vélhetőleg a proximális névmást választja, ha azonban kívülállóként tekint magára, akkor inkább a disztális névmást használja. Például egy focimeccs alatt a focista, aki számára a meccs kimutató névmásainak magjelentése nem redukálható a deiktikus centrumtól való távolság kifejezésére, és használatuk csak a kontextus függvényében explikálható. 12 Cornish (2001) nem indexikális példák elemzésekor szolidaritáshatásról (solidarity effect) beszél (l. még Diessel 1999). 76 Pragmatika_4.indb :22:55

11 Az indexikális főnévi mutató névmások kontextuális használata menetele nagy fontossággal bír, csapattársa ügyetlenkedését látva, valószínűleg az alábbi megnyilatkozást tenné: (8) Ez meg mit szerencsétlenkedik ott a labdával? Ezzel szemben, ugyanezt a szituációt látva egy semleges néző ugyanezt inkább így jellemezné: (9) Az meg mit szerencsétlenkedik ott a labdával? Egy másik releváns, a szakirodalomban (Piwek et al. 2008; Scott 2013) is gyakran említett példa, az orvosok páciensekkel való kommunikációja, szintén arra utal, hogy megfontolandó az involváltság vs. nem involváltság közötti distinkció bevezetése: (10) Sajog még az a fog? A tényezők, és speciálisan az emotív faktorok hatásának vizsgálatához új adatforrások bevonására van szükség. Ilyen adatforrás lehet az Enfield (2009) által preferált résztvevő megfigyelés, vagy például a vizuális és auditív adatokat egyesítő videófelvételek feldolgozása, amelyek pragmatikai kihasználása a magyar nyelvre nézve még gyerekcipőben jár (vö. Németh T. 2011). 5. Összegzés A szakirodalomban több szerzőnél elszórtan vizsgált jelenség feltárása további kutatásokat igényel, ahogyan a főnévi mutató névmások használatát befolyásoló tényezők egységes keretben történő elemzése és egymáshoz való viszonyának feltárása szintén várat még magára. Fontos feltárni azt, milyen tényezők alapján dől el, hogy adott kontextusban egy adott nyelvhasználó melyik névmást preferálja. Kísérletsorozatunk eredményei alapján megállapíthatjuk, hogy az indexikális névmáshasználatot befolyásoló tényezők és interakciójuk vizsgálata nem nélkülözheti a kontextusok jellegének szisztematikus feltérképezését. 77 Pragmatika_4.indb :22:55

12 Csatár Péter Tóth Enikő Szakirodalom Abbott, Barbara Reference: foundational issues. In: Claudia Maienborn Klaus von Heusinger Paul Portner (szerk.): Semantics: an international handbook of natural language meaning. (Vol. 1.) Berlin, Mouton de Gruyter, Bach, Kent Context ex machina. In: Gendler Szabó Zoltán (szerk.): Semantics versus pragmatics. Oxford, Oxford University Press, Chafe, Wallace L Discourse, consciousness, and time: the flow and displacement of conscious experience in speaking and writing. Chicago, University of Chicago Press. Clark, Herbert H. Robert Schreuder Samuel Buttrick Common ground and the understanding of demonstrative reference. Journal of Verbal Learning and Verbal Behavior 22/2: Cornish, Francis Modal that as determiner and pronoun: the primacy of the cognitive interactive dimension. English Language and Linguistics 5/2: Coventry, Kenny R. Debra Griffiths Colin J. Hamilton Spatial demonstratives and perceptual space: describing and remembering object location. Cognitive Psychology 69: Cruse, Alan A glossary of semantics and pragmatics. Edinburgh, Edinburgh University Press. Cummings, Louise Pragmatic disorders. Dordrecht, Springer. Diessel, Holger Demonstratives: form, function, and grammaticalization. Amsterdam, John Benjamins. Diessel, Holger Demonstratives, joint attention, and the emergence of grammar. Cognitive Linguistics 17/4: Diessel, Holger Deixis and demonstratives. In: Claudia Maienborn Klaus von Heusinger Paul Portner (szerk.): Semantics: an international handbook of natural language meaning. (Vol. 3.) Berlin, Mouton de Gruyter, Duranti, Alessandro Charles Goodwin (szerk.) Rethinking context: language as an interactive phenomenon. Cambridge: Cambridge University Press. Enfield, Nick J The anatomy of meaning: speech, gesture, and composite utterances. Cambridge, Cambridge University Press. É. Kiss Katalin Informational focus vs. identification focus. Language 74/2: Pragmatika_4.indb :22:55

13 Az indexikális főnévi mutató névmások kontextuális használata É. Kiss Katalin Mondattan. In: É. Kiss Katalin Kiefer Ferenc Siptár Péter (szerk.): Új magyar nyelvtan. Budapest, Osiris Kiadó, Finkbeiner, Rita Jörg Meibauer Petra B. Schumacher (szerk.) What is a context? Linguistic approaches and challenges. Amsterdam, John Benjamins. Jarbou, Samir Omar Accessibility vs. physical proximity: an analysis of exophoric demonstrative practice in spoken Jordanian Arabic. Journal of Pragmatics 42/11: Kaiser, Elsi Salience and contrast effects in reference resolution: the interpretation of Dutch pronouns and demonstratives. Language and Cognitive Processes 26/10: Kaplan, David 1989a. Demonstratives. In: Joseph Almog John Perry Howard Wettstein (szerk.): Themes from Kaplan. Oxford, Oxford University Press, Kaplan, David 1989b. Afterthoughts. In: Joseph Almog John Perry Howard Wettstein (szerk.): Themes from Kaplan. Oxford, Oxford University Press, Kemmerer, David Near and far in language and perception. Cognition 73: Kugler Nóra Laczkó Krisztina A névmások. In: Keszler Borbála (szerk.) Magyar grammatika. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, Laczkó Krisztina A mutató névmások funkcionális vizsgálata. Magyar Nyelvőr 127/3: Laczkó Krisztina A mutató névmási deixisről. Általános Nyelvészeti Tanulmányok 22: Laczkó, Krisztina Spatial deixis and demonstrative pronouns in Hungarian. In: Christopher Hart (szerk.): Selected papers from the 3rd UK Cognitive Linguistics conference. (Vol. 1.) Cambridge, UK CLA, Levinson, Stephen C Deixis. In: Laurence R. Horn Gregory Ward (szerk.): The handbook of pragmatics, Oxford, Blackwell, Nagy C. Katalin Kontextus(ok) a grammatikalizációs jelentésváltozás irodalmában. Jelentés és Nyelvhasználat 1: Németh T. Enikő A szóbeli diskurzusok megnyilatkozáspéldányokra tagolása. (Nyelvtudományi Értekezések 142.) Budapest, Akadémiai Kiadó. Németh T. Enikő A kommunikatív nyelvhasználat elvei. Általános Nyelvészeti Tanulmányok 20: Pragmatika_4.indb :22:55

14 Csatár Péter Tóth Enikő Németh T. Enikő Pragmatika. In: Kiefer Ferenc (szerk.): Magyar nyelv. Budapest, Akadémiai Kiadó, Németh T. Enikő (szerk.) Ember-gép kapcsolat. A multimodális ember-gép kommunikáció modellezésének alapjai. Budapest: Tinta Könyvkiadó. O Keeffe, Anne Brian Clancy Svenja Adolphs Introducing pragmatics in use. New York, Routledge. Piwek, Paul Robbert Jan Beun Anita Cremers Proximal and distal in language and cognition: evidence from deictic demonstratives in Dutch. Journal of Pragmatics 40/4: Sacks, Harvey Emanuel A. Schegloff Gail Jefferson A simplest systematics for the organization of turntaking for conversation. Language 50/4: Scott, Kate This and that: a procedural analysis. Lingua 131: Tátrai Szilárd A kontextus fogalmáról. Magyar Nyelvőr 128/4: Tátrai Szilárd Bevezetés a pragmatikába. Funkcionális kognitív megközelítés. Budapest, Tinta Könyvkiadó. Tóth Enikő Gestural demonstratives in English: an experiment. Argumentum 10: Tóth Enikő Csatár Péter A főnévi mutató névmások indexikális használatát befolyásoló tényezők a magyarban. Jelentés és Nyelvhasználat 1: Tóth Enikő Csatár Péter Arina Banga Exploring Hungarian and Dutch gestural demonstratives. In: Ludmila Veselovská Markéta Janebová (szerk.): Complex visibles out there. Proceedings of the Olomouc linguistics colloquium 2014: language use and linguistic structure. Olomouc, Palacký University, Vecsey Zoltán Hogyan referál az itt és a most? Magyar Nyelvőr 131/3: Zimmermann, Thomas Ede Context dependence. In: Claudia Maienborn Klaus von Heusinger Paul Portner (szerk.): Semantics: an international handbook of natural language meaning. (Vol. 3.) Berlin, Mouton de Gruyter, Pragmatika_4.indb :22:55