Ez volt aztán a MAJÁLIS!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ez volt aztán a MAJÁLIS!"

Átírás

1 XIV. évfolyam 4. szám május SZIGETSZENTMIKLÓS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Ez volt aztán a MAJÁLIS! N apsütéssel kezdôdött, de délutánra esôben végzôdött az idei majális, ám senki nem kenôdött el az égiek játékán. A felhôtlen vidámságé és tánckavalkádé volt ez a nap, tán soha ennyien nem voltak még a Kéktón. Minden olyan volt, mint a régi majálisokon, ám nemcsak a sör-virsli párosítás és a megállás nélkül forgó körhinta miatt. A szerelmesek kézenfogva andalogtak, a családok pedig a leterített pokrócokon pihenve élvezték a szûnni nem akaró zenét. (Képes összeállítás a 6. oldalon) A TARTALOMBÓL VOLÁNBUSSZAL LAKIHEGYRE Sikerült meghoszszabbítani a Volánbusz útvonalát, így már menetrend szerinti járat is összeköti a város belterületét Lakiheggyel. (Részletek a 2. oldalon) SZÁGULDÁS A SEMMIBE? Felemás a fogadtatása a leendô csepeli gerincútnak a térség polgármesterei körében. Van, aki szerint az egyszerûsített terv miatt csak egy béna kacsa valósulhat meg. (Bôvebben a 12. oldalon) HELYETTÜNK FUTOTTAK Különleges erôpróbán vett részt Czifra Ferenc és felesége: hazánkból egyedüliként indultak a London Maratonon, a távot teljesítették is. (Beszámolónk a 18. oldalon) ÉREMESÔ A SZIGET OLIMPIÁN Második alkalommal rendezte meg városunk a Sziget Olimpiát, 18 iskola hétszáz diákja mérte össze tudását. A külföldi testvérvárosokból is érkeztek tanulók. (Tudósításunk a 19. oldalon) IDÔJÁRÁS-ELÔREJELZÉS (hétfô) (kedd) (szerda) (csütörtök) (péntek) (szombat) (vasárnap) (hétfô) (kedd) (szerda) 9 C, 20 C 10 C, 22 C 12 C, 24 C 12 C, 22 C 10 C, 23 C 10 C, 20 C 12 C, 22 C 14 C, 25 C 13 C, 25 C 14 C, 24 C

2 ÖNÉ A SZÓ: Mi a véleménye az utak állapotáról? Összefogással oldották meg a Volánjárat meghosszabbítását Javult lakihegy tömegközlekedése Az elmúlt években több száz millió forintot költött Miklós önkormányzata útépítésre, felújításra, de még sok a tennivaló. Vajon a város lakóinak mi a véleménye az utak állapotáról? DANÓ MARGIT: A Csépi úton dolgozom és naponta tapasztalom, hogy életveszélyes arrafelé közlekedni. Az utak szûkek, a járdák keskenyek, nincs hely a kerékpárosoknak, a forgalom nagy, a tömegközlekedés rossz. Az anyukák kénytelenek biciklivel vinni gyerekeiket iskolába, óvodába, és ez olykor nagyon veszélyes vállalkozásnak tûnik. A város utcái már nem bírják a megnövekedett forgalmat, mindenképpen szélesíteni kéne az utakat. KLEIN LÁSZLÓ: Nekem nagyon lesújtó véleményem van a város útjairól. Hivatásos sofôrként dolgozom 30 éve és szerintem azóta nem javították ki a fôútvonalak hibáit. A Gyári utat is csak toldozgatjákfoltozgatják, teljesen hullámos a felülete. Az utóbbi években rendkívüli mértékben megnôtt a forgalom, ennek megfelelôen kellene kezelni az utakat is. JUHÁSZ MARIANN: A mi környékünkön, az Oázis környékén szerencsére egyre több utcát burkoltak le az utóbbi években, de látom, hogy újabb területeket építenek be, és nincs megfelelô úthálózat. A Buckában, a Páratlan Cukrászda környékén alig lehet bemenni némelyik utcába, jó lenne, ha a telkek kialakítói elôbb utakat építenének és csak utána kezdôdne meg az építkezés. HEGEDÛS FERENC: Szerencsére én a központban lakom, így nem kell minden nap a Buckában vagy a Haraszti úton zötykölödnôm, de tisztában vagyok vele, hogy még sok fejleszteni való van. Naponta hallom diáktársaim panaszait Miklós útjainak rossz állapotáról, de a fejlôdés szembetûnô. Az évek folyamán sok földutat burkoltak le. Nagy baj, hogy ezek az építkezések csak a választások közeledtével gyorsulnak fel. jellegû gyermekfelügyelet 20 hetes kortól Dunavarsányban. Tel.: 30/ Ritkán tapasztalt példamutató összefogással úgy sikerült meghosszabbítani a Volánbusz menetrend szerinti járatát Szigetszentmiklóson, hogy most már buszjárat köti össze a város belterületét és a lakihegyi lakópark térségét. Megállapodott az önkormányzat a Volánbusz Zrt.-vel, az Auchan Áruházzal és a Bauhaus Áruházzal, hogy javít a Lakihegyen élôk eddigi mostoha tömegközlekedésén. A szerzôdéskötés elôtt is járt autóbuszjárat a Lakihegyre, de sok idôt vett igénybe az utazás a kevésszámú járat miatt. Kurali István, a Volánbusz Zrt. Szigethalmi Forgalmi Üzemének üzemigazgatója szerint ahhoz, hogy több járatot indíthasson a Volán, anyagi összefogásra volt szükség. Ennek az április 15-én megkötött stratégiai együttmûködésnek részese az Auchan Áruház, a Bauhaus Áruház és a buszjárat meghosszabbítását kezdeményezô szigetszentmiklósi önkormányzat. A partnerség ma már él, s ennek köszönhetôen félórás sûrûséggel indulnak Szigetszentmiklósról a menetrend szerinti buszjáratok, mégpedig úgy, hogy minden járat érinti az Auchant, ahonnan tovább indul egészen Csepelig. Szabó József polgármester vállalta a szervezési feladatokat, s neki köszönhetô, hogy a Volánbusz eljuthatott az Auchanig és a Bauhausig, közvetlenül összekötve a város belterületét a külsô, lakihegyi területtel erôsítette meg Kurali István, emlékeztetve rá: nagyjából két évvel ezelôtt, az önkormányzati választások elôtt egy lakossági fórumon vetették fel a Lakihegyen élôk, hogy nincs Volánbusz-közlekedésük, csupán helyi buszjárat érinti a térséget. A mostani összefogással tehát megvalósult a lakóparkban és a környéken élôk kívánsága, bár érdemes volna, ha minél többen igénybe vennék a meghosszabbított útvonalon közlekedô járatot hangzik az igazgatói figyelmeztetés, ugyanis valamikor októberben szeretnék felülvizsgálni a kihasználtságot. V. F. 2 KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja május

3 Füstmentes osztályok versenye Egy szál cigit sem! Országos versenyt hirdetett az ÁNTSZ 7 8. osztályos tanulók számára, a Füstmentes osztály cím elnyerése érdekében. Szigetszentmiklós a Közép- Magyarországi Régió részeként kapcsolódott a vetélkedôhöz. Kanász Kinga, a József Attila Általános Iskola védônôje elmondta, hogy a városból négy osztály vállalta, hogy betartja a rendkívül szigorú szabályokat. Ez alapján a József Attila Általános Iskolából két 7-es és egy 8-os, a Kardos István Általános és Szakközépiskolából egy 7-es osztály indult a versenyen. A diákok vállalták, hogy 5 hónapon át senki nem gyújt rá közülük, ezenkívül minden hónapban különbözô feladatokat végeztek el. Például feltérképezték, hogy Szigetszentmiklós mely részein dohányoznak a legtöbben, foglalkoztak azzal, hogy miként kellene megakadályozni a dohányzás terjedését. Játékos feladat keretében kiszámolták, hogy menynyit költ cigarettára, aki 10 évig dohányzik, és összeírták azt is, hogy mire költené az osztály ezt a tetemes összeget. A versenyben részt vevô osztályok zárófeladatként május között az utcán gyûjtenek cigarettákat a járókelôktôl, amit aztán az ország más részébôl érkezô cigarettákkal együtt Pécsett ünnepélyes keretek között megsemmisítenek. Kérjük segítsék csapatunkat a feladat teljesítésében! Az eredményhirdetés május 31-én lesz. F.A.M. 25 évesek lettünk! Felnôttünk. Óvodánk negyedszázados évfordulója alkalmából lázas készülôdés után, ünnepi héten emlékeztünk meg a múltról, az eltelt 25 évrôl tól 1989-ig tagóvodaként, utána önálló intézményként mûködtünk tovább. Óvodánkba jelenleg 129 gyermek jár, csoportonként fô, valamint 9 óvónô, 4 dajka és 5 technikai dolgozó tartozik még az állományhoz. Meghívott vendégeink voltak az önkormányzati képviselôk, régi dolgozóink az intézményvezetôk, valamint a munkánkat segítôk. Vendégeink voltak még régi óvodásaink is, akik a megnyitáskor kezdték az óvodát. Az ünnepség keretében óvodásaink rövid mûsort adtak, versekkel, dalokkal, tánccal, mesével kedveskedtünk vendégeinknek. A mûsor után minden meghívott ajándékot kapott. Az idô múlását az átalakulásán, modernizálásán vették észre. Az alkalomra létrehozott fotókiállítás is nyomon követte az elmúlt éveket, sokan vélték felfedezni magukat a régi fényképeken. Az ünnepi hetet a dolgozók közös ünneplése zárta, marhagulyás mellet emlékeztünk a múltról és terveztük a jövôt, együtt még legalább 25 évet. Szinger Jánosné és a Napsugár óvoda dolgozói Jelenkor Érettségi Czakóné Tóth Andrea rovata Minden évben kérdés, hogy hogyan értek az ideiek. Az ideiek úgy értek, mint minden szôlô általában. Amikor hajtani kezd, megmetszik, aztán edzi a kiszámíthatatlan természet, majd éretté válik, osztályozzák és bedarálják a nagy edénybe, ahol a többi szôlô is várja sorsát. Amelyik fürtbôl nem lesz bor, mazsola lesz végül. Az osztályozás fontos egy szôlô életében. Mazsola vagy bor. Ez itt a kérdés. További sorsa dôl el abban a pillanatban, amikor a hogyan tovább dôl el. A harcedzett szôlôrôl emberek döntenek. Vajon mi a jobb a szôlônek? Szôlô lenni mindig, minden körülmények között. Milyen szépen hangzik. Csak kár, hogy a szôlô nem ért. A filozófia neki borsó. S tudjuk, ha a borsót a szôlôvel keverjük, nagy bajt tud okozni. A legjobb tehát, ha a borsó borsó marad, a szôlô meg szôlô. Végül is mirôl beszélek? A természet törvényeirôl. Minden élô e földön megérik arra, hogy osztályozzák. Eldöntsék róla, hogy érett-e feladata ellátásához. S ez így van, amióta világ a világ. Az ember elér egy bizonyos életkort, osztályozzák, hogy milyen feladat elvégzésére alkalmas, aztán ha nem vigyáz az álmaira, ott találja magát a többi ember között a dézsában bedarálva. Milyen más lenne, ha az érés azt jelentené, hogy az egyén el tudja dönteni: megérett-e arra, hogy álmait megvalósítsa? Hogy megérett-e arra: felelôsen álmodjon egy világot magának, amit magát ismerve, magában bízva épít fel? A szôlô és az ember meséje. Milyen különös 3

4 Sikerrel zárult a szemétszedési akció a Buckában Városunk közterületein egyre gyakrabban bukkanunk illegálisan lerakott, eldobott szemétre. Az illegális szemét nem csak esztétikai szempontból nem szép látvány, hanem fertôzô is lehet. Az Otthon Szigetszentmiklóson Egyesület elkötelezett a környezetvédelem iránt, különösen az illegális hulladékok összegyûjtését támogatja. Ezért is vettünk részt az önkormányzat által meghirdetett környezetvédelmi pályázaton, amelyen sikerült támogatáshoz jutnunk e cél érdekében. Április 19-én tehát végre sikerült megszerveznünk egy nagy szemétszedési akciót a Bucka városrészben és a Bucka-tó környékén. Ezúton is köszönet a Bíró Lajos Általános Iskola, a Kardos István Gimnázium és a Batthyányi Kázmér Gimnázium igazgatóinak, tanárainak, tanulóinak, illetve a Bucka városrészben lakóknak, akik részt vettek az illegális szemét felszámolására meghirdetett programunkon. Az áprilisi szeszélyes idôjárás ellenére több mint százhuszan vettek részt a rendezvényen, így sikeresen zártuk a tisztaság fél egészség elnevezésû programot. Bô 4 óra alatt mintegy 50 köbméter szemetet szedtünk össze és teljesen felszámoltuk a városrészben lévô illegális szemétszigeteket. Az ARIES kedvezményes áron szállította el a hulladékot. Fontos volna, ha az illegális szemétlerakás megakadályozása érdekében a közterületfelügyelôk, a mezôôrök, illetve a rendôrök hatékonyabban lépnének fel a szemetelôkkel szemben, de természetesen az emberek magatartásának változására is mielôbb szükség volna. Ami pedig a Bucka-tó környékét illeti, véleményem szerint azt az autós forgalom elôl kellene zárni, és csak a gyalogosoknak, illetve bicikliseknek elérhetôvé tenni, Szerintem ugyanis az illegális szemét döntô része valamilyen jármû segítségével kerül oda. Kántor Ferenc András OTTHON SZIGETSZENTMIKLÓSON EGYESÜLET ELNÖKE 4 KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja május

5 MEGKÉRDEZTÜK: Mi a véleménye a közbiztonságról? autó fordult meg a bûncselekmények helyén. Véleményem szerint a polgárôröknek is több intézkedési jogot kéne biztosítani. a polgárôröket és a rendôröket az utcákon, és javítani kéne a közvilágításon is. Ahol nincs elég lámpa, oda többet kellene elhelyezni, de van ahol elegendô lenne csak kitakarítani a burákat, megtisztítani a portól, rovartetemektôl. Az állampolgárok életminôségét alapvetôen befolyásolja, hogy mennyire érzik magukat biztonságban. Vajon a szigetszentmiklósiak miként vélekednek a város közbiztonságáról. ÔZ JÁNOSNÉ Az elmúlt években a környékünkön pozitív változást tapasztaltam, két esztendôvel ezelôtt például minden második üdülôt feltörtek, most pedig jóval kevesebb betörésrôl hallunk az Üdülôsoron. Valószínûleg ez annak is köszönhetô, hogy az utca elején felszereltek egy térfigyelô-kamerát és a közvilágítás is javult. A környéken lakók persze saját maguk is próbálnak védekezni a bûnözôkkel szemben, és mindenkinek saját házörzô kutyája van. LACZKOVICS JÁNOSNÉ Javítani kellene a közbiztonságot, és ebben sokat segítene, ha több térfigyelô-kamerát szerelnének fel. Nem ártana nyilvánosságra hozni a kamerák által rögzített adatokat, hiszen az is visszatartaná a bûnözôket, ha tudnák mikor, milyen eredményt értek el a kamerák révén a rendôrök: ha elfognak például egy körözött személyt, milyen rendszámú KÁNTOR FERENC ANDRÁS Nagyon rossz mostanában a közbiztonság és egyre szemtelenebbek a bûnözôk. Nemrégiben például úgy törtek be hozzám a Buckában, hogy bent aludtam a szobában és mellôlen vitték el a táskámat és több értékes tárgyat. Tudomásom szerint nem ez volt az egyetlen ilyen eset az utóbbi idôben. Fontos lenne, hogy többet lássák az emberek PÁRTL JÓZSEF Szerintem meglehetôsen laza a közbiztonság Szigetszentmiklóson. Sokkal jobb lehetne a helyzet, ha a polgárôrség és a rendôrség jobban együttmûködne. Az is javítaná a közbiztonságot, ha a lakosság aktívabban lépne fel, és adott helyzetben a polgárôröket is értesítenék, ha valamilyen rendellenességet tapasztalnak a lakóhelyükön. Anno Szigetszentmiklósi himzôkör 1937 Szigetszentmiklósi emlékek május KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja 5

6 Ez volt aztán a MAJÁLIS! Napsütéssel ébresztette a szigetszentmiklósiakat május elsô napja. Ám ennek ellenére mindenki gyanakvóan szemlélgette az eget, hiszen az utóbbi idôszakban szinte minden évben délutánonként menetrendszerûen megérkezett az esô. Ezúttal is hiába reménykedtek a majálisra készülôdôk. Sokan már kora reggel elindultak a Kéktóra, hiszen 7 órától lehetett nevezni a kispályás labdarúgó tornára, 8 órától pedig a street ball bajnokságra. A versenyek délelôtt zajlottak, s mint mindig, ezúttal is sokan kezdték a napot mozgással. S miközben a szülôk erejüket próbálgatták, egyre többen gyülekeztek a baba-mama sátornál, a nagycsaládosok ölelôházánál, ahol kézmûvesprogramokon szórakozhattak a gyerekek. A színpadon az Európa Bohócválogatott tagjai mókáztak, soksok örömet szerezve ezzel a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt. Délután igazi tánckavalkád vette kezdetét. Szinte nics olyan táncoslábú szigetszentmiklósi gyerek, aki ne lépett volna fel, ne mutatta volna be produkcióját. Iskolák, sportegyesületek, zenei és tánccsoportok tagjai léptek fel a rokonok, a barátok s természetesen a többezres közönség nagy örömére. S ha már a táncosoknál tartunk, szólni kell a 4 For Dance sikeres produkciójáról, a zenészek közül pedig Balázs Pali, a Bon-Bon, az Irigy Hónaljmirigy és a Bulizóna szerzett kellemes perceket a vendégeknek. Igaz, ezen a május elsején is menetrendszerûen megérkezett az esô, de szerencsére csak estefelé kezdett csöpörögni, késôbb aztán rendesen rázendített. De addig igazi 6 KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja május

7 majális hangulat uralkodott. Talán soha ennyien nem voltak a Kéktón, ahol mindenki találkozhatott rég nem látott ismerôseivel, egy üdítô, vagy pohár bor és sör mellett vitathatták meg, mi történt az elmúlt hetekben, hónapokban. A szerelmesek kézenfogva andalogtak, váltottak egy-egy csókot, a baráti társaságok hangos nevetéssel sétáltak egyik sátortól a másikig. A családok leterített pokrócokon pihentek, a gyerekek a játékokon, hintákon szórakoztak. Érdekes, valahogy soha nem fáradtak el. Az egyik sátornál virágot nyújtottak át az édesanyáknak, másutt virslire, finom ételekre invitálták az ünneplôket. Fiedler Anna Mária Újra ROXIGET! Rock zenei fesztivál és tehetségkutató verseny A Közép-Magyarországi Régió legjobb amatôr rock zenekarát keressük Jelentkezési feltételek: Díjak: 20 óra stúdióidô Különdíjak az Audmax Kft. és a Medgyesi Hangszercenter felajánlásában fellépési lehetôség a PUF egy Bp-i koncertje elôtt fellépési lehetôség az Árpád Vezér Music Pubban Nevezési határidô: augusztus 11. Zsûri: Ábrahám Zsolt (HS7) Árki Attila (Audmax Kft.) Hrutka Róbert (Jamie Winchester és Hrutka Róbert zenekara, Kretens) Leskovics Gábor (PUF, Kiscsillag) Papp Szabolcs (Supernem) Papp Ernô (Magnetic Stúdió) Vályi Zoltán (Hangáruház) május KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja 7

8 RENDÔRSÉGI HÍREK A Szigetszentmiklósi Rendôrkapitányság áprilisban több alkalommal hajtott végre a város területén fokozott közbiztonsági ellenôrzést az önkormányzat által finanszírozott szerzôdéses túlszolgálat keretében. Az ellenôrzések végrehajtásában a szerzôdéses túlszolgálatban lévô rendôrökön kívül szolgálatban lévô rendôrök és polgárôrök is részt vettek. Az elmúlt hónapban leginkább a lakótelepeken és azok környékén teljesítettek gyalogos szolgálatot. Több alkalommal különbözô helyszínen hajtottak végre sebességmérést, gépjármû-ellenôrzést, s ezek során vizsgálták, hogy a jármûvezetôk fogyasztottak-e alkoholt. Ellenôrzés alá vonták a területen lévô valamennyi italmérô és szórakozóhelyet, valamint az ott tartózkodó vendégeket. Ellenôrizték a szállodákat, moteleket, az illetéktelenül hazánkban tartózkodó külföldiek számára szállást adó ingatlanokat. Az ellenôrzések egyik célja a vagyon elleni bûncselekmények ezen belül leginkább a családi ház és a lakásbetörések elkövetôinek és az orgazdahálózat felderítése volt. További cél volt a hétvégi házak figyelése, az esetleges bûncselekmények elkövetésének megakadályozása volt. A szigetszentmiklósi önkormányzat által támogatott szerzôdéses túlszolgálat keretében végrehajtott ellenôrzések eredményeképpen növelni tudtuk a rendôri jelenlétet a közterületeken. Csökkent a közúti közlekedési balesetek, szabálysértések és a vagyon elleni bûncselekmények száma is. A drog és az alkohol szorításából is lehet visszaút A családra bajban is támaszkodhatunk Kistérségi mentálhigiénés szakmai tanácskozást szervezett a Bástya Terápiás Alapítvány és az Újvárosi Református Gyülekezet Kék Kereszt Egyesülete. A rendezvény címe jelzi, milyen témában szólaltak meg az elôadók: függôség, család, segítségnyújtás. Az elsô elôadó dr. Kassai- Farkas Ákos osztályvezetô fôorvos, országos addiktológiai szakfelügyelô, az Alkohol, mint családtag címmel az alkoholizmus kialakulásának családi okairól és következményeirôl beszélt. A fôorvos felhívta a figyelmet arra, hogy az alkoholizmus átformálja a családot, ezért mindenképpen segíteni kell a bajba jutottaknak. Mint mondta, az antimozgalmak ritkán érnek célt, ezért inkább a helyes alkoholfogyasztás szabályait kell megtanulni. Fontos, hogy ne igyunk minden nap, ne fogyasszunk töményet, ne Tisztújító közgyûlés a polgárôrségnél A régi elnök lett az új ASzigetszentmiklósi Polgárôr Egyesület április 4-én tartotta a tavalyi évértékelôvel egybekötött tisztújító közgyûlését. Az egyesület elnöke beszámolt a évben elért eredményekrôl, a technikai eszközök fejlesztésérôl, valamint a tavalyi bevételekrôl és kiadásokról. Majd az egyesület pénzügyi bizottságának elnöke adott tájékoztatást az egyesület pénzforgalmáról. Kijelentette, hogy az egyesület vezetôsége a pénzügyi fegyelmet betartotta, mulasztást, vagy egyéb az egyesület érdekeit sértô cselekményt nem követett el. Az egyesület vezetôjének, valamint vezetôségének négyéves mandátuma lejárt, ezért új választásra került sor. A választás eredményeként a polgárôrség vezetôje újabb négy évre a régi elnök, Pártl József lett. A tisztségviselôk is újra bizalmat kaptak, de kiegészültek újabb két taggal. Így a polgárôrség vezetôségének tagja lett Gódor Zoltán, Droba Péter, Debreceni Judit, Debreceni Lajosné, Kovács István, Lászka Sándor, Putterer Henrik és Vámosi András. SZPE VEZETÔSÉGE igyunk éhgyomora, és lehetôleg családi körben hódoljunk az efféle élvezeteknek, ne zúgivóként. Dr. Gáspár Judit pszichiáter addiktológus a Szabadság kötelékében címû elôadásában a családi segítségnyújtás lehetôségeirôl beszélt. Szólt arról, hogy rendkívül fontos szerepe van a gyermek és majdan a felnôtt személyiségének kialakításában a családnak. Felvetette a média felelôsségét is, amely a fogyasztói társadalom egyik fonos közvetítô közege. A fogyasztói társadalomban a hagyományos értékek, kapcsolatok háttérbe szorulnak, mindennek az alapja, mércéje a megszerezhetô termék. A számítógépes játékok is azt akarják elhitetni, hogy minden játék, és mindig ott van az újrakezdés lehetôsége. Soha nem volt tehát olyan fontos a hagyományos érékeket közvetítô család és iskola szerepe, mint napjainkban hangsúlyozta. Orsolics Zoltán Zénó, a Ráckeresztúri Drogrehabilitációs Otthon munkatársa saját életútját beszélte el, az otthonától elindulva a drogos életen keresztül addig, amíg ismét visszaérkezett az otthonába. Mint mondta, önmagában nem a drog megléte a baj, a problémák mindig a családban fedezhetôk fel. Drogos pályafutása egy füves cigivel kezdôdött és a legkeményebb kábítószerekig vezetett. Sok akaraterôvel, sok segítséggel, a család szeretetével sikerült kijutni a gödörbôl. Ma gyermekei vannak és felfedezte, hogy milyen boldogságot, örömet jelentenek az élet apró dolgai is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kiderült számára, hogy mindig a biztonságot nyújtó, szeretô családból érkezik a segítség. Fiedler Anna Mária DÍSZOKLEVÉL Zoltán Istvánnénak Május 8-án a Vöröskereszt Világnapját ünnepeltük, ebbôl az alkalomból kitüntetéseket adtak át Budapesten a Zserbó Cukrászdában azoknak, akik kiemelkedô munkát végeztek a szervezet munkájában. Köztük volt a szigetszentmiklósi Zoltán Istvánné, akit Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke és Gy. Kiss Emil, a szervezet fôigazgatója részesített elismerésben. Zoltán Istvánné évek óta meghatározó személyisége a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetéhez tartozó Ráckeve-Szigetszentmiklós területi szervezetének. Széles körû szakmai kapcsolatai révén a helyi Vöröskereszt társadalmi és anyagi elismertségét is megteremtette. Fáradságot nem kímélve hosszú évek óta szervezi a nyári ifjúsági táborokat. Területén rendszeresek az egészségnevelési programok és kiemelkedô a szociális tevékenysége is. 8 KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja május

9 Önkormányzati hírek POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ a képviselô-testület április 27-ei ülésérôl Rendeletalkotás A képviselô-testület megalkotta az önkormányzat évi költségvetési zárszámadásáról szóló 10/2008.(IV.30.) sz. rendeletét. Majd a 11/2008./IV.30./ sz. rendeletével módosította a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendeletet, melynek keretében létrehozta a Szociálpolitikai Kerekasztalt és a Szociális Alapszolgáltatási Központ szociális étkeztetési, házi segítségnyújtási, valamint az idôsek klubjának és gondozóházának térítési díjait változtatta meg. A rendelet május 1-jén lépett hatályba. A testület megalkotta a 12/2008.(IV.30.) sz. rendeletét a lakóépületek felújításának, korszerûsítésének támogatásáról, melynek alapján meghirdette az ÖTM pályázatához kapcsolódóan az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményezô korszerûsítésének, felújításának támogatására, az egycsatornás gyûjtôkémények felújításának támogatására, illetve a távhôvel ellátott lakóépületek lakásonkénti hôfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatására szolgáló pályázatokat. Ugyancsak pályázatot hirdetett a GKM pályázataival összhangban a lakossági energiamegtakarítást eredményezô nyílászáró cserére/nyílászáró utólagos hôszigetelésre irányuló beruházások támogatásához, a fûtés és/vagy használati melegvíz-ellátás korszerûsítésére irányuló beruházások, az utólagos hôszigetelésre irányuló beruházások, valamint a megújuló energiafelhasználást eredményezô beruházások támogatásához. A pályázati anyagok az önkormányzat honlapjáról letölthetôk. A testület megalkotta a szervezeti és mûködési szabályzatról szóló rendelet módosításaként 13/2008.(IV.30.) számú rendeletét. A rendelet április 30-án lépett hatályba. Módosult a távhôszolgáltatás díjáról és a díjalkalmazás feltételeirôl szóló rendelet. A 14/2008.(IV.30.) számú rendelet szerint május 1-tôl változott a hôdíjak mértéke. A víz- és csatornadíj megállapításáról szóló 15/2008.(IV. 30.) számú rendelet értelmében június 1-tôl módosulnak az ivóvíz- és csatornaszolgáltatási díjak. A rendelet módosítása mellett a képviselô-testület határozott a Szigeti Víz- és Csatornamû Kft évi üzleti tervének elfogadásáról, a víz- és szennyvízszolgáltatás legmagasabb árairól, ennek keretén belül pedig többek között a lakossági fogyasztókra áthárítható összegekrôl. Döntött még a közmûfejlesztési hozzájárulások megállapításának szabályairól és a hozzájárulások összegének május 1-tôl alkalmazandó mértékérôl. Pályázatokkal kapcsolatos döntések A képviselô-testület döntött arról, hogy indulni kíván a KMOP Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások infrastrukturális fejlesztése címen kiírt pályázaton a Családsegítô és Gyermekjóléti Szolgálattal mint megcélzott akcióterülettel. További határozatával felkérte a közbeszerzési bizottságot, hogy a kerékpárutak fejlesztése KMOP nyertes pályázat támogatási szerzôdés aláírását követôen a közbeszerzési eljárást írja ki. Ezt követôen hatályon kívül helyezte a Funkcióbôvítô rehabilitáció c. pályázat benyújtásáról szóló korábbi határozatát azzal, hogy amennyiben azt ismételten meghirdetik, úgy az Óváros Központ fejlesztési koncepció megvalósításával kíván pályázni. A testület három területet jelölt meg a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás KEOP pályázatához kapcsolódóan a Szigetszentmiklóson kialakítandó hulladékudvar és/vagy komposztáló helyszínéül, melyre alternatívák kidolgozását kérte. Intézményvezetôi pályázat elbírálása A képviselô-testület a Városi Könyvtár és Intézményei igazgatói beosztásának ellátásával 5 évre Soltiné Radnics Magdolnát bízta meg. Beruházási, felújítási döntések A testület a három általános iskola udvarának korszerûsítéséhez kapcsolódó kertépítészeti engedélyezési terv elkészítésére adott megbízást. Majd döntött a vízelvezetô árkok mellett kialakuló balesetveszélyes padkanyesési munkálatok elvégzésérôl. Egyetértve a Csicsergô Óvoda udvarbôvítésével, a testület felkért az udvar mellett fekvô közpark területének tulajdonjog rendezésének elôkészítésére. Tömegközlekedés fejlesztése Az Auchan Magyarország Kft. és a Volánbusz Zrt. között korábban megkötött a dolgozók és vásárlók szállítására vonatkozó szerzôdéshez a személyszállítás hatékonyabbá tétele érdekében csatlakozott a BAUHAUS Kft. és az önkormányzat is. Ennek segítségével a városközpontból a Lakihegyi településrészre és a Csepelre történô eljutás könynyebbé válik, s a járatsûrûség is jelentôsen nô. Polgármesteri Hivatal elhelyezésével kapcsolatos döntések A képviselô-testület döntött arról, hogy a Losonczi u. 1. szám alatti épületet (korábbi OTP Bank fiók) a Polgármesteri Hivatal Gyámhivatalának és mûszaki osztályának ideiglenes elhelyezésére bérbe veszi. A szervezeti egységek május KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja 9

10 Képviselôi fogadóórák tényleges áthelyezésének idôpontjáról a késôbbiekben ügyfeleinket tájékoztatjuk. Határozat született arról is, hogy a hivatal Kossuth Lajos utcai fôépületében a szükséges strukturált hálózatkivitelezést elvégeztetjük. Önkormányzati létesítmények igénybevétele A Kéktó Szabadidôparknak, illetve a Duna-parti önkormányzati üdülônek a térítésmentes rendelkezésre bocsátására vonatkozó civil szervezeti és intézményi kérelmek elbírálásának hatáskörét a testület az ifjúsági-sport és társadalmi kapcsolatok bizottságára ruházta át. Gyógyszertárakkal kötött megállapodás A szociális tárgyú helyi rendeletekben foglalt feltételek szerint a szociálisan rászorultak gyógyszerköltségét az önkormányzat átvállalhatja. Ezzel kapcsolatosan kötünk megállapodást a következô gyógyszertárakkal: Elixír, Kígyó, Melissa, Phoenix, Regina, Szent Jobb, Szent Miklós, ahol határozatunknak megfelelôen a szükséges gyógyszereket a rászorultak részére kiadják. Bölcsôdei Érdek-képviseleti Fórum A képviselô-testület jóváhagyta Szigetszentmiklós Város Önkormányzati Bölcsôde Érdek-képviseleti Fórumának Szervezeti és Mûködési Szabályzatát. A fórumnak az intézkedés-kezdeményezési, vélemény-nyilvánítási, egyetértési jog gyakorlási és javaslattételi szerepe mellett feladata megvizsgálni a hozzá benyújtott panaszokat és a hatáskörébe tartozó ügyekben dönteni. Hajdúszoboszlói Gyógyfürdô gyógykezeléseink igénybevétele Az önkormányzat több éve kérelem alapján lehetôséget biztosít a rászoruló szigetszentmiklósi nyugdíjasok részére egy hét ingyenes hajdúszoboszlói gyógyüdültetésre. A beutalási feltételek meghatározására, illetve a beérkezô kérelmek elbírálására a testület a szociális és családvédelmi bizottságot hatalmazta fel. Egyéb döntések A képviselô-testület határozott a évi belsô ellenôrzési jelentés elfogadásáról, telekalakítási ügyrôl, országos tevékenységû civil szervezetek támogatásáról, illetve a tisztségviselôk jutalmazásáról. A fenti döntésekkel kapcsolatosan bôvebb tájékoztatás a Polgármesteri Hivatalban kérhetô, a rendeletek az önkormányzat honlapján olvashatók ( Szabó József polgármester SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK MÁJUS 27-EI ÜLÉSÉNEK FÔBB NAPIRENDJEI: 1) Tájékoztató a Városi Rendôrkapitányság évi tevékenységérôl Elôadó: Öveges Kristóf kapitányságvezetô 2) Tájékoztató a Városi Polgárôr Egyesület évi tevékenységérôl Elôadó: Pártl József elnök 3) Tájékoztató gyermekvédelmi tevékenységrôl a) Tájékoztató a Gyámhivatal évi tevékenységérôl b) Tájékozató a Családsegítô- és Gyermekjóléti Szolgálat évi tevékenységérôl Elôadó: a Gyámhivatal és a Családsegítô- és Gyermekjóléti Szolgálat vezetôje 4) Kft.-k évi mérleg beszámolója Elôadó: ügyvezetôk JÚNIUS SZABÓ JÓZSEF POLGÁRMESTER június 4., 9 11 óráig a Polgármesteri Hivatalban FODOR ANTALNÉ DR. alpolgármester minden hétfôn óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában PAPP ISTVÁN alpolgármester minden csütörtökön, 9 11 óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában SALLAI GÁBOR alpolgármester minden kedden, óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában BALLA ÁKOS képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 30/ es telefonszámon BECZ PÉTER képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 20/ as telefonszámon BUDAI LÁSZLÓ képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 20/ as telefonszámon DOROGI GYULA képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 70/ os telefonszámon HORVÁTH ISTVÁN képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 30/ as telefonszámon HRABOVSZKY ANDRÁS képviselô minden hónap elsô szerdáján, óráig a lakihegyi régi orvosi rendelôben JÓSZAI ATTILA képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 20/ os telefonszámon DR. KÉCZA GYÖRGY képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 20/ es telefonszámon KÖVESDI LÁSZLÓ képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a Polg. Hiv. Titkárságán, telefon: 24/ KUKORDA TIBOR képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 70/ es telefonszámon LADÁNYI SÁNDOR képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 70/ es telefonszámon LÉNÁRT LAJOS képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 70/ es telefonszámon PRUNNER JÓZSEF képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a Polgármesteri Hivatal telefonszámán: 24/ RÁKOSI KATALIN képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 20/ as telefonszámon SIMON PÁL képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 30/ es telefonszámon SOLTI ATTILA képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 70/ es telefonszámon TÓTH IMRE képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 20/ ös telefonszámon DR. VÁNTSA BOTOND képviselô elôzetes telefonegyeztetés alapján a 20/ es telefonszámon VIRÁG RÓBERT képviselô június 26., 17 órától a Polgármesteri Hivatalban LAKATOS MIHÁLY, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke ÉS BODA ANNA elnökhelyettes minden hétfôn, 9 12 óráig a CÖK irodában HOHL LÁSZLÓ, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke elôzetes telefonegyeztetés alapján a 20/ es telefonszámon KIROV MILÁN, a Bolgár Kisebbségi Önkormányzat elnöke elôzetes telefonegyeztetés alapján a 20/ as telefonszámon POLGÁRÔRSÉG minden hónap utolsó szerdáján, óráig a Losonczi u. 9. szám alatt, vagy telefonegyeztetés alapján a 20/ as telefonszámon MASZLAG ISTVÁN, a Polgármesteri Hivatal mezôgazdásza minden csütörtökön, óráig Felsôtagon, a Pálfi Autószerelô-mûhelyben KRAUSZ ANTAL falugazdász minden hétfôn, 8 12 óráig a Polgármesteri Hivatal kistermében 10 KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja május

11 Önkormányzati hírek Hollósi Krisztina kiállítása Budán Tértextilek az ellentétek világában I M P R E S S Z U M Kirobbanó sikerrel mutatkozott be Hollósi Krisztina iparmûvész Budapesten, a XII. kerületi önkormányzat galériájában. A fiatal alkotó tértextileket és tanulmányrajzokat mutatott be egy sorozat részeként, melyekkel ezúttal a pozitív és negatív hatások erejét kívánta érzékeltetni. A kiállítás megnyitójának részvevôit Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere, a Fidesz- Magyar Polgári Párt országgyûlési képviselôje köszöntötte, a tárlatot Katona Erika, a Duna TV elnöki kabinetfônöke nyitotta meg. Hollósi Krisztina a Képzô- és Iparmûvészeti Szakközépiskola textil szakának ötödéves tanulója, a Bíró Lajos Általános Iskolában ismerkedett meg a képzômûvészettel. Sokat tanult Nádasdy András grafikustól és éveken át foglalkozott csipkeveréssel. Nem véletlen tehát, hogy az Országos Csipkeverô Egyesületnek is tagja. A tértextilek készítése továbbra is tervei közt szerepel és tanulmányait az Iparmûvészeti Egyetemen szeretné folytatni. Szigetszentmiklós Önkormányzat Tájékoztatója Felelôs kiadó: Szigetszentmiklós Város Önkormányzata Felelôs szerkesztô: Varjú Frigyes Szerkesztô: Fiedler Anna Mária Design és DTP: EMU Stúdió Nyomda: EX-KOP Nyomda, Szigetszentmiklós Egy évtizede alakult a német kisebbségi önkormányzat Idén meglepetést hoz a sváb parti Tíz esztendôvel ezelôtt alakult és négy éve a Német Kisebbségi Klubbal kiegészülve ôrzi, támogatja a magyarországi németek nyelvének, szellemi kultúrájának történelmi hagyományait a Szigetszentmiklósi Német Kisebbségi Önkormányzat. Statisztikai összesítések és becslések alapján a magyarországi németek száma mintegy ezerre tehetô. A hazai nemzetiségek körében ez a szám jelentôs, hiszen többen vannak, mint az itt élô szlovákok, délszlávok és románok. Míg a hazai lakosság 2,5 százaléka büszkélkedhet német ôsökkel, addig a többi, hazánkban élô nemzetiség létszáma együttesen az ország összlakosságának csak mintegy 2,2 százalékát teszi ki. A mai Magyarország területén élô német népcsoport egyes rétegei a történelmi fejlôdés során különbözô szakaszokban és népmozgalmi hullámokban kerültek mai lakóhelyükre, így a hazai németség mai arculatának kialakulásában is különbözô tényezôk, illetve körülmények játszottak meghatározó szerepet. Éppen ezért fontos, hogy a fiatalok megismerhessék bevándorló, Magyarországon letelepedô ôseik történelmét. Hohl László, a kisebbségi önkormányzat elnöke szerint a kisebbségekhez tartozó családok többségében a nyelv átörökítésének folyamata megszakadt, a családok döntô többségében a magyar nyelv vált uralkodóvá. Ezért az anyanyelv tanításában felértékelôdött az iskola szerepe, megnôtt az oktatási intézmények felelôssége. Ennek okán a városunkban mûködô kisebbségi önkormányzat elsôsorban az anyanyelv tanulásához és e népcsoportok kultúrájának és történelmének megismeréséhez szükséges feltételeket igyekszik megteremteni. Az elmúlt négy évben közel száz diák járt már a kisebbségi önkormányzat támogatásával Szigetszentmiklós testvérvárosában, a németországi Steinheimben, és a torgaui diákok magyarországi programjait is támogatta a szervezet. Nemrégiben nyelvi versenyt indított a Kardos István Általános és Szakközép Iskola, valamint a Batthyány Kázmér Gimnázium diákjai számára; a gyôztesek intenzív német nyelvtanfolyamon és ausztriai kiránduláson vehettek részt. Ezen túlmenôen az önkormányzat számtalan rendezvény támogatásával kapcsolódik a város életébe. Rendszeresen részt vesznek a különbözô szigetszentmiklósi programokon (városi karácsony, anyák napja), és lehetôségeikhez mérten támogatják is azokat. Az önkormányzat évek óta a Szent István-napi ünnepségek keretében Sváb partit rendez, melyhez a környezô települések valamelyikének német hagyományôrzô zenekara szolgáltatja a zenét. A több száz érdeklôdôt vonzó eseményt minden esztendôben tûzijáték koronázza. Idén, augusztus 16-án a jubileumi Sváb partin meglepetéssel várják a szervezôk az érdeklôdôket. FAM A Német Klub várja mindazokat, akik szeretnének részt venni a szervezet munkájában. Jelentkezni lehet Nedbalek Jenônénél; telefonszám: (06) május KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja 11

12 A szûkített beruházással kudarcot állítanak be eredményként? Nem sokan hisznek már a gerincútban Felemás véleménnyel vannak a csepeli gerincút tervezett építésérôl a térség polgármesterei. A várakozások nagyok, de minden jel szerint az eredeti elképzelésekhez képest egy szûkített, redukált terv, egyesek szerint csak egy béna kacsa valósulhat meg a kivitelezés megkezdésével és az építés befejezését is más-más idôpontra teszik a megkérdezettek. Lehet, hogy az évtizedes ígéretözön után még mindig nem juthat nyugvópontra az egyre elviselhetetlenebb átmenô forgalom elvezetésére szolgáló tehermentesítô út megépítése? Optimista ember lévén ôszintén örül a régóta húzódó beruházás közelgô befejezésének a szigetszentmiklósi polgármester, mert maga is teljes szívvel-lélekkel azon van, hogy a térségben lakók érdekében mielôbb elkészüljön a gerincút. Szabó József ugyanakkor realista és úgy látja: bár a program végre eljutott annak közelébe, hogy megkapja az építési engedélyt, ám számos érdek miatt még bármikor meghiusúlhat a projekt. Legalábbis a korábban történtek erre engednek következtetni. Most ugyan másodszor is nekifogtak az engedélyezési eljárásnak, ám sajnos csak szûkített nyomvonaltervvel számolhatnak a települések. Jó hír viszont, hogy úgy néz ki, a kivitelezéshez szükséges tôke rendelkezésre fog állni. Szigetszentmiklós miközben azt mondja, feltétel nélkül támogatja a redukált tervet is és kezdôdjön meg végre a beruházás, minden erejével azon lesz, hogy a halásztelki ágat is hozzákapcsolják a beruházáshoz húzta alá Szabó József. Bár a szakhatóságok és fôhatóságok nagy ütemben készítik elô a gerincút építését, pontosan tudjuk, hogy ez a terv még nagyon sok helyen zátonyra futhat. Sajnos a mai viszonyok között bármi elôfordulhat, akár az is, hogy szándékosan torpedózzák meg újra a terveket. A polgármester azt mondja, ezzel az eshetôséggel mégsem számol. Sokkal jobban foglalkoztatja ugyanis, hogy az elôkészítés kapcsán felmerülô problémák megoldódjanak. Ami rajtuk múlik, mindent megtesznek a gerincút megépítéséért, a város vezetésének tiszta a lelkiismerete, mindent elkövetnek a beruházás befejezése érdekében. Nagyon remélem, hogy ezzel nemcsak mi vagyunk így, hanem mindenki más is hasonlóan gondolkodik a gerincútról, akinek befolyása lehet a projektre! tette hozzá Szabó József. Szigethalom számára is nagyon hasznos lesz a gerincút, hiszen tôlük indul majd a beruházás a Hunyadi utcától. Fáki László szerint viszont komoly hiányossága a projektnek a majdani gerincút halásztelki ágának hiánya, ami nem készül el belátható idôn belül. Igaz, Szigethalom számára ez nem jelent különösebb problémát, hiszen Szigetszentmiklóst és Halásztelket így is el kell kerülnie a 7,5 tonnásnál nehezebb teherjármûveknek. A polgármester szerint ugyancsak jó hír, hogy a gerincút végre megoldhatja a tököli repülôtér logisztikáját: a kamionoknak már nem a taksonyi hídon keresztül kell majd megközelíteniük a repteret, hanem az M0-áson és a gerincúton keresztül. Ami pedig jelentôsen mérsékelni fogja Szigethalom átmenô autóforgalmát. Fáki László összességében pozitívnak értékeli a gerincút tervét, ennek ellenére pesszimista a kivitelezés idejét illetôen. Szerinte elôtt nincs realitása, hogy befejezôdhet a beruházás, a kisajátítási eljárás ugyanis még el sem kezdôdött. Ma Magyarországon egy ilyen léptékû projektet végigvinni nem lehet egy-két 12 KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja május

13 év alatt, a kisebb beruházások, például egy óvodaépítés a döntéshozataltól számolva is legalább négy évig tart mondta. A majdani gerincút környékre gyakorolt általános forgalomcsillapító hatásán túl a beruházás Taksonyt közvetlenül nem érinti, a Csepel-sziget számára viszont nagyon fontos fordulópont lesz az új út átadása véli Kreisz László polgármester. Ezért is nagyon várják a taksonyiak, hogy befejezôdjön az építkezés, hiszen az átmenô forgalom náluk is átterelôdhet a jelenlegi megterhelt úthálózatról az új útra. A polgármester emlékeztetett rá, hogy már évtizede lovagolnak a gerincút-projekten, és eddig egészen más érdekek mentén próbálták az út nyomvonalát kijelölni. De hála Istennek, most úgy néz ki, hogy sikerül végleges megoldást találni! adott hangot örömének. Jóval mérsékeltebb elégedettségrôl számolt be Halásztelek polgármestere a gerincút-tervek kapcsán. Mint mondta, nagyon örül annak, hogy a beruházás elkezdôdik, de ez a halásztelkiek számára nagy változást nem fog hozni. A jármûforgalom ugyanis ezután is áthalad majd a településen, míg a szomszédos Szigetszentmiklóson a forgalmat érzékelhetôen csökkenteni fogja. Mert az autósoknak lehetôsége lesz eldönteni: vagy Miklóson kacskaringóznak, vagy inkább az egyenes és gyorsabb utat választják majd az M0-ás csomópontig jelentette ki Szentgyörgyi József. Aki viszont a csepeli iparterület felé igyekszik, az a gerincút halásztelki ágának hiánya miatt ezután is a Halásztelken átvezetô utat fogja választani. Elengedhetetlen a halásztelki ág mielôbbi megépítése, noha tudjuk, az építkezés legbonyolultabb és legköltségesebb mûtárgya a halásztelki csomópont lesz, mert keresztezni fogja az M0-ást mondta Szentgyörgyi József. Pesszimista vagyok, hiszen számtalan konfliktus várható még, és a mostani formájában nem jó megoldás Halásztelek számára a beruházás. De a megoldás már a szakértôkön múlik, mert a politikusok mindent megtettek, hogy ez a beruházás megvalósuljon. A Gerincút iskolapéldája annak, hogy miként próbálnak egy kudarcot eredményként beállítani jelentette ki kategórikusan Hoffman Pál tököli polgármester, aki szerint legalább egy évtizede ígérik az építést. Ez idô alatt elhangzott már, hogy van építési engedély, de ez nem felelt meg a valóságnak. Nyilvánvaló, hogy ámítás volt az a hír is, hogy 2006-ban kezdôdik az építés és 2007-ben már használhatják is az autósok az új utat. A Nemzeti Fejlesztési Hatóság 2007-ben nem fogadta el a pályázatot, amit viszont különös módon úgy kommentáltak, hogy továbbgondolásra érdemesnek tartják a tervet A terület kisajátítására 1,3 milliárd forintot terveztek, amirôl szakértôk és Szabó József polgármester bebizonnyították, hogy irreális ár, mert millió forintból be lehet fejezni ezt a feladatot. Egy csonka programba próbálnak most életet lehelni, ami nem tartalmazza a halásztelki ágat, nem tartalmazza az M0-ás és a szigetszentmiklósi gyártelepi HÉV-felüljáró terveit és költségeit sem. Emellett ma már nem kétszer két sávos útról van szó, hanem mindössze kétszer egy sávról, miközben közel 4,5 milliárdot visz el a beruházás amelynek még nyilvános ütemezése sincs! Hoffman szerint újra csak annak kellene örülnünk, hogy most megint ígérnek. Megígérik az építést és hogy ben megindulhat a gerincúton a forgalom, noha akinek jó az emlékezete, az nem felejtette el: 2005-ben, a parlamenti választások elôtti évben is azt ígérték, hogy 2006-ban megkezdôdik az építkezés és 2007-re át is adják a legfontosabb szakaszokat. Aztán nem történt semmi. Ezért a polgármester nem hisz a gerincútban, mert ismeri a taktikát: amilyen nagyobb összegû támogatást eddig megígértek a térségben, abból szinte sohasem lett semmi. Sajnos most is az a veszély fenyeget, hogy a 2010-es választásokig csak a kezdô kapavágásra futja majd tette hozzá irónikusan Tököl elsô embere. -varjú- Városi Könyvtár és Intézményei 2310 Szigetszentmiklós, Tököli út sargahaz@sargahaz.com (24) ; (20) JÚNIUSI PROGRAMOK csütörtök, péntek, szombat III. TESTVÉRVÁROSI IFJÚSÁGI KONFERENCIA 14. szombat 20 órakor TANÉVZÁRÓ HOOLIGANS ÉLÔ KONCERT Helyszín: Kéktó Szabadidô Park Ingyenes rendezvény! 19. csütörtök 18 órakor CSILLAG SZÜLETIK ÉNEKISKOLA ÉVADZÁRÓ GÁLA MÛSOR Helyszín: Városi Könyvtár színházterme 19. csütörtök 20 órakor A ZENE ÜNNEPE Szabadtéri koncert a zeneiskola udvarán 27. péntek 18 órakor SEMMELWEIS NAP Városunk Érdemes Egészségügyi és Szociális dolgozója kitüntetô díj átadása Helyszín: Városi Könyvtár színházterme szombat, vasárnap KÉKTÓ SZÍNHÁZI FESZTIVÁL Helyszín: Kéktó Szabadidô Park Június hétfôtôl péntekig 8 12 óráig TÛZZOMÁNC TÁBOR Ajánlott: 8 éves kortól Vezeti: Sárközi Ágnes, tanárnô Elôzetes jelentkezés és befizetés: hétfôtôl péntekig óráig az intézmény információs szolgálatánál! május KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja 13

14 Hirdetés 14 KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja május

15 Nyílt nap a Lakihegyi Lakóparkban Nyílt napot tartottak a szigetszentmiklósi Lakihegyi Lakóparkban április 19-én annak érdekében, hogy az otthonkeresôk koncentráltan, egyetlen helyen kaphassanak választ kérdéseikre. A lakóparkban eddig 610 otthon talált gazdára. Alátogatók szakértôk vezetésével lakóparki séta során ismerhették meg a már megépült épületeket, az üzleteket, vagy a még épülô otthonokat. Ez alkalommal a beruházók mellett maguk a lakók is tájékoztatást nyújtottak Idei negyedik rendezvényünkön, február 29-én a finn kultúra napja alkalmából Mikael Agricolára, a finn irodalmi nyelvnek és az Újszövetség elsô finn nyelvû fordításának megalkotójára emlékeztünk. Az elôadó régi kedves barátunk, dr. Csepregi Márta, az ELTE Finnugor Tanszékének docense volt. Ezen az estünkön ünnepeltük meg azt is, hogy a évi Rácz István-díj magyar kitüntetettje elnökünk dr. Becz Miklós lett. A díj a finn és a magyar kulturális minisztérium támogatásával jött létre 2002-ben. Évente egy finn és egy magyar állampolgár kapja meg azok közül, akik az elôzô években kiemelkedô munkát végeztek a magyar, illetve a finn kultúra hazájukban való megismertetése terén. Következô, március 17-i estünkön, nemzeti ünnepünk kapcsán Szabó Antal volt az elôadó. Ô, aki nemrég csatlakozott a Baráti Körhöz, olyan elôadást tartott, mely igazán illett az ünnepi hangulathoz. Törökszentmiklósról költözött Szigetszentmiklósra, odahaza települését szeretô pedagógusként évekig vezette a Helytörténeti Múzeumot. Ezen az esten tehát szakavatott személyként beszélt Törökszentmiklósnak az es forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepérôl. Korabeli dokumentumokkal, számadásokból vett az érdeklôdôknek. A bemutató-lakások megtekintését követôen az érdeklôdôk belsôépítész és építômérnök iránymutatásával könnyen meghatározhatták az igényüknek, életmódjuknak megfelelô otthon jellemzôit. Majd a vásárláshoz szükséges finanszírozási konstrukció kiválasztásának Hírek a Magyar Finn Baráti Kör életébôl nehéz kérdéseiben kaptak segítséget; hitel- és lízingszakértôk tájékoztattak a lehetôségekrôl, azok elônyeirôl és megfontolandó hátrányairól. A hasznos tanácsok ügyvédi iránymutatással is kiegészültek, melyrôl sok lakásvásárló megfeledkezik, holott a jogi munka elengedhetetlen része a A reneszánsz év bûvöletében részletekkel dokumentálta, mekkora áldozatot hoztak a település lakói a szabadságharcért, amikor az 1849-es tavaszi hadjárat során a náluk elszállásolt csapategységek ellátása Törökszentmiklósra hárult. Itt töltötték fel a hiányzó csapategységeket, s a felszerelést is. Itt folyt a kiképzése azoknak, akik ekkor lettek honvédek. Innen indultak a szolnoki csatába, és a nagy gyôzelmet is itt ünnepelték. A szabadságharc legszebb eseményei kapcsolódtak Törökszentmiklóshoz. Idei hatodik rendezvényünkkel a hazánkban Mátyás király trónralépésének 550. évfordulója alkalmából rendezett RENESZÁNSZ ÉV eseményeihez kapcsolódtunk. Április 7-i estünkre elôadónak Földesi Ferencet, az Oszágos Széchenyi Könyvtárban március 14. óta látható Csillag a holló árnyékában címû kiállítás egyik rendezôjét, az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárának vezetôjét sikerült megnyernünk. Elôadásában Vitéz János (címerében a csillag) és Hunyadi Mátyás (címerében a holló) kapcsolatát követve, fôként a reneszánsz kor nagy magyar humanistájáról, Vitéz Jánosról beszélt. Honlapunk: Támogatónk Szigetszentmiklós Város Önkormányzata. biztonságos otthonteremtés folyamatának. A tervezgetést az érdeklôdôk bútorkiállításon, burkoló- és nyílászáró bemutatón, valamint a konyhabútor stúdióban folytathatták, lakberendezôk segítségével. Az országosan egyedülállóan gazdag ingatlanpiaci program sokakat Szigetszentmiklósra csábított, így a rendezvényt nagy sikerrel zárták a szervezôk. A látogatók mellett a Lakihegyi Lakópark építôi is eredményesnek ítélték a nyílt napot, így jövô tavasszal hasonló programmal várják az otthonkeresôket Szigetszentmiklóson. EGYÜTT A TISZTA JÁTSZÓTEREKÉRT! mert fontos a tiszta környezet A Megyelakó Egyesület immár egy éve folyamatosan takarítja a játszótereket Szigetszentmiklóson. Idén már két játszóteret szabadítottunk meg a szeméttôl, valamint lefestettük az összefirkált padokat és játékelemeket. Köszönet a Kardos-iskola diákjainak, egyesületünk fiatal csapatának az alapos munkáért, és városunk önkormányzatának a támogatásért! Képek megtekinthetôk a honlapunkon. Rákosi Katalin egyesületi elnök május KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja 15

16 Hirdetés CERAGEM A CSALÁD MINDENNAPI EGÉSZSÉGE Szeretettel várjuk kedves régi és új vendégeinket Szigetszentmiklós- Gyártelepi CERAGEM KÖZPONTUNKBA, a már megszokott KORLÁTLAN INGYENESSÉGGEL, de immáron ÚJ CÍMEN, igényesen kialakított környezetben. A Ceragem termo-akupresszúrás maszszázságy egyedülállóan rendelkezik az Orvos- és Kórháztechnikai Intézet alkalmassági tanúsítványával, és bizonyított hatékonyságáért hamarosan Magyarországon is gyógyászati segédeszközzé lesz minôsítve. Új címünk: Szigetszentmiklós-Gyártelep, LORDOK HÁ- ZA SZABADIDÔ KÖZPONT emelet (lift van) Nyitva tartás: H P , Szo: , Tel.: , Vendégeink tapasztalataiból néhány: S. FERENCNÉ SZIGETHALOMRÓL, 68 ÉVES: 1 hónapja tartó köhögésem már az 5. alkalom után megszûnt. Cukorbetegségre szedett tablettáktól állandó hasmenésem volt, hála az ágynak ez már az 50. kezelés után rendezôdött. Korábbi allergiám is elmaradt. Vérnyomásom régebben még 240/130 is volt, jelenleg 140/80 körül mozog. Nagylábujjaim körme gombás volt, ez is sokat javult. Nekem ez már óriási eredmény, és ami fô: nem került egy fillérembe sem! T. RICHÁRDNÉ TÖKÖLRÔL, 68 ÉVES: 30. kezelés után megszûntek a hát-, derék-, csípôizületi fájdalmaim. Javult a látásom, a bal fülemre megállapított decibeles süketségem elmúlt. Arcom bal féltekén a bénulás alig látható. 50 éve tartó, bal térdben lévô porcleválás a helyére került. Vérkép faktoraim jók, közérzetem kitûnô. H. GUSZTÁVNÉ SZIGETHALOMRÓL, 64 ÉVES: térdembôl a kopás eltûnt, a fülzúgásom, egyensúlyzavarom elmúlt, szemszárazságom megszûnt, nem kell mûkönny, és sokkal élesebben látok. A cukrom 7,2-rôl 5,2- re csökkent. 48 évi cigarettázást sikerült abbahagynom, most már kitisztult a tüdôm. 8 kg-t fogytam. Jobb a közérzetem, nem vagyok ideges, depressziós. R. LÁSZLÓ SZIGETSZENTMIKLÓSRÓL, 26 ÉVES: korán elkezdtem nehéz fizikai munkát végezni, emiatt összeroppant a háti 4., 5., 6. csigolyám. Ebbôl kifolyólag epe, máj és gyomor problémám lett. Büszkén újságolhatom, hogy a legutóbbi röntgen kimutatta: a háti 6-os csigolyámról eltûnt a repedés. Ezzel együtt elmúlt a derékfájdalmam is, ami miatt már állni sem tudtam. Mostanra elmondhatom, hogy jobb, egészségesebb és teljesebb életet tudok élni. (X) KISDUNAMENTI TAKARÉKSZÖVETKEZET SZIGETSZENTMIKLÓS KIRENDELTSÉGE 2310 Szigetszentmiklós, Szilágyi Lajos u. 28/a. Telefon/Fax: (24) szmiklos.kir@kisduna.tksz.hu, web: FÔBB SZOLGÁLTATÁSAINK: SZÁMLAVEZETÉS magánszemélyek és vállalkozások részére pénzforgalmi megbízások gyors és pontos ügyintézése BETÉTGYÛJTÉS SZABAD PÉNZESZKÖZÖK RUGALMAS LEKÖTÉSE könyves betétek, számlabetétek, okiratos takarékbetétek HITELEZÉS magánszemélyek és vállalkozások részére BANKKÁRTYA-FORGALMAZÁS Cirrus/Meastro, Cirrus/Meastro Business, Eurocard/Mastercard, Eurocard/Mastercard Business BIZTOSÍTÁS Kötelezô Gépjármû Felelôsség Biztosítás NETBANK hogy a világháló bármely pontjáról intézhesse banki ügyeit RÉSZJEGY JEGYZÉS magán- és jogi személyek részére TRANZAKCIÓK BONYOLÍTÁSA ATM (Taksony, Tököl, Szigethalom, Halásztelek) és POS TERMINÁLOKKAL ÚJ TERMÉKEINK: Ha pénzügyeit szeretné egyszerûen intézni, válassza ÚJ SZÁMLACSOMAGJAINKAT: JUNIOR SZÁMLACSOMAG folyószámla + Cirrus/Maestero zseb.web kártya kapcsolódik hozzá elsôsorban a éves korosztálynak ajánljuk PRÉMIUM SZÁMLACSOMAG folyószámla + Cirrus/Maestro fôkártya kapcsolódik hozzá EXTRA SZÁMLACSOMAG folyószámla + MasterCard Standard fôkártya és külföldi utazásra szóló biztosítás kapcsolódik hozzá Ha gyermekének járó támogatásokat szeretné gyarapítani, igényeljen BABAKÖTVÉNYT SZÉCHENYI KÁRTYÁVAL Akár 25 millió forint összegû Folyószámla hitelkerethez juthat Ha Ön az agrárágazatban tevékenykedik, igényeljen GAZDAHITEL GAZDAKÁRTYÁT Finanszírozási problémáinak megoldására, amelynek összege 1 millió Ft-tól 15 millió Ft-ig terjedhet, és rugalmas fizetési feltételeket biztosít Önnek NÁLUNK MOST GYEREKJÁTÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖNHÖZ JUTNIA Válassza új, szabad felhasználású hitelkonstrukciónkat: JOKER, JOLLY JOKER, STANDARD KÖLCSÖN 16 KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja május

17 Negyedszázados ünnep a Faházban A mûvészetek tölgye Huszonötödik születésnapját ünnepelte május elsején a Faház Vendéglô. A Gyári úti létesítmény jóval több, mint egy kocsma, hiszen az elmúlt negyedszázadban számtalan kulturális-, mûvészeti-, sport- és civiltalálkozó színhelye volt. Sok nagyszerû gondolat fogant meg itt, az ország minden tájáról érkeznek ide vendégek, hogy kitaláljanak és megvalósítsanak egyegy jónak ígérkezô elképzelést. Kôszegi János és felesége, Éva a mûvészek pártfogója, nem véletlen, hogy szívesen járnak ide mûvészek, gondolkodók. Innen indult útjára a Patak Galéria, a Patak Képzômûvészeti Egyesület, s máig itt találkozik szeptemberben a Patak Fesztivál hatvan-hetven résztvevôje, akik a mûvészeti eszmecserén kívül hol pantomimjátékot, hol ausztrál dijuridu zenét élvezhetnek. Az alagsori helyiségben kiállításokra, könyvbemutatókra, filmvetítésekre, egyéb kulturális programokra invitálják az érdeklôdôket. De a különbözô civil szervezetek is tartanak itt rendezvényeket, találkozókat. Tájékoztató Túl az elsô szigetszentmiklósi regionális gitárverseny elôadásokat hallhattak például a nemzeti Civil Alapprogram keretében arról, hogy miként lehet sikeresen pályázni. Mostanában esténként pin-pongosok veszik birtokba a lenti helyiséget. A sport egyébként is szenvedélye a Faház vendégeinek. A Liverpool szurkolói közösen nézik a mecscseket, a Talma Fan Club tagjai együtt izgulnak a kiváló magyar motorosért, de öszetartanak a Forma 1-esek, esténként pedig sakktáblák fölé hajolnak a 64 kocka szerelmesei. Az évfordulón Kôszegi János és felesége míves ékszerrel köszöntötte Botyánszki Ritát, aki huszonöt évvel ezelôtt Tóth Ritaként, fiatal lányként kezdett dolgozni a Faházban. Rita pedig egy-egy ezüstgyûrûvel köszöntötte a Kôszegi házaspárt. S természetesen eljött a nagy eseményre Somogyi György festômûvész is, akivel a Patak Galériát, az egyesületet indította útnak Kôszegi János. Az ünnepi mulatságon egész nap szólt a zene, táncoltak a vendégek. A közös görögországi nyaralások emlékére járták a szirtakit, de oly sokan, hogy a Gyári útra kanyargózott az összefogózott csapat. Este pedig igazi örömzenén, Zavarock, Váratlan verzió, Azbeszt+Bass és BKV trió koncerten szórakoztak a rock-barátok. - fiedler - Éremesôt ért a szép zene Április 19-én került sor az 12 mûvészeti iskola 30 tanulója jött el hozzánk, hogy Ádám Jenô Zeneiskola elsô regionális versenyére a Városi bemutassa elôadását. A zsûri Könyvtár színháztermében. tagjai: Ravasz Veronika, Budai Növendékeink különbözô Lehel és Nagy László neves hangszerekkel évek óta eredményesen vesznek részt terü- program délelôtt a versenypro- gitármûvészek, gitártanárok. A leti, regionális és országos zenei versenyeken. Eljött az ide- történô bemutatásával kezdôdukciók három korcsoportban je, hogy mi magunk is megpróbálkozzunk versenyszerve- koncertjével folytatódott, majd dött, ebéd után fôiskolások zéssel. Fodor Ferenc gitártanár az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult. Saját növendéke- kollégánk szívesen vállalkozott rá, hogy az elsô ilyen rendezvényt létrehozza, a szolfézs dett és Vas Konrád arany, ink remekeltek: Sándor Berna- tanszak tagjai pedig hasznos Csernák Ramóna és Varga Simon Kristóf ezüst, Juhász segítôi voltak. Tekla bronz fokozatot ért el, Kötél Emesét pedig dicsérettel jutalmazta a zsûri. Rendkívül sok segítséget kaptunk különbözô forrásokból és a kedves szülôktôl, mindenkinek ezúton is hálásan köszönjük. A résztvevôk gratuláltak a remek szervezéshez, a színvonalas rendezvényhez, a zsûri korrekt értékeléséhez. Jókedvûen búcsúztunk egymástól, ismerôsként, azzal, hogy jövôre ismét találkozunk. Regôsné Nyirô Ildikó igazgató MÁR MEGINT Csillag Születik Igazán bravúros nemzetközi sikerekkel kezdte meg az idei évet a Csillag Születik Énekiskola. Februárban, Montenegróban, Eôry Viktória 11 éves énekes kiváló nemzetközi különdíjjal, Oroszországban Szentpétervárott pedig a legtisztább hang különdíjával gazdagította az énekiskola díjgyûjteményét. Az orosz Little Stars fesztiválon Borsos Kristóf 9 éves növendék élete elsô színpadi szereplésével kezdte meg kismûvészi pályafutását. Talán kicsomagolni sem volt idô, hogy a Moszkvában ez évben nyolcadik alkalommal megrendezett Open Europe fesztiválra utazzon a csapat, ahol igen szigorú zsûri elôtt lezajlott elôválogatáson a Csillag Születik Vokál Csoport névre keresztelt trió (Kiss Boglárka, Szakácsi Antónia, Ladányi Patrícia) és a szóló kategóriában induló 9 éves Debretseni Martina továbbjusson a döntôbe. Az eredmények természetesen itt is magukért beszélnek, a Csillag Születik Vokál Csoport és Ladányi Patrícia szóló ének kategóriában: Nemzetközi Diploma III. helyezést értek el. Számos fesztivál és dalverseny elôtt állnak még a növendékek, és igyekszünk minél több szereplésrôl beszámolni. Legközelebb június 19-én este hatkor a Sárga Ház színháztermében adnak gálakoncertet. Junek Adrienn az egyesület vezetôje ezúton szeretne köszönetet mondani a szülôknek, minden támogatónak, nem utolsósorban Szigetszentmiklós Város Képviselôtestületének, hogy bizalmukkal és támogatásukkal hozzájárulnak az idén is az énekiskola növendékeinek sikereihez május KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja 17

18 Újoncként is helytállt a sakkcsapat Pénzre és új tagokra várva Tavaly júliusban alakult meg a sakkszakosztály Szigetszentmiklóson a Tornádó Diáksport Egyesület támogatásával. Tizenegyen voltunk. A célunk az volt, hogy a városban és környéken élô sakkozóknak lehetôséget biztosítsunk a sakkjátékra, szórakozás és versenyzési szinten egyaránt. A tagság elfogadta mindkét lehetôséget, de valamennyien egyetértettek a versenyzési lehetôséggel. Így beneveztünk a Pest megyei sakkbajnokság I. osztályába 10 fôs csapatlétszámmal és 2 fô tartalékjátékossal. A Pest megyei bajnokság I. osztályában 10 csapat indult. A bajnoki fordulók még tavaly október 28-án kezdôdtek és idén április 20-án volt az utolsó forduló, amelyen 7,5:2,5 arányban gyôztünk a Szob csapata ellen, és ezzel az eredménnyel, a bajnokság 4. helyezettje lettünk. Újonc létünkre ez sikeres szereplésnek számít, derekasan helytálltunk. Reméljük, hogy sikereink vonzóak lesznek a sakkozók körében és csapatunk létszáma tovább fog növekedni. A csapat tagjai, akik részesei a sakkcsapat sikerének: Lantos Attila 4,5 pont 9 mérkôzésbôl Ferenczi József 7,0 pont 8 mérkôzésbôl TakácsAttila 1,0 pont 4 mérkôzésbôl Kiszely Pál 4,5 pont 9 mérkôzésbôl Dudics István 3,0 pont 6 mérkôzésbôl Légrády László 6,0 pont 9 mérkôzésbôl Pethô István 3,0 pont 8 mérkôzésbôl Sitkei András 4,5 pont 7 mérkôzésbôl Vígh Imre 3,5 pont 8 mérkôzésbôl Baka István 5,5 pont 9 mérkôzésbôl Sági Ferenc János 2,0 pont 6 mérkôzésbôl Céh Ferenc 3,0 pont 6 mérkôzésbôl Szabó Gábor 0,0 pont 1 mérkôzésbôl Összesen: 47,5 pont Pest megyei bajnokság I. osztály végeredménye: 1. Gödöllô 58,0 pont 2. Galgavidék 52,5 pont 3. Biatorbágy 52,5 pont 4. Szigetszentmiklós 47,5 pont 5. Vác 46,5 pont 6. Gödi SE 46,5 pont 7. Zsámbék 41,0 pont 8. Szob 39,0 pont 9. Gödi SC 36,5 pont 10. Fót 30,0 pont Különösen a sakkszakosztály indulása igényelt tetemes kiadást, mert be kellett szerezni a szükséges eszközöket: a sakk-készleteket, a sakkórákat, valamint fizetni kellett a Magyar Sakkszövetségnek és a Pest megyei Sakkszövetségnek is. További költségek: utazás 2 gépkocsival, a tagok egyéni versenyeken vesznek részt, portási ügyelet a vasárnapi versenyeken, telefonköltség, postai költségek, játszmalapok beszerzése, egyéb személyi költségek. Beadtuk pályázatunkat az önkormányzathoz mûködési költségeink támogatására. Közöltük évi részletes költségvetésünket, amelyet 467 ezer 900 forintban határoztunk meg. Az igényelt pályázati öszszeg 300 ezer forint volt, de csak 50 ezer forintot kaptunk; a kapott összeg még a Magyar Sakkszövetségnek teljesítendô kiadásainkat sem fedezi. Ezért szeretnénk, ha Szigetszentmiklós vállalkozói, de akár magánszemélyek is támogatást nyújtanának számunkra, hogy folytatni tudjuk jó szereplésünket és magasabb szintû osztályba léphessünk! Szeretnénk a sakkszakosztály létszámát fôre emelni a biztonságos versenyzés és utánpótlás-nevelés biztosítása érdekében. Várjuk fiatal és idôsebb sakkozók jelentkezését! Kiszely Pál A sakkszakosztály vezetôje Czifra Ferenc és felesége végigfutotta a London Maratont Szigetszentmiklósiak a brit aszfalton Különleges erôpróbán vett részt április 13-án a szigetszentmiklósi Czifra Ferenc és felesége: hazánkból egydüliként indultak a London Maratonon, s a távot 4 óra 29 perc alatt teljesítették is. A két amatôr sportember tíz esztendeje vesz részt hosszútávú versenyeken, többször indultak a Bécs Budapest maratonon és a Harkány Pécs között megrendezett bajnokságokon. Az idei londoni találkozó kölönösen figyelemreméltó volt, mivel századik alkalommal tartották meg a versenyt. A résztvevôket százezer jelentkezô közül választották ki, végül is harmincezren állhattak rajthoz. Mint Czifra Ferenc elmondta: különösen jó érzés volt számára, hogy magyar és szigetszentmiklósi címeres zászlóval, szigetszentmiklósi pólóban futhatta végig a távot, s a nézelôdôk között több kis zászlót oszthatott szét. Köszönhetôen Szabó József polgármesternek, aki elutazásuk elôtt ellátta ôket ezekkel az emléktárgyakkal. A londoni versenynek erre az évre vége, de Czifra Ferenc jövôre ismét szeretne indulni feleségével. Feltéve, ha újra beválasztják a szerencsés indulók közé. - fiedler - 18 KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja május

19 Hirdetés Versenyszezonban a miklósi horgászoknál Május végi horgászrandi Május 10-én megkezdôdött a horgászok idei versenyszezonja. Várhatóan ezúttal is jól szerepelnek a Szigetszentmiklósi Dolgozók Horgászegyesületének sportolói, akik több mint harminc versenyen indulnak ebben az esztendôben. Az 1935-ben megalakult egyesület városunk legnagyobb civil szervezete, kétezer-hétszáznyolcvan tagot számlál. Külön öröm, hogy sok a fiatal, ötszázhúsz gyermek és százhuszonhét ifi tagja van a szervezetnek. Rudnay Csilla évek óta a magyar válogatott tagja, többször szerepelt világversenyeken, egy alkalommal ezüst, más alkalommal pedig bronzérmesként állhatott fel a világbajnokságon a dobogóra. Már csak az arany hiányzik a készletébôl. De számtalan elismerést hozott haza a különbözô versenyekrôl Fürtös Attila, Takács László és Takács Ildikó is, hiszen majd minden megmérettetésen dobogós helyen végeznek. Nem is nagyon szeretik a hazai sporthorgászok, ha a miklósiak részt vesznek a különbözô versenyeken. Tisztelik és becsülik a tudásukat, felkészültségüket, de azért néha másnak is hagyhatnának a dicsôségbôl mondogatják. A fiatalok felkészülését az idôsebbek segítik, Nagy Tibor például tiszteletdíj nélkül foglalkozik a gyermekekkel. Ugyanúgy, mint a többi szabadtéri versenysport esetében, a hideg hónapokban itt is benti edzéseket tartanak, csomóznak, technikai ismereteket sajátítanak el, s csak akkor mennek ki a szabadban, amikor kicsit enyhül az idô. Május utolsó szombatjára például több száz vendéget várnak a hagyományos Csepel-szigeti horgászversenyre. - fiedler - Szigetszentmiklósi Tk. sikerek Pontokat hozott a show-tánc A magyar- divat és sporttánc szövetség által megrendezett showtánc pontszerzô versenyek Esztergomban, Debrecenben és Csepelen zajlottak. A Szigetszentmiklósi Tk. show-tánc szakosztály 2. éve indul show-tánc versenysorozatokon. Az idei év az elsô, amikor formációs gyakorlattal is készültünk a versenyre. Az esztergomi versenyen junior kategóriában dönôsként 7. helyezést ért el csapatunk forró-csokizó címmel. Csoportos gyakorlattal a felnôtt kategóriában ugyancsak 7. helyezést ért el szakosztályunk a démon csábítása produkcióval. Gyermek egyéni versenyzôink közül kiss evelin a döntôbe került, ahol helyrepontozással a 7. helyezést érte el. Junior/b. kategóriában Sallai Andrea Kobra címû produkciójával Esztergomban 5., Debrecenben 7. helyen végzett. Junior/a. kategóriában középdöntôs lett ivanics barbara Szörnyellaként és a döntôn 6. helyen végzett gábor ingríd a Szabadság madara címû gyakorlattal. Felnôtt versenyzôink is hozzták a már megszokott sikersorozatokat. A debreceni versenyen Rajna Renáta Az arany rabja címû koreográfiával döntôsként helyrepontozással 3. helyen végzett. Ivanics Lilla Roxy gyakorlatával 4. helyezést ért el. A Csepelen megrendezésre kerülô versenyen Rajna Renáta ismét a dobogó 3. fokára állhatott, míg Ivanics Lilla 7. helyezést ért el. Forrás: Sikeresen zárult a második Sziget Olimpia Magyar fölény a dobogókon Második alkalommal rendezte meg városunk a Sziget Olimpia elnevezésû sporteseményt. Április 21. és 25. között 18 iskola hétszáz diákja vett részt a versenyeken, az általános iskolás fiatalok 8 sportágban mérték össze tudásukat. Nemcsak a Csepel-szigetrôl és környékérôl jöttek diákok, hanem távolabbról, Újpestrôl, sôt Szigetszentmiklós külföldi testvérvárosaiból is érkeztek tanulók. Itt voltak a Busko-Zdroj-i, gyergyószentmiklósi, steinheimi, torgaui iskolák képviselôi, összesen nyolcvan külföldi diák állt rajthoz. A versenyeknek a József Attila Általános Iskola adott otthont. Lukács Csaba, a rendezvény fôszervezôje elmondta, hogy rendkívül lelkesek voltak a fiatalok, és a sportversenyeken túl különbözô kulturális programokkal színesítették a találkozót. A steinheimiek elmondták, hogy rendkívül vidám napokat töltöttek nálunk, jószerivel ez volt a leghangulatosabb rendezvény, amelyen az utóbbi idôben részt vettek újságolta örömmel Lukács Csaba. A SZIGET OLIMPIA GYÔZTESEI: Atlétika váltó fiúk: Budapest Grassalkovich Ált. Iskola lányok: Szigetszentmiklós József Attila Ált. Iskola Kosárlabda után születettek: Zsolnay Gyöngyi Kosár Iskola után születettek: Kiss Lenke Kosársuli Íjászat: o.: Kiss Gergô o.: Tóth Maja Kézilabda fiúk: Biró Lajos Ált. Iskola lányok: Kardos István Iskola Röplabda: lányok: Szigethalom Széchenyi Iskola Floorball: Busko Zdroj Labdarúgás: Szigethalom Széchenyi Ált. Iskola Asztalitenisz: fiúk: Landsmann Antal (Batthyány G.) lányok: Török Anna (Grassalkovich) Külföldiek legjobb eredményei: Labdarúgás: 3. Torgau Asztalitenisz: 3. Thorsten Henekke Steinheim Floorball: 2. Gyergyószentmiklós Az esemény kiemelt támogatói: Szigetszentmiklós Város Önkormányzata, Euro 3 Trade Rt., Majorosi Péter, Zenner Hungária, Neisz Benedek, Vokesz További támogatók: Flora Hungária Kft., SEAT Szigetszentmiklós Autó Rt., Szigetmobil Jármûalkatrész Kereskedô Kft., Tandem Plussz és Junker 2000 Kft., Elsner Kft., Seki Pékség, A mi iskolánk Alapítvány és a Buderus Hungária Fûtéstechnikai Kft május KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja 19

20 Hirdetés KLÍMA Épületklíma Minôségi klímaberendezések (LG, Panasonic, Samsung, Mitsubishi, Hitachi, Toshiba, Daikin stb.) forgalmazása, telepítése, javítása, karbantartása. MEGOLDÁS SZIGET SZERVIZ és ALKATRÉSZBOLT Lakáson: mosógép, bojler, tûzhely, mikró, hûtô stb. Üzletben: porszívó, kávéfôzô, vasaló, hajszárító stb. JAVÍTÁSA GARANCIÁVAL Sszm.: Tököli u. 33. (Tököli Bajcsy-Zs. u. sarok) ALKATRÉSZEK MINDEN TIPUSHOZ 06-24/ , 06-30/ H P: 8 17, SZO: FUSZEKLI: ZOKNI és HARISNYA üzlet ZOKNIK minden méretben titok,boka,térd, csúszásgátlós, sport, öltöny pamut anyagból. I. oszt. Olasz HARISNYÁK minden méretben. Sima és mintás,vékony és vastag kivitelben. WALT DISNEY mesefigurás zokni és harisnya SZOLÍD ÁRAK,SZÉLES VÁLASZTÉK Sszm.: Piactér Pavilonsor 1. CBA sarok NY: H P: 9 18, SZO: 9 12 Bemutatóterem: 1211 Bp., Kossuth L. u. 74. Nyitva: H-P: 9 17.; Tel.: ; Autóklíma töltés, javítás, karbantartás. Telephely: 1213 Bp., Zsilvölgyi u. 11. Tel.: KISVÁROS Szigetszentmiklós Önkormányzatának lapja május

Taroltak a halászléfôzôk

Taroltak a halászléfôzôk XIV. évfolyam 7. szám 2008. szeptember SZIGETSZENTMIKLÓS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Görögdinnyét kapott a legjobb ízû hal Taroltak a halászléfôzôk A z idén hetedszer rugaszkodtak neki a halászléfôzésnek Szigetszentmiklós

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

ÜNNEPSÉG A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN

ÜNNEPSÉG A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN XI. évfolyam 1. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA ÜNNEPSÉG A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN PÁLYÁZATI KIÍRÁS Szigetszentmiklós Város Képviselô-testülete pályázatot hirdet a városban mûködô társadalmi

Részletesebben

A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL

A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL Beszámolómat, hasonlóképpen elődömhöz, a szervezetünket érintő nagyobb témacsoportok köré építettem föl. E struktúrába

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (július)

PROGRAMAJÁNLÓ (július) Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XIII. évfolyam 2. szám 2007. február SZIGETSZENTMIKLÓS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Költségvetés: 1,3 milliárd fejlesztésre Egyaránt elégedett Szigetszentmiklós idei költségvetésével Szabó József polgármester,

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Zene, dal, Zalakaros CD-T ADOTT KI A ZALAKAROSI KULTURÁLIS EGYESÜLET. Zalakaros város lapja

Zene, dal, Zalakaros CD-T ADOTT KI A ZALAKAROSI KULTURÁLIS EGYESÜLET. Zalakaros város lapja Zalakaros város lapja XXI. évfolyam 3. szám Mérföldkövet jelent városunk kulturális életében az a cd, melyet a Zalakarosi Kulturális Egyesület adott ki. A Zene, dal, Zalakaros címet viselõ album városunk

Részletesebben

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november

1956-os megemlékezés A TARTALOMBÓL: PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XIV. évf. 11. szám 2005. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIV. évf. 11. szám 2005. november 1956-os megemlékezés Október 23-án a Széchenyi téren helyezte el az MSZP Pátyi Szervezete koszorúját A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

XII. évfolyam 5. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA 2006. május

XII. évfolyam 5. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA 2006. május XII. évfolyam 5. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA 2006. május Majális a Kéktón Június elsõ vasárnapján a Pedagógus Napon szeretettel köszöntjük az óvónéniket, tanítóinkat, tanárainkat!

Részletesebben

X. évfolyam 2. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA

X. évfolyam 2. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA X. évfolyam 2. szám SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA MEGHÍVÓ Szigetszentmiklós Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2004. március hó 15. napjára az 1848/49-es magyar

Részletesebben

eleki s A ktuális Átadták a katolikus közösségi házat A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai)

eleki s A ktuális Átadták a katolikus közösségi házat A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai) eleki s A ktuális A tartalomból: Pályázatok benyújtásáról döntöttek (2-3. ouai) Színes lufik, sör és virsli (4. oldal) + Édesanyákat köszöntöttek (S. oldal) * Félezer kilométer egy jó ügy érdekében p.oidao

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

A forradalomra emlékeztünk

A forradalomra emlékeztünk XI. évfolyam 11. szám Az 1956-os forradalom ünnepén a hagyományokhoz híven idén is koszorúzással tisztelegtek az utódok a forradalom mártírjai elôtt. A Városi Közösségi Háznál lévô kopjafánál helyezték

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 6. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2006. április 27-én tartotta ülését. Sós János a napirendi pontok tárgyalása elõtt

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális 2008_08maj.qxd 5/6/2008 10:58 PM Page 1 2008. május 8. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 8. szám HORVÁTH TIBOR Rákosmenti Majális Egész

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/5. szám (11. hét) 2016. március 18. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Városfejlesztési Bizottságának és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottságának együttes ülésén 2008. szeptember 22-én, a polgármesteri hivatal hivatalos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 30-i rendkívüli üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-3/2012/JT. 18-29 /2012. sz. határozat 1-3/2012.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. december 15-én 16.00 órakor kezdődött általános közmeghallgatásáról. A közmeghallgatáson 7 állampolgár volt

Részletesebben

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester 2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk

Részletesebben

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok media13.hu XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 22. Díszpolgárjelölés Az önkormányzat idén is várja a helyi lakosok és civil közösségek javaslatait, illetve jelöléseit a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 618-12/2015 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről 12.

Részletesebben

EXPRESSZ 59. VASUTASNAP

EXPRESSZ 59. VASUTASNAP EXPRESSZ A MÁV-START Zrt. vállalati újságja 10. szám 2009. július 20. Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is kétnapos rendezvénysorozattal ünnepeltük a Vasutasnapot. Péntek délelôtt vasutas tisztek avatása

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3. Javaslat közterület-felügyeleti tevékenység ellátására vonatkozó megállapodás elfogadására

Jegyzőkönyv. 3. Javaslat közterület-felügyeleti tevékenység ellátására vonatkozó megállapodás elfogadására Jegyzőkönyv Készült: 2009. április 23-án 15.00-16.30 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat nyílt ülésén Képviselő-testületének ülésén. Jelen vannak: Dorkó György, Magyar János, Pallagi Ákos, Sági Tibor,

Részletesebben

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről.

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Békássy Szabolcs képviselő Bakos András. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Száger Gyula

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Békássy Szabolcs képviselő Bakos András. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Száger Gyula JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendes, nyílt üléséről 2012. november 20-án 17 00 órakor, a i Hivatal Nagytermében. Jelen vannak: Bóna Zoltán polgármester Gergőné

Részletesebben

Iii. Hidak és Hídépítők Napja

Iii. Hidak és Hídépítők Napja HÍDÉPÍTŐK EGYESÜLETE 31 Fotó: Kovács Tamás MTI Iii. Hidak és Hídépítők Napja Három évvel ezelőtt amikor megszerveztük az I. Hidak és Hídépítők Napját, magunk sem gondoltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Ügyiratszám: 166-15/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. június 23-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl.- Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Dr. Almássy Antalné,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3./ Pályázat benyújtása III. fordulós hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásban való részvételre Előadó: Csáfordi Dénes polgármester

JEGYZŐKÖNYV. 3./ Pályázat benyújtása III. fordulós hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásban való részvételre Előadó: Csáfordi Dénes polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. szeptember 29-én de. 7 30 órakor a Városháza nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről

Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Melléklet: 1 db Beszámoló az MVK Zrt. forgalomszervezési intézkedéseinek hatásairól, tapasztalatairól, eredményéről Összeállította:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. december 14-i rendes ülésére 1 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár 2016. február-március MEGHÍVÓ KÖZMEGHALLGATÁSRA

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár 2016. február-március MEGHÍVÓ KÖZMEGHALLGATÁSRA 2016/3. szám (5. hét) 2016. február 8. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán 2016. április 25., hétfő A 11. Életút Nap rendezvény kapcsán ez idáig összesen 69 megjelenést regisztráltunk. A megjelenések közel ötöde elektronikus médiumokban

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-110./2008. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny H í r l e v é l Hajdú-Bihar megye önkormányzati könyvtárainak Debrecen, 2008. november 08. 6. szám A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli

Részletesebben

Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma:

Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma: Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma: 1126 Budapest, Beethoven u. 8. dr. Árky Emőke 212-6639 dr. Vajda Ágota 201-1610 Kedd, csütörtök:16.00-20.00 dr. Pártay

Részletesebben

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. Ügyiratszám: 166-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Tanácskozási joggal:

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 364-6/2012. Jegyzıkönyv Készült: a József

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület 2015. október 15-én rendkívüli képviselõtestületi

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület 2015. október 15-én rendkívüli képviselõtestületi TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2015. november INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 15. évfolyam 9. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület

Részletesebben

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története 217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes testületi ülésén, 2009. szeptember 14-én a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. április 12-i soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Arnóth Sándor polgármester, Petőné Papp Margit, Tóth Lajos

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. április 1-jén tartandó ülésére Tárgy: Beszámoló a vállalkozói vagyon hasznosításával kapcsolatos tevékenységről a 45/2005.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Humánerőforrás Bizottság 2011. május 27-én 8 órakor, a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinetirodában tartott üléséről

Jegyzőkönyv. a Humánerőforrás Bizottság 2011. május 27-én 8 órakor, a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinetirodában tartott üléséről Pápa Város Önkormányzat Humánerőforrás Bizottsága Szám: 6/4-5 /2011. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: a Humánerőforrás Bizottság 2011. május 27-én 8 órakor, a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinetirodában

Részletesebben

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról

Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról Emlékeztető A 4-es metró Kelenföldi pályaudvari állomása és folytatása nyugati irányban című tanácskozásról A tanácskozásra 2004. szeptember 7-én került sor a XI. kerületi Polgármesteri Hivatalban a Levegő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kesztölc község Képviselő-testületének. 2015. május 27-i. képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kesztölc község Képviselő-testületének 2015. május 27-i képviselő-testületi üléséről Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén 2015. május 27-én. Az ülés kezdésének időpontja:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester.

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester. JEGYZŐKÖNYV Készült: Járdánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án, 16.00 órától a Polgármesteri Hivatalban megtartott ülésén. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester, Berecz

Részletesebben

MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET

MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET 1 MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET 1985. január - február hó MTESZ - egyesületi használatra! Kiadja: Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Készült: 940 példányban 84/3208 MTESZ Házinyomda,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 5 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza. Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29-én 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem)

EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) EMLÉKEZTETŐ Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) Napirend előtt Fazekas Károly helyett Kertesi Gábor vezeti a kerekasztal ülését. Köszönti a kerekasztal tagjait

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel. tartott üléséről 10 / 2014. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai közül:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2013. JÚNIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2013. JÚNIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2013. JÚNIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MUNKATERV

INTÉZMÉNYI MUNKATERV Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde 7200 Dombóvár, Zrínyi u.10. OM azonosító: 202287 INTÉZMÉNYI MUNKATERV 2015/2016. nevelési év A munkatervet készítette: Tarr Ágnes intézményvezető A munkatervet jóváhagyó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 1 Ebben a fordulóbban a szennyvízcsatornázás megvalósításához szükséges dokumentáció (vízjogi létesítési engedély megszerzése, szükséges tanulmányok elkészítése,

Részletesebben

Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián

Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián Iktatószám: /2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2012. szeptember 27-én a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság rendkívüli ülésén elhangzottakról.

Részletesebben

SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától

SZENT IVÁN NAPJA. Június 24-én, 17 órától Június 24-én, 17 órától SZENT IVÁN NAPJA 1 Június 3. szerda, 15 óra a Faluház nagytermében PEDAGÓGUSOK KÖSZÖNTÉSE Köszöntõt mond dr. Lelkes Péter alpolgármester Június 3. szerda, 19 óra a Közösségi Házban

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta.

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta. Hírek AUKCIÓNeves képzõmûvészek alkotásaiból, a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány javára rendezett jótékonysági árverés anyaga 2009. február 9-tõl megtekinthetõ a Székely

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Esemény Időpont Helyszín

Esemény Időpont Helyszín 2015. február 20. 2015/4. szám (8. hét) 2335 Taksony, Fő út 85. Tel.: 24/520-777, Fax: 24/520-770, e-mail: onkormanyzat@taksony.hu, www.taksony.hu Ügyfélfogadás: H: 8.00-18.00, Sze: 8.00-16.00, P: 8.00-12.00

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2011. április 19-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 6/2011. (IV. 19.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság a balatongyöröki tábor üzemeltetéséről szóló tájékoztatót

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

I I. É v f o l y a m, 1. s z á m, 2 0 0 9

I I. É v f o l y a m, 1. s z á m, 2 0 0 9 I I. É v f o l y a m, 1. s z á m, 2 0 0 9 Tartalom 04 Interjú Milliárdos Bajnai Gordonnal12 21 fejlesztések a közlekedésben Regio Star 06 Legfontosabb a munkahelyek megôrzése 08 14 Beruházások 21 az egészséges

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

Strandfürdő és Gyógyászat szakmai koordinátora

Strandfürdő és Gyógyászat szakmai koordinátora I-1/5-6/2013. ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2013. március 14-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság rendkívüli nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Major László alpolgármester Nagyné Farkas

Részletesebben

eménynaptár 2015. április május 2015. április 21., kedd 18 óra, művelődési ház.

eménynaptár 2015. április május 2015. április 21., kedd 18 óra, művelődési ház. 2015/9. szám (16. hét) 2015. április 15. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Ceglédbercel Község Önkormányzata

Ceglédbercel Község Önkormányzata 2007. DECEMBER 10. www.cegledbercel.hu C E G L É D B E R C E L K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K L A P J A Mindenki Karácsonya Ceglédbercel Község Önkormányzata 2006. december 19-én (szerda)

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É

Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. E X P O Z É Jegyzőkönyv 8/2013. Készült 2013. december 3-án, 17 órakor a pázmándfalui önkormányzat hivatalos helységében megtartott testületi ülésről. Jelen vannak: Nagy Imre Gusztáv polgármester Ferenczi Róbert képviselő

Részletesebben

Nőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester. www.kiralyhegyes.hu

Nőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester. www.kiralyhegyes.hu IX. évf. 1. sz. 2012. március www.kiralyhegyes.hu 2012. január 30-án Mágori Józsefné (FIDESZ) területi országgyűlési képviselő látogatott községünkbe. A képviselő-asszonyt Horváth Lajos polgármester fogadta

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2012. május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság elnöke

Részletesebben

Sajtófigyelés a pécsi NI átadó kapcsán

Sajtófigyelés a pécsi NI átadó kapcsán Sajtófigyelés a pécsi NI átadó kapcsán 2015. december 15., kedd A pécsi Ni ünnepélyes adományozás kapcsán összesen 95 megjelenést regisztráltunk, melyből az InfoVárosok online lapcsoport különböző felületein

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok kulturális kormányzatainak esetleges visszaéléseivel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/79-36/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. július 22-én

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl. Képviselõ 16 fõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl. Képviselõ 16 fõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Bagó Zoltán Dr. Deák Zoltán Katus Attila Kondéné

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA XIV. évfolyam 1. szám 2008. január február SZIGETSZENTMIKLÓS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Báli szezon Hamvazó szerda elmúltával az idei farsangon ugyan már régen túl vagyunk, de jó volt látni, hogy a miklósiak

Részletesebben