Az elveszített ikertestvér jelenségének vizsgálata a családállítás módszerén keresztül

Átírás

1 Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézet SZAKDOLGOZAT Az elveszített ikertestvér jelenségének vizsgálata a családállítás módszerén keresztül 2010 Sas Viktória V. évfolyam Témavezető: dr. Mirnics Zsuzsanna egyetemi docens

2 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 ELMÉLETI HÁTTÉR... 4 A CSALÁDÁLLÍTÁSRÓL... 4 AZ ELVESZÍTETT IKERTESTVÉR... 9 HOGYAN ZAJLIK EGY IKER-ÁLLÍTÁS? TRAUMA ÉS TESTI TÜNETEK ORVOSI MEGKÖZELÍTÉS AZ IKER-VESZTETTEK PSZICHODINAMIKÁJA KÉRDÉSFELTEVÉS HIPOTÉZISEK VIZSGÁLATI MÓDSZER VIZSGÁLATI ESZKÖZÖK VIZSGÁLATI SZEMÉLYEK VIZSGÁLATI ELJÁRÁS EREDMÉNYEK AZ ELSŐ KÉRDŐÍV ELEMZÉSE ITEMANALÍZIS FAKTORANALÍZIS SKÁLÁNKÉNTI ÖSSZEHASONLÍTÁS AZ IKER-VESZTETT ÉS A KONTROLL CSOPORT ÖSSZEHASONLÍTÁSA AZ IKER-VESZTETT ÉS A KONTROLL CSOPORT MINTÁJÁNAK JELLEMZÉSE A MÁSODIK KÉRDŐÍV ELEMZÉSE AZ IKER-VESZTETT CSOPORT VISSZAJELZÉSEI A CSALÁDÁLLÍTÁST KÖVETŐEN A CSALÁDÁLLÍTÁSRA JELENTKEZETTEK ELVÁRÁSAI DISZKUSSZIÓ TOVÁBBI KUTATÁSOK MELLÉKLETEK ELSŐ KÉRDŐÍV MÁSODIK KÉRDŐÍV STATISZTIKAI MELLÉKLETEK AZ IKERTÜNDÉREK CÍMŰ NÉPMESE FELHASZNÁLT IRODALOM KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS NYILATKOZAT

3 Bevezetés Egy, a pszichológia, mint tudomány által még kevéssé elismert módszer, a Hellingerféle családállítás területéről választottam a témám. A családfelállítás alapvetően a családon belüli sorskötésekkel, transzgenerációs átvételekkel, és ezeknek pszichológiai hátterével foglalkozik. Egy speciális részt vizsgálok a módszer kapcsán: olyan embereknek a terápiás tapasztalatok alapján megfigyelt, összegyűjtött jellemzőit, akik az anyaméhen belül elveszítették ikertestvérüket. Az eddigi családállításokon megélt kollektív tapasztalatok alapján elmondható, hogy Hellinger módszere képes megmutatni, ha valaki elvesztette ikertestvérét, anélkül, hogy az illető, vagy szüleik, vagy orvosaik tudtak volna erről az eseményről. A családállítás módszere egy sajátos világszemléletben gondolkodó elképzelés, amellyel sok más pszichológiai terület elméletei harmonizálnak. A Hellinger által megtalált módszer azonban lényegét tekintve tudományosan még nem bizonyított, eredményei a terápiás tapasztalatokból fakadó beszámolókon alapszik. Magam is tanulom a családállítás módszerét, ahol meggyőződtem saját szememmel a gyakorlati működéséről, és ebből kifolyólag szeretném tudományosan megvizsgálni az igazságértékét. Rengetegszer találkoztam saját élményen iker-állításokkal, ahol láthattam, és át is élhettem azt az élményt, ahogyan a fél ikrek megtalálják elveszett párjukat az állításokon. Megrázó, megindító jelenség, melynek traumája tudattalanul, feldolgozatlanul sokaknál okozhat életvezetési gondokat. Eddig csekély mértékben hangsúlyozták a szakemberek, hogy az intrauterin életnek jelentős kihatása lehet az emberre, személyiségére, szokásaira. Az anyaméhen belüli testvérvesztés rendkívül nagy problémaforrás lehet egy-egy kliens számára, ezért saját érdeklődésemen és csodálatomon kívül fontosnak tartom e még kevéssé kutatott és ismert téma népszerűsítését, valamint tudományos vizsgálatát. Az elméleti háttérben bemutatom a családállítás módszerét egyéb pszichológiai irányzatok transzgenerációs elméleteivel egyetemben. Az elveszített ikertestvér témáját a Hellinger féle családfelállításon keresztül ismertetem. Ezután rátérek témám bevezetésére, mi is valójában az elveszített ikertestvér jelensége, valamint leírást adok arról, hogyan él az embrió az anyaméhben. Elengedhetetlennek tartom, hogy pár szóval bemutassam, hogyan is zajlik le egy olyan családállítás, ahol elveszített ikertestvér jelenségével találkozhatunk. Hogy tanulmányom érthetőbb, és pszichológiailag megalapozott legyen, szakirodalmat gyűjtöttem a trauma és testi tünetek kapcsolatáról, illetve egyáltalán arról, hogy a test hogyan hordozza magában lelkünk üzeneteit, életeseményeink érzelmi történéseit. Orvosi szempontból is utánanéztem, mennyire ismert és elismert az elveszett ikertestvér jelensége. Végül, összefoglalómban a tapasztalat által összegyűjtött és leírt jellemzőket összegzem azokról az 3

4 emberekről, akik elveszítették az anyaméhben ikertestvérüket. Vizsgálatom ezeknek a jellemzőknek tudományos megismerésén alapszik, amelyhez kérdéseimet, hipotéziseimet igazítottam. Ezután vizsgálatom menetét illusztrálom, majd statisztikai és érdemi eredményeit közlöm le. A kitekintések részben további kutatások, vizsgálódások lehetőségeit ajánlom fel. Elméleti háttér A családállításról Bevezetésképpen ismertetni szeretném a családállítás módszerét, és a hozzá kapcsolódó pszichológiai elméleteket, mivel témámat e módszer segítségével kutattam. Bert Hellinger a nyolcvanas évek második felében kezdte el módszerének kidolgozását. A pszichoanalízis, a hipnózis, a tranzakció-analízis és a családterápia módszereit saját eseteinek alapos tanulmányozásával és megfigyeléseivel ötvözve túllépett a hagyományos nyugati pszichológia megszokott fogalmi keretein, és új módszerével rövid időn belül igen látványos sikereket ért el. A kilencvenes években Németországban, 2000-től pedig világszerte futótűzként terjedt el a szisztemikus-fenomenologikus rendszerterápia, közismertebb nevén a családfelállítás nevű módszer (RME, 2008). Fenomenologikus, mert az egyén szubjektív tapasztalására alapoz, a testi érzetek mentén vizsgálódik, és szisztemikus, ami azt jelenti, hogy rendszerszemléletben gondolkodik. A család, mint rendszer nem ismeretlen fogalom a családterapeuták számára (Goldenberg, 2008). Számos családterápiás elmélet alapját képezi a családállítás működési elveinek. Egy család jóval több, mint olyan egyének összessége, akik közös fizikai és pszichés közegben élnek együtt. Egy ilyen rendszerben az egyéneket erős, tartós, kölcsönös, többgenerációs érzelmi kötődések és lojalitások kötik egymáshoz. A család hatóereje olyan nagy, hogy befolyása még a tagokat elválasztó hatalmas távolság esetén is megmarad. A rendszer teljessége miatt minden egyes összetevő mozgása kihat az egészre. Ha egy családtagnak tünete van, az a család egészét érinti. Virginia Satir leírja, hogy a családtagok a tünet által tartják egyensúlyban a rendszert, és ezért hatalmas árat fizetnek a tünethordozás kapcsán. A transzgenerációs modellek az évtizedeken át fennálló kapcsolati mintáknak szentelnek figyelmet a családokon belül. Ezek a minták a származási család megoldatlan problémáiba ágyazódnak. Bowen szkizofrénia kutatásaiban azt találta, hogy a szkizofrénia egy olyan folyamat, amely legalább három generációt ölel át, mielőtt egy családtagnál manifesztálódik. Elképzelése szerint a szkizofrén szülei problémásak, éretlen személyiségek, 4

5 akik súlyos konfliktusokon mentek keresztül saját szüleikkel, most pedig saját gyermeküket teszik ki ugyanennek a helyzetnek. Böszörményi-Nagy láthatatlan lojalitás elmélete alapján a gyermekek gyakran tudattalanul magukra vállalják azt a kötelességet, hogy segítsenek szüleiken, még saját káruk árán is. A pszichodinamikus és rendszerszemlélet ötvözésének modellje a fokális családterápia, amely a családtagok életében előforduló traumatikus eseményeket kutatja. A családi rendszeren belül elsődlegesen a kommunikációt, interakciókat vizsgálják. A családokban szabályrendszerek működnek (adok-kapok elve, homeosztázis), amelyek nagyon hasonlítanak a családállításban megjelenő törvényekhez, annyi különbséggel, hogy ez utóbbiak más, mélyebb, megfoghatatlanabb szinteken is működnek. Nézzük meg, ennek magyarázataként mit hoz fel Hellinger. Hellinger azt találta, hogy az egymással összeköttetésben levő lelkek (pl. a család) egy közös mezőt alkotnak, mely több, és nagyobb erővel bír összességében, mint az egyének egyenként, és ez a mező kihatással van az egyének életére. A mezőben törvények (az odatartozás joga, a hely törvénye és a kiegyenlítődés törvénye) uralkodnak, melyek, ha felborulnak, azt a rendszer igyekszik jóvátenni, méghozzá úgy, hogy egy felmenő életében bekövetkezett nehéz sors, vagy trauma továbbvivődik az utána következő generációk, leszármazottak életébe, és ott fejtik ki (negatív) hatásukat. Pszichológiai értelemben vett dinamikaként három jellegzetes fordul elő a családállításon: a kliens klánjában történt valami nehéz sors, amelyet a kliens tudattalanul úgy szeretne kiegyenlíteni, hogy ő áldozza fel magát és sorsát, hogy segítsen a traumát elszenvedőnek. Ilyenkor lehet, hogy azt mondja szüleinek: Megyek én is utánad (a halálba)., vagy Megyek veled (ha például a szülő is bevonódik egy feljebb lévő generáció történéseibe), vagy Megyek helyetted, Te maradj, Rád nagyobb szükség van (szülőnek, párjának mondja) (Schäfer, 2009). A családállítás módszerének elterjedésével egy időben kezdett el foglalkozni az angol biológus és filozófus Rupert Sheldrake az összetartozó lények, az állatcsoportok tagjai, az állat és a gazdája, és az összetartozó, egymással kötődésben élő emberek között is létező láthatatlan összeköttetéssel az ő elmélete szerint ez egy energiamező, ún. morfogenetikus mező, melynek köszönhetően az egyedek a távolból is tudnak egymásról. Sheldrake mindezt számos, a nyugati tudomány kritériumainak is megfelelő kísérlettel bizonyította (Sheldrake, 2000, 2003) ban a Wieslochban tartott Első Nemzetközi Család- és Rendszerfelállító Konferencián Hellinger és Sheldrake egyetértettek abban, hogy ugyanazzal a jelenséggel dolgoznak. 5

6 A morfogenetikus elnevezés azon a megfigyelésen alapul, hogy ha valami megtörtént, akkor időközönként újra és újra megismétli önmagát, mígnem formává alakul. Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és megismételhet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat hívja elő. Már Freud (1991) is ír az ismétlési kényszer nevű jelenségről, amely általában traumatikus történésekből fakadó elfojtott tartalmak újra és újra megjelenésén alapszik. A kliens viselkedésével önkéntelenül megismétli a múlt eseményeit, amelyek nem tartalmaznak örömlehetőséget, és nem is hoznak kielégülést. Megszűnését az elfojtott emlékek tudatosítása idézheti elő. Ha a morfikus mezőt kívülről egy új szellemi behatás éri, akkor ez az ismétlődés megáll, és az egyén képes lesz egy új életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, ha a múltat - az ismétlődésekkel együtt - tisztelettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát. Amikor az egyén felismeri a valóságot, azt, ami van, és nem annak bűvöletében él, hogy a valóságnak milyennek kellene lenni, akkor ez az a pillanat, amikor az új szellemi mozgás beállítható gyógyító mondatokkal. A transzgenerációs örökségek témája a kezdetektől fogva foglalkoztatja a pszichoanalitikusokat is. Freud (1923, old.) foglalkozott az én és az öröklés kérdésével, illetve magával az öröklési folyamat lehetőségével, amivel kapcsolatban egy családi tudattalan létezését sejteti: Az én élményei az öröklés számára egyelőre látszólag elvesznek, de ha azok gyakran és elég erősen nemzedékről nemzedékre következő számos egyénnél ismétlődnek, úgyszólván az ősvalami élményeivé tevődnek át, amelyek benyomásai az öröklés útján megmaradnak. Így az átöröklődő ősvalamiben megszámlálhatatlan sok én maradéka él tovább, és ha az én a maga felettes-énjét az ősvalamiből meríti, talán csak régebbi én-alakulatokat hoz ismét felszínre, azokat feltámasztja. " Szondi Lipót (1996), aki sorsanalitikusként munkálkodott, mindenekelőtt felveti a jelenség genetikai vonatkozását. Szerinte az emberek a genetika törvényei alapján választanak maguknak olyan párt, akik biológiai szempontból is hasonlítanak szüleikhez, vagy azokhoz az őseikhez, akik egy traumatikus problémát hordoznak/hordoztak magukkal. Eseteinek tanulmányozása során kialakította saját elméletét a sorsátvételről. Jellemzői között szerepelnek a következő gondolatok: 6

7 - A tudattalanban a lét számára ős-figuráknak és az utódok cselekvéséhez szolgáló családi mintáknak kell létezniük, melyek kényszerítően irányítják sorsunkat. Így keletkeztek a fogalmak a családi tudattalanról" és a kényszersorsról". - Az ősök ellenfele az utód állásfoglaló énje. Az énnek hatalmában áll, hogy az ősök igényei ellenében válasszon. Így jutott a szabad, egotropikus választás" és a szabadon választott sors" fogalmakhoz. A szociálpszichológia területén Ábrahám Miklós és Török Mária (1998) vezették be az ún. crypte fogalmát. A crypte egy olyan titkos sírbolt, amit a kifejezhetetlen, titokkal terhes gyász hoz létre. Ebben a kriptában van élve eltemetve, szavak, képek, érzelmek emlékeiből összeszőve a veszteség tárgyi megfelelője, teljes személyként. A kripta tartalmazza a tényleges vagy feltételezett traumákat is. Ily módon a tudattalan fantáziáknak egy egész világa jön létre, amely azután saját, rejtett életét éli. Ilyenkor megtörténik, hogy a kripta fantomja visszatér és megkísérti az egyént, a fantom hordozóját, furcsa, érthetetlen jeleket ad neki, arra kényszeríti, hogy szokatlan tetteket hajtson végre, és különös, váratlan érzésekkel sújtja. A szerzők a crypte-jelenségen keresztül jutottak el és találtak rá a fantom-elméletre: A fantom fogalma a pszichoanalitikus vizsgálódás fókuszát kiterjeszti az egyénen túlra, mivel abból indul ki, hogy vannak emberek, akik, anélkül hogy tudnának róluk, elődeik életének titkos lelki tartalmait örökölhetik. A "fantom" egy radikálisan új irányzat a freudi és Freud utáni pszichopatológiai elméletek között: innentől kezdve a tünetek már nemcsak a személy egyéni élettapasztalataiból származtathatóak, hanem valaki más lelki konfliktusaiból, traumáiból vagy titkaiból is. [ ] Egy személy életében helyre nem hozott "szakadások" ártalmas módon és tudattalanul érinthetnek egy másik személyt. A fantom gondolata újrarajzolja a pszichopatológia határait, és a terápiás lehetőségeket is bővíti, mivel feltételezi az egyénen belül egy olyan kollektív pszichológia létezését, amely több generációt magában foglal, tehát az analitikusnak az egyik nemzedék hangjait kell meghallania a másik tudattalanjának vizsgálatakor. (Rand, M., 1998, 123. old.) A fantom szó eredete: régi hiedelmen alapul, csak bizonyos fajta halottak térnek vissza abból a célból, hogy kínozzák az élőket: azok, akiktől megtagadták a temetés rítusát, vagy nem természetes, abnormális úton haltak meg, bűnözők voltak vagy kitaszítottak, esetleg igazságtalanul bántak velük életük során. Ábrahám szerint a halott nem tér ugyan vissza, de befejezetlen ügyeit tudattalanul hátrahagyja utódaira. A fantom hipotézis akkor merül fel, ha a páciens lelki életének tanulmányozásán keresztül nem sikerül fényt deríteni a lelki zavarok okára. Apránként a kényszeres, fóbiás vagy más típusú tünetek egy másik személy titkos 7

8 életének nyomaiként tűnnek elő. A fantom fogalma az egyéni, sőt a családi pszichológián túl is alkalmazható. Bizonyos aspektusai megvilágíthatják egyes szociális intézmények kialakulásának kérdését, és új perspektívát jelenthetnek kulturális minták és politikai ideológiák pszichológiai gyökereinek vizsgálatában. A múlt meghamisítása, figyelembe nem vétele, elhanyagolása akár egy totalitárius állam által intézményesítve (pl. NDK), akár pedig a szülők és nagyszülők révén táptalaja lehet szégyenletes titkok fantomatikus visszatérésének, az egyén, családok, közösségek vagy akár egész nemzetek szintjén is. A transzgenerációs elméletek alapja Ábrahám és Török munkássága. A fantomelmélet és a transzgenerációs trauma közös vonása az, hogy több generáció is szerepet kap egy személy pszichoanalitikus kezelésében. A fantom lényegileg kapcsolódik a titokhoz, sőt annak akaratlan továbbadásához. Noha itt egy teljesen eltérő klinikai együttessel van dolgunk, azt mondhatjuk, hogy a fantomelmélet a crypte- ről és a titokról Ábrahám és Török által korábban kidolgozott elméletek folytatásának tekinthető. A fantom a ki nem mondott tartalmak interperszonális és transzgenerációs következményeiről szól. A crypte olyan titkolt pszichés helyzetet ír le, amely az alany személyes élményén alapul, míg a fantom esetében valaki másnak a titka kísérti tudta nélkül. Továbbá, a fantom tettenérése esetleg generációk egész nemzedékének a vizsgálatát igényli (gyermek, szülők, nagyszülők) a leszármazott tünetein keresztül. A fantom esetében a titok általában "egyszerű", ellentétben a kriptikus titoktartalmakkal. Ez lehet családi titok: törvénytelen gyermek; titkos szerelem, családi botrány stb. mindennek teljes tudatában van a titok hordozója, de elviselhetetlen azok számára, akiket gyötör. A pszichoanalízis a Valóság elfogadtatását tartja megoldásnak. Ez annyit jelent, hogy meg kell szüntetni a metapszichológiai súlyát egy olyan valóságnak, amelyik csak tagadása által nyeri el létezését. Úgy biztosítják a halott nyugalmát, és azzal tisztelik meg, hogy felfedik szégyenletes titkait, megpróbálják megérteni meg nem nevezett és rejtett szenvedéseit. A halott előző életének leleplezése nem azért fontos, hogy békéjét helyreállítsák vagy megakadályozzák éjszakai csínytevéseit, hanem azért, mert az elhunyt gyanútlanul folytatja pusztító pszichikus fél életét az utódokban. Erdélyi Ildikó (2004) tovább építette a fantom-elméletet; arra a következtetésre jutott, hogy a nemzedékek tagjai között öröklött trauma (vizsgálataiban a törvényen kívüli származás traumája) sokkal jobban gátolja a második generációs leszármazottak lelki fejlődését, mint aki első generációs tagként szenvedte el a traumát. Ennek okaként feltételezi, hogy az első generációs szülő eleve hasítással volt jelen családjában, és ez gátlón hatott ki a gyerekeire is. 8

9 Volkan és Ast (1997) a transzgenerációs továbbadásról: a szülők saját lerakódott reprezentációjukat adják tovább gyermekeiknek. Ilyen lerakódott reprezentáció lehet egy trauma, egy gyász, amin az illető nem tud továbblendülni. Az ehhez kapcsolódó negatív reprezentációk, érzések, élmények fejlődnek ki a gyermekben, olyan módon, hogy a szülő tudattalan üzenetet küld a gyermeknek, hogy ő foglalkozzon a felnőtt traumatizált szelfreprezentációjával. Így a gyermek fog gyászolni, és átélni ezeket az érzéseket, nem feltétlenül sikeresen. Az érzés és élmény továbbvivődik generációról generációra. Látható, hogy számos pszichológiai elmélet több ponton kapcsolódik a családállítás elméletéhez és módszeréhez (pszichoanalitikusok, szociálpszichológusok és rendszerszemléletű családterapeuták elméletei). Ebből, és a módszer tapasztalatainak eredményeiből kiindulva véleményem szerint megbízható, a valóságot tükröző eljárás, amely képes lehet rálátást adni a klienseknek egy esetleges elveszített ikertestvérre is, sőt a gyógyulás útjára tudja léptetni őket. Az elveszített ikertestvér Korábban az orvosok azt tartották, hogy minden 85. terhességre jut ikerterhesség. Ezt az arányt a megszületett ikerpárok statisztikájából szűrte le Hellin. Szabályához az is hozzátartozott, hogy így az ikerterhességek gyakorisága két iker esetén 85 2, hármas ikrek estén pedig 85 3 (Papp, 1999). Ma már tudott, hogy az ikerterhességek száma sokkal gyakoribb, mint eddig gondolták, ugyanis nem minden ikerterhesség végződik iker-szüléssel. A legfrissebb kutatások szerint minden 6. terhesség iker-terhességnek indul (Langman, 2006), viszont az egyik magzat a terhesség hetében felszívódik a méhben, eltűnik. Ezt a jelenséget az orvosok eltűnt iker szindrómának nevezik. Most gondoljunk bele ennek pszichológiai jelentőségébe! Majd minden hatodik embertársunk az anyaméhben elveszítette a hozzá legközelebb álló lényt az életéből: a saját ikertestvérét, akivel együtt indult a fejlődésük, az életük. Az ikerkutatások szerint az ikerség a legszorosabb emberi kapcsolat a világon, intenzívebb, mint más testvérek között, és fontosabb, mint a szülőkkel való kapcsolat. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni azon dráma jelentőségét, amit egy tehetetlen magzat számára a szeretett ikertestvér közvetlen közelről átélt elvesztése jelent. írja Austermann és felesége (2008, 107. old.), akik egy egész könyvet szenteltek ennek a témának. Hogy megértsük, hogyan válhat az ikervesztés traumává, és hogyan érzékelhetik ezt az eseményt az embriók, nézzük át fejlődésüket az anyaméhben (Austermann 2008, Chamberlain 1996, 1998, Raffai, 1999). A trauma sajátos tünetegyüttes formájában nyilvánul meg, melyet 9

10 PTSD-nek (poszttraumás tünetegyüttesnek) nevezünk, és amely alatt lelki tünetek összességét értjük. A traumatogén, traumát kiváltó esemény alapvető jellemvonása, hogy meghaladja a mindennapi élet tapasztalatát, s ezáltal nem illeszthető össze az életről addig kialakított tapasztalatokkal és elképzelésekkel (Oravecz, 2000). Az embrióknál már igen korán, a terhesség első hetében kifejlődnek a fül kezdeményei. A hallásuk az első, ami kialakul, és még a szívük és az agyuk előtt megkezdi működését. Bizonyíthatóan a hallás a tizennegyedik hétre tökéletesedik. Az alig kéthónapos embriók reagálnak az érintésre. Egyes kutatások szerint a bőrnek nem csupán taktilis funkciója van a kezdeti időszakban, hanem multiszenzoros receptorként, azaz ingerfelvevőként funkcionál. Azt is kutatták, hogy a bőr hallási ingereket is vezet, azaz egy süket embert meg lehet tanítani arra, hogy a bőre segítségével halljon (Raffai, 1999). Az ízlelés érzékelésének kezdetét a terhesség tizenötödik hetétől feltételezik, ekkor az embriók már megérezhetik a magzatvíz összetételének változásait is. A látás tehető a legkésőbbre. A magzat körülbelül a tizennegyedik héten észleli a sötét-világos váltakozását, szemei a hetedik terhességi hónapig zárva vannak. Mégis, vannak olyan beszámolók a méhen belüli utazás imaginációjának kapcsán, ahol a kliensek képeket láttak. Mindannak, amit az embrió átél az anyaméhben, sejtszinten jelentősége van. A test reakcióba lép, információs anyagokat termel, biokémiai folyamatok zajlanak le. Az embriók a méhen belül érzékelnek, éreznek, tapasztalnak, tanulnak, gondolkodnak, sőt, emlékeznek állítja hipnózis kísérleteire alapozva Chamberlain, pre- és perinatális pszichológus (1998). Egy általa vezetett kutatás bizonyítékaként azt is kijelenti, hogy kliensei emlékei a születés előtti időszakból valóságosak, és csak nagyon ritkán fantáziák (Chamberlain, 2007). Az embrióknak van testen kívüli tapasztalatuk, és halál közeli élményük is, ha abortuszt kísérelnek meg velük, vagy ha elhal mellettük saját ikertestvérük. Feldmár (2007) klinikai tapasztalata során találkozott olyan emberekkel, akiknek az anyjuk abortuszt kísérelt meg a velük való terhesség alatt. Ezek a kliensek minden évnek annak a hónapjában próbálkoztak öngyilkossággal, amikor az abortusz gondolata megfogalmazódott anyjuk fejében. A méhen belüli trauma kihat az emberek személyiségére és gondolkodására is (Chamberlain, 1996). Ugyanazzal a joggal, sőt még jogosabban, mint ahogy a fajfejlődés emléknyomainak az individuumra való átvivődését feltételezzük, állíthatjuk, hogy az intrauterin lelki életből maradt emlékezések befolyásolják a születés után kibontakozó gyermeki lelkületet Ferenczi (1913, 99. old.). Fontos még azt is megemlíteni, hogy Ferenczi szerint az ember mindenhatósági érzése az intrauterin életből származik. Ennek a gondolkodásmódnak a segítségével jöhetnek létre azok a későbbi 10

11 hiedelmek, döntések, amelyek az anyaméhből származnak, és amelyek kihatnak egy-egy ember egész életére, személyiségére. Turner és Turner (1993) a születés előtti emlékezet hatását vizsgálta a felnőtt személyiségre. Szerintük nem csak a genetikai kódoltságon múlnak a későbbi személyiségjegyek, hanem az apa és anya mentális és érzelmi állapotán a terhesség alatt. Egy másik kutatás szerint a foetusnak az anyától független érzelmi rendszere (is) van (David Hartman, 2007). Tehát a baba át tud élni érzelmeket az anyaméhben. Ezek az érzelmek nem szavakban fejeződnek ki, hanem egy nonverbális nyelven a testben, amelyek később előhívhatóak és kifejezhetőek, például a születés előtti emlékezet-terápia segítségével. Az egyén a prenatális korszakban felgyülemlett érzéseket és hiedelmeket fel tudja oldani magában a trauma verbalizálásával, újra átélésével. John James (2007) transzperszonális pszichológus továbbmegy feltételezésével: azt mondja, hogy a méhen belül átélt élmények valahol a lélek szintjén tárolódnak. Ő ezt a tárolót konkrétan higher self -nek nevezi, és egy olyan résznek tekinti a személyiségben, amely raktározza a korai emlékeket. Ennek az elméletnek a segítségével egy pillanatra összekapcsolható, hogyan képes a családállítás morfogenetikus mezője kimutatni azt, ha a kliensnek meghalt ikertestvére van. Hogyan zajlik egy iker-állítás? Egy családállítás a gyakorlatban a következőképpen néz ki: a kliens elmondja az állításvezetőnek a hozott témáját, lehetőleg két-három mondatban, anélkül, hogy jellemezné saját családtagjait. Ez azért fontos, mert ha a képviselők túl sok információt hallanak az általuk képviselt személyről, akaratlanul is el szeretnék játszani a szerepét. A kliens a csoportból választ képviselőket saját magának és családtagjainak, akiket a terapeuta megnevez. Egyéni állítás során bábukkal, papírlapokkal, vagy bármilyen más tárggyal helyettesítve állíthatjuk fel a választott képviselőket. A képviselők elhelyezkednek a térben, és beszámolnak testi érzéseikről (Ulsamer, 2009). Iker-állításnál általában egy absztraktot képviselő (amely leggyakrabban maga tünet, azaz a hozott probléma) és a kliens képviselője automatikusan úgy állnak/ülnek be a térbe, hogy minél szorosabban kerüljenek egymáshoz (Austermann, 2008). Tipikus iker-ülésnek nevezik, amikor a két képviselő egymással szemben szorosan ül, de még ezt sem érzik eléggé közelinek egymáshoz, ezért átvetik egymáson lábaikat. Gyakori az is, hogy a képviselők spirál alakzatban mozognak (mintha a születés folyamatát képeznék le), vagy éppenséggel messze kerülnek egymástól a térben, viszont hajszálpontosan ugyanabban a pózban vannak. A 11

12 terapeuta feladata kideríteni, milyen kapcsolatról van szó. Ezt legkönnyebben úgy érheti el, hogy mondatokat mondat a képviselőkkel, amelyben tesztelni tudja a kapcsolat minőségét. A klienstől érdemes megkérdezni, mit tud az anyukájának vele való terhességéről, valamint a születése körülményeiről; ha a kliens bármiben vissza tudja igazolni, hogy az ikervesztés megtörténhetett, az állítás hitelessé válik. Leggyakrabban a képviselők által kimondott mondatok hatnak érzelmileg akár a csoportban ülő kliensre, akár a képviselőkre. A mondatok, melyek ilyenkor elhangzanak, a legtöbbször hasonlóak: Együtt indultunk... de Te meghaltál. ; majd érdemes tisztázni a kliens traumával kapcsolatos hiedelmeit: Azt hittem, én döntöttem el, hogy így legyen. A magzati létben az ember az omnipotens gondolkodás rabja. Gyakran az ebből fakadó beliefek okozzák a kliens tüneteit. Az ehhez hasonló mondatokra a meghalt ikertestvér képviselője általában nemtetszését fejezi ki. Ő akkor van jól, ha túlélő testvére jól érzi magát az életében. Ezt is érdemes kimondatni a klienssel: Eddig a problémámmal emlékeztem Rád, de mostantól már megadom Neked a szívemben a helyet. A szerencsémet, hogy élhetek, valami nagyon jóra fogom fordítani. Az állítás vége felé felkérhetjük a klienst, hogy foglalja el saját helyét az állításban, és mondja ki ő is a mondatokat, de az is nagyon hatásos, ha csak nézi a történteket. Iker-állítás esetében azért érdemes személyesen is kipróbálni a helyzetet, mert a testi átélés nagyban segíti a preverbális trauma feldolgozását. Bizonyos esetekben érdemes az állításba behívni a kliens szüleinek képviselőit is, egyrészt, hogy letesztelhessük, a szülők képviselői visszaigazolják-e testiérzelmi reakcióikkal a veszteséget, másrészt, hogy megerősítsék a klienst gyászában, jelenlétükkel segítsék a trauma feldolgozását. Az állítás általában akkor ér véget, ha az összes képviselő komfortosan érzi magát, nyugalom ereszkedik a mezőre. Trauma és testi tünetek A családállításban a képviselők testi érzeteket érzékelnek, amelyek alapjául szolgálnak a családi dinamika kirajzolódásához. A testi érzések tekintetében meglehetősen nagy átfedések vehetők észre. Példaként Peter Orban (2007) esetét idézem, ahol a kliens nagybátyjának képviselője nem tudta mozgatni a jobb lábát, mire a kliensnek eszébe jutott, hogy a nagybátyja a háborúban elvesztette a jobb lábát. Kérdés, hogy pontosan hogyan működik, illetve mi működteti ezt a mindent tudó mezőt, és hogyan tudják idegen emberek leképezni a kliens családtagjainak érzéseit. Orban tesz kísérletet ennek megmagyarázására érzelmi doppelgänger címszó alatt, azonban elfogadott tudományos magyarázat erre a jelenségre egyelőre nem létezik. 12

13 Hogyan kapcsolódhat össze a pszichés és a szomatikus? Raffai (1999) J. Wilheimet idézi, aki a méhen belüli iker-veszteség kapcsán felveti a gondolatot, hogy a fantázia emlékezés, és nem a képzelőerő produktuma, azaz minden tapasztalatot először biológiai szinten élünk meg, és a tudattalanunkban úgy regisztráljuk. Testünket automatikusan használjuk, így a megszokás miatt gyakran tudattalanná válik a szerepe. Csak akkor veszünk róla tudomást, ha valami nem stimmel vele, amikor tünetek formájában jeleket küld. Ezeket a tüneteket pedig szimbólumokra fordítva tudjuk értelmezni. A szimbólumok segítségével olyanokat is ki tudunk fejezni magunkból, amiket egyébként nem fordítanánk le verbálisan. A szimbólumalkotás a jobb agyféltekéhez fűződik, tehát érzelmi síkon válik közölhetővé a testünk által adott információ (Bagdy, 1996). Testünk a legobjektívebb és legközvetlenebb valóság számunkra, mind a térbeli, mind az időbeli tapasztalás síkján. Ugyanakkor testünkhöz a legszubjektívebb a viszonyunk. Ez különösen kedvez a szimbolikus jelentéshalmozódásnak. Testünk énünk része, lényünk és létünk hordozója, meghatározója, megnyilvánulásaink eszköze, tapasztalataink befogadó helye. A testünkbe írt világ nem csak analógia, hanem életút, sors, a személyes fejlődés eszköze (Szőnyi, 1996). Az emberi lelki fejlődés beszéd előtti (tudattalan, fogalmak nélküli) alapvető első szerveződési szintjét a pszichofiziológiai (vegetatív, motoros stb.) működési és válaszminták alkotják. Ezekből szövődik a pszichikum tudattalan alapszövete. Amit már, vagy még nem fejezhetünk ki szavakkal, azt a szimbólumok testi nyelvén (pl. konverziós tünetekkel) vagy szimbolikus (képnyelvi) úton megjeleníthetjük (Bagdy, 1993). Roberts (2005) tanulmányában leírja, hogy rengeteg irodalom szól a testnek arról a tulajdonságáról, hogy a stresszel teli élményeket tünetként tárolja, sőt a test genetikai szinten válaszol a környezeti eseményekre. Az emberi gének 90%-a adaptív és reagál a környezeti hatásokra. A stresszes (traumatikus) események megoldatlanságának energiái beépülnek az idegrendszerbe és pusztítást végeznek a testben. Éppen ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk arra, mit üzen a testünk az adott tünettel. A szomatikus tüneteknek funkcionális és szimbolikus jelentése van. Ha megtaláljuk azt a gyógyító nyelvet, amivel a tünet feltárható, és üzenete a tudattalanból a tudatosba emelhető, azzal a tünet kifejeződik és megszűnik. Ezek a tünetek nem feltétlenül pszichoszomatikus eredetűek, hanem magukban foglalhatják pl. a depressziót, szorongást, vagy viselkedéses problémákat is. Vas József (2007) cikkében a test-lélek egységének kimutatására tesz kísérletet. Szerinte ez az egység, valamint maga a szelf és szelférzet a magzati korra vezethető vissza, amiről a mai szerzők oly keveset értekeznek. Ugyancsak magzati korban alakul ki az a test 13

14 lélek egységet demonstráló szabályozó működésünk, hogy a szociális ingerek először zsigeri izgalmat támasztanak, majd ezek kiértékelése bennünk érzelem formájában jelenik meg. Az előbb leírt érzelemátvitel lehet a kiindulópontja a mások jelenlétében érzett különféle testi érzéseinknek. Az anya pszichikus funkciói testi formát öltve (légzés, szívverés, járás, közvetlen hormonális üzenetek) a magzat testi szabályozását érintik először; amelyeket érzelmi értékük szerint a paralimbikus mag kódol; ily módon nyer a magzatban pszichikus képviseletet a saját testi reguláció. A korai (akár méhen belüli tapasztalatok) szomatikus szinten el tudnak raktározódni, ezt számos kutatás bizonyította (Carolyn May Dawn, 2007). Rengeteg regressziós technikát használó terapeutának van bizonyítéka arról, hogy egy érzelmet, vagy testi érzetet követve klienseik vissza tudnak emlékezni saját születésükre, vagy akár a születésük előtti időre. A test képes tárolni a legkorábbi traumatikus eseményeket is (David Hartman, 2007). Számos pszichológiai módszer foglalkozik azzal, hogy a testi tüneteket, érzeteket szimbólumok, képek formájába öntse, ami gyógyító hatással van a tünetre az érzetek és az érzelmek összekapcsolása által. Szomato-pszichoterápiának nevezzük az olyan pszichoterápiás módszereket, amelyek hangsúlyozottan a testélményekkel dolgoznak, és bevonják magát a testet is a pszichoterápiás munkába. Szűkebb értelemben Freud egyik korai követőjének, Wilhelm Reich-nek a munkásságából kifejlődött reichiánus, neoreichiánus és posztreichiánus terápiákat értjük alatta. Az igen korai preverbális élmények rendkívüli jelentőséggel bírnak a szomato-pszichoterápiákban, sőt egyes technikákkal a pre- és perinatális tapasztalatok testi érzetek szintjén őrzött lenyomatai is előhívhatók (SZOMATO, 2010). Ezenkívül bármely regressziós vagy hipnózis technika képes az iker-problematikával foglalkozni. A testtel foglalkozó terápiák előnye a többi módszerhez képest, hogy a kliens testközelben tudja kifejezésre juttatni fájdalmát. A családállítás módszere is hasonlóképpen működik: a kliens a mezőben átéli a trauma okozta testi érzeteket és ennek segítségével megtörténik az érzelmi átélés és feldolgozás. A szomato-pszichoterápiákat is alkalmazó szakemberek meggyőződése, hogy a verbális terápiák önmagukban nem minden esetben képesek feloldani a test emlékezetében, avagy a test tudattalanjában tárolt félelmeket, traumákat. Sőt, gyakori, hogy nem is derül fény ezeken a terápiákon az életvezetési probléma gyökerére, főleg, ha méhen belüli vagy születési élményről van szó (John James, 2007). Ezek leginkább testi intervenciókon keresztül oldhatók fel, ami által a kliens visszanyeri az örömképességét, és élménybefogadó potenciálját (Buda és mtsi., 2009). 14

15 Orvosi megközelítés Nézzük meg részletesen, hogyan fejlődnek az ikrek normál esetben, és mi történik akkor, ha rendellenességek jönnek létre (Langman, 2006). A kétpetéjű ikrek előfordulása 7-11/1000 szülés, az ikrek kétharmadát teszik ki. Két petesejt egyidejű ovulációjából és két spermium általi megtermékenyítésből fejlődnek ki, tehát genetikai állományuk csak annyiban hasonlít, mint két testvéré. Lehetnek azonos és eltérő neműek. Minkét zigóta egyedileg ágyazódik be, mindegyiknek külön placentája, burka és chorionzsákja van. Az egypetéjű ikerképződés gyakorisága 3-4/1000. Egyetlen petesejt megtermékenyítéséből fejlődnek ki, ami a fejlődés során kettéhasad. Ennek ütemétől függően kialakulhat két elkülönült külső és belső burok különböző placentával, vagy közös a külső burok és a placenta, de a belső burok szeparált, vagy pedig mindenük közös lesz. Néha előfordul, hogy az ikrek mindkét tagjának különböző csoportú vörösvérsejtjei vannak (vércsoport-kimerizmus); ez akkor jöhet létre, ha a placenta összenő. A hármas ikrek előfordulásának aránya 7600 terhesség közül egy. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordulnak elő ennél is nagyobb számú többes terhességek, ennek oka, hogy a megtermékenyülésre képtelen anyákat gonadotropinokkal kezelik, olyan hormonokkal, amelyek elősegítik az egyszerre több petesejt megérését a méhben, vagy pedig mesterséges megtermékenyítéssel több zigótát ültetnek be az anya szervezetébe. Ezeknek egy része természetes úton elpusztul, másik részük viszont beágyazódhat a méhbe. Az embriók számának növekedésével megnő a terhesség közbeni kockázatok, akár vetélés esélye is, ezért sokszor kényszerülnek arra a szülőpárok és orvosok, hogy a több (akár 7-8) beágyazódott zigóta közül megsemmisítsenek szükséges mennyiségűt. Ezeknek a beavatkozásoknak is hasonló lelki következményük lesz a túlélő gyermekre nézve, mintha természetes úton vesztené el testvéreit. Sokszor adódik olyan sajnálatos eset, hogy a szülők abortusz mellett döntenek, és csak az egyik gyermeket sikerül elműttetni. El lehet képzelni, milyen érzéseket okoz ez a történés a család mindegyik tagjában, kiváltképp a túlélő gyermekben, aki átélte az anyaméhben ikertestvére meggyilkolását. Az ikerszületés az afrikai-negroid rasszban a leggyakoribb. 1/80-90 a születésük aránya, azaz minden 22. szülés ikreknek ad életet. Ezt azzal magyarázzák, hogy ez a törzs egy olyan krumplifajtával táplálkozik, amiben peteérést elősegítő hormon található. Az eltűnt ikertestvér szindrómát kevés orvos ismeri, ennek oka az, hogy az ultrahang legelőször a 70-es években jöhetett szóba, valamint az első ultrahang-vizsgálatot csak a terhesség hetén végzik. Előtte már lehetséges, hogy egyes esetekben megtörténik az 15

16 iker-vesztés. Olyan is előfordul, hogy az ultrahangon csak egy embrió látszik, amelyik a másikat eltakarja (Austermann, 2008). Az elveszett iker szindróma magyarázataként a spontán embrióredukciót emlegetik. Sokkal nagyobb arányban vezethet szövődményekhez az, ha az anya több gyermeket hordoz szíve alatt. Ezért az eltűnt ikreket a biológusok mintegy természetes, a túlélés biztonságát megadó szelekciónak tekintik, mivel a zigóták életképtelenséget okozó hibát hordozhatnak. Evolúciós szempontból elmondható, hogy a többes terhességek száma csökken, így az utódgondozás magasabb színvonalon mehet végbe (Varjassy-Métneki, 2008). A felszívódást gyakran hüvelyi vérzés kíséri. Ha az elveszett ikertestvér nem szívódik fel a terhesség 20. hetéig, az embrió foetus papyraceus formájában megmaradhat a méhben. Ez azt jelenti, hogy az elhalt iker testének nedvességét az anya felveszi, az embriómaradvány pedig papírlaphoz hasonlóan, összenyomva fekszik az anyaméhben egészen a születésig. Ennek 1/180 a gyakorisága (Papp, 1999). Gyakori, hogy a túlélő iker testében megtalálható elveszett ikrének a maradványa dermoid ciszta formájában (Angster, 2009). A túlélő iker körbenövi elhalt testvére testét, majd később az élete során ezeknek a maradványoknak megindulhat a rendellenes fejlődése, ami gyulladt cisztához vezet (Austermann, 2008). A teratomának nevezett jóindulatú daganat-típus normál körülmények között elő nem forduló szövetekből áll, ami éretlen embrionális szöveteket tartalmaz, mint haj, köröm vagy fogmaradvány. Ezek a szövetdarabok több csíralemezből állnak, ikermagzatból vagy saját gonadszövetből tumoros elváltozással jöhetnek létre. Egyes források szerint saját őssejtek alkotják (Kopper-Tímár, 2007). Ennek drasztikusabb verziója a fetus-in-fetu jelenség, amikor az elhalt ikertestvér majdnem egész teste (a gerincével együtt) beépül a túlélő testébe. Ezek a jelenségek csak egypetéjűeknél fordulhatnak elő, méghozzá olyanoknál, akiknél közös a belső burok, mivel ők elég közel voltak egymáshoz ahhoz, hogy ezek az események megtörténhessenek. A mai orvostudományban viszont az még csak feltételezés, hogy ezek a maradványok ténylegesen az elhalt iker-testvérekhez tartoznának; bár nagy az átfedés a sejtek között, mégsem jelentik ki, hogy ezek a jelenségek szorosan összefüggnének. Ezzel szemben a pszichológiai tapasztalatok megerősíteni igyekeznek azt, hogy az iker-veszteség, a dermoid ciszta, a teratoma és a fetus-in-fetu jelenségek összekapcsolódnak (Angster, 2009, Austermann, 2008, Ferenczi, 1982) 16

17 Az iker-terhességnél előforduló lehetséges szövődmények közül kiemelném a magas vérnyomást, a vérszegénységet, különböző méhszáj-elégtelenségeket, fájásgyengeséget, ami hosszú vajúdáshoz vezet, lepényelégtelenségeket (pl. idő előtti lepényleválás) és a szülés utáni vérzést, ami azt jelenti, hogy az ernyedt méhizomzat nem képes a szülés után megnyíló erekből származó vérzés csillapítására. Okai lehetnek a méh kifáradása elhúzódó szülés miatt, a méh elégtelen kiürülése. (A méhüregben maradt lepényrész, burok, vérömleny, szívósan tapadó lepény, stb. gátolja a méh összehúzódását), valamint a méhfal túlzott megnyúlása ikerterhesség kapcsán. A gyermek(ek)et érintő szövődmények lehetnek a vetélés, koraszülés, 20%-nál nagyobb súlykülönbség (1000g-mal kisebbek, mint a singularis magzatok), az egyik gyermek betegsége miatti terhesség megszakítás, felszaporodó magzatvíz az anyaméhben, valamint fekvési, tartási, beilleszkedési rendellenességek. A szövődmények önmagukban és együttesen is előfordulhatnak. Érdekességük, hogy sok belőlük előfordul olyan anyáknál is, akik tudomásuk szerint csak egyetlen gyermeket várnak. Az iker-terhesség gyakoriságát befolyásoló tényezők: az anya életkora; minél idősebb a nő, annál nagyobb esély van az iker-terhesség kialakulására. A testalkat is számíthat, a magasabb, nagyobb testsúlyú anyáknál gyakoribbnak találták az iker-terhesség kialakulását. Elősegítő tényező még a napfény, ezt abból vezették le, hogy a legtöbb iker-terhesség nyáron zajlik. Meghatározónak találták a szexuális aktivitást is. Végül pedig szempont az öröklődés: amelyik családban előfordult már iker-terhesség/szülés, ott nagyobb a valószínűsége, hogy a többi generációban is előfordul. Az iker-vesztettek pszichodinamikája Az alábbiakban bemutatom, milyen pszichológiai dinamikák jelenhetnek meg egy-egy ikertestvérét elvesztő embernél. A dinamikákból származóan számos sajátos jellemző, szokás alakulhat ki ezeknél az embereknél. A jellemzők és szokások nem fűzhetők fel egyetlen azonos szálra, minden ikertestvére elvesztését megélő embernél más lehet a koreográfia. A Niederland által leírt, holokausztot túlélők vizsgálataiból származó, szindrómához hasonló jelenségekhez tudnám hasonlítani az iker-vesztetteknél megnyilvánuló jeleket: a tünetek sokfélék, és az egyedi esetekben eltérő kombinációkban és erősséggel jelentkeznek, a legtöbb túlélőnél viszonylag egységes szindróma jelenik meg (Békés, 2008). Sokszor nincs arra biológiai bizonyíték, hogy valaki elvesztette az ikertestvérét a méhen belül. Mégis, számos iker-vesztett esetében nem a bizonyíték közvetíti az igazságot, hanem a belső megélés (Hayton, 2007). 17

18 Az egypetéjű ikrek, bár genetikailag teljesen megegyeznek, személyiségükben különböző emberek. Az ikerpárok már egészen korán, az anyaméhben felosztják egymás között az agyféltekék dominanciáját. Ha a fejlődés közben az egyik meghal, a túlélőnek gyakran hiányozni fog egy olyan képessége, ami elhalt testvérének az erőssége volt. Ez alapján feltételezhető, hogy a dis-es betegségek gyakoribbak az iker-vesztett embereknél. Gyakran a tanuláshoz szükséges koncentrációképesség hiánya eredményezi, hogy az ikervesztett képességén alul teljesít az iskolában (Audrey Sandback, 2007). Olyan esetek is gyakoriak az iskoláskorú iker-vesztettek között, akiknek viselkedési problémáik vannak. Az ikertestvérük elvesztése miatti tudattalan fájdalmukat a környezetük elleni agresszióban élik ki. Másik biológiai eredetű tulajdonság a kezesség. 35%-kal gyakoribb az egypetéjű ikreknél, hogy úgynevezett tükör-formában fejlődnek, ami által egyikük jobbkezes, másikuk pedig bal kezes lesz (Austermann, 2008). A kezesség egyelőre nem bizonyítottan köthető a génekhez, viszont azt kimutatták, hogy a családi halmozódásnak jelentős szerepe van (R. A. Yeo, R. J. Thoma, S. W. Gangestad, 2002). Feltételezem, hogy az iker-vesztettek körében gyakoribbak a bal kezes emberek, mivel minden valószínűség szerint elveszthették jobb kezes testvérüket az anyaméhben. A túlélő iker az anyaméhben azt tanulja meg, hogy tehetetlen, testvérét nem tudja megmenti, sőt, gyakran önmagát okolja testvére haláláért, mert azt hiszi, nem hagyott neki elegendő táplálékot, vizet vagy helyet, esetleg levegőt. Ez többféle dinamikát idézhet elő: egyrészt az iker-vesztettek hajlamosak lesznek megmentő-szindrómába esni, mondván tudat alatt: ha már a testvéremet nem sikerült megmenteni, akkor megmentek helyette másokat. Gyakori ezért, hogy az iker-vesztettek segítő területen választanak maguknak munkát (Moffat, ). Egy kutatás szerint (John James, 2007) az iker-vesztett emberek gyakrabban fordulnak terápiás segítségért, mint egyke társaik, a kutató klienseinek 25%-ánál volt gyökérprobléma az elveszített ikertestvér szindróma. Az önvádlás bűntudathoz vezet, a bűntudat pedig önkéntelen önbüntetéshez (Audrey Sandback, 2007), amelyet az iker-vesztett áldozat-szereppel vagy sikertelenséggel kompenzálhat. Szokásaiban pedig különc lesz: meghagy a tányérján pár falatot, vagy a pohara alján egy korty italt; ha már az anyaméhben nem tudta testvérének adni, akkor a mindennapi életében bepótolja. Ide kapcsolódhatnak egyéb evési rendellenességek is, mint pl. az anorexia is (Austermann, 2008). Ezek a dinamikák mind-mind tudattalanul működnek, és az anyaméhben tapasztaltakból fakadnak. 18

19 Az energiátlanság, visszahúzódás valós térbeli tapasztalaton alapul, és az anyaméhből származik, majd később az életben képletesen is megmutathatja magát. A túlélő iker az anyaméhben visszahúzódott testvére kihűlt, esetleg megkövült teteme elől. Az iker-vesztett saját életében is visszahúzódó, magányos lesz (Carolyn May Dawn, 2007). Egyszerűen olyan helyzeteket provokál, ahol lehetősége van újraélnie traumáját, újra és újra magányossá válhat. Szociális helyzete is labilis lehet, megrendülhet a bizalma az emberekben. Hiszen élete első tapasztalata a halál volt. Amíg egy trauma nincs feldolgozva, addig a valamikor megtörtént ártó behatáshoz kötött feldolgozatlan érzelmek, implicit formában maradt emlékek nyomán kialakult pszicho-biológiai szabályozási zavar igen korán működésbe lép, aminek következtében a személy élete folyamán sokszor átélheti és úgymond lejátszhatja a traumás szenvedés koreográfiáját anélkül, hogy tudatában lenne annak (Vas József, 2007). A túlélő iker, ha felfedezi testvére halálát, elkezdi keresni őt. Hova lett az, akinek mindig is érezte a közelségét, hallotta a szívhangját? Mi történt vele? Felnőttként benne marad ez a keresés (Carolyn May Dawn, 2007), amit a legkülönbözőféleképpen élhet ki magában. Gyermekévei alatt pedig újraélheti a trauma szorongását, gyakran sírhat ok nélkül, félhet a sötétben, vagy liftekben (amely szituációk előhívhatják az anyaméhen belüli állapotot). A szorongás maga is végigkísérheti életüket a legváltozatosabb formában és helyzetekben. Ezután igyekeznek majd mindent kontrollálni, amilyen mértékben csak lehet, mert akkor nem volt a történés felett kontrolljuk. Abban a mágikus gondolkodású csapdában élnek, hogy ha mindent jól csinálnak, akkor minden jó is lesz. Ezeket a gondolatokat perfekcionista elemek is szokták kísérni (Moffat, ). Az iker-vesztettek tudatosan, vagy tudattalanul, testvérük után vágynak a halálba (Hayton, 2007). Igazságtalannak ítélik meg, hogy a testvérük halt meg, és nem ők maguk. Emiatt hatalmas felelősségérzettel élhetik életüket, hasonlóan azokhoz az emberekhez, akiknek születésük előtt az anyjuk abortált gyermeket (Feldmár, 2007). Értelmetlennek találhatják saját életüket a másik nélkül. Shirley A. Ward (2007) ír arról, hogy szoros összefüggés található az öngyilkossági késztetések és a korai, méhen belüli vagy születési traumák között. Ezek után talán érthető, ha ezeket az embereket társaik nem, vagy csak nehezen értik meg, illetve az iker-vesztettek ezt így tapasztalják meg. Hiszen lehetséges, hogy mindenük megvan ahhoz, hogy jól éljenek, ez a valóságban mégsem történik így, és látszólag nincsen reális okuk magukat rosszul érezni a bőrükben. Moffat ( ) azt találta, hogy kerülik a versengést, mert azt tanulták, hogy ha a versenyhelyzetből valaki vesztesen kerül ki, az akár meg is halhat. 19

20 Másik lehetséges dinamika, hogy a túlélő iker azonosul meghalt ikrével, ami szintén magyarázhatja a halál utáni vágyat, valamint sok más jellemzőt: pl., ha ellentétes nemű volt a testvér, akkor előfordulhat, hogy a lányok fiúk szeretnének lenni és úgy is viselkednek, öltöznek, és fordítva. Bár a férfiaknál ez annyiban más, hogy náluk inkább saját férfienergiájuk hiánya tűnhet fel. Hogyan tudna bízni egy olyan ember a másikban, akinek élete első tapasztalata az elhagyás, elhagyatottság volt? Az iker-vesztettek vagy túlságosan bizalmasak, hogy így tartsák a közelükben társukat, partnerüket, vagy egyszerűen elszigetelik magukat és gyanakvóak lesznek. A közelség számukra amúgy is nehéz téma. Hajlamosak szimbiotikus közelségbe kerülni a másikkal, mert azt hiszik, megtalálták elveszett ikrüket a másikban (testvérkapcsolatban, barátságban, partnerkapcsolatban egyaránt gyakori). Vagy pedig ennek ellentéte: kerülik a szoros kapcsolatokat, egyik kapcsolatukból a másikba menekülnek (Austermann, 2008, Carolyn May Dawn, 2007). Olyan változat is előfordul, hogy amikor már túl jó lenne a kapcsolat, vagy elég közel kerülhetnének a felek, az iker-vesztett szabotálja a kapcsolatot, mert olyan élménye van, hogy akihez közel kerül, az akár meg is halhat, és tudattalanul félti önmagától a másikat (Moffat, ). Az iker-vesztettekre jellemző még az érzékenység és az ezzel járó hangulatváltozások is. Döntésképtelenségük abból fakad, hogy hiedelmük szerint testvérük halála felett ők ítélkeztek, ők döntötték el. Ezenkívül rengeteg apró szokás tartozhat még hozzájuk, pl. egy részük teletömi a lakását kacatokkal, mások a táskájukkal teszik ugyanezt, vagy éppen hátizsákot hordanak. Megint mások plüssállattal pótolják hiányukat, egyesek pedig naplót vezetnek gondolataik lejegyzésére. Felmerülhet a kérdés, vajon kinek szól ez a napló, ami saját életüket írja le. És azt is megkérdezhetnénk egy ilyen embertől, hogy vajon miért van szüksége arra, hogy gyakran kettőt vásároljon olyasmiből, amiből amúgy egy is elég lenne számára, pl. egy ugyanolyan pár cipőből. Nőknél előfordulhat a gyermekvállalástól való félelem. Saját traumájuk átélése után nem biztos, hogy vállalkoznak arra, hogy gyermekük is úgy járjon, mint ők maguk. Bár azoknál a nőknél, akik nem szeretnének gyereket, sok más dinamika is szerepet játszhat családjuk történetéből, az iker-vesztés egy olyan járulék lehet, ami még rátesz egy lapáttal szorongásuk növelésére ezzel a témával kapcsolatban. Hogyan reagálnak azok az anyák, akik elvesztenek egy többes terhességből egy vagy több magzatot? Ezek az anyukák rendszerint nincsenek tudatában annak, ami történt, vagy azért, mert nincs jele, vagy mert az orvosok, akik látják az ultrahangon a veszteséget, jobbnak 20