KITAIBELIA IV. évf. 2. szám pp.: Debrecen Apró közlemények
|
|
- Márta Szabóné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 423 KITAIBELIA IV. évf. 2. szám pp.: Debrecen 1999 Apró közlemények 1. Elgurult aranylabda, avagy a Rudbeckia laciniata L. cv. Golden Glow elvadulása a Göcsejben Az aranylabdának nevezett, sokfelé kedvelt és termesztett dísznövény, a magas kúpvirág telt virágú alakja elvadulásával találkoztam a Göcsejben (1999. augusztus 5-én). A Zala megyei Kislengyel falu délnyugati határában, a Kislengyeli-patak árterében nádas és kaszált magassásos találkozási zónájában, egymás közelében egy 10 x 8, és egy 5 x 3 m-es sarjtelepet alkotott. Mint ismeretes, az alapfaj északamerikai adventív, amely dísznövényi szerepét régen kinőve, főként vízfolyások menti élőhelyeken, Európa-szerte többfelé, így hazánkban is meghonosodott. E termesztett fajtájának elvadulásáról azonban irodalmi adatot eddig nem találtam. Ugyanakkor már jó ideje többfelé megfigyelem, de sarjtelepének terjedését eleddig csak kis mértékben és kizárólag lokálisan, mindenütt a dísznövény ültetési helyének közvetlen környezetében tapasztaltam. Mivel említett lelőhelyén emberi létesítménynek (ház-, udvar- vagy kertmaradvány) nyoma nincsen, rizómája valószínűleg szemétlerakással kerülhetett oda. Állományösszetétele (D, %): Rudbeckia laciniata cv. Golden Glow 70, Phragmites australis 20, Aster novi-belgii agg. 10, Angelica sylvestris 10, Sambucus ebulus 10, Calystegia sepium 5, Carex riparia 3, Carex sp. 3, Cirsium arvense 3, Artemisia vulgaris 2, Heracleum sphondylium 2, Urtica dioica 2, Ranunculus acris 2, Trifolium hybridum 2, Lathyrus pratensis 1. BALOGH Lajos (Szombathely) 2. Carex bohemica Tivadar mellett án, környezeti hatásvizsgálati helyszínelés közben bukkantam rá a palkasás (Carex bohemica) állományára Tivadartól nyugatra, a mentett oldalon levő Halovány (jelentése újmagyarul = ingoványos hely) nevű morotva patkójának közepe táján, a fölötte vezető közút magaspartjának lejtője alatt. Elsősorban a morotva partján vezető régi földút keréknyomában nő, mintegy m hosszúságban, több folton. Az egyedszámot ra becsülöm. A töltés alatt a víz szélét nem közelíti meg, sehol sem található 7-8 méternél szélesebb sávban. A termőhely fölötti erdőt (elsősorban akácos, bár például szálkás pajzsika telepedett meg benne) letermelték, a terjeszkedő csalán és szeder szemmel láthatóan kedvezőtlen helyzetet teremtett a palkasás számára. A termőhelyül szolgáló keréknyomok már a két faj erős takarásában vannak. Kísérőfajai: Lysimachia nummularia, Urtica dioica, Rubus caesius, Alopecurus geniculatus, Ranunculus repens, Juncus effusus, Carex pilosa, Lysimachia vulgaris, Oenanthe aquatica, Cucubalus baccifer. Ahol még ritkásabban nő a csalán, a keréknyomokon kívül is előfordul a palkasás, itt kísérői: Urtica dioica, Rubus caesius, Polygonum persicaria, Echinochloa crus-galli, Galeopsis speciosa, Solidago canadensis, Poa palustris, Juncus effusus, Rumex palustris, Carex pilosa, Glyceria maxima, Symphitum officinale, Lythrum salicaria, Cucubalus baccifer, Galega officinalis, Sonchus palustris. A lelőhelyen még én jártam, ekkor meggyőződtem róla, hogy a morotva körül más helyen jelenleg nem él. Fotózás céljából, Vidéki Róberttel én kerestük fel ismét a helyszínt. A rendkívüli őszi árvizek és a jelentős csapadékmennyiség miatt a morotva vízszintje jócskán megemelkedett, és még szeptember végén is cm víz alatt találtam a termőhelyet. Remélhetőleg a vízborítás visszaszorítja a csalánt és szedret, ugyanakkor nem károsítja érdemben a palkasást. A holtág halastóvá átépítése folyamatban van (ezért volt a környezeti hatásvizsgálati eljárás is), az ebből eredő veszélyt (tartósan magas vízszint), a tulajdonos részére előírt lokalizáló töltésekkel szándékozunk kiküszöbölni, melynek létesítésére a rendhagyóan magas vízállás miatt 1999-ben már nem kerülhetett sor. MOLNÁR Attila (HNPI, Debrecen) 3. Az Orchis mascula ssp. signifera (Vest) Soó a Tornai-Karszton 1989-ben újonnan talált lelőhelyének utólagos (egyben első hivatalos) közlése május 11-én, a Tornai-Karszton, Jósvafőtől északra, a Nagy-oldal (Szod-tető) délnyugati lejtőjének és még meredekebb, nyugatra, a Lófejvölgyre tekintő oldalának találkozásában, plakor helyzetben, kb m tszf. magasságban bukkantam a növény 13 virágzó és kb. még egyszer vagy kétszer annyi vegetatív példányára. A lelőhely délnyugati kitettségű lejtősztyep és az északról szomszédos kiterjedt cseres-tölgyes között, átmeneti, melegkedvelő tölgyes jellegű sávban található. SZOLLÁT György (MTM Növénytára, Budapest)
2 424 KITAIBELIA 3 (1): ; A Lathyrus pisiformis L. egyik termőhelyi adatának megerősítése A hazai flóra nagy ritkságai esetében számos ok miatt különösen érdemes és szükséges tudnunk, hogy a rég ismert termőhelyek, populációk ma is léteznek-e, ha igen, milyen állapotban, stb. Ezért örvendetes a Lathyrus pisiformis három ismert magyarországi előfordulása egyikének megtalálása a Tornai-Karszton. Fontos kiemelni, hogy a fölkutatás sikerében jelentős szerepe volt a herbáriumi gyűjtőlapok céduláin szereplő, a lehetőségekhez képest elég pontos helymegjelölésnek és részletes termőhelyleírásnak. HULJÁK János VII. 6-án gyűjtött példánya mellett (HBP, Carpato- Pannonicum gyűjtemény) a következő szöveg áll: "Gömör-Tornai-Karszt. A "Vecsembükk" forrás feletti gerincéle mentén; cserjés tisztáson, mészköves, televényes talajon. Mintegy 475 m. t. sz. f. m. Abauj: Szilas." Az VIII.. 7-i lapon: A "Vecsembükk" tetőn, cserjés szélén..., az VI. 29-i lapon pedig:...a "Vecsembükk" tető forrása felett, a gerincél mentén; Carpinetum tisztásán, mészköves, agyagos talajon. Mintegy 550 m. t. sz. f. m... A HULJÁK által említett gerincélet az általam a terepen tapasztaltak és a térkép (M = 1 : ) tanúsága szerint is minden bizonnyal a Vecsembükk platóba mélyedő töbrök valamelyike hozza létre: tény, hogy a meglehetősen meredek dél-délkeletre tekintő lejtőn a Vecsem-forrástól fölkaptatva, több mint 300 m-es szintkülönbséget leküzdve jómagam is egy gerincféléhez, lyukadtam ki, ami egy terebélyes töbör peremének bizonyult. Ezen elsőként a Carex brevicollis pompás polikormonjait leltem, és feltételeztem, hogy ha HULJÁK ugyanitt, vagy a közelben ért föl, bizonnyal gyűjtött ebből is. Nos, valóban gyűjtött, és noha a gyűjtés dátuma nem egyezik a Lathyrus pisiformis beszedésének napjaival, a lelőhely leírása lényegében azonos (a magassági adatok hiányzanak): A Vecsem bükk tető szélén, gyertyánosban, mészköves, televényes talajon. Abauj Szilas, 933. VII. 24., illetve Gömör: Tornai Karszt. A "Vecsembükk" forrás feletti gerincéle mentén, sűrű fiatal Carpinetumben, mohos méssziklás (sic), televényes talajon. Abauj: Szilas, 933. VII. 24. Idő: június 8. Hely: Tornai-Karszt, Bódvaszilastól északra, Alsóhegy, Vecsem-bükk, m tszf. magasságban, a dél-délkeletre néző meredek hegyoldal fölött, már csak 5(-10) fokos, déli kitettségű lankán, mintegy plakorszéli helyzetben. Vegetáció: Erősen sziklás (erodált talajú?), ritkás gyertyános-tölgyesben, pontosabban jelentős mértékben elkőrisesedett (Fraxinus excelsior) gyertyánosban, 100%-os borítású, Melica uniflora uralta gyepszintben. A közelben a Carex brevicollis életerős populációja. Említésre méltó még a Melica picta. Állomány: A Lathyrus pisiformis többszázas, esetleg ezres nagyságrendű populációja a legsziklásabb részen tenyészik. Az adott évben a virágzás az elején, kb. az első harmadában tartott június 8-án. SZOLLÁT György (MTM Növénytára, Budapest) 5. A kis holdruta (Botrychium lunaria (L.) SW. in SCHRAD. ) újabb lelőhelye a Kőszegi-hegységben május 23-án a Kőszegi-hegységben tett kirándulásom során a Hegyvámosi erdő felhagyott kőfejtőjében a kis holdruta eddig nem ismert, db különböző méretű, sporangiumos növényből álló populációjára bukkantam. A hegységből korábban több helyről is jelzett fajt [WAISBECKER A. (1891): Kőszeg vidékének edényes növényei. (2. javított és bővített kiadás). Kilián biz. Kőszeg, 80 pp.] az újabb flórakutatások során eddig csupán a hegység egyetlen pontján sikerült újra megtalálni (BARTHA D. BODONCZI L. MARKOVICS T. (1993): Változások a Kőszegi-hegység edényes virágtalan flórájában. Bot. Közlem. 80: ; KESZEI B. (1993): Adatok a kis holdruta előfordulásáról és élőhelyének állapotáról a Kőszegi-hegységben. Vasi Szemle 47: ; KIRÁLY G. (1996): A Kőszegi-hegység edényes flórája. Tilia pp.). Az általam talált állomány ettől a helytől nem messze található. A kőfejtő mészfillit szikláin a kis holdruta mellett más páfrányok is előfordulnak (Asplenium trichomanes, A. ruta-muraria, A. adiantum-nigrum). Az előfordulást fényképekkel dokumentáltam. KULCSÁR László (Sárvár) 6. Menyanthes trifoliata L. és Carex appropinquata Schumacher az Ócsai TK-ben május 24-én az 50-es útról az Ócsa Bugyi útra, Ócsa felé letérve, a Nagyerdő É-i csücskében, az úttól kb. 50 m-re, közvetlenül az erdőszélen a Menyanthes tízes nagyságrendű (vegetatív) állományát és a C. appropinquata két nagy, nem virágzó zsombékját találtam. A termőhgely égeres láperdő, kb. 30 cm-es vízborítással. Az előfordulást diafelvételekkel dokumentáltam. SZOLLÁT György (MTM Növénytára, Budapest)
3 1. Calamagrostis villosa Debrecen mellett én, egy épülő szilárd burkolatú út környezeti hatásvizsgálati eljárása kapcsán, helyszínelés közben figyeltem fel Debrecen külterületén, Nagycsere határrészen a Máliktanya nyugati oldalán levő laposra. A terület kmes UTM-hálóban történő lokalizálása: ET-66A3. Az élőhely nagyrészt magassásos és a helyszíneléskor még a külső szegélye is víz alatt állt. A mohaszint nagyon fejlett, lápréti barnamohák is előfordulnak. Befelé haladva a Caricetum gracilist zsombékoló sás váltja fel. A zsombékok közti semlyék befelé egyre szélesedik, nagyobb nyílt vízfelületekké állt össze a felméréskor, melyek a második bejárás, ére nedves iszapfelszínekké váltak, jórészt mocsári fajok fiatal egyedeivel borítva. A lapos középső és északi részén rekettyés foltok találhatók. Az egész, lápnak tekinthető terület mintegy 3 ha kiterjedésű. Maga a nádtippan zónát alkot a magassásos külső oldalán oly módon, hogy mozaikosan bejut a sás sarjtelepek közé is. Teszi ezt annak ellenére, hogy nem hosszú, hanem rövid tarackos, sőt, enyhén zsombékoló-gyepes megjelenése van. A fű megjelenésére a viszonylag keskeny leveleken, a gyepességen és az enyhe zsombékképzésen kívül jellemző a buga formája. Ez nagymértékben elüt a Calamagrostis canescens megszokott, "laza" szerkezetétol, de a siskanádnál jóval kevésbé robusztus. Legjobban talán a Calamagrostis strictara emlékeztet. A mikroszkopizálásra hazavitt hajtáson a következők voltak megállapíthatók: - A pelyva átlag 4.5 mm hosszú (A C. stricta-é 3 mm körüli). - A toklászok mérete nem tér el annyira egymástól, mint a C. stricta-n, átlag 3 ill. 3.5 mm hosszúak. - A belső toklász csúcsa nem kihegyezett (mint a C. strictan), hanem kissé kicsípett. - A toklász szálkája nem a toklász háti oldalának közepéből (mint a C. stricta-n), hanem kifejezetten annak aljából ered. (Ez a legfontosabb megkülönböztető bélyeg.) - A toklász tövén eredő szőrök elérik a toklászok hosszát, azoknál nem rövidebbek. - A levelek szélessége a már kissé száradó (enyhén pöndörödő levelű) példányokon is 3 mm körüli, ami a lápi nádtippan esetében már a felső határ. - A levél fonákának és színének élénkzöld színe jelentősen nem tér el, a C. stricta-ra jellemző szürkészöld szín itt nem jelentkezik. A levél érdes. A fentebbiek alapján a fajt Calamagrostis villosanak határoztam meg. Ezt egy eljuttatott példány alapján később Dr. FELFÖLDY Lajos is jóváhagyta. Az élőhely adminisztratív védelemének terén tesszük meg a szükséges lépéseket (egyrészt a majdani közút építésének tekintetében, másrészt a terület lápkataszterbe történő felvételének ügyében). Ami a Calamagrostis villosa korábbi nyírségi előfordulását illeti, egy nyírségi adatáról BOROS (1932: 47.) számolt be (Szaniszló: Karulyi-erdő, a Fülemezői-majornál, ma Románia:...). BOROS a fajt a beregi Nyíres-tavon vagy annak szegélyén később maga is gyűjtötte. A példányt amely a MTM Növénytárában található Dr. Felföldy Lajos identifikálta (vö.: TATÁR 1998.). Biogeográfiai szempontból a faj megjelenése nagyban emlékeztet a rezes hölgymál viselkedésére. Utóbbi is elterjedt montán-szubalpin faj, még társulástani szerepük is közel áll egymáshoz. Lejutása a magas hegyvidékről a Dél-Nyírségbe a rezes hölgymállal hasonló módon, nagy valószínűséggel azonos klímaidőszakban történhetett, ettől nyilván eltér beregi-síki megjelenésének módja. A kérdés jobb tisztázásához a kárpáti állományok pontosabb ismeretére lenne szükség. Irodalom: BOROS Á. (1932): A Nyírség flórája és növényföldrajza. Debrecen, Megjelent az MTA támogatásával. 208 pp. TATÁR D. (1998): Két új nádtippan a magyar flórában: Calamagrostis villosa (Chaix) Gmel. és C. purpurea Trin. Bot. Közlem. (1995) 82 (1-2): MOLNÁR Attila (HNPI)
4 424 KITAIBELIA 3 (1): ; 1998.
5
6 424 KITAIBELIA 3 (1): ; Pyrola rotundifolia L. újabb lelőhelye a Kis-Alföldön augusztus 23-án Rábacsécsény és Enese között, a közút melletti nemesnyárasban a Pyrola rotundifolia mintegy 6 m 2 -es telepét találta M. FEHÉR Anita, MOLNÁR V. Attila és PFEIFFER Norbert. E fajt korábban a Kis-Alföldön csak Werner Ervin találta Mosonmagyaróvár mellett. Ugyanitt néhány tő Cephalanthera longifolia is nőtt.
F11 Csanytelek Fajok Borítás (%)
CSEMETE FASOROK 2010.05.29 F11 Csanytelek Fajok Borítás (%) Ritkás lombozatú két sor szélességű, néhány méter széles (kb. 5 m). Nagyrészt egy soros tölgy, de északi végén két sorossá válik, a második sorban
B3 Vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, mételykórós mocsarak Water-fringing helophyte beds with Butomus, Eleocharis or Alisma
kény) megtelepedését. Az élőhelyek cserjésedése, valamint inváziós fajok megjelenése a regenerálódási képességet nagyban csökkenti. Irodalom: Bodrogközy 1962b, Borhidi 1958a, 1996, 1997c, 2003, Borhidi
Vizes élőhelyek Felszíni, vagy talajvíz által időszakosan vagy tartósan befolyásolt élőhelyek: ligeterdők, láperdők, lápok, mocsarak, rétek Lápi
Vizes élőhelyek Felszíni, vagy talajvíz által időszakosan vagy tartósan befolyásolt élőhelyek: ligeterdők, láperdők, lápok, mocsarak, rétek Lápi mocsári jelleg, fás és fátlan élőhelyeken egyaránt megjelenhet.
A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény
A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez
Felszíni vizek ökológiai minősítése a makrofiták alapján
A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása Felszíni vizek ökológiai minősítése a makrofiták alapján Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2011. Tartalom Makrofiták vizsgálatának szükségszerűsége...3
Növényrendszertan gyakorlatok
Növényrendszertan gyakorlatok 16. gyakorlat Környezettudományi szak Környezetmérnöki szak 3. ao: Kommelina-alkatúak - Commelinidae szélbeporzók a levelek szálasak, levélhüvelyük van r: Szittyóvirágúak
A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez
A természetes vegetáció típusok megismerése hasonló egy film, könyv vagy színházi előadás megértéséhez Helyszín kor történet, üzenet társadalmi viszonyok, szereplők, szereplők közötti viszonyok, előfordulás,
7. melléklet. Fotódokumentáció. A Paksi Atomerőmű környezetében található jellegzetes, védett növény- és állatfajok, jellemző életterek
7. melléklet Fotódokumentáció A Paksi Atomerőmű környezetében található jellegzetes, védett növény- és állatfajok, jellemző életterek 7. melléklet 2004.11.15. N1. kép Az erőmű melletti Duna ártér puhafaligetekkel,
Gyertyános - kocsánytalan tölgyesek
Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 400 600 m tszf. magasságban zonális, alacsonyabb térszineken is előfordul zárt völgyaljakban, északi lejtőkön Termőhely: Hűvös, párás mikroklíma, üde talajok, optimálisan
Szabó Attila 1, Babocsay Gergely 1, Bíró Tibor 1, Gulyás Gergely 2, Málnás Kristóf 2, Láposi Réka 1 & Tóth László 1
Az Erdőtelki Arborétum vizes élőhelyeinek természetvédelmi szempontú előzetes felmérése vízminőségi szempontok valamint néhány kiemelt növény- illetve gerinctelen és gerinces csoport alapján Szabó Attila
Új növénytársulások a magyarországi Bodrogközben: elõzetes közlemény
FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2006 30: 63 69 Új növénytársulások a magyarországi Bodrogközben: elõzetes közlemény NAGY JÁNOS, SZERDAHELYI TIBOR, GÁL BERNADETT, CZÓBEL SZILÁRD, SZIRMAI ORSOLYA,
A VELENCEI-TAVI FÜZES-NÁDAS ÚSZÓLÁPI ÉLŐHELYEK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
Bot. Közlem. 97(1 2): 113 129, 2010. A VELENCEI-TAVI FÜZES-NÁDAS ÚSZÓLÁPI ÉLŐHELYEK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA Besnyői Vera és Illyés Zoltán Eötvös Loránd Tudományegyetem, Biológiai Intézet, Növényélettani
A Kis-Tómalmi láprét védett növényritkaságai
A Kis-Tómalmi láprét védett növényritkaságai Takács Gábor Fertő-Hanság Nemzeti Park Dr. Király Gergely Botond Nyugat-Magyarországi Egyetem A láprét és környéke története Köztudomású, hogy a római korban
Cseres - kocsánytalan tölgyesek
Előfordulás: Hegy és dombvidékeken kb. 200 400 m tszf. magasságban zonális Termőhely: optimálisan viszonylag mély barna erdőtalaj (pl. Ramman féle BE) és barnaföld, de előfordulhat sekély termőrétegű talajokon
D6 Ártéri és mocsári magaskórósok, árnyas-nyirkos szegélynövényzet Tall-herb vegetation of floodplains, marshes and mesic shaded forest fringes
nél inkább megkímélt hegy- és dombvidéki környezet és az állományok természetes növénytársulásokkal való érintkezése. Kedvező, ha minél nagyobb a foltméret. Ront az állományok természetességén az erdőgazdálkodás
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
URTICACEAE Csalánfélék P 2+2 v. 5 A 2+2 G (2)
URTICACEAE Csalánfélék P 2+2 v. 5 A 2+2 G (2) SZÁR: - hazánkban lágyszárúak, - tejnedv nélküliek, - gyakoriak a csalánszőrök LEVÉL: - tagolatlan VIRÁG: - négytagú - egy- vagy kétlakiak VIRÁGZAT: - levélhónalji
A Caricetum buekii, Caricetum cespitosae, Caricetum paniceo-nigrae, Cirsietum rivularis és Sagittario-Sparganietum emersi hazai elõfordulásáról
A Caricetum buekii, Caricetum cespitosae, Caricetum paniceo-nigrae, Cirsietum rivularis és Sagittario-Sparganietum emersi hazai elõfordulásáról LÁJER Konrád H-7759 Lánycsók, Béke tér 32. Bevezetés A magyarországi
A Calamagrostis stricta (Timm) Koeler elterjedése a Dél-Nyírségben
http://kitaibelia.unideb.hu/ ISSN 2064-4507 (Online) ISSN 1219-9672 (Print) Department of Botany, University of Debrecen, Hungary 23 (2): 188 196.; 2018 DOI: 10.17542/kit.23.188 A Calamagrostis stricta
Az Erdei élőhelyek monitorozási módszerének fejlesztése és bevezetése (WP 2.3) feladat keretében elkészített
NATURA 2000 ERDŐK STR/FNK MONITOROZÁSA V3.0 Az Erdei élőhelyek monitorozási módszerének fejlesztése és bevezetése (WP 2.3) feladat keretében elkészített NATURA 2000 ERDŐS ÉLŐHELYEK STRUKTÚRA és FUNKCIÓ
A magyarországi Bodrogköz jellemzõ vízi és vízparti növénytársulásai
FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2006 30: 75 89 A magyarországi Bodrogköz jellemzõ vízi és vízparti növénytársulásai SZIRMAI ORSOLYA, NAGY JÁNOS, GÁL BERNADETT, CZÓBEL SZILÁRD, SZERDAHELYI TIBOR,
A Felsőregmeci Ronyva (HUBN20082) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve
A Felsőregmeci Ronyva (HUBN20082) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási terve Jósvafő 2013 Ügyfél Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Együttműködő partner BioAqua Pro Környezetvédelmi
Natura 2000 fenntartási terv
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési alap: a vidéki területekbe beruházó Európa Natura 2000 fenntartási terv HUON20014 Gércei tufagyűrű és láprét kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület Őriszentpéter,
Kispesten legjellemzőbb, leggyakoribb közterületi fák, fafajok
Kispesten legjellemzőbb, leggyakoribb közterületi fák, fafajok I. Acer sp., Juharfélék A juharfélék a fás szárú növények egyik legváltozatosabb, egyik leginkább faj-, és fajta gazdagabb nemzetsége. Fajtái
Agrometeorológiai összefoglaló
Agrometeorológiai összefoglaló A 2008. szeptember és 2009. március között lehullott csapadék mennyiség területi eloszlását az 1. ábra szemlélteti. Az ország egyes tájai között jelentős különbségek adódtak.
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt
Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben
Magyarország zonális növényzeti övei
Magyarország zonális növényzeti övei Klímazonális övek: 1. Montán bükkösök (800 m): Kőszeg-Szentgotthárdtól nyugatra, jegenyefenyvesbükkös, Börzsöny, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység. 2. Szubmontán bükkösök
41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.
41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban. 42. ábra. Kultúrtájak kiterjedése a Duna-Tisza közén a 18. és a 20.
B5 Nem zsombékoló magassásrétek Non-tussock tall-sedge beds
B5 Nem zsombékoló magassásrétek 4-es: Nádasodott zsombékosok, ha egyéb lápi faj (pl. Lathyrus palustris) is jelen van. 3-as: Zsombékjait még őrző, de kiszáradó állományok. A tájidegen fajok aránya 1-10%.
A 6. Magyar Biodiverzitás Nap előzetes arachnológiai eredményei
A 6. Magyar Biodiverzitás Nap előzetes arachnológiai eredményei Kovács Péter, Szita Éva és Szinetár Csaba Euregionális Természettudományi Konferencia NYME SEK, Szombathely 2011 Biodiverzitás Napok Gyökerek
Magyarországi társulások Szerkesztette: Vizkievicz András
1 Magyarországi társulások Szerkesztette: Vizkievicz András Éghajlat Hazánk területén három különböző klímatípus találkozik, amelyeknek az elemei az egyes években különböző erősséggel és gyakorisággal
Vizes élőhelyek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Parkban
Vizes élőhelyek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Parkban Hortobágy gyi Nemzeti Park 1973 82,000 hektár ~ 24,000 hektár Ramsari Terület Vizes élőhelyek megőrzésének, helyreállításának fontossága Mühlenberg
ÖKOLÓGIAI ÁLLAPOT-FELMÉRŐ ADATLAP
Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Ikervári kockásliliom élőhely Utoljára módosítva: 2013-11-09 06:32:50 Megye: Vas Községhatár: Ikervár A terület kiterjedése: 73,14 hektár Védetté nyilvánítás
Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok
Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek
BOTANIKAI VIZSGÁLATOK A VERESEGYHÁZI MALOM-TÓ ÚSZÓLÁPJAIN
BOTANIKAI VIZSGÁLATOK A VERESEGYHÁZI MALOM-TÓ ÚSZÓLÁPJAIN TATÁR SÁNDOR 1147 Budapest, Czobor u. 52. Elfogadva: 2002. április 26. Bot. Közlem. 89. kötet 1 2. füzet 2002. Kulcsszavak: úszóláp, cönológiai
A természetvédelemről szóló évi LIII. Törvény a alapján Göd Nagyközség Önkormányzata a következőket rendeli el.
Göd Város Önkormányzatának 16/1999.(IV. 20.) sz. Ök. rendelete az egységes szerkezetbe foglalt helyi jelentőségű Göd- felsői Kékperjés Láprét, a Göd Láprét, a Göd Homokpusztagyep, Kék Duna Sport telep
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
GABONANÖVÉNYEK TERMESZTÉSE Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 14. hét Előadás áttekintése A kukorica vegyszeres gyomirtása. A kukorica fontosabb gyomnövényei. A gyomok
Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén
Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén Készítette: Juhász Péter erdőmérnök jelölt Konzulens: dr. Kovács Gábor egyetemi docens Diplomavédés Sopron, 2006 A kutatás céljai: Termőhelyi jellemzők
Tóterv Vízikert. mikor a virágzó cserjék sokasága még ki is emeli azt. A különböző vízmélységek sokféle variációt tesznek
Tóterv Vízikert Vízikert A természetes, lengő és organikus tóformák sosem mennek ki a divatból. Ennek megvalósításához kínál rugalmas lehetőséget a tófólia. Egy japán juhar a víz szélénél minden tavat
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. Farkas Geotechnikai Kft. Kulcs felszínmozgásos területeinek vizsgálatáról. Kulcs Község Önkormányzata.
Farkas Geotechnikai Szakértői és Laboratóriumi KFT Farkas Geotechnikai Kft. SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Kulcs felszínmozgásos területeinek vizsgálatáról Megbízó: Készítette: Geotechnikai vezető tervező, szakértő
Jellegzetes gyep- és erdõtársulások a magyaroszági Bodrogközben
FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2006 30: 43 62 Jellegzetes gyep- és erdõtársulások a magyaroszági Bodrogközben GÁL BERNADETT, SZIRMAI ORSOLYA, CZÓBEL SZILÁRD, CSERHALMI DÁNIEL, NAGY JÁNOS, SZERDAHELYI
Népies növények a Kiskunság flórájában
Móra Ferenc Népies növények a Kiskunság flórájában Azt hiszem, ma már felesleges fejtegetnem a Bugát-féle természettudományi műnyelv lehetetlen voltát. Szabó József okos fellépése idejekorán útját állta
Élőhelyvédelem. Kutatások
Élőhelyvédelem Kutatások Célkitűzések A hazai természetközeli növényzet mai állapotának pontos megismerése, teljes körű felmérése, természetes növényzeti örökségünk tudományos értékelése. Az ország nagy
BEVEZETÉS. erdő. működésében összetételében a prognosztizált folyamatok.
SZIKI KOCSÁNYOS TÖLGY ÁLLOMÁNYOK TERMÉSZETKÖZELI FELÚJÍTÁSI KÍSÉRLETEI A KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSAI MELLETT Kamandiné Végh Á. Csiha I. Keserű Zs. Erdészeti Tudományos Intézet E-mail: erti@erti.hu Debrecen;
Kulturerdők. Ódor Péter - Vegetációtan
Kulturerdők Alapvetően fatermesztési céllal létesített, többnyire idegenhonos ill. tájidegen fafajokból létrehozott intenzív művelés alatt álló erdők. Jellemzi őket a telepítés előtti talajművelés, a gyakori
A kállósemjéni Nagy-Mohos láp természeti értékei
A kállósemjéni Nagy-Mohos láp természeti értékei Nyilas I. + Gyurecska A. + Karakó Á. + Tóth Cs. ++ Bodnár E. + + DE Biológiai és Ökológiai Intézet, E. Állattani és Humánbiológiai tanszék ++ DE Földtudományi
Kukorica vörösödés (Maize Redness = MR) és vektorai
Kukorica vörösödés (Maize Redness = MR) és vektorai Kölber Mária Elek Rita Csömör Zsófia Genlogs Biodiagnosztika Kft, Budapest Hévíz, 2016. január 12. Az előadás felépítése A fitoplazmákról általában Sztolbur
Melegkedvelő flóra elemek evolúciója
Melegkedvelő flóra elemek evolúciója és klimatikus vonatkozásai Magyarország és az északi félgömb kainozoikumi flóráiban. (OTKA által támogatott kutatás) (Erdei Boglárka, Hably Lilla) A hajdani szárazföldi
Florisztikai adatok a Dél-Dunántúlról
Florisztikai adatok a Dél-Dunántúlról BÁTORI Zoltán 1 BOCK Csilla 2 ERDŐS László 1 (1) Szegedi Tudományegyetem, Ökológiai Tanszék, H-6726 Szeged, Közép fasor 52., zbatory@gmail.com, Erdos.Laszlo@bio.u-szeged.hu
ID NER NER részletes T_S
ID NER NER részletes T_S T Szántó. Gyomfajkészlete a kultúrától függően változhat. A megfigyelt fajok közé tartozik a pirók-ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis), mezei zsurló (Equisetum arvense), kakaslábfű
TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL
TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294 SZAKÉRTŐ NEVE: Dr. Mikulás József Feladat megnevezése: Gyomnövények természetes
Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programból 2007 2013 támogatott projekt
Megbízó: Bihor Megyei Tanács (Consiliul Judeţean Bihor) HURO/0801/047 Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor területén, a határon átnyúló felszín alatti víztest hidrogeológiai viszonyainak, állapotának
LÁP- ÉS LIGETERDŐK NÖVÉNYTÁRSULÁSTANI FELVÉTELEZÉSE AZ ÓCSAI NAGY-ERDŐBEN
Természetvédelem és kutatás a Turjánvidék északi részén, pp. 271 278. LÁP- ÉS LIGETERDŐK NÖVÉNYTÁRSULÁSTANI FELVÉTELEZÉSE AZ ÓCSAI NAGY-ERDŐBEN Kun András és Rév Szilvia 8699, Somogyvámos, Fő u. 62. E-mail:kunandras29@gmail.com,
Fontos társulástani fogalmak
Fontos társulástani fogalmak Növényzet (növénytakaró, vegetáció) Az ideális növénytársulás olyan növényközösség, amely - térben és idıben ismétlıdik, - fajkészlete hasonló, - meghatározott termıhelyi körülmények
Tritikále (Triticale = Triticosecale. Wittmack.)
Secale cereale rozs szára a 2 m-t is elérheti levelei 12-22 cm hosszúak. Fülecskéje igen kicsi, a nyelvecske rövid, lemetszett. Kalásza 5-20 cm hosszú a kalászkák száma elérheti a 40-et. Egy-egy kalászpadkán
Növényrendszertan gyakorlatok
Növényrendszertan gyakorlatok 10. gyakorlat Erdőmérnöki és természetvédelmi mérnöki szak 2012 Commelinidae: Cyperaceae, Poaceae, Typhaceae alacsony, zsombékos tövű sás (He) Levél: 2-4 mm széles, lapos,
8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK
8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK 1. aktív mezőgazdasági termelő: a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III.13.) FM rendeletben
Magyarország növényföldrajzí térképe Símonkaí Lajos hagyatékából*
288 TUZSON JÁNOS Magyarország növényföldrajzí térképe Símonkaí Lajos hagyatékából* (V. tábla, térkép.) Az elbb közzétett, S i m o n k a i L. tudományos munkálkodásáról szóló megemlékezésben röviden ki
A felszín ábrázolása a térképen
A felszín ábrázolása a térképen Rajzold le annak a három tájnak a felszínét, amelyről a tankönyvben olvastál! Írd a képek alá a felszínformák nevét! Színezd a téglalapokat a magassági számoknak megfelelően!
Élőhelyvédelem. Gyepek védelme
Élőhelyvédelem Gyepek védelme A gyeptársulások helye a magyarországi vegetációban legszárazabb gyeptársulások üde gyeptársulások természetes gyepek antropogén eredetű gyepek legnedvesebb gyeptársulások
Ódor Péter - Vegetációtan
Főleg hegy és dombvidéken alakulnak ki, edafikus élőhelyek, bármely klímaövben kialakulhatnak, alapvetően a kőzet és talajviszonyok határozzák meg megjelenésüket. Többnyire savanyú kémhatású kőzettípusokon
TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATOK CSERHÁTI MINTATERÜLETEN
Tájökológiai Lapok 6 (1 2): 127 144. (2008) 127 TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATOK CSERHÁTI MINTATERÜLETEN ZAGYVAI GERGELY Nyugat-Magyarországi Egyetem, Környezettudományi Intézet 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky
Ismétlő kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ismétlő kérdések 3. Ismétlő kérdések 2. Ismétlő kérdések 4. Ismétlő kérdések 5.
Ismétlő kérdések. Mire utal a térképen a sárga szín? Tájfutó elméleti ismeretek. foglalkozás Nyílt területre, fák nélkül Homokos talajra Lankás, dombos vidékre Ismétlő kérdések. Ha egyenesen haladunk az
BUDAPEST HATVAN VASÚTI FŐVONAL REKONSTRUKCIÓS PROJEKT
MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ 1.1 Településhálózati összefüggések A település az Aszódi Járáshoz tartozik. A település Aszód és Gödöllő vonzáskörzetébe tartozik. 1.2 A területfejlesztési
Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési
Közlekedésépítő szak Útépítési-, fenntartási- és üzemeltetési Közútfejlesztő-, közútkezelő szakmérnöki ágazatok Tantárgy: Közutak üzemeltetése 1. előadó: Dr. Szakos Pál Közutak fenntartása 1.,2. Útüzemeltetés
Tájfutó eszközök. Tájfutó elméleti ismeretek. Síkrajz: A térképjelek csoportosítása. 1. foglalkozás. kék színnel (É-D vonal! is) (ember alkotta)
Tájfutó eszközök Tájfutó elméleti ismeretek. foglalkozás Tájfutó öltözék A térkép Méretarány :0000 azaz cm = 00 m :4000, :5000 Északi irány Alap szintköz 5 m Méreten felül ábrázolás Tereptárgyak eltolása
VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN. PATALENSZKI NORBERT norbep@freemail.hu
VÉDETT NÖVÉNYFAJOK ÚJ ELŐFORDULÁSI ADATAI A ZEMPLÉNI - HEGYSÉG NYUGATI RÉSZÉN PATALENSZKI NORBERT norbep@freemail.hu Kulcsszavak: növényfajok, edényes flóra, flóratartomány, védett fajok Összefoglalás
Adatok az Aggteleki-karszt és a Galyaság flórájához II.
KITAIBELIA V. évf. 1. szám pp.: 53-59. Debrecen 2000 Adatok az Aggteleki-karszt és a Galyaság flórájához II. SZMORAD Ferenc Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, H 3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1. Bevezetés
Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata
Utasi Zoltán A Ceredi-medence morfometriai vizsgálata A Ceredi-medence Magyarország egy kevéssé vizsgált határvidéke, mely változatos litológiai, morfológiai viszonyai ellenére mindeddig elkerülte a kutatók
PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1 PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV. Szerkezeti terv elfogadva a 51/2009. (VI.30.) sz.
PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV 1 PUSZTAMAGYARÓD TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV Szerkezeti terv elfogadva a 51/2009. (VI.30.) sz. határozattal Szabályozási terv és Helyi Építési Szabályzat jóváhagyva a
A Rétköz természetközeli élőhelyeinek felmérése
Tájökológiai Lapok 12 (1): 63 74. (2014) 63 A Rétköz természetközeli élőhelyeinek felmérése OLÁH Imre 1, SZIGETVÁRI Csaba 2 1 Növényi Diverzitás Központ, 2766 Tápiószele, Külső mező 15. e-mail: olahimre.olahimre@gmail.com
2-1-4. Bodrogköz vízgyűjtő alegység
2-1-4 Bodrogköz vízgyűjtő alegység 1 Területe, domborzati jellege, kistájak A vízgyűjtő alegység területe gyakorlatilag megegyezik a Bodrogköz kistáj területével. A területet a Tisza Zsurk-Tokaj közötti
Harasztok Pteridophyta
Növénytan gyakorlat BSc II. Növényrendszertan Harasztok Pteridophyta Kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum) Alaktani jellemzők: Akár több méteres kúszó, a talajon heverő és legyökerező vegetatív hajtásokat
FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter
FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp
A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági
A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,
Puhafás ligeterdık Magyarországon Természetesség, veszélyeztetettség, helyreállíthatóság
Puhafás ligeterdık Magyarországon Természetesség, veszélyeztetettség, helyreállíthatóság BARTHA DÉNES Nyugat-magyarországi Egyetem Növénytani és Természetvédelmi Intézet Sopron 2013. november 18. A Kárpát-medence
Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban
Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban A társulás típusát meghatározza: Klíma-zóna (makroklíma) Európai lombhullató erdők *Ezen belül (mikroklíma): Edafikus tényezők Vízellátás Domborzati tényezők
Takács Gábor Fertı-Hanság Nemzeti Park
A Kistómalmi láprét t rekonstrukciója Takács Gábor Fertı-Hanság Nemzeti Park Miért érdemel kiemelt figyelmet? Az utolsó ilyen láprét Sopron környékén Ma már kizárólag csak itt fordul elı a Pinguicula vulgaris
A SALGÓTARJÁN MELLETTI SALAKMEDDŐK VEGETÁCIÓJÁNAK JELLEMZŐI ÉS FELSZÍNFEJLŐDÉSE
A SALGÓTARJÁN MELLETTI SALAKMEDDŐK VEGETÁCIÓJÁNAK JELLEMZŐI ÉS FELSZÍNFEJLŐDÉSE Szabó Mária 1 Karátson Dávid 1 Angyal Zsuzsanna 1 Összefoglalás Salgótarján, e régi nehézipari központ üzemei évtizedek óta
Natura 2000 fenntartási terv
Natura 2000 fenntartási terv Ágasegyháza-orgoványi rétek (HUKN20015) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület Szegedi Tudományegyetem, Ökológiai Tanszék Szeged 2016. Tartalomjegyzék I. Natura 2000
2.4 Area covered by Habitat. A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében között végzett felmérések kutatási jelentése
CODE: 6510 NAME: Lowland hay meadows (Alopecurus pratensis, Sanguisorba officinalis) 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes 1.1.2 Distribution Method Estimate based on partial data with
A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira
Crisicum 3. pp.73-78. A Dél-Tiszántúl új taxonjai, különös tekintettel a Poaceae család tagjaira Penksza Károly Abstract New taxa of Körös-Maros National Park (Hungary) and Transylvania (Romania). This
A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28 (2006) 17-40. A SZABADKÍGYÓSI KÍGYÓSI-PUSZTA NÖVÉNYZETE. - Kertész Éva -
A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28 (2006) 17-40. A SZABADKÍGYÓSI KÍGYÓSI-PUSZTA NÖVÉNYZETE - Kertész Éva - A szabadkígyósi Kígyósi-puszta védett terület általános jellemzése Bevezetés A vizsgált terület
2010/76.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés
1 / 5 2012.10.03. 9:41 2010/76.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2010. május 19. A hidrometeorológiai helyzet és várható alakulása Tegnap az éjszakai órákban, majd ma hajnalban
Adatok a Cserehát, a Bódva-völgy és a Rakacai-völgymedence flórájához I.
33 Kitaibelia II. évf. pp.: 33 37. Debrecen 1997 Adatok a Cserehát, a Bódva-völgy és a Rakacai-völgymedence flórájához I. PENKSZA Károly (1) SALAMON Gábor (2) (1) GATE Növénytani és Növényélettani Tanszék
Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül
Felszín alatti vizektől függő ökoszisztémák vízigénye és állapota a Nyírség és a Duna-Tisza köze példáján keresztül XXI. Konferencia a felszín alatti vizekről 2014. Április 2-3. Siófok Biró Marianna Simonffy
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE)
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) Készült: Balatonakali község településrendezési tervéhez Készítette: Pintér László régész Laczkó Dezső
Magyarország növényvilága. Tóth Zoltán Déli Tömb VII. emelet szoba /1718 mellék
Magyarország növényvilága Tóth Zoltán Déli Tömb VII. emelet 7-608 szoba 20-90-555/1718 mellék tothz9@ludens.elte.hu zonalitás - a klímazónák kialakításáért felelős éghajlat meghatározó tényezői (hőellátottság,
Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.
Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól
Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek
Törökszentmiklós Város területén található helyi védelemre javasolt természeti értékek Javaslat helyi jelentőségű védett természeti értékek védetté nyilvánításához Készítette: Petre Anna Gabriella K2/16-0266
Válasz. Dr. Vida Gábor (MTA rendes tagja) Gyepterületek természetvédelmi gyepgazdálkodási vizsgálatai című akadémiai doktori értekezés
Válasz Dr. Vida Gábor (MTA rendes tagja) Gyepterületek természetvédelmi gyepgazdálkodási vizsgálatai című akadémiai doktori értekezés Opponensi bírálatára Elsősorban szeretném megköszönni, hogy az Akadémikus
. Szelvényszám Szélesség TÖLTÉS BEVÁGÁS Egyes Összes A töltés A leásás Szelvény szelvény közép Szelvény szelvény Térfogat közép fené magassága felül mélysége Térfogat -ken távolság területe területe méterben
a Természet- és tájvédelem című tárgyból Ócsa, Bugyi, Apaj 2013. május 17. Beszámolót összeállította: Kun Róbert Molnár Ábel Szalay Péter
a Természet- és tájvédelem című tárgyból Ócsa, Bugyi, Apaj 2013. május 17. Beszámolót összeállította: Kun Róbert Molnár Ábel Szalay Péter Ócsai templom és pincesor A terepgyakorlatot két kultúrtörténeti
Az erdei avar széntartalmának becslése
Az erdei avar széntartalmának becslése Führer Ernő NAIK ERTI Szeminárium 3. Sárvár, 215. november 19. globális klímaváltozás TERMŐHELY- VÁLTOZÁS klímaparaméterek változása termőhelyi feltételek változása
4/2013. (II. 27.) BM rendelet
4/2013. (II. 27.) BM rendelet Magyarország, Románia és Ukrajna államhatárai találkozási pontjának megjelölésére felállított TÚR határjelről készült Jegyzőkönyv jóváhagyásáról Az államhatárról szóló 2007.
Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs!
TÁJAK KOROK MÚZEUMOK EGYESÜLET KURD KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA VÖLGYSÉG TURISTA EGYESÜLET Tolnai Hegyhát 35/30/25 teljesítménytúra Kedves Túratárs! Örömmel üdvözöljük a Tolnai Hegyhát 35 elnevezésű
Növénytársulások cönológiai felvételezése
Növénytársulások cönológiai felvételezése Egy növényközösség fajösszetételének és mennyiségének meghatározása terepi mintavétellel. 1. Fajlista felvétele 2. Mennyiségi adatok felvétele 2. Mennyiségi adatok
KITAIBELIA VI. évf. 1. szám pp.: 87-91. Debrecen 2001. Bevezetés
Florisztikai adatok Sárvár környékérõl KULCSÁR László Polgármesteri Hivatal 9600 Sárvár Várkerület 2-3. Bevezetés Növénytani szempontból Vas megye az ország egyik legjobban kutatott területe. Sárvár környékét
ÉGHAJLAT. Északi oldal
ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A