J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kunhegyes Város Önkormányzata Képviselőtestületének október 1-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester elnökletével: Csoma János, Dienes Attila, Emődi Imre, Dr.Horváth Lajos, Dr.Kiss István, Kun Istvánné, Madarasi Imre, Metzinger Ferenc, Nagy Kálmán, Szabó Zoltán, Szász Gábor és Vincze László önkormányzati képviselő. Jelen vannak továbbá: Rentzné dr.bezdán Edit jegyző, Szoboszlai Hajnalka gazdasági osztályvezető, Ágoston Lívia vagyongazdálkodási csoportvezető tanácskozási joggal meghívottak, valamint Páliné Házi Judit jegyzőkönyvvezető. Szabó András polgármester megállapítja, hogy a képviselőtestület nyilvános ülése határozatképes, azon a képviselőtestület tizenhárom tagja megjelent. A nyilvános ülést 16 óra 30 perckor megnyitja. ELSŐ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés csatlakozás a Tisza-tó Térsége Helyi Vidékfejlesztési Közösséghez ( írásban csatolva ) Szabó András polgármester elmondja, mint az ülés elején már elmondta, igen nagy jelentősége van a Tisza-tó Térsége Helyi közösségéhez való csatlakozásnak. Megalakult a Leader közösség 66-an csatlakoztak hozzá, a közösség nevének ezt a nevet fogadták el. Kunhegyesről nagyon sokan csatlakoztak. Három szekcióból áll: önkormányzati, civil szervezetek és gazdasági társaságok. Abádszalókon volt a megalakulás, de lehet még továbbra is csatlakozni és azt szeretnék, ha Kunhegyesről minél többen lennének. Három vezetőségi tagot választottak. Vajkó Ferenc az elnök, a Tiszafüredi Takarékszövetkezet

2 2 elnöke, elnökségi tag Kiss András Abádszalókról a civil szervezetek részéről és egy tiszafüredi vállalkozó. Az önkormányzati szekció vezetőjének őt választották meg. A megalakulást követően már három ülést is tartottak. Összehívták a kistérség polgármestereit, megbeszélték milyen pályázatokról, milyen fejlesztésekről lenne szó. Nagyon szeretnék és mindenki elfogadta a javaslatukat hogy három fajta keretre kell ráhúzni a programokat, hogy mindenkinek a fejlesztési elképzelése benne. Nyilvánvalóan ezt majd úgy lehet megpályázni, de ez már a szakember dolga lesz, hogy úgy készítsék el. Dr.Horváth Lajos megérkezett a tanácskozó terembe, ezzel a képviselőtestület létszáma tizenhárom főre változott. Szabó András polgármester megkérdezi, egyetértenek-e azzal, hogy csatlakozzanak a Tisza-tó Térsége Helyi Közösségéhez. Aki a javaslatot elfogadja, az kézfelnyújtással szavazzon. A képviselőtestület jelenlévő tizenhárom tagja a javaslatot egyhangúlag, tizenhárom igenlő szavazattal minősített többséggel - elfogadja a következő határozatával: 268/2007. (X.01.) Kt. h a t á r o z a t, a Tisza-tó Térsége Helyi Közösséghez való csatlakozásról. Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete megtárgyalta az előterjesztést és csatlakozni kíván a Tisza-tó Térsége Helyi Közösséghez. A csatlakozáshoz szükséges nyilatkozatokat az alábbiak alapján megteszi: - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK. tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII.29.) FVM rendeletet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK. tanácsi rendelet cikkeinek tartalmát megismerte, - Kunhegyes Város Önkormányzata alapító tagként részt vesz az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoporttá alakuláshoz szükséges szervezeti forma létrehozásában és vállalja az ezzel járó pénzügyi hozzájárulást, - Kunhegyes Város Önkormányzata hozzájárul ahhoz, hogy az általa megadott adatokat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM), az FVM Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadási Intézet (a továbbiakban: FVM-VKSZI), valamint a HVI a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. törvény szerint kezelhesse. Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete felhatalmazza Szabó András polgármestert a fentiekkel kapcsolatos teendők ellátására, a szükséges nyilatkozatok megtételére, valamint a megalakuló szervezetben való teljes körű képviseletre. Erről értesülnek: 1. Szabó András polgármester

3 3 2. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző 3. Barta Ferenc aljegyző 4. Szoboszlai Hajnalka gazdasági osztályvezető 5. Ágoston Lívia vagyongazdálkodási csoportvezető 6. Mészáros Sándorné pályázati csoportvezető Nagy Kálmánnak félelmei vannak ezzel kapcsolatban, mivel nem hallott arról sehonnan sem, akár civil szervezetként, akár más okból, hogy ehhez a programhoz csatlakozhatnak. Megmondja őszintén egy Zchuslag klán-t érez az egész mögött. Kik azok, akik ott lehetnek, kik azok, akik nincsenek ott eleve. Mindenféle kezdeményezést támogat, csak több civil szervezetnél ő maga is vezető, vagy képviselő, és sehol nem olvasta a lehetőségét sem annak, hogy be lehet lépni. Egészen meglepte az, hogy 66 tagja van a szervezetnek. A mai Magyarországon, ahol minden következmények nélküli, itt bármit lehet csinálni, emiatt óriási a félelme. Természetes dolog, hogy megszavazza, mert nem akar bezárni semmiféle kaput, semmiféle lehetőséget, de az ötvenes években is így működött. Csak most még nem söprik a padlást. Kérdezi, hol és hogyan lehet ehhez az egészhez csatlakozni. Szabó András polgármester válasza, a csatlakozáshoz az alapítók negyedének ajánlása kell, ez most 16 aláírás és bárki csatlakozhat. Az alapítási törzstőke egy millió Ft, aminek a töredékét be kell fizetnie annak, aki csatlakozik. Most ez az összeg 66 felé megy, de ha többen lépnek be, akkor ez is kevesebb lesz. Az, hogy hogyan ment ennek a szervezése, elég érdekes volt. Ha Kunhegyesről mindenki rá szavazott volna, akkor mindent megnyerhettek volna. Csak kétfelé szavaztak, próbáltak volna a szünetben lobbizni, hogy fogjanak össze és egy embert támogassanak. Akik rá szavaztak a kistérséghez tartozó polgármesterek voltak. Azzal egyetért, hogy nagyon érdekes volt ennek a megalakítása, mint ahogy Nagy Kálmán is mondta, egyelőre úgy látja, hogy ott kell lenni, képviselni kell a települést, és nagyon örül annak, ha még szerveznek be minél többet. 16 aláírást, javaslatot biztos tudnak szerezni bárkinek. Sok civil és gazdasági szervezet már benne van Kunhegyesről is, pl. falusi turizmus egyesület, galambászok, horgászok, Kakat-trade. Nagy Kálmánnak egyetlen problémája van ezzel, nem a jelentkezés és a tagdíj ellen van, hanem onnantól kezdve, hogy már jelentkezik egy civil szervezet teljesen mindegy, hogy melyik oldalról, az aki benne van azzal, hogy a másiknak ajánlást ad saját magától veszi el a lehetőséget, eggyel bővíti azoknak a körét, aki őt kiszoríthatja ebből a lehetőségből. Önmagának nem fog ellenséget csinálni. Nagyon fél attól, hogy az a 16 is, aminek össze kellene jönni nem biztos, hogy meglesz, mert bármely szervezet ha ajánlani fog az az ő esélyeit rontja azzal, hogy eggyel többet visz be, mert az a lepályázható összeg széjjelebb esik, neki nem éri meg, hogy bővítse a kört. Az a legnagyobb problémája, hogy ez az egész egy zártkörű részvénytársasággá fog átalakulni, amit előre lezsíroztak és megvan az óriási veszélye annak, hogy az az 1 milliárd forint is már régen el van osztva. Nem azok fogják nagy valószínűséggel kapni, akik ugyanúgy tesznek dolgokat. Lehet itt is el fog készülni tv felvétel, stb. amiből ki fog derülni, hogyan születnek ezek a döntések. Szabó András polgármester még kiegészíti, úgy határozott a vezetőség, hogy ne kelljen mindenkinek a 16 embert megkeresni, ezt a 16 ajánlást a következő közösségi gyűlésen az

4 4 aláírást ott megszervezik. Azt garantálja Kunhegyesről, aki azon ott részt vesz, annak a 16 aláírást meg fogja szerezni. Nagy Kálmán kérdezi, honnan és mikor fogják megtudni, hogy mikor lesz közösségi gyűlés. Szabó András polgármester elmondja, Páldi Tamás épp most van oda egy tanácskozáson, ahol dönteni fognak arról, hogy mikor lesz közösségi gyűlés. A képviselőtestületi ülést követően fog tájékozódni arról, hogy ennek mikor lesz az időpontja. Tájékoztatja a képviselőtestületet, hogy a kistérségben a Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője Kontra József lett. MÁSODIK NAPIRENDI PONT: Javaslat időszerű feladatok megoldására ( írásban csatolva ) 2/1. alatti: Szabó András polgármester elmondja, miután a közbeszerzési eljárás eredményes volt és az ajánlati összeg is ismertté vált, így ki lehet számolni a szükséges önerő összegét, amely Ft lett. Ennek megfelelően szükséges a költségvetési rendelet módosítása is. Dienes Attila megkérdezi, az elbírálásban látta, hogy a cég ajánlott jótállást, 60 hónapot. Ezt elég hosszú időnek tartja. Szabó Zoltán elmondja, ez a kötelező jótálláson felül van és tartalmazza a pályázat azt is, hogy ez mire terjed ki. Tehát ha nem megfelelően van használva az út, az abból eredő kárért nem felel. Dienes Attila megkérdezi, meddig kell elkészíteni az utat. Szabó Zoltán válasza, hogy jövő év június 30-ig. Az ajánlat tartalmaz egy ütemezést is. Kezdik a munkát október első napjaiban, tehát szerződéskötést követően a Bocskai utcával és folytatják májusban, majd végeznek júniusban. Szabó András polgármester kiegészítésként elmondja, azt láthatták képviselőtársai, hogy jelenleg is folynak munkálatok, de azok a vis maior keretből készülnek. Több utcában megtörténik az utak kátyúzása. Kéri a képviselőtestület tagjait, hogy a pályázati önerő módosításáról szóló határozati javaslatot fogadják el. A képviselőtestület jelenlévő tizenhárom tagja a javaslatot egyhangúlag, tizenhárom igenlő szavazattal elfogadja a következő határozatával:

5 5 269/2007. (X.01.) Kt. h a t á r o z a t, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Helyi Önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása, valamint a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására szolgáló decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési program támogatására benyújtott Belterületi lakóutak építése című nyertes pályázat támogatási szerződésének megkötéséhez. Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete egyetért az önkormányzat beruházásában megvalósuló Belterületi lakóutak építése című, a kivitelezést segítő pályázat megvalósításával. 1. Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácstól elnyert Ft összegű támogatás igénybevételével 2007-ben megvalósuló cél: a Kunhegyes Város Önkormányzata tulajdonában lévő, az önkormányzati törzsvagyon részét képező - Bem apó utca Hrsz.: Bocskai utca Hrsz.: Bródy Sándor utca Hrsz.: Vénkert utca Hrsz.: Kuthen vezér utca Hrsz.: 1007, 1170, 1202 utak építése. 2. A beruházás tárgyában lefolytatott közbeszerzés eredményeként a kivitelezés bruttó összes költsége: Ft. 3. Kunhegyes Város Önkormányzata a megvalósításhoz szükséges önrészt Ft-ot, azaz: Négymillió-nyolcszázkilencvenötezerötszázhatvannégy forintot a város évi költségvetéséről szóló 7/2007. (II.16.) számú költségvetési rendeletében biztosítja. 4. A Képviselőtestület felhatalmazza Szabó András polgármestert a támogatási szerződés megkötésére. Erről értesülnek: 1. Szabó András polgármester 2. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző 3. Barta Ferenc aljegyző 4. Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Debrecen, Simonyi út Magyar Államkincstár Észak-Alföldi Regionális Igazgatósága Állampénztári Iroda 5000 Szolnok, Liget u Szoboszlai Hajnalka gazdasági osztályvezető 7. Barta Jenő a Városi Építési Hivatal vezetője 8. Ágoston Lívia vagyongazdálkodási csoportvezető 9. Győri Sándor városi főépítész 10. Mészáros Sándorné pályázati csoportvezető

6 6 Szabó András polgármester elmondja, a pályázati önerő módosítását a költségvetési rendeletben is meg kell jeleníteni. Kéri a képviselőtestület tagjait, hogy a rendelet tervezetet fogadják el. A képviselőtestület jelenlévő tizenhárom tagja a rendeletet egyhangúlag, tizenhárom igenlő szavazattal minősített többséggel elfogadja és megalkotja KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2007. (X.02.) r e n d e l e t é t a évi költségvetésről szóló 7/2007. (II.16.) rendelet módosításáról. A jóváhagyott rendelet teljes terjedelmében jelen jegyzőkönyv mellékletét képezi. 2/2. alatti: Szabó András polgármester elmondja, azért van szükség a közbeszerzési terv módosítására, mert az időközben történt változásokat abban meg kell jeleníteni. Ágoston Lívia kiegészítésként elmondja, minden időszak előtt a tervüket ki kell alakítani, de akkor még vannak olyan elemeket, amelyeket nem tudnak beépíteni. Új elemként belépett a folyószámla vezetés és hitelkeret biztosítására közbeszerzési eljárás indítása. Azért, hogy a terv naprakész legyen és a nyilvánosság elvének megfeleljen ennek megfelelően módosítani kell a közbeszerzési tervet. Szabó András polgármester miután kérdés, vélemény nem volt, kéri a képviselőtestület tagjait, hogy a határozati javaslatot fogadják el. A képviselőtestület jelenlévő tizenkettő tagja a javaslatot egyhangúlag, tizenkettő igenlő szavazattal elfogadja a következő határozatával: 270/2007. (X.01.) Kt. h a t á r o z a t, Kunhegyes Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosításáról. Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a közbeszerzésekről szóló évi CXXIX. törvény 5. (1) bekezdése alapján készült évi módosított közbeszerzési tervet a mellékelt formában Erről értesülnek: 1. Szabó András polgármester 2. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző e l f o g a d j a.

7 7 3. Barta Ferenc aljegyző 4. Képviselőtestület tagjai 5. Szoboszlai Hajnalka gazdasági osztályvezető 6. Ágoston Lívia vagyongazdálkodási csoportvezető 7. Dr.Horváthné Zsoldi Katalin költségvetési csoportvezető 8. Csehné Köteles Rozália belső ellenőr 9. Lódi Tünde közbeszerzési ügyintéző Dienes Attila elmondja, megkeresték azzal, hogy a Szivárvány utcában sem járda, sem kövesút nincs és jön az esős időszak, nem lehetne-e legalább járdát csinálni. Rentzné dr.bezdán Edit jegyző elmondja, keressék ebben az ügyben a közalapítványt és abban tudnak nekik segíteni, hogy a járda megépítéséhez az önkormányzat anyagot biztosít. Szabó András polgármester bejelenti, ezzel a képviselőtestület aznapi munkáját teljes egészében elvégezte. Megköszöni képviselőtársai ülésen való részvételét, és a képviselőtestület nyilvános ülését 16 óra 45 perckor bezárja. Kmf. S z a b ó András Rentzné dr.bezdán Edit polgármester jegyző

8 8 Iktatószám: /2007. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK október 1-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 15. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma Rendelet tárgya kódszám 21/2007. a évi költségvetésről szóló 7/2007. (X.02.) rendelet módosításáról B 1 HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma Határozat tárgya kódszám 268/2007. a Tisza-tó Térsége Helyi Közösséghez való csatlakozásról E /2007. az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Helyi D 6 önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása, valamint a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására szolgáló decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési program támogatására benyújtott Belterületi lakóutak építése című nyertes pályázat támogatási szerződésének megkötéséhez 270/2007. Kunhegyes Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosításáról D 5

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. február 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. december 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. december 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-108/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 21. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. szeptember 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András

Részletesebben

1.) ponthoz: 2.)ponthoz:

1.) ponthoz: 2.)ponthoz: Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. november 23-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. április 16-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-37/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015 május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 7 Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám 12/2015

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. június 21-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. június 21-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. június 21-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. április 07-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. április 07-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-26/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. április 07-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 5. Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. október 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. október 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-76/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. október 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 14. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. december 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. április 10-én megtartott nyilvános ülésének

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. április 10-én megtartott nyilvános ülésének Iktatószám: KVÖ/278/27/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. április 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 8. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. július 16-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. július 16-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. július 16-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/32/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. április 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 9. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. május 8-án megtartott soron kívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. május 8-án megtartott soron kívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. május 8-án megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. augusztus 30-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. június 4-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. február 20-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. február 20-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/278/13/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. február 20-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 4. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. február 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. február 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-11/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. február 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 2. Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. november 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. november 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-86/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. november 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 16. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/113/35/2012. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. szeptember 11-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 18. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv ELSŐ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés az önkormányzat vagyonáról szóló 22/2004. (V.01.) önkormányzati rendelet módosításáról

Jegyzőkönyv ELSŐ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés az önkormányzat vagyonáról szóló 22/2004. (V.01.) önkormányzati rendelet módosításáról Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. április 4-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. február 15-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. február 15-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. február 15-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/113/44/2012. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. november 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 24. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2016. január 19-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2016. január 19-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 196-1/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. január 19-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes város Önkormányzata Képviselőtestületének 2006. december 14-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes város Önkormányzata Képviselőtestületének 2006. december 14-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes város Önkormányzata Képviselőtestületének 2006. december 14-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. november 29-én megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. november 29-én megtartott nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. november 29-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/34/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. május 9-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 10. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. január 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. január 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-4/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. január 27-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma Határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/113/43/2012. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. november 13-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 23. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-61/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015. augusztus 04-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 11. Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lőrinci Város Polgármesteri Hivatala tanácskozó termében Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 12-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: - Víg Zoltán

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 09-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 09-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-96/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 09-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 19. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 3/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. szeptember 11. napján megtartott NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL 2009. JÚLIUS 2. HATÁROZATOK SZÁMA: 13, 14, 15/2009. 2 Jegyzőkönyv Bak, Sárhida és Zalatárnok

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd

Részletesebben

132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. május 6-án megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. május 6-án megtartott nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. május 6-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 21-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 21-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 21-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza a :

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza a : 68/2015.(V.21.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/145 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisújszállás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én (kedden), 13.00 órai kezdettel tartott soron következő, nyilvános üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

Madaras Község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Készült: Madaras község Önkormányzatnak Képviselő-testülete 2008. április 2-án 15 órai kezdettel tartott rendes, nyílt ülésén. Ülés helye:

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 16/2013. sz. jegyzőkönyve. a 2013. október 28-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 16/2013. sz. jegyzőkönyve. a 2013. október 28-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 16/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. október 28-án megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. október

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2015. május 20-án 17,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2015. május 20-án 17,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2015. május 20-án 17,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Murarátka Jelen vannak: Pál Józsefné

Részletesebben

17. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. december 01-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

17. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. december 01-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 17. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. december 01-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 346 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. szeptember 4. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: Svh/62-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2010. február 25. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 25-én 10.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/131-40/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. október

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2006. október 26-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2006. október 26-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2006. október 26-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/14/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. február 26-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 4. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma

Részletesebben

Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Rendeletek: JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.február 05-i nyilvános képviselő-testületi ülésről 2/2014.(II.06.) Önkormányzat 2014. évi költségvetése 3/2014.(II.06.) Az

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/278/65/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/1/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. január 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2016. március 1-jén 16.00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2016. március 1-jén 16.00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2016. március 1-jén 16.00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Kistolmács Jelen vannak: Birkás

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-8 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők. 12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 8-án 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2014. május 14-én 16,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2014. május 14-én 16,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2014. május 14-én 16,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Bagladi Róbert polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. február 5-én a Művelődési Ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. március 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. március 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/278/22/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. március 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 6. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 337 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. augusztus 31. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. április 12-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. április 12-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. április 12-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. május 15-én a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. 19/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. szeptember 30- án tartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010.

Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010. Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-8/2010. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 17-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Nyilvános ülés: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 30.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/23/2014.

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/23/2014. Psz/59/23/2014. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 19-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 92/2014. (XI.19.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. augusztus 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

13. sz. JEGYZŐKÖNYV ... HATÁROZATOK MUTATÓJA ... 102/2014.(IX.08.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása

13. sz. JEGYZŐKÖNYV ... HATÁROZATOK MUTATÓJA ... 102/2014.(IX.08.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása 13. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 8. napján megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZATOK MUTATÓJA 102/2014.(IX.08.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek, 2013. május 08-án 13 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló Községháza

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. szeptember 14-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 114/2015.(IX.14.) számú

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-8/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. augusztus 19-én /kedden/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án órai 16.30 órai kezdettel megtartott ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án órai 16.30 órai kezdettel megtartott ülésérıl. Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon 68/425-000 Fax: 68/526-331 6/2010 JEGYZİKÖNYV Készült: Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kóbor Attila bizottsági elnök köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 3 tagú bizottságból 2 fő jelen van. Az ülés határozatképes.

JEGYZŐKÖNYV. Kóbor Attila bizottsági elnök köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 3 tagú bizottságból 2 fő jelen van. Az ülés határozatképes. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága Szám: 1/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2012. február 13-án (hétfőn) 15

Részletesebben

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2015. JÚLIUS 15.

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2015. JÚLIUS 15. TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2015. JÚLIUS 15. Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2015. július

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete április 3-án megtartott soron kívüli nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete április 3-án megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2007. április 3-án megtartott soron kívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 8-án megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ják Község Képviselő-testületének 2013. június 20-án tartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ják Község Képviselő-testületének 2013. június 20-án tartott testületi üléséről JÁK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Ják Község Képviselő-testületének 2013. június 20-án tartott testületi üléséről Határozatok: 51/2013. (VI. 20.) sz. határozat Eszközbeszerzés az életminőség javítása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2007. szeptember 17-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-én 15:00 órakor kezdődött ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-én 15:00 órakor kezdődött ülésén. 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 6/2014. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-én 15:00

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 196-27/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 6. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. január 25-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 14/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS VAGYONHASZNOSÍTÁSI BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Pénzügyi és Vagyonhasznosítási Bizottsága 2015. augusztus 19-én,

Részletesebben

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. december 19.-én megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth u. 73.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 29-én megtartott üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Szabó Gellért polgármester,

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Felvéve: Az ülés helye: Jelen vannak: Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 15. napján 14:00 órai kezdettel megtartott soron következő üléséről. Kőröshegyi

Részletesebben

5. Egyebek. HATÁROZATOK RÖVID TARTALMA... oldal

5. Egyebek. HATÁROZATOK RÖVID TARTALMA... oldal Polgármesteri Hivatal Ballószög ------------------------------- Szám: 9/2013. J e g y z ő k ö n y v a Képviselő-testület 2013. augusztus 15-i rendkívüli ülésről N a p i r e n d 1. A Helvécia-Ballószög

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. január 26-án (kedden) 17 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésről Az ülés helye: Kós Károly

Részletesebben

2013. március 6. rendkívüli nyílt ülés

2013. március 6. rendkívüli nyílt ülés 588-5 /2013. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 6. rendkívüli nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 47/2013.(III.6.) A jegyzőkönyvvezető személyéről 48/2013.( III.6.) A tervezett

Részletesebben