J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 346 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének szeptember 4. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Bodnár László polgármester Fotta Csaba Krausz Csaba Szlobodáné Dr. Nagy Judit Takácsné Bánlaki Anikó képviselők Dr. Kóder László jegyző Távolmaradását előzetesen bejelentette: Sárközi Mariann Takács Tibor képviselők Bodnár László polgármester köszönti a képviselőket, valamint Dr. Kóder László jegyzőt. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert a 7 fő képviselőtestületi tagból 5 fő jelen van. Bodnár László polgármester a jegyzőkönyv hitelesítőnek Fotta Csaba és Krausz Csaba képviselőket jelöli ki. Ezt követően Bodnár László polgármester javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendi pontokon kívül 6.) napirendi pontként a Rakamaz, Nagyteknősbéka ház torony épületének felülvizsgálata, állékonysági szakvélemény készítésével kapcsolatos szakértői feladatok elvégzésére vonatkozó szerződések megkötése napirendi pontot is tárgyalja meg a Képviselő-testület. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi napirendi pontok tárgyalását fogadta el:

2 347 1.) Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés tárgyú építési beruházás műszaki ellenőri feladatainak ellátására beérkezett árajánlatok megtárgyalása. 2.) Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés tárgyú építési beruházás nyilvánosság biztosítása feladatainak teljes körű ellátására beérkezett árajánlatok megtárgyalása. 3.) Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés tárgyú építési beruházás keretében projektmenedzsmenti feladatok teljes körű ellátására beérkezett árajánlatok megtárgyalása. 4.) Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal épületének felújítása tárgyú közbeszerzési eljárás megindítása. 5.) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás és az Erste Bank Hungary Zrt. közötti zálogjog alapításáról szóló értesítés záradékolása. 6.) Rakamaz, Nagyteknősbéka ház torony épületének felülvizsgálata, állékonysági szakvélemény készítésével kapcsolatos szakértői feladatok elvégzésére vonatkozó szerződések megkötése. 1. napirendi pont: Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés tárgyú építési beruházás műszaki ellenőri feladatainak ellátására beérkezett árajánlatok megtárgyalása. Az előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva van.

3 348 Bodnár László polgármester szóbeli kiegészítése: Rakamaz Város Önkormányzata a Képviselő-testület döntésének megfelelően benyújtotta pályázatát a külterületi kerékpárút fejlesztésére. Az építési beruházáshoz szükséges a műszaki ellenőri feladatok elvégzése, nyilvánosság biztosítása, továbbá projektmenedzsmenti feladatok ellátása. A feladatok ellátására árajánlatokat kértünk, amelyek külön-külön napirendként kerülnek megtárgyalásra. Javaslom a Képviselő-testületnek, hogy a legkedvezőbb ajánlattevőket bízza meg a feladatok ellátásával. H o z z á s z ó l á s : Fotta Csaba: A Pénzügyi Bizottság a határozat-tervezetet elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Rakamaz Város Önkormányzatának 115/2015. (IX.04.) KT. h a t á r o z a t a Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés tárgyú építési beruházás műszaki ellenőri feladatainak ellátására beérkezett árajánlatok megtárgyalása A Képviselő-testület 1.) A Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés elnevezésű pályázat keretében műszaki ellenőri feladatok ellátására beérkezett árajánlatokat megtárgyalta. 2.) Úgy dönt, hogy a beérkezett ajánlatok közül a Szabó és Társa Kft. (4400 Nyíregyháza, Búza tér 20.) által benyújtott Ft+ÁFA, azaz Ft összegű ajánlatot fogadja el. Tudomásul veszi, hogy a pályázathoz nyújtott támogatás mértéke 100 %-os, így önerő biztosítása nem szükséges. 3.) Az FM STAT Kft. (4400 Nyíregyháza, Gimnázium köz 5.) által benyújtott ajánlatot nem fogadja el.

4 349 4.) A BAL-ARCH Kft. (4030 Debrecen, Mikepércsi u. 132.) által benyújtott ajánlatot nem fogadja el. 5.) A pályázat kedvező elbírálását követően felhatalmazza a polgármestert a vállalkozási szerződés aláírására. Határidő: pályázat kedvező elbírálását követően azonnal Felelős: Bodnár László polgármester A határozatról értesül: 1.) Szabó és Társa Kft Nyíregyháza, Búza tér ) FM STAT Kft Nyíregyháza, Gimnázium köz 5. 3.) BAL-ARCH Kft Debrecen, Mikepércsi u ) Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési és Műszaki Iroda 5.) Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Iroda 2. napirendi pont: Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés tárgyú építési beruházás nyilvánosság biztosítása feladatainak teljes körű ellátására beérkezett árajánlatok megtárgyalása. Az előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva van. H o z z á s z ó l á s : Fotta Csaba: A Pénzügyi Bizottság a határozat-tervezetet elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Rakamaz Város Önkormányzatának 116/2015. (IX.04.) KT. h a t á r o z a t a Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés tárgyú építési beruházás nyilvánosság biztosítása feladatainak teljes körű ellátására beérkezett ajánlatok megtárgyalása

5 350 A Képviselő-testület 1.) A Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés elnevezésű pályázat keretében nyilvánosság biztosítása feladatainak teljes körű ellátására beérkezett ajánlatokat megtárgyalta. 2.) Úgy dönt, hogy a beérkezett ajánlatok közül a Nyír-Öko-System Kft. (4551 Nyíregyháza, Felhő utca 30589/10 hrsz.) által benyújtott Ft+ÁFA, azaz Ft összegű ajánlatot fogadja el. Tudomásul veszi, hogy a pályázathoz nyújtott támogatás mértéke 100 %-os, így önerő biztosítása nem szükséges. 3.) A MAX-MAXIMA Kft. (4233 Balkány, Szakolyi út 19.) által benyújtott ajánlatot nem fogadja el. 4.) A NAGY PR Kft. (4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 4.) által benyújtott ajánlatot nem fogadja el. 5.) A pályázat kedvező elbírálását követően felhatalmazza a polgármestert a vállalkozási szerződés aláírására. Határidő: a pályázat kedvező elbírálását követően azonnal Felelős: Bodnár László polgármester A határozatról értesül: 1.) Nyír-Öko-System Kft Nyíregyháza, Felhő utca 30589/10 hrsz. 2.) MAX-MAXIMA Kft Balkány, Szakolyi út ) NAGY PR Kft Nyíregyháza, Benczúr tér 4. 4.) Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési és Műszaki Iroda 5.) Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Iroda 3. napirendi pont: Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés tárgyú építési beruházás keretében projektmenedzsmenti feladatok teljes körű ellátására beérkezett árajánlatok megtárgyalása. Az előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva van.

6 351 H o z z á s z ó l á s : Fotta Csaba: A Pénzügyi Bizottság a határozat-tervezetet elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Rakamaz Város Önkormányzatának 117/2015. (IX.04.) KT h a t á r o z a t a Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés tárgyú építési beruházás keretében projektmenedzsmenti feladatok teljes körű ellátására beérkezett árajánlatok megtárgyalása A Képviselő-testület 1.) A Rakamaz külterületi kerékpárút (KÖZOP ) Térségi elérhetőségek javítása Kerékpárút hálózat fejlesztés elnevezésű pályázat keretében projektmenedzsmenti feladatok teljes körű ellátására beérkezett ajánlatokat megtárgyalta. 2.) Úgy dönt, hogy a beérkezett ajánlatok közül a TENDER ASSISTANCE Tanácsadó Kft. (1023 Budapest, Bécsi út 3-5. V.56.) által benyújtott Ft+ÁFA, azaz Ft összegű ajánlatot fogadja el. Tudomásul veszi, hogy a pályázathoz nyújtott támogatás mértéke 100 %-os, így önerő biztosítása nem szükséges. 3.) A HBF Hungaricum Kft. (6000 Kecskemét, Vacsi köz 8/A.) által benyújtott ajánlatot nem fogadja el. 4.) A JÓTANÁCSADÓ Kft. (6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.) által benyújtott ajánlatot nem fogadja el. 5.) A pályázat kedvező elbírálását követően felhatalmazza a polgármestert a vállalkozási szerződés aláírására. Határidő: a pályázat kedvező elbírálását követően azonnal Felelős: Bodnár László polgármester

7 352 A határozatról értesül: 1.) TENDER ASSISTANCE Tanácsadó Kft Budapest, Bécsi út 3-5. V ) HBF Hungaricum Kft Kecskemét, Vacsi köz 8/A. 3.) JÓTANÁCSADÓ Kft Kecskemét, Árpád krt ) Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési és Műszaki Iroda 5.) Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Iroda 4. napirendi pont: Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal épületének felújítása tárgyú közbeszerzési eljárás megindítása. Az előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva van. Bodnár László polgármester szóbeli kiegészítése: A közbeszerzési eljárás lefolytatására árajánlatot kértem a Dr. Berecz Orsolya Kft-től, aki Ft + ÁFA összegért vállalta a feladat ellátását. Dr. Berecz Orsolya az ülést megelőzően tájékoztatott arról, hogy a benyújtott ajánlatát módosítja, és a feladat ellátását Ft + ÁFA összegért vállalja. Örülök annak, hogy a Kft. a feladat ellátását kevesebb díjazásért vállalja. Javaslom a Képviselő-testületnek, hogy a határozat-tervezet 2.) pontjában a feladat ellátásának díja az elhangzottaknak megfelelően kerüljön módosításra. H o z z á s z ó l á s : Fotta Csaba: A Pénzügyi Bizottság a határozat-tervezetet elfogadásra javasolja. Ezt követően Bodnár László polgármester a határozat-tervezet 2.) pontjának alábbi módosítását bocsátotta szavazásra: - A határozat-tervezet 2.) pontjában a Ft+ÁFA, összesen Ft szövegrész Ft+ÁFA, összesen Ft szövegre módosul. A Képviselő-testület a módosító indítványt 5 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

8 353 Rakamaz Város Önkormányzatának 118/2015. (IX.04.) KT. h a t á r o z a t a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal épületének felújítása tárgyú közbeszerzési eljárás megindítása A Képviselő-testület 1.) Úgy dönt, hogy Rakamaz Város Önkormányzata a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal épületének felújítása tárgyú közbeszerzési eljárást megindítja. 2.) Úgy dönt, hogy az 1.) pontbeli közbeszerzési eljárás teljes körű lebonyolításával a Dr. Berecz Orsolya Kft-t (4028 Debrecen, Hadházi út 77.) bízza meg. A feladat ellátásának díját Ft+ÁFA, összesen Ft összegben elfogadja, mely összeget az önkormányzat évi költségvetésében a dologi kiadások terhére biztosít. 3.) Felhatalmazza a polgármestert a megbízási szerződés aláírására és a további szükségessé váló intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Bodnár László polgármester A határozatról értesül: 1.) Dr. Berecz Orsolya Kft Debrecen, Hadházi út 77. (levelezési cím: 4025 Debrecen, Mester u. 37. fsz. 2.) 2.) Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Iroda 3.) Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési és Műszaki Iroda 5. napirendi pont: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladékgazdálkodási Társulás és az Erste Bank Hungary Zrt. közötti zálogjog alapításáról szóló értékesítés záradékolása. Az előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva van. H o z z á s z ó l á s : Fotta Csaba: A Pénzügyi Bizottság a határozat-tervezetet elfogadásra javasolja.

9 354 A Képviselő-testület 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Rakamaz Város Önkormányzatának 119/2015. (IX.04. ) KT. h a t á r o z a t a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás és az Erste Bank Hungary Zrt. közötti zálogjog alapításáról szóló értesítés záradékolása A Képviselő-testület Felhatalmazza a polgármestert, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.) és az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u ) közötti zálogjog alapításáról szóló értesítést amely az előterjesztés 1. mellékletét képezi Rakamaz Város Önkormányzata részéről záradékkal ellássa. Határidő: azonnal Felelős: Bodnár László polgármester 6. napirendi pont: Rakamaz, Nagyteknősbéka ház torony épületének felülvizsgálata, állékonysági szakvélemény készítésével kapcsolatos szakértői feladatok elvégzésére vonatkozó szerződések megkötése. Az előterjesztés a jegyzőkönyvhöz csatolva van. H o z z á s z ó l á s : Fotta Csaba: A Pénzügyi Bizottság a határozat-tervezetet elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Rakamaz Város Önkormányzat Képviselő-testületének 120/2015. (IX.4.) KT. h a t á r o z a t a Rakamaz, Nagyteknősbéka ház torony épületének felülvizsgálata, állékonysági szakvélemény készítése

10 355 A Képviselő-testület 1.) Úgy dönt, hogy a Rakamaz, Nagyteknősbéka ház torony épületének felülvizsgálatával, állékonysági szakvélemény készítésével kapcsolatos szakértői feladatok elvégzésére külön-külön megállapodást köt dr. Orosz Sándor (4026 Debrecen, Bethlen u ) vezető statikus tervező, építési szakértővel és Magyar Máté (4029 Debrecen, Víztorony út 19.) okleveles építőmérnökkel. 2.) A szakértői feladatok ellátására vonatkozó megbízási díj összegét szerződésenként megbontva Ft és Ft, azaz Ft összegben fogadja el, melynek forrását az önkormányzat évi költségvetésében a dologi kiadások terhére biztosít. 3.) Felhatalmazza a polgármestert a határozat mellékletét képező megállapodások aláírására és a további szükségessé váló intézkedések megtételére. Felelős: Bodnár László polgármester Határidő: azonnal A határozatról értesülnek: 1.) Dr. Orosz Sándor 4026 Debrecen, Bethlen u ) Magyar Máté 4029 Debrecen, Víztorony u. 19. IX/56. 3.) Rakamazi Közös Önkormányzati hivatal Pénzügyi Iroda 4.) Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési és Műszaki Iroda

11 /2015.(IX.04.) KT. határozat 1. melléklete

12 357

13 /2015.(IX.04.) KT. határozat 2. melléklete

14 359

15 360 B e j e l e n t é s : Bodnár László polgármester: A Képviselő-testület a 99/2015. (VIII.14.) KT. határozatával felhatalmazott arra, hogy a Rakamazi Nagy-Morotva Vízi Tanösvény kialakítása és környékének fejlesztése című ÉAOP B-2f azonosító számú projekt befejezésével kapcsolatban forduljak támogatási kérelemmel a település országgyűlési képviselőjével közösen, vagy amennyiben ez nem lehetséges, közvetlenül a Miniszterelnökség Európai Uniós Források Fejlesztésekért Felelős Államtitkárságához, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium Európai Uniós Források Felhasználásért Felelős Államtitkárságához. Tájékoztatom a Képviselő-testületet arról, hogy a kérelmet elkészítettük, ben megküldtük az országgyűlési képviselő úrnak, aki azt továbbította a Miniszterelnökség és a Nemzetgazdasági Minisztérium felé. A Képviselő-testület a bejelentést tudomásul vette. Ezt követően Bodnár László polgármester 9 25 órakor az ülést bezárta. K.m.f. Bodnár László polgármester Dr. Kóder László jegyző Fotta Csaba Krausz Csaba jegyzőkönyv-hitelesítők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 337 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. augusztus 31. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. május 25. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. május 25. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. május 25. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Kék János elnök Pózer Tamás elnökhelyettes Bón Ferenc képviselő Kozák

Részletesebben

132 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 19-én 20 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 52/2014.

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 207 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. május 29. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Bodnár

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2013. február 14. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának 2013. február 14. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. február 14. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Palsics János a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Kovácsné Pallai Valéria

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. január 26-án (kedden) 17 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésről Az ülés helye: Kós Károly

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.

6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről. 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/2013. 104/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 7. számú jegyzőkönyve (2013. MÁRCIUS 18.) Határozatok: 39/2013. 41/2013. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 7. számú jegyzőkönyve (2013. MÁRCIUS 18.) Határozatok: 39/2013. 41/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 7. számú jegyzőkönyve (2013. MÁRCIUS 18.) Határozatok: 39/2013. 41/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. december 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. december 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-108/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 29-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 21. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. Iktatószám: U-13968-3/2011.

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. Iktatószám: U-13968-3/2011. SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. Iktatószám: U-13968-3/2011. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Tárgy: Csongrád Megyei Kormányhivatal törvényességi észrevétele Mell

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 15/2015 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 16-án, (szerdán) 8:15 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem. Fuszkó Attila, Kopcsek Tamás és dr. Márai László képviselők. 12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 8-án 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 27/2011 Kt. BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2011. október 20-án (csütörtökön) 18 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésekről 337/2011.(X.20.)

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2013. JANUÁR 31.) Határozatok: 16/2013. 18/2013. Kt. hat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

49 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉS GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 21-én 17 órakor megtartott közös üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testületek

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. május 22. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. május 22. napján megtartott rendkívüli üléséről. 228 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. május 22. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Hercegfalvi Frida Héri Viktor Palsics

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítésekkel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 13.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év július hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 21/2015.(VII.30.) Rend eletek: Sorszáma (kihirdetés ideje) Tárgya

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 26 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. február 29. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 27 Határozat 11/2012. (II. 29.) KEOP 4.9.0 pályázat

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

137 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 1-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 54/2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2012. május 11. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának 2012. május 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Nádasdi Frida a bizottság elnöke, Héri Viktor a bizottság tagja, Farkas Ernő polgármester, Dr. Tóth Andrea

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 340 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. november 28. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Hercegfalvi Frida Héri Viktor Palsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Deák Attila Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám: 301/ 20-33 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 7-én 9:00 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 28. napján 7 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba bizottsági

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. Távol lévők: Kósa Gábor képviselő - igazoltan van távol -

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Burgyánné Czibik Éva polgármester. Távol lévők: Kósa Gábor képviselő - igazoltan van távol - Pécsely Község Önkormányzata P É C S E L Y Szám:201/ 59-57 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2015. november 11-én 17:00-kor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Burgyánné

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/39-46/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. november 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 4. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek, 2013. május 08-án 13 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló Községháza

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-37/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015 május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 7 Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám 12/2015

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. február 20-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. február 20-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/278/13/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. február 20-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 4. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.380-5/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

ő ú ú ú ú ő É Á Ő ú ő ű ő ő ü ú Ö É É Á Á Á Á ú ő ü ú ő Ö ú ú Á Á Á ő ü É Á Á ú Ö Ö É É ü Á É Á Ü É Ö Á Á Á Á Ó É Ó Á Á É É É Ü Ö Ú É ú Á É É ü ú Ö Ú É É Ő Ó Ó Ö Ó ú Ő ű ú Ő ű ő ő ú Ö ű ő ő ű É Ő É ű Ü

Részletesebben

ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú

ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú ű ú ű ű ű É ű ú É É ú Ó Á ú ú Á ú É É ű ű É ú ú ű ú ű ú ű Ó Ú Á ú Ú ú ú ú Ú Ú Ó ú ú Ö ú É ű ú ú ú ú É ú ű ű Ú ú É ű ú ú ú ú ú Á Ú ú Ú ű ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú Ú ú ú ű ú ú Á ú ú ú ű ú Ú ú ú ú ű ú ú Ú ú ű

Részletesebben

ő Á Á Á ő ó Á Ö É Ö Á Á É Ó Á É É ó ő ü ő ü ő ő ó ó ő ó ó ő ó ő ő Ö ü ó ú ó ő Ö ő ü ó ő ő ú ó ő ü ő ő ü ü ő ő ő ő ő ő ő ü ü ó ó ő ü ő ő ü ü ő ü ó ő ó ü ü ő ú ü ő ü ü ő ő ü ó ő ü ó ó ő ü ú ő ó ő ü ó ú ő

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. december 21-én 11.30 órától 12.00 óráig a Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének nyílt ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében (3671 Borsodnádasd,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.

Részletesebben

ű ű ű É Ü ű ű ű Ö Ü Ö ű Ö Ú Ö ű ű ű Á ű ű Á É ű Ú ű Ó ű É Ó É ű ű É ű ű ű Á ű ű ű ű Ö Ö É Ú Í ű Ó ű Ö ű Ö Ö Ö Ö Ö ű ű ű ű ű Ö É É Á Á É Ö Ö É Ú Á ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ő ű Á ű

Részletesebben

Á Á Á Ó ő ő ő í ő ö í ő ő ó í ó í ö ú ű í ó í ö ö őí ö ö ó í ő Á Á ö ö ű ö ö ö ö ö í ö ő ő ö ö í ő ö Ö Ú É Á őí í ö ö ö ö ö ő ö ő ő Ó ú ö ö ó Á ö ö ö í ö í ö í ű ö ö ű ö É ö ú ö í ö ú ű ö ű ö ö ő ű Ö ő

Részletesebben

Ó É Í ű ö ö ű í ö ö ö ö ö ö ö í ö ú ö í í ö í í í í ű ö í ö í ú Á Í Ó Á í ö ö ö ö ö ú Ú ö í í í ö ű ö ú ö Ú É É ö ú ö ö ú í í ú ú í ú ú í É ö É ö ú ú ú ö ú ö ú í É ö ö ö ö ö ö ú ö ö ú ú Á í ú ö Í ö í ö

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 5. számú jegyzőkönyve (2012. MÁJUS 14.) Határozatok: 36/2012. - 46/2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 5. számú jegyzőkönyve (2012. MÁJUS 14.) Határozatok: 36/2012. - 46/2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 5. számú jegyzőkönyve (2012. MÁJUS 14.) Határozatok: 36/2012. - 46/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ö ö ö ö ü ő ű ó ö ö ű ó ú ó ű ó ú ó ó ü ó ö ó ó ű ö ó ű ö ö ü ü ó ó ü ü ó ő ó ü ó ü ó ó ó ó ő ő ü ő ü ű ó ó ü ó ö ó ó ű ű ő ű ö ö ü ű ő ü ő ű ő ú ü ö ö ó ó ü ü ó ü ó ű ú ó ú ó ö ű ő ü ö ó ó ó ő ó ö ó ő

Részletesebben

ö í ő ő ő ö ö ö ö ö ő ő í ű ő ő ő ő ő í ű ő ő ő ű í ű ó ő ő ó ú ő ő ó ó í ó ö ö ö ő ő ő ő ú ú ó ö ö ő ő ű ö ö ú ó ó ó ö ú ő ó ö ő ő ö ő í ö ö í ő ö ő ö ő ö ú ő í ő ő ö ú ű ő ő ő ő í ö ö í í ú í ö ó ő ö

Részletesebben

ő ú ö ú ű ő Á ö ő Á ö ű ö ő Á ö Á Á ú ö ő ő ő ú ű ö ú ű ő Á ö ö ű ű ő ö Á ö ő ő ö Á ö ű ö ő ő ő ö ő ö ő ű ú ö ő ö Á ö Á Á ö ű ö ö ű ö ő ő ű ő ö ő ő ö ö ű ö ö ú ö ú ö ö ö ű ö Á ő Ü ö ű ö ő ő ö ö ö ö ő ú

Részletesebben

ű ű ű ű É ű É Ú É É ű Ú É ű ű É É ű ű ű ű É É ű É ű ű ű É ű ű Á Ü Á ű Ú É É ű É ű ű É É ű ű É Á Á ű É É Ü ű Ú Ü ŰŰ ű ű ű Ó Ú ű ű Ö É ű Ú ű ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ö Ü ű ű ű É É Á Á Á Á Ú É ű É ű ű Ü É É Ú ű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Terem. Kiss István alpolgármester és dr. Sztantics Péter képviselő.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Terem. Kiss István alpolgármester és dr. Sztantics Péter képviselő. 20/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 9-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykúti Polgármesteri Hivatal Tanácskozó

Részletesebben

17/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak

17/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 17/2014 A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv

Részletesebben

ű Ó ú ú ú ú ú Ö Ö ú Á Ú ű ú ú Ú É ú ú Ö Ö Ű ú ú ú ű ú É ű ú É ú ú ú ű ű ű ú ű ú ű ú ű ű ú ű ű ú ú Á ú É ű ú ú ű ú Ü ű ú ú ű ű ú ú ú ú Ö Ö Ú ú ú ú ú ú ú ú ű É ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú É Í ú ű ú ú ú ú ű ű É ú

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. június 16-án 17,00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. június 16-án 17,00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. június 16-án 17,00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Murarátka Jelen vannak: Pál Józsefné

Részletesebben

Á Á ó ó ő ó ü ó ó ó ó ó ő ó Á ó Í Í ő ő É Á ó ó ó ó Á ő É ó ő ő ő ő ü ó ő Ö Ö Ö ő ó ő ó ő ő ő ú ő Á Ö É ó ó ő ó Á ő ó ő ő ő ő ó Ö ú ú ú ű ó ó ő ó ú ú ő ó ü ó ó Ö ú ű ó ű ü ű ü ű ű ü ű ü Ö ó ő ó ú ő ó ó

Részletesebben

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 30.-án megtartott testületi ülésén.

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 30.-án megtartott testületi ülésén. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. december 28-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. január 28-án megtartott nyílt üléséről 2.Napirend: Nevelési-oktatási intézmény Szervezeti Működési Szabályzatának és házirendjének módosítása (Az írásos előterjesztés

Részletesebben