Urmánczy Nándor Év
|
|
- Regina Balog
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VIII. évf.. 1-es szám január Urmánczy Nándor Év Betlehemi láng Maroshévízen (2017. decemberi lapzárta utáni hír) Ez évben is a Betlehemi láng, több mint 3000 kilométer után eljutott Maroshévízre is. Miután a láng december 15-én megérkezett Európába, december 23-án este 19,30 órakor megérkezett Maroshévízre. A lángot a maroshévízi Urmánczy János cserkészcsapat tagjai, Rokai János vezetésével Ditróból hozták el a Maros-parti városba, ahol az ottani cserkészek ünnepélyes keretek között adták át. Szokás szerint a maroshévízi római katolikus templomba érkezett meg, a lángot a jelenlevőknek is átadták, de a templomban is lehet a lángból bármikor átvenni. M.H. Nyolc éves az újságunk Nyolcadik évbe léptünk, egy új év áll előttünk egy olyan év, amelyben lesznek ünnepelni valók is, hisz ez évben lesz 150 éve, hogy született Urmánczy Nándor, így ez az év hadd legyen Urmánczy Nándor Év is és szintén ez évben lesz 100 éve, hogy megalakult a Székely Nemzeti Tanács, melyet négy székelyföldi országgyűlési képviselő alapított. Visszatérve az újságunkra, hisz többen érdeklődtek, minden egyes lapszámot 600 példányszámban adunk ki, mely a csíkszeredai Status nyomdában készül el. Továbbra is ingyenes lesz a lapunk és politikamentes.cz. K. Fogyatkozó magyarság maroshévízi Eltelt a 2017-es év is és a magyarság továbbra is fogyatkozik Maroshévízen. Ha ezelőtt húsz évvel a magyar ajkú lakosok száma meghaladta az ötezret, 2018-ra már a három ezret sem éri el. Íme a helyi felekezetek 2017-es évi statisztikája: római katolikus egyházközség: keresztelés 15, házasságkötés 7, temetés 41. A helyi református egyházközségnél: keresztelés 7, házasságkötés 4 és temetés 11. (czirják) Új év. Eltelt egy év, jött a másik. Szilveszter éjjelén kimentem én is ünnepelni. Kevesen voltunk, de kint voltunk, néztük a tűzijátékot. Amikor vége lett, mindenki hazafele indult, a mi csapatunk még egy kicsit időzött egy ismerős csapattal. Mire elindultunk, Maroshévíz főtere üres volt. Üres volt az embertől, de temérdek szemét volt. Volt ott minden, konfetti, papírdarabok, ép és törött üvegek, sütemény darabok. Kérdem én, egyesek így kezdik az újévet, hogy ünneplésük alatt eldobnak mindent, pedig van kuka, és ha nem is lenne, tegye vissza a szatyorba és vigye haza, majd ott tegye a szemetesbe. Civilizáció, merre is vagy!? Siklódi Ildi Miért is kell adót fizetnünk? Sok alkalommal foglalkoztam már azzal, hogy miért is kell adót fizessünk például a házunkért. A válasz mindig gyorsan jött, ebből él az állam, hisz ez a pénz a helyi hivatal és az állam kasszájába megy be. De azért én ezen is elgondolkodom, vajon tényleg miért is fizetünk adót? Most én gondolok az én lakásomra, ami a sajátom, nem az államé, a lakás az én saját telkemre van építve, nem az állam telkére. Ha csőrepedés vagy bármi baj történik a lakásomban, az állam nem segít mert magán lakás. Évente tatarozom, szépítem, erre az állam nem ad egy banit sem, akkor én miért fizessek a saját lakásom után, ami a saját telkemen van, adót??? Czirják Károly
2 Vízóraolvasás Minden településen az ivóvízért kell fizetni, ez így is helyes, hisz míg a víz a házakba kerül addig az illetékesek pénzt költenek rá. Maroshévíz azon települések közé tartozik, ahol az ivóvíz nem a legolcsóbb. Most itt nem is erről akarok írni, hanem egy egészen más dologról. Már a múlt évben többen állítottak meg, hogy náluk soha nem jár senki, hogy a vízórát leolvassa, így mindig ők viszik az elhasznált víz mennyiségét leírva a tanácshoz, a pénztárba, hogy kifizessék. Minden egyes alkalommal a víz leolvasásért 2 lejt vettek el a pénztárnál. Két alkalommal olyan helyi lakos is megállított, akik nem akarták kifizetni csak az elhasznált víz összegét, mire azt a választ kapták, hogy ki kell fizetni a leolvasási árat is, hisz ezt a számítógép rendszer nem engedi, hogy levágják, mert automatikusan bele van téve a vízleolvasási ára is. A panaszosok hiába magyarázták, hogy nincs miért kifizessék a két lejt, hisz ők olvassák le, nem mentek semmire. A két lej nem sok, de én is igazat adok a vízhasználóknak, hisz jómagam is minden hónapban leolvasom a vizet és a leolvasott értékkel megyek fizetni, de a leolvasási árat ki kell fizetnem. Meglehet, hogy azért kell fizetni azt a két lejt a vízszolgáltatónak, mert megengedik nekünk, hogy leolvassuk a saját vízóránkat. Czirják Károly Maroshévízi adomák (37-38). Dénes Géza rovata Jönnek a sintérek Szekérrel jöttek. Rajta nagy ketrec, rajta nagy hátsó ajtóval. Ketten - hárman jöttek, mindenik kezében 1,5 2 méter hosszú rúd, végén erős dróthurokkal. A kóbor kutyákat olyan ügyesen közrefogták, hogy ritkán szabadult meg egy-egy. A megfogott kutyákat haza szállították, megnyúzták, és a bőröket értékesítették. Az állati tetemeket mély, nagy gödörbe dobták majd mésszel, földdel betakarták. Ezekből a bőrökből készültek a legfinomabb bőrkabátok. Innen ered az a mondás is: kutya bőr, táti hozta Régenből. A nagy kuglizók A szomszédunk D. Traian működtette a kuglipályát (tekepálya).ez egy egysávos pálya fatekékkel, fa golyókkal volt felszerelve. Az utcára néző szobában férfiszabóság működött. Hátul az udvarban volt a kocsma és a kugli pálya. Itt nagy fogadások történtek, hogy ki hány fát tud leütni egy vagy három-négy dobásból. Gyerekek állították fel a bábukat, s a csatornán gurították vissza a golyókat. Az volt a szokás, hogy ha valakinek sikerült egy dobásból mind a kilenc bábut leütnie az fizetett az állító gyereknek egy lejt. Mikor olyan férfiak kugliztak, akiknek az agyában volt már egy kis alkohol, az állító gyerek még lerúgott 1-2 bábut, hogy legyen telitalálat, és szaladt az 1 lejért. Aranymondások (40) Rovatunkban a maroshévízi Karácsonyi István tanár úr 42 éves pályafutása alatt lejegyzett, diákjaitól elhangzott vicces mondásokat közöljük. 1. A reformáció a XVI. században jelent meg, hogy csökkentse az újjászületést. 2. A második cikkelyben Münzer kéri, hogy eddig voltunk parasztok, ezután legyünk jobbágyok. 3. Luther Márton a parasztokat lefejezte. Ez a lutheri reformáció. 4. IV. Lajos szerette a költést. 5. A jelenkor a középkorhoz viszonyítva nagyon sokat fejlődött. A középkorban nem volt ruha, most van. Nem volt tömbház, most van. Van csatorna is. 6. Münzer Tamás megrendezte a felkelést. 7. Az abszolutizmus önkéntes uralkodót jelent. 8. A király olyan, mint egy éhező kórház.
3 Új év, új lehetőség a Magyar nyelvű oktatásban Maroshévízen A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége irányításával, a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának köszönhetően, Maroshévízen új óvoda épül a Kemény János Elméleti Líceum szomszédságában. Az újonnan vásárolt telken december 31- ig kell megépüljön a Magyar nyelvű óvodai csoportoknak otthontadó épület. Jelenleg a maroshévízi Polgármesteri Hivatal titkárságán a városrendészeti bizonylat kérvénye jóváhagyásra vár. A Kemény János Gimnázium a 2018/2019-es tanévbe iskolázási tervében egy 10 létszámú napközis csoport indítását kérelmezte a Hargita Megyei Tanfelügyelőségen szeptemberétől egy napközis csoportot és egy vegyes ővodai csoportot indítana a Gimnázium. Az új épület átadásáig egy létező osztály csoportot rendezünk be napközis bútorzattal és teremtjük meg a feltételeket ahhoz, hogy működjön a napköziscsoport. Miért van szükség új napközire a maroshévízi Magyar oktatásban? Kisvárosunkban az óvodai oktatás 3 intézményben zajlik: a Magyar tannyelvű Kemény János Elméleti Líceumban, ahol 20 óvodai hely van jóváhagyva a beiskolázási tervben, jelenleg 13 beiratkozott óvodással, a Voinicel napközi otthonban működik egy Magyar nyelvű csoport körülbelül 9 óvodással és az Andrei Șaguna Általános Iskola keretében egy magyar óvodai csoport van, 18 beiratkozott óvodással. Mindenhol vegyes csoportok működnek és nem sikerült megvalósítani eddig, úgy, mint a román tannyelvű óvodákban, a kis-, közép- és nagycsoportok külön oktatását. Ezt nagyon sok szülő nehezményezte, ezért román óvodás csoportban iratta gyerekét. A Kemény János Elméleti Líceum óvodai programja 8-13 között zajlik. Sok szülőnek munka programja miatt nem felel meg ez az óvodai program, ezért választott a napközis programot, amely 7-17 óra között várja óvodásait. Ha létezne a város központjában egy olyan épület, amely biztosítaná a szülők álta lóhajtott szolgáltatásokat, akkor sok család számára megoldódna a kérdés. A Maroshévízi Magyar Művelődési Napok 2017 keretében szervezett kerekasztal beszélgetés a Szórványoktatás sorsáról is szólt. A szakemberek által megfogalmazott diagnosis alapján fontos lenne a Magyar tannyelvű oktatás megerősítése. Mivel nincs épület erős és tartós alap nélkül, úgy gondoljuk, hogy ezzel kell kezdenünk. Az óvodai oktatás város színtű egységesítése, a napközis rendszerbe vezetése, az új és legjobb körülmények biztosítása, a minőségi oktatás és nevelés lesz a garancia arra, hogy megmarad a Magyar nyelvű oktatás ebben a szórvány városban. Szeretettel várjuk a szülőket az óvodai beiratkozási periódusban, hogy a Magyar közösségnek épülő új napközi, új bölcsője legyen a Magyar oktatásnak. Deme Gabriella, igazgató Asztalitenisz Január 13-án Székelyudvarhelyen A kategóriájú haladó és kezdő asztalitenisz tornát szerveztek. A maroshévízi sportolók eredményei: Nyílt csoportban Barabás Sándor 25. lett, míg Colcer Nicolae 38. E versenyszámban 72 versenyző iratkozott be. A haladó kategóriában, ahol szintén 72 versenyző indult, Balla Péter a 9. helyen végzett.
4 Évtizedek a magyar műkedvelés szolgálatában (5.) Maroshévízen, de nemcsak, nagyon sokan ismerik Danaliszyn József urat, aki sokat tett a Maros-parti város kulturális életért, fejlődéséért. Nemrég a múltról, pályafutásáról faggattuk és ha az idősek többet tudnak tevékenységéről, most ha eddig nem is tudtak róla, itt az idő, hogy a fiatalok is megismerjék kulturális tevékenységét. Azóta is minden évben meghívnak az erdőszentgyörgyi Színpad elnevezésű műkedvelő színjátszó találkozóra ben. Salló István Válás muzsikaszóval című vígjátékkal jelentkeztük a Gyergyói MÜSZIT-en, mely előadás még hét előadást ért meg ben Tomcsa Sándor Két leánykérés című kis szatíráját mutattuk be, majd 2001-ben Humor parádé című kabaréval jelentkeztünk ben a gyergyói fesztiválra (MUSZIT) egy újabb két részes vígjátékot sikerült vinnünk közönség elé Egy szalmaözvegy utolsó kalandja címen. Jól sikerült rendezvény volt és főleg jó szakmai fórumok jöttek össze, hasznos tapasztalat cserével. Itt kell megemlítenem 1994-ben lettünk állandó tagjai a JÁDZÓ Társaságnak (Erdélyi Magyar Műkedvelő Társaság), melynek központja Sepesiszentgyörgy városa volt, mely minden második évben e társaság Concordia című fesztivált rendezett. Ekkor mutattuk be Karácsony Benő: Válás után című darabot. Sajnos ma már ez a társaság felbomlott. Társulatunk minden évben részt vett a városi rendezvényeken is, így március 15-i ünnepségeken, és a decemberben megrendezett város napokon, valamint Kissebségi Színházak Kollokviumán, mint közönség zsűri. Mielőtt folytatnám hadd, elevenítsek fel egy tréfás történést társulatunk színpadán 1998-ban Balavásáron. Megérkezik az autóbusz, hogy induljunk a balavásári előadásra. Ekkor veszem észre, hogy hiányzik egy kétmondatos szereplő, akinek szülei telefonálnak, hogy sárgaságos. Szorult helyzetbe szól a sofőr: Gusztikám, ne se búsulj, beugrok én mondom hova ugrasz be a nagy bőgőbe? Nem válaszolja - elmondom én azt a kért mondatot.. Mondta és tettük a dolgunkat (szerencse talált az öltözet), kezdődik az előadás, a harmadik belépőnél kellet, érkezzen ő a sofőr. Székfűvel a kezében ennyit kellet, mondjon: Rózsikám neked hoztam e szép piros szegfűt, adj egy csókot érte. Nagy nehezen elmondja, és három helyről kiáltsuk neki a színpad mögül: nevetve balra el, közbe a szegfű is eltörött, áll egy szót sem szól, újabb felszólítás nevetve balra el, erre fapofával kimegy a színpad elé, és ezt mondja széles vigyorral: Nevetve balra el és ott marad a színpadon. A következőkben még lesznek ilyen történések. (folytatjuk). Visszatekintő Egy újabb sorozattal indulunk. Minden hónapban közlünk egy fényképet egy maroshévízi fontos eseményről, illetve egy pár szóban beszámolunk arról, a kép mikor, hol és milyen alkalommal készült. Ez úton várunk a kedves olvasóinktól is képeket egy-egy fontosabb eseményről, melyeket a szerkesztőségünk címére elküldhetnek a Maroshévíz Marcali testvérvárosi szerződés aláírása Maroshévízen: A képen Rokaly József, Hiriscau Eugen, Kertész Klára, míg a marcali részről Monostori László úr látható.
5 Czirják Károly: Siker, kudarc, honvágy, Nagy Mária, Gyergyóremetéről a nagyvilágon keresztül Magyarországig A következőkben egy székely rock-csillag életútjáról indítunk sorozatot, aki szíveskedett kérdéseinkre válaszolni. Nagy Máriáról van szó, aki Gyergyóremetén született, Csíkszeredában indult énekesi karrierje, majd - miután Románia számos kisebb-nagyobb településén (beleértve Bukarestet is) turnézott fáradhatatlanul sikert sikerre halmozva Európa és Afrika több országában is fellépett hosszú éveken át, majd a magyarországi Gárdony városában telepedett le. A mai fiatalok egy része lehet, hogy nem hallott róla, hisz már rég távozott nemcsak Erdélyből, hanem az országból is, de csupán ízelítőül hadd említsem meg, hogy időszakban Romániában mint elmondta - számos koncertfelkérést el kellett utasítania, hisz programjában már jó előre minden nap be volt táblázva. Hány nyelven énekelsz? Néhány dalt nagyon jólesik az eredeti nyelven előadni, így ragaszkodtam ahhoz, hogy pl. Edith Piaf dalait kizárólag franciául énekeljem. Tehát énekelek angolul, franciául, arabul, spanyolul, románul, és - persze - magyarul. Az utóbbi 3-4 évben több alkalommal a bukaresti román tévé csatornának a meghívottja voltál. Ami érdekes volt, hogy mindenik alkalommal magyar énekeket is énekeltél, ez nem okozott gondot, mármint a tévé csatornák műsorszerkesztői nem nehezteltek ezért? A TV-adásnak, ahol magyarul énekeltem, már a jellege, témája is megkívánta, hogy magyarul énekeljek, tehát nagyon örültek, és bizony három alkalommal is sikerült a magyar nézőket meglepni. Bizony nem mindennapi dolog, a mai kiéleződött ellenségeskedések kereszttüzében Bukarest SZÍVÉBEN magyarul dalolgatni... Magyarországi televíziókban szerepeltél-e, voltál-e meghívva? Igen, a DUNA TV-ben három alkalommal tűzték műsorra azt az EGY KIS JÁTÉK NAGY MARIVAL című filmet, amit Boros Vera és Sánta Ádám forgatott Gyergyóremetén 2007-ben. De meghívottként nem voltam, hiszen itt senki nem ismer... Egyes hírek szerint tetszettél Nicu Ceusescunak is Igen, igazak a hírek. Nicu engem a Cenaclul Flacarából ismert, többször is látott élőben énekelni, de én személyesen a Fekete-tenger partján ismertem meg. Többször találkoztam vele, nagyon sokat buliztunk együtt, még a szülinapi bulijára is hivatalos voltam, ugyanis kétszer ünnepelte meg: egyszer a tengerparton a barátaival, és egyszer a brassói Pojánán a családjával. Nagy szerencsém volt, hogy a Szekuritáté nem árulta el Elenának. Még a mai napig is kiráz a hideg, ha belegondolok, mi lett volna, ha kiderül anyja számára. Különben nagyon kedves, jószívű, figyelmes, szerény és nem utolsó sorban nagyon jóképű férfi volt. Több román tévéadásba, ahova meghívtak, láttam, hogy majdnem minden egyes alkalommal elmondod, hogy székely vagy, sőt reklámozod is Magyarországot. Erről egy pár szót mondjál. Egyértelműen mindenhol kihangsúlyozom és büszke vagyok a székely gyökereimre, bár voltak helyzetek, amikor jobb lett volna inkább nem hangoztatni, de én szívvel-lélekkel mindig székely maradtam, és úgy voltam ezzel, hogy ha valaki ezt elfogadja, annak örülök, ha meg nem, azt a kapcsolatot nem erőltetem. Volt olyan eset is, amikor nevemet "VÉLETLENÜL ÍRTÁK EL " Naghi-ra, de azonnal szóvá tettem, és nem is lettem soha Maria Mare. Persze, ha Magyarországról megyek egy műsorba, mindig megajándékozom a műsorvezetőket (néha élő adásban) kalocsai paprikával, Tokaji borral, Szamos marcipánnal, stb., sőt, a TVR stábját végigkísértem Budapesten és meglátogattunk minden nevezetességet, amit több alkalommal is bemutattak a román közszolgálati televízióban. Budapest gyönyörű város, Európa egyik legszebb városa, így hadd lássa az is, aki még nem látta..! Egy pár szót a családi életedről ha lehet A családi életemről annyit, hogy a második férjemmel és Júliámmal Gárdonyban, csendes környezetben éljük nem túl eseménydús életünket. Májustól lesznek változások, hiszen a lányom leérettségizik, így kissé fellélegezhetünk, ugyanis mostanig minden figyelem csak rá irányult. 10 évig járt angol tannyelvű gimnáziumba, ezzel párhuzamosan a HERMANN LÁSZLÓ zeneiskolában zongorázni tanult. A férjem Ludwig nyugdíjba vonult 50 éves korában, kihasználva egy szerencsés helyzetet, ugyanis az IBM-nél
6 dolgozott mérnökként 28 évig, amikor a vezetőség akkoriban elég gyakran fölajánlotta az 50 évet betöltött alkalmazottainak, hogy ha akarnak, élhetnek ezzel a lehetőséggel: visszavonulhatnak a fizetésük havi 80%-ával a nyugdíjkorhatárig, majd kapják tovább az állami nyugdíjat. Így nagyon megkönnyítették az életünket, hiszen a férjem itt él velünk, mert én ragaszkodtam ahhoz, hogy Júlia elsősorban magyarul tanuljon meg írni és olvasni, így csak vakációkban utazunk Németországba. Sokat kertészkedünk, hiszen egy 2000 négyzetméteres telken van a házunk, sokféle zöldséget és gyümölcsöt termesztünk bio körülmények között, igyekszünk egészségesen élni, sportolunk, alkalomadtán színházba, moziba és koncertekre járunk, és mivel imádjuk az olasz konyhát, minden évben 3 hétig Olaszországban nyaralunk. Idén ősszel Caprira utazunk megünnepelni a születésnapomat. Ez az év különleges, hiszen mindannyian kerek évszámokat ünnepelünk: Fidó, a kiskutyánk 2007-ben, Júliám 1997-ben, a férjem 1947-ben született, én pedig 1957-ben, MICSODA 7-es sorozat...micsoda ÉV, SZERENCSÉT hoz? Érzem...ELKEZDŐDIK VALAMI? Remélem...! (folytatjuk) Rólunk, magyarokról írták (14) Tudott dolog, hogy nemzetünket az évezredek alatt többféleképpen nevezték, így Szkíta, Hun, Magyar, de más névvel is illették. Mivel 1821-től Habsburg parancsra történelmünket hamisították, régi gesztáinkat elégették, helyette magyarul nem tudók új történelmet próbáltak írni, fontos a görög, indiai, kínai, japán vagy más nemzetek dokumentumainak a tanulmányozása, mivel ezekben megmaradt az ősi történelmünk, hisz a szkíta-hun-magyar világbirodalom minden idők legnagyobb birodalma volt egészen Attila haláláig. Egyes történelemkönyvek még most is őseinket nomádoknak vagy barbároknak nevezik. Itt tudni kell, hogy a rómaiak minden olyan nemzetet, melyet nem igáztak le, így neveztek és nemcsak minket, magyarokat, de a gallokat, germánokat stb. is. Nagyon fontos tudni azt is, hogy a Szkíták vagy Hunok 24 ősi törzsből tevődtek össze és ezeken belül volt több kisebb törzs is. ABU HAMID AL-GARNATI andalúziai mór/arab ( ) író, utazó, földrajztudós között élt Magyarországon II. Géza király udvarában. Feljegyzései elsősorban a Magyarországon élő, vallásukat szabadon gyakorló, kétféle muzulmánokról szólnak, akiknek tanácsadója, lelki vezetője volt. A magyar királyságról a következőket írja: "Bátor emberek, megszámolhatatlanul sokan vannak. Országuk, melyet Unkúrijának hívnak, 78 városból áll, s mindegyikben számtalan erőd, a hozzá tartozó majorságokkal, falvakkal, hegyekkel, erdőkkel, kertekkel... Hegyeik sok ezüstöt és aranyat rejtenek magukban. Magyarország egyike azoknak az országoknak, ahol a legkönnyebb az élet... A básgird király gyakran pusztítja a bizánci területeket... megverték a bizánci király tizenkét seregét... királysága sokszorta jelentékenyebb, mint Bizánc urának királysága - megszámlálhatatlanul sok katonája van, s országának területe húsznapi járófölddel vagy többel is nagyobb, mint Bizánc területe. Valamennyi nép fél a támadásától, mert sok a katonája és nagy a vitézsége... Amikor visszatértem a szlávok országába, a királyuk nagy tisztelettel fogadott minket, mivel nagy becsben tartotta a Básgird király levelét, félve tőle." MARZIO GALEOTTO ( ) olasz humanista és történetíró Mátyás király udvarának étkezési szokásairól írja:"a királyi asztalra kerülő étkek sora bő és változatos. Bel- és külföldi tudósítások egyaránt gazdagnak mondják Magyarországot égaljuk minden állat és növényfajtájában, és valóságos Kánaánnak festik, melyből minden bőségesen tellett az udvari konyhára. A kenyérre nagy gondot fordítottak: magyarosan kovásszal készítették és még Beatrix királyné jöttével sem cserélték fel a jó magyar kenyeret az olasz zsemlekenyérre." Galeotto szerint más országokban teljesen ismeretlen halfajtákban is dúslakodott Mátyás birodalma. Szerinte a hálót az ország egyetlen folyójába vagy halastavába sem vetették ki hiába. (A mennyhal és a csuka voltak a legkedveltebbek.) Külföldről idekerült írók a magyar borokat általában, Mátyás borait pedig különösen kitűnőnek találják, s mint külföldön szokatlan dolgot említik meg, hogy a király és a főurak egyaránt sokféle bort fogyasztanak evés közben.
7 A székely-magyar rovásírás története és emlékei 37. rész Gelencei feliratok A 13. sz.-banépült Szent Imre templom a Világörökség része. Az 1802-es földrengés olyan károkat okozott benne, hogy majdnem lebontották. Huszka József 1882-ben felfedezi a mészréteg alatt a freskókat és ez megmenti a lebontástól. Több más freskótöredék mellett a Szent László legenda és Jézus életének részletei láthatók. Ez utóbbi freskón található a Gelencei Rovásemlék, amelyet Huszka József már 1882-ben észrevett. A keresztre feszített Jézus jobb karja alatt megfestett Szűz Mária bal ruhaujján, a keze alatt hat centiméterrel egy évszám: 1497 és 11 centiméterrel pedig a PÁL PAP felirat bekarcolva. A betűméretek 4 centiméter körüliek. A szentségtartó fülke kőpárkányán a leírások szerint az 1503-as évszám olvasható. Rovásíróként szemlélve úgy tűnik, mintha rovásjeleket véstek volna át számokká. Ennek alapján négy10-es vagy B betű, SZ,LY, J és Ébetű látható ban újabb átalakított rovást vettem észre. A szentélyben a stallum (papok ülőhelye) háttámlájába vésve három számjegy és egy négyes számjegynek feltüntetni szándékozott rovása betű látható. A pad háttámláját bordák osztják 4 részre. Az 1, 2. és 4. részben a számok arányosan középen helyezkednek el. A 3. részben a rovás Abetű pedig a bal szélen, jelezvén, hogy ott még volt valami, amit onnan kifűrészeltek. Feltételezem, hogy két másik rovásbetű is volt ott. Talán a három rovásbetű névjel volt, esetleg a pad adományozójának névjele. Friedrich Klára 1. rajz: Kónya Ádám 2, 3. rajz: Friedrich Klára. Rovás ÁBC Az utóbbi hónapokban sokan érdeklődtek az ősi írásunk ábécéje után, amit alább közlünk. Az ősi írásunkról tudni kell, hogy 1000-ben lett betiltva, helyébe ránk kényszeríttették a latin írást. Ez persze nem ment olyan könnyen, hisz ősi írásunk 13 betűjére a latinban nem volt megfelelő betű, így évszázadokon keresztül elég furcsa volt az írás, míg a 13 betűnkre kitaláltak 13 latin betűt. Egy Mátyás király kori dokumentum is alátámasztja, hogy még az ő idejében is többen használták a mi írásunkat, mint az idegen írást, hisz a dokumentum szerint minden adószedő kell ismerje a székely-magyar (Szkyta) írást, hisz az egyszerű nép még Mátyás királyunk korában inkább régi írásunkat használta a latin helyett.
8 Eladó egy 2 személyes és egy 1 személyes ágy, egy nagyobb méretű gyermekágy, egy ruhaszekrény, egy hűtőszekrény. elefon: Eladó mosómedve bunda. Érdeklődni a as telefonszámon Kiváló német minőségű ruhák között válogathat, Maroshévíz legnagyobb választékú és legolcsóbb használtruha üzletében. Megtalál bennünket a központba, a Maros híd mellett. Bútort akarsz vásárolni? Mi segítünk! Látogass el üzletünkbe, ahol kiváló külföldi bútorok között válogathatsz. Címünk Garoafelot út, 1 sz. tel: Csempekályha építés, javítás és pucolás Víz és lefolyószerelés (réz, pvc, ppr.). Külső és belső burkolás. Konditerem hölgyeknek munka és tűzvédelmi eszközök, ruhák kaphatók. Gázpalackcsere. Érdeklődni a ös telefonszámon. Geröserv Plus Constructii kft. zsalu ácsot és vasbetonszerelőt alkalmaz brassói munkapontra. Szállás és szállítás biztosítva, bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni György Endre: Eladók: 30 tonna borszéki brutta kő alapnak vagy kert alávaló. Állványra szerelt pisztoly fúrógép, egy pár rövid szárú férfi bőrcsizma negyvenkettő és feles, egy pár 36-os térdig érő női bőrcsizma, fúrók 50 cm darabokból összeállítva, műhelybe való pléhbók készített szekrény lakatos műhelybe 1,30 m magas, 1 m széles 50cm vastagsága. Egy üveges konyhaszekrény, 4 db. 40x40 cm-es 2,5 centi vastag márványtábla. Érdeklődni: Csempekályhák javítását, tisztítását, illetve bármilyen építkezési munkát vállalok. Érdeklődni a os telefonszámon lehet ========================= Eladó zománcozott asztali kályha, zománcozott csővel, jó állapotban, valamint egy fás bojler. Telefon: Eladó két szobás lakás Maroshévízen, a Murelor utca 30-as számon, közel a központhoz. Érdeklődni lehet a: vagy a ös telefonszámokon Eladók, Maroshévízen, régi pénzek (köztük ezüstpénz is), lakatosműhelybe vasszekrény, televízió (ingyen). Érdeklődni a Eladó méz, méhkaptárok gyártását, hűtőszekrények és mosógépek javítását vállaljuk. Érdeklődni a , telefonszámokon lehet Elárusítót alkalmazok Gyimesbe. Szállás, étkezés, biztosítva. Kedvező bérezés. Érdeklődni: Eladó, kedvező áron, jó minőség fáskazán (boiler), kályhával együtt, valamint egy fürdőkád. Érdeklődni a os telefonszámon lehet. Eladó két szobás tömbházlakás az Állomás út, B tömbház, 2-es lépcsőház, 4-es lakrész ======================== ====== Eladó értékes bélyeggyűjtemény. Érdeklődni: Asztalos Vilma, V. Babes C/1/8. Támogatóink: Becica Anna, Bodor Attila, Deák Attila, Fazakas István, Fülöp Mária, Gyorgy Hajnal, Hámos Mihály, Izabella vendéglő, Németh evente, app Edmond, Szász Károly, Szabó Erzsébet, ó th Csaba. Köszönjük Az 1895-ben alakult Topliczai Híradó, majd az 1911-től Maroshévízi Hírlap nevén megjelenő helyi újság utódja. Újra alapítva 2011-ben. Kiadja a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület. http//hirlap.marosheviz.info INGYENES KÖZÉLETI HAVILAP. Megjelenik minden hónap utolsó szombatján. ISSN Maroshévízi Hírlap szerkesztősége: Balla Tünde Éva (korrektúra), Czirják Károly, Erős István (világhálóskezelés), Sárig Csilla, Siklódi Ildi, tördelés és grafika: Gâdioi Dennis (D3nqVisuals). Elérhetőségek:: hirlap@marosheviz.info, tel: , drurmanczynandoregyesulet@marosheviz.info, Copyright Minden jog fenntartva Dr. Urmánczy Nándor Egyesület/ D3nq Visuals
V. évf XII szám, 2015. December
V. évf XII szám, 2015. December Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Békés boldogabb Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak! December az ajándékok hónapja Gyermekkorom óta mindigis a decembert vártam
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
Urmánczy Nándor Év
VIII. évf.. 2-es szám 2018. február 2018 - Urmánczy Nándor Év Polgármesteri felszólítás Nemrég Maroshévíz tömbházak ajtaira a helyi hivatal egy felhívást tett közzé, melyben ismerteti, hogy a lakosok kötelesek
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály
X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal
A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban
A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A lakosság etnikai összetétele 30000 25000 20000 15000 Románok Magyarok Szászok 10000 5000 0 1910 1930 1948 2002 2011
Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Békésebb Boldogabb Új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak
VII. évf. 12-es szám 2017.december Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Békésebb Boldogabb Új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak Mikulásjárás a Kolping családnál. December elején a maroshévízi Kolping
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi
Fogyatkozó maroshévízi magyarság. Kilencedik megjelenési év. Megjött a várva várt tél
IX. évf. első szám 2019 január Fogyatkozó maroshévízi magyarság Elmúlt a 2018-as év, ilyenkor az egyházak is összegezik az elmúlt évet. Mi is érdeklődtünk a felekezeteknél és sajnos megtudtuk, hogy a maroshévízi
Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?
(Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután
A zenei nevelésről - közérdekből, személyes felelősségérzettel Bartalus Ilona gondolat-mozaikja elé
A zenei nevelésről - közérdekből, személyes felelősségérzettel Bartalus Ilona gondolat-mozaikja elé 2015. július 5-én Békésen ismét összegyűltek a hajdani nagyhírű és nagy hatású tarhosi iskola volt diákjai.
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
Hozd létre az atestat_2011 adatbázisban a diakok táblát a következő szerkezettel: 1. Töltsd fel az adattáblát legkevesebb 5 bejegyzéssel (rekorddal).
1. Tétel Hozd létre az atestat_2011 adatbázisban a diakok táblát a következő szerkezettel: o OSZTALY char(3) (osztály, például: 9A, 12B) o HIANYZAS int (a hiányzások száma) 2. Jelenítsd meg összes diákot
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan
Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok
A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke
Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!
Dr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
Betlehemezés Létavértesen
A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi
Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN
, Az Angol NYELV AZ ISKOLÁNKBAN Korábban már olvashattuk, hogy mit hány órában tanulhatunk nálunk, csakhogy az angol nyelv esetében nem elégszünk meg ennyivel és így kihagyhatatlan nálunk egy angliai utazás
TÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
MagyarOK A2+ munkalapok 1
1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen
Könyvek Tusája 4. forduló
Könyvek Tusája 4. forduló Gyerek kategória Válaszaidat elküldheted az alábbi linkre kattintva. Minden beküldött választ, CSAK EGYSZER fogadunk el! Mielőtt rákattintasz az "Elküld" gombra, kérünk, nézd
Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be!
Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! -
MATEMATIKA VERSENY --------------------
Eötvös Károly Közös Fenntartású Általános Iskola 2013. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 831 Vonyarcvashegy, Fő u. 8/1. 2. osztály MATEMATIKA VERSENY -------------------- név Olvasd el figyelmesen,
AZ ELEMI OSZTÁLYOKBA VALÓ BEIRATKOZÁS NAPTÁRA A ES TANÉVRE
AZ ELEMI OSZTÁLYOKBA VALÓ BEIRATKOZÁS NAPTÁRA A 2016 2017 ES TANÉVRE HATÁRIDŐ/ PERIÓDUS ESEMÉNY AZ IRATKOZÁS ELŐKÉSZÍTÉSE 2016. február 22. Az iskolákhoz tartozó körzetek és az induló előkészítőosztályok
ÚJ LAKÁSBAN. Kedves Csilla!
ÚJ LAKÁSBAN Kedves Csilla! Képzeld el! Új lakásban lakom! Ez a legszebb ház a környéken! Egy mesés társasházban, gyönyörű lakásban élek! Képzeld el! Van benne egy csendes hálószoba, világos nappali szoba,
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött
Berentei Sakk-Kör 2014 Évi Eseményei
Berentei Sakk-Kör 2014 Évi Eseményei 1. Befejeződött 2013-2014 évi Megyei Cs.B ahol hatodik helyen végzett a csapat ez egy kicsit csalódás 2. Részt vettünk Tarcalon országos szenior versenyen ahol kimagasló
JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: E-mail cím:
JELENTKEZÉSI LAP Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: E-mail cím: Második fordulóba jutás esetén Windows 7 operációs rendszert, és Office 2013 programcsomagot
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ
MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések
NAGY LÁSZLÓ MIHÁLY LÉTMAG HALÁLTUSA. Harry Potter felnőtteknek
NAGY LÁSZLÓ MIHÁLY LÉTMAG HALÁLTUSA Harry Potter felnőtteknek ELŐSZÓ Sokszor tesszük fel, ha nem is hangosan, csak úgy önmagunkban a kérdést, miért tetszett egy könyv? Miért olvastuk el olyan hamar, vagy
1. Pál kertje téglalap alakú, 15 méter hosszú és 7 méter széles. Hány métert tesz meg Pál, ha körbesétálja a kertjét?
1. Pál kertje téglalap alakú, 15 méter hosszú és 7 méter széles. Hány métert tesz meg Pál, ha körbesétálja a kertjét? A) 37 m B) 22 m C) 30 m D) 44 m E) 105 m 2. Ádám három barátjával közösen a kis kockákból
Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 1. szám, Január
Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 1. szám, Január 2 A Hegyközcsatári Helyi Tanács még 2014 ben eltörölte az éjjeliőradót! Azon személyek akik március 31-ik kifizetik az egész éves adókat 10%
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont
1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.
Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan feln ttnek, akivel nem tegez
Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! 2
Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló
Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a
Négy település példás egysége
Négyéves mandátumuk lejártához közelítve arról érdeklődtünk néhány szegedi önkormányzati képviselőtől, miben fejlődött, változott a körzetük, s milyen tervekkel néznek a jövőbe. Arra ügyeltünk, hogy különböző
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször
Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)
2009 december 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Az évad vége felé közeledve, vagy éppen benne a sűrűjében, jöjjön egy áttekintés,
Elnökválasztás a maroshévízi RMDSz-nél
. VII. évf. VII. szám 2017. augusztus Elnökválasztás a maroshévízi RMDSz-nél Mielőtt nekilátnánk beszámolónknak, meg kell említenem, hogy Maroshévízen a kommunista diktatúra miatt (de nemcsak itt) hosszú
JELEN VANNAK: Vollmuth Péter polgármester, Széllné Péber Szilvia, Kövesdi Sándor, Horváth István, Potornai Edit képviselők Dr. Harkai Barbara jegyző
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 6/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28. napján megtartott rendes
EMLÉKKÖNYVÜNK
EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 A ceglédi Kossuth Reálgimnázium 1938. évben végzett tanulóinak emlékkönyve Összeállította: Taracsák István Mûszaki szerkesztés és tipográfia: Taracsák
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 26-án 16,30 órakor megtartott testületi üléséről
Vaszar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8542 Vaszar, Fő u. 29. Szám: 22-../2012. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar község Önkormányzat Képviselő-testületének
Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.
AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám
Baracsi Szó XXII. évfolyam 9. szám 2014. szeptember Önkormányzati tájékoztató Kedves Olvasó! Az elmúlt négy év során ezen a felületen számoltam be a havi aktualitásokról, történésekről vagy a következő
www.nemzetkozikoltoztetes.hu
Csomagolás dátuma: Ország: Város: Cím: Irányítószám: Emelet: Hány személyes a háztartás: Hány szobás a lakás: Hány m2: Az egész háztartás költöztetése szükséges? Felvonó (költözésre használható?) www.nemzetkozikoltoztetes.hu
XII. 2014. Az egészség és sport jegyében
Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere
Kossuth Ház Hírlap - Newsletter
Kossuth Ház Hírlap - Newsletter rendkívüli kiadás ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN NAPI ÜNNEPI HÉTVÉGE A KOSSUTH HÁZBAN 2014. AUGUSZTUS 23. 24. Elnöki beszámoló Az augusztus 23. 24. Szent István napi ünnepünk
Emlékszik? 1. Hol van Tiktak úr? 1) Finnország (Kép:
Tiktak úr utazik Emlékszik? Honnan? -ból/-ből Németországból jövök. A vonat Berlinből jön. Hol? -ban/-ben - Hová? ba/-be Németországban tanulok. Németországba megyek. A vonat Berlinben van A vonat Berlinbe
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
Urmánczy Nándor Év
VIII. évf. 12. szám 2018. december 2018 - Urmánczy Nándor Év Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Békés Boldog Új Esztendőt kívánunk olvasóinknak. Parkavatás Maroshévízen?! Még a nyártól a maroshévízi központi
Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok
Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok
Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.
PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő
Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek
2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI
2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
Felkészülve a belvízre
Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH
TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most
2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK
IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek Rég elmúlt események emléke népesíti be a szív és virágok városát. Eredjünk néhányuk nyomába! MEGOLDÁSOK Név, osztály, iskola,
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. augusztus 29-én 15.00 órakor
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET CSíKRÁKOS HONISMERETI ESSZÉ SZÉKELY ANGYALKA MÁRIA GÖRÖCSFALVA MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM 2014 1 Csíkrákos a Csíkszeredától 10 km-re, az Olt mentén helyezkedik el. Csíkrákos községhez még
Érzékszerveink. Olvasószint: A
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermeknek
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ
PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt
Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
IX. évfolyam, 15. szám július 30.
IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban
1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...
A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három
JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél
JUDIT MÄKINEN NEMZETKÖZI KODÁLY HÉT FINNORSZÁGBAN 261. levél Mai levelem egy világhírű magyar zeneszerző finnországi ünneplésével foglalkozik, nevezetesen az immár 30. alkalommal megrendezendő Kodály Zoltán
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
Piskolczi Géza sk. Polgármester
Bököny Község Képviselő-testülete 2008. augusztus 12-én tartott rendkívüli ülésének 7-27/2008. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (116-123/2008.) T Á R G Y S O R O Z A T 1) Az oktatási-nevelési
Városi Nyugdíjas Ki Mit Tud?
Városi Nyugdíjas Ki Mit Tud? 2013.03.20. Második alkalommal tartották meg Nyíregyházán a Városi Nyugdíjas Ki Mit Tud?-ot. Az idei megmérettetésre 22 nyugdíjasszervezetből jelentkeztek versenyzők. Az idősek
Tanévkezdés Maroshévízen. Választás, regisztráció. Magyarországi vendégek Maroshévízen
VII. évf. 9. szám 2017. szeptember Választás, regisztráció Az utóbbi időben több levél érkezett szerkesztőségünkbe, sokan állítottak meg vagy épp telefonon érdeklődtek a jövő évi magyarországi választásokkal
XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER
XXV. ÉVFOLYAM, 9. (295.) SZÁM, 2014. SZEPTEMBER EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Jöjj Szentlélek, segítsd a fiatalokat az új tanévben is! nyári vakáció élményei még A alig múltak el, az élmények elevenek,
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
Forrás. Márk evangéliuma
Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,
Urmánczy Nándor Év
VIII. évf. 5. szám 2018. május 2018 - Urmánczy Nándor Év VII. Maroshévízi Magyar Művelődési Napok Május 10-13 között volt megtartva a VII. Maroshévízi Magyar Művelődési Napok. A megnyitó ünnepség ez évben
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Szám: K/204-3/2014. Kőszegszerdahely, 2014. június 24. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. június 24-én ( kedden ) 18 órakor a Bozsok, Cák, Kőszegdoroszló, Kőszegszerdahely, Velem községek Önkormányzati
1.1. Halmazok. 2. Minta - 5. feladat (2 pont) Adott két halmaz:
1.1. Halmazok 2009. május id. - 11. feladat (3 pont) A H halmaz elemei legyenek a KATALINKA szó betűi, a G halmaz elemei pedig a BICEBÓCA szó betűi. Írja fel a H U G halmaz elemeit! 2010. október - 1.
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a
I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc
Ő is móriczos diák volt
Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,
FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika)
FORGATÓKÖNYV Esemény: Madarak és fák napja Időpont: 2014. május 12. (hétfő) A program szervezői: Földi Erika, Török Éva, Vinnai Krisztina, Helyszín: PARK, Művelődési ház előtti terület, Iskolai ebédlő
Lapszélre Pokol mindenütt A Szlovák Nemzeti Felkelésre emlékeztek Röviden Jó palócok: Almágy szept EgyüttHATás: Fülek szep
Regionális hetilap GÖMÖRI 2011. szeptember 5.* 44. évfolyam * 36. szám * Ára 0,40 Ismét Gömöri Vásár Rimaszombatban Szeptember 23.-24. Hit, nemzet és iskola A Városi Lakásigazgatóság vezetőjéről is döntenek
Települési Rendezvény Naptár 2009.
Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező
Toró Árpád. Beszámoló
Toró Árpád Beszámoló Az elmúlt egy év szakmai szempontból életem eddigi legmozgalmasabb éve volt. Rengeteg élménnyel és tanulsággal, életre szóló leckével megfűszerezve. Eredetileg 10 egyéni koncertet
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem
Az Önérvényesítők Európai Platformjának Hírlevele október - december
Az Önérvényesítők Európai Platformjának Hírlevele 2016. október - december Tartalom Bevezető Ne használjuk az R betűs szót! Mi az Exit 21? Új zenés program Spanyolországban Én, az állampolgár Fogyatékossággal
2018. május 11. péntek - Maros megye napja
PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!
Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk
Kallós Zoltán Alapítvány szórványoktatási tevékenységei
Kallós Zoltán Alapítvány szórványoktatási tevékenységei Az alapítvány eredményei közül egyik legjelentősebb, a magyar tannyelvű óvoda beindítása és a 25 évig szünetelő magyar osztályok újraindítása Válaszúton
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.
Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.
Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Tardos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 20-i közmeghallgatásán, mely 18.00 órakor kezdődik a Községháza tanácstermében. Jelen vannak: a mellékelt
Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom
Március 15 Ünnepi szentmise Ünnepi megemlékezés, centenáriumi megnyitó Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 22 Jubileumi Missziós Keresztút 13,00 Útvonal: Plébánia,
Nem nézni kell, hanem benne kell lenni!
Nem nézni kell, hanem benne kell lenni! A média világa: ahol jó lenni? Ha nekünk fontos Ha az újságírónak fontos A média világa: ahol jó lenni? Mit engedhetnek meg maguknak az újságírók, és mit engedhetünk
visszaemlékezések. Összeállította és közzéteszi: Beke Sándor. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Erdélyi Toll. Irodalmi és művelődési folyóirat. Kiadja az E
Az Erdélyi Toll sajtóvisszhangja (2009-től 2012 között) 2009 Erdélyi Toll (Recenzió) Gyergyói Kisújság, 2009. október 22-28., 43. szám Új sajtókiadvány (Recenzió. Fotó: a folyóirat 2009. 1. számának a
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ
XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot
VŐLEGÉNY KVÍZ. Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala?
VŐLEGÉNY KVÍZ Hányas a ruhamérete? Hányas lába van? Mi a kedvenc színe? Mi a kedvenc étele? Mi a kedvenc itala? Mi a kedvenc alkoholos itala? Mi a kedvenc sportja? Mi a legfőbb hobbija? Mi a kedvenc évszaka?
ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET
ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET 1991 óta 23 év Erdély kulturális és turisztikai kincseinek megismertetéséért ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓK, KÖNYVBEMUTATÓK Molnár H. Lajos (született Marosvásárhelyen,