JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK OKTÓBER 21-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRİL
|
|
- Klaudia Fábián
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf /2010. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK OKTÓBER 21-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRİL
2 Jegyzıkönyv Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének október 21-én, a Városháza nagyteremében megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak: Tétényi Éva polgármester Batyikné Csıke Ágnes Erzsébet Bánhidy Vajk Ivanov Mihály Juhász István Kálmán Sándor Meggyes Tamás Németh József Nyíri Attila Pál György Petróczy Gyula Pócsföldi József Stámusz Andrea Steindl Balázs Zoltai Dániel Dr. Marosi György jegyzı Dr. Szolnoki Imre aljegyzı Jegyzıkönyvvezetı: Gábor Károlyné Tétényi Éva polgármester asszony köszöntötte az újjá alakult Képviselı-testületet, a Hivatal dolgozóit, a megjelent kedves vendégeket, a sajtó képviselıit és a téren kint levıket is. Miután korábban megígérte, hogy minden ülés nyilvános lesz, ez egy különleges dolog, arra kérte a jelenlévıket, hogy csendben és figyelemmel hallgassák végig a képviselı-testületi ülést. Arra kérte a képviselıket, hogy kapcsolják be szavazógépüket, amellyel jelenlétüket igazolják. A Képviselı-testület 100 %-os jelenlétével az ülés határozatképes. Elmondta, hogy a rendkívüli ülés azért került összehívásra, mert október 13-án a FIDESZ- KDNP frakció ezt kezdeményezte. A javasolt napirendet két új napirendi ponttal egészítette ki: A polgármesteri munkakör átadásával-átvételével kapcsolatos döntések (az elıterjesztés szerinti cím: Az Esztergom Város Önkormányzata fizetési kötelezettségeinek rendezésével kapcsolatos döntések tárgyú elıterjesztéssel valamint az Alpolgármesterek megválasztása tárgyú elıterjesztéssel, amely az alakuló ülésen elmaradt. Mulasztásos törvénysértésbe kerül a Képviselı-testület, ha ezt nem szavazza meg, ezért fontosnak tartotta ezzel kiegészíteni, különben pedig a FIDESZ-KDNP frakció javaslata szerint állította össze a napirendi pontokat. Elıtte nagyon rövid, 5 perces tájékoztatót tart az önkormányzati választás eredményérıl. A Hivatal részérıl az Esztergom Város Polgármesteri Hivatalában történı létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések tárgyú elıterjesztés érkezett. Ha jól tudja, Pál György képviselı úr az elıterjesztıje a Támogatás nyújtása Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely katasztrófa sújtotta települések megsegítésére tárgyú elıterjesztésnek, Steindl Balázs úr, az ideiglenes parkolás biztosításával kapcsolatban adott be elıterjesztést. Megkérdezte, hogy kinek van még ezzel kapcsolatban észrevétele vagy módosító indítványa, javaslata. Szavazásra bocsátotta a napirendi pontokat. 2
3 A szavazás elindult, közben ügyrendi gombbal szót kért Steindl Balázs képviselı, így a napirend elfogadása nem történt meg. Steindl Balázs: Elnézést kért, új képviselı és még nincs gyakorlata. Szeretnének sürgısségi indítványt benyújtani, amelyet elküldtek Polgármester asszony részére. A parkolással kapcsolatosan, illetve két további rendelettel kapcsolatos elıterjesztést szeretnének napirendre venni. Tétényi Éva polgármester asszony elmondta, hogy a parkolással kapcsolatos napirendet ismertette, a rendelettel kapcsolatban pedig Jegyzı urat kérdezte meg, hogy lehet-e rendeletet sürgısséggel tárgyalni? Dr. Marosi György jegyzı rövid választ adott, de mikrofonja nem volt bekapcsolva. Steindl Balázs: Jelezte, hogy elküldték a rendeletmódosítást, még a meghívó kiküldése elıtt. Tétényi Éva polgármester asszony elmondta, hogy ez így van, erre írtak egy válaszlevelet az egyik 15-ei, a másik 18-ai dátummal érkezett, és miután azt a tájékoztatást kapta a Hivataltól, hogy nem tudnak erre ilyen gyorsan felkészülni, és erre nem kötelezi a jelenleg érvényben lévı SzMSz, ezért azt kérte, hogy a következı, az október 26-ai ülésen kerüljön ez megtárgyalásra. Úgy tudja, nem is készítette elı a Hivatal, de ez pár nap nem hinné, hogy problémát jelenthet. Az összes többi természetesen bekerült. Kálmán Sándor: Ha idıben érkezik Önhöz egy elıterjesztés vagy javaslat, akkor azt köteles beletenni a napirendbe, nem mérlegelheti, hogy beleteszi-e vagy sem, véleményem szerint. A másik dolog, ami miatt szót kértem, a második napirendi pont, az Alpolgármesterek megválasztása, illetményük és költségtérítésük megállapítása tárgyú elıterjesztés. Én azt javaslom, hogy ezt a napirendet vegyük le a mai testületi ülés napirendjei közül, mégpedig azért, mert ennek elıkészítése az eddigieknél sokkal komolyabb munkát igényel. Most, tudomásom szerint egyik képviselıtársam sem tudja, hogy ki lenne a megnevezett, tehát azzal nem szembesülhet egyikünk sem, hogy most hallja meg a saját nevét, hogy esetleg Polgármester asszony rá gondolt alpolgármesterként, éppen ezért azt javaslom, hogy ezt a napirendi pontot ma vegyük le. Köszönöm. Tétényi Éva ehhez annyit kívánt hozzátenni, hogy mindegyik általa majd megjelölésre szánt képviselı tudja, hogy kit szeretne megjelölni, tehát ilyen szempontból probléma nincsen, ráadásul abban az esetben, hogy ha ezt most nem tőzik napirendre a mulasztásos törvénysértésért a Képviselı-testület vállalja a felelısséget. Kálmán Sándor: Elnézést, akkor még csak annyit, hogy rendben van, hogy az adott képviselı tudja, hogy ki lesz az, akit Ön majd megnevez, de nem ı egy személyben és Ön egy személyben dönt, hanem a Testület, és a Testület döntéséhez mégis jobb lenne egy kicsit szélesebb nyilvánosság, hogy ha már a nyilvánosságról olyan nagyon szeretünk beszélni. Tétényi Éva: Így van, titkos szavazással, a nyilvánosság bevonásával errıl fogunk szavazni. Ez semmi problémát nem jelent, én még egyszer kérem a Képviselı-testület tagjait ezt a módosító indítványt szavazásra bocsátom azért fontolják meg ezt a döntésüket, mert amennyiben úgy gondolják, hogy ezt leveszik a napirendrıl, változatlanul mondom, hogy a mulasztásos törvénysértést a Képviselı-testület vállalja akkor fel. Tehát a módosító indítvány az volt, hogy vegyük le a napirendrıl. 3
4 Aki egyetért azzal hogy vegyük le a napirendrıl, az igennel szavaz, aki pedig azzal ért egyet, hogy fent maradjon, az nemet nyom, én a nemet fogom javasolni. Szavazásra bocsátotta a módosító javaslatot, amelyet a Képviselı-testület 10 igen, és 5 nem szavazattal elfogadott. Tétényi Éva: Tehát arra szavaztak, hogy levegyük a napirendrıl. Tudomásul veszem, és akkor itt bejelentem, hogy nagyon sajnálom, de a Képviselı-testület egy mulasztásos törvénysértéssel kezdi a munkáját. A következı kérdésem, hogy a kiadott meghívóhoz képest van-e még ügyrendi vagy más egyéb javaslat? Szavazásra bocsátotta a napirendi pontokat, aki elfogadja, igennel szavaz. Szavazás közben újabb ügyrendi gomb nyomásával szót kért Steindl Balázs. Tétényi Éva megadta a lehetıséget. Steindl Balázs: Szeretnénk Polgármester asszonnyal leülni és együtt végre megbeszélni az alpolgármester kérdést, mert az tényleg nem jó, ha egy képviselı úgy tudja meg a folyosón, vagy a testületi ülés elıtt pár perccel. Azt szeretném kérni Polgármester asszonytól, hogy a jövı hét folyamán üljünk le, és egyeztessünk ebben a kérdésben, hiszen az annál fontosabb dolog, mint hogy itt, testületi ülés elıtt néhány perccel döntsük ezt el.. Tétényi Éva: Figyelmeztetem Képviselı urat, hogy a polgármester személyes döntése, hogy kit kér fel alpolgármesternek. Steindl Balázs: Igen, ezt tudom, de elıtte azért mégis jó lenne megbeszélni. Tétényi Éva: Természetesen én tudom legjobban, hogy kit szeretnék a munkatársamnak. Steindl Balázs: Többször is kerestük Polgármester asszonyt, hogy egyeztessünk, eddig nem sikerült ez ügyben sem. Tétényi Éva: Hát ez nagyon érdekes, mert mindenki mással eddig sikerült egyeztetni, nem jelent semmi problémát. Steindl Balázs: Én azt kérem, hogy a jövı hét folyamán ez ügyben, hogy ha lehet Tétényi Éva: Keressen meg, az irodám ajtaja nyitva áll. Nyíri Attila: Egy kicsit furcsának tőnik most képviselıtársaim aggódása, hogy esetleg nem szóltak vagy nem egyeztettek itt az alpolgármester kérdésében. Én azt gondolom, hogy ez a Polgármester asszony privilégiuma, az ı feladata kijelölni, arról nem is beszélve, hogy én a Hídlapból tudtam meg szombaton, hogy a Fideszes képviselıtársaim engem szerettek volna alpolgármesternek. Úgy, hogy én nem értem a mostani aggódásukat. Tétényi Éva szerette volna lezárni a vitát és szavazásra kérni a Testületet, de még mindig ügyrendben, Pócsföldi József kért szót. 4
5 Pócsföldi József: Az a véleményem ezzel kapcsolatban, hogy Nyíri képviselıtársunkat mi nem jelöltük, hanem javasoltuk, és ezért el tudtuk volna fogadni. Nem nekünk kell ıt kiértesíteni, a javaslat alapján Önnek kellett volna megtenni. Köszönöm szépen. Tétényi Éva: Nagyon szépen köszönöm ezt a segítséget. Tehát akkor még egyszer felteszem a kérdést, hogy a kiküldött napirendi pontokat a sürgısségi indítványokkal, aki elfogadja, kérem, szavazzon igennel. Valaki ügyrendben jelezte, hogy a rendelet megtárgyalásáról szavazzon a Testület. Tétényi Éva: Nem tudok róla vitát nyitni, ugyanis a 15-ei és a 18-ai határidı az 8 napon túli volt, errıl nem tudok vitát nyitni, hiszen nincs elıterjesztés. Az SzMSz úgy szól, hogy akkor vagyok köteles napirendre tőzni mellesleg errıl az SzMSz-ünk azt mondja, hogy a polgármester tőzi napirendre és vita nélkül döntünk róla. Én kedves vagyok és ezt a vitát kinyitottam, 8 napon túl történt, tehát még egyszer mondom, hogy nem vagyok köteles napirendre tőzni, tehát errıl nincs mit szavaznunk, arról nem is beszélve, hogy rendeletet nem is lehet ilyen módon tárgyalni. Aki a kiküldött napirendi pontokat, a befogadott sürgısségi indítványokkal együtt elfogadja, az legyen szíves szavazzon. Képviselı-testület 15 egyhangú igen szavazattal elfogadta a napirendi pontokat. Köszönöm szépen, egyhangú igennel elfogadtuk. Napirendi pontok: 1. Az Esztergom Város Önkormányzata fizetési kötelezettségeinek rendezésével kapcsolatos döntések Elıterjesztı: Tétényi Éva polgármester 2. A Képviselı-testület és szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló rendelet megalkotása Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 3. Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testülete állandó bizottságainak megalakítása Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 4. Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 16/2001.(V.24.) KT. számú, az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló rendeletének módosítása Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 5. Döntés a Strigonium Zrt. közgyőlésének hatáskörébe tartozó ügyekrıl Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 6. A volt polgármester és országgyőlési képviselı munkájához, feladataihoz technikai háttér biztosítása Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 5
6 7. A Hivatal létszámkeretének és mőködési költségeinek felülvizsgálata Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 8. Pénzügyi gazdasági helyzet elemzéséhez és külsı felekkel (pl.: bankokkal) való tárgyaláshoz a Pénzügyi Ellenırzı, Ügyrendi és Tulajdonosi Bizottság (PEÜTB) teljes körő és kizárólagos felhatalmazása. Költségvetési és megtakarítási lehetıségek feltárására Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 9. A Képviselı-testület által a polgármester hatáskörébe átruházott hatáskörök visszavonása és felülvizsgálata Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 10. Támogatás nyújtása Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely települések vörösiszapkatasztrófát szenvedett lakóinak Elıterjesztı: Pál György képviselı hrsz.-ú ingatlan udvarán történı ideiglenes, ingyenes parkolás biztosítása Elıterjesztı: Steindl Balázs képviselı 12. Az Esztergom Város Polgármesteri Hivatalában történı létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések tárgyú 609/2009.(IX.24.) esztergomi öh. határozat módosítása Elıterjesztı: Tétényi Éva polgármester 13. Kérdések, interpellációk * Tájékoztató az Önkormányzati választás eredményérıl 1. Napirendi pont Az Esztergom Város Önkormányzata fizetési kötelezettségeinek rendezésével kapcsolatos döntések Tétényi Éva: Az elsı napirendi pont elıtt a tájékoztatót nem ismertetem, azt csak kiküldtük. Az elsı napirendi pont az átadás-átvétellel kapcsolatos döntések meghozataláról szól. A helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló évi XXV. törvény a következıt írja elı a polgármesternek: Amennyiben tudomására jut, hogy az Önkormányzatnak 60, illetve 90 napon túli kifizetési kötelezettsége van, abban az esetben egy adósságrendezési eljárását kell indítania. Közben kérte az anyag kiosztását, majd így folytatta. Az a helyzet, hogy sajnos az átadás-átvételnél az Önkormányzat pénzügyi helyzete elég tragikus képet mutat, illetve mutatott, ezért én elıkészítettem a törvény és a jogszabály figyelembevételével azt a határozati javaslatot, amelyben a Képviselı-testületet tájékoztatom a jelenlegi helyzetrıl. Két lehetıség van. Az egyik, hogy határozatot hoz a Képviselı-testület arról, hogy ezt az adósságrendezést megpróbáljuk egy takarékossági, gazdasági intézkedéssel orvosolni, vagy pedig a polgármesternek lehetısége van csıdbiztost kérni, illetve elrendelni a pénzügyi biztost. 6
7 Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert az átadáskor több más egyéb személyes dolog is a tudomásomra jutott, azonban nem kívánom ezzel fárasztani sem a közvéleményt, sem pedig a képviselıket. Ezt sokkal nagyobb problémának érzem, hogy ezen túl jussunk, arról nem beszélve, hogy törvényben elıírt kötelességem, hogy 8 napon belül ezt én jelezzem. A 8 nap az átadás-átvételtıl éppen most telt le, ezért én magam úgy érzem, hogy ezt minél elıbb meg kell, hogy ismerjék. Szünetet rendelek el, amíg kiosztásra kerül az anyag, és kérem, hogy olvassák át. A közvélemény tájékoztatásához hozzátartozik, hogy a Polgármesteri Hivatalnak, illetve az Önkormányzatnak 1,4 milliárdos az az adósságállománya, ami jelenleg van, illetve tudomásomra jutott. Ennek az egyik része kincstári tartozás a másik része az Önkormányzatot terheli. A táblázat, ami kiosztásra kerül külön közli a 60 napos, illetve 90 napos tartozásokat. Ezt én elég aggályosnak tartom, sıt a törvény nem is teszi lehetıvé, hogy én ezt eltitkoljam, hiszen akkor bírságot kell fizetnem, mégpedig elég súlyosat. A Képviselı-testület tagjai, amikor elolvassák ezt az elıterjesztést, vegyék azt figyelembe, hogy a döntésüknél amennyiben nemmel szavaznak, minden egyéb felelısség az ı vállukon nyugszik, illetve ıket terheli. Akkor most 10 perc szünetet rendelek el. Tíz perc szünet következett. A szünet után folytatódott a testületi ülés. Tétényi Éva: Gondolom, hogy volt idı, hogy áttekintsék az elıterjesztést, a számok magukért beszélnek, kérdezem, hogy ki kíván ehhez hozzászólni. Pál György: Megkaptam én is az elıterjesztést, most osztotta ki, áttanulmányoztam, és kicsit furcsállom a tárgyát, mert amit megszavaztunk napirendnek, azzal nem stimmel Végignéztem az elıterjesztést, és tényleg a munkáról szól, hogy Ön szeretne dolgozni, elıre haladjon a város, és a város érdekében szeretne tárgyalni. Azt kérném, hogy fogadjuk ezt el, és tárgyaljuk a napirendet. Nyíri Attila: Gondban vagyok, mert nem tudom, hogy most arról van e szó, hogy tárgyaljuk ezt a napirendet, vagy nem. Érdemben szerettem volna hozzászólni. Tétényi Éva: Ez az adat az átadás-átvételkor jutott a tudomásomra, és ez nem az én jóindulatomtól függ, hogy tárgyaljuk-e vagy sem, hiszen ez törvényi kötelezettségem. Amennyiben a határozatot nem kívánja a Képviselı-testület elfogadni, vagy tárgyalni, abban az esetben rendelkezésemre áll a B verzió, hogy felhatalmazza a polgármestert az adósságrendezési eljárás azonnali kezdeményezésére. Miután úgy érzem, hogy Esztergom városának tényleg együttmőködésre van szüksége, ezért én egy kísérletet teszek arra, hogy az együttmőködés valójában létrejöjjön. Errıl szavazni fogunk, merthogy muszáj, és kell. Itt én azt kérdezem, hogy kinek van ezzel kapcsolatban észrevétele javaslata vagy hozzáfőznivalója. Nyíri Attila: Az elıterjesztés egyik oldalának alján található bekezdésben az áll, ha a c)-d) pontban megjelölt helyzet a bekövetkezését követı 30. napon is fennáll a polgármesternek, a képviselı-testület döntésétıl függetlenül el kell indítania az adósságrendezési eljárást. El kell indítani, mert amilyen kitételek vannak, hogy 30 napon belül rendezni tudjuk, ezt én erıteljesen kétlem. Egyébként ezeket az adatokat én is kértem Jegyzı úrtól egy levélben, hogy biztosítsa számomra, de így szerencsére akkor ez így megoldódott. A számokat nézve, és azt, hogy az anyagi helyzetünk milyen, ahogy az elıbb említettem sok esélyt nem látok arra, hogy ebbıl nagyon gyorsan ki lehet keveredni. Ha önmagunk akarunk ebben lépni, akkor nagyon sok intézkedést meg kell tenni, nagyon sok fájó döntést kell meghozni, meg kell szüntetni olyan dolgokat, ami nem biztos, hogy a fejlıdést vagy a közjavát szolgálja. Azt gondolom, hogy ezt olyan külsısre kell bízni, aki ért hozzá, és ezt meg tudja tenni. 7
8 Zoltai Dániel: Nyíri Attila felszólalására is reagálnék késıbb. Most bizonyosságot szereztünk arról, hogy Polgármester asszony is szívügyének érzi ezen ügyet. A 6. napirendi pont valójában azt mutatja, hogy mi is szeretnénk ezzel az üggyel foglalkozni. Azt azért el kell mondanom, hogy tudomásom szerint az elızı városvezetés az elmúlt idıben konkrét tárgyalásokat folytatott az Esztergom városával kapcsolatban lévı bankokkal, ezért azt javaslom, hogy tárgyaljuk egyben a 6. napirendi ponttal. Bocsánat a 9-es napirendi ponttal. Dr. Marosi György: Mikrofonját nem kapcsolta be, úgy reagált. Zoltai Dániel: Az lett volna a következı ügyrendi javaslatom, hogy természetesen Polgármester asszonnyal együtt szeretnénk lefolytatni ezeket a tárgyalásokat, nyilvánvalóan a konszenzus jegyében, mivel Polgármester asszony is szívén viseli a városnak az ügyeit, és természetesen a frakciónk is. Nem tudjuk még ugye, hogy a Pénzügyi Ellenırzı Bizottságban kik fognak helyet foglalni, de nyilván szakemberek, és ık is szívükön viselik a városnak az ügyeit. Tétényi Éva: Akkor hadd mondjam, hogy ez nem annak kérdése, hogy Önök mit szeretnének és mit nem, ugyanis az 5. (2) bekezdése azt mondja: azonban a képviselı-testület döntésének hiányában sıt, annak ellenére is köteles a polgármester maga megindítani az adósságrendezési eljárását, ha a lejárt hitelezıi követelések a 90. napot meghaladják, illetve a hatósági határozat alapján teljesítendı kifizetés végsı határideje 30 napot meghaladóan eltelt. Tehát azt tudom mondani, hogy lehet itt mindenfélét kitalálni, de nekem erre törvényi felhatalmazásom és kötelességem van. Ez a határozati javaslat csupán egy olyan kegyelmi idıt biztosít még a Képviselı-testületnek, illetve a polgármesternek, hogy együtt próbáljuk meg kialakítani azt a stratégiát, amivel nem kell nekünk egy pénzügyi biztost kirendelni. Ez részemrıl egy gesztus a Képviselı-testület felé, illetve a FIDESZ-KDNP frakció felé bár úgy tudom, hogy a KDNP elhatárolódott a FIDESZ frakciótól éppen a mai nap folyamán, tehát a FIDESZ frakció felé ez egy gesztus, éppen azért kérem a Képviselı-testületet, hogy ennek tudatában szavazzanak majd errıl a határozati javaslatról. Különben pedig, ahogy látom annak ellenére is köteles vagyok lépni ebben az ügyben, ugyanis 8 napon túl a felelısség rám hárul, én pedig nem kívánom az elızı városvezetés felelısségét a nyakamba venni. Az már egy más kérdés, hogy Esztergom város lakossága, talán most szembesül elıször azzal, hogy milyen nagy bajok vannak az Önkormányzat környékén. A számlákból, illetve a kifizetetlen követelésekbıl egyértelmően kiderül, hogy ezek elsısorban mőködési költségek, ki nem fizetett közüzemi számlák, és 2009-es lejárt határidejőek is vannak. Úgy hogy ezt így gondolják meg, és ez nem vita kérdése, ez egy gesztus, hogy ezt vagy együtt 30 napon belül egy stratégiával megoldjuk, vagy pedig azonnali hatállyal én magam megindítom az adósságrendezési eljárást. Kálmán Sándor: Hát az elızı javaslat egy ügyrendi javaslat volt, ugye Önnek ezt meg kell majd szavaztatni. Én csak azt szeretném megismételni és megerısíteni, hogy ez a két napirend együttesen kerüljön megtárgyalásra, nincs ezzel nekünk semmi problémánk, pontosan azért, mert itt a 9. napirendnél a Pénzügyi Ellenırzı és Tulajdonosi Bizottság kizárólagos felhatalmazásáról van szó. Na most, ezt mi úgy javasoljuk megváltoztatni, hogy a polgármester és a PEÜTB együttesen döntsön adott esetben stratégiai kérdésekrıl. Én úgy gondolom, hogy ez az együttmőködésnek egy olyan kényszere, amely kényszer elé nagy várakozással tekintek. Amirıl olyan sokat, beszélünk, vagy beszélnek egyesek, hogy együttmőködés, hát akkor most itt van egy olyan lehetıség, ugyanis a két résztvevı nélkül nem hozható döntés. Mi más, ha nem ez az igazi együttmőködési kényszer? Képviselıtársam kérése csak annyi, hogy együtt tárgyaljuk. 8
9 Tétényi Éva: Figyelmeztette, a felszólalási ideje lejárt. Nem tudom mennyire volt világos Képviselı úrnak, hogy Jegyzı úr azt mondta, hogy ez törvényellenes. Tehát a két elıterjesztést nem lehet összevonni, ráadásul bizonyos hatásköröket nem lehet a polgármestertıl elvonni, ezért errıl a határozatról most kell dönteniük, és a törvény felhatalmaz engem arra, hogy emennyiben ez nem sikerül vagy nincs együttmőködés és ez nem szándéknyilatkozat, mint a FIDESZ frakció részérıl, hanem egy tényleges segítıkéz vagy egy jobb kéz odanyújtása, abban az esetben kénytelen vagyok a másik eszközzel élni. Ha jól tudom ez az Önök által említett bizottság még nem is létezik, hiszen a hatályos SzMSzünkben ilyen bizottság nincs, tehát elıször azt is meg kellene szavazni. A másik pedig, hogy ilyen hatásköröket nem lehet elvonni a polgármestertıl. Pócsföldi József: Jegyzı úr hozzászólását és javaslatát figyelembe véve úgy gondolom, hogy összevonható a két napirend csak az értelmezésem szerint hatáskört nem lehet elvonni. Dr. Marosi György: Igen a két elıterjesztés tárgya összevonható, mégpedig oly módon, hogy a polgármester képvisel egy törvény adta, vagy törvény alapította és ilyen szempontból elvonhatatlan jogát nem érintve. Egy olyan határozati javaslatot lehet elfogadni, hogy de hát ehhez a bizottságnak léteznie kellene, ami jelen esetben ugye feltételezés, és hipotetikus. Igazából a jelen esetben itt és most csak azt lehet mondani, hogy a Képviselı-testület valamely tagját mert ügyek vitelére, vagy konkrét ügyek vitelére bármely képviselıt meg lehet bízni név szerint olyan ügyekben, ami önkormányzati vagy intézményi finanszírozási vagy hitelfelvétellel kapcsolatos kérdés kijelölheti. De elsısorban a dologért, a felelısséget illetıen a kötelezettséget és a képviseleti jogot, azt a polgármester személye jelenti ebben az esetben. Ez természetesen a Képviselı-testület kollektív együttmőködését és úgymond felelısségét is érinti, hogyha egy, két, három tagot, vagy bizottsági elnököt jelöl meg, de jelen esetben minekután a hatályos SzMSz ezt a fajta bizottsági elnevezést nem ismeri, tehát ilyen szempontból most errıl nem lehet határozatot hozni. Tétényi Éva: Még egy lehetıség lett volna, amennyiben az alpolgármester megválasztását nem veszik le a napirendrıl, úgy gondoltam, és most már el is mondhatom, hogy Steindl Balázs urat kértem meg, hogy legyen az alpolgármesterem, hogy ezt együtt csináltuk volna. Ezt a feladatot, én neki szántam. Nem tudok erre mit mondani. Azt tudom mondani, hogy errıl határozatot kell hozniuk, és amennyiben ezt nem teszik meg, úgy élni fogok a törvényben biztosított jogommal. Kálmán Sándor: A meghívóban a Szervezeti és Mőködési Szabályzatról szóló rendelet a harmadik, és ha sorrendben haladnánk, akkor a 9. pontig már döntöttünk volna az SzMSz-rıl. Most ugye arról van szó, hogy van egy elıterjesztés, aminek a címe új, tartalmában biztos kapcsolódik az elsı ponthoz, de mégsem az. Ügyrendi javaslatunk az volt, hogy ezt a napirendi pontot a 9. napirenddel tárgyaljuk együtt. Ha ezt odatesszük, akkor már az SzMSzel nem lesznek ilyen problémák, tehát akkor a bizottságok már megvannak. Tétényi Éva: Ha jól tudom, a napirendi pontokat és a sorrendet elfogadta a Képviselıtestület, ezen nem kívánok változtatni, és most ebbıl a szerepbıl kizökkenve, felkérem a képviselı urakat, hogy vegyék komolyan a munkájukat, Esztergom lakosságának elege volt ebbıl a játékból, amit itt folytatnak. Lehet szépeket mesélni, lehet látványpolitizálásról beszélni, de ennek itt most vége van. Ez, amit most csinálnak, mindenkinek megalázó. Én azt tudom mondani, hogy amennyiben úgy gondolják, hogy nem képesek a választópolgárok érdekeit képviselni, mondjanak le a képviselıi mandátumukról. Ezt nagyon komolyan mondom, nem azért, mert a téren mindenki ezt látja, meg ezt hallja, hanem azért mert az 9
10 együttmőködés így képtelen lesz. Nekünk réges régen dolgozni kell, a szembesítés azért történik ilyen brutális módon, mert nagy baj van. Hogy 20 milliárd forintos adósságállománya van Esztergomnak, azt mondom, hogy ilyen nincs még egy a világon, hogy nem látom, hogy mire lesz ebbıl fedezet, az más kérdés. Hogy megkértem a Pénzügyi Osztályt, hogy készítsen egy likviditási tervet az Önkormányzat gazdálkodásáról és januárban mínusz 300 millióra prognosztizálták, ilyenkor nem játszani kell. Még egyszer megkérdezem, és még egyszer felszólítom Önöket, hogy ezt a viselkedést hagyják abba. Én, aki kétharmados többséggel lettem megválasztva polgármesternek, arra vállalkoztam, hogy koordinálom ezt a feladatot, amennyiben Önök ezt játéktérnek tekintik, gondolkozzanak el azon, hogy hajlandóak e együttmőködni. Az pedig, hogy ki kivel mőködik együtt csak játék vagy játék a szavakkal, mert mindenkivel, aki hozzám bekopogott sikerült megegyezni, megbeszélni, hogy milyen bizottságban szeretne együtt dolgozni, mit szeretne csinálni. De azt, hogy egy mulasztásos törvénysértésbe viszik az Önkormányzatot, és játszanak az emberek idegeivel, hogy a város már napok óta nem alszik, és az emberek egy felfokozott idegállapotban vannak, nézzenek magukba. Természetesen most visszatérek egy nyugodtabb vezetési stílusra és megkérem Meggyes Tamást, szóljon hozzá. Meggyes Tamás: Köszönöm tisztelt Polgármester asszony, ígérem, hogy nem fogok a közeljövıben sokat hozzászólni, most sem szerettem volna, nem is szeretném egyáltalán vitatni, amit mondott. Csak egyetlen dolgot szeretnék kérni. Azzal hogy két napirendi pontot összevonunk, azzal egy ügyrendi kérdést döntünk el, nem nemet mondunk, senki sem akar nemet mondani. Együttmőködni szeretnénk. Két napirendi pont összevonása az semmilyen érdeket nem sért, a sorrenden nem változtat, tehát ha az 1-est vonjuk a 9-eshez az épp olyan helyes, mint hogyha a 9-est az 1-eshez. Ne legyen ez senkinek gond vagy presztizs, sérelem. Arra kérem tisztelt Polgármester asszonyt elfogadva a kétharmados gyızelmet, hogy mőködjünk együtt, és ne élezzük ezt a helyzetet, mert a probléma megoldásához tényleges együttmőködésre van szükség. Szeretnénk ezt az együttmőködést minden áron megadni, mindössze annyit kérünk, hogy ahogy az SzMSz elıírja vagy a törvények elıírják egy ügyrendi felvetésben legyen kedves szavaztatni, és amikor ehhez a napirendhez a 9-eshez érünk, én azt hiszem mindannyian támogatni fogjuk azt, hogy Polgármester asszony tárgyaljon, hiszen az adósságrendezést még csak felemlíteni sem lenne szerencsés, mert hogy ez a város mőködıképes és a mőködıképesség megırzése mindannyiunk szent feladata. Nem lehet más a cél egyikünknek sem, tehát csak annyit szeretnék kérni, kiemelt tisztelettel és ígérem, hogy hosszú ideig nem fognak tılem hallani semmit, hogy egy ügyrendi szavazás vagy néhány ilyen technikai kérdés ne legyen gátja vagy ürügye annak, hogy itt nem teszünk meg a városért mindent, amit módunk van megtenni. Kérem, hogy szavaztasson az ügyrendi javaslatról és a 9. pontban fogadjunk el egy olyan javaslatot, hogy a Polgármester asszony tárgyal, és Steindl Balázs akár, vagy mások, az addig létrejövı Pénzügyi Bizottság részt vesz ebben a munkában, segíti azt, nem akadályozza, hiszen mindannyiunknak ugyanaz a célja, a város megnyugtató továbbmőködtetése. Köszönöm, hogy meghallgatott Polgármester asszony. Tétényi Éva: Köszönöm. Ha jól tudom, és jól figyeltem a korábbi képviselı-testületi üléseket, én ragaszkodni fogok a napirendi pontokhoz, hiszen ez a polgármesternek a hatásköre, tehát azt kérem, hogy errıl a napirendi pontról szavazzunk önállóan, és azután tovább megyünk. Amikor odajutunk, akkor arra visszautalhatnak, de még egyszer kérem, hogy errıl a határozatról kell most dönteni, illetve szavazni. Van-e még valakinek kérdése? Egyéb kérdés nem volt, a határozati javaslat felolvasása után kérte a szavazást. A Képviselı-testület 15 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a határozati javaslatot. 10
11 465/2010. (X.21.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Önkormányzat fizetési kötelezettségeinek rendezése érdekében felhatalmazza a polgármestert folytasson tárgyalásokat a hitelezıkkel a kifizetések halasztására vonatkozó megállapodások, egyezségek megkötése érdekében. A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a tárgyalások eredményérıl tájékoztassa a Képviselı-testületet. Felelıs: Tétényi Éva polgármester Határidı: azonnal, tájékoztatásra: november 15. Tétényi Éva elmondta, hogy a meghívó szerinti 2. napirendi pont levételre került, ezért most a Képviselı-testület és szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatának megtárgyalása következik. 2. Napirendi pont A Képviselı-testület és szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló rendelet megalkotása Tétényi Éva átadta a szót az elıterjesztınek, Steindl Balázsnak. Steindl Balázs: Megkaptuk Jegyzı úr észrevételeit. Azokat a pontokat szeretném felsorolni, amelyeket el tudtunk fogadni. A 8. (1) bekezdését, a 13. (5) bekezdés a 32. (4) bekezdés a 33. (2) bekezdés (3) bekezdés a) h) pontok, 34. (4) bekezdés a 38. (1) bekezdés valamint a 47. (1) bekezdés. Ezekkel szeretnék elfogadtatni. Tétényi Éva: Ez módosító indítványnak tekinthetı? Úgy tudom azt írásban kell benyújtani. Steindl Balázs: Ezeket a módosításokat végigvezettük a rendeleten, már így szerepel benne. A most kiosztott anyag ennek alapján készült. Tétényi Éva: Jegyzı urat kérem fel, hogy a Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosításról, illetve amit befogadtak, tegyen törvényességi észrevételt, illetve azt kérem, nyilatkozzon arról, hogy megfelel-e ez az SzMSz módosítás minden olyan törvényi elıírásnak, amit figyelembe kell vennünk. Dr. Marosi György: Most kezdhetném azzal, hogy amit mondtam, megmondtam. Helyes, hogy elfogadtak bizonyos pontokat, de ettıl még nem reparálható az egésznek az egyensúlya. Térjünk csak olyan dolgokra, ami hogy is mondjam koherencia problémákat jelent. Válasszuk külön azt, hogy mi az, ami tételesen jogszabálysértı, meg válasszuk külön azokat, amelyek nem célszerőek. Tulajdonképpen az egész SZMSZ-nek mi is a célja. Valójában fogalmazzuk meg, kicsit hosszabb leszek, elnézést kérek. Tehát az SZMSZ-nek az a célja, hogy legyen egy garantálható és tiszta, a jogszabályoknak megfelelı mőködés, amit - hozzá kell, hogy tegyem - a jelenlegi SzMSz elég jól biztosít. Az elfogadandó SzMSz-ben olyan pontok vannak, végigmennék akkor: a 9. (4) bekezdés tekintetében leírtam azt, hogy javaslom a polgármesteri hatáskört fenntartani, ugyanis az Ötv. 11
12 szerint az ülés összehívása polgármesteri hatáskör. Az legyen a címzett, akié a hatáskör, tehát ha a törvény ezt ide adományozza, akkor miért iktatunk be olyan instanciákat, intézményeket vagy személyeket, akik egyébként nem fognak mást tenni, mint az ülést vezetı polgármestert tájékoztatják, értesítik, írásban vagy akármilyen módon. Az ülés összehívása kötelezı a 9. (5) bekezdés esetében, de annak az idıpontját is célszerő a polgármesternél meghagyni, ugyanis most azt leszámítva, hogy itt most sokkal többen vagyunk jelen, mint máskor megszokott volt a meghívott személyek nagyszáma miatt igenis kell egy koordinatív elem, aki valamilyen kezdı idıpont tőzéséhez köti ezt a dolgot. Én azt gondolom, hogy ez egy bizonytalanságot eredményezne, ha ezt a kezdı idıpontot nem hagynánk meg. A 11. (4) bekezdés, amit nem fogadtak el. Véleményem szerint a közigazgatás és az államigazgatás alapja az az írásbeliség. Na most, abban az esetben, hogyha a 11. (4) bekezdésben lehetıségként hagyjuk meg jogszabály alkotási szempontból nem is szabatos, hogy lehetıleg ha ezt írjuk, ez nem egy fix pont és nem viszonyítási alap. Ebben az esetben nem végezhetı el sem a törvényességi ellenırzés, sem pedig az anyagnak az utóélete, tehát a Közigazgatási Hivatalhoz való megküldése, illetve sokkal nagyobb, aránytalan nehézséggel jár, mint ha az elıterjesztéseknél az írásos formát hagynánk meg. Az eddigi szabályozás szerint az elıterjesztınek, illetıleg a polgármesternek volt joga tanácskozási jog biztosítására, hogy kíván e valakinek tanácskozási jogot adni bárkinek, avagy nem. Nem látom indokoltnak a tanácskozási jog megvonását, külön, adott esetben, akkor hogyha a polgármester az elıterjesztı, de az ülésvezetés jogosítványokból következıen sem. Térjünk vissza a 14. (2) bekezdésre, amit szintén nem fogadtak el. Véleményem szerint a rendeletalkotás az egy nagyon szublimált, nagyon magas szintő jogi munka. Nem véletlenül tanítják, vagy oktatják ezt kodifikáció címén is. Ez egy elég komoly körültekintést igénylı munka és kellı idıt igényel, kellı hivatali szakmai elıkészítı munka nélkül szerintem nem végezhetı el. Ezért sürgısséggel tárgyalni jó felelısséggel, mint ahogy a jelenlegi SzMSz-ben erre nincs is lehetısége sürgısséggel való tárgyalásnak szerintem ez a munka nem végezhetı el. Lehet itt még tovább menni, de szerintem azok, amit a frakció elfogadott elég triviális jogszabálysértések voltak, de én azt gondolom, hogy ezt a dolgot lehet, hogy jó lenne egy késıbbi egyeztetés keretében tisztázni, mert az SzMSz ha úgy vesszük az önkormányzati mőködésnek egy olyan alap statútuma, amely elırevetíti, és viszonylag hosszútávra meghatározza ennek a munkának a kereteit. Tehát nem biztos, hogy érdemes lenne azzal kezdeni, hogy mőködési operációs problémákat okoz. Ez a véleményem errıl, de ha kívánják, végigmegyünk az összes ponton, de nem nagyon lenne szerencsés retirálni. Tétényi Éva: Akkor konkrétabban kérdezem Jegyzı urat. Törvényességi észrevétel miatt a napirendet le lehet venni. Törvényességi szempontból alkalmasnak tartja-e az anyagot vagy nem? Dr. Marosi György: Én nem tartom alkalmasnak. Tétényi Éva: Ez azt jelenti, hogy automatikusan lekerül a napirendrıl? Dr. Marosi György: Nem jelenti azt, hogy automatikusan lekerül, ettıl függetlenül szavazhatnak róla, el is fogadható, de hát ennek meg van az a következménye, hogy adott esetben hasonlókkal fog szembesülni a Testület a Közigazgatási Hivatal részérıl is, ugye a Közigazgatási Hivatal mőködése az helyreállt. Tétényi Éva: Rögtön megadom a szót Pócsföldi úrnak, de elıtte azt javaslom, és majd az elıterjesztıt kérem, hogy miután együttmőködésre törekszenek - és teljesen egyetértek abban, hogy az SzMSz az egész mőködésünket szabályozza és, miután az én részemrıl semmi 12
13 akadálya sincs ennek, ezt most vegyék le napirendrıl, szavazzuk meg a régi SzMSz szerint a bizottságokat, illetve bizottsági tagokat, hogy minél hamarabb elindulhasson a munka, és úgy, ahogy az alpolgármesterek esetében is szeretnének egy egyeztetést, úgy azt kérem, hogy ezzel együtt az SzMSz módosítást is tárgyaljuk meg. Megkérem az elıterjesztıt, hogy gondolkodjon el rajta. Addig felkérem Pócsföldi urat, mondja el véleményét. Pócsföldi József: Köszönöm szépen a szót Polgármester asszony. Az az észrevételünk az anyaggal kapcsolatban, hogy idıben, 8 nappal ezelıtt eljuttattuk az elıterjesztést, ezzel nem lehet semmi probléma. Jogilag ez szerintünk rendben van, kifogástalan, a célszerőséget lehet, hogy esetenként másképp látjuk. Véleményünk szerint, jogászokkal való egyeztetés után azt mondhatjuk, hogy ez így rendben van. Köszönöm. Tétényi Éva: Pócsföldi úrnak azért elmondom, hogy a Jegyzı a törvényesség ıre, és ha ı azt mondja, hogy ez aggályos, akkor nem biztos, hogy igaz, amit Önnek mondtak, vagy állítottak. Nyíri Attila úr következik. Nyíri Attila: Köszönöm Polgármester asszony, én is azt javasolnám, hogy vegyük le napirendrıl ezt a pontot. Ha kell, kifejtem álláspontomat errıl a témáról, de igazán nem szeretném, mert lehet, hogy képviselıtársaimat elgondolkodtatásra kényszeríteném, vagy szembesíteném néhány olyan dologgal, amivel most nem kellene szembesülni. Tétényi Éva: Megkérdezem az elıterjesztıt, hogy ezzel a felajánlással, illetve ezzel a lehetıséggel élve, hogy ezt a következı ülésre be tudjuk vinni az alpolgármesterekkel együtt, visszavonja-e vagy fenntartja-e az elıterjesztést. Steindl Balázs: Szeretnék 10 perc szünetet kérni, hogy ezt eldöntsük. Szünet következett. A szünet után folytatódott az ülés. Tétényi Éva: Akkor megkérdezem az elıterjesztıt, hogy ezzel a javaslattal, hogy ezt újra napirendre tőzzük a következı ülésen úgy, hogy elıtte egyeztetünk, fenntartja-e vagy visszavonja? Steindl Balázs: Fent kívánjuk tartani ezt a javaslatot. Jegyzı úr észrevételeit, amelyek nem voltak törvénybe ütközıek, azokat, ha netán törvényességi akadályba ütközne - akkor nyilván errıl majd lesz egy vélemény -, eszerint fogjuk módosítani az SzMSz-t. Kérem, hogy ezt szavazzuk meg. Tétényi Éva: Esztergom város választópolgárainak azt a tájékoztatást kell adnom, hogy tudomásomra jutott, hogy több millió forintért, az itt ülı képviselık egy fuvarozási cégnek adtak megbízást azért, hogy az elızı SZMSZ-t, amit most módosítani kívánnak, létrehozzák. Ezt egy kicsit furcsának találom, fıleg akkor, amikor az óvodákban nincs érintésvédelem elrendelve. Tehát a gyermekeink életét teszik kockára, és utána ilyenekre költik a pénzeket. Tudomásul veszem. Felkérem a képviselıket, szavazzanak errıl. Steindl Balázs: Ezt az SzMSz-t a frakció együtt állította össze. Nem tudom, milyen szerzıdésrıl beszél. Szeretném megkérni, hogy ezt a lélegeztetı gépes példát, amit mond, hogy az iskolákban és a kórházakban mennyi ilyen van, legyen szíves a hangulatkeltés szempontjából is mérlegelje, mert nem errıl van szó. Mi ezt kidolgoztuk nem tudom milyen 13
14 cégre gondol elküldtük 8 napja. 8 nap alatt lett volna mód és alkalom arra, hogy együtt találkozzunk, és ezt végigbeszéljük. Jegyzı úrtól kaptunk egy észrevételt, amelyik törvénybe ütközı, azt természetesen nem tettük bele, a többi észrevételt pedig átgondoltuk. Ha lesz ezzel kapcsolatban valami észrevétel, azt természetesen módosítjuk. Tétényi Éva: Döbbenettel hallom, hogy pont azt az ülésvezetést kifogásolja, amiben eddig 10 éve a város lakossága szembesült. A magam részérıl nem kívánnám ezt folytatni, hogyha nem kényszerítenének erre. Azt viszont, hogy ez nem lenne törvényellenes, Jegyzı úr elég világosan elmondta, hogy bizony ez törvénybe, illetve jogszabályokba ütközik. Megóvnám a Fidesz frakciót attól, hogy újabb olyan botrányba keveredjen, amit már sorozatosan elkövet. Most már nem a helyi Fideszrıl, hanem a Pártról van szó. Ez az Önök döntése, s amennyiben ezzel nem kívánnak élni, felteszem szavazásra a kérdést. Aki azt gondolja, hogy ez az SZMSZ módosítás így elfogadásra kerüljön, az igent nyomjon, aki úgy gondolja, hogy nem, az nemmel szavazzon. Kérem, szavazzanak. Megállapítom, hogy 6 nem, 9 igen szavazattal elfogadták a rendeletalkotási javaslatot. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete megalkotja Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 32/2010. (.) esztergomi ör. rendeletét a Képviselı-testület és szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról. A rendelet a jegyzıkönyv melléklete. Tétényi Éva: Van egy határozati javaslat, ami úgy szól, hogy a Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy a 2. számú mellékletet a képviselıi fogadóórára vonatkozóan a képviselıkkel lefolytatott egyeztetés után november 30-áig alkossa meg. Amennyiben támogatják, igennel szavazzanak, ha nem kívánják támogatni, nemet nyomjanak. Kérem a szavazást. A Képviselık 4 nem, 10 igen és 1 tartózkodással megszavazták a határozati javaslatot. Tétényi Éva: Azt még el kell mondanom, hogy ne gondolják képviselı urak, hogy minden olyan dolgot, ami törvényellenes aláírok, ezért rögtön a Közigazgatási Hivatalhoz ezt törvényességi észrevétel miatt fel fogom küldeni, és megvárjuk, hogy ık erre mit mondanak. Batyikné Csıke Ágnes Erzsébet: Elnézést kérek, mellé nyúltam, két szemüveggel dolgozom, és a nem gombot szándékoztam megnyomni. Amennyiben lehetséges, ha lehet, új szavazást kérnék, hogy megfelelı módon tudjak szavazni. Tétényi Éva: Miután lehetıség van arra, ha kérik, hogy újra szavazzunk, akkor újra kérem, hogy szavazzanak. Steindl Balázs: Megköszönöm én is ha elküldi, és törvényességi vizsgálat alá esik. Mindannyiunk megnyugtatására fontos. Tétényi Éva: Kérem, újra szavazzunk csak a határozatról. 5 nem, 9 igen, 1 tartózkodással ezt elfogadtuk. 14
15 A Képviselı-testület 9 igen, 5 nem szavazattal, l tartózkodással elfogadta a határozati javaslatot. 466/2010. (X.21.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felkéri a polgármestert, hogy az új Szervezeti és Mőködési Szabályzat 2. számú mellékletét, a képviselıi fogadóórára vonatkozóan, a Képviselıkkel lefolytatott egyeztetés után november 30-áig alkossa meg. Felelıs: Tétényi Éva polgármester Határidı: november Napirendi pont: Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testülete állandó bizottságainak megalakítása Tétényi Éva: Az állandó bizottságok megalakítására Steindl Balázs nyújtott be javaslatot, valamint én magam is egy módosító javaslattal élnék. Amennyiben az elıterjesztı szóban kíván valamit hozzáfőzni az elıterjesztéséhez, kérem tegye meg, utána én is ismertetem a javaslatomat. Steindl Balázs: Mielıtt a Fidesz frakció kialakította volna az állandó bizottsági tagságot, Önt is megkerestük, és a listán bejutott képviselıket is. Erre azt a választ kaptuk, hogy mi mutyizunk, amit nem értünk, mivel a Parlament alakuló ülése elıtt is a pártoknak szokása összeülni, hogy ezt a kérdést megvitassák és kialakítsák a bizottsági szerkezetet, hiszen a képviselı a bizottsági szinteken keresztül képviseli a választópolgárokat. Ez egy nagyon fontos színtér. Lényegesnek tartottuk volna, hogyha összeül mindenki, és megbeszéljük. Egy hete jártunk Önnél, és akkor ezt a javaslatot Ön elé tettük, de azóta nem kaptunk választ. Most pedig egy elıterjesztésben látjuk. Szerencsének tartottam volna, ha errıl is tudtunk volna egyeztetni. Tétényi Éva: Én is szerencsésnek tartottam volna, hogyha sikerült volna egyeztetnünk. Személy szerint minden képviselıvel, aki hajlandó volt velem szóba állni, az egyeztetés megtörtént. Tehát azt tudom mondani, hogy személy szerinti egyeztetések történtek. Jegyzıkönyv készült a mi frakció egyeztetésünkrıl, de én magam kikértem azt a hangot, amivel a frakció megpróbál nyomást gyakorolni a polgármesterre. Amennyiben ez az együttmőködés, ami úgy látszik, hogy nem fog létrejönni legalábbis a mai nap folyamán nem, pedig reményeim voltak erre azt tudom mondani, hogy levélben érintkezünk, hiszen a megkeresés kizárólag levelezés útján történt. Az elsı szóbeli kérdésre lehetıséget biztosítottam arra, hogy beszélgessünk. Stámusz Andrea: Csak jelezni szeretném, hogy engem nem keresett meg senki a bizottsági tagságokat illetıen, és úgy tudom, hogy Zentai-Plajner Zsoltot aki lemondott a mandátumáról, sem kereste senki a Fidesz frakció részérıl. Nyíri Attila: Én is közlöm, hogy igazából engem sem keresett meg senki, nincs tudomásom róla, hogy valaki felkért volna valamilyen tisztségre, vagy valamit ajánlott volna a Fidesz frakció részérıl. 15
16 Batyikné Csıke Ágnes: Engem a Fidesz frakció részérıl megkerestek. Én erre az egyeztetésre nemet mondtam, mert úgy gondoltam, hogy ez egy közös egyeztetés a Testület részérıl minden jelenlévıvel. Második alkalommal is megkerestek, amikor tájékoztattak arról, hogy a Fidesz frakció milyen javaslattal áll elı. Én ezt meghallgattam, megköszöntem a tájékoztatást. Ennyi történt. Steindl Balázs: Zentai urat, amikor még úgy volt, hogy Zentai úr kerül be a Testületbe, Meggyes Tamás képviselı úr kereste, és Stámusz Andreát is kerestük, csak nem vette fel a telefont - én így tudom. Nem lett összehívva Polgármester asszony által az öt párt képviselıje, és nem egyeztettünk errıl közösen, hanem itt a testületi ülésen próbálunk egyezségre jutni. Ezt már régen le kellett volna tárgyalni. Tétényi Éva: Rokoni szálak főznek Steindl Balázs úrhoz, nem titok, azonban mégis azt kell mondanom, hogy nem állít mindig igazat, és ezt nem is kívánom személyes vitává tenni. Stámusz Andrea: Általában vissza szoktam hívni azokat, akik hívnak, nem tudom esetleg magántelefonszámról hívták, és az nem írta ki a számot. Ha annyira el akartak volna érni, talán többször meg kellett volna csöngetni a telefonomat, mert ha nem vettem föl, valószínőleg éppen dolgoztam, elıadást tartottam. Késıbbiek folyamán, ha munkaidın kívül hívnak felvettem volna. Dr. Marosi György: Eljárásjogi kérdést vetnék fel, illetve figyelmébe ajánlanám mindenkinek, hogy van egy Fidesz frakció által beterjesztett bizottsági struktúrára vonatkozó javaslat, illetıleg van Tétényi Éva polgármester asszony által a jelenleg hatályos SZMSZ szerinti bizottsági elnevezéssel beterjesztett javaslat. Visszautalnék az iméntire, és amiért azt gondoltam, hogy jogszabálysértı az SZMSZ és ezt nem fogadta el a Fidesz frakció, például jogalkotásról szóló szabályok szerint a kihirdetés napját rosszul határozták meg. Praktikus lett volna nem naptári naphoz kötni, hanem a hatálybalépést a kihirdetést követı napot kellett volna meghatározni. A kihirdetéssel kapcsolatban ettıl függetlenül vannak akadályok, mert Polgármester asszony jelezte, hogy ezt nem fogja aláírni ilyen szempontból. Tehát így nem lehet kihirdetni. Azt gondolom, hogyha ebben a Fidesz frakció által beterjesztett bizottsági struktúra és személyek vonatkozásában érvényes testületi határozat születik, azt csak úgy lehet határozati javaslattal ellátni, hogy amennyiben az SZMSZ hatályba lép, tehát ehhez igazodik. Egyébként minden marad a régiben. Tétényi Éva: Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy a Fidesz elıterjesztése alapján nem lehet a bizottságokat most ilyen összetétellel elindítani. Az együttmőködés értelmében a régi SZMSZ szerinti felosztásban készítettem egy módosító javaslatot. A módosító javaslatnak az a lényege, amit személy szerint azokkal a képviselıkkel, akiket el tudtam érni, illetve hajlandók voltak szóba állni, egyeztetésre került, hogy a Pénzügyi és Ellenırzı Bizottság elnökének a mindenkori ellenzék képviseletében Nyíri Attilát miután annyira ragaszkodtak hozzá, hogy alpolgármester legyen javaslom. Tagjai: Meggyes Tamás, Zoltai Dániel és Juhász István. A Közjóléti Bizottságba Németh József elnökletével Batyikné Csıke Ágnes Erzsébet, Stámusz Andrea és Ivanov Mihályt javaslom. A Kisebbségi Bizottság elnökének Stámusz Andreát, Batyikné Csıke Ágnes Erzsébetet, Németh Józsefet és Pócsföldi Józsefet, a Városfejlesztési Bizottság élére Juhász Istvánt javaslom, Petróczy Gyula, Pál György és Zoltai Dániellel. A Környezetvédelmi Köztisztasági és Közrendi Bizottság élére Pál Györgyöt javaslom, Petróczy Gyula, Németh József, Ivanov Mihály összetétellel. Az Oktatási és Ifjúsági Bizottság vezetésére Batyikné Csıke Ágnes Erzsébetet kértem fel, Bánhidy Vajk, Kálmán Sándor, Stámusz Andrea közremőködésével. A Kulturális és Sport Bizottság élére Bánhidy Vajkot 16
17 javaslom, Kálmán Sándor, Juhász István és Pál György tagságával. A Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottság élére Zoltai Dánielt, Nyíri Attila, Pócsföldi József és Steindl Balázs részvételével. Javaslatomat úgy alakítottam ki és állítottam össze, hogy mindenhol biztosítva legyen a Fidesz frakció többsége. Minden elnöki pozíciót úgy próbáltam meg kialakítani, hogy azok a fiatal, tettre kész emberek vezessék azokat a bizottságokat, akikkel jól tudok majd együtt dolgozni. Van még egy kipontozott hely, ahol majd azt a civil kontrollt szeretném bevenni ezért négytagúak a bizottságok amit a város illetve a különbözı egyesületek illetve mandátumot nem kapott, de az Esztergom város életében jelentıs szerepet betöltı civilek fognak betölteni. Ez a javaslatom, gondolom elég korrekt, megfelel a jelenleg érvényben lévı SZMSZ-nek, így kérem, hogy ezt a módosító indítványt fogadja be a Fidesz frakció, amennyiben tényleg fenntartja azt, hogy szeretne együttmőködni. Petróczy Gyula: Kérdésem, hogy a mi javaslatunkban szerepeltek úgynevezett részönkormányzatok. Ön ezekkel az elıterjesztésekkel miért nem ért egyet? Tétényi Éva: Azért, mert az egy következı napirendi pont. Jelenleg ugyanis nincsenek részönkormányzatok létrehozva, tehát azt meg kell szavazni és utána szavazunk a részönkormányzatok összetételérıl. Ez most csak a bizottságokról szól. Petróczy Gyula: A mi elıterjesztésünkben együtt szerepelt, azért kérdezem csak. Tétényi Éva: Ahogy hallottuk, ehhez még nincsenek meg a jogszabályi elıírások, de errıl nyugodtan beszélhetünk. Dr. Marosi György: Még egyszer megismételném, a szavazás módjával lenne egy észrevételem, elıször a módosító javaslatról kell szavazni, azt követıen kell a Fidesz frakció javaslatáról. Mind a kettıt függı feltétellel ellátva, hogy amennyiben az SZMSZ hatályba lép. A másiknál, a módosító esetében pedig, hogy amennyiben az ilyen és ilyen számon beterjesztett SZMSZ nem lép hatályba. Tétényi Éva: Ez egy jogi formula. Megkérdezhetem a másik elıterjesztıt, hogy ezzel a kitétellel szavazzunk, vagy elfogadja a módosító indítványt. Steindl Balázs: Amit Jegyzı úr mondott, azzal a kitétellel elfogadom. Tétényi Éva: Elıször a módosító indítványról szavazunk. Aki az általam felsorolt és a jelenleg hatályos SZMSZ szerinti bizottsági felosztással, illetve a tagokkal egyetért hogy minél hamarabb kezdıdhessen meg a közös munka kérem, igennel szavazzon, aki ezt ellenzi, nemet nyomjon. A szavazás eredménye 9 nem, 5 igen, 1 tartózkodás, tehát elvetették ezt a javaslatot. Megkérdezem, hogy a Fidesz frakció által feltételekhez kötött javaslatot ki fogadja el. Ez természetesen azt vonja maga után, hogy nem tudnak elkezdıdni a bizottságok mőködése, tehát továbbra sem tud az Önkormányzat normálisan mőködni. Aki egyetért, igennel szavaz, aki ellenzi, nemmel. Kérem, szavazzanak. A képviselık 4 nem, 10 igen szavazattal, 1 tartózkodással - feltételekkel - elfogadták. A Képviselı-testület 10 igen, 4 nem, 1 tartózkodással a következı határozatokat fogadta el. 17
18 467/2010. (X. 21.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Képviselı-testület megbízatásának idıtartamára állandó bizottságainak összetételét a következık szerint határozza meg: Pénzügyi Ellenırzı, Ügyrendi és Tulajdonosi Bizottság Elnöke: Steindl Balázs Tagjai: Meggyes Tamás Zoltai Dániel Közjóléti Bizottság Elnöke: Németh József Tagjai: Batyikné Csıke Ágnes Erzsébet Ivanov Mihály Steindl Balázs Kisebbségi Bizottság Elnöke: Batyikné Csıke Ágnes Erzsébet Tagjai: Németh József Pócsföldi József Városfejlesztési Bizottság Elnöke: Juhász István Tagjai: Petróczy Gyula Pál György Ivanov Mihály Városüzemeltetési Bizottság Elnöke: Ivanov Mihály Tagjai: Petróczy Gyula Németh József Stámusz Andrea Oktatási és Ifjúsági Bizottság Elnöke: Pál György Tagjai: Kálmán Sándor Bánhidy Vajk Kulturális és Sport Bizottság Elnöke: Kálmán Sándor Tagjai: Bánhidy Vajk Pál György Juhász István Közbeszerzési Bizottság Elnöke: Stámusz Andrea Tagjai: Pócsföldi József Zoltai Dániel Steindl Balázs 18
JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14.
Ügyszám: 289-8/2013. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2013. február 14. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község
Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:
JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 21-én megtartott rendkívüli ülésérıl.
JEGYZİKÖNYV Készült Kaposújlak Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. október 21-én megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Balazsiné Balaskó Mária képviselı Gál László képviselı Lecsı Péter
Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve március 08. rendkívüli ülés
Felsılajos Község Önkormányzata II/33/6/2013. Képviselı-testületi ülés könyve 2013. március 08. rendkívüli ülés Az ülésen hozott rendelet száma és tárgya: Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének
A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai:
2. Tevékenységre, mőködésre vonatkozó adatok Közzétételi egység: Döntéshozatal, ülések A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai: A képviselı-testület döntéshozatalának eljárási szabályait
SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT
Szeged Megyei Jogú Város Idısügyi Tanácsa (továbbiakban: IT) figyelemmel a létrehozása óta eltelt idı tapasztalataira, a korábbi és 2003-ban elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatát visszavonja és
/ sz. példány
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült 4 példányban! /2012. 1. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. április
JEGYZİKÖNYV. Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete október 16-án megtartott alakuló ülésérıl.
JEGYZİKÖNYV Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. október 16-án megtartott alakuló ülésérıl. Jelen vannak: Csordás Julianna képviselı Harangozó Csaba képviselı Kaponya Sándor
JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2012. június 12.
Ügyszám: 114-28/2012. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2012. június 12. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község
Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
1-12/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 10-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala
Az Ügyrendi és Sport Bizottság ülésérıl készült jegyzıkönyv október 24.
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi és Sport Bizottsága I/1209/33/2012. Az Ügyrendi és Sport Bizottság ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. október 24. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 24/2012.
/ sz. példány
Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 1289-30/2014. 1. sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014.
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban! /2012. 1. sz. példány
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban! /2012. 1. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. június
Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Nemzetiségi Bizottsága
Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Nemzetiségi Bizottsága JEGYZŐKÖNYV a Nemzetiségi Bizottság 2017. január 26-án 16:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Az ülésen megjelentek: Nem
JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 12-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRİL
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. 2925-10/2011. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 12-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI
Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének november 28-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl
01/218-31/2011. JEGYZİKÖNYV 2011. november 28-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Méreg János alpolgármester,
372-31/2013. 4. sz. példány
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban 372-31/2013. 4. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2013. DECEMBER
JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK MÁRCIUS 5-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRİL
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. 6281-3/2009. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. MÁRCIUS 5-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRİL
2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl
Pilisszentlászló Község Önkormányzat Képviselı-testülete Szám: 12/2010. Határozatok száma: 49-58 /2010. Rendeletek száma: 9 /2010. JEGYZİKÖNYV 2010. október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Napirendi
Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık
Szám: IV. 170-15/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2011. október 19-én (szerdán) 8 óra 20 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott rendkívüli
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom Város, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban! / sz.
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom Város, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban! 1153-26/2012. 1. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK
JEGYZİKÖNYV. Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat február 22-én, du órakor megtartott ülésérıl
Szám: 83-1/2011. JEGYZİKÖNYV Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 22-én, du. 15.00 órakor megtartott ülésérıl Jelen vannak: Megjegyzés: Oláh József, elnök, Horvát
Halmay György bizottsági elnök
V e s z p r é m M e g y e i J o g ú V á r o s Önkormányzata Közgyőlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének
1. Döntés egyes korlátozottan forgalomképes ingatlanok értékesítésre történı kijelölésérıl
JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottsága, Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága, Városstratégiai és Városmarketing Bizottsága valamint Közjóléti Bizottsága
A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje
A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje (Az Ügyrendet a Tanács 7/2012.(IV.24.) számú határozatával fogadta el) A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. augusztus 9-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: 11-26/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Magyarpolány és Kislıd Községek Önkormányzatai Képviselı-testületeinek 2009. november 23-án 16 óra 30 perckor kezdıdı együttes, nyílt ülésérıl. Az ülés
Hirka Tamás: Tehát minden egyes csabai kolbász után termékdíjat kell majd fizetni?
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2007. november 13-án az Ügyrendi és Ellenırzési Bizottság nyilvános ülésén Jelen vannak: Vrbovszki Viktor, a bizottság elnöke Hirka Tamás bizottsági tag Hrabovszki György
Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje
Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról
TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez
TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. február 8-án - pénteken - de. 10,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület rendkívüli
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2012. augusztus 1-én 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak:
JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK MÁRCIUS 17-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRİL
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. 6281-4/2009. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. MÁRCIUS 17-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRİL
J e g y z ı k ö n y v
J e g y z ı k ö n y v amely készült 2010. június 09-én 18 óra 00 percre kitőzött, 18 óra 23 perctıl kezdıdıen a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott, Pilis Város Önkormányzata Képviselıtestületének
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71.
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71. Ikt.szám: IV. 191-4/2013. JEGYZİKÖNYV amely készült 2013. augusztus 6-án (kedden) 15
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV.50-4/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl.
TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fı u. 88. 143-16/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 28-án megtartott ülésérıl. 2 TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE
J e g y z ı k ö n y v
1. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 31-én (hétfın) 14: 00 órakor tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tóth Ferenc polgármester Fehér István
Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-10/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban! 1153-29/2012. 1. sz.
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban! 1153-29/2012. 1. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012.
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
2/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 18-án 15.30 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó
372-6/ sz. példány
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban 372-6/2013. 1. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2013. február
Döntéshozatal, ülések
Döntéshozatal, ülések A képviselı-testület müködése A képviselı-testület - A képviselı-testület tagjainak száma: 10 fı a polgármesterrel együtt, aki a képviselı-testület határozatképessége, döntéshozatala,
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. május 27-én megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Berecz Pál képviselı Dr. Árva-Lóky Zsófia képviselı
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-6/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808
JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK OKTÓBER 17-ÉN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRİL
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. 2937-20/2010. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. OKTÓBER 17-ÉN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRİL
JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. április 17.
Ügyszám: 9-31/2014. JEGYZİKÖNYV nyilvános ülésérıl 2014. április 17. Szıc 2014 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Szıci Mővelıdési Ház Szıc, Kossuth L. u. 41. Az ülés idıpontja: 2014.
Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének április 18-án megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai
Száma: 9004-1/2012. Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 18-án megtartott r e n d k í v ü l i ülésén hozott határozatai Határozat száma Határozat tárgya Kód 174/2012. (IV.
Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének árpilis 10-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl
01/103-12/2013. JEGYZİKÖNYV 2013. árpilis 10-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,
JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 3/2011. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2011. április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 17-19. TARTALOMJEGYZÉK 17/2011.(IV.19.)
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. április 30-án megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Harangozó Csaba képviselı
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
1-4/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. február 3-án 9.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó
Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl
01/38-18/2012. JEGYZİKÖNYV 2012. július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106-1/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2010. február 09-én megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen
Dr. Cseke László könyvvizsgáló
Szám: IV.110-5/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Közgyőlésének 2014. április 30-án (csütörtökön) 8 óra 10 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl. Jelen vannak: Horváth
JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. október 12-én 15.00 órai kezdettel megtartott alakuló ülésérıl
Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon 68/425-000 Fax: 68/526-331 13/2010 JEGYZİKÖNYV Készült: Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010.
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 6. sz.
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 6. sz. JEGYZİKÖNYV Bér Község Önkormányzat Képviselı-testülete 2010. február 15.én megtartott zárt ülésérıl. Az
H A T Á R O Z A T O K
H A T Á R O Z A T O K amely készült a Kulturális, Oktatási, Sport és Kommunikációs Bizottság 2014. január 23.-án 17 óra 20 perces kezdettel, a Pilisi Polgármesteri Hivatal (2721 Pilis, Kossuth Lajos út.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÉRDEKEGYEZTETİ, KÜLKAPCSOLATI ÉS EGYHÁZÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 986/2014. Postacím: 5601 Pf. 112.
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. április 9-én - kedden - du. 17,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület rendkívüli
ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester
ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Kakas Béla polgármester Tárgy: Sándorfalva-Szatymaz Szennyvíz-, Csatorna Beruházó Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Melléklet:
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 18. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 18. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 151/2007./XII.28./.kt.határozat: 152/2007./XII.28./kt.határozat: 153/2007./XII.28./kt.határozat: 154/2007./XII.28./kt.határozat:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi március 5. napján tartott ülésérıl
562-6/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. március 5. napján tartott ülésérıl
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 11/2008. (II.13.) kt. határozat: A 2008. február 13-ai ülés napirendjének elfogadása. 12/2008. (II.13.)
JEGYZİKÖNYV. Simon Attiláné, a Wunderland Óvoda vezetıje.
Iktatószám: IV. 136-2/2015. JEGYZİKÖNYV Amely készült 2015. február 24-én (kedden) 15 órakor a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testületének az Ifjúsági Cserkészházban (Szekszárd, Hrabovszki
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi, Településfejlesztési, Ügyrendi és Környezetvédelmi Bizottságának 2010. november 22-én (hétfın) 16.00 órai kezdettel megtartott ülésérıl 1 Az ülés
2925-7/2011. JEGYZİKÖNYV
2925-7/2011. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL 1 Jegyzıkönyv Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. március
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104
JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a megválasztott képviselık közül 12 fı jelen van. A rendkívüli ülést megnyitja.
JEGYZİKÖNYV Készült: A Képviselı-testület 2007. augusztus 15-i rendkívüli ülésérıl. Vecsés, Szent István tér 1. (Kezdés idıpontja: 15 óra) Jelen vannak: Balogh Csongor, Dabasi János, dr. Gerencsér Balázs,
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA
Iktatószám: IV. 110-17/2012. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV Amely készült Közgyőlése Humán Bizottságának 2012. december 27-én 9 órakor a Polgármesteri
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottsága I/2-48/2009. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv 2009. december 16. Az ülésen hozott határozatok száma és
M E G H Í V Ó november 9. (kedd) napjára órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (4) bekezdése alapján
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
1-23/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. december 27-én 8.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala
JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os szoba
JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottságának, 2014. május 29-én 7.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri
/ sz. példány
Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület
Községi Önkormányzat RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-92012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült 2012. május 3-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselıtestület
JEGYZİKÖNYV. Helyszín: 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. Polgármesteri Hivatal tárgyalóterme
JEGYZİKÖNYV Készült: Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselıtestület Pénzügyi Bizottságának 2013.06.19-i ülésérıl. Helyszín: 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. Polgármesteri Hivatal tárgyalóterme
JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl október 11.
Ügyszám: 9-146/2012. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2012. október 11. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község Önkormányzata
J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2007. június 13-án megtartott ülésérıl.
TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fı u. 88. 263-7/2007. J E G Y Z İ K Ö N Y V Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2007. június 13-án megtartott ülésérıl. 2 TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 17. sz.
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 17. sz. J E G Y Z İ K Ö N Y V Vanyarc Szirák Bér Községek Önkormányzatainak inek együttes ülésérıl 2012.augusztus
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 27. sz.
a 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 27. sz. JEGYZİKÖNYV 2010. november 30-án megtartott zárt ülésérıl. Az ülés helye: Tanácskozó-terme, 3045. Bér, Petıfi út 32. Készült:
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 240-5/2012 Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808
Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Szám: IV.535-3/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 10-én (pénteken) 9 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott ü l é s
Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Csonka József Dr. Pálinkási
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános ülésérıl. 2012. szeptember 13.
Ügyszám: 9-132/2012. JEGYZİKÖNYV nyilvános ülésérıl 2012. szeptember 13. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Nyirád-Szıc Községek Körjegyzısége Nyirád, Szabadság u. 3.
EMLÉKEZTETİ. a 2009. május 11-12-i EVDSZ Szövetségi Vezetıségi ülésrıl
EMLÉKEZTETİ a 2009. május 11-12-i EVDSZ Szövetségi Vezetıségi ülésrıl Helyszín: Hotel Római tárgyalóterme, Budapest, 1039 Szent János u. 16. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint Levezetı elnökök: Gál Rezsı
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. ifj. Kovács György elnök-helyettes, Kovács György képviselı
Szám: IV.128-2/2015. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2015. február 25-én (szerdán) 9 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott
A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 24-tıl
A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2002. május 24-tıl 1. SZAVAZÁSI KÉRDÉSEK Szavazati joggal a Magyar Aktuárius Társaság (továbbiakban Társaság vagy MAT) tagjai és
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Ikt. szám: IV. 84-11/2009. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Jogi és Ügyrendi Bizottságának
Simon Roland képviselı távolmaradása okát elıre jelezte.
1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587, Fax:87/550-038. Szám: 39-1/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 13-án 17,00 órakor kezdıdött nyilvános ülésérıl.
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. december 28-án - pénteken - de. 10,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i e g y ü t t e s ülésérıl Hajdúdorog
Száma: /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V
Száma: 11947-1/2011. TERKA J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. május 13- án - pénteken - de. 8.30 órai kezdettel megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl
Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /
Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 2/2014. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. november 18-án 13 órai kezdettel
Köszöntötte a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács ülésén megjelent tagokat.
Szám: 101-1/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: 2012. április 24-én 9.00 órakor a Képviselıi Irodaház (Budapest Széchenyi rakpart 19.) V./570-es tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl Jelen vannak: Vargha Tamás