A székelyföldi fiatalok migrációja 1
|
|
- Vince Tóth
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A székelyföldi fiatalok migrációja 1 Bálint Gyöngyvér Kulcsszavak: migráció, elvándorlás, Székelyföld, fiatalok 1. Bevezetés A migráció az a társadalmi folyamat, amelynek hatása úgy a befogadó, mint a kibocsátó közegek, helyi társadalmak és közösségek mindennapjait és jövőjét is alakítja. Régóta köztudott és széles körben terjed az álláspont, miszerint a Székelyföld több mint másfél évszázada folyamatos kibocsátó közegként működik. Több jelentős elvándorlási hullámról is tudunk az elmúlt másfél évszázad folyamán: a XIX. század közepétől 1901-ig Románia, a század elején Amerika 2, a két világháború között a Kárpátokon túli román városok, a bécsi döntés után magyarországi városok, a szövetkezetesítést követően az új városok, 1985-től kezdődően pedig főként Magyarország 3 és néhány Nyugat-Európai ország képezte az elvándorlók célterületeit (Oláh 1996a) 4. A rendszerváltás azonban, a határok megnyitása révén, teljesen új lehetőségeket teremtett a migrációra: egész Románia szintjén megugrott és időközben át is alakult az elvándorlás mértéke és főbb jellemzői. Az 1989 utáni romániai migrációs trendeket Iris Alexe és szerzőtársai 2012-es migrációs ország jelentése (Alexe et al. 2012) alapján foglaljuk össze. A szerzők 6 migráció szempontjából elkülöníthető szakaszra osztják a rendszerváltást követő éveket között elsősorban etnikai (főként németek és magyarok) és politikai menekültjogot kérők migrációja zajlott között visszafogottabb, rövidebb időtartamú migrációk voltak jellemzőek (főként a nyugat-európai korlátozások miatt), ebben az időszakban a romániai magyarok többsége informálisan Magyarországon dolgozott, a romániaiak közül pedig nagyon sokan Törökországban és Izraelben, miközben továbbra is folyt a Franciaországba és Németországba irányuló körkörös migráció. A kilencvenes évek első felében a külföldi munkavállalás a lakosság kb. 5%-át érintette (Sandu et al. 2006, idézi Bodó 2009) között megnövekedett a Nyugat-Európa fele irányuló migráció (lecsökkent a nem EU- 1 A tanulmány eredeti, bővebb változata a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Székelyföld fejlesztésének és fenntarthatósági tényezőinek vizsgálata c. projektje keretében készült 2015-ben között fő a székely megyékből véglegesen Amerikába költözők száma (Venczel 1993, idézi Oláh 1996a ) nyarán Magyarországon menekültet (szinte mind magyarokat) tartottak nyilván (Cspeli és Závecz 1991, idézi Oláh 1996a) ban fő, 1989-ben pedig már romániai állampolgár kért menedékjogot a nyugati országokban (Horváth 2009) - az UNHCR Asylum Applications in Industrialized Countries , United Nations High Commisioner for Refugees-Population Data Unit adatai alapján. 1
2 tagországok irányába), új célországok jelentek meg, mint Olaszország, Spanyolország, Észak-Amerika (az utóbbi jóval kisebb mértékben). Ekkor már hosszú távú, kidolgozott stratégiák mentén történik a kivándorlás, többnyire illegálisan kerülnek ki a személyek, de Olaszország és Németország kezdi kidolgozni a legalizált toborzási politikáit. Erre a szakaszra jellemző, hogy a célország természetes tartózkodási hellyé válik, a migránsok beilleszkednek a többségi társadalomba ben eltörlik a vízumkényszert, ami megkönnyíti a kiutazást, lecsökkenti a migráció kockázatait és így az ezzel járó költségeket is. Ennek hatására között megnövekszik az emigráció, továbbra is a hosszú távú, letelepedési szándékú vándorlás a jellemző. Több nyugati ország, főként Olaszország és Spanyolország lehetővé teszi a hosszú távú hivatalos ott tartózkodást. Ekkor kezdenek a vidéki és Románia keletibb térségei is masszívan bekapcsolódni a migrációba. A külföldi munka tömegessé válik, a lakosság körülbelül egynegyede kapcsolódik be ebbe a folyamatba (Sandu et al. 2006, idézi Bodó 2009). Az EU-s csatlakozás után 2007-től megint megnő a kivándorlás, ugyanakkor tovább formalizálódik, legalizálódik a kint tartózkodás 5. Jellemző a hosszú távú migrációs szándék, de kedvező körülmények esetén a többség inkább visszatérne Romániába. A gazdasági válság nyomán lecsökkent az új emigránsok száma (2009-ben jóval alacsonyabb azok aránya, akik tartózkodási engedélyt kaptak), ugyanakkor a magas munkanélküliséggel társult recesszió 6 nem sokakat győzött meg, hogy hazatérjenek. Ilyen módon a következő években továbbra is magas a külföldre emigrált romániai állampolgárok száma. Az utóbbi évtizedben, ahogyan sok jelentős szociológus is rávilágít (pl. Castles és Miller 2009), az emberiség a migráció egy új korszakához érkezett. Ma már a világ népességének legalább 3 százaléka migránsnak tekinthető és úgy tűnik, lassan megdőlni látszik Ravenstein első és második klasszikus migrációs tétele is (Ravenstein 1885), miszerint a migrációs folyamatok fokozatosan, a földrajzi közelség logikája mentén alakulnak ki (a technológiai fejlődés, a migráció kultúrája, a migráns hálózatok kialakulása 7 és a kumulált okság 8 is nagyban hozzájárult ehhez a változáshoz). Ez köszön vissza úgy a székelyföldi migráció mértékének növekedésében, mind a térségből kivándorlók célországai tekintetében is: a 5 Ez a regularizációs folyamat az Eurostat-os adatsorokon is jól követhető, 2006-hoz képest 2007-re szinte megháromszorozódott az EU-27 területén élő romániai migránsok száma. 6 A gazdasági krízis hatása leginkább a hazaküldött pénzmennyiségeken mérhető, ugyanis 2008-hoz képest 2010-re ez 42%-al csökkent (Alexe et al. 2012) 7 Charles Tilly szerint a migráns hálózatok olyan interperszonális kapcsolatoknak a láncolatát jelentik, amelyek a migránsok, korábbi migránsok és a nem migránsok között szövődnek a származási és a célországban, a rokonsági, baráti kötelékeken és a kibocsátó, eredeti közösséghez fűződő szálakon keresztül (Massey et al. 2001). Ezek fokozzák a nemzetközi mozgás valószínűségét, mert csökkentik a költözés költségeit és kockázatát, valamint növelik a migráció várható hasznát. A migráns hálózatok a küldő társadalom egyre szélesebb rétegeire kiterjed és növeli a migráció növekedésének valószínűségét. 8 Erről jó leírást találunk Massey és munkatársai írásában (Massey at al. 2001). 2
3 korábbi döntő súllyal szereplő úgynevezett ütközőzónabeli (Kelet-Nyugat között húzódó) országok (Wallace et al. 2001) mellett az utóbbi évtizedben jóval hangsúlyosabban megjelennek a kontinens távolabbi országai is, elsősorban Németország, Olaszország és Anglia. Idővel a migrációra vállalkozók csoportja is átalakult: míg eleinte a romániai migránsok jellemzője a magas szakképzettség, felsőfokú iskolai végzettség, városi háttér, éves életkor volt, addig az utóbbi 15 évben (2002 után) a többség vidéki térségből kikerülő, alacsony végzettségű fiatal (15-29 éves) (Horváth 2009). Ezzel párhuzamosan a többnyire letelepedési típusú migráció is átváltozott elsősorban munkavállalási és tanulmányi típusú nem letelepedési szándékú tartózkodássá, miközben a migráció etnikai jellegét átvette a gazdasági (Horváth 2004). Mindezek Revenstein ötödik (nagyobb a vidéki migránsok aránya, mint a városiaké) és főként tizenegyedik migrációs alaptételét igazolják (Ravenstein 1885), amely szerint a migráció elsődleges indítéka gazdasági jellegű. Másfelől a migráció a korábbi időszakokhoz képest diverzifikálódik is, hiszen egyre több a női migráns és egyre többféle társadalmi kategóriát érint (Horváth és Anghel 2009). A migrációs folyamatok Székelyföldre (a statisztikai adatokban Hargita és Kovászna megyékre leszűkítve szerepelnek) és lehetőségek szerint a fiatalokra fókuszáló összegzése során mindvégig a külföldre irányuló migrációra fókuszálunk, hiszen ez az, ami a térségre leginkább jellemző. A tanulmány két nagyobb fejezetre tagolódik: elsőként az elérhető hivatalos statisztikai adatsorokat elemezzük, értékeljük és közelítjük a vizsgált térséghez, majd a térségi vonatkozású szociológiai és antropológiai vizsgálatok néhány lényegi eredményét igyekszünk megragadni. A tanulmányt egy rövid összegzéssel zárjuk. 2. Székelyföldi migráció a statisztikai adatok tükrében A vándorlással (migrációval) kapcsolatos statisztikai adatsorokat az elérhető adatforrások és ezek relevanciája alapján két alfejezetben tárgyaljuk. Elsőként a nemzetközi, elsősorban Eurostat-os adatbázisok alapján alakítjuk ki a romániai migránsokról alkotott általános képet, majd elsősorban a 2011-es népszámlálás végleges eredményei alapján vázolunk egy helyzetképet az ország és a két székelyföldi megye rövid- és hosszú távú nemzetközi migránsairól. 3
4 2.1. Romániai migráció a nemzetközi statisztikákban Az EUROSTAT 2012-es becslése szerint az EU-27 lakosságának 6,6%-a (megközelítőleg 33 millió fő) külföldi állampolgárságú személy, és 9,4%-a a határon túl született 9. De ahogyan az köztudott, a nemzetközi migrációra vonatkozó adatok ritkán pontosak. Ezt mi sem illusztrálja jobban, mint az 1. Táblázatban található adatsorok közötti különbség, amely egyfelől az Eurostat által nyilvántartott hosszú távú (1 évnél hosszabb idejű) legális nemzetközi migrációkat, másfelől pedig az INS (Institutul Național de Statistică Nemzeti Statisztikai Hivatal, Tempo idősoros adatok) által jegyzett végleges (hivatalosan bejelentett külföldi új állandó lakhely) vándorlásokat összesíti. A két hivatalos statisztikai adatsor közötti eltérés túlságosan nagy ahhoz, hogy azt feltételezhessük, hogy ilyen sokan mind visszatérnek az országba. Jogosnak tűnik tehát több romániai migrációs szakértő (pl.: Horváth 2004; Kiss 2013) állítása, amely szerint a romániai Nemzeti Statisztikai Hivatal a külföldre irányuló legális migrációknak is kevesebb, mint 10%-át regisztrálja. Tehát migráció tekintetében sokkal megbízhatóbbak a nemzetközi statisztikai adatsorok. 1. Táblázat. A vizsgált évben Romániából hosszú időre emigráltak/romániába bevándorlók száma (fő) EUROSTAT INS TEMPO Emigránsok Bevándorlók Vándorlási Vándorlási Emigránsok Bevándorlók egyenleg egyenleg Forrás: Eurostat 10, INS TEMPO adatbázis, saját számítás A legfontosabb adatforrás egy országban a népszámlálás. Így ha a 2011-es évet vesszük górcső alá, akkor azt látjuk, hogy a romániai végső népszámlálási adatok összesen fő (ideiglenes és hosszabb idejű) kivándorlót tartottak nyilván. Ezzel szemben az EUROSTAT az általa használt adatbázisok (különböző tagországok adatai, jelentései) alapján főre, vagyis ennek kicsivel több, mint kétszeresére becsüli az EU-27 többi tagállamaiban élő romániai migránsok számát Eurostat, Statistics in Focus, 31/2012 és Eurostat, Statistics in Focus, 34/ és 11 Forrás: EUROSTAT (online data code: migr_pop1ctz) 4
5 A Világbank 2010-ben 2,8 millió főre becsülte a romániai migránsok számát (a lakosság 14-15%-a), amelynek 57%-a Spanyolországra és Olaszországra koncentrálódik, de fő felettire becsülik a Németországba, Izraelbe, Magyarországra és az AEÁ-ba vándoroltak számát is (Alexe et al. 2012) Migráció a romániai népszámlálási adatok alapján A legutóbbi népszámlálás kivételével a korábbi időszakban végzett hivatalos népszámlálások adatfelvételeinek migrációs adatai nagyon nehezen hozzáférhetőek es országos népszámlálási adatokat találunk Dumitru Sandu és munkatársai tanulmányában (Sandu et al. 2004), amely fővel számol az ideiglenes (12 hónapnál kevesebb időre) külföldi migránsok kategóriájára. A Nemzeti Statisztikai Hivatal a 2002-es népszámlálás eredményeit ismertető bevezetőjében főt említ a hosszabb időre külföldön tartózkodó személyek esetére. Vasile Ghețău becslései szerint a külföldi (ideiglenes) migráció mértéke, amely a 2002-es népszámlálás alkalmával nem regisztrálódott kb fő, így a hivatalosan jelzett fővel együtt összesen migránst jelent 2002-ben (Ghețău 2007). Dumitru Sandu 2006-ra 2,5 millió főre becsüli a reális romániai emigránsok számát (Sandu 2006, idézi Horváth 2009). Korábbi évekre vonatkozó megyei szintű migrációs adatok hiányában a továbbiakban a es népszámlálás végleges adatsorait elemezzük (ez volt az első olyan népszámlálás, amelyet Románia az EU-s normák szerint hajtott végre). Ebben két összefoglaló táblázat nyújt információkat a romániai migráció helyzetéről: egyrészt a hosszabb időszakra (1 évet meghaladó periódus), másrészt az ideiglenesen külföldre távozókról tudunk meg korcsoportos, nemek és célország szerinti megyesoros adatokat A hosszú távú külföldi tartózkodások Romániában a 2011-es népszámlálás alkalmával főt (a 2002-es adat 4,6-szorosát), a két székelyföldi megyében pedig együttesen személyt jegyeztek, mint 1 évnél hosszabb időszakra külföldön tartózkodót. A székelyföldi megyékből hosszabb időszakra külföldre távozók nagyságát megbecsülendő, kiszámoltuk a migránsok össznépességen belüli arányait is korcsoportonként. A három vizsgált terület közül a jelzett arány Romániára a legmagasabb (3,6%), ezt Kovászna megye (2,6%), majd Hargita megye (1,1%) követi. A két megye és Románia korcsoportos megoszlásai azt mutatják, hogy országos szinten (16,6%) és Kovászna megyében (19,4%) a 12 pg. XI. (deplasări în străinătate) 5
6 25-29 éves, Hargita megyében pedig a éves korosztály aránya a legnagyobb (21,0%) a hosszú időre külföldre távozók kategóriájában. Az adatsorok azt is jelzik, hogy 2011-ben Romániában, Hargita és Kovászna megyében a hosszú távú migránsok közel egyharmadát a éves korosztály képezte. A hosszabb idejű külföldi tartózkodások célországait vizsgálva már sokkal kiemelkedőbbek a különbségek úgy a két székely megye, mint Románia között: míg Magyarország közel minden második (43,2%) Hargita megyei migránsnak a célországa, addig ez csak közel minden harmadik (29,3%) Kovászna megyei migráns esetében érvényes ben a legtöbb romániai (46,9%) és Kovászna megyei (38,7%) hosszú távon külföldön tartózkodó Olaszországban volt, Hargita megyében ez jóval alacsonyabb (18,7%). Spanyolország és Franciaország minkét székely megyében jóval kevésbé vonzó célterület, mint Romániában, Németország pedig pont fordítva, a Hargita és Kovászna régióban kedveltebb célpont. A hosszabb időre külföldre távozók körében nincs jelentős eltérés a nemi arányok tekintetében. A településtípusú bontást csak országos szinten ismerteti a Nemzeti Statisztikai Hivatal, a hosszabb időre külföldön tartózkodók 54%-a él városon Az ideiglenes külföldi tartózkodások Romániában a 2011-es népszámlálás alkalmával főt, a két székelyföldi megyében pedig együttesen személyt jegyeztek, mint ideiglenesen (1 évnél rövidebb időre távozó) külföldön tartózkodót. A hosszú időtartamra külföldön tartózkodó személyekkel együtt tehát a két megyében a migránsok száma főt tesz ki. Összevetve az ideiglenes és hosszú távú külföldi tartózkodásokat, továbbá azt látjuk, hogy míg Románia szintjén az ideiglenes tartózkodás a hosszú távúaknak valamivel több, mint a fele (52%), addig Hargita megyére ez pontosan fordítva van, vagyis a Hargita megyeiek valamivel több, mint kétszer (2,08-szor) annyian tartózkodnak ideiglenesen külföldön, mint amennyin hosszú távra mentek külföldre. Kovászna megyében nincs számottevő különbség a két adat között. Amennyiben a legveszélyeztetettebb, vagyis a éves korosztályt nézzük, azt kell látnunk, hogy Hargita megyében minden tízedik, Kovászna megyében pedig 100-ból 15 ebben a korban lévő fiatal emigráns (ideiglenes vagy hosszú távú). Romániára nézve ez az adat 100-ból 13,9 fő. A korcsoportos megoszlások hasonlóak a hosszú távú külföldi tartózkodásoknál leírtakhoz, ebben a migráns kategóriában is a évesek vannak túlsúlyban (43-49%). Az ideiglenes migráció célországait tekintve országos szinten nincs jelentősebb változás a hosszú távú migrációhoz képest. Hargita megyét tekintve az ideiglenes tartózkodás esetében 8,5%-al magasabb a Magyarországon, 5,9%-al a Németországban és jóval alacsonyabb az 6
7 Olaszországban és Spanyolországban tartózkodók aránya, mint a hosszú távú migránsok esetében. Kovászna megyében az ideiglenes migránsok közel fele Magyarországon, 16,4%-a Olaszországban és 14,5%-a Németországban tartózkodott a 2011-es népszámlálás idején. Az ideiglenesen külföldre távozók körében a férfiak mindhárom területen enyhén felülreprezentáltak a nőkhöz képest. A településtípusú bontásban egy igen jelentős eltérés figyelhető meg, hiszen az ideiglenes migránsok közel kétharmada (65,2%) vidéki. 3. Migráció a székelyföldi vonatkozású szociológiai és antropológiai kutatások tükrében Ebben az alfejezetben csak megemlítjük az erdélyi vonatkozású kutatásokat, részletesebben két kifejezetten székelyföldi fiatalokat vizsgáló tanulmány eredményeivel foglalkozunk után számos, elméleti, módszertani és területi behatárolás szempontból nem egységes és ezért szinte összehasonlíthatatlan szociológiai és kulturális antropológiai adatfelvétel készült, amely többnyire érintőlegesen tartalmazott székelyföldi migrációt, migrációs potenciált feltérképező témakört is. Ezekről több részletesebb összefoglalót is olvashatunk 13. Az elmúlt 25 év kutatásai közül a legkiemelkedőbbek: a KAM től napjainkig készült munkamigrációs kutatásai, az ELTE-UNESCO Minority Studies Kárpátprojekt és Kárpát Panel , a Balázs Ferenc Intézet (BFI) által készítetett 1997, 1999, 2000 és 2001-es adatfelvételek, Etnobarométer 2000, 2001, 2002, TÁRKI-BFI 2001-es migrációs kutatás, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet 2001, 2008, 2013-as adatfelvételei, az RMDSZ megbízásából a CCRIT által készített 2003-as országos kutatás, valamint a SEEMIG projekt keretében 2014-ben készült Hargita megyei és sepsiszentgyörgyi adatfelvételek. Ezek mellett számos kisebb, helyi léptékű és kevésbé formalizált keretbe illeszthető kutatás is készült, amelyek eredményeinek összefogására ebben a tanulmányban nem vállalkozunk. A továbbiakban csupán annak a 2014-ben Sepsiszentgyörgyön készült kérdőíves kutatásnak az eredményeit ismertetjük, amely a SEEMIG projekt keretében készült, majd az antropológia módszereivel feltárt migrációs gyakorlat jellemzőit és a mögötte meghúzódó motivációkat foglaljuk röviden össze A SEEMIG projekt keretében készült sepsiszentgyörgyi kérdőíves vizsgálat eredményei A SEEMIG a Délkelet-Európa transznacionális együttműködési program keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósult stratégiai projekt, Délkelet-Európa hosszabb távú migrációs és demográfiai folyamatait, illetve humán erőforrásait vizsgálta Kiss Tamás és Csata Zsombor 2004; Biró A. Zoltán és Bodó Julianna 2008; Bodó Julianna 2009 stb. 14 KAM - csíkszeredai székhelyű, korábban Kommunikációs és Antropológiai Munkacsoport néven ismert, ma KAM-Regionális és Antropológiai Kutatások Központja nevet viselő kutatóközpont. 7
8 között a munkaerőpiac, valamint a nemzeti és regionális gazdaságok szempontjából. A projekt keretében a térségben két nagy empirikus adatfelvételre került sor 2014 őszén, egyrészt Sepsiszentgyörgyön, majd Hargita megye szintjén. A Sepsiszentgyörgyön október között lezajlott, minden végzős középiskolásra 15 kiterjedő kérdőíves kutatás eredményeit a Bálint Gyöngyvér és Sólyom Andrea által írt kutatási jelentés alapján foglaljuk össze (Bálint és Sólyom 2014). A végzős középiskolások 43,2%-a nem tervez munkába állni a középiskola befejeztével, hanem a továbbtanulást választja, és további közel egyharmad (a középiskola után rögtön munkavállalást tervezők 56,8%-a) külföldi vendégmunkát szeretne vállalni a középiskola befejeztével. A fennmaradó, összesen 147 térségi munkavállalásban gondolkodó fiatal közül a legtöbben Sepsiszentgyörgyön (50 fő), Brassóban (27 fő) és más környékbeli településen (24 fő) terveznek dolgozni. Etnikai megoszlásokat vizsgálva úgy tűnik, hogy a magyar fiatalok nagyobb arányban (35,5%) választanák a külföldi vendégmunkát, mint a román nemzetiségű társaik (22,6%). A tervezett külföldi munkamigráció legfőbb célországai Németország, Anglia és Magyarország. A vendégmunka célországainak etnikum szerinti bontása azt jelzi, hogy a magyar fiatalok közel egyötöde (18,0%) továbbra is Magyarországban gondolkodik, de a többség (39,6%) elsősorban Németországban és Angliában (22,3%) vállalna leginkább munkát. A külföldi vendégmunka tervezett időtartamára vonatkozó kérdésre további 10%-a is válaszolt a diákoknak, ami arra utal, hogy ha nem is rögtön a középiskola után, de a középtávú jövőterveikben benne van a külföldi vendégmunka (így 40-45% körülire becsülhető a vendégmunkában gondolkodó aránya). Ezen fiatalok közel egyharmada 1 évnél rövidebb ideig, 40% néhány évet, 10% 5-10 évet dolgozna külföldön, 15% pedig állandó jelleggel külföldön vállalna munkát. Míg nemek tekintetében nincs jelentős különbség, addig a jobb társadalmi hátterű (anyagi helyzet, iskolázottság, gazdasági státusz) városi fiatalok kisebb arányban tervezik a belföldi és külföldi vendégmunkát, mint gyengébb társadalmi hétterű vidéki társaik (Bálint és Sólyom 2014). A végleges kitelepedésben a sepsiszentgyörgyi végzős középiskolások 72,5%-a gondolkodik. Ez nem függ össze sem a nemmel, sem a középiskola típusával, de még a szülők anyagi helyzetével sem. Ellentétben a munkamigrációval, a kitelepedést nagyobb arányban tervezik a városi és a román fiatalok, mint vidéki magyar nemzetiségű társaik. Az édesanya magasabb iskolai végzettsége növeli a végleges kitelepedési szándékot. A kitelepedésben gondolkodók 15 A 746 középiskolásból 642 diák adott érvényes válaszokat, így az elemzett minta nagysága 642 fő volt. 8
9 közel egyharmada a jobb életkörülményekkel és nagyobb fizetésekkel indokolta emigrálási terveit. A fiatalok további egyötöde (21,4%) a munkahelyek miatt (kedvezőbbnek tartják a szakmában való elhelyezkedési lehetőségeket), 12,6% az ottani jobb fejlődési lehetőségek kihasználása miatt, 10,4% pedig azért telepedne ki, mert ott jobb. A romániai taszító környezetet 8,8%, a külföldön lévő más vonzerőket (mentalitás, önállóság, új kultúra, új lehetőségek, tanulási lehetőségek stb.) pedig 15% hozta fel az emigrálás érveként. Az emigrálás ellen felhozott legfőbb érv a szoros családi, baráti és szülőföldhöz való kötődés volt (ez kevésbé jellemző a román nemzetiségűekre, akiknek egy része az ország más részein lát jobb érvényesülési lehetőségeket). A migráció térségbeli beágyazottságát mutatja az a kutatási eredmény, amely szerint a megkérdezett fiatalok 58%-ának a családján belül is legalább egy személynek volt már migrációs tapasztalata, vagy a kérdezés pillanatában éppen külföldön tartózkodott (24,1% esetében 2 fő, 9,5% esetében 3 fő, 5% pedig 4 főt is megjelölt). Ez az arány jóval nagyobb a magyar, mint a román fiatalok családjára nézve (62,9% - 47,0%) és az eltávozottak között kicsit túlsúlyban vannak a nők. Az összes elvándorló családtag szinte fele munkavállalási céllal költözött ki, 41,1%-uk véglegesen letelepedett, 5% alatt van a tanulási célból való migráció, a fennmaradó 5,6% pedig más célból telepedett ki külföldre. Az elvándorolt családtagok átlagéletkora 38,2 év, az ott tartózkodás átlagos időtartama 11,8 év (inkább fiatalok és hosszú távra telepedtek ki) és a legfőbb célországok Magyarország, Németország, Ausztria, Olaszország, Anglia és az AEÁ A kulturális antropológia módszertanát használó kutatások eredményei és a migráció mélyebb okai A célzottan székelyföldi térségre irányuló, kulturális antropológia módszerét használó számos kutatás (a rendszerváltást követő 17 évben készült több száz interjú, számos esettanulmány és folyamatos résztvevő megfigyelés) lényegi eredményeinek összefoglalásakor elsősorban a Bodó Julianna által készített szintézist használjuk (Bodó 2009). Ahogyan a Bevezetőben már említésre került, a munkamigráció nem új keletű a Székelyföldön, így a rendszerváltás által teremtett új lehetőség (országhatár átlépése) nem egy új modellt jelentett, hanem a korábbiak folytatását (az ország távolabbi vidékei a korábbi migrációk alkalmával is az idegen világot képviselték) után a székelyföldi vendégmunkások hada elsősorban Magyarországra irányult, és többségében középkorúakból tevődött össze, később ez szinte teljes egészében megfordult a fiatalok javára (ahogyan Románia szintjén is megfigyelhető). 9
10 A migráció okainak megértése nem egyszerű feladat. Bodó Julianna szerint a székelyföldi vendégmunka és a migráció gyakorlatának komplex és változó jellege nem látszik teljes mértékben megragadhatónak (Bodó ) a Massey és szerzőtársai által jól leírt, főként gazdasági motivációra épülő, rendszerszerű, viszonylag stabil struktúrájú migrációs megközelítésekkel 16. Ahogyan Biró A. Zoltán egy korábbi tanulmányában olvashatjuk, az egész székelyföldi migrációra érvényes, hogy bár egy közösségen belül az elmenés mellett döntők száma lehet jelentős, sosem közösségi jellegű migrációról van szó, hanem egyéni/családi jellegű migrációk összegéről (Biró ). Éppen ezért a migráció okait csak úgy lehet megérteni, ha megvizsgáljuk az egyéni, családi, mikrokörnyezeti, helyi társadalmi hátteret. Ebben az értelemben pedig a migrációs döntés nem annyira egy gazdasági, mint inkább a társadalmi státus megtartására, illetve megszerzésére irányuló igyekezet (Oláh 1996b). Bodó Julianna és Horváth István (Horváth 2004) is kihangsúlyozza, hogy az erdélyi magyarok migrációja az említett nemzetközi elméletek mellett az úgynevezett lebegtetett migráció 17 fogalmával is megközelíthető, amely szerint a vendégmunkások hosszú időn keresztül úgymond lebegtetik a letelepedés helyét (úgy a végleges kitelepedés, mint a hazatérés lehetőségét fenntartják). A döntés meghozatalában nem a tényszerűen felsorolható számos különbségnek van igazi súlya, hanem annak, hogy a migráns hogyan tudja összeegyeztetni az otthonival, hogyan tudja élhetővé tenni az idegen világot (Bodó 2009). A transznacionális migráció elmélete szintén egy jól használható kiegészítő elméleti megközelítés a migráció megértésében. Az elmélet lényege, hogy a migránsok transznacionális, határokon átnyúló stabil kötődéseik révén mindkét társadalomhoz, a kibocsátóhoz és a befogadóhoz is kapcsolódnak (Schiller-Basch-Szanton-Blanc 1997; Portes 1997; Hannerz 2002; Faist 2002; Kennedy-Roudometof 2002; Vertovec 2002; Sandu 2005 idézi Bodó ). Biró A. Zoltán ezt a kétlakiságot időszakos kilépéseknek (Biró 1996), Dumitru Sandu pedig cirkuláris migrációnak nevezi (Sandu 2000). Mindezek mellett a fiatalok migrációban megfigyelhető növekvő arányának másik komplex székelyföldi sajátossága, hogy a családi, intézményi környezet egyre kevésbé sikeresen 16 Massey és munkatársai összegzése szerint az emigráció megindulásának különféle okai lehetnek: az egyéni jövedelemszerzés vágya (neoklasszikus közgazdaságtan mikroelmélete), a háztartási jövedelmi kockázatok szétterítésére való törekvés (migráció új közgazdaságtana), a munkaadók alacsony bérű munkavállalók iránti keresletét szolgáló toborzó programok (duális munkaerőpiac elmélete), a paraszti gazdálkodásnak a piac terjeszkedése miatt bekövetkező nemzetközi méretű visszaszorulása a periférikus régiókban (világrendszer elmélet), vagy ezeknek a tényezőknek a kombinációja. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy bár a felsorolt okok továbbra is migrációra késztetik az embereket, az új, migráció folyamán kialakuló feltételek maguk is önállóan ható tényezőkké válnak. Ilyen tényezők a migráns hálózatok kiépülése, a nemzetek közötti mozgást elősegítő intézmények kifejlesztése és a munka átalakulásának társadalmi hatása a fogadó országokban. Ezeknek a változásoknak az együttes hatására nő a migráció fennmaradásának valószínűsége. Ezt a folyamatot nevezik kumulált okságnak, amely nagymértékben hozzájárul a migráció időbeni és térbeni fennmaradásához (Bálint, 2004). 17 incomplete migration 10
11 készíti fel a fiatalokat a felnőtt életre. Ezt a jelenség-együttest Bodó Julianna (Bodó 2009) szocializációs deficitként összegzi, amely magába foglalja egyrészt a gazdasági tőke és globalizált piacgazdasági mentalitás teljes hiányával leírható háztartásokat (a családok nem ismerik fel, hogy mire kellett volna vagy kellene felkészíteniük gyerekeiket), az oktatási intézményektől való elfordulást (alacsony a végzettségi szint és ezzel még inkább lecsökken az önálló megélhetés esélye) és az alacsony szinten intézményesült térségi foglalkoztatást (informális alkalmazások 18, alacsony bérek, nagyobb termelő egységek térségbeli hiánya stb.). A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy ez a deficit a fiatalokban egyéni lemaradás érzékelést, hiányérzetet kelt. Mindez nem zárja ki a migrációs folyamatból az anyagiak fontosságát, esetenként a végleges elköltözést sem, azt azonban látnunk kell, hogy a migránsok és a térség viszonyában az előbbiek részéről a viszony rendezésének igénye az alapvető meghatározó tényező. (Bodó ) Ahogyan ez már az előzőekben leírtak alapján nyilvánvaló, akár csak romániai viszonylatban, székelyföldi szinten is sokat változott a migráció jellege, mértéke, főbb jellemzői. A KAM kutatói által (az illegális Magyarországra irányuló vendégmunka) és (az EU-s csatlakozás előtti és vízumkényszer eltörlés utáni szabad mozgások periódusa) között készített két nagy kvalitatív adatfelvétel alapján Bodó Julianna készített több átfogó elemzést a térségi vendégmunka típusú migrációs gyakorlatában bekövetkezett változásokról (Biró és Bodó 2008; Bodó 2008; Biró és Bodó 2009; Bodó 2009). A két jelentős interjúmennyiség arra enged következtetni, hogy míg a kilencvenes években az otthoni és az idegen világ teljesen elkülönül és a migráció egyetlen célja az otthoni társadalmi pozíció megerősítése, addig 10 évvel később már nem az idegen világtól való teljes elzárkózás, hanem a korábban leírt transznacionális migráció modellje szerinti kettős kötődések érvényesek. Ezt a növekvő rugalmasságot, a mindkét világhoz való kapcsolódási és alkalmazkodási folyamatnak a növekedését erősíti meg egy 2009-es, csak fiatalokkal készített interjúsorozat is (Biró és Bodó 2009). Az EU-s csatlakozás utáni években Székelyföldön készült, migrációval kapcsolatos antropológiai adatfelvételek közül kevés került még publikálásra. Blága Ágnes például a székelyföldi idényjellegű, nyugat-európába irányuló (Németország) munkamigráció legújabb (2011-es kutatás) formájába ad betekintést. A résztvevő megfigyelés módszerével is kiegészített interjús kutatás nyomán a szerző ezen típusú migráció főbb jellemzőit a munka meghatározott időtartamában, a hálózatok által biztosított rendszerességben, a biztos 18 Részletes leírást olvashatunk Bálint Gyöngyvér (2011): Foglalkoztatási stratégiák Hargita megyében. (Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2011.) c. könyvében. 11
12 jövedelemben, az otthoniakkal alacsony intenzitású kapcsolattartásban, valamint a klasszikus elszigetelt vendégmunkás értelmében látja (Blága ). A szerző a hálózati, kapcsolati tőke (hálózati migráció) és a kumulált okság Massey és munkatársai által leírt folyamatainak (Massey et al. 2001), a közös etnikai hovatartozásnak (Brubaker nyomán) és főként a bizalmon alapuló kapcsolati tőkének (Coleman nyomán) a szerepét látja rendkívül fontosnak abban, hogy a vizsgált rokoni és baráti kapcsolatok mentén szerveződött migráns csoport 11 éve jól működik és a rendszeresség miatt fennmaradt. A migráció fő motivátora egyéni szinten a gazdasági racionalitás, ugyanakkor az idényjellegű munkák esetén erőteljes a befogadó ország húzóereje is. Összességében tehát a szezonális munkavégzésre irányuló vendégmunkás típusú migránsok idegenként élnek a befogadó országban, nem igyekeznek beépülni a helyi társadalomba, hanem inkább egy átmeneti, otthoninál alacsonyabb komfortszintű életformát alakítanak ki (mert ez így racionális), amelyben a cél a költségminimalizálás és a minél nagyobb profittal való hazatérés (Blága 2014). Ilyen módon tehát a korábbi időszakra jellemző transznacionális migrációt (két lábon élés, párhuzamos életforma) úgy tűnik (legalábbis a migránsok egy részénél), hogy újra felváltja az idegen és az otthoni világ teljes elkülönülése és a vendégmunka típusú migráció egy régiúj formájával szembesülünk. 4. Összegzés A külföldre irányuló migráció több, mint 150 éve jellemzi a székelyföldi térséget. A nemzetközi migráció nagyságának mérése - a jelentős illegális migráció miatt - mindenhol problémás. Az elvándorlás romániai statisztikai adatokban való regisztrálása minden kétséget kizáróan rendkívül hiányos: az éves hivatalos statisztikai adatsorok a nemzetközi statisztikákban jegyzett legális migrációknak a 10%-át sem regisztrálják (hivatalosan között a két székelyföldi megyéből összesen mindössze fő emigrált) és a es népszámlálást megelőzően nincsenek a két székelyföldi megyére vonatkozó megbízható adatok vagy becslések a migránsok számára vonatkozóan. A 2011-es népszámlálásból az derül ki, hogy a székelyföldi megyékben az országosnál nagyobb az 1 évnél rövidebb idejű vendégmunkára kiköltözöttek és kisebb a hosszú távú migránsok aránya. Összesen a két megyében a népszámláláskor migránst jegyeztek (a két megye lakosságának 4,12%-a) és ebbe a folyamatba a éves korosztály kapcsolódott be legintenzívebben. A hosszú távú migráció esetére a Kovászna megyeiek fő célországa Olaszország, a Hargita megyeieknek pedig továbbra is Magyarország. A rövidebb ideig tartó vendégmunkára mindkét megyében Magyarország, Olaszország és Németország a célország. 12
13 Az elvándorlás mértékének megítélésében a legpontosabb adatok a nemzetközi adatsorok, és ezek szerint a 2011-es népszámláláskor jegyzett romániai migránsoknak (a lakosság 5,5%-a) valamivel több, mint a kétszerese él csak az EU tagországain belül. A Világbank 2010-re a romániai lakosság megközelítőleg 15%-át becsülte migránsnak. Ilyen megvilágításban tehát a két székelyföldi megye migránsainak aránya is a két megye lakosságának megközelítőleg a 12-15%-a lehet ( fő). A migránsok kibocsátó közegre gyakorolt hatása rendkívül jelentős, a sepsiszentgyörgyi végzős középiskolások 58%-ának a tágabb családján belül legalább egy személynek volt már migrációs tapasztalata, vagy a kérdezés pillanatában éppen külföldön tartózkodott. Ez az arány jóval nagyobb a magyar, mint a román fiatalok családjára nézve (63% - 47%) és az összes elvándorló családtag szinte fele munkavállalási céllal költözött ki. A megvalósult migrációk legfőbb célországai Magyarország, Németország, Ausztria, Olaszország, Anglia és az AEÁ. A fiatalok közel háromnegyede (72%) tervez a középiskola befejezése után külföldre emigrálni, elsősorban Németországba, Angliába, Magyarországra és az AEÁ-ba. A székelyföldi migráció okai és következményei (külföldi letelepedés vagy hazatérés) sokrétűek, a gazdasági, lebegtetett és transznacionális migráció elméleteinek egyfajta ötvözésével magyarázhatóak. Mindezek megértését pedig jól kiegészíti a szocializációs deficit fogalma és az általa létrehozott egyéni lemaradás érzékelés, amely úgy tűnik a székelyföldi migráció első számú motorja. Bibliográfia Könyv BÁLINT (DEMETER) Gyöngyvér 2004 Migrációs folyamatok és aspirációk a székelyföldi fiatalok körében, in BODÓ Julianna szerk. Székelyföldi mozaik Térségi szociológiai tanulmányok. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, BIRÓ A. Zoltán 1994 Adalékok a vándorló ember ikonográfiájához (Migrációs folyamatok a Székelyföldön ), in SIK Endre - TÓTH Judit szerk. Jönnek? Mennek? Maradnak? MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, BIRÓ A. Zoltán 13
14 1996 Egyéni és kollektív identitás a kilépési gyakorlatban, in BODÓ Julianna szerk. Elvándorlók? Vendégmunka és életforma a Székelyföldön. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, CASTLES, S. DE HAAS, H MILLER, J.M The Age of Migration. International Population Movements in the Modern World [A migráció kora. Nemzetközi népességmozgások a modern világban] (5th edition), Palgrave Macmillan, New York. [on-line] URL: [2017. március 9.] HORVÁTH István 2004 Az erdélyi magyarság vándorlási vesztesége között, in KISS Tamás szerk. Népesedési folyamatok az ezredfordulón Erdélyben. Kolozsvár, RMDSZ Ügyvezető Elnökség Kriterion Könyvkiadó, HORVÁTH István 2009 Aspecte ale culturii migraţiei în România [A romániai migrációs kultúra néhány aspektusa] in ANGHEL, R. G. HORVÁTH, I. ed. Sociologia migrației. Teorii și studii de caz românești. Editura Polirom, Iasi, 2009, MASSEY, D.S. ARANGO, J. GRAEME, H. KOUAOUCI, A. PELLEGRINO, A. TAYLOR, J. E A nemzetközi migráció elméletei: áttekintés és értékelés, in SIK Endre szerk. A migráció szociológiája. Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, OLÁH Sándor 1996a A székelyföldi migráció előtörténetének áttekintése, in BODÓ Julianna szerk. Elvándorlók? Vendégmunka és életforma a Székelyföldön. Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, OLÁH Sándor 1996b A kilépés társadalmi feltételei a Székelyföldön, in BODÓ Julianna szerk. Elvándorlók? Vendégmunka és életforma Székelyföldön. Csíkszereda, ProPrint Könyvkiadó, ROTARIU, Traian 2003 Demografie şi sociologia populaţiei. Fenomene demografice. [Demográfia és népességszociológia. Demográfiai jelenségek] Editura Polirom, Iaşi. ROTARIU, Traian 2009 Demografie şi sociologia populaţiei. Structuri şi procese demografice. [Demográfia és népességszociológia. Demográfiai struktúrák és folyamatok] Editura Polirom, Iaşi. 14
15 WALLACE, C. CHMOULIAR, O. SIDORENKO, E Nyugat-Európa keleti határa: mobilitás az ütközőzónában, in SIK Endre szerk. A migráció szociológiája. Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, Folyóirat BIRÓ A. Zoltán BODÓ Julianna 2009 Értékek a transznacionális térben. Székelyföldi munkamigránsok értékorientációi. Antropológiai Műhely BLÁGA Ágnes 2014 Egy Székelyföldön szerveződő kiscsoport sajátos munkamigrációja Németországba. Metszetek 2014/ A Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézetének online társadalomtudományi folyóirata. [on-line] URL: [2017. március 9.] BODÓ Julianna 2009 A vendégmunka típusú migráció magatartásmintái a székelyföldi térségben. FÓRUM Társadalomtudományi Szemle, 2009/ Somorja. [on-line] URL: [2017. március 9.] BODÓ Julianna 2009 A vendégmunka típusú migráció magatartásmintái a székelyföldi térségben. FÓRUM Társadalomtudományi Szemle, 2009/ Somorja. [on-line] URL: [2017. március 9.] HORVÁTH István 2007 Focus Migration. Country Profile: Romania. [Fókuszban a migráció. Ország profil: Románia] Hamburg Institute of International Economics No. 9, september [on-line] URL: e/cp_09_romania.pdf [2017. március 9.] RAVENSTEIN, E. G The Laws of Migration. [A migráció törvényei] Journal of the Statistical Society of London 48/2, 1885, SANDU, Dumitru 15
16 2000 Migraţia transnaţională a românilor din perspectiva unui recensământ comunitar. [A románok transznacionális migrációja egy közösségi népszámlálás szemszögéből] Sociologia românească, 2000/3-4, [on-line] URL: [2017. március 9.] Kézirat BÁLINT Gyöngyvér SÓLYOM Andrea 2014 În pragul absolvirii. Raport de cercetare. Anchetă sociologică în rândul absolvenților liceelor din municipiul Sfântu Gheorghe. [A középiskola elvégzésének küszöbén. Kutatási jelentés. Kérdőíves vizsgálat a sepsiszentgyörgyi végzős középiskolások körében] Raport de cercetare socială in cadrul proiectului Gestionarea migrației și a efectelor sale in Europa de Sud-Est (SEEMIG) Municipiul Sfantu Gheorghe. Kézirat. Internetes források ALEXE, I. HORVÁTH, I. NOICA, R. RADU, M Social Impact of Emigration and Rural-Urban Migration in Central and Eastern Europe. Final Country Report Romania. [Az emigráció és a vidék-város vándorlás társadalmi hatásai Közép és Kelet Európában. Romániai országjelentés] Elaborat în cadrul unui proiect inițiat de Comisa Europeană prin DG Employement. URL: ec.europa.eu/social/blobservlet?docid=8834&langid=en [2017. március 9.] EUROSTAT DATABASE URL: [2017. március 9.] GHEŢĂU, V Declinul demografic şi viitorul populaţiei României. O perspectivă din anul 2007 asupra populaţiei României în secolul 21. [Románia lakosságának demográfiai hanyatlása és jövője. Egy 2007-es perspektíva Románia 21. századi népességére] Academia Română, Institutul Național de Cercetări Economice, Centrul de Cercetãri Demografice Vladimir Trebici. Editura ALPHA MDN. URL: %20ro% pdf [2017. március 9.] HORVÁTH, I. KISS, T. 16
17 2013 Dynamic Historical Analysis of Longer Term Migratory, Labour Market and Human Capital Processes in Romania. [A romániai hosszú távú migrációs, munkaerőpiaci és humán erőforrás folyamatok dinamikus történeti elemzése] SEEMIG Project, Conceptual framework for modelling longer term migratory, labour market and human capital processes. URL: [2017. március 9.] INSTITUTUL NAȚIONAL DE STATISTICĂ. Baza de date TEMPO. URL: [2017. március 9.] INSTITUTUL NAȚIONAL DE STATISTICĂ. Recensământul Populației și al Locuințelor URL: [2017. március 9.] KISS, T Analysis of existing migratory data production systems and major data sources in Romania. [A Romániában lévő migrációs adatforrások és az adatok előállításának elemzése] SEEMIG Project, Enhancing data production systems of migration and human capital in the South-East European area. URL: [2017. március 9.] SANDU, D. CONSTANTINESCU, M. RADU, C. CIOBANU, O Romanian Migration Abroad: Stocks and Flows after [Az 1989 utáni romániai emigráció: nagyság és mozgások] Study for Multicultural Center Prague, November URL: broad.pdf [2017. március 9.] 17
Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak
Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Gödri Irén Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015. november 16 17. Bevezető gondolatok (1) A magyarországi bevándorlás
Migrációs trendek és tervek Magyarországon
Migrációs trendek és tervek Magyarországon Gödri Irén HELYZETKÉP: 5 éves a KSH Népességtudományi Kutatóintézet 214. január 2., Budapest Előzmények: - 1956 1957: nagyfokú elvándorlás (194 ezer fő) - 1958
Kivándorlás és iskolázottság: Iskolázottság szerinti szelekció a Magyarországról 2009 és 2013 között kivándoroltak körében
Kivándorlás és iskolázottság: Iskolázottság szerinti szelekció a Magyarországról 2009 és 2013 között kivándoroltak körében Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015 november 17 Blaskó
Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében. Nagyvárad, szeptember 15.
Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében Nagyvárad, 2016. szeptember 15. Adat és cél Felhasznált adatok: A 2001-es és 2011-es népszámlások adatbázisai ( If everything seems under control, you're
MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK
MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁR MENTI RÉGIÓ MAGYAROLDALÁN(2007ÉS2014 KÖZÖTT) LIII. KÖZGAZDÁSZ VÁNDORGYŰLÉS MISKOLC, 2015. SZEPTEMBER 4. A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská
Melegh AFla KSH Népességtudományi Kutató Intézet Corvinus Egyetem, Szociológia és TársadalompoliAka Intézet
Magyarország bekapcsolódása a globális migrációs folyamatokba 1950- től: történea- strukturális megközelítések Melegh AFla KSH Népességtudományi Kutató Intézet Corvinus Egyetem, Szociológia és TársadalompoliAka
A vándorlási folyamatok elemzésének kérdései
A vándorlási folyamatok elemzésének kérdései Széchenyi István Egyetem, Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola MRTT Vándorgyűlés Nagyvárad, 2016. szeptember 15-16. Migráció és városfejlődés Városfejlődés
Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei
Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei A GVI elemzésében a legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási terveit vizsgálja. Az eredmények szerint
Migrációs trendek társadalmi-demográfiai kontextusban és regionális összefüggésben
Migrációs trendek társadalmi-demográfiai kontextusban és regionális összefüggésben GÖDRI Irén SOLTÉSZ Béla Migráció, munkapiac és demográfia Magyarországon a SEEMIG projekt főbb eredményei Budapest, 2014.
Migráció a mai Magyarországon kérdésfelvetés-váltással
Migráció a mai Magyarországon kérdésfelvetés-váltással Mennek 200?? - 2013 Jönnek 1987-200??? Jönnek (1987-200????) A magyar menekültügy születése Diaszpóra A Kárpát-medence magyar migránsai Idegenellenesség
MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015
MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015 dr. Teperics Károly Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport AZ EURÓPÁBA IRÁNYULÓ ÉS 2015-TŐL FELGYORSULT MIGRÁCIÓ TÉNYEZŐI, IRÁNYAI ÉS KILÁTÁSAI A Magyar Tudományos
KÖNYVÉSZET. Anuarul Demografic al României 2005.
KÖNYVÉSZET Andorka Rudolf: 2001 [1969]. Az ormánsági születéskorlátozás története. In. Uő.: Gyermek, család, történelem. Budapest: Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság Századvég, 30 58. Anuarul
Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától?
Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától? Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követően jelentősen nőtt a külföldön munkát vállaló magyar állampolgárok száma és
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Bogyor Izabella, Gergely Orsolya, Ozsváth-Berényi Hajnal, Székely Kinga Katalin 2016 Közösségi
Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási
Eurobarométer gyorsfelmérés: Mozgásban az ifjúság
MEMO/11/292 Brüsszel, 2011. május 13. Eurobarométer gyorsfelmérés: Mozgásban az ifjúság A fiatal európaiak 53%-a lenne hajlandó munkavállalás céljából elköltözni A fiatal európaiak több mint fele (53%)
Nemzetközi vándorlás. Gödri Irén. DEMOGRÁFIAI PORTRÉ 2015 Sajtóbeszélgetés, július 10.
Nemzetközi vándorlás Gödri Irén DEMOGRÁFIAI PORTRÉ 215 Sajtóbeszélgetés, 215. július 1. 199 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212 213 A Magyarországra bevándorló
Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció?
Gödri Irén Etnikai vagy gazdasági migráció? Az erdélyi magyarok kivándorlását meghatározó tényezők az ezredfordulón A kelet és közép-európai rendszerváltások nemcsak az érintett országok politikai és gazdasági
Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban
Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban V. Magyar Földrajzi Konferencia Pécs, 2010 november 4-6. Molnár Judit PhD Miskolci Egyetem & University
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés
Migrációs adatrendszerek Magyarországon és a Munkaerő Felvétel a migráció-kutatásban
Migrációs adatrendszerek Magyarországon és a Munkaerő Felvétel a migráció-kutatásban Gárdos Éva Migráció, munkapiac és demográfia Magyarországon a SEEMIG projekt főbb eredményei 2014. október 22. Jointly
A szlovák és magyar határmenti munkaerő migrációs folyamatok, a munkaerő-áramlásból származó potenciális lehetőségek feltárása
A szlovák és magyar határmenti munkaerő migrációs folyamatok, a munkaerő-áramlásból származó potenciális lehetőségek feltárása HUSK/1101/1.2./0171 projekt nyitó rendezvénye Komárno, 2014.10.29. Kopint
Trends in International Migration: SOPEMI 2004 Edition. Nemzetközi migrációs trendek: SOPEMI évi kiadás ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS
Trends in International Migration: SOPEMI 2004 Edition Summary in Hungarian Nemzetközi migrációs trendek: SOPEMI 2004. évi kiadás Összefoglalás magyarul ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS John P. Martin foglalkoztatási,
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
Bevándorlók Magyarországon. Kováts András MTA TK Kisebbségkutató Intézet
Bevándorlók Magyarországon Kováts András MTA TK Kisebbségkutató Intézet Az elemzés fókusza Miben mások a határon túli magyarok, mint a többi bevándorolt? Kik a sikeres migránsok ma Magyarországon? A magyar
Demográfiai előrebecslések, a népesség jövője. Hablicsek László KSH NKI
Demográfiai előrebecslések, a népesség jövője Hablicsek László KSH NKI Reklám Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézet 1963-ban alapították A népességkutatás bázisintézménye A kutatási
A TELEPÜLÉSI EGYENLŐTLENSÉGEK HATÁSA A VIDÉKI FIATALOK JÖVŐTERVEIRE ÉS AKTIVITÁSÁRA
A TELEPÜLÉSI EGYENLŐTLENSÉGEK HATÁSA A VIDÉKI FIATALOK JÖVŐTERVEIRE ÉS AKTIVITÁSÁRA A TUDÁSKÖZVETÍTÉS ÉS AZ INNOVÁCIÓK ESÉLYEI Czibere Ibolya Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézet
Átalakuló társadalomúj folyamatok és következmények a megyékben. L. Rédei Mária, D.Sc.
Átalakuló társadalomúj folyamatok és következmények a megyékben L. Rédei Mária, D.Sc. Miből élünk jövőre? És Hosszútávon? XIX. Országos Urbanisztikai Konferencia, 2013. 04.17-19. Mosonmagyaróvár Megállapítható
Migráció a mai Magyarországon
Managing Migration and its Effects in the SEE countries Migráció a mai Magyarországon Tényeken alapuló városfejlesztési stratégiák: migrációs, humán erőforrás és munkaerőpiaci trendek - interaktív képzés
Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében
Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében Közvélemény-kutatásunk március 21-25. között zajlott 1000fő telefonos megkeresésével. A kutatás mintája megyei
Alba Radar. 22. hullám. Nyaralási tervek
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 22. hullám Nyaralási tervek 201. július 03. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu 1 A kutatás háttere
Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Gazdasági mutatók
Demográfiai mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 02 207700/1120, Fax.: +4 02 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Demográfiai mutatók
Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék
Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó OTDK 2011. 04. 14. Campus-lét kutatás OTKA (K 81858) Kortársi szocializáció, csoportképződés,
GENDER-ASPEKTUSOK A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN? KIEGYENSÚLYOZATLAN NEMI ARÁNYOK
GENDER-ASPEKTUSOK A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN? KIEGYENSÚLYOZATLAN NEMI ARÁNYOK AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓBAN Timár Judit Velkey Gábor Nagy Terézia Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja A Magyar
JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 -
- 0 - HMTJ 25 /2015 Ikt. szám:1855/27.01.2015 JELENTÉS Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - Előterjesztő: Elemző Csoport www.judetulharghita.ro www.hargitamegye.ro www.harghitacounty.ro HU
A harmadik országbeli állampolgárok munkaerő-piaci helyzetére és beilleszkedésre vonatkozó II. negyedéves KSH adatgyűjtés
A harmadik országbeli állampolgárok munkaerő-piaci helyzetére és beilleszkedésre vonatkozó 2014. II. negyedéves KSH adatgyűjtés 2016. március 18. Szikráné Lindner Zsófia Központi Statisztikai Hivatal 1.
KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON
KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KTI IE KTI Könyvek 2. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Kapitány Zsuzsa Molnár György Virág Ildikó HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS
Transznacionális családok növekvő kivándorlás idején
Transznacionális családok növekvő kivándorlás idején Fókuszban a Család konferencia Pécs, 2015. május 14 15. Blaskó Zsuzsa, PhD tudományos főmunkatárs blasko@demografia.hu A transznacionális család fogalma
Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei
Lakossági véleményfeltárás A pályakezdők elhelyezkedési esélyei 2014. április 14. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu A kutatás háttere és módszertana Az Enigma 2001 Kft. rendszeres társadalomtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Husz Ildikó
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1986-1991 BKE, Tervgazdasági szak, szociológia másodszak 1994-1999
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége?
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége? Glied Viktor egyetemi oktató / kutató Pécsi Tudományegyetem IDResearch Szolnok, 2012. december 4. A migráció 220-230 millió migráns (40-50 millió illegális
Nemzetközi vándorlás az Európai Unió országaiban
21/63 Összeállította: Központi Statisztikai hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 63. szám 21. május 26. Nemzetközi vándorlás az Európai Unió országaiban A tartalomból 1 Bevezetõ 1 Az Európai Unió országaiban
A munkaerőhiány vállalati percepciója
A munkaerőhiány vállalati percepciója Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai 218. január 1/14 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági
Iskolázottság és szubjektív jóllét
Iskolázottság és szubjektív jóllét Budapest, 2017. július Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan non-profit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat. Célja,
Munkahely, megélhetőségi tervek. Szlávity Ágnes. MTT, Szabadka, 2006. február 22.
Munkahely, megélhetőségi tervek Szlávity Ágnes MTT, Szabadka, 2006. február 22. Tartalom Vajdaság munkaerő-piacának bemutatása A fiatalok munkaerő-piaci helyzete A magyar fiatalok továbbtanulással kapcsolatos
Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős
Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős Magyarország lakossága nyolc év alatt 2%-kal (215 ezer fővel) csökkent a KSH adatai szerint. (Amennyiben hozzávesszük az olyan külföldön élőket vagy
A nemzetközi vándorlás fõbb folyamatai Magyarországon
II. évfolyam 177. szám 28. december 2. 28/177. Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal A nemzetközi vándorlás fõbb folyamatai Magyarországon Bevezetõ Az 199-es évek elején a nemzetközi vándorlással
Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.
Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség
3. TOBORZÁSI NEHÉZSÉGEK, ÜZLETI HELYZET ÉS BÉREK VÁLLALATI SZINTŰ ELEMZÉS
3.1. Toborzási nehézségekre panaszkodó vállalatok 3. TOBORZÁSI NEHÉZSÉGEK, ÜZLETI HELYZET ÉS BÉREK VÁLLALATI SZINTŰ ELEMZÉS 3.1. TOBORZÁSI NEHÉZSÉGEKRE PANASZKODÓ VÁLLALATOK Tóth István János & Nyírő Zsanna
SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási
TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA
EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI
A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői
A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői Bács-Kiskun megyében, 2015 januárjában egy év távlatában csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma 1456 fővel (5,6%-kal). A nyilvántartott álláskeresők
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ
MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi
A család mint érték értékteremtő család. Heti Válasz Figyelő konferencia: Kötelező öngondoskodás II. Vukovich Gabriella demográfus november 24.
A család mint érték értékteremtő család Heti Válasz Figyelő konferencia: Kötelező öngondoskodás II. Vukovich Gabriella demográfus 2010. november 24. A család mint érték A magyar társadalom a családot és
A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:
A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év -
A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni:
A Slovakiabán megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) külföldön fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év - év
2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot
GDP, 2007 2017 2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot Az uniós csatlakozás utáni időszakban Románia bruttó hazai összterméke nominális lej értéken megduplázódott.
Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban
Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban 2014. június 30. A Magyar Kerékpárosklub legfrissebb,
Bevándorlási válság és annak kezelése a 21. században. Horváth Csaba
Bevándorlási válság és annak kezelése a 21. században Horváth Csaba Az előadás szerkezete Migrációs trendek és útvonalak, célországok eltérő stratégiái Kibocsátó területek, átrendeződés a globális népesedési
Rendszerváltás, nyertesek, vesztesek Empirikus adatok a Háztartások Életút Vizsgálata alapján
Háztartások Életút Vizsgálata Rendszerváltás, nyertesek, vesztesek Empirikus adatok a Háztartások Életút Vizsgálata alapján Tóth István György (TÁRKI) HÉV projekt záró műhelykonferencia Budapest, 2008.
Munkahely, megélhetőségi tervek
Munkahely, megélhetőségi tervek Tartalom Szerbia/Vajdaság munkaerő-piaca A fiatalok munkaerő-piaci helyzete A magyar fiatalok továbbtanulással kapcsolatos meglátásai empirikus kutatás A magyar fiatalok
Globális migráció és magyar hatása
Globális migráció és magyar hatása Dr. Tóth Géza Kincses Áron Magyar Statisztikai Társaság Mercure Hotel, 2010. Január 29. Bevezetés Dolgozatunk célja egyrészt az volt, hogy a világban tapasztalható globális
Menni vagy maradni? Előadó: Fülöp Gábor, HKIK főtitkár. Eger, 2012. szeptember 28.
Menni vagy maradni? Ki fog itt dolgozni 15 év múlva? Előadó: Fülöp Gábor, HKIK főtitkár Eger, 2012. szeptember 28. 1 A HKIK az ezres nagyságrendű vállalati kapcsolatai alapján az alábbi területeken érzékel
A magyar háztartások tagjainak kapcsolathálódinamikája és 2007 között
A magyar háztartások tagjainak kapcsolathálódinamikája 1992 és 2007 között Kopasz Marianna Szántó Zoltán Várhalmi Zoltán HÉV projekt záró műhelykonferencia Budapest, 2008. október 13. Tartalom A minta,
BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS
BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS BIOENERGETIKA TÁRSADALOM HARMONIKUS VIDÉKFEJLŐDÉS Szerkesztette Baranyi Béla Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Debreceni Egyetem
Az idegenellenesség alakulása Magyarországon különös tekintettel az idei évre
Az idegenellenesség alakulása Magyarországon különös tekintettel az idei évre Sik Endre (ELTE TÁTK, TÁRKI) Simonovits Bori (TÁRKI) Globális migrációs folyamatok és Magyarország - Kihívások és válaszok
Alba Radar. 15. hullám. Karácsonyi készülődés Székesfehérváron
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 15. hullám Karácsonyi készülődés Székesfehérváron 2012. december 23. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely
A társadalmi szerkezet belső térbeli sajátosságai
A társadalmi szerkezet belső térbeli sajátosságai Páthy Ádám, egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem Regionális- Tudományi és Közpolitikai Tanszék Vizsgálati irányok A helyi társadalom rétegződésében
Mikrocenzus 2016 Nemzetközi vándorlás kiegészítő felvétel Az elektronikus kérdőíven található kérdések és válaszlehetőségek
Mikrocenzus 2016 Nemzetközi vándorlás kiegészítő felvétel Az elektronikus kérdőíven található kérdések és válaszlehetőségek A kérdőívre a válaszadás önkéntes, az egyes kérdésekre külön-külön is lehetőség
A fiatalok munkavállalási hajlandóságával kapcsolatos statisztikai adatok másodelemzése
TÁMOP-1.4.5-12/1.-2012-0002 " Fejér megyei foglalkoztatási paktum támogatása A fiatalok munkavállalási hajlandóságával kapcsolatos statisztikai adatok másodelemzése 2015. január 12. Készítette: Domokos
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7)
Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7) Tendenciák a 2012 2013. időszakban A 7. kutatási és technológiafejlesztési keretprogram az Európai Unió fő kutatásfinanszírozási eszköze.
Itthon, Magyarországon
Itthon, Magyarországon Dóra Bálint Nemzetközi Migrációs Szervezet IOM Budapest 2012 Bepillantás az IOM-be Az IOM küldetése IOM Magyarországon Otthon, Magyarországon alapok Otthon, Magyarországon célok
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010
Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az agrártudományi terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009
Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tausz Katalin
Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek Tausz Katalin A háztartások internet hozzáférése Hol használ internetet A digitális szakadék okai Gazdasági jellegű okok (magas PC árak, nincs
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban.
Gerő Márton Messing Vera Ságvári Bence (MTA TK SZI) Migrációval kapcsolatos attitűdök nemzetközi összehasonlításban. A European Social Survey 2015-ös (R7) felvételének előzetes eredményei Globális migrációs
Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013
Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013 2014.04.15. Felsőoktatási együttműködés a Projekt megvalósulása: 2013.04.15-2015.04.14 Főkedvezményezett : Pannon
5. Háztartások, családok életkörülményei
5. 5. Háztartások, családok életkörülményei Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 5. Háztartások, családok életkörülményei Budapest, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö
RECHNITZER JÁNOS SMAHÓ MELINDA A HUMÁN ERŐFORRÁSOK SAJÁTOSSÁGAI AZ ÁTMENETBEN
RECHNITZER JÁNOS SMAHÓ MELINDA A HUMÁN ERŐFORRÁSOK SAJÁTOSSÁGAI AZ ÁTMENETBEN KT I IE KTI Könyvek 5. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Rechnitzer János Smahó Melinda A HUMÁN ERŐFORRÁSOK REGIONÁLIS SAJÁTOSSÁGAI
A tanulószerződéseket kötő vállalatok profilja
A tanulószerződéseket kötő vállalatok profilja Budapest, 2015. március Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat
Managing Migration and its Effects in the SEE countries. A migráció mérése
Managing Migration and its Effects in the SEE countries A migráció mérése Tényeken alapuló városfejlesztési stratégiák: migrációs, humán erőforrás és munkaerőpiaci trendek - interaktív képzés 2014. január
A marketing tevékenység megszervezése a sepsiszentgyörgyi kis- és közepes vállalatok keretében
531 JEGYZETLAPOK Domokos Ernő Krájnik Izabella A marketing tevékenység megszervezése a sepsiszentgyörgyi kis- és közepes vállalatok keretében A kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi
A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:
A Csehországban megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - 5 év - 5 év -
Alba Vélemény Radar 1. - GYORSJELENTÉS -
Alba Vélemény Radar 1. Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron - GYORSJELENTÉS - Lakossági vélemények a népesedési problémákról 2010. június 21. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu
Győri Péter: Hajléktalanság. romák. gyermekszegénység. (Tévhiteket oszlató tények )
Győri Péter: Hajléktalanság romák gyermekszegénység (Tévhiteket oszlató tények ) Hajléktalanügyi országos konferencia Balatonföldvár, 2017. szeptember A Február Harmadika Munkacsoport (F3) 1999 óta minden
Válság, élénkítő csomag és migráció Kínában
Kínai álom - kínai valóság PPKE BTK Budapest 2014. november 22. Válság, élénkítő csomag és migráció Kínában Csanádi Mária (MTA KRTK) Nie Zihan (BNU SEBA) Li Shi (BNU SEBA) Kérdések és hipotézisek Kérdések:
7655/14 ek/agh 1 DG B 4A
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései
A család a fiatalok szemszögéből. Szabó Béla
A család a fiatalok szemszögéből Szabó Béla Témakörök A mai családok a számok tükrében Fiatalok családdal kapcsolatos attitűdjei Iskolai teljesítmény és a család Internet és család Összefoglalás, konklúziók
A munkaerőhiányra adott vállalati reakciók
A munkaerőhiányra adott vállalati reakciók Budapest, 2017. szeptember Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat
Transznacionális családok Kelet- Európában és Magyarországon
Transznacionális családok Kelet- Európában és Magyarországon A prezentáció tartalma csak a Szerző engedélyével idézhető! Globális migrációs folyamatok és Magyarország konferencia Budapest, 2015. november
HELYZET KÖNYVEK. Helykeresõk? Roma lakosság a Székelyföldön. KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja
HELYZET KÖNYVEK Helykeresõk? Roma lakosság a Székelyföldön KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja Helykeresõk? Roma lakosság a Székelyföldön Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002 KAM Regionális
Önnek hány gyermeke van? Bevallott és elfelejtett gyermekek egyazon adatfelvételen belül 3-12 év távlatában
Önnek hány gyermeke van? Bevallott és elfelejtett gyermekek egyazon adatfelvételen belül 3-12 év távlatában Makay Zsuzsanna Fókuszban a család konferencia, Pécs, 2015. május 14-15. Bevezetés Statisztikai
Pongrácz Tiborné: Demográfiai magatartás és a családi értékek változása
Pongrácz Tiborné: Demográfiai magatartás és a családi értékek változása HELYZETKÉP 50 éves a KSH Népességtudományi Kutatóintézet MTA, 2014. január 20. 80 75 70 65 60 55 50 45 40 35 A teljes első női házasságkötési
MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2002
MUNKAERŐPIACI TÜKÖR 2002 MUNKAERŐPIACI TÜKÖR Az évkönyvsorozat szerkesztõbizottsága Fazekas Károly igazgatóhelyettes, MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont Frey Mária tudományos tanácsadó, Foglalkoztatási
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni:
A Magyarországon megkérdezettek strukturális megoszlása, akik esetében számítani lehet arra, hogy (továbbra is) Ausztriában fognak dolgozni: % Nem Kor Családi állapot Férfi Nő éves korig - év - év - év