A Vidékfejlesztési Program Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Irányító Hatóságának előzetes LEADER HACS elismerésekről szóló tájékoztatása
|
|
- Zsolt Somogyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Vidékfejlesztési Program Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Irányító Hatóságának előzetes LEADER HACS elismerésekről szóló tájékoztatása A Vidékfejlesztési Program 19. intézkedése foglalja magába a LEADER Programot, amely 4 alintézkedésre tagolódik. A es intézkedés a Helyi Fejlesztési Stratégiák (a továbbiakban: HFS) elkészítéséhez nyújt támogatást, valamint ez a közötti időszak LEADER Programjának alapja: A 19. LEADER intézkedés 4 alintézkedéséből három szorosan összefügg, elválaszthatatlan egymástól: a 19.1 eredményeként megszülető HFS és a HFS-t elkészítő HACS lesznek az intézkedés kiindulópontjai, amelyek nélkül nem működhet az intézkedés. A 19.1 eredménye az adott térség HFS-én túl az előzetesen elismert HACS számára a végleges elismerés IH általi adományozása is, ami megalapozza a HACS jogosultságát az adott területen a HFS alapján a fejlesztési források kipályáztatására (19.2), valamint ezeknek a vidékfejlesztési feladatoknak az elvégzéséhez szükséges működési források igénybe vételére (19.4). A 19.1-es intézkedésre csak az előzetesen elismert LEADER HACS-ok nyújthatnak be támogatási kérelmet. A LEADER Programban részt venni kívánó szervezeteknek meg kellett szereznie az előzetes elismerést a közötti programozási időszakra, amely csak a LEADER Programhoz előírt alapvető feltételek teljesítését követően volt lehetséges. A ra vonatkozó szerveződési és tervezési folyamatot a Az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 5/2014. (II. 6.) számú, a közötti programozási időszakra történő felkészülésről és a Helyi Fejlesztési Stratégiához kapcsolódó tervezési terület (HFS tervezési terület) előzetes elismeréséről című közleménye indította el. A hivatkozott IH közlemény alapján számos előzetesen elismerés kibocsátásra került. A Vidékfejlesztési Program hivatalos elfogadására viszont később, augusztusában került sor. Az elfogadott Vidékfejlesztési Program azonban más területi lehatárolást tartalmaz, mint ami alapján a hivatkozott IH közlemény szerinti előzetes elismerések kibocsátásra kerültek és a ra való LEADER felkészülés megkezdődött. A fenti okok alapján új - felülvizsgált IH közleményre és előzetes elismerésekre van szükség. A felülvizsgálat megtörtént, az új előzetes elismerések elkészültek, a VP szerint meghatározott minden támogatásra jogosult település előzetesen elismert LEADER HACS által lefedett. Az 1
2 egyes településre vonatkozó lefedettségi feltételek nem változtak. A felülvizsgálat kiterjedt a korábban már működő LEADER HACS-ok illetékességi területének változásaira is. Az előzetes elismeréssel kapcsolatos kérelmeket az 5/2014. (II. 6.) IH közleményben meghatározott dokumentáció szerint nyújtották be az egyesületek, amelyen a felülvizsgálatot szintén elvégezte az Irányító Hatóság. Az előzetes elismerés feltételei a as tervezési időszakra A.) Szerveződés alapelvei 1.) A fő rendező elv a közötti programozási időszakban működő HACS bázisra és a Vidékfejlesztési Program jogosult településekre épülő területalapú fejlesztés, amely homogén, gazdasági-társadalmi szempontból egyaránt összetartozó térségeket tekint a vidékfejlesztés célterületeinek, ebből fakadóan kiemelkedő fontossággal bír a megyehatárhoz való igazodás, és az, hogy a HFS tervezési terület egy-egy adott járást, vagy tájegységet, vagy azok többszörösét fedje le; 2.) Társadalmi, gazdasági szempontból koherens térséget lefedő HFS tervezési terület működőképessége (a Vidékfejlesztési programban meghatározottak alapján); 3.) A területi átfedés elkerülése végett egy települést csak egy HFS tervezési területen lehet figyelembe venni, továbbá szükséges biztosítani a területi folytonosságot; 4.) A HACS-ok a köz- és magánszféra partnerségének elve alapján alakulnak meg és működnek úgy, hogy döntéshozatali szinten egyik szféra képviselete sem haladhatja meg a 49 %-ot. A döntéshozó testületek hatékony működése érdekében már a tagság kialakítása során is célszerű figyelemmel lenni az arányokra. B. Szerveződés feltételei I. LEADER HACS címmel rendelkező egyesület változatlan illetékességi terület esetén Amennyiben közötti programozási időszakban is működő LEADER HACS címmel rendelkező egyesület nyújtja be a HFS tervezési terület előzetes elismerése iránti kérelmét, és az illetékességi területe: a) igazodik a Vidékfejlesztési Programban meghatározott koherens térséghez, b) valamint a közötti programozási időszakra tervezendő HFS tervezési területével megegyezik, úgy az alapszabályában meghatározott módon elfogadott (közgyűlési vagy elnökségi) határozat benyújtása szükséges, amelyben a tagok megerősítik az együttműködési szándékukat és 2
3 deklarálják a részvételüket a közötti program időszak vidékfejlesztési feladatainak ellátásában. Benyújtandó dokumentumok 2-2 példányban: űlési vagy elnökségi határozat II. LEADER HACS címmel rendelkező egyesület változó illetékességi terület esetén Amennyiben között működő LEADER HACS címmel rendelkező egyesület nyújtja be a HFS tervezési terület előzetes elismerése iránti kérelmét: a) és a jelenlegi illetékességi területe nem igazodik jelen IH közleményben meghatározott koherens térséghez, b) vagy az illetékességi területe egyéb ok miatt változik, akkor az egyesület alapszabályában meghatározott módon elfogadott közgyűlési határozat benyújtása szükséges, amelyben a tagok megerősítik az együttműködési szándékukat és deklarálják a részvételüket a közötti programozási időszak vidékfejlesztési feladatainak ellátásában. Ezen felül szükséges benyújtani az illetékességi terület változtatása miatt érintett település önkormányzata vagy helyi szervezetei - a 5/2014. IH közlemény 3. számú melléklete alapján tett - nyilatkozatait a csatlakozási szándékról. A területi változtatás esetén az érintett, szomszédos HACS-oknak szükséges egymással együttműködniük. Benyújtandó dokumentumok 2-2 példányban: a; III. LEADER HACS címmel nem rendelkező egyesület Amennyiben LEADER HACS címmel nem rendelkező egyesület nyújt be kérelmet, úgy a HFS tervezési terület lefedésének igazolása szempontjából a települési önkormányzatok és azon civil szervezetek, egyházi jogi személyek (belső egyházi jogi személy) és gazdálkodó szervezetek 3
4 vehetnek részt, akik, illetve amelyek rendelkeznek székhellyel, vagy telephellyel a lefedni kívánt HFS tervezési terület valamely jogosult településén. Továbbá, amennyiben az egyesület által lefedni kívánt HFS tervezési területe igazodik a jelen IH közleményben meghatározott koherens térséghez, úgy az egyesület alapszabályában meghatározott módon elfogadott - közgyűlési határozat benyújtása szükséges, amelyben a tagok kifejezik az együttműködési szándékukat és deklarálják a részvételüket a közötti programozási időszak vidékfejlesztési feladatainak ellátásában. Benyújtandó formanyomtatványok: 2-2 példányban: tkozat a csatlakozásról; A területi lefedettség kapcsán az alábbi szempontokat kell figyelembe venni: Egy település akkor minősül lefedettnek, ha a) (elsődlegesen) az adott település önkormányzata az 5/2014. IH közlemény 3. számú melléklet alapján nyilatkozik a csatlakozási szándékáról; ennek hiányában: b) 300-nál kevesebb lakosú településen legalább egy; 300 vagy annál több, de 500-nál kevesebb lakosú településen legalább kettő; 500 vagy annál több lakosú településen legalább három, jelen IH közlemény közzétételekor az adott településen székhellyel, vagy telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezet, c) vagy 300-nál kevesebb lakosú településen legalább egy; 300 vagy annál több, de 500-nál kevesebb lakosú településen legalább kettő; 500 vagy annál több lakosú településen legalább három, jelen IH közlemény közzétételekor bírósági nyilvántartásba vett, az adott településen székhellyel rendelkező civil szervezet, vagy egyházi jogi személy (belső egyházi jogi személy) d) vagy a b) és c) pontokban meghatározott szervezetek közös csoportja, amely 300-nál kevesebb lakosú településen legalább egy; 300 vagy annál több, de 500-nál kevesebb lakosú településen legalább kettő; 500 vagy annál több lakosú településen legalább három tagból áll, nyilatkozik a csatlakozási szándékáról. Amennyiben egy adott településről az önkormányzat és a helyi szervezetek eltérő egyesülethez nyújtanak be csatlakozási szándékot, úgy az önkormányzati szándéknyilatkozat figyelembe 4
5 vétele az elsődleges, mivel a települési önkormányzat képezi a település legtöbb helyi lakosra kiterjedő képviseletét. C. Benyújtással kapcsolatos információk Az előzetes elismeréssel kapcsolatos dokumentációt a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságához kell benyújtani postai és elektronikus úton is. A pályázati dokumentumokat az alábbi címre kell benyújtani: Miniszterelnökség Agrár-Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság EMVA Stratégiai Főosztály 1055 Budapest Kossuth tér 1-3. Borítékra rá kell írni: HFS tervezési terület D. Kérelem elbírálása A benyújtott dokumentumokat formai és tartalmi szempontból az IH vizsgálja meg és hagyja jóvá. Az IH szükség esetén a kérelem benyújtóját elektronikus és postai úton hiánypótlásra szólítja fel, a hiánypótlást papír alapon, az elektronikus levél megérkezését követő 5 munkanapon belül kell teljesíteni. Amennyiben a hiánypótlást követően sem felel meg az egyesület jelen IH közleményben foglalt feltételeknek, úgy az IH a kérelmet nem hagyja jóvá. Nem részesülhet jóváhagyásban az a kérelmet benyújtó egyesület, amely az IH által a jóváhagyás feltételéül szabott, a lefedett terület megváltoztatására irányuló feltételnek nem tesz eleget. A fenti szerveződési szabályok alapján megalakult és előzetesen elismert LEADER HACS-ok felülvizsgálatát lezárta az Irányító Hatóság a as programozási időszakra. Az előzetesen elismert LEADER HACS-ok névsorát, az általuk lefedett településeket (illetékességi terület) és a területükre vonatkozó indikatív forráskeretet ( a között a LEADER Programban a helyi akciócsoportok rendelkezésre álló fejlesztési forrásokról című A Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 22/2015. (V. 18.) számú közleménye módosítását) az 1. számú melléklet tartalmazza. 5
a 2014-2020 közötti programozási időszakra történő felkészülésről és a
A Z E M V A T Á R S F I N A N S Z Í R O Z Á S Ú I N T É Z K E D É S E K I R Á N Y Í T Ó H A T Ó S Á G Á N A K A 5./2014(II. 6.) K Ö Z L E M É N Y E a 2014-2020 közötti programozási időszakra történő felkészülésről
Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020
1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 19 /2016. (V. 27.) számú határozattal egyhangúlag
A LEADER pályázat 3. támogatási köre 2013.
A LEADER pályázat 3. támogatási köre 2013. Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület 2013. május 30., Ács Helyi Vidékfejlesztési Stratégia Felülvizsgált Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS)
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Új Magyarország Vidékfejlesztési Program - Darányi Ignác Terv 2015. Október 14. 19.1.1. Helyi Fejlesztési Stratégiák elkészítése 19.4.1. Helyi akciócsoportok működése
Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség. Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia
Balaton-felvidéki Akciócsoport LEADER vidékfejlesztési közösség Éltető Balaton-felvidék Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Készítette: Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 1 Verzió lezárása: 2016. április
Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bemutatja: Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 Székely Erika Közös Agrárpolitika közös kihívások közös célok közös eszköz: Közös Agrárpolitika
Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek!
Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport Itt a helyünk értéket teremtő, egészséges és éltető térséget gyermekeinknek! HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Közgyűlés által jóváhagyott végleges
KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24.
KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2012.05.24. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése részére tájékoztatás a 2012. május hó 24-i ülés 4. napirendi pontjához az 54/2011.
Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020
1 Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2014-2020 TERVEZET A Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése a 11/2016. (I. 28.) számú határozattal egyhangúlag
Kifizetési kérelem. EMVA -IV tengely LEADER TK2
Kifizetési kérelem EMVA -IV tengely LEADER TK2 1 KÉRELMEK Támogatási kérelem > támogatás igénybevételére való jogosultság megállapítására szolgál Kifizetési kérelem > támogatási kérelemben elfogadottak
Bihar Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020. 2016. május
1 Bihar Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 2016. május Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési
Tájékoztató a Vidékfejlesztési Program jelenlegi állásáról, a várható ütemtervről
Tájékoztató a Vidékfejlesztési Program jelenlegi állásáról, a várható ütemtervről Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkár Miniszterelnökség Területi Workshop Cegléd 2015. április
Helyzetfelmérő kérdőív válaszainak összegzése
Helyzetfelmérő kérdőív válaszainak összegzése A kérdőívet 65 HACS töltötte ki. Mióta LEADER címbirtokos a szervezet? (évszám megadása) 2008. 47 (72%) 2012. 10 (15%) 2013. 1 (2%) 2014. 2 (3%) 2015. 3 (5%)
Helyi Fejlesztési Stratégia
2016. Helyi Fejlesztési Stratégia Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület 1. mérföldkő Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló.2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési
Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata. Berhida, 2015.10.15
Bakony és Balaton KKKE HVS helyzetelemzés felülvizsgálata Berhida, 5..5 A LEADER Helyi Akciócsoport által lefedett terület ismertetése A térség általános jellemzői A Bakony és Balaton Keleti Kapuja LEADER
Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita
Új lehetőségek a vidékfejlesztésben a Vidékfejlesztési Program Székely Rita Miniszterelnökség Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Győr- Moson-Sopron megyei területi felelős A 2007-2015 közötti Új Magyarország
Sághegy Leader Egyesület
Sághegy Leader Egyesület A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia végrehajtása ZÁRÓJELENTÉS Szakmai beszámoló a HVS megvalósításáról 2007-2013 1. Összefoglaló Néhány bekezdésben kerüljön összefoglalásra a zárójelentés
EMVA III. IV. tengely
Kifizetési kérelemk EMVA III. III.-IV. IV. tengely 1 Kifizetési kérelmek Jogszabályok: 2007 évi XVII tv. (MVH tv.) 23/2007 FVM rendelet (Vhr.), 35/2013 VM rendelet ( Leader jogcímrendelet) 104/2013 VM
Vidékfejlesztési Program, új kihívások, lehetőségek
Vidékfejlesztési Program, új kihívások, lehetőségek SZOMSZÉDOLÁS VIDÉKFEJLESZTÉS A VELENCEI-TÓNÁL ÖTLETADÓ JÓ GYAKORLATOK című mikrokonferencia és szakmai bemutató 2015. október 20. Vidékfejlesztési támogatási
99/2012. (IX. 25.) VM
99/2012. (IX. 25.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER Európai Unión belüli és harmadik országbeli területekkel való nemzetközi együttműködés végrehajtásához 2012-től
LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK A CSERHÁTALJÁN
3. évfolyam 1. szám LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK A CSERHÁTALJÁN TÁJÉKOZTATÓ HIRDETMÉNY A HVS FELÜLVIZSGÁLATRÓL KÉSZÜL AZ INTEGRÁLT KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLTATÓ TÉR HÁZA KOZÁRDON LEADER PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK AZ
A Kormány 466/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról
27770 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 207. szám A Kormány 466/2015. (XII. 29.) Korm. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az 1. és a 4. alcím tekintetében
47/2012. (V. 11.) VM rendelet
1. oldal 47/2012. (V. 11.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó
Kifizetési kérelem. EMVA III.-IV. tengely
Kifizetési kérelem EMVA III.-IV. tengely 1 Kifizetési kérelmek Jogszabályi háttér: 2007 évi XVII tv. (MVH tv.) 23/2007 FVM rendelet (Vhr.), jogcímrendeletek, MVH közlemények ezeket foglalják össze, érthető
2006. évi V. törvény. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. 1.
2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról A törvény célja, hogy korszerű jogi keretek megteremtésével, az Európai Unió szabályozásával összhangban állapítsa
Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről. 2015. december 9. Zalaszentgrót
Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről 2015. december 9. Zalaszentgrót 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program Összeállítás a támogatásokról honlapunkon: www.zalatermalvolgye.hu (link) 897 oldalas
4. építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben meghatározott fogalom;
35/2013. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
138/2008. (X. 18.) FVM rendelet
1 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
1 Betétlap. Oldalszám. X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) 1. Képviselő neve: adószáma: Adóazonosító jele:
1 Betétlap X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) Oldalszám 1. Képviselő neve: 2. Képviselő neve: 3. Képviselő neve: 4. Képviselő neve: 5. Képviselő neve: 6. Képviselő neve:
A vidékfejlesztési miniszter. rendelete
A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások
2014-2020. Helyi Fejlesztési Stratégiája. Az Alpokalja-Fertő táj. Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel
Az Alpokalja-Fertő táj Helyi Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel Széchenyi nyomdokain térségünk fejlődéséért Tartalom Vezetői összefoglaló 3 1. A Helyi Fejlesztési
77/2007. (VII. 30.) FVM rendelet
77/2007. (VII. 30.) FVM rendelet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programra meghatározott előirányzatok felhasználásának állami támogatási szempontú szabályairól A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
Vidékfejlesztési Program 2014-2020
Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lébény, 2015. október 20. Az agrár-vidékfejlesztési támogatások új rendszere (alkalmazva
Hírlevél 2013. június
Hírlevél 2013. június LEADER 2013-pályázatok aktualitások 2.o Nyertes támogatási kérelmek Falumegújítás és fejlesztés 3.körében 5.o Mikrovállalkozások- kifizetési kérelmek benyújtásának határideje 6.o
Budapest, 2011. április 21.
TERVEZET VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011. április 21-én. ELŐTERJESZTÉS az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból
Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.
Szatmár Leader Közhasznú Egyesület 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 40. Tel: +36303750247 E-mail: leader.szatmar@gmail.com Honlap: www.szatmarleader.hu HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 TERVEZET 2016.
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület ALAPSZABÁLYA 2015. DECEMBER 7-TŐL egységes szerkezetben Az alapító tagok az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek
35/2013. (V. 22.) VM rendelet
35/2013. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről
LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA
LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020 Hagyomány és fejlődés, hogy az unokáink is megláthassák Tartalomjegyzék 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia
SZOCIÁLIS JOG I. Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. SZEPTEMBER 17. DR. JOÓ ARANKA
SZOCIÁLIS JOG I. Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. SZEPTEMBER 17. DR. JOÓ ARANKA TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2011. (III. 25.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához
2014 2020 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ. Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 2015. November 20.
214 22 HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA DRAFT VERZIÓ Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület Tervezési Munkacsoport 215. November 2. HFS megalkotásának és elfogadásának módszertana LEADER alapelvek érvényesülésének
HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA
HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készítette: Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület Tervezői Csoportja Verzió: HFS_draft_061 Dátum: 2016. március 31. TARTALOM Vezetői összefoglaló... 4 A Helyi Fejlesztési Stratégia
HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020
HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 ŐRSÉG HATÁROK NÉLKÜL EGYESÜLET 1 Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz 4 2. A
2014-2020 Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió. Kiskunok Vidékéért Egyesület. 2016. január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva
x 1 2014-2020 Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió Kiskunok Vidékéért Egyesület 2016. január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva Kiskunfélegyháza, 2016. január 26. Tartalom Vezetői összefoglaló...
Vidékfejlesztési Program bemutatása
A projekt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló intézkedések Irányító Hatóságának jóváhagyásával készült. Vidékfejlesztési Program bemutatása Vasi Hegyhát-Rábamente
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. október 29-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Zirc város részvételéről A BAKONYÉRT Helyi Közösségben Előadó: Ottó Péter polgármester
LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA
LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület előzetesen elismert LEADER Helyi Akciócsoport 2016. február 1 Tartalom Tartalom...2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia
Parád Nagyközség Önkormányzata
ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATA Parád Nagyközség Önkormányzata tervezet 2015. Türr István Képző
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.
Iktatószám: 22546/2016. Előadó: Juhász Csilla SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. 62/564-364 Tárgy: A 2016. évi
- 1 - EMLÉKEZTETŐ 2016.02.17.
- 1 - Szigetköz Mosoni-sík LEADER Egyesület Munkaszervezete 9181 Kimle, Fő u. 114., Vízpart u. 6., Pf. 6. +3696/228-667, +3620/801 32 32, Fax: +3696/228-667 e-mail leadervera@kimle.hu leaderanita@kimle.hu
LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020. 2015. december
LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Zala Termálvölgye Egyesület 2014-2020 2015. december 1 Tartalom Vezetői összefoglaló... 4 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési
138/2008. (X. 18.) FVM rendelet
138/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 32/1999.(X.28.)rendelete
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/1999.(X.28.)rendelete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló
JEGYZŐKÖNYV. Mely készült: a Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Közgyűlésén
JEGYZŐKÖNYV Mely készült: a Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Közgyűlésén Időpont: 2014. július 10., du. 15.00 óra Helyszín: 5600 Békéscsaba, Mednyánszky u. 2. I/10. (Ügyfélszolgálati
PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése pályázatot hirdet "Kulturált települési környezetért" címmel.
2 1. sz. melléklet A pályázatot hirdet "Kulturált települési környezetért" címmel. A pályázat célja, hogy ösztönözze a települési közösségek környezetfejlesztési aktivitását, a környezet minőségének jobbítását.
A jogszabály mai napon (2011.VIII.20) hatályos állapota. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
A jogszabály mai napon (2011.VIII.20) hatályos állapota 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről Az Országgyűlés az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület HFS tervezés menete GINOP, VP, EFOP áttekintése Korábbi LEADER tapasztalatok áttekintése Projektadatlap gyűjtése (egyesület
TÁJÉKOZTATÓ a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014.
TÁJÉKOZTATÓ a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. évi választásához A választójog Az Alaptörvény XXIII. cikke politikai alapjogként határozza
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. forintban nyilvántartott fizetési számla vezetéséhez természetes személy ügyfelek részére
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK forintban nyilvántartott fizetési számla vezetéséhez természetes személy ügyfelek részére 1. A Számlatulajdonosok köre, fogalmi meghatározások A Tiszavasvári Takarékszövetkezet
1997. évi LXXVIII. törvény. az épített környezet alakításáról és védelméről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya
1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről Az Országgyűlés az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos alapvető követelményekről, eszközökről, jogokról és
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola. Szécsény, Rákóczi út 90.
Minőségirányítási program II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Szécsény, Rákóczi út 90. Készítették: a MICS tagjai Alkalmazotti közösség jóváhagyása: 2009. Fenntartóhoz történt
Összegzés. 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: 2. Felhasznált dokumentumok: 3. A workshopon alkalmazott módszertan
Somló Marcalmente Bakonyalja LEADER Térség Helyi Fejlesztési Stratégiája Stratégiatervező workshop 2. Bakonyszücs, 2015. december 29. Összegzés 1. A 2. stratégiatervező workshop céljai: Az SMB LEADER térség
Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól
Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (III.31.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályairól Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Általános Szerződési Feltételek VoIP szolgáltatás nyújtására
1 ES INNOTEL Korlátolt Felelősségű Társaság Általános Szerződési Feltételek VoIP szolgáltatás nyújtására Hatályos: 2015. december 1-től A módosítás dátuma: 2015. november 1. 2 Tartalom I. Általános adatok,
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
Dél-Nyírség, Erdőspuszták LEADER Egyesület Helyi Akciócsoport. LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Draft verzió - Tervezet 2014-2020
1 Dél-Nyírség, Erdőspuszták LEADER Egyesület Helyi Akciócsoport LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Draft verzió - Tervezet 2014-2020 2016. március Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési
JOGSZABÁLYI ÉS INTÉZMÉNYI VÁLTOZÁSOK
A MAGYARORSZÁGI MUNKAERŐPIACOT ÉRINTŐ JOGSZABÁLYI ÉS INTÉZMÉNYI VÁLTOZÁSOK Frey Mária frey mária A magyarországi munkaerőpiacot érintő jogszabályi és intézményi változások Bevezetés 1. A munkanélküliek
I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe
Támogatás vehető igénybe: A térségben élők egészségre nevelése, egészséges táplálkozás népszerűsítése, élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos kampány, gasztronómiai bemutató lebonyolítása. Célterület azonosító:
AF-Fővárosi_Vízművek_Zrt-építőmesteri_és_épületépészeti_munkák_Keretmeg
AF-Fővárosi_Vízművek_Zrt-építőmesteri_és_épületépészeti_munkák_Keretmeg Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19.
MAGYAR KÖZLÖNY. 143. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. október 8., csütörtök. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2009. október 8., csütörtök 143. szám Tartalomjegyzék 220/2009. (X. 8.) Korm. rendelet 129/2009. (X. 8.) FVM rendelet 130/2009. (X. 8.) FVM rendelet
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 17/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2007.(XI.
Közhasznúsági jelentés 2011.
Adószám: 18722042-2-12 Bejegyző szerv: Pest megyei Bíróság Regisztrációs szám: 4.Pk. 60256/2008/4 DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület 2653 Bánk, Petőfi Sándor út
Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének a 25/2004. (VII. 03.) a 12/2004. (IV. 30.) a 15/2009. (IX. 04.), a 16/2009. (IX. 29.), és a 16/2012. (IV. 27.), önkormányzati rendeletével módosított
Működési kézikönyv a GINOP-2.1.5-15 Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff) Felhíváshoz 2016. február
Működési kézikönyv a GINOP-2.1.5-15 Innovációs ökoszisztéma építése (startup és spinoff) Felhíváshoz 2016. február Tartalom 1. A konstrukció bemutatása... 2 1.1 A program megvalósításának lépései... 3
Gyakran Ismétlődő Kérdések
Gyakran Ismétlődő Kérdések Tartalom GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK...1 A TURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGEK ÖSZTÖNZÉSÉVEL (137/2008. (X. 18.) FVM RENDELET) KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK...4 PÁLYÁZHAT OLYAN, AKI EDDIG NEM VÉGZETT
Paks város önkormányzati képviselő-testületének 4/2008. (II. 25.) számú önkormányzati rendelete
Paks város önkormányzati képviselő-testületének 4/2008. (II. 25.) számú önkormányzati rendelete Az iparosított technológiával épült lakóházak tulajdonosi közössége energiamegtakarítást eredményező beruházásainak
Bérelt Vonali Szolgáltatás Igénybevételére
Magyar Telekom Nyrt. Általános Szerződési Feltételei Bérelt Vonali Szolgáltatás Igénybevételére A hatálybalépés időpontja 2012. március 1. Tartalomjegyzék 1. A szolgáltató adatai...3 1.1. A szolgáltató
LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Felső-Tisza Völgye LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében
1. Számú intézkedés LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Felső-Tisza Völgye LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1.1. HVS intézkedés megnevezése: Helyi vállalkozások
A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete
A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe
Általános információk. Beszerzéspolitikai irányító bizottság 17.06.2009. Jóváhagyás dátuma
Általános információk A szabályzat címe Jóváhagyta Jóváhagyás dátuma Hatókör A szabályzat célja Az NSG csoport szállítói etikai kódexe Beszerzéspolitikai irányító bizottság 17.06.2009 A szabályzat az NSG
Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016.
Vezetői összefoglaló 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása a Vidékfejlesztési Program és az EU2020 céljaihoz Helyi Fejlesztési Stratégiánk hozzájárul az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésre
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM BERENTEI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM BERENTEI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 3704 Berente, Posta u. 7. Készítette: Gyenesné Kovács Enikő ÁMK igazgató További tagok: Bánáti Veronika /Művelődési Ház vezető/ Orosz Jánosné
b) MÁV-START Zrt. pályázati szándékának kinyilvánítása esetén közreműködés a pályázat megírásában.
1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: Beszerzési és Gazdálkodási Szervezet 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon:
A beszerzési eljárás lefolytatója: MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Beszerzési és Logisztikai Üzletág Vasúti és Vállalatüzemeltetési
12037/2015./SZK. A j á n l a t i f e l h í v á s MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnév: MÁV-START Zrt.) Székhelye: 1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 54-60.
Hírlevél 2013. május
Hírlevél 2013. május LEADER 2013-pályázatokkal kapcsolatos tudnivalók 2.o LEADER pályázatok benyújtásának várható menete 4.o 35/2013. (V.22.) VM rendelet rövid ismertetése 6.o Információs fórum idöpontok
LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november
LEADER HACS HÍRLEVÉL 2013. november Tisztelt Olvasó! Ön az Egy jobb életért Közhasznú Egyesület LEADER Hírlevelét olvassa. A LEADER HACS Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy tájékoztatásban
2006. évi V. törvény. a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról 1. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. 1.
2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról 1 A törvény célja, hogy korszerű jogi keretek megteremtésével, az Európai Unió szabályozásával összhangban állapítsa
5.3.3. III. intézkedéscsoport: A vidéki élet minősége és a vidéki gazdaság diverzifikálása
5.3.3. III. intézkedéscsoport: A vidéki élet minősége és a vidéki gazdaság diverzifikálása 5.3.3.1. A vidéki gazdaság diverzifikálására irányuló intézkedések 5.3.3.1.1. A nem mezőgazdasági tevékenységgé
HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA
1 INNOVATÍV DÉL-ZALA VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2014-2020 Elfogadva: 2016. május 30-án Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 17/2000. (IX.25.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka Város kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2000. (IX.25.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka Város kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól (egységes szerkezetben a3/2007.(ii.06.), a 16/2009.(XI.2.), a
SZÁMLASZERZŐDÉS ÉS ÓVADÉKI MEGÁLLAPODÁS. (A további azonosító adatokat a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező adatlap tartalmazza.
1 SZÁMLASZERZŐDÉS ÉS ÓVADÉKI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Név/Cégnév: Lakcím/Székhely: (Cégjegyzékszám: Törvényes képviselő: ) Adószám/Adóazonosító jel: (A további azonosító adatokat a jelen
Pátyi Polgármesteri Hivatal 2071 Páty, Kossuth Lajos u. 83.
Pátyi Polgármesteri Hivatal 2071 Páty, Kossuth Lajos u. 83. Iktatószám: 2680-3/2013. Jóváhagyom Név: Majláth Konrád Konstantin Aláírás: Dátum: 2013.06.28. Név: Aláírás: Dátum: A jelentést elfogadom és
Fekete Dávid: Az EU regionális politikájának városfejlesztést támogató új eszközei a 2014-2020- as programozási időszakban
Fekete Dávid: Az EU regionális politikájának városfejlesztést támogató új eszközei a 2014-2020- as programozási időszakban Bevezetés Európa történetében a városok hosszú évszázadok óta kiemelkedő szerepet
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2007. (II. 28.) rendelete
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2007. (II. 28.) rendelete a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer
2014-2020. Helyi Fejlesztési Stratégiája. Az Alpokalja-Fertő táj. Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel
Az Alpokalja-Fertő táj Helyi Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Mottónk: Megtartó vidék fejlődő életminőséggel Széchenyi nyomdokain térségünk fejlődéséért Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 1. A Helyi Fejlesztési
ALAPSZABÁLY1 I. Általános rendelkezések II. Az egyesület célja és feladatai2
ALAPSZABÁLY 1 I. Általános rendelkezések 1.1. A szervezet teljes neve: Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület Rövidített neve: GyMS megyei FTE Angol nyelven: Association of Rural Tourism in
A.../2015 (V..) KGY. határozat melléklete SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT TERÜLETI PROGRAMJA 2014-2020 Cím Sopron Megyei Jogú Város Integrált Területi Programja Verzió 2.0 MJV közgyűlési határozat száma
Tanúsítási és felügyeleti tevékenység Eljárás
E példány sorszáma: Eljárás Készítette: Dr. Lajos Attila Minőségirányítási vezető Jóváhagyta: Borszéki Péter Ügyvezető igazgató copyright (szerzői jog): Ezen dokumentum tartalma nem reprodukálható sem