A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara évi költségvetésének teljesüléséről
|
|
- Alexandra Szekeresné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara évi költségvetésének teljesüléséről Az igazságügyi szakértőkről szóló évi XXIX. törvény (továbbiakban: Szaktv.) 60. (1) bekezdése és a 71. (3) bekezdés c) pontja alapján a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (a továbbiakban: Kamara) az éves gazdálkodását költségvetés alapján folytatja, melyet a Küldöttgyűlés fogad el, és a Főtitkár hagy jóvá. A Főtitkár évente beszámol a Küldöttgyűlésnek a költségvetés végrehajtásáról. A Kamara gazdasági és pénzügyi működésének ellenőrzését a Számvizsgáló Bizottság (a továbbiakban: SZB) a tárgyévben két alkalommal vizsgálta. Első alkalommal az első félévi időszakot napján, illetve a teljes évre vonatkozóan napján. Az SZB mindkét jelentésében megállapította, hogy a Kamara gazdálkodása, működése szabályszerű és átlátható. A Kamara éves költségvetése az egyszerűsített éves beszámoló alapjául szolgáló kettős könyvviteli nyilvántartás eredményszámláinak szerkezetét követi. A költségvetés táblázatszerűen rendezett, oszlopai a Szaktv.-ben meghatározott feladatokat tükrözik, míg a sorai a feladatok fedezetéül rendelt bevételeket, ill. azok végrehajtása során felmerülő költségeket és ráfordításokat tartalmazzák a főkönyvi könyvelés bontása szerint. A költségvetés végrehajtásáról készült beszámoló az elfogadott költségvetés táblázatos elrendezésében szereplő tervadatok mellett a tényadatokat tartalmazza szöveges tájékoztatással, mely adatok az egyes feladatok, szakterületek szakmai beszámolóival összhangban értelmezendőek. (Az adatok e Ft-ban) 1. Központi bevételek és költségek: 77,55%-os költségfelhasználás Oktatási-vizsgáztatási bevételek és költségek: A tervezett e Ft-tal szemben e Ft bevétel származott a Kamara alaptevékenységébe tartozó oktatási és vizsgáztatási tevékenységéből. Az oktatási-vizsgáztatási tevékenység feladatainak ellátásával kapcsolatosan e Ft tervezés mellett e Ft közvetlen költség merült fel, ezek megoszlása: - Oktatók-vizsgáztatók utazási költsége: 250 e Ft - Oktatók-vizsgáztatók, előadók megbízási díja és ezek közterhe: e Ft - Egyéb költség.: 5 e Ft A Kamara szakértés alapismeretéről szóló elméleti képzésének és számonkérésének szabályzata 9. -a értelmében az alapismereti oktatáson és a megismételt alapismereti oktatáson való részvételért és az azt lezáró első vizsga letételéért, továbbá a megismételt vizsgáért díjat kell fizetni. Az alapismereti oktatáson történő részvétel díja Ft, a vizsga díja ideértve a megismételt vizsgát is Ft.
2 2 A vizsgabizottság elnökét és tagjai jelöltenként 3000 Ft vizsgáztatói díj illeti meg. Ha a vizsgán a jelölt anélkül, hogy előzetesen, a vizsgát megelőző nap végéig jelezte volna távolmaradását nem jelenik meg, a vizsgáztató részére 1500 Ft vizsgáztatói díj jár. Az előadók Ft/óra megbízási díjat kapnak. Kamarai tagdíj bevételek: A szakértői névjegyzék alapján a tárgyévben 3382 fő részére került kiállításra tagdíjelőírást tartalmazó számviteli bizonylat. Bejegyzett szakértők létszáma december 31. napján 3171 fő. Kamarai tagdíjbevétel soron e Ft volt betervezve, ténylegesen minimális többletbevétel realizálódott, mely összege e Ft. A Kamara Hivatala a évben intézte a évi tagdíj befizetését elmulasztott kamarai tagok felszólítását, a tagdíjak behajtását, illetve folyamatosan egyeztetett a szünetelő státuszt kérők, valamint a szakértői tevékenységük megszüntetését kérő tagokkal, továbbá a rendelkezésre álló nyilvántartási adatok folyamatos aktualizálásával összeállította a évi tagdíjjal tartozó tagok listáját. A évi tagdíjhátralékosok - nagy számukra tekintettel - első alkalommal telefonon, illetve év elején elektronikus úton fizetési felszólítás küldésével lettek megkeresve a tagdíjak rendezése érdekében, ezt követően évi második felében a továbbra is tartozó 360 fő részére került postai úton megküldésre fizetési felszólítás, ebből 349 fő teljes összeggel, 11 fő tört összeggel tartozott. A felszólítások eredményeként a tagok többsége befizette a tagdíj elmaradását. 155 fő a fizetési felszólítás ellenére nem rendezte a tagdíj elmaradását, erre tekintettel elnökségi döntés alapján határozatban került sor kamarai tagságuk megszüntetésére. 17 fő esetében a kamarai tagság megszüntető határozat - elnökségi döntés alapján - visszavonásra került, tekintettel arra, hogy a határozat kézhezvételét követően haladéktalanul rendezték tartozásukat. Az elnökség határozatai alapján a nemfizető tagok esetében a évben sor került a korábban a évi tagdíjat nem fizető tagok kamarai tagságának megszüntetésére. A határozatok, az átvételt igazoló tértivevényekkel a névjegyzékből törlés iránt szükséges intézkedések megtétele érdekében - átadásra kerültek a névjegyzéket vezető hatóság részére. A évi tagdíjhátralékosok tekintetében a felszólítások kiküldése és a tagdíjak behajtása, továbbá a szükséges egyeztetések lebonyolítása jelenleg is folyamatban van. Elmaradt tagdíj behajtása: évi elmaradt tagdíjhátralékból tárgyév végével e Ft realizálódott. A hátralékosok elsőkörös megkeresése telefonon történt, illetve az év elején elektronikus úton fizetési felszólítás küldésével lettek megkeresve a tagdíjak rendezése érdekében, valamint az év második felében fizetési felszólító levél került postai úton kiküldésre. A felszólítások eredményeként a tagok többsége befizette a korábbi évek tagdíj elmaradását.
3 3 Elnökségi határozat alapján a nemfizető tagok esetében a évben sor került a korábban a 2017.évi tagdíjat nem fizető tagok kizárására. Tagdíjhátralék mértéke év végére jelentősen csökkent, az elmaradt tagdíjak behajtása folyamatos. Kamarai költségátalány bevétel: A költségvetés összeállításakor a Kamara e Ft bevétellel kalkulált. A költségátalány tervezésénél nem áll rendelkezésre a szükséges információ, amely alapján megbízhatóan tervezhető, hogy a negyedéves statisztikai adatszolgáltatásban jelentett díjak pénzügyileg hogyan teljesülnek. A Kamara évben e Ft költségátalány bevételt realizált. Egyéb bevételek: Itt kerültek elszámolásra a bevételként nem tervezett (nem tervezhető) eljárási díjbevételek, különös tekintettel a kamarai tagság szünetelés iránti kérelem elbírálásáért fizetendő 7600 Ft igazgatási szolgáltatási díjra, valamint a szakértőjelölti igazolvány kiállításáért fizetendő 5300 Ft igazgatási szolgáltatási díjra 637 e Ft összegben. Banki kamatok és annak költsége: A Kamara UniCredit banknál vezet főszámláján i nappal e Ft állt rendelkezésre. Bankkamat 3 e Ft értékben realizálódott, bankköltsége 942 e Ft volt. Jogi szolgáltatás, közjegyzői díj költsége: Külső jogi szakértők igénybevétele - jogi tanácsadás, jogi és perbeli képviselet, okiratszerkesztés, továbbá kamarai szabályzatok előkészítés - ellátására betervezett e Ft-ból a tényleges felhasználás e Ft. 2. A Kamara Hivatala költségei és ráfordításai: 91,48%-os költségfelhasználás A Kamara Hivatala az ügyviteli apparátus működési költségét viseli, továbbá infrastruktúrát biztosít a Kamara székhelyén rendszeresen ülésező bizottsági tisztségviselők és szakmai tagozatok üléseihez, továbbá az alapismereti oktatás, vizsgáztatás helyszínét is biztosítja Dologi költségek: A költségvetési terv-tény tábla részletesen tartalmazza a költségsorokat, amelyek közül a jelentősebbek kiemelendők az alábbiak szerint: - Bérleti díjak, üzemeltetési költségek: itt került elszámolásra a Kamara székhelyeként szolgáló Mester utcai ingatlan bérleti díja, közüzemi díja, kisebb karbantartásának, kialakításának és egyéb fenntartási költségei. Tervezett összege e Ft, tényleges felhasználása e Ft. - Telefon, internet, postaköltség: A tervezett e Ft költség szinte egésze fel lett használva, ennek költsége e Ft. A postaköltség tartalmazza többek között a évi tagdíjhátralékosok fizetési felszólító levelének 301 főre történő hivatalos tértivevényes postázását. - Könyvelési szolgáltatás, adatfeldolgozás: A tervezett és felhasznált költsége e Ft
4 4 A Kamaránál a könyvviteli és bérszámfejtési feladatok ellátását megbízási szerződés alapján külső szolgáltató végzi. - Informatikai szolgáltatások, honlap üzemeltetés: Nevezett költségsoron e Ft és informatikai fejlesztésre e Ft tervezett összeg lett beállítva. Ténylegesen felhasznált e Ft és e Ft, mely a kamarai tagság igényeire, valamint a vonatkozó jogszabályok által előírt kötelezettségbővülés megvalósítására nyújtott fedezetet. - Jogi szolgáltatás, közjegyzői díjak: A Kamara Hivatala költségeként 400 e Ft összeg került betervezésre, ebből ténylegesen 196 e Ft lett felhasználva. A jogi költség jelentős hányada a központi bevétel-kiadás soron jelenik meg. - Egyéb igénybe vett szolgáltatások: Tervezett összege e Ft, tényleges felhasználása 530 e Ft. Erre a sorra került be pl. a számítástechnika eszközök vírusvédelmének licence, munkaviszonyban állók kötelező egészségügyi szolgáltatási díja. - Eszközbeszerzés/értékcsökkenés: A Kamara ezen a költségsoron e Ft kiadást tervezett be. A Kamara eszközállománya a bázis évhez képest 1,5 M Ft-tal nőtt, ebből jelentősebb beruházás az 1,28 M Ft értékű szerver beszerzés volt. Az értékcsökkenés elszámolása a számviteli politika, illetve az értékelési szabályzat alapján történt. Tárgyévben selejtezési eljárás került lefolytatásra, nullára leírásra kerültek olyan tárgyieszközök, melyek üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk gazdaságtalan volt. A dologi költségek tervszáma e Ft, tényleges felhasználása a tárgyévben e Ft volt. A Kamara Hivatala reprezentációs keretének az 59,91%-át használta fel (terv 720 e Ft, tény 431 e Ft) Személyi költségek: A költségvetési terv-tény tábla részletesen tartalmazza a költségsorokat, amelyek közül a jelentősebbek kiemelendők az alábbiak szerint: A Kamara Hivatala személyi költségeinek fedezetére a Kamara e Ft összeget tervezett be. A tényleges tárgyévi költség e Ft lett, az eltérés hibahatáron belüli 289 e Ft. 3. Elnökség: 94,92%-os költségfelhasználás Az Elnökség részére e Ft költségkeret került megállapításra az Elnök és az Elnökhelyettesek tiszteletdíjára, azok közterheire, ill. utazási költségátalányukra, továbbá a kamarai honlap üzemeltetésére. Az Elnökség tényleges tárgyévi költsége e Ft volt. 4. Minőségbiztosítási Bizottság költségei: 0,57%-os költségfelhasználás A minőségbiztosítási rendszer bevezetésének költségeire e Ft lett előirányozva. Ebből ténylegesen 29 e Ft utazási költség került felhasználásra a tárgyévben. 5. Oktatási Bizottság költségei: 0%-os költségfelhasználás 6. Szakterületet Felülvizsgáló Bizottság költségei: 0,10%-os költségfelhasználás A Bizottság részére e Ft lett előirányozva a szakmai munka dologi költségeinek fedezetére. Ebből ténylegesen 3 e Ft reprezentációs költség került felhasználásra a tárgyévben.
5 5 7. Etikai Bizottság bevételei és költségei: 82,17%-os költségfelhasználás Az Etikai Bizottság bevételeként a várhatóan megindított új eljárások számának kalkulálásával e Ft került előirányzatra. Ebből ténylegesen 717 e Ft bevétel realizálódott. A Kamara az Etikai Bizottság működésének fedezetére összesen e Ft költségkeretet állapított meg. A tényleges költség a tárgyévben e Ft volt. Etikai Bizottság dologi és személyi költségek, ráfordítások (eft): Nyomtatvány, irodaszer 174 Egy éven belül elhasznált eszközök 40 Egyéb anyagköltség 1 Bérleti díjak 10 Utazási költségek 362 Telefon, internet, postaköltség 221 Jogi szolgáltatás költsége 1649 Bérköltség 5588 Megbízási díjak 2128 Reprezentációs költség 55 Költségtérítés átalány (utazási) 10 Szociális hozzájárulási adó 1465 Terv szerinti értékcsökkenés 34 Egyéb ráfordítások 63 Összesen: Fegyelmi Bizottság bevételei és költségei: 151,91%-os költségfelhasználás A Fegyelmi Bizottság bevételeként 450 e Ft került előirányzatra. Megindított új eljárások számának növekedése miatt lényegesen e Ft bevétel realizálódott. A Kamara a Fegyelmi Bizottság működésének fedezetére összesen e Ft költségkeretet állapított meg. A tényleges költség a tárgyévben e Ft volt. Fegyelmi Bizottság dologi és személyi költségek, ráfordítások (eft): Nyomtatvány, irodaszer 105 Bérleti díjak 239 Üzemeltetési, karbantartási költség Utazási költségek Telefon, internet, postaköltség 273 Jogi szolgáltatás költsége 1649 Bérköltség Megbízási díjak Költségtérítés átalány (utazási) 22
6 6 Szociális hozzájárulási adó 414 Összesen: Számvizsgáló Bizottság költségei: A Számvizsgáló Bizottság részére könyvelt évi időszakos- és év végi ellenőrzésének, valamint tárgyévi pénzügyi gazdálkodási tevékenység ellenőrzési feladatkörben eljárt állásfoglalásainak díjazása és azok közterhei szerepelnek ezen a költségsoron. Tervezése és annak tényleges felhasználása e Ft. 10. Felvételi Bizottság: A Bizottság e Ft betervezett költsége nem került tényleges felhasználásra. 11. Kamarai Szervek kamarai szintű projektjei: 216,89%-os költségfelhasználás A Kamara erre a projektjére 840 e Ft költségkeretet irányzott elő. A évi tényleges költség e Ft volt. Ebből jelentős tétel az Opten és az Optijus szolgáltatás díja e Ft, jogi költségként merült fel a tagozatok ügyrendi szabályzatainak elkészítése 152 e Ft., továbbá nyomtatvány, irodaszer 6 e Ft, utazási költség. 44 e Ft, reprezentációs költség 17 e Ft. A Kamara május 1. napjától (a hatályos szerződés szerint április 30. napjáig) biztosítja tagjai (2500 fő felhasználói hozzáférésre tervezve) számára ingyenes szolgáltatásként az OPTEN CÉGTÁR, valamint az OPTIJUS JOGTÁR szolgáltatást. A szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban a Kamara hírlevélben tájékoztatta a tagságot. A április 17. napján megtartott küldöttgyűlésen elfogadásra került a évi költségvetés, amelynek részét képezte az Opten és Optijus szolgáltatás igénybevétele is. Az OPTEN CÉGINFO tekintetében 25 db mérlegtár, 25 db cégelemzés és 25 db iratjegyzék biztosított évente felhasználónként, minden egyéb szolgáltatás korlátozás nélkül igénybe vehető. Az eltelt időszak tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a Kamara tagsága az előzetesen becsültnél lényegesen alacsonyabb számban és érdeklődés mellett veszi igénybe a szolgáltatást. Nyilvántartásunk szerint mindössze 262 fő veszi igénybe a szolgáltatást, erre tekintettel a szolgáltatások díja csökkentett felhasználói hozzáférésre tervezve, alacsonyabb összegben került betervezésre a évi költségvetésbe. 12. Informatikai és hírközlési Területek Szakmai Tagozat költségei: 29,81%-os költségfelhasználás A tagozat költségvetési terve e Ft, ebből reprezentációs célra 614 e Ft-ot használt fel. 13. Közlekedési és Ipari Területek Szakmai Tagozat költségei: 1,44%-os költségfelhasználás A tagozat költségvetési terve e Ft, ebből reprezentációs célra 53 e Ft-ot használt fel.
7 7 14. Kriminalisztikai Területek Szakmai Tagozat költségei: 49,80%-os költségfelhasználás A tagozat költségvetési terve e Ft, ebből ténylegesen felhasznált 921 e Ft (reprezentációs célra 785 e Ft, rendezvényszervezésre 105 e Ft, utazási költségre 31 e Ft). 15. Lakás és Építésügyi, településrendezési valamint az idegenforgalmi Területek Szakmai Tagozat költségei: 11,22%-os költségfelhasználás A tagozat költségvetési terve e Ft, ebből ténylegesen felhasznált 357 e Ft (reprezentációs célra 128 e Ft, rendezvényszervezésre 178 e Ft, utazási költségre 51 e Ft). 16. Munkabiztonsági Terület Szakmai Tagozat költségei: 1,62%-os költségfelhasználás A tagozat költségvetési terve e Ft, ebből ténylegesen felhasznált reprezentációs költség 23 e Ft. 17. Közgazdaság, vám és egyes pénzügyi Területek Szakmai Tagozat költségei: 63,07%- os költségfelhasználás A tagozat előirányzott költsége e Ft, ténylegesen felhasznált e Ft. Szakmai konferencia megszervezésre e Ft, terembérlés 53 e Ft, továbbá tagozati ülések jegyzőkönyvvezetése, reprezentációs kiadások biztosítása 219 e Ft. 18. Mező és erdőgazdálkodási, valamint élelmiszer ipari Területek Szakmai Tagozat költségei: 34,49%-os költségfelhasználás Betervezett e Ft-os költségkeretből ténylegesen felhasznált 862 e Ft. Terembérlés 27 e Ft, filmkészítés, konferencia szervezés, reprezentációs költség 835 e Ft. 19. Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi Területek Szakmai Tagozat költségei: 73,28%-os költségfelhasználás Rendelkezésre álló e Ft költségkeretből ténylegesen e Ft lett felhasználva. Jogszabálykövetés 229 e Ft, szakmai fotókönyv 479 e Ft, konferencia szervezés, reprezentációs költség 978 e Ft. 20. Intézményközi Szakmai Tudományos Együttműködés költségei: 1,13%-os költségfelhasználás A Kamara és az ELTE közötti együttműködési megállapodás közös célja a klinikai szakpszichológus szakértők magas színvonalú támogatásának elősegítése, ehhez a Kamara számítástechnikai eszközök biztosításával járult hozzá (2 db laptop, értéke 708 e Ft), melynek 28 e Ft az amortizációja. Tervezett költségvetési igény e Ft. 21. Az alábbi szakmai tagozatok nem vettek igénybe együttesen 7,825 e Ft-os költségvetési keretet: - Audiovizuális Média területe szakmai tagozat: terv 25 e Ft - Tűzvédelmi, személy és vagyonvédelmi területek szakmai tagozata: terv e Ft - Orvosi egyes pszichológiai és biológiai területek szakmai tagozata: terv e Ft - Gyógypedagógiai és egyes pszichológiai területek szakmai tagozata: e Ft
8 8 22. Területi iroda költsége (Veszprém): 97,41%-os költségfelhasználás Az iroda működési költségeinek fedezetére e Ft összeget irányzott elő a költségvetésben. A tényleges költség a tárgyévben e Ft volt. Közüzemi díjak 77 Irodaszer, nyomtatvány 35 Egy éven belül elh.eszk. 4 Egyéb anyagköltség 12 Bérleti díj 624 Üzemeltetési karbantartási ktg. 25 Utazási költség 37 Telefon, internet költség 43 Bérköltség 2545 Egyéb személyi jell.kif Szociális hozzájárulási adó 496 Terv szerinti écs. 35 Összesen: Küldöttgyűlések költsége: 42,90%-os költségfelhasználás A Kamara a küldöttgyűlések költségeinek fedezetére e Ft összeget állapított meg. A évben 4 alkalommal ült össze a Küldöttgyűlés, ezért a tényleges költség felhasználás e Ft lett. A KAMARA ÖSSZESÍTETT TERV ÉS TÉNYSZÁMAI ÉVBEN TERV TÉNY %-os felhasználás BEVÉTELEK e Ft e Ft 100,56% KÖLTSÉGEK / RÁFORDÍTÁSOK e Ft e Ft 76,48% EREDMÉNY (MEGTAKARÍTÁS) e Ft e Ft Kiadási soron 76,48%-os felhasználás mellett 47,7 M Ft költségmegtakarítás realizálódott. Budapest, április 8. Dr. Borka Zoltán Főtitkár 1.sz. melléklet: a Kamara időszakának gazdálkodására vonatkozó költségvetésének terv és tényadatai
MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA
MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Kamara Hivatala főbb oszlopai a Kamara szerveinek 2019. évre vonatkozó tervezése Megnevezés / %-ban 2019 évi / %-ban / %-ban kiadás kiadás kiadás kiadás kiadás kiadás
Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság...
Tartalom Tartalom... 1 Általános rendelkezések... 2 Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára... 3 Vizsgabizottság... 4 A vizsga lefolytatása... 4 Jegyzőkönyv... 4 Tanúsítvány... 4 Díj... 5 Hatálybalépés...
Általános rendelkezések
A szakértés alapismeretéről szóló elméleti képzésének és számonkérésének szabályzata 1 A Elnöksége az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 76. (1) bekezdés g)
Az Országos Polgárőr Szövetség 2013. évi közhasznúsági jelentése Bevételek
19666718-9499-517-01 Statisztikai számjel Országos Polgárőr Szövetség 1077 Budapest Király u.71. Közhasznú szervezetek Közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2013 év Keltezés: Budapest, 2014.március
MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG EGYESÜLET évi Közhasznúsági jelentése
MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG EGYESÜLET 2011. évi Közhasznúsági jelentése Adószámunk: 1 8 9 9 2 6 9 2-1 - 0 9 A. Számviteli törvény szerinti beszámoló MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET BISZK - Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara 2015.évi egyszerűsített beszámolójához I. Általános rész A Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara az 1995.évi CXIV. törvény által létrehozott
MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: ,
Jegyzőkönyv Amely készült 2016.09.26-án 10.00 órai kezdettel a II. Budapest, Gyorskocsi u 25. szám alatt ISZKI tárgyalójában lévő elnökségi ülésén. Jelen vannak: dr. Agárdi Tamás elnök dr. Horváth Csaba
A. Számviteli törvény szerinti beszámoló
A. Számviteli törvény szerinti beszámoló MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG EGYESÜLET EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE Mérleg ezer Ft-ban
Közhasznúsági jelentés a évről
Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület 1188 Budapest, Határ u. 26/b Telefon: +36-20-229-54-56 Web: www.jogaoktatok.hu E-mail: mjsze108@gmail.com Közhasznúsági jelentés a 2011. évről Statisztikai számjel:
Közhasznúsági jelentés a évről
Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület 1188 Budapest, Határ u. 26/b Telefon: +36-20-229-54-56 Web: www.jogaoktatok.hu E-mail: mjsze108@gmail.com Közhasznúsági jelentés a 2010. évről Statisztikai számjel:
ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 TARTALOM 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél
La Leche Liga Magyarország EGYESÜLETI JELENTÉS. 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9499-529-01
1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9499-529-01 EGYESÜLETI JELENTÉS a 2008. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz Budapest, 2009.március 2 EGYESÜLETI
Közhasznúsági jelentés 2014 év
18584240-9499-517-10 Statisztikai számjel Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 3240 Parád Kossuth Lajos út 128. Közhasznúsági jelentés 2014 év Keltezés: Parád, 2015.március 20. P.H. Völgyi Ferenc
Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége
Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége 2009. ÉVI MÉRLEGBESZÁMOLÓ ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége 2009. évi M É R L E G A. Befektetett eszközök 573 I. Immateriális javak - II. Tárgyi eszközök
SZUVERÉN NONPROFIT KFT
2 2 6 6 6 8 1 4 1 1 9 9 3 5 5 3 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 211.1.1-211.12.31. egyéb szervezet megnevezése 137 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 13.
Közhasznú tevékenység ráfordításai évben. I. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
Közhasznú tevékenység ráfordításai 2010. évben I. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 615 600 adatok eft-ban I. Anyagköltség 5 020 1. Kitűntetések,oklevelek 3 496 2. Nyomtatvány, irodaszer 788 3. Igazolványok
Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése
Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése A pénztár záró egyenleg: 77 A valutapénztár záró egyenlege: 77 A bankszámla záró egyenlege: 6 624 A lekötött bankszámla egyenlege: 55 000
Készült: 2012. április 26... aláírás
Adószám: 18131677-1-41 Statisztikai számjel: 18131677-9499-569-01 Székhely: 1135 Budapest, Szent László út 15. V/8. EUROPA VARIETAS ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Készült: 2012. április 26....
Általános rész. Dr. Cziáky Tamás László 3580 Tiszaújváros, Szent István út 91. Dr. Cziáky Tamás László 3580 Tiszaújváros, Szent István út 91
Általános rész A tevékenységét 2007-ben kezdte meg. A társaság alaptevékenysége: Szakmai érdekképviselet. A szervezet kamaraként működik, a törzstőke nagysága 44502 ezer Ft. Székhelye: 3527 Miskolc Zsolcai
La Leche Liga Magyarország EGYESÜLETI JELENTÉS. 1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9199- -01
1022 Budapest, Hermann Ottó u. 18. Adószáma: 18048092-1-41 Statisztikai számjel: 18048092-9199- -01 EGYESÜLETI JELENTÉS a 2012. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz Budapest, 2013. február 2 EGYESÜLETI
Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Ikt. Sz.:.. /2006.K Jóváhagyom:.. elnök KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2005. évi gazdálkodásáról 1 KIMUTATÁS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI
2010. évi költségvetés teljesítése
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2010. évi költségvetés teljesítése 1. MEGNEVEZÉS 2010. évi terv 2010. I-XII. hó Tény / Terv % Székház vásárlásra elkülönített pénzeszköz (tárgyidőszak végén) 637 100 635
2018. évi költségvetés tervezet tárgyalása
2018. évi költségvetés tervezet tárgyalása 1. Bevételek terv (eft) 1.0 Nyitó Pénzkészlet 36 213 ** 1.1. Tagdíj, tagdíj jellegű befizetések 153 001 * 1.1.1. Tagdíj 135 075 1.1.2. Nyilvántartottak befizetései
Savaria Turizmus Nonprofit Kft.
Savaria Turizmus Nonprofit Kft. 2014. évi első féléves mérleg beszámolójának SZÖVEGES KIEGÉSZÍTÉSE Készítette: Savaria Turizmus Nonprofit Kft. Ügyvezető: Vörös-Borsody Csilla Szombathely, 2014. augusztus
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
SURDI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET 8831 Nagykanizsa, Gárdonyi u. 8. 1. A szervezet alapadatai 1. Elnevezés: Surdi Sporthorgász Egyesület 2. Képviselő: Kovács Tibor 3. Székhely: 8831 Nagykanizsa Gárdonyi u. 8.
EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK
FŐKÖNYVI KIVONAT 2013.01.01-2013.12.31 Psalmus Humanus Egyesület - 2013 Forgalom Fők.szám Megnevezés Tartozik Követel 1 14 3 31 36 38 381 384 39 392 4 41 45 454 463 464 471 474 49 5 51 143 145 149 1491
2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet
2018. évi Küldöttgyűlések határozatai 1/2018.02.23. Küldöttgyűlési határozat A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara küldöttgyűlése a levezető elnök javaslatára 20 támogató szavazattal, 0 ellenében, 0 tartózkodás
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2014 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe Nagykanizsa,
KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE 8868 Letenye, Kossuth L. u.58. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 évről Készítette: Talentum Kontakt kft 2014-04-22 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló
A területi kamara évi költségvetésének módosítása
A területi kamara 2018. évi költségvetésének módosítása 1/5 Az idei év jelentős újdonságaként A Fejér Megyei Mérnökökért Alapítvány létesítését terveztük meg. Az alapítvány céljaként az alábbiakat határozzuk
II. KIMUTATÁS A költségvetési támogatás felhasználásáról. 2006 év
II. A költségvetési támogatás felhasználásáról Támogatást Támogatás Felhasználás Felhasználás összege Elszámolás nyújtó megnevezése Időpontja Összege (Ft) célja Előző évi Tárgyévi Tárgyévet követő időpontja
2012. 01. 01. -2012. 12. 31.
DEBRECENI KÖR DÁMA EGYESÜLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 2012. 01. 01. -2012. 12. 31. A Debreceni Kör Dáma Egyesület Székhelye: 4024 Debrecen, Kadosa u. 5. sz. 1999. 11. 17. én alakult Bírósági végzés száma:
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2012 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Tartalom KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Fejér Megyei Mérnöki Kamara Székhely: 8000 Székesfehérvár Távírda u 2/A. adószám: 18486142-2-07 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági végzés:
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Egyszerűsített éves beszámolóhoz a üzleti évről
Országos Scleroderma Közhasznú Egyesület Pécs Aidinger János u. 40. VIII/31 7632 Adószám: 18326639-1-02 Statisztikai szám: 18326639949952902 Bírósági nyilvántartási szám: 2554 Közhasznúsági végzés bírósági
Közhasznú szervezetek Közhasznú egyszerűsített 2012 éves beszámolója
19666718-9190-529-01 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Országos Polgárőr Szövetség 1077. Budapest, Király u.71. Közhasznú szervezetek Közhasznú egyszerűsített 2012 éves beszámolója Keltezés:
SZUVERÉN NONPROFIT KFT
2 2 6 6 6 8 1 4 1 1 9 9 3 5 5 3 A viteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beolója 213.1.1-213.12.31. egyéb szervezet megnevezése 137 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 13. címe A
2018. december 04. napján 16:45. órai kezdettel
MEGHÍVÓ a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Közgazdasági, vám- és egyes pénzügyi területek szakmai tagozat tagozati ülésére A Magyar Igazságügy Szakértői Kamara Közgazdasági, vám- és egyes pénzügyi területek
a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi beszámolója
a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara 2018. évi beszámolója Megyei kamaránk tevékenysége Kamaránk az alapszabálynak, a kamarai törvénynek és vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, valamint
KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról.
Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület Felügyelő Bizottság KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület 2010. évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról. Budapest 2011 május
TÁRGY: Alapítványok támogatása Tartalék-, és Civil Keretből E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 205. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Alapítványok támogatása Tartalék-, és Civil Keretből E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. szeptember
KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján)
KÖZHASZNÚ JELENTÉS a 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) Tartalom: A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.
AZ ORSZÁGOS MAGYAR VADÁSZKAMARA KÖZPONTI APPARÁTUSÁNAK ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE
AZ ORSZÁGOS MAGYAR VADÁSZKAMARA KÖZPONTI APPARÁTUSÁNAK 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE 2018. április 13. AZ ORSZÁGOS MAGYAR VADÁSZKAMARA KÖZPONTI APPARÁTUSA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK SZÖVEGES INDOKOLÁSA I. Az
2018. ÉVI SZÖVEGES BESZÁMOLÓ
EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE 1204 BUDAPEST, KÖVES UTCA 1. 2018. ÉVI SZÖVEGES BESZÁMOLÓ A beszámolási időszakban Egyesületünk az Alapszabályban, a Szervezeti és Működési Szabályzatban, egyéb
Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám: Lakás címe:... Értesítési cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:...
A mérnöki kamara tölti ki Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Debrecen, Arany János u. 45. Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM A MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TELEPÜLÉSTERVEZÉSI, ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI
"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok E Ftban
18233597-8623-529-01 1. oldal Statisztikai számjel MAGYAR SEBKEZELŐ TÁRSASÁG 12PK61 188/1997/4 Bírósági bejegyzés száma "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok E Ftban Sorszám A tétel megnevezése 2012. december
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Magyar Dermatológiai Társulat
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Magyar Dermatológiai Társulat 1. Alapítvány rövid bemutatása Alapítvány alakulásának időpontja: 1928 Alapítvány működésének kezdete: 1928 A Fővárosi Bíróság bejegyzés száma: 60604
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés 2013 Magyar Magánbőrgyógyászok Közhasznú Egyesülete (MMKE) 8000 Székesfehérvár Palotai út 8/b Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Folkrádió Közhasznú Alapítvány Székhely: 4177 Földes, Debreceni u. 19. Adószám:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2004 Folkrádió Közhasznú Alapítvány Székhely: 4177 Földes, Debreceni u. 19. Adószám: 18565449-1-09 TARTALMA 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló I/A.
KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ év
4. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ 2013. év I. BEVÉTELEK ALAKULÁSA A Sajó-Bódva Völgye és Környéke legfőbb bevételi forrása a társult önkormányzatok által fizetett tagdíj. A tagdíj mértéke 2008. január
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója. 2 0 1 0 év
A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva 1 8 1 0 6 3 3 8-2 - 4 2 Statisztikai számjel vagy adószám A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
SUZUKI Klubok Egyesülete. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített Éves Beszámolója
1 8 2 5 3 8 8 7-9 4 9 9-5 2 9-0 1 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített Éves Beszámolója Fordulónapra készült beszámoló 2017. január 01. - 2017. december 31. 2017 P. H. Kelt: Budapest,
Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év
Trampolin Sportegyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Veszprém, 2012. március 27. aláírás I. Számviteli beszámoló Trampolin Sportegyesület közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege adatok E Ft-ban A tétel
SZUVERÉN NONPROFIT KFT
2 2 6 6 6 8 1 4 1 1 9 9 3 5 5 3 A viteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beolója 21.3.5-21.12.31. egyéb szervezet megnevezése 137 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 13. címe A beolót
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés 2011 Magánorvosok Országos Szövetsége (MAOOSZ) 1135 Budapest, Kerekes utca 9. 5/7. Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása
VÁCI WALDORF ALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E Elfogadta a Kuratórium május 29-i ülésén.
VÁCI WALDORF ALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2006. Elfogadta a Kuratórium 2007. május 29-i ülésén. Kelt Vácott, 2007. május 25. napján T a r t a l o m I. A szervezet alapadatai II.
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET 2008. 12. 31. zárómérleghez
18111954 9449 569 01 Statisztikai számjel Épülı Virgonc Gyermekekért Alapítvány 2085 Plisvörösvár, Rákóczi u. 8. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET 2008. 12. 31. zárómérleghez Budapest, 2009. március 3. Szervezet felelıs
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2003 Budapest, 2004. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A Moravcsik Alapítvány számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. KEIKO AIKIDÓ ALAPÍTVÁNY mint Közhasznú Szervezet
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 KEIKO AIKIDÓ ALAPÍTVÁNY mint Közhasznú Szervezet székhely: 1046 Budapest, Bajza u. 42. adószám: 18107779-1-41 statisztikai számjel:18107779 9319 569 01 bírósági bejegyzés száma:
2016. évi Elemi költségvetés
Manolisz Glezosz 12. Évfolyamos Görögnyelv Oktató Iskola 2016. évi Elemi költségvetés Szöveges indoklás Budapest, 2016. január 20. Határozat száma: Intézmény vezető Általános indoklás A 2016. évi elemi
A közzétett adatok könyvvizsgálóval nincsenek alátámasztva JUVENILIS-DIAB-HELP ALAPÍTVÁNY
A közzétett adatok könyvvizsgálóval nincsenek alátámasztva JUVENILIS-DIAB-HELP ALAPÍTVÁNY 2014.évi Közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1.Általános rész: Az alapítványt 1991.évben
Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója
1 8 2 1 1 1 4-9 4 9 9-5 6 9-1 3 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 211. május 23. - 211. december 31. 211 Kelt Fót, 212. május 2. P. H. A vállakozás beszámolóját készítette
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 0 0 8 év GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY egyéb szervezet megnevezése 8800 NAGYKANIZSA TELEKI U. 7/C. II/16. címe Keltezés:
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám): 18067295913352901 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2010. év Martin György Néptáncszövetség
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 1. Számviteli beszámoló A Mérleg és az Eredménylevezetés mellékelve. 2. A költségvetési támogatás felhasználása Az egyesület ilyen
MÁVAG HORGÁSZ EGYESÜLET EGYESÜLETI JELENTÉS Dömsöd, Felsődunapart 12. Adószáma: Statisztikai számjel:
2344 Dömsöd, Felsődunapart 12. Adószáma: 19623867-1-13 Statisztikai számjel: 19623867-9272-523-13 EGYESÜLETI JELENTÉS a 2016. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz Dömsöd, 2017. április 2 EGYESÜLETI JELENTÉS
1.Értékesítés nettó árbevétele 16920 16920 17798 17798. 3.Egyéb bevételek 57 57 256 256. 6.Anyagjellegű ráfordítások 6918 69H 7562 756;;
adószáma 18083550-1-43 megnevezése MAGYARIGAZSÁGÜGYISZAKÉRTÖIKAMARA címe 1027 Budapest, Fö utca 70-78. Az egyszerűsített éves beszámoló eredménykimutatása 2012. évre Ezer Forínt Tétel megnevezése Elözö
Az Alapszabály 1. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (5) A Kamara székhelye: 1095 Budapest, Mester utca emelet.
/2017. ( ) küldöttgyűlési határozat a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Alapszabálya módosításáról, a határidőben és szabályszerűen benyújtott módosító javaslatokkal A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara
2012. évi közhasznúsági jelentés
"Együtt a gyermekekért" Alapítvány Kaposvár,Petőfi u. 2. 74 212. évi közhasznúsági jelentés 1. Név: "Együtt a gyermekekért" Alapítvány Székhely: 74 Kaposvár, Petőfi u. 2. Bejegyző határozat száma: Pk.21.218/1991/19/I.szám
Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése év
Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség 4027 Debrecen Füredi út 76. I. Közhasznú beszámoló - Eredménylevezetés - Mérleg II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról
ELŐTERJESZTÉS. Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének július 24-ei ülésére
ELŐTERJESZTÉS Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének 2014. július 24-ei ülésére Tárgy: Tájékoztató a Kft. 2014. I. féléves gazdálkodásáról Előadó: Hamza Zoltán ügyvezető igazgató Tisztelt Taggyűlés!
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról
Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Ikt. Sz.:../2013.K KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról Jóváhagyom:... elnök 1 KIMUTATÁS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI
Pomázi Zenekastély Nonprofit Kft Közhasznúsági jelentés. Készítette: Quadrantida Kft. 2015 március 31.
Pomázi Zenekastély Nonprofit Kft Közhasznúsági jelentés Készítette: Quadrantida Kft. 2015 március 31. Pomázi Zenekastély Nonprofit Kft. 2013 Pomáz, Templom tér 3. 2014. évi Közhasznúsági jelentése Budapest,
Széchenyi István Iskolafejlesztési Alapítvány közhasznúsági jelentése a évi tevékenységéről
Széchenyi István Iskolafejlesztési Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2009. évi tevékenységéről 1./ Számviteli beszámoló Az Alapítvány célja a Széchényi István Gimnáziumban a nevelés és az oktatás, a
Főkönyvi kivonat Év: 2010; főkönyvi számla intervallum: teljes; bizonylat napló típus: normál; bizonylat napló jelleg: tény; feldolgozás dátuma: -
Év: 2010; főkönyvi intervallum: teljes; bizonylat napló típus: normál; bizonylat napló jelleg: tény; feldolgozás dátuma: - 1131 Licencek 59 467,00 0,00 59 467,00 1141 Szoftverek 160 200,00 0,00 160 200,00
PÜSPÖKLADÁNYI VÍZIKöZMÜ TÁRSULAT INTÉző BIZOTTSÁGÁTÓL BESZÁMOLÓ. a Víziközmű Társulat 2013. IV. negyedévi gazdálkodásáról
PÜSPÖKLADÁNYI VÍZIKöZMÜ TÁRSULAT INTÉző BIZOTTSÁGÁTÓL BESZÁMOLÓ a Víziközmű Társulat 2013. IV. negyedévi gazdálkodásáról A Püspökladányi Viziközmű Társulat 2013. IV. Negyedévi gazdálkodásáról. Tisztelt
A Társaság évi egyszerűsített éves beszámolóját és közhasznúsági mellékletét az előterjesztés 1. melléklete tartalmazza.
MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság 2016. évi költségvetésének végrehajtásáról és a 2017. évi költségvetés megállapításáról A határozati javaslat
GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédő Nonprofit Kft évi koncepció
GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédő Nonprofit Kft. 2017 évi koncepció Pilis, 2016. November 7. Készítette: Schwarcz Péter Ügyvezető igazgató Gál Szilvia Gazdasági Vezető Bevezető Jelen koncepció
Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2006. évi tevékenységéről
Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2006. évi tevékenységéről I. Általános rész Alapítvány neve: Kapernaum Csoport Alapítvány Székhelye: 1126 Budapest, Hollósy
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 Budapest, 2010. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A Moravcsik Alapítvány számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési
MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY székhely: 1146 Budapest, Cházár András u. 19. adószám: 18049471-2-42 közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet
2008.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója
1 9 8 0 6 0 7 9 9 2 6 2 5 2 1 0 1 MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SPORTEGYESÜLETE a egyéb szervezet megnevezése 1123 Budapest, Alkotás u. 44. az egyéb szervezet címe 2008.évi A számviteli törvény szerinti
Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31
1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója Kelt: Budapest 2012.április 21. egyéb szervezet vezetője Statisztikai
A közzétett adatok könyvvizsgálóval nincsenek alátámasztva JUVENILIS-DIAB-HELP ALAPÍTVÁNY
A közzétett adatok könyvvizsgálóval nincsenek alátámasztva JUVENILIS-DIAB-HELP ALAPÍTVÁNY 2011.évi Közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1.Általános rész: Az alapítványt 1991.évben
JUVENILIS-DIAB-HELP ALAPÍTVÁNY. 2012.évi Közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE
JUVENILIS-DIAB-HELP ALAPÍTVÁNY 2012.évi Közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE 1.Általános rész: Az alapítványt 1991.évben hoztuk létre 150.000.- Ft alapítói vagyonnal. Alapító:
Az Országos Polgárır Szövetség 2009.évi közhasznúsági jelentése
Az Országos Polgárır Szövetség 2009.évi közhasznúsági jelentése A pénztár záró egyenleg: 624 A valutapénztár záró egyenlege: 77 A bankszámla záró egyenlege: 150 192 A lekötött bankszámla egyenlege: 20
Magyar Orvosi Kamara B-A-Z Megyei Területi Szervezete
A tevékenységét 2007- ben kezdte meg. A köztestület alaptevékenysége: Szakmai érdekképviselet. A szervezet kamaraként működik, a törzstőke nagysága 44502 ezer Ft. Székhelye: 3527 Miskolc Zsolcai kapu 19.
ELŐTERJESZTÉS A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet taggyűlése részére (2014. március 28-i 2.
ELŐTERJESZTÉS A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezet taggyűlése részére (2014. március 28-i 2. napirendi pont) Tárgy: A MKVK Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete 2013. évi
1-12 hó várható. főkönyvi szám. Megnevezés. tárgyhavi költség Gyöngyi táblájából kinem adott készlet
Megnevezés főkönyvi szám 1-12 hó várható 2015. ÉVI TERVEZET/Kapott adatok Eft-ban Anyagköltség védőital 5111 158 155-3 irodaszer-nyomtatvány 512 8610 8500-110 személygépkocsi üzemanyag 5131 840 900 60
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
1103 Budapest Kőér 2/B Adószám: 18191970-1-42 Bíróság nyilvántartási szám: 60.092 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évi egyszerűsített éves beszámolóhoz Budapest, 2008.03.28 Általános rész A tevékenységét 2006-ben
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Egyszerűsített éves beszámolóhoz a üzleti évről
Országos Scleroderma Közhasznú Egyesület Pécs Aidinger János u. 40. VIII/31 7632 Adószám: 18326639-1-02 Statisztikai szám: 18326639949952902 Bírósági nyilvántartási szám: 2554 Közhasznúsági végzés bírósági
Közhasznúsági jelentés 2007.
Adószám: 19000565-2-13 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: nyilvántartási szám: 536 1023 Budapest, Margit utca 9. III. I. 1. 2007. Fordulónap: 2007. december 31. Beszámolási időszak: 2007.
MAGYAR ASZTALITENISZ SZÖVETSÉG évi egyszerűsített éves beszámoló kiegészítő melléklete
MAGYAR ASZTALITENISZ SZÖVETSÉG 2013. évi egyszerűsített éves beszámoló kiegészítő melléklete Magyar Asztalitenisz Szövetség Mérleg kiegészítő melléklet A Számviteli törvény előírja a számszaki adatokat
Kiegészítő melléklet
Statisztikai számjele: 19820349-9499-521-07 Bíróság nyilvántartási szám: 60183/1989 Vállalkozás megnevezése: Etyek Községi Sportegyesület Vállalkozás címe: 2091 Etyek Körpince köz 4 Kiegészítő melléklet
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2014 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. 01.01. - 2014 12.31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b)
MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA BUDAPESTI TERÜLETI SZERVEZETE
MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA BUDAPESTI TERÜLETI SZERVEZETE Küldöttgyűlés 2015.Március 19. Előadó: Dr. Záray Gyuláné BESZÁMOLÓ A MESZK BUDAPESTI TERÜLETI SZERVEZET 2014. ÉVI MUNKATERVÉRŐL Területi
B E S ZÁ M OLÓ. a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara évi tevékenységről
B E S ZÁ M OLÓ a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Mérnöki Kamara 2015. évi tevékenységről Elnökség, titkárság tevékenysége Az Elnökség az alapszabálynak, a kamarai törvénynek és vonatkozó jogszabályi előírásoknak
Pályázati felhívás sportegyesületek részére
Pályázati felhívás sportegyesületek részére Kiírás Leadási határidő Elbírálás 2014. február 5. 2014. február 21. 2014. március 7. iktatószám: 7738/2014/MAV. Pályázati Kiírás A MÁV Zrt. Támogatói Bizottsága
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Füzesgyógy Vidékfejlesztési Centrum. korlátolt felelősségű társaság. 2013. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójához
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET Füzesgyógy Vidékfejlesztési Centrum Korlátolt Felelősségű Társaság 2013. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójához Általános rész: Név: FÜZESGYÓGY KFT. Képviseletre jogosult:
KÖZHASZNÚ JELENTÉS. PartyPont Egyesület 2011. 01. 01-2011. 12. 31.
KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011. 01. 01-2011. 12. 31. - 1 - Tartalom: 1. Kimutatások - A kapott támogatásokról, - a támogatás felhasználásáról, - kötelezettségekről. 2. Pénzügyi elszámolás 3. Beszámoló a közhasznú