2. Kemence vidékének földtani viszonyai Hont megyében.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. Kemence vidékének földtani viszonyai Hont megyében."

Átírás

1 164 PR. SZENTPÉTERY ZSIGMOND (1) 2. Kemence vidékének földtani viszonyai Hont megyében. írta: D e. Szentpétert Zsigmond. Az évben a m. kir. Földtani Intézet megtisztelő megbízása alapján a Börzsönyi hegység E-i részén végeztem petrogenetikai megfigyeléseket. Mivel azonban a rendelkezésre állő régi, Ott, Stache1stb. fölvételeit ábrázoló geológiai térkép használhatatlannak bizonyult, vizsgálataim közben részletesen föl is kellett vennem a vidéket. A gyászos trianoni béke által kijelölt csodálatosan lehetetlen határ, amely Hazánk eme részét bűnös tudatossággal zárta el természetes közlekedési vonalaitól, nagyon megnehezítette a bejárást. Részben ez is az oka, hogy csak Kemence közvetlen déli környékét vehettem töl a Réclli, Várbükk, Csóványos és Orosz hegyek által bezárt háromszögön belül. A vidéket a Kemence- és Csarnapatakok, valamint mellékvizeik csak kis mértékben tárták föl. A fölvett vidék részletes leíró földtani ismertetését a mai nehéz nyomdai viszonyokra való tekintettel most nem adhatom, azért az alábbiakban csak rövid összefoglalásra szorítkozom. A terület felépítésében a különböző andezit fajtákon és ezek tufáján kívül csak igen kis helyen lép föl a lajtamészkő, az ENyi szegélyen, Kemence községtől DDK-re vékony sávként. A z andezitek területe túlnyomóan tömeges kőzetekből áll. Két különböző természetű erupciós terület van itt. Az egyiket úgy foghatjuk föl, mint a Csóványos hatalmas sztratovulkáni tömegének ENy-i lejtőjét, ahol még a mai térszíni viszonyok mellett is lehet az egyes lávaáraknak némi váltakozását észlelni, a másik pedig a Csamapatak nyugati oldalán húzódó perőcsényi dombsorozat, ahol az andezittömegek külső megjelenése is egészen más. A Csóványos E-i részén, a kemencei fővölgyben a Malomkő, Csonkakő és Barátkő hatalmas breccsás sziklafala, valamint innen K-re pl. a Bacsinaszirtek valóban könnyen tévedésbe ejthették a régi kutatókat, hogy az egész vidéket vulkáni törmelékből állónak ítéljék. A közelebbi vizsgálatnál azonban 12 Wien, : es mértékben. Leírása: Verb. d. K. k. geol. Reichsanst. Bd Földtani Közlöny, XXV. k., p Budapest, 1895.

2 ( 2) FELVÉTELI JELENTÉS 165 kiderül, hogy ezek a breccsák andezitbe vannak ágyazva s meg ott is láva a ragasztóanyag, ahol a breccsák mennyisege igen nagy. Pontos az is, hogy úgy a bezáró kőzet, mint a ragasztó anyag a legtöbb esetben olyan kőzet, mint a breccsa. Ugyancsak sok helyütt, mint pl. a Sásaskő, Godó vár, Cukorhát stb. erdőrészletekben szintén láva ragasztja össze az elszigetelt, bár olykor tekintélyes nagyságú fof/brészleteket is. Agglomerát aránylag csak kevés helyen fordul elő, legnagyobb területen a Kemencepatak feltárásában, mint azt már S zabó is észlelte ;2 itt főleg a völgynek E-i részén találunk nagyobb agglomerátos helyeket. De másutt is főleg a mélyebb völgybevágások mentén fordul elő, ami arra a gondolatra vezet, hogy a jelenleg eltakart mélyebb részeken talán nagyobb területű ilyen vulkáni törmelék van és pedig elsősorban a vidék E-i Mén, amely távolabb esik a vulkán centrumától. A fenti andezit-tömegek megjelenéséből természetszerűleg következik, hogy a Csóványos kráteréből, helyesebben krátereiből kinyomult láva nem valami vastag fedőket alkotott és megmerevedése alkalmával tömbökre rögökre szakadt széjjel. Az újabban kiömlött lávatömegek, amelyeknek anyaga ugyanolyan vagy különböző volt, összefoglalták, tehát újból összeragasztották ezeket a tömböket és rögöket, részben azonban tovább is hurcolhatták és mozgásuk közben szét is tördelhették az egyes darabokat. A kialakult szerkezet néha látszik élesen, néha azonban csakis a legbehatóbb vizsgálat alapján ismerhető föl. A felnyomuló lávatömegek, legalább is a hasonló anyagúak gyorsan követték egymást, ami a sok helyütt tapasztalható részleges felolvadást is érthetővé teszi. Az elszigetelt tufarészieteknek láva által való összeragasztását szintén így magyarázhatjuk meg. A z eddig bejárt hegységrészen arra lehet következtetni, hogy az egyes lávaömlési periódusok között kevés hamu hullott alá s így a hatalmas lávatömegek lefelé való folyásukban nagyon könynyen megsemmisíthették, magukba gyúrhatták a vékony tufaleplet. Nagyobb területű és vastagabb tufarétegek csakis az erupciós ciklus végéről maradtak meg a bejárt területen, amikor a kiömlő lávafolyás már nem téphette szét. Az andezittufák legfontosabb előfordulási helye Kemence községtől DDK-re, a Felsőcsapás dombon van, ahol jól látni, hogy az amfibólandezittufak és a biotitamfibolandezit-tufák, amelyek kövületekben gazdagok3, legfelső részükön többszörösen váltakoznak a lajtamészkővel. A z andezitek explóziós jelenségeinek végső fázisa tehát egybeesett a lajtamészkő lerakódásának kezdetével, így a kitörés a középső miocénben végződött.4 E hatalmas 3 E kövületek vizsgálatával dr. Sümeghy József intézeti tanársegédet bíztam meg, ki a hálás anyagot jórészben fel is dolgozta. 4 Amint azt dr. M ájer István is megállapította. (Földtani Közlöny, XLY. k. p. 89. Budapest, 1915.)

3 166 DR. SZENTPÉTERY ZSIGMOND ( 3 ) tufatömeg (kb. 40 m vastag) még hatalmasabb agglomerát tömegen nyugszik, amely alatt D-re a Kővágón túl láva következik. A Csóványos vidéktől Ny-ra, a Csarnapatak fölött emelkedő vulkáni vidéken, a perőcsényi Csamak, Marnon, Jancsi és Gátolla erdőrészletekben hatalmas amfibolandezit falakat találunk, amelyek csakis a Marnon végén és a Gátolla alsó részén breccsásak egy kissé. Ennek a nagyon egyöntetű tömegnek megjelenése arra vall, hogy hosszú repedés mentén felnyomult erupciós anyagról van itt szó, nem pedig centrális kitörésekről, mint a Csóványos körüli hegységrészen. Az andezit-fajták petrográfiai és különösen érdekes petrogenetikai sajátságait más helyütt fogom közölni. Itt csak a következőket említem. A felvett területen 3 jó típus van: 1. biotitamfibolandezit, 2. amfibolandezit, 3. hiperszténaugit andezit. A keverékfajták száma igen nagy, ugyancsak nagy szerepet játszanak az utólagos fajták is. Leggyakoribb keveréktípus az amftbolhiperszténaugitandezit, az a kőzet tehát, melyben az amfibol egyenértékű az eredeti hiperszténnel és augittal. A biotitamfibolandezit csakis agglomerátként fordul elő a felső tufarétegekben és pedig meglehetős mennyiségben. Egy esetben azonban hatalmas tömbszerü zárvány alakjában megtaláltam az amfibolandezit egyik mélyebb lávaárjában a Remetekőnél. A tiszta típusú amfibolandezit eredeti (nem piroxénesedett) állapotban főleg az üveges alapanyagú lávák között fordul elő kevés helyen, míg piroxénesedett fajtái, hatalmas tömegeket formálva, félkörben veszik körül a csak valamivel nagyobb földtani szerepű amfibolpiroxénandezit tömegeket. A z amfibolandezitek a csóványosi oldalon általában a hegyek felső részét alkotják, így abból állanak a Magosfa (906 m), a Magyaros (777 m), Kuruc (676 m),hajagos (630 m) stb. hegységrészek. A perőcsényi oldalon az amfibolandezit alkotja a főgerincet, melyet mindkét oldalon a kevés piroxént tartalmazó amfibolandezit határol. Egyes elszigetelt helyeken a mélyebb részeken is előfordul az amfibolandezit és itt-ott, mint a Pleska (420 m) és a Dosnya (486 m) hegyen, áttöri az amfibolpiroxénandezitet. Az amfibolpiroxénandezit főtömege mélyebb szinteken van, mint az amfibolandezit, így fő előfordulási helye a Miklósaljától (220 m), a Godóbércen (480 m), Miklósbércen (723 m), Tamásváron (665 m), Köpíigödörön (710 m) és az Oroszbércen (648 m) át a Bacsinakútig (304 m) húzódik a felvett területen. Ilyen kőzetből, ill. vulkáni törmelékéből áll a Kemencepataktól E-ra eső alacsony dombvidék legnagyobb része is. Megtaláljuk e képződményt az amfibolandezitnél magasabb szinten is, a Viskibércen és a Csóványos északi oldalán. A Kemencepatak D-i oldalán alatta mindjárt saját agglomerátja következik. Tiszta hiperszténaugitandezit igen kevés van. Telérszerű áttörés alakjában találjuk a Godóvár Ny-i gerincén, míg a felső Drinóban kisebb foltokat

4 ( 4 ) FELVÉTELI JELENTÉS 167 képez. Sokkal nagyobb, de a többi andezithez mérve még mindig csekély szerepe van a kevés amfibolt tartalmazó piroxénandezitnek, amelynek fő előfordulási helye a Csarnavölgy mente. Érdekes, hogy a tiszta piroxénandeziteket rendesen ilyen amfibolos kőzet övezi. A kitörési sorrend pontos megállapítására még nincs elég adatom. Nagyon megnehezíti a meghatározást az amfibol különböző mértékű piroxénesedése, t. i. a típusok felismerése tekintetében. Az bizonyos, hogy a sorrend nagyon bonyolult és az, hogy a típusok megismétlődve is képződtek, rendesen különböző mértékű tisztaságban. Eddig a biotitamfibolandezit főtömegét vagyok hajlandó a legfiatalabbnak tartani e területen, viszont az amfibolpiroxénandezit egyik faja látszik legidősebbnek. Kis mértékű ércesedésre mindössze a Drinóhegy alsó részén bukkantam az ottani amfibolandezitnél. A Nagy és Kishideghegyeknek, valamint a Pintérbércnek, ahonnan bő érces darabokat mutattak, kikutatása a jövő évre marad. * Klárik Ferenc kemencei köqegyző úrnak, ki minden tekintetben a legnagyobb készséggel sietett segítségemre ezen a mindenünnen elzárt területen, ez alkalommal is a legőszintébb köszönetéinet fejezem ki.

5 TARTALOMJEGYZÉK. Lap I. Igazgatósági jelentés évekről dr. Pálfy M óric-tói.* II. Titkári jelentés az évekről dr. M arzsó L a jo s-tó HL Országos földtani felvételi jelentések: 1. D r. Liffa A u rél: Geológiai jegyzetek Telkibánya-, Gönc és Hejce környékéről... * D r. Schréter Z oltán: Adatok a Sajómedence és a Bükk DK-i oldalának geológiai viszonyaihoz D r. Ferenczi Istvá n : A tinnyevidéki harmadkori medencerészlet földtani v i s z o n y a i Rozlozsnik P á l : Földtani jegyzetek az esztergomvidéki paleogén medence nyugati rész é rő l D r. Vigh G yu la : Földtani jegyzetek a Gerecse-hegységből D r. telegdi JRóth K á ro ly : A tokod dorogi és a tatabányai barnaszénmedencék között elterülő yidék és a móri árok környéke Rozlozsnik P á l : Adatok Ajka vidékének geológiájához D r. Kadic Ottokár: Szekszárd, Tevel és Bonyhád vidékének földtani v i s z o n y a i D r. Toborffy G éza : Jelentés az években Tolna megye területén végzett részletes geológiai fe lv é t e lr ő l D r. Vogl Viktor: Adatok Dunaföldvár vidékének földtani ismeretéhez. 191 IY. Agrogeológiai felvételek: 1. Tim kó I m r e : Felvételi jelentés é v e k r ő l D r. László G á bor : Részletes újrafelvételek Pest- és Fejérmegyében Horusitzky H enrik : Győr és Győrszentmárton környékének agrogeológiai viszonyai M aros Imre : A déli Balatonpart egy részének geológiai és agrogeológiai v i s z o n y a i Treitz P éter: Jelentés az években végzett agrogeológiai munkálatokról Y. Jelentés a m. kir. Földtani Intézet chemiai laboratóriumának évi működéséről dr. E m szt K á lm á n -t 6 \ YL Egyéb jelentések: 1. D r. Schafarzik F eren c : Adatok a Csemavölgy és Mehádia geológiájához D r. Szentpétery Zsigm ond: Kemence vidékének földtani viszonyai Hont m e g y é b e n

6

B) Bányageologiai felvételek : C) Agrogeologiai felvételek : D) A chemiai lakoratóriumok jelentései. E) Egyéb jelentések.

B) Bányageologiai felvételek : C) Agrogeologiai felvételek : D) A chemiai lakoratóriumok jelentései. E) Egyéb jelentések. A dr. Schafarzik Ferenc-féle alapítvány vagyoni állása 1914. december hó 31-én, I. A ) 1 drb 1000 frt-os egységes államkötvény értéke az Osztr. Magyar Bank budapesti főintézetének 1894. évi jegyzéke szerint

Részletesebben

D) A chem iai laboratórium jelentései. 1. Jelentés a m. kir. földtani intézet chemiai laboratóriumának 1913, évi működéséről

D) A chem iai laboratórium jelentései. 1. Jelentés a m. kir. földtani intézet chemiai laboratóriumának 1913, évi működéséről D) A chem iai laboratórium jelentései. 1. Jelentés a m. kir. földtani intézet chemiai laboratóriumának 1913, évi működéséről Dr. E mszt KÁLMÁN-itól, Az 1913, évben folytattuk laboratóriumunk berendezését.

Részletesebben

Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján

Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján Meteorit becsapódás földtani konzekvenciái a Sudbury komplexum példáján Készítette : Gregor Rita Környezettan BSc. Témavezető: Dr. Molnár Ferenc egyetemi docens Tartalomjegyzék o A Sudbury szerkezet elhelyezkedése

Részletesebben

A Kárpát medence kialakulása

A Kárpát medence kialakulása A Kárpát -medence A Kárpát medence kialakulása Az 1200 km hosszúságú félköríves hegykoszorú és a közbezárt, mintegy 330 000 km2-nyi területű Kárpátmedence egymással szoros összefüggésben és az Alpok vonulataihoz

Részletesebben

4. Jelentés az évben végzett agrogeologiai munkálatról.

4. Jelentés az évben végzett agrogeologiai munkálatról. 4. Jelentés az 1916. évben végzett agrogeologiai munkálatról. T r EITZ P É T E R - t Ő l. (Öt szüvegközti ábrával.; A v i l á g h á b o r ú n a k h a r m a d i k é v é b e n m i n d a z o k a z a k a d

Részletesebben

Jelentés az Ali Baba-barlangban a évben végzett kutató munkáról

Jelentés az Ali Baba-barlangban a évben végzett kutató munkáról GBTE-13/2011. Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2010. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

Földtani alapismeretek III.

Földtani alapismeretek III. Földtani alapismeretek III. Vízföldtani alapok páraszállítás csapadék párolgás lélegzés párolgás csapadék felszíni lefolyás beszivárgás tó szárazföld folyó lefolyás tengerek felszín alatti vízmozgások

Részletesebben

Jelentés a m. kir. Földtani intézet 1879. évi mőködésérıl. Jelentés a m. kir. Földtani intézet 1881. évi mőködésérıl

Jelentés a m. kir. Földtani intézet 1879. évi mőködésérıl. Jelentés a m. kir. Földtani intézet 1881. évi mőködésérıl Visszatérés angol billentyőzetrıl magyarra: Ctrl + Alt 1869-1876 Jelentés a magyar királyi földtani intézetnek fenállásától 1876. végeig folytatott mőködésérıl 1877 Jelentés a m. kir. Földtani intézet

Részletesebben

Tanítási tervezet Fehér András Tamás Vulkáni kőzetek Tantervi követelmények A tanítási óra oktatási célja: A tanítási óra nevelési célja:

Tanítási tervezet Fehér András Tamás Vulkáni kőzetek Tantervi követelmények A tanítási óra oktatási célja: A tanítási óra nevelési célja: Tanítási tervezet Óra időpontja: 2017.10.17. - 9:00 Évfolyam/osztály: 9/A Tanít: Fehér András Tamás Témakör: A Föld, mint kőzetbolygó Tanítási egység címe: Vulkáni kőzetek Óra típusa: Új ismereteket szerző

Részletesebben

1. Jelentés az évi munkálatokról.

1. Jelentés az évi munkálatokról. D) A chemiai laboratóriumok jelentései. 1. Jelentés az 1914. évi munkálatokról. Dr. E mszt K á l m á n - tói. A folyó évben a felvételi anyagok feldolgozása volt a feladatom, számos vizsgálatot végeztem

Részletesebben

A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG

A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG KIALAKULÁSA Zala folyótól a Dunakanyarig Középidő sekély tengereiben mészkő és dolomit rakódott le. Felboltozódás Összetöredezés Kiemelkedés (a harmadidőszak végén) Egyenetlen

Részletesebben

Magnitudó (átlag) <=2.0;?

Magnitudó (átlag) <=2.0;? 2. Epicentrum Egy földrengés keletkezési helyének földfelszíni vetületét nevezzük a rengés epicentrumának, melynek meghatározása történhet műszeres észlelés ill. makroszeizmikus adatok alapján. Utóbbi

Részletesebben

Magyarország Műszaki Földtana MSc. Magyarország nagyszerkezeti egységei

Magyarország Műszaki Földtana MSc. Magyarország nagyszerkezeti egységei Magyarország Műszaki Földtana MSc Magyarország nagyszerkezeti egységei https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/magyarorszag-foldje-1d58/a-karpat-pannon-terseg-lemeztektonikai-ertelmezese-1ed3/az-europaikontinens-kialakulasa-karatson-david-1f1d/foldtorteneti-vazlat-os-europatol-uj-europaig-1f26/

Részletesebben

Nyugat magyarországi peremvidék

Nyugat magyarországi peremvidék Nyugat magyarországi peremvidék Nyugat- magyarországi peremvidék ÉGHAJLATI és NÖVÉNYZETI sajátosságok alapján különül el, nem morfológiai különbségek alapján 7100 km² Határai: Kisalföld (É), Dunántúlikhg.,Dunántúli-dombvidék

Részletesebben

Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában. Budai Zsófia Georgina 2015

Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában. Budai Zsófia Georgina 2015 Hidrotermális tevékenység nyomai a Budai-hegység János-hegy Hárs-hegy vonulatában Budai Zsófia Georgina 2015 Célkitűzés A Budai-hegységben tapasztalható jellegzetes kőzetelváltozások genetikájának értelmezése

Részletesebben

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA

MAgYARORSZÁg FÖlDTANA LESS GYÖRgY, MAgYARORSZÁg FÖlDTANA 2 . AZ AlPOK NAgYSZERKEZETE, MAgYARORSZÁgRA ÁTÚZÓDÓ RÉSZEiNEK FÖlDTANi FElÉPÍTÉSE 1. AZ AlPOK NAgYSZERKEZETE, AZ EgYES ElEmEK magyarországi FOlYTATÁSA Az Alpok (2.1.

Részletesebben

Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába

Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába I. A javaslattevő adatai Javaslat nemzeti érték felvételére a Kapos hegyháti Natúrpark Tájegységi Értéktárába 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Kiss Gábor 2. A javaslatot

Részletesebben

MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés

MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés Felhasználható ásványi nyersanyagaink megismeréséhez szükséges általános képet kapnunk a nagyobb szerepet játszó képződmények

Részletesebben

Rézérc előfordulás a Zempléni Szigethegységben.

Rézérc előfordulás a Zempléni Szigethegységben. 47 Rézérc előfordulás a Zempléni Szigethegységben. írta: Dr. MEZŐSI JÓZSEF. A zempléni Szigethegység területén Ladmóctól északra léyő Hosszú hegyen már régebb idő óta ismeretes egy kalkopirites, malachitos,

Részletesebben

Harmadkori vulkáni horizontok korrelálása paleomágneses mérésekkel Észak-Magyarországon

Harmadkori vulkáni horizontok korrelálása paleomágneses mérésekkel Észak-Magyarországon Harmadkori vulkáni horizontok korrelálása paleomágneses mérésekkel Észak-Magyarországon Zárójelentés az OTKA T043737 sz. kutatásokról A miocén folyamán Észak-Magyarországon két, jelentős regionális rotációval

Részletesebben

AZ UPPONYI-HEGYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ KŐZETEK, TALAJ ÉS VÍZ ELEMTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA

AZ UPPONYI-HEGYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ KŐZETEK, TALAJ ÉS VÍZ ELEMTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA AZ UPPONYI-HEGYSÉGBŐL SZÁRMAZÓ KŐZETEK, TALAJ ÉS VÍZ ELEMTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: Gyenes Katalin, környezettan alapszak Témavezető: Csorba Ottó, ELTE Atomfizika Tanszék Kép forrása: http://fold1.ftt.unimiskolc.hu/~foldshe/mof02.htm

Részletesebben

(tk oldal) GEOGRÁFIA

(tk oldal) GEOGRÁFIA (tk. 48 57. oldal) GEOGRÁFIA 2013.03.11. 1 2013.03.11. 2 Magma: fölfelé hatoló kőzetolvadék. Ha a magma a földfelszín alatt szilárdul meg mélységi magmás kőzetekről beszélünk. Érckiválás. Segédanyag..

Részletesebben

kutatásának történetéből A felfedezéstől l a feltárásig

kutatásának történetéből A felfedezéstől l a feltárásig Szemelvények a recski ércesedés kutatásának történetéből A felfedezéstől l a feltárásig Recski Ásványvagyon Fórum Dr. Baksa Csaba 2018. Február 8. 1 RECSKI ÉRCLELŐHELY 2 HŐSKOR Kubinyi F. 1850. 1857. A

Részletesebben

A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői

A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői A Pannon-medence szénhidrogén rendszerei és főbb szénhidrogén mezői Készítette: Molnár Mária Témavezető: Dr. Pogácsás György Cél: Pannon-medence szénhidrogén mezőinek és geológiai hátterének megismerése

Részletesebben

A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató

A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató Témavezető: Dr. Leél-Őssy Szabolcs 2014. Célkitűzés Bemutatni: A területről

Részletesebben

2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés

2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés Pécs-Baranyai OrigóHáz Egyesület Mecseki Karsztkutató Csoport 7629 Pécs, Komlói út 94.-98. 2013. évi barlangi feltáró kutatási jelentés 1 A Mecseki Karsztkutató Csoport 2013. évi jelentése Barlangi feltáró

Részletesebben

Melegkedvelő flóra elemek evolúciója

Melegkedvelő flóra elemek evolúciója Melegkedvelő flóra elemek evolúciója és klimatikus vonatkozásai Magyarország és az északi félgömb kainozoikumi flóráiban. (OTKA által támogatott kutatás) (Erdei Boglárka, Hably Lilla) A hajdani szárazföldi

Részletesebben

A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek

A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek A Föld szerkezete: réteges felépítés... Litoszféra: kéreg + felső köpeny legfelső része Kéreg: elemi, ásványos és kőzettani összetétel A Föld különböző elemekből

Részletesebben

DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI

DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI 2. sz. Függelék DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI 1. Földrajzi adottságok Dorog város közigazgatási területe, Gerecse, Pilis, és a Visegrádi hegység találkozásánál fekvő Dorogi medencében helyezkedik

Részletesebben

Földtani térképszerkesztés kvarter felszínek és idősebb szintek szerkesztése. Földtani szelvények és metszetek szerkesztése 3D térben

Földtani térképszerkesztés kvarter felszínek és idősebb szintek szerkesztése. Földtani szelvények és metszetek szerkesztése 3D térben Földtani térképszerkesztés kvarter felszínek és idősebb szintek szerkesztése. Földtani szelvények és metszetek szerkesztése 3D térben Balla Zoltán Bevezetés Az Üveghutai-telephely kutatása során keletkezett

Részletesebben

Dunántúli-középhegység

Dunántúli-középhegység Dunántúli-középhegység Dunántúli középhegység két része a paleozoikum szempontjából Középhegységi egység (Bakony, Vértes) Balatonfői vonal Balatoni kristályos Kis felszíni elterjedés Balatonfelvidék Velencei

Részletesebben

Gerecsei csuszamlásveszélyes lejtők lokalizálása tapasztalati változók alapján

Gerecsei csuszamlásveszélyes lejtők lokalizálása tapasztalati változók alapján Gerecsei csuszamlásveszélyes lejtők lokalizálása tapasztalati változók alapján Gerzsenyi Dávid Témavezető: Dr. Albert Gáspár 2016 Célkitűzés Felszínmozgás-veszélyes területek kijelölését segítő relatív

Részletesebben

A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve. Ráckeve 2005 Schell Péter

A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve. Ráckeve 2005 Schell Péter A budapesti 4 sz. metróvonal II. szakaszának vonalvezetési és építéstechnológiai tanulmányterve Az előadás vázlata: Bevezetés Helyszíni viszonyok Geológiai adottságok Talajviszonyok Mérnökgeológiai geotechnikai

Részletesebben

Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról

Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról GBTE-03/2012. Jelentés az Ali Baba-barlangban a 2011. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.01.06 szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.01.06. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 605

Részletesebben

lemeztektonika 1. ábra Alfred Wegener 2. ábra Harry Hess A Föld belső övei 3. ábra A Föld belső övei

lemeztektonika 1. ábra Alfred Wegener 2. ábra Harry Hess A Föld belső övei 3. ábra A Föld belső övei A lemeztektonika elmélet gyökerei Alfred Wegener (1880-1930) német meteorológushoz vezethetők vissza, aki megfogalmazta a kontinensvándorlás elméletét. (1. ábra) A lemezmozgások okait és folyamatát Harry

Részletesebben

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület?

5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület? Gyakorlás 1. Az út emelkedésének nevezzük annak a szögnek a tangensét, amelyet az út a vízszintessel bezár. Ezt általában %-ban adják meg. (100 %-os emelkedésű a vízszintessel 1 tangensű szöget bezáró

Részletesebben

- 51 - TÁJKÉPEK ÉS TÉRKÉPEK AZ ERDŐTÖRTÉNETI KUTATÁS SZOLGÁLATÁBAN. Dr. Márkus László

- 51 - TÁJKÉPEK ÉS TÉRKÉPEK AZ ERDŐTÖRTÉNETI KUTATÁS SZOLGÁLATÁBAN. Dr. Márkus László - 51 - TÁJKÉPEK ÉS TÉRKÉPEK AZ ERDŐTÖRTÉNETI KUTATÁS SZOLGÁLATÁBAN Dr. Márkus László Az erdőtörténeti kutatás sokat m eríthet a régi ábrázolásokról. Az egykorú látképek, vázrajzok, kéziratos térképek elsőrendű

Részletesebben

14 - informatika szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 371

14 - informatika szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 371 1996.12.25. Székesfehérvár 77185818432 371 1997.01.03. Budapest 78472120542 306 1997.01.05. Csíkszereda 76736716540 177 1997.03.29. Budapest 73911985594 48 1997.04.26. Székesfehérvár 78395363431 350 1997.05.02.

Részletesebben

Zajvédelmi alapállapot, háttérterhelés vizsgálata. Eger, Déli iparterület és környezete

Zajvédelmi alapállapot, háttérterhelés vizsgálata. Eger, Déli iparterület és környezete SM 973/2016. Zajvédelmi alapállapot, háttérterhelés vizsgálata Eger, Déli iparterület és környezete 2016. december cím: tel/fax: e-mail: bankszámla: 1114 Budapest, Bartók Béla út 15/a +36 309870415 info@prevenciokft.hu

Részletesebben

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2009. évben végzett kutató munkáról

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2009. évben végzett kutató munkáról GBTE-23/2010. Jelentés a Lengyel-barlangban a 2009. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

ÉGHAJLAT. Északi oldal

ÉGHAJLAT. Északi oldal ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A

Részletesebben

a turzások és a tengerpart között elhelyezkedő keskeny tengerrész, melynek sorsa a lassú feltöltődés

a turzások és a tengerpart között elhelyezkedő keskeny tengerrész, melynek sorsa a lassú feltöltődés FOGALMAK Hidroszféra óceán: tenger: hatalmas kiterjedésű, nagy mélységű, önálló medencével és áramlási rendszerrel rendelkező állóvíz, mely kontinenseket választ el egymástól. Közepes mélységük 3900 m,

Részletesebben

A kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység, földrengések

A kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység, földrengések A kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység, földrengések FÖLDRAJZ 1 Magma: fölfelé hatoló kőzetolvadék. Mélységi magmatizmus Ha a magma a földfelszín alatt szilárdul meg mélységi magmás kőzetekről beszélünk.

Részletesebben

Kezdő programkészítőknek ajánlom. SZERZŐ: Kósa Judit. Oldal1

Kezdő programkészítőknek ajánlom. SZERZŐ: Kósa Judit. Oldal1 A vulkáni tevékenység félelemmel vegyes csodálattal tölti el az embereket. Érdekes, egyszersmind izgalmas az alvó, majd egyszer csak mély hallgatásából felébredő hegy. Hogyan keletkeznek a vulkáni hegyek?

Részletesebben

A kísérlet megnevezése, célkitűzései A vulkánok kialakulásának bemutatása, vulkanikus hegységek jellemzése, vulkánkitörés modellezése

A kísérlet megnevezése, célkitűzései A vulkánok kialakulásának bemutatása, vulkanikus hegységek jellemzése, vulkánkitörés modellezése A kísérlet megnevezése, célkitűzései A vulkánok kialakulásának bemutatása, vulkanikus hegységek jellemzése, vulkánkitörés modellezése Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: szódabikarbóna, ecet, víz, ételfesték,

Részletesebben

Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén

Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén Készítette: Juhász Péter erdőmérnök jelölt Konzulens: dr. Kovács Gábor egyetemi docens Diplomavédés Sopron, 2006 A kutatás céljai: Termőhelyi jellemzők

Részletesebben

Budai-hegys. hegység

Budai-hegys. hegység Budai-hegys hegység Budai hegység a Dunánt ntúli középhegysk phegység g legösszet sszetöredezettebb hegysége ge a Benta, az Aranyhegyi patak és s a Duna között k terül l el. Felépítése változatos: v mészkm

Részletesebben

Környezetvédelmi szempontból korlátozott légterek. Felsı határa Alsó határa: GND

Környezetvédelmi szempontból korlátozott légterek. Felsı határa Alsó határa: GND Környezetvédelmi szempontból korlátozott légterek Légtér neve/oldalhatárai Felsı határa Alsó határa: GND Korlátozás ideje Korlátozás indoka Ócsa 471843N 0191007E 471740N 0191339E 1000 (300 m) AGL Egész

Részletesebben

Kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység

Kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység Kőzetlemezek és a vulkáni tevékenység A vulkánok a Föld felszínének hasadékai, melyeken keresztül a magma (izzó kőzetolvadék) a felszínre jut. A vulkán működését a lemeztektonika magyarázza meg. Vulkánosság

Részletesebben

Törökbálinti Homokkő: 25 29 millió év közt, Tengerparton / sekélyvízben rakódott le

Törökbálinti Homokkő: 25 29 millió év közt, Tengerparton / sekélyvízben rakódott le Dunabogdány Alapok Kőzet: Földi léptékben nagy kiterjedésű ásványkeverék. Dácit: Vulkáni kiömlési kőzet, amelynek uralkodó elegyrészei a fehér színű földpát, a fekete, többnyire lemezes biotit, a fekete,

Részletesebben

Forrás:

Forrás: Afrika helyzete, felszíne, tájai Igaz vagy hamis? A feladatot az atlasz segítségével oldják meg a tanulók. 1. Afrika a Föld 3. legnagyobb területű kontinense. 2. Afrika kisebb része a keleti, nagyobb része

Részletesebben

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó É ó ú ó ú ó Á ó ó ú ó ó ó ú ó ó ó ó ú ó ó ó ó ó ó ú ó ó ú ó ó ó ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó Ü ó ű ú ú ó ó ó ó ó ó ó É ó É ó É ó ó ó ó ó ó É ó ú ó ó É ó ó ó ó É ó

Részletesebben

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról GBTE-35/2009. Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

Tanítási tervezet. II. Az óra típusa: ismereteket elmélyítő és új ismereteket feldolgozó óra

Tanítási tervezet. II. Az óra típusa: ismereteket elmélyítő és új ismereteket feldolgozó óra Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2016. 11. 18. Az iskola megnevezése: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Az iskola címe: 1088, Budapest Trefort utca 8. Osztály: 9.A Tanít: Domján

Részletesebben

Évfordulós megemlékezés Dr. LENGYEL Endréről (1893 1981)

Évfordulós megemlékezés Dr. LENGYEL Endréről (1893 1981) 141/4, 415 420., Budapest, 2011 Évfordulós megemlékezés Dr. LENGYEL Endréről (1893 1981) DOBOS IRMA 1, PÓKA TERÉZ 2 1 1027 Budapest, Margit krt. 44. e-mail: dobos.irma@upcmail.hu 2 MTA Geokémiai Kutató

Részletesebben

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA Összeállította: Dr. Fűköh Levente Egykorú rajz Buckland Vilmos őséletbúvárról, aki gyűjtőútra indul. (XIX. század eleje.) Tasnádi-Kubacska A. 1942. http://mek.oszk.hu

Részletesebben

É Á Á Ö Á

É Á Á Ö Á É Á Á Ö Á Á É Á Ü ű Á É Ü ű Ú ű ű É É ű ű Á ű ű ű ű ű É ű ű ű Á É É É ű Á É É Á É Á É Ü Ü ű Á Á Á ű Á Á Á Á Á Á Á Á Ü ű Á ű Ü É É Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á Á É É ű É ű Ő ű É Ő Á É É ű ű Ú Á

Részletesebben

Az Erdélyi-medence földtana, felszínalaktana és az építkezések biztonsága

Az Erdélyi-medence földtana, felszínalaktana és az építkezések biztonsága Az Erdélyi-medence földtana, felszínalaktana és az építkezések biztonsága WANEK Ferenc Velünk élő tudomány a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 12. foruma Kolozsvár, 2013. november 22. d o m b o r z a t

Részletesebben

3. A nagybányai bányaterület geológiai viszonyai.

3. A nagybányai bányaterület geológiai viszonyai. 3. A nagybányai bányaterület geológiai viszonyai. (Jelentés a bányageológiai felvételekről.) Dr. P a l f y MÓR-tól. (Egy szövegközti ábrával.) 1913. év őszén a m, kir. Földtani Intézet igazgatósága a nagybányai

Részletesebben

10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula)

10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) 10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) A földtani térképek a tematikus térképek családjába tartoznak. Feladatuk, hogy a méretarányuk által meghatározott felbontásnak megfelelő pontossággal és

Részletesebben

Ó Ó ó ö ó

Ó Ó ó ö ó É ó ö É Á ó ó ü ó Ü ó ö ú ű ö ö ö ü ó Ó Ó ó ö ó Ó Ó ö ö ö ü Ó Ó ö ö ü ö ó ó ü ü Ó Ó Ó Ó ó ö ó ö ó ö ó ö ü ö ö ü ö ó ü ö ü ö ö ö ü ü ö ü É ü ö ü ü ö ó ü ü ü ü Ó Ó ü ö ö ü ö ó ö ö ü ó ü ó ö ü ö ü ö ü ö ó

Részletesebben

ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú

ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ű ű ő ö ö Á ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ö Á Ó ő ő ü ú ő ő ő ő Á ő ú ű ő ő ő ü ú ő ő ő ő ő ő ő ő ö ü ú ő ő ő ő ű ű ő ő ö ű ü ő ő ő ö ö

Részletesebben

A recski kőzetváltozatok értékelése

A recski kőzetváltozatok értékelése A recski kőzetváltozatok értékelése Gálos Miklós BME Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék, mgalos@freemail.hu Kárpáti László BME Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék, karpati.laci@gmail.com ÖSSZEFOGLALÁS:

Részletesebben

Olaszország hadba lép

Olaszország hadba lép Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz

Részletesebben

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü ü É ű ű É É ű ü ű ü ü ü Á ü ü ü ü ü ű É ü ű É ű ü ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü Á ü ü ü ü ü Ú ü ü ű É ü ü ű ü ü ű ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü É ű ü Á ü ü ü ü ü Á Ö É ü ü ű Ú ü ü ü ű

Részletesebben

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű ű ű Ó É É ű Ó ű Ü ű ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű É ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Ö Ü Ö É ű ű Ü Ü ű É Á Ú É É ű ű ű Ö É ű É Ó É Á Á É ű ű Á ű ű ű Á É ű Ö Á ű ű ű Á ű Á É Ö Ó Ö ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Á ű ű ű Á ű ű ű

Részletesebben

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Á Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú Á ű Ó ű Ú É É Ú Ú ű É ű ű ű ű É ű Ő ű Ő ű ű ű ű ű É ű É Á ű ű Ü Á Ó ű ű ű Ú ű ű É ű ű Ú

Részletesebben

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É Ü ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É É ű Ö Ö Á É ű Ö Ö Á Ü Á ű ű Ó Ó Á Á É Ü É ű Ó Á Ó Á ű Ö ű ű É Ü Ö ű É Ö ű ű Ó ű ű Ú ű ű ű ű ű É ű É Ú Ö Á É ű ű Ó ű ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű ű ű É ű ű Ü Ü ű ű Ő Á Á Á ű ű ű Ó Ó Ó ű

Részletesebben

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú Ö ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú ű ű Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ö Ó Ú ű ű ű ű Ü Ó Ú ű É É Ó É É Ó É É É É Ó ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű ű Á ű Ú Á Á Ö É Á Á Ö É Ü ű ű Ü

Részletesebben

Időpont: július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem.

Időpont: július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem. Időpont: 2016. július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem. Felszerelés: jókedv, bakancs, esőkabát. Biztosítás: egyénileg történik. Találkozó:

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0821 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. rész 1. FELADAT 1. Gibraltári-szoros

Részletesebben

ű Ú ű ű É Ú ű ű

ű Ú ű ű É Ú ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ú ű Ú ű ű É Ú ű ű ű Á ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű Á Á ű ű ű É ű ű ű Ú É ű ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Ö Ü ű É ű ű Ö É Ü Ú ű Ó ű É Ó Ó Ó ű É Ü Ü ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű Á Á ű Ú ű Ú ű ű Ó ű ű Ü Ü

Részletesebben

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö ű É É Á Á Á É Ó É É Á ö ő ő ö ő ő ő Ó ő ö ő ö ő ú ő ü ö ő ü ö Á É ű Á É É É Ö ö Á É É ő ő ö Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö É É Á Ö ő ú ő ű Ö ü Ő É Ó É É Á Ó É Á É Ü É Á Ó É ő ő ö ö ő ö ö ö

Részletesebben

Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő

Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő É Ó Ű Á Ó É Ó Á É Ó Á ő ű Ó ú Ö ú é Ö Ó Ö ú Ó Ö ú Ó Ó Ó Ó ű é ű ű Ó Ó ú ű ű é é Ö ö Ö Ö Ó ű Ó Ö ü ű Ö Ó ő Ó ő Ó ú Ó ő Ó é Ó ű Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó Ö Ó Ó ö ő ü é ü Ö é é é Á é Ó Ó ú ú ű é Ö é é é Ó é é Ó Ó

Részletesebben

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ó ú ú ú ú ű ű ű ú Á Ö ű Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ú ű ú É Á Ó Ó É Ó Ó ú ű ű ű ú Ö Ó Ö ú ú Ö ú Ü ú Ü É Ö Á Á Á Á ú Ó Ö ú ú ú Ü Ö ú ú ú ú ú ú Ö ú Ö Ó ű

Részletesebben

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö É Ó ö É Á ű Ü Ü ö Ú ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ö ú ú ú ú ú ú ü ú ú ö ö ű ö ü ú ö Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö Á Ó ú ö Á ö Á ö ú ú ö ö ö ö ü ü Ü ú

Részletesebben

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö ü ö ő ö ő ó ö ő ü ü ö ő ó ó ü ő ö ő ö ő ö ü ö ő ö ő ó ö ü ü ö ő ő ő ö ő ö ü ö ő ó ő ö ü ö ő ő ű ő ö ö ő ű ő ü ö Ő ó ö ö ő ü ó ü ú ű ú ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ö ö ő ő ö ö ó ú ő ő ö ó ö ó ö ü ó ő ő ö ó ő ő ó

Részletesebben

Langyos- és termálvizek a Tokajihegység. Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián

Langyos- és termálvizek a Tokajihegység. Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián Langyos- és termálvizek a Tokajihegység nyugati peremén Fejes Zoltán Szűcs Péter Fekete Zsombor Turai Endre Baracza Mátyás Krisztián TÉMAVÁZLAT AZ ELŐADÁS FŐBB PONTJAI: Bevezetés - előzmények Hegység geológiája

Részletesebben

ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Séta a Balaton-felvidéken

ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Séta a Balaton-felvidéken ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY 2012. április 19. Kódszám: Séta a Balaton-felvidéken A Káli-medence a Balaton-felvidéken található. Honfoglaló ősünknek, Kál vitéznek őrzi a nevét. Az Árpád-korban

Részletesebben

Jelentés az aquincumi polgárváros területén folytatott műszeres leletkutatás, ásatás és lelőhelyvédelmi munkák első üteméről

Jelentés az aquincumi polgárváros területén folytatott műszeres leletkutatás, ásatás és lelőhelyvédelmi munkák első üteméről Jelentés az aquincumi polgárváros területén folytatott műszeres leletkutatás, ásatás és lelőhelyvédelmi munkák első üteméről 2013. június 24. én, valamint 2014. június 7. és 23. között szisztematikus leletkutatást

Részletesebben

Project1:Layout :34 Page 1 Magyar Ifjúság 2020

Project1:Layout :34 Page 1 Magyar Ifjúság 2020 Magyar Ifjúság 2020 Magyar Ifjúság 2020 2012-2013. év I. félév 2013.06.17. 1 - - - - - - - - - - - - - - - 2 - - - - - á - - 3 2 4 5 8 9 11 11 31 49 59 95 115 127 131 133 137 4 - - - - - - - - - - -

Részletesebben

ADATTÁR I. TUDOMÁNYOS ÉS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULATOK

ADATTÁR I. TUDOMÁNYOS ÉS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULATOK Adattár I. Tudományos és ismeretterjesztő társulatok 367 ADATTÁR I. TUDOMÁNYOS ÉS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULATOK Azon társulatok fontosabb adatai, amelyek a magyarországi ásványtan történetének alakításában

Részletesebben

ADATOK A BÖRZSÖNY-HEGYSÉG BÁNYAGEOLÓGIAI VISZONYAIHOZ.

ADATOK A BÖRZSÖNY-HEGYSÉG BÁNYAGEOLÓGIAI VISZONYAIHOZ. ADATOK A BÖRZSÖNY-HEGYSÉG BÁNYAGEOLÓGIAI VISZONYAIHOZ. (Jelentés az 1930 1932. évi bányageoíógiai felvételiől.) írták: L í í f a Aurél dr. és V í g h Gyula dr. Bevezetés (L i f f a )... 235 I. Nagybörzsöny

Részletesebben

Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján

Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján MHT Vándorgyűlés 2013. 07. 04. Előadó: Ficsor Johanna és Mohácsiné Simon Gabriella É s z a

Részletesebben

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á ú ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á Á ú á ú á Á ö á ö ö ö ú á á ö ö ö ö á ű Ü ú ö Ü ű ö ú ű á á á ú á ú ú á ö ö ú ö ú ú ö ö ú ö ö ö á ö ö ö á á ö ú ö á á Ú á ö ö ö Ü ú Á á ű ö Ü ö ú Á á ö á ö

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA 2016. június KÉSZÍTTETTE: PILISVÖRÖSVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Máramaros-megye geologiai viszonyai különös tekintettel értékesíthető ásványok fekvő helyeire.

Máramaros-megye geologiai viszonyai különös tekintettel értékesíthető ásványok fekvő helyeire. IX. Máramaros-megye geologiai viszonyai különös tekintettel értékesíthető ásványok fekvő helyeire. Gesell Sándor-tól. Máramaros-megyének legkiterjedtebb geologiai képződése a kárpáti homokkő, mely az egész

Részletesebben

PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE

PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE PILISMARÓTI ÉS DUNAVARSÁNYI DUNAI KAVICSÖSSZLETEK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE RÁCZ RÉKA ELTE TTK KÖRNYEZETTAN SZAK TÉMAVEZETŐ: DR. JÓZSA SÁNDOR ELTE TTK KŐZETTAN-GEOKÉMIAI TSZ. 2012.06.27. http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/89/alpen_01.jpg

Részletesebben

Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben

Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben Doktoranduszi Beszámoló Vízi szeizmikus kutatások a Balaton nyugati medencéiben Visnovitz Ferenc Környezettudományi Doktori Iskola II. évf. Témavezető: Dr. Horváth Ferenc egyetemi tanár Budapest, 2012.06.04

Részletesebben

területfelhasználási egységekbe sorolja.

területfelhasználási egységekbe sorolja. Kisunyom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (IX. 11.) önkormányzati rendelete a község helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 3/2000. (VI. 19.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

ü ú ú ü ú ú ú ú

ü ú ú ü ú ú ú ú ú ú ú ü Ü ú ú ű ú ú ü ú ü ü ú ú ü ú ú ú ú ü ú Ö ü ü ü ú ü ú Ó ü ü ű ü Á Ü ü ű ü ű ü ű ű ü Ó ű ú ú ű ú ü ü ú ű ű ú ű ü ú ű ű ü ü ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ű ü ű Ó ü ü ü ú Á Ü ú ü ű ü Á Ü Ö Ú Á Á

Részletesebben