Beszámoló Kelebia Községi Önkormányzat Szent Erzsébet Otthonházának évi munkájáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló Kelebia Községi Önkormányzat Szent Erzsébet Otthonházának 2009. évi munkájáról"

Átírás

1 Beszámoló Kelebia Községi Önkormányzat Szent Erzsébet Otthonházának évi munkájáról

2 Tisztelt Képviselő-testület! Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. Törvényben a és az évi III. törvényben foglalt felhatalmazás alapján alkotta meg a szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendeletét, melyben meghatározza az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokat, azok formáit és igénybevételének módját. A Szent Erzsébet Otthonház Kelebia község közigazgatási területén végzi típusának megfelelően az időskorúak magas színvonalú, differenciált gondozását. Biztosítja koruknak, egészségi állapotuknak megfelelő korszerű fizikai, egészségügyi és pszichés gondozását, valamint gondoskodik a célszerű, hasznos tevékenységük szervezéséről foglalkoztatás keretében azzal a céllal, hogy késleltesse a kóros öregedés kialakulását. Az intézményben mindent megteszünk a lakók testi, lelki aktivitásának fenntartása és megőrzése érdekében. Ezt személyre szabott bánásmóddal, gondozási és ápolási tervek végrehajtásával biztosítja az intézmény. A Szent Erzsébet Otthonház feladata a következő ellátási formák biztosítása: I. Szociális alapszolgáltatások: 1.) a nappali ellátás (idősek klubja). 2.) az étkeztetés, 3.) a házi segítségnyújtás, II. Személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátás: - ápolást, gondozást nyújtó idősek otthona,

3 Szociális alapszolgáltatások: Az alapszolgáltatásban részesülők kor és nem szerinti megoszlása. Étkezés Házi segítségnyújtás Klub férfi nő férfi nő férfi nő év közötti év közötti év közötti év közötti év közötti év közötti év közötti év feletti Összesen: ) Nappali szociális ellátás (idősek klubja): Az Idősek Klubja jelenleg 28 fővel működik. A falugondnoki szolgálat biztosítja az arra rászoruló idősek be- és hazaszállítását. Az Idősek Klubjában a napközbeni benntartózkodás térítésmentes. Aki az étkeztetést is igénybe veszi, annak az étkezésért az önkormányzat helyi rendeletében megállapított, klubos étkezésért fizetendő térítési díjat kell fizetnie. Az Idősek Klubja alkalmas: - a közösségi együttlétre, - pihenésre, - személyi tisztálkodásra, - a személyi ruházat tisztítására, - az étel melegítésére, - tálalására és elfogyasztására, A klub szolgáltatásai különösen kiterjednek: - igény szerint egyszeri étkeztetés biztosítására, - szabadidős programok szervezésére, - szükség szerint az egészségügyi ellátás megszervezésére, a szakellátáshoz való hozzájutás segítésére, - szükség esetén más szociális alapszolgáltatáshoz való hozzájutás segítésére (pl. házi segítségnyújtás) - hivatalos ügyek intézésének segítésére, - munkavégzés lehetőségének szervezésére, - életvitelre vonatkozó tanácsadásra, életvezetés segítésére, - speciális önszerveződő csoportok támogatására, működésének, szervezésének segítésére

4 Térítésmentes szolgáltatásaink: - tisztálkodási, mosási, vasalási, varrási lehetőség, - televízió, videó, rádió, cd lemezjátszó, magnó használata, - sajtótermékek (napilapok, heti lapok), - könyvek, társasjátékok, kártya biztosítása, - felvilágosító előadások szervezése, egészséges életmód témakörében - rendszeres vérnyomásmérés, és testsúly ellenőrzés, - testmozgás biztosítása, - hivatalos ügyek intézésének segítése, - kapcsolattartás családdal, háziorvossal. A klubban dolgozók megosztása: január 01-től 1 fő nappali ellátás vezető - 1 fő szociális gondozó és ápoló - 1 fő takarítónő Az Idősek Klubjába felvett tagok nyilvántartási naponként összesített létszáma egész hónapra vetítve a következő: IDŐSEK KLUBJA Összesen Nyitv.napok átlagosan JANUÁR ,3 FEBRUÁR ,7 MÁRCIUS ,8 ÁPRILIS ,19 MÁJUS ,2 JÚNIUS ,5 JÚLIUS ,65 AUGUSZTUS ,45 SZEPTEMBER ,9 OKTÓBER ,3 NOVEMBER ,57 DECEMBER ,35 Összesen: 6238 fő 25 fő

5 Nyilvántartott klubtagok száma: január 29 fő február 30 fő március 30 fő április 28 fő május 28 fő június 27 fő július 28 fő augusztus 28 fő szeptember 29 fő október 29 fő november 30 fő december 28 fő A fentiek alapján az átlaglétszám tehát 25 fő volt. 2.Étkeztetés: Célja: Kelebia község közigazgatási területén étkeztetésben részesíteni az igénylőt, illetve az általa eltartottat, aki kora vagy egészségi állapota miatt nem képes a napi egyszeri meleg ételről más módon gondoskodni. Az étkeztetés többféle módon történhet: - az igénybevevő saját maga szállítja el az ételt, - az igénybevevő helyben fogyasztja el az ételt, - a szociális segítő szállítja ki az ebédet. Az étkeztetést január 01-től 1 fő szociális segítő ételkiszállítóval és 1 fő házi gondozónő segítségével láttuk el. A szociális étkeztetésre és a kiszállítással történő étkeztetésre a korábbi évekhez képest nagyobb igény mutatkozik. Ez a növekvő tendencia az alacsony térítési díjakkal magyarázható.

6 Az étkeztetés térítési díjai a következőképpen alakultak: 150%-ot meg nem haladó jövedelem esetén: 172, Ft/ nap 150% és 300% közötti jövedelem esetén: 233, Ft/ nap 300%-ot meghaladó jövedelem esetén: 320, Ft/ nap Az étkeztetés kiszállítással térítési díjai a következőképpen alakultak: 150%-ot meg nem haladó jövedelem esetén: 268, Ft/ nap 150% és 300% közötti jövedelem esetén: 329, Ft/ nap 300%-ot meghaladó jövedelem esetén: 416, Ft/ nap Szociális étkeztetés és szociális étkeztetés kiszállítással létszám adatai: év 0-150% % 300%- Összesen: január február március április május június július augusztus szeptember október november december Összesen: fő 33 fő 6 fő 10927/251=44 fő

7 3.)Házi segítségnyújtás: A házi segítségnyújtás olyan gondozási forma, amely az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartását, szükségleteinek megfelelően, lakásán, lakókörnyezetében biztosítja. A házi gondozó a feladat ellátás során segítséget nyújt ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális, szociális szükséglete saját környezetében, életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, meglévő képességeinek fenntartásával és felhasználásával, fejlesztésével biztosított legyen. Az ellátott gondozási tevékenységek: Segítő kapcsolat kialakítása, Alapvető gondozási, ápolási feladatok a háziorvos előírása szerint, Segítségnyújtás a higiénia megtartásában, Közreműködés az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében (bevásárlás, takarítás, mosás, meleg étel biztosítás), A környezettel való kapcsolattartásának segítése, Veszélyhelyzet kialakulásának megelőzése, kialakult veszélyhelyzet elhárítása, Az ellátást igénybe vevő segítése a számára szükséges szociális ellátásokhoz való hozzájutásban, Szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése, A nyújtott szolgáltatásokról, azok gyakoriságáról, az érte fizetendő személyi térítési díjról, az ellátás megkezdésének időpontjáról, az ellátást kérő és az ellátást nyújtó megállapodást köt. A területi gondozást 1 fő házi gondozónő végezte, aki szociális ápoló és gondozó szakképzettséggel rendelkezik. Felkereste a rászoruló időskorúakat és elvégezte a szükséges gondozási, ápolási feladatokat (pl. fürdetés, bevásárlás, gyógyszeríratás, mosás, egyéb ügyintézések stb.). A gondozottaknál végzett tevékenységet gondozási naplóban rögzítette. Az ellátás igénybevételének módja: Az igénylők az ellátásra vonatkozó igényüket előzetesen szóban, majd írásban a Szent Erzsébet Otthonházba kötelesek benyújtani. Az ellátás iránti kérelmet, egyszerűsített előgondozás és gondozási szükségletet megállapító kérelem kitöltése után a szociális intézmény vezetője továbbítja a területileg illetékes szakértői szervhez. Az igénylő napi 4 órát meg nem haladó gondozási szükséglet esetén jogosult a házi segítségnyújtásra. A megállapított gondozási szükséglettel rendelkező, házi segítségnyújtást igénylő személyek ellátásáról a települési önkormányzat köteles gondoskodni. Ha a szolgáltatást igénylő személy egészségi állapota vagy személyes körülményei a szolgáltatás átmeneti jellegű vagy halaszthatatlan biztosítását teszik szükségessé, a házi segítségnyújtás az intézményvezető döntése alapján legfeljebb három hónapos időtartamra a gondozási szükséglet vizsgálata nélkül is nyújtható. Amennyiben a gondozás három hónapot meghaladóan is indokolt, a gondozási szükséglet vizsgálatát kezdeményezni kell. A gondozási szükséglet megállapítást követően, de még az ellátás igénybevételét megelőzően jövedelem vizsgálatot kell kérni a jegyzőtől. A jegyző jövedelemigazolást állít ki az ellátást igénylő családjában egy főre jutó havi jövedelemről. A házi segítségnyújtásért fizetendő intézményi térítési díj: 150%-ot meg nem haladó jövedelem esetén: 29 Ft/ óra 150%-ot meghaladó jövedelem estén: 82 Ft/óra

8 A házi segítségnyújtásban részesítettek száma 2009-ben: JANUÁR 131 FEBRUÁR 147 MÁRCIUS 156 ÁPRILIS 135 MÁJUS 140 JÚNIUS 159 I. félév összesen: 868 eset JÚLIUS 224 AUGUSZTUS 177 SZEPTEMBER 188 OKTÓBER 174 NOVEMBER 142 DECEMBER 154 II. félév összesen: 1059 eset II.) Szakosított ellátás: 1.) Ápolást, gondozást nyújtó bentlakásos intézmény: Az engedélyezett ellátotti létszám 27 fő. Az intézményben ellátottak száma 27 fő. Intézményünk által nyújtott szolgáltatások: Fizikai ellátás / Az otthonos, kényelmes környezet megteremtése, a megfelelő élelmezés biztosítása és a létfontosságú szükségletek kielégítése./ Egészségügyi gondozás: célja az egészség védelme, a megbetegedések megelőzése, a kialakult betegségek korai felismerése gyógyítása. Pszichés gondozás: fontos az idős ember lelki harmóniájának megteremtése, megőrzése, a közösségbe való beilleszkedés elősegítése, és a békés, nyugodt élet megteremtése. Foglalkoztatás: nagy szerepe van a szellemi frissesség megőrzésében, valamint az izoláció megakadályozásában.

9 Az ápoló-gondozó személyzet 12 órás váltásban dolgozik január 01-től 1 fő végzi a gondozottak foglalkoztatását és mentális gondozását napi 4-4 órában, valamint heti 4 órában mozgásterapeutát alkalmazunk. Az egészségügyi, gondozási feladatokat az orvos utasításainak megfelelően egyénre szabottan, egyéni gondozási terv és ápolási terv szerint végezzük. Gyógyszert és gyógyászati segédeszközöket biztosítunk. Minden esetben végzünk előgondozást. A háziorvosok a betegeket rendszeresen látogatják. Lakóink orvoshoz, szakorvosi ellátásra, kórházba a falugondnoki szolgálat vagy a betegszállító szolgálat segítségével jutnak el. Minden területen igyekszünk a rászoruló személyek életminőségét javítani. Az Idősek Otthonába történő bekerülés a 4 órát meghaladó gondozási szükséglet függvénye, az elhelyezés nem függ a jövedelmi és vagyoni helyzettől, de csak annak igazolása alapján lehet a térítési díjat kiszámítani! 2009-ban az ápolást gondozást nyújtó intézményi ellátás térítési díja forint volt. Az intézményi térítési díjjal megegyező összeget 12 fő tudta megfizetni. Az egy főre jutó havi önköltsége a fenntartónak forint volt. Az ellátottak demográfiai mutatói: Az ápolást gondozást nyújtó ellátásban részesülők állapotukra vonatkozó kimutatások: Férfi Nő év közötti év közötti év között év közötti év közötti év közötti év feletti 2 összesen 9 18 demográfiai mutatói, egészségi

10 Az ellátottak egészségügyi állapotára vonatkozó mutatók: Fennjáró ellátott: 10 fő Részlegesen önellátó: 16 fő Fekvő, de kiültethető: 1 fő Gyógyászati segédeszköz használata szerinti megoszlás: Tolókocsit használó Járókeretet használó Járóbotot használó Szemüveget használó Művégtag használó Hallókészüléket használó 0 fő 4 fő 14 fő 4 fő 1 fő 1 fő III. Személyi feltételek: A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I.07.) SzCsM rendelet meghatározza a kötelező szakmai létszámot. A szakdolgozók továbbképzése folyamatosan történik. Szakfeladatonkénti létszámaink: Szociális intézmény: - 1 fő intézményvezető - 1 fő ápolásvezető - 0,5 fő mentálhigiénés munkatárs - 0,5 fő foglalkoztatás szervező - 7 szociális otthoni gondozónő - 1 fő adminisztrátor - 2 fő takarítónő - heti 4 órában mozgásterapeuta (Megbízási szerződés alapján) Nappali szociális ellátás (Idősek klubja) - 1 fő nappali ellátás vezető - 1 fő szociális gondozó és ápoló - 1 fő takarítónő

11 Házi segítségnyújtás - 1 fő házi gondozónő Étkeztetés: - 1 fő szociális segítő IV.) Dologi kiadások 2009-ban: Gyógyszerköltség: Egy lakóra jutó gyógyszerköltség: Gázenergia: Villamos energia: Víz- és csatornadíj: Szakmai anyagok és egyéb működéshez szükséges eszközök: forint forint forint forint forint forint V.) Ellenőrzések: Dél-Alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatal Kecskemét Hatósági szemle a hatósági szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésének ellenőrzéséről január 20. ÁNTSZ Közegészségügyi hatósági ellenőrzés február 11. Foglakoztatási és Szociális Hivatal Budapest Az Otthonház célellenőrzése az intézményben élők jogainak érvényesülése, a jogorvoslati rendszer működtetése, a panaszügyek kezelése és az ellátottak érdekvédelmét szolgáló fórum működtetésének vizsgálata céljából került sor április 15. Belső ellenőrzés Az Otthonház lakóinak pénz és egyéb értékkezeléssel kapcsolatos szabályozottság és szabályosság ellenőrzése május 21. Dél-Alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatal Kecskemét Iratbekérés alapján az Otthonház hatósági ellenőrzésére augusztus 06. Csongrád Megyei Önkormányzat Aranysziget Otthon Módszertani Osztálya Az Otthonház által biztosított szociális szolgáltatások szakmai ellenőrzését végezték november 05. Belső ellenőrzés Az Otthonház lakóinak pénz és egyéb értékkezelésével kapcsolatos szabályozottság és szabályosság ellenőrzése utóellenőrzés keretében december 21.

12 A szociális ellátások egymásra épültsége az alapellátás, az idősek klubja, a falugondnoki szolgálat, a házi segítségnyújtás és az idősek otthona az ellátottak mindenkori igényeihez, szükségleteihez rugalmasan alkalmazkodni képes szociális ellátást kell, hogy eredményezzen. A jogszabályi előírásoknak megfelelő vagy rövidtávon azt megközelítő ellátási feltételek kialakításával, javulhat a területen élő lakosság életminősége, mert az ellátásra szorulók közvetlenül és korszerűen megkapnák az igényelt szolgáltatást. Az egészségügyi és szociális ellátó rendszer együtt, egymás mellett harmonikus együttműködésének eredményeképp olyan ellátórendszer alakulhat ki, ami szinte minden jogszabály, szakmai felügyeleti és ellátotti igényt kielégítene, ezért az érintett lakosság nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban élhet. Kelebia, április 20. aláírás aláírás

A Nagyközségi Szociális Gondozási Központ Intézmény Cibakháza és Tiszainoka által nyújtott szociális ellátások 2013. évi térítési díjakról 1..

A Nagyközségi Szociális Gondozási Központ Intézmény Cibakháza és Tiszainoka által nyújtott szociális ellátások 2013. évi térítési díjakról 1.. Cibakháza Nagyközség Önkormányzat 3/2013. (II.28.) ÖK. rendelet A Nagyközségi Szociális Gondozási Központ Intézmény Cibakháza és Tiszainoka által nyújtott szociális ellátások 2013. évi térítési díjakról

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. ÉVRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. ÉVRŐL 16-858-5/2013. sz. előterjesztés 3. sz. melléklete SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. ÉVRŐL Az intézmény szociális alapszolgáltatásokat, valamint a személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátást, ápolást

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S. Idősek Otthona intézményi ellátásra

M E G Á L L A P O D Á S. Idősek Otthona intézményi ellátásra A Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás 48/2010. (VIII. 24.) Többcélú Társ. határozatának 1. sz. melléklete M E G Á L L A P O D Á S Idősek Otthona intézményi ellátásra Kiskőrös, Sárkány J. 13. Amely létrejött

Részletesebben

Lezárva: 2015. március 5. Hatály: 2015.III.1. - Rendeletek - 14/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet - a Szolnoki Kistérség Tö

Lezárva: 2015. március 5. Hatály: 2015.III.1. - Rendeletek - 14/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet - a Szolnoki Kistérség Tö 1. oldal 14/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások térítési

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat Készítette: Szabóné Székely Renáta intézményvezető Tel.: 62/264-120; 30/637-6868; E-mail: csskpalota@gmail.com oldal 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1.

Részletesebben

A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, az igénybevételről és a fizetendő térítési díjakról

A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, az igénybevételről és a fizetendő térítési díjakról TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2008. (II.15.) Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, az igénybevételről és a fizetendő térítési díjakról Tiszaug

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás fenntartásában működő szociális intézmények

Részletesebben

TELEKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2010. (II.28.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1/2010.(I. 28.) SZÁMÚ RENDELETE

TELEKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2010. (II.28.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1/2010.(I. 28.) SZÁMÚ RENDELETE TELEKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2010. (II.28.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 1/2010.(I. 28.) SZÁMÚ RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Teleki

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló az Egyesített Népjóléti Intézmény személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokhoz kapcsolódó szakmai munkájáról

Tárgy: Beszámoló az Egyesített Népjóléti Intézmény személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokhoz kapcsolódó szakmai munkájáról Tárgy: Beszámoló az Egyesített Népjóléti Intézmény személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokhoz kapcsolódó szakmai munkájáról Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

intézményvezető Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ 4150 Püspökladány Szent István u. 33.

intézményvezető Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ, Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ 4150 Püspökladány Szent István u. 33. SEGÍTŐ KEZEK SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT, CSALÁD-ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ÉS KÖZPONT SZOCIÁLIS SZAKMAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL SZÓLÓ BESZÁMOLÓJA SÁRRÉTUDVARI 2015. Püspökladány, 2016. április 19. Készítette:

Részletesebben

ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 19/2012.(XI.01.)

ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 19/2012.(XI.01.) ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 19/2012.(XI.01.) Önkormányzati rendelet az Almásfüzitői Szociális Alapellátási Intézmény Idősek Klubjában a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért fizetendő térítési

Részletesebben

Koppányszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2011. (II. 15.) számú rendelete. a gyermekvédelmi ellátásokról

Koppányszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2011. (II. 15.) számú rendelete. a gyermekvédelmi ellátásokról Koppányszántó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2011. (II. 15.) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Koppányszántó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ELLÁTÓRENDSZER ÉS EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK KAPCSOLATRENDSZERE

A SZOCIÁLIS ELLÁTÓRENDSZER ÉS EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK KAPCSOLATRENDSZERE TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A SZOCIÁLIS ELLÁTÓRENDSZER ÉS EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK KAPCSOLATRENDSZERE Béres Zoltán ellátottjogi képviselő

Részletesebben

A rendelet hatálya. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások. (1) A személyes gondoskodás magába foglalja a szociális alapszolgáltatásokat.

A rendelet hatálya. A személyes gondoskodást nyújtó ellátások. (1) A személyes gondoskodás magába foglalja a szociális alapszolgáltatásokat. Borsodnádasd Város Önkormányzatának 7/2009.(III.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Borsodnádasd Város

Részletesebben

Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ

Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ Dorog Város Önkormányzatának 6/2006. (I.31.) sz. rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes szerkezetben

Részletesebben

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2012.(IV.2) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2012.(IV.2) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2012.(IV.2) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita pénzügyi

Részletesebben

HELESFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2005.(I.28.) sz. rendelete

HELESFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2005.(I.28.) sz. rendelete HELESFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2005.(I.28.) sz. rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról, szolgáltatásokról Helesfa Községi Önkormányzat

Részletesebben

Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete

Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete Az Önkormányzat fenntartásában mőködı, személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szolgáltatásainak igénybevételi rendjérıl és az

Részletesebben

ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT 5451 ÖCSÖD, HUNYADI U.57. SZAKMAI PROGRAM 2014. MÁJUS 19.

ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT 5451 ÖCSÖD, HUNYADI U.57. SZAKMAI PROGRAM 2014. MÁJUS 19. ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT 5451 ÖCSÖD, HUNYADI U.57. SZAKMAI PROGRAM 2014. MÁJUS 19. TARTALOM I. A SZOLGÁLTATÁSOK CÉLJA, FELADATA...1. I/1.Az intézmény küldetése, céljai...2. I/2. A megvalósítani kívánt

Részletesebben

Tamási és a Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális Integrációs Központja Hőgyész telephely Idősek klubja Hőgyész, Arany J. u. 11.

Tamási és a Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális Integrációs Központja Hőgyész telephely Idősek klubja Hőgyész, Arany J. u. 11. Tamási és a Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális Integrációs Központja Hőgyész telephely Idősek klubja Hőgyész, Arany J. u. 11. Házirend Idősek Klubja 2012.év. Tamási,.. igazgató Kedves Klubtagok! A

Részletesebben

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Ikt. sz.: 2022/2011. Javaslat a Baglyaskő Idősek Átmeneti Otthona, valamint az Ezüstfenyő Idősek Otthona Idősek Klubja éves

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 18 tudnivalók Térítési díj 21 Melyek a személyes gondoskodást nyújtó szociális

TARTALOMJEGYZÉK. 18 tudnivalók Térítési díj 21 Melyek a személyes gondoskodást nyújtó szociális FIGYELMEZTETÉS!!!! Tisztelt Olvasó! Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fontosabb szociális, gyermekvédelmi, társadalombiztosítási, stb. jogszabályok alábbi ismertetése tájékoztató jellegű és folyamatosan

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 31-i rendes ülésére 5. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 31-i rendes ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások

Részletesebben

KISTÉRSÉGI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT SZOCIÁLIS FELADATAINAK SZAKMAI PROGRAMJA

KISTÉRSÉGI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT SZOCIÁLIS FELADATAINAK SZAKMAI PROGRAMJA KISTÉRSÉGI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT SZOCIÁLIS FELADATAINAK SZAKMAI PROGRAMJA Gyöngyös, 2016. január 1. JOGI STÁTUSZ AZ INTÉZMÉNY MEGNEVEZÉSE: Kistérségi Humán Szolgáltató Központ AZ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ

Részletesebben

Beszámoló Kelebia Községi Önkormányzat Szent Erzsébet Otthonházának 2008. évi munkájáról

Beszámoló Kelebia Községi Önkormányzat Szent Erzsébet Otthonházának 2008. évi munkájáról Beszámoló Kelebia Községi Önkormányzat Szent Erzsébet Otthonházának 2008. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-testület! Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

SZOCIÁLIS JOG I. Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. SZEPTEMBER 17. DR. JOÓ ARANKA

SZOCIÁLIS JOG I. Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. SZEPTEMBER 17. DR. JOÓ ARANKA SZOCIÁLIS JOG I. Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. SZEPTEMBER 17. DR. JOÓ ARANKA TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések 1.

I. fejezet Általános rendelkezések 1. Visegrád Város Önkormányzat Képviselő- testületének 5/2013. (III.22.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális alapellátásokról, valamint a fizetendő térítési díjakról [Egységes

Részletesebben

Egységes rendelet, melyben eltérő színnel jelöltük az új rendelkezéseket és áthúzással a hatályát vesztő részeket! Bevezető rész I.

Egységes rendelet, melyben eltérő színnel jelöltük az új rendelkezéseket és áthúzással a hatályát vesztő részeket! Bevezető rész I. Egységes rendelet, melyben eltérő színnel jelöltük az új rendelkezéseket és áthúzással a hatályát vesztő részeket! Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2009.(III.30.) rendelete a szociális

Részletesebben

4. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 116/2015.

4. napirend ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP. E-szám: 116/2015. ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 116/2015. Tárgy: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat szociális étkeztetés szakmai programjának jóváhagyása Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELNŐKE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. október 31-i ülésére Tárgy: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ Szakmai Programjának módosítása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

NAGYSZÉNÁS NAGYKÖZSÉG GONDOZÁSI KÖZPONT IDŐSEK KLUBJÁNAK MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ SZAKMAI PROGRAM

NAGYSZÉNÁS NAGYKÖZSÉG GONDOZÁSI KÖZPONT IDŐSEK KLUBJÁNAK MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ SZAKMAI PROGRAM Gondozási Központ Idősek Klubja 5931 Nagyszénás, Szabadság u. 8. Tel.:06-68-444-982 E-mail:gkik@freemail.hu NAGYSZÉNÁS NAGYKÖZSÉG GONDOZÁSI KÖZPONT IDŐSEK KLUBJÁNAK MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ SZAKMAI PROGRAM

Részletesebben

Aba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2011. (VI. 07.) önkormányzati rendelete. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Aba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2011. (VI. 07.) önkormányzati rendelete. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Aba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2011. (VI. 07.) önkormányzati rendelete A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Aba Nagyközség Önkormányzatának Képviselő testülete a szociális

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Alapszolgáltatási Központjának Szervezeti és Működési Szabályzata. Általános rendelkezések

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Alapszolgáltatási Központjának Szervezeti és Működési Szabályzata. Általános rendelkezések Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Alapszolgáltatási Központjának Szervezeti és Működési Szabályzata Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat az Alapszolgáltatási Központ Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbiak

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Medicin-Liget Alapítvány Kincses Sziget Szépkorúak Otthona és Kistérségi Gondozási Centrum 3325 Noszvaj Szomolyai út 0214/18 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 0 1 3. 1 Tartalomjegyzék 1. A Kincses Sziget

Részletesebben

Tárgy: Alapszolgáltatási Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása. H a t á r o z a t

Tárgy: Alapszolgáltatási Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása. H a t á r o z a t K I V O N A T Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 30. napján megtartott soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 78/2012. (V. 30.) Kt.h. Tárgy: Alapszolgáltatási Központ és

Részletesebben

I. fejezet. A rendelet célja. A rendelet hatálya

I. fejezet. A rendelet célja. A rendelet hatálya Gyömrő Város Önkormányzatának 8/2009. (II. 24.) számú rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról valamint a személyes gondoskodásokról. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013.(IX.6.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013.(IX.6.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013.(IX.6.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Demecser Város Önkormányzat Szociális ellátások intézményi térítési díjairól szóló 6/2013.(IV.15.) rendeletének

Részletesebben

3/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátások helyi szabályozásáról 1

3/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátások helyi szabályozásáról 1 SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról 1 Szólád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

47/2011.(08. 30.) Kgy. rendelet 1

47/2011.(08. 30.) Kgy. rendelet 1 47/2011.(08. 30.) Kgy. rendelet 1 A Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában működő személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési

Részletesebben

A fentiek szerint a Szakmai program kiegészítésre került, az ellenőrzéskor leírt hiányosságokat kijavítottuk, pótoltuk.

A fentiek szerint a Szakmai program kiegészítésre került, az ellenőrzéskor leírt hiányosságokat kijavítottuk, pótoltuk. Ásotthalom Község Önkormányzatának Gondozási Központ Vezetőjétől 13/2008 Témafelelős: Dr. Karsai Éva Ikt.sz: 1022/2008 Véleményező Bizottság: SZISB Tárgy: A Gondozási Központ szakmai programjának módosítása

Részletesebben

I. A rendelet célja, hatálya. III. Eljárási szabályok. Az eljárás megindítása

I. A rendelet célja, hatálya. III. Eljárási szabályok. Az eljárás megindítása Tóalmás község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008.(VI.2.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról egységes szerkezetben az 1/2009.(III.2.), 24/2009.(IX.28.),

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: 7/2006.(III.01.) Alap Felnőtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás helyi szabályairól

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda. Információk Időseknek

Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda. Információk Időseknek Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Információk Időseknek 2015 1 Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság Központi Ügyfélszolgálati

Részletesebben

1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről. I.

1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről. I. A jogszabály mai napon hatályos állapota 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről A szociális igazgatásról és

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2008. (II. 14.) KT. számú rendelete a pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról Gádoros Nagyközségi Önkormányzat

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Képviselő-testületének 2014. május 29. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre. Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Beszámoló a Szociális Ápolási-Gondozási Központ 2013. évi működéséről

Beszámoló a Szociális Ápolási-Gondozási Központ 2013. évi működéséről Beszámoló a Szociális Ápolási-Gondozási Központ 2013. évi működéséről A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 1993. évi III. törvény 92/B. (1) bekezdés d./pontja értelmében

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6 Nyilvántartási szám:... Megállapodás

1. oldal, összesen: 6 Nyilvántartási szám:... Megállapodás 1. oldal, összesen: 6 Nyilvántartási szám:... Megállapodás I. A megállapodást kötő felek Jelen megállapodás létrejött egyrészről I./1. Az ellátást nyújtó (a továbbiakban: fenntartó) Szent Kamill Keresztény

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/1999. (I. 29.) RENDELETE 1

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/1999. (I. 29.) RENDELETE 1 ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2/1999. (I. 29.) RENDELETE 1 A RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁSBAN VALÓ RÉSZESÍTÉS FELTÉTELEIRŐL, VALAMINT A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. június 18. napjára (csütörtök) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2015. június 18. napjára (csütörtök) 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

31/2005. (VI.17.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

31/2005. (VI.17.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 31/2005. (VI.17.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet az Őszirózsa Gondozó Szolgálat ellátottjainak személyi és étkezési térítési díjfizetési kötelezettségéről * 1 Budapest Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A képviselő-testület 2013. december 12-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az ÉMOP-4.2.1/A-11-2012-0002 számú, Idősek nappali ellátásának fejlesztése Alsózsolca településen című pályázat

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. 51/2013.(III.28.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: az Erdős Alapszolgáltatási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselőtestület 2008. szeptember 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselőtestület 2008. szeptember 25-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 93. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. szeptember 25-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

Szám: /2007. Az előterjesztés jogszabállyal nem ellentétes: Előkészítő: Váradi Gézáné intézményvető. Dr. Tárnoki Richárd jegyző ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. április 26. ülésére Tárgy: Beszámoló

Részletesebben

Szakmai Program. Baptista Szeretetszolgálat Aranybárka Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona

Szakmai Program. Baptista Szeretetszolgálat Aranybárka Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona Szakmai Program Baptista Szeretetszolgálat Aranybárka Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona Székhely: 2483 Gárdony, Móricz Zs. u 33. Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthona Telephely: 2483 Gárdony, Móricz

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére

Részletesebben

Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény

Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Kiszombor, Óbébai u. 11. SZAKMAI PROGRAM Az Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti Intézmény Szakmai Programja egységes szerkezetbe foglalva jóváhagyva: Kiszombor

Részletesebben

(Módosításokkal egységes szerkezetben)

(Módosításokkal egységes szerkezetben) Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009. (IV.30.), 17/2010. (XII.17.), 7/2011. (IV.1.), 12/2011. (V.19.), 16/2011. (X.19.), 21/2011. (XII.2.), 6/2012. (III.22.), 20/2012 (XII.21.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsága 2008. február 25-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. számú tárgyalója Jelen vannak: Fodor Lajos bizottsági elnök Tímár Ella bizottsági

Részletesebben

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 16-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből

KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 16-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből KIVONAT Tiszaug Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 16-án megtartott ülés jegyzőkönyvéből HATÁROZAT 192/2011. (XI. 16.) számú képviselő-testületi határozat / Berecz Skolasztika Szociális

Részletesebben

1. 8. Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének

1. 8. Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2005. (IV. 4.) 1 ök. rendelete a szociális szolgáltatásokról egységes szerkezetben az 5/2006. (III.31.)

Részletesebben

Szám: 1/570-.. /2014. Előkészítő Váradi Gézáné : intézményvezető E L Ő T E R JE S Z T É S a Képviselő-testület 2014. április 30-i ülésére

Szám: 1/570-.. /2014. Előkészítő Váradi Gézáné : intézményvezető E L Ő T E R JE S Z T É S a Képviselő-testület 2014. április 30-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1/570-.. /2014. Előkészítő Váradi Gézáné : intézményvezető E L Ő T E R JE S Z T É S a Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2008. (I. 25.) rendelete egyes szociális ellátásokról

Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2008. (I. 25.) rendelete egyes szociális ellátásokról Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2008. (I. 25.) rendelete egyes szociális ellátásokról Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testülete, a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére 5. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2010. (XII. 07.) számú Rendelete A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Gondozási Központ Idősek Otthona Nagymaros SZAKMAI PROGRAM

Gondozási Központ Idősek Otthona Nagymaros SZAKMAI PROGRAM Gondozási Központ Idősek Otthona Nagymaros SZAKMAI PROGRAM Gondozási Központ Idősek Otthona szakmai programja Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testülete az alapellátások szakmai programját - figyelembe

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Izsák Város Gondozási Központ. Hári segítségnyújtás rendszerének átalakítása

BESZÁMOLÓ. Izsák Város Gondozási Központ. Hári segítségnyújtás rendszerének átalakítása BESZÁMOLÓ Izsák Város Gondozási Központ Hári segítségnyújtás rendszerének átalakítása Izsák, 2016. január 15. Készítette: Soltészné Marton Ildikó Intézményvezető 1 Tisztelt Képviselő testület! Gondozási

Részletesebben

Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete

Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete Mátramindszent Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2003. (II. 26.) Ör. számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről (egységes szerkezetben) I. rész Mátramindszent község Önkormányzatának

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 17/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 17/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYE SZOLGÁLTATÁSAIRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2007.(XI.

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAM. Izsák Város Gondozási Központ. 6070 Izsák. Kossuth L.u.49. Tel.:76/569-099

SZAKMAI PROGRAM. Izsák Város Gondozási Központ. 6070 Izsák. Kossuth L.u.49. Tel.:76/569-099 SZAKMAI PROGRAM Izsák Város Gondozási Központ 6070 Izsák. Kossuth L.u.49. Tel.:76/569-099 Jóváhagyva Izsák Város Képviselő-testületének /2016.( )számú határozatával. A város bemutatása: Izsák Város Gondozási

Részletesebben

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 11/2000. (V. 8.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról.

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 11/2000. (V. 8.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról. Budapest Főváros Terézváros Önkormányzat 11/2000. (V. 8.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról Módosítások: a) 3/2001. (II. 7.) ör. b) 38/2002. (XI. 22.) ör. c) 13/2004.

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel: 545-021 Fax: (88)545-012

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel: 545-021 Fax: (88)545-012 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel: 545-021 Fax: (88)545-012 Szám: 02/296-5/2008. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. december 4-ei ülésére

Részletesebben

Baptista Szeretetszolgálat Regionális Humánszolgáltatási Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye HÁZIREND

Baptista Szeretetszolgálat Regionális Humánszolgáltatási Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye HÁZIREND Baptista Szeretetszolgálat Regionális Humánszolgáltatási Központ Fogyatékosok Nappali Intézménye HÁZIREND A Házirend célja A házirend célja, hogy meghatározza a fogyatékosok nappali intézményének belső

Részletesebben

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2005. október 11-i üléséről készült jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2005. október 11-i üléséről készült jegyzőkönyvéből KIVONAT Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2005. október 11-i üléséről készült jegyzőkönyvéből 13. Előterjesztés Szentendre város szociális szolgáltatás tervezési koncepciójáról Előadó:

Részletesebben

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. SZAKMAI PROGRAM

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. SZAKMAI PROGRAM Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. SZAKMAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék 1. A szolgáltatás célja... 4 2. Az intézmény feladata... 5 3. A megvalósítani kívánt program

Részletesebben

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Esze T. út 18. /fax 48/411-435

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Esze T. út 18. /fax 48/411-435 TERVEZET Berente Községi Önkormányzat képviselő-testületének /2015.(V...) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és a szociális, valamint a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról (a SZEB

Részletesebben

2. természetben nyújtott ellátások:

2. természetben nyújtott ellátások: Németbánya Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 11/2011.(IX.19.) számú önkormányzati rendelete Németbánya Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2015. április 23-i ülésére Szám: 1/ 367 - /2015. Előkészítő: Váradi Gézáné E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 23-i ülésére Tárgy: a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ 2014. évi beszámolója

Részletesebben

Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT Szépkorúak Háza Idősek Otthona 3526 Miskolc, Eperjesi u 5 H Á Z I R E N D 2012-06

Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT Szépkorúak Háza Idősek Otthona 3526 Miskolc, Eperjesi u 5 H Á Z I R E N D 2012-06 Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT Szépkorúak Háza Idősek Otthona 3526 Miskolc, Eperjesi u 5 H Á Z I R E N D 2012-06 HÁZIREND Bevezető Kérem Önöket, hogy e Házirendet, mely a Szépkorúak Háza

Részletesebben

Gondozási Központ - Házirend

Gondozási Központ - Házirend Gondozási Központ - Házirend Átány Község Önkormányzat Gondozási Központja HÁZIREND 2009 Községi Önkormányzat Gondozási Központja Átány, II. Rákóczi Ferenc út 34. Tel: 36/482-017 e-mail: gkatany@freemail.hu

Részletesebben

Beszámoló. Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat. 2013. évi szakmai tevékenységéről

Beszámoló. Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat. 2013. évi szakmai tevékenységéről 9/2014.(V.26.) ELŐTERJESZTÉS 9. napirendi pont Beszámoló Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat 2013. évi szakmai tevékenységéről Készítette: Ujbányi Tiborné intézményvezető I. Intézményi feladatok

Részletesebben

Iktatószám: MEGÁLLAPODÁS. 1. A megállapodást kötő felek

Iktatószám: MEGÁLLAPODÁS. 1. A megállapodást kötő felek MEGÁLLAPODÁS Iktatószám: 1. A megállapodást kötő felek Jelen Megállapodás létrejött: Egyfelől: 1.1. Az ellátást nyújtó: Az intézmény neve: Szépkorúak Háza Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

Részletesebben

Felkészülés 2010 évre

Felkészülés 2010 évre Felkészülés 2010 évre A szociális törvény változásai Kovács Ibolya szociálpolitikus Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Szociális információk elérhetők: www.afsz.hu Jogszabályváltozások követési gyakorlata

Részletesebben

H Á Z I R E N D. (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás)

H Á Z I R E N D. (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás) Nyirádi Szociális Segítő Központ 8454 Nyirád, Park u. 1/A. H Á Z I R E N D (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás) A feléd nyújtott kezet csak megfogni szabad, elengedni vétek,eldobni átok,

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Egyesített Szociális Intézmény SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Egyesített Szociális Intézmény SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Egyesített Szociális Intézmény SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 1. A szervezeti és működési szabályzat célja... 4 2. Az intézmény jogszabályi

Részletesebben

A SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATAI

A SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATAI A SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATAI Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ BÁNKINÉ BOSNYÁK FRIDA ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ 2015. SZEPTEMBER 18. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001

Részletesebben

Kutas Központú Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat. Szakmai programja. Készítette: Benczéné Bogárdi Judit Andrea

Kutas Központú Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat. Szakmai programja. Készítette: Benczéné Bogárdi Judit Andrea Kutas Központú Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat Szakmai programja Készítette: Benczéné Bogárdi Judit Andrea Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell! És nem elég akarni: de tenni, tenni kell! A jószándék

Részletesebben

- 1 - Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010.

- 1 - Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010. - 1 -.. napirendi pont Tárgyalja: Egészségügyi és Oktatási Bizottság Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010. Tisztelt Képviselő-testület! Kapuvár Város Önkormányzatának

Részletesebben

A GONDOZÁSI KÖZPONT 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A GONDOZÁSI KÖZPONT 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE GONDOZÁSI KÖZPONT 2626 Nagymaros, Vasút u.6. A GONDOZÁSI KÖZPONT 2013. ÉVI MŰKÖDÉSÉNEK ÉRTÉKELÉSE Küldetésünk, hogy az időseknek nyújtott szolgáltatásainkkal segítsünk a hozzánk fordulóknak abban - akár

Részletesebben

Beszámoló a Szociális Ápolási-Gondozási Központ 2010. évi működéséről.

Beszámoló a Szociális Ápolási-Gondozási Központ 2010. évi működéséről. Nyírmada Város Önkormányzata Szociális Ápolási-Gondozási Központ Intézményvezetőjétől 4564. Nyírmada, Petőfi út 1. Telefon/fax: 45-492-042 Beszámoló a Szociális Ápolási-Gondozási Központ 2010. évi működéséről.

Részletesebben

Doboz Nagyközség Önkormányzatának 9/2008. (III.28.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmény igénybevételéről

Doboz Nagyközség Önkormányzatának 9/2008. (III.28.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmény igénybevételéről Doboz Nagyközség Önkormányzatának 9/2008. (III.28.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szakosított szociális intézmény igénybevételéről Doboz Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban

Részletesebben

HÁZIREND. Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók/Törvényes Képviselők, Kedves Munkatársaink! A berceli Rózsák Völgye Szociális Otthon célja

HÁZIREND. Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók/Törvényes Képviselők, Kedves Munkatársaink! A berceli Rózsák Völgye Szociális Otthon célja HÁZIREND Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók/Törvényes Képviselők, Kedves Munkatársaink! Kérem Önöket, hogy ezen Házirendet amely az Otthon életének fontos szervezőjeszíveskedjenek figyelmesen elolvasni,

Részletesebben

Szociális rászorultságról függő pénzbeni és természetben nyújtott ellátások

Szociális rászorultságról függő pénzbeni és természetben nyújtott ellátások Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének Egys:2015.02.13. 26/2005.(XII.22.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Szociális igazgatásról

Részletesebben

Szempontok a térítési. Mátraháza 2008.11.25.

Szempontok a térítési. Mátraháza 2008.11.25. Szempontok a térítési díj számításhoz Mátraháza 2008.11.25. Törvényi szabályozás Általános keretek meghatározása: 1993. évi III. Törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Végrehajtás szabályozása:

Részletesebben

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 106/2004./XII. 28./ Öh. h a t á r o z a t a

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 106/2004./XII. 28./ Öh. h a t á r o z a t a NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 106/2004./XII. 28./ Öh. h a t á r o z a t a az önkormányzat szolgáltatástervezési koncepciójáról. A Képviselő-testület: Nyírmada Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 5.szám 2010. május

Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 5.szám 2010. május Önkormányzati havilap XIX. évfolyam, 5.szám 2010. május Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010.(IV.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról,

Részletesebben

Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Értény Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben