Mobiltelefon-szolgáltatás hátrányos helyzetű régiókban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mobiltelefon-szolgáltatás hátrányos helyzetű régiókban"

Átírás

1 A MARKETING TERÜLETEI Mobiltelefon-szolgáltatás hátrányos helyzetű régiókban Miközben a fejlett ipari országokban lassan telítődik a mobiltelefonpiac, a világ kevésbé fejlett régióiban sokak számára elérhetetlen álom egy saját készülék. A Vodacom dél-afrikai telefontársaság az ország elmaradottabb körzeteiben egy franchise rendszerben működő, konténeres szolgáltatási láncot alakított ki. A konténerek nyilvános mobiltelefon-szolgáltatást biztosítanak a kormányzat által támogatott jóval a kereskedelmi érték alatti áron. A Vodacom 10 évvel ezelőtt indult közösségi szolgáltatása mára több mint négyezer belépési ponton kínál telefonálási lehetőséget. Tárgyszavak: mobiltelefon, mobilszolgáltatás; franchise; üzlethálózat. Mobilhálózat franchise rendszerben A 90-es években a mobilszolgáltatások terjedésével a dél-afrikai Vodacom vállalat is megkezdte a szükséges infrastruktúra kiépítését ban megkapta a Network Cellular Operator licencet ben a Mandela-kormány felülvizsgálta a licenc feltételeit azzal, hogy az elmaradottabb vidéki területek számára is megfelelő mobilkommunikációs lehetőséget kínáljon. A Vodacom a középső és a felső piaci szegmens ellátását tűzte ki célul, de számolnia kellett azzal, hogy a lakosság túlnyomó része alacsony jövedelmű. Ezért egy közösségi szolgáltatási programot indított a telekommunikációs szolgáltatások szélesebb körű elérhetősége érdekében. 660 ezer USD költségvetéssel egy fejlesztői csoportot állított fel, amely felvette a kapcsolatot a vidéki közösségekkel. Ez a párbeszéd igen fontos volt ahhoz, hogy elfogadtassák magukat a lakóközösségekkel. A vállalat 1999-ben 22 ezer aktív vonalat hozott működésbe, amit később 30 ezer állomásra bővített.

2 A Vodacom-csoport az első számú mobilszolgáltató Dél-Afrikában több mint 8 millió előfizetőt szolgál ki, és 4300 alkalmazottja van. A vállalat eddig 1,2 Mrd USD-t fordított a GSM-hálózati infrastruktúra kiépítésére. Sokan ennek a szolgáltatásnak köszönhetik, hogy életükben először telefonálhattak. Az értékesítési hálózat 4400 telefonkonténerből (phone shop) áll, amelyet 1800 kisvállalkozó üzemeltet ben a közösségi program árbevétele elérte a 100 M USD-t, a cég 2,4 Mrd USD éves árbevételének 3 4%-át. Elmaradott infrastruktúra A 90-es évek elején a telekommunikációs szolgáltatás Dél-Afrika elmaradottabb régióiban igen kezdetleges volt. Az állami tulajdonú Telkom SA működtetett ugyan vezetékes fizető és hívókártyás telefonfülkéket a városokban, de ezekből kevés volt, és azok is gyakran üzemképtelen állapotban voltak. A Vodacom és az MTN által 1994-ben indított mobilszolgáltatás eredményesnek bizonyult, jelentős mértékben hozzájárult a mobiltelefonhasználat általánossá válásához Dél-Afrikában ban pl. a Transkei régió 4 millió lakójára mindössze 19 ezer telefonvonal jutott. A hálózatot tíz éve nem bővítették, 30 ezren több mint egy éve vártak saját vezetékes telefonra. Amikor a mobilhálózatot kiterjesztették a régióra, a két állomás a régió központjában (Umtata) napi 10 ezer hívást bonyolított le. A fizetőképes kereslet ebben az időszakban igen szűk volt. A lakosság döntő többsége számára a telefonálás elérhetetlen luxusnak számított. A mobiltulajdonosok jelentős összeget kértek másoktól készülékük használatáért. Az emberek a tényleges költség többszörösét fizették ki egy hívásért, de mégis elfogadták ezt a megoldást, ha telefonálni akartak. Fizetőképes kereslet A Vodacom alapszolgáltatásait azoknak kínálja, akik elegendő jövedelemmel rendelkeznek a készülékvásárláshoz. A cég elkötelezett abban a tekintetben, hogy a hátrányos helyzetű régiók lakói számára is biztosítsa a szolgáltatást. Ebből a célból hozta létre a Közösségi szolgáltatás telefonszaküzlet-hálózatot. Az üzletek franchise rendszerben működnek, a Vodacom határozza meg az eladási árakat és biztosítja a bolt felszerelését, de az üzletvezető maga a tulajdonos.

3 A percenkénti tarifát a kormány 0,11 USD-ben határozta meg ami kevesebb mint egyharmada a Vodacom 0,36 USD-os kereskedelmi árának. Az üzlettulajdonosok, a kereskedők kötelesek voltak a rögzített árakat tartani, hogy az megfizethető legyen mindenki számára. A Vodacom és a kormányzat rendszeresen értékeli a tarifarendszer jövedelmezőségét. A telefonszaküzletek profitrátája is rögzített, a tulajdonost illeti meg a percdíj 33%-a, ebből fedezi költségeit és az adókat. Az alacsony árrés és a lakosság alacsony jövedelme ellenére a vásárlóerő mind a Vodacom, mind az üzlettulajdonosok számára megfelelő bevételt biztosít. A projekt vezetői szerint egy szaküzlet havi átlagban akár 3000 USD bevételt is elérhet. Ennek az összegnek az egyharmada a kereskedő árbevétele, kétharmada pedig a Vodacomé. A szolgáltatás előrefizetés alapján vehető igénybe, a használók anynyi beszélgetési időt vásárolnak, amennyire szükségük van, illetve amennyit megengedhetnek maguknak. Ez a módszer előnyösebb, mint a telefonkártya, ami könnyen elveszhet vagy ellophatják. Bizonyos kockázat azért megmarad. Számos nem hivatalos telefonüzlet a fogyasztókat megtévesztve alacsony egységenkénti árat kínál, 2 Rand (0,26 USD) percdíjat számít fel egy 15 mp-es kapcsolatért. Sokan mégis előnyben részesítik a költségesebb mobiltelefonálás azonnali elérhetőségét, és nem szívesen gyalogolnak el egy távolabbi közösségi szolgáltatóhoz. A hozzáférés feltételei Egy új üzlet helyének kiválasztásánál értékelni kell a lakóközösség és a Vodacom igényeit egyaránt. Ilyenek pl. a következők: demográfiai és lakossági jellemzők (viszonylag sűrűn lakott helyen legyen, kedvezőtlen adottságú közösségekben); vonzó elhelyezkedés (főútvonal mentén, taxiállomás közelében, nagyobb üzletben, áruházon belül stb.); elfogadható távolság a többi szolgáltatóhoz képest; hivatalos áramvételi engedély (alternatív megoldás lehet egy nagyteljesítményű akkumulátor). Az elfogadható távolság meghatározása egyedi elbírálás dolga. Egyes magántulajdonban levő telefonboltok kevésbé jelentenek versenyt a Vodacom számára, mert áraik kiszámíthatatlanok, és az üzletek gyakran változtatják helyüket. Az MTN telefonboltok hasonló feltételek mellett biztosítják a fogyasztók számára a hozzáférést. Tekintettel kell lenni arra is, hogy ne sértsék meg mások működési területét.

4 Technológiai háttér A tulajdonosok Vodacom telefonkészülékeket vásárolnak (üzemeltetnek). Ezek kialakítása a telefonbolt igényeihez alkalmazkodik. Hasonlítanak a hagyományos vezetékes telefonokra, telefonkagylóból, villából és a hívószámok beütéséhez szükséges billentyűzetből állnak, ehhez csatlakozik egy kis szerkezet, amely méri a telefonáló rendelkezésére álló időt. A telefonokat vezeték köti össze a pénztárban ülő alkalmazott pultjával, ahol a hívásért kifizetett összeg erejéig beprogramozzák a készüléket. A pénztár mögött levő egységtől a konténer faláig futnak a vezetékek az antennákig. A telefonok a hálózatra vagy akkumulátorokhoz kapcsolódnak. Az átvitel a Vodacom mobilhálózatán keresztül történik. Phone shop a konténerben A Vodacom a tulajdonos (vállalkozó, bérlő) részére egy 6 méter hosszú konténert biztosít, amelynek egyik végében van a pénztár és az ellenőrző egységek, amelyek mérik és rögzítik a kapcsolat időtartamát. Egy-egy konténer 5 10 telefonkészüléket tartalmaz, amelyeket a konténer oldalfalai mellett fülkékben helyeznek el. A konténereket szigeteléssel és ventilátorokkal is ellátják, a Vodacom jellegzetes zöld színére festik, egyedi jellegüket megkülönböztető márkajelek hangsúlyozzák. A konténerek beszerzési ára és átalakítása mintegy 4000 USD, a szállítási költség USD között változik. A szállítási határidő a megrendeléstől számítva egy hónap. Tulajdonosi szerkezet A franchise rendszer hatékony, az 1800 vállalkozó ma már több mint 3500 telefonkonténert üzemeltet, ezek közül 900 szolgáltatási pontot áruházakban és kioszkokban alakítottak ki. A vállalkozás megkezdéséhez mintegy 3000 USD induló tőke szükséges. A konténer tulajdonosa a Vodacom marad, de az üzlet irányításáról és az alkalmazottakról az üzemeltető (bérlő) önmaga dönt. A vállalkozók többsége egy-két üzletet működtet, de akad, aki többet. Saját maguk döntik el, hogy részt vesznek-e a napi munkában vagy sem. Az üzletben két alkalmazott munkájára van szükség: az egyik a pénztárban beszedi a pénzt, a másik kijelöli a használható telefonfülkét, segít a telefon kezelésében és programozza a telefonegységeket. Gondoskodnak a rendről, a tisztaságról, és jelentik, ha valamit megrongáltak.

5 Képzési programok Az üzemeltetők többségének nincs megfelelő képzettsége a pénzügyi és üzleti ismeretek terén, ezért a Vodacom a Running Business Today oktatási magáncég közreműködésével készíti fel őket feladatukra. Hasonló célt szolgál a Ringers negyedéves kiadványa is, amelyet minden üzemeltető megkap, és amely fórumot biztosít a tapasztalatcserére, a biztonságos üzemeltetéstől az adózásig bezárólag. Itt teszik közzé a szolgáltatással kapcsolatos legújabb híreket, információkat és újdonságokat is. Feladatok és lehetőségek A szolgáltatás 10 éve alatt megtapasztalt kudarcokat és sikereket egyaránt. Dél-Afrika olyan ország, amely ma is az apartheid utáni politikai, társadalmi és gazdasági átalakulás időszakát éli. A tapasztalatok azonban bepillantást engednek abba is, hogy miképpen alakulhatnak ki és működnek sikeres programok. Szolgáltatás. A szolgáltató eredeti célkitűzése mellett következetesen és stabilan kitartott. Újabb lehetőségekkel is bővítette a palettát, ilyen pl. a sürgősségi hívás ingyenes bonyolítása vagy a Vodacom vevőszolgálat. Néhány helyen már működik fax, és ha a Vodacom megkapja a kormánytól az engedélyt, akkor internet hozzáférést is biztosít majd. A fogyasztói igények fejlődésével és a számítógépes ismeretek terjedésével a szolgáltatás ezen a területen is igyekszik megfelelni az igényeknek. Infrastruktúra. A Vodacom komoly összegeket fordított a mobilhálózat infrastruktúrájának kifejlesztésére. A fejlesztés eredményeként ma már elérhető a lakosság 93%-a. A vállalat az infrastrukturális beruházások tekintetében a ritkábban lakott területeken csökkenő megtérüléssel néz szembe. A szolgáltató a megállapodásban ugyanakkor kötelezettséget vállalt arra, hogy ezeket a minden szempontból elmaradott, hátrányos területeket is bevonja az infrastruktúra fejlesztésébe. Felszerelés. Az üzemeltetők (tulajdonosok) teljes felelősséget vállalnak a felszerelésért és annak karbantartásáért. Ha a telefonokat ellopják vagy megrongálják, a csere több hónapot vesz igénybe, ami komoly bevételkiesést jelent. Konténerek. A Vodacom a márka azonosítási jelképének tekintett konténereket továbbra is megtartja. A konténerek jó része már eléggé elhasználódott, és a néhány éven belül elkerülhetetlen javítások igen költségesek lesznek. Ha az üzemeltetőknek a javítási költség egy részét

6 fedezniük kellene, az arra ösztönözné őket, hogy többet törődjenek a karbantartással. A kezdetekhez képest sokat javult a szolgáltatás minősége. A fából készült pultok és fülkék, a padló, a vastagabb szigetelés és a fehér falapokkal borított belső egyaránt a kényelmet szolgálja. A szellőzést ventilátorok biztosítják, golyóbiztos(!) üveg védi az alkalmazottakat. A társadalmi környezet. A tulajdonosok számára komoly fenyegetést jelentenek a betörések és más erőszakos bűncselekmények. A kockázatok csökkentése érdekében több intézkedés született: Minden telefonnak van egy pin kódja, amelyet csak az operátor ismer. A kód ismerete nélkül nem használhatók a telefonok. Az üzemeltetőket arra biztatják, hogy a bevételt rendszeres időközönként vigyék a bankba, de mindig más időpontban. Az erőszakos cselekményeknek kitett területeken golyóbiztos üveget szereltek fel a személyzet védelme érdekében. A kívül elhelyezett nagy antennákat kisebbekkel helyettesítették, és a belső térben helyezték el. Védőrácsokat helyeztek el a külső zár védelmére, ezzel is megnehezítve a konténer feltörését. Pénzügyi finanszírozás. A bankok korlátozott finanszírozási lehetőséget kínálnak az üzemeltetésre vállalkozók számára. Nem sokan képesek 3450 USD-t beruházni, különösen a program kezdetén. Emiatt a Vodacom saját finanszírozási opciókat alakított ki a vállalkozók segítésére. A Közösségi Szolgáltatás mára megszüntette ezt a finanszírozási módot. A telefonbolt program (phone shop project) ugyanis ma már olyan sikeresen működik, hogy sorban állnak a vállalkozójelöltek a megfelelő összeg birtokában. Ez valamelyest a program természete ellen hat, mivel csak a már jobb helyzetben levők vagy a finanszírozót találók engedhetik meg maguknak a belépést a franchise hálózatba. Irodalom: Összeállította: Markics Judit [1] Reck, J.; Wood, B.: Vodacom s community services phone shops = Small Enterprise Development, 15. k. 4. sz dec. p [2]

Mobiltelefon-szolgáltatás hátrányos helyzetű régiókban

Mobiltelefon-szolgáltatás hátrányos helyzetű régiókban SZÁMÍTÁSTECHNIKA, INFORMATIKA Mobiltelefon-szolgáltatás hátrányos helyzetű régiókban Tárgyszavak: mobiltelefon, mobilszolgáltatás; franchise; üzlethálózat. Mobilhálózat franchise rendszerben Miközben a

Részletesebben

Turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzat

Turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzat Turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzat A térségi Éltető Balaton-felvidék védjegy turisztikai szolgáltatásokra vonatkozó szakma specifikus szabályzata Lezárva: 2014. 04. 28.

Részletesebben

Az üzleti együttműködés előmozdítása és segítségnyújtás a partnerkereséshez, ideértve a nemzetközi projekt irányítást is

Az üzleti együttműködés előmozdítása és segítségnyújtás a partnerkereséshez, ideértve a nemzetközi projekt irányítást is IPOSZ EMBLÉMA EU EMBLÉMA 1 Az üzleti együttműködés előmozdítása és segítségnyújtás a partnerkereséshez, ideértve a nemzetközi projekt irányítást is EU CSATLAKOZÁSRA FELKÉSZÍTŐ PROGRAMOK KISVÁLLALKOZÁSOKNAK

Részletesebben

A hazai gyógyszertárak gazdasági helyzetének értékelése. A gazdaságilag és szakmailag biztonságos gyógyszertár működtetés kihívásai és lehetőségei

A hazai gyógyszertárak gazdasági helyzetének értékelése. A gazdaságilag és szakmailag biztonságos gyógyszertár működtetés kihívásai és lehetőségei A hazai gyógyszertárak gazdasági helyzetének értékelése. A gazdaságilag és szakmailag biztonságos gyógyszertár működtetés kihívásai és lehetőségei dr. Sohajda Attila MGYK alelnök Gyógyszerészet és gyógyszerellátás

Részletesebben

A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE

A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE A HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ADATFELVÉTELEK HÉT ÉVTIZEDE DR. BARANYAI ISTVÁN A hazai reprezentatív háztartási adatfelvételek hét évtizedes múltra tekintenek vissza. Ezek a felvételek a háztartások bevételeit,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. I. A biztosítás története és fejlődése 2. II. A biztosítás létrejötte 4. III. Biztosítás típusok 5. Szójegyzék 12.

Tartalomjegyzék. I. A biztosítás története és fejlődése 2. II. A biztosítás létrejötte 4. III. Biztosítás típusok 5. Szójegyzék 12. 1 BIZTOSÍTÁS MINDENKINEK Tartalomjegyzék I. A biztosítás története és fejlődése 2. II. A biztosítás létrejötte 4. III. Biztosítás típusok 5. Szójegyzék 12. Copyright: Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. az Egyesült Királyság 2014. évi nemzeti reformprogramjáról

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. az Egyesült Királyság 2014. évi nemzeti reformprogramjáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.2. COM(2014) 429 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA az Egyesült Királyság 2014. évi nemzeti reformprogramjáról és az Egyesült Királyság 2014. évi konvergenciaprogramjának

Részletesebben

Marketing II. Ipari termék- és formatervező mérnök szak. Márka és márkamenedzsment. 6. előadás. Dr. Bíró-Szigeti Szilvia

Marketing II. Ipari termék- és formatervező mérnök szak. Márka és márkamenedzsment. 6. előadás. Dr. Bíró-Szigeti Szilvia Marketing II. Ipari termék- és formatervező mérnök szak Márka és márkamenedzsment 6. előadás Dr. Bíró-Szigeti Szilvia 1 Márkamenedzsment A márkamenedzsment termék- és márkapolitikai célok és stratégiák

Részletesebben

2006. évi eredmények: teljesítményünk stabil volt, elértük kitűzött céljainkat

2006. évi eredmények: teljesítményünk stabil volt, elértük kitűzött céljainkat 2006. évi eredmények: teljesítményünk stabil volt, elértük kitűzött céljainkat Budapest 2007. február 13. A Magyar Telekom (Reuters: NYSE: MTA.N, BSE: MTEL.BU és Bloomberg: NYSE: MTA US, BSE: MTELEKOM

Részletesebben

Access World Gold Trend Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2010.

Access World Gold Trend Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2010. Access World Gold Trend Nyíltvégű Befektetési Alap Befektetési Alap megnevezése Access World Gold Trend Nyíltvégű Befektetési Alap Típusa Az Access World Gold Trend Nyíltvégű Befektetési Alap (továbbiakban:

Részletesebben

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 3.0 verzió (munkaközi változat) Operatív Program Tervezés 2014-2020 A Bizottság 2013. május 21 OP sablon verziója alapján. A SA alapokra vonatkozó operatív

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2005

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2005 BUDAPEST, 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2007 ISBN 978-963-235-081-3

Részletesebben

Távközlési szolgáltatások használata az üzleti felhasználók körében 2009

Távközlési szolgáltatások használata az üzleti felhasználók körében 2009 Távközlési szolgáltatások használata az üzleti felhasználók körében 2009 Prezentáció a Nemzeti Hírközlési Hatóság [NHH] részére 2010. március A projekt és a prezi címe 2005.12.34. Távközlési szolgáltatások

Részletesebben

A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI STRATÉGIA

A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI STRATÉGIA FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM AGRÁRPIACI FŐOSZTÁLY 1860 Budapest, Pf. 1. 301-4000 Fax: 301-4702 A GYÜMÖLCS ÉS ZÖLDSÉGPIACHOZ KAPCSOLÓDÓ FENNTARTHATÓ MŰKÖDÉSI PROGRAMOKRA VONATKOZÓ NEMZETI

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL. Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az információs és kommunikációs eszközök állománya és felhasználása a gazdasági szervezeteknél 2004 BUDAPEST, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2006 ISBN 963 215 929 2 Készült:

Részletesebben

Az amerikai reklámipar kihasználja a média új lehetőségeit

Az amerikai reklámipar kihasználja a média új lehetőségeit A MARKETING GAZDASÁGOSSÁGA Az amerikai reklámipar kihasználja a média új lehetőségeit Az elmúlt évek hatalmas veszteségei után ma már óvatos optimizmussal tekint a jövőbe az USA reklámipara. A fellendülés

Részletesebben

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV KULTÚRA UTCÁJA רחוב התרבות STREET OF CULTURE 2009. JÚLIUS 1 Tartalomjegyzék 1. A FEJLESZTÉS ILLESZKEDÉSE AZ

Részletesebben

A Budapesti Békéltető Testület. 2/2014. számú ajánlása. az üdülőhasználati jog értékesítése során tanúsítandó. körültekintő fogyasztói döntésekről

A Budapesti Békéltető Testület. 2/2014. számú ajánlása. az üdülőhasználati jog értékesítése során tanúsítandó. körültekintő fogyasztói döntésekről A Budapesti Békéltető Testület 2/2014. számú ajánlása az üdülőhasználati jog értékesítése során tanúsítandó körültekintő fogyasztói döntésekről A Budapesti Békéltető Testület (a továbbiakban: Testület)

Részletesebben

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika

Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál

Részletesebben

2014. üzleti évi kockázatvállalásra és kockázatkezelésre vonatkozó információk nyilvánosságra hozatala Concorde Értékpapír Zrt.

2014. üzleti évi kockázatvállalásra és kockázatkezelésre vonatkozó információk nyilvánosságra hozatala Concorde Értékpapír Zrt. 2014. üzleti évi kockázatvállalásra és kockázatkezelésre vonatkozó információk nyilvánosságra hozatala Concorde Értékpapír Zrt. A Concorde Értékpapír Zrt. (továbbiakban: Concorde, Társaság) az Európai

Részletesebben

BANKKÁRTYA ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK VÁLLALKOZÓI BANKKÁRTYÁHOZ

BANKKÁRTYA ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK VÁLLALKOZÓI BANKKÁRTYÁHOZ BANKKÁRTYA ÜZLETSZABÁLYZAT ÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK VÁLLALKOZÓI BANKKÁRTYÁHOZ Érvényes: 2014. augusztus 25-től 1. Fogalmi meghatározások Autorizáció (engedélyezés): A Kártyakibocsátó vagy a nevében

Részletesebben

FÖLDHASZNÁLAT ÉS FÖLDBIRTOK-POLITIKA AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN (II.)

FÖLDHASZNÁLAT ÉS FÖLDBIRTOK-POLITIKA AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN (II.) FÖLDHASZNÁLAT ÉS FÖLDBIRTOK-POLITIKA AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN (II.) Az Európai Unió mezőgazdasági politikájában igen fontos szerepet játszó földhasználati és földbirtok-politika általános elveit és

Részletesebben

OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16.

OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16. OTP Fáy András Alapítvány 1051 Budapest Nádor utca 16. Közhasznúsági jelentése a 2010. évi esztendőről 1. Számviteli beszámoló Az Alapítványt 1992. március 2-án kelt alapító okirattal több alapító hozta

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 22.5.2015 2015/2042(INI) JELENTÉSTERVEZET az európai Progress mikrofinanszírozási eszköz végrehajtásáról (2015/2042(INI)) Foglalkoztatási

Részletesebben

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV.

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV. E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M Kutatási zárótanulmány IV. Budapest, 2005. január 2 A tanulmányt a Növekedéskutató Intézet munkacsoportja készítette A kutatást koordinálta: Matolcsy

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Hosting szolgáltatásokra DoclerNet Hosting Kft.

Általános Szerződési Feltételek Hosting szolgáltatásokra DoclerNet Hosting Kft. Általános Szerződési Feltételek Hosting szolgáltatásokra DoclerNet Hosting Kft. Hatályba lépés időpontja: 2016.01.08 1 Tartalom 1. A Szolgáltató megnevezése, telephelyei... 4 2. Ügyfélszolgálat elérhetősége...

Részletesebben

A MAGDOLNA NEGYED PROGRAM

A MAGDOLNA NEGYED PROGRAM Tudományos Diákköri Dolgozat Budapesti Corvinus Egyetem A MAGDOLNA NEGYED PROGRAM SAJTÓELEMZÉSE Albert Dóra Nappali tagozat, Nemzetközi tanulmányok (MA) 2. évfolyam, Társadalomtudományi Kar, BCE 2011.

Részletesebben

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági

Részletesebben

I. Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének összeállítását megalapozó önkormányzati döntések

I. Az önkormányzat 2011. évi költségvetésének összeállítását megalapozó önkormányzati döntések Rábakecöl Község Önkormányzata Tuba Erik polgármester Cím : H-9344 Rábakecöl, Kossuth u. 129. Tel/Fax: 96/257-529 E-mail: rabakecol@t-online.hu Honlap: www.rabakecol.hu Tisztelt Lakosság! Rábakecöl Község

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Érvényes: 2016. január 1-től

HIRDETMÉNY. Érvényes: 2016. január 1-től Pénzforgalmi Bankszámla Hirdetmény HIRDETMÉNY az FHB BANK ZRT. hivatalos tájékoztatója a pénzforgalmi bankszámlák esetén alkalmazott kondíciókról, díjakról, jutalékokról és ezek teljesítési rendjéről Érvényes:

Részletesebben

Változó előírások, jobb védelem az interneten vásárlók részére mire ügyeljenek a fogyasztók?

Változó előírások, jobb védelem az interneten vásárlók részére mire ügyeljenek a fogyasztók? Változó előírások, jobb védelem az interneten vásárlók részére mire ügyeljenek a fogyasztók? Egyre népszerűbb a fogyasztók körében az interneten történő vásárlás, ugyanakkor még sokan nem tudják, hogy

Részletesebben

STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA

STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA AZ EURÓPAI ÚJJÁÉPÍTÉSI ÉS FEJLESZTÉSI BANK DOKUMENTUMA STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA Nyilatkozat A dokumentum eredeti szövegének fordítását az EBRD kizárólag az olvasó érdekében biztosítja. Annak ellenére,

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

A 1997-es Éves jelentés

A 1997-es Éves jelentés A 1997-es Éves jelentés Tartalom Az elnök-vezérigazgató levele 1997. gazdasági és muködési kulcsadatok Sikereink 1997 A menedzsment jelentése: Az 1997. évi tevékenység Középpontban az ügyfél Üzleti kommunikáció

Részletesebben

2004. ÉV EREDMÉNYEI: ELÉRTÜK PÉNZÜGYI CÉLJAINKAT, MEGŐRIZTÜK VEZETŐ POZÍCIÓNKAT A SZABÁLYOZÓI ÉS VERSENYKÖRNYEZETI NYOMÁS ELLENÉRE

2004. ÉV EREDMÉNYEI: ELÉRTÜK PÉNZÜGYI CÉLJAINKAT, MEGŐRIZTÜK VEZETŐ POZÍCIÓNKAT A SZABÁLYOZÓI ÉS VERSENYKÖRNYEZETI NYOMÁS ELLENÉRE 2004. ÉV EREDMÉNYEI: ELÉRTÜK PÉNZÜGYI CÉLJAINKAT, MEGŐRIZTÜK VEZETŐ POZÍCIÓNKAT A SZABÁLYOZÓI ÉS VERSENYKÖRNYEZETI NYOMÁS ELLENÉRE BUDAPEST 2005. február 11. A Matáv (NYSE: MTA.N és BSE: MTAV.BU), Magyarország

Részletesebben

Az iskolai demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 8. jelentés

Az iskolai demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 8. jelentés Az iskolai demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 8. jelentés (Készült az Európai Helyi Demokrácia Hete program keretében) 2009. október 15. Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet

Részletesebben

A MARKETING TERÜLETEI. Marketing cseh módra. Bevezetés. Módszertan

A MARKETING TERÜLETEI. Marketing cseh módra. Bevezetés. Módszertan A MARKETING TERÜLETEI Marketing cseh módra A Cseh Köztársaságban a piacorientált stratégiák és marketingprogramok fejlődésének gátat szab a helyi vezetők e fogalmakra vonatkozó hiányos ismerete. A régi

Részletesebben

Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7694 Hosszúhetény Verseny u. 9. Tel: 72/490-827, Fax: 72/490-895, E-mail: hetenyhaz@tonline.hu Térítési díjak és tandíjak az alapfokú művészetoktatásban

Részletesebben

POLGÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALA. 2009. december 31.

POLGÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALA. 2009. december 31. POLGÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSSEL ÉS TŐKEMEGFELELÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALA 2009. december 31. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS. 3 2. KOCKÁZATKEZELÉSI ELVEK, MÓDSZEREK.

Részletesebben

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások, 154. szám, 2002. április. Buzás Sándor Kuba: kényszerű reformok, siker és megtorpanás

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások, 154. szám, 2002. április. Buzás Sándor Kuba: kényszerű reformok, siker és megtorpanás MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások, 154. szám, 2002. április Buzás Sándor Kuba: kényszerű reformok, siker és megtorpanás 1. A kubai gazdaság hagyományos szerkezete és a szovjet összeomlás hatásai

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. által kibocsátott OTP SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA e-utalvány elfogadásáról Hatályos: 2016. március 25. napjától I. Általános rendelkezések 1. Az

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 008 405 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA

(11) Lajstromszám: E 008 405 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA !HU000008T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 008 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 77970 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások - helyzetértékelés - 2011. március Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Országos Szolgáltatás-módszertani Koordinációs Központ Tartalomjegyzék

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2013. MÁRCIUS Jóváhagyta: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság... Bihall Tamás elnök

Részletesebben

TANKÖNYVVÁrASZTÁS, TANKÖNYVHASZNÁLAT AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN

TANKÖNYVVÁrASZTÁS, TANKÖNYVHASZNÁLAT AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN TANKÖNYVVÁrASZTÁS, TANKÖNYVHASZNÁLAT AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁKBAN A TANKÖNYVKIADÁS ÁLLAMI MONOPÓUUMÁNAK megszűntévelviszonylag rövid idő alatt kialakult Magyarországon a piaci alapú tankönyvkiadás és terjesztés.

Részletesebben

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte

Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte A TOVÁBBKÉPZÉSEK HATÁSA A PEDAGÓGUSOK SZEMLÉLETÉRE Kutatócsoportunk1 2006 2007-ben a SuliNova Kht. megbízásából végezte el a Kht. által szervezett Integrációs program keretébe tartozó pedagógus továbbképzések

Részletesebben

LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK: TÉNYEZÕK ÉS INDIKÁTOROK AZ ELÕREJELZÉSHEZ

LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK: TÉNYEZÕK ÉS INDIKÁTOROK AZ ELÕREJELZÉSHEZ 2002. ELSÕ ÉVFOLYAM 3. SZÁM 81 MOSOLYGÓ ZSUZSA LAKOSSÁGI MEGTAKARÍTÁSOK: TÉNYEZÕK ÉS INDIKÁTOROK AZ ELÕREJELZÉSHEZ A közgazdasági elméletek egyik alapvetõ témája a lakossági megtakarítások vizsgálata.

Részletesebben

A KE00465/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE00465/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE00465/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE00465/2013/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Kaposvári Vizilabda

Részletesebben

Áraink forintban, 27% ÁFA tartalommal értendőek, melyek a szállítási költséget nem tartalmazzák! Megrendelést a csak írásban fogadunk el!

Áraink forintban, 27% ÁFA tartalommal értendőek, melyek a szállítási költséget nem tartalmazzák! Megrendelést a csak írásban fogadunk el! Általános Vásárlási Feltételek! Teljes szabályzat, melynek esetleges változásairól írásban tájékoztatja Gervini Kft. (továbbiakban: Eladó) Tisztelt Vásárlót (továbbiakban: Megrendelő), azon e-mail címen,

Részletesebben

A patikák tulajdonosainak és vezető gyógyszerészeinek véleménye a gyógyszertárak kapcsán történt főbb változásokról

A patikák tulajdonosainak és vezető gyógyszerészeinek véleménye a gyógyszertárak kapcsán történt főbb változásokról EGÉSZSÉGÜGYKUTATÓ INTÉZET KFT. 1092 BUDAPEST, RÁDAY UTCA 42-44. A patikák tulajdonosainak és vezető gyógyszerészeinek véleménye a gyógyszertárak kapcsán történt főbb változásokról 2013. május 9. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓ

KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓ Lakatos úti 2. sz. Lakásszövetkezet a közösség szolgálatában 1184 Budapest, Lakatos út 32/A. 295-12-77 vezetoseg2szlakszov@digikabel.hu www.lakatosszovetkezet.hu KÖZGYŰLÉSI BESZÁMOLÓ a 2012. évi pénzügyi-gazdasági

Részletesebben

szerződésszám: előregisztrációs szám: értékesítő kódja:

szerződésszám: előregisztrációs szám: értékesítő kódja: *Egyedi Előfizetői Szerződés / Írásbeli Értesítés MinDig TV Extra hírközlési szolgáltatásokra vonatkozóan **Televízió szolgáltatás Internet szolgáltatás Televízió & Internet szolgáltatás * Jelen dokumentum

Részletesebben

Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól

Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2012. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól A vezető szakfelügyelőből, 9 közlevéltári és 3 nyilvános magánlevéltári szakfelügyelőből álló szakfelügyelői karból

Részletesebben

Mobilizált kémia. Azaz: lehet-e az okostelefon a kémiatanítás hatékony eszköze?

Mobilizált kémia. Azaz: lehet-e az okostelefon a kémiatanítás hatékony eszköze? Mobilizált kémia. Azaz: lehet-e az okostelefon a kémiatanítás hatékony eszköze? Murányi Zoltán Eszterházy Károly Főiskola Kémiai és Élelmiszerkémiai Tanszék, Eger mzperx@ektf.hu Farkasné Ökrös Marianna

Részletesebben

2014. Első negyedéves jelentése

2014. Első negyedéves jelentése 2 3 4 8 6 9 5 9 6 1 9 0 1 1 4 0 3 Statisztikai számjel 0 3-1 0-1 0 0 4 4 8 Cégjegyzék száma A Business Telecom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2014. Első negyedéves jelentése Takács Krisztián

Részletesebben

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak

Részletesebben

Az e-marketing szerepe a marketing mai gyakorlatában

Az e-marketing szerepe a marketing mai gyakorlatában A MARKETING ESZKÖZEI Az e- szerepe a mai gyakorlatában Milyen stratégiákat követnek a brit és az új-zélandi vállalkozások? Egy legutóbbi kutatás három fő irányt mutatott ki. A cégek egyharmada továbbra

Részletesebben

A Budapesti Békéltető Testület összefoglalója az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat érintő jelentősebb változásokról

A Budapesti Békéltető Testület összefoglalója az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat érintő jelentősebb változásokról A Budapesti Békéltető Testület összefoglalója az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat érintő jelentősebb változásokról Az elektronikus hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó előírások a közelmúltban

Részletesebben

A magyar térszerkezet modernizálásának távlatai és a technológiai átalakulás

A magyar térszerkezet modernizálásának távlatai és a technológiai átalakulás A magyar térszerkezet modernizálásának távlatai és a technológiai átalakulás dr. Horváth Gyula főigazgató, MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs 1. Az átmenet térszerkezetét befolyásoló tényezők A magyar

Részletesebben

A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Összefoglaló

A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Összefoglaló A 2010. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység Az intézmény neve: Egyenlő Bánásmód Hatóság Törzskönyvi azonosítószáma: 598196 Honlapok címe: www.egyenlobanasmod.hu; www.antidiszko.hu

Részletesebben

Főnix Takarékszövetkezet 4025 Debrecen, Petőfi tér 6. ÜZLETI JELENTÉS 2014.

Főnix Takarékszövetkezet 4025 Debrecen, Petőfi tér 6. ÜZLETI JELENTÉS 2014. Főnix Takarékszövetkezet 4025 Debrecen, Petőfi tér 6. ÜZLETI JELENTÉS 2014. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ 3 2. A VAGYONI, PÉNZÜGYI HELYZET ÉS A JÖVEDELMEZŐSÉG 4 3.A MÉRLEG FORDULÓNAPJA UTÁN BEKÖVETKEZETT

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2008.7.18 COM(2008) 480 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK

Részletesebben

9932 Vélemény a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről A helyi önkormányzatok szabályozott forrásai tervezésének megalapozottsága (3.sz.

9932 Vélemény a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről A helyi önkormányzatok szabályozott forrásai tervezésének megalapozottsága (3.sz. 9932 Vélemény a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről A helyi önkormányzatok szabályozott forrásai tervezésének megalapozottsága (3.sz. füzet) TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések,

Részletesebben

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN 19. 1. A tanulmány célja

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN 19. 1. A tanulmány célja A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja Összeállította: a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatósága Veréczi Gábor közremûködésével. A tanulmány célja Az ENSZ a 2002-es évet az Ökoturizmus

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

Üzleti Általános Szerződési Feltételek 5. számú Melléklet Akciók

Üzleti Általános Szerződési Feltételek 5. számú Melléklet Akciók Üzleti Általános Szerződési Feltételek 5. számú Melléklet Akciók 1 Tartalom 1. Az akciókhoz kapcsolódó általános rendelkezések... 3 2. Akciók... 3 2.1 Office 365 Vállalati Prémium akció... 3 2.2 Vodafone

Részletesebben

8.1.1 Források mikrovállalkozások innovációjának finanszírozásához

8.1.1 Források mikrovállalkozások innovációjának finanszírozásához 8.1 Innováció finanszírozása és implementálása helyi szintű mikrovállalkozásokban Kulcsszavak Innováció finanszírozás, Mikrovállalkozás, Helyi közösség, Közösségi finanszírozási programok, nemzeti innovációs

Részletesebben

NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS

NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2005-2007-IG 1. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJA 1.1. Kiinduló feltételek

Részletesebben

II. PANASZÜGYINTÉZÉSI ELJÁRÁS hatályos:2008. szeptember 10-től módosítva: 2011.03.09

II. PANASZÜGYINTÉZÉSI ELJÁRÁS hatályos:2008. szeptember 10-től módosítva: 2011.03.09 1 II. PANASZÜGYINTÉZÉSI ELJÁRÁS hatályos:2008. szeptember 10-től módosítva: 2011.03.09 II.1. A panasz II.1.1. A panasz a Takarékszövetkezet tevékenységével, szolgáltatásával, termékével felmerülő minden

Részletesebben

HEVES MEGYE KÖZOKTATÁS FELADATELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS FEJLESZTÉSI TERVE

HEVES MEGYE KÖZOKTATÁS FELADATELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS FEJLESZTÉSI TERVE Heves Megye Közgyűlése által 2004. december 17-én a 117/1/2004. számú határozatával elfogadott módosítással egybeszerkesztett formátum. A szövegben az érvényben lévő eredeti, 2002-es részek Arial Narrow

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 17-i ülésére. Tengölics Judit irodavezető

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 17-i ülésére. Tengölics Judit irodavezető 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 17-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2010.( ) rendelete a 2010. évi költségvetésről

Részletesebben

Humánpolitika a dolgozó szegények munkahelyein*

Humánpolitika a dolgozó szegények munkahelyein* TARDOS KATALIN Humánpolitika a dolgozó szegények munkahelyein* A szegénységi küszöb alatti bérekkel rendelkezõk részaránya folyamatosan növekedett a kilencvenes évek Magyarországán. A bérszínvonal és az

Részletesebben

PÉTERVÁSÁRAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZOKTATÁSI FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS FEJLESZTÉSI (INTÉZKEDÉSI) TERV (2005-2008)

PÉTERVÁSÁRAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZOKTATÁSI FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS FEJLESZTÉSI (INTÉZKEDÉSI) TERV (2005-2008) PÉTERVÁSÁRAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 3250 PÉTERVÁSÁRA, KOSSUTH L. ÚT 1. KÖZOKTATÁSI FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS FEJLESZTÉSI (INTÉZKEDÉSI) TERV (2005-2008) 2005 1/120 KÖZOKTATÁSI

Részletesebben

JELENKOR. Propaganda Hitler után

JELENKOR. Propaganda Hitler után JELENKOR Propaganda Hitler után Thomas Mergel 1 Propaganda Hitler után című könyvében elsősorban azt vizsgálja, milyen politikai elvárások születnek a szavazók és a politikai aktivisták választások alatt

Részletesebben

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-65/2005/18. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Pick Szeged Rt. (Szeged) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása

Részletesebben

Az Igazgatóság jelentése

Az Igazgatóság jelentése Az Igazgatóság jelentése Áttekintés 2004 fordulópontot jelentett a NABI Autóbuszipari Részvénytársaság ( NABI, Társaság ) részére. Az amerikai-magyar külkereskedelmi cserearány romlásával, illetve az USA

Részletesebben

Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe:

Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe: Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe: 1013 Budapest Krisztina krt. 55. investor.relations@telekom.hu Befektetői kapcsolattartó: Beosztás: Telefon: E-mail cím: Förhécz Krisztina

Részletesebben

Hírlevél 2008. december 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. december

Hírlevél 2008. december 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. december Hírlevél 2008. december 1 Hírlevél 2008. december Hírlevél 2008. december 2 HOGYAN JUTHATNAK TÖBLETFORRÁSHOZ AZ EU-S TÁMOGATÁST ELNYERT VÁLLALKOZÁSOK BANKGARANCIA HELYETT PÁLYÁZATI KEZESSÉGVÁLLALÁS A vissza

Részletesebben

Tárgyszavak: vásárlói igény; vásárlói magatartás; vevőkapcsolat.

Tárgyszavak: vásárlói igény; vásárlói magatartás; vevőkapcsolat. A MARKETING TERÜLETEI A hibrid fogyasztó Sosem volt a vásárló annyira kiszámíthatatlan, mint manapság. Egyszerre hódít a diszkont és a luxus, az Aldi és a Gucci. A megváltozott igényekhez a kereskedelemnek

Részletesebben

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni Az MNB tevékenységének fõbb jellemzõi 1998-ban 1. Monetáris politika AMagyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. A jegybank

Részletesebben

I. modul Civil szervezeteket szabályozó hatályos joganyag

I. modul Civil szervezeteket szabályozó hatályos joganyag CIVIL SZERVEZETEK MEGÚJULÓ MŰKÖDÉSI KÖRNYEZETE TANANYAG kézirat I. modul Civil szervezeteket szabályozó hatályos joganyag Írta: Dr. Homolya Szilvia Dr. Gyarmathy Judit Készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

347 Jelentés a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány gazdálkodásának ellenőrzéséről

347 Jelentés a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány gazdálkodásának ellenőrzéséről 347 Jelentés a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány gazdálkodásának ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Összefoglaló megállapítások, következtetések, javaslatok II. Részletes megállapítások A) A Közalapítvány

Részletesebben

PÉNZFORGALMI KERETSZERZŐDÉS a forintban nyilvántartott pénzforgalmi számla vezetéséhez

PÉNZFORGALMI KERETSZERZŐDÉS a forintban nyilvántartott pénzforgalmi számla vezetéséhez 9090 Pannonhalma, Dózsa György u. 1. www.phalmaksz.hu PÉNZFORGALMI KERETSZERZŐDÉS a forintban nyilvántartott pénzforgalmi számla vezetéséhez mely létrejött a(z).......... (cég neve, székhelye, adószáma,

Részletesebben

_NAPIREND Ügyiratszám: 5/35 /2016. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2016. február 19-i nyilvános ülésére

_NAPIREND Ügyiratszám: 5/35 /2016. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2016. február 19-i nyilvános ülésére _NAPIREND Ügyiratszám: 5/35 /2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. február 19-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2016. évi költségvetéséről és

Részletesebben

Az Szt. 90/A. és az 92/C. (5) bekezdésének alkalmazása során kijelölt szociális hatóságok köre szintén változatlan.

Az Szt. 90/A. és az 92/C. (5) bekezdésének alkalmazása során kijelölt szociális hatóságok köre szintén változatlan. Szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 321/2009. (XII.29.) Korm. rend., illetve egyéb kapcsolódó jogszabályok ismertetése A gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

Monetáris politika Magyarországon

Monetáris politika Magyarországon Monetáris politika Magyarországon Monetáris politika Magyarországon 2006. augusztus Monetáris politika Magyarországon Harmadik kiadás Szerkesztette: Horváth Ágnes Készítették: Balogh Csaba (4. fejezet),

Részletesebben

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv?

BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? BARANGOLÁS AZ E-KÖNYVEK BIRODALMÁBAN Milyen legyen az elektonikus könyv? Készítették: Névery Tibor és Széll Ildikó PPKE I. évf. kiadói szerkesztő hallgatók, közösen 1 BEVEZETŐ Az elektronikus könyv valamilyen

Részletesebben

A digitális esélyegyenlőség helyzete Magyarországon

A digitális esélyegyenlőség helyzete Magyarországon Л DIGITÁLIS ESÉLYEGYENLŐSÉG HELYZETE MAGYARORSZÁGON Kiss Mónika A digitális esélyegyenlőség helyzete Magyarországon A digitális egyenlőtlenségek leküzdésére irányuló állami programok (2003-2005) Digitális

Részletesebben

elsősorban a szállítás területén, de a hajózásban és a mezőgazdasági gépek esetében is jelentős szerep jut.

elsősorban a szállítás területén, de a hajózásban és a mezőgazdasági gépek esetében is jelentős szerep jut. LUKOIL LUBRICANTS VILÁGSZERTE TÖBB MILLIÓ EMBERNEK BIZTOSÍT MEGBÍZHATÓ MOBILITÁST, ÉS NAP MINT NAP BIZONYÍT MINDEN ALKALMAZÁSI TERÜLETEN. A rendszeres laborvizsgálatok és a hozzáértő fejlesztő központ

Részletesebben

Milyen kockázatokat hordoz a monetáris politika az államadósság-szabály teljesülésére nézve?

Milyen kockázatokat hordoz a monetáris politika az államadósság-szabály teljesülésére nézve? Pulay Gyula Máté János Németh Ildikó Zelei Andrásné Milyen kockázatokat hordoz a monetáris politika az államadósság-szabály teljesülésére nézve? Összefoglaló: Az Állami Számvevőszék hatásköréhez kapcsolódóan

Részletesebben

Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete

Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 Üllői Mozgáskorlátozottak Egyesülete székhely: 2225. Üllő, Pesti út 124. adószám: 18664940-2-13 közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet kiemelkedően

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia

Helyi Fejlesztési Stratégia 2016. Helyi Fejlesztési Stratégia Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület 1. mérföldkő Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló.2 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia hozzájárulása az EU2020 és a Vidékfejlesztési

Részletesebben

I.1. Az eljárás tárgya

I.1. Az eljárás tárgya VERSENYTANÁCS * 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. ( 472-8864 7Fax: 472-8860 Vj-156/2006/15. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Elit Konyha Kft. (Budapest) eljárás alá vonttal szemben fogyasztók

Részletesebben

J E L E N T É S. a Képviselő-testület 2012. január 25-i ülésére

J E L E N T É S. a Képviselő-testület 2012. január 25-i ülésére J E L E N T É S a Képviselő-testület 2012. január 25-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatokról, a két ülés között történt fontosabb eseményekről, valamint a Polgármesteri Hivatal munkájáról

Részletesebben

a szolgáltatást igénybe vevő Megbízó/Befizető ügyfelek részére Hatályos: 2014. október 24.

a szolgáltatást igénybe vevő Megbízó/Befizető ügyfelek részére Hatályos: 2014. október 24. A Magyar Posta Általános Szerződési Feltételei készpénzátutalási megbízás és postai számlabefizetési megbízás Postai kód (QR kód) mobiltelefon alkalmazás használatával történő kiegyenlítéséhez kapcsolódó

Részletesebben

JELENTÉS a felsőoktatás normatív finanszírozási rendszere működésének ellenőrzéséről

JELENTÉS a felsőoktatás normatív finanszírozási rendszere működésének ellenőrzéséről JELENTÉS a felsőoktatás normatív finanszírozási rendszere működésének ellenőrzéséről 0433 2004. július 2. Államháztartás Központi Szintjét Ellenőrző Igazgatóság 2.3 Átfogó Ellenőrzési Főcsoport Iktatószám:

Részletesebben

A távmunka és a távdolgozók jellemzői

A távmunka és a távdolgozók jellemzői TÁRSADALOM A távmunka és a távdolgozók jellemzői Tárgyszavak: foglalkoztatás; humánerőforrás; információtechnológia; munkahely; távmunka trend. Bevezetés A távmunka képlékeny meghatározása arra enged következtetni,

Részletesebben

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék I. Általános rész...2 I. 1. Alapításra vonatkozó adatok...2 I. 2. Általános adatok...2

Részletesebben