Adásvételi szerződés
|
|
- Laura Csonkané
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Adásvételi szerződés Amely létrejött egyrészről a HungaroControl Zrt. Székhely: 1185 Budapest, Igló u Adószám: Cégjegyzékszám: Képviseli: Nagy Róbert Tibor infokommunikációs szolgáltatások osztályvezető és Tákos József beszerzési és anyaggazdálkodási osztályvezető, együttesen mint megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő) másrészről a.. Székhely: Adószám: Cégjegyzékszám: Bankszámlaszám: Képviseli: mint eladó (a továbbiakban: Eladó) Megrendelő és Eladó a továbbiakban együttesen: Szerződő Felek között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételek szerint: Szerződő Felek megállapítják, hogy Megrendelő által a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Harmadik Rész szerinti, Informatikai alkatrészek beszerzése 2017 tárgyú, összefoglaló tájékoztatás közzétételével indult nyílt közbeszerzési eljárásban Eladó ajánlata lett a nyertes, ennek alapján Szerződő Felek szerződést kötnek. 1 A SZERZŐDÉS TÁRGYA 1.1 Eladó kötelezi magát, hogy a közbeszerzési eljárás ajánlati része szerinti Eszközöket szállít és Szolgáltatásokat biztosít Megrendelő számára jelen szerződésben és mellékleteiben (a továbbiakban együttesen: Szerződés) foglalt feltételekkel. Az Eszközöknek és Szolgáltatásoknak teljes körűen meg kell felelniük a Szerződésben és a Szerződés mellékleteiben foglalt követelményeknek. Az Eszközöknek újnak, máshol még nem használtaknak kell lenniük, felújított elemek beépítése, illetve telepítése nem megengedett. 1.2 Eladó vállalja továbbá a Szerződésben meghatározottak szerint: 1/11
2 a. az Eszközök és azok telepítéséhez szükséges útmutatók leszállítását; b. a 1. sz. melléklet pontjaiban nevesített Eszközökre vonatkozóan legalább 1 év jótállás biztosítását, ennél hosszabb gyártói jótállás esetében a díjmentes ügyintézést a gyártó irányában; 1.3 Megrendelő köteles a Szerződés 3. pontjában meghatározott árat a 4. pontban foglalt feltételek szerint megfizetni. 2 A SZERZŐDÉS IDŐBELI HATÁLYA 2.1 A Szerződés Szerződő Felek általi kölcsönös aláírásának napján lép hatályba. 2.2 A Szerződés Szerződő Felek szerződéses kötelezettségeinek maradéktalan teljesítéséig marad hatályban. 3 A SZERZŐDÉS ELLENÉRTÉKE 3.1 Megrendelő által Eladó jelen Szerződésben meghatározott kötelezettségeinek ellenértékeként fizetendő összeg.. Ft+ áfa azaz.. forint + áfa (a továbbiakban: Díj). A Díj egyebek mellett magában foglalja: a. az 1.2. a. pont szerinti Eszközök tekintetében aa) az Eszközök tulajdonjogának átruházását, ac) az üzemeltetéshez szükséges dokumentumokat és adatokat, ad) a csomagolást, af) Megrendelő székhelyére történő szállítást, ag) az esetleges vámkezelést, fizetendő vámot és a vámkezelés költségeit, ai) az ideiglenes tárolást, aj) a fel- és lerakodást, b. minden más kiadást, amely Eladónál a Szerződés teljesítésével összefüggésben merül fel. 3.2 Eladó kijelenti, hogy meggyőződött a Díj megfelelő és elégséges voltáról, és hogy az megfelelő fedezetet biztosít a Szerződés szerinti valamennyi kötelezettség teljesítésére. A Díjnak fedezetet kell nyújtania a Szerződésben meghatározott feladatokkal összefüggésben jelentkező járulékos költségekre is, így különösen, de nem kizárólagosan az Eszközök vagy Szolgáltatások esetleges árváltozásai illetve az árfolyam ingadozás miatt Eladónál a Szerződés hatályba lépését követően jelentkező költségekre. 3.3 A Szerződés hatályának időtartama alatt Eladó nem jogosult a Díj módosítására. 3.4 A Díj tartalmaz minden, a jelen Szerződés hatályba lépésének napján esedékes adót, illetéket és minden egyéb, Eladó székhelye szerinti országban teljesítendő fizetési kötelezettséget. 4 FIZETÉSI FELTÉTELEK 2/11
3 4.1 A Díj egy összegben, az Eszközök maradéktalan leszállítását követően kerül megfizetésre. Megrendelő a teljesítésigazolást a szerződésszerű teljesítéstől számított 15 napon belül állítja ki. 4.2 Eladó egy számlát jogosult Megrendelő részére kiállítani a Szerződés 4.1. pontja szerint, a szerződésszerű teljesítés Megrendelő általi igazolását követően. Megrendelő részéről Eladó teljesítésének igazolására Imre Kornél fejlesztéstámogató rendszergazda jogosult. Az Eszközök esetében az aláírt szállítólevél teljesítés-igazolásnak minősül. 4.3 A számlát tértivevényes ajánlott postai küldeményben Megrendelő székhelyére, a Pénzügyi- Számviteli Osztálynak címezve kell eljuttatni. Elektronikus számlákat a postazo@hungarocontrol.hu címre kell küldeni. 4.4 A számlán fel kell tüntetni jelen Szerződés Megrendelő által megadott, belső azonosításra szolgáló szerződésszámát (), továbbá a teljesítési igazoláson megadott beszerzési rendelési számot. 4.5 A számlán elkülönítetten kell feltüntetni az Eszközök és a Szolgáltatások ellenértékét. 4.6 Megrendelő a Díjat a Szerződésnek és a vonatkozó jogszabályoknak így különösen az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvénynek megfelelően kiállított számla kézhezvételét követően, 30 naptári napon belül banki átutalás útján fizeti meg, a Kbt a, a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény (Ptk.) 6:130. -a és az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény 36/A. -ával összhangban. 4.7 Amennyiben a számla jogszabályi illetve egyéb hiányossága (pl. szerződésszám, beszerzési rendelés szám), hibája folytán nem könyvelhető vagy nem befogadható, Megrendelő visszaküldi Eladónak a számlát. Ebben az esetben a fizetési határidő a megfelelően javított számla kézhezvételétől számítódik. 4.8 Amennyiben Megrendelő a fizetéssel késedelembe esik, Eladó a Ptk. 6:155 (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamat és a behajtási költségátalányról szóló évi IX. törvény 3. (1) bekezdése szerinti behajtási költségátalány felszámítására jogosult. 4.9 A Kbt (1) bekezdésével összhangban Eladó nem fizethet, illetve számolhat el a Szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek Eladó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak Eladó vállalja, hogy a szerződés teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt (3) bekezdése szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti. 5 SZERZŐDŐ FELEK KÖTELEZETTSÉGEI 5.1 Szerződő Felek vállalják, hogy minden lehetséges erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket haladéktalanul, tevékenyen és pontosan elvégezzék, illetve teljesítsék. 5.2 Amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, Szerződő Felek nem végeznek, nem hagynak bekövetkezni, vagy nem engednek meg olyan cselekményeket, amelyek bármely 3/11
4 módon hátrányos hatással lehetnek a másik Szerződő Fél valamely jogára nézve, vagy károsan befolyásolják a másik Szerződő Fél üzleti jó hírét. 5.3 Szerződő Felek kötelesek a másik Szerződő Fél által a Szerződés teljesítésével összefüggésben indokoltan kért minden tájékoztatást ésszerű határidőn belül megadni. 5.4 Szerződő Felek vállalják annak biztosítását, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket megfelelő szintű végzettséggel és tapasztalattal rendelkező kompetens személyek a kellő gondossággal, szakértelemmel és körültekintéssel látják el. 5.5 Szerződő Felek vállalják, hogy a Szerződés szerinti kötelezettségeiket és jogaikat nem gyakorolják a Szerződéssel bármiképpen összeegyeztethetetlen módon. 5.6 Szerződő Felek vállalják, hogy a Szerződés teljesítése során valamennyi vonatkozó jogszabályi előírásnak eleget tesznek. Eladó szavatolja, hogy az Eszközök megfelelnek a magyar élet- és vagyonvédelmi, egészségügyi továbbá munkavédelmi előírásoknak. 5.7 Szerződő Felek kötelesek a lehető legnagyobb mértékben együttműködni annak érdekében, hogy a Szerződés teljesítésében esetlegesen jelentkező nehézségeket és problémákat kölcsönösen egyeztetve, a Szerződés céljának megvalósítása érdekében megoldhassák. Szerződő Felek vállalják, hogy haladéktalanul értesítik egymást bármely gátló körülményről, akadályról vagy olyan körülményről, amely a Szerződés bármiféle módosítását eredményezheti vagy indokolhatja. A gátló körülménytől vagy akadálytól függetlenül Eladó teljes mértékben felelős marad a szerződésszerű teljesítésért. Megrendelő köteles a lehető leghamarabb értesíteni Eladót saját kötelezettségei teljesítésének minden olyan, általa előre látható késedelméről, amely Eladó Szerződés szerinti teljesítésére hatással lehet, annak érdekében, hogy Eladó megtehesse a szükséges lépéseket a késedelem által okozott költségeinek csökkentésére. 5.8 Szerződő Felek elsődleges kapcsolattartóként az alábbi személyeket jelölik ki: - Megrendelő részéről kapcsolattartásra kijelölt személy: Imre Kornél fejlesztés támogató rendszergazda telefonszám: kornel.imre@hungarocontrol.hu - Eladó részéről kapcsolattartásra kijelölt személy: Név telefonszám: fax: Szerződő Felek a másik fél írásban történő értesítésével bármikor más vagy további személyt jelölhetnek, ami nem minősül a jelen Szerződés módosításának. Megrendelő jogosult Eladóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal Eladó képviselőjének a visszahívását, illetve másik képviselő kijelölését igényelni, ha az Megrendelő írásban indokolt véleménye szerint nem alkalmas a feladata ellátására, vagy feladatát nem kellő körültekintéssel, gondossággal látja el, vagy a munkavégzéshez szükséges képesítést, ill. minősítést nem igazolja. 5.9 Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen Szerződéssel kapcsolatos, illetve a jelen Szerződéssel kapcsolatban Megrendelőről szerzett valamennyi adatot, bizalmasan kezel 4/11
5 és ilyen adatot harmadik személlyel Megrendelő előzetes írásbeli beleegyezése nélkül nem közöl, nem tesz hozzáférhetővé, sem a jelen Szerződés hatályban léte alatt, sem a jelen Szerződés megszűnése után, továbbá saját körben is csak a jelen Szerződés teljesítése érdekében használ fel. Fenti titoktartási kötelezettség a jelen Szerződés hatályának megszűnése után is terheli annak kötelezettjét. Amennyiben Szerződő Felek bármelyike a titoktartási kötelezettségét megszegi és ezzel a másik félnek kárt okoz, köteles a keletkezett kárt megtéríteni Eladó vállalja a szerződéses kötelezettségeinek a Szerződéssel összhangban történő maradéktalan teljesítését. Eladó vállalja, hogy kötelezettségeit kellő időben, megfelelő és kiváló minőségben, Megrendelővel együttműködésben teljesíti A Szerződés keretében leszállított valamennyi berendezésnek CE minősítéssel kell rendelkeznie, továbbá meg kell felelnie a vonatkozó európai és magyar szabványoknak és előírásoknak (mechanikai és elektromos szempontból egyaránt). Megrendelő erre vonatkozó igénye esetén Eladó köteles Megrendelő által előírt formában és módon igazolni az Eszközök megfelelőségét, illetve e tekintetben nyilatkozni. 6 DOKUMENTUMOK 6.1 Eladó köteles az Eszközök telepítéséhez, üzembe helyezéséhez és szakszerű használatához szükséges valamennyi adatot és dokumentumot, kapcsolódó igazolásokat és nyilatkozatokat Megrendelőnek átadni magyar vagy angol nyelven az Eszközök átadásával egyidejűleg. 6.2 Eladó köteles s Szolgáltatás rendelkezésre állásáról szóló papír alapú, vagy elektronikus formátumú jótállási jegyet biztosítani Megrendelőnek. (A 6.1..és 6.2. szerinti dokumentumok a későbbiekben együttesen: Dokumentáció) 7 SZÁLLÍTÁS 7.1 Eladó köteles az Eszközöket és a Dokumentációt a 1185 Budapest, Igló u , Magyarország címre leszállítani, illetve elektronikus dokumentum esetén azt a jelen szerződésben megjelölt kapcsolattartónak megküldeni a Szerződés mindkét fél általi aláírásától számított napon belül. 7.2 Eladó köteles a Eszközöket olyan megfelelő csomagolással ellátni, amely megakadályozza a szállításuk közben sérülések vagy elvesztések előfordulását. A csomagolásnak megfelelő védelmet kell nyújtani durva kezeléssel, szélsőséges hőmérsékletekkel és csapadékkal szemben. A csomagolás módjának biztosítani kell, hogy a csomag bármilyen jogosulatlan felbontása azonnal felismerhető legyen. 7.3 Eladó a szállítólevélen köteles feltüntetni jelen szerződés szerződésszámát. 7.4 Szerződő Felek kifejezetten rögzítik, hogy a szállítással (ide értve különösen, de nem kizárólagosan az átmeneti tárolás, berakodás, kirakodás, megfelelő minőségű csomagolás, kicsomagolás stb.) kapcsolatos teljes felelősség és költség Eladót terheli, a Díj mindezeket magában foglalja. 8 SZOFTVERREL KAPCSOLATOS JOGOK 5/11
6 8.1 Megrendelő a Eszközöken esetlegesen található, vagy ahhoz tartozó, azzal együtt leszállított, vagy külön letölthető szoftverek felhasználási jogát az adott berendezés ellenértékét tartalmazó számla megfizetésének napján megszerzi. 8.2 Megrendelő a jelen Szerződés értelmében rendelkezésére bocsátott szoftvereket kizárólag az Eszközök üzemeltetéséhez kapcsolódóan használhatja, azzal, hogy Megrendelő jogosult a szoftver elemeit oktatási célból felhasználni. 8.3 Az Eszközök kezeléséhez szükséges dokumentációt Eladó oly módon adja át Megrendelőnek, hogy annak felhasználási körével szemben korlátokat nem támaszt, lehetővé téve Megrendelő partnereinek a leszállított eszközöket tartalmazó rendszerekhez történő fejlesztéseket. 8.4 Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy az Eszközökre esetlegesen telepített, valamint azzal együtt leszállított, vagy külön letölthető szoftverek licenceit Megrendelőnek megfelelő darabszámban biztosítja. A licenc időtartambeli korlátozás nélkül kerül átadásra Megrendelő részére. 9 VIS MAIOR 9.1 Szerződő Felek nem tartoznak felelősséggel azon következményekért, melyek vonatkozásában bizonyítani tudják, hogy kötelezettségüket vis maior eset felmerülése miatt nem tudták időben teljesíteni. Vis maiorként értelmezendők mindazon események, amelyek a felektől elvárható gondosság mellett sem voltak előre láthatók, és amelyeket elvárható gondossággal sem háríthattak el. 9.2 Vis maior esetén a teljesítés határidejét a vis maior időtartamával, de legfeljebb 30 (harminc) nappal meg kell hosszabbítani. 9.3 Amennyiben a fenti határidő lejár, Szerződő Felek közösen megegyeznek a további lépésekről. Amennyiben ez 10 (tíz) napon belül nem vezet eredményre, bármely fél jogosult a Szerződéstől egyoldalú nyilatkozatával elállni. 9.4 Vis maior helyzet bekövetkezése esetén a kötelezettsége teljesítésében korlátozott fél köteles a másik felet haladéktalanul értesíteni a vis maior helyzet beálltáról és annak várható időtartamáról. A vis maior körülmények fennállásáról igazolást kell kérni a fél székhelye szerint illetékes kereskedelmi kamarától. Szerződő Felek haladéktalanul kötelesek egymást értesíteni egy esetleges vis maior bekövetkezésével fenyegető helyzetről is az erről való tudomásszerzést követően. 9.5 Szerződő Felek felelőssége nem szűnik meg a teljesítés nem érintett elemeinek tekintetében még akkor sem, ha a teljesítés szélsőséges és előre nem látható esemény következtében különösen nehézzé válik, ám nem lehetetlen. 10 KÖTBÉR 10.1 Amennyiben Eladó olyan okból, amelyért felelős késedelembe esik, úgy Megrendelő késedelmi kötbér követelésére jogosult. A késedelmi kötbér mértéke a Díj 0,5%-a a késedelem napjaira számítva. A késedelmi kötbér maximuma a Díj 30%-a. Amennyiben Eladó késedelmesen teljesít, Megrendelővel történt egyeztetést követően, de legkésőbb az érintett határidő lejártát követő naptól számított 2 (kettő) munkanapon belül köteles póthatáridőt vállalni. A póthatáridő tűzése nem mentesíti Eladót a késedelmi kötbér megfizetésének kötelezettsége alól. 6/11
7 10.2 Ha a teljesítés olyan okból, amelyért Eladó felelős meghiúsul, Eladó meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, amelyet Szerződő Felek a Díj 30%-ában állapítanak meg. Szerződő Felek a Szerződés teljesítését Eladó felelősségi körébe tartozó okból meghiúsultnak tekintik, különösen, de nem kizárólagosan, ha: a. Eladó a teljesítést jogos ok nélkül megtagadja vagy b. Eladó a Szerződés pontja szerinti póthatáridőre sem teljesít szerződésszerűen, vagy c. a teljesítés Eladó érdekkörében felmerült okból lehetetlenül Megrendelő kötbért akkor is követelhet, ha kára nem merült fel. Megrendelő jogosult érvényesíteni a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is Megrendelő fenntartja magának a jogot arra, hogy a kötbér összegét Eladó bármely számlájának összegéből levonja. Megrendelő kötbérigényét külön számlában is érvényesítheti Eladó felé. Szerződő Felek megállapodnak, hogy ha a kötbért Megrendelő külön számlában érvényesíti, Eladó köteles kötbérfizetési kötelezettségének annak esedékessé válásától számított 15 (tizenöt) napon belül maradéktalanul eleget tenni. 11 JÓTÁLLÁS ÉS SZAVATOSSÁG 11.1 Eladó kijelenti, hogy az Eszközök és Szerződés alapján Megrendelő részére átadandó Dokumentáció pontosak, magas szakmai színvonalúak, teljesek és megfelelnek a Szerződésben és mellékleteiben foglalt követelményeknek. Eladó kijelenti és szavatolja, hogy szerződéses kötelezettségeit a Szerződés céljának ismeretében, a vonatkozó jogszabályoknak, szabványoknak és műszaki előírásoknak megfelelően teljesíti. Eladó szavatol azért, hogy a Eszközök mentesek a tervezési, gyártási vagy anyaghibától Eladó kijelenti és szavatolja, hogy a Szerződés általa történő teljesítése, illetve az Eszközök Megrendelő általi használata nem sérti harmadik fél jogait. Eladó kifejezetten kijelenti és szavatolja, hogy harmadik személynek nincs olyan joga vagy követelése a Szerződés tárgyával összefüggésben, amely bármely módon gátolná, akadályozná vagy késleltetné szerződéses kötelezettségeinek teljesítését. Eladó közvetlen helytállásra köteles minden olyan költség, veszteség, kiadás, igény, illetve teher vonatkozásában, amelyeket a Szerződés teljesítésével összefüggésben Eladó által okozott károk, illetve nem vagyoni sérelmek miatt harmadik személyek kívánnak Megrendelővel szemben érvényesíteni Eladó a az 1.2.b pontban hivatkozott Eszközökre a Ptk. 6:171. szerinti jótállást vállal. Az egyes Eszközök jótállási időszakának (a továbbiakban: Jótállási Időszak) kezdete az adott Eszközök átvételének napja. A Jótállási Időszak a Műszaki Specifikációban megjelölt időtartamig tart.. Megrendelő a Jótállási Időszak alatt a Ptk.-ban meghatározott törvényes kellékszavatossági jogokkal azonos tartalmú jótállási igényeket érvényesíthet Amennyiben a Jótállási Időszak alatt Megrendelő bármilyen hibát észlel, erről a hiba felfedezésétől számított 30 (harminc) naptári napon belül írásban köteles értesíteni Eladót. Megrendelőnek a Jótállási Időszakot követő 30 (harminc) naptári napig áll jogában bejelenteni a Jótállási Időszakban előállt hibákat. Megrendelő a jótállás keretében a törvényes kellékszavatossági jogokkal azonos tartalmú jótállási igényeket érvényesíthet. A jótállásra a Ptk. 6:159. (2), (3) és (4) bekezdését, továbbá a Ptk. 6:160. -át megfelelően alkalmazni kell. 7/11
8 11.5 Eladó meghibásodott Eszközt a hiba bejelentésétől számított 15 napon belül köteles kijavítani, vagy ha ez nem lehetséges, vagy nem gazdaságos, akkor ugyanezen határidőben kicserélni Ha Eladó a bejelentéstől számított 10 (tíz) munkanapon belül nem kezdi meg a bejelentett hiba kijavítását, vagy a hibás Eszköz kicserélését, Megrendelő jogosult a hibák kijavítása, vagy a hibás Eszköz kicserélése érdekében a szükséges intézkedéseket Eladó írásbeli értesítése mellett Eladó kockázatára és költségére megtenni anélkül, hogy ezzel bármilyen, a Szerződésből eredő és Eladóval szemben érvényesíthető jogát veszélyeztetné Konstrukciós-, típus-, illetve sorozathiba esetén Eladó a jótállás keretében köteles kijavítani, módosítani vagy kicserélni a hibával érintett Eszközöket, beleértve azokat is, amelyek még nem hibásodtak meg, de azonos típusú vagy konstrukciójú termékeknél meghibásodási veszélyük, illetve hajlamuk bizonyossá vált Amennyiben a Jótállási Időszakban a Eszközök, vagy azok bármely része nem üzemeltethető a Szerződésben és mellékleteiben meghatározott módon a jótállási kötelezettség alá tartozó okok miatt, a Jótállási Időszakot meg kell hosszabbítani az üzemeltetésben bekövetkezett szünet időtartamával Eladó a jótállás körébe tartozó valamennyi kötelezettségét díjmentesen köteles teljesíteni (ideértve különösen, de nem kizárólagosan az Eszközök megvizsgálását, kijavítását, kicserélését, illetve a szükség szerinti szállítását). 12 A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE 12.1 Amennyiben a Szerződés teljesítése Szerződő Felek egyikének sem tulajdonítható okból lehetetlenné válik, a Szerződés megszűnik. Ilyen esetben Eladó köteles haladéktalanul értesíteni Megrendelőt, és felelősséggel tartozik az esetleges késedelmes értesítésből illetve az értesítés elmaradásából fakadó károkért Eladó súlyos szerződésszegése esetén Megrendelő jogosult Eladónak küldött írásos értesítés formájában Szerződéstől azonnali hatállyal elállni vagy a Szerződést azonnal vagy választása szerint felmondási idő alkalmazásával felmondani, azt követően, hogy Eladó a szerződésszegés részleteit tartalmazó, (amennyiben az orvosolható) az orvoslásra írásban felszólító értesítés kézhezvételét követően (az értesítésben meghatározott határidőig) nem orvosolja a szerződésszegést. Szerződő Felek súlyos szerződésszegésnek tekintik különösen, de nem kizárólagosan az alábbi eseteket: a. Eladó elmulasztja bármely Eszköz szállítását a szerződéses határidő eltelte után, Megrendelő által biztosított meghosszabbított ésszerű határidőn (póthatáridőn) belül; b. Eladó késedelme a 30 (harminc) napot meghaladja. Amennyiben Megrendelő jelen pont alapján eláll a Szerződéstől, vagy azt felmondja meghiúsulási kötbért követelhet Eladótól Megrendelő a Kbt (1) bekezdése alapján a Szerződést felmondhatja, vagy a Ptk.- ban foglaltak szerint a szerződéstől elállhat, ha: a. feltétlenül szükséges a Szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni; 8/11
9 b. Eladó nem biztosítja a Kbt ában foglaltak betartását, vagy Eladó személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt ában foglaltaknak. c. az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis Megrendelő a Kbt (2) bekezdése alapján köteles a Szerződést felmondani, vagy a Ptk.-ban foglaltak szerint attól elállni, ha a Szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy Eladó tekintetében a Közbeszerzési Eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a Közbeszerzési Eljárásból Megrendelő a Kbt (3) bekezdése alapján jogosult és egyben köteles a Szerződést felmondani ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon, ha a. Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel; b. Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel Amennyiben Megrendelő a Szerződéstől eláll, vagy a Szerződést felmondja, Megrendelőnek jogában áll saját belátása szerinti feltételekkel és módon beszerezni a nem szállított Eszközöket. 13 IRÁNYADÓ JOG Jelen Szerződés minden részét Magyarország jogszabályainak megfelelően kell értelmezni. A Szerződés minden részére Magyarország jogszabályai az irányadóak, a nemzetközi magánjogi szabályok kizárásával. 14 JOGVITÁK RENDEZÉSE 14.1 Jelen Szerződésből vagy a Szerződéssel kapcsolatosan felmerülő bármely vita vagy igény esetén Szerződő Felek elsősorban tárgyalások útján kötelesek megkísérelni a helyzet megoldását Ha Megrendelő és Eladó a közvetlen tárgyalások megkezdésétől számított 30 (harminc) napon belül nem tudja békés úton rendezni vitáját, mely a Szerződés alapján, vagy azzal kapcsolatban alakult ki, az ügy végső rendezését a hatályos jogszabályok szerint illetékességgel és az ügyben hatáskörrel rendelkező bíróság elé utalják. 15 EGYÉB RENDELKEZÉSEK 9/11
10 15.1 Amennyiben Szerződő Felek valamelyike nem él a Szerződésben biztosított valamely jogával, az nem jelenti a jog gyakorlásáról való lemondást, sem azt, hogy a joggal egy vagy több későbbi időpontban nem élhet A Szerződés írásban, Szerződő Felek közös megegyezésével módosítható a Kbt ával összhangban Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződés hatálya alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és haladéktalanul értesíti Megrendelőt, ha a a. Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel; b. Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel A jelen Szerződés 2 (kettő) magyar nyelvű példányban készült, melyekből Eladót egy példány illeti Amennyiben a Szerződés bármely rendelkezése érvénytelenné válik vagy végrehajthatatlannak bizonyul, a Szerződés többi rendelkezése hatályban marad. Szerződő Felek ilyen esetben közösen megegyeznek az eredeti szándékukat leginkább tükröző új rendelkezésekben Szerződő Felek közötti mindennemű kommunikáció, valamint a dokumentumok nyelve az angol vagy magyar. A Szerződés alkalmazása során bármely értesítés tértivevényes ajánlott levél vagy visszaigazolt útján történhet. Az esetlegesen szóban megtett nyilatkozatok érvényességi feltétele, hogy a nyilatkozattevő nyilatkozatát a másik fél kapcsolattartójához haladéktalanul, de legkésőbb 48 (negyvennyolc) órán belül, a fentiekben megadott kapcsolattartási módok szerint írásban is eljuttassa Szerződő Felek kötelesek egymást bármely a cégadataikban bekövetkező lényeges változásról mint például székhely, telefonszám, faxszám, bankszámlaszám kapcsolattartó személy a lehető leghamarabb, de legkésőbb a változás bekövetkezésétől számított 48 (negyvennyolc) órán belül értesíteni Eladó hozzájárul ahhoz, hogy a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről szóló 169/2010. (V. 11.) Korm. rendeletben felhatalmazott hatóságok a Szerződés keretében a telepítési helyszínen munkát végző személyeket ellenőrizzék. Eladó tudomásul veszi, hogy azok a személyek, akik a biztonsági követelményeknek nem felelnek meg, a Szerződés keretében Megrendelő székhelyén és telephelyein munkavégzésre nem jogosultak. Eladó köteles az érintett személyek helyettesítését a saját költségén biztosítani Eladó alkalmazottjai kötelesek Megrendelő székhelyén a HungaroControl Zrt. házirendjét betartani A jelen Szerződés és mellékletei alkotják Szerződő Felek közötti megállapodás egészét. Az alábbi mellékletek a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik: 10/11
11 1. számú melléklet: Ajánlati felhívás és dokumentáció (amely tartalmazza a Műszaki Specifikációt); 2. számú melléklet: Eladó által benyújtott ajánlat. Esetleges ellentmondás esetén a Szerződés törzsszövege az irányadó, a mellékletek közötti esetleges ellentmondás esetén az 1. számú mellékletben foglaltak az irányadóak Szerződő Felek a Szerződést annak elolvasása és értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá. Budapest, , Nagy Róbert Tibor osztályvezető Tákos József osztályvezető.... HungaroControl Zrt. Megrendelő... Eladó 11/11
ATM-R SZERVER ALKATRÉSZEK
HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ UTCA 33-35. ATM-R SZERVER ALKATRÉSZEK a Kbt. Második rész szerinti, uniós, nyílt közbeszerzési eljáráshoz KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK SZERZŐDÉSTERVEZET Az ellenjegyzés
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére
Amely létrejött egyrészről ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Név Székhely Képviseli Adószám Cégjegyzékszám Bankszámlaszám Szolgáltató nevében eljáró
S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S
S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1033 Budapest, Fő tér 3., képviseli Bús Balázs polgármester, mint megrendelő (továbbiakban,
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
1 NEMZETBIZTONSÁGI SZAKSZOLGÁLAT 1399 Budapest 62. Pf.: 710/4-2. 4. sz. melléklet a 30700/19944- /2017. számú anyag dokumentációjába. Iktsz.: 30700/19944 - /2017. sz. pld. amely létrejött egyrészről a
Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TELESZKÓPOS RAKODÓGÉP BESZERZÉSE amely létrejött egyrészről: Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc utca 3. Teljes jogú képviselője: Hárs József
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. (a továbbiakban: Szerződés )
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a (a továbbiakban: Szerződés ) HungaroControl Zrt. Székhely: 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Adószám: 13851325-2-44 Cégjegyzékszám: 01-10-045570 Képviseli:
LICENSZ SZERZŐDÉS. (a továbbiakban: Szerződés )
LICENSZ SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a (a továbbiakban: Szerződés ) HungaroControl Zrt. Székhely: 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Adószám: 13851325-2-44 Cégjegyzékszám: 01-10-045570 Képviseli: mint
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Szerződésszám: HC-2017- Amely létrejött egyrészről a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Adószám:
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1033. Budapest, Fő tér 3. adószáma: 15503004-2-41 statisztikai számjele: 15503004751101 számlavezető
A D ÁS VÉTELI SZE R ZŐ DÉS. Kis Barnabás, technológiai igazgató és Hangyál Gyula, ATM légiforgalmi igazgató mint vevő, a továbbiakban: Vevő,
A D ÁS VÉTELI SZE R ZŐ DÉS amely létrejött egyrészről a HungaroControl Zrt. székhely: 1185 Budapest, Igló utca 33-35. cégjegyzékszám: 01-10-045570 adószám: 13851325-2-44 EU adószám: HU13851325 képviseli:
i. A szerződés tárgya 1.1) 1 darab Skoda Superb típusú gépkocsi megvásárlása az 1. sz. mellékletben meghatározott 1.2) 1 darab Skoda Superb típusú gép
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS egyrészről : Országgyűlés Hivatala székhelye : 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3., adószáma : 15300014-2-41 mint Vevő (a továbbiakban : Vevő"), másrészről : Porsche Hungaria Kereskedelmi
Szállítási szerződés
Szállítási szerződés amely létrejött egyrészről Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr. Szabó
amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám: cím: Képviseli:
V Á L L A L K O Z Á S I S Z E R Z Ő D É S 4. r é s z a j á n l a t i k ö r amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám:
1. A szerződés tárgya 1.1. Az 1. számú mellékletben részletesen körülírt műszaki specifikációval rendelkező nagy beolvasási sebességű könyvszkenner (f
'RAM Digitalizált törvényhozási tudástár 2. (EKOP-2.1.24-2013-2013-0001) VALLALKOZASI SZERZODES amely létrejött egyrészről : az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3., mint Megrendelő
Adásvételi szerződés
Szerződésszám: HC-2017-7542 Adásvételi szerződés Amely létrejött egyrészről a HungaroControl Zrt. Székhely: 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Adószám: 13851325-2-44 Cégjegyzékszám: 01-10-045570 Bankszámlaszám:
VÁLLALKOZÁSI SZ E R Z Ő D É S
Amely létrejött egyrészről a Megrendelő, Megrendelő: Cégjegyzékszám: Bankszámlaszám Képviseli: a továbbiakban mint Megrendelő, másrészről Vállalkozó: Nyilvántartási szám: Statisztikai számjel: Bankszámlaszám:
Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint:
Amely létrejött egyrészről Szállítási szerződés II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (3530 Miskolc, Görgey Artúr u.11.) képviseletében: Venyigéné Makrányi Margit mint Megrendelő (a továbbiakban, mint Megrendelő)
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:..., mint Megrendelő
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. Kis Barnabás technológiai igazgató; Hangyál Gyula ATM légiforgalmi igazgató mint vevő, a továbbiakban: Vevő;
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a HungaroControl Zrt. Székhely: 1185 Budapest, Igló utca 33-35. Adószám: 13851325-2-44 Cégjegyzékszám: 01-10-045570 Bankszámlaszám: HU2710300002-10459732-48820029
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:
A D ÁS VÉTELI KERETSZERZŐDÉS
A D ÁS VÉTELI KERETSZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a HungaroControl Zrt. székhely: 1185 Budapest, Igló utca 33-35. cégjegyzékszám: 01-10-045570 adószám: 13851325-2-44 képviseli: mint vevő, a továbbiakban:
Szállítási szerződés
Szerződés száma:: Szállítási szerződés mely létrejött egyrészről: a továbbiakban Vevő, másrészről az UNIVILL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1147 Budapest, Fűrész u.25. Adószám: 10316007-242 Bankszáma:
S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S
S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Központi Konyha 2340 Kiskunlacháza, Rákóczi u. 12. szám alatti intézmény (képviselője Kovács Jánosné
LICENCSZÁLLÍTÁSI ÉS LICENCKÖVETÉSI SZERZŐDÉS
LICENCSZÁLLÍTÁSI ÉS LICENCKÖVETÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Székhelye: H-1134 Budapest, Váci út 45. B. épület Cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-043108 Bankszámlaszáma:
Vállalkozási szerződés
Vállalkozási szerződés amely létrejött egyrészről a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Székhelye: 1112 Budapest, Kamaraerdei út 16. Képviselő: Somogyi Gábor intézményvezető Sármai Józsefné gazdasági
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére.
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS LEKI projekt keretében közfoglalkoztatáshoz szükséges eszközök beszerzésére. mely létrejött egyrészről: Név: Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás Cím: 4700. Mátészalka, Rákóczi u.
ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától. ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre
ThyssenKruppFerroglobusKereskedelmiZRt. ÁltalánosBeszerzési(Vételi)SzerződésiFeltételei2015.április1.napjától ÁSZFhatályaésalkalmazásiköre A jelen Általános Szerződési Feltételek(továbbiakban: ÁSZF) kizárólagos
Weboldalkészítés - keretszerződés
Weboldalkészítés - keretszerződés 1. A szerződő felek Jelen szerződés létrejött egyrészről a........... (....), továbbiakban mint Megrendelő, másrészről az ALTAweb Kft. (1135 Bp., Petneházy u. 70-72.)
Megrendelő a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény (Kbt.) alapján hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást folyt
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Országgyíílés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám : 15300014-2-41 Bankszámlaszám : 10032000-0140o805-00000000 mint Megrendelő (továbbiakban
KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészről KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS Cégnév/Név: [..] Székhely: [..] Adószám: [..] képviseli: [..] mint megrendelő, (a továbbiakban: "Megrendelő") másrészről: KZiTERRA Kft. Székhely: 2051
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: Fon-Trade Music kft. székhelye: 1081 Budapest, Kiss József u. 14. cégjegyzékszáma: 01-09-069891 képviseli: Csider Bálint adószám: 10409534-2-42 pénzforgalmi
BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S
BÉRLETI M E G Á L L A P O D Á S amely létrejött egyfelől - képviselője: - székhely: - számlaszám: - adószám: - cégjegyzékszám: mint Bérlő, másfelől a M6 L.O.G Járműkereskedelmi és Szolgáltató Kft. - képviselője:.
2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Újhartyán Községi Önkormányzat Székhely: 2367 Újhartyán Fő u. 21. Képviseli: Schulcz József polgármester mint megbízó, továbbiakban megbízó valamint
amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS-tervezet Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése című pályázati felhíváshoz Pályázatírás tárgyában amely létrejött egyrészről Hajdúnánási
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről név: Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona székhely: 1173 Budapest, Pesti út 117. adószám: 15492519-2-42 bankszámlaszám: 11784009-15492519 cégjegyzékszám/pir
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház- Rendelőintézete, mint ajánlatkérő (a továbbiakban, mint megrendelő), Eger, Széchenyi út 27-29., másrészről
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Iktatószám: 3/40-21/2010. amely létrejött egyrészről Balatonfűzfő Város Önkormányzat (székhely: 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1., adószám: 15430207-2-19), képviseli: Marton Béla polgármester,
Útkarbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzése
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KÖZBESZERZÉSI RÉSZENKÉNT Útkarbantartáshoz szükséges erő- és munkagépek beszerzése tárgyú ajánlathoz. (tervezet) amely létrejött egyrészről a. (székhely:., adószám:.., pénzforgalmi
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Adószám:.. Bankszámlaszáma: Képviselő: Mint megbízott (továbbiakban: Megbízott) között a mai napon az alábbi feltételekkel.
SZEGEDI RENDÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Cím: 6728. Szeged, Bajai út. 14., 6701. Szeged Pf. 495. Telefon: (62) 559-577, (30) 394 8958 Fax: (62) 559-579, BM tel.: 33/1397, Fax: 33/1162 E-mail:iskola@szrszg.hu Web:
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK amely létrejött egyrészről Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat székhelye: 1082 Budapest, Baross u. 63-67. képviseli: dr. Kocsis Máté polgármester
1. A szerződés tárgya Digitalizálással kapcsolatos szakértői feladatok ellátása, analitikus feldolgozás a DTT2 projekt keretében : Az Országgyűlési Kö
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről : az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3., mint Megrendelő (továbbiakban : Megrendelő) másrészről azemiba Kereskedelmi Kft. 1112
Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint:
Szállítási szerződés Amely létrejött egyrészről II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (3530 Miskolc, Görgey Artúr u.11.) képviseletében: Venyigéné Makrányi Margit mint Megrendelő (a továbbiakban, mint Megrendelő)
Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére. (hatályos: január 1. napjától)
Általános Szerződési Feltételek Energetikai szakreferensi feladatok elvégzésére (hatályos: 2017. január 1. napjától) 1 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételekben nagykezdőbetűvel
SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLITÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr Szabó
Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint az Univer-Coop Zrt. (6000 Kecskemét,
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Csurgó Város Önkormányzata székhely: 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2. Adószám: 15731632-2-14 képviseli: Füstös János Polgármester továbbiakban Vevő, másrészről:
A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír
Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Premier G. Med Kft. (1026 Bp.
Vállalkozási Szerződés
Vállalkozási Szerződés Iktatószám: AK-06-150/23009. amely létrejött egyrészről az Állami Számvevőszék Székhelye: 1052 Budapest, Apáczai Csere J. u. 10. Törzskönyvi szám: 324766 Bankszámlaszám: Magyar Államkincstár
KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészről Cégnév/Név: Székhely: Adószám: képviseli: mint megrendelő, (a továbbiakban: "Megrendelő") másrészről: IDM Hőszivattyú Kft. Székhely: 2051 Biatorbágy, Ritsman Pál u. 39. Adószám:
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Országgyűlés Hivatala (1357 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.) mint megrendelő (a továbbiakban, mint Megrendelő), másrészről a : KIPSZER Klíma Controll
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézete, mint ajánlatkérő (a továbbiakban, mint megrendelő), Eger, Széchenyi út 27-29., másrészről
Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése:
4./ Fizetési feltételek: A Szállító által adott árajánlat alapján a szerződő felek a melléklet szerinti árakban állapodnak meg. Az árak tartalmazzák a Szállító összes költségét és díját, a Bajai Szent
Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése
N Y Í R S É G V Í Z NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése elnevezésű árubeszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárás
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:...
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve/megnevezése) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:...,
Adásvételi szerződés
Adásvételi szerződés Amely létrejött egyrészről Nyakas Pince Zártkörűen Működő Részvénytársaság (2073 Tök, Központi major; képviseli Körmendi József vezérigazgató, adószám: 14498598-2-13, közösségi adószám:
Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek Hatály: 2018. november 1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) szabályozza a BETO Kft. (a továbbiakban: Megbízott ) és a vele szerződő partner
Adásvételi szerződés. Czenthe Szabolcs gazdasági igazgató és Hangyál Gyula ATM légiforgalmi igazgató
Adásvételi szerződés Amely létrejött egyrészről a HungaroControl Zrt. Székhely: 1185 Budapest, Igló u. 33-35., Magyarország Adószám: 13851325-2-44 Közösségi adószám: HU 13851325 Cégjegyzékszám: 01-10-045570
Támogatási szerződés
/2007. (..) Kgy. sz. határozat melléklete Támogatási szerződés Amely létrejött egyrészről a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: Szeged, Széchenyi tér 10-11.) képviselő: Dr. Botka László polgármester
Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek:
BKV Zrt. 61-es villamos vonal Ördög-árok menti 1.sz. és 2.sz. támfal átépítésének és Riadó utcai KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS NYÚJTÁSA (4. sz.) Ajánlatkérőhöz az alábbi kérdések/észrevételek érkeztek: 1.) Kérdés/észrevétel:
FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS
FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a HungaroControl Zrt. Székhely: 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Adószám: 13851325-2-44 Cégjegyzékszám: 01-10-045570 Bankszámlaszám: MKB Bank Zrt.
ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése
30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:
BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS
BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a HungaroControl Zrt. Székhely: 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Adószám: 13851325-2-44 Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-045570 Bankszámlaszám: 10300002-10459732-49020026
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. (Megbízó és Megbízott a továbbiakban együttesen: Felek, vagy Szerződő Felek) között az alábbi feltételekkel.
Amely létrejött egyrészről a MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS HungaroControl Zrt. székhely: 1185 Budapest, Igló utca 33-35. pénzintézet és számlaszám: 10300002-10459732-49020026 adószám: 13851325-2-44 cégjegyzékszám:
Kft. (székhely:., Cg... adószáma:., képviseli: ), mint vállalkozó a továbbiakban Vállalkozó között a mai napon az alábbi feltételekkel:
Adásvételi szerződés Amely létrejött egyrészről Nyakas Pince Zártkörűen Működő Részvénytársaság (2073 Tök, Központi major; képviseli Körmendi József vezérigazgató, adószám: 14498598-2-13, közösségi adószám:
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Czenthe Szabolcs gazdasági igazgató és Kis Barnabás technológiai igazgató mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó),
Amely létrejött egyrészről a MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS HungaroControl Zrt. székhely: 1185 Budapest, Igló utca 33-35. pénzintézet és számlaszám: 10300002-10459732-49020026 adószám: 13851325-2-44 cégjegyzékszám:
FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS
FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről a HungaroControl Zrt. Székhely: 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Adószám: 13851325-2-44 Cégjegyzékszám: 01-10-045570 Bankszámlaszám: MKB Bank Zrt.
Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m
Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a JOHNSON & JOHNSON Kft. (2045
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
1. SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS A szerződés száma:. amely létrejött egyrészről a. mint Megrendelő (Székhelye... Cégjegyzékszáma:, adószáma: - a továbbiakban mint Megrendelő; másrészről az ASSUR KFT mint Szállító
Tervezési szerződés minta - Nyomtatvany, bejelentes, szerződés minta - Építészmérnök tervező iroda
TERVEZÉSI SZERZŐDÉS minta amely egyrészről név: Kft. székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint megrendelő a továbbiakban: Megrendelő másrészről név: Kft. 1 / 5 székhely:. adószám:. Cg. sz.: mint vállalkozó, a
ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS
Az elemek és akkumulátorok hulladékainak visszavételéről szóló 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet 9. (4) bekezdése szerinti ÉRTÉKESÍTÉSI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről a(z) Ramiris Europe Kft Székhely:
KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI SZERZŐDÉS
Mely létrejött egyrészről KÖZTERÜLET-HASZNÁLATI SZERZŐDÉS Pilis Város Önkormányzata székhely: 2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47. adószám: 15730655-2-13 statisztikai számjel: 15730655-8411-321-13 képviseli:
A jelen adásvételi szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről:
Adásvételi szerződés tervezet 1. Rész: 10 db nyaralóhajó beszerzése és bérbeadásuk érdekében végzendő nemzetközi marketing tevékenység igénybevétele a Program 2018. évi forrásainak terhére. A jelen adásvételi
BKV Zrt. Becsült súly (kg)
BKV Zrt. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS A jelen adásvételi szerződés (a továbbiakban: Szerződés) létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa u.
(K&H Bank Zrt.)
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (csatolása nem kötelező az ajánlathoz, elfogadásáról az 5. sz. mellékletben lévő ajánlattételi nyilatkozat aláírásával és benyújtásával nyilatkozik Ajánlattevő/Közös Ajánlattevő)
LICENCSZÁLLÍTÁSI ÉS LICENCKÖVETÉSI SZERZŐDÉS
LICENCSZÁLLÍTÁSI ÉS LICENCKÖVETÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Székhelye: H-1134 Budapest, Váci út 45. B. épület Cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-043108 Bankszámlaszáma:
TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS
TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (székhely: 1116 Budapest, Tomaj u. 4., aláírásra jogosult képviselője: Lehel László elnök-igazgató), továbbiakban mint
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: Fon-Trade Music Kft. székhelye: 1081 Budapest, Kiss József u 14. cégjegyzékszáma: 01-09-069891 képviseli: Csider Bálint adószám: 10409534-2-42 pénzforgalmi
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. - együttesen Felek (külön-külön a Fél) - között, alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek mellett:
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS A jelen szerződés létrejött egyrészről: Cégnév: Cardnet Zrt. Székhely: 1135 Budapest; Reitter Ferenc utca 46-48. Cégjegyzékszám: 01-10-042150 Adószám: 10821886-2-41 a továbbiakban:
SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT
SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT 2015. október 1 Az Eszköz Bérbeadási Szabályzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kálvin
INGÓ BÉRLETI SZERZŐDÉS
INGÓ BÉRLETI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről /név, személyi igazolvány szám, lakcím, telefonszám/ mint Bérbeadó (továbbiakban Bérbeadó) másrészről mint Bérbevevő (továbbiakban Bérbevevő) Bérbeadó
S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S
S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S mely létrejött az alulírott napon és helyen, az alábbi felek között, az alábbi feltételekkel: Szállító neve: FORT Kereskedelmi Kft Címe: 1071. Budapest, Dózsa Gy.
BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám
Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető
ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS K+F+I fókusz erősítése: Olajvizsgáló berendezés beszerzése tárgyában
ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS K+F+I fókusz erősítése: Olajvizsgáló berendezés beszerzése tárgyában Amely létrejött egyrészről a Szent István Egyetem Székhely: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Nyilvántartási szám:
KERETMEGÁLLAPODÁS. Megrendelő a Kbt. 18. címében meghatározott keretmegállapodásos eljárást folytatott le, mely két részből áll:
KERETMEGÁLLAPODÁS Amely létrejött a Közbeszerzésekről szóló, többszörösen módosított 2003. évi CXXIX. Törvény (továbbiakban Kbt.) alapján a Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság által lefolytatott
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött Budapesten, 2007. október 22. napján Egyrészről : az ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA (székhely : 1358 Budapest, Széchenyi rkp. megrendelő ( Megrendelő") 19.), mint között az
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Tervezet < 2. részajánlat >
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Tervezet < 2. részajánlat > amely létrejött egyrészről: TOM-FERR zrt. Székhely: 1211 Budapest, Acélcső u. 2-20. Adószám: Számlavezető pénzintézet: Számlaszám: Képviselő neve, beosztása:
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Mely létrejött,továbbiakban Vevő és a PeTitan Informatika Kft.. 6726 Szeged, Fülemüle u. 28., továbbiakban Eladó között az alábbi feltételekkel: 1. Szerződés tárgya: Jelen szerződés
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata és az EH-SZER Kft. között létrejött
Nagycenk Nagyközség Önkormányzata és az EH-SZER Kft. között létrejött a közvilágítási aktív berendezések üzemeltetésével kapcsolatos elszámolásról SZERZŐDÉS SZÁMA: / 2013. Megállapodás közvilágítási aktív
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru)
SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (kenyér, pékáru) E szerződés létrejött egyrészről a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye (a továbbiakban: Megrendelő, cím: 2600 Vác, Kölcsey u. 4, adószám: 15566843-2-13,
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről : az Országgyűlés Hivatala (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3.) Asz : 15300014-2-41 mint megrendelő, (a továbbiakban : Megrendelő) másrészről : a Belváros-
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Amely létrejött egyrészrõl a POINTERNET-DB Elektronikus Kereskedelmi Kft. (székhely: 1029 Budapest, Ördögárok u. 142., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-685342, adószám: 11961143-2-41,
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde
ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés
ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés amely létrejött egyrészről a PAPYRUS HUNGÁRIA Kereskedelmi Zrt. Adószám: 10840807-2-43 KSH törzsszám: 10840807-5229-114-01
MEGÁLLAPODÁS. között az alulírott helyen és időpontban, az alábbi feltételek mellett:
MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Székhely: Képviseli: mint önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat), és másrészről a Castrum Network Kft. Székhely: 1053 Budapest, Magyar u. 3. 1. em. 2. Cégjegyzékszám:
A január 05-én beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések és válaszok:
1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS közbeszerzési eljárásban Kbt. 56. alapján Ajánlatkérő: Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet (3300 Eger, Széchenyi út 27-29.) Közbeszerzési eljárás tárgya: Enoxaparine
Vállalkozási szerződés. Parkfenntartási, fűkaszálási és sövénynyírási feladatok ellátása Nyergesújfalu város közterületein 2017.
Vállalkozási szerződés Parkfenntartási, fűkaszálási és sövénynyírási feladatok ellátása Nyergesújfalu város közterületein 2017. HNT I. Szerződő felek: Jelen szerződés létrejön egyrészről Nyergesújfalu
II. 3. Szerződésminta befektetési tanácsadásra. Szerződés befektetési tanácsadásra
II. 3. Szerződésminta befektetési tanácsadásra Jelen melléklet azon a napon lép hatályba, amelyen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a befektetési tanácsadási tevékenység végzését az Alapkezelő