TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK évfolyam
|
|
- Diána Kerekes
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam
2 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam Célok és feladatok A történelem mint múltismeret a társadalom kollektív memóriájaként az emberi azonosságtudat egyik alapja. A nemzeti; az európai és az egyetemes emberi identitást formálja, erősíti. A történelemből ugyanakkor az is kitűnik, hogy az egyes népek, nemzetek kölcsönösen egymásra vannak utalva. A kölcsönös függőség megértése átfogó világtörténelmi látásmódot, a különbségek tudomásul vétele a kultúrák sajátos értékeinek és érdekeinek megismerését és tiszteletben tartását kívánja. A tantárgy feladata elsősorban a történelmi szemlélet fejlesztése. Annak tudatosítása, hogy a széles értelemben vett emberi műveltség minden eleme felhalmozási folyamat eredménye. A történelem és állampolgári ismeretek tantárgy célja ebből következően az, hogy megértesse a folyamatosság és a változás-változtatás történelmi szerepét, és ezen keresztül mutassa meg, hogy minden nemzedéknek megvan a maga felelőssége a történelem alakításában. Mindez a jelen ellentmondásos folyamataiban való eligazodást is szolgálja. Az általános iskolai munkának a múltat élményszerűen megjelenítő történetek tanításán kell alapulnia. A éveseket általában a konkrét gondolkodás jellemzi. Az 5 6. évfolyamos tanulók a történelmi tényeket, fogalmakat, összefüggéseket a megelevenített eseményekből és jelenségekből a történetekből kiindulva érthetik meg a legkönnyebben. A történet a múlt színes, sodró valóságának szintézise, amely az elmúlt korokat átélhetővé, érzékelhetővé, szemlélhetővé teszi. Ezt a képszerűen megjelenített múltat már az 5-6. évfolyamokon is elemzés tárgyává kell tenni, le kell vonni a megfelelő következtetéseket, általánosításokat, és azokat bele kell helyezni a történelmi ismeretek rendszerébe. A történettanítás tehát nem helyettesíti, csupán megalapozza a történelemtanítást. A 7 8. évfolyamok történelemtanítása a korábbi évfolyamok eredményeire támaszkodva a múlt valóságát összetettebben, teljesebben, az általánosítás magasabb szintjén, sokoldalúbb történelmi összefüggésekbe ágyazva dolgozza fel. Ezeken az évfolyamokon a történelmet már nemcsak a jellemző életképek bemutatásával, hanem a kiemelkedő események fonalára fűzve, történetileg tanítjuk. Alkalmazkodva az adott fejlődési szinthez a képszerű megjelenítésre a történettanításra azonban ekkor is szükség van. Mindezek együtt alkalmassá tehetik a tanulókat arra, hogy a történelem megismerésének, elemzésének alapvető módszereit elsajátítsák. A tanulóknak arra is szükségük van, hogy a múlt ismerete mellett megértsék saját korukat. Az állampolgári ismeretek tanításának célja, hogy a diákok el tudjanak igazodni a jelen bonyolult közéletében, értsék a jogilag szabályozott demokratikus viszonyok rendszerét, működését. Így a tantárgy tanítása alapot ad a demokratikus közéletben való tudatos részvételhez. Fejlesztési követelmények A történelem és állampolgári ismeretek tantárgy fontos szerepet játszik az ismeretszerzési és -feldolgozási képességek kialakításában és fejlesztésében. Szükséges, hogy a tanulók ismereteket szerezzenek saját emberi-társadalmi környezetükből, történetekből, képekből, a tömegkommunikációs eszközökből, egyszerű statisztikai adatokból, grafikonokból, diagramokból, tárgyi és szöveges forrásokból és más ismerethordozókból. Fontos, hogy ezeket az ismereteket egyre önállóbban és egyre kritikusabban értelmezzék, s belőlük következtetéseket tudjanak levonni.
3 A tananyag-feldolgozás folyamatában a diákok sajátítsák el a sokoldalú információgyűjtés és -felhasználás képességét, a legfontosabb kézikönyvek, lexikonok, atlaszok használatát. Legyenek képesek a legfontosabb történelmi fogalmak és kifejezések készségszintű alkalmazására. A különböző információk feldolgozása során legyenek képesek különbséget tenni tények és vélemények között, tanulják meg az információt kritikusan szemlélni, a történelmitársadalmi jelenségek összefüggéseit megkeresni, e jelenségeket összehasonlítani. Konkrét ismeretekhez kapcsolódóan ismerjék fel a folyamatosság és a változások szerepét a történelmi folyamatokban, tudatosítsák, hogy a folyamatosságnak, az értékek megőrzésének nagy szerepe van a társadalom életében. A tananyag feldolgozása során ismerjék meg azokat az alapvető elemzési, értelmezési szempontokat, módszereket, amelyek segítségével képesek lesznek kialakítani véleményüket személyekről, helyzetekről, eseményekről, intézményekről. Ennek alapján véleményüket egyre árnyaltabban tudják megindokolni. A történelemtanításnak-tanulásnak a tanulók szóbeli és írásos kifejezőképességének fejlesztésében is jelentős szerepe van. A tanulók szerezzenek gyakorlatot események elbeszélésében, különféle szövegek reprodukálásában. Tanuljanak meg írásban válaszolni szóbeli és írásbeli kérdésekre, vázlatot, felelettervet írni, jegyzetelni. Legyenek képesek rövid beszámolót, kiselőadást tartani egy-egy témáról különböző információk alapján. Sajátítsák el a kulturált vita technikáit és szabályait. Véleményüket lényegre törően és érvekkel alátámasztva fejtsék ki. Ugyanakkor legyenek képesek a másik fél véleményét is pontosan megérteni, és figyelembe venni hozzászólásaikban. A történelemi események időben és térben játszódnak, hatékony történelmi tudat nem alakulhat ki időbeli és térbeli tájékozódási képesség nélkül. Ennek gyakorlására ezért mind a négy évben folyamatosan szükség van. Az évszámok segítségével történő tájékozódó képesség fejlesztése mellett a tanulóknak el kell sajátítaniuk az idő tagolásának módszerét. A tanulóknak az eseményeket térben is el kell tudni helyezniük. Gyakorlatot kell szerezniük különböző méretarányú térképek olvasásában és annak megítélésében, hogy a földrajzi környezet hogyan hat egy-egy ország, térség fejlődésére.
4 5. évfolyam Évi óraszám: 74 Belépő tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Képi információk gyűjtése. Lelet és rekonstrukció összevetése. Rekonstrukciós rajzok és néprajzi képi források összehasonlítása. Az egyes korszakok jellemző tárgyainak, szerkezetek működésének felderítése, ismertetése. Tájékozódás könyvtárban az egyes történelmi személyiségekkel, eseményekkel kapcsolatos gyermekirodalomban. Párhuzamok keresése a megismert történelmi élethelyzetek, események és mai éltünk között. Annak felderítése, hogy milyen környezeti változások erednek az ókorból. Információk gyűjtése a tankönyv és olvasókönyv szövegéből. Annak felismerése, hogy a gondolatok rögzítésének, az írás feltalálásának milyen jelentősége volt az emberiség történetében. A tanári elbeszélés megjegyzése. Képi és szöveges információk együttes kezelése. Képek jellemző vonásainak kiemelése, rendszerezése. Kifejezőképességek Történelmi személyiségek jellemzése. Kérdés megfogalmazása egy-egy történelmi témáról. A megismert történelmi fogalmak alkalmazása élőbeszédben. Rajz, festmény, modell készítése történelmi eseményről, helyszínről, élethelyzetről. Történelmi személyek vagy csoportok konkrét tetteinek megokolása. Történelmi szituációk eljátszása, megjelenítése. Egyszerű írásos források szövegének megértése, értelmezése tanári segítséggel. Történetek mesei és valóságos elemeinek megkülönböztetése tanári segítséggel. Tájékozódás időben Történelmi események időrendbe állítása. Az őskor és ókor megkülönböztetése. A jelen, a múlt és a régmúlt megkülönböztetése. A Kr.e. Kr.u., illetve az évtized, évszázad, évezred fogalmak megértése, gyakorlása. Tájékozódás térben A kerettantervben felsorolt helyekhez események kapcsolása. Az események helyszíneinek megnevezése. A kerettanterv követelményeiben felsorolt helyek felismerése, megmutatása különböző méretarányú térképen. Távolságbecslés különböző léptékű térképeken, számítás. A földrajzi és a történelmi atlasz összehasonlítása az egyes időszakoknak és helyszíneknek megfelelően. Térképolvasás a térkép grafikái és a megismert térképjelek segítségével.
5 -TÉMAKÖRÖK Élet az őskorban 9 óra Az ókori Kelet világa 10 óra TARTALMAK A történelem forrásai. Az ősember nyomai a Földön. Hogyan élt a gyűjtögető, halászó, vadászó ember. A gyûjtögetõ, vadászó, halászó életmód napjainkban. /választható tanegység / A földművelő és az állattenyésztő ember. Az első mesterségek és a csere kialakulása. Varázslat és művészet. őskor, ősember, régészet, eszközhasználat és eszközkészítés, munkamegosztás, gyűjtögetés, vadászat, halászat, földművelés, állattenyésztés, termelés, kézművesség, csere, természetimádat, szellemek, mágia (varázslat), barlangrajz, letelepedés nagyon régen, régen A történelem korszakai- az ókor. Egyiptom, a Nílus ajándéka. A fáraó és alattvalói. A rejtélyes piramisok. Az egyiptomi kultúra. A kultúra másik bölcsõje- Mezopotámia az írás kialakulása. India, Kína. Mítoszok és mondák az ókori keletről. ókor, öntözéses földművelés, fáraó, piramis, építészet, szobrászat, múmia, hieroglifa, többistenhit, város, birodalom, ékírás Egyiptom, Nílus, Mezopotámia, Tigris, Eufrátesz, India, Indus, Kína, Jangce, Huangho Kb éve Ószövetségi történetek 3 óra A Biblia. Ószövetségi történetek a teremtésről, a vízözönről, Mózesről, Dávid királyról vagy Salamonról. Mit örököltünk az ókor népeitõl /választható tananyag / Biblia, Ószövetség, egyistenhit Ádám, Éva, Noé, Mózes, Dávid vagy Salamon Betlehem, Jeruzsálem
6 Az ókori görögök életéből 15 óra Az ókori Róma évszázadai 15 óra A kereszténység születése 5 óra A görög táj. Történetek a görög mondavilágból. A görögök vallása. Az olimpiai játékok. A görög városállamok. Spárta a katonaállam. Athén, az ipar és a kereskedelem központja. A család és a gyerek az ókori Görögországban. /választható tananyag / A görög-perzsa háborúk / 2 óra / Athén Periklész korában. Az athéni népgyűlés. A demokrácia mûködése. Mesterek és művészek. Történetek Nagy Sándorról. városállam, piac, kereskedelem, népgyűlés, démosz, demokrácia, mítosz, színház, a polisz, Zeusz, Pallasz Athéné, Héra, Dareiosz, Xerxész, Miltiádész, Leonidasz, Periklész, Nagy Sándor Olümposz, Olümpia, Athén, Spárta, Perzsa Birodalom, Marathon, Szalamisz, Alexandria Kb éve Róma kialakulása. A királyság kora. A köztársaság. Itália meghódítása. A pun háborúk Szabadok és rabszolgák. A császárság. Róma a világ ura. Közlekedés a Római Birodalomban. /választható tananyag / Egy ókori nagyváros: Róma vízvezetékek, fürdők, amfiteátrumok, bérházak. Az ókori Róma kultúrája. A rómaiak Magyarország területén. A népvándorlás viharában. Róma bukása. királyság, köztársaság, senatus, légió, rabszolga, gladiátor, császár, provincia, amfiteátrum, barbár, népvándorlás Romulus, Remus, Hannibál, Julius Caesar, Augustus Itália, Róma, Karthágó, Római Birodalom, Pannónia, Aquincum (és egy lakóhelyhez közeli római kori település) Kb éve Az Újszövetség. A kereszténység fő tanításai. Történetek a keresztény egyház kialakulásáról. A keresztény időszámítás.
7 keresztény, evangélium, megváltó, próféta, apostol, vallás, egyház, püspök, pápa Jézus, Mária, József, Júdás, Szent Pál, Nagy Konstantin Betlehem 476 A magyar történelem kezdetei 9 óra Egyéb didaktikai Feladatok 8 óra A magyar nép eredete: mondák. A magyar nép eredete. Az Uráltól a Kárpát-medencéig. Társadalom és hitvilág. A honfoglalás és letelepedés. A honfoglaló magyarok öröksége. /választható tananyag / finnugor, őshaza, nomád pásztorkodás, nemzetség, törzs, törzsszövetség, fejedelem, táltos, honfoglalás Hunor, Magor, Emese, Álmos, Árpád Urál, Volga, Levédia, Etelköz, Vereckei-hágó, Kárpát-medence Múzeumlátogatás, összefoglalás, témazáró dolgozat. A továbbhaladás feltételei A diák tudjon különbséget tenni a történelem forrásai (tárgyi, írásos, szóbeli) között. Tudja, hogy a tanult történetek közül melyik történt előbb, melyik később, mennyivel a kerettantervben megadott lépték szerint. Tudja, hogy az egyes történetek eseményeihez milyen nevek, helyszínek kapcsolhatók. Tudjon tanult történetet elmondani kérdések alapján a kerettantervben megjelölt fogalmak felhasználásával. Tudja a tanult történetek eseményeinek helyszíneit különböző léptékű térképeken megmutatni. Tudjon kérdéseket feltenni a tanult történetekhez. Tudjon különbséget tenni a történetek mesei és valóságos eseményei között. Tudjon elvégezni egyszerű kronológiai számításokat.
8 6. évfolyam Évi óraszám: 74 Belépő tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Képi információk gyűjtése egy adott témáról. Korabeli építészeti és tárgyi emlékek megfigyelése eredeti helyükön. Korabeli használati tárgyak, leletek funkcióinak, használatának felismerése. A középkorból eredeztethető környezeti változások felderítése tanári segítséggel. Tájékozódás a korosztálynak készült a történelmi tárgyú lexikonok, enciklopédiák, ismeretterjesztő könyvek körében. Használatuk megismerése. Egyszerűbb korabeli írásos források olvasása (legenda, krónika, históriás ének, emlékirat). A kerettantervben megjelölt személyiségek, fogalmak összekapcsolása. Egyszerű mennyiségi mutatók (lakosság, terület,) gyűjtése, értelmezése. A hírközlés kezdetei, a könyvnyomtatás jelentőségének felismertetése. A képek közti összefüggések felismerése, rendszerezése. Tárgyi és építészeti emlékek vizsgálata a velük kapcsolatos kérdésekre adandó válaszok útján. Oktatófilmek elemzése tanári segítséggel. Egyszerű mennyiségi adatok összevetése. Vázlat készítése tanári segítséggel. A középkorból eredeztethető ma is élő népi hagyományok, szokások gyűjtése. Kifejezőképességek A látott építészeti, tárgyi emlékek reprodukálása emlékezetből. Kérdés és válasz megfogalmazása egy-egy történelmi témáról. Összefüggő élőbeszéd gyakorlása megadott történelmi témáról a megismert fogalmak felhasználásával. Adott korszakban, szituációban élt ellentétes történelmi személyiségek jellemzése Életképek összeállítása és megjelenítése adott témáról előzetes kutatómunka alapján, tanári segítséggel. Kérdések megfogalmazása egyszerű korabeli írásos forrásokról, tanári segítséggel. Tájékozódás időben A történetek alapján elkülöníthető korszakok jellegzetességeinek felismerése tanári segítséggel. A történelmi múlt jelenben való továbbélésének felismerése. Törtélelmi események időrendbe állítása. Annak gyakorlása konkrét példák segítségével, hogy a különböző területeken végbement események közül melyik történt előbb, melyik később. Tájékozódás térben A földrajzi elhelyezkedés és a történetekben megjelenő események összefüggéseinek felismerése tanári segítséggel. Országok területi változásainak megfigyelése különböző történelmi atlaszokon.
9 TÉMAKÖRÖK Képek a középkori Európa életéből 16 óra Magyarország az Árpádok idején 11 óra TARTALMAK A frankok. Nagy Károly birodalma. A hûbériség. Az arab hódítás. Európa 1000 körül A középkori egyház. A kolostorok világa: oklevelek, krónikák, legendák. A nagybirtok felépítése és szerepe a gazdaságban. A falusi élet és mezõgazdaság. A középkori várak. A lovagi élet. A középkori városok. Céhmesterek és kereskedők. A pénzgazdálkodás. A középkori ember mûveltsége. Európa a XV. században. Pestis-, himlõ-, kolerajárványok a középkortól napjainkig. / választható tananyag / középkor, iszlám, kalifa, pápa, szent, ereklye, eretnek, kolostor, szerzetes, szerzetesrend, egyházszakadás, oklevél, kódex, legenda, uradalom, robot, jobbágy, jobbágytelek, nyomásos gazdálkodás, hűbérúr, hűbéres, hűbérbirtok, vár, lovag, középkori város, kiváltság, önkormányzat, polgár, adó, vám, céh, járványok, távolsági kereskedelem, kereslet-kínálat Nagy Károly, Mohamed, Szent Benedek, Szent Ferenc Frank Birodalom, Arab Birodalom, Mekka, Bizánc, Német-római Császárság, Pápai Állam, Évszám : Letelepedés kalandozó hadjáratok. Az államalapítás A trónharcok és a pogánylázadások. Szt. László és Könyves Kálmán- az új rend megszilárdulása. A királyi hatalom hanyatlása- II. András az Aranybulla. IV. Béla. A tatárjárás. A második honalapítás. Kultúra az Árpád-korban. Az Árpád-kor emlékei Magyarországon. / választható tananyag / Fogalom Kalandozás, vármegye, tized, ispán, tatár, kun, serviens, Géza fejedelem, I. István, Gellért püspök, I. László, Könyves Kálmán, II. András, Julianus barát, IV. Béla Esztergom, Székesfehérvár, Erdély, Buda, Muhi , 1000, 1222, , 1301
10 Virágzó középkor Magyarországon 16 óra Az újkor kezdetén 10 óra Károly Róbert-a hatalom megragadása. A gazdasági reformok. Nagy Lajos, a lovagkirály. Zsigmond, a császár és király. Egy középkori magyar város. Magyarország kereskedelmi kapcsolatai a múltban és jelenben. A középkori városok továbbélése a mai városokban. / választható tananyag / Hunyadi János. A nándorfehérvári diadal. Mátyás uralkodása. Mátyás asztalánál- az étkezés történetébõl./ választható tananyag / A Jagellók kora. A mohácsi csata az ország három részre szakadása. Oligarcha, aranyforint, regálé, kapuadó, bandérium, nemes, báró, ősiség, kilenced, úriszék, pallosjog, kormányzó, végvár, füstpénz, I. Károly, I. Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, I. Mátyás, Dózsa György, II. Lajos, I. Szulejmán, I. Ferdinánd, Szapolyai János Bécs, Nándorfehérvár, Visegrád, Várna. Mohács, Erdély , 1514, 1526, 1541 Felfedezők és hódítók. A felfedezések hatása Spanyolországban és Angliában Harc a tengerekért. Szemben a pápával: Luther és Kálvin. Az angol polgári forradalom. A Napkirály udvarában - XIV. Lajos. Ablak Európára I. Péter. Az Európán kívüli világ. Kultúra és tudományok az újkor kezdetén. újkor, azték, inka, felfedező, gyarmat, világkereskedelem, manufaktúra, bankár, hitel, humanizmus, reformáció, protestáns, katolikus megújulás, parlament Kolumbusz, Magellán, Luther, Kálvin, XIV. Lajos, I. Péter, Gutenberg, Leonardo da Vinci, Galileo Galilei Amerika, Versailles, Párizs, London, Madrid, Szentpétervár 1492, 1517, 1541,
11 Magyarország az újkor kezdetén 11 óra Egyéb didaktikai Feladatok 10 óra Török világ Magyarországon. A várháborúk hősei. Életképek a királyi Magyarországról. Erdély aranykora. Történetek a függetlenségi küzdelmekről. A mûvelõdés hazánkban-a reformáció és ellenreformáció Magyarországon. A török kiûzése Mo.-ról. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. 2 óra szpáhi, janicsár, pasa, hajdú, kollégium végvár, kuruc, labanc, nádor Dobó István, Zrínyi Miklós, Bocskai István, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, Pázmány Péter, Károli Gáspár, II. Rákóczi Ferenc Királyi Magyarország, Hódoltság, Erdélyi Fejedelemség, Gyulafehérvár, Eger, Szigetvár, Pozsony, Isztambul 1552, 1686, Ismétlés, múzeumlátogatás, összefoglalás, témazáró dolgozat. A továbbhaladás feltételei A diák legyen képes a korszakra jellemző képeket, tárgyakat, épületeket felismerni. Tudjon információt gyűjteni adott történelmi témában, tanári segítséggel. Tudjon tanult történetet önállóan elmesélni a kerettantervben megjelölt fogalmak felhasználásával. Tudja a tanult történet lényegét kiemelni. Tudjon különböző korszakokat térképen beazonosítani. Tudjon távolságot becsülni, és számításokat végezni történelmi térképen.
12 7. évfolyam Évi óraszám: 74 Belépő tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Információk gyűjtése statisztikai adatokból. Önálló kutatás adott témában, melynek végeredménye rövidebb összefoglaló kiselőadás vagy esszé. Könyvtári kutatás megadott témában és szempontok alapján kézikönyvekből és ismeretterjesztő művekből. Korabeli írásos források összevetése megadott szempontok alapján. Történelmi személyiségek korabeli és utólagos megítélésének összevetése. Különböző típusú képi információk gyűjtése egy adott témához. Írásos források összegyűjtése megadott szempontok alapján. A hírközlési forradalom jelentőségének megértése. Anyaggyűjtés tanári segítséggel több szempontból egy adott témában. Különböző képi információk jellegzetességeinek felismerése. Valamely kijelölt téma többszempontú feldolgozása csoportmunkában, tanári irányítással. A XIX. századi történelmi eseményekről szóló dalok, történetek, mondák feldolgozása. Kifejezőképességek Összehasonlító diagramok, grafikonok, táblázatok készítése különböző statisztikák adatainak felhasználásával. Szerepjáték: valamely korszak jellemző alakjának egyes szám első személyű bemutatása. Vázlat készítése csoportmunkában. Összefüggő felelet megadott történelmi témáról, a megismert fogalmak felhasználásával. A megismert sematikus rajzok, ábrák élőszóban való megelevenítése. Tájékozódás időben Az egyetemes és a magyar történelem eseményeinek összevetése térkép alapján. Gazdasági, társadalmi, technikai jelenségek összefüggéseinek, változásának, fejlődésének felismertetése. Térségek gazdasági, politikai, társadalmi, technikai jelenségeinek időbeli, térbeli összevetése. Ma is előforduló jelenségek, konvenciók, eszmék, intézmények felismerése, összevetése mai jellegzetességeikkel. Kronologikus táblázatok önálló készítése. Események egyidejűségének megállapítása, történelmi események elhelyezése az időben. Tájékozódás térben A tanult időszak időbeli és térbeli változásainak felismertetése történelmi térképek összehasonlítása. Országok területi változásainak megfigyelése különböző térképeken. TÉMAKÖRÖK A polgári átalakulás kora 13 óra TARTALMAK Az Amerikai Egyesült Államok megalakulása. Eszmék, személyiségek és események a felvilágosodás és a francia forradalom korából.(3 óra) Napóleon és Európa. A mezőgazdaság és a gépek forradalma. Vállalkozók és vállalkozások. Az ipari forradalom társadalmi következményei. Életmód a kapitalizálódó Európában.
13 alkotmány, emberi jogok, felvilágosodás, népfelség elve, hatalmi ágak, forradalom, jakobinus, terror, nemzet, ipari forradalom, mezőgazdasági forradalom, vetésforgó, gyár, vállalkozó, haszon, tőkés, bérmunkás, kapitalizmus, politika Washington, Rousseau, XVI. Lajos, Robespierre, Napóleon, Watt, Stephenson Boston, Waterloo 1776, 1789, 1815 Képek a XVIII. Századi Magyarországról 4 óra A polgárosodás kezdetei Magyarországon 14 óra Mária Terézia és II. József. A soknemzetiségű Magyarország. A francia forradalom és a napóleoni háborúk hatása Magyarországon. betelepítés, bevándorlás úrbérrendezés, állandó hadsereg, vallási türelem, államnyelv, oktatáspolitika Mária Terézia, II. József, Martinovics Ignác Országgyűlések Pozsonyban. A magyar nyelv ügye. Gróf Széchenyi István, a reformkor programadója. Kossuth Lajos a reformpolitika élén. Életképek a reformkori Magyarországon március 15-e. Polgári törvények. Nemzetiségek ébredése. Képek a szabadságharc csatáiból./3 óra/ A szabadságharc és Európa: esélyek és eredmények. országgyűlés, arisztokrácia, alsótábla, felsőtábla, nyelvújítás, reformkor, közteherviselés, örökváltság, zsellér, nyilvánosság, cenzúra, sajtószabadság, választójog, felelős kormány, jobbágyfelszabadítás, nemzetiség, nemzetőrség, honvédség, trónfosztás Kazinczy Ferenc, báró Wesselényi Miklós, gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Petőfi Sándor, gróf Batthyány Lajos, Görgey Artúr, Bem, Metternich, Haynau Debrecen, Isaszeg, Világos, Arad , március Október 6.
14 Nemzetállamok kora 12 óra A dualizmus kora 14 óra Az amerikai polgárháború. Új európai nemzetállamok: Olaszország, Németország. Nemzetállamok a Török Birodalom helyén. Az állam új feladatai: oktatásügy, egészségügy, szociálpolitika. Közlekedés, világítás a XIX: században./ választható tananyag / Versenyben a világ felosztásáért. A modern társadalomi csoportok, életmódjuk. A társadalmi rétegzõdés és az életmód összefüggései./ választható tananyag / Fõbb eszmei áramlatok a XIX. Században. polgárháború, nemzetállam, szabad verseny, monopólium, szociálpolitika, gyarmatbirodalom, szakszervezet, anarchisták, szocializmus, szociáldemokrácia, utópia, tömegkultúra, központi hatalmak, antant Bismarck, Garibaldi, Lincoln, Edison, Marx Poroszország, Németország, Olaszország, Szerbia, Románia, Bulgária , 1871 Magyarország a szabadságharc bukása után. A kiegyezés az Osztrák-Magyar Monarchia kialakulása. Politikai élet Magyarországon a századfordulóig. Gazdasági felzárkózás. Az iparosodó Magyarország. A magyar malomipar a világ élvonalában. / választható tananyag / A polgárosodó magyar társadalom. Oktatás a dualista Magyarországon / választható tanegység/ Mágnások. polgárok, parasztok, cselédek. /választható tananyag/ Világváros születik: Budapest. A millennium: sikerek és válságjelek. A XIX. század emlékei a lakóhelyen. /választható tanegység / passzív ellenállás, emigráció, kiegyezés, közös ügyek, polgárosodás, dzsentri, nagypolgárság, kispolgárság, asszimiláció, millenium Alexander Bach, Ferenc József, gróf Andrássy Gyula, báró Eötvös József, Tisza Kálmán, Ganz Ábrahám, Weiss Manfréd Osztrák-Magyar Monarchia, Budapest 1867,
15 Az első világháború 8 óra Egyéb didaktikai Feladatok 9 óra Az elsõ világháború kitörése. Villámháborúból állóháború. A frontvonalak megmerevedése. A gépek háborúja, a hátország. Forradalom Oroszországban. Gyõztesek és vesztesek. Az antant gyõzelme. Magyarország az elsõ világháborúban. Villámháború, állóháború, hátország, békerendszer, bolsevik, szovjet Wilson, Lenin , jul Ismétlés, összefoglalás, témazáró dolgozat, múzeumlátogatás. A továbbhaladás feltételei Készítsen önállóan vázlatot az adott témáról. A diák tudjon beszámolót, kiselőadást tartani adott történelmi témáról, megadott ismeretterjesztő irodalom alapján. Tudjon egyszerű történelmi tárgyú táblázatokat, grafikonokat, diagramokat értelmezni néhány mondatban. Tudjon egyszerűbb forrásokat értelmezni tanári segítséggel. Ismerje az egyes történelmi korok, korszakok nevét és sorrendjét, ismerje egy-egy korszak fontosabb jellemzőit. Tudja, hogy a kerettantervben szereplő személyeknek mi volt a jelentőségük az adott időszakban. Tudja térben és időben elhelyezni az egyes korszakok fontosabb eseményeit. Tudja összehasonlítani különböző időszakok térképeit. Legyen képes egy-egy ország területváltozásait térképről leolvasni. Tudja megállapítani, hogy a magyar és egyetemes történelem megjelölt személyei közül kik voltak kortársak.
16 8. évfolyam Évi óraszám: 74 Belépő tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Önálló vázlat készítése. Statisztikai adatok gyűjtése jelenismereti témában. Kutatás informatikai eszközök felhasználásával adott témában tanári segítséggel. Korabeli írásos források összevetése saját szempontok alapján. Riport/interjú készítése szemtanúkkal adott témáról megadott szempontok szerint. Adott témájú, de eltérő adatok, adatsorok összevetése, az eltérések okainak felderítése tanári segítséggel. Dokumentumfilmek elemzése tanári segítséggel. A televízió, a rádió, napi és hetilapok adott témájú híranyagának összevetése tanári segítséggel. Információk szerzése dokumentumfilmekből, televízióból. Információk szerzése napi és hetilapokból. Információk szerzése rádióműsorokból. Az iskolai oktatásban megjelenő tudományterületek történeti szempontú elemzése (technika, ökológia, fizika, stb.) Dokumentumfilmek és játékfilmek jellemző részleteinek értelmezése, mondanivalójának rövid leírása. Kifejezőképességek Az egyetemes és a magyar történelem eseményeinek rendszerezése. Adott történelmi és jelenismereti téma csoportos megvitatása a tanár által előzetesen megadott szempontok alapján. Gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális jelenségek összefüggéseinek felismerése és megfogalmazása. Adott jelenismereti téma/helyzet megjelenítése szerepjátékkal. Statisztikai adatok bemutatása. Ökológiai problémák összetevőinek felismertetése, történeti okainak felderítése. Tájékozódás időben Önálló kutatás az iskolai oktatásban megjelenő tudományterületek változásairól. Szinkronisztikus kronológiai táblázatok készítése. Tájékozódás térben A tanult időszak időbeli és térbeli változásainak felismerése történelmi térképek összehasonlításával.
17 TÉMAKÖRÖK A világ a 20-as és 30- as években 12 óra Magyarország a két világháború között 12 óra TARTALMAK A versaillesi békék. Európa az első világháború után. Politikai és társadalmi küzdelmek a parlamentben és a parlamenten kívül. / Anglia, Franciaország, Olaszország, / A nagy gazdasági világválság és hatásai. A nácizmus Németországban. A sztálini Szovjetunió. Az Egyesült Államok és Roosevelt. / New Deal / Út a háború felé. jelenkor, parlamenti demokrácia, gazdasági válság, nemzeti szocializmus, fajelmélet, antiszemitizmus, sovinizmus, koncentrációs tábor, egypártrendszer, sztálinizmus, koncepciós per, tervgazdálkodás, propaganda, New Deal tervutasításos gazdaság, Adolf Hitler, Joszip V. Sztálin, F. Roosevelt, Mussolini Csehszlovákia, Jugoszlávia, Ausztria, Szovjetunió, New York , 1938 Forradalom és ellenforradalom. Trianon és következményei. A bethleni konszolidáció. / 2óra / A gazdasági világválság és Magyarország. Kiútkeresés és külpolitika a 30-as években. Életmód és szellemi élet a két világháború között őszirózsás forradalom, tanácsköztársaság, konszolidáció, irredentizmus, kommunisták, nyilasok, konzervatív, liberális gróf Károlyi Mihály, Kun Béla, Horthy Miklós, gróf Bethlen István, gróf Teleki Pál, Gömbös Gyula Kárpátalja, Felvidék, Délvidék, Észak-Erdély 1918, 1919, 1920 A második világháború 10 óra Európai háborúból világháború. A totális háború. Háború és gazdaság, a német berendezkedés a megszállt területeken. Magyarország a második világháborúban. / 2 óra / Magyarország német megszállása. Nyilas hatalomátvétel. Az európai és a magyar zsidóság tragédiája. A háború befejezése. totális háború, hadigazdaság, gettó, deportálás, munkaszolgálat, holokauszt, hintapolitika, partizán, antifasiszta ellenállás, háborús bűnös
18 A globalizálódó világ 10 óra Magyarország története napjainkig 11 óra Churchill, Kállay Miklós Sztálingrád, Normandia, Auschwitz, Hirosima, Jalta, Potsdam 1939, 1941, Március október 15., május 9., Szeptember Február A kétpólusú világ. Az ENSZ. Kommunista diktatúrák. A harmadik világ. A világgazdaság. Az európai integráció. Az emberi és polgári jogok. Globális problémák a globalizáció problémái. A XX: századi tudomány és technika vívmányai. / választható tananyag / hidegháború, kommunista diktatúra, harmadik világ, világgazdaság, globalizáció, integráció, népességrobbanás, fogyasztói társadalom, környezetkárosítás Magyarország a keleti blokkban a koalíciós évek. Sztálinizmus Magyarországon a Rákosi-korszak. A sztálini rendszer bomlása os forradalom és szabadságharc. A Kádár-korszak. A magyar társadalom átalakulása. Élethelyzetek a Rákosi- és Kádár-korban. / választható tananyag /. A határon túli magyarok. A Kádár-rendszer válsága, a rendszerváltozás. pártállam, kollektivizálás, rendszerváltozás, földosztás, államosítás AVH, internálás, Rákosi Mátyás, Nagy Imre, Kádár János, Antall József, Göncz Árpád , , október
19 Állampolgári ismeretek: 10 óra A demokratikus államberendezkedés. Az alkotmány. Az állam és polgára. A magyar állampolgárok alapvetõ jogai és kötelességei. A parlamenti és önkormányzati választások. Az Országgyûlés. A köztársasági elnök. A kormány és feladatai. A helyi önkormányzatok. Az igazságszolgáltatás. A gyermek jogai. állam, nemzet, nemzetiség, etnikum állampolgárság, választási alapelvek, népszavazás, emberi jogok. Egyéb didaktikai Feladatok 9 óra Ismétlés, összefoglalás, témazáró dolgozat, múzeumlátogatás. A továbbhaladás feltételei A diák tudjon önálló könyvtári munka alapján kiselőadást tartani. Tudja, mi történt Európa más régióiban a magyar történelem egy-egy kiemelkedő eseménye idején. Legyen képes összefüggéseket találni a történelmi események és a technikai-gazdasági fejlődés legfontosabb állomásai között. Tudja a XX. századi magyar és egyetemes történelem legfontosabb fordulópontjait, idejét. Tudja ismertetni a demokráciák és diktatúrák legjellemzőbb vonásait. Legyen képes néhány jelentős eseményhez kapcsolódó forrást összehasonlítani. Ismerje a mai Magyarország közjogi és politikai rendszerének alapelemeit. Környezetének, lakóhelyének fontos történelmi eseményeit el tudja helyezni a köztörténet folyamában. Az értékelés szempontjai:
20 Az értékelés évfolyamoktól függően ugyanolyan módon történik, természetesen figyelembe véve a gyermekek életkori sajátosságait. A tantárgy jellegéből adódóan számos lehetőség kínálkozik a tanulók tudásszintjére, értékelésére. Fontos, hogy az értékelés folyamatos legyen és esetlegesen vonjuk be a tanulókat az értékelésbe (nem osztályzattal), önértékelésük fejlesztése érdekébe. Írásban és szóban egyaránt lehetőséget biztosítunk a tanulók számára, hogy tudásukról számot adjanak. Az írásbeli számonkérés módozatai: - Minden nagyobb témakört témazáró dolgozat követ, melyet egységesen értékelünk az alábbi skála szerint: 0 44 % = elégtelen % = elégséges % = közepes % = jó % = jeles A témazáró dolgozatoknak tartalmazniuk kell a témakörre jellemző alapvető fogalmakat, eseményeket és személyek neveit és topográfiai ismereteket. Az írásbeli számonkérés másik formája az írásbeli felelet. Ezek az azt megelőző néhány óra anyagából történhetnek. Értékelési szempontjaik a következők lehetnek (természetesen az adott szaktanár érvényesítheti saját szempontjait az osztály képességének megfelelően): - Esszé jellegű feladatoknál fontos, hogy a tanuló által leírt szöveg a megfelelő tényanyag tartalmazása mellett kerek egészet alkosson. Tartsa be az időrendet és a logikai sorrendet. - Teszt jelleggű feladatok esetén is pontosan határozza meg a fogalmakat, évszámokat, illetve ismerje a kérdezett történelmi személyiségeket. Szóbeli felelet esetén: jeles / 5 / - Tudjon önállóan tanári segítség nélkül egy adott témáról beszélni. - Teljes mértékig legyen tisztában az adott téma fogalomrendszerével, évszámaival és személyiségeivel. - Topográfiai ismeretek jó / 4 / - Tudjon önállóan, kis tanári segítséggel egy adott témáról beszélni. - Legyen tisztában az adott téma fogalomrendszerével, évszámaival, személyiségeivel. közepes / 3 / - Tanári segítség igénybevételével tudjon beszélni egy adott témakörről. - Kis tévedésekkel tudjon számot adni a témakör fontosabb fogalmairól, eseményeiről, fontosabb személyiségeről. elégséges /2 / - Tanári segítséggel tudjon számot adni a témakör minimális fogalomkészletéről - Tudjon néhány alapvető évszámot és a legfontosabb személyiségek neveit.
TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK
TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. évfolyam Célok és feladatok A történelem - mint múltismeret - a társadalom kollektív memóriájaként az emberi azonosságtudat egyik alapja. A nemzeti; az európai
EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET 5-8. évfolyam Célok és feladatok Az Ember és társadalom műveltségterület középpontjában az ember és világa áll. Az általános iskolában ide tartozik a történelem és
II. Rákóczi Ferenc Tagiskola Kecskemét
1. Az Az II. Rákóczi Ferenc Tagiskola Kecskemét AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGTERÜLET TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜLI TANÍTÁSA A 7. ÉVFOLYAMON Készítette: Kazsab Éva Dávidné Fekete Ildikó Kelemen Tamás A Lestár
TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK
TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek
Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára. A magyarság története a kezdetektől 1490-ig
Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára Rendelkezésre álló órakeret: 3 x 36 óra= 108 óra Tematikai Előzetes tudás A tematikai nevelésifejlesztési céljai
Történelem és társadalomismeret
Történelem és társadalomismeret tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Célok és feladatok Thököly Imre Általános Iskola, Hajdúszoboszló A történelem minden társadalom kollektív emlékezete. A múlt megismerése nélkülözhetetlen
Történelem 5-8. 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK
Történelem 5-8 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az Apáczai Kiadó az új Nemzeti Köznevelési törvény, a Nemzeti Alaptanterv és a történelem kerettanterv alapján kialakította
2. melléklet 2.2.04 Kerettanterv az általános iskola 5 8. évfolyama számára történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek
Helyi tantervi ajánlás az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. melléklet 2.2.04 történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5 8. évfolyam számára Kiadói bevezető Az EMMI kerettanterv
TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY
16. Az R. Mellékletének TÖRTÉNELEM fejezete és az azt követő szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép: TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK 1.1. Releváns információk
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)
A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem
Az írásbeli érettségi témakörei
Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL. 2015. október 13. KPSZTI Gianone András
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL 2015. október 13. KPSZTI Gianone András VÁZLAT Vizsgaleírás Kompetenciák Témakörök MIÉRT MÓDOSÍTOTTÁK AZ ÉRETTSÉGIT? Új NAT új kere;anterv A 10 év alatt összegyűlt tapasztalatok
Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák
Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása
TÖRTÉNELEM 5-12. ÉVFOLYAM. SZERZŐK: Bárány Balázs, Bella Tibor, Dehény Mária, Estók Julianna, Fodor Tamás, Huczek Lajosné, Sajdikné Béla Gyöngyi,
TÖRTÉNELEM 5-12. ÉVFOLYAM SZERZŐK: Bárány Balázs, Bella Tibor, Dehény Mária, Estók Julianna, Fodor Tamás, Huczek Lajosné, Sajdikné Béla Gyöngyi, TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5. OSZTÁLY Témakör:
AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József
AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK Kaposi József Történelem Közműveltségi tartalmak 1-4. évfolyamon a helyi és mikro-történelem jelenik meg (személyes, családi történelem, valamint a magyar
Osztályozóvizsga-tematika 11. SZ osztály Év vége Történelem
Osztályozóvizsga-tematika 11. SZ osztály Év vége Történelem Az őskor és az ókor története Az emberré válás folyamata. A folyamvölgyi kultúrák (Mezopotámia, Egyiptom, India, Kína). Az ókori Kelet kulturális
TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK
TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek középpontjában
Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat
Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat (XLVIII.) Új folyam IV. 2013. 2. szám www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2013/07/ravaszne-mitzki-erzsebet-a-tortenelmi-szokincsfejlodese-04-02-05/
Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok.
A történelem /mint múltismeret/ - az Ember és társadalom mûveltségi terület részeként - az egyik legfontosabb alapja a nemzeti és európai azonosságtudatnak. Ugyanakkor az is kitûnik belõle, hogy a népek
Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek
Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04 alapján Célok és feladatok Az ember
Ember és társadalom. Célok és feladatok
Ember és társadalom Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához ad gazdag lehetőséget. Középpontjában az ember
EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTÉS TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TANTÁRGYBÓL HETI 2 ÓRÁBAN A 11. ÉS A 12.
Helyi tanterv EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTÉS TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TANTÁRGYBÓL HETI 2 ÓRÁBAN A 11. ÉS A 12. ÉVFOLYAMON Kiegészítése a gimnáziumi osztályok számára (nyelvi
TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK
TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK I. Óraszámok: Évfolyam Heti óraszám Éves óraszám 5. 2 74 6. 2 74 II. Célok és feladatok Az 5 6. évfolyamon történő társadalomismeret-oktatás céljai sokrétűek.
Történelem 9. évfolyam. 9/6. A görög történelem kezdetei: Kréta és Mükéné. 9/8. Az arisztokrácia és a démosz polgárjogi küzdelme Athénban
Történelem 9. évfolyam 9/1. Az emberré válás és az őskőkor Az újkőkor 9/2. Az első civilizáció: Mezopotámia, Óbabiloni Birodalom 9/3. Egyiptom, a Nílus ajándéka 9/4. Elő-Ázsia államai: Palesztina, Fönícia,
Magyar nyelv és irodalom: Bibliai történetek, dokumentumtípusok, írás- és könyvtártörténet. Az írás kialakulása, az írásjelek. Az őskőkor világa.
Tematikai egység Az őskor és az ókori Kelet Órakeret 18 óra Az őskori ember világa. Ószövetségi (a héber Bibliában olvasható) Előzetes tudás történetek. Ókori keleti örökségünk (időszámítás, írás, tudományos
Tematikai egység A nemzetállamok kora és a gazdasági élet új jelenségei
7 8. évfolyam Az alapfokú oktatást záró két évfolyam történelemtanításában már lehetőség van a múltat a korábbinál összetettebben, teljesebben, az általánosítás magasabb szintjét megragadva, sokoldalúbb
Szakközép 11-Intenzív évfolyam, tanév végi osztályozóvizsga történelemből
A vizsga felépítése: 1.) FELADATLAP: a részletezett vizsgakövetelményben felsorolt 9. és 10. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, szövegesen kifejtő feladat nélkül 2.)
TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura
Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről
TÖRTÉNELEM 9 12. évfolyam
TÖRTÉNELEM 9 12. évfolyam Célok és feladatok A szakközépiskolai történelemtanítás céljai és feladatai az általános iskolában tanult ismeretekre épülnek. A történelmi tanulmányoknak jelentős szerepük van
1. Az ókor és kultúrája
TÖRTÉNELEM MŰVELTSÉGI ALAPVIZSGA KÖVETELMÉNYEI A 10. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA 1. Az ókor és kultúrája A homo sapiens megjelenése, az élelemtermelés kezdete Kr. e. 3000 körül. Kr. e. XVIII. sz. Kr. e. X. sz. Kr.e.
TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Történelem középszint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 5. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok
Tematikai egység/ Fejlesztési cél. 15 9 24 Év végi ismétlés, rendszerezés, múzeumlátogatás, városismeret 0 7 7 Összesen: 65 46 108
Humán és Belügy 9. évf Tematikai egység/ Fejlesztési cél Órakeret 108 óra Kötelező Szabad Összesen 1. Az őskor és az ókori Kelet 8 7 15 2. Az ókori Hellász 11 8 19 3. Az ókori Róma 12 7 19 4. A középkor
Bázis keret helyett. Koncepcionális javaslat egy új tantervre
Bázis keret helyett Koncepcionális javaslat egy új tantervre I. A jelenlegi kerettantervvel szembeni problémáink A) A jelenlegi kerettantervvel való tanári elégedetlenség egyik szakmai oka maga a koncepció
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma. 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Történelem, társadalmi és állampolgári
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Készítette: a gimnázium humán szakmai munkaközössége 2015. Az alábbi helyi tantervet
Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8.
Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8. I. Bevezetés Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció
2014/15-ös tanév, II. félév. 4. Rendi szervezkedés, kuruc mozgalom; az ország török uralom alóli felszabadítása
TEMATIKA ÉS IRODALOMJEGYZÉK A Magyarország története II., valamint a Magyarország történelem és társadalomismerete a XX. században c. tanegységekhez (TAB 1106, TAB 2112) 2014/15-ös tanév, II. félév Témakörök
TÖRTÉNELEM - G. ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26.
TÖRTÉNELEM - G ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 2003. június 26. I. A tesztkérdések, illetve azok elemei (a,b,c stb.) rövid (a kérdezett adatot vagy tömör megfogalmazást tartalmazó) választ
Célnyelvi civilizáció tantárgy. (német nyelv) 5.-8. évfolyam
I. Bevezetés Célnyelvi civilizáció tantárgy (német nyelv) 5.-8. évfolyam Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,
A SZIGETSZENTMILÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE
A SZIGETSZENTMILÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERVE 1. TÖRTÉNELEM, TÁRSADALOMISMERET ÉS FILOZÓFIA (9-12. évfolyam) Történelem 9 12. évfolyam Célok és feladatok A gimnáziumi történelemtanítás
TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Történelem középszint 0713 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 9. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Történelem emelt szint 0612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 10. TÖRTÉNELEM EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok javításához
5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu
PEDAGÓGIAI PROGRAM II. KÖTET HELYI TANTERV 2015. április 5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu Tartalom H E L Y I T A N T E R V... 3 1. A választott
TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004
TÖRTÉNELEM B ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2004 MEGOLDÁSOK Tesztkérdések:. Drakón 5, 9 Szolón, 3 Peiszisztratosz 4, 0 Kleiszthenész 2, 8 Egyik sem 6, 7 Helyes válaszonként 0,5 2. Uralkodásának jellemzője
d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci
A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza
A Nemzeti alaptanterv. Kaposi József
A Nemzeti alaptanterv Kaposi József Előzmények EU egyre nagyobb figyelem az oktatás világára nemzeti oktatáspolitikák európai koordinációja Kompetencia alapú tudásértelmezésre épülő tantervi szabályozás
MS-4115 borito_2011.qxd 2011.11.10. 17:14 Page 1 9 7 8 9 6 3 6 9 7 5 3 2 6 MS-4115U
9 7896 36 975326 MS-4115U Tartalomjegyzék Az emberiség szétrajzása és a legfontosabb õsemberlelõhelyek... 2 A földmûvelés és az állattartás kezdetei... 3 Európa az õskorban... 3 A Kárpát-medence
Történelmi ismeretek (9. évfolyam)
Történelmi ismeretek (9. évfolyam) Az skor és az ókori Kelet A homo sapiens megjelenése Az élelemtermelés kezdetei Kr.e. 3000 körül Kr.e. XVIII. század Kr.e. X. század Kr.e. 525 Kheopsz, II. Ramszesz Hammurapi
TÖRTÉNELEM. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004.május EMELT SZINT. Írásbeli feladatsor megoldása
PRÓBAÉRTTSÉGI 2004.május TÖRTÉNLM MLT SZINT Írásbeli feladatsor megoldása Általános szaktanári útmutató a történelem írásbeli vizsgafeladatok javításához A dolgozatot a vizsgázó által használt színűtől
TÁMOP- 3.1.4/08/2-2008-0031 A kompetencia alapú oktatás elterjesztéséért Szolnokon projekt. Innováció
Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 22. Tel./Fax.: 56/514-932, 514-933, 411-820, 343-497 szentgyorgyi@szentgyorgyi-szolnok.hu www.szentgyorgyi-szolnok.sulinet.hu TÁMOP- 3.1.4/08/2-2008-0031
HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÉTTANNYELVŰ OSZTÁLYOK TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁHOZ 9. ÉVFOLYAMON
HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÉTTANNYELVŰ OSZTÁLYOK TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁHOZ 9. ÉVFOLYAMON ÓRASZÁM: heti 2 óra, összesen 72 óra FŐ CÉLKITŰZÉSEK: 1. A 10. évfolyam történelem tananyaga könnyebb
Cigány népismeret. (Minden oktatási forma számára) Részletes követelmények a 4. évfolyam végén. (A példákat dőlt betűvel szedtük)
Cigány népismeret (Minden oktatási forma számára) Részletes követelmények a 4. évfolyam végén (A példákat dőlt betűvel szedtük) Tananyag Fejlesztési követelmények Minimális teljesítmény Ajánlott műveltségi
MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22.
MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. 1. A kenyér és cirkusz politika az ókori Rómában Megszerkesztettség, A diák a római szórakoztatás ír, kiemelve azok a politikában betöltött jelentőségét.
HELYI TANTERV FÖLDRAJZ
HELYI TANTERV FÖLDRAJZ 7.-8. OSZTÁLY 2008 FÖLDRAJZ 7-8. évfolyam Célok és feladatok: A Földünk-környezetünk műveltségi terület megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti és társadalmi-gazdasági
9. SZÁMÚ MELLÉKLET A VÁLASZTHATÓ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK ÉS AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖREI
9. SZÁMÚ MELLÉKLET A VÁLASZTHATÓ ÉRETTSÉGI TANTÁRGYAK ÉS AZ ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖREI Érettségi felkészítés: Az iskola a vizsgakövetelmények szerinti teljes körű felkészítési kötelezettséget a következő
Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató
Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004 javítási útmutató 1. Jogalkotók Nevezze meg a körülírt jogalkotó történeti személyiségeket! a) A kiváltságos papi osztály helyzetének megerősítését szolgáló
Célok és feladatok. Általános koncepció
HELYI TANTERV Bibliaismeret -. évfolyam Általános koncepció A bibliaismeret tantárgy tanterve az elsajátítandó ismeretanyagot a () év folyamán koncentrikus körökben dolgozza fel: ugyanazok a témák többször
Történelem érettségi adattár
Történelem érettségi adattár www.diakkapu.hu 2008. augusztus 26. A középkor Tartalom Bevezetı...2 Érettségi témakörök...2 Fogalmak...2 Személyek...4 Kronológia...5 Topográfia...5 Térképek...7 Bevezetı
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM 1 Civilizáció 5-8. évfolyam I. Célja, feladata: Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,
TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Történelem középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 7. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok
2014-15 tanév féléves vizsgakövetelmények
2014-15 tanév féléves vizsgakövetelmények Tanár/tantárgy 9 gólya 10T 11C 11 befogadó 12C Huzsvári Erzsébet magyar Irodalom: minden hónapban egy érvelő esszé elkészítése, havonta egy iskolai dolgozat, havonta
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola
Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Célnyelvi Civilizáció Helyi tanterv 9-2.évfolyam Budapest, 20. május. TARTALOMJEGYZÉK. A tantárgy tanulásának célja 2.. Követelmények. Ellenőrzés,
Tartalom. Bevezető / 7
bevezető Visszaemlékezéseimet írva halottak, halottaim közt bóklásztam. Jó volt őket rövidebb hosszabb ideig magamhoz hívni. Mint hajdanán, most is szeretettel néztek rám. Faggattam volna őket, de a múltba
Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.
Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,
Szeminárium-vezet ő tanár: dr. Hunyadi Attila adjunktus, hunatti@gmail.com
Babes Bolyai Tudományegyetem Történelem Filozófia Kar Történelem szak Egyetemes XX. századi történelem Szemináriumi témák és olvasmányok Szeminárium-vezet ő tanár: dr. Hunyadi Attila adjunktus, hunatti@gmail.com
Állam- és jogtörténet 5. óra. Mit kell tudni a vizsgán:
Mit kell tudni a vizsgán: 1. Tételhez: - korona küldésének közjogi jelentısége - ez lesz késıbbiekben a Szent Korona tan alapja - koronázási szertartás: ordó szerint történik szent olajjal kenik fel az
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
Helyi tanterv Földrajz 5-8. évfolyam Földrajz
Földrajz 250 5 6. évfolyam Fejlesztési feladatok 1. Általános fejlesztési feladatok A Kárpát-medence tájain jellemző természet- és társadalom-földrajzi, környezeti jelenségek, jellegzetes életmódok megismerése
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Fizika
TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA,ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT FIZIKA HELYI TANTERV 7 8. évfolyam SZEGHALOM 2009 CÉLOK ÉS FELADATOK Az általános iskolai fizikatanítás
Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás
Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában
Oktatási Hivatal TÖRTÉNELEM. A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló. Javítási-értékelési útmutató
Oktatási Hivatal A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló TÖRTÉNELEM Javítási-értékelési útmutató OKTV 2013/2014 1. forduló Megoldások A nyílt végű kérdésekre a válaszokat
H I T T A N. 7-8. é v f o l y a m
Hittan H I T T A N 7-8. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével) bemutatjuk, hogy a Krisztus előtti zsidóság
Biológia a 7 8. évfolyama számára A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai
Biológia a 7 8. évfolyama számára A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai Az ember és természet műveltségterület és ezen belül a biológia tantárgy középpontjában a természet és az azt megismerni
HELYI TANTERV ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA
1/4. számú melléklet HELYI TANTERV ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ELŐKÉSZÍTŐ SZAKISKOLA 9-10. ÉVFOLYAM 2 TANTÁRGYI
Összesített Tanterv a 8 osztályos gimnáziumi részhez Fizikából FIZIKA TANTERV 7-8. évfolyam. Készítette: Bülgözdi László és Juhász Róbert
Összesített Tanterv a 8 osztályos gimnáziumi részhez Fizikából FIZIKA TANTERV 7-8 évfolyam Készítette: Bülgözdi László és Juhász Róbert Az alapfokú fizikaoktatás célja Keltse fel a tanulók érdeklődését
A változat (1,5+1,5 óra)
Biológia egészségtan 7 8. évfolyam számára A változat (1,5+1,5 óra) A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai Az ember és természet műveltségterület és ezen belül a biológia tantárgy középpontjában
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK IRODALOM
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK IRODALOM 1. Szerzők és művek 1.1 Életművek Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila 1.2 Egy mű beható ismerete Katona József: Bánk bán
A TÖRTÉNELEMTANÁROK EGYLETE TANKÖNYVELEMZŐ MŰHELYÉNEK AZ OFI TÖRTÉNELMI ATLASZ ÁLTALÁNOS 2016. JÚNIUS KRITIKÁJA
A TÖRTÉNELEMTANÁROK EGYLETE TANKÖNYVELEMZŐ MŰHELYÉNEK KRITIKÁJA AZ OFI TÖRTÉNELMI ATLASZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK ÉS TÖRTÉNELMI ATLASZ KÖZÉPISKOLÁSOKNAK CÍMŰ KÍSÉRLETI KIADVÁNYAIRÓL 2016. JÚNIUS A TÖRTÉNELEMTANÁROK
L OVASSY L ÁSZLÓ G IMNÁZIUM HELYI TANTERV ÉS TANTÁRGYI PROGRAM. Földrajz 2007. Készítette: B EREGINÉ S IMON Á GNES
L OVASSY L ÁSZLÓ G IMNÁZIUM HELYI TANTERV ÉS TANTÁRGYI PROGRAM Földrajz 2007. Készítette: B EREGINÉ S IMON Á GNES Célok és feladatok FÖLDÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK 9-12/13. 9. (előkészítő) évfolyam A természetismeret
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Tánc és dráma /modul tantárgy/
Tánc és dráma /modul tantárgy/ 5-6. évfolyam TÁNC ÉS DRÁMA 5-6. ÉVFOLYAM 1 BEVEZETŐ Tánc és dráma választható modul tantárgy 5-6. évfolyam A dráma és tánc tanítása komplex pedagógiai munka, mely a különféle
Biológia 7 8. évfolyam számára
Biológia 7 8. évfolyam számára A változat (A kiadó honlapjáról letölthető az ajánlás 2+1 órás változata is) A biológia tantárgy tanításának céljai és feladatai Az ember és természet műveltségterület és
HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam
HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam I. BEVEZETÉS A tananyag tartalma olyan tudományosan megalapozott, korszerű, alapvető kémiai ismereteket foglal magában, amelyek segítségével a tanulók egyrészt megértik
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA
TÖRTÉNELEM PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. Január 19. EMELT SZINTŰ PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA Név Tanárok neve Pontszám 2013. Január 19. I. Időtartam: 90 perc STUDIUM GENERALE TÖRTÉNELEM SZEKCIÓ - 2-2013.01.19.
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: -Ismeri a történelem tantárgy, valamint az ember és társadalom műveltségterület tanításának céljait, feladatait,
Természetismeret. 5-6. évfolyam. tantárgy 2013.
Természetismeret tantárgy 5-6. évfolyam 2013. Bevezetés A természetismeret tantárgy Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által összeállított tanterve a természetismeret kerettantervével szerves egységet
Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. A változat
Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. T Ö R T É N E L E M 9. é v f o l y a m A változat Az iskola bélyegzője: Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy
EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR (I.) MEGOLDÁSI ÉS ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
L SZŰ ÍRSBL FLADASR (.) GLDS ÉS ÉRÉLÉS ÚUAÓ. gyszerű, rövid választ igénylő feladatok. FLADA a) szónok b) filozófus c) történetíró d) történetíró (elemenként 0,5 pont; összesen 2) 2. FLADA a) D b) B c)
A halálhoz kötődő szokások, hagyományok
A halálhoz kötődő szokások, hagyományok A cigányok hisznek a túlvilági létben Erősen Istenhívők Ha egy fiatal lány hal meg úgy hiszik magával visz egy idősebbet Ha a fiatal lány meghalt és el volt jegyezve
Fajvédelemtől a nemzeti demokráciáig Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai tervei a trianoni Magyarország megújulására (1918-1932)
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Kiss József Fajvédelemtől a nemzeti demokráciáig Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai tervei a trianoni Magyarország megújulására (1918-1932) DE Bölcsészettudományi Kar 2007 Bajcsy-Zsilinszky
7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet
7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi
javítóvizsga tételek tanév
javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia
1. A keresztrejtvény az ókori Hellász és Róma történelmével kapcsolatos.
1. A keresztrejtvény az ókori Hellász és Róma történelmével kapcsolatos. a) b) c) d) 1 e) f) g) ) i) j) k) l) m) n) 1/A. Töltse ki a keresztrejtvényt! (Elemenként 0,5 pont) a) Itt győzték le Kr. e. 202-ben
I. Általános információk az elıadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról
Babeş Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár Kar Történelem és Filozófia Egyetemi év: 2008-2009 Félév 2. I. Általános információk az elıadásokról, szemináriumokról, szak- vagy laborgyakorlatokról Tantárgy neve:
HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy
Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy 2-2 - 1-0 óraszámokra Készítette: Nagy János munkaközösség-vezető Ellenőrizte: