NYELV ÉS BE SZÉD MINT A KARTEZ IÁNUS EM BER DIF FER EN TIA SPECI FI CA- JA

Átírás

1 Dékány And rás NYELV ÉS BE SZÉD MINT A KARTEZ IÁNUS EM BER DIF FER EN TIA SPECI FI CA- JA (Ap ró meg jegy zé sek egy is mert descartes -i szö veg hely néhány idé ze té hez ) Elsô idézet: azok, akik tud ják, hogy az em be rek ügyes sé ge mi lyen au to ma tá kat, va gyis önmozgó gépeket tud alkotni... az állati testet gépnek fogják tekinteni 1 Újabban ez a mondat mindenképpen a gyakrabban idézettek közé tartozik, mint olyan, amely, úgymond, a francia racionalista filozóf u s elvetemül ts ég é n ek il lu s z t r á l á s á r a s zol g ál. H o g y an? Descartes az állatokat, melyek ugyanúgy érzô lények, mint mi, úgyanúgy kíméletre szorulnak, mint mi (kö vet ke zés képp ugyan olyan jo ga ik is van nak, mint ne künk) egy sze rû gé pek nek te kin ti? Sokan már e jellegzetesen kora újkori felfogásba a természeti környezet olyan fokú megvetését vé lik be le lát ni, melynek pusztító következményeit termé sze ti ka taszt ró fák, kör nye zet szen nye - zé si károk stb. for má já ban mind nyá jan jól is mer jük. Csak hogy Descartes fel fo gá sát nem le het vádolni, még kevésbé felelôssé tenni ezekért a gyakorlati következményekért. Az ô álláspontja ugyan is mindigvégig megôrzi tisztán ismeretelméleti jellegét, és már csak azért is in kább kri ti ka i- nak mintsem pozitivista-manipulatívnak kell nevezni, mivel szüntelenül az emberi megismerés és ügyes ség il le tékességi körének pontos meghatározására tö rek szik. Ér de kes mó don az ál lati test esetében az emberi ügyesség lát szó lag csak men nyi sé gi kor lá tokba, nem pe dig leküzdhetetlen elvi nehézségekbe ütközik. Leg alább is ez de rül k i ab ból a fen ti, el sô Descartes-idézetünket kiegészítô folytatásból, amely a valódi (tehát Isten által teremtett) állatok és a z em be rek által fel talált gépek öss zehasonlítására vonat ko zik. Ek kor ug yan is nyil ván va ló vá válik, hogy, no ha az állatitest, Második idézet: amely, mint Isten kezének mûve, hasonlíthatatlanul jobban van elrendezve és sokkal cso dá la to sabb mozgásokat végez, mint akármelyik, ame lyet az em be rek fel ta lál hat nak, még is, leg fel jebb c sak a felha s znált anyag i alkotóré s zek ( c son tok, iz mok, ide gek, ar té r i ák, vé nák, és minden egyéb rész) gazdagsága, bonyolultsága stb. (tehát csupán mennyiségi paraméterek) te k in te té b en, nem pedig minôség i vonatkoz á sban ( tehát a me cha ni k a el ve i b en ) kü lön bö zik a z em ber tech ni kai alkotá saitól. Vé ge ze tül e fel té telezet t elvi folytonoss ágból ( lényegé ben a me cha ni k a eg ye te mes sé gé bôl ) következik, hogy Harmadik idézet: ha vol ná nak olyan gé pek, ame lyek egy ma jom vagy más ok ta lan ál lat szerveivel és külsô alakjával bírnának, semmiképp sem tudnók felismerni, hogy nem egyeznek meg mindenben ezekkel az oktalan állatokkal. 1 Va la men nyi itt kö zölt idé zet az aláb bi hely rôl szár ma zik: René Descartes: Ér te ke zés a mód szer rôl (Szemere Sa mu fordítását átdolgozta, a kötetet szerkesztette és a jegyzeteket összeállította: Boros Gábor) Ikon Kiadó (Ma tú ra Bölcselet), Budapest, o. 103

2 Továb bá, jól le het a mechanika törvényeinek mindenható sá ga, va la mint az ál la ti és az em be ri szer ve zet külsô-belsô hasonlósága alapján az emberi ügyesség joggal merészkedhet arra a vállalkozásra, hogy az ál lat gé pek után ún. em ber gé pe ket is ké szít sen, ám de Descartes még is óva int ben nün ket attól, hog y eze ket a testünkhöz ha sonlító és c selekvé se in ket után zó ön moz gó gé pe ket ig a zi embereknek tekintsük. Két jó oka is van erre, s tulajdonképpen ezekre a szempontokra szeretném itt a figyelmet felhívni. Az egyik az, hogy Negyedik idézet: ezek a gépek sohasem tudnának szavakat vagy más jeleket használni és úgy össze kap csol ni, ahogyan mi teszszük, ti. hogy gon do la ta in kat kö zöl jük má sok kal. Elô ször is te hát az em ber nek gon do la tai van nak, de ami még en nél is fon to sabb: úgy tud ja a sza va kat össze kap c sol ni eg ymással, hog y ezek a gondolatok má sok kal is kö zöl he tô vé vál nak. S ez zel vé get ér a mechanizmus mindent átfogó, egyetemes uralma (persze a mechanizmust itt is abban a karteziánus értelemben véve, hogy elvei a dolgok megértésének, ill. magyarázatának elvei, nem pedig a va ló sá got tény legesen átható és mozg ató, tárg yias sá go kat te rem tô erôk). Most vá lik c sak kü lön ember és természet. A mechanika ugyanis nem ismer olyan mozgástörvényeket, melyek alapján a gon do lat köz lés hez szükséges mozg á sok leír hatók vol ná nak. A me cha ni ka mint el mé let tör vé nyei, me lyek a mes ter sé ge sen, va gyis az em be ri ügyes ség ál tal, vagy ter mé sze ti úton (az az Is ten ál tal) létrehozott emberi test mozgásait irányítják, legfeljebb csak arra képesek, hogy az elôre kigondolt és meg ter ve zet t emberi reakciók utánzatait szabályoz zák ( ha az au to ma tát eg yik he lyen érin tik, azt kér de zi, mit akar nak tô le; ha más he lyen érin tik, ki a bál, hogy fáj ne ki ), de ar ra már nem, hogy az in statu nascen di emberi cselekvések meg felelô elmé le ti ma gya rá za tát nyújt sák. A je len va ló va lóságos ember egyetlen folyamatos cselekvésmódja ugyanis egyedül gondolatai megértetésében áll, s e sa já tos moz gás ma gya rá za tá hoz töb bé már nem ele gen dô az em be ri test szer vei (me cha ni kai) elren de zé sé nek és a belôle következô ( ug yanc sak me cha ni kai ) moz g á sok is me re te. It t olyan új ( s per sze eg yál ta lá ban nem mechanikai) mag yarázó elvre van szük ség, mely nek lé nye gét a Descar tes által ép pen most feltár t ( noha néven nem nevezet t) sa já tos ság, va g yis az em ber tár sa dal mi sá g a alkotja. Ebbôl következôen a pusztán mesterséges, vagy pusztán természeti, de mindenképpen gépszerû embernél nem tudjuk elképzelni, folytatja Descartes, hogy Ötödik idézet: a szavakat különbözô módon elrendezze, s ezáltal értelmesen tudjon felelni arra, amit jelenlétében mondanak, amint ezt a legtompaeszûbb emberek is meg tudják tenni. A z em b er eme megkülönb öztetô s ajátoss ág ár a, differentia specificájára ha ma ro s an még vis s z a- térünk. A má sik tulajdonság viszont, amely az embert az ôt után zó au to ma tá tól meg kü lön bözte ti, egye te mes cse lek vé si ké pes sé gé ben rej lik. Rög tön le kell azon ban szö gez nünk, hogy ez a s ok ol da lú re a g á lási kép ess ég a zált al v álik lehets éges s é, hog y hir te len f el f e de z zük : a s a já to s an em be ri cse lek vések minden más mozgástól eltérô en tu da to sak, az az be lül rôl (vagy ha úgy tets zik : f e lül rôl, a z és z ált al ) ir ány ított ak. A z emb erküls e jû ön moz gó gé pek nél el kép zel he tô ug y an, mond ja Descartes, hogy Hatodik idézet: né hány dol got épp olyan jól vagy ta lán még job ban csi nál ná nak, mint akár melyikünk, de okvetlenül csôdöt mondanának másokban; ebbôl pedig megtudnánk, hogy nem tuda to san cse lekszenek, hanem csak szerveik elren de zé sé nél fog va. Ám ez a szervek elrendezésétôl függô mechanikus mozgás Descartes-nál nem értékítéletet jelent, ha nem c sak eg y f aj ta ter je del mi kor lá to zást, mint aho g yan a kö vet ke zô idé zet bôl ki de rül : 104

3 Hetedik idézet: Míg ugyan is az ész egye te mes esz köz, amely min den eset ben fel ta lál ja ma gát, addig ezeknek a szerveknek minden különös tevékenység számára különös berendezésre van szük sé gük; en nél fogva erkölcsileg lehetetlen, hog y annyifé le be ren de zés le g yen eg y gép ben, hog y az élet minden helyzetében úgy tudjon cselekedni, mint mi tudunk értelmünk segítségével. Ebben a kontextusban tehát az ész olyan magasabbrendû mechanizmust képvisel, mely nagyobb számú (sôt, elvileg minden!) esetben képes jobban mûködni, mint a fi zi kai me cha niz mus. De ha ész, mint eg ye te mes eszköz, mint összehasonlíthatatlanul fino mabb és so kol da lúbb mû kö dés, olyan tökéletességi fokon áll minden elképzelhetô mechanizmushoz képest, hogy mozgását nem tudja ér dem ben sem mi fé le külsô körülmény sem korlátozni, akkor ki csú szik az em be rek üg yes sé ge alól is, azaz nem leszünk képesek hatni rá vagy éppen mesterségesen létrehozni. Mindebbôl ismételten azt a tanulságot kell levonnunk, hogy az ember és az állat közötti különb ség nem tes ti szerveik számában vag y mûködé sük bo nyo lult sá g á ban, ha nem eg yes- eg ye dül ab ban a tény ben rej lik, hogy az em ber nek gon do la tai van nak és eze ket köz li. Az em ber ese té ben tehát szükségképpen véget kell érnie minden mechanikai gép-metaforának, egyrészt azért, mert az ész, mint eg yetemes eszköz sajátos hatásmódja fizikai ki fe je zé sek kel tar tal mi lag igen ne he zen jel le mez he tô és c sak nag yon nag y általánosságban írható le ( min den eset ben fel ta lál ja ma g át ), másrészt azért, mert az élet fogalma is (melynek minden helyzetében értelmünk segítségével cse lek szünk ) meg le he tô sen pon tat lan. Ma gya rán szól va Descartes -nak va la mi lyen for má ban kísérletet kell tennie az ember társadalmiságának meghatározására, melynek során mivel itt nem használhat tisztán fizikai vag y mechanikai kategóriákat megint c sak az ál ta la el sô ként em lí tet t szemponthoz tér vissza. Azt mondja: Nyol ca dik idé zet: na gyon fi gye lem re mél tó, hogy nincs az a tom pa eszû és os to ba em ber, még a té b o lyo dott ak at s em véve k i, ak i ne tudna külön b ö zô s z a v a k at úg y ös s ze il les z te ni és belôlük olyan beszédet szerkeszteni, hogy ezzel gondolatait meg tudja értetni másokkal. Ellenben nincsen más olyan lény, bármily tökéletes és szerencsés képességû is, amely hasonlóra képes volna. A gondolatmenet a továbbiakban azon a vonalon fut, hogy a beszéd, a gondolatok közlésének képessége nem a hangképzô szervek meglététôl vagy hiányától függ. Vannak ugyanis állatok (Descartes a szarkát és a papagájt említi), melyek rendelkeznek ilyen szervekkel, sôt, szavak kiejtésére is képe sek, még sem be szél nek, va g yis nem ad ják ta nú jel ét an nak, hog y be szé dük mö göt t gon do la tok is vannak. Ugyanakkor a beszélôszervektôl megfosztott született süketnémák mégis beszélnek a maguk módján, ami Descartes-nál azt jelenti, hogy gondolataikat az általuk kitalált jelekkel próbálják más emberekkel közölni. A nyelvhasználat tehát egyedül az emberiség sajátja, de Descartes nem fog lal ko zik az zal, hog y kialakulásának szükségletét mé lyeb ben is meg viz s g ál ja. Fel fo g á sa íg y an nyi ban ma rad meg arisztoteliánusnak, hogy felismerését ki zá ró lag az ál la ti és az em be ri lé lek különb sé gé nek meghatározására használja. A különbséget eg yéb ként egé szen az óko ri min ták alap ján állapítja meg, amikor az iménti gondolatmenetbôl ezt a tanulságot vonja le: Kilencedik idézet: ez pe dig nem azt bi zo nyít ja csu pán, hogy az ál la tok nak ke ve sebb eszük van, mint az embereknek, hanem azt, hogy egyáltalán nincs eszük. Descartes e fontos következtetést az alábbi, kissé skolasztikus színezetû okoskodással próbálja még nyomatékosabbá tenni. Minthogy a beszéd nem igényel túlságosan sok észt, s mivel a beszédhango kat hasz ná ló kü lönbözô állatfajokon belül elképzelhetôk kü lö nö sen fej lett pél dá nyok is, ezért 105

4 Tizedik idézet: nem hihetô, hogy egy majom vagy egy papagáj, amely fajának legtökéletesebb pél dá nya, ne tudná ebben elérni a legostobább vag y leg alább is eg y za var t el mé jû g yer me ket, ha az állatok lelke nem volna a mienktôl teljesen különbözô természetû. Erre a pont ra el jutvamártökéletesentisztánlátjuk, hog y a z állatok a zér t nem tud nak más képp, mint mechanikailag viselkedni, mert nincsenek gondolataik, melyeket egymással közölhetnének. Descartes tehát azért tiltakozik azellen, hogy az emberi szavakat azonosnak tekintsék bizonyos természetes mozdulatokkal, melyek indulatokat fejeznek ki, mert miközben a mechanikai mozgásmódot a gépek éppúgy képesek utánozni, mint az állatok, addig a nem mechanikai lényegû szavakkal ez nem le het sé ges. Ug yanez vonatkozik a beszédre. Ha a be széd me cha ni kai ter mé sze tû len ne, ak kor elôbb vagy utóbb érthetôvé vált volna szá munkra az ál la tok nyel ve, az az, mint hogy Tizenegyedik idézet: több olyan szer vük van, amely meg fe lel a mi énk nek, épp úgy meg tud nák értetni magukat velünk, mint a hozzájuk hasonlókkal. Mi vel azon ban nem ez a hely zet, ezért új ból azt a kö vet kez te tést kell le von nunk, hogy az ész használaton múlik minden. Az állatok viszont véglegesen ki vannak ebbôl rekesztve. Az sem bizonyíték ezzel szem ben, hogy egyes állatok az embernél nagyobb ügyes sé get mu tat nak bi zo nyos te vé kenysé gek ben. Azért nem, mert sok más ban vi szont nem ügye seb bek, s eb bôl ar ra kö vet kez te tünk, hogy nem a több eszük az oka, ha bi zo nyos dol gok ban fe lül múl nak ben nün ket. Sôt. Tizenkettedik idézet: Ez in kább azt bi zo nyít ja, hogy nincs eszük, s hogy a ter mé szet mû kö dik ben nük szer ve ik berendezése szerint. Összegezve tehát: elképzelhetô, és nem áll ellentétben az eddig mondottakkal, hogy az állatok egyegy spe ci á lis te rületen ügyesebbnek bizonyuljanak ná lunk, mint aho gyan a me cha ni kai óra is, Tizenharmadik idézet: amely csak kerekekbôl és ru gók ból áll, sok kal pon to sab ban tud ja számol ni az órá kat és mér ni az idôt, mint mi min den okos sá gunk kal. Ez azon ban még sem vál toz tat azon az alap ve tô és Descartes ál tal több ször is hang sú lyo zott tényen, hogy az ember azért áll mindenekelôtt valamennyi mechanikai törvényszerûség felett (de legalábbis rajtuk kívül), mert az eszes lélek Tizennegyedik idézet: semmiképp sem származtatható az anyag természetébôl, mint a többi dolog [ ] hanem külön kellett megteremtetnie. S ezzel szerencsésen megérkeztünk a karteziánus felfogás legnehezebb részéhez. Descartes ugyanis egyrészt nagyon helyesen azt követeli, hogy a lélek Tizenötödik idézet: ne úgy legyen belehelyezve a testbe, mint kormányos a hajójába, talán csak azért, hogy ennek tagjait mozgassa, hanem szorosabban kell vele összekapcsolódnia és egyesülnie, hogy ezenkívül a miénkhez hasonló érzelmei és vágyai lehessenek, s így igazi embert alkothasson. Más rész t vi szont jóllehet feladni látszik eddigi, konzek ven sen c sak is me ret el mé le ti ál lás pont ját (mely nem írja elô a gondolatok szükségszerû beavatkozását vagy megvalósulását a külsô valóságban) 106

5 egy gyakorlatibb felfogás érdekében mégiscsak adósunk marad a test és lélek konkrét összekapc so ló dá sá nak kimerítô és részletes leírásával. Ehelyet t be kell ér nünk az zal, hog y új fent el mél ked ve az ál la ti és em be ri lélek különbségérôl, ízelítôt kapunk a lélek hal ha tat lan sá gá nak descartes -i vál toza tá ból. Esze rint most már rendelkezünk kellô számú érvvel an nak be lá tá sá hoz, hogy Tizenhatodik idézet: lel künk egé szen füg get len a test tôl, s en nél fog va nem is hal meg ve le együtt. Minthogy pedig nem látunk más okokat, amelyek a lelket megsemmisíthetnék, azért természetesen jutunk ahhoz a belátáshoz, hogy a lélek halhatatlan. Aki te hát a lé lek halha tatlanságának kérdésében Descar tes-tól bo nyo lult eszka toló giai fej te ge té se ket vár t vol na, az most sú lyosan csalódni lesz kénytelen. Tisztán tar tal mi szem pont ból ug yan is mind ös sze annyi állapítható meg, hogy a testi mechanizmus (mindegy, hogy milyen okok miatt bekövetkezett) megszûnése nem gyakorol, de elvileg sem gyakorolhat semmiféle hatást az egyes ember lelkének minden testiségtôl független mûködésére. A halhatatlanság viszont, a mi értelmezésünk szerint leg alább is, egy faj ta értékítélet, melynek kiérdemléséhez bizo nyá ra szük ség len ne egy és más do logra, így pédául konkrét tettekre. Ennek taglalása helyett azonban csupán arra a sovány tanulságra bukkanunk Descartes-nál, hogy a gyenge szellemek azért tántorodnak el az erény egyenes útjától, mert az állatok lelkét ugyanolyan természetûnek vélik, mint a miénket, s így azt hiszik, Tizenhetedik idézet: sem mi tôl sem kell fél nünk és sem mit sem sza bad re mél nünk az élet után, csak úgy nem, mint ha le gyek vagy han gyák vol nánk. Ám ha azt sze ret nénk meg tu da kol ni, hogy tény le ge sen mi az, ami tôl fél nünk kell, s mi az, amit csakug yan re mél he tünk az életünk elmúlása után, akkor legfeljebb csak ar ra em lé kez he tünk vis sza, amit Descartes ko ráb ban mon dott, ti. hogy mint min den em ber nek, úgy ne künk is vol tak gon do la ta ink, és hogy megpróbáltuk ezeket másokkal is megértetni. 107