Drón a szénakazalban, avagy egy földmérő földet lát közelről. (Kevésbé tudományos történet.) Szabó József GeoNet 2000 Kft.
|
|
- Gyöngyi Takács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Drón a szénakazalban, avagy egy földmérő földet lát közelről. (Kevésbé tudományos történet.)
2 A földművelés és én, avagy mit keresek én a mezőgazdaságban? Földműves családból származom, ennek ellenére nem igazán érdekelt a földművelés (szerintem vagyunk így egy páran), ebből fakadóan, amikor lett volna lehetőség - a kárpótlás során- nem kárpótlási jegyeket vettem, hanem geodéziai eszközöket, (terepjáró, GPS, műszerek, számítógépek). Ez lehetett életem egyik baklövése??
3 A szeszfőzde Később ingatlan spekulációs célból (jó lesz az még valamire) vettem egy üzemi területet, egy 400 m2-es csarnokot (volt lakatosüzem) és egy 300 m2 volt varroda épületet ben a varroda épületből alakítottam ki az Aranyos Pálinkagyár lepárló üzemet (szeszfőzdét) a helyi igények kielégítése és újabb anyagi haszonszerzés céljából.
4 Az örökség.. Édesapámtól örököltem néhány ha szántót, amiből 2 ha-t elcseréltem a volt Lenin Tsz által körül telepített Kieffer körte ültetvényre annak érdekében, hogy a szeszfőzde szezonális működését kicsit meghosszabbítsam a kereskedelmi pálinkafőzéssel.
5 Hogyan keveredtem a mezőgazdászok közé? Az örökléshez még nem, de a cseréhez már kellett mezőgazdasági végzettség, így aranykalászos gazda lettem 2016-ban és mint őstermelő művelem a körte ültetvényt, ami igen lerobbant állapotban volt, az első év a kitakarításával telt el, de már ezt is meghálálta 400 q körte terméssel ben a februári tartós fagy elintézte az összes termést évben 600 q körte termett. A 2018-as szép termés ellenére is belátható, hogy nem az a birtokméret, ami az ideális, de a célnak ( a szeszfőzde ellátása) megfelel.
6 Gépek.. Vontató Munkagépek
7 De hol a drón? 2008 óta építek drónokat, és foglalkozom a drónokkal végzett térképezéssel. A mezőgazdasági hasznosításuk a 2014 évben került a látóterembe. Manapság drónok építésével már nem foglalkozom, mert a gyári berendezések olcsóbbak és használhatóbbak, de kisebb átalakításokat néha ezeken is végzek. (kamera csere, hatótávnövelés stb.) Régóta keresem azt a berendezést, ami a megfelelő repülési teljesítménye mellett könnyen kezelhető, kevés alkatrészből áll és sérülés esetén olcsón pótolható.
8 Olcsó, de használható eszközök? Mindegy mi viszi fel a kamerát, csak hozza is vissza épségben. Nagyobb területet ( ha) is be tudjon repülni Lehessen hatótávot növelni Kevés, könnyen beszerezhető alkatrészekből álljon Rendelkezzen repülést segítő berendezésekkel A megoldás
9 1 FHD kamera 2 géptörzs 3 integrált vezérlő 4 akkumulátor 5 Mapir kamera 6 szárnyak 7 szervók 8 motor és légcsavar 9 kabin tető 10 távirányító 11 tablet 12 Wifi antennák a géptörzsben Tehát kevés alkatrészből, kb Eft és készen áll a feladatra.
10 Alap tulajdonságok Könnyű 1.1 kg (extrudált polipropilén EPP hab és szénszálas cső) 1280 kv motor, (benne az ultrahangos magasságmérő, és az optikai áramlás érzékelő, 1 akkumulátor, kábelek A szervók a testben rejtve, a pitot cső a gép tetején (gumi nem törik) C.H.U.C.K vezérlő: benne az ultrahangos magasságmérő, és az optikai áramlás érzékelő, légsebesség érzékelő, GNSS vevő: GPS + GLONASS, 3-tengelyes giroszkóp, 3 tengelyes gyorsulásmérő Dual Core A9 processzor Belső flash memória: 32 GB a log fájloknak és a videó és képfelvételeknek Jól paraméterezett szoftver (LINUX alapú, nyílt forráskódú), minden egyben a telemetria, a GNSS vevő, és a video átvitel is. Beépített FHD videokamera (ez a gyenge pontja) Automatikus fel és leszállás, 2 km a távirányító hatótávolsága,rth funkció, automatikus útvonal repülés 10 m/sec (36 km/óra) sebességű repülés lehetősége. (fényképezéshez ideális) Gyári akkumulátorral a repülési idő kb 45 perc ( szélcsendes, normál időjárási viszonyok mellett) Bővíthetőség Hatótáv növelés 4G/LTE modem segítségével, korlátlan távolságra a lefedettség függvényében. Akkumulátor kapacitás növelés, kb. 2 óra repülési idő. PPK rendszer telepítése a Mapir Ublox GNSS helyett.
11 Hogyan használom? Mapir Survey 3 RGN kamerával, 1 gyári akkumulátorral ha terület légifényképezése Képillesztés, ortofotó generálás WebODM szoftverrel (19 Eft) Képelemzés, képfeldolgozás QGIS szoftverrel (ingyenes)
12 Mik a lehetséges alternatívák? Repülőeszköz DJI sorozat sensefly ebee Repülésvezérlés, feldolgozás Pix4d fields Agisoft Photoscan Felhő alapú feldolgozás és elemzés Drone Deploy Pix4d Cloud AgronMapper (magyar!)
13 Mi a felhő alapú adatfeldolgozás és elemzés hátránya? Az okos vontatók, célgépek, munkagépek online kapcsolatban vannak a gyártó szerverével, folyamatosan, percenként több ezer adatot továbbítanak a fogadó eszközökre a gépek állapotáról, a talajszerkezetről, nedvességtartalmáról, a sofőr mentális állapotáról stb.. A felhő alapú feldolgozó szoftverek arra vállalnak garanciát, hogy a felhasználóik által feltöltött adatokat nem adják tovább harmadik személynek, szervezetnek, de az adatokból levonható következtetésekről nem esik szó. A gazdáknak különböző inputanyag és növényvédőszer gyártók felhő alapú agrár management szoftvereket kínálnak ingyenesen, vagy nagyon olcsón, ahol ők a tanácsadásért cserébe feltöltik a gazdálkodási adataikat, hol, milyen talajon, milyen vetőmagból, milyen gépekkel, vegyszerekkel, milyen hozammal, milyen rezsivel termeltek. Már a termés betakarítása, piacra kerülése előtt olyan információkat szolgáltatnak ismeretlen tulajdonosú szervezeteknek, amiből nagy magabiztossággal meghatározható a várható hozam, minőség, ezáltal könnyedén alakítható a felvásárlási ár, a vegyszerek, műtrágyák, gépek ára. Biztos jó ötlet kiadni minden adatot?
14 Mi lehet a megoldás? A külföldi gyártmányú és üzemeltetésű rendszerekkel egyenértékű, ingyenesen használható, országos lefedettségű Nemzeti agrár management szoftver Agrárgazdasági folyamatos fejlesztése, ami tartalmazza Kamara a termőföldekkel kapcsolatos a valamennyi idősoros elektronikus adatot, légifotót, űrfelvételeket, talajtani, meteorológiai információt, valamint a gazdák és eszközeik által feltöltött információkat. legmegfelelőbb szervezet ennek Olyan interfész készlet, ami képes továbbítani és fogadni a sokféle gyártmányú eszközök által szolgáltatott információkat. (eszköz és szoftver) létrehozására és üzemeltetésére Folyamatos központi adatgyűjtés és automatikus adatfeldolgozás, adatelemzés, a jogosultaknak (gazdáknak) online 24 órás adatszolgáltatás mobil eszközökre is. mert a gazdák finanszírozzák, Agrár- adatvédelmi jogszabály (meredeknek tűnik?) de EU-s és állami hozzájárulás is szükséges Erre a szoftverre épülő központi finanszírozású, magasan képzett, és fizetett tanácsadó hálózat, amely rapid elérésű és reagálású munkatársak alkalmazásával segíti a gazdálkodókat. a kialakításához és üzemeltetéséhez. A gazdák folyamatos online képzése e-learning oktatóanyagokkal, bemutatókkal.
15 Köszönöm a figyelmet!
VTOL UAV. Moduláris fedélzeti elektronika fejlesztése pilóta nélküli repülőgépek számára. Árvai László, Doktorandusz, ZMNE ÁRVAI LÁSZLÓ, ZMNE
Moduláris fedélzeti elektronika fejlesztése pilóta nélküli repülőgépek számára Árvai László, Doktorandusz, ZMNE Tartalom Fejezet Témakör 1. Fedélzeti elektronika tulajdonságai 2. Modularitás 3. Funkcionális
IoT alapú mezőgazdasági adatgyűjtő prototípus fejlesztési tapasztalatok
IoT alapú mezőgazdasági adatgyűjtő prototípus fejlesztési tapasztalatok 2016.05.19. Szilágyi Róbert Tóth Mihály Debreceni Egyetem Az IoT Eszközök és más fizikai objektumok elektronikával, vezérléssel,
Hőkamerás drónok alkalmazása az épületfelmérésben
Official reseller Hőkamerás drónok alkalmazása az épületfelmérésben Weszelovits Gergő GLT Scan&Plan Kft. www.gltscan.hu www.gltdrone.com 3D felmérések drónnal és lézerszkennerrel Röviden a GLT Scan&Plan-ről
Kis magyar drónhatározó
Kis magyar drónhatározó GISopen, Székesfehérvár, 2015 2 www.geodrone.hu Három pécsi vállalkozás összefogása 3 UAV, UAS, drón? Drón: pilóta nélküli repülő szerkezet, amely betáplált program és paraméterek
GNSS csemegék GIS-hez és máshoz. www.geomentor.hu
GNSS csemegék GIS-hez és máshoz Nem trendeket követ, hanem korlátokat feszeget és új utakat keres. Dr. Ashjaee Javad 29 éve a GPS/GNSS technológia élvonalában tevékenykedik, a legtöbb meghatározó technológiai
A roma közösségekben dolgozó védőnők munkafeltételeinek javítása című projekt OKTATÁSI ANYAG
A roma közösségekben dolgozó védőnők munkafeltételeinek javítása című projekt OKTATÁSI ANYAG Bevezetés Eszköz beüzemelése, alapvető karbantartása Alapvető, általános használathoz szükséges alapismeretek
GNSS, Android OS és Felhő
GIS Open 2017 2017.04.11.-13. Székesfehérvár GNSS, Android OS és Felhő Pap Krisztián GPSCOM Kft A kis zöld robot és más Op.rendszerek A régóta fennálló mobil Operációs rendszerek ideje lassan lejár. Az
Lenovo Ideapad YOGA M1001BHV (80M1001BHV)
Lenovo Ideapad YOGA 300 80M1001BHV (80M1001BHV) Bruttó ár: 0 Ft Termékcsalád: YOGA Termékvonal: Lenovo 2 az 1-ben Hibrid Notebook Termékvonal2: 2 az 1-ben Hibrid Notebook Processzor: Intel Celeron Processzor
MA-AgroGPS Teljeskörű megoldás minden gazdálkodó számára
Multi Alarm Zrt. MA-AgroGPS Teljeskörű megoldás minden gazdálkodó számára MA-AgroGPS Teljeskörű megoldás minden gazdálkodó számára Az MA-AgroGPS a gazdálkodók igényei alapján kidolgozott, GPS járműkövetelésen
VTOL UAV. Inerciális mérőrendszer kiválasztása vezetőnélküli repülőeszközök számára. Árvai László, Doktorandusz, ZMNE
Inerciális mérőrendszer kiválasztása vezetőnélküli repülőeszközök számára Árvai László, Doktorandusz, ZMNE Tartalom Fejezet Témakör 1. Vezető nélküli repülőeszközök 2. Inerciális mérőrendszerek feladata
MAVIC 2 ENTERPRISE Dual
MAVIC 2 ENTERPRISE Dual Rövid használati útmutató v1.0 1 Drón A DJI MAVIC 2 Enterprise Dual minden irányban érzékelő vizuális rendszert és infravörös érzékelő rendszereket* alkalmaz, valamint teljesen
Agfiniti - A helyspecifikus növénytermesztés felhő alapú támogatása
Agfiniti - A helyspecifikus növénytermesztés felhő alapú támogatása Szabó Kornél mezőgazdasági mérnök Milyen problémáknak nézünk ma elébe a mezőgazdaságban? 1. Fizetőképes kereslet nő, kőolaj drágul,
A GNSS Szolgáltató Központ 2009-ben www.gnssnet.hu. Galambos István FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium
A GNSS Szolgáltató Központ 2009-ben www.gnssnet.hu Galambos István FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium Tartalom: A FÖMI GNSSnet.hu hálózata 2008 év végén Modernizáció a hálózatban 2009-ben A szolgáltatások
Valami van a levegőben
Valami van a levegőben Továbbképzés, Székesfehérvár, 2015 2 www.geodrone.hu Három pécsi vállalkozás összefogása 3 UAV, UAS, drón? Drón: pilóta nélküli repülő szerkezet, amely betáplált program és paraméterek
Van képünk hozzá, avagy képalkotás a geomatikában
Van képünk hozzá, avagy képalkotás a geomatikában GIS Open 2009 2009. március 19. Stenzel Sándor www.navicom.hu Geodéziai divízió: Bartha Csaba Stenzel Sándor Krátky Zsolt 2040 Budaörs, Lévai u. 27. www.navicom.hu
GNSSnet.hu. Akár cm-es pontosságú műholdas helymeghatározás bárhol az országban. Földmérési és Távérzékelési Intézet GNSS Szolgáltató Központ
Akár cm-es pontosságú műholdas helymeghatározás bárhol az országban Földmérési és Távérzékelési Intézet GNSS Szolgáltató Központ Precíziós mezőgazdálkodás Automatikus munkagépvezérlés cm-es pontossággal
Felhőalkalmazások a. könyvvizsgálatban
Felhőalkalmazások a könyvvizsgálatban Bevezetés cloud computing google keresés Nagyjából 247 000 000 találat (0,39 másodperc) Felhő alapú szolgáltatások jellemzője: bárhonnan (ahol Internet elérés biztosított),
UAV felmérés tapasztalatai
Mérnökgeodézia Konferencia 2018. UAV felmérés tapasztalatai Multikopteres térképezés kis méretű munkaterületeken Felmérések pontossága, megbízhatósága Budapest, 2018. 10. 27. Lennert József - Lehoczky
Helyünk a térinformatikában GIS OPEN - 2014
Helyünk a térinformatikában GIS OPEN - 2014 Pallos Péter Termékek & Megoldások Zeno Connect Zeno SDK Zeno 10 /15 with 3,5G CS25 with LRBT Leica GIS A közelmúlt fejlesztései Zeno 10 /15 GG02plus CS25 Zeno
A háromlépcsős megoldás. GeoMentor Kft Biztos háttér földmérőknek
A háromlépcsős megoldás GeoMentor Kft Biztos háttér földmérőknek Biztos háttér Értékesítés Fejlett műszertechnológia (GNSS) Tanácsadás Felhasználó támogatás korszerűen (web) Műszer specifikus: Sokkia &
Wi - Fi hálózatok mérése (?) Tóth Tibor
Wi - Fi hálózatok mérése (?) Tóth Tibor 2020-ra várhatóan a globális internet forgalom 95-szöröse lesz a 2005-ben mért forgalom mennyiségének a teljes IP forgalom 71 százalékát nem számítógépek, hanem
Full HD Hobby Napszemüveg Kamera Felhasználói kézikönyv. Modell: Sárga-Fekete Fekete. Termék Szerkezete
Full HD Hobby Napszemüveg Kamera Felhasználói kézikönyv Modell: Sárga-Fekete Fekete Termék Szerkezete Termék Jellemzői 1. Nagy felbontású 720P/1080P Felbontás: 1280*720P/1920*1080P, 8 Mega Pixel 2. Videó
Kamarai szolgáltatások március
Kamarai szolgáltatások 2017. március NAK szolgáltatások Tápanyag gazdálkodási terv Területmérés Felnőttképzés Pályázati Tanácsadók Hálózata (PTH) NAK biztosítások BirtOKOS mobil Tápanyag gazdálkodási terv
1. Digitális írástudás: a kőtáblától a számítógépig 2. Szedjük szét a számítógépet Szedjük szét a számítógépet 2.
Témakörök 1. Digitális írástudás: a kőtáblától a számítógépig ( a kommunikáció fejlődése napjainkig) 2. Szedjük szét a számítógépet 1. ( a hardver architektúra elemei) 3. Szedjük szét a számítógépet 2.
Intelligens biztonsági megoldások. Távfelügyelet
Intelligens biztonsági megoldások A riasztást fogadó távfelügyeleti központok felelősek a felügyelt helyszínekről érkező információ hatékony feldolgozásáért, és a bejövő eseményekhez tartozó azonnali intézkedésekért.
Az EasyWayII projekt
Az EasyWayII projekt fővárosi eredményei Varga Attila forgalomtechnikai igazgató BKK Közút Zrt. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ITS Hungary Egyesület EasyWay Workshop Az EWII projekt keretei Előkészítési
A GNSS SZOLGÁLTAT LTATÓ. Mnyerczán András FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium. GIS Open, 2007 március 12, Székesfehérvár
A GNSS SZOLGÁLTAT LTATÓ KÖZPONT 2007-BEN Mnyerczán András FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium GIS Open, 2007 március 12, Székesfehérvár Tartalom A referenciaállomás-hálózat jelenlegi helyzete A GNSS
Ingatlan felmérési technológiák
Ingatlan felmérési technológiák Fekete Attila okl. földmérő és térinformatikai mérnök Photo.metric Kft. www.photometric.hu geodézia. épületfelmérés. térinformatika Áttekintés Mérési módszerek, technológiák
MOBIL TÉRKÉPEZŐ RENDSZER PROJEKT TAPASZTALATOK
MOBIL TÉRKÉPEZŐ RENDSZER PROJEKT TAPASZTALATOK GISopen 2011 2011. március 16-18. Konasoft Project Tanácsadó Kft. Maros Olivér - projektvezető MIÉRT MOBIL TÉRKÉPEZÉS? A mobil térképezés egyetlen rendszerben
MOBIL PLATFORMHÁBORÚ. Török Gábor
MOBIL PLATFORMHÁBORÚ Török Gábor Szabad Szoftver Konferencia, 2010 Tartalom Bevezetés A mobilpiacról Mobil platformok Fejlesztői szemszögből A nyíltság szintjei Történelmi áttekintés Mérföldkövek: mobil
A drónok felhasználásának lehetőségei a földhivatali osztályoknál
Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztály A drónok felhasználásának lehetőségei a földhivatali osztályoknál Hajtman Zoltán Békés Megyei Kormányhivatal
Túl szűk vagy éppen túl tágas terek 3D-szkennelése a Geodézia Zrt.-nél Stenzel Sándor - Geodézia Zrt. MFTTT 31. Vándorgyűlés, Szekszárd
Túl szűk vagy éppen túl tágas terek 3D-szkennelése a Geodézia Zrt.-nél Stenzel Sándor - Geodézia Zrt. MFTTT 31. Vándorgyűlés, Szekszárd 3D-szkennelés könnyedén Conti-kápolna (Bp. X.) Megyaszói Ref. Templom
EDR Fejlesztések. Mihályi Gábor. Műszaki és Üzletfejlesztési Igazgató. 2009. október 14.
EDR Fejlesztések Mihályi Gábor Műszaki és Üzletfejlesztési Igazgató Pro-M Zrt. 2009. október 14. A fejlesztések motivációi Felhasználói igények változásainak követése, az elégedettség növelése Lépéstartás
Dr. Mesterházi Péter Ákos GPS csoportvezető. Liszkay Péter területi képviselő
2016.04.20 Dr. Mesterházi Péter Ákos GPS csoportvezető Liszkay Péter területi képviselő Termelési költségek megoszlása a növénytermesztésben Egyéb Műtrágya Személyi ráfordítás Gépi munka Növényvédőszer
Kis magasságban végzett légi térképészeti munkák tapasztalatai. LÉGIFOTÓ NAP Székesfehérvár GeoSite Kft Horváth Zsolt
Kis magasságban végzett légi térképészeti munkák tapasztalatai LÉGIFOTÓ NAP 2018 - Székesfehérvár GeoSite Kft Horváth Zsolt Az UAV technológiák térképészeti célú alkalmazásának lehetőségei, célterületei:
Intelligens közlekedési rendszerek (ITS)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) Térinformatika (GIS) alkalmazása a közlekedésben Adatgyűjtés Dr. Juhász
Rendszám felismerő rendszer általános működési leírás
Rendszám felismerő rendszer általános működési leírás Creativ Bartex Solution Kft. 2009. A rendszer funkciója A rendszer fő funkciója elsősorban parkolóházak gépkocsiforgalmának, ki és beléptetésének kényelmesebbé
OSS szoftverek használta a VINGIS rendszer kialakításában
OSS szoftverek használta a VINGIS rendszer kialakításában Előnyök hátrányok felhasználási tapasztalatok Dr. Molnár Attila (Földmérési és Távérzékelési Intézet) A VINGIS rendszer célja 1. Az EU tagságunkból
IKT trendek és tapasztalatok a BME szemszögéből
IKT trendek és tapasztalatok a BME szemszögéből Dr. Charaf Hassan, BME hassan@aut.bme.hu 1 Napirend IT alkalmazási irányok: Gartner 2012- Mobil adat forgalom: CISCO 2012- IKT Trendek BME-IKT BME Példák
Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság 32. Vándorgyűlés Békéscsaba, július 4-6. GO GET GEO! Érsek Ákos GPSCOM Kft
Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság 32. Vándorgyűlés Békéscsaba, 2019. július 4-6. GO GET GEO! Érsek Ákos GPSCOM Kft SPECTRA GEOSPATIAL termékek ÚJ! Térinformatikai GPS készülékek
Jogszabály-változások a szaktanácsadásban
NEMZETI AGÁRGAZDASÁGI KAMARA Jogszabály-változások a szaktanácsadásban SZÉKELY ERIKA Székesfehérvár, 2014. november 27. Tájékoztatás, tanácsadás, szaktanácsadás Agrár-tanácsadás Térítésmentes tanácsadás
Alagútmérés, automatikus mérésfeldolgozás Robot mérőállomások és egyéb geodéziai szenzorok programozása
Alagútmérés, automatikus mérésfeldolgozás Robot mérőállomások és egyéb geodéziai szenzorok programozása BME Építőmérnöki Kar, Általános- és Felsőgeodézia Tanszék Miért lehet szükség automatizált adatgyűjtésre?
Hordozható nyomás-, és átfolyásmérő
Hordozható nyomás-, és átfolyásmérő TDM 200 TDM 200 Ideális időszakos átfolyás-, és nyomásmérési feladatokhoz Kábel nélküli kapcsolat Riasztás-kiadási lehetőség Beépített, újratölthető akkumulátor Beépített
DIGITÁLIS KÖZTERÜLETI M SZAKI TÉRKÉP
DIGITÁLIS KÖZTERÜLETI M SZAKI TÉRKÉP Az önkormányzatok a közterületek dönt részének gazdái. A közterületekkel kapcsolatos, nyilvántartási és üzemeltetési feladatokhoz a földhivatalokban beszerezhet földmérési
GNSS a precíziós mezőgazdaságban
GNSS a precíziós mezőgazdaságban 2015.10.27. 1/14 GNSS a precíziós mezőgazdaságban Horváth Tamás Alberding GmbH GPS25 Konferencia Műholdas helymeghatározás Magyarországon 1990-2015 2015. október 27., Budapest
Spectra Precision GNSS eszközök
Spectra Precision GNSS eszközök Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság 29. VÁNDORGYŰLÉS Sopron, 2013. július 11 13. Érsek Ákos GPSCOM Kft. SPECTRA PRECISION termékskála Térképező GPS
Az Invitel adatközponti virtualizációja IBM alapokon
Az Invitel adatközponti virtualizációja IBM alapokon Németh Sándor Invitel Távközlési Zrt. 2040 Budaörs, Puskás T. u. 8-10. nemeths@invitel.co.hu Tel. : +36 1 801 15 00 Tartalom 2 A tipikus IT infrastruktúra
2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron. Kezelési útmutató
2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron Kezelési útmutató Technikai specifikáció: RAM Memória: 1GB Dual Core Cortex A7 1.3GHz processzor 3,5 kapacitív érintőkijelző 320 x 480 px felbontással
TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs egyetemi docens. Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék
TÉRINFORMATIKA II. Dr. Kulcsár Balázs egyetemi docens Debreceni Egyetem Műszaki Kar Műszaki Alaptárgyi Tanszék ELSŐDLEGES ADATNYERÉSI ELJÁRÁSOK 2. Inerciális rendszerek Távérzékelés Rádiótelefonok Mobil
DRÓNOK HASZNÁLATA A MEZŐGAZDASÁGBAN
DRÓNOK HASZNÁLATA A MEZŐGAZDASÁGBAN KÖRÖSPARTI JÁNOS NAIK Öntözési és Vízgazdálkodási Önálló Kutatási Osztály (ÖVKI) Szaktanári továbbképzés Szarvas, 2017. december 7. A drónok használata egyre elterjedtebb
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés
Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás
CROCODILE projektek a Budapest Közút Zrt.-nél
CROCODILE projektek a Budapest Közút Zrt.-nél Cooperation of Road Operators for COnsistent and Dynamic Information LEvels Csillik Ádám fejlesztési mérnök Fővárosi ITS projektek 2006 2008 CONNECT II. és
Égből kapott RTK korrekciók nyomában Nagy-Kis Ildikó - Geotools Europe GNSS Kft. IX. Térinformatikai Konferencia Debreceni Egyetem
Égből kapott RTK korrekciók nyomában Nagy-Kis Ildikó - Geotools Europe GNSS Kft. IX. Térinformatikai Konferencia Debreceni Egyetem A Geotools Europe GNSS Kft., mint forgalmazó - a 30 éve(s) ismerős Geotrade
Ingyenes szoftverek a fotogrammetriában. Dr. habil. Jancsó Tamás Óbudai Egyetem, Alba Regia Műszaki Kar
Ingyenes szoftverek a fotogrammetriában Dr. habil. Jancsó Tamás Óbudai Egyetem, Alba Regia Műszaki Kar Témakörök Ingyenes szoftverek listája Szoftverek funkciói Pár példa Mivel tudnak többet a fizetős
A repülés világa a motoros repülőgépektől a drónokig.
A repülés világa a motoros repülőgépektől a drónokig. 1903. a kezdet. tíznél alig több másodpercig a levegőben repült a REPÜLŐGÉP Néhány adat: Motor: 12 LE, vízhűtéses benzinmotor Fesztáv: 12.3 méter Hossz:
SJ4000 Felhasználói útmutató
SJ4000 Felhasználói útmutató Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak közelébe, mint például mágnes és elektromos motor. Kerülje az
1. Szolgáltatásaink. Adatok feltöltése és elemzése. Digitális feltöltés. Analóg korong feltöltés
v 1.1 1. Szolgáltatásaink Adatok feltöltése és elemzése A Tacho-X rendszer képes a digitális, valamint analóg tachográfból korongokból származó adatokat beolvasni, és elemezni azokat. Az beolvasott adatokat,
A FÖMI, mint a térbeli információ menedzsment központja. Toronyi Bence
A FÖMI, mint a térbeli információ menedzsment központja Toronyi Bence Főigazgató Földmérési és Távérzékelési Intézet GISopen 2011 Megfelelni az új kihívásoknak 2011. március 16. Földügyi Igazgatás Térbeli
RTKLIB alapú monitorozó alkalmazások
Horváth Tamás RTKLIB alapú monitorozó megoldások 2015.11.27. 1/28 RTKLIB alapú monitorozó alkalmazások Horváth Tamás Alberding GmbH FOSS4GÉZÚ Nyílt forráskódú térinformatikai munkaértekezlet 2015. november
VÁNDORGYŰLÉS július 6-8.
MFTTT, 31. VÁNDORGYŰLÉS 2017. július 6-8. Az új technológiák és a szervezeti változások hatása a magyar földmérésre és térképészetre 3D GEOSOLUTIONS HUNGARY KFT Váradi Attila: Trimble SX10: az IGAZI FÚZIÓ!
ConCorde tab T10 + BT Billentyüzet
ConCorde tab T10 + BT Billentyüzet Hatékony 1.6 GHz-es dual-core processzor A rendkívül gyors és hatékony kétmagos 1.6 GHz- es processzor lehetővé teszi a tableten telepített alkalmazások optimális használatát.
A fotogrammetria ismeretek és a szakmai tudás fontossága
Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet A fotogrammetria ismeretek és a szakmai tudás fontossága 3. Légifotó Nap, Székesfehérvár, 2018. február 7. A fotogrammetria fogalma A fotogrammetria
Lenovo Ideapad YOGA3 PRO 80HE00MCHV (80HE00MCHV)
Lenovo Ideapad YOGA3 PRO 80HE00MCHV (80HE00MCHV) Bruttó ár: 0 Ft Termékcsalád: YOGA Termékvonal: Lenovo 2 az 1-ben Hibrid Notebook Termékvonal2: 2 az 1-ben Hibrid Notebook Processzor: Intel Core M Processzor
Országos Szaktanácsadási Központ a NAK keretében Készítette: Székely Erika Előadó: Varga Zsuzsanna
NEMZETI AGÁRGAZDASÁGI KAMARA Országos Szaktanácsadási Központ a NAK keretében Készítette: Székely Erika Előadó: Varga Zsuzsanna Budapest, 2014. október 30. Jogszabályok módosulása 2014. október 1-én hatályba
A kezdeményezés célkitűzése
A kezdeményezés célkitűzése Oktatás Összefogni az oktatók tevékenységét Minőségi tananyagok, az oktatók továbbképzése Folyamatosan bővülő tananyagbázis, bárki számára elérhető Kutatás Támogatni a Java
ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL
ÚTMUTATÓ AZ ÜZLETI INTERNETKAPCSOLATRÓL Találja meg az Ön számára legmegfelelőbb megoldást! ADSL/VDSL INTERNET Az Invitech Solutions költséghatékony és korszerű megoldásaival támogatja vállalkozását. Szolgáltatásunkat
Az MTA Cloud projekt MTA Cloud projektzáró június 28.
Projektzáró Az MTA Cloud projekt MTA Cloud projektzáró 2016. június 28. Pető Gábor peto.gabor@wigner.mta.hu MTA Cloud projektvezető MTA WIGNER FK Adatközpont vezető Kellett egy ötlet Az ötlet 2013 Előzmények:
Üdvözlöm Önöket a Konferencián!
Üdvözlöm Önöket a Konferencián! Nyílt Forráskódú Szoftverek a Közigazgatásban 2009. június 2., Miniszterelnöki Hivatal Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Készítette: Kuskó István Reverse proxy megoldás
Kistérségi. Információs Rendszer Fejlesztési Irányok. Honfi Vid KE ÁTK egyetemi tanársegéd Balaton-Park 2000. Kht ügyvezető
Kistérségi Információs Rendszer Fejlesztési Irányok Honfi Vid KE ÁTK egyetemi tanársegéd Balaton-Park 2000. Kht ügyvezető Balaton-Park 2000. Kht. A Környezetvédelmi Szolgáltató Közhasznú Társaságot, 8
Topcon Elit Mérőrenszer
Topcon Elit Mérőrenszer Salgótarján, 2017. május 04. Navicom Plusz Bt. GT Robot Mérőállomás A VILÁG egyik LEGGYORSABB LEGKISEBB LEGKÖNNYEBB Robot mérőállomása. HiPer HR GNSS vevő KICSI, KÖNNYŰ, KOMPAKT
Üzleti megoldások professzionális webkonferencia segítségével
Utazás, kávé és pódium helyett Üzleti megoldások professzionális webkonferencia segítségével Szekeres Viktor Gloster telekom Kft. +36/20/222-5702 Agenda Miről fogunk ma hallani? Bevezető - alapfogalmak
Autós rejtett kamera a Mio-tól. Írta: Mio május 08. szerda, 08:32
Az autós navigációk és fedélzeti kamerák vezető gyártója, a Mio örömmel mutatja be legújabb kameráit, a MiVue J sorozat tagjait. A diszkrét, kijelző nélküli design még jobb vezetési élményt nyújt: a kamera
Arconsult Kft. (1) 225-8810 info@arconsult.hu www.eugyved.hu
Ön a jogi feladataira koncentrálhat, az informatikai hátteret mi biztosítjuk. Arconsult Kft. (1) 225-8810 info@arconsult.hu www.eugyved.hu Elektronikus cégeljárás Szoftver és hardver megoldások Ügyviteli
A JÖVŐ A PRECÍZIÓS GAZDÁLKODÁS. Hadászi László fejlesztési és szaktanácsadási igazgató
A JÖVŐ A PRECÍZIÓS GAZDÁLKODÁS Hadászi László fejlesztési és szaktanácsadási igazgató Precíziós gazdálkodás 1. Fogalma: Olyan műszaki, informatikai, információs technológiai és termesztéstechnológiai alkalmazások
Cloud Computing - avagy mi hol van és miért? Dr. Kulcsár Zoltán
Cloud Computing - avagy mi hol van és miért? Dr. Kulcsár Zoltán Mi is az a cloud computing? Számítási felhő Kis teljesítményű felhasználói eszköz Nagy teljesítményű szolgáltatói szerver 2 Felhasználási
SZERKESSZE ÉS OSSZA MEG KALANDJAIT PERCEK ALATT! (NEM ÓRÁK ALATT) BANDIT ACTION CAM
SZERKESSZE ÉS OSSZA MEG KALANDJAIT PERCEK ALATT! (NEM ÓRÁK ALATT) BANDIT ACTION CAM ÚJRAGONDOLT AKCIÓKAMERA A KAMERA Rögzítse az élet legjobb pillanatait 4K Ultra HD minőségben, a TomTom Bandit akciókamera
H P vezeték nélküli távoli rejtett kamera
H-264-1080P vezeték nélküli távoli rejtett kamera Köszönjük, hogy megvásárolta ezt a terméket. Ennek a terméknek egyedi ultra-hordozható tervezése van, és sok területen használható. Nagyon kényelmes, biztonságos,
A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés
A természettudományos laborok új lehetőségei - terepi mérés 1 Dr. Berke József CSc - 2 Dr. Berkéné Várbíró Beáta okleveles fizikus, főiskolai tanár 1 - Gábor Dénes Főiskola, Budapest 2- Vajda János Gimnázium,
A tudás hatalom új generációs oktatás az IP telefónia népszerűsítésére
Sajtótájékoztató 2010. október 6. A tudás hatalom új generációs oktatás az IP telefónia népszerűsítésére Szekeres Viktor Gloster telekom Kft. Mészáros Attila Cisco Magyarország Kft. Mai témáink Rövid bemutatkozás
MOBILITÁS VÁLLALATI KÖRNYEZETBEN MEGOLDÁS KONCEPCIÓ
MOBILITÁS VÁLLALATI KÖRNYEZETBEN MEGOLDÁS KONCEPCIÓ 1 Mobil eszközök növekedési trendje 2 A mobil eszközök előnyei Támogatják a mobilitást, könnyű velük utazni, terepen munkát végezni Széles applikáció
Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020
Virágzó Vidékünk Európa Nap Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020 Dr. Weisz Miklós AGRYA társelnök MNVH elnökségi tag Kecskemét, 2014-05-16 2000 2010 Fiatal gazdák (< 35): - 2,1% Gazdák (35 54): - 5,3 % Fiatal
Szakdolgozati, TDK témajavaslatok
Kiadta: IB Controll Kft. Összeállította: Nagy Imre Dokumentum verzió: v1.0 Utolsó frissítés dátuma: 2015. 03. 30. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Témajavaslatok...4 2.1.1. OpenWrt / Linux szerver admin
ÜZEM ALATTI RÉSZLEGES KISÜLÉS MÉRÉS. AZ AKTIVITÁS VÁLTOZÁSAINAK MEGFIGYELÉSE Tuza János (Diagnostics Kft.)
ÜZEM ALATTI RÉSZLEGES KISÜLÉS MÉRÉS AZ AKTIVITÁS VÁLTOZÁSAINAK MEGFIGYELÉSE Tuza János (Diagnostics Kft.) Cél: Könnyen kezelhető, nagyszámú berendezésen, gyors, előszűrő jellegű mérések végzése a berendezés
Térinformatikai és Geodézia megoldások Android szoftverekkel
GISOPEN 2018 2018. Március 12.-14. Térinformatikai és Geodézia megoldások Android szoftverekkel Érsek Ákos GPSCOM Kft. SPECTRA PRECISION cég termékei Térinformatikai GPS készülékek Geodézia GPS készülékek
GIS Open D GEOSOLUTIONS HUNGARY KFT Váradi Attila: Trimble SX10 Minden az EGYben PREMIER
GIS Open 2017 3D GEOSOLUTIONS HUNGARY KFT Váradi Attila: Trimble SX10 Minden az EGYben PREMIER 3D Geosolutions Hungary Kft. 3D Geosolutions Hungary Kft. 3D Geosolutions Hungary Kft. Célkitűzésünk Trimble
Valami van a levegőben. Varga Zoltán Horváth Zsolt
Valami van a levegőben Varga Zoltán Horváth Zsolt Székesfehérvár, 2015 2 www.geodrone.hu Három pécsi vállalkozás összefog. A cél: drón technológia bevezetése. 3 UAV, UAS, drón? Drón: pilóta nélküli repülő
PHANTOM 3. Gyors üzembehelyezés STANDARD V1.0
PHANTOM 3 STANDARD Gyors üzembehelyezés V1.0 Phantom 3 Standard Ismerd meg a Phantomot! Phantom 3 Standard 2.7K Ultra HD videó és 12MP fotó készítésére alkalmas kameráva. l. Áttekintő ábra 7 8 6 5 9 4
Járműkövető rendszer RÉSZLETES ISMERTETŐ
efollow Járműkövető rendszer RÉSZLETES ISMERTETŐ Tartalomjegyzék 1.1. BEVEZETÉS...3 1.2. JÁRMŰKÖVETŐ RENDSZER FELADATA...3 2.1. MIT TUD AZ EFOLLOW?...3 2.2. MILYEN JÁRMŰADATOKAT MÉR JELENLEG A RENDSZER?...3
Számítógép felépítése
Alaplap, processzor Számítógép felépítése Az alaplap A számítógép teljesítményét alapvetően a CPU és belső busz sebessége (a belső kommunikáció sebessége), a memória mérete és típusa, a merevlemez sebessége
2 cm-es pontosság, a terep érintése nélkül
Megismerni a feladatot, megtalálni az eszközt! 2 cm-es pontosság, a terep érintése nélkül Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság 30. Vándorgyűlés Szolnok 2015. Július 3. Bartha Csaba
Pest Megyei Kormányhivatal
Pest Megyei Kormányhivatal 2019. évi közbeszerzési terve Közbeszerzés tárgya Közbeszerzés tervezett mennyisége Közbeszerzésre irányadó i rend Tervezett fajtája Eljárás megindításának tervezett időpontja
Új generációs tablet megoldások a szállodaüzemeltetés területén
MSZÉSZ 2013. őszi XL. Közgyűlés Új generációs tablet megoldások a szállodaüzemeltetés területén Marossy Dávid MICROS F&B Solutions Department Manager Mai témáink Infrastruktúra fejlődése, ami lehetővé
Mobil térinformatikai feladatmegoldások támogatása GNSS szolgáltatással
Mobil térinformatikai feladatmegoldások támogatása GNSS szolgáltatással Horváth Tamás FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium horvath@gnssnet.hu www.gnssnet.hu Tel.: 06-27-200-930 Mobil: 06-30-867-2570
Digitális karóra rögzítő. Felhasználói kézikönyv. (felvevő, kamera, mobil érzékelés, infravörös éjszakai karóra)
Digitális karóra rögzítő Felhasználói kézikönyv (felvevő, kamera, mobil érzékelés, infravörös éjszakai karóra) Profil: - Mikrofon - Infravörös éjszakai lámpa - USB interfész - HD kamera - Bekapcsolás/Kikapcsolás,
NIIF szolgáltatások a múzeumok számára
NIIF szolgáltatások a múzeumok számára Múzeumi Digitalizálási Konferencia 2013 jún. 10-11. Dr. Máray Tamás NIIF Intézet NIIF Program 5/2011 (II.3) Korm.rendelet: az NIIF Program végrehajtója az NIIF Intézet
ÁSZF 1. melléklet. GST-Max Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1021 Budapest, Völgy utca 32/b. részéről
ÁSZF 1. melléklet GST-Max Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1021 Budapest, Völgy utca 32/b részéről Click&Flow licenc, éves szoftverkövetés és kapcsolódó szolgáltatások díjai 1/6 Tartalomjegyzék Click &
A magyarországi falugazdász hálózat működése, a falugazdászok feladatai
A magyarországi falugazdász hálózat működése, a falugazdászok feladatai Dr. Cseszlai István Stratégiai igazgató Nemzeti Agrárgazdasági Kamara NAK 2013-2016 között bebizonyosodott: a kamara hiánypótló,
Az NIIF új szuperszámítógép infrastruktúrája Új lehetőségek a kutatói hálózatban 2012.02.23.
Az NIIF új szuperszámítógép infrastruktúrája Új lehetőségek a kutatói hálózatban 2012.02.23. Dr. Máray Tamás NIIF Intézet NIIF szuperszámítógép szolgáltatás a kezdetek 2001 Sun E10k 60 Gflops SMP architektúra
SJ5000 Felhasználói útmutató
SJ5000 Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4, B u d a p e s t M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket
CM6800 Mátrix Mikroprocesszor alapú videó mátrix, 32 x 6
CM6800 Mátrix Mikroprocesszor alapú videó mátrix, 32 x 6 Termék leírás: 32 Videó bemenet, 6 Videó kimenet Kameraképek kapcsolása, multiplexer, dome kamera (Spectra, Esprit), PTZ vezérlés, riasztási bementek