JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
|
|
- Gizella Gulyásné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék szerint) egymásra épülő ötlettár, becsülten mintegy órányi foglalkozás gondolatébresztő ötletanyaga. Az anyag hiányossága, hogy nincsen tematikusan megtervezve a teljes kurzus nevelési és ismereti anyaga. Az egyes foglalkozások játékeszközei csak nehézségi sorrendet követnek. Egy-egy foglalkozás terve azonban, már fő-, konkrét- és általános célok elérésére törekszik. (Itt-ott kissé túl is lépve az alsó tagozat szintjén.) Malmok Elmetorna kurzus 11
2 11. téma: Malmok (római-körmalom, Malom-varik, magyar Malom ) A foglalkozás fő célja: Stratégiai gondolkodás (Mezőpontok stratégiai erőssége, szabályok, táblák értékelése, előnylehetőségek felismerése. Esélyegyenlőség iránti igény felkeltése és megerősítése. Nemcsak a játékban!!!) Szókincs, beszélő-készség (Mi jut eszedbe a három -ról? A csoport mindig többet tud az egynél ) További konkrét célok: Kritikai érzék kialakítása, bátran mond el, ha nem tetszik, de mindig indokold meg! Általános célok: Tanulj meg a választás előtt gondolkodni, értékelni! Ne dönts azonnal! Ne dönts alternatívák között átgondolt ok nélkül! Keresd az előnyös, a legkedvezőbb utat! Ki tud malmozni? kérdésre jelentkezők közül kijelölök (a jobbak közül!) annyit, hogy (pl.:kalapból húzva) 2-2 csoport-társat választhassanak maguknak. Az lesz a feladatuk, hogy elmagyarázzák (vagy, ha a 2 csoporttag is malmozott már, akkor elismételtessék velük) a szabályokat és levezényeljenek közöttük 2-3 partit. A csoportvezetők mindegyikének egy szokatlan (nem a tradicionális) malomtáblát adok és a szükségesnél kb. 2x10-el több db sötét és világos bábut. Az azonnali reklamációra, hogy ez nem olyan malom, mint amit ismerek, az a válasz: hát persze, hiszen itt mindig valami érdekesebbet mutatok, de csak a tábla más, a játékszabály pont olyan, mint amit már korábban megszoktatok A megnyugvás és munkakezdet, várhatóan rövid ideig fog tartani, mert jönni kell a kérdésnek is (ha nem jön, akkor én kérdezem): hány bábuval? Ekkor összerántva a csoportvezetőket tényleg ismeritek a szabályokat? Átbeszéljük (elismételjük) a szabályok lényegét és megfejtjük általánosan, bármilyen táblára, a bábuszám 1/3-os kalkulációját, a (beszorítás gyakoriságára ható) kerekítéssel együtt. Most már indul a munka, ami közben frontálisan hangosan: ahogy eddig is csináltuk, a játékokkal való ismerkedéskor. a próba-partikban az állások nyerők, vagy vesztők, sohasem a játékosok! Sőt ugye szabad visszavenni, vissza is lépni, a nyerő állásokat értékelni 2-3 parti lejátszása után, csoportvezetők maradnak, a tagok forognak : át egy másik táblára, de már csak 1-2 próbapartival A leállítás után, kérdés: mutassak még táblákat? Hogyan számoltátok meg a mezőpontokat? Újra az induló 3- as csoportokban 1-1 kiszámolós feladatlap: Magyarázat: a tradicionális mintáján: 3x8 (keretes), 3x8 (oszlopos), 4x3+4x3 oldalközepek és átlók. (A kisebbek színezzék ki a csoportokat.) Jöhet a magyar Malom tábláinak a kiosztása, az egymást metsző vonalak és a közlekedési utak magyarázata 2-3 próbajátékhoz párok alakítása a csoportok keverésével, majd a magyar Malom táblatervezési feladatlapjának megoldása. (Azok a párok kapnak 1 db feladatlapot, akik végeztek a próbajátékkal.) Szünet, szabadfoglalkozás, lesés, hogy mit csinálnak : alakulnak-e párok, válogatnak-e a táblák közül? Hányan térnek vissza a tradicionálishoz. (Ez utóbbi, nem feltétlenül az új elutasítása miatt fordul elő, hanem inkább a korábban begyakorolt trükkök felidézése, nyerő-élmények felidézése miatt várható.) Fellazító szünet után, beszélgetés a háromról, honnan származhat az a szabály, hogy malomból nem szabad levenni. (A középkorban három lovag lásd: Nagylaci/Barlangrajzoktól a )
3 Aztán a három -ról, a háromszor -ról, a három a ról (gyűjtésben versenyző csoportokkal, vagy barkochbásan, vagy frontálisan irányítva) Nagyobbakkal érdekes lehet: Csoportok versenyezzenek olyan fogalmak, mesék, történetek, tárgyak, stb. összegyűjtésében, amiben benne van a három (trikolor, háromlábú szék, három az igazság, három kismalac, hármas halom a magyar címerben, három kívánság, Lúdas Matyi hármasa, 3/3, szentháromság, három királyok, mesterhármas, 3 a malomban, háromszög, háromágú csillár, stb.) Az nyer, aki a legtöbb olyant szedte össze, amit mások nem Azért, hogy elkerüljük a hasonlósági vitákat, megpróbálhatunk egy csűrcsavart is belevinni: 1. Egy zárt borítékot ragasszunk a táblára, amiben a verseny végén egy meglepi lesz. 2. Három-négy csoport 5 percig gyűjti egy-egy papírcsíkra felírva egy-egy hármas megnevezést de nagyon halkan, hogy a többi csoport tagjai ne hallják meg!!! (Várhatóan ezzel trükkel hosszabb csend lesz, mint amikor azt mondtuk, ne zavard hangoskodással a többieket.) 3. Értékeléskor a csoport szóvívői egymás után sorolják a papírcsíkjaik tartalmát. Ha akad olyan csoport, amelyiknél van ugyanilyen, vagy nagyon hasonló(!), akkor beszedjük az ezeket tartalmazó csíkokat és akiktől elvettük, azok mind 1-1 pontot kapnak. 4 A végén csak olyan csíkok maradnak a csoportoknál, amik egyediek, nem voltak a többieknél. 5. Felnyitjuk a borítékot, amiben ez van: Az eddig gyűjtött pontok nem számítanak. A versenyt az nyerte, akinél a legtöbb papírcsík maradt. Beszéljük meg hogy ezt miért csináltuk így. (Hogy ne legyen vita? ugyanaz, vagy nem ugyanaz ) és azt is, hogy nem utólag változtattunk az értékelésen, hanem előre leírtuk azt, de ha el is mondjuk, hogy mi van benne, akkor a pici eltérésekről is hosszadalmas vita kerekedik Más: (Hans Fallada: Fridolin a pimasz borz alapján) mese a tyúkanyóról, aki csak háromig tud számolni. egy, kettő, három, sok Séták után mindig megszámolja a csirkéket, de a róka lopkodását csak akkor veszi észre, amikor már csak 3 csibéje maradt Vissza a malomtáblához! Csiki-csuki helyzetek a különböző malomtáblákon: mindenki válasszon egy malomtáblát, amire rakjon fel csiki-csuki helyzetet., aztán táblák maradnak, a kölykök körbejárnak és sorra mind megnézik Zárásként megmutatom a malomakadémia nyegyed-tábláit és ha elég sok idő maradt, akkor egy trófeagyűjtő verseny: szabad versenytárs-választással úgy, hogy az egyik táblát választ, a másik kezdi a játékot. (Az időkorlátos a versenyt választom, azaz párbajok számát nem maximalizálom.) Előtte frontális megbeszélés: a próba-partikban az állások nyerők, vagy vesztők, nem a játékosok, a versenyt csak most indítjuk csak el. Szabálypontosítás megbeszélése: A./ A parti előtt egyeztetni, választani: ha mindkét játékos már csak 3 db bábuval játszik, akkor vagy 1. szabad a malomból is levenni. vagy 2. döntetlen B./ A lépés-ismétlés megengedett, de döntetlen, ha 10 lépés után is változatlan a bábuk száma. Összefoglalás (rendcsinálás közben frontálisan, hangosan): Gondoltátok volna, hogy milyen sok dolog kapcsolatos a hárommal? Nem érdekes, hogy ilyen sokféle malomtábla van? Melyiket válasszuk, ha egy jót akarunk játszani? Hogyan döntsünk? Szájhagyomány, ami egyszersmind választ is, stb.
4 Mezőpontok megszámolása Hány mezőpont van ezen a malom-táblán? Ne egyenként számold össze, hanem keress képileg hasonló csoportokat: Pl.: 3 x 8 = 24 (három koncentrikus négyzet, négyzetenként 8-8 db mező) vagy: 4 x x 3 = 24 (négy-négy oldalközép és sarokátló 3-3 mezővel) vagy 8 x 3 = 24 (nyolc függőleges vonalban 3-3 db mező) Hány mezőpont van ezen a malom-táblán? Ne egyenként számold össze, hanem keress képileg hasonló csoportokat: Pl.: 4 x = 32 (Négy szélső lapáton 6-6 db, meg a belső négyzeten 8 db) vagy: 4 x 8 (mind a négy lapáton 8-8 db mező) vagy : 4 x x 3 (külső körön 4 vonalon 3-3, belső körön 8, meg a közötte) Folytasd a fenti minták gondolatmenete szerint! Hány mezőpont van ezen a malom-táblán? Ne egyenként számold össze, hanem keress képileg hasonló csoportokat: Hány mezőpont van ezen a malom-táblán? Ne egyenként számold össze, hanem keress képileg hasonló csoportokat: Hány mezőpont van ezen a malom-táblán? Ne egyenként számold össze, hanem keress képileg hasonló csoportokat:
5 Hány mezőpont van ezen a malom-táblán? Ne egyenként számold össze, hanem keress képileg hasonló csoportokat: Hány mezőpont van ezen a malom-táblán? Ne egyenként számold össze, hanem keress képileg hasonló csoportokat: Hány mezőpont van ezen a malom-táblán? Ne egyenként számold össze, hanem keress képileg hasonló csoportokat: Hány mezőpont van ezen a malom-táblán? Ne egyenként számold össze, hanem keress képileg hasonló csoportokat: Hány mezőpont van ezen a malom-táblán? Ne egyenként számold össze, hanem keress képileg hasonló csoportokat: A parti megkezdésekor felmerülő gyakori kérdés: hány bábuval? A válasz kikövetkeztethető a játékszabályból: osszuk el a mezőpontok számát hárommal! A lerakosgatást követően, (ha addig egyik játékosnak sem sikerült malmot alkotnia) a mezők 1/3-án világos bábuk állnak, 1/3-án sötétek és a mezők 1/3-a marad meg üres helynek a tologatásokhoz. Ha ehhez képest megnöveljük a bábuk számát (vagy ha az 1/3-rész nem egész szám és felfelé kerekítünk), akkor megnövekszik a beszorításos győzelmek gyakorisága, ha csökkentjük, akkor ritkább lesz a beszorítás
6 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán.
7 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán.
8 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán.
9 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán.
10 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán.
11 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán.
12 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán.
13 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán.
14 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán.
15 magyar Malom 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán. Tudod-e, hogy az egyik legérdekesebb Malom-fejlesztés magyar találmány?
16 Találkoztál már magyar Malommal? Tervezz te is malomtáblákat! Úgy helyezd el a mezőpontokat, hogy vízszintesen is és függőlegesen is 3-3 legyen egy vonalban. Tervezz három olyant, ami tengelyesen szimmetrikus: (Mi ezeknek a közös jellemzőjük? Legalább hány mező esik a szimmetriatengelyre? Miért is?) Tervezz három olyant, ami középpontosan szimmetrikus: (Mi ezeknek a közös jellemzőjük? Melyik rácsponton kell lennie mezőnek: Miért is?): Írd le mire gondolsz: Tervezz három olyant, amikben a középső rácsponton nincsen mező és mind a négy negyed különböző: Három figyelem-koncentrációs Malom (aki elnézi, az veszít) Egy az ókori Rómából, egy a maoriktól (Új-Zéland), egy pedig a tirikiktől (Kenya).
17 Római Körmalom Üres táblán kezdődik. 3-3 bábut raktok le, egyenként, felváltva, tetszés szerint választott, üres rácspontokra, majd a szomszédos üres mezőre tolhatod át egy kiválasztott bábudat. Az nyer, aki saját bábuiból hármat egymás mellé hoz. (??? igen, a köríven is ér a malom.) Mu-Tore Kezdőállásban a kőríven szemben 4 db sötét és 4 db világos. Veszít, aki beszorul, azaz nem tud lépni. Shisima Kezdőállásban a kőríven szemben 3-3 sötét és világos (közöttük üres mező). A vonalban saját hármas a nyerő. A legismertebb, tradicionális Malom (nyomtasd ki 4 példányban )
18 Végy 4 db genotherm tasakot. Egyik oldalukon illeszd és ragaszd össze őket sarkosan, tolj beléjük egy-egy merevítő kartonlapot, majd a tetszés szerint kiválasztott (méretre vágott) táblarészeket (Ha nincsen A3-ra nagyítós nyomtatód, akkor ezzel a technikával sok játék tábláját felnagyíthatod A4-es lapokból nyomtatva is.) DR. TICHY-RÁCS ÁDÁM alig néhány éves ötlete nem csupán a malomtáblák számtalan variációját kínálja a magyar Malom
19 Dr. Tichy-Rács Ádám malomtábla variációi: 7x7-es rácson úgy jelöl ki 21 db mezőpontot, hogy vízszintesen is és függőlegesen is pont 3-3 db esik egy-egy vonalba. A rácsirányú összekötések lesznek a "lerakosgatás" utáni játékszakasz "közlekedési utjai", amelyeken mindig mezőponttól-mezőpontig tolhatják el bábuikat a versenyzők. A Malom-Akadémia kevesebb változatot kínál, de variábilis többszöri használatra készített, ¼-es táblarészek tetszetős kivitelben előre is elkészíthetők
20 Dr. Tichy-Rács Ádám ötlete: Nyomtasd ki, vágd ki, illeszd össze! Ha 2 példányban nyomtatod, akkor már 10 különböző tulajdonságú malomtáblát variálhatsz össze Ha nem lenne elég: nyomtasd ki még 2 példányban
21 Malom-Akadémia (Játékszabálya, mint a tradicionális malomé.) DR. TICHY-RÁCS ÁDÁM alig néhány éves ötlete nem csupán a malomtáblák számtalan variációját kínálja, de maga a játék is megdöbbentően érdekes lesz. 1. először felváltva, egyenként rakják le a táblára korongjaikat a versenyzők, majd 2. tologatások útján próbálnak hármas malmot kialakítani. Ha ez valamelyik játékosnak (akár a lerakások, akár a tologatások során) sikerül, akkor levehet egyet ellenfele korongjaiból, kivéve az éppen malmot alkotó, ütés elleni védelmet élvező, korongokat. 3. A harmadik játékszakaszban, amikor már valamelyik játékosnak csupán három korongja marad: még egy esélyt kap a kiegyenlítésre, azáltal, hogy tetszése szerint (ugrásokkal is) mozoghat a táblán.
22 Malom-Akadémia A parti megkezdésekor felmerülő gyakori kérdés: hány bábuval? A válasz kikövetkeztethető a játékszabályból: osszuk el a mezőpontok számát hárommal! A lerakosgatást követően, (ha addig egyik játékosnak sem sikerült malmot alkotnia) a mezők 1/3-án világos bábuk állnak, 1/3-án sötétek és a mezők 1/3-a marad meg üres helynek a tologatásokhoz. Ha ehhez képest eggyel megnöveljük a bábuk számát (vagy ha az 1/3-rész nem egész szám és felfelé kerekítünk), akkor megnövekszik a beszorításos győzelmek gyakorisága, ha eggyel csökkentjük a bábuk számát (lefelé kerekítünk) akkor ritkábban lesz beszorításos győzelem. (Ádám, a fejlesztő, a magyar-malomhoz, ill. a malom-akadémiához 8-8 db bábut javasol.)
23 Écák-gondolatok a malom körül, picit tágabban egészen az amőbákig Játékmező - bábuk - cél - lépésszabály - nyitóállás. Röviden táblajáték. Az ember talán legjellemzőbb találmánya, magasabb intelligenciájának egyik kétségbevonhatatlan "bizonyítéka". A művészi teljesítmény, az építés, a dalolás, a színjátszás, a munkamegosztás, az otthonteremtés, az örömszerző szeretés, a sport, stb. (sőt, pl. a beszédről is) azt hisszük, csak az emberre jellemző tevékenység, pedig találhatunk rájuk példákat az állatvilágban is. Ám, az absztrakciót feltételező táblajátékra csak a gondolkodó ember képes. Ha létezik a világon emberen kívüli intelligencia, nagyon valószínű, hogy ő is ismer néhány (talán éppen a mi sakkunkhoz hasonlítható) elmejátékot. Egy-egy táblajáték lényegét a cél és a lépésszabály kombinációja hordozza, változatossá "fűszerezik" a különböző szerkesztésű játékmezők, az esélyek kiegyenlítését igyekeznek biztosítani a többnyire szimmetrikusan kialakított nyitóállások. A táblajátékokat kitaláló emberiség történelmét végigkísérik a háborúk. Bár a küzdelem célja sok féle (politikai-, gazdasági-, stb. konkurencia-harc), a legtöbb táblás játék szakszótára katonai fogalmakat idéz: hadállás, leütés, megölés, bekerítés, áldozat, csel, vezír, tiszt, fogoly, stb. Maga a játék jelzője: a "stratégiai" is hadászati eredetű. A két játékos (mint két "hadvezér") bábukat (mint "katonákat") mozgat egy táblán (mint egy "harcmezőn"). Lásd például legismertebb táblásunkat a sakkot, melyben a bábuk elnevezése is és az egész játék a háború fogalomkörében mozog. (A japán Shogi-ban még a tisztek előléptetése is előfordul a partik során.) A kezdetek egyidősek az emberi értelem ébredésével. Feltehetően a babonás hiedelmekkel, a találós kérdésekkel, az első porba rajzolt "vadászati stratégiával" kezdődött. Tán már ott és akkor, ahol és amikor először karcolta fel egyik ősünk a barlang falára a vadász-zsákmánynak kiszemelt állatot és tervezte meg elejtését... "Ha erre kerítjük, akkor arra fog menekülni, tehát ott kell megásnunk a csapdát..." Az ismeretlen káoszban rendszert kutató elme az óta is folytonosan keresi a "ha, akkor" kapcsolatokat. Elemzi az összefüggéseket, kísérletezik, utánoz, működési modellt tervez és szabályokat alkot... A táblások világában rendszert kereső elemzők szinte mindegyik táblás játékot logikailag "újra kifejleszthetik" a malomból, ha az alapjátékot további szabályokkal próbálják színesíteni. A legegyszerűbb táblákon véget ér a parti az első malomnál, a nagyobbakon pedig, több bábuval, egy-egy partiban többször is lehet malmot alkotni. Ha csupán abban versenyeznének a játékosok, hogy a parti végén, pl db bábu lerakása után kinek lett több malma, többnyire döntetlenül végződne a küzdelem. A döntetlenek száma akkor csökken le, ha a nagyobb táblákon módosítjuk a játék célját: az ellenfél bábuinak leütésével: azaz minden malomalkotásnál levehetünk egyet ellenfelünk bábuiból, egészen addig, hogy már ne tudjon malmot elérni.
24 A középkorban három együttműködő lovag már ütőképes csapatnak számított: "jobbszárny"-"balszárny"- "derékhad". Ha a malom-táblán mozgatott bábukat magányos harcosoknak tekintjük, akkor egy ilyen létrehozott hármas olyan erős stratégiai egység, mely ellenfeléből "levághat egyet". A hasonlattal értelmezhető még az a szabály is, hogy malomból nem szabad levenni (képes megvédeni magát) és az is, hogy a lépésképtelen "beszorítottak" veszítenek, azaz kénytelenek feladni a küzdelmet. A három bábunál megengedett "ugrálós" játékszakasz meg: mintha a napjainkban "gerilla-harc"-ként ismeretesebb, de a középkorban sem szokatlan harcmodort idézné. Térjünk vissza a malomhoz! Kezdődik a parti. Melyik pontokat célszerű birtokolni? Melyik ponthoz vezet több út, hol lesz a legnagyobb bábunk mozgási lehetősége? Megvizsgálva a különböző malomtáblákat, kézenfekvő megállapításhoz jutunk: páros játék nem lehet érdekes olyan táblákon, melyeken a stratégiailag erős pontok száma páratlan. Elegendő ezekből a "hasznosabb" pontokból többet elfoglalni és máris bebiztosított a győzelem. Ha felváltva rakosgatunk, akkor a játék nélkül is tudjuk, az első lépésre jogosult, így biztos nyerő. (Ha egy harcmezőn található magaslatok, hidak, stb. az un. stratégiailag erős pontok száma páratlan, akkor a különben egyenlő feltételekkel küzdők közül, az előbbiekből többet birtokló fog győztesen kikerülni.) Ez így a kezdőknek is csak addig lesz érdekes, amíg el nem jutnak fentiek átgondolásához. Jobban "elbújik" a nyerőstratégia azokban a játékokban, melyekben a játékmező valamennyi pontja stratégiailag azonos erősségűnek minősül. Próbálkozzunk meg ilyen malomtáblát tervezni. Egyáltalán, a malmoktól függetlenül, hogyan nézne ki egy ilyen tábla? A próbálkozások során újra és újra a "szélek" problémájába ütközve, hamar észrevesszük: gömbben, vagy szabályos testekben (pl. ikoszaeder - miért is nincs még ilyen táblájú játék?-) kellene gondolkodnunk. Maradva a síkban, olyan táblát keresve, melyeken minden mezőpont azonos tulajdonságú, végtelen nagy táblához jutunk, mely elvezet a ceruzával jászható amőba felfedezéséhez. A végtelen nagy négyzetes tábla minden pontjának nyolc szomszédja van. Könnyen belátható, ilyen táblán a hármas malmot mindig (három lépésből) nyeri a kezdő játékos. Kézenfekvő ötlet, hogy az ilyen táblákon próbálkozzunk a hármasnál bizonyosan nehezebben elérhető négyes malom kialakításában versenyezni! Ha pedig a malmokat érvényesnek tekintjük az oszlop- és sor- irányon túlmenően átlósan is, akkor már legalább 5 bábuból kell állnia a malomnak ahhoz, hogy ne legyen egészen triviális a nyerőstratégia. Akkor térhetünk vissza a(z átlós irányban is érvényes) négyes malomhoz, ha csökkentjük a mezőpontokhoz tartozó szabadságfokokat. Legkézenfekvőbb megszabadulni a tábla végtelen kiterjedésétől. A körbehatárolt tábla szélső pontjai stratégiai értékelésben gyengébbek lesznek. Ha (pl. a tábla célszerű kialakításával) a játékosok számára megtiltjuk, hogy a játék első lépéseiben a stratégiailag legerősebb pontokon osztozkodjanak, eljutunk pl. a "Négy a nyerő" játékhoz, ill. az ötletet tovább fejlesztve: a Tőtikékhez...
25 Táblajátékosok Országos Feladványmegoldó Versenye a Malom-feladvány megoldása (A mutatott állásban az nyer, aki lépésre következik) I./ Világos számára egyszerű és gyors a megoldás 4 lépésben. Pl. a tradicionális táblán is ismert helyzetből: ha a lépő játékos egy bábuja már egyedül ural egy üres négyzetet, annak valamelyik csúcsában, akkor "átlós ollózással" nyerhet. 1.V31-3, malommal fenyeget, amelyet sötétnek valamelyik bábujával védenie kell: S V34-1, újabb kényszerre következik: S...-2, majd 3.V3-7 védhetetlen kettős malomfenyegetés és 4.V nyer. Észrevehető, hogy az "átlós ollózás" csak a 3 mező felé indítva vezet győzelemhez. Ha ugyanis a 7 jelű mező felé indítana világos, akkor sötét a 6-os mező elfoglalásával átveszi a kezdeményezést és meg is nyerheti a partit. II./ Ha sötét következik, akkor ő is nyerhet, ám ennek végiggondolása már komolyabb elmepróba: Sötét is csak malomfenyegetéssel indulhat, mert (az előzőekből is láthatóan) ha világos "levegőhöz jut", akkor biztosan nyer. Csak és egyedül a 26-on kezdhet sötét, hiszen a 21-en történő fenyegetését világos úgy védi a 26-on, hogy azonnali ellentámadásba kerül. Sötét nem léphet el a 35-ös mezőről, (ennek indoklását lásd majd az elemzés végén), csak a 32-vel kezdhet. Sötét első lépése tehát: 1.S32-26, malomfenyegetés. Ez védhető a V?- 21 válasszal, de a folytatás elágazik attól függően, hogy (?) melyik bábujával véd világos.
26 a./ 1.---,V31-21 a legrosszabb védekezés, mert: 2.S26-31 azonnal két malommal fenyeget és 3.S nyer. b./ 1.---,V34-21-re további, az ellentámadás lehetőségét kizáró kényszerítők következnek: 2.S25-41 után 3.S26-46, majd 4.S35-1 még védhető, de 5.S46-8 után 6.S nyer. c./ 1.---,V5-21 (!!!) A belső négyzet sarokpontja most feladható, mert a sikeres "átlós ollózást", a 31 és a 21 birtoklásával is, megakadályozza világos. Ám, ez sem ment, mert egy más irányú, újabb kényszerítőzést, ekkor már, csak a 34-en lévő bábujával védhet. 2.S25-5,V34-23 után pedig, az élőbb (b./ alatt) mutatott folytatás következhet: 3.S5-41, 4.S26-46, 5.S35-1, 6.S46-8, 7.S nyer. Az, hogy melyik bábujával kell az első lépésben sötétnek a 26-ra lépnie, kiolvasható a leghosszabb (egyszersmind azonban -világos optimális védekezése esetén- a legrövidebb) parti leírásából. Itt látható be, hogy a 35-el számozott mező birtoklására szüksége lesz sötétnek a 3. lépésekor.
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
VERSENYKIÍRÁS HÉTPRÓBÁSOK BAJNOKSÁGA 2016 ORSZÁGOS EGYÉNI ÉS CSAPAT DIÁKVERSENY 2015/2016-OS TANÉV
VERSENYKIÍRÁS HÉTPRÓBÁSOK BAJNOKSÁGA 2016 ORSZÁGOS EGYÉNI ÉS CSAPAT DIÁKVERSENY 2015/2016-OS TANÉV A verseny helyszíne: Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola, 3597 Hejőkeresztúr, Petőfi Sándor út 111.
MATEMATIKA C 6. évfolyam 3. modul LERAKÓS, TOLOGATÓS JÁTÉKOK
MATEMATIKA C 6. évfolyam 3. modul LERAKÓS, TOLOGATÓS JÁTÉKOK Készítette: Köves Gabriella MATEMATIKA C 6. ÉVFOLYAM 3. MODUL: LERAKÓS, TOLOGATÓS JÁTÉKOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
A két harcmodor kétféle taktikát, játékstílust jelent, és ki-ki eldöntheti, inkább melyikre támaszkodik - vagy inkább mindkettőre.
Az 5. századi Anglia: változások, új kor kezdete. A rómaiak eltávoztak, a szászok pedig meghódították a szigetet. A kereszténység még nem erősödött meg, még küzd a kelta vallsásal. A játék ezekben a bizonytalan
JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
mini-háromszöges kicsiknek (játssz velük: ügyesedjenek, okosodjanak)
VONALKÁZÓS mini-háromszöges kicsiknek (játssz velük: ügyesedjenek, okosodjanak) Végy elő gyufaszálakat és pl.: bab-, kukorica-, kávé- szemeket, (vagy rakd tele a táblát valami apró csokival ) Az előbbiekkel
az alapjáték részletes szabályai
dr. Nagy László ( jatektan.hu/kapcsolat ) 1144 Bp. Szentmihályi u. 19 Tel/fax.(36-1) 220-1916 PIKK-PAKK az alapjáték részletes szabályai Az ábrán mutatott nyitóállásból világos kezd. Az első lépésben,
Játéktól a kutatásig AVAGY HOGYAN TANULJANAK ÉS SZÓRAKOZZANAK EGYSZERRE A GYEREKEK! ÍRTA: POLERECZKI FANNI ÉS BOZÓKI GERGŐ ZOLTÁN
Játéktól a kutatásig AVAGY HOGYAN TANULJANAK ÉS SZÓRAKOZZANAK EGYSZERRE A GYEREKEK! ÍRTA: POLERECZKI FANNI ÉS BOZÓKI GERGŐ ZOLTÁN Minden tanár a gyermekek figyelméért harcol és azért hogy tanuljanak tőle.
Fordította: Uncleszotyi
Fordította: Uncleszotyi Kiegészítette: Adhemar EL GRANDE 1 Összetevők Egy játéktábla 5 Grande (vezetők - nagy kockák) öt különböző színben 155 Caballero (lovagok - kis kockák) 5 színben (31 db színenként)
ÍRÁSBELI ÖSSZEADÁS, KIVONÁS. A MŰVELETI SORREND SZÁMÍTÁSOKBAN ÉS SZÖVEGES FELADATOK MEGOLDÁSA SORÁN. 9. modul
Matematika A 4. évfolyam ÍRÁSBELI ÖSSZEADÁS, KIVONÁS. A MŰVELETI SORREND SZÁMÍTÁSOKBAN ÉS SZÖVEGES FELADATOK MEGOLDÁSA SORÁN 9. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 4. ÉVFOLYAM 9. modul ÍRÁSBELI
A Császár bizalmasai Ingyenes, házilag elkészíthető taktikai társasjáték 2-4 fő részére
A játék paraméterei A Császár bizalmasai Ingyenes, házilag elkészíthető taktikai társasjáték 2-4 fő részére Típus: taktikai társasjáték (versengő) Környezet: római kor (fiktív terület) Játékosok száma:
Feladattervek óvodásoknak és általános iskola alsó tagozatos diákok számára a Vincze Ottó - Kognitív mentés című kiállításához
Feladattervek óvodásoknak és általános iskola alsó tagozatos diákok számára a Vincze Ottó - Kognitív mentés című kiállításához A feladatok alapkérdései: A kognitív fogalmának megismerése, mit jelent ez
CAYLUS. A játéktábla. Tartalom. Egyszer volt, hol nem volt. A játék célja. Előkészületek. Nyersanyagok élelmiszer. posztó. arany. Épületek.
CAYLUS William Attia játéka Illusztráció és grafika: Arnaud és Cyril Demaegd A játéktábla játéktábla Tartalom Nyersanyagok élelmiszer udvarnagy (fehér henger) és intéző (fehér korong) 30 egydénáros és
(de progit ne hagyd ki ) www.jatektan.hu/jatektan/ 2013/009/Folds.html )
Hajtogatósdikhoz mindenféle Arányosság (lineáris és négyzetes), mintakövető építkezés, logikai feladványok próbálgatással, ráérzéssel, gondolkodással, stb. (8 év felettieknek sorban, amíg el nem vesztik
Beszélgetés Dáviddal
Beszélgetés Dáviddal 2011. március 13. Aryana: Mi történt március 1-jén? Mert azt mondtad, az emberiség már választott. Dávid: Eddig volt idő. Az emberek utat választottak. A: Pozitívat? D: Minden út pozitív,
RavaszNégyzet egy kombinatorikai játék
XVIII.köt., 1.sz., 2009. okt. RavaszNégyzet egy kombinatorikai játék Csákány Béla, Makay Géza, Nyőgér István A játék leírása; jelölések. A RavaszNégyzet védett nevű táblás játékot id. Incze Attila szegedi
VALÓSZÍNŰSÉGI JÁTÉKOK. 44. modul
Matematika A 3. évfolyam VALÓSZÍNŰSÉGI JÁTÉKOK 44. modul Készítette: SZITÁNYI JUDIT matematika A 3. ÉVFOLYAM 44. modul VALÓSZÍNŰSÉGI JÁTÉKOK MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási
1. Melyek azok a kétjegyű számok, amelyek oszthatók számjegyeik
1991. évi verseny, 1. nap 1. Számold össze, hány pozitív osztója van 16 200-nak! 2. Bontsd fel a 60-at két szám összegére úgy, hogy az egyik szám hetede egyenlő legyen a másik szám nyolcadával! 3. Van
Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák (részletek)
Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák (részletek) 1. A fogoly dilemmája A társadalmi dilemmák (s a belőlük gyakran kifejlődő társadalmi csapdák) olyan helyzetekben alakulnak ki, amelyeket a játékelmélet a
Javítókulcs M a t e m a t i k a
6. évfolyam Javítókulcs M a t e m a t i k a Országos kompetenciamérés 2011 Oktatási Hivatal ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ön a 2011-es Országos kompetenciamérés matematikafeladatainak Javítókulcsát tartja a kezében.
0663 MODUL SÍKIDOMOK. Háromszögek, nevezetes vonalak. Készítette: Jakucs Erika, Takácsné Tóth Ágnes
0663 MODUL SÍKIDOMOK Háromszögek, nevezetes vonalak Készítette: Jakucs Erika, Takácsné Tóth Ágnes Matematika A 6. évfolyam 0663. Síkidomok Háromszögek, nevezetes vonalak Tanári útmutató 2 MODULLEÍRÁS A
Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal
Matematika A 2. évfolyam Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal 35. modul Készítette: Szitányi Judit 2 modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés
2-5 játékos számára 10 éves kor felett, játékidő 60 perc. Oleyli klán: A sárga klán mindenre és mindenkire irigy amivel nem rendelkezik.
Játékszabály 2-5 játékos számára 10 éves kor felett, játékidő 60 perc Képzeld el, hogy úgy 10.000 éve... A klánod felhagyott az ősi nomád életformával és négy másik klán társaságában letelepedett a völgyben.
2.dia: Alapok 3.dia 4.dia.: Kihívás: Sikerélmény: Megerősítés: Felfedezés:
2.dia: AlapokMi mindent lehet elérni, mint például:bizalomépítés, együttműködés, csapatmunka, és, hogy a kudarcainkat ne negatív élményként fogjuk fel, hanem tanulási folyamatként Ezek azok a témák, melyek
Iszkenderun. Mint ringyó, új vendégére vár, felékszerezve hív a Nagy Bazár, parázna módon csábít, integet, hamisat kínál, túl borsos az ár.
Iszkenderun A Nur-hegyek felett félhold ragyog, Sándor nevét susogják a romok, fűszer, selyem kél át a szír kapun - Iszkenderun, te boldog, itt vagyok! Iszkenderun (Alexandria ad Issum, majd Alexandretta,
Szaktárgy / évfolyam: Természetismeret 9. Mindenki húz egy kártyát. Amíg a zene szól, addig cserélgetik a kártyákat.
Készült: Bózsóné Szabó Ágnes pályamunkája alapján Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Eger, Kerettantervi modul / témakör: VIII. A Föld, ahol élünk A tanegység témája: A térkép fogalma,
A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák
Szabályfüzet A középkorban minden nemesnek az volt a legfontosabb, hogy minél nagyobb terület fölött uralkodjon, és minél nagyobb befolyást szerezzen a királyi udvarban. A beházasodás más nemesi családokba
Forrás: Nagylaci (http://www.jatektan.hu)
Felületesen és nem nagyon eltúlozva, ide lehetne sorolni az összes általánosabban ismert stratégiai(***) táblás játékot: a Malmot, a Dámát, a Sakkot, ) A rendszerezés során mégis csak azokat a megmaradókat
6. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE
6. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE A kurzus anyagát felhasználva összeállíthatunk egy kitűnő feladatlapot, de még nem dőlhetünk nyugodtan hátra. Diákjaink teljesítményét még osztályzatokra kell átváltanunk,
NFS Shift. Magasabb fokozat
NFS Shift Azt hiszem az NFS sorozatot nem nagyon kell bemutatni senkinek, amennyiben mégis akkor a Need for Speed egy arcade autós verseny program már hosszú évek óta. Azért írom, hogy hosszú évek mert
JÁTÉKTAN. főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz
JÁTÉKTAN főiskolai jegyzet egy ma még nem létező tantárgyhoz pedagógushallgatóknak gyakorló pedagógusoknak gyerekekkel foglalkozóknak tehetség-gondozóknak Az Elmetorna kurzus blokk, egy 19 részes (szándék
MATEMATIKA C 8. évfolyam 6. modul ATTÓL FÜGG?
MATEMATIKA C 8. évfolyam 6. modul ATTÓL FÜGG? Készítette: Surányi Szabolcs MATEMATIKA C 8. ÉVFOLYAM 6. MODUL: ATTÓL FÜGG? TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási
Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről
Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Tisztelt Közgyűlés! Az oktatási rendszer
Mesterséges intelligencia feladatsor
Mesterséges intelligencia feladatsor kétszemélyes játékokhoz Jeszenszky Péter 2008. április 7. 1. Nem választható játékok 1.1. Feladat Nim. Beilleszteni a játék pontos leírását. 1.2. Feladat Tic-tac-toe.
Átkeléses feladatok 1.) 2.) 3.) 4.)
Átkeléses feladatok 1.) Van egy folyó, amin egy csónak segítségével egy embernek át kell vinnie az egyik partról a másikra egy farkast, egy kecskét és egy káposztát. A csónakba az emberen kívül csak egyvalami
TÁRSASJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYOK
TÁRSASJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYOK A cylonokat az ember teremtette. Azért készültek, hogy megkönnyítsék az életet a Tizenkét Kolónián. Ám eljött a nap, mikor a cylonok eldöntötték: megölik gazdáikat. Hosszú és
A prezentáció. A prezentáció tömör és hatásos előadása annak, amit közölni, bemutatni kívánunk.
A prezentáció A prezentáció tömör és hatásos előadása annak, amit közölni, bemutatni kívánunk. Mottó Ha belépsz egy terembe, törekedj arra, hogy Valaki lépjen be, s ne eggyel többen legyünk! 2 Tartalomjegyzék
Sikeres oktatási és nevelési utak Ajánlások az átmenetek szervezéséhez
Sikeres oktatási és nevelési utak Ajánlások az átmenetek szervezéséhez 2. RÉSZ: Alsó tagozatból felső tagozatba és általános iskolából középiskolába 2 Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen Ungarndeutsches
Galambos Ádám. Pszichó Csomag
Galambos Ádám Pszichó Csomag Számos alkalommal előfordult már, hogy megkérdezték tőlem, miért is szeretek én annyira futni. Természetesen erre a kérdésre nem lehet egy szóval, de még akár egy mondattal
Felszín- és térfogatszámítás (emelt szint)
Felszín- és térfogatszámítás (emelt szint) (ESZÉV 2004.minta III./7) Egy négyoldalú gúla alaplapja rombusz. A gúla csúcsa a rombusz középpontja felett van, attól 82 cm távolságra. A rombusz oldalának hossza
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Ügyszám: 03/ 416-1/2011. Tárgy: Törvényességi felhívás Ügyintéző: Lorbert Ferenc Telefonszám: 34/515-143 Tata
Rheinländer. Tervezte: Reiner Knizia Kiadja: Hasbro International Inc. Hasbro Deutschland GmbH Overweg 29, D-59494 Soest. A játék tartalmaz:
Rheinländer Tervezte: Reiner Knizia Kiadja: Hasbro International Inc. Hasbro Deutschland GmbH Overweg 29, D-59494 Soest. 3-5 játékos részére, 12 éves kortól Évszázadokon át Európa szíve megosztott volt:
GYAKORLÁS A TÍZES SZÁMKÖRÖN BELÜLI MEGERŐSÍTÉSRE MODUL KÉSZÍTETTE: KISSNÉ VOLMAN ANITA
GYAKORLÁS A TÍZES SZÁMKÖRÖN BELÜLI MEGERŐSÍTÉSRE MODUL KÉSZÍTETTE: KISSNÉ VOLMAN ANITA TARTALOMJEGYZÉK TEVÉKENYSÉG ÁTFOGÓ/HOSSZÚTÁVÚ CÉLJA: TEVÉKENYSÉG KÖZVETLEN CÉLJA: TEVÉKENYSÉG FELADATA: TEVÉKENYSÉGGEL
Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.
Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,
Lerakó 7. modul készítette: köves GaBrIeLLa
Lerakó 7. modul Készítette: KÖVES GABRIELLA 2 Lerakó A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A tudatos észlelés, a megfigyelés és a figyelem fejlesztése Párban, kis csoportban
Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Gráfelmélet II. Gráfok végigjárása
Gráfelmélet II. Gráfok végigjárása DEFINÍCIÓ: (Séta) A G gráf egy olyan élsorozatát, amelyben a csúcsok és élek többször is szerepelhetnek, sétának nevezzük. Egy lehetséges séta: A; 1; B; 2; C; 3; D; 4;
Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAM
M Á N D Y I V Á N Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 Tartalomjegyzék BEVEZETŐ... 3 AZ ISKOLA RÖVID TÖRTÉNETE... 4 AZ ISKOLA TANULÓI KÖZÖSSÉGE... 6 1. Iskolában folyó nevelő-oktató
Filyó "Flame" Tibi kiszálló táblája : 170-től 1-ig. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló. Nincs kiszálló Nincs kiszálló
170 169 168 167 166 165 164 163 162 161 160 159 158 157 156 155 T20, T20, DB Ahogy az angolok mondják: Minden kiszálló Big Daddy-je, sok sikert hozzá! T20, T19, DB Az első két darts megcserélhető. T20,
Louis és Stefan Malz játéka 2-4 játékos részére 12 éves kortól.
Louis és Stefan Malz játéka 2-4 játékos részére 12 éves kortól. 1603 és 1868 között Japánban meggyengült az uralkodó hatalma, és helyette a Tokugawa klán egy Shogunja próbálta meg kemény szigorral fenntartani
SZKA_106_10. A modul szerzője: Leléné Gonda Irén. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM
fiúk, lányok SZK_106_10 é n é s a v i l á g modul szerzője: Leléné Gonda Irén SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYM 140 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák tanári MODULVÁZLT
Pályaorientációs konzulens és Nemzeti Pályaorientációs Portál felhasználó képzés
TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése Pályaorientációs konzulens és Nemzeti Pályaorientációs Portál felhasználó képzés Hallgatói tananyag IV. modul
El camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Tardos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 20-i közmeghallgatásán, mely 18.00 órakor kezdődik a Községháza tanácstermében. Jelen vannak: a mellékelt
Feladatok MATEMATIKÁBÓL a 12. évfolyam számára
Feladatok MATEMATIKÁBÓL a. évfolyam számára I.. Egy 35 fős osztályból mindenki részvett valamelyik iskolai kiránduláson. 5-en Debrecenbe utaztak, 8-an pedig Pécsre. Hányan utaztak mindkét városba?. Állapítsa
A pentominók matematikája Síkbeli és térbeli alakzatok 4. feladatcsomag
A pentominók matematikája Síkbeli és térbeli alakzatok 4. feladatcsomag Életkor: Fogalmak, eljárások: 10 18 év pentominók adott tulajdonságú alakzatok építése szimmetrikus alakzatok egybevágó alakzatok
Esettanulmány. Harmadik nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta. 2008 nov. 28.)
Esettanulmány. Harmadik nyilvános csatornázás. (Öreg és Margaréta. 2008 nov. 28.) Margaréta fogpanaszaira sejtemlékezet tisztító energiákat kértem. (A jobb felső 7-es gyökeréből sugárzik a fájdalom a fülébe,
A játékról. A játék elemei. Előkészítés és a játék elemeinek magyarázata
A játékról Le Havre egy francia város, melyben Franciaország második legnagyobb kikötője található (Marseille után). A város nem csak mérete miatt figyelemre méltó, hanem szokatlan neve miatt is. A holland
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt
MATEMATIKA C 9. évfolyam
MATEMATIKA C 9. évfolyam 6. modul GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK Készítette: Kovács Károlyné MATEMATIKA C 9. ÉVFOLYAM 6. MODUL: GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret
Megjegyzések Silo Üzenetéhez
Megjegyzések Silo Üzenetéhez Ezek a megjegyzések nem fedik le Silo Üzenetének összes témáját, csak azokat, melyeknél ez szükségesnek tűnt az írás jobb megértéséhez. Silo Üzenetét annak tartalmi sorrendjét
Lehet vagy nem? Konstrukciók és lehetetlenségi bizonyítások Dr. Katz Sándor, Bonyhád
Dr. Katz Sándor: Lehet vagy nem? Lehet vagy nem? Konstrukciók és lehetetlenségi bizonyítások Dr. Katz Sándor, Bonyhád A kreativitás fejlesztésének legközvetlenebb módja a konstrukciós feladatok megoldása.
9 üzleti fogás. PLUSZ Gyakorlati Segédlet. a fogások. alkalmazásához. amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében
PLUSZ Gyakorlati Segédlet a fogások! alkalmazásához 9 üzleti fogás amivel megnöveled terméked vagy szolgáltatásod értékét a vásárlók szemében Tanulmány + Gyakorlati Segédlet az OkosVállalkozás-tól www.okosvallalkozas.blog.hu
Szeminárium-Rekurziók
1 Szeminárium-Rekurziók 1.1. A sorozat fogalma Számsorozatot kapunk, ha pozitív egész számok mindegyikéhez egyértelműen hozzárendelünk egy valós számot. Tehát a számsorozat olyan függvény, amelynek az
Sebesség növelő gyorsító futó edzések, sprint, VO2max
Sebesség növelő gyorsító futó edzések, sprint, VO2max David Hirsh, angolról fordította Bozót Sebességnövelő edzések Miért? Mikor? Hogyan? Gyorsító edzésmunkára szükség van, ha futóteljesítményünk tökéletesítésére
Matematikaóra-tervezet
Matematikaóra-tervezet "Mondd el és elfelejtem; Mutasd meg és megjegyzem; Engedd, hogy csináljam és megértem." (Kung Fu-Ce) Készítette: Horváth Judit Osztály: 3. osztály (év vége) Tantárgy: matematika
Tollaslabda. Bevezetés
Tollaslabda Bevezetés A tollaslabda tanterv célja, olyan versenyzők felnevelése, akik választott sportágukat magas szinten művelik és egyben megfelelnek a klasszikus értelemben vett sportember" eszményének.
ALTERNATÍV KONFLIKTUSKEZELÉS AZ IFJÚSÁGI MUNKÁBAN A MEDÁCIÓ ÉS A HELYREÁLLÍTÓ SZEMLÉLET
ALTERNATÍV KONFLIKTUSKEZELÉS AZ IFJÚSÁGI MUNKÁBAN A MEDÁCIÓ ÉS A HELYREÁLLÍTÓ SZEMLÉLET 9 ALTERNATÍV KONFLIKTUSKEZELÉS AZ IFJÚSÁGI MUNKÁBAN A MEDÁCIÓ ÉS A HELYREÁLLÍTÓ SZEMLÉLET A demokratikus társadalom
Megoldókulcs. Matematika D kategória (11-12. osztályosok) 2015. február 6.
Megoldókulcs Matematika D kategória (11-12. osztályosok) 2015. február 6. 1. Az ABC háromszög mindhárom csúcsából merőlegeseket állítunk a többi csúcs külső és belső szögfelezőire. Igazoljuk, hogy az így
Alkotások síkban mozaiklapokkal, szívószállal
Matematika A 2. évfolyam Alkotások síkban mozaiklapokkal, szívószállal 27. modul Készítette: Szili Judit Szitányi Judit 2 matematika A 2. ÉVFOLYAM 27. modul Alkotások síkban mozaiklapokkal, szívószállal
ÍRÁSBELI ÖSSZEADÁS. 30. modul
Matematika A 3. évfolyam ÍRÁSBELI ÖSSZEADÁS 30. modul Készítette: KONRÁD ÁGNES matematika A 3. ÉVFOLYAM 30. modul ÍRÁSBELI ÖSSZEADÁS MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási
Tájékozódás számvonalon, számtáblázatokon
Matematika A 2. évfolyam Tájékozódás számvonalon, számtáblázatokon 12. modul Készítette: Bóta Mária Kőkúti Ágnes matematika A 2. évfolyam 12 modul Tájékozódás számvonalon, számtáblázatokon modulleírás
Időtervek: III./2. Hálóterv (CPM) időelemzése
Faicsiné Adorján Edit Időtervek: III./2. Hálóterv (CPM) időelemzése A követelménymodul megnevezése: Építőipari kivitelezés tervezése A követelménymodul száma: 0688-06 A tartalomelem azonosító száma és
KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!
KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.
AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
AZ ÉLETET SEGÍTŐ SZABÁLY (bevezető óra) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Szűcs Ferenc: Teológiai
6. Csapdát tervez, csapdát állít. (Felismeri a nyerőállásokat. Szeme felcsillan, ha ellenfele hibázik!!!)
Paradox, hogy én, aki megszállott szerelmese vagyok a táblajátékoknak és egyik propagálója azok általános tanrendszerű iskolai bevezetésének, soha nem ajánlottam az iskolás kor előttieknek. Véleményem
Cím: Játszva tanulj! /Kooperatív technikák alkalmazása tehetséggondozáson/
Cím: Játszva tanulj! /Kooperatív technikák alkalmazása tehetséggondozáson/ Osztály: 2. osztály Eszközök: feladatlapok, értékelılap, szám- és szókártyák, filctoll, ragasztó Az óra menete: 1. A vendégek
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Országos Métabajnokságának szabályzata
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Országos Métabajnokságának szabályzata 1. A játék menetéről általában A játék során két csapat: az ütő ( A csapat) és a fogó ( B csapat) küzd egymással a pontokért.
JELENTKEZÉSI LAP. Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár:
JELENTKEZÉSI LAP Név: Osztály: E-mail cím (továbbjutásról itt is értesítünk): Iskola: Felkészítő tanár: Második fordulóba jutás esetén Windows 7 operációs rendszert, és Office 007 programcsomagot fogsz
Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl
Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET 2. FÉLÉV A kiadvány KHF/4356-14/2008. engedélyszámon 2008.11.25. időponttól tankönyvi engedélyt kapott Educatio Kht. Kompetenciafejlesztő
TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB TÉGLALAP, NÉGYZET, KÖR
Matematika A 3. évfolyam TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB TÉGLALAP, NÉGYZET, KÖR 40. modul Készítette: SZILI JUDIT (A 11., 13., 15. PONTOT: LÉNÁRT ISTVÁN) matematika A 3. ÉVFOLYAM 40. modul TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB
kisokos Foglalkoztató füzet gyerekeknek Kiadja: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága 2013.
kisokos Foglalkoztató füzet gyerekeknek Kiadja: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága 2013. Augusztus vége volt, a gyerekek már hazajöttek a nyaralásból.
A szóbeli vizsgán nem kap pontot lásd az első oszlopot! A szóbeli vizsgán nem kap pontot. A szóbeli vizsgán nem kap pontot lásd az első oszlopot!
ICF-kompetenciák Az egyes szintekhez tartozó minimumkészségek leírása alapján. A szürke háttérben azok a kritériumok szerepelnek, amelyek meglétekor a jelölt nem felel meg a vizsgán. Kompetenciák ACC szint
Áttekintés. A játék célja. Marco Ruskowski és Marcel Süßelbeck játéka 2-4 játékos részére, 10 éves kortól.
Marco Ruskowski és Marcel Süßelbeck játéka 2-4 játékos részére, 10 éves kortól. A püspök magas rangú látogatókat vár, de sajnos a nagy freskófestmény a katedrális mennyezetén sürgős renoválásra szorul.
SZKB103_13. Játék közösség önismeret
SZKB103_13 Játék közösség önismeret tanulói játék közösség önismeret 3. évfolyam 125 Diákmelléklet D1 Versek Szabó T. Anna Kézmosó-vers Cuk-ros, ra-ga-csos, ta-pa-dós, ma-sza-tos ez a kicsi tappancs. Hozd
Javítókulcs S Z Ö V E G É R T É S
8. é v f o l y a m Javítókulcs S Z Ö V E G É R T É S Országos kompetenciamérés 2010 Oktatási Hivatal ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ön a 2010-es Országos kompetenciamérés szövegértési feladatainak Javítókulcsát
Forrás: Nagylaci (http://www.jatektan.hu)
A ma élő legkisebb lélekszámú játékcsalád. A jövőben talán a teljes kihalás lehet sorsa. Reinkarnációval(*)! Korunk fejlesztései, amiknek Rubik Ernő Bűvös kockája volt az ötletadója. Miért ne lehetne olyan
MILYEN A JÓ PROJEKTMENEDZSMENT
MILYEN A JÓ PROJEKTMENEDZSMENT Aki házat épített vagy felújított úgy, hogy nem lépte túl a tervezett költségeket, időben elkészült, ráadásul az elképzelt minőségben, az átesett első projektmenedzseri munkáján.
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán
Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának
Tévhitek és hiedelmek az ún. osztatlan közös tulajdon fogalmáról a jegyzői birtokvédelmi eljárásokban Szerző: dr. Kajó Cecília
Tévhitek és hiedelmek az ún. osztatlan közös tulajdon fogalmáról a jegyzői birtokvédelmi eljárásokban Szerző: dr. Kajó Cecília Budapest, 2015. november 16. 1. Kiindulópont, alapvetés Gyakorlati tapasztalatom,
FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK 2005-2009
FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK 2005-2009 A FINA nemzetközi vízilabda szabályok az MVLSZ döntése szerint a mindenkori hazai kiegészítésekkel érvényesek a magyarországi vízilabda eseményeken. A szövetség azonban
I. A játék-készlet: 144 db követ tartalmaz, amelyek közül az összesen 4-4 db Virág és Évszak kivételével, mindegyik alábbiból 4-4 db van.
Mahjong játékszabály I. A játék-készlet: 144 db követ tartalmaz, amelyek közül az összesen 4-4 db Virág és Évszak kivételével, mindegyik alábbiból 4-4 db van. Három szín: Írások, Bambuszok, Körök, mindegyikben
2. OPTIKA 2.1. Elmélet 2.1.1. Geometriai optika
2. OPTIKA 2.1. Elmélet Az optika tudománya a látás élményéből fejlődött ki. A tárgyakat azért látjuk, mert fényt bocsátanak ki, vagy a rájuk eső fényt visszaverik, és ezt a fényt a szemünk érzékeli. A
Antoine Bauza játéka. 13 év fölött 2-4 játékos kb. 45 perc. Mit kezdünk ezzel a szörnnyel, Uram? Biztos vagyok benne, hogy jó sora lesz itt.
Mit kezdünk ezzel a szörnnyel, Uram? Ez egy kínai óriáspanda. Békés, kedves és erös. A kínai nép alázatos ajándéka. Biztos vagyok benne, hogy jó sora lesz itt. Ez az állat oly ritka, akár csak a híres
SPORT SZELET MINDEN NEGYEDIK NYER NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA
1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE SPORT SZELET MINDEN NEGYEDIK NYER NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA A Sport Szelet Minden 4. nyer! elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a Mondelez Europe Services
A játék célja. A játék elemei
Alexander Pfister játéka 2-4 játékos számára. Ajánlott életkor: 10 év felett. Játékidő: 30 perc. Szabályfordítás: Szűcs Sándor Lektorálta: Iványosi-Szabó Gábor A fordítást ellenőrizte: Cziráki Balázs A
2. FELSZERELÉS ÉS LÉTESÍTMÉNYEK
Bevezetés Boccia Szabályok Jelen szövegben bemutatott szabályok a boccia játékra vonatkoznak. A játékszabályok minden olyan nemzetközi versenyre vonatkoznak, amelyet a BISFed (Boccia Nemzetközi Sport Szövetség)
KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 15. INFORMATIKA KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA 2015. május 15. 8:00 A gyakorlati vizsga időtartama: 180 perc Beadott dokumentumok Piszkozati pótlapok száma Beadott fájlok száma
MATEMATIKA C 7. évfolyam 5. modul KI MARAD A VÉGÉN?
MATEMATIKA C 7. évfolyam 5. modul KI MARAD A VÉGÉN? Készítette: Kovács Károlyné MATEMATIKA C 7. ÉVFOLYAM 5. KI MARAD A VÉGÉN? TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási