Település-gazdálkodási ismeretek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Település-gazdálkodási ismeretek"

Átírás

1 Település-gazdálkodási ismeretek Közigazgatási szféra alapok Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2017/2018. tanév tavaszi félév

2 Közigazgatási szféra A közigazgatás azon szervezetek összessége, amelyek közhatalmat gyakorolva, az állam vagy az önkormányzat nevében közfeladatokat látnak el és jogszabályokat hoznak létre, hajtanak végre. A helyi közügyekben az önkormányzati igazgatás, az országos jelentőségű ügyekben a központi közigazgatás jár el, amelyet államigazgatásnak nevezünk.

3 A hazai állam- és önkormányzati igazgatás szervezeti struktúrája OGY Államigazgatás (Központi közigazgatás) Önkormányzati igazgatás Helyi közügyek Kormányzati rendszer Központi szakigazgatási szervek Dekoncentrált államigazgatási szervek Köztestületi önkormányzatok Helyi önkormányzatok Kormány minisztériumok Megyei (fővárosi) közigazgatási hivatalok Kormányhivatal (törvényességi felügyelet) Települési önkormányzatok Konzultatív szervek Nem minisztériumi jogállású szervek Centrális irányítású szakigazgatási szervek Területi önkormányzatok Járási Hivatal Kormány hatalmi apparátusa Járások fővárosi körzet

4 Helyi önkormányzat Települési önkormányzat Megyei (területi) Önkormányzat község város Járásszékhely város Főváros és kerületei Megyei jogú város

5 Települési önkormányzatok törvényi szabályozása évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Az önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló évi XXV. Tv. A helyi adókról szóló évi C. tv. Törvény a Magyar Köztársaság adott évi költségvetéséről pl évi C. törvény Magyarország évi központi költségvetéséről évi CXXVI. Tv. A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról évi L tv. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról. A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. (2014. évi települési önkormányzati választásokig hatályos)

6 2011. évi CLIV. törvény a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről évi XCIII. Törvény a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról évi CXCV. Tv. Az államháztartásról évi XLIII. Tv. A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról. közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. Törvény évi XXI. Tv. a területfejlesztésről és területrendezésről

7 Az új önkormányzati törvény és a közigazgatás megújulása által megőrzött legfontosabb alapértékek Minden településen van helyi önkormányzat Lélekszámtól függetlenül van polgármester és képviselő-testület Saját rendeletalkotási, határozathozatali és igazgatási joggal rendelkeznek Saját költségvetés Helyi adó kivetési jog Vagyonnal való saját gazdálkodás ÚJ 2000 fő alatti településeken közös önkormányzati hivatalt kellett létrehozni (előzőleg 1000 fő alatt javasolt: körjegyzőség) új érintett 440 település összesen 2404 település

8 Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogait. A helyi önkormányzás lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi közössége önállóan és demokratikusan intézze a helyi érdekű közügyeit. helyi önkormányzat: a község, a város, járásszékhely város, a főváros és kerületei, a megyei jogú város valamint a megye önkormányzata A helyi önkormányzat a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi érdekű közügyekben önállóan jár el. A helyi közügyek a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek helyi megteremtéséhez kapcsolódnak. A helyi önkormányzat - a törvény keretei között - önállóan szabályozhatja, illetőleg egyedi ügyekben szabadon igazgathatja a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi közügyeket. Döntését az Alkotmánybíróság, illetve bíróság kizárólag jogszabálysértés esetén bírálhatja felül január 1-től a megyei kormányhivatalok végzik az önkormányzatok újfajta törvényességi felügyeletét. (Eddig törvényességi ellenőrzést végeztek, 2013-tól törvényességi felügyeletet.) Az önként vállalt helyi közügyek megoldása nem veszélyeztetheti a törvény által kötelezően előírt önkormányzati feladat- és hatáskörök ellátását.

9 Törvény a helyi önkormányzatnak kötelező feladat- és hatáskört is megállapíthat. A kötelezően ellátandó önkormányzati feladat- és hatáskörök meghatározásával egyidejűleg az Országgyűlés biztosítja az ellátásukhoz szükséges anyagi feltételeket, dönt a költségvetési hozzájárulás mértékéről és módjáról. (feladat finanszírozás) A helyi önkormányzat a törvény keretei között önkormányzati tulajdonával önállóan rendelkezik, bevételeivel önállóan gazdálkodik, az önként vállalt és a kötelező önkormányzati feladatok ellátásáról egységes költségvetéséből gondoskodik. Saját felelősségére vállalkozói tevékenységet folytathat. A települési önkormányzatnak és a megyei önkormányzatnak egymástól eltérő feladat- és hatáskörei vannak. A települési önkormányzatok a helyi igényektől és teljesítőképességtől függően egymástól eltérő önkormányzati feladat- és hatásköröket vállalhatnak; A törvény a nagyobb lakosságszámú, jobb gazdasági teljesítőképességű, nagyobb közigazgatási terület nagyságú önkormányzatoknak- más önkormányzatokhoz képest - több kötelező feladat- és hatáskört állapíthat meg.

10 A kisebb lakosságszámú település önkormányzata - amennyiben saját maga vagy társulásával arról közösen gondoskodni tud - működési területén önként vállalhatja a törvény által a nagyobb lakosságszámú települési önkormányzatnak kötelezően előírt közszolgáltatás megszervezését. Ilyen esetben költségvetése számára igényelheti az átvállalt feladattal arányos fedezet biztosítását. A megyei és a települési önkormányzatok között nincs függőségi viszony, a kölcsönös érdekek alapján együttműködnek. A megyei jogú város sajátos jogállású települési önkormányzat, amely a város területén nemcsak a települési önkormányzat, hanem a megyei önkormányzat feladat- és hatásköreit is ellátja. A járásszékhely városi, valamint a városi önkormányzat olyan közszolgáltatásokat lát el, melyeket saját területén és vonzáskörzetében, vagy a járás egész területén gazdaságosan, hatékonyan és a szakmai szabályok előírásainak megfelelően képes biztosítani. Budapest főváros a hazánkban betöltött különleges szerepe, regionális elhelyezkedése következtében egyedi szabályozást igényel. A kerületi önkormányzatok látják el a települési önkormányzati feladatok jelentős részét és gyakorolják a hatásköröket. A fővárosi önkormányzat területi és települési önkormányzati feladatokat egyaránt ellát.

11 A települési képviselő-testület más települési képviselő-testülettel társult képviselő-testületet alakíthat. Társult képviselő-testület alakítása esetén a képviselő-testületek részben vagy egészben egyesítik a költségvetésüket, közös önkormányzati hivatalt tartanak fenn és intézményeiket közösen működtetik. Közös önkormányzati hivatalt hoznak létre azok a járáson belüli községi önkormányzatok, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település közigazgatási területe választja el egymástól, és a községek lakosságszáma nem haladja meg a kétezer főt. A kétezer fő lakosságszámot meghaladó település is tartozhat közös önkormányzati hivatalhoz. (85 ) A helyi önkormányzatok képviselő-testületei megállapodhatnak abban, hogy egy vagy több önkormányzati feladat- és hatáskör, valamint a polgármester és a jegyző államigazgatási feladat- és hatáskörének hatékonyabb, célszerűbb ellátására jogi személyiséggel rendelkező társulást hoznak létre. A társulás a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások ellátására jogszabályban meghatározottak szerint költségvetési szervet, gazdálkodó szervezetet, nonprofit szervezetet és egyéb szervezetet alapíthat, kinevezi vezetőiket. A társulás olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét. (Többcélú kistérségi társulásnak június 30-ig kellett eldönteniük, hogy milyen formában működnek tovább, mert települési társulást csak önkéntes alapon lehet létrehozni)

12 A helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elöl el nem zárt magánutakon, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken közúti járművel történő várakozási (parkolási) közszolgáltatást a helyi önkormányzat, vagy kizárólag ezen közszolgáltatási feladat ellátására alapított költségvetési szerv, 100%- os önkormányzati tulajdonban álló, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, vagy e gazdasági társaság 100%-os tulajdonában álló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve önkormányzati társulás láthatja el külön törvényben szabályozottak szerint A települési és a fővárosi önkormányzat a helyi közbiztonságról, vagyonának, más értékének védelméről kényszerítő eszköz alkalmazására törvény alapján jogosult szervezet létrehozásával is gondoskodhat.

13 Új elvek: összeférhetetlenségi szabály: a polgármester nem lehet országgyűlési képviselő a 2014-es választások után. méltatlansági szabály: amennyiben a választott tisztségviselő törvénybe ütköző cselekedetet hajt végre, úgy alkalmatlanná válik a feladata ellátására vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség: a házas-, az élettársra és a gyerekekre is vonatkozik a közélet tisztasága érdekében Az összeférhetetlenségi és vagyon-nyilatkozat tételi kötelezettség a bizottságok külsős nem képviselő tagjaira is vonatkoznak. A törvény megerősíti a polgármestereket a képviselő-testülettel szemben: így például meghatározott esetekre vétójogot kap, és tisztségének megszűnéséről csak bíróság dönthet. Testületi ülést évente legalább hatszor kell tartani, akár a fővárosi/megyei kormányhivatal indítványára is. a testület minősített többséggel mondhatja ki saját feloszlatását, ekkor három hónapon belüli időpontra időközi választást kell kiírni; ennek költségét az önkormányzat viseli. feladatfinanszírozási rendszer kialakítása, amely január elsejétől lépett hatályba

14 A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen: 1. településfejlesztés, településrendezés; 2. településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása); 3. a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése; 4. egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások; 5. környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás); 6. óvodai ellátás; 7. kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása; 8. szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások; 9. lakás- és helyiséggazdálkodás;

15 10. a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása; 11. helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás; 12. honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás; 13. helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok; 14. a kistermelők, őstermelők számára - jogszabályban meghatározott termékeik - értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is; 15. sport, ifjúsági ügyek; 16. nemzetiségi ügyek; 17. közreműködés a település közbiztonságának biztosításában; 18. helyi közösségi közlekedés biztosítása; 19. hulladékgazdálkodás; 20. távhőszolgáltatás; 21. víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül.

16 Megyei jogú város A megyei jogú város települési önkormányzat, amely törvényben meghatározottak szerint, az abban foglalt kivételekkel azokat a közszolgáltatásokat is biztosítja, melyek saját területén túl a megye egészére vagy nagy részére kiterjednek.

17 Főváros és kerületei A főváros kétszintű önkormányzata a főváros és kerületei önkormányzataiból áll. A fővárosi, valamint a fővárosi kerületi önkormányzatok önkormányzati alapjogaikat tekintve egyenlőek, feladat- és hatásköreik egymástól eltérnek. A fővárosi önkormányzat olyan önkormányzat, amely a települési és a területi önkormányzat feladat- és hatásköreit is elláthatja. A fővárosi önkormányzat képviselőtestülete a közgyűlés. A közgyűlést a főpolgármester képviseli. A közgyűlés tagjai a főpolgármester mellett a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listáról bejutott képviselők (9fő). A főváros területe kerületekre, valamint a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott Margitszigetre tagozódik. Minden fővárosi kerületben települési önkormányzat működik. A fővárosi önkormányzat a törvényben meghatározottak szerint ellátja mindazokat a terület- és településfejlesztési, valamint területrendezési, településrendezési és településüzemeltetési feladatokat, amelyek a főváros egészét érintik, vagy amelyek a fővárosnak az országban betöltött különleges szerepköréhez kapcsolódnak A fővárosi kerületi önkormányzatok önállóan gyakorolják a települési önkormányzatokat megillető valamennyi feladat- és hatáskört, amelyet törvény nem utal a fővárosi önkormányzat kizárólagos feladat- és hatáskörébe, valamint ellátják a településfejlesztési, valamint településrendezési és településüzemeltetési feladatokat, mely nem a főváros feladata.

18 A fővárosi önkormányzat feladat- és hatásköre: 1. törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kiemelt forgalmú vagy országos közúti közlekedésben fontos szerepet játszó főútvonalak, sugár- és gyűrűirányú közutak, kiemelt tömegközlekedési csomópontok, kiemelt közparkok és közterek kezelése, fejlesztése, üzemeltetése, valamint ezeken a területeken a közterület-felügyelet működtetése, illetve a főváros teljes területén a forgalomtechnikai kezelői és üzemeltetői feladatok ellátása, forgalomszervezés; 2. a kerületek határain átnyúló településrendezés, terület- és településfejlesztés; 3. településtisztaság (közutak locsolása, síkosság-mentesítés); 4. szociális ellátások biztosítása; 5. állategészségügyi feladatok; 6. az érintett kerületek véleményének kikérésével közutak, közparkok, közterek elnevezése; 7. saját tulajdonú lakás- és helyiséggazdálkodás; 8. fővárosi szintű sport és szabadidősport; 9. közvilágítás biztosítása, köztemetők fenntartása, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása; 10. helyi közösségi közlekedés biztosítása és működtetése, valamint a főváros területén a parkolás feltételrendszerének kialakítása; 11. távhőszolgáltatás, ivóvíz-ellátás, szennyvízelvezetés, -kezelés és -ártalmatlanítás (csatornaszolgáltatás), hulladékgazdálkodás; 12. környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás; 13. honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem; 14. fővárosi helyi adóval kapcsolatos feladatok; 15. gazdaságszervezés és -fejlesztés, turizmussal kapcsolatos feladatok; 16. az országos szerepkörrel összefüggő kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása, közművelődési tevékenység támogatása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása; 17. a kiemelt kulturális örökség védelme; 18. a hajléktalan ellátás; 19. a tulajdonában álló közterületek használatára vonatkozó szabályok és díjak megállapítása.

19 A fővárosi kerületi önkormányzat feladat- és hatásköre: 1. helyi közutak, közterek és parkok kezelése, fejlesztése és üzemeltetése; 2. tulajdonában álló közterületek használatára vonatkozó szabályok és díjak megállapítása; 3. a parkolás-üzemeltetés; 4. általános közterület-felügyeleti hatáskör a kerület közigazgatási határán belül; 5. helyi településrendezés, településfejlesztés; 6. helyi településrendezési szabályok megalkotása (fővárosi településrendezési terv alapján); 7. turizmussal kapcsolatos feladatok ellátása; 8. ipari és kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos szabályozási jogkörök; 9. egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások; 10. óvodai ellátás; 11. szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások; 12. a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása; 13. a helyi közművelődési tevékenység támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; 14. saját tulajdonú lakás- és helyiséggazdálkodás; 15. helyi adóval kapcsolatos feladatok; 16. a kistermelők, őstermelők számára - jogszabályban meghatározott termékeik - értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is; 17. kerületi sport és szabadidősport támogatása, ifjúsági ügyek; 18. közreműködés a helyi közbiztonság biztosításában; 19. nemzetiségi ügyek.

20 A fővárosi önkormányzat megállapodhat a kerületi önkormányzattal, hogy a fővárosi önkormányzat feladatés hatáskörét a kerületi önkormányzat vagy azok társulása látja el. A fővárosi önkormányzat az átadott feladat- és hatáskörök arányában az ellátásukhoz szükséges anyagi eszközöket köteles a kerületi önkormányzatnak, illetve azok társulásának átadni.

21 Helyi adó bevezetésére és működtetésére a törvényben rögzített feladatellátás alapján a fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzat is jogosult. Az adókivetés, bevezetés és működtetés rendjét törvény szabályozza. A főváros esetében az építményadót, a telekadót, a magánszemély kommunális adóját és az idegenforgalmi adót a kerületi önkormányzat, a helyi iparűzési adót a fővárosi önkormányzat jogosult bevezetni. A fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a kerületi önkormányzat által bevezethető adó bevezetésére a fővárosi önkormányzat jogosult.

22 Megyei önkormányzat Területi önkormányzat A megyei önkormányzat feladatai: területfejlesztési, vidékfejlesztési, területrendezési, valamint koordinációs feladatokat lát el. A megyei önkormányzat képviselő-testülete a közgyűlés. A megyei közgyűlés elnöke - pályázat alapján határozatlan időre - nevezi ki a jegyzőt, a jegyző javaslatára az aljegyzőt.

23 A megyei önkormányzat kötelező feladatként gondoskodott 2012-ig: a középiskolai, szakiskolai és kollégiumi ellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátást biztosító települési önkormányzat nem vállalja; a természet és a társadalom megyében levő kulturális javainak, valamint a történeti iratoknak a gyűjtéséről, őrzéséről, tudományos feldolgozásáról; a megyei könyvtári szolgáltatásokról, a pedagógiai és közművelődési szakmai tanácsadásról és szolgáltatásokról; a megyei testnevelési-, sportszervezési, valamint a gyermek- és ifjúsági jogok érvényesítésével kapcsolatos feladatokról; az egészségügyi intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek oktatásáról, a többi tanulóval együtt nem foglalkoztatható fogyatékos gyermekek oktatásáról, neveléséről, gondozásáról; az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátásra kötelezett települési önkormányzat nem vállalja, a gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátásról; a szakosított szociális szolgáltatások területi összehangolásáról; továbbá gondoskodik egyes, szakosított ellátás körébe tartozó feladatokról; az épített és természeti környezet védelmével, a térségi területrendezéssel kapcsolatos feladatok összehangolásáról, közreműködik a térségi foglalkoztatási feladatok és a szakképzés összehangolásában, valamint részt vesz a területi információs rendszer kialakításában. biztosítja a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesítését. törvényi kötelezettségeinek teljesítésén túl szabadon vállalhat olyan közfeladatokat, amelyeket törvény nem utalt más szerv kizárólagos feladat- és hatáskörébe, illetve amelynek gyakorlása nem sérti a megyében levő községek és városok érdekeit.

24 A megyei önkormányzat a saját terve és költségvetése alapján bevételeivel szabadon gazdálkodik, rendelkezik a törvényben meghatározott megyei önkormányzati tulajdonnal és vállalkozási tevékenységet folytathat. Feladatainak eredményesebb ellátása érdekében szabadon társulhat más megye és bármely település önkormányzatával.

25 Társult képviselő-testület A települési képviselő-testület más települési képviselő-testülettel társult képviselő-testületet alakíthat. Alakítása esetén a képviselő-testületek részben vagy egészben egyesítik a költségvetésüket, közös önkormányzati hivatalt tartanak fenn és intézményeiket közösen működtetik. Azokban az ügyekben, amelyek kizárólag az adott települést érintik, az egyes települések képviselő-testülete önállóan dönt. Településrészi önkormányzat (részönkormányzat) Települési önkormányzat képviselő-testülete valamely településrész sajátos érdekeinek képviseletére települési képviselőkből és más, az adott településrészen élő választópolgárokból hozhatja létre. A részönkormányzat testületére önkormányzati hatósági hatáskör nem ruházható át. Közös Önkormányzati Hivatal Közös önkormányzati hivatalt hoznak létre azok a járáson belüli községi önkormányzatok, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település közigazgatási területe választja el egymástól, és a községek lakosságszáma nem haladja meg a kétezer főt. A kétezer fő lakosságszámot meghaladó település is tartozhat közös önkormányzati hivatalhoz. A közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések összlakosságszáma legalább kétezer fő, vagy a közös hivatalhoz tartozó települések száma legalább hét. Körjegyzőség már NINCS!!! Helyi önkormányzatok társulása (jogi személyiséggel rendelkezik, lehet vagyona, szabad akarat) egy vagy több önkormányzati feladat- és hatáskör, valamint a polgármester és a jegyző államigazgatási feladat- és hatáskörének hatékonyabb, célszerűbb ellátására jogi személyiséggel rendelkező társulást hoznak létre

Település-gazdálkodási ismeretek

Település-gazdálkodási ismeretek Település-gazdálkodási ismeretek Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2016/2017. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu Közigazgatási szféra A közigazgatás

Részletesebben

Közigazgatási szféra. Település-gazdálkodási ismeretek. Települési önkormányzatok törvényi szabályozása Közigazgatási szféra alapok

Közigazgatási szféra. Település-gazdálkodási ismeretek. Települési önkormányzatok törvényi szabályozása Közigazgatási szféra alapok Település-gazdálkodási ismeretek Közigazgatási szféra alapok Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2017/2018. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu

Részletesebben

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat

Részletesebben

Közigazgatási szféra

Közigazgatási szféra Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2016/2017. tanév őszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (X. 3.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati feladatokról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2013. (VI.28.) önkormányzati

Részletesebben

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 2011. évi CLXXXIX. Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Önkormányzat: a helyi önkormányzás testülete és szervezete, feladat- és hatáskörébe tartozó

Részletesebben

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Hegykő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

3. számú napirendi pont a Képviselő-testület február 9-i ülésén

3. számú napirendi pont a Képviselő-testület február 9-i ülésén 3. számú napirendi pont a Képviselő-testület 2015. február 9-i ülésén 2016. évi költségvetés tervezetének benyújtása és a költségvetési rendelet főösszegeinek elfogadása Az Országgyűlés elfogadta Magyarország

Részletesebben

Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban

Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Urbanne.monika@gtk.szie.hu Közigazgatási

Részletesebben

Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11.

Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11. Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék 2015. november 11. 1 Helyi önkormányzatok (3197) Települési önkormányzatok (3178) Területi önkormányzatok (20) Községek (2809) Városok (346) (ebből járásszékhely

Részletesebben

BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(III.26.) önkormányzati rendelete (Tervezet) Berzence Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

A magyarországi önkormányzati rendszer áttekintése a helyi önkormányzatok szerepe és felelőssége. Dr. Zongor Gábor

A magyarországi önkormányzati rendszer áttekintése a helyi önkormányzatok szerepe és felelőssége. Dr. Zongor Gábor A magyarországi önkormányzati rendszer áttekintése a helyi önkormányzatok szerepe és felelőssége Budapesti Gazdasági Főiskola 2013. Március 6. Dr. Zongor Gábor TÖOSZ főtitkár I. A magyar helyzet 1990-2012

Részletesebben

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép.

1. A Rendelet 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép. Dunafalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.2.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2014.(XII.2.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Feladatleltár. 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata

Feladatleltár. 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata 2. fejlesztési elem: A támogató infrastruktúra és a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ÁROP-3.A.2-2013-2013-0003 kódszámú Önkormányzati szervezetfejlesztés Érd

Részletesebben

Változásban az önkormányzati ifjúságügy

Változásban az önkormányzati ifjúságügy Változásban az önkormányzati ifjúságügy Téglásy Kristóf főosztályvezető 2011. október 13. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Ifjúságügyi Főosztály Tartalom Bevezető Jelenlegi szabályozás ifjúságügyi vonatkozásai

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

Adósságkonszolidáció, kompenzációs fejlesztés

Adósságkonszolidáció, kompenzációs fejlesztés Adósságkonszolidáció, kompenzációs fejlesztés Téma fontossága Települési önkormányzatok fokozatos túlterhelése Települési önkormányzatok eladósodottságának növekedése 1990-2012 A teljes közigazgatás átalakítása

Részletesebben

- a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság,

- a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság, Alapelvek: - alapjogok érvényesülése biztosítása (demokratikus működés), Európai Önkormányzati Charta - a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság, - hatékony működés,

Részletesebben

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT

Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT Az önkormányzat által ellátandó és önként vállalt feladatok jegyzéke ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOT ELŐÍRÓ ELLÁTANDÓ FELADAT FELADAT JOGSZABÁLY EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS Háziorvosi ellátás, házi gyermekorvosi ellátás

Részletesebben

Téma fontossága. Adósságkonszolidáció, kompenzációs fejlesztés. Magyarország Alaptörvénye

Téma fontossága. Adósságkonszolidáció, kompenzációs fejlesztés. Magyarország Alaptörvénye Téma fontossága Adósságkonszolidáció, kompenzációs fejlesztés Települési önkormányzatok fokozatos túlterhelése Települési önkormányzatok eladósodottságának növekedése 1990-2012 A teljes közigazgatás átalakítása

Részletesebben

Alapvető cél Kiemelt cél:

Alapvető cél Kiemelt cél: Alapvető cél: - a helyi önkormányzáshoz való alapjogok érvényesülésének biztosítása: demokratikus és hatékony működés - a közszolgáltatások színvonalának emelése, - modern, költségtakarékos, feladatorientált

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 OptiJUS Opten Kft. I 2011. évi CLXXXIX. törvény 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 2017.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. FEJEZET A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 OptiJUS Opten Kft. I 2011. évi CLXXXIX. törvény 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 2017.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. FEJEZET A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS

Részletesebben

TERVEZET. Az R. 2. melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

TERVEZET. Az R. 2. melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép. Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2014. (X. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól 1

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól 1 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát. A helyi önkormányzatok az egységes állami

Részletesebben

2. sz. függelék 1 AZ ÖNKORMÁNYZAT FELADAT - ÉS HATÁSKÖRE

2. sz. függelék 1 AZ ÖNKORMÁNYZAT FELADAT - ÉS HATÁSKÖRE 2. sz. függelék 1 AZ ÖNKORMÁNYZAT FELADAT - ÉS HATÁSKÖRE Sorszám Feladat és hatáskör Jogszabályok 1 2 3 Ellátja a településfejlesztéssel, településrendezéssel kapcsolatos feladatokat. Településüzemeltetés,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Buj Község Önkormányzata

Buj Község Önkormányzata Buj Község a 4483 Buj, Rákóczi u. 1. Telefon: +36 (42) 205-455; +36 (20) 999-8969 Fax: +36 (42) 205-389 Email: bujhiv@ent.hu Web: www.buj.hu Bevezető Magyarország Alaptörvénye a helyi önkormányzást a következőképpen

Részletesebben

Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát.

Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát. 2011. évi CLXXXIX. törvény Hatályos: 2015.03.01-2015.12.31 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól 1

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól 1 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát. A helyi önkormányzatok az egységes állami

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 25-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 25-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-19/2012/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 25-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

Tárgy: Döntés a jelenlegi jogszabályok ismeretébe társulási ügyekben. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Döntés a jelenlegi jogszabályok ismeretébe társulási ügyekben. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés munkaterv szerinti ülésre Véleményezi: E- 87 Nagykovácsi, 2012. június 18. Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előadó: - Melléklet: - vonatkozó jogszabályi kiemelések - PBZS TKT határozata

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól 1

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól 1 Hatály: 2017.I.1. - 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát. A helyi önkormányzatok

Részletesebben

Önkormányzati képviselők képzése Jogszabályjegyzék és ajánlott irodalom

Önkormányzati képviselők képzése Jogszabályjegyzék és ajánlott irodalom Önkormányzati képviselők képzése 2014. Jogszabályjegyzék és ajánlott irodalom Tartalom Magyarország Alaptörvénye... 2 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól... 5 2010. évi CXXVI.

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 OptiJUS Opten Kft. I 2011. évi CLXXXIX. törvény 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 2014.6.18. óta határozatlan ideig hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. FEJEZET A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS

Részletesebben

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportj a. T/... számú törvényjavasla t

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportj a. T/... számú törvényjavasla t Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportj a Lei, 2010 MM 17. T/... számú törvényjavasla t a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekébe n a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CLXXXIX. törvény - Magyarország helyi önkormányzat 2. oldal (4) A választópolgárok választott képviselőik útján és a hel

Magyar joganyagok évi CLXXXIX. törvény - Magyarország helyi önkormányzat 2. oldal (4) A választópolgárok választott képviselőik útján és a hel Magyar joganyagok - 2011. évi CLXXXIX. törvény - Magyarország helyi önkormányzat 1. oldal 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 31-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem kötelező feladatok átadása a Baranya Megyei Önkormányzat részére

Részletesebben

Szakács Tamás. 13. Az önkormányzatok európai rendszerei; a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája

Szakács Tamás. 13. Az önkormányzatok európai rendszerei; a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája 13. Az önkormányzatok európai rendszerei; a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája 1.A Helyi Önkormányzatok Európai Chartája - 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt, az Európa Tanács égisze alatt - hazánkban

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól 1

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól 1 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát. A helyi önkormányzatok az egységes állami

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól OptiJUS Opten Kft. 1 2011. évi CLXXXIX. törvény 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 2015.03.01. és 2015.12.31. között hatályos szöveg Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi

Részletesebben

Tematika. Település-gazdálkodási ismeretek. Település funkciói. Településen belüli kapcsolatrendszerek. Település külső kapcsolatai 2015.06.04.

Tematika. Település-gazdálkodási ismeretek. Település funkciói. Településen belüli kapcsolatrendszerek. Település külső kapcsolatai 2015.06.04. Település-gazdálkodási ismeretek Tematika Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2014/2015. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu Települések közti

Részletesebben

Jogszabályi keretek összefoglalása

Jogszabályi keretek összefoglalása 1 Jogszabályi keretek összefoglalása 1. A jogi szabályozás háttere Mielőtt tételesen felsorolnánk az Önkormányzatunk működését leginkább befolyásoló jogszabályokat, érintőlegesen bemutatjuk azoknak a kapcsolódását

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól 1

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól 1 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 1 Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát. A helyi önkormányzatok az egységes állami

Részletesebben

I. A helyi közszolgáltatási feladatrendszer átalakulása

I. A helyi közszolgáltatási feladatrendszer átalakulása KÉRDŐÍV (MUNKAVÁLTOZAT) (A TELEPÜLÉS JEGYZŐJE TÖLTI KI.) ÁROP 1.1.22 2012 2012 001 Helyi közszolgáltatások versenyképességet szolgáló modernizálása c. projekt I. A helyi közszolgáltatási feladatrendszer

Részletesebben

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 6/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez (Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (II. 04.) módosítása, Alapító okiratok módosítása) A

Részletesebben

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika

Részletesebben

A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2013. január 24, 29. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2: Petrovics László polgármester Ellenjegyző:

A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2013. január 24, 29. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2: Petrovics László polgármester Ellenjegyző: ELŐTERJESZTÉS 6. (GVB 3.) Nagymaros Város Önkormányzatának az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2007. (IV. 3.) önkormányzati rendelete alapján A napirendet tárgyaló ülés dátuma:

Részletesebben

Tematika. Település-gazdálkodási ismeretek. Település funkciói. Település külső kapcsolatai 2015.02.11.

Tematika. Település-gazdálkodási ismeretek. Település funkciói. Település külső kapcsolatai 2015.02.11. Település-gazdálkodási ismeretek GVAM III. évfolyam levelező tagozat számára Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2014/2015. tanév tavaszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu

Részletesebben

14. AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÉPÍTÉSÜGGYEL KAPCSOLATOS FELADATAI...

14. AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÉPÍTÉSÜGGYEL KAPCSOLATOS FELADATAI... Tartalomjegyzék 14. AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÉPÍTÉSÜGGYEL KAPCSOLATOS FELADATAI... 3 14.1. Önkormányzatok feladat- és hatásköre... 3 14.2. Az önkormányzatok társulásai... 7 14.3. A helyi önkormányzatok építésügyi

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére Tárgy: Békés Város a képviselőtestületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (II. 04.) módosítása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Váczi Julianna osztályvezető Gazdasági Osztály

Részletesebben

Kunfehértó Község Önkormányzata../2017. (I.) rendeletének indokolása Kunfehértó Község Önkormányzat évi költségvetéséről

Kunfehértó Község Önkormányzata../2017. (I.) rendeletének indokolása Kunfehértó Község Önkormányzat évi költségvetéséről Kunfehértó Község Önkormányzata../2017. (I.) rendeletének indokolása Kunfehértó Község Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Békés Város a Képviselőtestületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (II. 04.) módosítása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Váczi Julianna osztályvezető Véleményező bizottság:

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

2013. február Baranya Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály

2013. február Baranya Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály 2013. február Baranya Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Az Mötv. egyes rendelkezései 2012. január 1- jén léptek hatályba. Ezek: Megyei önkormányzat feladat és hatásköre Önkormányzat

Részletesebben

Magyarország helyi önkormányzatairól

Magyarország helyi önkormányzatairól Magyarország helyi önkormányzatairól Közös hivatal alakítás Készült : 2012. X.24. Baranya Megyei Kormányhivatal Átmeneti szabályozás/t8887.sz. A közös önkormányzati hivatal alakításával kapcsolatos döntéseket

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott

Részletesebben

Medina Község Önkormányzat.../2015. (V...) zárszámadási rendeletének indokolása

Medina Község Önkormányzat.../2015. (V...) zárszámadási rendeletének indokolása Előterjesztő: Készítette: Vén Attila polgármester Garai László jegyző Parrag Istvánné gazdálkodási előadó Medina Község Önkormányzat.../2015. (V...) zárszámadási rendeletének indokolása Kelt:Medina, 2015.

Részletesebben

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33. Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,

Részletesebben

1. téma. 2. kérdés: Ismertesse az Alaptörvény által a helyi közügyek körében nevesített helyi önkormányzati feladat- és hatásköröket!

1. téma. 2. kérdés: Ismertesse az Alaptörvény által a helyi közügyek körében nevesített helyi önkormányzati feladat- és hatásköröket! 1. téma 1.kérdés: Mutassa be a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának a helyi önkormányzatok tevékenységének állami felügyeletére vonatkozó rendelkezéseit, majd ismertesse a törvényességi ellenőrzés/felügyelet

Részletesebben

Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata

Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata Tamási 2010. május 4. Kell-e törvényi szabályozás? 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 60.

Részletesebben

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ELLÁTOTT KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK. 1. Idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL ELLÁTOTT KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK. 1. Idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok 2. melléklet a 10/2013.(III.27.) önkormányzati hez.) SIMONTORNY VÁROS ÖNKORMÁNYZT ÁLTL ELLÁTOTT KÖTELEZŐ ÉS ÖNKÉNT VÁLLLT FELDTOK 1. Idegenforgalom és nemzetközi kapcsolatok 1 testvérvárosi kapcsolatok

Részletesebben

2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése, szervezeti egységei és ezek feladatai.

2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése, szervezeti egységei és ezek feladatai. Hőgyész Nagyközség Önkormányzata és a Hőgyészi Közös Önkormányzati Hivatal - mint közfeladatot ellátó szerv KÖZÉRDEKŰ ADATAI az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény és a végrehajtására

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény elnevezéssel

Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény elnevezéssel Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 119/2011.(XI.23.) KT határozata Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény 102/2011.(X.26.) KT határozattal elfogadott alapító okirat módosításáról és egységes

Részletesebben

- helyi építészeti örökség értékeinek védelme évi LXXVIII. tv. 6. (1) 57. (2)

- helyi építészeti örökség értékeinek védelme évi LXXVIII. tv. 6. (1) 57. (2) TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI FELADATOK - helyi építészeti örökség értékeinek védelme 1997. évi LXXVIII. tv. 6. (1) 57. (2) - településfejlesztés 13. (1) - településrendezés 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete

Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2007.(X.01.) számú rendeletének módosítása Bag

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. május 3-án elfogadott módosítással egységes szerkezetbe

Részletesebben

Közérdekű adatok Közzététele

Közérdekű adatok Közzététele Közérdekű adatok Közzététele Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodó Kft Készítette: Molnár Gábor és dr. Igari Béla Megvizsgáltuk a cég tevékenységét, működését és a közfeladat ellátás, valamint a közérdekű

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum

ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum ALAPÍTÓ OKIRAT Preambulum Törökbálint Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (a továbbiakban Áht.) 8. (1) bekezdése b) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

Sajóvámos Község Polgármesterétől 3712. Sajóvámos, Munkácsy u. 2. Telefon: 46/ 597-222

Sajóvámos Község Polgármesterétől 3712. Sajóvámos, Munkácsy u. 2. Telefon: 46/ 597-222 Sajóvámos Község Polgármesterétől 3712. Sajóvámos, Munkácsy u. 2. Telefon: 46/ 597-222 Tisztelt Képviselő testület! Sajóvámos községi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT BELVÁROS-LIPÓTVÁROS KÖZTERÜLET-FELÜGyELET

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT BELVÁROS-LIPÓTVÁROS KÖZTERÜLET-FELÜGyELET /~ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT BELVÁROS-LIPÓTVÁROS KÖZTERÜLET-FELÜGyELET Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény,

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI FELADATKATASZTER

ÖNKORMÁNYZATI FELADATKATASZTER ÖNKORMÁNYZATI FELADATKATASZTER Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0 ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében KÉSZÍTETTE: MEGAKOM STRATÉGIAI TANÁCSADÓ IRODA

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 3/1. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a, a törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. -a, továbbá a szakfeladatrendről

Részletesebben

Kötelezően ellátandó feladatok

Kötelezően ellátandó feladatok I. számú Függelék Kötelezően ellátandó feladatok 1./ Vízrendezés és csapadékvíz elvezetése, csatornázás, vízkárelhárítás, árvíz és belvízelvezetés (zárt csapadékcsatorna hálózat és nyílt árkok karbantartása),

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi

Részletesebben

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat /206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február

Részletesebben

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében

Részletesebben

J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására

J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Város- és Sportlétesítményüzemeltető Intézmény Intézményvezetője Előkészítő:

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 334. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól* I. Fejezet A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Értelmező rendelkezések

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól* I. Fejezet A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Értelmező rendelkezések 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól* Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát. A helyi önkormányzatok az egységes állami

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól I. FEJEZET A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Értelmező rendelkezések

2011. évi CLXXXIX. törvény. Magyarország helyi önkormányzatairól I. FEJEZET A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Értelmező rendelkezések 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát. A helyi önkormányzatok az egységes állami

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/1868-33/2015 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő megállapodások Melléklet: 5 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Foglalkoztatási, Szociális

Részletesebben

CIVIL FÓRUM. Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3.

CIVIL FÓRUM. Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3. CIVIL FÓRUM Jogszabályok a civil szervezetek életében. Kötelezettségek a működés során. 2015.február 9. helyett, március 3. 2015.február 9. Pakod Mit jelent a közhasznúság a törvény szerint? Érdemese-e

Részletesebben

HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN

AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Humán Szolgáltatási Iroda 2018. február

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben