Az alternatív befektetési alapok kezelőire vonatkozó irányelvjavaslat
|
|
- Piroska Kelemen
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az alternatív befektetési alapok kezelőire vonatkozó irányelvjavaslat Bartal Róbert Pénzügyminisztérium Pénzügyi szolgáltatások főosztálya február 27.
2 Előzmények, háttér Pénzügyi válság (alapkezelők nem a válság okozói) Politikai válaszok: G20 Az Európai Unió Bizottsága Globális iparág Kockázatok
3 A javaslat célja A nemzetközi dimenziójú üzletág nemzeti határokon átnyúló szabályozására és felügyelésére tett első kísérlet: Makro- és mikroprudenciális kockázatok kezelése Befektetővédelem, átlátható működés Az alternatív befektetések piacának fejlesztése Harmadik országbeli menedzserek kezelése (csak a bizottsági javaslatban)
4 Miről is beszélünk? (1) Kiindulás: Bizottsági javaslat Tárgyalja: Tanácsi munkacsoport: 27 tagállami érdeket próbál egy kompromisszumos szövegben közös nevezőre hozni eredménye: ECOFIN által elfogadandó általános megközelítés; Európai Parlament ECON bizottsága: kijelölt rapportőr jelentést dolgoz ki módosító indítványokkal + képviselői egyéni módosító indítványok eredménye: szavazás a bizottságban majd a plenáris ülésen;
5 Miről is beszélünk? (2) Egyeztetés a három intézmény között (Bizottság, Tanács, Parlament) Jelenlegi stádium: a folyamat közepén, a tanácsi egyeztetések zömén túl (már a harmadik elnökség égisze alatt), az EP bizottsági tárgyalások és a politikai alkukötések előtt; Legutolsó koherens szöveg: a svéd elnökség lezárásakor a spanyol elnökségnek átadott tanácsi szövegjavaslat.
6 Az irányelv hatálya Mindent átfogó megközelítés (minden nem UCITS alapkezelő) két de minimis szabállyal kiegészítve: a 100 millió eurónál nagyobb portfóliót kezelő AIFM; illetve az 500 millió eurónál nagyobb portfóliót kezelő AIFM, amennyiben az általa kezelt AIF portfóliók nem tőkeáttétellel finanszírozottak és az alap létrehozásának dátumát követő öt évben nem gyakorolhatók visszaváltási jogok.
7 Küszöbérték (1) Motiváció: a fő szempont a stabilitási kockázatot hordozó AIFMek felügyelése; olyan vállalkozások (pl. kis kockázati tőke társaságok) felmentése, melyek számára aránytalan tehertételt jelentene a szabályozás, és amelyekkel kapcsolatban a pénzügyi stabilitási kockázatok sem merülnek fel. A küszöbérték alatti AIFM: nemzeti szabályozás hatálya alatt, de lehetőség az irányelv hatálya alá tartozásra (útlevél lehetősége).
8 Küszöbérték (2) Vita: Maradjon vagy sem? Ha nincs küszöbérték, miben áll az arányos szabályozás biztosításához szükséges differenciálás? A törlés mellett: FR, DE, IT + EP rapportőr, A törlés ellen: UK, PT, FI, SE, SI, HU, RO, BG, CZ, SK Néhány ingadozó (LU: fontos a küszöbérték, de nem annyira; BE: nehéz betarttatni a szabályokat) EP ECON?
9 Az AIFM engedélyezése Az AIF jogi formájától függően külső vagy belső menedzser is lehetséges; Az AIF befektetési stratégiájának megfelelő kezelő engedélyezése; Végezhető tevékenységek (UCITS irányelv mintájára); Engedélyezési eljárás, feltételek (tőke, vezetőkre vonatkozó előírások).
10 Működési feltételek Az engedélyben rögzítetteknek való folyamatos megfelelés követelménye Általános elvek (majd részletszabályok) Javadalmazási politika (majd CESR iránymutatások) Összeférhetetlenség (majd részletszabályok) Kockázatkezelés (elkülönített funkcióként, amennyiben arányos majd részletszabályok) Likviditáskezelés (áttételt nem alkalmazó, zártvégű AIF-et kezelőkre nem vonatkozik)
11 Szervezeti feltételek Értékelés (minden alap tekintetében szükséges; ahol lehet, funkcionális függetlenség is biztosítandó majd részletszabályok) Letétkezelő számos vitás kérdés: Mely esetekben követelhető meg? Ki lehet letétkezelő? Ki viseli a felelősséget?
12 Letétkezelő Jelen állás szerint: csak EU-s alapok kezelése esetén kell megkövetelni, székhelye az AIF székhely szerinti tagállamában kell legyen, elfogadható intézményi kör: hitelintézet, befektetési vállalkozás, AIFM székhely szerinti hatósága által engedélyezett egyéb, prudenciális szabályozás és folyamatos felügyelet alatt álló jogi személy, A letéti őrzés és a tulajdonjog ellenőrzési funkciók delegálhatók; pénzügyi eszköz őrzésének delegálásakor a veszteség esetén azonos típusú eszköz visszaadása alóli felelősség alól a letétkezelő bizonyos feltételek mellett szerződéses alapon mentesülhet.
13 AIFM funkciók delegálása Felügyeleti bejelentési kötelezettség; Főbb feltételek: a delegált funkciókkal megbízott fél vezetői jó hírnévvel és megfelelő tapasztalatokkal rendelkeznek, portfóliókezelés és kockázatkezelés delegálása csak felügyelt és eszközkezelésre feljogosított vállalkozásnak történhet (3. országbeli vállalkozások esetén felügyeletek közti együttműködés feltétele mellett); Az AIFM felelőssége delegálás esetén is változatlan Felhatalmazás részletszabályok meghozatalára
14 Transzparencia feltételek Éves jelentés A befektetők tájékoztatása A felügyeleti hatóságok részére történő jelentési kötelezettség (tőkeáttétel mértékéről, short selling-ről is ez utóbbi adatokhoz való hozzáférést CESR és ESRB számára is biztosítani kell)
15 Speciális típusú AIF-eket kezelő AIFM-ekre vonatkozó előírások Tőkeáttétellel finanszírozott AIF-eket kezelő AIFM-ekre vonatkozó információk hatóságok általi felhasználása, felügyeletek közti együttműködés, és a tőkeáttétel korlátozásának lehetősége Szabályozott piacon nem jegyzett társaságokban (SME-k kivételével) ellenőrző befolyást szerző AIF-eket kezelő AIFM-ek kötelezettségei
16 Harmadik országokkal kapcsolatos rezsim EU-ban székhellyel rendelkező AIFM által az EU-ban forgalmazott 3. országbeli alapra a letétkezelőre vonatkozó rendelkezések kivételével vonatkozik az irányelv (+ a 3. ország releváns jogszabályai nemzetközi standardoknak megfelelőek, és megfelelő együttműködési megállapodás van az érintett felügyeletek között); által 3. országban kezelt és forgalmazott alapra a letétkezelőre, az éves jelentésre és az EU-ban való forgalmazás és kezelés szabályaira vonatkozó rendelkezések kivételével vonatkozik az irányelv. EU-n kívüli AIFM nem tartozik az irányelv hatálya alá
17 Köszönöm a figyelmet!
Rövid összefoglalás az egyéb EU direktívákról(td Review, SLD, PD Review (Prospektus), AIFMD) Előadó: dr. Szmolen Dénes
Rövid összefoglalás az egyéb EU direktívákról(td Review, SLD, PD Review (Prospektus), AIFMD) Előadó: dr. Szmolen Dénes Tőkepiaci szabályozási tervek az EU-ban, készülő CESR sztenderdek szakmai konzultáció
Tájékoztató az alternatív befektetési alapkezelőkre vonatkozó új, egységes európai adatszolgáltatásról
Tájékoztató az alternatív befektetési alapkezelőkre vonatkozó új, egységes európai adatszolgáltatásról Szeles Angelika Felügyeleti statisztikai önálló osztály 2014. november 25. Tartalom I. Jogszabályi
Engedélyezési útmutató. I. A már létező ÁÉKBV-k és ABA-k PPA-ként történő engedélyezésének közös szabályai
2018. november 12. Engedélyezési útmutató az Európai Parlament és a Tanács 2017. június 14-i (EU) 2017/1131 számú EU Rendelete által szabályozott pénzpiaci alapként (PPA) történő engedélyezésre irányuló
A UCITS IV. irányelv. dr. Straub Dániel dr. Turzó Tamara január 27.
A UCITS IV. irányelv dr. Straub Dániel dr. Turzó Tamara 2010. január 27. A UCITS fogalma Áttekintés A UCITS-ok Magyarországon az ún. európai befektetési alapok (Tpt.), illetve ÁÉKBV-k (Bszt.), amelyek
BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK TEVÉKENYSÉGÉNEK ENGEDÉLYEZÉSE
BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK TEVÉKENYSÉGÉNEK ENGEDÉLYEZÉSE I. Bevezetés 2014. március 15. napján hatályba lépett a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
1. AZ MNB ELVÁRÁSA A KBFTV. ÉS A 2011/61/EU EURÓPAI PARLAMENTI ÉS TANÁCSI IRÁNYELVNEK A MENTESSÉGEK, AZ ÁLTALÁNOS TÉNYÁLLÁS
Iktatószám: 81343-7/2015 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény (Kbftv.) 2. (2) bekezdése szerint minősülű
dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium
Az Európai Unió jelenlegi kihívásai A gazdasági válság kezelésére kidolgozott átfogó uniós gazdaságpolitikai intézkedéscsomag dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium
BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK TEVÉKENYSÉGÉNEK ENGEDÉLYEZÉSE
BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK TEVÉKENYSÉGÉNEK ENGEDÉLYEZÉSE 2015. január 1. napjától a Magyar Nemzeti Bank előtti egyes engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint bejelentéseknél
Mi várható az új befektetési alap törvénytől?
Mi várható az új befektetési alap törvénytől? Temmel András Főtitkár 1 Rövid történelmi visszatekintés I. A kezdet: 1991-es első törvény.» Viszonylat egyszerű szabályozás, alapvetően a UCITS I.-re épülve»
Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Szavazati jogok gyakorlásának stratégiája
Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Hatályos: 2018. március 29-től 1 Tartalom 1. BEVEZETÉS ÉS ALAPELVEK... 3 2. ÁTTEKINTÉS... 3 3. SZAVAZATI JOGOK GYAKORLÁSÁRA VONATKOZÓ POLITIKA... 4 4. SZAVAZATI JOGOK
Féléves jelentés GENERALI CASH PÉNZPIACI ALAP
Féléves jelentés 2016. GENERALI CASH PÉNZPIACI ALAP Generali Cash Pénzpiaci Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának típusa: nyilvános nyíltvégű
Hitelintézetekre vonatkozó hazai és EU szabályozási változások
Hitelintézetekre vonatkozó hazai és EU szabályozási változások Seregdi László PSZÁF 2010. november 18. Témák 1. Pénzügyi szabályozás fő nemzetközi mozgatóelemei 2. Hitelintézeti szektor 3. Könyvvizsgálattal
AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A BANKI ÉS PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK
EURÓPAI BIZOTTSÁG A PÉNZÜGYI STABILITÁS, A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A TŐKEPIACI UNIÓ FŐIGAZGATÓSÁGA Brüsszel, 2018. február 8. Rev1 KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ
Változások az alapkezelők nemzeti adatszolgáltatásában
Változások az alapkezelők nemzeti adatszolgáltatásában Dr. Németh Pál Felügyeleti statisztikai önálló osztály 2014. November 25. Tartalom Az adatszolgáltatás módosításának főbb szempontjai Jogszabályi
Féléves jelentés 2015. MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Féléves jelentés 2015 DIALÓG MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap MNB lajstromszám: 1112-234 MNB engedélyszám: KE-III-413/2010 ISIN kód: HU0000709464 A Féléves jelentés a kollektív
Magyar joganyagok évi XVI. törvény - a kollektív befektetési formákról és kez 2. oldal d) a Magyar Nemzeti Bankra kivéve, amikor a pénzügyi kö
Magyar joganyagok - 2014. évi XVI. törvény - a kollektív befektetési formákról és kez 1. oldal 2014. évi XVI. törvény a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények
Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA
Féléves jelentés 2015. GENERALI IC ÁZSIA RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2 Generali IC Ázsiai Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel dátuma 2010. szeptember 24.
AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA
2017.6.1. L 141/21 AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA (2016. november 16.) a szakmai alkalmasságra és üzleti megbízhatóságra vonatkozó határozatok elfogadásával kapcsolatos hatáskör-átruházásról
Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK2 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés
Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK2 Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.03.04-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 03.04.. Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték
Magyar joganyagok - 131/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet - a javadalmazási politikána 2. oldal (2) Az Európai Unió másik tagállamában vagy az Európai G
Magyar joganyagok - 131/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet - a javadalmazási politikána 1. oldal 131/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet a javadalmazási politikának a hitelintézet és a befektetési vállalkozás
Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap I. Féléves jelentés
Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde CVK3 Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.03.04-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 03.04.. Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték
2014. évi XVI. törvény a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról*
MAGYAR KÖZLÖNY 2014. évi 26. szám 2579 2014. évi XVI. törvény a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról* ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
Féléves jelentés GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA
Féléves jelentés 2017. GENERALI PLATINUM ABSZOLÚT ALAPOK ALAPJA Generali Platinum Abszolút Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának
A 30/2013. (XII. 16.) MNB
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 30/2013. (XII. 16.) MNB rendelete16 a befektetési alapokkal összefüggő bejelentési kötelezettségek teljesítésének tartalmi és formai feltételeiről A Magyar Nemzeti Bankról
CRD IV/CRR hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális szabályozásának várható változásai
CRD IV/CRR hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális szabályozásának várható változásai dr. Kardosné Vadászi Zsuzsanna 2012. április CRR/CRD IV javaslat áttekintése A 2006/48/EK és 2006/49/EK
AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A VÁMÜGYEKRE, VALAMINT A KERESKEDÉS UTÁNI PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK
EURÓPAI BIZOTTSÁG A PÉNZÜGYI STABILITÁS, A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A TŐKEPIACI UNIÓ FŐIGAZGATÓSÁGA Brüsszel, 2018. február 8. KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE
Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek
Az EU következő többéves pénzügyi kerete és a magyar érdekek Győri Enikő EURÓPAI ÜGYEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR KAP REFORM 2014-2020 AGRÁRGAZDASÁGI KIHÍVÁSOK Budapest, 2012. július 3. 7 éves Keretköltségvetés:
Szolvencia II - áttekintés. Tatai Ágnes 2011. Január 17. 24. Piaci konzultáció
Szolvencia II - áttekintés Tatai Ágnes 2011. Január 17. 24. Piaci konzultáció 1 A Szolvencia II projekt állása, a felügyelés alapjai 2 Hol tart a folyamat? 1. szintű szabályozás elfogadva: 2009 év végén
Összefoglaló (A harmadik fél letétkezelők bemutatása a harmadik fél országa, és a harmadik fél típusa szerint)
TÁJÉKOZTATÓ A magyarországi székhelyű befektetési vállalkozások által igénybe vett harmadik fél letétkezelők közreműködésével kapcsolatos kockázatok feltérképezéséről Előzmény Az MF Global UK Limited (valamint
Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára
Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Az egyes strukturált ÁÉKBV-k kockázatának mérésére és teljes kitettségének számítására vonatkozó iránymutatások ESMA/2012/197
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 21. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. március 21. (OR. en) 7713/16 COR 1 EF 76 ECOFIN 273 DELACT 64 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. március 17. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság
A könyvvizsgálók által a PSZÁF részére évente készítendő külön kiegészítő jelentésre vonatkozó ajánlásban bekövetkező 2008.
A könyvvizsgálók által a PSZÁF részére évente készítendő külön kiegészítő jelentésre vonatkozó ajánlásban bekövetkező 2008. évi változások Seregdi László 2008. november 28. Témák I. Előzmények II. Új intézménytípusok
Útmutató befektetési alapok nyilvántartásból törléséhez
Útmutató befektetési alapok nyilvántartásból törléséhez Tartalom Irányadó jogszabályok... 3 A Felügyelet engedélyezési hatásköre... 3 Egyéb jogszabályi rendelkezések... 3 A Felügyelethez benyújtandó dokumentumok...
BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK TEVÉKENYSÉGÉNEK ENGEDÉLYEZÉSE
BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK TEVÉKENYSÉGÉNEK ENGEDÉLYEZÉSE Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 9. (1) bekezdés a) aa) alpontjában és
Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA
Féléves jelentés 2016. GENERALI IC ÁZSIAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Generali IC Ázsiai Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap
Javadalmazási politika
Javadalmazási politika Tartalom I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni elvárások 2 I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni
Féléves jelentés MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap
Féléves jelentés 2013 DIALÓG MARACANA Tőkevédett Származtatott Zártvégű Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1112-234 PSZÁF engedélyszám: KE-III-413/2010 ISIN kód: HU0000709464 Általános adatok: Az Alap
Féléves Jelentés 2015.06.30.
Féléves Jelentés 2015.06.30. Esernyőalap MNB Lajstromszám: 1111-607-2 MNB Engedélyszám: H-KE-III-397/2015 ISIN kód: HU0000714555 Féléves jelentés a kollektív befektetési formákról és kezelőikről szóló
A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.12.17.)
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.17. C(2013) 9098 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.12.17.) a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az alternatívbefektetésialapkezelők
CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP
CONCORDE USD PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde USD Pénzpiaci Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült.
Változások az uniós szabályozásban: Az új tőkeszabályozás (CRD IV/CRR) hazai bevezetése
Változások az uniós szabályozásban: Az új tőkeszabályozás (CRD IV/CRR) hazai bevezetése Előadó: dr. Kardosné Vadászi Zsuzsanna Vezető szabályozási szakreferens Nemzetközi és szabályozáspolitikai főosztály
Pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének és növelésének engedélyezése
Pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének és növelésének engedélyezése I. BEFOLYÁSOLÓ RÉSZESEDÉS A befolyásoló részesedés: olyan közvetlen vagy közvetett részesedés egy vállalkozásban,
CONCORDE RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP
CONCORDE RÖVID KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Rövid Kötvény Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült.
9389/1/16 REV 1 ADD 1 ac/ia 1 DRI
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 19. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2012/0340 (COD) 9389/1/16 REV 1 ADD 1 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy: TELECOM 89 CONSOM 117 MI 374 CODEC 728 PARLNAT
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2016. június 9. (OR. en) 2016/0033 (COD) PE-CONS 23/16 EF 117 ECOFIN 395 CODEC 651 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
Féléves jelentés GENERALI FŐNIX TÁVOL-KELETI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA
Féléves jelentés 2016. GENERALI FŐNIX TÁVOL-KELETI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Generali Főnix Távol-Keleti Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap
A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon. Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály
A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály Költségvetési fenntarthatóság és átláthatóság Válság államadósság
CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA
CONCORDE HOLD ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Hold Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás 2016.12.31
A Megújuló Energiaforrás Irányelv és a Nemzeti Cselekvési Terv szerepe a 2020 as célok elérésében
A Megújuló Energiaforrás Irányelv és a Nemzeti Cselekvési Terv szerepe a 2020 as célok elérésében Szélenergia a tények szélenergia integrációja Magyarországon, EWEA Budapest, 2009 június 12. EUROPEAN COMMISSION
Féléves jelentés GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP
Féléves jelentés 2017. GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP Generali Triumph Euró Abszolút Származtatott Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának
CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA
CONCORDE HOLD EURO ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Hold Euro Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás
Féléves jelentés GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP
Féléves jelentés 2017. GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP Generali Hazai Kötvény Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának típusa: nyilvános nyíltvégű
AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE 2008. OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG
Brüsszel, 2008. november 7. AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE 2008. OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG 1. Az Európai Unió állam- és kormányfőinek a pénzügyi válságra adott válasz koordinálásában tanúsított
XT 21023/17 hk/ms 1 TFUK
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 22. (OR. en) XT 21023/17 BXT 31 INF 100 API 73 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk Az EUSZ 50. cikke szerinti tárgyalások
5932/2/15 REV 2 ADD 1 as/ok/kb 1 DPG
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. április 21. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0024 (COD) 5932/2/15 REV 2 ADD 1 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy: EF 25 ECOFIN 69 DROIPEN 13 CRIMORG 15 CODEC 141
CONCORDE EURO PB3 ALAPOK ALAPJA
CONCORDE EURO PB3 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Euro PB3 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás
Féléves jelentés GENERALI IC ÁZSIAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA
Féléves jelentés 2017. GENERALI IC ÁZSIAI RÉSZVÉNY V/E BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA Generali IC Ázsiai Részvény V/E Befektetési Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap
tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 127. cikke (6) bekezdésére és 132. cikkére,
L 314/66 2015.12.1. AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2015/2218 HATÁROZATA (2015. november 20.) a munkavállalóknak a felügyelt hitelintézet kockázati profiljára gyakorolt jelentős hatásra irányuló vélelem
Féléves jelentés GENERALI GREENERGY ABSZOLÚT HOZAM ALAP
Féléves jelentés 2016. GENERALI GREENERGY ABSZOLÚT HOZAM ALAP Generali Greenergy Abszolút Hozam Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának típusa:
Az Alapkezelő Végrehajtási és Kiegészítő Végrehajtási Politikája
Az Alapkezelő Végrehajtási és Kiegészítő Végrehajtási Politikája Hatályos: 2018. augusztus 29.. A Végrehajtási Politika célja és hatálya A Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt.a Bizottság 231/2013/EU
Hozott-e reformot a spektrumgazdálkodásban a Kódex?
Hozott-e reformot a spektrumgazdálkodásban a Kódex? Dr. Ulelay Emília NMHH Frekvencia- és Azonosítógazdálkodási Főosztály 2018. november Spektrumgazdálkodási szempontból kiemelt elemei a 2016-os Bizottsági
Féléves Jelentés 2015.06.30.
Féléves Jelentés 2015.06.30. MARKETPROG Esernyőalap Technics Abszolút Hozamú Származtatott MNB Lajstromszám: 1111-607-3 MNB Engedélyszám: H-KE-III-397/2015 ISIN kód: HU0000714571 Féléves jelentés a kollektív
T/262. számú. törvényjavasla t. a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztésér ől
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA CIíRSZAGG a J HIVATALA Érkezett : 2014 JuN 7 2. T/262. számú törvényjavasla t a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztésér
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 26. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 26. (OR. en) 12632/16 OJ CRP2 31 COMIX 631 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: Az ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGÁNAK (II. rész) 2599. ülése Időpont: 2016. szeptember
CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA
CONCORDE PB3 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde PB3 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás 2016.12.31
CONCORDE USD PB3 ALAPOK ALAPJA
CONCORDE USD PB3 ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde USD PB3 Alapok Alapja Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás
***I JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 23.11.2009 2009/0064(COD) ***I JELENTÉSTERVEZET az alternatívbefektetésialap-kezelőkről, valamint a 2004/39/EK és a 2009/ /EK irányelv módosításáról
Féléves jelentés GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP
Féléves jelentés 2016. GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP Generali Infrastrukturális Abszolút Hozam Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának
EURÓPAI KÖZPONTI BANK
2011.2.26. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 62/1 I (Állásfoglalások, ajánlások és vélemények) VÉLEMÉNYEK EURÓPAI KÖZPONTI BANK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK VÉLEMÉNYE (2011. január 28.) a 98/78/EK, a 2002/87/EK
CONCORDE FORTE HUF ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP PRÉM SOROZAT
CONCORDE FORTE HUF ALAPOKBA FEKTETŐ RÉSZALAP PRÉM SOROZAT Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A ának Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás
Befektetési szolgáltatások
Bank - Tőkepiaci alaptan Befektetési szolgáltatások Tőkepiac szerepe Tőkepiac szabályozása Tőkepiaci tevékenység Tőkepiac felügyelete 2014 ősz MsC képzés 1 Bank Pénzügyi közvetités Fizetések bonyolítása
AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2018/546 HATÁROZATA
2018.4.6. L 90/105 HATÁROZATOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2018/546 HATÁROZATA (2018. március 15.) a szavatolótőkéről szóló határozatok meghozatalára vonatkozó hatáskör átruházásáról (EKB/2018/10) AZ
CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP
CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2017. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Kötvény Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás
Az Európai Unió támogatási alapjai
Az Európai Unió támogatási alapjai Kazatsay Zoltán főigazgató-helyettes Európai Bizottság Foglalkoztatás, Társadalmi Ügyek, Szociális Befogadás Főigazgatóság kohéziós politika Az Európai Unió Intézményei
Shadow banking Az árnyékbankrendszer
Shadow banking Az árnyékbankrendszer Tartalom I. A shadow bankinget érintő nemzetközi munkák II. A shadow banking lehetséges hazai vonatkozásai 2 Tartalom I. A shadow bankinget érinti nemzetközi munkák
Féléves jelentés GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA
Féléves jelentés 2017. GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának
Féléves jelentés GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP
Féléves jelentés 2017. GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának
10067/17 gu/as/kb 1 DGG 1C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszámok: 2015/0270 (COD) 2016/0360 (COD) 2016/0361 (COD) 2016/0362 (COD) 2016/0363 (COD) 2016/0364 (COD) 10067/17 EF 117
CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP
CONCORDE KÖTVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2016. FÉLÉVES JELENTÉS A Concorde Kötvény Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás
Általános adatok: Az I sorozat forgalmazása kizárólag a Concorde Értékpapír Zrt.-nél történik
Féléves jelentés 2014 DIALÓG Likviditási Befektetési Alap PSZÁF lajstromszám: 1111-267 PSZÁF engedélyszám: E-III/110.628-2/2008 ISIN kód: HU0000706494 A sorozat ISIN kód: HU0000713367 I sorozat A Féléves
10451/16 ADD 1 hs/af/ms 1 GIP 1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 7. (OR. en) 10451/16 ADD 1 PV/CONS 35 ECOFIN 633 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. június 17-én Luxembourgban tartott 3475. ülése
7474/16 ADD 1 ll/adt/kb 1 DGG 1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 21. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0033 (COD) 7474/16 ADD 1 EF 67 ECOFIN 260 CODEC 359 FELJEGYZÉS AZ I NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy:
Az eszközértékelés felfüggesztése: Ha az Alap nettó eszközértéke nem állapítható meg, így különösen ha az Alap saját tőkéje több mint tíz százalékára vonatkozóan az adott befektetési eszköz forgalmát felfüggesztik,
2. Az elnökség a jelentésben figyelembe vette a delegációk megjegyzéseit, és azt december 3-án benyújtotta az Állandó Képviselők Bizottságának.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. december 4. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0045 (CNS) 16498/14 FISC 222 ECOFIN 1159 JELENTÉS Küldi: Címzett: az elnökség a Tanács Előző dok. sz.: 16120/1/14
MARKETPROG ESERNYŐALAP BOND DERIVATÍV KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP
G ESERNYŐALAP BOND DERIVATÍV KÖTVÉNY SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2017 KÉSZÜLT: 2017. AUGUSZTUS 28. G ASSET MANAGEMENT BEFKETETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A féléves jelentés a kollektív befektetési
Féléves jelentés GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP
Féléves jelentés 2016. GENERALI TRIUMPH EURÓ ABSZOLÚT SZÁRMAZTATOTT ALAP Generali Triumph Euró Abszolút Származtatott Alap I. Alapadatok Az Alap működési formája: Az Alap fajtája: Az Alap elsődleges eszközkategóriájának
A befektetési vállalkozásban történő minősített befolyásszerzés engedélyezése
A befektetési vállalkozásban történő minősített befolyásszerzés engedélyezése A minősített befolyás fogalma A Bszt. 4. (2) bekezdésének 11. pontja értelmében a minősített befolyás: egy vállalkozással létrejött
A Hpt. 7. (1) bekezdése alapján [p]énzügyi intézmény a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás.
30337-2/2018 2018. február 28. A befektetési szolgáltatási tevékenységet nyújtó harmadik országbeli hitelintézet magyarországi fióktelepe által fizetendő felügyeleti díj számításának szabályai A Fióktelep
A könyvvizsgálat jelenlegi helyzete Európában
A könyvvizsgálat jelenlegi helyzete Európában Az EU és a könyvvizsgálók Olivier Boutellis-Taft, FEE ügyvezető igazgató Standing for trust and integrity 2013. szeptember 19-20. MKVK, Magyarország Jó! Több,
A szanálhatóság akadályainak kezelése vagy megszüntetése
A szanálhatóság akadályainak kezelése vagy megszüntetése Kómár András Intézményi kapcsolatok és szanálási szabályozási főosztály Magyar Nemzeti Bank 2015. szeptember 24. Tartalom 1. A szabályozás célja
Alpha Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Végrehajtási Politika
Alpha Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (7623 Pécs, József Attila utca 19.) Végrehajtási Politika Verziószám Hatály 2.0 2018.01.03. Elfogadó határozat 1/2018.01.03. vezérigazgatói határozat
Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához
Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához Tartalom Irányadó jogszabályok... 3 A Felügyelet engedélyezési hatásköre... 3 Egyéb jogszabályi rendelkezések... 3 A Felügyelethez benyújtandó
Féléves jelentés. Magyar Posta Rövid Kötvény Alap I. félév
Féléves jelentés Magyar Posta Rövid Kötvény Alap 2019. I. félév A jelen féléves jelentést az Allianz Alapkezelő Zrt., mint az Magyar Posta Rövid Kötvény Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a befektetési
Aktualitások az EMIR-rel kapcsolatos kötelezettségekről
Aktualitások az EMIR-rel kapcsolatos kötelezettségekről Sándor Benedek Főosztályvezető Tőkepiaci felügyeleti főo. Piacfelügyeleti igazgatóság 2014. Február 5. 1 Tartalom 1. Bevezetés 2. Jelentéstételi
I. Az ajánlás célja, hatálya és alkalmazási szintje
A Magyar Nemzeti Bank 11/2016. (XII.1.) számú ajánlása az árnyékbanki tevékenységet végző szervezetekkel szembeni kitettségek korlátozásáról I. Az ajánlás célja, hatálya és alkalmazási szintje Az ajánlás
Védelmi Vonalak - Compliance
Dr. Wieland Zsolt igazgató Compliance Igazgatóság Védelmi Vonalak - Compliance 2013. Február 14. Tartalom 1 2 3 4 1 2 3 4 Védelmi vonalak Compliance az mi? Compliance feladatok Gyakorlatban 1 Belső védelmi
Féléves jelentés I. félév. Allianz Kötvény Befektetési Alap
Féléves jelentés 2016 I. félév Allianz Kötvény Befektetési Alap A jelen féléves jelentést az Allianz Alapkezelő Zrt., mint az Allianz Kötvény Befektetési Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a befektetési
ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) [YYYY/[XX*]] IRÁNYMUTATÁSA. (2016. [hónap nap])
HU ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) [YYYY/[XX*]] IRÁNYMUTATÁSA (2016. [hónap nap]) az uniós jogszabályokban biztosított választási lehetőségek és mérlegelési jogkörök illetékes nemzeti hatóságok
Compliance feladatok és szerepek a befektetések területén
Compliance feladatok és szerepek a befektetések területén János Zsolt, MAS Az európai pénzügyi szolgáltatási piac aktív alakítója Nemzetközi piaci elemző gazdasági összefüggések Transzformáció specialista
MARKETPROG ESERNYŐALAP TECHNICS ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP
ESERNYŐALAP TECHNICS ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT RÉSZALAP FÉLÉVES JELENTÉS 017 KÉSZÜLT: 017 AUGUSZTUS 8 ASSET MANAGEMENT BEFKETETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT A féléves jelentés a kollektív befektetési formákról